//Viharkalmár//
*A helyzetnél, amit Merchen teremtett, már csak az a meglepőbb, hogy működik. Alighanem ha nem lenne rajta egy pont az ábrázatának elrejtése céljával viselt sisak, és el tudná felejteni, hogy a hajó lakói és tulajdonosai valószínűleg mind hidegvérű gyilkosok, akkor most váltana egy fájdalmas pillantást az első tiszttel. Nem nehéz viszont megmagyarázni a dolgok menetét, és Frandrnek magában viszonylag tömören is sikerül.*
~Mindkettő azzal gondolkozik, amit a lábai között hord, de egyik sem annyira, mint elsőre tűnik.~
*Míg a tündérek tulajdonságait virtatják, akaratlanul is eszébe jut Riri, ki ha akarna, sem lehetne másabb Merchennél... és mégis, az a tündéri báj nagyon máshogy, de mégis ott van.*
~Nagyon, de nagyon máshogy.~
*Gondolja, ahogy nézi a két díszmadár násztáncát, és ezen a hasonlaton csak segít, hogy nem számolja bele a tényleges, tollas-csőrős papagájt. A maga részéről talán előny, hogy a vonzódás legapróbb nyomát sem érzi a nő felé, hiszen ő sosem így működött; bőven van tehát alkalma fenyegetve érezni magát, ahogy amaz kerülgeti őket, akárcsak egy ragadozó.
A most következő kérdések pedig jutalmazzák az óvatosságot. Bizalmatlanság, és már most kezdi gyanítani, hogy milyen irányba haladnak... de kérdések is, és míg legtöbbre Merchen kiválóan tud válaszolni, van, melyet Frandrnek is muszáj megválaszolnia.
Ahogy az utóbbi hónapokban hasonló megbízásokon már többször, úgy most is örül sisakjának. Elrejti haját, és arckifejezését is, melyek együttesen viszonylag egyértelműen szokták jelezni érzéseit... és hangját is eltompítja valamelyest, így nehezebb annak tónusaiban olvasni.*
-A Keleti Pusztaságról származom, és aligha hiszem, hogy ott csináltatok ellenségeket.
*Válaszol röviden, mielőtt aztán Merchen megindokolná, hogy miért is pont őt bérelte fel... mellyel valójában kissé jobb hangulatba is hozza a harcost. Hangjából remélhetőleg nem lehet kihallani a mondat rejtett második felét, miszerint máshol viszont nagyon is. Nem felejtette el, hogy több, mint két évnyi démonvadászat után Sziritán szégyenére tért haza.
Remélhetőleg amaz megelégszik azzal, amit eddig hallott tőle, és kellemesebbnek tartja odafigyelni a karizmatikus kereskedő önfényezésére. Tudja pontosan, hogy neki az a jó, ha minél kevesebbszer szólal meg, vagy teszi egyértelművé véleményeit. Azt inkább társára hagyja, ki gyakorlott eleganciával tud manőverezni ezekben a helyzetekben. Talán most már kevésbé feszült a helyzet, ám továbbra sem felejti el a veszélyt, amiben vannak.*