*Mióta felért a Vashegyre valóban kissé oldottabb a hangulata más népekkel is, mint azelőtt. Még vissza tud emlékezni az elfre, akivel az erdő szélén futott össze. Ő nagyon kedves volt, nagyon kedves. Elég türelmes ahhoz, hogy Khrosas első benyomását elviselje, pedig az nem egyszerű. Na, de ő is elveszlik hamarosan emlékei között, ezért inkább a törpe lány felé fordul, hogy őt észben tartsa.
A legyintésre csak megvonja a vállát és jót mosolyog. Ezt sem tette volna meg régebben, sőt ha Ő lett volna felfogadva őrnek, akkor valószínűleg elkísérte volna a megbízóit ingyen is az út végére. Az mellékes, hogy mennyire gyáva valójában és a harchoz sem ért. Legfeljebb eliszkolni tud, de arra büszke, hogy azt jó gyorsan.
Pakol még pár kanál kaját a szájába, közben hallgatja, amit a vörös mond. Kicsit elkalandozik azon, hogy a törpék vajon mind vörösek e. Az ő mestere is vörös, habár ő inkább a sárgásabb vörösek táborát gyarapítja, de attól még vörös az.
Elmosolyodik a mondat végére. Azért tetszik neki, amit mond a lány, mert teljesen egyet tud érteni vele. Na nem mintha Khrosas a tenyeres talpas, földhöz ragadt társaságot gyarapítaná, de azért meg van a véleménye a nemes lovagokat majmolókról.*
- Milyen igaz. *Válaszol arra, hogy legalább azoknak van pénzük felvenni egy erősebbet, hogy segítse útjaikat. Ha máshoz nem értenek, akkor tejeljenek, mert abból amit ők tudnak a fényességes palotáikban, nem lehet életben maradni a martalócokkal szemben.*
- Gyógyító is. *Ismétli meg a törpe szavait.* Meg egyéb más is. *Utal ezzel a természetben fel lelhető növények sokoldalúságára.* Ha valakinek gyógyír kell, gyógyítok. Ha valakinek halálhír kell... *Halkítja le a hangját. Innen már a törpe is rájöhet mi az ábra, s hogy a vajákos nem mindég a gyógykenőcseiről ismerszik meg.
A lány mondatára megingatja a fejét, de közben félmosoly ül az arcán. Tetszik neki a temperamentuma, olyasmi mint Hrothgaar, csak valamivel szebb. A bányászaton nem lepődik meg, hallotta, hogy a törpék élnek halnak azért, hogy a barlangokban dolgozzanak. Köze lehet a mítoszhoz, amit mindenki ismer, még ha csak hallomásból is. Khrosasnak valami Wylura, Wylnara, vagy mi a fene ötlik eszébe, aki törpéket varázsolt kőböl és azóta is követ törnek. Milyen nemes mítosz.*
- Nem sok magad fajtát láttam erre. *Vallja meg, talán ez lehet az oka, hogy még a Vashegy azóta is áll.* Kivéve a mestert. *Vonja meg a vállát, majd még egy kanállal a szájába lapátol.
A nyíló ajtóra felemeli a fejét. Egy újabb lányt lát belépni. Ahhoz képest, hogy ezekben az órákban aligha van forgalom, máris megkétszereződött az átlag, mióta itt van. Furcsán veszi ki magát, hogy a lány elég sokáig áll az ajtóban, s mikor beljebb lép, akkor sem a söntésnél nyújtogatja a nyakát személyzetet keresve.
Khrosas eléggé jól érzi magát a társaságban - ki gondolta - az jár a fejében, hogy még egy tag nem lehet olyan borzalmasan rossz. Feltűnően nézi a lányt, miközben megáll a keze az evés során. Ha az felfigyel rá, akkor fejével a mellette lévő üres székre int, mondván, miért nem csatlakozik, ha már úgyis csak hárman vannak.*