//Második szál//
//Új hajnal jő//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán maga Khul'ie sem tudná megmondani, hogy valójában mi is az, amit pontosan el szeretett volna mondani. Elhessent mondatok a zavar selyem függönye mögé bújnak meg, s takaróznak be vele, jóllehet a selyem átsejlik néhol, bizonyos pontokon, csak kendőzve a valódi igazságot. Fájdalom, vagy talán egy emlék csupán? Jóízűen felkacag, búcsút intve az iménti borongósságának, bár tény, hogy e kacagás igencsak gyakorlott és mesterkéltnek tűnhet, még az éjszaka leple alatt is, idegenül hatva a dokkokon kopogó csizmák sarka nyomán, s láthatatlan lábnyomokban el-elhullva.*
- Látnod kellett volna az arcod... *Jegyzi meg még mindig hófehéren kivillanó fogakkal vigyorogva.*
- Naaa... ne nézz így már! *Húzza közelebb magához, s vezeti tovább, a düledező fabódék fekete romantikájában, míg balja lágyan paskolja meg a lány hűvös, jobbjába fogott kézfejét. A hirtelen fordulat, akár színházi elemnek is betudható, s valóban belefagy az idő egy kicsit, lesütött szempár, egy kackiás szemöldök alatti, kissé kérdő szempár mellett. Suta lépések, s gyengéd érintések, egy látszólag durva és daróc katona stílusához vegyítve.*
- Gyertyatartó?!! *Hökken meg, aztán megint csak elvicceli, ujját feltartva kecsesen billegeti meg, kissé feddőn.* No, de kiscsibe... hát hol jár az eszed... megint?! *Vigyorodik el, párosítva a gyertyatartó oly nemes intézményét egy teljesen más szituációhoz, az egyszerű szót, buja fogalommá emelve. Megrázza fejét kuncogva, majd indulásra int, s a zavart lányt, ha kell, hát magához vonja ismét, s húzza magával tovább.*
- Terebélyes, hatalmasra nőtt, s a regék szerint sosem tudták kivágni. Nagyra tört a lelkem, s a felhők közé, csillagot vadászni vágyott... azt hiszed becsapsz, kicsikém, mi?! *Kuncog tovább.* Tán, csak nem a Fára gondolsz, ott van ni! *Fordítja a zavartan felfelé tekintgető lány állát a megfelelő irányba, s ha mindketten megnézték, hát talán indulhatnak tovább, hogy Khul további segítséget nyújthasson egy véletlenül alakult talányhoz.*
- Tudod... *Kezdi csendesen, mit sem észrevéve a lány vélhetően pirosló arcáról, s mellkasába zakatoló szívéből.* nem is állunk olyan távol egymástól, mint azt más talán gondolná. Halálhoz köthető a te csillagképed is... már, ah erre gondoltál... csupán a tiédhez azért könyörögnek, hogy segítse az utat, az enyém meg akadályoz abban, hogy lássam, akiket valaha szerettem, s még mindig szívemben őrzök... *Eltűnik a mosoly, s csupán egy felszegett áll, előre a homályba tekintő tekintet, lassú pislogás mi megmarad, s az olykor össze-összecsukódó ajkak, egy-egy kicsusszanó zsenge sóhaj után.*
- Engem elzár tőlük... *Vonja meg a vállát.* De ki a faszom is törődne, egy bohém, nőcsábász zsoldos hasonló sirámaival, s ki hinné el, hogy volt idő, mikor csak egy volt, s lett a másik, kiért ugyanúgy rajongott... s kiért ölt, ha kellett, nem is egyszer, nem igaz?! *Nevet fel, de a nevetés keserédes, s az egyetlen csepp könny, mi elhagyja szemét, csupán egy halvány csillanás, mi azonnal belefagy a kemény arccsont megfeszülésébe.*
- Rég volt. *Horkan fel.* Tán hazugság az egész, hogy végre ágyba vigyelek, szívem hölgye! *Kiált fel hirtelen, kezét a magasba emelve, s változik meg a hangszín, újra színpadias, újra előadóművész, s újra kemény, újra Khul'ie Vantruez, a messziről jött iszákos zsoldos, kinek ha fizetnie kéne minden egyes káromkodásáért, már rég a lelkét is eladta volna.*