//Második szál//
//Deguszta Waldran//
- Örülnék neki. * Villant egy foghíjas vigyort a férfi, miért is tagadná, hogy magáévá tenné már azt, ami elvileg az övé, vagy csak az övé lesz. Főleg amióta Alyonak oda, és rég érezte nő társaságát. Lassan döglégyként vetné rá magát mindenre, ami egy kicsit is büdös. Talán Ephemia szerencséjére, talán balszerencséjére, de a további téma elég lohasztó, hiszen a kancellárról beszélnek. *
- Hát van tán más Kecskeképű is errefelé? * Csodálkozik el Waldran, amikor nem egyértelmű, hogy kire utal. Van, akinek egy egész tengernyi ész, és emlék adatott meg, Waldrannak sajnos csak egy sekélyes pocsolya, úgyhogy lázas kutakodása nem tart sokáig, de nem talál senkit a homályos arcok között, aki hasonlítana annyira egy kecskére, mint a jó Habrertus. *
- Számít az, hogy minek örül? A lényeg, hogy alkalmas rá, nem? * Vakargatja orrának hegyét elgondolkodva a Thargodar. * Na nem tagadom, ha nem örül neki, az csak még viccesebbé teszi.
* Gonoszkásan, foghíjasan villan a vigyor, de hamar el is tűnik a férfi arcáról. *
- És minek annyi szoba? * Kérdezi a barbár őszintén elgondolkodva. * Az én időmben egy sátor is elég volt egy családnak. Az esőtől megvéd, a meleget bent tartja.
* Elgondolkodik ezen, mert ritkán mond ilyen okosat, úgyhogy megadja neki a módját. *
- Hát, akárhogy is beszélünk, nekem végig az jön le, hogy az lenne a legjobb, ha nem a birtokon laknál, hanem az erődben. Akkor nem keversz senkit bajba, onnan elrabolni se mernek, hozzám is közelebb lennél, tehát igazából mindenki csak nyer vele. A birtok nincs messze ahhoz, hogy bajos legyen igazgatni, ha pedig le kell látogass, akkor vigyél magaddal valami fegyveres őrt. *Veti fel a férfi, hiszen olyan logikusnak tűnik ez az egész, nem is érti, hogy a nő miért nem látja be. Vagy csak nagyon nem akaródzik neki a birtokra menni. Ki tudja. *
- Nem akarok. * Sóhajt nagyot, mélyet, szomorút. * Volt már családom korábban, a lázadás, Kagan előtt. Nem követtek, hátra hagytam őket. Bár találkoztam a lányommal nemrég, de még mindig tartok tőle, hogy nem tudnék rendes apa lenni, normális szülő. Nem akarok még egy gyereket cserben hagyni, még egynek csalódást okozni. Úgyhogy ne félj, Ephemia, nem fogom rád erőltetni a kölyköt, és a szülést. Ha szeretnék egyet, akkor se erőltetném rád. * Mosolyog kedvesen, és közelebb is hajol, hogy megsimogassa a nő vállát. *