//Jobb később mint soha//
* Cale feszült figyelemmel követi az elf arckifejezésében beállt változást, mint egy kígyóbűvölő, aki az állatot szemléli, tisztában van azzal, hogy bármikor villámgyorsan élheti utol a végzet. Persze nem gondolja, hogy a nő hirtelen felé kapna, nyakát nyújtva, és mérget fecskendezve harapná meg, ellenben egy hirtelen hangosabb kiáltás, és utána következő vádaskodás pont annyira pecsételheti meg a mélységi sorsát ilyen ellenséges közegben. Viszont erre látszólag nem kerül sor, és ha igazán őszinte akar lenni önmagával a bárd, akkor a kíváncsiságát is felpiszkálja a nő jellemében bekövetkező változás, és mikor visszaölti magára a korábban olyan ügyesen feltett álarcot, a zenész is így tesz, sőt, még egy fél lépést hátrál is, így jelezve, hogy egyelőre visszavonult, és nem tervez semmi támadó jellegűt. Bár ezt Relael akár a behódoltság jelének is veheti, ez nem igazán érdekli a férfit. *
- Az attól függ, hogy mi a tét. * Mosolyog a férfi, könnyed, barátságos hangon, ezúttal már olyan hangerővel, hogy a többiek is hallhassák. *
- Minél több aranyról van szó, valahogy annál jobb leszek a játékban. Az istenek a tudói, hogy mi lehet az oka. ~ Na persze nem csak ők. ~ Ha a többiek is benne vannak, én nagyon szívesen ütném el vele az időt. A társalgás is kellemesebb, ha közben gazdát cserél némi arany.
* Na persze nem lenne ugyan akkora elégtétel elnyerni a mágus pénzét, mint ellopni a becses gyűrűjét, de kezdetnek ez is megteszi. Reméli, hogy sikerül kifossza vagyonából, és reggelre egy szál nadrágban sétál haza a sokszor emlegetett birtokára. Már ha azt nem nyeri el tőle. Ha pedig ehhez csalnia kell, hát kinek ártott még egy kis ügyeskedés. Persze azokat leszámítva, akik ügyetlenül csinálták. A válla fölött ő is hátra pillant, jó ideje először Ysanee tekintetét keresve, az ellenérzés nyomait kutatva, amik arra sarkallnák, hogy maradjanak, és ne tartsanak a társasággal. Szíve szerint hátra maradna, a tolvajlány mellé zárkózva fel, és belekarolva, de úgy érzi, hogy túlzottan terhes lenne a társasága a szépséges lány számára. Korábban is olyan csúnyán nézett rá, amikor kettejükről beszélt. Persze ez rosszul esik a férfinak, de nem adja jelét. Ennyire még Eeyr átka alatt sem kell őszinte legyen. Másrészről fárasztja már a pásztor társasága, a folyton folyvást ekéző szavak, amiket kap, és az azokat elfedő bókolás, amit a mélységi tanúsított az elmúlt időszakban. Jobban esik neki a csend, és egyelőre nem is keresi senki társaságát, megvan magának. Addig se kell fárassza magát. *