//Második szál//
*Furcsa érzés belegondolnia abba, hogy mostantól ő egy szolga. Egy szolga, akinek parancsolnak, úrnője van, akinek minden kívánságát teljesítenie kell. Rosszul is hangzik, meg nem is. Végre bebizonyíthatja, hogy ér valamit. Emellett pedig az is igaz, hogy jobb helyen nem is lehetne, mint Idya mellett.
Nem szeret semmire sem megesküdni, de ezúttal most halálosan komolyan gondolja. Azért az kicsit ront a dolog ünnepélyességén, hogy Idya egy törékeny tündérke, ráadásul majdnem húsz centivel kisebb lehet Norinál, pedig ő sem számít magasnak. Lényegtelen. Nem számítanak a külsőségek, csak az az erő, mi ebben a lányban lakozik. Meg akarja ismerni.*
- Elnézést, csak szükségem van valami viszonyítási alapra. Fekete szárnyakat még soha nem láttam.
*Minden tündér szárnya fehér, vagy valami csicsás színkombinációban pompázik, Idyáé viszont koromfekete, ami biztosan ritkaságnak számít. Koromfekete szárnyak a hófehér bőrhöz, olyan, mintha egyszerűen a színek kerülnék a tündért. Félelmetes.*
- Nem foglak kevesebbnek hinni. Ez is csak a mondvacsinált eszmerendszerben van így, hogy ha valakit a sors rossz adottságokkal áldott meg, soha nem emelkedhet fel a nagyok közé. Többet érsz a legtöbb óriásnál. *Ez a dicséret talán nem is annyira dicséret, mert az óriások a sztereotípiák szerint fájóan buták, de most a méretbeli különbségeket, és annak lényegtelenségét akarja kihangsúlyozni.
Amikor Idya elindul, Nori a jobbján követi őt. Fogalma sincs, hová mennek, de innentől már lényegtelen. Ő vezet, Nori pedig vele tart, ahogy egy hűséges szolgától ez megkövetelhető. Talán túlságosan is görcsösen veszi ezt a szolga szerepet, lehet egyszerűen önmagát kéne adnia továbbra is, de ő is tudja, hogy nincs több lehetősége, ezért agyal ennyit ezen.*
- Csak azért, mert egy hullával való ölelkezés sem lett volna másmilyen, mint amikor rám ültél a toronynál, és ez aggaszt.
*Mondja is ki végül, hogy aggódik a lány épségéért, bár kétli, hogy ez meg fogja hatni Idyát. Látszólag a témát is tereli, a kérdés pedig meglehetősen kínos Nori számára.*
- Nem, nem gondolom így. Talán egyáltalán nem érdeklem Sa'Terethet, fontos pedig egyáltalán nem vagyok senkinek. Egyelőre azt sem tudom ki vagyok, és minden próbálkozásom ennek kiderítésére kudarcba és csalódásba fulladt.
*Szörnyen érzi magát emiatt. Az utóbbi napokban nem haladt semerre, talán csak visszafelé, ami az életét illeti. Kissé el is vörösödik szégyenében, mert eddig annyira bizonygatta, hogy az isten szereti őt, most pedig még halandó társainak kegyeit is kezdi elveszíteni. Kellemetlen, de Idyának ebben is igaza volt.*
- Hová is megyünk? *Kérdez rá végül, mikor elfordulnak jobbra. Hiába nem törődik vele, kényelmetlenül érzi magát így, hogy nem tudja, hová is tartanak.*