//Kiürítési parancs//
//Ephemia//
*Figyelmesen hallgatja Ephemiát és egyre kevésbé tetszik neki, amiket hall. ~Nemesi házak sötét titkai, amiért a Testvériséget küldik… Most kellene szépen elköszönni és lelépni innen, mert ez jobb már nem lesz.~ Mégis marad és figyel és tulajdonképpen érdeklik is az elhangzottak. Kalandot és izgalmat szimatol és egy ideje már amúgy is unatkozott. Az átlagos kereskedők, nemesek erszényének elemelése nem sok újdonsággal kecsegtet, kivéve persze, ha a Városőrség szervez hajtóvadászatot az elf után, de az is inkább kellemetlen, mint izgalmas. ~De a Testvériség… Ennél azért kevésbé izgalmasabb kalandnak jobban örülnék. Azért meghalni nem kéne.~
Ephemia hirtelen teljesen másról kezd beszélni. Xaly kerek szemekkel pislog kettőt, mire rájön, mi történik, majd elnézően mosolyog. ~Kár ennyi fáradtságot pazarolni egy katonára. Ha nem lennének altisztjeik, a sisakot is fordítva vennék föl és azt hinnék, csillagtalan éjszaka van.~ A közjáték után a lány folytatja a beszámolót, Xaly néha bólintva hallgatja. Ahogy elhangzik a munka szó, kicsit elhúzza a száját. Nagyhangú, de piti bűnözőktől szokta hallani, hogy „mekkora munkát csináltak”. Az ilyeneket szokta vérükbe fagyva viszont látni valamelyik különösen sötét sikátorban, a Szegénynegyedben.
A lány kinyújtott kezére először csak mered egy-két szívdobbanásig, aztán megrázza a fejét.*
-Ez nem ilyen egyszerű. *Kényelmesen letelepszik a földre, hátát egy ládának veti, mint aki meséhez készül és valóban, beszélni kezd, tőle szokatlan komolysággal. Közben nem Ephemiára néz, hanem valahova a levegőbe, mintha oda lenne írva, amit mondani akar.*
-Harmincnyolc évvel ezelőtt egy komolyabban vehető banda a Szegénynegyedből egy nagy dobásra készült a városon kívül. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy az erdő szélétől jó napi járóföldre van egy kis rejtett falu, ahol mesés kincseket rejtenek, de senki nem találta. Aztán egy szép napon a banda főnöke valamiért meg akart nyuvasztani valami piti kis gazembert. Ha minden igaz, élve akarta megfőzetni, hogy miért, már nem tudni. A lényeg, hogy mikor már kezdett melege lenni, a pali eldadogta, hogy tudja, hol ez a kis falu. Hogy honnan tudta, rejtély, de az biztos, hogy azért, hogy az életét mentse, kicsit kiszínezte a valóságot. Hogy ő a saját szemével látta az aranyhalmokat meg a drága köveket meg mittudomén, mindent. A lényeg, hogy a főnök elhatározta, hogy elmegy érte az embereivel. Csakhogy híre ment a vállalkozásnak, úgyhogy az indulás napján a Negyed ocsmányabbik fele ott tobzódott a város szélén. Egy-két lelkes jelentkezőt gyorsan agyon vertek meg vízbe fojtottak, de végül nem lehetett lekoptatni a sleppet meg már a katonák is gyülekeztek, hogy mi ez a nagy nekibuzdulás. Jobb ötletük nem volt, csak remélték, hogy mindenkinek jut majd elég vagy úgy gondoltál, majd az osztozkodásnál raknak rendet, a lényeg, hogy elindult a csapat, estére oda is értek. Mondanom sem kell, nem volt arany, se semmi más, amiért mentek. Ezt kissé rossz néven vette a kincsre éhes horda A falu lakóit… *Itt kicsit megtorpan a mesélésben. Tulajdonképpen egyetlen villanáson kívül semmire sem emlékszik, de mégis, valami sötét félelem kúszik a mellébe, ha erre gondol. Egy sóhajjal igyekszik helyre tenni kibillenő lelki egyensúlyát.*
-Nos… Senki nem élte túl a támadást. Illetve… *Elmosolyodik, ezen mindig mosolyognia kell. Van, aki korán kezdi a rossz dolgok megúszását.*
-Szóval akadt azért túlélő, de most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ahogy a kis kirándulásnak, úgy a mészárlásnak is híre ment. Néha még a Városőrség is képes a dolgát végezni, vagy legalábbis akkoriban még ment neki. Hamar összeterelték a résztvevőket. Egy-két főkolompost alaposabban megdolgoztak, akik erre a kegyelem reményében elbrekegték az összes résztvevő nevét. Száz szónak is egy a vége, napokig csak akasztottak a jó városőrök. *Kicsit elhallgat, átgondolja, amit tud. ~Most jön az érdekes rész.~ Ephemiára pillant, sötéten elvigyorodik.*
-Ezek után egy jó ideig kuss volt a Szegénynegyedben. Állítólag egy-két hónapig még éjszaka is ki lehetett menni az utcára anélkül, hogy megpróbálnának kirabolni. Ami fontos, hogy azoknak a nagy része is kötélen végezte, akik… khm… a tulajdonviszonyok újrarendezéséből éltek. *Újabb vigyor és kacsintás.* Akik pedig maradtak, rettenetesen meg voltak ijedve. Tudod, a tolvajok igen messze vannak a tápláléklánc csúcsától és az ilyen nagyobb tisztogatásokat általában ők szívják meg. Szóval akadt egy súlyos arc, a Vörös, aki azelőtt sem kicsiben utazott. Nemesi házakba ment be, drága dolgokat, fontos leveleket vitt el, gyilkolt is, ha kellett. Olyat is hallottam, hogy a falu megtámadásában is részt vett, de nem fogsz épeszű lényt találni, aki ezt megerősíti neked. Amikor a leszámolás után mindenki lapult, ő összeszedte azokat, akiknek volt valami nevük akkoriban és valahogy életben maradtak. Fürge Amek, Szürke Horalil, a Patkányfattyú… Ezek mind nagymenők voltak akkoriban. Ők és még néhányan megalapították a Kulcs Testvériségét. Az volt az ötletük, hogy olyan bandát hozzanak létre, akik soha nem árulják el egymást. Most majd megkérdezed, hogy miért kulcs, úgyhogy inkább megmondom, amit én hallottam. Állítólag azért, mert létezik valamiféle kulcs, ami nélkül teljesen lehetetlen megtalálni vagy leleplezni őket. Vannak néhányan, akik elviszik az üzenetet nekik, akiket meg lehet keresni, ha meg akarod bízni őket, de ezek inkább halnak meg a bitón, mint, hogy elárulják a Testvériséget. Gondolom, ők jobbat tudnak az akasztásnál. *Újra a levegőbe néz, kicsit megborzong. Hallott dolgokat, de inkább nem mondja el. Talán már ennyi is elég a lánynak, minek ijesztgesse?*
-Szóval ez majdnem negyven éve volt. Azóta elég keveset tudni róluk. Hogy kik vannak benne, mit csinálnak, rejtély. Néha, ha valaki nagyon nyom nélkül tűnik el, főleg, ha fontos volt az illető, akkor a Testvériségre fogják, aztán vagy igaz, vagy nem. De az biztos, hogy ott vannak és ha valami nagy disznóság készül, aki tudja, mire figyeljen, észreveszi, hogy belenyúltak. Nagyon ritkán ők maguk fedik fel magukat. *Itt azért megborzong.* Egy fiatal őrmester nyomozni kezd, majd eltűnik és néhány hat elteltével megtalálja valaki vékony föld alatt, nyelve alatt egy rozsdás kulccsal. Vagy egy kereskedő futára hírül hozza, hogy másnap reggelre megérkezik a karaván. Sosem érkezik meg, a futárt ellenben megfojtva találják, markában egy darab kígyóbőr és persze egy kulcs. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki volt az elkövető. De általában senki nem tud semmit. A magamfajta kíváncsi elf nagy ritkán bele botlik morzsákba és még ritkábban szerencsém van. Vagy inkább pechem, ahogy vesszük. Egyik éjjel éppen egy nemesi villában jártam, mert… nos, ott volt dolgom. Előfordul. Szóval éppen az ékszerek között válogattam, mikor végigfutott a hátamon a hideg. Megfordulok és ott állt. Sötételf volt és mosolygott és pontosan tudtam, hogy azon gondolkozik, megöljön-e. Tudod, azért nekem nem nagyon lehet a hátam mögé osonni. Neki sikerült. Állt és nézett mosolyogva, aztán a szája elé tette az egyik ujját. Elsétált mellettem, az ékszerekre rá sem nézett, csak kihúzott egy papírokkal teli fiókot, kivett egyet, a helyére tett egy pontosan ilyen kendőt, mint amit mutattál, aztán elsétált. Egyetlen lappal. Megvártam, amíg eltűnik, aztán én is leléptem. Másnap jártam arra, mert kíváncsi voltam. A nemes urak és hölgyek éppen hintóba pakolták, amijük volt és baromira siettek. Harmadnapra üres volt a ház. *Ephemiára néz, a szemében halálos komolyság.*
-Nem tudom, milyen ügyei voltak apádnak, de fontold meg, bele akarsz-e folyni. Tudnod kell, ha ebbe belevágsz, nagyon mélyre kell merülnöd. Olyan mélyre, ahonnan nem biztos, hogy tisztán tudsz visszajönni. Ha megúszod élve. És nem, egyáltalán nem biztos, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Jó vagyok, hajjaj, de milyen jó! *Kacsint, de aztán újra komolyan, sőt, vésztjóslóan néz.* De a Testvériség nagyban játszik. Mi meg az életünkkel fogunk, ha keresztbe teszünk nekik. Szóval… *Váratlanul felpattan, az arcán széles mosollyal megragadja Ephemia addigra minden bizonnyal leeresztett jobbját és hevesen megrázza.*
-… természetesen vállalom. Beszéljünk a fizetségről!