Amon Ruadh - Vaskorsó Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 247 (4921. - 4940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4940. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2023-01-21 20:49:35
Üzenet elküldve: 2023-01-21 20:49:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 288
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Frandr'd//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Piaci vásárlás ide vagy oda, az út Artheniorból most sem lett rövidebb. ~Kurva hosszú volt.~ Meg is borzongja a tündér, bár szerencsére nem kellett gyalog jönnie, hűséges szamara most sem hagyta cserben, de valljuk be mégsem egy paripa. Az istállóba viszi, csak úgy mint újdonsült ebét, aztán már hamar a vakos tölgyajtóval szemezik és a felette lengedező cégérrel. Érdekes módon ebben a fogadóban még nem járt, pedig meg merné esküdni, hogy mindegyikben legalább egyszer ájulásig itta magát. ~Nofene. Még hogy nincs új a nap alatt.~ Izgatottan nyit be, bár kissé tart attól, hogy itt miféle népek laknak. Lanawin ezen területén nem annyira járatos. De hát csak nem eszik meg vagy ilyesmi, más nem kidumálja a bajból magát, ahogy mindig is szokta, vagy legrosszabb esetben kivásárolja magát. Ahogy belép megáll egy pillanatra, mintha csak szét akarna nézni hogy milyen alakokkal fog egy levegőt szívni, majd a pulthoz lép. Nem lepődne meg ha némileg kinéznék őt, vagy csak valamiféle feltűnést keltene a díszes ruháival és az avatatlan szem számára is drágának tűnő ékszereivel. Viszont a fellépése, a testtartása és úgy eleve a kisugárzása nem azt sugározza, hogy pökhendi lenne.*
-Adj' isten!
*Köszön ahogy azt illik, majd egy Ribizlibort kér, leszámolja az 5-öt,
és egy üres asztalhoz telepszik le. Mélyen kortyol bele a borba és nagyot sóhajt, hogy végre megpihenni látszik a hosszú út után. Ámbár nem tétlenkedik sokáig, bátorságot vesz magán és a korábban már a szeme ügyébe akadt férfit kezdi el tüzetesebben megvizsgálni. Sötétszürkés, majdcsak fekete haját látja, egy félig megivott sört, egy fokost és a mogorva savanyú pofát aki éppen a késével babrál. Újabb korty a borba, feláll és odalép Frandr'd asztalához.*
-Elnézést, ön úgy néz ki mint aki tényleg idevalósi. Ki tudna segíteni egy kicsit?
*Kérdezi a legkarizmatikusabb fellépéssel amit csak ismer. Nem szeretné magára haragítani ezt a pasast.*
-Új vagyok errefelé, Artheniorból jöttem és kicsit el is vagyok tévedve. Az olcsó sörszag vezetett idáig.
*Azt csak remélni tudja, hogy nem pont övé a hely vagy ilyesmi.*
-Nem bánná az asztaltársaságot?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Piaci vásárlás ide vagy oda, az út Artheniorból most sem lett rövidebb. ~Kurva hosszú volt.~ Meg is borzongja a tündér, bár szerencsére nem kellett gyalog jönnie, hűséges szamara most sem hagyta cserben, de valljuk be mégsem egy paripa. Az istállóba viszi, csak úgy mint újdonsült ebét, aztán már hamar a vakos tölgyajtóval szemezik és a felette lengedező cégérrel. Érdekes módon ebben a fogadóban még nem járt, pedig meg merné esküdni, hogy mindegyikben legalább egyszer ájulásig itta magát. ~Nofene. Még hogy nincs új a nap alatt.~ Izgatottan nyit be, bár kissé tart attól, hogy itt miféle népek laknak. Lanawin ezen területén nem annyira járatos. De hát csak nem eszik meg vagy ilyesmi, más nem kidumálja a bajból magát, ahogy mindig is szokta, vagy legrosszabb esetben kivásárolja magát. Ahogy belép megáll egy pillanatra, mintha csak szét akarna nézni hogy milyen alakokkal fog egy levegőt szívni, majd a pulthoz lép. Nem lepődne meg ha némileg kinéznék őt, vagy csak valamiféle feltűnést keltene a díszes ruháival és az avatatlan szem számára is drágának tűnő ékszereivel. Viszont a fellépése, a testtartása és úgy eleve a kisugárzása nem azt sugározza, hogy pökhendi lenne.*
-Adj' isten!
*Köszön ahogy azt illik, majd egy Ribizlibort kér, leszámolja az 5-öt,
és egy üres asztalhoz telepszik le. Mélyen kortyol bele a borba és nagyot sóhajt, hogy végre megpihenni látszik a hosszú út után. Ámbár nem tétlenkedik sokáig, bátorságot vesz magán és a korábban már a szeme ügyébe akadt férfit kezdi el tüzetesebben megvizsgálni. Sötétszürkés, majdcsak fekete haját látja, egy félig megivott sört, egy fokost és a mogorva savanyú pofát aki éppen a késével babrál. Újabb korty a borba, feláll és odalép Frandr'd asztalához.*-Elnézést, ön úgy néz ki mint aki tényleg idevalósi. Ki tudna segíteni egy kicsit?
*Kérdezi a legkarizmatikusabb fellépéssel amit csak ismer. Nem szeretné magára haragítani ezt a pasast.*
-Új vagyok errefelé, Artheniorból jöttem és kicsit el is vagyok tévedve. Az olcsó sörszag vezetett idáig.
*Azt csak remélni tudja, hogy nem pont övé a hely vagy ilyesmi.*
-Nem bánná az asztaltársaságot?
4939. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2023-01-21 16:03:35
Üzenet elküldve: 2023-01-21 16:03:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 355
OOC üzenetek: 40
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Miután elcsesz újabb 10 aranyat egy korsó Tharg házi sörre, a borús tekintetű, és lassacskán már a részegségbe átcsúszó férfi visszatelepszik az üres asztalhoz, melynél ez este is az egyedül ivás mellett döntött. Habár már elég ideje törzsvendég, hogy mindenki más tudja, nem a verekedős részeg, jelenleg sötétszürke, majdnem feketés hajszíne és a sarokban elrévedő tekintete egyértelművé teszik, hogy nem vágyik társaságra, így marad az asztal egyedüli uralkodója.*
~Kevés szánalmasabb dolog van, mint egy veterán, aki háborúból visszatérve nem tud mit kezdeni magával.~
*Ilyen, és hasonló csapásvonalakon halad a gondolatmenete, bár igaz, ami igaz, lehetne rosszabb állapotban is. Míg vannak rossz napjai, kinézetre egészen jól tartja magát. Mind haja, mint szakálla rendezett, fonatokkal díszített formát öltenek, és személyi higiéniája sem utal arra, hogy teljesen elengedte volna magát.
Habár a helyieknek már volt alkalma megismerkedni általában viselt páncélzatával, most úgy tűnik, megelégedett egy, az ingje fölött viselt, sötétkék tunikája alól kikandikáló sodronyinggel. Fegyverei közül is csak a székének támasztott fokosa van jelen, a holmijai nagy része a thargarodi szobájában van eltárolva.*
~Csak érne már véget ez a kibaszott tél.~
*Bizony ez nem a legkedvesebb évszak számára. Ilyenkor ritkán van munka, vagy egyéb elfoglaltság, a nap sem süt eleget, és könnyebben jön a lehangoltság. Máskor nem okoz akkora nehézséget valami hozzáillő munkát találni, de ilyenkor mindig túl sok a szabadidő, ami csak arra jó, hogy haszontalannak érezze magát.
Persze más oka is van a borússágának. A thargok vezetősége ki tudja, jelenleg épp hol kerülik el felelősségeiket, és akármennyire is helyhez kötött lélek általában, most mégis szíve szerint minél távolabb lenne ettől a helytől, melyben mintha borostyánon keresztül mozogna mostanság minden. Akármennyire is nem szívleli a város nyüzsgését, ennél még az is jobbnak érződik.
Mire feleszmél, már félig kiitta a korsót, és most hirtelenjött undorral nézi a másik felét. Eltolja magától a korsót, majd előhúzva vadásztőrét egy darabig azzal foglalja el magát, hogy figyeli, hogyan táncolnak a kandalló fényei a különböző szögekben tartott pengén.*
*Miután elcsesz újabb 10 aranyat egy korsó Tharg házi sörre,
a borús tekintetű, és lassacskán már a részegségbe átcsúszó férfi visszatelepszik az üres asztalhoz, melynél ez este is az egyedül ivás mellett döntött. Habár már elég ideje törzsvendég, hogy mindenki más tudja, nem a verekedős részeg, jelenleg sötétszürke, majdnem feketés hajszíne és a sarokban elrévedő tekintete egyértelművé teszik, hogy nem vágyik társaságra, így marad az asztal egyedüli uralkodója.*~Kevés szánalmasabb dolog van, mint egy veterán, aki háborúból visszatérve nem tud mit kezdeni magával.~
*Ilyen, és hasonló csapásvonalakon halad a gondolatmenete, bár igaz, ami igaz, lehetne rosszabb állapotban is. Míg vannak rossz napjai, kinézetre egészen jól tartja magát. Mind haja, mint szakálla rendezett, fonatokkal díszített formát öltenek, és személyi higiéniája sem utal arra, hogy teljesen elengedte volna magát.
Habár a helyieknek már volt alkalma megismerkedni általában viselt páncélzatával, most úgy tűnik, megelégedett egy, az ingje fölött viselt, sötétkék tunikája alól kikandikáló sodronyinggel. Fegyverei közül is csak a székének támasztott fokosa van jelen, a holmijai nagy része a thargarodi szobájában van eltárolva.*
~Csak érne már véget ez a kibaszott tél.~
*Bizony ez nem a legkedvesebb évszak számára. Ilyenkor ritkán van munka, vagy egyéb elfoglaltság, a nap sem süt eleget, és könnyebben jön a lehangoltság. Máskor nem okoz akkora nehézséget valami hozzáillő munkát találni, de ilyenkor mindig túl sok a szabadidő, ami csak arra jó, hogy haszontalannak érezze magát.
Persze más oka is van a borússágának. A thargok vezetősége ki tudja, jelenleg épp hol kerülik el felelősségeiket, és akármennyire is helyhez kötött lélek általában, most mégis szíve szerint minél távolabb lenne ettől a helytől, melyben mintha borostyánon keresztül mozogna mostanság minden. Akármennyire is nem szívleli a város nyüzsgését, ennél még az is jobbnak érződik.
Mire feleszmél, már félig kiitta a korsót, és most hirtelenjött undorral nézi a másik felét. Eltolja magától a korsót, majd előhúzva vadásztőrét egy darabig azzal foglalja el magát, hogy figyeli, hogyan táncolnak a kandalló fényei a különböző szögekben tartott pengén.*
4938. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2023-01-15 16:07:39
Üzenet elküldve: 2023-01-15 16:07:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Megérkezve Thargföldre//
*Vacsorájára várva merengve nézi a rusztikus fogadót. Nem sokban különbözik a rengeteg másik helytől, ahol életében megfordult már. Jószerével több éjszakát töltött fogadókban, utazósátrakban, mint rendes ágyban. De legalább olcsóbb a hely, mint mondjuk Artheniorban lenne, ez is valami. A forralt bor pedig csakugyan jól esik egy ilyen hosszú és fárasztó út után.
Viszont eléggé kihalt a hely, rajta kívül nem nagyon akad most vendég. Persze, ennek is megvannak az előnyei. Például a rendelése hamar elkészül. Újabb 11 aranyat fizet ki a frissen sült Bárcás csirke fejében, amit kihoznak neki.
Jó étvággyal falatozik, ezt legalább tényleg jól készítették el. Kellően fűszeres és mindenképpen laktató, mégse üli meg túlzottan a gyomrát. Egy egész napnyi lóháton való zötykölődés után az nem hiányzik a vándornak. Mivel nem zajlik itt túlzottan az élet, vacsorája végeztével rögtön a szállása felé veszi az irányt.
A szobája se jelent számára semmilyen meglepetést. Pontosan azt kapta, amire számított. És amire szüksége van. Csak nagyjából tisztálkodik most meg, aztán korán nyugovóra tér.*
*Vacsorájára várva merengve nézi a rusztikus fogadót. Nem sokban különbözik a rengeteg másik helytől, ahol életében megfordult már. Jószerével több éjszakát töltött fogadókban, utazósátrakban, mint rendes ágyban. De legalább olcsóbb a hely, mint mondjuk Artheniorban lenne, ez is valami. A forralt bor pedig csakugyan jól esik egy ilyen hosszú és fárasztó út után.
Viszont eléggé kihalt a hely, rajta kívül nem nagyon akad most vendég. Persze, ennek is megvannak az előnyei. Például a rendelése hamar elkészül. Újabb 11 aranyat fizet ki a frissen sült Bárcás csirke fejében, amit kihoznak neki.
Jó étvággyal falatozik, ezt legalább tényleg jól készítették el. Kellően fűszeres és mindenképpen laktató, mégse üli meg túlzottan a gyomrát. Egy egész napnyi lóháton való zötykölődés után az nem hiányzik a vándornak. Mivel nem zajlik itt túlzottan az élet, vacsorája végeztével rögtön a szállása felé veszi az irányt.
A szobája se jelent számára semmilyen meglepetést. Pontosan azt kapta, amire számított. És amire szüksége van. Csak nagyjából tisztálkodik most meg, aztán korán nyugovóra tér.*
4937. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2023-01-15 14:46:34
Üzenet elküldve: 2023-01-15 14:46:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Megérkezve Thargföldre//
*Magányos lovas kaptat a Tavernához a kései órákban. Hosszú, magas gallérú utazóköpenye miatt nehéz megmondani, hogy kiféle-miféle, de görnyedt tartásából látni, hogy elég hosszú út lehet mögötte. Amikor végre megérkezik, elég nehézkesen is kászálódik le a lováról.
A lovon is látszik, hogy megerőltető úton van túl, a veríték már habmintákat rajzolt az oldalára és bőszen fújtat annak ellenére is, hogy nem erőltetett menetben kaptatott idáig. Az billogból pedig az látszik, hogy bérelt ló, Artheniorból. Remélhetőleg akad itt egy lovász, aki átveszi és az istállóba vezeti. A jövevénynek holnap szüksége lesz rá.
Maga a vándor pedig, először még a gémberedettségtől darabos mozgással, aztán lépésről lépésre kicsit normálisabb járással, a Taverna ajtajához lép, majd benyit rajta.
A gallér és széles karimájú kalapja közti résen először csak egy fáradt szempár pásztáz végig a fogadóban, de a jövevénynek nem célja a titokzatoskodás, ezért a kalapot leveszi, a gallérját pedig lehajtja. Így láthatóvá válik Orthus Morthimer fáradt tekintete. A haja lelapult a kalap alatt, arcára pedig kiütközött az egynapos borosta, de azért látszik, hogy jól szituált emberről van szó, nem valami csavargóról.
Egyenest a pulthoz sétál, hogy koszt és kvártély felől érdeklődjön.
Miután megtudta, hogy mi mennyibe kerül, kezdetnek kivesz éjszakára egy Szoba-t 9 aranyért, aztán pedig rendel magának egy Bárcás csirkét. Ezért persze nem fizet rögtön, csak majd amikor kihozzák neki. Végezetül pedig kikér meg egy Forralt vörösbort, amiért újabb 5 aranyat csenget ki.
Az italt meg is várja, és azzal együtt telepedik le egy félreeső asztalhoz.
Jól esne egy fürdő, még jobb lenne, ha valami szemrevaló fehérnép is akadna, hogy megmossa a hátát. Bár amennyire elcsigázta az utazás, meglehet, hogy utóbbiról most lemond.*
*Magányos lovas kaptat a Tavernához a kései órákban. Hosszú, magas gallérú utazóköpenye miatt nehéz megmondani, hogy kiféle-miféle, de görnyedt tartásából látni, hogy elég hosszú út lehet mögötte. Amikor végre megérkezik, elég nehézkesen is kászálódik le a lováról.
A lovon is látszik, hogy megerőltető úton van túl, a veríték már habmintákat rajzolt az oldalára és bőszen fújtat annak ellenére is, hogy nem erőltetett menetben kaptatott idáig. Az billogból pedig az látszik, hogy bérelt ló, Artheniorból. Remélhetőleg akad itt egy lovász, aki átveszi és az istállóba vezeti. A jövevénynek holnap szüksége lesz rá.
Maga a vándor pedig, először még a gémberedettségtől darabos mozgással, aztán lépésről lépésre kicsit normálisabb járással, a Taverna ajtajához lép, majd benyit rajta.
A gallér és széles karimájú kalapja közti résen először csak egy fáradt szempár pásztáz végig a fogadóban, de a jövevénynek nem célja a titokzatoskodás, ezért a kalapot leveszi, a gallérját pedig lehajtja. Így láthatóvá válik Orthus Morthimer fáradt tekintete. A haja lelapult a kalap alatt, arcára pedig kiütközött az egynapos borosta, de azért látszik, hogy jól szituált emberről van szó, nem valami csavargóról.
Egyenest a pulthoz sétál, hogy koszt és kvártély felől érdeklődjön.
Miután megtudta, hogy mi mennyibe kerül, kezdetnek kivesz éjszakára egy Szoba-t 9 aranyért
, aztán pedig rendel magának egy Bárcás csirkét. Ezért persze nem fizet rögtön, csak majd amikor kihozzák neki. Végezetül pedig kikér meg egy Forralt vörösbort, amiért újabb 5 aranyat csenget ki. Az italt meg is várja, és azzal együtt telepedik le egy félreeső asztalhoz.
Jól esne egy fürdő, még jobb lenne, ha valami szemrevaló fehérnép is akadna, hogy megmossa a hátát. Bár amennyire elcsigázta az utazás, meglehet, hogy utóbbiról most lemond.*
4936. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-12-05 22:16:23
Üzenet elküldve: 2022-12-05 22:16:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*A férfi úgy tűnik, nem csak emberismeret terén jeleskedik - minden egyéb vád ellenére -, hanem az improvizálásban is. Az ál-ájtatosság ugyan nem ugrasztja be Tinát, sőt, inkább jókedvű félmosoly szökik az imént még komor arcára, de az újabb, hirtelenjében felvázolt elmélet kellően hitelesen hangzik, mintha a másik tényleg így gondolná. A téma kényességét illetően az ember - noha ezt jelenleg egyikük se tudja - elfjére akadt a lányban, mivel ő is hasonlóképp kerülni szokta a vallási elmélkedéseket. Egyik legnagyobb félelme ugyanis, hogy összehozza a sors egy megrögzött Sa'Tereth hívővel, akinek feltett szándéka lenne haza is küldeni a lány lelkét az Úrnőjéhez... Ha már az idő előtti távozásról van szó. Bár úgy érzi, most szerencséje van, a férfi ugyanis épp arról próbálja meggyőzni, hogy a holtak visszatérte Eeyrnek köszönhető. Ilyet egy Sa'Terethet szolgáló csak nem mondana...*
-Szerintem egy halandónak épp ugyanannyi joga van szabadon gondolkodni, akár az istenek cselekedeteiről is, mint maguknak az isteneknek. *veti közbe, mielőtt még túlzottan elmenne a téma a fanatizmus irányába. Ha tudná, hogy a másik éppen inkvizítornak gondolja... * -Én nem hiszem, hogy az Úrnő akarata van a háttérben, a másik végletbe viszont inkább nem akarok belegondolni.
*Az ember szavaiból most már kellőképp megbizonyosodott róla, hogy az Eeyr iránti hite miatt nem fogják hirtelenjében kivégezni, így egy fokkal nyíltabban vallja meg véleményét. Arra ugyanis tényleg nem szeret gondolni, hogy a másik isten, akinek még köze van az élet és a halál elszakíthatatlan párosához, milyen céllal hajthatta volna végre ezt a "csodát".*
-És az önök úrnője nem... tudja... az okot? *Puhatolózik. Nem volt még szerencséje beszélgetni egyetlen halálból visszatérővel se, de most, hogy gyakorlatilag egynek majdnem a karjaiba sétált, kezdi feltüzelni a gondolat a kíváncsiságát. Nem mintha ezt be merné vallani a férfinak. Az lenne csak az igazi kaland, koszos jöttmentként rögtön a thargok úrnője elé kéretni magát, hogy a visszatéréséről faggassa. Miután majdnem megcsókolta a személyes lábtörlőjét...
Kicsit megdörzsölgeti a torkát, hogy megbizonyosodjon róla, a feje még a helyén van ezen gondolatok után.*
-Hát, azt hiszem, ezzel egyedül van a világon. Kétlem, hogy sokan örülnének efféle jelzőnek. Ő mi volt? Valami papucsférj?
*A másik vigyorgása szerencsére ragadós, segít feloldani Tinában is a kételyeket, hogy mennyire sérti vérig, ha erről a témakörről faggatja őt. Persze csak amíg véletlenül el nem szólja magát, és gyakorlatilag fel nem kínálkozik a férfinak. A zavarát leplezendő asztallap-bámulás sem tompítja el a másik válaszából tisztán kiérződő kaján felhangot, ehhez nem is kellene az arcára néznie. De persze nem bírja ki. Valahol, nem is olyan mélyen, régóta némán feszülő húrokat penget meg ez a gonoszkás hang a lányban. Mikor pedig szemeivel is befogadja a szeretett vonásokon elterülő mosolyt, szinte azonnal érzi, ahogy a mellkasa elvörösödik. Annyira furcsa helyzetben érzi magát, míg az intimitás ilyen apró megnyilvánulásától is szaporábban kezd verni a szíve, miközben tudja jól, hogy a vele szemben ülő férfiról annyit se tud még, hogy hogy hívják, nemhogy szerelmes boldogságban együtt töltött éveik lennének a hátuk mögött, hogy önkéntelenül is halk, szinte néma nevetés fakad ki belőle, ami majdnem végig kíséri a nőcsábász kancellárról szóló részletes körülírást.
-Ki ne örülne egy jólöltözött úriember cikornyás bókjainak? *direkt nem az öregember jelzőt ismétli meg, azt a tényezőt jótékonyan kihagyja a leírásból* -De köszönöm a tanácsot, majd észben tartom. Ha maradok.
*Ez ugyanis nem dőlt még el. A tervei között az szerepel, hogy visszamegy munkaadójához, méghozzá minél sürgősebben, tekintve, hogy szó nélkül jött el tőle. Ez persze egyáltalán nem zárja ki a lehetőséget, hogy a jövőben újra eljöjjön ide. Feltéve persze, hogy túléli ezt az alkalmat, mert adott esetben nem megy híre az egész Vashegyen a bemutatkozásának.
Mivel tiltakozás híján szabadjára engedheti jobbját a férfi nyakán húzódó sebhelyen, óvatosan, gyengéden, de tüzetesen simít végig a forradáson, míg hallgatja az újabb történetet a túlélésről.*
-Egy tündér?
*Húzza fel egyik szemöldökét kérdőn, de nem akasztja meg a mondandót, így hamar rá is jön, hogy az a tündér nem olyan tündér. Az úrnő újbóli említésére azonban megrebben, és elhúzza ujjait a férfi nyakáról, mint aki tilosban jár.*
-Amúgy se gondoltam, hogy zavarná a visszatérte. Én is örülnék neki...
*Ami inkább zavarja, az az, hogy a férfi szavaiból egyre inkább úgy ítéli, sokkal több van közte és az úrnő között, mint egyszerű asszony-hűszolga kapcsolat, és ez indokolatlan (indokolatlan?) féltékenységet kezd szülni benne.*
-Szóval egy ilyen főzettel gyógyította meg. *vonja le a következtetést, amit az is alátámaszt, mintha nem vélne felfedezni varrat-hegeket a forradáson.* -Létezik ilyesmi, a szállásadóm mutatott nekem is ilyet. Jól jött volna, ha ismerem ezt a főzetet évekkel ezelőtt. Akkor nem kellett volna varrnom...
*Tereli el a figyelmét a fájdalmas, de annál helytelenebb gondolatokról egy régi emlékkel, miközben visszadől a székére.*
-Igazából most mindkettőt meg tudnám enni.
*Ezt már a kecske vagy csirke kérdéskörre válaszolja, de azért az étlap még érdekli. Mikor Laor megszerzi azt a felszolgálótól, hálásan kezdi el bújni a felsorakoztatott étkeket.*
-Erre nem tudom, hogy tudok-e érdemben válaszolni. Soha nem aludtam még közösségi szálláson, és nagyon régóta egyedül élek.
*Talán elszokott a nagyobb társaságoktól. Vagy talán soha nem is volt hozzászokva. Éjszakánként legalábbis biztos nem.*
-De ha a jó kancellár úr is ott alszik, biztos nem lenne okom panaszra.
Veti még oda, miközben fel sem pillantva pásztázza az étlapot. A Sárkánypörkölt, a kecskeragu és a bárcás csirke már ismerősen hangzanak, a Kancellár Kedvence fantázianevet viselő tétel pedig mosolyt csal az arcára. A következő listaelemnél viszont megáll egy pillanatra, és az újabb, egyik nemrég diskurált titulusra emlékeztető névvel ellátott ételnél Laorra pillant.*
-Mi az a kárszeg?
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*A férfi úgy tűnik, nem csak emberismeret terén jeleskedik - minden egyéb vád ellenére -, hanem az improvizálásban is. Az ál-ájtatosság ugyan nem ugrasztja be Tinát, sőt, inkább jókedvű félmosoly szökik az imént még komor arcára, de az újabb, hirtelenjében felvázolt elmélet kellően hitelesen hangzik, mintha a másik tényleg így gondolná. A téma kényességét illetően az ember - noha ezt jelenleg egyikük se tudja - elfjére akadt a lányban, mivel ő is hasonlóképp kerülni szokta a vallási elmélkedéseket. Egyik legnagyobb félelme ugyanis, hogy összehozza a sors egy megrögzött Sa'Tereth hívővel, akinek feltett szándéka lenne haza is küldeni a lány lelkét az Úrnőjéhez... Ha már az idő előtti távozásról van szó. Bár úgy érzi, most szerencséje van, a férfi ugyanis épp arról próbálja meggyőzni, hogy a holtak visszatérte Eeyrnek köszönhető. Ilyet egy Sa'Terethet szolgáló csak nem mondana...*
-Szerintem egy halandónak épp ugyanannyi joga van szabadon gondolkodni, akár az istenek cselekedeteiről is, mint maguknak az isteneknek. *veti közbe, mielőtt még túlzottan elmenne a téma a fanatizmus irányába. Ha tudná, hogy a másik éppen inkvizítornak gondolja... * -Én nem hiszem, hogy az Úrnő akarata van a háttérben, a másik végletbe viszont inkább nem akarok belegondolni.
*Az ember szavaiból most már kellőképp megbizonyosodott róla, hogy az Eeyr iránti hite miatt nem fogják hirtelenjében kivégezni, így egy fokkal nyíltabban vallja meg véleményét. Arra ugyanis tényleg nem szeret gondolni, hogy a másik isten, akinek még köze van az élet és a halál elszakíthatatlan párosához, milyen céllal hajthatta volna végre ezt a "csodát".*
-És az önök úrnője nem... tudja... az okot? *Puhatolózik. Nem volt még szerencséje beszélgetni egyetlen halálból visszatérővel se, de most, hogy gyakorlatilag egynek majdnem a karjaiba sétált, kezdi feltüzelni a gondolat a kíváncsiságát. Nem mintha ezt be merné vallani a férfinak. Az lenne csak az igazi kaland, koszos jöttmentként rögtön a thargok úrnője elé kéretni magát, hogy a visszatéréséről faggassa. Miután majdnem megcsókolta a személyes lábtörlőjét...
Kicsit megdörzsölgeti a torkát, hogy megbizonyosodjon róla, a feje még a helyén van ezen gondolatok után.*
-Hát, azt hiszem, ezzel egyedül van a világon. Kétlem, hogy sokan örülnének efféle jelzőnek. Ő mi volt? Valami papucsférj?
*A másik vigyorgása szerencsére ragadós, segít feloldani Tinában is a kételyeket, hogy mennyire sérti vérig, ha erről a témakörről faggatja őt. Persze csak amíg véletlenül el nem szólja magát, és gyakorlatilag fel nem kínálkozik a férfinak. A zavarát leplezendő asztallap-bámulás sem tompítja el a másik válaszából tisztán kiérződő kaján felhangot, ehhez nem is kellene az arcára néznie. De persze nem bírja ki. Valahol, nem is olyan mélyen, régóta némán feszülő húrokat penget meg ez a gonoszkás hang a lányban. Mikor pedig szemeivel is befogadja a szeretett vonásokon elterülő mosolyt, szinte azonnal érzi, ahogy a mellkasa elvörösödik. Annyira furcsa helyzetben érzi magát, míg az intimitás ilyen apró megnyilvánulásától is szaporábban kezd verni a szíve, miközben tudja jól, hogy a vele szemben ülő férfiról annyit se tud még, hogy hogy hívják, nemhogy szerelmes boldogságban együtt töltött éveik lennének a hátuk mögött, hogy önkéntelenül is halk, szinte néma nevetés fakad ki belőle, ami majdnem végig kíséri a nőcsábász kancellárról szóló részletes körülírást.
-Ki ne örülne egy jólöltözött úriember cikornyás bókjainak? *direkt nem az öregember jelzőt ismétli meg, azt a tényezőt jótékonyan kihagyja a leírásból* -De köszönöm a tanácsot, majd észben tartom. Ha maradok.
*Ez ugyanis nem dőlt még el. A tervei között az szerepel, hogy visszamegy munkaadójához, méghozzá minél sürgősebben, tekintve, hogy szó nélkül jött el tőle. Ez persze egyáltalán nem zárja ki a lehetőséget, hogy a jövőben újra eljöjjön ide. Feltéve persze, hogy túléli ezt az alkalmat, mert adott esetben nem megy híre az egész Vashegyen a bemutatkozásának.
Mivel tiltakozás híján szabadjára engedheti jobbját a férfi nyakán húzódó sebhelyen, óvatosan, gyengéden, de tüzetesen simít végig a forradáson, míg hallgatja az újabb történetet a túlélésről.*
-Egy tündér?
*Húzza fel egyik szemöldökét kérdőn, de nem akasztja meg a mondandót, így hamar rá is jön, hogy az a tündér nem olyan tündér. Az úrnő újbóli említésére azonban megrebben, és elhúzza ujjait a férfi nyakáról, mint aki tilosban jár.*
-Amúgy se gondoltam, hogy zavarná a visszatérte. Én is örülnék neki...
*Ami inkább zavarja, az az, hogy a férfi szavaiból egyre inkább úgy ítéli, sokkal több van közte és az úrnő között, mint egyszerű asszony-hűszolga kapcsolat, és ez indokolatlan (indokolatlan?) féltékenységet kezd szülni benne.*
-Szóval egy ilyen főzettel gyógyította meg. *vonja le a következtetést, amit az is alátámaszt, mintha nem vélne felfedezni varrat-hegeket a forradáson.* -Létezik ilyesmi, a szállásadóm mutatott nekem is ilyet. Jól jött volna, ha ismerem ezt a főzetet évekkel ezelőtt. Akkor nem kellett volna varrnom...
*Tereli el a figyelmét a fájdalmas, de annál helytelenebb gondolatokról egy régi emlékkel, miközben visszadől a székére.*
-Igazából most mindkettőt meg tudnám enni.
*Ezt már a kecske vagy csirke kérdéskörre válaszolja, de azért az étlap még érdekli. Mikor Laor megszerzi azt a felszolgálótól, hálásan kezdi el bújni a felsorakoztatott étkeket.*
-Erre nem tudom, hogy tudok-e érdemben válaszolni. Soha nem aludtam még közösségi szálláson, és nagyon régóta egyedül élek.
*Talán elszokott a nagyobb társaságoktól. Vagy talán soha nem is volt hozzászokva. Éjszakánként legalábbis biztos nem.*
-De ha a jó kancellár úr is ott alszik, biztos nem lenne okom panaszra.
Veti még oda, miközben fel sem pillantva pásztázza az étlapot. A Sárkánypörkölt, a kecskeragu és a bárcás csirke már ismerősen hangzanak, a Kancellár Kedvence fantázianevet viselő tétel pedig mosolyt csal az arcára. A következő listaelemnél viszont megáll egy pillanatra, és az újabb, egyik nemrég diskurált titulusra emlékeztető névvel ellátott ételnél Laorra pillant.*
-Mi az a kárszeg?
4935. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-12-05 09:49:09
Üzenet elküldve: 2022-12-05 09:49:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Sajnos messze nem annyira jártas Eeyr misztériumában, hogy pontosan tudja: valóban az istennő stílusa lenne-e efféle csodák végrehajtása? De mivel Eeyrt elég gyakran nevezik hívei a Fénynek, és egyébként is valami jóságos attitűd passzolna hozzá, úgy gondolta, hogy ezzel nem lőhet nagyon mellé. Úgy tűnik, hogy ebben tévedett és az elf jártasabb hitéleti kérdésekben nála.*
- Vannak akik azt mondanák, hogy nem helyes ha a halandók firtatják, hogy az istenek mit miért tesznek. *tárja szét egy kicsit a karjait megjátszottan ájtatos képpel* Hogy ez valóban helytelen lenne azt nem tudom, de valószínűleg nem tudjuk megérteni a gondolkodásukat. Én csak arra tudok tippelni, hogy azokat részesítette ebben a kegyben akiknek még volt valami feladatuk ezen a világon, és idő előtt távoztak.
*Az egészet most találja ki, és igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne számára kényelmetlen a téma. Olyan rég él már a Vashegyen, hogy bőven ragadt rá a thargok üldözési mániájából, és nem tud nem arra gondolni, hogy a lány valamiféle inkvizítor is lehet, aki szaglászni jött ide.*
- Azt hiszem, hogy az úrnő erre jó példa is lehet. Amikor az a ribillió volt Artheniorban, a csőcselék végzett vele. Talán az isten arra gondolhatott, hogy a thargok mindig elszántan küzdöttek Sa'Tereth ellen, és...
*Megvonja a vállát, mint aki csak találgat. Tudja, hogy nem elsősorban az éles esze miatt számítanak rá a Vashegyen, ezért az utolsó mondatára még büszke is. Úgy gondolja, hogy ez jó érv volt. Aztán már elvigyorodik, amikor az elf majdnem félve ismétli meg, hogy ő lenne Lea lábtörlője.*
- Volt valaki, aki szerint az vagyok. Gúnynak szánta, sértésnek, de sohasem vettem annak. Ellenkezőleg. Tőle ezt még elismerésnek is lehetett venni. Én legalábbis annak vettem.
*Ezzel együtt nem lenne boldog ha mindenki így nevezné, de valószínűleg az elf nem fog ehhez ragaszkodni. Aki most kifejezetten megszeppentnek tűnik egy félreérthető mondat után. Laor pedig kicsit kajánul mosolyodik el.*
- Ó, az ilyesmit a férfiak imádják félreérteni. De igyekszem nem így tenni. Viszont ha megengedsz egy tanácsot: a kancellár előtt óvakodj az ilyesmitől. Ha maradsz egy ideig a Vashegyen, alighanem találkozni fogsz vele. Jól öltözött, kecskeszakállas öregember.
*Habrertus bő tíz évvel lehet idősebb nála, de Laornak - akár a thargok többségének - öregember.*
- Ő kapva kapna az alkalmon, és hamarosan cikornyás szavakba csomagolt ajánlatokat kapnál tőle.
*Kuncog egyet.*
- Ő biztosan a szebbik nem nagy hódolójaként tekint magára, de szerintem csak egy piszkos vén kujon.
*Lehet, hogy ebben van valami irigység is, mert bár csak a Vashegyen közszájon forgó pletykákból tud a kancellár kalandjairól, de ezek a szóbeszédek kifejezetten szép nőkkel boronálták össze a kecskeszakállút. És az elf is közéjük tartozik. Ezért is érzi kicsit furcsának, ahogy megsimítja a sebhelyet a nyakán. Bár helytelennek nem, ami miatt még valamiféle bűntudata is támad egy pillanatra.*
- Khm... nem sok hiányzott hozzá, hogy valóban ne éljem túl. De egy tündér megmentett.
*Elneveti magát.*
- Nem sokra emlékszem az egészből, de az ő arcára igen. Persze nem tündér volt, de akkor azt hittem. Az úrnő volt az. Egyesek boszorkánynak tartják, ami talán abból is adódik, hogy ért mindenféle varázslatos főzetek kotyvasztásához. Hát így. És így talán azt is érted már, hogy miért nem zavar, hogy megint köztünk van.
Nagyon örülök.
*Ezt már a bemutatkozásra mondja, miközben kicsit meghajol ültében, kissé esetlenül.*
- Valóban. *bólint a kecskesült említésére.* De a csirkével sem foghatsz mellé. Nem tisztem dicsérni az itteni konyhát, de eddig semmi panaszom nem lehet rá.
*Közben sikerült felhívnia magára a figyelmet, és kisvártatva étlapot is kapnak.*
- Legfeljebb a Sárkánypörköltet nem ajánlom, kivéve ha szereted a csípős ízeket. A nagyon csípőseket. Ha pedig szállást keresel éjszakára, az itteni szobák egyszerűek bár, de tiszták. Amonon a hosszúházban is megalhatsz, azért fizetni sem kell, de az amolyan közösségi szállás. Nem tudom, hogy az kedvedre való lenne-e?
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Sajnos messze nem annyira jártas Eeyr misztériumában, hogy pontosan tudja: valóban az istennő stílusa lenne-e efféle csodák végrehajtása? De mivel Eeyrt elég gyakran nevezik hívei a Fénynek, és egyébként is valami jóságos attitűd passzolna hozzá, úgy gondolta, hogy ezzel nem lőhet nagyon mellé. Úgy tűnik, hogy ebben tévedett és az elf jártasabb hitéleti kérdésekben nála.*
- Vannak akik azt mondanák, hogy nem helyes ha a halandók firtatják, hogy az istenek mit miért tesznek. *tárja szét egy kicsit a karjait megjátszottan ájtatos képpel* Hogy ez valóban helytelen lenne azt nem tudom, de valószínűleg nem tudjuk megérteni a gondolkodásukat. Én csak arra tudok tippelni, hogy azokat részesítette ebben a kegyben akiknek még volt valami feladatuk ezen a világon, és idő előtt távoztak.
*Az egészet most találja ki, és igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne számára kényelmetlen a téma. Olyan rég él már a Vashegyen, hogy bőven ragadt rá a thargok üldözési mániájából, és nem tud nem arra gondolni, hogy a lány valamiféle inkvizítor is lehet, aki szaglászni jött ide.*
- Azt hiszem, hogy az úrnő erre jó példa is lehet. Amikor az a ribillió volt Artheniorban, a csőcselék végzett vele. Talán az isten arra gondolhatott, hogy a thargok mindig elszántan küzdöttek Sa'Tereth ellen, és...
*Megvonja a vállát, mint aki csak találgat. Tudja, hogy nem elsősorban az éles esze miatt számítanak rá a Vashegyen, ezért az utolsó mondatára még büszke is. Úgy gondolja, hogy ez jó érv volt. Aztán már elvigyorodik, amikor az elf majdnem félve ismétli meg, hogy ő lenne Lea lábtörlője.*
- Volt valaki, aki szerint az vagyok. Gúnynak szánta, sértésnek, de sohasem vettem annak. Ellenkezőleg. Tőle ezt még elismerésnek is lehetett venni. Én legalábbis annak vettem.
*Ezzel együtt nem lenne boldog ha mindenki így nevezné, de valószínűleg az elf nem fog ehhez ragaszkodni. Aki most kifejezetten megszeppentnek tűnik egy félreérthető mondat után. Laor pedig kicsit kajánul mosolyodik el.*
- Ó, az ilyesmit a férfiak imádják félreérteni. De igyekszem nem így tenni. Viszont ha megengedsz egy tanácsot: a kancellár előtt óvakodj az ilyesmitől. Ha maradsz egy ideig a Vashegyen, alighanem találkozni fogsz vele. Jól öltözött, kecskeszakállas öregember.
*Habrertus bő tíz évvel lehet idősebb nála, de Laornak - akár a thargok többségének - öregember.*
- Ő kapva kapna az alkalmon, és hamarosan cikornyás szavakba csomagolt ajánlatokat kapnál tőle.
*Kuncog egyet.*
- Ő biztosan a szebbik nem nagy hódolójaként tekint magára, de szerintem csak egy piszkos vén kujon.
*Lehet, hogy ebben van valami irigység is, mert bár csak a Vashegyen közszájon forgó pletykákból tud a kancellár kalandjairól, de ezek a szóbeszédek kifejezetten szép nőkkel boronálták össze a kecskeszakállút. És az elf is közéjük tartozik. Ezért is érzi kicsit furcsának, ahogy megsimítja a sebhelyet a nyakán. Bár helytelennek nem, ami miatt még valamiféle bűntudata is támad egy pillanatra.*
- Khm... nem sok hiányzott hozzá, hogy valóban ne éljem túl. De egy tündér megmentett.
*Elneveti magát.*
- Nem sokra emlékszem az egészből, de az ő arcára igen. Persze nem tündér volt, de akkor azt hittem. Az úrnő volt az. Egyesek boszorkánynak tartják, ami talán abból is adódik, hogy ért mindenféle varázslatos főzetek kotyvasztásához. Hát így. És így talán azt is érted már, hogy miért nem zavar, hogy megint köztünk van.
Nagyon örülök.
*Ezt már a bemutatkozásra mondja, miközben kicsit meghajol ültében, kissé esetlenül.*
- Valóban. *bólint a kecskesült említésére.* De a csirkével sem foghatsz mellé. Nem tisztem dicsérni az itteni konyhát, de eddig semmi panaszom nem lehet rá.
*Közben sikerült felhívnia magára a figyelmet, és kisvártatva étlapot is kapnak.*
- Legfeljebb a Sárkánypörköltet nem ajánlom, kivéve ha szereted a csípős ízeket. A nagyon csípőseket. Ha pedig szállást keresel éjszakára, az itteni szobák egyszerűek bár, de tiszták. Amonon a hosszúházban is megalhatsz, azért fizetni sem kell, de az amolyan közösségi szállás. Nem tudom, hogy az kedvedre való lenne-e?
4934. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-11-29 22:47:18
Üzenet elküldve: 2022-11-29 22:47:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Nos, nem pont arra a válaszra a számított, amit a férfi egészen belsős humornak tűnő jókedvvel tárt elé. Ez meg is látszik az arcán, ahogy a "nem tudom hova tenni" gondolatot képviselő kifejezés kiül rá. És ami azt illeti, a további magyarázatul (?) szolgáló fejtegetés sem segít sokat a helyzeten. A hadúr özvegyének státuszával még kibékült volna, de az -egyébként előrelátóan- 'bonyolult' jelzővel illetett helyzet-tisztázás inkább csak megkavarja a lányt. A pár pillanatig tartó bamba maga elé képedés így természetesen nála sem marad el - még szerencse, hogy kivételesen nem jut eszébe, mások mit láthatnak és gondolhatnak róla. Mire pedig úgy-ahogy nagyjából összerakná a képet (mert azért valahol felsejlik benne a gondolat, hogy köze lehet a halálból visszatérőkhöz), a férfi már ki is segíti az útvesztőből a megoldással.*
-Persze, hogy hallottam róla. Egy pillanatra azt hittem, maga is...
*Itt félbeharapja a mondatot. Nem feltétlen akarja emlékeztetni sem magát, sem az embert a Vaskapunál történt apró kis incidensre, de akkor valóban átfutott a gondolatai között, hogy kedvese talán a halálból térhetett vissza, ezért nem emlékszik rá.*
-De Eeyr lett volna? *fürkészőn emeli tekintetét a férfira.* -Az Úrnő hajlandó lett volna megbolygatni az élet rendjét, és visszahozni ide azokat, akik már a földben nyugodtak?
*Hiába lett volna ő maga is boldog, ha viszontláthatta volna rég elvesztett szüleit, vagy - bár magát a gondolatot is elutasította, hogy szerelme halott - Samart, mégsem tudja igazán elhinni, hogy Eeyr ezt akarta volna. Aki már egyszer megpihent az életből, vajon hogy tudna újra az élők között járni...? Egyszerűen nem érzi jónak, helyesnek ezt a csodát.*
-Szóval az elhunyt hadúr elhunyt asszonya visszatért az élők soraiba, és most ő itt az úr...nő. *összegzi magának* -Maga meg az ő lábtörlője?
*Ha minden igaz, valahogy így kell kinéznie a rendszernek, legalábbis ha jól bogozta ki a furcsa szálakat. A férfira akasztott jelző kissé sérti a szépérzékét, de végül is az engedélyt az imént kapta meg, hogy szólítsa csak így őt, talán nem kell mérhetetlen haragtól és sértődéstől tartania.
A légből kapott teóriának természetesen bedől, mivel nem végzett még statisztikai felméréseket, hogy az óriások és az elfek "kedvenc" sötétbőrű faj-majdnem-társainak többsége honnan származik. Az ember pedig túl magabiztosan állítja a magáét. Mármint az elméletét.*
-Ha maga mondja... Keressek valami mást, amiben kihívást tudok nyújtani magának? *a fejében sokkal kevésbé hangzott incselkedőnek a kérdés, mint így kimondva, de sajnos visszaszívni már nem tudja* -Ez...nem hangzott túl helyénvalónak.
*Szolidan köhint párat a megállapításra, majd igyekszik a fogadó asztalának lapján találni valami érdekes dolgot. Ám nem tudja sokáig a bútordarabot vizslatni, mivel a téma az élőholtakra terelődik, és a férfi felfedi a nyakán éktelenkedő hosszú forradás hátterét. Ahogy a sebhelyet figyeli, egy leheletnyit közelebb hajol az emberhez, s érdeklődve hunyorítja össze szemeit.*
-Szabad...?
*Emeli fel a másikhoz közelebbi kezét, jelezve, hogy ha amaz megengedné, megérintené a forradást. Bár érzi, hogy ez a nagyjából órányi ismeretségüket figyelembe véve egy kifejezetten elutasítandó, intim közeledés lenne, és igazából nem is tudja, mi célból tenné, mégis előtör belőle a kíváncsiság.*
-Ebbe bele is halhatott volna. *vonja le a nagyon okos következtetést - mert igen, egy fejletépésbe általában bele szoktak halni, nem?* -Hogy élte túl?
*A fosztogatás témáját túltárgyaltnak ítéli. Legalábbis egyetlen konklúzióra jut: nem volt értelme.*
-Talán arra szolgál. Ezt nem tudhatom. De tényleg csak ennyit hallottam a thargok népéről... sajnálom, figyelmeztettem, hogy nem hízelgő pletyka jutott el hozzánk.
*Tényleg bánja, mert látja a férfin, hogy amazt kellemetlenül érinti a téma. Ami egyúttal ad egy bizonyos megnyugvást is, hogy neki valóban nem lehetett sok köze hozzá. És azóta már Tina is gazdagabb lett némi háttértudással a thargokat illetően. Illetve a halottaiból feltámadott úrnőjüket, meg a lábtörlőt illetően.
Az enyhén elvörösödő fül megmosolyogtatja, mikor végre megtudja a férfi nevét. Elsőre persze egy kis idegenkedés vándorol keresztül a fején, hiszen ehhez az archoz ő egész eddig egy teljesen más nevet társított, és a Laor most kifejezetten szokatlanul hangzik számára.*
-Ami azt illeti, én sem vagyok úriember. *bá-dum-tsss* -Vagyis úrinő. Nem mondhatnám, hogy a legillendőbb módon mutatkoztam be. *már ha azt bemutatkozásnak lehet nevezni, amit művelt a kapunál*
~Bár legalább emlékezetes voltam.~
*Gondolatban megforgatja a szemét saját balgaságán.*
-Az én nevem Tina. Tinalyn Kharis. És igen, levegőváltozás... egész biztos, hogy nem vagy jó emberismerő?
*Gyanakvón méri végig Laort, mintha a férfi legalábbis valahol rejtegetne egy kém-okiratot magánál. Nem tudja eldönteni, tart-e már ott az új közvetlenség kettejük között, hogy nekiálljon felvázolni, miért hagyta ott Lihanechet, miért költözött Artheniorba, és úgy egyébként miért kerekedett fel az éjszaka közepén, hogy magát nem kímélve tévedjen el egészen a Vashegyig. Ez utóbbit amúgy ő maga se tudná igazán megmagyarázni.*
-Az imént még a kecskesültet ajánlottad, ha jól emlékszem.
*Bár jelenleg úgy érzi, mindkettőt le tudná gyűrni, olyan éhes.*
-Hogy kell itt rendelni?
*Néz körül valami személyzet után, illetve egy étlapot is átböngészne, ha lehet. Rég járt fogadóban amúgy is, itt meg még idegen is a hely, nem tudja, mi merre hogy...*
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Nos, nem pont arra a válaszra a számított, amit a férfi egészen belsős humornak tűnő jókedvvel tárt elé. Ez meg is látszik az arcán, ahogy a "nem tudom hova tenni" gondolatot képviselő kifejezés kiül rá. És ami azt illeti, a további magyarázatul (?) szolgáló fejtegetés sem segít sokat a helyzeten. A hadúr özvegyének státuszával még kibékült volna, de az -egyébként előrelátóan- 'bonyolult' jelzővel illetett helyzet-tisztázás inkább csak megkavarja a lányt. A pár pillanatig tartó bamba maga elé képedés így természetesen nála sem marad el - még szerencse, hogy kivételesen nem jut eszébe, mások mit láthatnak és gondolhatnak róla. Mire pedig úgy-ahogy nagyjából összerakná a képet (mert azért valahol felsejlik benne a gondolat, hogy köze lehet a halálból visszatérőkhöz), a férfi már ki is segíti az útvesztőből a megoldással.*
-Persze, hogy hallottam róla. Egy pillanatra azt hittem, maga is...
*Itt félbeharapja a mondatot. Nem feltétlen akarja emlékeztetni sem magát, sem az embert a Vaskapunál történt apró kis incidensre, de akkor valóban átfutott a gondolatai között, hogy kedvese talán a halálból térhetett vissza, ezért nem emlékszik rá.*
-De Eeyr lett volna? *fürkészőn emeli tekintetét a férfira.* -Az Úrnő hajlandó lett volna megbolygatni az élet rendjét, és visszahozni ide azokat, akik már a földben nyugodtak?
*Hiába lett volna ő maga is boldog, ha viszontláthatta volna rég elvesztett szüleit, vagy - bár magát a gondolatot is elutasította, hogy szerelme halott - Samart, mégsem tudja igazán elhinni, hogy Eeyr ezt akarta volna. Aki már egyszer megpihent az életből, vajon hogy tudna újra az élők között járni...? Egyszerűen nem érzi jónak, helyesnek ezt a csodát.*
-Szóval az elhunyt hadúr elhunyt asszonya visszatért az élők soraiba, és most ő itt az úr...nő. *összegzi magának* -Maga meg az ő lábtörlője?
*Ha minden igaz, valahogy így kell kinéznie a rendszernek, legalábbis ha jól bogozta ki a furcsa szálakat. A férfira akasztott jelző kissé sérti a szépérzékét, de végül is az engedélyt az imént kapta meg, hogy szólítsa csak így őt, talán nem kell mérhetetlen haragtól és sértődéstől tartania.
A légből kapott teóriának természetesen bedől, mivel nem végzett még statisztikai felméréseket, hogy az óriások és az elfek "kedvenc" sötétbőrű faj-majdnem-társainak többsége honnan származik. Az ember pedig túl magabiztosan állítja a magáét. Mármint az elméletét.*
-Ha maga mondja... Keressek valami mást, amiben kihívást tudok nyújtani magának? *a fejében sokkal kevésbé hangzott incselkedőnek a kérdés, mint így kimondva, de sajnos visszaszívni már nem tudja* -Ez...nem hangzott túl helyénvalónak.
*Szolidan köhint párat a megállapításra, majd igyekszik a fogadó asztalának lapján találni valami érdekes dolgot. Ám nem tudja sokáig a bútordarabot vizslatni, mivel a téma az élőholtakra terelődik, és a férfi felfedi a nyakán éktelenkedő hosszú forradás hátterét. Ahogy a sebhelyet figyeli, egy leheletnyit közelebb hajol az emberhez, s érdeklődve hunyorítja össze szemeit.*
-Szabad...?
*Emeli fel a másikhoz közelebbi kezét, jelezve, hogy ha amaz megengedné, megérintené a forradást. Bár érzi, hogy ez a nagyjából órányi ismeretségüket figyelembe véve egy kifejezetten elutasítandó, intim közeledés lenne, és igazából nem is tudja, mi célból tenné, mégis előtör belőle a kíváncsiság.*
-Ebbe bele is halhatott volna. *vonja le a nagyon okos következtetést - mert igen, egy fejletépésbe általában bele szoktak halni, nem?* -Hogy élte túl?
*A fosztogatás témáját túltárgyaltnak ítéli. Legalábbis egyetlen konklúzióra jut: nem volt értelme.*
-Talán arra szolgál. Ezt nem tudhatom. De tényleg csak ennyit hallottam a thargok népéről... sajnálom, figyelmeztettem, hogy nem hízelgő pletyka jutott el hozzánk.
*Tényleg bánja, mert látja a férfin, hogy amazt kellemetlenül érinti a téma. Ami egyúttal ad egy bizonyos megnyugvást is, hogy neki valóban nem lehetett sok köze hozzá. És azóta már Tina is gazdagabb lett némi háttértudással a thargokat illetően. Illetve a halottaiból feltámadott úrnőjüket, meg a lábtörlőt illetően.
Az enyhén elvörösödő fül megmosolyogtatja, mikor végre megtudja a férfi nevét. Elsőre persze egy kis idegenkedés vándorol keresztül a fején, hiszen ehhez az archoz ő egész eddig egy teljesen más nevet társított, és a Laor most kifejezetten szokatlanul hangzik számára.*
-Ami azt illeti, én sem vagyok úriember. *bá-dum-tsss* -Vagyis úrinő. Nem mondhatnám, hogy a legillendőbb módon mutatkoztam be. *már ha azt bemutatkozásnak lehet nevezni, amit művelt a kapunál*
~Bár legalább emlékezetes voltam.~
*Gondolatban megforgatja a szemét saját balgaságán.*
-Az én nevem Tina. Tinalyn Kharis. És igen, levegőváltozás... egész biztos, hogy nem vagy jó emberismerő?
*Gyanakvón méri végig Laort, mintha a férfi legalábbis valahol rejtegetne egy kém-okiratot magánál. Nem tudja eldönteni, tart-e már ott az új közvetlenség kettejük között, hogy nekiálljon felvázolni, miért hagyta ott Lihanechet, miért költözött Artheniorba, és úgy egyébként miért kerekedett fel az éjszaka közepén, hogy magát nem kímélve tévedjen el egészen a Vashegyig. Ez utóbbit amúgy ő maga se tudná igazán megmagyarázni.*
-Az imént még a kecskesültet ajánlottad, ha jól emlékszem.
*Bár jelenleg úgy érzi, mindkettőt le tudná gyűrni, olyan éhes.*
-Hogy kell itt rendelni?
*Néz körül valami személyzet után, illetve egy étlapot is átböngészne, ha lehet. Rég járt fogadóban amúgy is, itt meg még idegen is a hely, nem tudja, mi merre hogy...*
4933. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-11-28 16:14:26
Üzenet elküldve: 2022-11-28 16:14:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
- Az egyszerűség kedvéért szólíts nyugodtan lábtörlőnek!
*Vigyorog a tréfán amit persze csak ő ért, de aránylag hamar észbe kap.*
- Ami azt illeti...
*Egy kicsit gondolkoznia is kell azon, hogy Lea örömteli visszatérte mennyiben kavarta meg az öröklési sorrendet, de feleslegesnek tartaná az idegent érdektelen részletekkel terhelni. Egyesek szerint amúgy is hajlamos a fecsegésre. Ez persze különösebben nem befolyásolná, de mintha Lea is az egyesek között lenne.*
- A hadúr özvegye a Vashegy úrnője.
*Megint meg kell torpannia. Hiszen pont Kagan lett özvegyember miután a söpredék végzett a feleségével Artheniorban. És ha már a hadúr özvegye, az Ephemia lenne a d'Aquista házból. Viszont ha Lea most itt van, akkor ő az özvegy. Viszont amikor Kagan meghalt, még ő is halott volt. Akkor viszont...
Kis ideig tart, amíg ezt elgondolja. Addig viszont kissé bamba képpel mered maga elé, aztán felpillant és zavartan pislog.*
- Ez egy kicsit bonyolult. Szóval a hadúr felesége előbb halt meg, mint az ura, de most ő a Vashegy úrnője.
*Most már szélesen vigyorog.*
- Hallottál már azokról a csodákról amikről mostanság járja a szóbeszéd, és amiket Eeyrnek tulajdonítanak? Hogy néhányan visszatértek a halálból.
*Kicsit széttárja a karjait, mintegy jelezve, hogy ez a rejtvény feloldása. Aztán megint muszáj elmosolyodnia, mert jó emberismerettel ritkán vádolják meg. A jelek szerint most ráhibázott, de ennek sokkal egyszerűbb oka van.*
- Nem mondhatnám. Csak egy ember számára kényelmes és egyszerű dolog azt mondani, hogy egy elf Lihanechből származik. Ahogy az óriások esetében Wegtorent említeni, vagy a mélységiek szülőhelyének Pirtianes-t megnevezni. Jó eséllyel úgy lehet, de ha mégsem, sértődés akkor sincs.
*Ezt az egész elméletet ott találta ki. A valóság csupán annyi, hogy az ő világában az elfek Lihanechből jönnek és pont. Viszont egészen meg van elégedve magával, hogy ilyen - legalábbis szerint - helyre teóriát kanyarított köré.
A holtak kérdésére csak bólint egyet és a nyaka bal oldalának nagy részén terpeszkedő forradásra bök.*
- Ronda idők voltak. Az egyik majdnem letépte a fejem.
*El van szokva tőle (vagy talán soha nem volt hozzászokva) hogy finom hölgyekkel társalogjon, így megint csak utólag veszi észre, hogy ez megfogalmazás talán nyersre sikerült. Cserébe most elég kellemetlenül érezheti magát. Fogalma sincs, hogy miért kéne magyarázkodnia egy idegen előtt olyasmi miatt, amihez semmi közé és amit szégyenletesnek tart?*
- Megtévedt, magukról megfeledkezett emberek bűne volt. Akik már elnyerték büntetésük. Ami talán nem kárpótolja azokat akik elvesztettek valakit, de elégtétellel szolgálhat számukra.
*Igazság szerint ki nem állhatja az arthenioriakat és gondolkodásukat. Finomkodó széplelkek akik mindenkiért könnyeket hullatnak, és még arról is megpróbálnák meggyőzni, hogy egy pór élete is ér annyit, mint az övé. De mielőtt felhúzhatná magát, kínosan kell megvakarnia a tarkóját. Az a kecskeszakállú öregember biztos nem lett volna olyan modortalan, hogy ne mutatkozzon be. Igaz, ő már valószínűleg célozgatna is.*
- Bocsánat! *kicsit úgy érzi, hogy vörös a füle teteje* Laor Vylnis. Ritkán fordul elő, hogy be kell mutatkoznom, és... úriember sem vagyok. Hát te? Egy kis levegőváltozás?
*Ha eszébe jutna, hogy Arthenior a levegő városa, most érezné, hogy így a kérdése egy nagyon gyenge élc is lehetne. De nem jut eszébe.*
- Egyébként a bárcás csirke nagyon finom, ha éhes lennél.
//Ismerkedés az ismeretlennel//
- Az egyszerűség kedvéért szólíts nyugodtan lábtörlőnek!
*Vigyorog a tréfán amit persze csak ő ért, de aránylag hamar észbe kap.*
- Ami azt illeti...
*Egy kicsit gondolkoznia is kell azon, hogy Lea örömteli visszatérte mennyiben kavarta meg az öröklési sorrendet, de feleslegesnek tartaná az idegent érdektelen részletekkel terhelni. Egyesek szerint amúgy is hajlamos a fecsegésre. Ez persze különösebben nem befolyásolná, de mintha Lea is az egyesek között lenne.*
- A hadúr özvegye a Vashegy úrnője.
*Megint meg kell torpannia. Hiszen pont Kagan lett özvegyember miután a söpredék végzett a feleségével Artheniorban. És ha már a hadúr özvegye, az Ephemia lenne a d'Aquista házból. Viszont ha Lea most itt van, akkor ő az özvegy. Viszont amikor Kagan meghalt, még ő is halott volt. Akkor viszont...
Kis ideig tart, amíg ezt elgondolja. Addig viszont kissé bamba képpel mered maga elé, aztán felpillant és zavartan pislog.*
- Ez egy kicsit bonyolult. Szóval a hadúr felesége előbb halt meg, mint az ura, de most ő a Vashegy úrnője.
*Most már szélesen vigyorog.*
- Hallottál már azokról a csodákról amikről mostanság járja a szóbeszéd, és amiket Eeyrnek tulajdonítanak? Hogy néhányan visszatértek a halálból.
*Kicsit széttárja a karjait, mintegy jelezve, hogy ez a rejtvény feloldása. Aztán megint muszáj elmosolyodnia, mert jó emberismerettel ritkán vádolják meg. A jelek szerint most ráhibázott, de ennek sokkal egyszerűbb oka van.*
- Nem mondhatnám. Csak egy ember számára kényelmes és egyszerű dolog azt mondani, hogy egy elf Lihanechből származik. Ahogy az óriások esetében Wegtorent említeni, vagy a mélységiek szülőhelyének Pirtianes-t megnevezni. Jó eséllyel úgy lehet, de ha mégsem, sértődés akkor sincs.
*Ezt az egész elméletet ott találta ki. A valóság csupán annyi, hogy az ő világában az elfek Lihanechből jönnek és pont. Viszont egészen meg van elégedve magával, hogy ilyen - legalábbis szerint - helyre teóriát kanyarított köré.
A holtak kérdésére csak bólint egyet és a nyaka bal oldalának nagy részén terpeszkedő forradásra bök.*
- Ronda idők voltak. Az egyik majdnem letépte a fejem.
*El van szokva tőle (vagy talán soha nem volt hozzászokva) hogy finom hölgyekkel társalogjon, így megint csak utólag veszi észre, hogy ez megfogalmazás talán nyersre sikerült. Cserébe most elég kellemetlenül érezheti magát. Fogalma sincs, hogy miért kéne magyarázkodnia egy idegen előtt olyasmi miatt, amihez semmi közé és amit szégyenletesnek tart?*
- Megtévedt, magukról megfeledkezett emberek bűne volt. Akik már elnyerték büntetésük. Ami talán nem kárpótolja azokat akik elvesztettek valakit, de elégtétellel szolgálhat számukra.
*Igazság szerint ki nem állhatja az arthenioriakat és gondolkodásukat. Finomkodó széplelkek akik mindenkiért könnyeket hullatnak, és még arról is megpróbálnák meggyőzni, hogy egy pór élete is ér annyit, mint az övé. De mielőtt felhúzhatná magát, kínosan kell megvakarnia a tarkóját. Az a kecskeszakállú öregember biztos nem lett volna olyan modortalan, hogy ne mutatkozzon be. Igaz, ő már valószínűleg célozgatna is.*
- Bocsánat! *kicsit úgy érzi, hogy vörös a füle teteje* Laor Vylnis. Ritkán fordul elő, hogy be kell mutatkoznom, és... úriember sem vagyok. Hát te? Egy kis levegőváltozás?
*Ha eszébe jutna, hogy Arthenior a levegő városa, most érezné, hogy így a kérdése egy nagyon gyenge élc is lehetne. De nem jut eszébe.*
- Egyébként a bárcás csirke nagyon finom, ha éhes lennél.
4932. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-10-18 21:01:54
Üzenet elküldve: 2022-10-18 21:01:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Határozottan könnyebben sikerül eljutnia végre a szomj- és éhhalál ellen megváltást ígérő fogadóhoz így, hogy a férfiba kapaszkodva biceghet. Bár szerencsére úgy néz ki, a fájdalom nem permanens, mivel egyre kevésbé érzi azt, és ha minden igaz, nem sikerült szereznie egy újabb, bőrét elcsúfító heget se a talpa közepére. Eme remek kilátások közepette hallgatja, még mindig döbbenten, a másik válaszát a kilétét firtató kérdésre.*
-Szóval... most ön az itteni hadúr? *vonja le elgondolkodva a következtetést* -Vagy maradt első fegyveres?
*Bár a férfi egy szóval se említette, hogy annak a bizonyos elhunyt korábbi hadúrnak a helyére lépett volna, valahol logikusnak tartaná, hogy a dolog így történt. Mindenesetre afelől legalább megnyugodhat, hogy nem egy kékvérűvel hozta össze a csalafinta sors, lebecsülni azonban nem szeretné így se az ember pozícióját. Mindenképp fontos, rangos személy lehet, ha jogában áll megválogatni, kiket engednek a falak közé.
A fogadó ajtajához érve kibontakozik a karfogásból, majd készségesen hagyja, hogy a másik nyisson be - szintén eszébe jut egy hasonló megfogadandó tanács az első pofonról, bár ő még arcba kapott székként emlékszik rá -, de először csak tekintetével követi a férfit. Feltűnik neki az önkéntelen pillantás a bal félre, majd az apró fejrázás is, amire felvonja szemöldökét. A helyiségbe lépve hát először ő is azt a bizonyos legközelebbi asztalt nézi meg alaposan, mi nem tetszhetett rajta az embernek. Sok különlegességet, vagy elrettentő tényezőt azonban nem vél felfedezni rajta, hiába szemléli - a kelleténél kicsit tovább. Mire a férfi egyszerűen telibe találja a szülővárosát, még mindig az asztalt fürkészi, így gondolataiból kirebbentve fordul vissza a másik felé, hogy egy elégedetlennek ható, komolytalan fintorral díjazza a kérdés-választ.*
-Maga vagy túl jó emberismerő, vagy rólam rí le ennyire minden... *vonja meg a vállát* -De eltalálta. Lihanech-ben születtem és éltem nem sokkal ezelőttig.
*Közhelyes, vagy sem, a szülei is ott érezték jól magukat elf létükre, és neki is tökéletesen megfelelt a város... leszámítva az utolsó évtizedet. Közben újfent enged a férfinak, és egy utolsó pillantást vetve a gyanús ajtómenti asztal felé, a kiszemelt darabhoz lép. Köpenyét ráhajtja az egyik szék háttámlájára, majd egy megkönnyebbült sóhajjal le is ül. Nem várja el, hogy a másik hozza az úriembert és betolja alá a széket, ezt megoldja magának, majd az asztallapra könyököl. Két kezét összekulcsolja, rajtuk támasztja meg állát, miközben a férfit nézi, ahogy a thargokról mesél. Átsuhan gondolatai közt a sors újabb fintorát jelképező gondolat, miszerint szerelmével is éppen egy fogadóban találkoztak először, és éppen így ültek egymás mellett... - hiába szeretné, nem tudja nem folyamatosan vonni a párhuzamokat a két férfi között. Még szerencséje, hogy a beszélgetés miatt amúgy is az embert figyeli, ám a másiknak feltűnhet, hogy talán az illendőnél egy leheletnyivel erősebben szuggerálja őt és a vonásait.*
-És mi volt az indíték az egész mögött? Volt értelme feldúlni a falvakat? ... Vagy csak könnyű prédák voltak?
*Összehúzza szemöldökeit. A másik kényelmetlen mocorgása láthatóan annak adja jelét, hogy a thargok között élt a fosztogatás idején, így feltehetőleg tudja, mi állhatott a dolog hátterében. Bár még mindig nem győződött meg róla, hogy neki ne lett volna köze hozzá, mégis inkább azt feltételezvén kérdez, hogy nem volt. Máskülönben lényegét tekintve már menekülhetne is, ha már a könnyű prédák megkörnyékezéséről esett szó. Hol lenne neki, meg a tőrének esélye egy 'első fegyveressel' szemben, ha az éppen gondolkodás nélkül rá akarná vetni magát?
Az élőholtak említésére megborzongva mozdul ki a támaszkodó pózból, hogy a széken hátra dőlve keresztbe fonja karjait mellkasa előtt. Ha nem is sokat, de erről az esetről is hallott valamennyit, és még emlékszik rá, mennyire nem volt ínyére akkoriban az utcára se kimenni, bár elég messze lakott még a történések helyszínétől.*
-Ezek szerint harcolt ellenük?
*Teszi fel a kérdést, bár a válasz akár egyértelmű is lehetne. Arcán némi undor ül még a mozgó hullák vizualizálásának jóvoltából, de talán a férfi ezt nem veszi magára. Ez az ellenszenves kifejezés persze azonnal megszűnik, és átvált zavart mosolyba, mikor az ember megkéri, hogy hagyja abba a magázódást. Hogy ne mutasson teljes elutasításra utaló testbeszédet, karjait leereszti maga elől az ölébe.*
-Lihanech-ben is ezt tanítják és gyakorolják, nem csak Artheniorban. *emlékezteti a férfit, hogy eddigi, emberi viszonylatban hosszú életének javát a víz városában töltötte, így nem épp az artheniori előkelőség beszél belőle, mikor magázódik* -De ha gondolj... ha gondolod, akkor legyen. Ez esetben viszont elárulhatná...d a nevedet is. Hacsak nem nekem kell kitalálnom.
*A végére már egy (jóindulattal) felszabadultnak is nevezhető mosolyt kanyarít magára. Elvégre még mindig csak annyit tud a másik nevét illetően, hogy hogyan nem hívják, az pedig igazán nem lenne tisztességes verseny, ha ebben a kérdésben kellene tippelnie. Valószínűleg nem lenne akkora szerencséje, mint az embernek az elfek közkedvelt városával.*
//Ismerkedés az ismeretlennel//
*Határozottan könnyebben sikerül eljutnia végre a szomj- és éhhalál ellen megváltást ígérő fogadóhoz így, hogy a férfiba kapaszkodva biceghet. Bár szerencsére úgy néz ki, a fájdalom nem permanens, mivel egyre kevésbé érzi azt, és ha minden igaz, nem sikerült szereznie egy újabb, bőrét elcsúfító heget se a talpa közepére. Eme remek kilátások közepette hallgatja, még mindig döbbenten, a másik válaszát a kilétét firtató kérdésre.*
-Szóval... most ön az itteni hadúr? *vonja le elgondolkodva a következtetést* -Vagy maradt első fegyveres?
*Bár a férfi egy szóval se említette, hogy annak a bizonyos elhunyt korábbi hadúrnak a helyére lépett volna, valahol logikusnak tartaná, hogy a dolog így történt. Mindenesetre afelől legalább megnyugodhat, hogy nem egy kékvérűvel hozta össze a csalafinta sors, lebecsülni azonban nem szeretné így se az ember pozícióját. Mindenképp fontos, rangos személy lehet, ha jogában áll megválogatni, kiket engednek a falak közé.
A fogadó ajtajához érve kibontakozik a karfogásból, majd készségesen hagyja, hogy a másik nyisson be - szintén eszébe jut egy hasonló megfogadandó tanács az első pofonról, bár ő még arcba kapott székként emlékszik rá -, de először csak tekintetével követi a férfit. Feltűnik neki az önkéntelen pillantás a bal félre, majd az apró fejrázás is, amire felvonja szemöldökét. A helyiségbe lépve hát először ő is azt a bizonyos legközelebbi asztalt nézi meg alaposan, mi nem tetszhetett rajta az embernek. Sok különlegességet, vagy elrettentő tényezőt azonban nem vél felfedezni rajta, hiába szemléli - a kelleténél kicsit tovább. Mire a férfi egyszerűen telibe találja a szülővárosát, még mindig az asztalt fürkészi, így gondolataiból kirebbentve fordul vissza a másik felé, hogy egy elégedetlennek ható, komolytalan fintorral díjazza a kérdés-választ.*
-Maga vagy túl jó emberismerő, vagy rólam rí le ennyire minden... *vonja meg a vállát* -De eltalálta. Lihanech-ben születtem és éltem nem sokkal ezelőttig.
*Közhelyes, vagy sem, a szülei is ott érezték jól magukat elf létükre, és neki is tökéletesen megfelelt a város... leszámítva az utolsó évtizedet. Közben újfent enged a férfinak, és egy utolsó pillantást vetve a gyanús ajtómenti asztal felé, a kiszemelt darabhoz lép. Köpenyét ráhajtja az egyik szék háttámlájára, majd egy megkönnyebbült sóhajjal le is ül. Nem várja el, hogy a másik hozza az úriembert és betolja alá a széket, ezt megoldja magának, majd az asztallapra könyököl. Két kezét összekulcsolja, rajtuk támasztja meg állát, miközben a férfit nézi, ahogy a thargokról mesél. Átsuhan gondolatai közt a sors újabb fintorát jelképező gondolat, miszerint szerelmével is éppen egy fogadóban találkoztak először, és éppen így ültek egymás mellett... - hiába szeretné, nem tudja nem folyamatosan vonni a párhuzamokat a két férfi között. Még szerencséje, hogy a beszélgetés miatt amúgy is az embert figyeli, ám a másiknak feltűnhet, hogy talán az illendőnél egy leheletnyivel erősebben szuggerálja őt és a vonásait.*
-És mi volt az indíték az egész mögött? Volt értelme feldúlni a falvakat? ... Vagy csak könnyű prédák voltak?
*Összehúzza szemöldökeit. A másik kényelmetlen mocorgása láthatóan annak adja jelét, hogy a thargok között élt a fosztogatás idején, így feltehetőleg tudja, mi állhatott a dolog hátterében. Bár még mindig nem győződött meg róla, hogy neki ne lett volna köze hozzá, mégis inkább azt feltételezvén kérdez, hogy nem volt. Máskülönben lényegét tekintve már menekülhetne is, ha már a könnyű prédák megkörnyékezéséről esett szó. Hol lenne neki, meg a tőrének esélye egy 'első fegyveressel' szemben, ha az éppen gondolkodás nélkül rá akarná vetni magát?
Az élőholtak említésére megborzongva mozdul ki a támaszkodó pózból, hogy a széken hátra dőlve keresztbe fonja karjait mellkasa előtt. Ha nem is sokat, de erről az esetről is hallott valamennyit, és még emlékszik rá, mennyire nem volt ínyére akkoriban az utcára se kimenni, bár elég messze lakott még a történések helyszínétől.*
-Ezek szerint harcolt ellenük?
*Teszi fel a kérdést, bár a válasz akár egyértelmű is lehetne. Arcán némi undor ül még a mozgó hullák vizualizálásának jóvoltából, de talán a férfi ezt nem veszi magára. Ez az ellenszenves kifejezés persze azonnal megszűnik, és átvált zavart mosolyba, mikor az ember megkéri, hogy hagyja abba a magázódást. Hogy ne mutasson teljes elutasításra utaló testbeszédet, karjait leereszti maga elől az ölébe.*
-Lihanech-ben is ezt tanítják és gyakorolják, nem csak Artheniorban. *emlékezteti a férfit, hogy eddigi, emberi viszonylatban hosszú életének javát a víz városában töltötte, így nem épp az artheniori előkelőség beszél belőle, mikor magázódik* -De ha gondolj... ha gondolod, akkor legyen. Ez esetben viszont elárulhatná...d a nevedet is. Hacsak nem nekem kell kitalálnom.
*A végére már egy (jóindulattal) felszabadultnak is nevezhető mosolyt kanyarít magára. Elvégre még mindig csak annyit tud a másik nevét illetően, hogy hogyan nem hívják, az pedig igazán nem lenne tisztességes verseny, ha ebben a kérdésben kellene tippelnie. Valószínűleg nem lenne akkora szerencséje, mint az embernek az elfek közkedvelt városával.*
4931. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-10-18 10:22:55
Üzenet elküldve: 2022-10-18 10:22:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Ismerkedés az ismeretlennel//
- Én.
*Már a Vaskorsónál járnak amikor jön a döbbent visszakérdezés arra, hogy ő dönti el, kit enged be a strázsa az amoni kapunál, bár a meglepetést itt még észre sem veszi. Csak akkor, amikor az elf már arra is rákérdez, hogy kicsoda is ő?*
- Ilyenkor szokták azt mondani, hogy senki, nem igaz? *kérdez vissza vigyorogva* Amikor a hadúr még élt, volt címem. Talán első fegyveresnek lehetne fordítani.
*Itt persze egy kicsit túloz, mint szinte minden férfi ha nőtársaságban van. De az tény, hogy előkelő helyen szerepelt a tharg harcosok sorában.*
- Manapság ez nem fontos.
*Persze, nem hivatalos címeit, legyen az a hadfőkárszeg vagy a lábtörlő, nem biztos, hogy nagydobra verné.*
- Viszont a kapuőrségért jobbára én felelek, ennyi az egész.
*Nagyon meg lenne lepve ha tudná, hogy az elf milyen rangot feltételez. Az ő olvasatában a királyok, fejedelmek amolyan bársonyba, selyembe burkolódzó urak, akik semmiben sem hasonlítanak rá. A hősénekekben persze hallani olyan uralkodókról, akik talpig vasban álltak a sereg élére és vívtak csatákat, de ezeknek az időknek rég leáldozott. Az utolsó ilyen talán pont Kagan volt. Közben belöki a Vaskorsó ajtaját és engedné előre az elfet, de eszébe jut amit hallott valahol: ilyen helyre mindig a férfi megy előre, hogy ha odabent valami csetepaté lenne, ő kapja az első pofont. Bár sohasem szokta magát úriemberként beállítani, mint a vén kecske kancellár, most mégis szükségét érzi, hogy ő menjen előre. És csak most döbben rá, hogy milyen régen is járt itt. Önkéntelenül is a balkéz felé legközelebb eső asztal felé néz. Idáig cipelték a többiek, ott tették le a padlóra abban a hiszemben, hogy csak percei vannak hátra. Így is lett volna, ha nem bukkan fel egy göndör hajú tündér...
Kicsit megrázza a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot.*
- Hmm... Lihanech-ből?
*Kérdez vissza óvatosan, mert valahol érzi, hogy mennyire közhelyes az, hogy minden elfet abból a városból származónak gondol a kívülálló. Elvégre olyasmit is hallott már, hogy még Pirtianes-ben is élnek hegyesfülűek, bár arrafelé nem lehet fáklyásmenet számukra a lét. Egy asztal felé int és ha a másik számára az megfelelő, le is telepedhetnek mellé.*
- Nos... khm... *fészkelődik kicsit kényelmetlenül a fosztogatás felvetésére, mert ez nem olyasmi amire büszkének kéne lenni. Még úgy sem, hogy semmi köze nem volt hozzá.*
- Részben igaz. Tudom, hogy pletykálják az is, hogy a thargok mind elvetemült barbárok, akiknek semmi sem szent és ha ez nem is igaz, de mindenhol előfordulnak gazfickók Vagy olyanok akik a könnyű préda láttán nem gondolkodnak. És igen, az igaz, hogy a főkolompos már megbűnhődött. Meghalt.
*Aenae saját kezűleg végzett vele, ami Laort ugyancsak meglepte. Ilyesmit nem nézett volna ki belőle. Aztán legyint egyet.*
- Nem, semmi sértő nincs ebben. Csak nem olyasmi, amivel szívesen dicsekszik az ember. Én pedig... huh... jó régen keveredtem ide. Akkoriban amikor Sa'Tereth kinyilvánította a hatalmát és holtak dúlták a vidéket A Vashegy akkori urának, Kagan Thargodarnak fegyveresekre volt szüksége, nekem pedig jól jött volna a zsold.
*Van itt még valami, ami zavarja. Az, hogy az elf következetesen magázza. Ezt pedig Laor mindig is olyan városi hóbortnak tartotta, amire semmi szükség nincs. Errefelé nem is szokás.*
- Tudom, hogy Artheniorban divat magázódni, de most nem vagyunk ott. És nem is vagyok olyan uraság, aki ezt elvárná. Annyira nem, hogy bár azt hallottam, hogy a tegeződést a hölgynek illik felajánlania úri körökben... *széttárja a karjait és elvigyorodik* de most úri körökben sem vagyunk. Úgyhogy hanyagoljuk ezt, hm?
//Ismerkedés az ismeretlennel//
- Én.
*Már a Vaskorsónál járnak amikor jön a döbbent visszakérdezés arra, hogy ő dönti el, kit enged be a strázsa az amoni kapunál, bár a meglepetést itt még észre sem veszi. Csak akkor, amikor az elf már arra is rákérdez, hogy kicsoda is ő?*
- Ilyenkor szokták azt mondani, hogy senki, nem igaz? *kérdez vissza vigyorogva* Amikor a hadúr még élt, volt címem. Talán első fegyveresnek lehetne fordítani.
*Itt persze egy kicsit túloz, mint szinte minden férfi ha nőtársaságban van. De az tény, hogy előkelő helyen szerepelt a tharg harcosok sorában.*
- Manapság ez nem fontos.
*Persze, nem hivatalos címeit, legyen az a hadfőkárszeg vagy a lábtörlő, nem biztos, hogy nagydobra verné.*
- Viszont a kapuőrségért jobbára én felelek, ennyi az egész.
*Nagyon meg lenne lepve ha tudná, hogy az elf milyen rangot feltételez. Az ő olvasatában a királyok, fejedelmek amolyan bársonyba, selyembe burkolódzó urak, akik semmiben sem hasonlítanak rá. A hősénekekben persze hallani olyan uralkodókról, akik talpig vasban álltak a sereg élére és vívtak csatákat, de ezeknek az időknek rég leáldozott. Az utolsó ilyen talán pont Kagan volt. Közben belöki a Vaskorsó ajtaját és engedné előre az elfet, de eszébe jut amit hallott valahol: ilyen helyre mindig a férfi megy előre, hogy ha odabent valami csetepaté lenne, ő kapja az első pofont. Bár sohasem szokta magát úriemberként beállítani, mint a vén kecske kancellár, most mégis szükségét érzi, hogy ő menjen előre. És csak most döbben rá, hogy milyen régen is járt itt. Önkéntelenül is a balkéz felé legközelebb eső asztal felé néz. Idáig cipelték a többiek, ott tették le a padlóra abban a hiszemben, hogy csak percei vannak hátra. Így is lett volna, ha nem bukkan fel egy göndör hajú tündér...
Kicsit megrázza a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot.*
- Hmm... Lihanech-ből?
*Kérdez vissza óvatosan, mert valahol érzi, hogy mennyire közhelyes az, hogy minden elfet abból a városból származónak gondol a kívülálló. Elvégre olyasmit is hallott már, hogy még Pirtianes-ben is élnek hegyesfülűek, bár arrafelé nem lehet fáklyásmenet számukra a lét. Egy asztal felé int és ha a másik számára az megfelelő, le is telepedhetnek mellé.*
- Nos... khm... *fészkelődik kicsit kényelmetlenül a fosztogatás felvetésére, mert ez nem olyasmi amire büszkének kéne lenni. Még úgy sem, hogy semmi köze nem volt hozzá.*
- Részben igaz. Tudom, hogy pletykálják az is, hogy a thargok mind elvetemült barbárok, akiknek semmi sem szent és ha ez nem is igaz, de mindenhol előfordulnak gazfickók Vagy olyanok akik a könnyű préda láttán nem gondolkodnak. És igen, az igaz, hogy a főkolompos már megbűnhődött. Meghalt.
*Aenae saját kezűleg végzett vele, ami Laort ugyancsak meglepte. Ilyesmit nem nézett volna ki belőle. Aztán legyint egyet.*
- Nem, semmi sértő nincs ebben. Csak nem olyasmi, amivel szívesen dicsekszik az ember. Én pedig... huh... jó régen keveredtem ide. Akkoriban amikor Sa'Tereth kinyilvánította a hatalmát és holtak dúlták a vidéket A Vashegy akkori urának, Kagan Thargodarnak fegyveresekre volt szüksége, nekem pedig jól jött volna a zsold.
*Van itt még valami, ami zavarja. Az, hogy az elf következetesen magázza. Ezt pedig Laor mindig is olyan városi hóbortnak tartotta, amire semmi szükség nincs. Errefelé nem is szokás.*
- Tudom, hogy Artheniorban divat magázódni, de most nem vagyunk ott. És nem is vagyok olyan uraság, aki ezt elvárná. Annyira nem, hogy bár azt hallottam, hogy a tegeződést a hölgynek illik felajánlania úri körökben... *széttárja a karjait és elvigyorodik* de most úri körökben sem vagyunk. Úgyhogy hanyagoljuk ezt, hm?
4930. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-13 00:06:20
Üzenet elküldve: 2022-07-13 00:06:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Mivel a férfi egyetért az indulással, már csak a pakolás marad hátra. Nem hagy meg semmit, a kis batyut meg gondosan elpakolja a hátizsákjába.*
- Ezek a talányok a gyengéim... De Taitos mester nagyon kedveli őket. Már az első varázslatomnál valami kavicsról beszélt, meg hullámokról... - *Feleli szórakozottan. Pedig a kettő nem teljesen ugyanaz, leginkább a szimbólumokkal akadnak gondjai, amikből a találós kérdések is épülnek.
Most meg azt próbálja kifejezni, hogy miért is igyekszik ennyire a megfejtéssel: mert a mestere erre szoktatta, s épp ezért fejlődnie is kell e téren. Na meg egyébként is szeret némi kedves gúnnyal megemlékezni Taitos furcsaságairól.
Karját nyújtja Kilencediknek, aki ügyesen fölkapaszkodik onnan a vállára, hogy elfoglalja a szokásos helyét. Mikor Valuryen elteszi a zenélő serleget, Krestvir máris hiányolja a zenét, de valahogy illik is ez a lezárás az induláshoz.*
- Jó éjt! - *Köszön el fennhangon a bent tartózkodóktól, miközben fejhajtással köszöni meg Valuryennek az előre engedést.
Odakint megcsapja a hűvös levegő, de a megkönnyebbülés is, hogy hármasban maradtak. Mintha könnyebb volna a lélegzés...*
- Még egyszer köszönöm a meghívást! - *Hajol meg.*
- Én is köszönöm! - *Vartyogja Kilencedik is, széles jókedvvel és színpadiasan utánozva hordozója szertartásosságát maga is előre dől mintegy meghajlás gyanánt.
Krestvir ezután nem is késlekedik, mert szeretne még sötétedés előtt Synmirára érni, úgyhogy egész sietős léptekkel indul meg az egykori máguslak felé.*
- Éjszaka és nappal? - *Szól aztán a semmiből, de talán sejthető, hogy épp egy ötletet oszt meg.*
*Mivel a férfi egyetért az indulással, már csak a pakolás marad hátra. Nem hagy meg semmit, a kis batyut meg gondosan elpakolja a hátizsákjába.*
- Ezek a talányok a gyengéim... De Taitos mester nagyon kedveli őket. Már az első varázslatomnál valami kavicsról beszélt, meg hullámokról... - *Feleli szórakozottan. Pedig a kettő nem teljesen ugyanaz, leginkább a szimbólumokkal akadnak gondjai, amikből a találós kérdések is épülnek.
Most meg azt próbálja kifejezni, hogy miért is igyekszik ennyire a megfejtéssel: mert a mestere erre szoktatta, s épp ezért fejlődnie is kell e téren. Na meg egyébként is szeret némi kedves gúnnyal megemlékezni Taitos furcsaságairól.
Karját nyújtja Kilencediknek, aki ügyesen fölkapaszkodik onnan a vállára, hogy elfoglalja a szokásos helyét. Mikor Valuryen elteszi a zenélő serleget, Krestvir máris hiányolja a zenét, de valahogy illik is ez a lezárás az induláshoz.*
- Jó éjt! - *Köszön el fennhangon a bent tartózkodóktól, miközben fejhajtással köszöni meg Valuryennek az előre engedést.
Odakint megcsapja a hűvös levegő, de a megkönnyebbülés is, hogy hármasban maradtak. Mintha könnyebb volna a lélegzés...*
- Még egyszer köszönöm a meghívást! - *Hajol meg.*
- Én is köszönöm! - *Vartyogja Kilencedik is, széles jókedvvel és színpadiasan utánozva hordozója szertartásosságát maga is előre dől mintegy meghajlás gyanánt.
Krestvir ezután nem is késlekedik, mert szeretne még sötétedés előtt Synmirára érni, úgyhogy egész sietős léptekkel indul meg az egykori máguslak felé.*
- Éjszaka és nappal? - *Szól aztán a semmiből, de talán sejthető, hogy épp egy ötletet oszt meg.*
4929. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:18:57
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:18:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Valuryen csendesen hallgat és élvezi a füstölését, nem zavarja egyáltalán, hogy kialakul az a bizonyos szünet a beszélgetésükben. Úgy hiszi, hogy Krestvir talán gondolkozik a feladványon, de ha nem is, úgy gondolja, hogyha nagyon feszélyezve érezné magát, akkor szólna. Ő pedig a saját gondolataival mindig is jól elszórakoztatta magát, és így az ételnek is van egy kis ideje megülepednie a gyomrában.*
-Indulhatunk.
*Jelenti ki egy nagyon aprócska mosollyal az arcán, s elkezdi elpakolni a maradék ételt. Van a batyujában több kendő is, egyet átnyújt Krestvirnek is, hátha szüksége lenne rá, és gondosan elteszi amit meg lehet menteni és nem túlságosan romlandó. Már éppen állna is fel, amikor a lány szólal meg, a rejtvénnyel kapcsolatban.*
-Áh igen.
*Mosolyodik el.*
-Tudod nem muszáj mindet kitalálnod ha nem szeretnéd, de nyugodtan gondolkozz csak rajta ha van hozzá kedved. Közben pedig akár el is indulhatunk Synmirára, a friss levegő mindig megélénkíti a kobakot.
*Megkocogtatja a fejét, majd feláll és mindent magához fog, a zenélő kupát is elteszi a zsákjába, meghúzza a száját és a vállára kapja azt.*
-Csak utánad, utánatok.
*Nyitja az ajtót, és ha nincs más akkor nekiindulhatnak a hazaútnak.*
*Valuryen csendesen hallgat és élvezi a füstölését, nem zavarja egyáltalán, hogy kialakul az a bizonyos szünet a beszélgetésükben. Úgy hiszi, hogy Krestvir talán gondolkozik a feladványon, de ha nem is, úgy gondolja, hogyha nagyon feszélyezve érezné magát, akkor szólna. Ő pedig a saját gondolataival mindig is jól elszórakoztatta magát, és így az ételnek is van egy kis ideje megülepednie a gyomrában.*
-Indulhatunk.
*Jelenti ki egy nagyon aprócska mosollyal az arcán, s elkezdi elpakolni a maradék ételt. Van a batyujában több kendő is, egyet átnyújt Krestvirnek is, hátha szüksége lenne rá, és gondosan elteszi amit meg lehet menteni és nem túlságosan romlandó. Már éppen állna is fel, amikor a lány szólal meg, a rejtvénnyel kapcsolatban.*
-Áh igen.
*Mosolyodik el.*
-Tudod nem muszáj mindet kitalálnod ha nem szeretnéd, de nyugodtan gondolkozz csak rajta ha van hozzá kedved. Közben pedig akár el is indulhatunk Synmirára, a friss levegő mindig megélénkíti a kobakot.
*Megkocogtatja a fejét, majd feláll és mindent magához fog, a zenélő kupát is elteszi a zsákjába, meghúzza a száját és a vállára kapja azt.*
-Csak utánad, utánatok.
*Nyitja az ajtót, és ha nincs más akkor nekiindulhatnak a hazaútnak.*
4928. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-08 00:53:57
Üzenet elküldve: 2022-07-08 00:53:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Szívesen mondaná, hogy szerinte igazából egyik állat sem érti az emberi beszédet, nem lehet őket szavakkal győzködni, s főként nem néznek cinkosan... De végül csöndben marad, mert hallott ma már furcsábbat is az elftől. És ha valóban illúzió volt a próba, mint azt sejti, akkor annak keretében akár még ez is megtörténhetett.
A filozofikus gondolatra nem válaszol, pusztán a fejét billenti picit egyetértőn, de nemtörődömül. Ez olyasfajta téma, amivel nem szeret és nem akar foglalkozni, mert félő, hogy még kikezdené az ép elméjét az állandó kétkedés. Abból a káoszból és bizonytalanságból jutott elég az elmúlt napokra és voltak is kétségei, hogy mi a valóság és mi látomás, úgyhogy jól érti a férfi fölvetését.
Majd következik az egyik találós kérdés fölidézése, aminek megfejtésével ő maga is megpróbálkozik, s igencsak meglepődik, hogy sikerül elsőre eltalálnia. De talán még jobban meglepi Valuryen lelkes fölrikkanása és dicsérete. Lehet mondani, hogy zavarba jön. Azért persze elmosolyodik, mind az elf megnyilvánulásán, mind a saját sikere fölött érzett örömében.
Emiatt aztán egészen derűlátóan áll hozzá a másik talányhoz is, viszont ezzel már láthatóan jobban meggyűlik a baja. Homlokát ráncolja, forgatja kezében a poharat, de nem bír rájönni.
Észreveszi közben, hogy az elf végzett az evéssel, s ismét elpillant az ablak felé, ahol már egyre inkább látni, hogy a nap alászáll odakint. Úgy véli, ez egy megfelelő alkalom lehet a szedelőzködésre.
Kilencedik is már csak nézelődik, apró gyomrába nem kell sok az ételből. Az ő táljukból nem is fogyott annyira, mert Krestvir sem volt túlzottan éhes, úgyhogy bőven jut majd reggelire is, vagy ha később még megéheznének az este.*
- Indulhatunk haza? - *Szúrja közbe a kérdést, bár föl nem adta még a találgatást, csak a gondolkodás mellett akár útra is kelhetnek.
Kilencedik elé teszi a poharát, mert végtére megígérte, hogy evés után még ihat a manó. Az apró lény pedig egyből vigyorodik is el és föláll, hogy a lány segítségével igyék a borból. Az arckifejezése hasonló lesz, mint első alkalommal, néhány korty után meg is elégszik. Aztán a füleit mozgatja, mintha csak ellenőrizné, hat-e már az ital, s kezd-e zsibbadni.
Krestvir a poharat benne a maradék borral aztán Valuryen felé tolja és rá pillant, hogy elveszi-e. Kilencedik a méretéből adódóan nem sokat ivott belőle, úgyhogy még csaknem tele van az edény. Ahogyan a sajátja is még félig. Föl is hajtja a maradékot, de nem kapkodja el, mert ő sincs túlzottan szokva az ital ízéhez.*
- Azt mondja, én is szeretem. Akkor olyasvalakikről van szó, akiket mindenki szeret... - *Szólal meg a semmiből, ami jelezheti, hogy valóban töri még a fejét a talányon. Azt még várja, Valuryen a felszolgálótól kér-e valamit, vagy maga próbálja elpakolni a maradékot. Ha utóbbira lát jeleket, akkor ő is kutatni kezd a táskájában tiszta kendő után.*
*Szívesen mondaná, hogy szerinte igazából egyik állat sem érti az emberi beszédet, nem lehet őket szavakkal győzködni, s főként nem néznek cinkosan... De végül csöndben marad, mert hallott ma már furcsábbat is az elftől. És ha valóban illúzió volt a próba, mint azt sejti, akkor annak keretében akár még ez is megtörténhetett.
A filozofikus gondolatra nem válaszol, pusztán a fejét billenti picit egyetértőn, de nemtörődömül. Ez olyasfajta téma, amivel nem szeret és nem akar foglalkozni, mert félő, hogy még kikezdené az ép elméjét az állandó kétkedés. Abból a káoszból és bizonytalanságból jutott elég az elmúlt napokra és voltak is kétségei, hogy mi a valóság és mi látomás, úgyhogy jól érti a férfi fölvetését.
Majd következik az egyik találós kérdés fölidézése, aminek megfejtésével ő maga is megpróbálkozik, s igencsak meglepődik, hogy sikerül elsőre eltalálnia. De talán még jobban meglepi Valuryen lelkes fölrikkanása és dicsérete. Lehet mondani, hogy zavarba jön. Azért persze elmosolyodik, mind az elf megnyilvánulásán, mind a saját sikere fölött érzett örömében.
Emiatt aztán egészen derűlátóan áll hozzá a másik talányhoz is, viszont ezzel már láthatóan jobban meggyűlik a baja. Homlokát ráncolja, forgatja kezében a poharat, de nem bír rájönni.
Észreveszi közben, hogy az elf végzett az evéssel, s ismét elpillant az ablak felé, ahol már egyre inkább látni, hogy a nap alászáll odakint. Úgy véli, ez egy megfelelő alkalom lehet a szedelőzködésre.
Kilencedik is már csak nézelődik, apró gyomrába nem kell sok az ételből. Az ő táljukból nem is fogyott annyira, mert Krestvir sem volt túlzottan éhes, úgyhogy bőven jut majd reggelire is, vagy ha később még megéheznének az este.*
- Indulhatunk haza? - *Szúrja közbe a kérdést, bár föl nem adta még a találgatást, csak a gondolkodás mellett akár útra is kelhetnek.
Kilencedik elé teszi a poharát, mert végtére megígérte, hogy evés után még ihat a manó. Az apró lény pedig egyből vigyorodik is el és föláll, hogy a lány segítségével igyék a borból. Az arckifejezése hasonló lesz, mint első alkalommal, néhány korty után meg is elégszik. Aztán a füleit mozgatja, mintha csak ellenőrizné, hat-e már az ital, s kezd-e zsibbadni.
Krestvir a poharat benne a maradék borral aztán Valuryen felé tolja és rá pillant, hogy elveszi-e. Kilencedik a méretéből adódóan nem sokat ivott belőle, úgyhogy még csaknem tele van az edény. Ahogyan a sajátja is még félig. Föl is hajtja a maradékot, de nem kapkodja el, mert ő sincs túlzottan szokva az ital ízéhez.*
- Azt mondja, én is szeretem. Akkor olyasvalakikről van szó, akiket mindenki szeret... - *Szólal meg a semmiből, ami jelezheti, hogy valóban töri még a fejét a talányon. Azt még várja, Valuryen a felszolgálótól kér-e valamit, vagy maga próbálja elpakolni a maradékot. Ha utóbbira lát jeleket, akkor ő is kutatni kezd a táskájában tiszta kendő után.*
4927. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 23:04:59
Üzenet elküldve: 2022-07-07 23:04:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Az elf valószínűleg nem is tudja, hogy Krestvir hogy tesz a szokása ellen, mikor csak úgy szemez vele, de így is mintha érezné a dolog súlyát valamelyest. Talán más okokból, de ezt ő sem igazán tudná megmagyarázni magának.*
-Cinkosak bizony. Hisz tudod úgy tartják, hogy a kutyák és a macskák nem jönnek ki jól egymással, és én úgy gondoltam, hogy a csaholó bestiát nehezebb lenne meggyőzni mint fordítva. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a macskák önkényesek és fölényeskedők.
*Itt azért elmosolyodik, hisz valójában állatokról beszélnek, és ilyen emberi tulajdonsággal ki tudja mennyire szerencsés felruházni őket, talán csak maguk az istenek.*
-Végül is lehet hogy illúzió volt, de ha egy illúzióban vagy úgy hiszem sosem tudhatod biztosan. Sőt sosem tudhatod, hogy most nem vagy-e éppen egy illúzióban.
*Ez kicsit mély dolog, nem tudja Krestvir mennyire érzi át a filozofikus gondolatot amögött, amire Val próbál rávilágítani. Persze hagy időt hogy gondolkodhasson a rejtvényen a lány, s el is ismétli neki.*
-Persze, így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Aztán látja, hogy gondolkozik asztaltársa, ő pedig türelmesen füstöl tovább amíg meg nem születik a feladvány, vagy fel nem adja a próbálkozást.*
-Úgy van!
*Rikkan fel.*
-A tisztelet az, szép munka.
*Büszkén pillant rá, bár ő ezt nem találta nehéznek, jóval több évnyi tapasztalat van a háta mögött, mint Krestvirnek, vagy bármelyik embernek igazából.*
-A második így hangzott: Olyanok, akár a tűz és víz, két ellentét, ki mégis párban jár. Lábuk nincs, de egymást kergetik, összeérnek, azonban végső győztes nincs, a verseny sohasem áll. Létük elengedhetetlen, s magad is szereted, lehetőséget adnak, ki olykor hangzavart ád, de ki által olykor elönt a csend. Kikről van szó?
*Közben pedig pár falatot még eszik, már egészen jól lakott így a csipegetéstől, és el is tolja magától a tányért, hogy jelezze, befejezte az evést. Nem sok maradt ugyan a tálból, de reggelire így is elég lesz.*
*Az elf valószínűleg nem is tudja, hogy Krestvir hogy tesz a szokása ellen, mikor csak úgy szemez vele, de így is mintha érezné a dolog súlyát valamelyest. Talán más okokból, de ezt ő sem igazán tudná megmagyarázni magának.*
-Cinkosak bizony. Hisz tudod úgy tartják, hogy a kutyák és a macskák nem jönnek ki jól egymással, és én úgy gondoltam, hogy a csaholó bestiát nehezebb lenne meggyőzni mint fordítva. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a macskák önkényesek és fölényeskedők.
*Itt azért elmosolyodik, hisz valójában állatokról beszélnek, és ilyen emberi tulajdonsággal ki tudja mennyire szerencsés felruházni őket, talán csak maguk az istenek.*
-Végül is lehet hogy illúzió volt, de ha egy illúzióban vagy úgy hiszem sosem tudhatod biztosan. Sőt sosem tudhatod, hogy most nem vagy-e éppen egy illúzióban.
*Ez kicsit mély dolog, nem tudja Krestvir mennyire érzi át a filozofikus gondolatot amögött, amire Val próbál rávilágítani. Persze hagy időt hogy gondolkodhasson a rejtvényen a lány, s el is ismétli neki.*
-Persze, így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Aztán látja, hogy gondolkozik asztaltársa, ő pedig türelmesen füstöl tovább amíg meg nem születik a feladvány, vagy fel nem adja a próbálkozást.*
-Úgy van!
*Rikkan fel.*
-A tisztelet az, szép munka.
*Büszkén pillant rá, bár ő ezt nem találta nehéznek, jóval több évnyi tapasztalat van a háta mögött, mint Krestvirnek, vagy bármelyik embernek igazából.*
-A második így hangzott: Olyanok, akár a tűz és víz, két ellentét, ki mégis párban jár. Lábuk nincs, de egymást kergetik, összeérnek, azonban végső győztes nincs, a verseny sohasem áll. Létük elengedhetetlen, s magad is szereted, lehetőséget adnak, ki olykor hangzavart ád, de ki által olykor elönt a csend. Kikről van szó?
*Közben pedig pár falatot még eszik, már egészen jól lakott így a csipegetéstől, és el is tolja magától a tányért, hogy jelezze, befejezte az evést. Nem sok maradt ugyan a tálból, de reggelire így is elég lesz.*
4926. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 13:34:30
Üzenet elküldve: 2022-07-07 13:34:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Szokásával ellentétben meglepően hosszan tartja a szemkontaktust, míg Valuryen a kétkedő kérdésére válaszol, s mintha most az arcán állandóan ott ülő gunyoros mosoly is valódi volna, s nem csak vonásai összjátékának félrevezető képe.
Teljes mértékben igazat ad az elfnek, mágusként semmi sem tűnik lehetetlennek, de azért mégsem sikerül őt meggyőzni maradéktalanul, hogy az a varázslat tényleg létezik, s hogy minden elhangzott szó igaz volt.
Úgyhogy később rá is kérdez, hátha Valuryen elárulja magát, ám a férfi csak tartja, hogy mindez nem kitaláció, hanem tényleg megtörtént vele. Krestvir meg ezt hiszi is, meg nem is, de úgy dönt, nem firtatja tovább, inkább csak élvezi az előadást. Amúgy is ritkán van része ilyesmiben az embernek: zeneszó és egy magával ragadó történet. Nemesekhez méltó szórakozás!
Mikor Valuryen a folytatásba is beleszövi a három vicces nevet, azzal sikerül felbirizgálnia a korábbi szikrát és Krestvir ha nem is kuncog, de ismét elmosolyodik. Aztán már csak hallgat, majd a történet első részének végén az említett serlegre néz. Aztán az elfre.*
- Cinkos pillantások? - *Kérdez vissza kétkedőn.*
- Hogy értette meg, amit mondtál?... Nem lehet, hogy csak illúzió volt? - *Kétkedő, ám ez utóbbi kérdése meg arra utal, hogy mégis elhiszi a "mesét", mert észszerű magyarázatot keres a történtekre. Úgy véli, egy holdmágus képes lehetne rá, hogy elhitessen hasonló jeleneteket valakivel és az illető válaszai alapján még módosítsa is a "látomást".
Mikor aztán Valuryen már az utolsó fordulóról szól és találós kérdéseket emleget, a lány figyelme nem lankad, de ő őszintén nem kedveli az ilyen talányokat. Tele vannak szimbólumokkal és rejtett utalásokkal, ezek megfejtése pedig egy csöppet sem az erőssége, ezért csak bosszantja. A sors fintora, hogy a mestere viszont szeret rendre előállni hasonlókkal, úgyhogy természetesen most is igyekszik figyelni és még egy próbát is tesz a talány megfejtésére.
Feltéve persze, hogy Valuryen hagy erre lehetőséget, s nem folytatja azonnal.*
- Még egyszer! - *Kér ismétlést. S ha így történik és a férfi megismétli azt a néhány mondatot, Krestvir töpreng egy keveset és a saját észjárása szerint keresi meg a legkézenfekvőbb választ, amivel még mindig nem teljes mértékben elégedett, de jobbat nem talál.*
- Tisztelet? Hála? Tisztelet. - *Veti föl.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.07 13:38:41
*Szokásával ellentétben meglepően hosszan tartja a szemkontaktust, míg Valuryen a kétkedő kérdésére válaszol, s mintha most az arcán állandóan ott ülő gunyoros mosoly is valódi volna, s nem csak vonásai összjátékának félrevezető képe.
Teljes mértékben igazat ad az elfnek, mágusként semmi sem tűnik lehetetlennek, de azért mégsem sikerül őt meggyőzni maradéktalanul, hogy az a varázslat tényleg létezik, s hogy minden elhangzott szó igaz volt.
Úgyhogy később rá is kérdez, hátha Valuryen elárulja magát, ám a férfi csak tartja, hogy mindez nem kitaláció, hanem tényleg megtörtént vele. Krestvir meg ezt hiszi is, meg nem is, de úgy dönt, nem firtatja tovább, inkább csak élvezi az előadást. Amúgy is ritkán van része ilyesmiben az embernek: zeneszó és egy magával ragadó történet. Nemesekhez méltó szórakozás!
Mikor Valuryen a folytatásba is beleszövi a három vicces nevet, azzal sikerül felbirizgálnia a korábbi szikrát és Krestvir ha nem is kuncog, de ismét elmosolyodik. Aztán már csak hallgat, majd a történet első részének végén az említett serlegre néz. Aztán az elfre.*
- Cinkos pillantások? - *Kérdez vissza kétkedőn.*
- Hogy értette meg, amit mondtál?... Nem lehet, hogy csak illúzió volt? - *Kétkedő, ám ez utóbbi kérdése meg arra utal, hogy mégis elhiszi a "mesét", mert észszerű magyarázatot keres a történtekre. Úgy véli, egy holdmágus képes lehetne rá, hogy elhitessen hasonló jeleneteket valakivel és az illető válaszai alapján még módosítsa is a "látomást".
Mikor aztán Valuryen már az utolsó fordulóról szól és találós kérdéseket emleget, a lány figyelme nem lankad, de ő őszintén nem kedveli az ilyen talányokat. Tele vannak szimbólumokkal és rejtett utalásokkal, ezek megfejtése pedig egy csöppet sem az erőssége, ezért csak bosszantja. A sors fintora, hogy a mestere viszont szeret rendre előállni hasonlókkal, úgyhogy természetesen most is igyekszik figyelni és még egy próbát is tesz a talány megfejtésére.
Feltéve persze, hogy Valuryen hagy erre lehetőséget, s nem folytatja azonnal.*
- Még egyszer! - *Kér ismétlést. S ha így történik és a férfi megismétli azt a néhány mondatot, Krestvir töpreng egy keveset és a saját észjárása szerint keresi meg a legkézenfekvőbb választ, amivel még mindig nem teljes mértékben elégedett, de jobbat nem talál.*
- Tisztelet? Hála? Tisztelet. - *Veti föl.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.07 13:38:41
4925. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 10:40:53
Üzenet elküldve: 2022-07-07 10:40:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Valuryen annyira belefeledkezik a mesélésbe, hogy jól esik most egy kis szünetet tartania. Legalább hagyja ülepedni kicsit az elmondottakat, miközben egy kis füstölnivalót keres. Hamar meg is gyújtja azt, és már a (számára legalábbis) kellemes füstfelhőkkel itatja magát.*
-Hogy hogy bírt el olyan sokáig a karom?
*Kérdez vissza meglepetten félmosollyal az arcán.*
-Hogy tudsz az akaratoddal vizet fakasztani ott, ahol nincs? Hogy tudsz villámokat uralmad alá hajtani, fákat másodpercek alatt megnöveszteni, belépni a világ egyik pontján egy vízfelületre és egy másik pontján meg kijönni onnan?
*Hagy egy kis időt Krestvirnek, majd megvonja a vállát és egy szép füstkarikát fúj a levegőbe.*
-Varázslat, nemdebár?
*Szélesre húzódik a vigyor az arcán. De nem korholóak a szavai, inkább csak úgy hangoznak mint egy gyermek rácsodálkozása a nagy világra. Aztán annak meg kifejezetten örül, hogy sikerül megnevettetnie a lányt valamelyest, majd odakacsint Kilencediknek is. A következő kérdés jobban meglepi, még a szemei is kikerekednek egy kicsit.*
-Megtisztelsz hogy azt hiszed, hogy van ilyen fantáziám. Ha ilyen meséket ki tudnék találni talán ebből kéne élnem.
*És naaaagyon komolyan elkezdi a szakállát babrálni, mint a nagy mesemondó öregek. Persze ez is csak tréfa.*
-No de még közel sincs vége a történetnek! Ugyanis a három tündér -Inni, Vinni és Binni- után a labirintus újabb akadályt állított elénk. Mégpedig egy gazdát, s annak két jószágát, egy acsarkodó kutyát és egy pöffeszkedő macskát. A nevükre sajnos nem emlékszem hmm, de arra igen, hogy picit hergeltem a kutyust azzal a szándékkal, hogy ezután a macskát nyerjem meg magamnak. Rávilágítottam, hogyha ezek után engem tovább enged az mennyire bosszantaná az ősi ellenségét, amit hamar felismert és cinkos pillantások zöme után megmutatta a kivezető utat. Így lettem ennek a fordulónak a győztese, és itt kaptam ezt a serleget.
*A serleget, ami szakadatlan játssza az éppen odaillő, kellemes muzsikát és nem ám ismétlődve, mind újabb és újabb lágy dallamokkal szórakoztatva őket.*
-S a legvégén, az utolsó fordulóban ahol már csak ketten maradtunk, rejtvényeket, találós kérdéseket kellett megfejteni. *Ezekre tisztán emlékszik, mert nagyon a fejébe véste őket annak idején, mert tetszettek neki.*
-Az első így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Valuryen annyira belefeledkezik a mesélésbe, hogy jól esik most egy kis szünetet tartania. Legalább hagyja ülepedni kicsit az elmondottakat, miközben egy kis füstölnivalót keres. Hamar meg is gyújtja azt, és már a (számára legalábbis) kellemes füstfelhőkkel itatja magát.*
-Hogy hogy bírt el olyan sokáig a karom?
*Kérdez vissza meglepetten félmosollyal az arcán.*
-Hogy tudsz az akaratoddal vizet fakasztani ott, ahol nincs? Hogy tudsz villámokat uralmad alá hajtani, fákat másodpercek alatt megnöveszteni, belépni a világ egyik pontján egy vízfelületre és egy másik pontján meg kijönni onnan?
*Hagy egy kis időt Krestvirnek, majd megvonja a vállát és egy szép füstkarikát fúj a levegőbe.*
-Varázslat, nemdebár?
*Szélesre húzódik a vigyor az arcán. De nem korholóak a szavai, inkább csak úgy hangoznak mint egy gyermek rácsodálkozása a nagy világra. Aztán annak meg kifejezetten örül, hogy sikerül megnevettetnie a lányt valamelyest, majd odakacsint Kilencediknek is. A következő kérdés jobban meglepi, még a szemei is kikerekednek egy kicsit.*
-Megtisztelsz hogy azt hiszed, hogy van ilyen fantáziám. Ha ilyen meséket ki tudnék találni talán ebből kéne élnem.
*És naaaagyon komolyan elkezdi a szakállát babrálni, mint a nagy mesemondó öregek. Persze ez is csak tréfa.*
-No de még közel sincs vége a történetnek! Ugyanis a három tündér -Inni, Vinni és Binni- után a labirintus újabb akadályt állított elénk. Mégpedig egy gazdát, s annak két jószágát, egy acsarkodó kutyát és egy pöffeszkedő macskát. A nevükre sajnos nem emlékszem hmm, de arra igen, hogy picit hergeltem a kutyust azzal a szándékkal, hogy ezután a macskát nyerjem meg magamnak. Rávilágítottam, hogyha ezek után engem tovább enged az mennyire bosszantaná az ősi ellenségét, amit hamar felismert és cinkos pillantások zöme után megmutatta a kivezető utat. Így lettem ennek a fordulónak a győztese, és itt kaptam ezt a serleget.
*A serleget, ami szakadatlan játssza az éppen odaillő, kellemes muzsikát és nem ám ismétlődve, mind újabb és újabb lágy dallamokkal szórakoztatva őket.*
-S a legvégén, az utolsó fordulóban ahol már csak ketten maradtunk, rejtvényeket, találós kérdéseket kellett megfejteni. *Ezekre tisztán emlékszik, mert nagyon a fejébe véste őket annak idején, mert tetszettek neki.*
-Az első így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
4924. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-06 22:59:15
Üzenet elküldve: 2022-07-06 22:59:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Mágus létére is elég meredeknek érzi Valuryen történetét ezzel a pitypangszáron csimpaszkodós repüléssel, úgyhogy mégis elbizonytalanodik, hogy mennyire szól ez a történet a valóságról, s mennyire van szó egy szórakoztatásukat szolgáló meséről. Még rá is néz a férfira hunyorogva, de hiába, ő maga is tudja, hogy esélye sincs kitalálni az arckifejezése alapján, hogy tréfál-e. Ami egy kicsit zavarja, mert nem akar mulatság tárgyává válni a hiszékenysége miatt. Úgyhogy igyekszik semlegesnek mutatkozni, mint aki csak belemegy a játékba.*
- Hogy bírt el olyan sokáig a karod? - *Kérdi a maga színtelen hangján, s ez részben már sarokba szorító kérdés, de azért hajlik arra is, hogy higgyen a másiknak, s úgy kíváncsi is a varázslat módjára.
Másodszor aztán a három tréfás nevű tündér említésénél erősödnek meg a kétségei, ugyanakkor a dolog abszurditása előcsal belőle egy rövid kuncogást. Erre a szintén vigyorgó Kilencedik a lány felé pillant, majd pedig elégedetten és biztatóan Valuryen felé, mintha azt mondaná: szép munka!*
- Ugye ezeket csak úgy kitaláltad? - *Bár tényleg jól szórakozik és sikerült behúzni a történetbe, ezzel pedig végre kihúzni az "ingoványból", ahol a lelke részben még ott maradt, azért mégsem bírja megállni, hogy ne szegezze az elfnek a kérdést.*
*Mágus létére is elég meredeknek érzi Valuryen történetét ezzel a pitypangszáron csimpaszkodós repüléssel, úgyhogy mégis elbizonytalanodik, hogy mennyire szól ez a történet a valóságról, s mennyire van szó egy szórakoztatásukat szolgáló meséről. Még rá is néz a férfira hunyorogva, de hiába, ő maga is tudja, hogy esélye sincs kitalálni az arckifejezése alapján, hogy tréfál-e. Ami egy kicsit zavarja, mert nem akar mulatság tárgyává válni a hiszékenysége miatt. Úgyhogy igyekszik semlegesnek mutatkozni, mint aki csak belemegy a játékba.*
- Hogy bírt el olyan sokáig a karod? - *Kérdi a maga színtelen hangján, s ez részben már sarokba szorító kérdés, de azért hajlik arra is, hogy higgyen a másiknak, s úgy kíváncsi is a varázslat módjára.
Másodszor aztán a három tréfás nevű tündér említésénél erősödnek meg a kétségei, ugyanakkor a dolog abszurditása előcsal belőle egy rövid kuncogást. Erre a szintén vigyorgó Kilencedik a lány felé pillant, majd pedig elégedetten és biztatóan Valuryen felé, mintha azt mondaná: szép munka!*
- Ugye ezeket csak úgy kitaláltad? - *Bár tényleg jól szórakozik és sikerült behúzni a történetbe, ezzel pedig végre kihúzni az "ingoványból", ahol a lelke részben még ott maradt, azért mégsem bírja megállni, hogy ne szegezze az elfnek a kérdést.*
4923. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-06 21:51:00
Üzenet elküldve: 2022-07-06 21:51:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Éppen hogy belekezd a mesélésbe, s úgy véli látni hogy van hallgatósága, aminek igazán örül. Ezt leginkább abból következteti ki legendás nyomozói képességével ahogyan kérdez róla Krestvir. Eleinte csak mosolyog, s hagyja hogy rázúduljanak, hogy egyben tudjon válaszolni.*
-Gyorsan vág az eszed Krestvir mester. Az egyik versenyző varázsolta le róla, hogy ezzel akadályozza az áthaladást. Az első körben egy ember esett ki, de három fordulós volt a verseny, és a szerencse ugyebár forgandó.
*Megcsavarintja a szakálla végét, mint valami komisz bölcs apó. Talán illik is ez a szerep most hozzá.*
-Repültem bizony! Bár ez talán nem is a legjobb szó, úgy képzeld el, hogy egy ernyőszerű pitypangszár szállt le az égből, megfogtam a szárát és egy ugrás után belekapott a szél. Gyakorlatilag nem tudtam irányítani, szóval mentem amerre vitt a jó szerencse, és csak nagysoká értem földet, mikor már jól kirepkedtem magam, a cipőm nélkül mert az ott ragadt a szurokban. Most képzeld el.
*Kellemetlen volt valahol, hiszen okosabban is megválaszthatta volna a mágiáját, de a másik oldalról viszont nagyon jó élmény volt.*
-Ó még valami, azt elfelejtettem említeni, hogy ezen a versenyen csak a tündértrükköket -ők így nevezték ezeket a varázslatokat- lehetett használni.
*Ez azért lehet fontos, mert így a világi mágiák, az elemi tanok nem nyújthattak előnyt senkinek. Jobbára a leleményességre volt utalva mindegyikük, vagy a jó szerencsére.*
-Úgyhogy négyen maradtunk a második fordulóra, ahonnan már kettő kieső volt!
*Mutatja is ujjával hogy kettő.*
-Egy hatalmas labirintus állt előttünk, s a játékmester elmondta, hogy először három tündérbe fogunk belebotlani, Inni Vinni és Binni.
*Itt felkuncog egy kicsit, mert olyan mókás nevük van.*
-Az egyik morcos volt, a másik igazán vidám fajta, a harmadik pedig szomorú és elveszett. A helyes utat belőlük kellett kicsalni valahogyan, máshogy csak körbe-körbe vitt volna az útvesztő. Úgyhogy valami viccet meséltem el, és persze varázsoltam is mellé egy picit. A mesém közben megfogtam a szomorú tündér vállát, s egy szivárványt varázsoltam, melynek a töve épp mögöttem ért földet. Az pedig, akit közben megérintettem a szivárvány tövében pedig az érintett leghőbb vágyának képe jelent meg, ezzel sikerült felvidítanom a szomorú tündért is, így megmutatták a helyes utat.
*Éppen hogy belekezd a mesélésbe, s úgy véli látni hogy van hallgatósága, aminek igazán örül. Ezt leginkább abból következteti ki legendás nyomozói képességével ahogyan kérdez róla Krestvir. Eleinte csak mosolyog, s hagyja hogy rázúduljanak, hogy egyben tudjon válaszolni.*
-Gyorsan vág az eszed Krestvir mester. Az egyik versenyző varázsolta le róla, hogy ezzel akadályozza az áthaladást. Az első körben egy ember esett ki, de három fordulós volt a verseny, és a szerencse ugyebár forgandó.
*Megcsavarintja a szakálla végét, mint valami komisz bölcs apó. Talán illik is ez a szerep most hozzá.*
-Repültem bizony! Bár ez talán nem is a legjobb szó, úgy képzeld el, hogy egy ernyőszerű pitypangszár szállt le az égből, megfogtam a szárát és egy ugrás után belekapott a szél. Gyakorlatilag nem tudtam irányítani, szóval mentem amerre vitt a jó szerencse, és csak nagysoká értem földet, mikor már jól kirepkedtem magam, a cipőm nélkül mert az ott ragadt a szurokban. Most képzeld el.
*Kellemetlen volt valahol, hiszen okosabban is megválaszthatta volna a mágiáját, de a másik oldalról viszont nagyon jó élmény volt.*
-Ó még valami, azt elfelejtettem említeni, hogy ezen a versenyen csak a tündértrükköket -ők így nevezték ezeket a varázslatokat- lehetett használni.
*Ez azért lehet fontos, mert így a világi mágiák, az elemi tanok nem nyújthattak előnyt senkinek. Jobbára a leleményességre volt utalva mindegyikük, vagy a jó szerencsére.*
-Úgyhogy négyen maradtunk a második fordulóra, ahonnan már kettő kieső volt!
*Mutatja is ujjával hogy kettő.*
-Egy hatalmas labirintus állt előttünk, s a játékmester elmondta, hogy először három tündérbe fogunk belebotlani, Inni Vinni és Binni.
*Itt felkuncog egy kicsit, mert olyan mókás nevük van.*
-Az egyik morcos volt, a másik igazán vidám fajta, a harmadik pedig szomorú és elveszett. A helyes utat belőlük kellett kicsalni valahogyan, máshogy csak körbe-körbe vitt volna az útvesztő. Úgyhogy valami viccet meséltem el, és persze varázsoltam is mellé egy picit. A mesém közben megfogtam a szomorú tündér vállát, s egy szivárványt varázsoltam, melynek a töve épp mögöttem ért földet. Az pedig, akit közben megérintettem a szivárvány tövében pedig az érintett leghőbb vágyának képe jelent meg, ezzel sikerült felvidítanom a szomorú tündért is, így megmutatták a helyes utat.
4922. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-05 22:33:35
Üzenet elküldve: 2022-07-05 22:33:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Sajnos nem tud meg sokkal többet a tündérmágia működéséről, ám innen nézve van egy sejtése, hogy Abogr mesterhez hasonlóan ők sem oszthatják meg a tudásukat túl nagylelkűen. Sőt, tekintve, hogy ez mennyire nem volt még csak említve sem egyik mágiaelméleti olvasmányában sem, elég zártnak képzeli a tündérmágia művelőinek közösségét.
Mindenesetre roppantmód érdekesnek találja.
Ahogyan a batyu tartalmát is. A nagy titokzatosság csak még kíváncsibbá teszi, ám megérti, hogy az elf nem kívánja most megmutatni: az ő birtokában is vannak holmik, amiket nem mutogatna meg csak úgy, nem kívánt szemek előtt.
Már falatozás közben hallgatja aztán, hogy Valuryen miféle próbát állt ki. A gondolatai egy része elkalandozik, mert a három különböző színnel és tulajdonsággal bíró híd a tornyokat idézi benne, melyek a világuk szövetén keletkezett szakadást fenntartották. Túl mélyen ugyan nem merül most el ezekben a gondolatokban, még csak nem is szomorodik el, inkább tényleg csak elkalandozik, futólag eltöpreng, hogy vajon milyen jelentőséggel bírhatott, hogy egy-egy elemhez kötődtek azok a tornyok.
Valuryen nevetésére kapja föl a fejét. Próbálja elképzelni a helyzetet és hogy miért lehetett ennyire mulatságos, de nem csatlakozik az elf jókedvéhez. Jobban leköti maga a varázslat.*
- Ki varázsolta le róla? - *Érdeklődik. A próba lényegét még mindig nem teljesen érti.*
- Egymást kellett akadályoznotok és az nyert, aki átért valamelyik hídon? - *Veti föl.*
- Repültél? Milyen magasan? Ez is az egyik varázslat volt, amit a tündérektől tanultál? És hogy nyertél, ha utolsó lettél? - *Kíváncsiskodik és értetlenkedik tovább.
Kicsit később tekintete az ablakok felé téved, a nap járását ellenőrizve. Már kezd szürkülni, de még visszafogja magát, úgy véli, van még elég idejük sötétedésig, nem szeretné sürgetni a másik kettőt az evésben. Azért a maga részéről céltudatosabban figyel a vacsorára is, hogy időben végezni tudjon, s nem csak úgy mellékesen csipeget, mint eddig.*
*Sajnos nem tud meg sokkal többet a tündérmágia működéséről, ám innen nézve van egy sejtése, hogy Abogr mesterhez hasonlóan ők sem oszthatják meg a tudásukat túl nagylelkűen. Sőt, tekintve, hogy ez mennyire nem volt még csak említve sem egyik mágiaelméleti olvasmányában sem, elég zártnak képzeli a tündérmágia művelőinek közösségét.
Mindenesetre roppantmód érdekesnek találja.
Ahogyan a batyu tartalmát is. A nagy titokzatosság csak még kíváncsibbá teszi, ám megérti, hogy az elf nem kívánja most megmutatni: az ő birtokában is vannak holmik, amiket nem mutogatna meg csak úgy, nem kívánt szemek előtt.
Már falatozás közben hallgatja aztán, hogy Valuryen miféle próbát állt ki. A gondolatai egy része elkalandozik, mert a három különböző színnel és tulajdonsággal bíró híd a tornyokat idézi benne, melyek a világuk szövetén keletkezett szakadást fenntartották. Túl mélyen ugyan nem merül most el ezekben a gondolatokban, még csak nem is szomorodik el, inkább tényleg csak elkalandozik, futólag eltöpreng, hogy vajon milyen jelentőséggel bírhatott, hogy egy-egy elemhez kötődtek azok a tornyok.
Valuryen nevetésére kapja föl a fejét. Próbálja elképzelni a helyzetet és hogy miért lehetett ennyire mulatságos, de nem csatlakozik az elf jókedvéhez. Jobban leköti maga a varázslat.*
- Ki varázsolta le róla? - *Érdeklődik. A próba lényegét még mindig nem teljesen érti.*
- Egymást kellett akadályoznotok és az nyert, aki átért valamelyik hídon? - *Veti föl.*
- Repültél? Milyen magasan? Ez is az egyik varázslat volt, amit a tündérektől tanultál? És hogy nyertél, ha utolsó lettél? - *Kíváncsiskodik és értetlenkedik tovább.
Kicsit később tekintete az ablakok felé téved, a nap járását ellenőrizve. Már kezd szürkülni, de még visszafogja magát, úgy véli, van még elég idejük sötétedésig, nem szeretné sürgetni a másik kettőt az evésben. Azért a maga részéről céltudatosabban figyel a vacsorára is, hogy időben végezni tudjon, s nem csak úgy mellékesen csipeget, mint eddig.*
4921. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-05 20:20:48
Üzenet elküldve: 2022-07-05 20:20:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Valuryen tényleg örül, hogy tetszik neki ez a kis serleg, és nem azért, mert így dicsekedhet vele, egyszerűen csak boldog, hogy mutathat valami újat, valami aprócska kis csodát, ha úgy tetszik.*
-Hát.
*Kicsit beletúr a hajába, majd zavartan elvigyorodik.*
-Én sem tudom pontosan, hogy hogyan csinálták, ezt csak én képzelem így, sajnos nem magyarázták el a mibenlétét a dolognak.
*A másik kérdésen egy pillanatig agyal csak, majd rögtön rávágja.*
-Egy részük erdőmélyén azt hiszem.
*S közben úgy falatozik tovább, mintha mi sem történt volna. Jóllehet hogy maga az elf sem mestere az emberi kommunikációnak, úgyhogy átsiklik ezen-azon. Valaki ha figyelné őket kívülről biztosan jót derülne rajta. Talán csak a manó közbeszólása ébreszti rá őt a némileg áthallásos kérdésre, de úgy dönt nem akarja ezzel zaklatni Krestvirt, és jóhiszeműen úgy véli, hogy nem így akarta ő ezt.*
-Ami benne van.
*Bólint, majd mint aki nagy kincset rejt gyorsan körbe kémlel. Bár talán tényleg kincs van nála.*
-Szívesen megmutatom, de nem itt. Majd otthon.
*~Otthon~ Furcsán esik kimondania ezt a szót. Vegyes érzelmek árasztják el hirtelen a másodperc törtrésze alatt, de sikerül erőt vennie rajtuk.*
-Nos maga a verseny több fordulós volt.
*Szögezi le miközben bekap egy pár falatot.*
-Az első szám úgy nézett ki, hogy volt egy hatalmas folyómeder, melyen keresztül három híd vezetett. Az egyik piros volt, a másik fehér a harmadik pedig fekete. A piros tűzforró volt, ha éppen láva nem is, hisz az komoly sérülést okozott volna, ez pedig egy móka és jókedv jegyében telt ünnepség volt, de égette az ember talpát. A fekete szurkos volt, a fehér pedig gyanúsan semmilyen, tiszta és csöndes. Mindegyik végén egy tündér, mindegyik magához hívogatva a versenyzőket. Persze nem lehetett tudni ám, hogy miféle trükkös népek és mennyire szavahihetőek egy ilyen furfangos próbán.
*Mondja miközben mosolyogva nézi a manót ahogy lehuppanva ő is falatozni kezd.*
-Hát.. Igazából a szurkost választottam. Bíztam benne, hogy a fehér túlságosan szép, hogy igaz legyen, és reméltem hogy egy varázslattal majd át tudok kelni rajta, de tévedtem. Talán ki is estem volna már ebben a körben, ha egy szerencsétlen flótás nem adta volna fel, miután levarázsolták róla a ruháit.
*Itt igazán hangosan tör ki belőle a nevetés, mert eszébe jut a kép.*
-Egy hatalmas lapulevél szárát fogva repültem ki a szurkos ragacsos hídról, de jó fél órát biztosan repkedtem a levegőbe mire földet értem "utolsóként".
*Valuryen tényleg örül, hogy tetszik neki ez a kis serleg, és nem azért, mert így dicsekedhet vele, egyszerűen csak boldog, hogy mutathat valami újat, valami aprócska kis csodát, ha úgy tetszik.*
-Hát.
*Kicsit beletúr a hajába, majd zavartan elvigyorodik.*
-Én sem tudom pontosan, hogy hogyan csinálták, ezt csak én képzelem így, sajnos nem magyarázták el a mibenlétét a dolognak.
*A másik kérdésen egy pillanatig agyal csak, majd rögtön rávágja.*
-Egy részük erdőmélyén azt hiszem.
*S közben úgy falatozik tovább, mintha mi sem történt volna. Jóllehet hogy maga az elf sem mestere az emberi kommunikációnak, úgyhogy átsiklik ezen-azon. Valaki ha figyelné őket kívülről biztosan jót derülne rajta. Talán csak a manó közbeszólása ébreszti rá őt a némileg áthallásos kérdésre, de úgy dönt nem akarja ezzel zaklatni Krestvirt, és jóhiszeműen úgy véli, hogy nem így akarta ő ezt.*
-Ami benne van.
*Bólint, majd mint aki nagy kincset rejt gyorsan körbe kémlel. Bár talán tényleg kincs van nála.*
-Szívesen megmutatom, de nem itt. Majd otthon.
*~Otthon~ Furcsán esik kimondania ezt a szót. Vegyes érzelmek árasztják el hirtelen a másodperc törtrésze alatt, de sikerül erőt vennie rajtuk.*
-Nos maga a verseny több fordulós volt.
*Szögezi le miközben bekap egy pár falatot.*
-Az első szám úgy nézett ki, hogy volt egy hatalmas folyómeder, melyen keresztül három híd vezetett. Az egyik piros volt, a másik fehér a harmadik pedig fekete. A piros tűzforró volt, ha éppen láva nem is, hisz az komoly sérülést okozott volna, ez pedig egy móka és jókedv jegyében telt ünnepség volt, de égette az ember talpát. A fekete szurkos volt, a fehér pedig gyanúsan semmilyen, tiszta és csöndes. Mindegyik végén egy tündér, mindegyik magához hívogatva a versenyzőket. Persze nem lehetett tudni ám, hogy miféle trükkös népek és mennyire szavahihetőek egy ilyen furfangos próbán.
*Mondja miközben mosolyogva nézi a manót ahogy lehuppanva ő is falatozni kezd.*
-Hát.. Igazából a szurkost választottam. Bíztam benne, hogy a fehér túlságosan szép, hogy igaz legyen, és reméltem hogy egy varázslattal majd át tudok kelni rajta, de tévedtem. Talán ki is estem volna már ebben a körben, ha egy szerencsétlen flótás nem adta volna fel, miután levarázsolták róla a ruháit.
*Itt igazán hangosan tör ki belőle a nevetés, mert eszébe jut a kép.*
-Egy hatalmas lapulevél szárát fogva repültem ki a szurkos ragacsos hídról, de jó fél órát biztosan repkedtem a levegőbe mire földet értem "utolsóként".
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5031-5050