Amon Ruadh - Vaskorsó Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 32 (621. - 640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
640. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 23:04:59
Üzenet elküldve: 2022-07-07 23:04:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Az elf valószínűleg nem is tudja, hogy Krestvir hogy tesz a szokása ellen, mikor csak úgy szemez vele, de így is mintha érezné a dolog súlyát valamelyest. Talán más okokból, de ezt ő sem igazán tudná megmagyarázni magának.*
-Cinkosak bizony. Hisz tudod úgy tartják, hogy a kutyák és a macskák nem jönnek ki jól egymással, és én úgy gondoltam, hogy a csaholó bestiát nehezebb lenne meggyőzni mint fordítva. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a macskák önkényesek és fölényeskedők.
*Itt azért elmosolyodik, hisz valójában állatokról beszélnek, és ilyen emberi tulajdonsággal ki tudja mennyire szerencsés felruházni őket, talán csak maguk az istenek.*
-Végül is lehet hogy illúzió volt, de ha egy illúzióban vagy úgy hiszem sosem tudhatod biztosan. Sőt sosem tudhatod, hogy most nem vagy-e éppen egy illúzióban.
*Ez kicsit mély dolog, nem tudja Krestvir mennyire érzi át a filozofikus gondolatot amögött, amire Val próbál rávilágítani. Persze hagy időt hogy gondolkodhasson a rejtvényen a lány, s el is ismétli neki.*
-Persze, így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Aztán látja, hogy gondolkozik asztaltársa, ő pedig türelmesen füstöl tovább amíg meg nem születik a feladvány, vagy fel nem adja a próbálkozást.*
-Úgy van!
*Rikkan fel.*
-A tisztelet az, szép munka.
*Büszkén pillant rá, bár ő ezt nem találta nehéznek, jóval több évnyi tapasztalat van a háta mögött, mint Krestvirnek, vagy bármelyik embernek igazából.*
-A második így hangzott: Olyanok, akár a tűz és víz, két ellentét, ki mégis párban jár. Lábuk nincs, de egymást kergetik, összeérnek, azonban végső győztes nincs, a verseny sohasem áll. Létük elengedhetetlen, s magad is szereted, lehetőséget adnak, ki olykor hangzavart ád, de ki által olykor elönt a csend. Kikről van szó?
*Közben pedig pár falatot még eszik, már egészen jól lakott így a csipegetéstől, és el is tolja magától a tányért, hogy jelezze, befejezte az evést. Nem sok maradt ugyan a tálból, de reggelire így is elég lesz.*
*Az elf valószínűleg nem is tudja, hogy Krestvir hogy tesz a szokása ellen, mikor csak úgy szemez vele, de így is mintha érezné a dolog súlyát valamelyest. Talán más okokból, de ezt ő sem igazán tudná megmagyarázni magának.*
-Cinkosak bizony. Hisz tudod úgy tartják, hogy a kutyák és a macskák nem jönnek ki jól egymással, és én úgy gondoltam, hogy a csaholó bestiát nehezebb lenne meggyőzni mint fordítva. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy a macskák önkényesek és fölényeskedők.
*Itt azért elmosolyodik, hisz valójában állatokról beszélnek, és ilyen emberi tulajdonsággal ki tudja mennyire szerencsés felruházni őket, talán csak maguk az istenek.*
-Végül is lehet hogy illúzió volt, de ha egy illúzióban vagy úgy hiszem sosem tudhatod biztosan. Sőt sosem tudhatod, hogy most nem vagy-e éppen egy illúzióban.
*Ez kicsit mély dolog, nem tudja Krestvir mennyire érzi át a filozofikus gondolatot amögött, amire Val próbál rávilágítani. Persze hagy időt hogy gondolkodhasson a rejtvényen a lány, s el is ismétli neki.*
-Persze, így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Aztán látja, hogy gondolkozik asztaltársa, ő pedig türelmesen füstöl tovább amíg meg nem születik a feladvány, vagy fel nem adja a próbálkozást.*
-Úgy van!
*Rikkan fel.*
-A tisztelet az, szép munka.
*Büszkén pillant rá, bár ő ezt nem találta nehéznek, jóval több évnyi tapasztalat van a háta mögött, mint Krestvirnek, vagy bármelyik embernek igazából.*
-A második így hangzott: Olyanok, akár a tűz és víz, két ellentét, ki mégis párban jár. Lábuk nincs, de egymást kergetik, összeérnek, azonban végső győztes nincs, a verseny sohasem áll. Létük elengedhetetlen, s magad is szereted, lehetőséget adnak, ki olykor hangzavart ád, de ki által olykor elönt a csend. Kikről van szó?
*Közben pedig pár falatot még eszik, már egészen jól lakott így a csipegetéstől, és el is tolja magától a tányért, hogy jelezze, befejezte az evést. Nem sok maradt ugyan a tálból, de reggelire így is elég lesz.*
639. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 13:34:30
Üzenet elküldve: 2022-07-07 13:34:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Szokásával ellentétben meglepően hosszan tartja a szemkontaktust, míg Valuryen a kétkedő kérdésére válaszol, s mintha most az arcán állandóan ott ülő gunyoros mosoly is valódi volna, s nem csak vonásai összjátékának félrevezető képe.
Teljes mértékben igazat ad az elfnek, mágusként semmi sem tűnik lehetetlennek, de azért mégsem sikerül őt meggyőzni maradéktalanul, hogy az a varázslat tényleg létezik, s hogy minden elhangzott szó igaz volt.
Úgyhogy később rá is kérdez, hátha Valuryen elárulja magát, ám a férfi csak tartja, hogy mindez nem kitaláció, hanem tényleg megtörtént vele. Krestvir meg ezt hiszi is, meg nem is, de úgy dönt, nem firtatja tovább, inkább csak élvezi az előadást. Amúgy is ritkán van része ilyesmiben az embernek: zeneszó és egy magával ragadó történet. Nemesekhez méltó szórakozás!
Mikor Valuryen a folytatásba is beleszövi a három vicces nevet, azzal sikerül felbirizgálnia a korábbi szikrát és Krestvir ha nem is kuncog, de ismét elmosolyodik. Aztán már csak hallgat, majd a történet első részének végén az említett serlegre néz. Aztán az elfre.*
- Cinkos pillantások? - *Kérdez vissza kétkedőn.*
- Hogy értette meg, amit mondtál?... Nem lehet, hogy csak illúzió volt? - *Kétkedő, ám ez utóbbi kérdése meg arra utal, hogy mégis elhiszi a "mesét", mert észszerű magyarázatot keres a történtekre. Úgy véli, egy holdmágus képes lehetne rá, hogy elhitessen hasonló jeleneteket valakivel és az illető válaszai alapján még módosítsa is a "látomást".
Mikor aztán Valuryen már az utolsó fordulóról szól és találós kérdéseket emleget, a lány figyelme nem lankad, de ő őszintén nem kedveli az ilyen talányokat. Tele vannak szimbólumokkal és rejtett utalásokkal, ezek megfejtése pedig egy csöppet sem az erőssége, ezért csak bosszantja. A sors fintora, hogy a mestere viszont szeret rendre előállni hasonlókkal, úgyhogy természetesen most is igyekszik figyelni és még egy próbát is tesz a talány megfejtésére.
Feltéve persze, hogy Valuryen hagy erre lehetőséget, s nem folytatja azonnal.*
- Még egyszer! - *Kér ismétlést. S ha így történik és a férfi megismétli azt a néhány mondatot, Krestvir töpreng egy keveset és a saját észjárása szerint keresi meg a legkézenfekvőbb választ, amivel még mindig nem teljes mértékben elégedett, de jobbat nem talál.*
- Tisztelet? Hála? Tisztelet. - *Veti föl.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.07 13:38:41
*Szokásával ellentétben meglepően hosszan tartja a szemkontaktust, míg Valuryen a kétkedő kérdésére válaszol, s mintha most az arcán állandóan ott ülő gunyoros mosoly is valódi volna, s nem csak vonásai összjátékának félrevezető képe.
Teljes mértékben igazat ad az elfnek, mágusként semmi sem tűnik lehetetlennek, de azért mégsem sikerül őt meggyőzni maradéktalanul, hogy az a varázslat tényleg létezik, s hogy minden elhangzott szó igaz volt.
Úgyhogy később rá is kérdez, hátha Valuryen elárulja magát, ám a férfi csak tartja, hogy mindez nem kitaláció, hanem tényleg megtörtént vele. Krestvir meg ezt hiszi is, meg nem is, de úgy dönt, nem firtatja tovább, inkább csak élvezi az előadást. Amúgy is ritkán van része ilyesmiben az embernek: zeneszó és egy magával ragadó történet. Nemesekhez méltó szórakozás!
Mikor Valuryen a folytatásba is beleszövi a három vicces nevet, azzal sikerül felbirizgálnia a korábbi szikrát és Krestvir ha nem is kuncog, de ismét elmosolyodik. Aztán már csak hallgat, majd a történet első részének végén az említett serlegre néz. Aztán az elfre.*
- Cinkos pillantások? - *Kérdez vissza kétkedőn.*
- Hogy értette meg, amit mondtál?... Nem lehet, hogy csak illúzió volt? - *Kétkedő, ám ez utóbbi kérdése meg arra utal, hogy mégis elhiszi a "mesét", mert észszerű magyarázatot keres a történtekre. Úgy véli, egy holdmágus képes lehetne rá, hogy elhitessen hasonló jeleneteket valakivel és az illető válaszai alapján még módosítsa is a "látomást".
Mikor aztán Valuryen már az utolsó fordulóról szól és találós kérdéseket emleget, a lány figyelme nem lankad, de ő őszintén nem kedveli az ilyen talányokat. Tele vannak szimbólumokkal és rejtett utalásokkal, ezek megfejtése pedig egy csöppet sem az erőssége, ezért csak bosszantja. A sors fintora, hogy a mestere viszont szeret rendre előállni hasonlókkal, úgyhogy természetesen most is igyekszik figyelni és még egy próbát is tesz a talány megfejtésére.
Feltéve persze, hogy Valuryen hagy erre lehetőséget, s nem folytatja azonnal.*
- Még egyszer! - *Kér ismétlést. S ha így történik és a férfi megismétli azt a néhány mondatot, Krestvir töpreng egy keveset és a saját észjárása szerint keresi meg a legkézenfekvőbb választ, amivel még mindig nem teljes mértékben elégedett, de jobbat nem talál.*
- Tisztelet? Hála? Tisztelet. - *Veti föl.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.07 13:38:41
638. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-07 10:40:53
Üzenet elküldve: 2022-07-07 10:40:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Valuryen annyira belefeledkezik a mesélésbe, hogy jól esik most egy kis szünetet tartania. Legalább hagyja ülepedni kicsit az elmondottakat, miközben egy kis füstölnivalót keres. Hamar meg is gyújtja azt, és már a (számára legalábbis) kellemes füstfelhőkkel itatja magát.*
-Hogy hogy bírt el olyan sokáig a karom?
*Kérdez vissza meglepetten félmosollyal az arcán.*
-Hogy tudsz az akaratoddal vizet fakasztani ott, ahol nincs? Hogy tudsz villámokat uralmad alá hajtani, fákat másodpercek alatt megnöveszteni, belépni a világ egyik pontján egy vízfelületre és egy másik pontján meg kijönni onnan?
*Hagy egy kis időt Krestvirnek, majd megvonja a vállát és egy szép füstkarikát fúj a levegőbe.*
-Varázslat, nemdebár?
*Szélesre húzódik a vigyor az arcán. De nem korholóak a szavai, inkább csak úgy hangoznak mint egy gyermek rácsodálkozása a nagy világra. Aztán annak meg kifejezetten örül, hogy sikerül megnevettetnie a lányt valamelyest, majd odakacsint Kilencediknek is. A következő kérdés jobban meglepi, még a szemei is kikerekednek egy kicsit.*
-Megtisztelsz hogy azt hiszed, hogy van ilyen fantáziám. Ha ilyen meséket ki tudnék találni talán ebből kéne élnem.
*És naaaagyon komolyan elkezdi a szakállát babrálni, mint a nagy mesemondó öregek. Persze ez is csak tréfa.*
-No de még közel sincs vége a történetnek! Ugyanis a három tündér -Inni, Vinni és Binni- után a labirintus újabb akadályt állított elénk. Mégpedig egy gazdát, s annak két jószágát, egy acsarkodó kutyát és egy pöffeszkedő macskát. A nevükre sajnos nem emlékszem hmm, de arra igen, hogy picit hergeltem a kutyust azzal a szándékkal, hogy ezután a macskát nyerjem meg magamnak. Rávilágítottam, hogyha ezek után engem tovább enged az mennyire bosszantaná az ősi ellenségét, amit hamar felismert és cinkos pillantások zöme után megmutatta a kivezető utat. Így lettem ennek a fordulónak a győztese, és itt kaptam ezt a serleget.
*A serleget, ami szakadatlan játssza az éppen odaillő, kellemes muzsikát és nem ám ismétlődve, mind újabb és újabb lágy dallamokkal szórakoztatva őket.*
-S a legvégén, az utolsó fordulóban ahol már csak ketten maradtunk, rejtvényeket, találós kérdéseket kellett megfejteni. *Ezekre tisztán emlékszik, mert nagyon a fejébe véste őket annak idején, mert tetszettek neki.*
-Az első így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
*Valuryen annyira belefeledkezik a mesélésbe, hogy jól esik most egy kis szünetet tartania. Legalább hagyja ülepedni kicsit az elmondottakat, miközben egy kis füstölnivalót keres. Hamar meg is gyújtja azt, és már a (számára legalábbis) kellemes füstfelhőkkel itatja magát.*
-Hogy hogy bírt el olyan sokáig a karom?
*Kérdez vissza meglepetten félmosollyal az arcán.*
-Hogy tudsz az akaratoddal vizet fakasztani ott, ahol nincs? Hogy tudsz villámokat uralmad alá hajtani, fákat másodpercek alatt megnöveszteni, belépni a világ egyik pontján egy vízfelületre és egy másik pontján meg kijönni onnan?
*Hagy egy kis időt Krestvirnek, majd megvonja a vállát és egy szép füstkarikát fúj a levegőbe.*
-Varázslat, nemdebár?
*Szélesre húzódik a vigyor az arcán. De nem korholóak a szavai, inkább csak úgy hangoznak mint egy gyermek rácsodálkozása a nagy világra. Aztán annak meg kifejezetten örül, hogy sikerül megnevettetnie a lányt valamelyest, majd odakacsint Kilencediknek is. A következő kérdés jobban meglepi, még a szemei is kikerekednek egy kicsit.*
-Megtisztelsz hogy azt hiszed, hogy van ilyen fantáziám. Ha ilyen meséket ki tudnék találni talán ebből kéne élnem.
*És naaaagyon komolyan elkezdi a szakállát babrálni, mint a nagy mesemondó öregek. Persze ez is csak tréfa.*
-No de még közel sincs vége a történetnek! Ugyanis a három tündér -Inni, Vinni és Binni- után a labirintus újabb akadályt állított elénk. Mégpedig egy gazdát, s annak két jószágát, egy acsarkodó kutyát és egy pöffeszkedő macskát. A nevükre sajnos nem emlékszem hmm, de arra igen, hogy picit hergeltem a kutyust azzal a szándékkal, hogy ezután a macskát nyerjem meg magamnak. Rávilágítottam, hogyha ezek után engem tovább enged az mennyire bosszantaná az ősi ellenségét, amit hamar felismert és cinkos pillantások zöme után megmutatta a kivezető utat. Így lettem ennek a fordulónak a győztese, és itt kaptam ezt a serleget.
*A serleget, ami szakadatlan játssza az éppen odaillő, kellemes muzsikát és nem ám ismétlődve, mind újabb és újabb lágy dallamokkal szórakoztatva őket.*
-S a legvégén, az utolsó fordulóban ahol már csak ketten maradtunk, rejtvényeket, találós kérdéseket kellett megfejteni. *Ezekre tisztán emlékszik, mert nagyon a fejébe véste őket annak idején, mert tetszettek neki.*
-Az első így szólt: Ősidők óta létezik, köztünk jár, fajtól, nemtől, kortól független. Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen... aki ismeri, aki szereti, s aki társalgáskor figyelembe veszi. Elégedett az, ki kapja, s fejet hajt, ki adja, idősnek jár, s a bölcsnek, ó, és a még a nőknek! Tán te is megkapod egykoron, s lehetsz még király, akinek kijár. Mi az?
637. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-06 22:59:15
Üzenet elküldve: 2022-07-06 22:59:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Mágus létére is elég meredeknek érzi Valuryen történetét ezzel a pitypangszáron csimpaszkodós repüléssel, úgyhogy mégis elbizonytalanodik, hogy mennyire szól ez a történet a valóságról, s mennyire van szó egy szórakoztatásukat szolgáló meséről. Még rá is néz a férfira hunyorogva, de hiába, ő maga is tudja, hogy esélye sincs kitalálni az arckifejezése alapján, hogy tréfál-e. Ami egy kicsit zavarja, mert nem akar mulatság tárgyává válni a hiszékenysége miatt. Úgyhogy igyekszik semlegesnek mutatkozni, mint aki csak belemegy a játékba.*
- Hogy bírt el olyan sokáig a karod? - *Kérdi a maga színtelen hangján, s ez részben már sarokba szorító kérdés, de azért hajlik arra is, hogy higgyen a másiknak, s úgy kíváncsi is a varázslat módjára.
Másodszor aztán a három tréfás nevű tündér említésénél erősödnek meg a kétségei, ugyanakkor a dolog abszurditása előcsal belőle egy rövid kuncogást. Erre a szintén vigyorgó Kilencedik a lány felé pillant, majd pedig elégedetten és biztatóan Valuryen felé, mintha azt mondaná: szép munka!*
- Ugye ezeket csak úgy kitaláltad? - *Bár tényleg jól szórakozik és sikerült behúzni a történetbe, ezzel pedig végre kihúzni az "ingoványból", ahol a lelke részben még ott maradt, azért mégsem bírja megállni, hogy ne szegezze az elfnek a kérdést.*
*Mágus létére is elég meredeknek érzi Valuryen történetét ezzel a pitypangszáron csimpaszkodós repüléssel, úgyhogy mégis elbizonytalanodik, hogy mennyire szól ez a történet a valóságról, s mennyire van szó egy szórakoztatásukat szolgáló meséről. Még rá is néz a férfira hunyorogva, de hiába, ő maga is tudja, hogy esélye sincs kitalálni az arckifejezése alapján, hogy tréfál-e. Ami egy kicsit zavarja, mert nem akar mulatság tárgyává válni a hiszékenysége miatt. Úgyhogy igyekszik semlegesnek mutatkozni, mint aki csak belemegy a játékba.*
- Hogy bírt el olyan sokáig a karod? - *Kérdi a maga színtelen hangján, s ez részben már sarokba szorító kérdés, de azért hajlik arra is, hogy higgyen a másiknak, s úgy kíváncsi is a varázslat módjára.
Másodszor aztán a három tréfás nevű tündér említésénél erősödnek meg a kétségei, ugyanakkor a dolog abszurditása előcsal belőle egy rövid kuncogást. Erre a szintén vigyorgó Kilencedik a lány felé pillant, majd pedig elégedetten és biztatóan Valuryen felé, mintha azt mondaná: szép munka!*
- Ugye ezeket csak úgy kitaláltad? - *Bár tényleg jól szórakozik és sikerült behúzni a történetbe, ezzel pedig végre kihúzni az "ingoványból", ahol a lelke részben még ott maradt, azért mégsem bírja megállni, hogy ne szegezze az elfnek a kérdést.*
636. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-06 21:51:00
Üzenet elküldve: 2022-07-06 21:51:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Éppen hogy belekezd a mesélésbe, s úgy véli látni hogy van hallgatósága, aminek igazán örül. Ezt leginkább abból következteti ki legendás nyomozói képességével ahogyan kérdez róla Krestvir. Eleinte csak mosolyog, s hagyja hogy rázúduljanak, hogy egyben tudjon válaszolni.*
-Gyorsan vág az eszed Krestvir mester. Az egyik versenyző varázsolta le róla, hogy ezzel akadályozza az áthaladást. Az első körben egy ember esett ki, de három fordulós volt a verseny, és a szerencse ugyebár forgandó.
*Megcsavarintja a szakálla végét, mint valami komisz bölcs apó. Talán illik is ez a szerep most hozzá.*
-Repültem bizony! Bár ez talán nem is a legjobb szó, úgy képzeld el, hogy egy ernyőszerű pitypangszár szállt le az égből, megfogtam a szárát és egy ugrás után belekapott a szél. Gyakorlatilag nem tudtam irányítani, szóval mentem amerre vitt a jó szerencse, és csak nagysoká értem földet, mikor már jól kirepkedtem magam, a cipőm nélkül mert az ott ragadt a szurokban. Most képzeld el.
*Kellemetlen volt valahol, hiszen okosabban is megválaszthatta volna a mágiáját, de a másik oldalról viszont nagyon jó élmény volt.*
-Ó még valami, azt elfelejtettem említeni, hogy ezen a versenyen csak a tündértrükköket -ők így nevezték ezeket a varázslatokat- lehetett használni.
*Ez azért lehet fontos, mert így a világi mágiák, az elemi tanok nem nyújthattak előnyt senkinek. Jobbára a leleményességre volt utalva mindegyikük, vagy a jó szerencsére.*
-Úgyhogy négyen maradtunk a második fordulóra, ahonnan már kettő kieső volt!
*Mutatja is ujjával hogy kettő.*
-Egy hatalmas labirintus állt előttünk, s a játékmester elmondta, hogy először három tündérbe fogunk belebotlani, Inni Vinni és Binni.
*Itt felkuncog egy kicsit, mert olyan mókás nevük van.*
-Az egyik morcos volt, a másik igazán vidám fajta, a harmadik pedig szomorú és elveszett. A helyes utat belőlük kellett kicsalni valahogyan, máshogy csak körbe-körbe vitt volna az útvesztő. Úgyhogy valami viccet meséltem el, és persze varázsoltam is mellé egy picit. A mesém közben megfogtam a szomorú tündér vállát, s egy szivárványt varázsoltam, melynek a töve épp mögöttem ért földet. Az pedig, akit közben megérintettem a szivárvány tövében pedig az érintett leghőbb vágyának képe jelent meg, ezzel sikerült felvidítanom a szomorú tündért is, így megmutatták a helyes utat.
*Éppen hogy belekezd a mesélésbe, s úgy véli látni hogy van hallgatósága, aminek igazán örül. Ezt leginkább abból következteti ki legendás nyomozói képességével ahogyan kérdez róla Krestvir. Eleinte csak mosolyog, s hagyja hogy rázúduljanak, hogy egyben tudjon válaszolni.*
-Gyorsan vág az eszed Krestvir mester. Az egyik versenyző varázsolta le róla, hogy ezzel akadályozza az áthaladást. Az első körben egy ember esett ki, de három fordulós volt a verseny, és a szerencse ugyebár forgandó.
*Megcsavarintja a szakálla végét, mint valami komisz bölcs apó. Talán illik is ez a szerep most hozzá.*
-Repültem bizony! Bár ez talán nem is a legjobb szó, úgy képzeld el, hogy egy ernyőszerű pitypangszár szállt le az égből, megfogtam a szárát és egy ugrás után belekapott a szél. Gyakorlatilag nem tudtam irányítani, szóval mentem amerre vitt a jó szerencse, és csak nagysoká értem földet, mikor már jól kirepkedtem magam, a cipőm nélkül mert az ott ragadt a szurokban. Most képzeld el.
*Kellemetlen volt valahol, hiszen okosabban is megválaszthatta volna a mágiáját, de a másik oldalról viszont nagyon jó élmény volt.*
-Ó még valami, azt elfelejtettem említeni, hogy ezen a versenyen csak a tündértrükköket -ők így nevezték ezeket a varázslatokat- lehetett használni.
*Ez azért lehet fontos, mert így a világi mágiák, az elemi tanok nem nyújthattak előnyt senkinek. Jobbára a leleményességre volt utalva mindegyikük, vagy a jó szerencsére.*
-Úgyhogy négyen maradtunk a második fordulóra, ahonnan már kettő kieső volt!
*Mutatja is ujjával hogy kettő.*
-Egy hatalmas labirintus állt előttünk, s a játékmester elmondta, hogy először három tündérbe fogunk belebotlani, Inni Vinni és Binni.
*Itt felkuncog egy kicsit, mert olyan mókás nevük van.*
-Az egyik morcos volt, a másik igazán vidám fajta, a harmadik pedig szomorú és elveszett. A helyes utat belőlük kellett kicsalni valahogyan, máshogy csak körbe-körbe vitt volna az útvesztő. Úgyhogy valami viccet meséltem el, és persze varázsoltam is mellé egy picit. A mesém közben megfogtam a szomorú tündér vállát, s egy szivárványt varázsoltam, melynek a töve épp mögöttem ért földet. Az pedig, akit közben megérintettem a szivárvány tövében pedig az érintett leghőbb vágyának képe jelent meg, ezzel sikerült felvidítanom a szomorú tündért is, így megmutatták a helyes utat.
635. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-05 22:33:35
Üzenet elküldve: 2022-07-05 22:33:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Sajnos nem tud meg sokkal többet a tündérmágia működéséről, ám innen nézve van egy sejtése, hogy Abogr mesterhez hasonlóan ők sem oszthatják meg a tudásukat túl nagylelkűen. Sőt, tekintve, hogy ez mennyire nem volt még csak említve sem egyik mágiaelméleti olvasmányában sem, elég zártnak képzeli a tündérmágia művelőinek közösségét.
Mindenesetre roppantmód érdekesnek találja.
Ahogyan a batyu tartalmát is. A nagy titokzatosság csak még kíváncsibbá teszi, ám megérti, hogy az elf nem kívánja most megmutatni: az ő birtokában is vannak holmik, amiket nem mutogatna meg csak úgy, nem kívánt szemek előtt.
Már falatozás közben hallgatja aztán, hogy Valuryen miféle próbát állt ki. A gondolatai egy része elkalandozik, mert a három különböző színnel és tulajdonsággal bíró híd a tornyokat idézi benne, melyek a világuk szövetén keletkezett szakadást fenntartották. Túl mélyen ugyan nem merül most el ezekben a gondolatokban, még csak nem is szomorodik el, inkább tényleg csak elkalandozik, futólag eltöpreng, hogy vajon milyen jelentőséggel bírhatott, hogy egy-egy elemhez kötődtek azok a tornyok.
Valuryen nevetésére kapja föl a fejét. Próbálja elképzelni a helyzetet és hogy miért lehetett ennyire mulatságos, de nem csatlakozik az elf jókedvéhez. Jobban leköti maga a varázslat.*
- Ki varázsolta le róla? - *Érdeklődik. A próba lényegét még mindig nem teljesen érti.*
- Egymást kellett akadályoznotok és az nyert, aki átért valamelyik hídon? - *Veti föl.*
- Repültél? Milyen magasan? Ez is az egyik varázslat volt, amit a tündérektől tanultál? És hogy nyertél, ha utolsó lettél? - *Kíváncsiskodik és értetlenkedik tovább.
Kicsit később tekintete az ablakok felé téved, a nap járását ellenőrizve. Már kezd szürkülni, de még visszafogja magát, úgy véli, van még elég idejük sötétedésig, nem szeretné sürgetni a másik kettőt az evésben. Azért a maga részéről céltudatosabban figyel a vacsorára is, hogy időben végezni tudjon, s nem csak úgy mellékesen csipeget, mint eddig.*
*Sajnos nem tud meg sokkal többet a tündérmágia működéséről, ám innen nézve van egy sejtése, hogy Abogr mesterhez hasonlóan ők sem oszthatják meg a tudásukat túl nagylelkűen. Sőt, tekintve, hogy ez mennyire nem volt még csak említve sem egyik mágiaelméleti olvasmányában sem, elég zártnak képzeli a tündérmágia művelőinek közösségét.
Mindenesetre roppantmód érdekesnek találja.
Ahogyan a batyu tartalmát is. A nagy titokzatosság csak még kíváncsibbá teszi, ám megérti, hogy az elf nem kívánja most megmutatni: az ő birtokában is vannak holmik, amiket nem mutogatna meg csak úgy, nem kívánt szemek előtt.
Már falatozás közben hallgatja aztán, hogy Valuryen miféle próbát állt ki. A gondolatai egy része elkalandozik, mert a három különböző színnel és tulajdonsággal bíró híd a tornyokat idézi benne, melyek a világuk szövetén keletkezett szakadást fenntartották. Túl mélyen ugyan nem merül most el ezekben a gondolatokban, még csak nem is szomorodik el, inkább tényleg csak elkalandozik, futólag eltöpreng, hogy vajon milyen jelentőséggel bírhatott, hogy egy-egy elemhez kötődtek azok a tornyok.
Valuryen nevetésére kapja föl a fejét. Próbálja elképzelni a helyzetet és hogy miért lehetett ennyire mulatságos, de nem csatlakozik az elf jókedvéhez. Jobban leköti maga a varázslat.*
- Ki varázsolta le róla? - *Érdeklődik. A próba lényegét még mindig nem teljesen érti.*
- Egymást kellett akadályoznotok és az nyert, aki átért valamelyik hídon? - *Veti föl.*
- Repültél? Milyen magasan? Ez is az egyik varázslat volt, amit a tündérektől tanultál? És hogy nyertél, ha utolsó lettél? - *Kíváncsiskodik és értetlenkedik tovább.
Kicsit később tekintete az ablakok felé téved, a nap járását ellenőrizve. Már kezd szürkülni, de még visszafogja magát, úgy véli, van még elég idejük sötétedésig, nem szeretné sürgetni a másik kettőt az evésben. Azért a maga részéről céltudatosabban figyel a vacsorára is, hogy időben végezni tudjon, s nem csak úgy mellékesen csipeget, mint eddig.*
634. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-05 20:20:48
Üzenet elküldve: 2022-07-05 20:20:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Valuryen tényleg örül, hogy tetszik neki ez a kis serleg, és nem azért, mert így dicsekedhet vele, egyszerűen csak boldog, hogy mutathat valami újat, valami aprócska kis csodát, ha úgy tetszik.*
-Hát.
*Kicsit beletúr a hajába, majd zavartan elvigyorodik.*
-Én sem tudom pontosan, hogy hogyan csinálták, ezt csak én képzelem így, sajnos nem magyarázták el a mibenlétét a dolognak.
*A másik kérdésen egy pillanatig agyal csak, majd rögtön rávágja.*
-Egy részük erdőmélyén azt hiszem.
*S közben úgy falatozik tovább, mintha mi sem történt volna. Jóllehet hogy maga az elf sem mestere az emberi kommunikációnak, úgyhogy átsiklik ezen-azon. Valaki ha figyelné őket kívülről biztosan jót derülne rajta. Talán csak a manó közbeszólása ébreszti rá őt a némileg áthallásos kérdésre, de úgy dönt nem akarja ezzel zaklatni Krestvirt, és jóhiszeműen úgy véli, hogy nem így akarta ő ezt.*
-Ami benne van.
*Bólint, majd mint aki nagy kincset rejt gyorsan körbe kémlel. Bár talán tényleg kincs van nála.*
-Szívesen megmutatom, de nem itt. Majd otthon.
*~Otthon~ Furcsán esik kimondania ezt a szót. Vegyes érzelmek árasztják el hirtelen a másodperc törtrésze alatt, de sikerül erőt vennie rajtuk.*
-Nos maga a verseny több fordulós volt.
*Szögezi le miközben bekap egy pár falatot.*
-Az első szám úgy nézett ki, hogy volt egy hatalmas folyómeder, melyen keresztül három híd vezetett. Az egyik piros volt, a másik fehér a harmadik pedig fekete. A piros tűzforró volt, ha éppen láva nem is, hisz az komoly sérülést okozott volna, ez pedig egy móka és jókedv jegyében telt ünnepség volt, de égette az ember talpát. A fekete szurkos volt, a fehér pedig gyanúsan semmilyen, tiszta és csöndes. Mindegyik végén egy tündér, mindegyik magához hívogatva a versenyzőket. Persze nem lehetett tudni ám, hogy miféle trükkös népek és mennyire szavahihetőek egy ilyen furfangos próbán.
*Mondja miközben mosolyogva nézi a manót ahogy lehuppanva ő is falatozni kezd.*
-Hát.. Igazából a szurkost választottam. Bíztam benne, hogy a fehér túlságosan szép, hogy igaz legyen, és reméltem hogy egy varázslattal majd át tudok kelni rajta, de tévedtem. Talán ki is estem volna már ebben a körben, ha egy szerencsétlen flótás nem adta volna fel, miután levarázsolták róla a ruháit.
*Itt igazán hangosan tör ki belőle a nevetés, mert eszébe jut a kép.*
-Egy hatalmas lapulevél szárát fogva repültem ki a szurkos ragacsos hídról, de jó fél órát biztosan repkedtem a levegőbe mire földet értem "utolsóként".
*Valuryen tényleg örül, hogy tetszik neki ez a kis serleg, és nem azért, mert így dicsekedhet vele, egyszerűen csak boldog, hogy mutathat valami újat, valami aprócska kis csodát, ha úgy tetszik.*
-Hát.
*Kicsit beletúr a hajába, majd zavartan elvigyorodik.*
-Én sem tudom pontosan, hogy hogyan csinálták, ezt csak én képzelem így, sajnos nem magyarázták el a mibenlétét a dolognak.
*A másik kérdésen egy pillanatig agyal csak, majd rögtön rávágja.*
-Egy részük erdőmélyén azt hiszem.
*S közben úgy falatozik tovább, mintha mi sem történt volna. Jóllehet hogy maga az elf sem mestere az emberi kommunikációnak, úgyhogy átsiklik ezen-azon. Valaki ha figyelné őket kívülről biztosan jót derülne rajta. Talán csak a manó közbeszólása ébreszti rá őt a némileg áthallásos kérdésre, de úgy dönt nem akarja ezzel zaklatni Krestvirt, és jóhiszeműen úgy véli, hogy nem így akarta ő ezt.*
-Ami benne van.
*Bólint, majd mint aki nagy kincset rejt gyorsan körbe kémlel. Bár talán tényleg kincs van nála.*
-Szívesen megmutatom, de nem itt. Majd otthon.
*~Otthon~ Furcsán esik kimondania ezt a szót. Vegyes érzelmek árasztják el hirtelen a másodperc törtrésze alatt, de sikerül erőt vennie rajtuk.*
-Nos maga a verseny több fordulós volt.
*Szögezi le miközben bekap egy pár falatot.*
-Az első szám úgy nézett ki, hogy volt egy hatalmas folyómeder, melyen keresztül három híd vezetett. Az egyik piros volt, a másik fehér a harmadik pedig fekete. A piros tűzforró volt, ha éppen láva nem is, hisz az komoly sérülést okozott volna, ez pedig egy móka és jókedv jegyében telt ünnepség volt, de égette az ember talpát. A fekete szurkos volt, a fehér pedig gyanúsan semmilyen, tiszta és csöndes. Mindegyik végén egy tündér, mindegyik magához hívogatva a versenyzőket. Persze nem lehetett tudni ám, hogy miféle trükkös népek és mennyire szavahihetőek egy ilyen furfangos próbán.
*Mondja miközben mosolyogva nézi a manót ahogy lehuppanva ő is falatozni kezd.*
-Hát.. Igazából a szurkost választottam. Bíztam benne, hogy a fehér túlságosan szép, hogy igaz legyen, és reméltem hogy egy varázslattal majd át tudok kelni rajta, de tévedtem. Talán ki is estem volna már ebben a körben, ha egy szerencsétlen flótás nem adta volna fel, miután levarázsolták róla a ruháit.
*Itt igazán hangosan tör ki belőle a nevetés, mert eszébe jut a kép.*
-Egy hatalmas lapulevél szárát fogva repültem ki a szurkos ragacsos hídról, de jó fél órát biztosan repkedtem a levegőbe mire földet értem "utolsóként".
633. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-03 21:08:17
Üzenet elküldve: 2022-07-03 21:08:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Fejet hajt és egy hálás kis félmosollyal köszöni meg a meghívást Valuryennek, na meg az előrelátását a reggelivel kapcsolatban is.
Mivel azonban a serleg túlságosan leköti eztán, nem kezd rögtön enni.
Hitetlenkedve hallgatja az elf elbeszélését, de nem lát rá okot, hogy a férfi miért hazudna neki. Na meg itt van ez a nem mindennapi mágikus holmi is, hogy hitelt adjon szavainak. A serleg már magában elég érdekes, nem kellene hozzá még ez a körítés is, mi értelme volna hát kitalálni ilyesmit?*
- Még sosem hallottam vagy olvastam ilyenről. Egyedi mágiák, amiket azonnal át tudnak adni, majd elvenni... Hol élnek ezek a tündérek? - *Nem fér a fejébe, hogy ennek miért nincs nagyobb híre.
Hogy utóbbi kérdésének van egy félreérthető, bosszúságot kifejező értelmezése, azt észre sem veszi. Ellenben Kilencedik...*
- Hát hol élnek ezek? - *Ismétli a "megfelelő" hangsúllyal a manó, miközben kuncogva egymás után hármat is pördül a serleggel. Krestvir meg azt hiszi, kis barátja is csak őszintén kíváncsi a tündérek lakhelyére.
A varázslatok leírása valóban elég beszédes, ezért nem is kérdez rájuk, noha lehet, hogy egészen másképp képzeli el ezeket, mint ahogy a valóságban működtek.
Mikor Valuryen aztán megemlít egy másik tárgyat is és a batyuja felé nyúl, kíváncsian pillant oda, ám ebből nem tud meg többet.*
- A batyu az, vagy ami benne van? - *Kíváncsiskodik.*
- És mivel nyerted el? Mit kellett csinálnod? - *Utóbbi kérdései után most már ő is vesz magának az ételből. A férfi tapasztalhatja, hogy az oldódás valóban megtörténik. Hogy azért, mert ő beszél a lány helyett, vagy a történetei hatása, az kérdéses. Talán mindkettő.*
- Elmúlt a zsibbadás. - *Áll meg Kilencedik a serleggel, a füleit bizgerálva.*
- Kérek még! - *Indul meg kedélyesen a borospohár felé, de Krestvir megelőzi és felkapja előle.*
- Előbb egyél! - *Inti a manót.*
- Most bezzeg gondolsz rá! - *Felesel vissza Kilencedik, majd durcásan ül le az egyik tál mellé és tör magának az ételből. Ám az első falat után el is száll a haragvása.*
- Mmm, finom!
*Fejet hajt és egy hálás kis félmosollyal köszöni meg a meghívást Valuryennek, na meg az előrelátását a reggelivel kapcsolatban is.
Mivel azonban a serleg túlságosan leköti eztán, nem kezd rögtön enni.
Hitetlenkedve hallgatja az elf elbeszélését, de nem lát rá okot, hogy a férfi miért hazudna neki. Na meg itt van ez a nem mindennapi mágikus holmi is, hogy hitelt adjon szavainak. A serleg már magában elég érdekes, nem kellene hozzá még ez a körítés is, mi értelme volna hát kitalálni ilyesmit?*
- Még sosem hallottam vagy olvastam ilyenről. Egyedi mágiák, amiket azonnal át tudnak adni, majd elvenni... Hol élnek ezek a tündérek? - *Nem fér a fejébe, hogy ennek miért nincs nagyobb híre.
Hogy utóbbi kérdésének van egy félreérthető, bosszúságot kifejező értelmezése, azt észre sem veszi. Ellenben Kilencedik...*
- Hát hol élnek ezek? - *Ismétli a "megfelelő" hangsúllyal a manó, miközben kuncogva egymás után hármat is pördül a serleggel. Krestvir meg azt hiszi, kis barátja is csak őszintén kíváncsi a tündérek lakhelyére.
A varázslatok leírása valóban elég beszédes, ezért nem is kérdez rájuk, noha lehet, hogy egészen másképp képzeli el ezeket, mint ahogy a valóságban működtek.
Mikor Valuryen aztán megemlít egy másik tárgyat is és a batyuja felé nyúl, kíváncsian pillant oda, ám ebből nem tud meg többet.*
- A batyu az, vagy ami benne van? - *Kíváncsiskodik.*
- És mivel nyerted el? Mit kellett csinálnod? - *Utóbbi kérdései után most már ő is vesz magának az ételből. A férfi tapasztalhatja, hogy az oldódás valóban megtörténik. Hogy azért, mert ő beszél a lány helyett, vagy a történetei hatása, az kérdéses. Talán mindkettő.*
- Elmúlt a zsibbadás. - *Áll meg Kilencedik a serleggel, a füleit bizgerálva.*
- Kérek még! - *Indul meg kedélyesen a borospohár felé, de Krestvir megelőzi és felkapja előle.*
- Előbb egyél! - *Inti a manót.*
- Most bezzeg gondolsz rá! - *Felesel vissza Kilencedik, majd durcásan ül le az egyik tál mellé és tör magának az ételből. Ám az első falat után el is száll a haragvása.*
- Mmm, finom!
632. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-03 10:37:02
Üzenet elküldve: 2022-07-03 10:37:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
-Hát persze!
*Feleli játékosan a manó bölcsességhez való viszonyára az elf, s jót mosolyog a dolgon. Aztán meg ki tudja? Talán még igaza is lehet!*
-Remek.
*Nem rest kifizetni a 42 aranyat, hogy a A Sziklakirály kincsei elébük kerüljön.
*
-Két adagot kértem, ami megmaradna majd elcsomagoljuk és elvisszük reggelinek.
*Mondja és amint kiérkezik a két bőségtál óvatosan csipegetni kezd belőle. Hol ezt hol azt. Láthatóan a serleg elnyerte az asztaltársai tetszését és érdeklődését, ami örömmel és némi büszkeséggel tölti el. Úgy tűnik ők nem vettek részt ezen az eseményen, amire a férfi csak bólint.*
-A jelek szerint igen, bár magam se értem teljesen hogy ez hogy működik, korábban nem hallottam ilyesmiről és azóta sem, de *megvakargatja finoman a szakállát, mintha erősen gondolkozna* mégis azt hiszem hogy így van.
*Krestvir többet is kérdez, aminek a férfi kifejezetten örül, hisz úgy véli, hogy ezáltal is tud oldódni a lány, no meg biztos azért kérdez mert kíváncsi.*
-Igen is meg nem is.
*Feleli arra, hogy ő is tanult-e tőlük mágiát.*
-Ezen az ünnepségen tartottak egy afféle varázslatos akadályversenyt. Én erre jelentkeztem, s volt szerencsém megnyerni. Hatalmas erejű mágusok lehettek a szervezők és a felügyelők, ha szabad így fogalmaznom, mert kölcsönadták nekünk a saját mágiájuk egy részét a verseny erejéig. Így mi is képesek voltunk sok dologra, amire korábban nem, s a verseny végeztél -sajnos- visszavették. De nagyon mókás és élettel teli varázslatok voltak ezek mondhatom.
*Vigyorgott is hozzá. Talán maguk a tündérek is ilyenek, és ezért nem tartotta furának akkor sem, sőt inkább valahol szépnek.*
-Olyanokat képzeljetek el, hogy festéket tudtunk szórni a tenyerünkből, szivárványhidat idézni, vagy lerepíteni a másikról a ruháit.
*Itt felkuncog.*
-De a legjobb az alakváltás volt! Úgy ahogy mondom!
*Nem gondolja hogy külön magyaráznia kellene, persze ha külön rákérdeznének szívesen elmondja, de az alakváltás elég beszédes.*
-A versenyen nyertem ezt a serleget, és még egy másik varázstárgyat is, az volt a fődíj.
*És itt meglapogatja a batyuját, de nem veszi elő, hogy megmutassa. Legalábbis egyelőre. Közben pedig reméli, hogy ízlik az étel a kettősnek is, és hogy nem untatja őket túlságosan a történeteivel.*
-Hát persze!
*Feleli játékosan a manó bölcsességhez való viszonyára az elf, s jót mosolyog a dolgon. Aztán meg ki tudja? Talán még igaza is lehet!*
-Remek.
*Nem rest kifizetni a 42 aranyat, hogy a A Sziklakirály kincsei elébük kerüljön.
*-Két adagot kértem, ami megmaradna majd elcsomagoljuk és elvisszük reggelinek.
*Mondja és amint kiérkezik a két bőségtál óvatosan csipegetni kezd belőle. Hol ezt hol azt. Láthatóan a serleg elnyerte az asztaltársai tetszését és érdeklődését, ami örömmel és némi büszkeséggel tölti el. Úgy tűnik ők nem vettek részt ezen az eseményen, amire a férfi csak bólint.*
-A jelek szerint igen, bár magam se értem teljesen hogy ez hogy működik, korábban nem hallottam ilyesmiről és azóta sem, de *megvakargatja finoman a szakállát, mintha erősen gondolkozna* mégis azt hiszem hogy így van.
*Krestvir többet is kérdez, aminek a férfi kifejezetten örül, hisz úgy véli, hogy ezáltal is tud oldódni a lány, no meg biztos azért kérdez mert kíváncsi.*
-Igen is meg nem is.
*Feleli arra, hogy ő is tanult-e tőlük mágiát.*
-Ezen az ünnepségen tartottak egy afféle varázslatos akadályversenyt. Én erre jelentkeztem, s volt szerencsém megnyerni. Hatalmas erejű mágusok lehettek a szervezők és a felügyelők, ha szabad így fogalmaznom, mert kölcsönadták nekünk a saját mágiájuk egy részét a verseny erejéig. Így mi is képesek voltunk sok dologra, amire korábban nem, s a verseny végeztél -sajnos- visszavették. De nagyon mókás és élettel teli varázslatok voltak ezek mondhatom.
*Vigyorgott is hozzá. Talán maguk a tündérek is ilyenek, és ezért nem tartotta furának akkor sem, sőt inkább valahol szépnek.*
-Olyanokat képzeljetek el, hogy festéket tudtunk szórni a tenyerünkből, szivárványhidat idézni, vagy lerepíteni a másikról a ruháit.
*Itt felkuncog.*
-De a legjobb az alakváltás volt! Úgy ahogy mondom!
*Nem gondolja hogy külön magyaráznia kellene, persze ha külön rákérdeznének szívesen elmondja, de az alakváltás elég beszédes.*
-A versenyen nyertem ezt a serleget, és még egy másik varázstárgyat is, az volt a fődíj.
*És itt meglapogatja a batyuját, de nem veszi elő, hogy megmutassa. Legalábbis egyelőre. Közben pedig reméli, hogy ízlik az étel a kettősnek is, és hogy nem untatja őket túlságosan a történeteivel.*
631. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-01 23:56:42
Üzenet elküldve: 2022-07-01 23:56:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*A jelek szerint Kilencedik még az italozás hatásának kellemes részénél tart, bár gyanúsan szótlanná és mosolygóssá válik, na meg az is szokatlan tőle, hogy ennyit megüljön a fenekén, ha épp nem Krestvir vállán utazik.*
- Én nagyon bölcs vagyok! - *Csipogja, megfeledkezve róla, hogy az előbb még tovább akart inni, csak Krestvir nem engedte.
Nagy szemei csodálkozva akadnak meg a fogadó egy-egy pontján, s ezzel láthatóan most nagyon jól elfoglalja magát. Kivételesen nem is igyekszik még kínosabbá tenni a páros között lezajló beszélgetést, amiért alighanem mindketten hálásak lehetnek.
A lány némi szorongással várja az elf válaszát, de amaz meglehetősen könnyedén felel, s hozzá még mosolyog is, így elkönyveli magában, hogy a férfit tényleg nem zavarja, hogy ő keveset beszél.
Alig észrevehetően visszamosolyog, majd biccent, hogy szívesen hallaná azokat a kalandokat.
Kilencedik meg még mindig elvan a maga világában, így tőle nem érkezik válasz. Nem, amíg az evésre nem kerül a szó... Akkor indokolatlanul fölkuncog, egyéb véleményt azonban nem fejt ki.
Krestvir pedig előbb ismét csak biccent, mintha komolyan vette volna, hogy "szót se többet!", de aztán hozzáteszi.*
- Köszönjük, az jó lesz. - *Egyezik bele a választásba. Máson el sem gondolkodik, s nem csak szégyenlősségből, hanem mert nem volt még annyira régen, hogy Varangyváron jóllakott, így pedig az osztozkodás nem csak a takarékosság miatt hangzik jól.
Ha ezt megbeszélték, akkor pedig át is térhetnek valami sokkal érdekesebbre.
Már a fölvezetés figyelemfelkeltő, s Krestvir kíváncsian nézi, ahogy Valuryen egy serleget helyez az asztalukra, tündéreket és mágiát emlegetve. Majd mikor megszólal a zene, szemei tágra nyílnak a meglepetéstől és azonnal föláll, hogy a serlegbe lessen, mintha azt hinné, a belsejében egy csapatnyi miniatűr tündért talál majd. De csak az edény alját látja...
Azért még így is látszódhat rajta az elképedés, ahogy végül visszaereszkedik a székre és pillantása kérdőn fordul Valuryen felé, aki érkezik is a magyarázattal.
Krestvir a fejét rázza, hogy nem voltak ott és nem is hallott az eseményről.*
- Saját mágiájuk van? Te is tanultál tőlük? Vagy hogy lettél a bajnokuk? - *Kérdez egyszerre többet is, mert sosem olvasott még "tündérvarázslatokról".
Közben meg egy kicsit azért sajnálja beszéddel megzavarni a zenét. Nem sokan tudják róla, mert honnan is tudhatnák, de vonzódik a zenéhez. Persze, alighanem kevesen is akadnak akik ne szeretnék azt.
Kilencediknél sem marad el a meglepetés, bár ő először forgolódik, a hang forrását keresve. Majd két kezével a bizsergő füleinek csúcsába kapaszkodva, bárgyú mosollyal ringatózik a dallamra.
Csak később tápászkodik föl, mikor a másik kettő már visszatért a beszélgetéshez. Akkor aztán odasétál a serleghez, és ő is bekukucskál a pereme fölött.*
- Ha-hó! - *Kiált be, de visszhang nem érkezik, csak a szép zeneszó. Ám nem tűnik elégedetlennek. Sőt, ha Valuryen meg nem akadályozza, magához öleli a serleget és totyogós keringőbe kezd vele.*
*A jelek szerint Kilencedik még az italozás hatásának kellemes részénél tart, bár gyanúsan szótlanná és mosolygóssá válik, na meg az is szokatlan tőle, hogy ennyit megüljön a fenekén, ha épp nem Krestvir vállán utazik.*
- Én nagyon bölcs vagyok! - *Csipogja, megfeledkezve róla, hogy az előbb még tovább akart inni, csak Krestvir nem engedte.
Nagy szemei csodálkozva akadnak meg a fogadó egy-egy pontján, s ezzel láthatóan most nagyon jól elfoglalja magát. Kivételesen nem is igyekszik még kínosabbá tenni a páros között lezajló beszélgetést, amiért alighanem mindketten hálásak lehetnek.
A lány némi szorongással várja az elf válaszát, de amaz meglehetősen könnyedén felel, s hozzá még mosolyog is, így elkönyveli magában, hogy a férfit tényleg nem zavarja, hogy ő keveset beszél.
Alig észrevehetően visszamosolyog, majd biccent, hogy szívesen hallaná azokat a kalandokat.
Kilencedik meg még mindig elvan a maga világában, így tőle nem érkezik válasz. Nem, amíg az evésre nem kerül a szó... Akkor indokolatlanul fölkuncog, egyéb véleményt azonban nem fejt ki.
Krestvir pedig előbb ismét csak biccent, mintha komolyan vette volna, hogy "szót se többet!", de aztán hozzáteszi.*
- Köszönjük, az jó lesz. - *Egyezik bele a választásba. Máson el sem gondolkodik, s nem csak szégyenlősségből, hanem mert nem volt még annyira régen, hogy Varangyváron jóllakott, így pedig az osztozkodás nem csak a takarékosság miatt hangzik jól.
Ha ezt megbeszélték, akkor pedig át is térhetnek valami sokkal érdekesebbre.
Már a fölvezetés figyelemfelkeltő, s Krestvir kíváncsian nézi, ahogy Valuryen egy serleget helyez az asztalukra, tündéreket és mágiát emlegetve. Majd mikor megszólal a zene, szemei tágra nyílnak a meglepetéstől és azonnal föláll, hogy a serlegbe lessen, mintha azt hinné, a belsejében egy csapatnyi miniatűr tündért talál majd. De csak az edény alját látja...
Azért még így is látszódhat rajta az elképedés, ahogy végül visszaereszkedik a székre és pillantása kérdőn fordul Valuryen felé, aki érkezik is a magyarázattal.
Krestvir a fejét rázza, hogy nem voltak ott és nem is hallott az eseményről.*
- Saját mágiájuk van? Te is tanultál tőlük? Vagy hogy lettél a bajnokuk? - *Kérdez egyszerre többet is, mert sosem olvasott még "tündérvarázslatokról".
Közben meg egy kicsit azért sajnálja beszéddel megzavarni a zenét. Nem sokan tudják róla, mert honnan is tudhatnák, de vonzódik a zenéhez. Persze, alighanem kevesen is akadnak akik ne szeretnék azt.
Kilencediknél sem marad el a meglepetés, bár ő először forgolódik, a hang forrását keresve. Majd két kezével a bizsergő füleinek csúcsába kapaszkodva, bárgyú mosollyal ringatózik a dallamra.
Csak később tápászkodik föl, mikor a másik kettő már visszatért a beszélgetéshez. Akkor aztán odasétál a serleghez, és ő is bekukucskál a pereme fölött.*
- Ha-hó! - *Kiált be, de visszhang nem érkezik, csak a szép zeneszó. Ám nem tűnik elégedetlennek. Sőt, ha Valuryen meg nem akadályozza, magához öleli a serleget és totyogós keringőbe kezd vele.*
630. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-01 22:29:55
Üzenet elküldve: 2022-07-01 22:29:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Hümment egyet az elf és bólogat is hevesen.*
-Szerintem is.
*Majd a manóra mosolyog, s kicsit úgy érzi, hogy ha bár valóban egész rövidke kapcsolatuk van, mégis örül neki, hogy talán örömet okozhat a csöppségnek.*
-Nem jut? Egyet se félj. Majd kitalálunk valamit.
*Kacsint is egyet.*
-Hát ez már csak ilyen zsibbasztó ha sokat iszik belőle valaki. Meg kell tanulni hol van az a határ, amikor még csak kellemesen bizseregsz tőle, de még nem vagy rosszul, és ez barátom, ez a bölcsesség csak a tapasztalattal jön meg.
*Bár nem valami nagy iszákos, párszor fordult már a feje tetejére a világ, és azokat az időket nagyon nem kívánja vissza. Aztán Krestviren azt látja, hogy igencsak zavart, jóformán még a szemét is lesüti és úgy szabadkozik, mintha tett volna bármi rosszat is. Nem is kívánja félbeszakítani az elf őt, mert ahogy elnézi, nem lehet ez könnyű most neki és fél, ha most megakasztaná azt a bizonyos kereket, talán sosem kezdene újra forogni. Legalábbis egyhamar nem. Úgyhogy csak figyel és fülel.*
-Szót se többet Krestvir mester!
*Mondja mosolyogva végül, amikor úgy érzi, hogy kiadta amit ki lehetett.*
-Majd beszélek én, amíg eszünk, elszórakoztatlak a mindenféle kalandjaimmal, mit szóltok?
*Nem szeret magáról túl sokat beszélni, de talán ez most egy olyan helyzet, ahol valószínűleg nem fogja rosszul kivenni magát a helyzet.*
-Mit ennétek szívesen? Ez a bőségtál egész jól hangzik, szerintem jól laknánk vele mindhárman, nem eszem túl sokat.
*Persze ez csak egy ötlet, nem sajnálja az aranyakat rá, csak tudja az igényeit.*
-No de! Amíg eldöntitek, és ha már a manójátékszerekről volt szó, nos hát.
*Elkezd matatni a batyujában, és azt a bizonyos varázsserleget húzza elő, amit még korábban nyert a tündérektől.*
-Ugyan nem manók, hanem tündérek készítették, az ő mágiájuk is van benne, hisz a jó történethez kell az aláfestés, úgy az igazi, nemde?
*Kacag fel, majd egyszer csak a serlegből, se szó se beszéd, és legfőképp mindenféle varázsige vagy mozdulat nélkül halk dallam csendül fel. De nem is belőle, hanem mintha igazi zenészek játszanának csakis csak az ő kedvükért ott az asztalnál. Valuryen úgy igyekszik a gondolataival irányítani a tárgyat, hogy az asztaluktól messzebb azért ne szúrjon fület senkinek, nem szeretné ha még jobban kinéznék őket, de talán így is elég meglepetés lesz a manónak és Kresinek a kellemes dallamot játszó kis kupa.*
-Ha még nem tudnátok, szerencsétek lehet a tündérvarázsok bajnokához személyesen!
*Továbbra is igencsak derült kedvűen tesz, és egyáltalán nem úgy hangzik amit mond, mintha hencegne, inkább csak tréfásan adja elő.*
-Nem tudom, hogy hallottatok-e róla, netán részt is vettetek rajta, mert úgy rémlik hogy nem találkoztam veletek, de volt egy hatalmas nagy ünnepség, amit a tündérek rendeztek, mindenféle zenebonával, színházzal, előadásokkal, különbnél különb finomságokkal és persze ami a legfontosabb: a saját furfangos mágiájukkal!
*Azért mielőtt túlságosan beleélné magát, kíváncsi hogy mit szólnak hozzá, egyáltalán érdekli-e őket a történet, és hogy sikerül-e dönteni, hogy mit is ennének persze.*
*Hümment egyet az elf és bólogat is hevesen.*
-Szerintem is.
*Majd a manóra mosolyog, s kicsit úgy érzi, hogy ha bár valóban egész rövidke kapcsolatuk van, mégis örül neki, hogy talán örömet okozhat a csöppségnek.*
-Nem jut? Egyet se félj. Majd kitalálunk valamit.
*Kacsint is egyet.*
-Hát ez már csak ilyen zsibbasztó ha sokat iszik belőle valaki. Meg kell tanulni hol van az a határ, amikor még csak kellemesen bizseregsz tőle, de még nem vagy rosszul, és ez barátom, ez a bölcsesség csak a tapasztalattal jön meg.
*Bár nem valami nagy iszákos, párszor fordult már a feje tetejére a világ, és azokat az időket nagyon nem kívánja vissza. Aztán Krestviren azt látja, hogy igencsak zavart, jóformán még a szemét is lesüti és úgy szabadkozik, mintha tett volna bármi rosszat is. Nem is kívánja félbeszakítani az elf őt, mert ahogy elnézi, nem lehet ez könnyű most neki és fél, ha most megakasztaná azt a bizonyos kereket, talán sosem kezdene újra forogni. Legalábbis egyhamar nem. Úgyhogy csak figyel és fülel.*
-Szót se többet Krestvir mester!
*Mondja mosolyogva végül, amikor úgy érzi, hogy kiadta amit ki lehetett.*
-Majd beszélek én, amíg eszünk, elszórakoztatlak a mindenféle kalandjaimmal, mit szóltok?
*Nem szeret magáról túl sokat beszélni, de talán ez most egy olyan helyzet, ahol valószínűleg nem fogja rosszul kivenni magát a helyzet.*
-Mit ennétek szívesen? Ez a bőségtál egész jól hangzik, szerintem jól laknánk vele mindhárman, nem eszem túl sokat.
*Persze ez csak egy ötlet, nem sajnálja az aranyakat rá, csak tudja az igényeit.*
-No de! Amíg eldöntitek, és ha már a manójátékszerekről volt szó, nos hát.
*Elkezd matatni a batyujában, és azt a bizonyos varázsserleget húzza elő, amit még korábban nyert a tündérektől.*
-Ugyan nem manók, hanem tündérek készítették, az ő mágiájuk is van benne, hisz a jó történethez kell az aláfestés, úgy az igazi, nemde?
*Kacag fel, majd egyszer csak a serlegből, se szó se beszéd, és legfőképp mindenféle varázsige vagy mozdulat nélkül halk dallam csendül fel. De nem is belőle, hanem mintha igazi zenészek játszanának csakis csak az ő kedvükért ott az asztalnál. Valuryen úgy igyekszik a gondolataival irányítani a tárgyat, hogy az asztaluktól messzebb azért ne szúrjon fület senkinek, nem szeretné ha még jobban kinéznék őket, de talán így is elég meglepetés lesz a manónak és Kresinek a kellemes dallamot játszó kis kupa.*
-Ha még nem tudnátok, szerencsétek lehet a tündérvarázsok bajnokához személyesen!
*Továbbra is igencsak derült kedvűen tesz, és egyáltalán nem úgy hangzik amit mond, mintha hencegne, inkább csak tréfásan adja elő.*
-Nem tudom, hogy hallottatok-e róla, netán részt is vettetek rajta, mert úgy rémlik hogy nem találkoztam veletek, de volt egy hatalmas nagy ünnepség, amit a tündérek rendeztek, mindenféle zenebonával, színházzal, előadásokkal, különbnél különb finomságokkal és persze ami a legfontosabb: a saját furfangos mágiájukkal!
*Azért mielőtt túlságosan beleélné magát, kíváncsi hogy mit szólnak hozzá, egyáltalán érdekli-e őket a történet, és hogy sikerül-e dönteni, hogy mit is ennének persze.*
629. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-07-01 00:26:41
Üzenet elküldve: 2022-07-01 00:26:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
- Csinálhatunk egyet. - *Szólal meg, talán váratlanul Krestvir, a legjellemzőbb egykedvű hangján.*
- Neked még egész könnyen és gyorsan is. - *Pillant a szeme sarkából a manó felé. Persze, a mondandója első fele az elfnek is szólt, mert egyre gondoltak: nem tűnik lehetetlennek készíteni egy hintát Synmira udvarára. Ám Kilencedik pehelynyi súlyához némi zsineg és egy darab fa is elég, úgyhogy úgy véli, a manó kívánságát hamar teljesíteni tudná.
Megragadja az apró lény lelkesedése és szeretne tenni érte valamit, vidámnak látni őt. A manón talán nem látszik a megviseltség, de ő emlékszik, hogy barátja mennyire félt ott, a Karavánpihenő romjai között, félig-meddig a démonok világában taposva. Most, hogy kijutottak, szeretne néhány gondtalan pillanatot okozni, legalább neki. Úgy érzi, felelősséggel tartozik érte és a boldogságáért.*
- Tényleg? De jó hosszan lengjen ám! És lehessen vele forogni is! - *Lelkesedik be teljesen Kilencedik az ígérettől.*
- Jó. - *Feleli Krestvir egyszerűen, de egy kicsit azért elmosolyodik, mert úgy látja, ez olyasmi, amivel tényleg örömet tudna okozni Kilinek. El is határozza, hogy már a napokban, talán már holnap összeeszkábál valamit.*
- Hm... - *Érkezik ez meg Valuryen fejtegetésére a manótól.*
- Igazad lehet, de most semmi nem jut eszembe. - *Mondja, kicsit még morcosan is, mert piszkálja, hogy nem tud kapásból kitalálni valamit. De hiába, nem véletlenül léteznek a feltalálók, s örvendnek olyan nagy elismerésnek.
Később, már odabent a bort kóstolgatva nagyokat fintorog az új ízt megtapasztalva. Majd mikor Valuryen biztatja őt, s látja is a férfit, hogy milyen jó ízűen hajtja föl a pohara teljes tartalmát, hitetlenkedve nézi őt, majd pislog a számára hordónyi pohárra... Aztán rászánja magát még néhány jókora kortyra.*
- Szerintem elég lesz már. - *Szól közbe Krestvir és vissza is állítja talpára a poharat.*
- Most kezdett ízleni. - *Méltatlankodik visszafogottan a manó.*
- Bár nem is tudom... Elzsibbadt a nyelvem. - *Teszi aztán hozzá.*
- Meg egy kicsit a füleim is. - *Mozgatja meg őket, s a másik kettő láthatja, hogy a manó tekintete is valahogy más lesz, merengősebb.*
- Kérek még! - *Mondja aztán és már csimpaszkodik is a pohárba, de Krestvir erősen megfogja az edényt.*
- Majd később. - *Közli. Kilencedik pedig nem erősködik, helyette a fenekére zuttyan az asztal közepén és csak nézelődik kicsit szerteszét.
Krestvir Valuryen felé pillant némi tanácstalansággal. Bár kétséges, hogy az ő gúnyosan mosolygósnak tűnő fizimiskájáról a férfi le tudja-e olvasni az aggodalmat, de ha nem, az sem baj, mert közben azért valahol jól is szórakozik a manó állapotán, és hogy ilyen gyorsan a fejébe szállt az ital. Meri remélni, hogy nem lesz tőle baja.
Aztán Valuryen célzottan őt szólítja meg néhány észrevétellel, felvetéssel és feltételezéssel, ami elég váratlanul éri. El is fordítja a tekintetét és kihúzza magát a székén, amiből az elf joggal olvashatná ki, hogy a lány valami kellemetlen közlésre készül.
Pedig a testbeszéde az ő saját belső zavarát fejezi ki csalókán és épp azt keresi, hogy hogyan biztosíthatná Valuryent az aggodalma ellenkezőjéről.
Idegesen dörzsöli meg homlokát, majd a fejét rázza, de tudja, hogy ez nem elég érthető válasz, úgyhogy végül szóban is igyekszik összeszedni a gondolatait.*
- Bocsánat. - *Mondja az asztalnak.*
- Csak én nem vagyok jó társaság. És itt túl sokan vannak. És minket néznek. És nem tudom, miről beszéljek, mert annyi minden történt... És... - *Dönt a felsorolásszerű magyarázatnál, felhozva minden mentséget és zavaró körülményt. De a vége felé ebbe is belezavarodik, mert mikor arról beszél, hogy milyen sok dolog történt, akkor eszébe jut, hogy tényleg mennyire sok minden történt. Olyan dolgok, amiket nehezére esik feldolgozni. És nincs Synmirán senki, akinek elmondhatná. Nincs ott Taitos, aki a bizalmasa. Itt van Valuryen, akivel egyszer találkozott és jó kapcsolat kezdett épülni közöttük, de azt még Krestvir is érzi a maga szegényes tudásával az emberi kapcsolatokról, hogy nem elég mély ismeretség ez ahhoz, hogy neki öntse ki a szívét. Viszont nincs senki más sem. A Szilánkok, s legfőképpen a mestere nélkül egyedül van ismét ebben a világban, ahol olyan nehezen igazodik el.
Kilencedik a barátja és nagy segítség, de nem az a fajta támasz, aki mellett megnyugodna. Hiányolja a többieket, az otthon és a biztonság érzetét.
Az utolsó "és"-nél hát el is keseredik kicsit, még a szája is megremeg, de egy nagy levegővétellel lent tartja, ami ki akar szakadni. Jobb kezének ujjaival finoman megkocogtatja a homlokát, ettől lecsillapodik és visszatalál a beszélgetés fonalához.*
- Szeretnék enni. És a társaságodban maradni. Aztán hazamenni. És szeretném, ha velünk jönnél. - *Zárja a gondolatai sorát, amit talán furcsán és túl egyszerű nyelvezettel közöl, de összességében elég jól adja vissza, amit a helyzetről gondol és amit szeretne.*
- Bocsánat. - *Teszi még hozzá, majd az asztal lapjáról végre fölemeli a tekintetét és kissé félve néz az elfre, majd ismét le, épp csak jelezve, hogy végzett és szeretne választ kapni. Reméli, hogy szótlansága, vagy épp most már a szavai nem épp Valuryen kedvét vették el a társaságától.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.01 00:32:16
- Csinálhatunk egyet. - *Szólal meg, talán váratlanul Krestvir, a legjellemzőbb egykedvű hangján.*
- Neked még egész könnyen és gyorsan is. - *Pillant a szeme sarkából a manó felé. Persze, a mondandója első fele az elfnek is szólt, mert egyre gondoltak: nem tűnik lehetetlennek készíteni egy hintát Synmira udvarára. Ám Kilencedik pehelynyi súlyához némi zsineg és egy darab fa is elég, úgyhogy úgy véli, a manó kívánságát hamar teljesíteni tudná.
Megragadja az apró lény lelkesedése és szeretne tenni érte valamit, vidámnak látni őt. A manón talán nem látszik a megviseltség, de ő emlékszik, hogy barátja mennyire félt ott, a Karavánpihenő romjai között, félig-meddig a démonok világában taposva. Most, hogy kijutottak, szeretne néhány gondtalan pillanatot okozni, legalább neki. Úgy érzi, felelősséggel tartozik érte és a boldogságáért.*
- Tényleg? De jó hosszan lengjen ám! És lehessen vele forogni is! - *Lelkesedik be teljesen Kilencedik az ígérettől.*
- Jó. - *Feleli Krestvir egyszerűen, de egy kicsit azért elmosolyodik, mert úgy látja, ez olyasmi, amivel tényleg örömet tudna okozni Kilinek. El is határozza, hogy már a napokban, talán már holnap összeeszkábál valamit.*
- Hm... - *Érkezik ez meg Valuryen fejtegetésére a manótól.*
- Igazad lehet, de most semmi nem jut eszembe. - *Mondja, kicsit még morcosan is, mert piszkálja, hogy nem tud kapásból kitalálni valamit. De hiába, nem véletlenül léteznek a feltalálók, s örvendnek olyan nagy elismerésnek.
Később, már odabent a bort kóstolgatva nagyokat fintorog az új ízt megtapasztalva. Majd mikor Valuryen biztatja őt, s látja is a férfit, hogy milyen jó ízűen hajtja föl a pohara teljes tartalmát, hitetlenkedve nézi őt, majd pislog a számára hordónyi pohárra... Aztán rászánja magát még néhány jókora kortyra.*
- Szerintem elég lesz már. - *Szól közbe Krestvir és vissza is állítja talpára a poharat.*
- Most kezdett ízleni. - *Méltatlankodik visszafogottan a manó.*
- Bár nem is tudom... Elzsibbadt a nyelvem. - *Teszi aztán hozzá.*
- Meg egy kicsit a füleim is. - *Mozgatja meg őket, s a másik kettő láthatja, hogy a manó tekintete is valahogy más lesz, merengősebb.*
- Kérek még! - *Mondja aztán és már csimpaszkodik is a pohárba, de Krestvir erősen megfogja az edényt.*
- Majd később. - *Közli. Kilencedik pedig nem erősködik, helyette a fenekére zuttyan az asztal közepén és csak nézelődik kicsit szerteszét.
Krestvir Valuryen felé pillant némi tanácstalansággal. Bár kétséges, hogy az ő gúnyosan mosolygósnak tűnő fizimiskájáról a férfi le tudja-e olvasni az aggodalmat, de ha nem, az sem baj, mert közben azért valahol jól is szórakozik a manó állapotán, és hogy ilyen gyorsan a fejébe szállt az ital. Meri remélni, hogy nem lesz tőle baja.
Aztán Valuryen célzottan őt szólítja meg néhány észrevétellel, felvetéssel és feltételezéssel, ami elég váratlanul éri. El is fordítja a tekintetét és kihúzza magát a székén, amiből az elf joggal olvashatná ki, hogy a lány valami kellemetlen közlésre készül.
Pedig a testbeszéde az ő saját belső zavarát fejezi ki csalókán és épp azt keresi, hogy hogyan biztosíthatná Valuryent az aggodalma ellenkezőjéről.
Idegesen dörzsöli meg homlokát, majd a fejét rázza, de tudja, hogy ez nem elég érthető válasz, úgyhogy végül szóban is igyekszik összeszedni a gondolatait.*
- Bocsánat. - *Mondja az asztalnak.*
- Csak én nem vagyok jó társaság. És itt túl sokan vannak. És minket néznek. És nem tudom, miről beszéljek, mert annyi minden történt... És... - *Dönt a felsorolásszerű magyarázatnál, felhozva minden mentséget és zavaró körülményt. De a vége felé ebbe is belezavarodik, mert mikor arról beszél, hogy milyen sok dolog történt, akkor eszébe jut, hogy tényleg mennyire sok minden történt. Olyan dolgok, amiket nehezére esik feldolgozni. És nincs Synmirán senki, akinek elmondhatná. Nincs ott Taitos, aki a bizalmasa. Itt van Valuryen, akivel egyszer találkozott és jó kapcsolat kezdett épülni közöttük, de azt még Krestvir is érzi a maga szegényes tudásával az emberi kapcsolatokról, hogy nem elég mély ismeretség ez ahhoz, hogy neki öntse ki a szívét. Viszont nincs senki más sem. A Szilánkok, s legfőképpen a mestere nélkül egyedül van ismét ebben a világban, ahol olyan nehezen igazodik el.
Kilencedik a barátja és nagy segítség, de nem az a fajta támasz, aki mellett megnyugodna. Hiányolja a többieket, az otthon és a biztonság érzetét.
Az utolsó "és"-nél hát el is keseredik kicsit, még a szája is megremeg, de egy nagy levegővétellel lent tartja, ami ki akar szakadni. Jobb kezének ujjaival finoman megkocogtatja a homlokát, ettől lecsillapodik és visszatalál a beszélgetés fonalához.*
- Szeretnék enni. És a társaságodban maradni. Aztán hazamenni. És szeretném, ha velünk jönnél. - *Zárja a gondolatai sorát, amit talán furcsán és túl egyszerű nyelvezettel közöl, de összességében elég jól adja vissza, amit a helyzetről gondol és amit szeretne.*
- Bocsánat. - *Teszi még hozzá, majd az asztal lapjáról végre fölemeli a tekintetét és kissé félve néz az elfre, majd ismét le, épp csak jelezve, hogy végzett és szeretne választ kapni. Reméli, hogy szótlansága, vagy épp most már a szavai nem épp Valuryen kedvét vették el a társaságától.*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.01 00:32:16
628. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-06-30 23:07:53
Üzenet elküldve: 2022-06-30 23:07:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Egész kíváncsian figyeli a manót, ahogyan gondolkozás közben miféle mozgásokat végez. Jót mosolyog rajta, főleg azért, mert el tudja képzelni, hogy tőle magától sem túl idegen az ilyesmi. Csak őt ugye ritkán látni valaki vállán.*
-Ezer éve nem hintáztam.
*Mondja kissé búslakodva, majd arra gondol, hogy Synmirán ha nagyon sok szabadidejük lesz, akkor miért is ne ácsolhatnának össze egy hintát. Nem olyan bonyolult szerkezet az.*
-De attól is lehet manójátékszer valami, hogy manók készítik, igaz? Szóval bármi amit te csinálsz, azt hívhatjuk manójátéknak!
*Világit rá erre az igencsak fontos értelmezésre. A bor kérdésére úgy látszik, hogy egyöntetű a válasz, megérdemel egy kis bort Kilencedik is, az elf pedig kíváncsian figyeli, hogy mi lesz rá a reakciója. Krestvirre csak finoman bólint, hisz ő hívta ide őket, úgy illik ha ő is fizet. Aztán igencsak felnevet.*
-Keserű, mi? Idd csak tovább, finomabb lesz hidd el.
*Azzal ő maga ismét belekortyol a sajátjába, majd lecsapja a poharat és súlyosan a manóra néz.*
-Áááhhhhhh.
*Mondja, bár mondásnak talán nem is nevezhető ez a tipikus hang, amikor jól esik egy finom ital valakinek.*
-Nagyon csendes vagy, Krestvir. Nem mintha zavarna.
*Teszi hozzá gyorsan, inkább csak attól fél, hogy ő maga zavarja a lányt.*
-Tudod ha nincs hangulatod a társasághoz *Így mégis csak szebben hangzik, mintha azt mondaná, hogy őhozzá nincs kedve.* akkor találkozhatunk Synmirán is, vagy Artheniorban. Vagy el is vihetjük az ételt és később esszük meg, már ha éhesek vagytok. Nem szeretném, ha kényszerűnek éreznétek a társaságom.
*Leginkább az látszik a természetesen meleg kisugárzásából és a halvány mosolyából, hogy komolyan is gondolja amit mond, és valószínűleg nem lenne sértett ha végül erre kerülne sor. Szomorú annál inkább.*
*Egész kíváncsian figyeli a manót, ahogyan gondolkozás közben miféle mozgásokat végez. Jót mosolyog rajta, főleg azért, mert el tudja képzelni, hogy tőle magától sem túl idegen az ilyesmi. Csak őt ugye ritkán látni valaki vállán.*
-Ezer éve nem hintáztam.
*Mondja kissé búslakodva, majd arra gondol, hogy Synmirán ha nagyon sok szabadidejük lesz, akkor miért is ne ácsolhatnának össze egy hintát. Nem olyan bonyolult szerkezet az.*
-De attól is lehet manójátékszer valami, hogy manók készítik, igaz? Szóval bármi amit te csinálsz, azt hívhatjuk manójátéknak!
*Világit rá erre az igencsak fontos értelmezésre. A bor kérdésére úgy látszik, hogy egyöntetű a válasz, megérdemel egy kis bort Kilencedik is, az elf pedig kíváncsian figyeli, hogy mi lesz rá a reakciója. Krestvirre csak finoman bólint, hisz ő hívta ide őket, úgy illik ha ő is fizet. Aztán igencsak felnevet.*
-Keserű, mi? Idd csak tovább, finomabb lesz hidd el.
*Azzal ő maga ismét belekortyol a sajátjába, majd lecsapja a poharat és súlyosan a manóra néz.*
-Áááhhhhhh.
*Mondja, bár mondásnak talán nem is nevezhető ez a tipikus hang, amikor jól esik egy finom ital valakinek.*
-Nagyon csendes vagy, Krestvir. Nem mintha zavarna.
*Teszi hozzá gyorsan, inkább csak attól fél, hogy ő maga zavarja a lányt.*
-Tudod ha nincs hangulatod a társasághoz *Így mégis csak szebben hangzik, mintha azt mondaná, hogy őhozzá nincs kedve.* akkor találkozhatunk Synmirán is, vagy Artheniorban. Vagy el is vihetjük az ételt és később esszük meg, már ha éhesek vagytok. Nem szeretném, ha kényszerűnek éreznétek a társaságom.
*Leginkább az látszik a természetesen meleg kisugárzásából és a halvány mosolyából, hogy komolyan is gondolja amit mond, és valószínűleg nem lenne sértett ha végül erre kerülne sor. Szomorú annál inkább.*
627. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-06-30 18:51:56
Üzenet elküldve: 2022-06-30 18:51:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Kilencedik nagyon kíváncsian várja az elf válaszát, mert már előre készül arra a sok mókára és izgalomra, amit a manójátékszerek hozhatnak. Mert az csak természetes, hogy ha ilyenek léteznek, akkor neki azokat meg kell kapnia!
Ám a kérdését visszadobják, ezzel pedig a kíváncsisága átfordul nagy-nagy gondolkodásba. Még a fülei mozgásán is látszódhat, hogy a fejében micsoda kacskaringókat járnak a gondolatok.
Majd himbálózni kezd Krestvir vállán előre-hátra, aztán a kezével is integet előre-hátra, mire végre megtalálja a szót és kiböki.*
- Egy hintának! Annak örülnék. Egy jó hosszúnak, ami jóóóó magasra visz föl, mintha repülnék! - *Közli, és úgy magyaráz és himbálózik, hogy érzékeltesse, hogy milyen remek hintát akar, hogy majdnem leesik Krestvir válláról. Lehet rajta látni, hogy egészen beleélte magát a gondolatba.
Odabent aztán már más izgalmak kötik le.*
- Hát igen... elég furcsák vagytok. Ez a sok haj, meg minden. És hogy ilyen nagyra nőtök, meg a fületek sem mozog... és hogy láttok ekkora szemekkel? - *Sorolja a sok különbözőséget Valuryennek, a végén hunyorogva imitálva a lanawini népek számára aprónak tűnő szemét. A beszédben félúton pedig valahol elfelejt továbbra is zavarban lenni a felé bámészkodó tekintetektől.
Nem úgy Krestvir. A falhoz legközelebb eső székre ül le, hogy a hátát védve érezze, majd egy kissé meggörnyed, vagy legalábbis a fejét előre hajtja, hogy legalább félig el tudjon bújni a csuklyája mögé. Jobb lesz a helyzet, mikor Kili a válláról leugorva az asztalra mászik. Szinte érzi, ahogy a feléjük irányuló figyelem java átvonul pusztán a manóra. Mágusból és elfből bizonyosan többet láttak már, mint efféle furcsa szerzetből, aki még láthatóan és hallhatóan az értelmes beszédre is képes.
Mikor a kiszolgáló személyzet az asztalukhoz érkezik, a lány szégyenlősen biccent Valuryennek, hogy jó lesz így, miközben egy pillantást vet a rendelésüket felvevő felé is, hogy megerősítve a férfi szavait.
Lassan oldódik, kell még egy kis idő.
Mikor aztán az italokat meg is kapják, kíváncsian húzza magához a saját poharát. Az elf kérdésére meg Kilencedik is felé fordul, mintegy várva a választ, de egyből mondja is a magáét.*
- Miért ne ihatnék? Ha borzasztóan finom, muszáj innom belőle. Ha csak borzasztó volna, akkor igyátok csak meg ti... De ha finom is, én is kérek! - *Szögezi le, válaszával egyúttal arra is megfelelve, hogy feltételezhetően nem ivott még ribizlibort, mert nem ismeri az ízét.
Krestvir elkapja Valuryen tekintetét, majd a vállát vonja.*
- Nem tudom. De néhány korty nem árthat. - *Veti föl. Bár a manó viselkedése olykor erősen emlékezteti egy gyermekére, valahogy mégis úgy sejti, hogy felnőtt már. Ezzel szemben nagyon apró termetű, úgyhogy még egy manóra méretezett pohárral sem szívesen adna neki az italból. Viszont egy kis kóstolót nem tagadna meg barátjától, annak talán nem lesz a betege. Igaz, ő maga is annyit tud csupán a manók testi működéseiről, mint bárki más ebben a fogadóban. Azért reméli, hogy nem egy kis borral fogja megmérgezni.*
- Ez a beszéd! Akkor igyunk! - *Örül meg Kili, majd be is áll az egyik pohár elé és megfogja a peremét, majd Krestvirre néz, egyértelműen azt várva, hogy a lány segítsen neki megdönteni és megtartani az edényt.
Krestvir odapillant a férfira, megfogja a saját poharát, majd picit megemeli felé.*
- Köszönjük. - *Mondja, s hacsak nem érkezik valami pohárköszöntő, úgy megdönti a manó poharát, közben pedig a sajátjába is kíváncsian szagol, majd kóstol bele.*
- Finom. - *Jegyzi meg.*
- Keserű! - *Mondja ezt meg Kilencedik, hátracsapott fülekkel, fintorogva. De azért csak odahajol még egy kortyért, hátha a következő finomabb lesz.*
*Kilencedik nagyon kíváncsian várja az elf válaszát, mert már előre készül arra a sok mókára és izgalomra, amit a manójátékszerek hozhatnak. Mert az csak természetes, hogy ha ilyenek léteznek, akkor neki azokat meg kell kapnia!
Ám a kérdését visszadobják, ezzel pedig a kíváncsisága átfordul nagy-nagy gondolkodásba. Még a fülei mozgásán is látszódhat, hogy a fejében micsoda kacskaringókat járnak a gondolatok.
Majd himbálózni kezd Krestvir vállán előre-hátra, aztán a kezével is integet előre-hátra, mire végre megtalálja a szót és kiböki.*
- Egy hintának! Annak örülnék. Egy jó hosszúnak, ami jóóóó magasra visz föl, mintha repülnék! - *Közli, és úgy magyaráz és himbálózik, hogy érzékeltesse, hogy milyen remek hintát akar, hogy majdnem leesik Krestvir válláról. Lehet rajta látni, hogy egészen beleélte magát a gondolatba.
Odabent aztán már más izgalmak kötik le.*
- Hát igen... elég furcsák vagytok. Ez a sok haj, meg minden. És hogy ilyen nagyra nőtök, meg a fületek sem mozog... és hogy láttok ekkora szemekkel? - *Sorolja a sok különbözőséget Valuryennek, a végén hunyorogva imitálva a lanawini népek számára aprónak tűnő szemét. A beszédben félúton pedig valahol elfelejt továbbra is zavarban lenni a felé bámészkodó tekintetektől.
Nem úgy Krestvir. A falhoz legközelebb eső székre ül le, hogy a hátát védve érezze, majd egy kissé meggörnyed, vagy legalábbis a fejét előre hajtja, hogy legalább félig el tudjon bújni a csuklyája mögé. Jobb lesz a helyzet, mikor Kili a válláról leugorva az asztalra mászik. Szinte érzi, ahogy a feléjük irányuló figyelem java átvonul pusztán a manóra. Mágusból és elfből bizonyosan többet láttak már, mint efféle furcsa szerzetből, aki még láthatóan és hallhatóan az értelmes beszédre is képes.
Mikor a kiszolgáló személyzet az asztalukhoz érkezik, a lány szégyenlősen biccent Valuryennek, hogy jó lesz így, miközben egy pillantást vet a rendelésüket felvevő felé is, hogy megerősítve a férfi szavait.
Lassan oldódik, kell még egy kis idő.
Mikor aztán az italokat meg is kapják, kíváncsian húzza magához a saját poharát. Az elf kérdésére meg Kilencedik is felé fordul, mintegy várva a választ, de egyből mondja is a magáét.*
- Miért ne ihatnék? Ha borzasztóan finom, muszáj innom belőle. Ha csak borzasztó volna, akkor igyátok csak meg ti... De ha finom is, én is kérek! - *Szögezi le, válaszával egyúttal arra is megfelelve, hogy feltételezhetően nem ivott még ribizlibort, mert nem ismeri az ízét.
Krestvir elkapja Valuryen tekintetét, majd a vállát vonja.*
- Nem tudom. De néhány korty nem árthat. - *Veti föl. Bár a manó viselkedése olykor erősen emlékezteti egy gyermekére, valahogy mégis úgy sejti, hogy felnőtt már. Ezzel szemben nagyon apró termetű, úgyhogy még egy manóra méretezett pohárral sem szívesen adna neki az italból. Viszont egy kis kóstolót nem tagadna meg barátjától, annak talán nem lesz a betege. Igaz, ő maga is annyit tud csupán a manók testi működéseiről, mint bárki más ebben a fogadóban. Azért reméli, hogy nem egy kis borral fogja megmérgezni.*
- Ez a beszéd! Akkor igyunk! - *Örül meg Kili, majd be is áll az egyik pohár elé és megfogja a peremét, majd Krestvirre néz, egyértelműen azt várva, hogy a lány segítsen neki megdönteni és megtartani az edényt.
Krestvir odapillant a férfira, megfogja a saját poharát, majd picit megemeli felé.*
- Köszönjük. - *Mondja, s hacsak nem érkezik valami pohárköszöntő, úgy megdönti a manó poharát, közben pedig a sajátjába is kíváncsian szagol, majd kóstol bele.*
- Finom. - *Jegyzi meg.*
- Keserű! - *Mondja ezt meg Kilencedik, hátracsapott fülekkel, fintorogva. De azért csak odahajol még egy kortyért, hátha a következő finomabb lesz.*
626. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-06-30 17:31:26
Üzenet elküldve: 2022-06-30 17:31:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*Krestvir reakciójából arra enged következtetni, hogy -szerencsére- nem rosszindulatúságból tett úgy, ahogy. Úgyhogy ez megnyugtatja az elfet, bár egyébként sem volt túl ideges. Az amulett dolgára csak bólint. Emlékszik, hogy még nagyon régen kapta a mesterétől, hogy emlékeztesse, hogy ne veszítse el a fejét, de hála Eeyrnek, meg a közel száz esztendőnek ami eltelt azóta, már nincs ilyen gondja, s valószínűleg megértené a mestere, hogy ő már egy másik elf, mint aki akkor volt. Egy másik mágus, mint aki akkor volt. Ezen aztán jót derül magában.*
-A manójátékszerek? Nos.
*Megsimítja a szakállát egyszer, kétszer, mielőtt felelne.*
-Ezt a leginkább neked kellene tudnod, nem? Hisz hármunk közül csak te vagy a manó. Minek örülnél?
*Közben eszébe jut valami, de inkább nem hozza fel, talán majd később, ha már otthon lesznek. Egyébként gondolkodás nélkül előre megy, benyit, kezével támasztja az ajtót Krestvirnek és Kilencediknek is, majd fesztelenül igyekszik asztalt keresni, lehetőleg olyat, ami nem túl népszerű és nincs is útban. Ahogy látja társának is ez az ötlete támad, úgyhogy ezen nem fognak összeveszni, ha minden rendben akkor ő a maga részéről helyet is foglal, majd nagyon sóhajt.*
-'Este!
*Mondja ahogy kényelembe helyezi magát.*
-Szerintem se. Bár mindenféle furcsa szerzet él errefelé úgy hallottam.
*Játékosan megvonja a vállát, nem túl sokat tud még e-vidékről, de reményei szerint ez változni fog.*
-Na akkor azt mondja...Kérünk szépen háromRibizlibort , az lesz egyszer 30 arany , és enni meg még kitaláljuk, igaz?
*Néz a kettősre, és bár nem kérdezte meg őket, hogy kérnek-e italt, bátorkodott rendelni.*
-Én nagyon szomjas vagyok, ha nem kéritek akkor sincs harag, de borzasztó finom a ribizlibor! Már ha nem rontják el, de bízzunk benne, hogy nincs megsavanyodva.
*Bizakodva nézi, ahogy megérkeznek a kupák benne a nedűvel, az egyiket maga elé kapja és jól bele is kortyol, majd elégedetten teszi vissza a félig üres poharat az asztalra.*
-Te ittál már valaha, Kilencedik? Szabad neki?
*Az utóbbi kérdés nyilván Krestvirnek szól, közben pedig a falapra könyökölve hajol előre, mert kíváncsi a dologra.*
*Krestvir reakciójából arra enged következtetni, hogy -szerencsére- nem rosszindulatúságból tett úgy, ahogy. Úgyhogy ez megnyugtatja az elfet, bár egyébként sem volt túl ideges. Az amulett dolgára csak bólint. Emlékszik, hogy még nagyon régen kapta a mesterétől, hogy emlékeztesse, hogy ne veszítse el a fejét, de hála Eeyrnek, meg a közel száz esztendőnek ami eltelt azóta, már nincs ilyen gondja, s valószínűleg megértené a mestere, hogy ő már egy másik elf, mint aki akkor volt. Egy másik mágus, mint aki akkor volt. Ezen aztán jót derül magában.*
-A manójátékszerek? Nos.
*Megsimítja a szakállát egyszer, kétszer, mielőtt felelne.*
-Ezt a leginkább neked kellene tudnod, nem? Hisz hármunk közül csak te vagy a manó. Minek örülnél?
*Közben eszébe jut valami, de inkább nem hozza fel, talán majd később, ha már otthon lesznek. Egyébként gondolkodás nélkül előre megy, benyit, kezével támasztja az ajtót Krestvirnek és Kilencediknek is, majd fesztelenül igyekszik asztalt keresni, lehetőleg olyat, ami nem túl népszerű és nincs is útban. Ahogy látja társának is ez az ötlete támad, úgyhogy ezen nem fognak összeveszni, ha minden rendben akkor ő a maga részéről helyet is foglal, majd nagyon sóhajt.*
-'Este!
*Mondja ahogy kényelembe helyezi magát.*
-Szerintem se. Bár mindenféle furcsa szerzet él errefelé úgy hallottam.
*Játékosan megvonja a vállát, nem túl sokat tud még e-vidékről, de reményei szerint ez változni fog.*
-Na akkor azt mondja...Kérünk szépen háromRibizlibort , az lesz egyszer 30 arany
, és enni meg még kitaláljuk, igaz?*Néz a kettősre, és bár nem kérdezte meg őket, hogy kérnek-e italt, bátorkodott rendelni.*
-Én nagyon szomjas vagyok, ha nem kéritek akkor sincs harag, de borzasztó finom a ribizlibor! Már ha nem rontják el, de bízzunk benne, hogy nincs megsavanyodva.
*Bizakodva nézi, ahogy megérkeznek a kupák benne a nedűvel, az egyiket maga elé kapja és jól bele is kortyol, majd elégedetten teszi vissza a félig üres poharat az asztalra.*
-Te ittál már valaha, Kilencedik? Szabad neki?
*Az utóbbi kérdés nyilván Krestvirnek szól, közben pedig a falapra könyökölve hajol előre, mert kíváncsi a dologra.*
625. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-06-30 14:20:16
Üzenet elküldve: 2022-06-30 14:20:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
- Óh. - *Feleli Krestvir a magyarázatra, s ez talán biztosíthatja róla az elfet, hogy a lány valóban csak nem értette a szavak mögöttes tartalmát. Mintha kissé még el is gondolkodna fölötte.
Hinni nem hiszi, hogy az ilyesmi tényleg szerencsét hozna, de a szándék jól esik neki.
Bár érteni nem teljesen érti. Az elf ajándékát, vagy ezt a törődést. Már akkor sem értette. Ismeretségük meglehetősen rövid volt, s jóllehet jó emlékek fűzik őt a másikhoz, valahol mégiscsak idegennek számítanak. Érzésre ugyan talán nem is annyira, mint amennyire az elme int még a távolságtartásra, de akkor is indokolatlannak érzi, nem megérdemeltnek.
Kíváncsian nézi meg Valuryen új ékszerét, amit elsőre valami szerelmi ígéretnek gondol, mert hallotta már, hogy szerelmesek gyűrűt szoktak ajándékozni egymásnak. Ám a férfi elárulja, hogy Abogrtól kapta a szép kis holmit. Érdekelné a története, ám nem most kérdez rá, mert most még a saját ajándékával van elfoglalva.
Továbbra is nehezen fogadja el, hogy egy a másik számára ennyire fontos holmit megtartson magának, de Valuryen komolynak tűnik, úgyhogy visszautasítani sem akarja.*
- Rendben, vigyázni fogok rá. Köszönöm. - *Hajtja meg magát menet közben a férfi felé, majd visszaakasztja nyakába az ékszert. A szentimentális jelenetet Kilencedik csipogó hangja zavarja meg.*
- Ácsi, ácsi, ácsi! Milyenek azok a manójátékszerek? - *Kérdi izgatottan. Erre pedig nem Krestvir adja meg a választ. Ellenben megemlékezik róla, hogy ígért a manónak néhány méretére szabott apróságot, amivel még adósa maradt.
Később aztán megegyeznek abban, hogy vacsora után Synmirára térnek vissza, amit a lány csak magában nyugtáz, ellenben a manó...*
- Ó de jó lesz! Nem leszünk egyedül! A tegnap este valami rééémes volt! - *Panaszkodik nagy lendülettel. Majd mikor a nehezebb témához érnek, ő is komoran elcsendesedik.
Krestvirben vegyes érzelmeket keltenek Valuryen szavai, de megjegyzi magának őket, mint egy átgondolásra érdemes tanácsot. Csak ne tudná azt, amit tud, akkor talán könnyebb volna...
A kérdésre biccent, hogy bemehetnek.*
- Nem is hasonlít korsóra. - *Jegyzi meg Kilencedik csalódottan, mire Krestvir egyszerűen felmutat a bejárat fölött himbálózó cégérre.*
- Óh. - *Esik le a manónak, hogy honnan a megnevezés.*
- Azért egy korsó érdekesebb lett volna.
*Ha Valuryen elindul, akkor követi őt, s vagy előtte, vagy utána lép be, de mindenképpen óvatosan teszi ezt, s meg is áll a bejárat mellett.*
- Neki talán elmondhatnád majd. - *Súgja a manó a lánynak, még miközben befelé haladnak. Krestvir érti, hogy mire gondol barátja, s valóban megfontolandónak találja. Valuryen kívülálló, és ő talán tudna tanácsot is adni. Viszont lehet, őt is megviselné ez a tudás.
Gondolatait a környezetváltozás tereli el és irányítja a fogadó felé.*
- Jó estét! - *Szól hallhatóan, de bátortalanul. Látja, hogy a szokásosnál hosszabban időznek rajtuk a tekintetek, ami köszönhető alighanem Kilencedik nem mindennapi látványának, esetleg a szép szál elf megjelenésének, na meg talán az ő varázsköpenyének is. Utóbbi ruhadarabnak a csuklyáját szórakozottan a fejére is húzza, nem törődve vele, hogy egy épületbe lépve épp hátrahajtani szokták az ilyesmit.
Ha az elf nem indul el előbb, akkor ő kezd haladni egy fal melletti asztal felé, ami körül a legkisebb a népsűrűség.*
- Szerintem nem láttak még manót! - *Jegyzi meg Kilencedik, zavart mosollyal integetve az őt bámulók felé. Mintha most még őt is zavarba hozná a kiemelt figyelem.*
- Óh. - *Feleli Krestvir a magyarázatra, s ez talán biztosíthatja róla az elfet, hogy a lány valóban csak nem értette a szavak mögöttes tartalmát. Mintha kissé még el is gondolkodna fölötte.
Hinni nem hiszi, hogy az ilyesmi tényleg szerencsét hozna, de a szándék jól esik neki.
Bár érteni nem teljesen érti. Az elf ajándékát, vagy ezt a törődést. Már akkor sem értette. Ismeretségük meglehetősen rövid volt, s jóllehet jó emlékek fűzik őt a másikhoz, valahol mégiscsak idegennek számítanak. Érzésre ugyan talán nem is annyira, mint amennyire az elme int még a távolságtartásra, de akkor is indokolatlannak érzi, nem megérdemeltnek.
Kíváncsian nézi meg Valuryen új ékszerét, amit elsőre valami szerelmi ígéretnek gondol, mert hallotta már, hogy szerelmesek gyűrűt szoktak ajándékozni egymásnak. Ám a férfi elárulja, hogy Abogrtól kapta a szép kis holmit. Érdekelné a története, ám nem most kérdez rá, mert most még a saját ajándékával van elfoglalva.
Továbbra is nehezen fogadja el, hogy egy a másik számára ennyire fontos holmit megtartson magának, de Valuryen komolynak tűnik, úgyhogy visszautasítani sem akarja.*
- Rendben, vigyázni fogok rá. Köszönöm. - *Hajtja meg magát menet közben a férfi felé, majd visszaakasztja nyakába az ékszert. A szentimentális jelenetet Kilencedik csipogó hangja zavarja meg.*
- Ácsi, ácsi, ácsi! Milyenek azok a manójátékszerek? - *Kérdi izgatottan. Erre pedig nem Krestvir adja meg a választ. Ellenben megemlékezik róla, hogy ígért a manónak néhány méretére szabott apróságot, amivel még adósa maradt.
Később aztán megegyeznek abban, hogy vacsora után Synmirára térnek vissza, amit a lány csak magában nyugtáz, ellenben a manó...*
- Ó de jó lesz! Nem leszünk egyedül! A tegnap este valami rééémes volt! - *Panaszkodik nagy lendülettel. Majd mikor a nehezebb témához érnek, ő is komoran elcsendesedik.
Krestvirben vegyes érzelmeket keltenek Valuryen szavai, de megjegyzi magának őket, mint egy átgondolásra érdemes tanácsot. Csak ne tudná azt, amit tud, akkor talán könnyebb volna...
A kérdésre biccent, hogy bemehetnek.*
- Nem is hasonlít korsóra. - *Jegyzi meg Kilencedik csalódottan, mire Krestvir egyszerűen felmutat a bejárat fölött himbálózó cégérre.*
- Óh. - *Esik le a manónak, hogy honnan a megnevezés.*
- Azért egy korsó érdekesebb lett volna.
*Ha Valuryen elindul, akkor követi őt, s vagy előtte, vagy utána lép be, de mindenképpen óvatosan teszi ezt, s meg is áll a bejárat mellett.*
- Neki talán elmondhatnád majd. - *Súgja a manó a lánynak, még miközben befelé haladnak. Krestvir érti, hogy mire gondol barátja, s valóban megfontolandónak találja. Valuryen kívülálló, és ő talán tudna tanácsot is adni. Viszont lehet, őt is megviselné ez a tudás.
Gondolatait a környezetváltozás tereli el és irányítja a fogadó felé.*
- Jó estét! - *Szól hallhatóan, de bátortalanul. Látja, hogy a szokásosnál hosszabban időznek rajtuk a tekintetek, ami köszönhető alighanem Kilencedik nem mindennapi látványának, esetleg a szép szál elf megjelenésének, na meg talán az ő varázsköpenyének is. Utóbbi ruhadarabnak a csuklyáját szórakozottan a fejére is húzza, nem törődve vele, hogy egy épületbe lépve épp hátrahajtani szokták az ilyesmit.
Ha az elf nem indul el előbb, akkor ő kezd haladni egy fal melletti asztal felé, ami körül a legkisebb a népsűrűség.*
- Szerintem nem láttak még manót! - *Jegyzi meg Kilencedik, zavart mosollyal integetve az őt bámulók felé. Mintha most még őt is zavarba hozná a kiemelt figyelem.*
624. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-06-30 08:31:14
Üzenet elküldve: 2022-06-30 08:31:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Kresi és manója, meg a vándorló szakáll//
*A kapunál illedelmesen visszakéri fegyvereit, ami vajmi keveset jelentenek neki egyébként, s közben tovább haladhatnak a korsó felé.*
-Igazat szólsz nagy K.
*Feleli még a manó vortyogására, csak hogy biztosítsa, hogy nem beszélt ám túlságosan komolyan. *
-Nem mi?
*Finoman elkuncogja magát. *
-Ezt csak úgy szokták mondani tudod? Hogy kondjuk szerencsét hozott.
*Szavai nem kiokatóak, inkább csak egy aprócska magyarázatot adhat Krestvirnek, hogy mire is gondolt. Hisz a másik lehetőségnek azt látja, hogy pontosan értette, hogy mire gondolt az elf, csak rosszindulatúságból világított rá, hogy az amulett nem segített a bajban. Csak remélni tudja, hogy nem az utóbbi helyzet áll fenn.*
-Fontos is nekem!
*Szögezi le. *
-De sok minden történt azóta.
*Saját ruhája alatt kezd matatni, és megmutatja az új amulettként, ami igazából egy gyűrű, láncra fűzve. *
-Abogr mester ajándéka, az pedig jó helyen lesz nálad, szeretném ha te vigyáznál rá, még ha nem is mágikus hatalmú, legyen egy kis emlék.
*Kicsit túl szentimentálisra is sikerülhet ez a mondat, úgyhogy gyorsan hozzatesz még valamit.*
-Úgyhogy be ne olvaszd nekem valami manójátékszernek.
*Jószerivel már bőven a tavernánál járhatnak egyébként, de nem akart addig bemenni, amíg benne vannak éppen valamiben, így megáll egy pár pillanatra, hogy bohókás ábrázatát most valóban komoly jellem járja át. *
-Haza? Ó!
*Kicsit meglepődik, de hamar megért mindent. *
-Teljesen igazad van. Sajnos olyan kevés időt töltöttem Synmirán, hogy el is felejtettem, hogy akár útba is ejthetnénk. Persze. Menjünk oda vacsora után.
*Ha nem világít rá a másik, akkor valószínűleg eszébe sem jutott volna. *
-Sajnálom. Mindig nehéz, ha egy bajtársunk elesik. A legjobb amit tehetünk, hogy életünkkel értelmet adunk az áldozatának, hogy ne legyen hiábavaló.
*Persze nem tudja, hogy mi történhetett Krestvir társával, ezt csak úgy általánosságban mondja. *
-Mehetünk? Porzik a torkom.
*Mutat az ajtóra és megköszörüli a torkát. *
*A kapunál illedelmesen visszakéri fegyvereit, ami vajmi keveset jelentenek neki egyébként, s közben tovább haladhatnak a korsó felé.*
-Igazat szólsz nagy K.
*Feleli még a manó vortyogására, csak hogy biztosítsa, hogy nem beszélt ám túlságosan komolyan. *
-Nem mi?
*Finoman elkuncogja magát. *
-Ezt csak úgy szokták mondani tudod? Hogy kondjuk szerencsét hozott.
*Szavai nem kiokatóak, inkább csak egy aprócska magyarázatot adhat Krestvirnek, hogy mire is gondolt. Hisz a másik lehetőségnek azt látja, hogy pontosan értette, hogy mire gondolt az elf, csak rosszindulatúságból világított rá, hogy az amulett nem segített a bajban. Csak remélni tudja, hogy nem az utóbbi helyzet áll fenn.*
-Fontos is nekem!
*Szögezi le. *
-De sok minden történt azóta.
*Saját ruhája alatt kezd matatni, és megmutatja az új amulettként, ami igazából egy gyűrű, láncra fűzve. *
-Abogr mester ajándéka, az pedig jó helyen lesz nálad, szeretném ha te vigyáznál rá, még ha nem is mágikus hatalmú, legyen egy kis emlék.
*Kicsit túl szentimentálisra is sikerülhet ez a mondat, úgyhogy gyorsan hozzatesz még valamit.*
-Úgyhogy be ne olvaszd nekem valami manójátékszernek.
*Jószerivel már bőven a tavernánál járhatnak egyébként, de nem akart addig bemenni, amíg benne vannak éppen valamiben, így megáll egy pár pillanatra, hogy bohókás ábrázatát most valóban komoly jellem járja át. *
-Haza? Ó!
*Kicsit meglepődik, de hamar megért mindent. *
-Teljesen igazad van. Sajnos olyan kevés időt töltöttem Synmirán, hogy el is felejtettem, hogy akár útba is ejthetnénk. Persze. Menjünk oda vacsora után.
*Ha nem világít rá a másik, akkor valószínűleg eszébe sem jutott volna. *
-Sajnálom. Mindig nehéz, ha egy bajtársunk elesik. A legjobb amit tehetünk, hogy életünkkel értelmet adunk az áldozatának, hogy ne legyen hiábavaló.
*Persze nem tudja, hogy mi történhetett Krestvir társával, ezt csak úgy általánosságban mondja. *
-Mehetünk? Porzik a torkom.
*Mutat az ajtóra és megköszörüli a torkát. *
623. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-03-25 14:27:11
Üzenet elküldve: 2022-03-25 14:27:11
ÚJ
![>Lewonor Ante [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/2676_ork_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 221
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 221
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Azon ritka pillanatok egyike ez, amikor Ante jól szórakozik egy hosszúfülű férfi társaságában, pedig még csak egy pofon se csattant el. Persze tudja, hogy egy minden alattomosságra képes gyengevérűvel ül szemben, ezért nem árulja el minden titkát. Például az évek óta érlelődő Wegtoreni Lángorkánt már csak azért sem veszi elő, mert abból csak egyetlen üveggel van, így érthető módon nem fogja egy bemutatóhoz elhasználni. *
– Nömtom'. * Válaszolja vállat vonva, merthogy valóban nem emlékszik már, hogy hol szerezte az alkarvédőt. De, ha tippelnie kéne, azon a különös napon történt, amikor majdnem összeverekedett azzal az őszhajú, kalácsképű gnómmal.
Szerencsére az elf veszi a lapot, úgyhogy nem sokkal később egy tányér csirkepörkölt kerül az asztalára. Nem zavartatja magát, egyből el is kezdi eltűntetni az ételt. Persze orkhoz méltóan, kizárólag kezeit és száját használja. Hamar magába tömi az egészet, aztán a száján maradt maradékot is lenyalja, amit meg nem sikerül nyelvével eltakarítania, azt kardjába törli. Zsíros kezeit pedig ruhájába törli, aztán lehúzza a maradék sörét, böfög egyet és hátradől. Nem emlékszik, mikor evett már ilyen jót, de az utóbbi hatokban aligha. Valószínűleg előbb végez, mint az elf, így amíg a másik falatozik, az ork feltesz pár kérdést neki. *
– Ozt met okorsz ottól oz osszonytól? – * Hunyorítva néz a másikra. * – Csok ozt nö mondd, hogy be okorsz nyalni özöknök o barbár népöknek?! Hidd öl, jobban jarnal, ha tö es volomi értölmeset közdenél mogoddal! Nöm mondom, oz elföket még o gyengevérűek söm mend ködvölik… De néhány tockos utan mög söm érzöd. Mög oztan, ha tudsz még olyan trükkököt, nöm lönnél elvöszve oz olvilágbo' sö. * Kezd bele a térítésbe, az elf válaszát igazából meg sem várva. Persze túlzás lenne azt mondani, hogy minden vágya, hogy saját társául fogadja Valuryent, de még az is jobb, mintha a Thargok közé csatlakozna – hiszen akkor hogyan teljesíti önmagának tett fogadalmát, mégpedig, hogy egyszer még megveri őt.
Akármi is legyen az elf válasza, ha az étkezést befejezte és még mindig szeretné meglátogatni a barbárok vezetőjét, Ante feláll az asztaltól és bármelyik pillanatban kész indulni. *
* Azon ritka pillanatok egyike ez, amikor Ante jól szórakozik egy hosszúfülű férfi társaságában, pedig még csak egy pofon se csattant el. Persze tudja, hogy egy minden alattomosságra képes gyengevérűvel ül szemben, ezért nem árulja el minden titkát. Például az évek óta érlelődő Wegtoreni Lángorkánt már csak azért sem veszi elő, mert abból csak egyetlen üveggel van, így érthető módon nem fogja egy bemutatóhoz elhasználni. *
– Nömtom'. * Válaszolja vállat vonva, merthogy valóban nem emlékszik már, hogy hol szerezte az alkarvédőt. De, ha tippelnie kéne, azon a különös napon történt, amikor majdnem összeverekedett azzal az őszhajú, kalácsképű gnómmal.
Szerencsére az elf veszi a lapot, úgyhogy nem sokkal később egy tányér csirkepörkölt kerül az asztalára. Nem zavartatja magát, egyből el is kezdi eltűntetni az ételt. Persze orkhoz méltóan, kizárólag kezeit és száját használja. Hamar magába tömi az egészet, aztán a száján maradt maradékot is lenyalja, amit meg nem sikerül nyelvével eltakarítania, azt kardjába törli. Zsíros kezeit pedig ruhájába törli, aztán lehúzza a maradék sörét, böfög egyet és hátradől. Nem emlékszik, mikor evett már ilyen jót, de az utóbbi hatokban aligha. Valószínűleg előbb végez, mint az elf, így amíg a másik falatozik, az ork feltesz pár kérdést neki. *
– Ozt met okorsz ottól oz osszonytól? – * Hunyorítva néz a másikra. * – Csok ozt nö mondd, hogy be okorsz nyalni özöknök o barbár népöknek?! Hidd öl, jobban jarnal, ha tö es volomi értölmeset közdenél mogoddal! Nöm mondom, oz elföket még o gyengevérűek söm mend ködvölik… De néhány tockos utan mög söm érzöd. Mög oztan, ha tudsz még olyan trükkököt, nöm lönnél elvöszve oz olvilágbo' sö. * Kezd bele a térítésbe, az elf válaszát igazából meg sem várva. Persze túlzás lenne azt mondani, hogy minden vágya, hogy saját társául fogadja Valuryent, de még az is jobb, mintha a Thargok közé csatlakozna – hiszen akkor hogyan teljesíti önmagának tett fogadalmát, mégpedig, hogy egyszer még megveri őt.
Akármi is legyen az elf válasza, ha az étkezést befejezte és még mindig szeretné meglátogatni a barbárok vezetőjét, Ante feláll az asztaltól és bármelyik pillanatban kész indulni. *
622. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-03-25 07:41:42
Üzenet elküldve: 2022-03-25 07:41:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
-A sors iróniája.
*Tárja szét kezei mosolyogva, bár az igazat megvallva azt nem tudja, hogy megölte-e, vagy hogy egyáltalán meghalt-e Kagan, de az biztos hogy a trónon már más ül. Ő maga pedig nem ismeri személyesen egyikőjüket sem, sőt még nem is járt a vidék azon részén, úgyhogy sötétben tapogatózik. Valószínűleg Ante többet tud ezekről, mint ő. Az ork felcsattanására szélesebbre húzódik a mosolya, mindig jó érzés látni, amikor valaki meglepődik a varázstudományon, néhányan azért mert nem néznék ki belőle, néhányan pedig eleve a mágia tényén rökönyödnek meg.*
-Az igen!
*Kiált fel a lángoló alkarvédőket láttán, és el is csodálkozik rajta, hogy ez vajon hogy lehetséges. Ilyen varázslatról nem hallott még, de hát ugye rengeteg olyan trükk van, amit csak bizonyos emberek tudhatnak magukénak.*
-Hol szerezted ezt a csecsebecsét?
*Persze nem úgy kérdezi, mint aki maga is "el akarna menni oda" szerezni magának, csak kíváncsi rá. Azt mondják aki bosszú keres ásson két sírt, de igazából Valuryen tudja jól, hogy milyen érzés az. Járt már azon az úton, talán túl sokáig is, így nem ítéli el az asztaltársát, csak megértően bólogat miközben a sörébe is bele-bele kortyol.*
-Azt én.
*Erősíti meg a korábbiakat, és veszi a jelzést, hogy ha már így meghívta őt egy italra a hegyesfülű, akkor akár valami szilárd is lemehetne a torkukon. ~Egyet kell értsek koma.~ Két Boros csülökpörköltöt rendel, a 24-et pedig leszámolja. *
-Együnk azt' menjünk akkor fel, nézzük meg magunknak! Úgyis arra akartam menni, nekem is beszédem lenne vele igazából.
*Ha pedig nincs ellenvetés, vagy hát ha van igazából akkor is enni kezd. Szereti az emberes ételeket, ebben van csak igazán elég erő hogy elvigye a lábán egész nap!*
-A sors iróniája.
*Tárja szét kezei mosolyogva, bár az igazat megvallva azt nem tudja, hogy megölte-e, vagy hogy egyáltalán meghalt-e Kagan, de az biztos hogy a trónon már más ül. Ő maga pedig nem ismeri személyesen egyikőjüket sem, sőt még nem is járt a vidék azon részén, úgyhogy sötétben tapogatózik. Valószínűleg Ante többet tud ezekről, mint ő. Az ork felcsattanására szélesebbre húzódik a mosolya, mindig jó érzés látni, amikor valaki meglepődik a varázstudományon, néhányan azért mert nem néznék ki belőle, néhányan pedig eleve a mágia tényén rökönyödnek meg.*
-Az igen!
*Kiált fel a lángoló alkarvédőket láttán, és el is csodálkozik rajta, hogy ez vajon hogy lehetséges. Ilyen varázslatról nem hallott még, de hát ugye rengeteg olyan trükk van, amit csak bizonyos emberek tudhatnak magukénak.*
-Hol szerezted ezt a csecsebecsét?
*Persze nem úgy kérdezi, mint aki maga is "el akarna menni oda" szerezni magának, csak kíváncsi rá. Azt mondják aki bosszú keres ásson két sírt, de igazából Valuryen tudja jól, hogy milyen érzés az. Járt már azon az úton, talán túl sokáig is, így nem ítéli el az asztaltársát, csak megértően bólogat miközben a sörébe is bele-bele kortyol.*
-Azt én.
*Erősíti meg a korábbiakat, és veszi a jelzést, hogy ha már így meghívta őt egy italra a hegyesfülű, akkor akár valami szilárd is lemehetne a torkukon. ~Egyet kell értsek koma.~ Két Boros csülökpörköltöt rendel, a 24-et pedig leszámolja.
*-Együnk azt' menjünk akkor fel, nézzük meg magunknak! Úgyis arra akartam menni, nekem is beszédem lenne vele igazából.
*Ha pedig nincs ellenvetés, vagy hát ha van igazából akkor is enni kezd. Szereti az emberes ételeket, ebben van csak igazán elég erő hogy elvigye a lábán egész nap!*
621. hozzászólás ezen a helyszínen: Vaskorsó Taverna
Üzenet elküldve: 2022-03-21 22:23:11
Üzenet elküldve: 2022-03-21 22:23:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 221
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 221
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Orkunk nem gerjed a halottakra, de inkább nem is kezd el magyarázkodni, mert túl éhes ahhoz, hogy minden hülyeséget felvegyen. A Thargok törzsfő-váltásán kissé meglepődik és akármilyen furcsa is kimondani, még egy kis szomorúságot is érez. Persze nem Kagant siratja – bár azt kikövetkezteti, hogy valószínűleg meghalt, hiszen még ereje teljében lévő ember volt, tehát máskülönben miért váltották volna le? Inkább amiatt szomorú, hogy egy újabb ellenfele dobta fel a lábát mielőtt bosszút állhatott volna rajta. Utálja, amikor ez történik. Csak remélni tudja, hogy valaha viszontlátja majd a Kalapost és társát, vagy akár a mostanában szerzett "barátait", Umont és a másik férfit, aki fejbe kólintotta. Sajnos a felsoroltak közül csak a Kalapos felől hallott bármit is az elmúlt években, a többinek csak az arcát ismeri. *
– Kagaenae. Höh, töhát o sajat lánya nyírta ki! * Legszebb öröm a káröröm, s habár az igazság nem olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeli, ez most nem zavarja, jóízűen felhorkan a hallottakon. Még szerencse, hogy ő nem egy ork klán feje, különben fiai már rég megetették volna a kukacokkal. Legalább Gravak és Ragurk biztosan; Dargal csak azért nem, mert ő még a tündérektől is megretten.
Ezután következik Ante élménybeszámolója, amihez Valuryen személyében nagyszerű hallgatóság társul, csak egyszer szakítja félbe mondandóját. Habár az ork eltűnődik, hogy Dora után kérdezősködjön-e, hiszen egyértelmű volt, hogy ismeri a férfit, akivel összeverekedett – úgyhogy, ha ő meglenne, már lenne egy biztos pont, hogy megtalálja az embert is. Viszont úgy véli, túl korai lenne errefelé terelni a témát, meg amúgy sem bízna meg egy elf szavában: márpedig pechjére Valuryen és Dora is hosszúfülű. Úgyhogy inkább marad az eredeti tervnél: végigmondja a történetet, aztán beleiszik a sörbe. A másik kérdésére helyeslően bólogat, és már épp kezdene is bele egy újabb adag káromkodásba, mikor asztaltársa egy látványos varázslatba kezd, úgyhogy belé szorul a szó és még szája is tátva marad. *
– O büdös mendenét! * Ezt akár dicséretnek is veheti a hosszúéletű. Viszont az agyarasnak is van egy hasonló trükkje, amit hamarosan be is akar mutatni, előtte azonban babrál valamit az asztal alatt – egészen pontosan a kötéseit igazgatja, nehogy meggyuladjanak az alkarvédőtől (noha korábban már kitapasztalta, hogy a lángok nem valódik, ám fő a biztonság). *
– Özt figyöld! * Kiáltja és ismét az asztal fölé emeli karjait és ökölbe szorítja tenyerét, mire alkarvédőjéből kicsiny lángos törnek elő. Még egy darabig úgy tartja kezeit, hadd ámuljon varázstudásán az elf. Ezalatt válaszol a másik kérdésére. *
– Ozölött es o bosszút köröstöm, mög oz ork osszonyokat. – * Illetve, mint az már a korábbiakból kiderült, nem vetné meg ő a más fajba tartozó nőket sem, már amennyiben nem fogpiszkáló-alkatúak. * – Szóval ozt mondod, ögy csenos kes luvnya urolkodik errefelé? Megnézném mojd, meutan zabáltunk es volomit. * Tesz finom utalást arra, hogy ha már ilyen jó barátok lettek, egy tál ételre is igazán meghívhatná őt a férfi. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Orkunk nem gerjed a halottakra, de inkább nem is kezd el magyarázkodni, mert túl éhes ahhoz, hogy minden hülyeséget felvegyen. A Thargok törzsfő-váltásán kissé meglepődik és akármilyen furcsa is kimondani, még egy kis szomorúságot is érez. Persze nem Kagant siratja – bár azt kikövetkezteti, hogy valószínűleg meghalt, hiszen még ereje teljében lévő ember volt, tehát máskülönben miért váltották volna le? Inkább amiatt szomorú, hogy egy újabb ellenfele dobta fel a lábát mielőtt bosszút állhatott volna rajta. Utálja, amikor ez történik. Csak remélni tudja, hogy valaha viszontlátja majd a Kalapost és társát, vagy akár a mostanában szerzett "barátait", Umont és a másik férfit, aki fejbe kólintotta. Sajnos a felsoroltak közül csak a Kalapos felől hallott bármit is az elmúlt években, a többinek csak az arcát ismeri. *
– Kagaenae. Höh, töhát o sajat lánya nyírta ki! * Legszebb öröm a káröröm, s habár az igazság nem olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeli, ez most nem zavarja, jóízűen felhorkan a hallottakon. Még szerencse, hogy ő nem egy ork klán feje, különben fiai már rég megetették volna a kukacokkal. Legalább Gravak és Ragurk biztosan; Dargal csak azért nem, mert ő még a tündérektől is megretten.
Ezután következik Ante élménybeszámolója, amihez Valuryen személyében nagyszerű hallgatóság társul, csak egyszer szakítja félbe mondandóját. Habár az ork eltűnődik, hogy Dora után kérdezősködjön-e, hiszen egyértelmű volt, hogy ismeri a férfit, akivel összeverekedett – úgyhogy, ha ő meglenne, már lenne egy biztos pont, hogy megtalálja az embert is. Viszont úgy véli, túl korai lenne errefelé terelni a témát, meg amúgy sem bízna meg egy elf szavában: márpedig pechjére Valuryen és Dora is hosszúfülű. Úgyhogy inkább marad az eredeti tervnél: végigmondja a történetet, aztán beleiszik a sörbe. A másik kérdésére helyeslően bólogat, és már épp kezdene is bele egy újabb adag káromkodásba, mikor asztaltársa egy látványos varázslatba kezd, úgyhogy belé szorul a szó és még szája is tátva marad. *
– O büdös mendenét! * Ezt akár dicséretnek is veheti a hosszúéletű. Viszont az agyarasnak is van egy hasonló trükkje, amit hamarosan be is akar mutatni, előtte azonban babrál valamit az asztal alatt – egészen pontosan a kötéseit igazgatja, nehogy meggyuladjanak az alkarvédőtől (noha korábban már kitapasztalta, hogy a lángok nem valódik, ám fő a biztonság). *
– Özt figyöld! * Kiáltja és ismét az asztal fölé emeli karjait és ökölbe szorítja tenyerét, mire alkarvédőjéből kicsiny lángos törnek elő. Még egy darabig úgy tartja kezeit, hadd ámuljon varázstudásán az elf. Ezalatt válaszol a másik kérdésére. *
– Ozölött es o bosszút köröstöm, mög oz ork osszonyokat. – * Illetve, mint az már a korábbiakból kiderült, nem vetné meg ő a más fajba tartozó nőket sem, már amennyiben nem fogpiszkáló-alkatúak. * – Szóval ozt mondod, ögy csenos kes luvnya urolkodik errefelé? Megnézném mojd, meutan zabáltunk es volomit. * Tesz finom utalást arra, hogy ha már ilyen jó barátok lettek, egy tál ételre is igazán meghívhatná őt a férfi. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 851-870