//Rilai, utána bárki//
*Draenon egyetértően bólogat a leány fejtegetésére.*
-Igen, előbb mindenképpen nézzünk körül, méghozzá jó alaposan. *mikor legutóbb ott volt, csak felületesen ért rá körülnézni, s ami azt illeti, nem is nagyon lett volna oka arra, hogy alaposabban tegye, hisz' akkoriban még messziről sem volt szó olyanról, hogy bármi dolga is lenne a Pinttyel. Persze a dolgok változnak, s úgy tűnik, a Vashegyen igen gyakran és gyorsan teszik ezt.*
-Gyanítom, igen. *válaszol a kérdésre, úgy tervezte, Deront itt tartja egy ideig, mivel a legénység jövendőbeli tagjait is ide rendelte, s hát helyette alkalmasint a rőt hajú elf fogja őket fogadni.*
-Hát, most, hogy mondod, éppen le tudnék küldeni néhány kortyot a torkomon... *vakarja meg az állát elgondolkozva.*
-De persze, igen, éhes is vagyok. *jut eszébe. Prioritások, ugyebár. Érdekes módon, Rilivel ellentétben, kalózunknak nem különösebben tűnik fel az, hogy egészen egyszerűen elfelejt piálni, amikor a lánnyal van. Valahogy nem érzi okvetlenül szükségét, illetőleg a figyelmét egészen más dolgok kötik le. Példának okáért, a mellette szüntelenül csivitelő smaragdszemű tünemény.*
-Őszintén... kétlem, hogy Kagan annyira nagyon ragaszkodna hozzá, hogy még ma elinduljunk... *pillant fel az égre.*
-Épp csak, hogy hazaértünk, fáradtak vagyunk, fél napi lovaglás visszafelé, biztosan nem segítene a helyzeten, és éjszaka is csak fölösleges veszélynek tennénk ki magunkat. Jobban járunk, ha hajnalban indulunk. *fejti ki a saját álláspontját, ő maga hajlamos a kapott parancsokat jóval szabadabban értelmezni, s őszintén szólva rohadtul nincs kedve azonnal lóra szállni megint, alig egy órával azután, hogy megérkezett.*
-Amellett pedig, aligha engedhetjük meg magunknak, hogy feldühítsük a szellemeket, nem igaz? *kérdi nagy ártatlanul, ravaszdi csillogással a szemében.*
-A világért sem akarnám félvállról venni a gyógykezelést. *teszi még hozzá, karjai pedig ösztönösen fonják körül Rili derekát, ahogy a lány átkarolja őt.*
-Én is. *dörmögi mély hangján, ajkán őszinte, szelíd mosollyal. Néhány pillanatig ismét elmerül azokban a smaragdszín lélektükrökben, száműzve elméjéből minden egyebet. Örökké el tudná nézni őket, ha az idő megállna a kedvéért.
De persze, ahogyan eddig sem, úgy most sem teszi ezt, mély sóhajjal követi hát a leányt a Tavernába, aki rögvest el is tűnik a pult mögött. Kalózunk a megszokott helyére vándorol, a pultnak támaszkodik, majd körbekémlel, hogy Deron jelen van-e, s ami azt illeti, Cathannal is illenék szót váltania.*