//A kincs nyomában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sejtette, hogy odalesznek a kis bemutatóért, a kapott reakciók pedig őt is kellőképpen feltüzelik. Eléggé annyira, hogy a kellemetlen részletekről megfeledkezzen, és érzékeit a kíváncsi fürkészés lekösse, amivel igyekszik minden rezdülést, illetve esetleg kiváltott hanghatást megjegyezni. Elismerésnek is éli ezt meg, és bár gyakran úgy tűnik semmi problémája nem szokott lenni az önbizalmával, de valójában bőven vannak a felszín alatt gondok, így jól esik neki az, hogy nyeregben van, hogy azt érezheti ténylegesen akarják. Elvégre a vonzó külsején kívül semmije sincs. Ez az önelégültség látszik is rajta egy mosoly formájában, miközben azt várja, hogy Samonyr végre magához térjen.
Sokáig nem tud tétlenkedni, mert a férfi csókra húzza magához, és Relael nem ellenkezik, amivel önmagában nem is lenne gond, ha éppen nem próbálnák megfojtani őt. Kevés lehangolóbb dolgot ismer, mint azt, amikor valaki nem képes parancsolni a nyelvének, ezért inkább megszakítja a folyamatot azzal, hogy elsőként egy nagyot harap vagy Samonyr szájába vagy a nyelvébe, majd folytatja azzal, hogy egyik kezével torkon ragadja a férfit, erősen megszorítja és eltolja magától. Alkarjával megtörli száját, és sebes ajkáról még nyelve hegyével eltávolítja a kiserkenő vért.*
- A felesleges energiáidat tartogasd későbbre. Még hasznát vesszük majd a nyelvednek.
*Elég diszkrét, és szolid kritika arról, hogy nem tetszett a mostani mutatvány, bár egy picit úgy sejti, hogy nem is érdekli ez partnerét.*
- Ehh.
*Elhúzza a száját a hosszú monológra, ami továbbra is lehangolja. Tökéletesen egyetért, már csak azért is, mert semmi egyebet nem fűz hozzá. Relael is elszokta nyomni ezeket a negatív gondolatokat. Jobb szereti, ha pezseg a vére, és nem kell semmin agyalnia, mert akkor éppen olyan fásult, és sebezhető, mint mindenki más. Márpedig ő nem szeret, sőt egyenesen utál gyenge lenni. De ha az alkohol, a vágyak, drogok és őrület mámorában perzselődik, akkor egészen úgy érzi, hogy túlnőtt mindenen. Nem is csak másokon, de az egész életen. Akkor azt érzi, hogy nincs ami megállítsa, minden rendben van, és a legjobb úton halad. A kételyeknek olyankor híre sincs.
Nem látszik rajta, hogy fellelkesedne, vagy elszomorodna az elhangzottaktól, egyszerűen csak unottan hallgat. Egészen Samonyr utolsó mondatáig, reakciója jelzi is, hogy azért végig figyelt. Itt már sejti, hogy gond lesz, ami csak két okból kifolyólag érdekli. Egyrészről, mert előzékenyen fogadták itt, és a férfi éppen ezt a lehetőséget kívánja elrontani nekik. Másodszor pedig azért, mert még használni akarja, és nem egy súlyos vérzést akarna ellátni, meg egy gennyes gyulladás miatt nézni, ahogy legyengül. Ezért dönt úgy, hogy azonnal cselekszik, de véletlenül sem azért, mert ténylegesen érdekelné a másik sorsa.*
- Nem! Ezt nem baszod el nekem!
*Elsőként ültében felpattan, ezzel kissé megborítva az asztalt is. A poharak megbillennek, a bor löttyen, de ezzel nem törődik, mert ügyesebb kezével rögtön megpróbálja csukló környékén oldalra rántani a kiszemelt célpontot. Még annyira marad ideje, hogy szabad karjával egy gyenge ütést indítson Samonyr orra ellen ökölbe szorított kézfejjel. Ha ereje nem is, de legalább a gyorsasága az erénye, és csak reménykedni tud, hogyha a kard célt is ér, esetleg nem asztalon, hanem élő szövetet kapva el, akkor nem az övé lesz az.*