Arthenior - Wegtoreni Kalmár
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 179 (3561. - 3580. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3580. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-22 12:44:18
Üzenet elküldve: 2024-09-22 12:44:18
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozó - Agaree Siche Dwyerra, Orthus Morthimer//
*Bármily hitetlenkedve fogadja is a nőstény a biztos kereskedelmi utak érvét, Orthus határozottan bólint.*
- Minden igaz, amit kegyed elmondott, de nem változtat a tényen: az utak itt futnak és sehol máshol. Arthenioré a legnagyobb Piactér, amely a legtöbb kereskedelmet bonyolítja. Raktárházak sokasága várja a portékát. És ezek döntik el, hogy merre haladjon a kereskedelem a hegységtől Nyugatra. Ahhoz, hogy ez megváltozzék, új városnak kellene kinőnie a földből, hogy aztán hosszú évszázadok múltán esetleg elérje azt a szintet, amin Arthenior jelenlegi, megroggyant állapotában van. Mindezt úgy, hogy közben túlélje Arthenior, a thargok, a kikötői csőcselék, a többi nagyváros, és megannyi még ismeretlen erő fenyegetését. A többi nagyváros pedig túl messze van innen, képtelen lenne irányítani ezt a környéket távolról. Nem. Arthenior a kereskedelem kulcsa. Tudjuk, hogy régen sokkal többre volt képes, és éppen ezért nem is kell találgatnunk, amikor megpróbáljuk felmérni, milyen lehetőségek vannak benne. Ha csak lázadás előtti szintjére vissza tudjuk emelni, már azzal megkétszerezzük-háromszorozzuk a kereskedelem jelenlegi mértékét. És akik ezen a legtöbbet fognak nyerni, azok itt élnek majd, Artheniorban.
*feleli mély meggyőződéssel a hangjában.
Agaree érvelése azzal kapcsolatban, hogy rossz a város tervezett elrendezése, hibátlan. Olyannyira, hogy Orthus is sokat érvelt a városi tanácsban azért, hogy sárváros legyen az új szegénynegyed, Romváros pedig kapja vissza egykori státuszát és váljék az új gazdagnegyeddé. Száján van, hogy beszéljen erről a sötételf nősténynek. Mint ahogy saját nagyszabású tervével, a folyami kereskedelmi kikötővel is szeretne elkérkedni a matróna előtt, annál is inkább, mert mindig is vonzották a domináns, arisztokratikus nők. De józan esze felülbírálja. Nem szorul rá, hogy mentegetőzzön vagy saját értelmét bizonygassa, és végső soron még mindig nem tudja, mi végre akarja Agaree mindezt tudni. Ráadásul bevillan a gondolat a fejébe: éppen sötételfektől akart a városi tanács kölcsönt kérni néhány jövőbeli beruházáshoz. Talán a matrónának köze van hozzájuk? Vagy éppen az ellenségük? Ő túl keveset tud a másikról ahhoz, hogy csak úgy jártassa a száját mindenféléről, vagy hogy saját véleményét nyiltan hangoztassa. Helyette így szól.*
- Ne aggódjon, nem veszem magamra az észrevételeit. Éles elmével látja át a dolgokat, és nagy ismerettel rendelkezik a városunk ügyeiről. Mindazonáltal a városi tanács hozott egy döntést. Hosszú-hosszú ideje vártunk arra, hogy ez megtörténjen. Nagy áldozatokat is hoztak, hogy változást végre elindítsák. Ádáz harcok dúltak a Sárvárosért, de ezek végül sikerrel jártak. Most már épül az új nemesi negyed. A város egyértelműen elindult azon az úton, amely ismét naggyá teheti. Meg lehet fogalmazni kritikákat a tervvel kapcsolatban, meg is kell, de csakis konstruktívan. Mert végre cselekszünk, és ez a legfontosabb. Évek tetszhalott állapota és tehetetlensége immáron véget ért.
*feleli magabiztos nyugalommal.*
- Kegyed igen nagy figyelmet szentelt a városunk állapotának. Láthatóan tájékozódott, méghozzá alaposan. Talán azt mérlegeli, hogy érdemes-e bizalmat szavaznia a városnak és a nemesévé válni?
*kérdi aztán, mert elérkezettnek látja az időt, hogy ő is kipuhatolja kissé a másik szándékait.*
*Bármily hitetlenkedve fogadja is a nőstény a biztos kereskedelmi utak érvét, Orthus határozottan bólint.*
- Minden igaz, amit kegyed elmondott, de nem változtat a tényen: az utak itt futnak és sehol máshol. Arthenioré a legnagyobb Piactér, amely a legtöbb kereskedelmet bonyolítja. Raktárházak sokasága várja a portékát. És ezek döntik el, hogy merre haladjon a kereskedelem a hegységtől Nyugatra. Ahhoz, hogy ez megváltozzék, új városnak kellene kinőnie a földből, hogy aztán hosszú évszázadok múltán esetleg elérje azt a szintet, amin Arthenior jelenlegi, megroggyant állapotában van. Mindezt úgy, hogy közben túlélje Arthenior, a thargok, a kikötői csőcselék, a többi nagyváros, és megannyi még ismeretlen erő fenyegetését. A többi nagyváros pedig túl messze van innen, képtelen lenne irányítani ezt a környéket távolról. Nem. Arthenior a kereskedelem kulcsa. Tudjuk, hogy régen sokkal többre volt képes, és éppen ezért nem is kell találgatnunk, amikor megpróbáljuk felmérni, milyen lehetőségek vannak benne. Ha csak lázadás előtti szintjére vissza tudjuk emelni, már azzal megkétszerezzük-háromszorozzuk a kereskedelem jelenlegi mértékét. És akik ezen a legtöbbet fognak nyerni, azok itt élnek majd, Artheniorban.
*feleli mély meggyőződéssel a hangjában.
Agaree érvelése azzal kapcsolatban, hogy rossz a város tervezett elrendezése, hibátlan. Olyannyira, hogy Orthus is sokat érvelt a városi tanácsban azért, hogy sárváros legyen az új szegénynegyed, Romváros pedig kapja vissza egykori státuszát és váljék az új gazdagnegyeddé. Száján van, hogy beszéljen erről a sötételf nősténynek. Mint ahogy saját nagyszabású tervével, a folyami kereskedelmi kikötővel is szeretne elkérkedni a matróna előtt, annál is inkább, mert mindig is vonzották a domináns, arisztokratikus nők. De józan esze felülbírálja. Nem szorul rá, hogy mentegetőzzön vagy saját értelmét bizonygassa, és végső soron még mindig nem tudja, mi végre akarja Agaree mindezt tudni. Ráadásul bevillan a gondolat a fejébe: éppen sötételfektől akart a városi tanács kölcsönt kérni néhány jövőbeli beruházáshoz. Talán a matrónának köze van hozzájuk? Vagy éppen az ellenségük? Ő túl keveset tud a másikról ahhoz, hogy csak úgy jártassa a száját mindenféléről, vagy hogy saját véleményét nyiltan hangoztassa. Helyette így szól.*
- Ne aggódjon, nem veszem magamra az észrevételeit. Éles elmével látja át a dolgokat, és nagy ismerettel rendelkezik a városunk ügyeiről. Mindazonáltal a városi tanács hozott egy döntést. Hosszú-hosszú ideje vártunk arra, hogy ez megtörténjen. Nagy áldozatokat is hoztak, hogy változást végre elindítsák. Ádáz harcok dúltak a Sárvárosért, de ezek végül sikerrel jártak. Most már épül az új nemesi negyed. A város egyértelműen elindult azon az úton, amely ismét naggyá teheti. Meg lehet fogalmazni kritikákat a tervvel kapcsolatban, meg is kell, de csakis konstruktívan. Mert végre cselekszünk, és ez a legfontosabb. Évek tetszhalott állapota és tehetetlensége immáron véget ért.
*feleli magabiztos nyugalommal.*
- Kegyed igen nagy figyelmet szentelt a városunk állapotának. Láthatóan tájékozódott, méghozzá alaposan. Talán azt mérlegeli, hogy érdemes-e bizalmat szavaznia a városnak és a nemesévé válni?
*kérdi aztán, mert elérkezettnek látja az időt, hogy ő is kipuhatolja kissé a másik szándékait.*
3579. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-22 10:28:43
Üzenet elküldve: 2024-09-22 10:28:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozó - Agaree Siche Dwyerra, Orthus Morthimer//
*Még mindig megmosolyogtatja a múlt homályába maszatolt nagy forradalom. Talán elkerülhetetlen volt, de ugyanakkor szörnyen naiv gondolatok vezették. Valószínűleg nem véletlen, hogy a város azóta se talált igazán magára. Ezt csak nehezítette a többi, önmagában is nagy horderejű csapás és változás.
Meglehet, hogy téved, de amikor a férfi "koloncnak", "piócának" hívja (természetesen csak a köz szavajárását idézve) a város egykori arisztokratáit, egyetértő meggyőződést hall ki a szavakból. Orthus Morthimer megjelenése kicsit sem hivalkodó, de Agaree-Siche pillantása egyértelműen a címeres gyűrűn pihen meg e szólamok alatt.*
- Nem ez történt *ismétli meg a prefektus szavait, mint egy cinikus csengésű visszhang. Bizony az új fénykor eljövetele ezek szerint mégsem az elkényelmesedett főrenden múlt.*
- Hallottam *bólint a vagyonukat menekíteni igyekvő nemesek sorsát felemlegető mondatokra. Nem igazán mutat részvétet irántuk, de aki kicsit is ismeri a Pirtianest jellemző hatalmi dinamikát, az sejtheti, hogy miért.* - Nyilván az apróságokra gondoltam. Ékszerekre. Drágakövekre. Olyan értékekre, melyek rejtve maradhatnak egy koszlott köpeny alatt is.
*A prefektus nem kívánja firtatni ama eltűnt vagyon sorsát. Talán, mert neki is csusszant belőle, talán, mert az egyezményes, túl nagy hallgatás a számára is azt súgta, bölcsebb nem bolygatni ezt a kérdéskört.*
- Biztos kereskedelmi útvonalak? *feljebb kúszik kissé a szemöldöke. Mint a legtöbb mélységi, Agaree-Siche is szereti a gonddal szőtt politikai háló szövevényét feltérképezni. A köznek, a polgároknak szánt közhelyek viszont megfekszik a gyomrát.* - Amennyire én tudom, a Kikötő bandák kezében van, a Hold karavánpihenő pedig romokban. Mindkét fő kereskedelmi útvonal, az északra, és a délre vezető is, kifejezetten veszélyes és kockázatos. Emellett a város maga se mondható túl biztonságosnak. Járt mostanában a hmm... _Polgár_negyed szívében? Az új, meg a régi nemesség jól elkülönülő fészke a Sárváros helyén lehet, hogy csak mélyíti majd azt a szakadékot, amit épp átjárhatóbbá kívánnának tenni. Ez senkiben nem merült fel? Ön, mint az ezzel megbízott prefektus, nem lát ebben... rossz irányt? *Sztoikus töprengéssel simít végig az állán. Most egészen úgy tűnik, mintha nem is Artheniorról, hanem inkább egy távoli város ügyeiről folyna kritikai fejtegetés.* - Ne vegye magára. Csak hangosan gondolkodom. Nem tudom, Önnek mennyi szava volt ebben a döntésben. Nem kívánnám megsérteni. De felettébb érdekel a véleménye.
*Még mindig megmosolyogtatja a múlt homályába maszatolt nagy forradalom. Talán elkerülhetetlen volt, de ugyanakkor szörnyen naiv gondolatok vezették. Valószínűleg nem véletlen, hogy a város azóta se talált igazán magára. Ezt csak nehezítette a többi, önmagában is nagy horderejű csapás és változás.
Meglehet, hogy téved, de amikor a férfi "koloncnak", "piócának" hívja (természetesen csak a köz szavajárását idézve) a város egykori arisztokratáit, egyetértő meggyőződést hall ki a szavakból. Orthus Morthimer megjelenése kicsit sem hivalkodó, de Agaree-Siche pillantása egyértelműen a címeres gyűrűn pihen meg e szólamok alatt.*
- Nem ez történt *ismétli meg a prefektus szavait, mint egy cinikus csengésű visszhang. Bizony az új fénykor eljövetele ezek szerint mégsem az elkényelmesedett főrenden múlt.*
- Hallottam *bólint a vagyonukat menekíteni igyekvő nemesek sorsát felemlegető mondatokra. Nem igazán mutat részvétet irántuk, de aki kicsit is ismeri a Pirtianest jellemző hatalmi dinamikát, az sejtheti, hogy miért.* - Nyilván az apróságokra gondoltam. Ékszerekre. Drágakövekre. Olyan értékekre, melyek rejtve maradhatnak egy koszlott köpeny alatt is.
*A prefektus nem kívánja firtatni ama eltűnt vagyon sorsát. Talán, mert neki is csusszant belőle, talán, mert az egyezményes, túl nagy hallgatás a számára is azt súgta, bölcsebb nem bolygatni ezt a kérdéskört.*
- Biztos kereskedelmi útvonalak? *feljebb kúszik kissé a szemöldöke. Mint a legtöbb mélységi, Agaree-Siche is szereti a gonddal szőtt politikai háló szövevényét feltérképezni. A köznek, a polgároknak szánt közhelyek viszont megfekszik a gyomrát.* - Amennyire én tudom, a Kikötő bandák kezében van, a Hold karavánpihenő pedig romokban. Mindkét fő kereskedelmi útvonal, az északra, és a délre vezető is, kifejezetten veszélyes és kockázatos. Emellett a város maga se mondható túl biztonságosnak. Járt mostanában a hmm... _Polgár_negyed szívében? Az új, meg a régi nemesség jól elkülönülő fészke a Sárváros helyén lehet, hogy csak mélyíti majd azt a szakadékot, amit épp átjárhatóbbá kívánnának tenni. Ez senkiben nem merült fel? Ön, mint az ezzel megbízott prefektus, nem lát ebben... rossz irányt? *Sztoikus töprengéssel simít végig az állán. Most egészen úgy tűnik, mintha nem is Artheniorról, hanem inkább egy távoli város ügyeiről folyna kritikai fejtegetés.* - Ne vegye magára. Csak hangosan gondolkodom. Nem tudom, Önnek mennyi szava volt ebben a döntésben. Nem kívánnám megsérteni. De felettébb érdekel a véleménye.
3578. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-22 07:50:53
Üzenet elküldve: 2024-09-22 07:50:53
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Talán tényleg nem csak egy játék ez már. Talán több annál, talán mélyebb, talán az igazságok, amelyeket egymásnak mondanak, nem csak felületesen simítanak bele a Valóságba, hanem egészen mélyen marnak oda, mint a rétihéja karmai a nyúl bundája alá. Érzi, hogy valami megváltozott a kisboszorkányban; hogy az hiába kuncog és vigyorog, a mozdulataiban néha egészen más is vibrál. Mint a nyúlnak, ami még nem látja a felülről közeledő veszélyt, csupán sejti, hogy baj közeleg.
Elképzeli, hogy egy lépcsőn megy -lefelé vagy felfelé, mindegy is-, aprót botlik, vagy megcsúszik a csizmasarok, és a lépcső rése közül hosszú, fehér ujjak kapnak a bokája után. Talán pont az ujjak miatt botlik meg. Megborzong a gondolatra.
A képet a lány szavai rebbentik szét, ahogy az kap az igazságán. Egy pillanatra ő is az ajtó felé néz, mintha az hirtelen kitárult volna hogy beengedjen Valamit, pedig nincs így. Legszívesebben bosszankodva kinevetné magát. Helyette csak hümmög egyet.*
- Mifelénk inkább azt mondják, hogy a szélcsengő arra jó, hogy távol tartsa a dolgokat. Azokat, amik ártani akarnak, meg azokat, amik visszajönni.. onnan. Tudod. *-egy pillanatra a lány szemeibe néz maga kancsal-fél tekintetével, majd inkább a cipót kezdi bámulni-* Nekünk is vót szélcsengőnk. Még anyám csiná'ta, fából. Kellemes hangja vót. Anyám még mindenfélit faragott is a nyelvire.
*Ujjai hol rászorítanak, hogy ellazulnak az amuletten.*
- Apám azután nem sokkal tépte le, hogy anyám meghalt. *-hol van már a hangjából a játékos izgalom..?! Elveszett az, pár mondattal korábban.-* Emlékszem, akkor arra gondó'tam, hogy egészen úgy csinál, mintha azt akarná, hogy… Hmh.
*Elhallgat, egy utolsót szorít a medálon, majd leengedi a kezét. Felnéz a kisboszorkányra, megpróbál mosolyogni. Talán sikerül. Talán nem.*
- De ez mán' mindegy is, nem? Ami vót, e'mút. *-arrébb pöcköl pár morzsát. Nem érti, hogy miért beszél ilyenekről ennek a lánynak, akit nem is ismer; nem tudja, hogy hogyan kanyarodtak ide a tükörtől és a makktól. Vagy talán a tükör és a makk mindig is erről szólt. Hiszen a tükör a valóságot is mutatja meg nem is. A makk is csupán egy lehetőség az életre, de el tud rohadni az avarban, ha úgy van. Hirtelen megint bosszúsnak érzi magát, hiszen micsoda buta játék ez, hogy ilyeneket juttat az ember eszébe?! Újabb morzsát pöccint az eddigiek mellé.-* De hát mondanak felénk még mindenféle mást is. Tessék, például ezt: a hold is csak egy fénylő korong, de ha sokáig bámulsz belé, az visszabámul tebeléd.
//Alkonyka//
*Talán tényleg nem csak egy játék ez már. Talán több annál, talán mélyebb, talán az igazságok, amelyeket egymásnak mondanak, nem csak felületesen simítanak bele a Valóságba, hanem egészen mélyen marnak oda, mint a rétihéja karmai a nyúl bundája alá. Érzi, hogy valami megváltozott a kisboszorkányban; hogy az hiába kuncog és vigyorog, a mozdulataiban néha egészen más is vibrál. Mint a nyúlnak, ami még nem látja a felülről közeledő veszélyt, csupán sejti, hogy baj közeleg.
Elképzeli, hogy egy lépcsőn megy -lefelé vagy felfelé, mindegy is-, aprót botlik, vagy megcsúszik a csizmasarok, és a lépcső rése közül hosszú, fehér ujjak kapnak a bokája után. Talán pont az ujjak miatt botlik meg. Megborzong a gondolatra.
A képet a lány szavai rebbentik szét, ahogy az kap az igazságán. Egy pillanatra ő is az ajtó felé néz, mintha az hirtelen kitárult volna hogy beengedjen Valamit, pedig nincs így. Legszívesebben bosszankodva kinevetné magát. Helyette csak hümmög egyet.*
- Mifelénk inkább azt mondják, hogy a szélcsengő arra jó, hogy távol tartsa a dolgokat. Azokat, amik ártani akarnak, meg azokat, amik visszajönni.. onnan. Tudod. *-egy pillanatra a lány szemeibe néz maga kancsal-fél tekintetével, majd inkább a cipót kezdi bámulni-* Nekünk is vót szélcsengőnk. Még anyám csiná'ta, fából. Kellemes hangja vót. Anyám még mindenfélit faragott is a nyelvire.
*Ujjai hol rászorítanak, hogy ellazulnak az amuletten.*
- Apám azután nem sokkal tépte le, hogy anyám meghalt. *-hol van már a hangjából a játékos izgalom..?! Elveszett az, pár mondattal korábban.-* Emlékszem, akkor arra gondó'tam, hogy egészen úgy csinál, mintha azt akarná, hogy… Hmh.
*Elhallgat, egy utolsót szorít a medálon, majd leengedi a kezét. Felnéz a kisboszorkányra, megpróbál mosolyogni. Talán sikerül. Talán nem.*
- De ez mán' mindegy is, nem? Ami vót, e'mút. *-arrébb pöcköl pár morzsát. Nem érti, hogy miért beszél ilyenekről ennek a lánynak, akit nem is ismer; nem tudja, hogy hogyan kanyarodtak ide a tükörtől és a makktól. Vagy talán a tükör és a makk mindig is erről szólt. Hiszen a tükör a valóságot is mutatja meg nem is. A makk is csupán egy lehetőség az életre, de el tud rohadni az avarban, ha úgy van. Hirtelen megint bosszúsnak érzi magát, hiszen micsoda buta játék ez, hogy ilyeneket juttat az ember eszébe?! Újabb morzsát pöccint az eddigiek mellé.-* De hát mondanak felénk még mindenféle mást is. Tessék, például ezt: a hold is csak egy fénylő korong, de ha sokáig bámulsz belé, az visszabámul tebeléd.
3577. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 22:19:26
Üzenet elküldve: 2024-09-21 22:19:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Kezd a beszélgetés egy olyan irányba terelődni, ami miatt más talán bolondnak nevezné őt, de számára valahol kezd komfortossá válni. Ahogy egyre inkább halványul el a világok közti vékony határ, úgy kezd rajta eluralkodni a jóleső félelem is. Hogy miért jóleső? Azért, mert ilyenkor dolgozni kezd benne az életét óvni akaró valami, ösztön, hívjuk azt bárminek, és ilyenkor nem érzi magát rosszul. Nem fáj a feje, nem szédül, nem érzi magát elveszettnek sem. Szíve hevesen ver, dolgozik benne az élni akarás, elméje kattog, szemei ide-oda pásztáznak, hogy keresse azt a valamit, ami esetleg követte a lépcsőn lefelé. Vajon valóban létezik az a lény? Vajon az ugyanaz a lény, amelyik a tükörből bámul rá vissza minduntalan? Mi az valójában, ami elől menekülnie kéne, vagy elrejtőznie az árnyak közé? A válaszokat ugyanúgy árnyak fedik, de legalább már kérdések azok vannak.
Keze újra mozdul, újabb falatot szúr a villára, majd lassan rágcsálni kezdi, és közben újra felpillant Alaver-re, hogy lássa, miközben a történetét meséli. Az amulett feltűnik neki a férfi nyakában, és először valami hasonló relikviaként azonosítja, mint az ő karkötőjét. Különös.*
- Nos, így is mondhatjuk *mondja a szellemjárta, recsegő lépcsőkre.* Viszont hiába recseg, mégis stabilan tart, igaz? Lehet, de a rések között mindig figyel rád valami, ami csak arra vár, hogy hibázz.
*Kuncog lágyan, majd újra az ételé a főszerep. Az előző falatnál most sokkal gyorsabban pusztít el másik kettőt, és csak azért nem folytatja, mert a szemben ülő közben újra szól.*
- Nem véletlenül mondják őket. *Fűzi hozzá, de utána hagyja kibontakozni a férfit. Szóba kerül a szél, ó, a szél! Teljesen oldalra billenti a fejét, pislog párat, amíg próbálja felfogni a hallottakat. Mikor sikerül neki, akkor az előbbi lágy mosoly széles vigyorrá formálódik, oldalra billentett fejét újra kiegyenesíti, leteszi a villát, és mélyen Alaver szemeibe néz.*
- Persze, hogy nem értik. *Ösztönösen a bejárati ajtó felé néz, de csak néhány pillanatra, utána már újra Alaver-t figyeli.*
- Tudod azért nem értik, mert a szél bár suttog, fütyül, hol kiabál, de a hangok, melyeket hoz, azok sosem a mi világunkból jönnek. Ott van a szélcsengő is. Szép hangja van, ahogy csilingel, de ha ilyesfajta szóbeszédek járják az otthonodat, mint amit mondtál, akkor azt is tudod, hogy éjszaka nem a szél, hanem valami más szólaltatja meg. Hümm…
*Csak vállat ránt, mintha mi sem történt volna, és eszik tovább. Pedig mennyire, hogy történik valami. Kettejük beszélgetése már rég nem csupán egy játék, annál sokkal több, valami sokkal mélyebb…*
//Alkonyka//
*Kezd a beszélgetés egy olyan irányba terelődni, ami miatt más talán bolondnak nevezné őt, de számára valahol kezd komfortossá válni. Ahogy egyre inkább halványul el a világok közti vékony határ, úgy kezd rajta eluralkodni a jóleső félelem is. Hogy miért jóleső? Azért, mert ilyenkor dolgozni kezd benne az életét óvni akaró valami, ösztön, hívjuk azt bárminek, és ilyenkor nem érzi magát rosszul. Nem fáj a feje, nem szédül, nem érzi magát elveszettnek sem. Szíve hevesen ver, dolgozik benne az élni akarás, elméje kattog, szemei ide-oda pásztáznak, hogy keresse azt a valamit, ami esetleg követte a lépcsőn lefelé. Vajon valóban létezik az a lény? Vajon az ugyanaz a lény, amelyik a tükörből bámul rá vissza minduntalan? Mi az valójában, ami elől menekülnie kéne, vagy elrejtőznie az árnyak közé? A válaszokat ugyanúgy árnyak fedik, de legalább már kérdések azok vannak.
Keze újra mozdul, újabb falatot szúr a villára, majd lassan rágcsálni kezdi, és közben újra felpillant Alaver-re, hogy lássa, miközben a történetét meséli. Az amulett feltűnik neki a férfi nyakában, és először valami hasonló relikviaként azonosítja, mint az ő karkötőjét. Különös.*
- Nos, így is mondhatjuk *mondja a szellemjárta, recsegő lépcsőkre.* Viszont hiába recseg, mégis stabilan tart, igaz? Lehet, de a rések között mindig figyel rád valami, ami csak arra vár, hogy hibázz.
*Kuncog lágyan, majd újra az ételé a főszerep. Az előző falatnál most sokkal gyorsabban pusztít el másik kettőt, és csak azért nem folytatja, mert a szemben ülő közben újra szól.*
- Nem véletlenül mondják őket. *Fűzi hozzá, de utána hagyja kibontakozni a férfit. Szóba kerül a szél, ó, a szél! Teljesen oldalra billenti a fejét, pislog párat, amíg próbálja felfogni a hallottakat. Mikor sikerül neki, akkor az előbbi lágy mosoly széles vigyorrá formálódik, oldalra billentett fejét újra kiegyenesíti, leteszi a villát, és mélyen Alaver szemeibe néz.*
- Persze, hogy nem értik. *Ösztönösen a bejárati ajtó felé néz, de csak néhány pillanatra, utána már újra Alaver-t figyeli.*
- Tudod azért nem értik, mert a szél bár suttog, fütyül, hol kiabál, de a hangok, melyeket hoz, azok sosem a mi világunkból jönnek. Ott van a szélcsengő is. Szép hangja van, ahogy csilingel, de ha ilyesfajta szóbeszédek járják az otthonodat, mint amit mondtál, akkor azt is tudod, hogy éjszaka nem a szél, hanem valami más szólaltatja meg. Hümm…
*Csak vállat ránt, mintha mi sem történt volna, és eszik tovább. Pedig mennyire, hogy történik valami. Kettejük beszélgetése már rég nem csupán egy játék, annál sokkal több, valami sokkal mélyebb…*
3576. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 21:38:30
Üzenet elküldve: 2024-09-21 21:38:30
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Kicsit olyan ez, mint amikor fiatalabb volt, és télvíz idején a konyhaasztalnál ült az anyjával. Akkor beszélgettek mindenféléről. Az apjával mindig csak dolgozni lehetett, reggeltől estig; de az anyja hol mesélt neki, hol kérdezgette, hol hagyta, hogy ő kérdezzen tőle. Ez az ami hiányzik neki, úgy, hogy ezt észre se vette eddig. Ez az, ami miatt gondolkodás nélkül belement ebbe a játékba.
Persze a kisboszorkányt ettől még fura szerzetnek találja. Az egyik pillanatban durván arrébb löki, a következőben vidáman leül hozzá; hol csicsereg, hol motyog.. még nem találkozott ilyen lánnyal. Valahol kicsit örül neki, hogy az nem mellette, hanem vele szemben ül, és így azért az asztal közöttük van.*
- M-hm. *-biccent rá a lány okfejtésére-* Tán tényleg erősebb a sötét, mint a fény. De az biztos, hogy mindkettő hasznos.
*Többet inkább nem is mond, hagyja, hogy amaz megkeresse és megossza az új igazságát. Amíg vár, ő addig eszik tovább. A ragu már elfogyott, már csak a cipót falatozza. Amikor a lány végül újra megszólal, kíváncsian hegyezi a fülét. Ezúttal nem állja meg, hogy ne nézzen oda, amiről az beszél. Elgondolkozva fut végig tekintete a lépcsőn, ujjaival megérinti ajkait, észre sem veszi a mozdulatot. Hogy valami követné a lépcsőn, ha rálép..? Ez eddig sosem jutott eszébe. Ez az igazság emlékezteti az elsőre amit a lánytól kapott, a tükörre, amiben nem fordul el az, ami nézi. Valahogy így mondta, nem? Az, ami nézi. Nem a saját tükörképe, hanem.. mintha valami más lenne ott. Talán ami a lépcsőn is követi..? Még mindig elgondolkodva néz vissza a lányra. Fura szerzet. Soha senkitől sem hallott ilyeneket. Lerakja a kanalat, kicsit arrébb tolja a cipó romjait, az asztalra könyököl.*
- Tudod.. felénk 'végen van egy mondás. *-kissé vállat von, ujjai anélkül kezdenek babrálni a nyakában lógó ezüstfémből készült amulettel, hogy szándékos lenne a dolog. Hiába: babonás.-* Asszongyák, hogy ha éjidőn magától megreccsen a lépcső, akkor a szellem járja a házat. De hát ez csak egy bugris bóna.. Nemde?
*Alig láthatóan megrázza a fejét, kissé talán meg is borzong.*
- Sok ilyent mondanak arra felénk. Nem olyanok az emberek, mint itt a városban. *-újabb vállvonás-* No de, nem akarok elmaradni tőled. Na várjál.
*Még mindig az amulettel babrálva, tűnődőn nézi a kisboszorkányt. Érzi, hogy az tényleg nem olyasvalaki, akivel valaha találkozott volna.*
- Hm, no jó. Tessék: a szél hol suttog, hol kiabál, mégse' érti senki a szavát. *-talán, gondolja, ez azért mégsem csak olyan, mint a lépcsőn osonó kísértet.*
//Alkonyka//
*Kicsit olyan ez, mint amikor fiatalabb volt, és télvíz idején a konyhaasztalnál ült az anyjával. Akkor beszélgettek mindenféléről. Az apjával mindig csak dolgozni lehetett, reggeltől estig; de az anyja hol mesélt neki, hol kérdezgette, hol hagyta, hogy ő kérdezzen tőle. Ez az ami hiányzik neki, úgy, hogy ezt észre se vette eddig. Ez az, ami miatt gondolkodás nélkül belement ebbe a játékba.
Persze a kisboszorkányt ettől még fura szerzetnek találja. Az egyik pillanatban durván arrébb löki, a következőben vidáman leül hozzá; hol csicsereg, hol motyog.. még nem találkozott ilyen lánnyal. Valahol kicsit örül neki, hogy az nem mellette, hanem vele szemben ül, és így azért az asztal közöttük van.*
- M-hm. *-biccent rá a lány okfejtésére-* Tán tényleg erősebb a sötét, mint a fény. De az biztos, hogy mindkettő hasznos.
*Többet inkább nem is mond, hagyja, hogy amaz megkeresse és megossza az új igazságát. Amíg vár, ő addig eszik tovább. A ragu már elfogyott, már csak a cipót falatozza. Amikor a lány végül újra megszólal, kíváncsian hegyezi a fülét. Ezúttal nem állja meg, hogy ne nézzen oda, amiről az beszél. Elgondolkozva fut végig tekintete a lépcsőn, ujjaival megérinti ajkait, észre sem veszi a mozdulatot. Hogy valami követné a lépcsőn, ha rálép..? Ez eddig sosem jutott eszébe. Ez az igazság emlékezteti az elsőre amit a lánytól kapott, a tükörre, amiben nem fordul el az, ami nézi. Valahogy így mondta, nem? Az, ami nézi. Nem a saját tükörképe, hanem.. mintha valami más lenne ott. Talán ami a lépcsőn is követi..? Még mindig elgondolkodva néz vissza a lányra. Fura szerzet. Soha senkitől sem hallott ilyeneket. Lerakja a kanalat, kicsit arrébb tolja a cipó romjait, az asztalra könyököl.*
- Tudod.. felénk 'végen van egy mondás. *-kissé vállat von, ujjai anélkül kezdenek babrálni a nyakában lógó ezüstfémből készült amulettel, hogy szándékos lenne a dolog. Hiába: babonás.-* Asszongyák, hogy ha éjidőn magától megreccsen a lépcső, akkor a szellem járja a házat. De hát ez csak egy bugris bóna.. Nemde?
*Alig láthatóan megrázza a fejét, kissé talán meg is borzong.*
- Sok ilyent mondanak arra felénk. Nem olyanok az emberek, mint itt a városban. *-újabb vállvonás-* No de, nem akarok elmaradni tőled. Na várjál.
*Még mindig az amulettel babrálva, tűnődőn nézi a kisboszorkányt. Érzi, hogy az tényleg nem olyasvalaki, akivel valaha találkozott volna.*
- Hm, no jó. Tessék: a szél hol suttog, hol kiabál, mégse' érti senki a szavát. *-talán, gondolja, ez azért mégsem csak olyan, mint a lépcsőn osonó kísértet.*
3575. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 20:39:25
Üzenet elküldve: 2024-09-21 20:39:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Maga sem tudja elképzelni, honnan jönnek ezek a különös jelentést birtokló mondatok, mikor nemrég, a nap korábbi részében még az is nehezére esett, hogy kikeljen az ágyából, miután úgy forgott vele a világ, mintha valaki szántszándékkal pörgetné. Most meg itt ül, eszik, úgy érzi, hogy nincs semmi baja és egy idegennel furcsa, mégis sokatmondó rejtvényekkel fárasztják egymást. Nem is tudta, hogy képes ilyesmire, de egyre jobban élvezi. Főleg azután, hogy a férfi végül elmagyarázza neki a makkos történet lényegét.*
- Ó! Óóó! *Boldogan mosolyog a megvilágosodás hatására.* Tényleg! Milyen igazad van.
*Ha egy évig itt ül sem fejtette volna meg a mondat lényegét, ami kissé aggodalomra ad okot, ugyanis ez a vereséghez vezető út első jelének tűnik, de őt ez nem igazán érdekli. Már csak azért sem, mert közben kijelenti, hogy a nyeremény sem foglalkoztatja egy cseppet sem, csupán a játék. A játék, amit lelkesen folytat is, és úgy tűnik, hogy ezúttal büszke lehet magára, ugyanis megdicsérik.*
- Tudom. Az árnyak különlegesek. Elrejtenek téged, és előled is mindent. Titokzatosak, rejtélyesek és félelmetesek.
*Amúgy, csak úgy mellékesen közben be is mutatkozik, a gesztust pedig viszonozzák neki, de mindketten érzik, hogy igazából senkit nem érdekel most az olyan apró, lényegtelen részlet, mint a név, de azért mégis könnyebb, ha tudják valahogy szólítani egymást.*
- Jól van, Alaver, te jössz! *Sürgeti a másikat olyannyira, hogy közben el is felejt tovább falatozni. A játék kezdi jobban lekötni, mint az evés. Egyébként őt kifejezetten idegesíti, hogy Alaver a háta mögött lévő gyertyát bámulja, számára ez is ijesztő. Olyan érzés, mintha lenne mögötte valami, valami félelmetes, amit látni kéne, de ő nem látja, csak a férfi.
A következőkre ismét kissé meglepődik, nem gondolta volna, hogy az ő mondatát fogják felhasználni arra, hogy továbbgördítsék a játékot, de tetszik neki a megoldás.*
- Igen, ráadásul, akinél a fény van, őt messziről látja mindenki, szóval könnyen sebezhetővé válik, ő maga viszont csak közelről lát bárkit. Ebből is látszik, hogy a sötétség sokkal erősebb, mint a fény. Jó mondat! *Ismét nézelődni kezd, és ezúttal a szobákhoz felvezető lépcsősoron akad meg a tekintete.*
- Ott vannak a lépcsők. Hátborzongatóak, nem? Csak úgy recsegnek alattad, de minden lépésnél úgy érzed, hogy valami követni kezd téged.
*Az már ebből a pár mondatból egyértelmű lehet, hogy a lány lélekvilága eléggé elvont síkon mozog. Mintha minden gondolata az élő- és a másvilág határán egyensúlyozna, és a legijesztőbb az, hogy ha Alaver jól megfigyeli őt, akkor néhány pillanatban őszintén látszik szemeiben az a félelem. A félelem attól a valamitől, amit most bele is szőtt a kis mondatába.*
//Alkonyka//
*Maga sem tudja elképzelni, honnan jönnek ezek a különös jelentést birtokló mondatok, mikor nemrég, a nap korábbi részében még az is nehezére esett, hogy kikeljen az ágyából, miután úgy forgott vele a világ, mintha valaki szántszándékkal pörgetné. Most meg itt ül, eszik, úgy érzi, hogy nincs semmi baja és egy idegennel furcsa, mégis sokatmondó rejtvényekkel fárasztják egymást. Nem is tudta, hogy képes ilyesmire, de egyre jobban élvezi. Főleg azután, hogy a férfi végül elmagyarázza neki a makkos történet lényegét.*
- Ó! Óóó! *Boldogan mosolyog a megvilágosodás hatására.* Tényleg! Milyen igazad van.
*Ha egy évig itt ül sem fejtette volna meg a mondat lényegét, ami kissé aggodalomra ad okot, ugyanis ez a vereséghez vezető út első jelének tűnik, de őt ez nem igazán érdekli. Már csak azért sem, mert közben kijelenti, hogy a nyeremény sem foglalkoztatja egy cseppet sem, csupán a játék. A játék, amit lelkesen folytat is, és úgy tűnik, hogy ezúttal büszke lehet magára, ugyanis megdicsérik.*
- Tudom. Az árnyak különlegesek. Elrejtenek téged, és előled is mindent. Titokzatosak, rejtélyesek és félelmetesek.
*Amúgy, csak úgy mellékesen közben be is mutatkozik, a gesztust pedig viszonozzák neki, de mindketten érzik, hogy igazából senkit nem érdekel most az olyan apró, lényegtelen részlet, mint a név, de azért mégis könnyebb, ha tudják valahogy szólítani egymást.*
- Jól van, Alaver, te jössz! *Sürgeti a másikat olyannyira, hogy közben el is felejt tovább falatozni. A játék kezdi jobban lekötni, mint az evés. Egyébként őt kifejezetten idegesíti, hogy Alaver a háta mögött lévő gyertyát bámulja, számára ez is ijesztő. Olyan érzés, mintha lenne mögötte valami, valami félelmetes, amit látni kéne, de ő nem látja, csak a férfi.
A következőkre ismét kissé meglepődik, nem gondolta volna, hogy az ő mondatát fogják felhasználni arra, hogy továbbgördítsék a játékot, de tetszik neki a megoldás.*
- Igen, ráadásul, akinél a fény van, őt messziről látja mindenki, szóval könnyen sebezhetővé válik, ő maga viszont csak közelről lát bárkit. Ebből is látszik, hogy a sötétség sokkal erősebb, mint a fény. Jó mondat! *Ismét nézelődni kezd, és ezúttal a szobákhoz felvezető lépcsősoron akad meg a tekintete.*
- Ott vannak a lépcsők. Hátborzongatóak, nem? Csak úgy recsegnek alattad, de minden lépésnél úgy érzed, hogy valami követni kezd téged.
*Az már ebből a pár mondatból egyértelmű lehet, hogy a lány lélekvilága eléggé elvont síkon mozog. Mintha minden gondolata az élő- és a másvilág határán egyensúlyozna, és a legijesztőbb az, hogy ha Alaver jól megfigyeli őt, akkor néhány pillanatban őszintén látszik szemeiben az a félelem. A félelem attól a valamitől, amit most bele is szőtt a kis mondatába.*
3574. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 20:19:36
Üzenet elküldve: 2024-09-21 20:19:36
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Wegtoreni járandóság//
//Fogadótér//
*A városőr leveti magát az egyik székbe, Mykael meg hátrál még két lépést, ott van egy fal, aminek nekivetheti a hátát. Lévén, hogy a hátizsákja még mindig ott van a hátán, azért ő is fárad, viszont nem akarja levenni. Veszettül elege van az egész helyzetből, még ha ez nem is nagyon látszik rajta. Viszont van a tekintetében valami nyugtalanság, űzöttség, és ez nőttön nő, mert Yeza egyáltalán nem akar előkerülni. A holmija meg aztán végképp nem. Ettől pedig ő egyre feszültebb lesz, és nem tud nyugodtan egy helyben állni. Végül ellöki magát a faltól, de nagyjából ugyanott marad, csak oda-vissza járkál. Telnek-múlnak a percek, a fiatal zsoldosnak olyan érzése van, hogy az az ominózus fertályóra már le is telt.
Még Mikarra is kérdőn néz, mintha az ő reakciójából próbálna rájönni, mégis mi a fenéért tart ennyi ideig előhozni azt a keveset, amit ő is botor módon hátrahagyott. Denjaarnak alkalomadtán majd szóvá teszi a dolgot, hiszen a veterán gladiátor javasolta, hogy Yezánál hagyhatja a holmiját.*
- Mégis mi a fene tart ennyi ideig?
*kérdi, úgy 12-13 percnyi várakozás után. Most hogy ezt a városőrnek, vagy Mikarrnak szánta, vagy csak úgy a pusztába kiáltotta, azzal még ő maga sincs tisztában. Csak azt tudja, hogy a korábbi félelme, hogy nem kapja vissza számára oly becses ingóságait, kezd visszatérni.
Amikor Yeza elkezdett cicázni az idejével és a türelmével, akkor lett úrrá rajta először ez a balsejtelem, amiatt vette saját kezébe a dolgokat ilyen ostoba indulattal, ahogy tette.
A városőrök viszont megoldást ajánlottak a helyzetre, és ezzel feléledt a reménye. De arra számított, hogy pár percen belül előkerülnek a dolgai. Neki 2-3 perc alatt sikerült a vagy hat szobát átnéznie, Yeza meg valószínűleg pontosan tudja, hova kell mennie. Akkor ez nem tarthat ennyi ideig. Ez nem tarthat ennyi ideig! Ezt ismételgeti magában egyre feszültebben.*
//Fogadótér//
*A városőr leveti magát az egyik székbe, Mykael meg hátrál még két lépést, ott van egy fal, aminek nekivetheti a hátát. Lévén, hogy a hátizsákja még mindig ott van a hátán, azért ő is fárad, viszont nem akarja levenni. Veszettül elege van az egész helyzetből, még ha ez nem is nagyon látszik rajta. Viszont van a tekintetében valami nyugtalanság, űzöttség, és ez nőttön nő, mert Yeza egyáltalán nem akar előkerülni. A holmija meg aztán végképp nem. Ettől pedig ő egyre feszültebb lesz, és nem tud nyugodtan egy helyben állni. Végül ellöki magát a faltól, de nagyjából ugyanott marad, csak oda-vissza járkál. Telnek-múlnak a percek, a fiatal zsoldosnak olyan érzése van, hogy az az ominózus fertályóra már le is telt.
Még Mikarra is kérdőn néz, mintha az ő reakciójából próbálna rájönni, mégis mi a fenéért tart ennyi ideig előhozni azt a keveset, amit ő is botor módon hátrahagyott. Denjaarnak alkalomadtán majd szóvá teszi a dolgot, hiszen a veterán gladiátor javasolta, hogy Yezánál hagyhatja a holmiját.*
- Mégis mi a fene tart ennyi ideig?
*kérdi, úgy 12-13 percnyi várakozás után. Most hogy ezt a városőrnek, vagy Mikarrnak szánta, vagy csak úgy a pusztába kiáltotta, azzal még ő maga sincs tisztában. Csak azt tudja, hogy a korábbi félelme, hogy nem kapja vissza számára oly becses ingóságait, kezd visszatérni.
Amikor Yeza elkezdett cicázni az idejével és a türelmével, akkor lett úrrá rajta először ez a balsejtelem, amiatt vette saját kezébe a dolgokat ilyen ostoba indulattal, ahogy tette.
A városőrök viszont megoldást ajánlottak a helyzetre, és ezzel feléledt a reménye. De arra számított, hogy pár percen belül előkerülnek a dolgai. Neki 2-3 perc alatt sikerült a vagy hat szobát átnéznie, Yeza meg valószínűleg pontosan tudja, hova kell mennie. Akkor ez nem tarthat ennyi ideig. Ez nem tarthat ennyi ideig! Ezt ismételgeti magában egyre feszültebben.*
3573. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 18:08:38
Üzenet elküldve: 2024-09-21 18:08:38
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozó - Agaree Siche Dwyerra, Orthus Morthimer//
*Agaree válaszát hallva bólint, de egy ideig hallgat. Aztán így szól.*
- A régi nemesség felett eljárt az idő. Belekényelmesedtek a helyzetükbe, legtöbbjük híján volt a felelősségtudatnak, munkabírásnak, bármilyen tehetségnek. Mégis övék volt a legtöbb mindenből, és a hatalom. A lázadás véget vetett ennek. Sokan azt remélték, hogy új fénykor jön majd el azzal, hogy a "koloncnak", "piócának" is nevezett arisztokratáinkat letaszították a piedesztálról. De nem ez történt. Nyilván vannak ennek felelősei. Ám engem nem az elszalasztott lehetőségeken való kesergés foglalkoztat. Hanem a lehetőség, ami végre most megadatott. Gondolom, abban ön is egyetért, hogy Arthenior sokkal többre képes, mint amit most mutat. Az eddigi nehéz állapot, a haramiák kontrollálatlan uralkodása a fél város területén gúzsba kötött minket. De ennek most vége. Én így látom. És alig várom, hogy lássam Artheniort felvirágozni.
*mondja ezt olyan komolysággal, hogy nehéz lenne elképzelni, hogy csak pátoszos szöveget mond. Mindazonáltal jól csavarja a szót, így nem zárható ki. Az eltűnt vagyon kapcsán a matrónának még sok mondanivalója van.*
- Megértem, hogy kétkedve fogadja a vagyon eltűnését. Én magam is így vagyok ezzel: ennyi pénznek fel kellett volna már tűnnie, akár néhány, a semmiből érkezett, mégis dúsgazdag illető képében. De egyelőre semmi nyoma. Meglehet, valakik valahol őrizgetnek még belőle. Ugyanakkor nagyon sok értéket megtaláltunk. Tönkretéve. Felgyújtva, széttörve, szétroncsolva, menthetetlenül. És nagyon sok végezte a Meredélyben. Bár tudnám, hova lett az, ami nem.
Logikus lenne azt gondolni, amit ön is feltételez, hogy a nemesek kimenekítették. Mindazonáltal aki tanúja volt a lázadás napjainak, nem nagyon hihet ebben. A nemeseinket szó szerint vadászták. A túlélők, akikről tudok, úgy menekültek meg, hogy elvegyültek a tömegben. Azt pedig nehéz megrakott szekerekkel és hintókkal csinálni. Voltak, nem kevesen, akik megpróbálták. Kegyetlen véget értek.
*meséli el, majd visszakanyarodik a jelenbe.*
- Én úgy tekintem, hogy az a vagyon már nincs többé. Ha van is valahol, nem itt. Nem Romváros omladozó épületei között, és nem az egykori Sárváros kalyibáiban. De városkasszában sincs. Én azzal számolok, ami van: egy erős polgárság, rengeteg mesterember, kalmár, biztos kereskedelmi útvonalak, valamint megannyi szántóföld a város közelében. Ezekből még sokkal többet ki lehet hozni. És ez kitermeli majd az új nemességünket.
*Agaree válaszát hallva bólint, de egy ideig hallgat. Aztán így szól.*
- A régi nemesség felett eljárt az idő. Belekényelmesedtek a helyzetükbe, legtöbbjük híján volt a felelősségtudatnak, munkabírásnak, bármilyen tehetségnek. Mégis övék volt a legtöbb mindenből, és a hatalom. A lázadás véget vetett ennek. Sokan azt remélték, hogy új fénykor jön majd el azzal, hogy a "koloncnak", "piócának" is nevezett arisztokratáinkat letaszították a piedesztálról. De nem ez történt. Nyilván vannak ennek felelősei. Ám engem nem az elszalasztott lehetőségeken való kesergés foglalkoztat. Hanem a lehetőség, ami végre most megadatott. Gondolom, abban ön is egyetért, hogy Arthenior sokkal többre képes, mint amit most mutat. Az eddigi nehéz állapot, a haramiák kontrollálatlan uralkodása a fél város területén gúzsba kötött minket. De ennek most vége. Én így látom. És alig várom, hogy lássam Artheniort felvirágozni.
*mondja ezt olyan komolysággal, hogy nehéz lenne elképzelni, hogy csak pátoszos szöveget mond. Mindazonáltal jól csavarja a szót, így nem zárható ki. Az eltűnt vagyon kapcsán a matrónának még sok mondanivalója van.*
- Megértem, hogy kétkedve fogadja a vagyon eltűnését. Én magam is így vagyok ezzel: ennyi pénznek fel kellett volna már tűnnie, akár néhány, a semmiből érkezett, mégis dúsgazdag illető képében. De egyelőre semmi nyoma. Meglehet, valakik valahol őrizgetnek még belőle. Ugyanakkor nagyon sok értéket megtaláltunk. Tönkretéve. Felgyújtva, széttörve, szétroncsolva, menthetetlenül. És nagyon sok végezte a Meredélyben. Bár tudnám, hova lett az, ami nem.
Logikus lenne azt gondolni, amit ön is feltételez, hogy a nemesek kimenekítették. Mindazonáltal aki tanúja volt a lázadás napjainak, nem nagyon hihet ebben. A nemeseinket szó szerint vadászták. A túlélők, akikről tudok, úgy menekültek meg, hogy elvegyültek a tömegben. Azt pedig nehéz megrakott szekerekkel és hintókkal csinálni. Voltak, nem kevesen, akik megpróbálták. Kegyetlen véget értek.
*meséli el, majd visszakanyarodik a jelenbe.*
- Én úgy tekintem, hogy az a vagyon már nincs többé. Ha van is valahol, nem itt. Nem Romváros omladozó épületei között, és nem az egykori Sárváros kalyibáiban. De városkasszában sincs. Én azzal számolok, ami van: egy erős polgárság, rengeteg mesterember, kalmár, biztos kereskedelmi útvonalak, valamint megannyi szántóföld a város közelében. Ezekből még sokkal többet ki lehet hozni. És ez kitermeli majd az új nemességünket.
3572. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 13:58:04
Üzenet elküldve: 2024-09-21 13:58:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozó - Agaree Siche Dwyerra, Orthus Morthimer//
*Nem szól közbe. Figyelmesen hallgatja a férfi szavait, s még azután is emészti őket egy darabig, hogy amaz a mondandója végére ér.*
- Tudja, prefektus *szólal meg aztán, de mielőtt belekezdene gondolatai kifejtésébe, újabb apró korttyal nedvesíti meg az ajkait* - nem igazán tudom eldönteni, hogy csupán átadja, amit hallott, vagy valóban így is hiszi. Lehet, hogy csak nekem idegen az artheniori felfogás *legyint egyet, s hozzá elnézést kérő mosolyt ölt az arcára, ami inkább diplomatikus, mint őszinte.*
- A kemény munkával elérhető, fényűző és gondtalan élet bizonyára jó ösztönző erő. Egyesek szerint a méz hatékonyabb a korbácsnál, ugyebár. *Újra az a sejtelmes kifejezés jelenik meg az arcán, ami akkor, mikor a férfi a pirtianesi esetleges közös ismeretségeket pedzintette meg.* - Ugyanakkor sok kérdés merül fel bennem.
*A legtöbbeknél megfigyelhető, hogy hasonló helyzetben babrálnak valamivel, hogy komfortosabban érezzék magukat, de Agaree-Siche esetében semmi ilyesmi nem mutatkozik.*
- Azt mondja, a legnagyobb vagyonok egyszerűen eltűntek. Ennek jó része, gondolom a pusztítás martaléka lett, beleértve a kúriákat és fényűző rezidenciákat. Talán a mozdítható értékek egy része is odalett. Bizonyára valamennyit azért kimenekítettek magukkal a várost elhagyó nemesek, de a többi, az elmondása szerint, a Sárvárosban gyűlt össze. A gazdátlan birtokok és üzletek... Nos, igen. A város megtehette volna, hogy kisajátítja őket, és saját jogon mondjuk bérbe adja. De azzal ugyebár úgy tűnhetne, hogy lopott javakon nyerészkednek. *Már-már élvezettel bontja le a pátoszos meséről a féligazságok rétegeit a politika szenvtelen valóságáig, mintha csupán narancsot hámozna egy átlagos délutánon.* - Ezzel a lépéssel a Tanács viszonylag csekély árért legitimálhatja a vissza nem térő nemesség birtokainak beolvasztását. A Sárváros visszavételekor, gondolom előkerültek az elrabolt javak, és folyik a visszaszolgáltatásuk *húzza éles mosolyra a száját.* - Hatalmas vagyon, ami dologtalan hevert a sárban egész eddig *ismétli a frázist, aminek, úgy sejti, nem sok köze van a valósághoz, de azt nem tudja, a prefektus mennyit tud a dologról.*
*Nem szól közbe. Figyelmesen hallgatja a férfi szavait, s még azután is emészti őket egy darabig, hogy amaz a mondandója végére ér.*
- Tudja, prefektus *szólal meg aztán, de mielőtt belekezdene gondolatai kifejtésébe, újabb apró korttyal nedvesíti meg az ajkait* - nem igazán tudom eldönteni, hogy csupán átadja, amit hallott, vagy valóban így is hiszi. Lehet, hogy csak nekem idegen az artheniori felfogás *legyint egyet, s hozzá elnézést kérő mosolyt ölt az arcára, ami inkább diplomatikus, mint őszinte.*
- A kemény munkával elérhető, fényűző és gondtalan élet bizonyára jó ösztönző erő. Egyesek szerint a méz hatékonyabb a korbácsnál, ugyebár. *Újra az a sejtelmes kifejezés jelenik meg az arcán, ami akkor, mikor a férfi a pirtianesi esetleges közös ismeretségeket pedzintette meg.* - Ugyanakkor sok kérdés merül fel bennem.
*A legtöbbeknél megfigyelhető, hogy hasonló helyzetben babrálnak valamivel, hogy komfortosabban érezzék magukat, de Agaree-Siche esetében semmi ilyesmi nem mutatkozik.*
- Azt mondja, a legnagyobb vagyonok egyszerűen eltűntek. Ennek jó része, gondolom a pusztítás martaléka lett, beleértve a kúriákat és fényűző rezidenciákat. Talán a mozdítható értékek egy része is odalett. Bizonyára valamennyit azért kimenekítettek magukkal a várost elhagyó nemesek, de a többi, az elmondása szerint, a Sárvárosban gyűlt össze. A gazdátlan birtokok és üzletek... Nos, igen. A város megtehette volna, hogy kisajátítja őket, és saját jogon mondjuk bérbe adja. De azzal ugyebár úgy tűnhetne, hogy lopott javakon nyerészkednek. *Már-már élvezettel bontja le a pátoszos meséről a féligazságok rétegeit a politika szenvtelen valóságáig, mintha csupán narancsot hámozna egy átlagos délutánon.* - Ezzel a lépéssel a Tanács viszonylag csekély árért legitimálhatja a vissza nem térő nemesség birtokainak beolvasztását. A Sárváros visszavételekor, gondolom előkerültek az elrabolt javak, és folyik a visszaszolgáltatásuk *húzza éles mosolyra a száját.* - Hatalmas vagyon, ami dologtalan hevert a sárban egész eddig *ismétli a frázist, aminek, úgy sejti, nem sok köze van a valósághoz, de azt nem tudja, a prefektus mennyit tud a dologról.*
3571. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 13:35:20
Üzenet elküldve: 2024-09-21 13:35:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Az étel az étel. Az ember ehet azért, mert éhes, ehet mert boldog, és ehet, mert nem az. Az étel kell ahhoz, hogy bírja a napi munkát, kell ahhoz, hogy gyorsabban gyógyuljon egy randa megfázásból. Az ételt lehet egyedül enni, gyorsan, zabálva; és lehet társaságban enni, megadva a módját. Az étel felett lehet beszélgetni. Akár játszani is. Az étel az étel. Ha az egyik hússal tömi magát, mert az esik neki jól, tegye. Ha a másik babfőzelékkel és sűrű barnával, mert arra van gusztusa, szíve rajta. De ha ez a kettő egy asztalnál, egymással szemben teszi ezt, miközben egymást és magukat szórakoztatják.. számít? Nem.*
- Mm.. hm! *-dünnyögi tele szájjal, majd aprót legyint, és csak mutatóujjával jelzi, hogy kér egy pillanat türelmet. Lenyeli a falatot, kanalát a cipóba teszi.-* No.. A makkban úgy van benne az egész erdő, hogy az a makk egy tölgyrő' esik le. Tehát benne van az erdő mú'tja. A makkbó' aztán másik tölgy sarjad. Tehát benne van az erdő jövője is. Így hát, látod, egyetlen makkban benne van az egész erdő. Na?
*Ha lenne támlája a padnak, elégedetten hátra dőlne. Így viszont csak a kanalát fogja újra meg, hogy a következő falatot a szájába lapátolja. Ám a kanál megáll valahol félúton, eltöpreng a lány szavain, végül megengedőn biccent egyet.*
- Igazad van. Jáccani anélkül is jó, hogy nyerne rajta az ember. Na? Figyelek.
*És figyel, amíg rág és nyel. Aztán megkapja a kisboszorkány következő igazságát. Bár nagy a kísértés, de nem fordul hátra megnézni azt a gyertyát, ami mögötte van. Inkább azt nézi, ami a lány mögött van, elgondolkodva forgatja ujjai között a kanalat közben.*
- Eeegen.. *-mondja halkan, majd fejét jobbra-balra ingatja kicsit.-* Igen, végül is.. Sötétbűl mindég több van, mint fénybűl, nemde? Ez jó. Jót mondtál!
*Rámosolyog a lányra, és a mosoly csak szélesebb lesz egy picivel, ahogy az elárulja a nevét. Nahát! Eszébe se jutott, hogy ezt megkérdezze tőle. A kisboszorkány olyan természetesen és mindent elsöprőn toppant oda, hogy ezt az egyszerű dolgot is elfelejtette. Sebaj.*
- Alaver. *-válaszolja vissza ugyanolyan egyszerűen. Nem fűz hozzá mást, szemlátomást a lánynak sincs rá nagy igénye. Elgondolkodva nézi pár pillanatig Nori-t, majd tekintete visszasiklik a lány mögötti gyertyára. A láng aranyszínű fénye érdekes játékot űz a kusza hajszálakon keresztülszűrődve. Erről eszébe jut valami.-* Aha!
*Kicsit feljebb fészkelődik ültében, közelebb dől a kisboszorkányhoz, és újra rá pislantva megosztja vele a saját igazságát.*
- Aki a gyertyát hozza, a fényt hozza. De akinél a gyertya van, az veti a legsötétebb árnyékot.
*Kanalával aprót koppint a cipóban, mintha csak ezzel akarná hangsúlyozni a mondatot. Leszakít egy darabkát a cipó héjából, és azt rágcsálva figyeli játszótársát.*
//Alkonyka//
*Az étel az étel. Az ember ehet azért, mert éhes, ehet mert boldog, és ehet, mert nem az. Az étel kell ahhoz, hogy bírja a napi munkát, kell ahhoz, hogy gyorsabban gyógyuljon egy randa megfázásból. Az ételt lehet egyedül enni, gyorsan, zabálva; és lehet társaságban enni, megadva a módját. Az étel felett lehet beszélgetni. Akár játszani is. Az étel az étel. Ha az egyik hússal tömi magát, mert az esik neki jól, tegye. Ha a másik babfőzelékkel és sűrű barnával, mert arra van gusztusa, szíve rajta. De ha ez a kettő egy asztalnál, egymással szemben teszi ezt, miközben egymást és magukat szórakoztatják.. számít? Nem.*
- Mm.. hm! *-dünnyögi tele szájjal, majd aprót legyint, és csak mutatóujjával jelzi, hogy kér egy pillanat türelmet. Lenyeli a falatot, kanalát a cipóba teszi.-* No.. A makkban úgy van benne az egész erdő, hogy az a makk egy tölgyrő' esik le. Tehát benne van az erdő mú'tja. A makkbó' aztán másik tölgy sarjad. Tehát benne van az erdő jövője is. Így hát, látod, egyetlen makkban benne van az egész erdő. Na?
*Ha lenne támlája a padnak, elégedetten hátra dőlne. Így viszont csak a kanalát fogja újra meg, hogy a következő falatot a szájába lapátolja. Ám a kanál megáll valahol félúton, eltöpreng a lány szavain, végül megengedőn biccent egyet.*
- Igazad van. Jáccani anélkül is jó, hogy nyerne rajta az ember. Na? Figyelek.
*És figyel, amíg rág és nyel. Aztán megkapja a kisboszorkány következő igazságát. Bár nagy a kísértés, de nem fordul hátra megnézni azt a gyertyát, ami mögötte van. Inkább azt nézi, ami a lány mögött van, elgondolkodva forgatja ujjai között a kanalat közben.*
- Eeegen.. *-mondja halkan, majd fejét jobbra-balra ingatja kicsit.-* Igen, végül is.. Sötétbűl mindég több van, mint fénybűl, nemde? Ez jó. Jót mondtál!
*Rámosolyog a lányra, és a mosoly csak szélesebb lesz egy picivel, ahogy az elárulja a nevét. Nahát! Eszébe se jutott, hogy ezt megkérdezze tőle. A kisboszorkány olyan természetesen és mindent elsöprőn toppant oda, hogy ezt az egyszerű dolgot is elfelejtette. Sebaj.*
- Alaver. *-válaszolja vissza ugyanolyan egyszerűen. Nem fűz hozzá mást, szemlátomást a lánynak sincs rá nagy igénye. Elgondolkodva nézi pár pillanatig Nori-t, majd tekintete visszasiklik a lány mögötti gyertyára. A láng aranyszínű fénye érdekes játékot űz a kusza hajszálakon keresztülszűrődve. Erről eszébe jut valami.-* Aha!
*Kicsit feljebb fészkelődik ültében, közelebb dől a kisboszorkányhoz, és újra rá pislantva megosztja vele a saját igazságát.*
- Aki a gyertyát hozza, a fényt hozza. De akinél a gyertya van, az veti a legsötétebb árnyékot.
*Kanalával aprót koppint a cipóban, mintha csak ezzel akarná hangsúlyozni a mondatot. Leszakít egy darabkát a cipó héjából, és azt rágcsálva figyeli játszótársát.*
3570. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 12:27:07
Üzenet elküldve: 2024-09-21 12:27:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Azt mondta korábban, hogy nem rossz az a leves, de azért, ha választania kéne a Sűrű Barna és a saját tányérján lévő finomságok között, tízből tízszer, nem is, százból százszor a sajátját választaná, ha meglenne rá a lehetősége. Az étel viszont étel, neki teljesen mindegy, hogy mit eszik, sosem volt válogatós, de azt azért szereti, ha valakire rá tudja erőszakolni a saját társaságát, miközben a bendőjét tömi. Ő nem foglalkozik ilyen feleslegesen túlbonyolított társadalmi kérdésekkel, minthogy számít-e, hogy nem ismeri az illetőt, akinek tönkre készül tenni a magányos estéjét, hogy talán illene odafigyelni arra, hogy a másik egyáltalán akarja-e, hogy odaüljön hozzá. Kit érdekel?! Ida akart ülni hozzá, hát megtette. Kivételesen még oka is van rá, nem csak úgy spontán felindulásból választotta a férfit. Tényleg meglepték a korábbi szavai, szóval játszani akar, ahogy azt hamar asztaltársasága tudtára is adja. Vigyora kiszélesedik, mikor amaz elfogadja a kihívást, és már folytatja is a játékot a következő, különleges kis mondattal, de arra a feketeség csak kérdően billenti oldalra a fejét, és miközben egy falat ételt rágcsál, próbálja az agyacskáját jól megerőltetni, hogy rájöjjön, miről van szó, nem sok sikerrel.*
- Ezt nem értem *nyeli le a falatot.* Hogy lehetne egy makkban benne az egész erdő? *Erősen töri a fejét. Ha az erdőben van a makk, és a makkban egy erdő, amiben még több makk lehet… ~A végtelen!~ Sajátos észjárása van, az biztos, és szinte száz százalék, hogy a férfi nem erre a megfejtésre célzott, de ennek ellenére a lány szemei boldogan csillannak fel.*
- Mit tudom én, kit érdekel, hogy mi a nyeremény? Csak játsszunk! De most én jövök. *Legyint egy nagyot a kérdésre, s közben már szemei ide-oda járnak, keres valamit a környezetükben, ami ihletet adhat neki. Ekkor a másik háta mögött a falon, a sarokhoz közel megpillantja az egyik gyertyát, melynek lobogó lángja egész szép fényjátékot űz, melyre az általa megvilágított tárgyak árnyékai táncolnak.*
- Ott egy gyertya mögötted. Az tudod, hogy miért érdekes? Azért, mert csak csendben ég, azonban az árnyékok, amiket vet, sokkal többet rejtenek, mint a fény.
*Megnyugszik, mivel sikerült abszolválnia a körét, így nyugodtan szentelheti figyelmét újra a sertéskarajnak, amíg újra a férfinél pattog a labda.*
- Amúgy Nori. Mármint a nevem. Ha érdekel egyáltalán *teszi még hozzá már ismét teli szájjal motyogva, s közben rá sem néz a másikra.*
//Alkonyka//
*Azt mondta korábban, hogy nem rossz az a leves, de azért, ha választania kéne a Sűrű Barna és a saját tányérján lévő finomságok között, tízből tízszer, nem is, százból százszor a sajátját választaná, ha meglenne rá a lehetősége. Az étel viszont étel, neki teljesen mindegy, hogy mit eszik, sosem volt válogatós, de azt azért szereti, ha valakire rá tudja erőszakolni a saját társaságát, miközben a bendőjét tömi. Ő nem foglalkozik ilyen feleslegesen túlbonyolított társadalmi kérdésekkel, minthogy számít-e, hogy nem ismeri az illetőt, akinek tönkre készül tenni a magányos estéjét, hogy talán illene odafigyelni arra, hogy a másik egyáltalán akarja-e, hogy odaüljön hozzá. Kit érdekel?! Ida akart ülni hozzá, hát megtette. Kivételesen még oka is van rá, nem csak úgy spontán felindulásból választotta a férfit. Tényleg meglepték a korábbi szavai, szóval játszani akar, ahogy azt hamar asztaltársasága tudtára is adja. Vigyora kiszélesedik, mikor amaz elfogadja a kihívást, és már folytatja is a játékot a következő, különleges kis mondattal, de arra a feketeség csak kérdően billenti oldalra a fejét, és miközben egy falat ételt rágcsál, próbálja az agyacskáját jól megerőltetni, hogy rájöjjön, miről van szó, nem sok sikerrel.*
- Ezt nem értem *nyeli le a falatot.* Hogy lehetne egy makkban benne az egész erdő? *Erősen töri a fejét. Ha az erdőben van a makk, és a makkban egy erdő, amiben még több makk lehet… ~A végtelen!~ Sajátos észjárása van, az biztos, és szinte száz százalék, hogy a férfi nem erre a megfejtésre célzott, de ennek ellenére a lány szemei boldogan csillannak fel.*
- Mit tudom én, kit érdekel, hogy mi a nyeremény? Csak játsszunk! De most én jövök. *Legyint egy nagyot a kérdésre, s közben már szemei ide-oda járnak, keres valamit a környezetükben, ami ihletet adhat neki. Ekkor a másik háta mögött a falon, a sarokhoz közel megpillantja az egyik gyertyát, melynek lobogó lángja egész szép fényjátékot űz, melyre az általa megvilágított tárgyak árnyékai táncolnak.*
- Ott egy gyertya mögötted. Az tudod, hogy miért érdekes? Azért, mert csak csendben ég, azonban az árnyékok, amiket vet, sokkal többet rejtenek, mint a fény.
*Megnyugszik, mivel sikerült abszolválnia a körét, így nyugodtan szentelheti figyelmét újra a sertéskarajnak, amíg újra a férfinél pattog a labda.*
- Amúgy Nori. Mármint a nevem. Ha érdekel egyáltalán *teszi még hozzá már ismét teli szájjal motyogva, s közben rá sem néz a másikra.*
3569. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 09:48:58
Üzenet elküldve: 2024-09-21 09:48:58
![>Mikarr Mar Mair [KKK] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11540_1562010193_ember_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Wegtoreni járandóság//
*Mik csak felteszi a kezeit, mintha nyílpuska szegeződött volna rá, nem pedig egy őszülő halántékú városőr szúrós pillantása. Ő aztán nem akar bajt. Épp elég ez, ami van. A népek lassacskán azért szállingóznának vissza valószínűleg. Főleg, aki itt szállt meg. Fogalma sincs, hogy fogja ezek után maradásra bírni őket. Pedig, ha nem akarják, hogy rossz hírüket vigyék, valahogy muszáj lesz.
A flepnis átadja a kardját, a lent maradt városőr pedig ledobja magát egy székre. A felkínált sört minden jel szerint egy respektáló hümmentés nélkül utasítja vissza, így a csapos kényelmesen a pultnak támaszkodva húzza maga elé az italt. Épp elég ment pocsékba, ezt fölösleges lenne hagyni, hogy arra a sorsra jusson. A szemét Mykaelen tartva, komótos kortyolgatásba kezd, miközben a hatóság elvárásai szerint kussol, ahogy a nagykönyvben meg van írva.*
*Mik csak felteszi a kezeit, mintha nyílpuska szegeződött volna rá, nem pedig egy őszülő halántékú városőr szúrós pillantása. Ő aztán nem akar bajt. Épp elég ez, ami van. A népek lassacskán azért szállingóznának vissza valószínűleg. Főleg, aki itt szállt meg. Fogalma sincs, hogy fogja ezek után maradásra bírni őket. Pedig, ha nem akarják, hogy rossz hírüket vigyék, valahogy muszáj lesz.
A flepnis átadja a kardját, a lent maradt városőr pedig ledobja magát egy székre. A felkínált sört minden jel szerint egy respektáló hümmentés nélkül utasítja vissza, így a csapos kényelmesen a pultnak támaszkodva húzza maga elé az italt. Épp elég ment pocsékba, ezt fölösleges lenne hagyni, hogy arra a sorsra jusson. A szemét Mykaelen tartva, komótos kortyolgatásba kezd, miközben a hatóság elvárásai szerint kussol, ahogy a nagykönyvben meg van írva.*
3568. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-21 08:29:18
Üzenet elküldve: 2024-09-21 08:29:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 891
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Wegtoreni járandóság//
*Yeza szörnyen zaklatott, főleg, mert egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy itt is csak ugyanaz a kicsinyes és részrehajló gyakorlat az úr, mint bárhol a világon. Férfiak egymás között. Míg Mykaellel meg a megszabott feltételeivel, utasítgatásaival és a Yezára mutogató fröcsögésével türelmes és megértő a hang, addig egy nő érveinek már semmi helye az eljárásban. Az már sok. Nyilván hisztéria, mert ez igen kedvelt szó a férfiak sekélyes világában. Az őt kísérő részvétlen, hideg pillantás pedig jól mutatja, hogy az ő együttműködése megint csak egész más megítélés alá sorolódik, mint a törő-zúzó zsoldosé. Pedig a vörös még csak feltételeket sem szabott. Persze, ágálhatott volna tovább a kényszerű belátás helyett. De elég határozottan egyértelművé tették, hogy neki itt szava nincs! Persze, egy rossz házasság, néhány csalfa némber emléke nyilván megszínezheti a dolgokat, de Yeza hangulata szemernyit se változott: feldúlt, kétségbeesett és tehetetlen egy olyan helyzetben, amit igazságtalannak és méltánytalannak érez. De mit tehetne? A fiatal baka empátiája még valószínűleg más rálátással operál, ez pedig ad egy kis reményt a vörösnek. A remény mellett viszont kontrasztot is állít, ami újabbat facsar az igazságérzetén. A tehetetlensége alatt persze fortyog a dühe is. De míg egy férfinak joga van a dühéhez, természetes, hogy ezt erőszakban vezeti le, addig az asszonyi düh egészen más megítélést kap. A nő nem lehet dühös, nem lehet okos sem, mert míg az egy férfinál erény, a fehérnépnél alattomos praktika. Yeza régóta lavíroz már ebben az útvesztőben. Az önérzete miatt nem mindig jól, nem mindig elég ügyesen, főleg egy idegen város idegen szabályrendszerében. Szabályok között, ahol az intézkedés mégis a károsult ellen látszik hajlani. Arthenior törvényei fabatkát sem érnek. Nem többek ocsmány képmutatásnál. Ez nagyjából már a "síró kurva" szemléletes hasonlatának említésekor kiderült a számára. Dühös Mykaelre, dühös az olvasatában egyértelműen az ő pártját fogó városőrre, dühös a Báróra, amiért magára hagyta ezzel az egésszel, dühös Aztyanra, mert ha a heges arcú intéző itt lenne, már biztosan láncon vinnék a flepnist a fogdába... vagy épp zsákba varrnák a hulláját a pincében, ahogy azt Wegtorenben intézik. Maga se tudná eldönteni, hogy üvöltene vagy sírva fakadna. Mindemellett azt is tudja, hogy nem hagyhatja el magát. A fiatalabb városőr rokonszenvét nem szeretné elveszíteni.
Hálásan bólint a felajánlásra, és folytatja a reménytelennek tetsző kutatást. Amellett, hogy nem sok rendszer van a dolgai között, kijelenthető, hogy ennyi holmiba fél Artheniort fel lehetne öltöztetni, és ehhez jönnek még a csecsebecsék meg a lábbelik és a főleg wegtoreni jegyeket mutató dísztárgyak és egyéb apróságok.*
- Őszintén szólva nem is emlékszem zsákra. Ahogy mondtam, volt egy hegedű... vagy mi *nincs igazán otthon a hangszerek világában.* - Tokban. Egy tetoválókészlet pár kacattal egy faládikában, meg egy tekercsnyi papiros. Pénzről szó se volt. Az a háborodott alak hazudik! Sosem őrizgetnék egy idegennek aranyakat. Denjaar Krultos paran... *elharapja a rangot és helyesbít.* - Denjaar Krultos Úr ott volt, amikor átadta a dolgait a télen, mielőtt elindultak. Ő megerősítheti. Ahogy azt is, hogy azt mondta, hogy nyugodtan el is adhatom a holmit, ha pár hónap után nem kerülnek elő. Most meg habzó szájjal követeli. Ennyi idő után. Miközben tele a fogadó. *Ezen a ponton megint csak pityergésre görbül a szája. A keresgélésből ismét csüggedten roskad a szerkényekből kidöntött kupac mellé. Egy fertályóra jó eséllyel harmatos kevés ide.*
- Te jó ember vagy *elakad a nyelve a megszólításnál, ahogy a fiatal férfira néz, hiszen a városőrök nem mutatkoztak be.* - Hálás vagyok. De a Commandarᶉ bezárat *pillant végig a még Yezához mérten is istentelen állapotban leledző szobán.* - Pedig... mi okot adtam rá? *nyeli vissza elkeseredését. Abban reménykedik, hogy talán az ifjú ad valami támpontot hozzá, hogy szót értsen a rangidős városőrrel.*
- Talán jobb túlesni rajta. *Megtörli az orrát, s lelkiekben már elkönyveli magában, hogy megismeri a fogda nem sok jóval kecsegtető vendégszeretetét.* - Nem ácsoroghatnak odakint a vendégek, akikre ez az őrült rárúgta az ajtót. A Kereskedőháznak már így is épp elég kára van ebből. Inkább nem tetézném *kel fel csüggedten, készen arra, hogy a fogdába kísérjék.*
*Yeza szörnyen zaklatott, főleg, mert egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy itt is csak ugyanaz a kicsinyes és részrehajló gyakorlat az úr, mint bárhol a világon. Férfiak egymás között. Míg Mykaellel meg a megszabott feltételeivel, utasítgatásaival és a Yezára mutogató fröcsögésével türelmes és megértő a hang, addig egy nő érveinek már semmi helye az eljárásban. Az már sok. Nyilván hisztéria, mert ez igen kedvelt szó a férfiak sekélyes világában. Az őt kísérő részvétlen, hideg pillantás pedig jól mutatja, hogy az ő együttműködése megint csak egész más megítélés alá sorolódik, mint a törő-zúzó zsoldosé. Pedig a vörös még csak feltételeket sem szabott. Persze, ágálhatott volna tovább a kényszerű belátás helyett. De elég határozottan egyértelművé tették, hogy neki itt szava nincs! Persze, egy rossz házasság, néhány csalfa némber emléke nyilván megszínezheti a dolgokat, de Yeza hangulata szemernyit se változott: feldúlt, kétségbeesett és tehetetlen egy olyan helyzetben, amit igazságtalannak és méltánytalannak érez. De mit tehetne? A fiatal baka empátiája még valószínűleg más rálátással operál, ez pedig ad egy kis reményt a vörösnek. A remény mellett viszont kontrasztot is állít, ami újabbat facsar az igazságérzetén. A tehetetlensége alatt persze fortyog a dühe is. De míg egy férfinak joga van a dühéhez, természetes, hogy ezt erőszakban vezeti le, addig az asszonyi düh egészen más megítélést kap. A nő nem lehet dühös, nem lehet okos sem, mert míg az egy férfinál erény, a fehérnépnél alattomos praktika. Yeza régóta lavíroz már ebben az útvesztőben. Az önérzete miatt nem mindig jól, nem mindig elég ügyesen, főleg egy idegen város idegen szabályrendszerében. Szabályok között, ahol az intézkedés mégis a károsult ellen látszik hajlani. Arthenior törvényei fabatkát sem érnek. Nem többek ocsmány képmutatásnál. Ez nagyjából már a "síró kurva" szemléletes hasonlatának említésekor kiderült a számára. Dühös Mykaelre, dühös az olvasatában egyértelműen az ő pártját fogó városőrre, dühös a Báróra, amiért magára hagyta ezzel az egésszel, dühös Aztyanra, mert ha a heges arcú intéző itt lenne, már biztosan láncon vinnék a flepnist a fogdába... vagy épp zsákba varrnák a hulláját a pincében, ahogy azt Wegtorenben intézik. Maga se tudná eldönteni, hogy üvöltene vagy sírva fakadna. Mindemellett azt is tudja, hogy nem hagyhatja el magát. A fiatalabb városőr rokonszenvét nem szeretné elveszíteni.
Hálásan bólint a felajánlásra, és folytatja a reménytelennek tetsző kutatást. Amellett, hogy nem sok rendszer van a dolgai között, kijelenthető, hogy ennyi holmiba fél Artheniort fel lehetne öltöztetni, és ehhez jönnek még a csecsebecsék meg a lábbelik és a főleg wegtoreni jegyeket mutató dísztárgyak és egyéb apróságok.*
- Őszintén szólva nem is emlékszem zsákra. Ahogy mondtam, volt egy hegedű... vagy mi *nincs igazán otthon a hangszerek világában.* - Tokban. Egy tetoválókészlet pár kacattal egy faládikában, meg egy tekercsnyi papiros. Pénzről szó se volt. Az a háborodott alak hazudik! Sosem őrizgetnék egy idegennek aranyakat. Denjaar Krultos paran... *elharapja a rangot és helyesbít.* - Denjaar Krultos Úr ott volt, amikor átadta a dolgait a télen, mielőtt elindultak. Ő megerősítheti. Ahogy azt is, hogy azt mondta, hogy nyugodtan el is adhatom a holmit, ha pár hónap után nem kerülnek elő. Most meg habzó szájjal követeli. Ennyi idő után. Miközben tele a fogadó. *Ezen a ponton megint csak pityergésre görbül a szája. A keresgélésből ismét csüggedten roskad a szerkényekből kidöntött kupac mellé. Egy fertályóra jó eséllyel harmatos kevés ide.*
- Te jó ember vagy *elakad a nyelve a megszólításnál, ahogy a fiatal férfira néz, hiszen a városőrök nem mutatkoztak be.* - Hálás vagyok. De a Commandarᶉ bezárat *pillant végig a még Yezához mérten is istentelen állapotban leledző szobán.* - Pedig... mi okot adtam rá? *nyeli vissza elkeseredését. Abban reménykedik, hogy talán az ifjú ad valami támpontot hozzá, hogy szót értsen a rangidős városőrrel.*
- Talán jobb túlesni rajta. *Megtörli az orrát, s lelkiekben már elkönyveli magában, hogy megismeri a fogda nem sok jóval kecsegtető vendégszeretetét.* - Nem ácsoroghatnak odakint a vendégek, akikre ez az őrült rárúgta az ajtót. A Kereskedőháznak már így is épp elég kára van ebből. Inkább nem tetézném *kel fel csüggedten, készen arra, hogy a fogdába kísérjék.*
3567. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-20 20:42:22
Üzenet elküldve: 2024-09-20 20:42:22
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a sűrű barna. És így, hogy a cipó kezdi magába inni a ragu-levest, a kettőt összeenni.. tényleg nem rossz. Sőt. Elnyújtja lábait az asztal alatt, kényelmesen, nyugodtan kanalazza az ételt, miközben fejben egészen máshol jár. Ezért jó az, ha rutinszerű dolgot csinálhat az ember fia: tud közben gondolkozni. Gondolkozni azon, hogy mennyi és miféle munka várja majd a következő és az azutáni napon; hogy tulajdonképpen az élet most éppen nem rossz; hogy azok az apró epizódok, amik viszont fájó tüskeként ékelődnek a bőre alá, előbb vagy utóbb úgy is feledésbe merülnek. Mert hát ilyen az élet. Már azt is egészen elfeledte, hogy a pultnál is milyen gorombán lökték arrébb.
Egészen addig eszébe sem jut ismét, amíg gondolatai közül pont a fekete boszorkány nem zökkenti ki. Még a kanál is megáll a kezében, ahogy a nő -vagy inkább lány ez még?- pontosan vele szemben ül le. Nem kifejezetten lopott pillantással néz körbe, felméri hogy hány asztal van s azoknál hány üres hely, és azon kezd töprengeni, hogy miért pont ő lett kitüntetve a társasággal. Azt tudja, hogy panaszkodni igazából nincs oka, mert hát ez egy fogadó, nyilvános hely, ide enni járnak az emberek. És ez azzal jár, hogy sokszor egy asztalnál esznek olyannal, akit nem ismernek. Ha egyedül akarna enni, akkor maradhatott volna a Rezidencián is. Bár az ottani étel nem esett volna neki ennyire jól. Eszébe jut, hogy talán meg kéne tanulnia főzni. Valami egyszerűt. Igen, talán tényleg meg kéne tanulnia.
Kösszé összelvont szemöldökkel pislant vissza a lányra, aki közben olyan közvetlenséggel kezd csicseregni neki, mintha együtt kapálták volna a burgonyát. Pár pillanatig nem érti, hogy az mire gondol, majd szemöldökei a homloka irányába szaladnak.*
- Ó..! *-mondja. Tehát kihívták. Az óvatosság az utóbbi napok tapasztalatai után azonnal feltámad benne, nem ostoba, még egyszer nem hagyja csőbe húzni magát. Bár ez a lány nem olyannak tűnik, aki trükközni akarna. Mondjuk az előzőről sem feltételezte volna ezt.-* No jó.
*A kisboszorkány tükrös igazságával nem ért teljesen egyet, mert hát ha maga tükörbe néz és elfordul, akkor elfordul a tükörben lévő Alaver is. Ha valaha azt látná, hogy a tükörben lévő Alaver nem fordul el, akkor a kiszetűzben törné darabjaira a tükröt, az hót'biztos.*
- Nézzük.. *-kavar a kanállal a barnába elgondolkodva, majd felpislant-* A makk is csak egy kis semmiség, mégis az egész erdő benne van. Hm?
*Elmosolyodik, szemei összeszűkülnek.*
- No és aki nyer? *-kérdezi-* Az mit nyer?
//Alkonyka//
*Tulajdonképpen nem is olyan rossz ez a sűrű barna. És így, hogy a cipó kezdi magába inni a ragu-levest, a kettőt összeenni.. tényleg nem rossz. Sőt. Elnyújtja lábait az asztal alatt, kényelmesen, nyugodtan kanalazza az ételt, miközben fejben egészen máshol jár. Ezért jó az, ha rutinszerű dolgot csinálhat az ember fia: tud közben gondolkozni. Gondolkozni azon, hogy mennyi és miféle munka várja majd a következő és az azutáni napon; hogy tulajdonképpen az élet most éppen nem rossz; hogy azok az apró epizódok, amik viszont fájó tüskeként ékelődnek a bőre alá, előbb vagy utóbb úgy is feledésbe merülnek. Mert hát ilyen az élet. Már azt is egészen elfeledte, hogy a pultnál is milyen gorombán lökték arrébb.
Egészen addig eszébe sem jut ismét, amíg gondolatai közül pont a fekete boszorkány nem zökkenti ki. Még a kanál is megáll a kezében, ahogy a nő -vagy inkább lány ez még?- pontosan vele szemben ül le. Nem kifejezetten lopott pillantással néz körbe, felméri hogy hány asztal van s azoknál hány üres hely, és azon kezd töprengeni, hogy miért pont ő lett kitüntetve a társasággal. Azt tudja, hogy panaszkodni igazából nincs oka, mert hát ez egy fogadó, nyilvános hely, ide enni járnak az emberek. És ez azzal jár, hogy sokszor egy asztalnál esznek olyannal, akit nem ismernek. Ha egyedül akarna enni, akkor maradhatott volna a Rezidencián is. Bár az ottani étel nem esett volna neki ennyire jól. Eszébe jut, hogy talán meg kéne tanulnia főzni. Valami egyszerűt. Igen, talán tényleg meg kéne tanulnia.
Kösszé összelvont szemöldökkel pislant vissza a lányra, aki közben olyan közvetlenséggel kezd csicseregni neki, mintha együtt kapálták volna a burgonyát. Pár pillanatig nem érti, hogy az mire gondol, majd szemöldökei a homloka irányába szaladnak.*
- Ó..! *-mondja. Tehát kihívták. Az óvatosság az utóbbi napok tapasztalatai után azonnal feltámad benne, nem ostoba, még egyszer nem hagyja csőbe húzni magát. Bár ez a lány nem olyannak tűnik, aki trükközni akarna. Mondjuk az előzőről sem feltételezte volna ezt.-* No jó.
*A kisboszorkány tükrös igazságával nem ért teljesen egyet, mert hát ha maga tükörbe néz és elfordul, akkor elfordul a tükörben lévő Alaver is. Ha valaha azt látná, hogy a tükörben lévő Alaver nem fordul el, akkor a kiszetűzben törné darabjaira a tükröt, az hót'biztos.*
- Nézzük.. *-kavar a kanállal a barnába elgondolkodva, majd felpislant-* A makk is csak egy kis semmiség, mégis az egész erdő benne van. Hm?
*Elmosolyodik, szemei összeszűkülnek.*
- No és aki nyer? *-kérdezi-* Az mit nyer?
3566. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-20 19:13:49
Üzenet elküldve: 2024-09-20 19:13:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Mivel a másik olyannyira bámulja azt a képet a falon, a csordaösztönnek vagy minek köszönhetően kénytelen ő is legalább néhány pillantást vetni a művészeti alkotásra. Persze, csak azután, hogy eldöntötte, neki pont az az aprócska, talpalatnyi fapadló kell a sok közül, amin a levesére váró férfi ácsorog, és miután sikeres honfoglalást végrehajtva kisajátította azt magának.
Neki nem jutnak eszébe a régmúlt filozófusait idéző bölcsességek a leviatánt látva. Csupán egy hatalmas hal, ám az biztos, hogy nem e világra teremtették. Pontosan olyan érzés ragadja magával, mint amit akkor érzett, mikor Sa'Tereth küldötte, az az elsőre törékenynek tűnő démon lány kis túlzással egy akkora csatabárdot lengetett játszi könnyedséggel előtte, mint egy hajó árboca. Az is földöntúli élmény volt, meg ez is az, amit a képre nézve érez.
Csak látványosan megrázza a fejét, mielőtt gondolatai megint túlzottan elkalandoznának az árnyvilágban. Mikor legutóbb ez történt, sötét, szárnyas lények uralták ezt a fogadót, legalábbis az alapján, amit ő látott, és persze ahhoz hozzátette a magáét a rengeteg elfogyasztott alkohol is.
Most nem akar inni, csak egy jót vacsorázni, és ha már várnia kell, akkor miért is ne kösse egy idegen orrára hangosan, amire épp gondol? Nincs miért nem tennie, szóval így tesz. A kapott válaszra azonban kikerekednek a szemei. Nem gondolta volna, hogy létezik olyasvalaki Lanawin kerekén, aki az ő kurta eszmefuttatásaira képes nagyobb marhasággal felelni. Nagyon meglepődik, talán még a szája is tátva marad, és csodálkozó pislogások közepette követi tekintetével, ahogy a férfi helyet foglal az egyik asztalnál.
Neki ugyan még hosszú percekig várnia kell a minden jóval megpakolt tányérjára, de miután megkapta, azt boldogan magához véve lépked egyenesen az érdekes figura asztalához, leteszi rá a tányért, szoknyáját gondosan a feneke alá hajtja, és kérdés nélkül lehuppan a vele szemben lévő helyre.*
- Nagyon muris volt, amit az előbb mondtál. Játsszunk! A tükör is csak egy üres felület, mégis néha visszanéz róla valami más, valami, ami sohasem fordul el. *Reagálja játékosan a férfi korábbi tojásos, kiscsibés megjegyzésére, és közben halkan kuncog a játékosan magas hangszínén.*
- Most te jössz! Tudsz még ilyeneket, ugye? Az veszít, aki nem tud többet mondani. *Közben persze nem hagyja magára a kolbásszal töltött malackáját sem a tányéron, kifejezetten jó étvággyal kezd falatozni.*
//Alkonyka//
*Mivel a másik olyannyira bámulja azt a képet a falon, a csordaösztönnek vagy minek köszönhetően kénytelen ő is legalább néhány pillantást vetni a művészeti alkotásra. Persze, csak azután, hogy eldöntötte, neki pont az az aprócska, talpalatnyi fapadló kell a sok közül, amin a levesére váró férfi ácsorog, és miután sikeres honfoglalást végrehajtva kisajátította azt magának.
Neki nem jutnak eszébe a régmúlt filozófusait idéző bölcsességek a leviatánt látva. Csupán egy hatalmas hal, ám az biztos, hogy nem e világra teremtették. Pontosan olyan érzés ragadja magával, mint amit akkor érzett, mikor Sa'Tereth küldötte, az az elsőre törékenynek tűnő démon lány kis túlzással egy akkora csatabárdot lengetett játszi könnyedséggel előtte, mint egy hajó árboca. Az is földöntúli élmény volt, meg ez is az, amit a képre nézve érez.
Csak látványosan megrázza a fejét, mielőtt gondolatai megint túlzottan elkalandoznának az árnyvilágban. Mikor legutóbb ez történt, sötét, szárnyas lények uralták ezt a fogadót, legalábbis az alapján, amit ő látott, és persze ahhoz hozzátette a magáét a rengeteg elfogyasztott alkohol is.
Most nem akar inni, csak egy jót vacsorázni, és ha már várnia kell, akkor miért is ne kösse egy idegen orrára hangosan, amire épp gondol? Nincs miért nem tennie, szóval így tesz. A kapott válaszra azonban kikerekednek a szemei. Nem gondolta volna, hogy létezik olyasvalaki Lanawin kerekén, aki az ő kurta eszmefuttatásaira képes nagyobb marhasággal felelni. Nagyon meglepődik, talán még a szája is tátva marad, és csodálkozó pislogások közepette követi tekintetével, ahogy a férfi helyet foglal az egyik asztalnál.
Neki ugyan még hosszú percekig várnia kell a minden jóval megpakolt tányérjára, de miután megkapta, azt boldogan magához véve lépked egyenesen az érdekes figura asztalához, leteszi rá a tányért, szoknyáját gondosan a feneke alá hajtja, és kérdés nélkül lehuppan a vele szemben lévő helyre.*
- Nagyon muris volt, amit az előbb mondtál. Játsszunk! A tükör is csak egy üres felület, mégis néha visszanéz róla valami más, valami, ami sohasem fordul el. *Reagálja játékosan a férfi korábbi tojásos, kiscsibés megjegyzésére, és közben halkan kuncog a játékosan magas hangszínén.*
- Most te jössz! Tudsz még ilyeneket, ugye? Az veszít, aki nem tud többet mondani. *Közben persze nem hagyja magára a kolbásszal töltött malackáját sem a tányéron, kifejezetten jó étvággyal kezd falatozni.*
3565. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-20 10:07:35
Üzenet elküldve: 2024-09-20 10:07:35
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Még mindig a képet nézi. Érdekes kép. Tetszik neki. Azon gondolkozik, hogy vajon tényleg létezhetnek-e ilyen lények, és ha igen, tényleg képesek lennének-e arra, hogy egy ekkora hajót csak úgy összeroppantsanak. Az ijesztő lenne. Vajon legyőzhető-e egy ilyen monstrum, és ha igen, hogyan? Le kell-e egyáltalán győzni, vagy inkább az lenne-e okosabb, ha az emberek kitérnének az útjából, és hagynák őt: élni az életét, cethalakat vadászni, szaporodni -ha van kivel-, és hagyni, hogy tovább nőjön, öregedjen? Egyáltalán, meddig nőhet egy ilyen monstrum? Kinőheti-e a tengert? Van-e vége a tengernek, kinőhető-e egyáltalán? Micsoda gondolatok! Egészen lenyűgözi a festmény. Talán pont azért is tették oda, hogy az ember figyelmét lekösse, amíg a rendelésére vár.
Gondolatai közül vadul és váratlanul rántja ki egy, a gyomrába ékelődő könyök. Meglepettségében hirtelen még a levegő is bennszorul, a nekinyomakodó és őt toló testnek engedelmeskedve lép arrébb, csupán a reflexeinek köszönhetően nem esik át a pultnál álló székek egyikén. Hirtelen átcikázik rajta a gondolat, hogy talán épp ez a pillanat lesz az, amikor valaki behajtatja rajta tartozását. Egy pillanatra még az ujjai is belezsibbadnak az ideába. De a szavak, amiket a könyök mellé kap, egészen másra utalnak.*
- Hé már, na..! *-nyögi méltatlankodva, majd egyensúlyát visszanyerve bosszankodva dörgöli meg mellkasát. Rosszalló pillantást vet a goromba pokrócra aki elé tolakodott, majd a látványtól ösztönösen rontáselhárító jelre görbülnek ujjai. Egyetlen pillanatra ugyanis felülkerekedik babonássága, amit a nő látványa vált ki belőle. A kissé bozontos haj, a fekete ruha, és a számára csupán oldalról látható arc feketével kiemelt vonásai mind-mind egy boszorkány képét idézik benne. A gondolattól csak azért nem nevet magán, mert még mindig bosszús a tolakodástól. Pedig a pult különben elég széles, igazán nem lett volna szükség ilyesmire. De hát a városi emberek némelyike azt hiszi, hogy az egész Világ csak miattuk van. Még fújtat egyet, majd újra a pulthoz támasztja kezeit, biztonságos távolságban a boszorkánytól. Nem tehet róla, folyamatosan csak így tud gondolni arra a nőre. Mondjuk az magának köszönheti ezt.
Amikor kiérkezik az étele, hálás biccentéssel köszöni meg, és már épp a cipó alá rakott tányért emelné, amikor a nő megszólal, és nem telik bele neki egy pillanatba se, hogy megértse: az hozzá beszél. A szavakat kissé kuszának érzi, hirtelen nem is tudja őket hová tenni. Részeg lenne a nő? Az mondjuk sokat megmagyarázna.*
- Az. *-válaszolja végül egyszerűen a feltett kérdésre, majd néhány pillanatnyi tűnődés múlva a többi kapott szót se hagyja magára.-* Ha mindég csak a látványnak hinnénk, akkor ugyan sok veszett volna már el. A tojás is csak kőnek néz ki, oszt' mégis kiscsibe kopogtatja ki magát belőle.
*Ahogy a nő, úgy maga is vállat von – az talán nem is igen figyelhetett amúgy se arra amit mond. Nem is számít. Egyik kezébe fogja a sűrű barnát cipóstul-kanalastul, másikba a süteményes tányérkát, és megfordul. Felméri az asztalokat, végül kiválaszt egyet, ami közel van a kemencéhez. Oda is telepszik a padra, jólesőn szusszant. Maga elé húzza a ragulevessel teli cipót, ujjai közé fogja a szarukanalat, és nekilát mai első -és hát, utolsó- étkezésének.*
//Alkonyka//
*Még mindig a képet nézi. Érdekes kép. Tetszik neki. Azon gondolkozik, hogy vajon tényleg létezhetnek-e ilyen lények, és ha igen, tényleg képesek lennének-e arra, hogy egy ekkora hajót csak úgy összeroppantsanak. Az ijesztő lenne. Vajon legyőzhető-e egy ilyen monstrum, és ha igen, hogyan? Le kell-e egyáltalán győzni, vagy inkább az lenne-e okosabb, ha az emberek kitérnének az útjából, és hagynák őt: élni az életét, cethalakat vadászni, szaporodni -ha van kivel-, és hagyni, hogy tovább nőjön, öregedjen? Egyáltalán, meddig nőhet egy ilyen monstrum? Kinőheti-e a tengert? Van-e vége a tengernek, kinőhető-e egyáltalán? Micsoda gondolatok! Egészen lenyűgözi a festmény. Talán pont azért is tették oda, hogy az ember figyelmét lekösse, amíg a rendelésére vár.
Gondolatai közül vadul és váratlanul rántja ki egy, a gyomrába ékelődő könyök. Meglepettségében hirtelen még a levegő is bennszorul, a nekinyomakodó és őt toló testnek engedelmeskedve lép arrébb, csupán a reflexeinek köszönhetően nem esik át a pultnál álló székek egyikén. Hirtelen átcikázik rajta a gondolat, hogy talán épp ez a pillanat lesz az, amikor valaki behajtatja rajta tartozását. Egy pillanatra még az ujjai is belezsibbadnak az ideába. De a szavak, amiket a könyök mellé kap, egészen másra utalnak.*
- Hé már, na..! *-nyögi méltatlankodva, majd egyensúlyát visszanyerve bosszankodva dörgöli meg mellkasát. Rosszalló pillantást vet a goromba pokrócra aki elé tolakodott, majd a látványtól ösztönösen rontáselhárító jelre görbülnek ujjai. Egyetlen pillanatra ugyanis felülkerekedik babonássága, amit a nő látványa vált ki belőle. A kissé bozontos haj, a fekete ruha, és a számára csupán oldalról látható arc feketével kiemelt vonásai mind-mind egy boszorkány képét idézik benne. A gondolattól csak azért nem nevet magán, mert még mindig bosszús a tolakodástól. Pedig a pult különben elég széles, igazán nem lett volna szükség ilyesmire. De hát a városi emberek némelyike azt hiszi, hogy az egész Világ csak miattuk van. Még fújtat egyet, majd újra a pulthoz támasztja kezeit, biztonságos távolságban a boszorkánytól. Nem tehet róla, folyamatosan csak így tud gondolni arra a nőre. Mondjuk az magának köszönheti ezt.
Amikor kiérkezik az étele, hálás biccentéssel köszöni meg, és már épp a cipó alá rakott tányért emelné, amikor a nő megszólal, és nem telik bele neki egy pillanatba se, hogy megértse: az hozzá beszél. A szavakat kissé kuszának érzi, hirtelen nem is tudja őket hová tenni. Részeg lenne a nő? Az mondjuk sokat megmagyarázna.*
- Az. *-válaszolja végül egyszerűen a feltett kérdésre, majd néhány pillanatnyi tűnődés múlva a többi kapott szót se hagyja magára.-* Ha mindég csak a látványnak hinnénk, akkor ugyan sok veszett volna már el. A tojás is csak kőnek néz ki, oszt' mégis kiscsibe kopogtatja ki magát belőle.
*Ahogy a nő, úgy maga is vállat von – az talán nem is igen figyelhetett amúgy se arra amit mond. Nem is számít. Egyik kezébe fogja a sűrű barnát cipóstul-kanalastul, másikba a süteményes tányérkát, és megfordul. Felméri az asztalokat, végül kiválaszt egyet, ami közel van a kemencéhez. Oda is telepszik a padra, jólesőn szusszant. Maga elé húzza a ragulevessel teli cipót, ujjai közé fogja a szarukanalat, és nekilát mai első -és hát, utolsó- étkezésének.*
3564. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-19 22:56:33
Üzenet elküldve: 2024-09-19 22:56:33
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Wegtoreni járandóság//
//Fogadótér//
*Az idős férfi nem enyhül meg az elcsigázott, letört hölgy látványától, sajnos türelme végével empátiája is elpárolgott. Emellett a hirtelen hangulatváltozást ő is női praktikaként képes csupán felfogni, bár jól tudja, hogy a fehérnépektől nem áll távol a gyors érzelemváltás, mégis nehezen hiszi el, hogy Yeza őszinte lenne.
Az idős őr két férfitársa jelenlétében marad. Az eddig néma Mikarr is hozzáteszi véleményét, melyre lenne csípős replikája, de a katona bölcsen magában tartja véleményét, csupán egy intő pillantással jelzi a férfinak, ha tovább járatja a száját, akkor őt is beviteti.
A városőr figyelme ezúttal Mykaelre terelődik, aki fegyvere környékén kezd el matatni. Láthatóan éberebbé válik ettől az őr, akinek karja észrevétlenül közelebb siklik pengéjéhez. Olyasfajta ösztönös reakció ez, ami a harcedzett férfiak sajátos rossz tulajdonsága. Természetesen nem ránt pengét, mert nem szükséges. Mykael készséges együttműködésére biccent egyet, de láthatóan nem oly szívélyes, mint a kezdetekkor.*
- Rendben van.
*Nyugtázza kurtán, majd a felkínált fegyverért nyúl. Biztos helyen lesz nála, emiatt az ifjú zsoldosnak nem szükséges aggódnia.
Egy teátrális sóhaj kíséretében egy széket ránt magához, hogy arra durván ledobja magát. Inni nem óhajt, bár jól esne neki némi feszültségoldó, ám ezt a fajta tompítást nem engedheti meg magának szolgálat közben.*
//Yeza//
*A rőthajú nyomába szegődő ifjú úgy lohol Yeza szépen ringó csípője után, mint egy engedelmes öleb. A félénk baka szívét facsarja egy finom hölgy letörtségének látványa, melyet bár leplezni próbál, de nehezen palástolható, különösen egy Yeza-féle tapasztalt és szemfüles nő előtt.
A szobákhoz érkezvén a fiú úgy dönt, hogy megáll az ajtófélfánál, mely döntése mellett csak addig tart ki határozottan, amíg a vöröskéből kibukó szomorú hangok meg nem ütik fülét. Végül szótlanul tovább haladnak egészen Yeza szobájáig, ami másképp válik érdekessé a fiú számára. Persze próbál tapintatosan kukucskálni a szép ruhák felé, különösen mert a rábízott hölgy látszólag teljesen összeomlik. A Városőr tanácstalanul helyezi egyik lábáról másikra súlyát, s a biztonság kedvéért körbe pillant, mielőtt Yezához lép néhány fürge lépéssel.*
- Segítek.
*Suttogja sürgető izgatottsággal.*
- Segítek keresni, ketten gyorsabban megleszünk. Ez egy zsák? Emlékszel hogy néz ki?
*Nem mer a nőhöz érni, pedig szívesen megtenné, de lehajol hozzá, hogy egyenlő magasságba kerüljön arcuk, s ezzel az esetleges alá-fölérendeltséget is feloldja.*
- Nem fognak felakasztani, ne félj, csak keressük meg gyorsan azt a valamit. Jó?
//Fogadótér//
*Az idős férfi nem enyhül meg az elcsigázott, letört hölgy látványától, sajnos türelme végével empátiája is elpárolgott. Emellett a hirtelen hangulatváltozást ő is női praktikaként képes csupán felfogni, bár jól tudja, hogy a fehérnépektől nem áll távol a gyors érzelemváltás, mégis nehezen hiszi el, hogy Yeza őszinte lenne.
Az idős őr két férfitársa jelenlétében marad. Az eddig néma Mikarr is hozzáteszi véleményét, melyre lenne csípős replikája, de a katona bölcsen magában tartja véleményét, csupán egy intő pillantással jelzi a férfinak, ha tovább járatja a száját, akkor őt is beviteti.
A városőr figyelme ezúttal Mykaelre terelődik, aki fegyvere környékén kezd el matatni. Láthatóan éberebbé válik ettől az őr, akinek karja észrevétlenül közelebb siklik pengéjéhez. Olyasfajta ösztönös reakció ez, ami a harcedzett férfiak sajátos rossz tulajdonsága. Természetesen nem ránt pengét, mert nem szükséges. Mykael készséges együttműködésére biccent egyet, de láthatóan nem oly szívélyes, mint a kezdetekkor.*
- Rendben van.
*Nyugtázza kurtán, majd a felkínált fegyverért nyúl. Biztos helyen lesz nála, emiatt az ifjú zsoldosnak nem szükséges aggódnia.
Egy teátrális sóhaj kíséretében egy széket ránt magához, hogy arra durván ledobja magát. Inni nem óhajt, bár jól esne neki némi feszültségoldó, ám ezt a fajta tompítást nem engedheti meg magának szolgálat közben.*
//Yeza//
*A rőthajú nyomába szegődő ifjú úgy lohol Yeza szépen ringó csípője után, mint egy engedelmes öleb. A félénk baka szívét facsarja egy finom hölgy letörtségének látványa, melyet bár leplezni próbál, de nehezen palástolható, különösen egy Yeza-féle tapasztalt és szemfüles nő előtt.
A szobákhoz érkezvén a fiú úgy dönt, hogy megáll az ajtófélfánál, mely döntése mellett csak addig tart ki határozottan, amíg a vöröskéből kibukó szomorú hangok meg nem ütik fülét. Végül szótlanul tovább haladnak egészen Yeza szobájáig, ami másképp válik érdekessé a fiú számára. Persze próbál tapintatosan kukucskálni a szép ruhák felé, különösen mert a rábízott hölgy látszólag teljesen összeomlik. A Városőr tanácstalanul helyezi egyik lábáról másikra súlyát, s a biztonság kedvéért körbe pillant, mielőtt Yezához lép néhány fürge lépéssel.*
- Segítek.
*Suttogja sürgető izgatottsággal.*
- Segítek keresni, ketten gyorsabban megleszünk. Ez egy zsák? Emlékszel hogy néz ki?
*Nem mer a nőhöz érni, pedig szívesen megtenné, de lehajol hozzá, hogy egyenlő magasságba kerüljön arcuk, s ezzel az esetleges alá-fölérendeltséget is feloldja.*
- Nem fognak felakasztani, ne félj, csak keressük meg gyorsan azt a valamit. Jó?
3563. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-19 22:19:09
Üzenet elküldve: 2024-09-19 22:19:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Az már egyszer biztos, hogy ez a mai sem az ő napja volt. A nagy részét az ágyában fetrengve töltötte, és azt próbálta meg felfogni, ahogy az agya küzd azzal, hogy valami értelmes képet faragjon abból az információból, amit azok az ártatlan barna szemei közvetítenek neki. Valami olyasmit, hogy a szemben lévő fal épp felé vagy tőle elfele próbál meg eldőlni. Persze, az a szerencsétlen fal nem csinál igazából semmit, csak ő szédült annyira egész nap, hogy ilyeneket látott. Valószínűleg nem segít a dolgon az sem, hogy ma még semmit nem evett, úgyhogy már egy ideje érik benne a gondolat, hogy összeszedje magát és lemenjen vacsorázni.
Még egy egészen kicsit kéreti magát, de aztán csapzott képpel ugyan, de kimászik az ágyból, és a tükör elé állva megpróbál valami vállalható kinézetet összehozni magának. A legfontosabb természetesen az erős, fekete smink, annak kell tökéletesnek lennie, minden más mellékes. A haját hagyja csak úgy kócosan lógni, és most ruha terén sem erőlteti meg magát. Fekete, csipkés blúz, térdig érő rakott szoknya, harisnya meg a bakancsa kerül rá. Bőven jó lesz egy vacsorához.
Miután elkészült, útja az emeletről le, a fogadóba vezeti, hogy valami ételt szerezzen magának, de a pult előtt akadályba ütközik. Egy férfi bámészkodik előtte, pont ott, ahova ő akar állni, hogy rendeljen.*
- Menj már arrébb! *Tolakodik be elé, majd nem is törődve az udvariatlanságával, már a pultos elé lép, hogy rendeljen, aki mielőtt meghallgatná, hogy mit enne, azt kezdi el nehezményezni, hogy már megint el van maradva a szobájának árával.*
- Jól van már, na! Nesze! *Dob oda morcosan 63 aranyat, ami három napra fedezi a Szoba erkéllyel költségeit.
* De most már hadd rendeljek! Éhen halok. Az az izé kell, az! Kolbász, sertés akármi… *Most már ki tudná olvasni, hogy mi van odaírva az étlapra, de épp nem akarja, a pultosra bízza, hogy kitalálja, mit akar pontosan. A választása a következőre esik: Kolbásszal töltött sertéskaraj, pecsenyével. 18 arany az ára, de legalább kiadós vacsora. Arra tökéletes lesz, hogy a nehéz, zsíros kajától biztosan ne tudjon normálisan aludni az éjszaka.
A rendelést letudta hát, de most következnek azok az idegölő, hosszú percek, amíg várnia kell az ételére. Közben a pacák levese elkészül. Azé, akit az előbb tolt félre az útjából.*
- Az a sűrű barna valami, ugye? Ettem már olyat, bár nem én rendeltem, de nálam kötött ki. Nem néz ki túl jól, de jobb, mint aminek mutatja magát. Igazából olyan, mint néhány ember. Sokakról nem hiszik el, hogy jók, mert nem néznek ki annak, de amúgy azok… szeretnének lenni…
*Beszél szerencsétlen idegennek össze-vissza, aztán csak vállat ránt és elfordul, mintha semmi sem történt volna. Újra levegőnek nézi a férfit, akihez megérkezik a leves mellé járó mézes sütemény is, ami jó hír, mert most már talán végre az ő ételének elkészítésével törődnek a konyhában.*
//Alkonyka//
*Az már egyszer biztos, hogy ez a mai sem az ő napja volt. A nagy részét az ágyában fetrengve töltötte, és azt próbálta meg felfogni, ahogy az agya küzd azzal, hogy valami értelmes képet faragjon abból az információból, amit azok az ártatlan barna szemei közvetítenek neki. Valami olyasmit, hogy a szemben lévő fal épp felé vagy tőle elfele próbál meg eldőlni. Persze, az a szerencsétlen fal nem csinál igazából semmit, csak ő szédült annyira egész nap, hogy ilyeneket látott. Valószínűleg nem segít a dolgon az sem, hogy ma még semmit nem evett, úgyhogy már egy ideje érik benne a gondolat, hogy összeszedje magát és lemenjen vacsorázni.
Még egy egészen kicsit kéreti magát, de aztán csapzott képpel ugyan, de kimászik az ágyból, és a tükör elé állva megpróbál valami vállalható kinézetet összehozni magának. A legfontosabb természetesen az erős, fekete smink, annak kell tökéletesnek lennie, minden más mellékes. A haját hagyja csak úgy kócosan lógni, és most ruha terén sem erőlteti meg magát. Fekete, csipkés blúz, térdig érő rakott szoknya, harisnya meg a bakancsa kerül rá. Bőven jó lesz egy vacsorához.
Miután elkészült, útja az emeletről le, a fogadóba vezeti, hogy valami ételt szerezzen magának, de a pult előtt akadályba ütközik. Egy férfi bámészkodik előtte, pont ott, ahova ő akar állni, hogy rendeljen.*
- Menj már arrébb! *Tolakodik be elé, majd nem is törődve az udvariatlanságával, már a pultos elé lép, hogy rendeljen, aki mielőtt meghallgatná, hogy mit enne, azt kezdi el nehezményezni, hogy már megint el van maradva a szobájának árával.*
- Jól van már, na! Nesze! *Dob oda morcosan 63 aranyat, ami három napra fedezi a Szoba erkéllyel költségeit.
* De most már hadd rendeljek! Éhen halok. Az az izé kell, az! Kolbász, sertés akármi… *Most már ki tudná olvasni, hogy mi van odaírva az étlapra, de épp nem akarja, a pultosra bízza, hogy kitalálja, mit akar pontosan. A választása a következőre esik: Kolbásszal töltött sertéskaraj, pecsenyével. 18 arany az ára, de legalább kiadós vacsora. Arra tökéletes lesz, hogy a nehéz, zsíros kajától biztosan ne tudjon normálisan aludni az éjszaka. A rendelést letudta hát, de most következnek azok az idegölő, hosszú percek, amíg várnia kell az ételére. Közben a pacák levese elkészül. Azé, akit az előbb tolt félre az útjából.*
- Az a sűrű barna valami, ugye? Ettem már olyat, bár nem én rendeltem, de nálam kötött ki. Nem néz ki túl jól, de jobb, mint aminek mutatja magát. Igazából olyan, mint néhány ember. Sokakról nem hiszik el, hogy jók, mert nem néznek ki annak, de amúgy azok… szeretnének lenni…
*Beszél szerencsétlen idegennek össze-vissza, aztán csak vállat ránt és elfordul, mintha semmi sem történt volna. Újra levegőnek nézi a férfit, akihez megérkezik a leves mellé járó mézes sütemény is, ami jó hír, mert most már talán végre az ő ételének elkészítésével törődnek a konyhában.*
3562. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-19 19:34:36
Üzenet elküldve: 2024-09-19 19:34:36
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Már lassan nem is tudná egy kezén megszámolni, hogy hanyadjára jár ma a városban. Úgy érzi, hogy egy iszonyatosan hosszú és tevékeny nap áll mögötte. A reggeli másnapossága már rég tovaszállt, és mostanra már igencsak érzi azt is, hogy éhes. Főnökasszonya elbocsátotta már mára, így ami megmaradt a napból, az az övé. Míg kissé fásultan caplat végig a város utcáin, bőven van ideje azon gondolkodni, hogy hol egyen. Legszívesebben a Pegazusba menne, ismeri és szereti az ottani konyhát, csak hát.. fogalmazzunk úgy, hogy az addig biztonságos és majdhogynem otthonos terepet most nem szívesen látogatná meg újra egy darabig. Nem a fogadóval van baja, hanem az ottani emberekkel. Pontosabban csak az egyikükkel. A gondolattól kissé elkomorodik, lábai szinte maguktól választanak irányt, és viszik a fehérre meszelt falú fogadóhoz.
Bár már vagy egy éve van a városban, még nem járt sosem a Kalmárban, ezért amikor benyit és belép, az első dolga az, hogy körbenézzen. Első pillantásra tulajdonképp tetszik neki a hely. A második dolga viszont az, hogy felméri a bent ülőket: ismer-e valakit? Ha lát ismerős arcot, akkor persze biccentéssel odaköszön, de egyébként már a pult felé sétál. Odaérve nem ül le, csak tenyereit simítja a söntésre.*
- Adjanak a'zistenek szép estet! *-köszön a pultosnak. Bár látja a minden asztalon elhelyezett papirost ami a kínálatot listázza, nagyvonalúan úgy tesz, mintha nem vette volna észre azokat. Sokkal egyszerűbbnek érzi most, ha nem áll le a betűket bogarászni.-* Van-e valami olyan étel, ami laktat, de nincs teli hússal?
*Ha húsos-krumplis ételt akarna enni, maradhatott volna a rezidencián is. Olyanból eddig mindig látott a tűzhelyen. A pultos válaszát hallva halkan hümment, majd felvont szemöldökkel elmosolyodik.*
- Sűrű barna? Nagyon.. érdekesen hangzik. Tudja mit? Kérek belőle. Igen.. cipóban. *-adja le a rendelést, miközben zsebébe túr. Sűrű barna? Fura név. De megéri azt a 12 aranyat, így hát elő is halássza az érméket az erszényéből. Amíg a pénzt számolja, orrát megüti egy illat, amit már rég érzett. Felcsillanó szemmel néz újra a pultosra.*
- Citromos-mézes sütemény is van? *-kérdezi, miközben további 8 érmét ráz a tenyerére-* Kérnék abból is!
*Úgy dönt, hogy most jól akar lakni. Van munkája, van hol aludnia úgy, hogy onnan nem kergetik el.. és egyébként is, férfilelkének is jól esne most az a panácea, amit a meleg étel, és egy kis édesség adhat. Amíg az ételt várja, addig a pult mögötti falon lógó festményt bámulja. Talán ma nyugodt estéje lesz.*
//Alkonyka//
*Már lassan nem is tudná egy kezén megszámolni, hogy hanyadjára jár ma a városban. Úgy érzi, hogy egy iszonyatosan hosszú és tevékeny nap áll mögötte. A reggeli másnapossága már rég tovaszállt, és mostanra már igencsak érzi azt is, hogy éhes. Főnökasszonya elbocsátotta már mára, így ami megmaradt a napból, az az övé. Míg kissé fásultan caplat végig a város utcáin, bőven van ideje azon gondolkodni, hogy hol egyen. Legszívesebben a Pegazusba menne, ismeri és szereti az ottani konyhát, csak hát.. fogalmazzunk úgy, hogy az addig biztonságos és majdhogynem otthonos terepet most nem szívesen látogatná meg újra egy darabig. Nem a fogadóval van baja, hanem az ottani emberekkel. Pontosabban csak az egyikükkel. A gondolattól kissé elkomorodik, lábai szinte maguktól választanak irányt, és viszik a fehérre meszelt falú fogadóhoz.
Bár már vagy egy éve van a városban, még nem járt sosem a Kalmárban, ezért amikor benyit és belép, az első dolga az, hogy körbenézzen. Első pillantásra tulajdonképp tetszik neki a hely. A második dolga viszont az, hogy felméri a bent ülőket: ismer-e valakit? Ha lát ismerős arcot, akkor persze biccentéssel odaköszön, de egyébként már a pult felé sétál. Odaérve nem ül le, csak tenyereit simítja a söntésre.*
- Adjanak a'zistenek szép estet! *-köszön a pultosnak. Bár látja a minden asztalon elhelyezett papirost ami a kínálatot listázza, nagyvonalúan úgy tesz, mintha nem vette volna észre azokat. Sokkal egyszerűbbnek érzi most, ha nem áll le a betűket bogarászni.-* Van-e valami olyan étel, ami laktat, de nincs teli hússal?
*Ha húsos-krumplis ételt akarna enni, maradhatott volna a rezidencián is. Olyanból eddig mindig látott a tűzhelyen. A pultos válaszát hallva halkan hümment, majd felvont szemöldökkel elmosolyodik.*
- Sűrű barna? Nagyon.. érdekesen hangzik. Tudja mit? Kérek belőle. Igen.. cipóban. *-adja le a rendelést, miközben zsebébe túr. Sűrű barna? Fura név. De megéri azt a 12 aranyat, így hát elő is halássza az érméket az erszényéből.
Amíg a pénzt számolja, orrát megüti egy illat, amit már rég érzett. Felcsillanó szemmel néz újra a pultosra.*- Citromos-mézes sütemény is van? *-kérdezi, miközben további 8 érmét ráz a tenyerére-* Kérnék abból is!
*Úgy dönt, hogy most jól akar lakni. Van munkája, van hol aludnia úgy, hogy onnan nem kergetik el.. és egyébként is, férfilelkének is jól esne most az a panácea, amit a meleg étel, és egy kis édesség adhat. Amíg az ételt várja, addig a pult mögötti falon lógó festményt bámulja. Talán ma nyugodt estéje lesz.*
3561. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2024-09-19 19:08:41
Üzenet elküldve: 2024-09-19 19:08:41
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 615
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozó - Agaree Siche Dwyerra, Orthus Morthimer//
*Meglehet, valamilyen csoda folytán talán Orthusban is csörgedezik némi sötételf vér, mert az ő gondolkodásmódja is örökösen óvatos, és folyton azt nézi, milyen veszélyt vagy lehetőséget jelenthet számára egy adott helyzet, vagy személy. Előítéleteknek pedig még világlátottsága ellenére sincsen híján.
A matróna említést tesz családja eredetéről és útjáról, majd köszöntésre emeli a poharát, így Orthus is hasonlóképpen tesz.*
- A bátrakra, akik nem restek cselekedni és áldozatot hozni egy szebb jövőért!
*toldja meg a köszöntést, amit Agaree éppúgy tekinthet ősei elismerésének, mint ahogy mostani beszélgetésük vezérfonalának is.
Amikor a nőstény szóba hozza édesanyja származását, így felel.*
- Csakugyan? Volt szerencsém részt venni ott néhány bálon, a felsőbb körökben. Ki tudja, talán ismerem valamelyik rokonát.
*említi meg, de csak érdekességképpen, nem azért, mert el akar kezdeni közös ismerősök után kutatni Agaree-vel. Az ő ismeretségei a többi nagyvárosban leginkább protokolláris és üzleti jellegűek.
Végül a martóna rátér, miért is kereste meg. Orthus végighallgatja a nőstény mondandóját, majd pár másodpercnyi hallgatás után megszólal.*
- Nagyra értékelem a bizalmát is igyekszem megfelelni neki. Városunk végre kezd magához térni a lázadás okozta sokkból. A nemesség elűzése hosszú ideig lebénította Artheniort, hiszen a legnagyobb vagyonok egyszerűen eltűntek, birtokok, üzletek sora vált gazdátlanná, és hirtelen nem volt semminek se felelőse. Társadalmunk alapja veszett oda, és ezzel együtt a cselekvőképességünk is. Ebben a kaotikus állapotban aztán az alvilági népek úgy lakmároztak a városon, ahogy a dögevők a tetemen. A lázadásnak ők voltak a legnagyobb nyertesei, azonban arra már nem futotta a tehetségükből, hogy a hatalmas vagyonukat dologra fogják. Így nagyjából el is kótyavetyélték. Sikerült kifüstölni őket, és most új kezdet előtt áll Arthenior.
*kortyol a borából, majd folytatja.*
- A városi tanács bölcsen belátta, hogy rengeteg vagyon halmozódott fel tisztes polgároknál, üzletembereknél, kereskedőknél az évek során. Nem volt mire fordítani, nem lehetett vele hivalkodni, nem lehetett befektetni, amíg nem állt helyre a rend. Most hát a tanács az új nemesi negyeddel, és az új nemesi ranggal hívja szövetségbe a polgárokat. Bölcs elgondolás, ha belegondol: ha ismét szabad és elfogadott lesz nyíltan gazdagnak lenni, akkor sokan fognak arra törekedni, hogy ismét azzá váljanak.
*újabb rövid szünet után így zárja szavait.*
- A mostani nemesi rang más, mint ami korábban volt. Nem a születésből ered. Nem generációk hosszú sorával kell megerősíteni. Ez nem egy zártkörű társaság többé, ahova nem lehet bekerülni. Mostantól kezdve, még elég hosszú ideig, kemény munkával és sok kitartással ez a nemesség elérhető lesz bárkinek, aki törvényes úton képes meggazdagodni. Persze meglehet, hogy olyan öt-hat emberöltő múlva az akkori nemesség majd megint fejébe veszi, hogy születésénél fogva különb a többitől. De remélhetőleg akad majd egy történész a közelükben, hogy emlékeztesse őket, hova vezethet ez.
*Meglehet, valamilyen csoda folytán talán Orthusban is csörgedezik némi sötételf vér, mert az ő gondolkodásmódja is örökösen óvatos, és folyton azt nézi, milyen veszélyt vagy lehetőséget jelenthet számára egy adott helyzet, vagy személy. Előítéleteknek pedig még világlátottsága ellenére sincsen híján.
A matróna említést tesz családja eredetéről és útjáról, majd köszöntésre emeli a poharát, így Orthus is hasonlóképpen tesz.*
- A bátrakra, akik nem restek cselekedni és áldozatot hozni egy szebb jövőért!
*toldja meg a köszöntést, amit Agaree éppúgy tekinthet ősei elismerésének, mint ahogy mostani beszélgetésük vezérfonalának is.
Amikor a nőstény szóba hozza édesanyja származását, így felel.*
- Csakugyan? Volt szerencsém részt venni ott néhány bálon, a felsőbb körökben. Ki tudja, talán ismerem valamelyik rokonát.
*említi meg, de csak érdekességképpen, nem azért, mert el akar kezdeni közös ismerősök után kutatni Agaree-vel. Az ő ismeretségei a többi nagyvárosban leginkább protokolláris és üzleti jellegűek.
Végül a martóna rátér, miért is kereste meg. Orthus végighallgatja a nőstény mondandóját, majd pár másodpercnyi hallgatás után megszólal.*
- Nagyra értékelem a bizalmát is igyekszem megfelelni neki. Városunk végre kezd magához térni a lázadás okozta sokkból. A nemesség elűzése hosszú ideig lebénította Artheniort, hiszen a legnagyobb vagyonok egyszerűen eltűntek, birtokok, üzletek sora vált gazdátlanná, és hirtelen nem volt semminek se felelőse. Társadalmunk alapja veszett oda, és ezzel együtt a cselekvőképességünk is. Ebben a kaotikus állapotban aztán az alvilági népek úgy lakmároztak a városon, ahogy a dögevők a tetemen. A lázadásnak ők voltak a legnagyobb nyertesei, azonban arra már nem futotta a tehetségükből, hogy a hatalmas vagyonukat dologra fogják. Így nagyjából el is kótyavetyélték. Sikerült kifüstölni őket, és most új kezdet előtt áll Arthenior.
*kortyol a borából, majd folytatja.*
- A városi tanács bölcsen belátta, hogy rengeteg vagyon halmozódott fel tisztes polgároknál, üzletembereknél, kereskedőknél az évek során. Nem volt mire fordítani, nem lehetett vele hivalkodni, nem lehetett befektetni, amíg nem állt helyre a rend. Most hát a tanács az új nemesi negyeddel, és az új nemesi ranggal hívja szövetségbe a polgárokat. Bölcs elgondolás, ha belegondol: ha ismét szabad és elfogadott lesz nyíltan gazdagnak lenni, akkor sokan fognak arra törekedni, hogy ismét azzá váljanak.
*újabb rövid szünet után így zárja szavait.*
- A mostani nemesi rang más, mint ami korábban volt. Nem a születésből ered. Nem generációk hosszú sorával kell megerősíteni. Ez nem egy zártkörű társaság többé, ahova nem lehet bekerülni. Mostantól kezdve, még elég hosszú ideig, kemény munkával és sok kitartással ez a nemesség elérhető lesz bárkinek, aki törvényes úton képes meggazdagodni. Persze meglehet, hogy olyan öt-hat emberöltő múlva az akkori nemesség majd megint fejébe veszi, hogy születésénél fogva különb a többitől. De remélhetőleg akad majd egy történész a közelükben, hogy emlékeztesse őket, hova vezethet ez.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3640-3659