//Reggel//
*Draenon, bár való igaz, hogy szokott ennél jóval fessebbül is kinézni, ugyanígy igaz az is, hogy ennél igen csak csapzottabb is volt már, nem is egyszer. Persze hálát ad azért, hogy Krisa éppenséggel még nem látta abban az állapotban, de semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben ez megtörténjen.*
-Nem tudom, mennyit adtam neki, de inkább erről emlékezzen rám. *vonja meg a vállát, majd ledönti a maradék két korty rumját, amitől mindjárt egyből jobban is érzi magát, a mosolya is jóval őszintébbnek hat, valamint a feje sem zsibog már oly' nagyon.*
-Tudod, néha nem árt némi sárga fémet szétszórni itt-ott, hogy az ember fia jó benyomást tegyen. *bölcselkedik egy sort, de mivel ez nem viszi előbbre a társalgást, valamint nem hozza őt közelebb ahhoz, hogy mégis mi a fenét keres itt a mélységi, inkább témát vált.*
-S mi szél hozott erre, hol már a madár is csak fél szárnnyal repül? *mosolyog Krisára, érdeklődve méregetve a mélységit. Na jó, inkább gátlástalanul stírölve, ez jobb megfogalmazás. Feltűnik neki a másik zavara, de nem teszi szóvá. Ezek a nők már csak ilyenek, hajlamosak zavarba jönni ilyen-olyan piszlicsáré dolgoktól.*
-Nem mintha nem örülnék, hogy újra látlak, sőt. *teszi hozzá, biztos, ami biztos alapon.*
-Magam is azt hittem, hogy ennél messzebbre kerülök, terveim szerint már a habokat szelném, egy karcsú hajó fedélzetén, de hát az élet már csak ilyen. Úton-útfélen tartogat meglepetést, nem igaz? *kuncogja el magát, hiszen az, hogy a mélységi nőstény is épp abba a szegletébe vetődött a világnak, ahol ő maga is van, felettébb furcsa véletlen. Sőt. Talán nem is annyira véletlen...
Draenon túlélő ösztöne azonnal bekapcsol, amint ezt végiggondolja, s bár ez nem látszik sem arcán, sem modorán, egészen más megvilágításból kezdi vizsgálni a kialakult helyzetet.*