//Második szál//
*Frandr most már észleli, hogy a másiknak sem az istenségről, sem a félistenéről nincs sok mondanivalója. Pontosabban lehet, hogy lenne, de nem biztos, hogy jól végződne, ha a harcos tovább érdeklődne.*
-Na az viszont igaz. Bár jó erős ütés kell ahhoz, mert a sisak azért tompítja valamennyire. Viszont így is sokat segít, ha hármat lát belőled az ellenfeled.
Egyébként nem kell beleállítani, csak a szélébe akasztom. Ha egy sisak vasból, vagy acélból van, akkor hülyeség azzal próbálkozni, hogy beszakítod. Persze, mint mondtam, segíthet, ha megkongatod a vészharangot, de azzal az erővel már támadhatsz kevésbé lehetetlen testrészt is.
*Osztja meg véleményét. Bár tudja, hogy a harc hevében az ember ritkán gondolkozik ilyen hűvösen, és ő is ismer kivételeket, akik belehaltak, vagy öltek azzal, hogy a sisakra céloztak.*
-Szép darab.
*Néz a kardra. A másikra néz, és ha az nem ellenkezik, felveszi, és kipróbálja a súlyozását.*
-Tyhű, de könnyű!
*Füttyent egyet. A maga kardja másfélszer ilyen nehéz, miközben körülbelül ugyanolyan hosszú. Tudja, hogy egy kevés időbe beletelne hozzászokni a könnyű kardhoz, ha hozzá keveredne.
Nagyon élesnek, szilárdnak tűnik.*
-Artheniori mesterkard... Hát, az biztos, hogy aki ezt készítette, tudta, mit csinált. Jobban, mint a legtöbben.
*Többet nagyon nem tud hozzáfűzni. Azt viszont tudja, hogy a saját kardjának súlyozásához, markolatának tapintásához, a keresztvas rúnáihoz már hozzászokott annyira, hogy ne akarjon másikat.*
-Veszedelmes ellenfél... Ezek azok a démonok? Valamit hallottam, hogy démont mentek ölni...
*Egy kicsit elhallgat, majd megszólal újra.*
-Furcsa érzés, hogy míg mások, akik biztos vagyok benne, hogy sokkal komolyabb lényekkel is megküzdöttek az embernél
*kezdi*
-északra mennek démonokkal küzdeni, addig én építkezem. Ahonnan jöttem, nem volt olyan, hogy ,,hagyd az ügyesebb, tapasztaltabb harcosokra". Mert nem volt olyan.
*Ezután rájön még egy dologra.*
Hogy őszinte legyek... Rohadtul semmi kedvem nincs rakosgatni a téglákat, amíg mások harcolnak. Egyszerűen nem így nőttem föl, nem ez volt az életem, és nem értem, miért kéne ennek most változnia. Mennyire lennék útban, ha esetleg én is mennék?
*Teszi fel a kérdést. Mert bár más számára halálvágynak, vagy hülyeségnek tűnhet, hogy ennyire keresi a harcot, a veszélyt, valójában tényleg beidegződésről van szó. Nem így ismeri magát, és nem ilyennek akarja magát tudni.*