//Második szál//
*Mit tehet róla egy félvér, hogy egy idő után úgy reagál a hegyesfülű féltestvérei rühellésére, hogy maga is savat kezd el fröcskölni a nagyképű rokonságra.*
- Hát ez... baromi unalmas volt, haver. Vagyis hát nem, csak nem vagy valami nagy mesélő. *ásít egy nagyot, hogy jelezze, majdnem bealudt.*
- Na, bár nem kérdezted, elmondom velem mi volt! Höhö! csak bírjál magaddal közben! Na! *belenéz üres korsójába, aztán sóhajt egyet.*
- De most te rendelsz! *mert hát azért túl nagy adósságba sem akarja verni magát ugyebár.*
- Wegtoreni vagyok, félvér, mint látod. A szüleimet hagyjuk, sok lenne belőlük, legyen elég annyi, hogy az elfebbik ősöm elég fura volt, így jó darabig nem is rühelltem a nagypofájú fajtádat. Aztán persze bekerültem a suliba, ahol a tűzvarázslókat oktatják. Tűűűz... ember! Vagyis... elf! El tudod képzelni, milyen volt? Mintha élne... lélegezne... uralna... ahhh. *megborzong, és megint úgy érzi, hogy igazán nagy varázslónak lenni jobb, mint egy igazán jó nőt ölelni - és általában a kettő együtt jár.*
- Az éjszaka egyik nagymenője voltam, sajnos; ugyanis a sok kocsmázás, balhézás, fogdában ücsörgés mellett tanulni nem maradt időm, legalábbis gyakorlatot nem. Amikor aztán egyik csínyemen rajtaértek, kivágtak, mint macskát... tudod hova! Hehe. *fanyalog egy sort, aztán jelentőségteljesen a korsójára néz, majd Dorderre.*
- Kiszárad a torkom ám. Na! Ott hagytam abba, hogy lépnem kellett, és mivel csínyem meglehetősen nagy cirkusszal járt, meg is pattantam életem árnyékával, Nyusziszemmel. Fú, te. Ha láttál már vörös szemű félvért, akitől a szar is megfagy a beleidben, ha elpattan az agya! Nem részletezem, elég az hozzá, hogy volt pár kemény, nagyon kemény megmozdulásunk, amíg átértünk a Holdpihenőbe. Ott viszont a Mester, már Isurii mester rám talált és kiválasztott tagadhatatlan mágikus és egyéb pontenciálom miatt, ugyebár... ööö. Naja! És most itt vagyok, és már nem csak elméleti mágus vagyok, hehe! Viszont sört még mindig nem tudok varázsolni, szóóóval...