//Zhorack, Frai//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A közömbös szürkeség borús hangulata, amely az égről rögtön Rasdeher lélektükreiben köszön vissza már mintha a Kikötő szerves részévé vált volna. A kannibál számára még a ragyogó, napsütéses hétköznapok is egysíkúvá, és borongóssá váltak az utóbbi, itt eltöltött időben. A magány kegyetlen béklyója lassan felemészti, s ezt sajnos előbb-utóbb magának is be kell látnia. Csaló, hazug, és gyilkos, mégsem vált olyan érzéketlenné, mint amilyen az álmai kusza rengetegébe gyakran visszajáró, kést szorongató női sziluett, mi minden egyes találkozásuk alkalmával feltépi húsát díszes pengéjével.
Ez az álom, most hogy többedmagával visszatér a Kikötő félholt forgatagába, éber álommá fejlődik, s mint egy szűnni nem akaró fejfájás állandóan ott motoszkál a koponyájában, arra várva, hogy végre foglalkozzanak vele.
Viszont erre újfent nincs ideje. Visszaerőszakolja a negatív gondolatait elméje egy sötét sarkába, kulcsra zárja az ajtót, majd eldobja minél messzebb a zártól. Nem engedheti meg magának ezt a csöppnyi figyelemzavart sem.
Az úton igyekszik kerülni a felesleges szócséplést, ezért amennyire csak lehet elzárkózik két társától. Csak a kikötői épületek, raktárak, és az őrült csavargók ölelésében jelzi az uraknak, hogy a hosszú gyaloglás, az enyhe görcs a lábaikban, és a lekókadó pillák nem voltak hiábavalóak, egészen hamar megérkeztek. Miután nem szeretné mindenhova magával cipelni a másik kettőt, egy kényelmes kis árnyékos sarokban megtorpan, hogy rendezzék végre a soraikat, és elmesélhesse a tervet az újoncoknak.*
-Ha jól emlékszem, azt mondtad Kalóz, hogy vannak korábbról ismerőseid. Először is frissítsd fel ezeket az ismeretségeket! Sokat változott a Kikötő az elmúlt években!
*A paranoia most is kibukik, s mielőtt folytatja muszáj alaposan megvizsgálnia, hogy senki sem hallgatja ki őket.*
-Te, kormos képű először szépen lerendezed a tartozásod! Ha lehet, próbálj meg minél több információt szerezni a kicsikéről, aki elvégezte a melót, és minél kevesebbet beszélni arról, hogy kikkel érkeztél! Ha eljár a szád vissza se gyere, mert kitépetem, majd a seggedbe dugom a nyelved. Van egy kedves zöld bőrű barátom, aki szívesen kivitelezné ezen manővert!
*Olcsó vigyor mászik képére, hogy aztán még néhány jó tanáccsal útjukra bocsássa madárkáit.*
-Miután végeztél, Zhorack, az lesz a dolgod, hogy segíts Kalóznak! Ideiglenesen az ő utasításait követed, és te leszel a személyi testőre, verőembere, és a többi. Ha egyetlen rossz szót is szól rólad, azzal vége a köreinkben folytatott tevékenységeidnek. Ha valami van, vagy szükségetek van valamire a Mimózát keressétek. Őt sokan ismerik, biztosan meg fogjátok találni! További szép napot! Ja igen, néma szerencsétlenje.
//Rovéna, Assentria//
*Nem várja meg a kérdéseket, hisz mindig is jobban szerette az önálló, magukat még a legváratlanabb helyzetekben is feltaláló beosztottakat, akik keveset beszélnek, mégis hasznosan tevékenykednek. Az alacsony férfiból kinézi, hogy könnyedén elintézi, amit rábíztak, ellenben a sötételffel, kire még latrina sikálást sem bízna. A kufár mellett remélhetőleg semmi ökörséget nem fog csinálni.
Először minél előbb szeretné meglátogatni napokra hátra hagyott foglyát, és megvizsgálni, hogy életben van-e még. Ha kitartóan nem adta még be a kulcsot, akkor bizonyosan megjutalmazza valamivel, sőt azt is megfontolja, hogy kidobja valahol a semmi közepén. Az igazat megvallva ez túl veszélyes lenne, de jelenleg végezni vele nincs kedve, fogva tartani pedig túl sok időt igényel. Viszont ha lepasszolná valakinek... áh mindegy, majd rögtönöz valamilyen kis színjátékot, ha odaér a raktárhoz.
Csuklyáját a fejébe húzza, majd jelez az égen köröző sunyi madárnak, hogy végre befejezheti a feladatát, és ideje kicsit pihennie. Sőt, mindkettejüknek szüksége lenne némi önfeledt kikapcsolódásra. ~Meg kellene keresnem Wramot. Ideje lenne a visszavágónak!~ Ahogy visszagondol kettejük összetűzésére arckifejezése egy nosztalgikus állapotba fordul, és szórakozott tekintete jelzi azt mennyire élvezte is az élet-halál harcot pusztán éles szavakkal, és néhány kockával megvívni. Akkor érezte igazán, hogy folyik a vére.
A madár óvatosan elfoglalja szokásos helyét, csőrével megigazgatja paradox mód éjfekete, mégis fénylő tollazatát, majd mintha egy pillanatra elmélázna valami furcsán, teljesen megfagy. Sőt, nem is ez a legjobb szó rá. Egyszerűen egy bizonyos személy jó időre magára vonja üveges tekintetét. Ras nem szentel neki különösebb figyelmet, pedig bizony kellene, hisz hirtelen, fittyet hányva a betanított szabályokra, és arra hogy ilyenkor bizony nem mehet oda, ahová akar, megszabadul gazdája társaságától, s feszesen széttárva széles szárnyait az emberek feje fölött alig egy méterrel siklik el egy ismerős idegenhez.
A kannibál persze rögtön halkan szitkozódva, s haragtól átitatva indul a holló után, hogy alaposan megbüntesse szerencsétlen állatot, hisz vétett a kettejük közötti szóbeli megállapodás ellen. Ezért aztán nem fogja megúszni némi ejnye-bejnyével. Amint lehetősége adódik rá, Rasdeher durván megbünteti. Ám amint keresztülvág a kikötő ritkás járókelőin a vére egyszerre fagy meg, s forr fel fájdalmasan égetve ereit.*
-Rovéna gyönyörű!
*Ejti ki a fájdalmas szavakat különösen emberi, dallamos hanglejtéssel a holló, ezzel még mélyebbre fúrva idomárja szívébe a láthatatlan tőrt.*
-Szóval visszajöttél!
*Megtorpan a két nő előtt, és tudomást sem véve a fiatalabbikról, azt bámulja, kinek vállán talált menedéket Éjfél. A fájdalomtól, s elkeseredettségtől vádló szavakat is neki szánja.*