//Találkozások//
*A kincses ládák említése hallatán, csak széles vigyorra húzódnak ajkai. Régen volt már, mégis tisztán emlékszik a rejtekhelyükre.*
- Vavyienen még mindig ott vannak. *Utal a kis szigetcsoportra, melynek az egyik barlangjába rejtették el egykor a kincseket. Nem mindet osztották szét egymás között, még egy jó rakás maradt ott. Nem véletlenül. Ha valakinek valami baja esne, akkor legyen még hova fordulnia. Abban már csak bízni tud, hogy valamékük nem ment vissza, s vitte el az összest.*
- A világvége az lesz, ha az összes Rum elfogy! Addig jöjjön bármilyen szörnyűség, nincs baj! *Tiltakozik a világvégi elképzeléséről. Túléltek már számtalan veszélyt, vihart, gyilkossági kísérletet. Talán többet is, aminek egy embernek elég lehetne egy életbe. Ha azokat túlélték, akkor bármit… Gondolja naivan az egykori kalóz. Hamar megtanulta serdülőkorában, hogy amíg van rum, addig nincs baj. Még akkor is ha a rumot kezdetben nem mindig adták neki oda.
Egykedvűen húzza el s száját hallgatva, hogy a másik mire is kényszerül.*
- Szárazföldi lét. *Nyugtázza a szavait. Megérti, hogy a másik is nehezen boldogul a világba. Neki sem egyszerű, sőt mi több. Egyre többször van benne, hogy elmegy innen a fenébe, s többet vissza sem jön. Kimegy a tengerre, aztán majd megaszalódik ott. Még mindig kellemesebb halál, mint itt az élet.
Csak egy bólintással jelzi, hogy elfogadja társa beleegyezését. Nem néz a lányra, kinek cetlijét odaadta, így nem látja, hogy miként reagál rá. Már épp nyitná ki az ajtót, miközben elhajol egy alacsonyan szálló szék elől, mikor hirtelen valaki a vállát érinti meg.
Mintha szúnyog csípte volna meg, a magasba ugrik, s közben megfordul. Kezét védekezőleg emeli maga elé, készen arra, hogy bárkivel megküzdjön. Tudván, hogy sokan nem kedvelik, s bárki ki akarná használni ezt a lármát, hogy véget vessen életének.
Fő a pozitív gondolkodás.
Ám látja, hogy csak Leon az.*
- Te idióta! *Csattan fel hirtelen, nem is azért, hogy itt találja a Vakarékkal együtt, hanem, hogy így ráijesztett.* - Elment az eszed tán? *Próbálja túlkiabálni a harsonát, majd csak legyint. Szívverése azonban mégis a többszörösére ugrott. Ezért is esik le később neki, hogy azok ketten itt vannak. Rőtös kérdésére csak egyszerűen válaszol.*
- Igen, ő Leon, és a… valakije. Kik vannak a Révészen? *Sipítja, hiszen bármikor bárki mehet oda. Legfeljebb, csak egy utcai legendának fogja tartani. Üsse kavics. Ideje sincs felébredni a sokkokból, amit ezek ketten okoztak neki, a Vakarék már szájal is neki. Felhúzott szemöldökkel, s karba tett kézzel hallgatja a korcsot.*
- Zenész? *Kérdez vissza, majd elgondolkodik a daloló pacsirtán.* - Épp egy lánynak most adtam egy cetlit, hogy van egy munkám a számára. Itt kornyikált a Rumosba. Igaz inkább szajhának szántam, de lehet zenész is végül. *Vonja meg a vállát.* - Menjetek vissza, s várjatok rájuk. Mi is megyünk. *Üti mellkason egykori társát.* - Egy régi társam, Rőtös. Velünk tart, remekül játszik kockákkal. *Húzza el ajkait, sejtetve, hogy bizony nem becsületesség a másik neve a fickónak.*
- A pénznyeremény nem rossz ötlet. De ne szálljunk el annyira az árakkal, nekünk is maradjon valami. *Majd elhajol, hiszen egy újabb bútordarab repül felé.*
- Menjünk ki inkább. *Sóhajtja. Valóban szívesebben folytatná ezt a beszélgetést kint. Ezzel ki is nyitja az ajtót, h kisétáljon az este friss levegőjére. A meleg rögtön megcsapja. A nyár már elmúlóban van, de itt a Kikötőben még ekkor is kellemes hőség van, esténként is.*
- Az ork majd csinál mérgeket, ezeket csak egy belső körnek lehet árusítani. Ha készen lesz, nem tudom, hogy ez mikor lesz. Még nem mondta. Neri nemsokára visszatér, s akkor Hópihével együtt lehetnének őrzők. *Mondja, hogy ő mire gondolt.* - Leon harcolhatsz, ha nincs ellenfél egyelőre. Legfeljebb te hozod el a győztesek díját, s miénk a pénz. Te meg szedheted össze a pénzt. *Bök fejével Vakarék felé.*