Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
280. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-06 16:03:31
Üzenet elküldve: 2013-02-06 16:03:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Kyleia inkább kimarad a beszélgetésből. Magában csak szörnyülködik a társaságot szemlélve. Ő maga nem túlzottan társasági lény. Csak akkor megy emberek közelébe, mikor feltétlen szükséges. Erre belecsöppen egy kis kalandba, minek hála együtt kell töltenie értékes idejét, néhány kelletlen alakkal. Ez az ő szerencséje. Sokszor mondogatta ezt már magában.
Mikor Noel visszatér, csak egy halvány mosollyal megrázza fejét. Részéről semmi érdekes dolgot nem zavart meg a férfi érkezése. A megjegyzéseket is csak fél füllel hallgatja. Tekintete a kiérkezett ételre vándorol. Elmotyog egy köszönömöt, amint elébe vándorol a tál étel, utána pedig neki is lát. Nem mondhatná, hogy evett már jobbat. Ez meg is lepi kissé.*
- Ez... Igazán... Ízletes... *szólal meg hirtelen, kissé zavartan. A kellemes vacsorát azonban nem várt fejlemények zavarják meg. Nem is beszélve arról, hogy Naasiert hallva a lány késztetést érzett arra, hogy kiadja magából az eddig magába juttatott falatokat és a rumot. A nagyobb gond viszont most köszönt be. Pontosabban beront az ajtón. A gyilkos azonnal felpattan, amint meghallja, hogy mi folyik odakint. Azután pedig egyből visszahelyezi ülepét az ülőalkalmatosságra, mivel kicsit megszédül. A rum, bár csak egy pohárkával ivott, megtette hatását. Még egyszer megpróbálkozik a felállással, s ezúttal talpain is marad. Amint stabilan áll, megindul lassú léptekben az imént kirontó társa után. Nem kellene már most elpatkolnia a nőnek, tekintve, hogy akkor nehezebb lenne a dolguk. Épp ezért, Kyl úgy dönt, segít nekik, amíg célt nem érnek.*
*Kyleia inkább kimarad a beszélgetésből. Magában csak szörnyülködik a társaságot szemlélve. Ő maga nem túlzottan társasági lény. Csak akkor megy emberek közelébe, mikor feltétlen szükséges. Erre belecsöppen egy kis kalandba, minek hála együtt kell töltenie értékes idejét, néhány kelletlen alakkal. Ez az ő szerencséje. Sokszor mondogatta ezt már magában.
Mikor Noel visszatér, csak egy halvány mosollyal megrázza fejét. Részéről semmi érdekes dolgot nem zavart meg a férfi érkezése. A megjegyzéseket is csak fél füllel hallgatja. Tekintete a kiérkezett ételre vándorol. Elmotyog egy köszönömöt, amint elébe vándorol a tál étel, utána pedig neki is lát. Nem mondhatná, hogy evett már jobbat. Ez meg is lepi kissé.*
- Ez... Igazán... Ízletes... *szólal meg hirtelen, kissé zavartan. A kellemes vacsorát azonban nem várt fejlemények zavarják meg. Nem is beszélve arról, hogy Naasiert hallva a lány késztetést érzett arra, hogy kiadja magából az eddig magába juttatott falatokat és a rumot. A nagyobb gond viszont most köszönt be. Pontosabban beront az ajtón. A gyilkos azonnal felpattan, amint meghallja, hogy mi folyik odakint. Azután pedig egyből visszahelyezi ülepét az ülőalkalmatosságra, mivel kicsit megszédül. A rum, bár csak egy pohárkával ivott, megtette hatását. Még egyszer megpróbálkozik a felállással, s ezúttal talpain is marad. Amint stabilan áll, megindul lassú léptekben az imént kirontó társa után. Nem kellene már most elpatkolnia a nőnek, tekintve, hogy akkor nehezebb lenne a dolguk. Épp ezért, Kyl úgy dönt, segít nekik, amíg célt nem érnek.*
279. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-03 20:48:51
Üzenet elküldve: 2013-02-03 20:48:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Árnyvilág peremén//
*Dylean engedelmesen hagyja, hogy húga újabb és újabb falatokat adjon a szájába. A gyümölcs valóban édes, édesebb, mint mikor egyedül kóstolta. Evés közben pedig jó hallgatni Trish magyarázatát. A kisfiú gyermeki elméjében fel se merül, honnan is tud ennyit ezekről a ritka falatokról kistestvére, inkább csak hallgat, s belül örömében ujjong, hogy ilyen szerencsésen sikerült kifognia zsákmányát. Néhány finom falat és láthatóan Trisha rémálmai is messzire szálltak.
Mikor azonban a szó hajnali kis kalandjára terelődik, szinte félre nyel, zavartan köhögve nyeli le gyorsan az utolsó gyümölcs darabkát. Trisha tekintete csodálattól ragyog, de a kisfiú ismeri már heves vérét, s tudja, mennyire utálja, ha magányosan indul útnak az éjszakában.
Hazudni azonban biztosan nem fog. Trishának soha.*
- A kikötőből csentem az egyik szekérről. Gondolom, a városba akarták vinni a reggeli piacra. *vallja meg, s reméli, Trish nem fog nagyon haragudni rá, amiért ismét egyedül kóborolt az éjszaka és a hajnal halovány mezsgyéjén. Máskor talán elmesélné ügyességét, hogy bizonygassa, egyedül is jól boldogul, de most nem teszi, inkább gyorsan ejti a témát, ha húga nem feszegeti. Nem akar megint hajba kapni vele már ilyen kora reggel, márpedig ebből a témából rendszerint csak vita lesz, bár jól tudják mindketten, jobb ez így. Dylean ügyes tolvaj, fürge és láthatatlan, akár a surranó kikötői patkányok, míg Trish...
Nem neki való az ilyesmi. Bár igaz, ami igaz, gyorsan tanul, s egy szempillantás alatt az ujja köré csavar bárkit, aki elég óvatlan, hogy egy pillanatra megálljon a kedvéért.
Dylean azonban nem szereti, ha húgának lopnia kell. Amíg ő képes gondoskodni róla is, addig miért erőltetnék a dolgot? Meg a vitát. Ami teljesen értelmetlen úgyis, hiszen ha lenyugodtak mindketten belátják, jó minden úgy, ahogy eddig volt.
Az elmúlt egy évben.
A gondolattól ismét izgatottság lesz úrrá Dyleanen, s ha vita is volt alakulóban, az öröm bizony azonnal elfújja feje felől a fellegeket, a komor gondolatokat. Hiszen hogy is veszekedhetne Trish-sel épp ezen a különleges napon?*
- Sajnálom, ha aggódtál, de hidd el, óvatos voltam, mint mindig! *bizonygatja, s reménykedik, hogy ennyi elég is. Közben izgatottan huppan le Trisha mellé, s hízelkedve megpróbálja átölelni. Ruhája rongyos zsebében ott lapul a zsírfoltos papírdarabba csomagolt „kincs”, amit napok óta őrizget magánál, nehogy véletlenül testvére meglássa, s most kész odaadni végre.* - Figyelj, arra... arra gondoltam... esetleg ki mehetnénk játszani a sziklákhoz később, ha szép lesz az idő, vagy... Szóval ez egy olyan különleges nap, tudod...? Olyan... más, na! *Dylean sután hallgat el, saját magát átkozva, de hát nincs mit tenni, sose volt az ő asztala a körülményes „szép beszéd” vagy a szavak csűrése-csavarása. Végül inkább csak kiböki, ami szívét nyomja, miközben a kis csomagot ügyetlenül előrángatva zsebéből Trisha kezébe nyomja.* - Boldog születésnapot, hugica!
A hozzászólás írója (Dylean Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.02.03 20:54:43
*Dylean engedelmesen hagyja, hogy húga újabb és újabb falatokat adjon a szájába. A gyümölcs valóban édes, édesebb, mint mikor egyedül kóstolta. Evés közben pedig jó hallgatni Trish magyarázatát. A kisfiú gyermeki elméjében fel se merül, honnan is tud ennyit ezekről a ritka falatokról kistestvére, inkább csak hallgat, s belül örömében ujjong, hogy ilyen szerencsésen sikerült kifognia zsákmányát. Néhány finom falat és láthatóan Trisha rémálmai is messzire szálltak.
Mikor azonban a szó hajnali kis kalandjára terelődik, szinte félre nyel, zavartan köhögve nyeli le gyorsan az utolsó gyümölcs darabkát. Trisha tekintete csodálattól ragyog, de a kisfiú ismeri már heves vérét, s tudja, mennyire utálja, ha magányosan indul útnak az éjszakában.
Hazudni azonban biztosan nem fog. Trishának soha.*
- A kikötőből csentem az egyik szekérről. Gondolom, a városba akarták vinni a reggeli piacra. *vallja meg, s reméli, Trish nem fog nagyon haragudni rá, amiért ismét egyedül kóborolt az éjszaka és a hajnal halovány mezsgyéjén. Máskor talán elmesélné ügyességét, hogy bizonygassa, egyedül is jól boldogul, de most nem teszi, inkább gyorsan ejti a témát, ha húga nem feszegeti. Nem akar megint hajba kapni vele már ilyen kora reggel, márpedig ebből a témából rendszerint csak vita lesz, bár jól tudják mindketten, jobb ez így. Dylean ügyes tolvaj, fürge és láthatatlan, akár a surranó kikötői patkányok, míg Trish...
Nem neki való az ilyesmi. Bár igaz, ami igaz, gyorsan tanul, s egy szempillantás alatt az ujja köré csavar bárkit, aki elég óvatlan, hogy egy pillanatra megálljon a kedvéért.
Dylean azonban nem szereti, ha húgának lopnia kell. Amíg ő képes gondoskodni róla is, addig miért erőltetnék a dolgot? Meg a vitát. Ami teljesen értelmetlen úgyis, hiszen ha lenyugodtak mindketten belátják, jó minden úgy, ahogy eddig volt.
Az elmúlt egy évben.
A gondolattól ismét izgatottság lesz úrrá Dyleanen, s ha vita is volt alakulóban, az öröm bizony azonnal elfújja feje felől a fellegeket, a komor gondolatokat. Hiszen hogy is veszekedhetne Trish-sel épp ezen a különleges napon?*
- Sajnálom, ha aggódtál, de hidd el, óvatos voltam, mint mindig! *bizonygatja, s reménykedik, hogy ennyi elég is. Közben izgatottan huppan le Trisha mellé, s hízelkedve megpróbálja átölelni. Ruhája rongyos zsebében ott lapul a zsírfoltos papírdarabba csomagolt „kincs”, amit napok óta őrizget magánál, nehogy véletlenül testvére meglássa, s most kész odaadni végre.* - Figyelj, arra... arra gondoltam... esetleg ki mehetnénk játszani a sziklákhoz később, ha szép lesz az idő, vagy... Szóval ez egy olyan különleges nap, tudod...? Olyan... más, na! *Dylean sután hallgat el, saját magát átkozva, de hát nincs mit tenni, sose volt az ő asztala a körülményes „szép beszéd” vagy a szavak csűrése-csavarása. Végül inkább csak kiböki, ami szívét nyomja, miközben a kis csomagot ügyetlenül előrángatva zsebéből Trisha kezébe nyomja.* - Boldog születésnapot, hugica!
A hozzászólás írója (Dylean Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.02.03 20:54:43
278. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-03 19:54:12
Üzenet elküldve: 2013-02-03 19:54:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Árnyvilág peremén//
"Semmi baj, semmi baj..."
*Ha egyszer eljut odáig... az unokáinak így meséli majd: "Tudjátok, a biztonság nem a falak közt rejtezik... hanem egy hangban, amely képes összetörni a rémálmok tükrét, egy ölelésben, amiben menedékre lelhetsz, valakiben, aki bármit megtenne érted és akiért te is bármit megtennél."
De a pöttöm leányzó még igencsak messze van attól a jövőképtől, hogy egy kényelmes karosszékben üldögélve az unokáinak meséljen az élet nagy dolgairól. Ennél távolabb tán nem is lehetne, mint most, a rongyok halmán. Amelyek bár puhák és melegek, a nyomába sem érnek Dylean ölelésének. Úgy bújik bele, úgy fonja kis karjait bátyja nyaka köré, mintha a borostyánszemű fiú lenne az egyetlen, aki kimenekítheti az álom-lángok karmaiból...
Mert hiszen... ez így is van. Még ha most csupán ezt az illatot, a közelség megnyugtató melegét jelenti is.
Hunyt szemekkel, dacosan hallgat, önző módon, csak hogy tovább hallgassa Dylean megnyugtató szavait és tovább érezze a haját ért simogatást. Tudja, csak addig feledkezhet bele, míg a szívének vad dobogása meg nem nyugszik. Az úgy is elárulja. Így viszont kapva kaphat az alkalmon, jobban mondva a reggelin. Nagyot nyel, lassan enged és húzódik el, kíváncsian pislogva a reggeli szerzeményre.
Egy kissé össze is vonja vékonyka szemöldökeit, ahogy a "gyümölcsöket" szemléli a hirtelen ölébe pottyant zsák rejtekében. Óvatosan nyúl bele és vesz ki egy darabot, gyanúsan méregeti és csak óvatosan kóstol bele. *
- Ez... eper... *szopogatja óvatosan a falatot, forgatja kis szájában, miközben elgondolkodva próbálja az íze alapján beazonosítani a hihetetlenül édes finomságot.* – Várj csak... *lendül hirtelen előre, hogy az egyik elgurult, hasonlóan piros aszaltságot apró marka, majd kis ujjai közé kaparintsa.* - Ez is az, kóstold meg! *nyújtja előre kezét, hogy ujjaival Dylean szájába segítse az aszalt gyümölcsöt. Elmélyülten figyeli a műveletet, mindaddig, míg bátyja fogai közé nem fogja azt s meg nem ízleli.*
- Ez a legédesebb... *lendül bele a sötéthajú leányzó a magyarázatba. Hogy honnan szedi ezeket, rejtély, mégis úgy beszél róluk, mintha csak tegnap ízlelte volna őket. Arról persze joviálisan hajlamos megfeledkezni, hogy bátyja nem biztos, hogy egyáltalán evett e már életében epret.* - ...de nekem a barack a kedvencem *maga elé emeli a zsákot, a mélyére néz, akkurátusan válogatva a megfelelő darab után. Úgy tűnik, a felhozatal elég vegyes, mert rá is lel egy nagyobbacska, napszín darabra.* - Ezt is meg kell kóstolnod! *mondja izgatottan, s ha Dylean lenyelte, ha nem az előző falatot, Trish apró ujjai közt már ott a következő falat, amit bátyjának szán.*
- Hogy sikerült megszerezned ezeket...? *kérdi végül. Azúrkék tekintetének ragyogásáért ezúttal aligha a rettegés és a félelem... mindinkább a mellkasában végigfolyó forró hála és csodálat a felelős.*
"Semmi baj, semmi baj..."
*Ha egyszer eljut odáig... az unokáinak így meséli majd: "Tudjátok, a biztonság nem a falak közt rejtezik... hanem egy hangban, amely képes összetörni a rémálmok tükrét, egy ölelésben, amiben menedékre lelhetsz, valakiben, aki bármit megtenne érted és akiért te is bármit megtennél."
De a pöttöm leányzó még igencsak messze van attól a jövőképtől, hogy egy kényelmes karosszékben üldögélve az unokáinak meséljen az élet nagy dolgairól. Ennél távolabb tán nem is lehetne, mint most, a rongyok halmán. Amelyek bár puhák és melegek, a nyomába sem érnek Dylean ölelésének. Úgy bújik bele, úgy fonja kis karjait bátyja nyaka köré, mintha a borostyánszemű fiú lenne az egyetlen, aki kimenekítheti az álom-lángok karmaiból...
Mert hiszen... ez így is van. Még ha most csupán ezt az illatot, a közelség megnyugtató melegét jelenti is.
Hunyt szemekkel, dacosan hallgat, önző módon, csak hogy tovább hallgassa Dylean megnyugtató szavait és tovább érezze a haját ért simogatást. Tudja, csak addig feledkezhet bele, míg a szívének vad dobogása meg nem nyugszik. Az úgy is elárulja. Így viszont kapva kaphat az alkalmon, jobban mondva a reggelin. Nagyot nyel, lassan enged és húzódik el, kíváncsian pislogva a reggeli szerzeményre.
Egy kissé össze is vonja vékonyka szemöldökeit, ahogy a "gyümölcsöket" szemléli a hirtelen ölébe pottyant zsák rejtekében. Óvatosan nyúl bele és vesz ki egy darabot, gyanúsan méregeti és csak óvatosan kóstol bele. *
- Ez... eper... *szopogatja óvatosan a falatot, forgatja kis szájában, miközben elgondolkodva próbálja az íze alapján beazonosítani a hihetetlenül édes finomságot.* – Várj csak... *lendül hirtelen előre, hogy az egyik elgurult, hasonlóan piros aszaltságot apró marka, majd kis ujjai közé kaparintsa.* - Ez is az, kóstold meg! *nyújtja előre kezét, hogy ujjaival Dylean szájába segítse az aszalt gyümölcsöt. Elmélyülten figyeli a műveletet, mindaddig, míg bátyja fogai közé nem fogja azt s meg nem ízleli.*
- Ez a legédesebb... *lendül bele a sötéthajú leányzó a magyarázatba. Hogy honnan szedi ezeket, rejtély, mégis úgy beszél róluk, mintha csak tegnap ízlelte volna őket. Arról persze joviálisan hajlamos megfeledkezni, hogy bátyja nem biztos, hogy egyáltalán evett e már életében epret.* - ...de nekem a barack a kedvencem *maga elé emeli a zsákot, a mélyére néz, akkurátusan válogatva a megfelelő darab után. Úgy tűnik, a felhozatal elég vegyes, mert rá is lel egy nagyobbacska, napszín darabra.* - Ezt is meg kell kóstolnod! *mondja izgatottan, s ha Dylean lenyelte, ha nem az előző falatot, Trish apró ujjai közt már ott a következő falat, amit bátyjának szán.*
- Hogy sikerült megszerezned ezeket...? *kérdi végül. Azúrkék tekintetének ragyogásáért ezúttal aligha a rettegés és a félelem... mindinkább a mellkasában végigfolyó forró hála és csodálat a felelős.*
277. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-03 17:38:27
Üzenet elküldve: 2013-02-03 17:38:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Árnyvilág peremén//
*A vászonzsák szárított gyümölcsöt rejt; sokkal jobb zsákmány ez, mint amire Dylean jogosan számított. Finom, édes és sokáig eláll, van elég, hogy ne kelljen újra lopnia legalább holnapig, ez jó hír. Trisha is biztosan örülni fog neki, hiszen szereti az ilyesmit, ha már süteményt nem tudott lopni a péktől, legalább ezzel kedveskedhet neki.*
~Illik is a mai naphoz, hogy valami édeset együnk!~ *gondolja Dylean vidáman, miközben koszos kis kezével a gyümölcsök közé túr, s gyorsan bekap egyet. A nevét nem is sejti, de édes és puha még a szárítás ellenére is. Remek csemege.* ~Trish imádni fogja...!~
*Mint egy végszóra, felcsendül mögötte az ismerős, édes hang. Ezúttal azonban nyoma sincs benne Trisha határozottságának, sokkal inkább tűnik elveszett suttogásnak a csendben.
Gyümölcs, ajándék, tervek... Minden értelmét veszti egy pillanat alatt, a vászonzsák tompa puffanással hullik valahol a földre, ahogy a két vékony gyerekkar átöleli az ébredező, rémült kislányt.*
- Semmi baj, semmi baj... *suttogja Dylean, magához szorítva remegő húgát. Ujjai gyöngéden simítanak végig Trisha ében tincsein, másik keze a hátát öleli, hogy hozzá bújhasson a kislány. Nem ritka az ilyesmi, az a réges-régi éjszaka mindkettejüket kísérti, bár Dylean tudja, az ő álmai nem mérhetőek ahhoz, amit Trish átélt. Mégha emlékezni nem is akar, a rettegés, a félelem ott él belül, mélyen eltemetve.
A tehetetlenség bántja Dyleant, szeretne segíteni, de többet nem tehet. Csak ölelheti a kis vadócot, így emlékeztetve a valóságra, míg meg nem nyugszik. Mikor pedig alább hagy a remegés, bátorító mosollyal simítja tenyerét a lány tarkójára, homlokát az övének nyomva.*
- Itt vagyok. Minden rendben... *ígéri. Bármit megtenne, hogy ez így is legyen, de a múltat össze nem törheti, meg nem másíthatja.* - Csak egy álom volt, de már vége. Ne aggódj! Nincs miért, látod? Itthon vagyunk és... Hé, képzeld, hoztam reggelit! Az egyik matróz olyan volt reggel, mint egy rakás szerencsétlenség, szóval könnyebb volt, mint tojást csenni egy szirti fészekéből és... Képzeld, gyümölcs volt a táskákban! Olyan édes, mint a méz!
*A témaváltás kicsit hirtelen, Dylean is érzi, de nem törődik vele. A cél, hogy feledtesse húgával a nyomasztó álmokat, erre pedig mi lenne jobb, mint a valóság. Nem túl fényes és szép, de annál, ami képes így megriasztani a mindig határozott Trishát még ez is jobb.
Dylean pedig rég megtanulta már, hogy mindenben a jót lássa meg, s másnak is azt mutassa.
Most is ezt teszi, miközben Trish ölébe rakja a vászontáskát, miközben néhány aszalt finomság bizony a földön gurul messzire a kapkodástól.*
- Kóstold meg! Nem tudom, mi lehet, de ilyen finomat még biztosan nem ettél!
*A vászonzsák szárított gyümölcsöt rejt; sokkal jobb zsákmány ez, mint amire Dylean jogosan számított. Finom, édes és sokáig eláll, van elég, hogy ne kelljen újra lopnia legalább holnapig, ez jó hír. Trisha is biztosan örülni fog neki, hiszen szereti az ilyesmit, ha már süteményt nem tudott lopni a péktől, legalább ezzel kedveskedhet neki.*
~Illik is a mai naphoz, hogy valami édeset együnk!~ *gondolja Dylean vidáman, miközben koszos kis kezével a gyümölcsök közé túr, s gyorsan bekap egyet. A nevét nem is sejti, de édes és puha még a szárítás ellenére is. Remek csemege.* ~Trish imádni fogja...!~
*Mint egy végszóra, felcsendül mögötte az ismerős, édes hang. Ezúttal azonban nyoma sincs benne Trisha határozottságának, sokkal inkább tűnik elveszett suttogásnak a csendben.
Gyümölcs, ajándék, tervek... Minden értelmét veszti egy pillanat alatt, a vászonzsák tompa puffanással hullik valahol a földre, ahogy a két vékony gyerekkar átöleli az ébredező, rémült kislányt.*
- Semmi baj, semmi baj... *suttogja Dylean, magához szorítva remegő húgát. Ujjai gyöngéden simítanak végig Trisha ében tincsein, másik keze a hátát öleli, hogy hozzá bújhasson a kislány. Nem ritka az ilyesmi, az a réges-régi éjszaka mindkettejüket kísérti, bár Dylean tudja, az ő álmai nem mérhetőek ahhoz, amit Trish átélt. Mégha emlékezni nem is akar, a rettegés, a félelem ott él belül, mélyen eltemetve.
A tehetetlenség bántja Dyleant, szeretne segíteni, de többet nem tehet. Csak ölelheti a kis vadócot, így emlékeztetve a valóságra, míg meg nem nyugszik. Mikor pedig alább hagy a remegés, bátorító mosollyal simítja tenyerét a lány tarkójára, homlokát az övének nyomva.*
- Itt vagyok. Minden rendben... *ígéri. Bármit megtenne, hogy ez így is legyen, de a múltat össze nem törheti, meg nem másíthatja.* - Csak egy álom volt, de már vége. Ne aggódj! Nincs miért, látod? Itthon vagyunk és... Hé, képzeld, hoztam reggelit! Az egyik matróz olyan volt reggel, mint egy rakás szerencsétlenség, szóval könnyebb volt, mint tojást csenni egy szirti fészekéből és... Képzeld, gyümölcs volt a táskákban! Olyan édes, mint a méz!
*A témaváltás kicsit hirtelen, Dylean is érzi, de nem törődik vele. A cél, hogy feledtesse húgával a nyomasztó álmokat, erre pedig mi lenne jobb, mint a valóság. Nem túl fényes és szép, de annál, ami képes így megriasztani a mindig határozott Trishát még ez is jobb.
Dylean pedig rég megtanulta már, hogy mindenben a jót lássa meg, s másnak is azt mutassa.
Most is ezt teszi, miközben Trish ölébe rakja a vászontáskát, miközben néhány aszalt finomság bizony a földön gurul messzire a kapkodástól.*
- Kóstold meg! Nem tudom, mi lehet, de ilyen finomat még biztosan nem ettél!
276. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-03 14:53:42
Üzenet elküldve: 2013-02-03 14:53:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Árnyvilág peremén//
*Ott jár.
Nem tudná megmondani pontosan, hogyan is nevezte ezt a helyet Apa, ám ez az aprócska lukacska az emlékezet vásznán mit sem változtat a lényegen.
Ott jár, ott, annál a különös, sötét tónusú épületnél, mely már akkor is összébb terelgeti vékonyka szemöldökeit, mikor a fiáker ablakából kitekintve meglátja a két nyomtávú - jobbára útnak nevezett - csapás végállomásaként. Már akkor különös bizalmatlanságot borzol benne, mikor a kocsi megáll, őt lesegítik a lépcsőkről s az a... valami fenyegetően fölé magasodik.
Pedig süt a nap, szinte szikrázik... mélykék ruhácskája fodraiba bújik, ahogy előrelép vagy ahogy illendően meghajol a nő előtt.
Mert így illő.
Egy része be akar menni. Hiszen Apuval hosszú utat tettek meg. Nem egészen tudja most pontosan, miért, de azt igen, hogy Apa mérges lesz, ha most vissza akar fordulni.
Igen, mert a másik része igenis erre készült.
- Nos? *pillant le rá Apa, azzal a végtelenül türelmes ábrázatával, amit csak a merészen, már-már sürgetően felvont bal szemöldök cáfol meg.* - Nem azért jöttünk idáig, hogy a küszöbön toporogj.*
*Az a nő néz rá és mosolyog. Nem látja, hiszen Aput fürkészi, de _érzi_. Érzi, hogy azt akarja, bemenjenek.
De ő már nem akar bemenni.
Vékony szemöldökeit ráncolja, kis ajkait erősen préseli, mintha különös kínokat állna ki, kis keze mégis engedelmes, álmos lassúsággal emelkedik, ujjai Apa ujja közé fonódnak engedelmesen.
Nem hallja Apu szavait, mert ahogy tekintetét előre tereli, a kétszárnyú ajtó irányába, szinte delejes félelem hulláma bukik át felette.
Szeretné mondani, hogy ne, ne menjenek be, hogy menjenek haza, inkább megeteti Tockost és kimegy vele lovagolni, csak ne... csak ne... lépjenek be _oda_.
A nő nyájasan mosolyog rájuk, ahogy hátrál s fél fordulatát követően a hatalmas ajtó egyik szárnyát nyitja. Akár egy hatalmas száj, lassan és félelmetesen nyílik, hogy a torkában lobogó vad lángok elemésztő ígéretével fogadja őket. A nő mosolyog, Apu pedig úgy megy tovább, mintha ő nem látná. Hiába kiabálna, nem hallanák, kis szája nem nyílik, a torkából nem tör elő sikoly. A lábai engedelmesen viszik tovább és tovább, egyre közelebb a forró tűz táncoló nyelveihez, mígnem...*
*Kis keze önkéntelenül kap előre. Céltalanságában ütközik a térdnek, mire a sötét szempillák rebbenve felelnek.
A kis mellkas olyan hevesen emelkedik és süllyed, hogy egy apró madár is megirigyelné fürgeségét, melyet fogva ejtett a vadász.
Nem igazán látja a rothadó falakat vagy a rongyok kupacát, ahogy sietősen, remegő tagokkal ülésbe tornázza magát. Zavartan rebbenő azúrpillantásával tökéletesen olyannak tűnik, mint akinek fogalma sincs arról, hol van, s miért itt.*
- Dy... Dylean...? *vékonyka hangja megcsuklik, ragyogó tekintetén túl még egy átkosan valóságszerű árnyékvilág utolsó darabjai várják, hogy a fiú összetörje azokat.*
A hozzászólás írója (Trisha Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.02.03 15:03:56
*Ott jár.
Nem tudná megmondani pontosan, hogyan is nevezte ezt a helyet Apa, ám ez az aprócska lukacska az emlékezet vásznán mit sem változtat a lényegen.
Ott jár, ott, annál a különös, sötét tónusú épületnél, mely már akkor is összébb terelgeti vékonyka szemöldökeit, mikor a fiáker ablakából kitekintve meglátja a két nyomtávú - jobbára útnak nevezett - csapás végállomásaként. Már akkor különös bizalmatlanságot borzol benne, mikor a kocsi megáll, őt lesegítik a lépcsőkről s az a... valami fenyegetően fölé magasodik.
Pedig süt a nap, szinte szikrázik... mélykék ruhácskája fodraiba bújik, ahogy előrelép vagy ahogy illendően meghajol a nő előtt.
Mert így illő.
Egy része be akar menni. Hiszen Apuval hosszú utat tettek meg. Nem egészen tudja most pontosan, miért, de azt igen, hogy Apa mérges lesz, ha most vissza akar fordulni.
Igen, mert a másik része igenis erre készült.
- Nos? *pillant le rá Apa, azzal a végtelenül türelmes ábrázatával, amit csak a merészen, már-már sürgetően felvont bal szemöldök cáfol meg.* - Nem azért jöttünk idáig, hogy a küszöbön toporogj.*
*Az a nő néz rá és mosolyog. Nem látja, hiszen Aput fürkészi, de _érzi_. Érzi, hogy azt akarja, bemenjenek.
De ő már nem akar bemenni.
Vékony szemöldökeit ráncolja, kis ajkait erősen préseli, mintha különös kínokat állna ki, kis keze mégis engedelmes, álmos lassúsággal emelkedik, ujjai Apa ujja közé fonódnak engedelmesen.
Nem hallja Apu szavait, mert ahogy tekintetét előre tereli, a kétszárnyú ajtó irányába, szinte delejes félelem hulláma bukik át felette.
Szeretné mondani, hogy ne, ne menjenek be, hogy menjenek haza, inkább megeteti Tockost és kimegy vele lovagolni, csak ne... csak ne... lépjenek be _oda_.
A nő nyájasan mosolyog rájuk, ahogy hátrál s fél fordulatát követően a hatalmas ajtó egyik szárnyát nyitja. Akár egy hatalmas száj, lassan és félelmetesen nyílik, hogy a torkában lobogó vad lángok elemésztő ígéretével fogadja őket. A nő mosolyog, Apu pedig úgy megy tovább, mintha ő nem látná. Hiába kiabálna, nem hallanák, kis szája nem nyílik, a torkából nem tör elő sikoly. A lábai engedelmesen viszik tovább és tovább, egyre közelebb a forró tűz táncoló nyelveihez, mígnem...*
*Kis keze önkéntelenül kap előre. Céltalanságában ütközik a térdnek, mire a sötét szempillák rebbenve felelnek.
A kis mellkas olyan hevesen emelkedik és süllyed, hogy egy apró madár is megirigyelné fürgeségét, melyet fogva ejtett a vadász.
Nem igazán látja a rothadó falakat vagy a rongyok kupacát, ahogy sietősen, remegő tagokkal ülésbe tornázza magát. Zavartan rebbenő azúrpillantásával tökéletesen olyannak tűnik, mint akinek fogalma sincs arról, hol van, s miért itt.*
- Dy... Dylean...? *vékonyka hangja megcsuklik, ragyogó tekintetén túl még egy átkosan valóságszerű árnyékvilág utolsó darabjai várják, hogy a fiú összetörje azokat.*
A hozzászólás írója (Trisha Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.02.03 15:03:56
275. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-03 07:48:19
Üzenet elküldve: 2013-02-03 07:48:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
// Caram //
* Nézi, hogy társnője betájolja magát, aztán valamit keres. Közben ő sem tétlenkedik, mert megszólít egy öreget, akitől megkérdezi merre található a Tündérkert. Az idős férfi agya nem működik olyan gyorsan, de végül elmagyarázza, hogy merre kell menni. Megköszöni, közben Caram rámutat a célpontjukra.*
- Igen! Az a mai feladatunk, hogy oda eljussunk. *Követi a sötételfet, vagyis jobban mondva mellette sétál. Azonban alig érnek oda a sziklakerthez, mikor hozzáfog a beszéléshez.*
- Majd én mutatom az utat. Elmondta nekem a Kikötőben az alak, hogy merre kell menni pontosan. * Mosolyog rá a másikra, aztán folytatja.*
- Szólj ha pihenni akarsz. Én megszoktam a hosszú utazásokat és a nehéz táskát. A férfiak általában ezért is meg szoktak lesni, hogy milyen nagy súlyt cipelek. Olykor vannak férfiak, akik azt mondják nem is vagyok elf. Inkább emberhez hasonlítanak. * Sóhajt egyet, miközben szemeivel egyre több részletet tár fel a Sziklaszirtekből.*
- Érdekes képződmény. * Mondja, közben minden egyes lépésével közeledik felé.*
- Határozottan felkeltette az érdeklődésem, azonban visszafelé jövet foglalkozzunk vele. Engem a Tündérkert jobban érdekel mint a puszta kövek. * Szögezi le előre, hogy ne legyen fennakadás ebből. Arra emlékszik, hogy az idegen férfi elmondta, hogy vigyázni kell ezen a helyen.*
- Egy fontos dolog, hogy óvatosan lépdelj, mert állítólag beszakadhat alattad. Ami valljuk be, cseppet sem kellemes. Összezúzza magát az ember, akkor még kimászni sincs esélye.
* Nézi, hogy társnője betájolja magát, aztán valamit keres. Közben ő sem tétlenkedik, mert megszólít egy öreget, akitől megkérdezi merre található a Tündérkert. Az idős férfi agya nem működik olyan gyorsan, de végül elmagyarázza, hogy merre kell menni. Megköszöni, közben Caram rámutat a célpontjukra.*
- Igen! Az a mai feladatunk, hogy oda eljussunk. *Követi a sötételfet, vagyis jobban mondva mellette sétál. Azonban alig érnek oda a sziklakerthez, mikor hozzáfog a beszéléshez.*
- Majd én mutatom az utat. Elmondta nekem a Kikötőben az alak, hogy merre kell menni pontosan. * Mosolyog rá a másikra, aztán folytatja.*
- Szólj ha pihenni akarsz. Én megszoktam a hosszú utazásokat és a nehéz táskát. A férfiak általában ezért is meg szoktak lesni, hogy milyen nagy súlyt cipelek. Olykor vannak férfiak, akik azt mondják nem is vagyok elf. Inkább emberhez hasonlítanak. * Sóhajt egyet, miközben szemeivel egyre több részletet tár fel a Sziklaszirtekből.*
- Érdekes képződmény. * Mondja, közben minden egyes lépésével közeledik felé.*
- Határozottan felkeltette az érdeklődésem, azonban visszafelé jövet foglalkozzunk vele. Engem a Tündérkert jobban érdekel mint a puszta kövek. * Szögezi le előre, hogy ne legyen fennakadás ebből. Arra emlékszik, hogy az idegen férfi elmondta, hogy vigyázni kell ezen a helyen.*
- Egy fontos dolog, hogy óvatosan lépdelj, mert állítólag beszakadhat alattad. Ami valljuk be, cseppet sem kellemes. Összezúzza magát az ember, akkor még kimászni sincs esélye.
274. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-02 22:07:32
Üzenet elküldve: 2013-02-02 22:07:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Wyssa részére//
*Amikor megvan az élelem, és kilépnek a fogadó áporodott levegőjéből a kikötőbe, Caram körülnéz, próbálja betájolni magát a még számára is ismeretlen környéken. A sziklák felé fordulva megpillant egy kis területet, ami mintha a szürke, felhős időjárás ellenére is napfényben ragyogna.*
Szerintem az lehet az *mutat arrafelé.* Semmi más nem tűnik tündéresnek ezen a vidéken.
*Amennyiben társnője is egyetért vele, elindul a sziklák felé. Eszébe jut az ork, akivel ott találkozott, és az ugrás... még most is beleborzong, ha arra gondol, ahogy zuhant, zuhant, majd magába ölelte a tenger. Kedve lenne megismételni - de erre minden bizonnyal majd máskor kerül sor.*
*Amikor megvan az élelem, és kilépnek a fogadó áporodott levegőjéből a kikötőbe, Caram körülnéz, próbálja betájolni magát a még számára is ismeretlen környéken. A sziklák felé fordulva megpillant egy kis területet, ami mintha a szürke, felhős időjárás ellenére is napfényben ragyogna.*
Szerintem az lehet az *mutat arrafelé.* Semmi más nem tűnik tündéresnek ezen a vidéken.
*Amennyiben társnője is egyetért vele, elindul a sziklák felé. Eszébe jut az ork, akivel ott találkozott, és az ugrás... még most is beleborzong, ha arra gondol, ahogy zuhant, zuhant, majd magába ölelte a tenger. Kedve lenne megismételni - de erre minden bizonnyal majd máskor kerül sor.*
273. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-02 19:22:09
Üzenet elküldve: 2013-02-02 19:22:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Niraya szavai mosolyt csalnak Naasier arcára is. Az étkező morajlása, a matrózok nevetése, az étel ínycsiklandó illata... A fél-elf lassan kezdi úgy érezni, ismét visszatér belé a jókedv. A múlt rossz emlékei, a nyomasztó árnyak ismét visszahúzódnak a mélybe, ahol szem meg nem találhatja őket.
Mikor pedig Noel visszatér, s Niraya arcán felragyog a szeretet, Naasiernak ismét eszébe jutnak hőn szeretett vásznai, s a rengeteg szín. Niraya szeme olyan, akár a folyékony jáde, azt is tudja, miként keverhetné ki abból a kevéske színből, ami most a táskájában lapul, s még mielőtt gátat szabhatna lelkesedésének, a merész szavak már ki is buknak belőle, őszintén, mint mindig.*
- Ön egyszerűen gyönyörű! Megengedné, hogy később lerajzoljam? *Csak ezután jut eszébe, hogy talán már megint hamarabb jártatta a száját, mint illendő lett volna, de már késő, talán már csak ronthat a dolgokon. Mégis Noel felé fordul zavart mosollyal, udvariasan.* - Persze csak ha Önnek sincs ellenére, Noel, hogy Kedveséről portrét fessek.
*Az eléjük kerülő étel remekül néz ki, Naasier mégis kissé bizalmatlanul kóstol bele, hiszem még soha nem volt szerencséje tündér-recept alapján készült ételhez. A vacsora azonban meglepően ínycsiklandó, s a hangulat is kezd egyre vidámabbá válni, ahogy a jóllakott matrózok egyre több és több rumot vedelnek. Otthonos és meghitt a kajüt melegében üldögélni, s mikor Niraya felveti a zene gondolatát, Naasier őszinte hévvel fordul Noel felé.*
- Nem is mondta, hogy a zenéhez is tehetsége van, Noel! Örömmel meghallgatnám vacsora után. *lelkesedik, s már-már gyermeki örömében még arról is megfeledkezve, hogy az alkohollal bizony csínján kell bánni, ismét kortyol a teletöltött pohárból. Egy másik művésszel találkozni mindig remek, s ez a kellemes hangulat is egész feledteti az okokat és a sok baljós eseményt, ami idesodorta őt az Erkölcsös Éjszaka fedélzetére. Messze van az, kinn a parton, ugyan mi baj lehet abból, ha vidám az ember. Úgyis rég volt már, hogy ennyire jól érezte magát. Talán csak Ayen mellett volt ilyen felszabadult, de annak is jó ideje már, hogy vele volt ideje találkozni. Hiányzik a gondtalan nevetés.*
*Az élet azonban ezúttal is keresztbe tesz; a kellemesnek ígérkező este reménye egy pillanat alatt megy füstbe, ahogy a matróz, majd a hajó kapitánya is az étkezőbe ront, s ezzel együtt a valóság súlya Naasier nyakába szakad ismét. Meg persze az alkohol, hisz' ha a matrózoknak nem is, egy ilyen tapasztalatlan ivónak az a két pohár rum is sok egy kissé. Naasier is érzi, hogy megszédül a feje, ahogy feláll, s bár nem részeg, azért kell pár pillanat, hogy Niraya után induljon. Igaz a kardrántásnak már a gondolatától is a hideg futkos a hátán.*
*Niraya szavai mosolyt csalnak Naasier arcára is. Az étkező morajlása, a matrózok nevetése, az étel ínycsiklandó illata... A fél-elf lassan kezdi úgy érezni, ismét visszatér belé a jókedv. A múlt rossz emlékei, a nyomasztó árnyak ismét visszahúzódnak a mélybe, ahol szem meg nem találhatja őket.
Mikor pedig Noel visszatér, s Niraya arcán felragyog a szeretet, Naasiernak ismét eszébe jutnak hőn szeretett vásznai, s a rengeteg szín. Niraya szeme olyan, akár a folyékony jáde, azt is tudja, miként keverhetné ki abból a kevéske színből, ami most a táskájában lapul, s még mielőtt gátat szabhatna lelkesedésének, a merész szavak már ki is buknak belőle, őszintén, mint mindig.*
- Ön egyszerűen gyönyörű! Megengedné, hogy később lerajzoljam? *Csak ezután jut eszébe, hogy talán már megint hamarabb jártatta a száját, mint illendő lett volna, de már késő, talán már csak ronthat a dolgokon. Mégis Noel felé fordul zavart mosollyal, udvariasan.* - Persze csak ha Önnek sincs ellenére, Noel, hogy Kedveséről portrét fessek.
*Az eléjük kerülő étel remekül néz ki, Naasier mégis kissé bizalmatlanul kóstol bele, hiszem még soha nem volt szerencséje tündér-recept alapján készült ételhez. A vacsora azonban meglepően ínycsiklandó, s a hangulat is kezd egyre vidámabbá válni, ahogy a jóllakott matrózok egyre több és több rumot vedelnek. Otthonos és meghitt a kajüt melegében üldögélni, s mikor Niraya felveti a zene gondolatát, Naasier őszinte hévvel fordul Noel felé.*
- Nem is mondta, hogy a zenéhez is tehetsége van, Noel! Örömmel meghallgatnám vacsora után. *lelkesedik, s már-már gyermeki örömében még arról is megfeledkezve, hogy az alkohollal bizony csínján kell bánni, ismét kortyol a teletöltött pohárból. Egy másik művésszel találkozni mindig remek, s ez a kellemes hangulat is egész feledteti az okokat és a sok baljós eseményt, ami idesodorta őt az Erkölcsös Éjszaka fedélzetére. Messze van az, kinn a parton, ugyan mi baj lehet abból, ha vidám az ember. Úgyis rég volt már, hogy ennyire jól érezte magát. Talán csak Ayen mellett volt ilyen felszabadult, de annak is jó ideje már, hogy vele volt ideje találkozni. Hiányzik a gondtalan nevetés.*
*Az élet azonban ezúttal is keresztbe tesz; a kellemesnek ígérkező este reménye egy pillanat alatt megy füstbe, ahogy a matróz, majd a hajó kapitánya is az étkezőbe ront, s ezzel együtt a valóság súlya Naasier nyakába szakad ismét. Meg persze az alkohol, hisz' ha a matrózoknak nem is, egy ilyen tapasztalatlan ivónak az a két pohár rum is sok egy kissé. Naasier is érzi, hogy megszédül a feje, ahogy feláll, s bár nem részeg, azért kell pár pillanat, hogy Niraya után induljon. Igaz a kardrántásnak már a gondolatától is a hideg futkos a hátán.*
272. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-02 10:32:49
Üzenet elküldve: 2013-02-02 10:32:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
//Falmas Asto Del. És bocsánat, amiért eddig tartott, de visszatértem. :) //
*Lábai földbe gyökereznek a hallottaktól. És a látvány.. Szörnyű érzés neki így látni a másikat. Szívét jobban sanyargatja, mint mikor eltűnt. Mint azok a rideg, sötét éjszakák, amiket egyedül kellett töltenie. Egyedül, nem tudva, mi van a másikkal. Nem tudva, hogy csak elment, otthagyva őt, vagy baja esett talán. Nem tudva, hogy él-e még valahol, vagy pusztán már csak a nő emlékeiben. De ez.. Ez a a kép. Kedvesének megtört látványa. Minden egyes szava, ami akkora balgaság számára. Bántani őt? Ameddig vele volt, minden pillanat édesebbnek tűnt, mint a méz. Üres méregzöld tekintetében megjelennek a könnyek. Elveszi a másik kezéből a tőrt. Egy darabig nézi a pengét, majd szemeit elborítják a könnyek, elhomályosítva látását. Egyszerűen eldobja a fegyvert, ki tudja merre. Az sem érdekli, ha egyenesen valaki szívébe száll. Hisz már oly sok embert ölt meg hideg vérrel, mielőtt megismerte a másikat. És ha most végleg elveszíti, ismét nem marad semmi visszatartó erő. Semmi, ami megállítaná, hogy kioltsa mások életét, vagy talán sajátját.
Zokogva borul a férfire. Karjait szorosan átfonja testén. Nem akarja elengedni. Még egyszer nem. Azt már végképp nem élné túl.*
- Az egyetlen dolog amivel bántasz, az a sok ostoba szó, ami most elhagyta a szád! Ne mondj ilyen bolondságokat. Te vagy az, aki miatt volt értelme élnem. Mégis hogy sétálhatnék tovább boldogan? Hogy ölhetnélek meg?! Ne kérj ilyeneket tőlem... Csak maradj velem, kérlek! Nem tudom, hol voltál eddig, de azt akarom, hogy most már újra velem legyél. *zokogja. Lelkéből annyi fájdalom szakad fel, mi talán egy ezredévre is soknak tűnhet. Határozottsága valahol rég elveszett. Most csak megtört, gyenge valóját látja az, ki rá pillant. De ez nem is érdekli. Megfogadta egyszer, nagyon régen, hogy ha olyan helyzetbe kerülne, inkább öljék meg, mint hogy könyörögjön az életéért. És most mégis ezt teszi. Keservesen öleli a másikat, ragaszkodva hozzá. Az egyetlen, ami idáig éltette, az a remény, hogy talán újra látja a másikat. És most, hogy ez megtörtént, az egyetlen éltetőjévé maga a férfi vált. Az ő élete a sajátja is.*
- Szeretlek, érted? *szorítja a másikat oly erősen, hogy szinte eggyé válik vele. Arcát a másik vállába temeti, könnyeivel megáztatva ruháját. Hosszú, hófehér tincsei bánatosan lengenek a sós szélben, szinte sírnak a jelenetet látva. Karjai szinte fájnak, oly erősen kapaszkodik a másikba, de inkább hagyná hogy kést mártsanak a szívébe, minthogy elengedje Astot.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.02.02 16:57:35, a következő indokkal:
Elírások javítása
*Lábai földbe gyökereznek a hallottaktól. És a látvány.. Szörnyű érzés neki így látni a másikat. Szívét jobban sanyargatja, mint mikor eltűnt. Mint azok a rideg, sötét éjszakák, amiket egyedül kellett töltenie. Egyedül, nem tudva, mi van a másikkal. Nem tudva, hogy csak elment, otthagyva őt, vagy baja esett talán. Nem tudva, hogy él-e még valahol, vagy pusztán már csak a nő emlékeiben. De ez.. Ez a a kép. Kedvesének megtört látványa. Minden egyes szava, ami akkora balgaság számára. Bántani őt? Ameddig vele volt, minden pillanat édesebbnek tűnt, mint a méz. Üres méregzöld tekintetében megjelennek a könnyek. Elveszi a másik kezéből a tőrt. Egy darabig nézi a pengét, majd szemeit elborítják a könnyek, elhomályosítva látását. Egyszerűen eldobja a fegyvert, ki tudja merre. Az sem érdekli, ha egyenesen valaki szívébe száll. Hisz már oly sok embert ölt meg hideg vérrel, mielőtt megismerte a másikat. És ha most végleg elveszíti, ismét nem marad semmi visszatartó erő. Semmi, ami megállítaná, hogy kioltsa mások életét, vagy talán sajátját.
Zokogva borul a férfire. Karjait szorosan átfonja testén. Nem akarja elengedni. Még egyszer nem. Azt már végképp nem élné túl.*
- Az egyetlen dolog amivel bántasz, az a sok ostoba szó, ami most elhagyta a szád! Ne mondj ilyen bolondságokat. Te vagy az, aki miatt volt értelme élnem. Mégis hogy sétálhatnék tovább boldogan? Hogy ölhetnélek meg?! Ne kérj ilyeneket tőlem... Csak maradj velem, kérlek! Nem tudom, hol voltál eddig, de azt akarom, hogy most már újra velem legyél. *zokogja. Lelkéből annyi fájdalom szakad fel, mi talán egy ezredévre is soknak tűnhet. Határozottsága valahol rég elveszett. Most csak megtört, gyenge valóját látja az, ki rá pillant. De ez nem is érdekli. Megfogadta egyszer, nagyon régen, hogy ha olyan helyzetbe kerülne, inkább öljék meg, mint hogy könyörögjön az életéért. És most mégis ezt teszi. Keservesen öleli a másikat, ragaszkodva hozzá. Az egyetlen, ami idáig éltette, az a remény, hogy talán újra látja a másikat. És most, hogy ez megtörtént, az egyetlen éltetőjévé maga a férfi vált. Az ő élete a sajátja is.*
- Szeretlek, érted? *szorítja a másikat oly erősen, hogy szinte eggyé válik vele. Arcát a másik vállába temeti, könnyeivel megáztatva ruháját. Hosszú, hófehér tincsei bánatosan lengenek a sós szélben, szinte sírnak a jelenetet látva. Karjai szinte fájnak, oly erősen kapaszkodik a másikba, de inkább hagyná hogy kést mártsanak a szívébe, minthogy elengedje Astot.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.02.02 16:57:35, a következő indokkal:
Elírások javítása
271. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-02-01 13:49:13
Üzenet elküldve: 2013-02-01 13:49:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
-Ahogy kívánod, félretehetjük ezt a kitűnő rumot a vacsora utánra *bár maga nem állja meg, hogy ne töltsön magának még egy keveset, amíg várakozik. Azonban örömmel válaszol Naasier kérdésére.* -A hajóra körülbelül tíz évvel ezelőtt érkeztem, bár a kedves férjem, Noel, már akkor is régóta szolgált ezen a hajón. Szeretem ezt az életet itt a hajón és ezeket a matrózokat egytől egyig jól ismerem, *barátként néz végig a nevető matrózokon* de néha egy kis honvággyal gondolok vissza tündérhon lankáira. *mereng el az emlékekbe, majd szemét újra megtölti a jelen pillanata, hisz az ajtóba Noel toppan be. Niraya arca kivirul, amint kedvesét látja és hallja kellemes, dallamos hangját. A vacsora is rögtön érkezik és a szakács most is kitett magáért, hogy a tündér kedvében járjon ezzel az egyik kedvenc fogásával.
Amint Noel melléül, az asztal alatt Niraya megszorítja a kezét és egy pillanatra elmerül égszínkék szemében, majd újra az asztaltársasághoz fordul.* - Arra gondoltam, Noel megmutathatnád nekünk miután megvacsorázunk, milyen nagyszerű hangszerrel szoktad szórakoztatni a matrózokat, persze ha nincs ellene kifogásod.*reméli vendégei érdeklődnek az ilyen művészet iránt is. Aztán korgó gyomra enyhítésére falatozni kezd. Nem tarthat sokáig a nyugodt vacsora, mert egyszerre csak egy matróz ront be az étkezőbe, azzal az indokkal, hogy váratlan vendégek tűntek fel a hajó fedélzetén, akik nem éppen barátságos szándék vezérelt. Niraya abbahagyja az evés, kérdően társaira néz, majd elszánt tekintettel feláll és elindul, hogy utánanézzen, ki az és mit akar tőlük. Még egyet hátraszól a többieknek.* -Mire vártok, parancsot adott a kapitány. *azzal Soheli mellett kilép az ajtón.*
-Ahogy kívánod, félretehetjük ezt a kitűnő rumot a vacsora utánra *bár maga nem állja meg, hogy ne töltsön magának még egy keveset, amíg várakozik. Azonban örömmel válaszol Naasier kérdésére.* -A hajóra körülbelül tíz évvel ezelőtt érkeztem, bár a kedves férjem, Noel, már akkor is régóta szolgált ezen a hajón. Szeretem ezt az életet itt a hajón és ezeket a matrózokat egytől egyig jól ismerem, *barátként néz végig a nevető matrózokon* de néha egy kis honvággyal gondolok vissza tündérhon lankáira. *mereng el az emlékekbe, majd szemét újra megtölti a jelen pillanata, hisz az ajtóba Noel toppan be. Niraya arca kivirul, amint kedvesét látja és hallja kellemes, dallamos hangját. A vacsora is rögtön érkezik és a szakács most is kitett magáért, hogy a tündér kedvében járjon ezzel az egyik kedvenc fogásával.
Amint Noel melléül, az asztal alatt Niraya megszorítja a kezét és egy pillanatra elmerül égszínkék szemében, majd újra az asztaltársasághoz fordul.* - Arra gondoltam, Noel megmutathatnád nekünk miután megvacsorázunk, milyen nagyszerű hangszerrel szoktad szórakoztatni a matrózokat, persze ha nincs ellene kifogásod.*reméli vendégei érdeklődnek az ilyen művészet iránt is. Aztán korgó gyomra enyhítésére falatozni kezd. Nem tarthat sokáig a nyugodt vacsora, mert egyszerre csak egy matróz ront be az étkezőbe, azzal az indokkal, hogy váratlan vendégek tűntek fel a hajó fedélzetén, akik nem éppen barátságos szándék vezérelt. Niraya abbahagyja az evés, kérdően társaira néz, majd elszánt tekintettel feláll és elindul, hogy utánanézzen, ki az és mit akar tőlük. Még egyet hátraszól a többieknek.* -Mire vártok, parancsot adott a kapitány. *azzal Soheli mellett kilép az ajtón.*
270. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 19:40:39
Üzenet elküldve: 2013-01-30 19:40:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
//A pókok ereklyéje//
*Immáron újból együtt van a négy kiválasztott, és türelmesen várják a vacsorát. Közben a matrózok még egy adaggal töltenek maguknak a bódító italból, független attól, hogy van, aki már így is többet ivott a kelleténél. Közben megérkezik a szakács az étellel, majd Nirayára sandít, és azt mondja:*
- Remélem ízleni fog *azzal mindenkinek kiméri az adagját, majd visszavonul a konyhának kinevezett kabinba. Ezután persze mindenki nekilát az ételnek, melyről a szakács nem volt hajlandó elárulni a nevét, vagy hogy miből készült. Végülis a matrózok legtöbbjének az arcán elégedettség látszik, és az elfogyasztott rum mennyiségének hála a hangulat is jelentősen javult. A hirtelen jött jókedv azonban nem tart sokáig. Egy matróz, aki eddig az árbóckosárból kémlelte a vizet és a kikötőt, hirtelen beront az étkezőkabinba. Persze minden tekintet, még az enyhén illumináltak is rászegeződnek, mivel tudják, ha ő itt van, az csakis rossz hír lehet. Mindössze csak egy matróz enged meg magának még egy jókedvű kiáltást:*
- Na mi van, öreg, megcsáklyáztak minket a kalózok a kikötőben? *erre egy-két másik is halk kuncogást hallat.*
- Nem hinném, hogy kalózok *mondja a berontó matróz lihegve* Bármik is ezek, a szárazföldről jöttek. Csak ketten vannak, de elintéztek minden matrózt, aki odafent tartózkodott. Azt üvöltötték: 'Hozzátok elénk őket!'
*Egy darabig mindenki komolyan figyel, majd amolyan matróz-tréfát sejtve megint nevetni kezdenek páran, ekkor azonban Soheli jelenik meg az ajtóban:*
- Mi az ördögöt műveltek, amikor odafent dúl a csata? *majd Noelre néz, rámutat, és fenyegetőn rázni kezdi az ujját* Ha ezt a bajt te hoztad ránk, és nem tudod eltakarítani, én magam vetlek a Pişkeruňok közé!
*Ebből már a legrészegebb matróz is tudhatja, hogy itt komoly baj van, hiszen Soheli még a kalóztámadások idején sem ideges ennyire.*
*Immáron újból együtt van a négy kiválasztott, és türelmesen várják a vacsorát. Közben a matrózok még egy adaggal töltenek maguknak a bódító italból, független attól, hogy van, aki már így is többet ivott a kelleténél. Közben megérkezik a szakács az étellel, majd Nirayára sandít, és azt mondja:*
- Remélem ízleni fog *azzal mindenkinek kiméri az adagját, majd visszavonul a konyhának kinevezett kabinba. Ezután persze mindenki nekilát az ételnek, melyről a szakács nem volt hajlandó elárulni a nevét, vagy hogy miből készült. Végülis a matrózok legtöbbjének az arcán elégedettség látszik, és az elfogyasztott rum mennyiségének hála a hangulat is jelentősen javult. A hirtelen jött jókedv azonban nem tart sokáig. Egy matróz, aki eddig az árbóckosárból kémlelte a vizet és a kikötőt, hirtelen beront az étkezőkabinba. Persze minden tekintet, még az enyhén illumináltak is rászegeződnek, mivel tudják, ha ő itt van, az csakis rossz hír lehet. Mindössze csak egy matróz enged meg magának még egy jókedvű kiáltást:*
- Na mi van, öreg, megcsáklyáztak minket a kalózok a kikötőben? *erre egy-két másik is halk kuncogást hallat.*
- Nem hinném, hogy kalózok *mondja a berontó matróz lihegve* Bármik is ezek, a szárazföldről jöttek. Csak ketten vannak, de elintéztek minden matrózt, aki odafent tartózkodott. Azt üvöltötték: 'Hozzátok elénk őket!'
*Egy darabig mindenki komolyan figyel, majd amolyan matróz-tréfát sejtve megint nevetni kezdenek páran, ekkor azonban Soheli jelenik meg az ajtóban:*
- Mi az ördögöt műveltek, amikor odafent dúl a csata? *majd Noelre néz, rámutat, és fenyegetőn rázni kezdi az ujját* Ha ezt a bajt te hoztad ránk, és nem tudod eltakarítani, én magam vetlek a Pişkeruňok közé!
*Ebből már a legrészegebb matróz is tudhatja, hogy itt komoly baj van, hiszen Soheli még a kalóztámadások idején sem ideges ennyire.*
269. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 16:49:25
Üzenet elküldve: 2013-01-30 16:49:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Noel a kabinból kilépve megkönnyebbülve lélegez fel; ismét túl van egy nem mindennapi napon, és az a nap már csakis arra vár, hogy egy kiadós vacsorával végződjön. Becsukja maga után az ajtót, majd egyenes irányt vesz az egy szinttel alatta levő étkezőhöz. Szerencsére akadály nélkül, gyorsan lejut a kabinhoz, ugyanis a kabinokba vezető folyosók már-már annyira szűkek a helykihasználás végett, hogy két ember aligha fér meg kényelmesen egymás mellett, így ha netalántán valamelyik nagydarab matróz szembejönne Noellel, csak távolabb kerülne vacsorája elfogyasztásától. A szűk helynek köszönhetően a ritkán szellőztetett folyosókon a pislákoló lámpások füstje csípheti az arra érzékenyek szemét. Az ajtóhoz közeledve Noel megérzi a finom étel illatát, és ezzel egy időben ismét megkordul a gyomra.* ~Remélem Niraya kikérte az én fejadagomat.
*Egy negyed órával később a csapat ismét egymásra talált. Noel megjelenése a matrózokban egy pillanatra kis nyugtalanságot kelt, de ez hamar eloszlik, amint látják, hogy a lazsáló tengeri kutyák dorgálása helyett fontosabb dolga is akad. Leül a neki kijelölt helyre kedvese mellé, majd így szól.* - Nagyszerű, látom mindnyájan együtt fogunk étkezni, ahogy kiszimatoltam, Niraya egyik kedvenc receptje fog az asztalra kerülni ma este. Szívják be magukba ezt a vidám hangulatot, amíg tehetik, ígérem, felejthetetlen lesz ez a mai éjszaka. *Körbe tekint, megvárja míg a társaság elcsendesedik, majd erőteljes hangon így szól.* - Matrózok, aztán csak csínján az alkohollal, valamint kérném, hogy akik éjszakára vannak beosztva, azok étkezés után jelentkezzenek szolgálatra. Köszönöm. *Arca mosolyra húzódik.* - Jut eszembe, szeretném, hogy eme két vendégnek nagyszerű élményei lennének a mai éjszakáról, szóval, hogy a hangulat kicsit oldódjon, mindenkinek még egy kupa rum jár. *Erre természetesen az ételre váró csapat üdvrivalgásban tör ki.
Miután háttérzaj a szokásos hangszín alá csökken, Naasier-re és Kleya-ra tekint.* - Remélem, nem szakítottam meg semmilyen komolyabb párbeszédet.
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:55:29, a következő indokkal:
Vesszőhibák javítása
*Noel a kabinból kilépve megkönnyebbülve lélegez fel; ismét túl van egy nem mindennapi napon, és az a nap már csakis arra vár, hogy egy kiadós vacsorával végződjön. Becsukja maga után az ajtót, majd egyenes irányt vesz az egy szinttel alatta levő étkezőhöz. Szerencsére akadály nélkül, gyorsan lejut a kabinhoz, ugyanis a kabinokba vezető folyosók már-már annyira szűkek a helykihasználás végett, hogy két ember aligha fér meg kényelmesen egymás mellett, így ha netalántán valamelyik nagydarab matróz szembejönne Noellel, csak távolabb kerülne vacsorája elfogyasztásától. A szűk helynek köszönhetően a ritkán szellőztetett folyosókon a pislákoló lámpások füstje csípheti az arra érzékenyek szemét. Az ajtóhoz közeledve Noel megérzi a finom étel illatát, és ezzel egy időben ismét megkordul a gyomra.* ~Remélem Niraya kikérte az én fejadagomat.
*Egy negyed órával később a csapat ismét egymásra talált. Noel megjelenése a matrózokban egy pillanatra kis nyugtalanságot kelt, de ez hamar eloszlik, amint látják, hogy a lazsáló tengeri kutyák dorgálása helyett fontosabb dolga is akad. Leül a neki kijelölt helyre kedvese mellé, majd így szól.* - Nagyszerű, látom mindnyájan együtt fogunk étkezni, ahogy kiszimatoltam, Niraya egyik kedvenc receptje fog az asztalra kerülni ma este. Szívják be magukba ezt a vidám hangulatot, amíg tehetik, ígérem, felejthetetlen lesz ez a mai éjszaka. *Körbe tekint, megvárja míg a társaság elcsendesedik, majd erőteljes hangon így szól.* - Matrózok, aztán csak csínján az alkohollal, valamint kérném, hogy akik éjszakára vannak beosztva, azok étkezés után jelentkezzenek szolgálatra. Köszönöm. *Arca mosolyra húzódik.* - Jut eszembe, szeretném, hogy eme két vendégnek nagyszerű élményei lennének a mai éjszakáról, szóval, hogy a hangulat kicsit oldódjon, mindenkinek még egy kupa rum jár. *Erre természetesen az ételre váró csapat üdvrivalgásban tör ki.
Miután háttérzaj a szokásos hangszín alá csökken, Naasier-re és Kleya-ra tekint.* - Remélem, nem szakítottam meg semmilyen komolyabb párbeszédet.
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:55:29, a következő indokkal:
Vesszőhibák javítása
268. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 17:31:22
Üzenet elküldve: 2013-01-29 17:31:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
//A pókok ereklyéje - Noel//
*Soheli arca persze teljesen megváltozik, amikor Noel a pénzre tereli a szót. Egész közel hajol, úgy hallgatja, ahogy régi ismerőse előadja a történetüket. Folytonosan bólogat, majd a végén kijelenti:*
- Hát miért nem ezzel kezdted? Tudod, hogy kiválasztottakat mindig szívesen látok a hajón *mosolyog, majd végülis rájön, hogy ez nem vicc-téma* Hát legyen, segítek nektek, ha már csak annyit is, hogy itt adok nektek estére szállást. Többet még így sem vállalhatok, sajnálom. Ami az együtt étkezést illeti* megvakarja a homlokát* sajnos azt sem vállalhatom, tudod, hogy csak nagy ritkán fordul elő, hogy van időm ilyesmire, és ez a mostani biztosan nem ezen ritka alkalmak egyike. De te menj, egyél, aztán holnap, miután beszéltél azokkal a matrózokkal, akiket mondtál, hagyjátok el a hajót.
*Azzal kényelmesen elhelyezkedik a székében, és miközben Noel elindul az étkező fele, előkotor egy darab papírt, meg írószerszámot, majd elkezd valamit irkálni.*
*Soheli arca persze teljesen megváltozik, amikor Noel a pénzre tereli a szót. Egész közel hajol, úgy hallgatja, ahogy régi ismerőse előadja a történetüket. Folytonosan bólogat, majd a végén kijelenti:*
- Hát miért nem ezzel kezdted? Tudod, hogy kiválasztottakat mindig szívesen látok a hajón *mosolyog, majd végülis rájön, hogy ez nem vicc-téma* Hát legyen, segítek nektek, ha már csak annyit is, hogy itt adok nektek estére szállást. Többet még így sem vállalhatok, sajnálom. Ami az együtt étkezést illeti* megvakarja a homlokát* sajnos azt sem vállalhatom, tudod, hogy csak nagy ritkán fordul elő, hogy van időm ilyesmire, és ez a mostani biztosan nem ezen ritka alkalmak egyike. De te menj, egyél, aztán holnap, miután beszéltél azokkal a matrózokkal, akiket mondtál, hagyjátok el a hajót.
*Azzal kényelmesen elhelyezkedik a székében, és miközben Noel elindul az étkező fele, előkotor egy darab papírt, meg írószerszámot, majd elkezd valamit irkálni.*
267. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 15:37:25
Üzenet elküldve: 2013-01-29 15:37:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Mintha Naasier nem örülne annak, hogy fegyvert adnak kezébe. Kyleia ezt cseppet sem fogadja örömmel. Nem mutatja külső jelét, de kezd rosszul lenni ettől a gyámoltalan alaktól. Pedig... Nemrégiben még érzett az ostoba iránt némi szimpátiát, mikor is az meg akarta őt menteni. Na igen... Aztán kiderült, hogy nemigen volt rá szükség... És még nagyobb bajban vannak, mint előtte. De ezt nem fogja hangoztatni, az már szent.*
- Sajnálom, hogy arra ösztönzöm, ragadjon fegyvert... Látom nemigen szimpatizál az efféle eszközökkel. De kérem értse meg. Ha tudjuk, hogy képes megvédeni magát, sokkal nyugodtabbak lehetünk, baj esetén! *mondja úgy, mintha kissé zavarban lenne amiatt, hogy rossz 'ajándékkal' jutalmazta a férfit.*
- Igaza van, menjünk! És... Ne aggódjon, nem olyan nehéz használni a fegyvert... Ha szeretné... Akár taníthatom én is, hogyan kell forgatni. *mosolyog. "Legyen vége ennek az egésznek... Ígérem, sok embert meg fogok én ezért még ölni..." mérgelődik közben magában, hibáztatva saját ostobaságát, hogy ebbe az egészbe belebotlott.
A hajót szemléli útjuk közben. Megjegyzi az útvonalat, amin közlekednek, hogy később ne tévedjen el errefelé. Egy nagyobb helyiségben találják magukat hamarosan.*
- Üdvözlöm önöket! Elnézést, hogy ilyenkor zavarjuk önöket, kérem... Folytassák amit eddig csináltak! *köszön kissé megilletődve a tömeget látva. Azonnal Niraya után lépked és helyet foglal az asztalnál. Az italt gyanúsan méregeti, mint aki még soha nem ivott olyat. Aztán a köszöntőt hallva felemeli poharát és anélkül, hogy beleszagolna, lehúzza a pohár tartalmát. Egy kicsit megrázkódik és enyhe köhögésben tör ki.*
- Mi... Mi ez az ital? *kérdi, meglepett képet vágva. Nem mondhatná, hogy olyannyira szörnyű. Ivott már rosszabbat is, de jobb, ha nem viszi túlzásba, tekintve, hogy tisztában van azzal, mennyire bírja az alkoholt. Éppen ezért szűkül össze szeme, mikor vendéglátójuk ismételten meg akarja tölteni poharukat.*
- Remélem nem sértem meg vele, ha a következő pohárral már csak étkezés után iszom. Tudja... Nemigen bírom az alkoholt. Ízről ítélve ez pedig határozottan annak tűnik. *mondja, arcára pedig piros pír ül ki. Nem zavartsága miatt, sokkal inkább azért, mert már most érzi a rum hatását, ezt viszont esze ágában sincs közölni társaival.*
*Mintha Naasier nem örülne annak, hogy fegyvert adnak kezébe. Kyleia ezt cseppet sem fogadja örömmel. Nem mutatja külső jelét, de kezd rosszul lenni ettől a gyámoltalan alaktól. Pedig... Nemrégiben még érzett az ostoba iránt némi szimpátiát, mikor is az meg akarta őt menteni. Na igen... Aztán kiderült, hogy nemigen volt rá szükség... És még nagyobb bajban vannak, mint előtte. De ezt nem fogja hangoztatni, az már szent.*
- Sajnálom, hogy arra ösztönzöm, ragadjon fegyvert... Látom nemigen szimpatizál az efféle eszközökkel. De kérem értse meg. Ha tudjuk, hogy képes megvédeni magát, sokkal nyugodtabbak lehetünk, baj esetén! *mondja úgy, mintha kissé zavarban lenne amiatt, hogy rossz 'ajándékkal' jutalmazta a férfit.*
- Igaza van, menjünk! És... Ne aggódjon, nem olyan nehéz használni a fegyvert... Ha szeretné... Akár taníthatom én is, hogyan kell forgatni. *mosolyog. "Legyen vége ennek az egésznek... Ígérem, sok embert meg fogok én ezért még ölni..." mérgelődik közben magában, hibáztatva saját ostobaságát, hogy ebbe az egészbe belebotlott.
A hajót szemléli útjuk közben. Megjegyzi az útvonalat, amin közlekednek, hogy később ne tévedjen el errefelé. Egy nagyobb helyiségben találják magukat hamarosan.*
- Üdvözlöm önöket! Elnézést, hogy ilyenkor zavarjuk önöket, kérem... Folytassák amit eddig csináltak! *köszön kissé megilletődve a tömeget látva. Azonnal Niraya után lépked és helyet foglal az asztalnál. Az italt gyanúsan méregeti, mint aki még soha nem ivott olyat. Aztán a köszöntőt hallva felemeli poharát és anélkül, hogy beleszagolna, lehúzza a pohár tartalmát. Egy kicsit megrázkódik és enyhe köhögésben tör ki.*
- Mi... Mi ez az ital? *kérdi, meglepett képet vágva. Nem mondhatná, hogy olyannyira szörnyű. Ivott már rosszabbat is, de jobb, ha nem viszi túlzásba, tekintve, hogy tisztában van azzal, mennyire bírja az alkoholt. Éppen ezért szűkül össze szeme, mikor vendéglátójuk ismételten meg akarja tölteni poharukat.*
- Remélem nem sértem meg vele, ha a következő pohárral már csak étkezés után iszom. Tudja... Nemigen bírom az alkoholt. Ízről ítélve ez pedig határozottan annak tűnik. *mondja, arcára pedig piros pír ül ki. Nem zavartsága miatt, sokkal inkább azért, mert már most érzi a rum hatását, ezt viszont esze ágában sincs közölni társaival.*
266. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 19:32:44
Üzenet elküldve: 2013-01-28 19:32:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Önkéntelenül lép hátrább, ahogy Kleya a kardot felé nyújtja. A kikötői lámpások fénye baljósan csillan meg a rideg fémen. Mintha egy csepp vörös, fényből-szőtt vér csurranna végig a pengén, s ettől elszorul Naasier torka. Ezt az érzést nem enyhítheti semmi, még az előtte álló lány biztató mosolya sem.
Gyűlöli a fegyvereket.
Az egész talán csak néhány szívdobbanás, Naasier számára azonban végtelennek tűnik a pillanat, míg döntésre jut. Lassú sóhajjal engedi ki a hirtelen benne rekedt lélegzetet, miközben a fegyverért nyúl. A hideg fém érintése ismerős, mégis idegen, rég volt, hogy ilyesmit fogott a kezébe, akkor se szívesen tette.*
- Köszönöm, Kleya kisasszony *leheli sóhajtásnál alig hangosabban, bár most először nem csengenek őszintén szavai.
A penge, ha nem is tökéletesen, de illik a kezébe, a fém nem túl nehéz, inkább gyors és kecses. Naasier óvatosan méri fel egyensúlyát, s bár érzi, milyen remek a kard, mégse tudja lenyűgözni. Ez is csak olyan mint a többi megmunkált fémdarab, ami arravaló, hogy mások vérét vegye, s életeket oltson ki. Értelem és könyörület nélkül.
Végül tapasztaltnak épp nem nevezhető, mégis meglepően határozott mozdulattal akasztja vállára a kardot, s még a szíjakat is megigazítja kissé, hogy ne zavarja a tok mozdulatait.
Semmivel nem kényelmesebb így, de praktikus, s talán idővel meg is feledkezhet utálatos terhéről...*
- Igaza van, nem várhatom, hogy Önök védjenek meg. Az csak feleslegesen sodorna veszélybe mindnyájunkat. *ismeri el Kyleia szavainak igazságát apró, kimért főhajtással, mosolyának azonban ezúttal nyoma sincs. Végtére is... Miért lenne boldog? Valóban ez az egyetlen oka, hogy elfogadta a fegyvert, melytől a hideg rázza.* - Menjünk, nem illik, hogy megvárakoztassuk a vendéglátóinkat, ha már ilyen kedvesek hozzánk.
*Naasier hamar beéri Nirayát, s ahogy a nő beljebb invitálja őket, mosolyát is viszonozza. Van azonban ebben a mosolyban valami idegen és kimért, ami eddig nem jellemezte a fél-elfet. Csak mire az étkezőbe érnek sikerül ismét visszanyernie a lelkében tomboló káosz feletti uralmat és ismét felszabadulni kissé, bár a vállát húzó súly minden egyes percben emlékezteti, a kard jelenlétére.
Bilincsnek tűnik a fegyver, ami kérlelhetetlenül a földhöz láncolja.*
'Hogy képes Darsam egész életében ezt a súlyt hordozni?' *kérdezi magától, a kérdésre azonban tudja, soha nem kaphat választ. Hisz' gyermekként számtalanszor tette már fel, a felelet azonban minden alkalommal ugyanolyan távoli és megérthetetlen maradt számára.
Most különben sincs rá idő, hogy ezen merengjen, egyelőre örülhet annak, hogy nem kell forgatnia azt az utálatos fémdarabot. Egykori tanítója úgyis bizonyára szívbajt kapna, ha ismét fegyvert látna nála, hisz már gyerekkorában is előszeretettel hangoztatta, hogy minden egyes perc, amit arra pazarol, hogy egy „harcra teljességgel alkalmatlan lelencet” próbáljon kardforgatásra tanítani kész pazarlás.
Fegyver és ital. Az utóbbi még mindig közelebb áll hozzá, bár nem mondhatni, hogy jó barátok lennének. Ha választani kell, mégis csak ez az ártalmatlanabb a két rossz közül.
Ez persze nem jelenti, hogy örömmel ízleli meg, a rum marja a torkát, mikor puszta udvariasságból belekortyol a pohárba. Hisz annyit még ő is tud; matrózok közt italt elutasítani hatalmas modortalanság lenne.
De arra már nem képes rábírni magát, hogy többet igyon, így is érzi, hogy az enyhének épp nem nevezhető alkohol a fejébe száll, s megszédíti. Hiába, aki olyan ritkán él ilyesmivel, mint ő az jobb, ha vigyáz. Elvégre, igazán nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni vendéglátóit, vagy akár önmagát.*
- Megkérdezhetem, Niraya kisasszony, mióta élnek ezen a hajón a férjével? *fordul inkább a hölgy felé, míg az étel készül. Szívesen beszélne a Remetéről is, de a matrózok kutató tekintetének kereszttüzében ez aligha lenne bölcs dolog, hát inkább másra igyekszik terelni a szót. Ártatlanabb vizekre, mely talán eltereli róluk az érdeklődést.*
*Önkéntelenül lép hátrább, ahogy Kleya a kardot felé nyújtja. A kikötői lámpások fénye baljósan csillan meg a rideg fémen. Mintha egy csepp vörös, fényből-szőtt vér csurranna végig a pengén, s ettől elszorul Naasier torka. Ezt az érzést nem enyhítheti semmi, még az előtte álló lány biztató mosolya sem.
Gyűlöli a fegyvereket.
Az egész talán csak néhány szívdobbanás, Naasier számára azonban végtelennek tűnik a pillanat, míg döntésre jut. Lassú sóhajjal engedi ki a hirtelen benne rekedt lélegzetet, miközben a fegyverért nyúl. A hideg fém érintése ismerős, mégis idegen, rég volt, hogy ilyesmit fogott a kezébe, akkor se szívesen tette.*
- Köszönöm, Kleya kisasszony *leheli sóhajtásnál alig hangosabban, bár most először nem csengenek őszintén szavai.
A penge, ha nem is tökéletesen, de illik a kezébe, a fém nem túl nehéz, inkább gyors és kecses. Naasier óvatosan méri fel egyensúlyát, s bár érzi, milyen remek a kard, mégse tudja lenyűgözni. Ez is csak olyan mint a többi megmunkált fémdarab, ami arravaló, hogy mások vérét vegye, s életeket oltson ki. Értelem és könyörület nélkül.
Végül tapasztaltnak épp nem nevezhető, mégis meglepően határozott mozdulattal akasztja vállára a kardot, s még a szíjakat is megigazítja kissé, hogy ne zavarja a tok mozdulatait.
Semmivel nem kényelmesebb így, de praktikus, s talán idővel meg is feledkezhet utálatos terhéről...*
- Igaza van, nem várhatom, hogy Önök védjenek meg. Az csak feleslegesen sodorna veszélybe mindnyájunkat. *ismeri el Kyleia szavainak igazságát apró, kimért főhajtással, mosolyának azonban ezúttal nyoma sincs. Végtére is... Miért lenne boldog? Valóban ez az egyetlen oka, hogy elfogadta a fegyvert, melytől a hideg rázza.* - Menjünk, nem illik, hogy megvárakoztassuk a vendéglátóinkat, ha már ilyen kedvesek hozzánk.
*Naasier hamar beéri Nirayát, s ahogy a nő beljebb invitálja őket, mosolyát is viszonozza. Van azonban ebben a mosolyban valami idegen és kimért, ami eddig nem jellemezte a fél-elfet. Csak mire az étkezőbe érnek sikerül ismét visszanyernie a lelkében tomboló káosz feletti uralmat és ismét felszabadulni kissé, bár a vállát húzó súly minden egyes percben emlékezteti, a kard jelenlétére.
Bilincsnek tűnik a fegyver, ami kérlelhetetlenül a földhöz láncolja.*
'Hogy képes Darsam egész életében ezt a súlyt hordozni?' *kérdezi magától, a kérdésre azonban tudja, soha nem kaphat választ. Hisz' gyermekként számtalanszor tette már fel, a felelet azonban minden alkalommal ugyanolyan távoli és megérthetetlen maradt számára.
Most különben sincs rá idő, hogy ezen merengjen, egyelőre örülhet annak, hogy nem kell forgatnia azt az utálatos fémdarabot. Egykori tanítója úgyis bizonyára szívbajt kapna, ha ismét fegyvert látna nála, hisz már gyerekkorában is előszeretettel hangoztatta, hogy minden egyes perc, amit arra pazarol, hogy egy „harcra teljességgel alkalmatlan lelencet” próbáljon kardforgatásra tanítani kész pazarlás.
Fegyver és ital. Az utóbbi még mindig közelebb áll hozzá, bár nem mondhatni, hogy jó barátok lennének. Ha választani kell, mégis csak ez az ártalmatlanabb a két rossz közül.
Ez persze nem jelenti, hogy örömmel ízleli meg, a rum marja a torkát, mikor puszta udvariasságból belekortyol a pohárba. Hisz annyit még ő is tud; matrózok közt italt elutasítani hatalmas modortalanság lenne.
De arra már nem képes rábírni magát, hogy többet igyon, így is érzi, hogy az enyhének épp nem nevezhető alkohol a fejébe száll, s megszédíti. Hiába, aki olyan ritkán él ilyesmivel, mint ő az jobb, ha vigyáz. Elvégre, igazán nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni vendéglátóit, vagy akár önmagát.*
- Megkérdezhetem, Niraya kisasszony, mióta élnek ezen a hajón a férjével? *fordul inkább a hölgy felé, míg az étel készül. Szívesen beszélne a Remetéről is, de a matrózok kutató tekintetének kereszttüzében ez aligha lenne bölcs dolog, hát inkább másra igyekszik terelni a szót. Ártatlanabb vizekre, mely talán eltereli róluk az érdeklődést.*
265. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 18:15:21
Üzenet elküldve: 2013-01-28 18:15:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje - Soheli//
*A kabinba belépve a szokásos úri renddel találja magát szembe Noel, ugyanis egy valóságos könyv és iratdzsungel vezet el az ajtótól egészen a dolgozóasztalig, ami Soheli állítása szerint az egyik legértékesebb darabja a hajónak. Nem is csoda, hiszen minden terv, minden ötlet, ami a hajó kapitányának elméjéből kipattant, azon az asztalon vettetett papírra, és ezek az ötletek tették Sohelit egy egyszerű halász fiából az Erkölcsös Éjszaka elismert kapitányává.
Mielőtt Noel is helyett foglalna, egy gyors pillantást tesz Soheli válla fölött, és kitekint a hajó tatján levő ablakon, ahol gyönyörű látvány nyílik az éjszakai dokkra és az ott tébláboló lényekre. Egy szusszanásnyi idő után Noel a kapitányára tekint, sóhajt egy nagyot, majd leül a vele szembeni székre.*
- Elsőnek tudom, hogy nagy hiba volt elhozni őket a hajóra és vállalom értük a felelősséget egészen addig, amíg a fedélzeten tartózkodnak. Sajnos nem volt más választásom, hogy biztonságban tudjam őket. Emlékszem, magiszterem, mindig is úgy tartottad, hogy ha csekélyke esélyt látok arra, hogy anyagilag gyarapodjak, akkor azt ragadjam meg azon nyomban, és ne engedjem el. *Majd egy nagy levegőt vesz és így folytatja.* - Velük is ez lenne a helyzet. El is mesélem, hogy miért...
*Noel igyekszik az eddigi kalandban átélt történéseket a lehető legrészletgazdagabban visszaadni, kiemelve a remete által elmesélt történetet és az abban megemlített ereklyét, annak fontosságát, valamint a fél-elf nő elrablását és rejtélyes megjelenését. A mesébe illő történet vége felé haladva, igyekszik Soheli érdeklődését felkelteni az ereklye fontossága iránt, mivel Noel már több éve ismeri mesterét, így valószínűleg sikerül is neki.*
- Az ereklye talán az eddigi legnagyobb fogásunk lehetne, csak ne lennének, azok a pókok, akiket említettem, de van egy tervem, hogy hogyan tegyünk magunkévá a kardot, vagy az ereklyét, talán, ha szerencsénk van, akkor mindkét tárgyat. Ugyanis a remete, mivel egyszer sem említette, hogy igényt tartana rájuk, így azok a törvények szerint a megtalálót illetik, ha jól emlékszem ugyebár. *Kis idő eltelte után a társalgást a hajó egyetlen macskája, Fortuna dorombolása töri meg, aki mindvégig Soheli lábánál szunyókált.* - Természetesen, ha többen leszünk rá, akkor osztoznunk kell majd a két jövevénnyel, de ez szerény véleményem szerint nem okozhat gondot.
Naasier egy igen szabad lelkű művész, nem gazdagságról vagy pompáról álmodik, ő inkább a biztonságos kalandot, valamint az ihletet adó múzsáját keresi.*
- A nő, Kleya pedig egy igazi bajkeverő, vele más a helyzet. Ő kicsit több fejtörést igényel, a bajkeverésen kívül nem tudom, hogy még mi motiválhatja. Ezzel akkor is ráér foglalkozni, amikor aktuális lesz, most az a legfontosabb, hogy holnap épségben elindulhassunk, majd megérkezzünk. *Noel mivel éhségét már nem tudja türtőztetni, hasa egy hangos korgást hallat, így igyekszik a jelentés végére érni a lehető leghamarabb.* - Egy biztos, ha közelebbről is meg szeretnénk ismerni a vendégeinket, arra a mostani vacsora a legalkalmasabb, talán egy kevéske alkoholtól meg is ered majd a nyelvük. A matrózok is örülnének neki, ha maga is velünk tartana, mindig is feldobja őket a történeteivel, na meg a morált is javítaná. *Ezzel egy időben Noel felkel a székéről és távozási engedélyt kérve Sohelire tekint, ha azt megkapja elindul az ajtó felé, kinyitja és távozása előtt még megemlíti, hogy a reggeli indulás előtt szeretne még pár szót váltani pár derék matrózzal és vele, hogy elmondja tervének többi részét.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:47:11, a következő indokkal:
Jelek és vesszőhibák javítása
*A kabinba belépve a szokásos úri renddel találja magát szembe Noel, ugyanis egy valóságos könyv és iratdzsungel vezet el az ajtótól egészen a dolgozóasztalig, ami Soheli állítása szerint az egyik legértékesebb darabja a hajónak. Nem is csoda, hiszen minden terv, minden ötlet, ami a hajó kapitányának elméjéből kipattant, azon az asztalon vettetett papírra, és ezek az ötletek tették Sohelit egy egyszerű halász fiából az Erkölcsös Éjszaka elismert kapitányává.
Mielőtt Noel is helyett foglalna, egy gyors pillantást tesz Soheli válla fölött, és kitekint a hajó tatján levő ablakon, ahol gyönyörű látvány nyílik az éjszakai dokkra és az ott tébláboló lényekre. Egy szusszanásnyi idő után Noel a kapitányára tekint, sóhajt egy nagyot, majd leül a vele szembeni székre.*
- Elsőnek tudom, hogy nagy hiba volt elhozni őket a hajóra és vállalom értük a felelősséget egészen addig, amíg a fedélzeten tartózkodnak. Sajnos nem volt más választásom, hogy biztonságban tudjam őket. Emlékszem, magiszterem, mindig is úgy tartottad, hogy ha csekélyke esélyt látok arra, hogy anyagilag gyarapodjak, akkor azt ragadjam meg azon nyomban, és ne engedjem el. *Majd egy nagy levegőt vesz és így folytatja.* - Velük is ez lenne a helyzet. El is mesélem, hogy miért...
*Noel igyekszik az eddigi kalandban átélt történéseket a lehető legrészletgazdagabban visszaadni, kiemelve a remete által elmesélt történetet és az abban megemlített ereklyét, annak fontosságát, valamint a fél-elf nő elrablását és rejtélyes megjelenését. A mesébe illő történet vége felé haladva, igyekszik Soheli érdeklődését felkelteni az ereklye fontossága iránt, mivel Noel már több éve ismeri mesterét, így valószínűleg sikerül is neki.*
- Az ereklye talán az eddigi legnagyobb fogásunk lehetne, csak ne lennének, azok a pókok, akiket említettem, de van egy tervem, hogy hogyan tegyünk magunkévá a kardot, vagy az ereklyét, talán, ha szerencsénk van, akkor mindkét tárgyat. Ugyanis a remete, mivel egyszer sem említette, hogy igényt tartana rájuk, így azok a törvények szerint a megtalálót illetik, ha jól emlékszem ugyebár. *Kis idő eltelte után a társalgást a hajó egyetlen macskája, Fortuna dorombolása töri meg, aki mindvégig Soheli lábánál szunyókált.* - Természetesen, ha többen leszünk rá, akkor osztoznunk kell majd a két jövevénnyel, de ez szerény véleményem szerint nem okozhat gondot.
Naasier egy igen szabad lelkű művész, nem gazdagságról vagy pompáról álmodik, ő inkább a biztonságos kalandot, valamint az ihletet adó múzsáját keresi.*
- A nő, Kleya pedig egy igazi bajkeverő, vele más a helyzet. Ő kicsit több fejtörést igényel, a bajkeverésen kívül nem tudom, hogy még mi motiválhatja. Ezzel akkor is ráér foglalkozni, amikor aktuális lesz, most az a legfontosabb, hogy holnap épségben elindulhassunk, majd megérkezzünk. *Noel mivel éhségét már nem tudja türtőztetni, hasa egy hangos korgást hallat, így igyekszik a jelentés végére érni a lehető leghamarabb.* - Egy biztos, ha közelebbről is meg szeretnénk ismerni a vendégeinket, arra a mostani vacsora a legalkalmasabb, talán egy kevéske alkoholtól meg is ered majd a nyelvük. A matrózok is örülnének neki, ha maga is velünk tartana, mindig is feldobja őket a történeteivel, na meg a morált is javítaná. *Ezzel egy időben Noel felkel a székéről és távozási engedélyt kérve Sohelire tekint, ha azt megkapja elindul az ajtó felé, kinyitja és távozása előtt még megemlíti, hogy a reggeli indulás előtt szeretne még pár szót váltani pár derék matrózzal és vele, hogy elmondja tervének többi részét.*
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:47:11, a következő indokkal:
Jelek és vesszőhibák javítása
264. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 17:50:36
Üzenet elküldve: 2013-01-28 17:50:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//A pókok ereklyéje//
*Noel kérésének eleget téve a hajó belseje felé invitálja vendégeit. Bár Noelt ezt még megbánod pillantással illeti. A fedélzetre érve hátrafelé indul, ahol a háromárbocos kormánya áll. Egy ódon faajtón keresztül egy kis helyiségbe jutnak, onnan a hajó szűk lépcsőin haladnak lefelé az étkező irányába. Még be sem léptek az étkező ajtaján, már hallatszik a matrózok vidám és legfőképp hangos zsivaja. Mielőtt belépnek, a tündér megvárja, hogy két társa is mellé érkezzen, hogy együtt haladhassanak tovább. A matrózok első meglepetésükben elhallgatnak, Nirayát viszont nem hozza zavarba, hiszen többségüket jól ismeri, így könnyed mozdulattal beljebb invitálja a vendégeket és bemutatja őket a társaságnak. * - Drága barátaim, hadd mutassam be nektek nagyszerű vendégeinket Kleya Reilin Mzorhe-t és Naasier Nephilimet. *ezzel elrendezve minden formalitást megindul egy üres asztal felé, int a többieknek, hogy foglaljanak helyet. A szakács a maga kellemes modorában érdeklődik a vacsora felől, Niraya pedig udvariasan válaszol* - Igen, mindannyian kérünk a fenséges főztödből. Noel is remélhetőleg hamarosan megérkezik. *dicséri a szakácsot és egyben tájékoztatja is a plusz egy főről. A matrózok kezéből nem hiányozhat a rum sem, így az is hamarost előttük terem. A tündér nem veti meg eme italt, hiszen sokat versenyzett már a hajón levő különböző rangú tisztekkel, amit többnyire siker kísért. Kleya és Naasier elé is tesz egy poharat, és ha elfogadják, tölt nekik.* - Koccintsunk az előttünk álló utazás sikerére. *emeli poharát Niraya és kihörpinti az italt, mely forrón végigtáncol a torkán és kellemes melegséggel tölti el.* - Remélem ízleni fog nektek a vacsora, a szakácsot ugyanis meggyőztem, hogy érdemes pár nálunk igen kedvelt tündérreceptet is kipróbálnia. *büszkélkedik, hiszen ez nem kis semmiség, valami újat ajánlani a konyhafőnöknek, amit meg is valósít*- Addig is, amíg várunk az étekre, hadd töltsem fel újra poharatokat.
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:43:00, a következő indokkal:
Jelek javítása
*Noel kérésének eleget téve a hajó belseje felé invitálja vendégeit. Bár Noelt ezt még megbánod pillantással illeti. A fedélzetre érve hátrafelé indul, ahol a háromárbocos kormánya áll. Egy ódon faajtón keresztül egy kis helyiségbe jutnak, onnan a hajó szűk lépcsőin haladnak lefelé az étkező irányába. Még be sem léptek az étkező ajtaján, már hallatszik a matrózok vidám és legfőképp hangos zsivaja. Mielőtt belépnek, a tündér megvárja, hogy két társa is mellé érkezzen, hogy együtt haladhassanak tovább. A matrózok első meglepetésükben elhallgatnak, Nirayát viszont nem hozza zavarba, hiszen többségüket jól ismeri, így könnyed mozdulattal beljebb invitálja a vendégeket és bemutatja őket a társaságnak. * - Drága barátaim, hadd mutassam be nektek nagyszerű vendégeinket Kleya Reilin Mzorhe-t és Naasier Nephilimet. *ezzel elrendezve minden formalitást megindul egy üres asztal felé, int a többieknek, hogy foglaljanak helyet. A szakács a maga kellemes modorában érdeklődik a vacsora felől, Niraya pedig udvariasan válaszol* - Igen, mindannyian kérünk a fenséges főztödből. Noel is remélhetőleg hamarosan megérkezik. *dicséri a szakácsot és egyben tájékoztatja is a plusz egy főről. A matrózok kezéből nem hiányozhat a rum sem, így az is hamarost előttük terem. A tündér nem veti meg eme italt, hiszen sokat versenyzett már a hajón levő különböző rangú tisztekkel, amit többnyire siker kísért. Kleya és Naasier elé is tesz egy poharat, és ha elfogadják, tölt nekik.* - Koccintsunk az előttünk álló utazás sikerére. *emeli poharát Niraya és kihörpinti az italt, mely forrón végigtáncol a torkán és kellemes melegséggel tölti el.* - Remélem ízleni fog nektek a vacsora, a szakácsot ugyanis meggyőztem, hogy érdemes pár nálunk igen kedvelt tündérreceptet is kipróbálnia. *büszkélkedik, hiszen ez nem kis semmiség, valami újat ajánlani a konyhafőnöknek, amit meg is valósít*- Addig is, amíg várunk az étekre, hadd töltsem fel újra poharatokat.
A hozzászólást Themis (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.01.31 12:43:00, a következő indokkal:
Jelek javítása
263. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 15:21:33
Üzenet elküldve: 2013-01-28 15:21:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Árnyvilág peremén//
*Dylean addig fut, míg már körbeveszik a dokkok hatalmas, égbetörő raktárépületei és árnyai. Ide már nem ér el sem a hajnali pír, sem a lassan útja végére érő Hold fénye. Az árnyak megnyúlnak, sötétebbek lesznek, s a kisfiú tudja, itt az óvatosság már sokkal fontosabb, mint a sebesség. Ha üldözte is valaki, az mostanra bizonyosan nyomát vesztette, errefelé pedig a sebesség sokkal kevésbé fontos, mint az ügyes rejtőzködés.
Dylean óvatosan akasztja vállára a megszerzett zsákot, pillantása ide-oda villan a sötétségben, ellenséget, veszélyt kutatva. Ő csupán apró kis patkány itt, ahol az alvilág hatalmasra hízott farkasai uralnak mindent. Még ha nem is törődnek az olyanokkal, mint ő, szeszélyük kitudja, mikor kíván vért, jobb tehát nem összefutni velük ilyenkor.
Lassú az út a végeláthatatlan labirintusban. Hatalmas patkányok suhannak tova, néha emberi árnyak is, ilyenkor Dylean óvatosan lapul meg, nehogy felfedezzék, hogy ott jár. Mintha nem is létezne. Egy csupán a bizonytalan árnyak közül.
Kétes üzletek, a félhomály csendjében elsuttogott hangok, halálba taszított elégedetlenkedők vagy csalók nyögése... A szél dohos föld, tengervíz, hal, vér és megannyi más illatot sodor végig az utcákon. Megszokott szag, Dylean is jól ismeri, mégse mondaná otthonosnak, miközben lehajolva átsiklik az egyik raktárépületet körülvevő kerítés elkorhadt deszkái között.
Egykor talán fehér lehetett a kavics, ami az udvart borítja, mára azonban sáros szürke, felverte a murva, s a vadszeder, mely alaposan megtépázza Dylean karjait, mire átjut az épület alacsony, betört ablakaihoz. Sok-sok apró karmolás, de a kisfiú cseppet se bánja, miközben óvatosan bemászik az épületbe.
Végre. Biztonság és nyugalom, egy cseppnyi békés sziget az alvilág örökké háborgó tengerén.
Borostyán szemei hunyorogva próbálják megszokni a benti sötétséget, mely még a sikátoroknál is feketébb, de szerencsére tudja az utat, hiszen jó ideje itt húzzák már meg magukat Trish-sel, aki még mindig békésen alszik a földön halomba hordott, ágynak kinevezett rongyok és zsákok összevisszasága közepette. Dylean mosolyogva dől neki az üres ajtókeretnek, a sok anyag közt szinte egészen elvesző, apró kis alakot bámulva. Nem igazán hitt benne, hogy visszaérhet, mielőtt húga felkel. Pedig szereti nézni, ahogy testvére alszik. Megnyugtató és otthonos érzés.
Dylean végül a táskát levéve ül le az egyik falhoz, hiszen nem szeretné felébreszteni Trishát azzal, hogy bámulja, mint valami idióta. Különben is itt az ideje, hogy végre megnézze, mit is sikerült szereznie reggelire.*
*Dylean addig fut, míg már körbeveszik a dokkok hatalmas, égbetörő raktárépületei és árnyai. Ide már nem ér el sem a hajnali pír, sem a lassan útja végére érő Hold fénye. Az árnyak megnyúlnak, sötétebbek lesznek, s a kisfiú tudja, itt az óvatosság már sokkal fontosabb, mint a sebesség. Ha üldözte is valaki, az mostanra bizonyosan nyomát vesztette, errefelé pedig a sebesség sokkal kevésbé fontos, mint az ügyes rejtőzködés.
Dylean óvatosan akasztja vállára a megszerzett zsákot, pillantása ide-oda villan a sötétségben, ellenséget, veszélyt kutatva. Ő csupán apró kis patkány itt, ahol az alvilág hatalmasra hízott farkasai uralnak mindent. Még ha nem is törődnek az olyanokkal, mint ő, szeszélyük kitudja, mikor kíván vért, jobb tehát nem összefutni velük ilyenkor.
Lassú az út a végeláthatatlan labirintusban. Hatalmas patkányok suhannak tova, néha emberi árnyak is, ilyenkor Dylean óvatosan lapul meg, nehogy felfedezzék, hogy ott jár. Mintha nem is létezne. Egy csupán a bizonytalan árnyak közül.
Kétes üzletek, a félhomály csendjében elsuttogott hangok, halálba taszított elégedetlenkedők vagy csalók nyögése... A szél dohos föld, tengervíz, hal, vér és megannyi más illatot sodor végig az utcákon. Megszokott szag, Dylean is jól ismeri, mégse mondaná otthonosnak, miközben lehajolva átsiklik az egyik raktárépületet körülvevő kerítés elkorhadt deszkái között.
Egykor talán fehér lehetett a kavics, ami az udvart borítja, mára azonban sáros szürke, felverte a murva, s a vadszeder, mely alaposan megtépázza Dylean karjait, mire átjut az épület alacsony, betört ablakaihoz. Sok-sok apró karmolás, de a kisfiú cseppet se bánja, miközben óvatosan bemászik az épületbe.
Végre. Biztonság és nyugalom, egy cseppnyi békés sziget az alvilág örökké háborgó tengerén.
Borostyán szemei hunyorogva próbálják megszokni a benti sötétséget, mely még a sikátoroknál is feketébb, de szerencsére tudja az utat, hiszen jó ideje itt húzzák már meg magukat Trish-sel, aki még mindig békésen alszik a földön halomba hordott, ágynak kinevezett rongyok és zsákok összevisszasága közepette. Dylean mosolyogva dől neki az üres ajtókeretnek, a sok anyag közt szinte egészen elvesző, apró kis alakot bámulva. Nem igazán hitt benne, hogy visszaérhet, mielőtt húga felkel. Pedig szereti nézni, ahogy testvére alszik. Megnyugtató és otthonos érzés.
Dylean végül a táskát levéve ül le az egyik falhoz, hiszen nem szeretné felébreszteni Trishát azzal, hogy bámulja, mint valami idióta. Különben is itt az ideje, hogy végre megnézze, mit is sikerült szereznie reggelire.*
262. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 14:36:40
Üzenet elküldve: 2013-01-28 14:36:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A tenger rideg mélységéből előgomolygó köd ellepi a hajnali szürkületben fürdő kikötőt, s még a Hold fénye is megakad benne, miközben az ezüst korong lassan a házak és raktárak mögé ereszkedik. A nyúlós, szürke masszában az alakok elmosódnak, megnyúlnak az árnyak, s minden mintha távolabbi lenne, hatalmasabb és idegenebb, mint a valóságban. Torz másolat a való világról, az éjszaka és a nappal határának elmosódó árnyvilága bontakozik ki a ládák között lapuló aprócska tolvaj szemei előtt, ki az éjszaka haldokló maradványainak menedékéből lesi a dokkmunkások és matrózok korai mozgolódását.
A piaci standok ugyan még zárva vannak, s ilyenkor a dokkokban is még az alvilági üzletek lebonyolításának vége zajlik, de ez itt a kikötőben nem állítja meg az életet. A munkások lassú, álomterhes mozdulatai élettel töltik meg az éjszakát búcsúztató órákat, nehéz ládák, kosarak kerülnek a helyükre. Az álmos lovak unottan kaparják patájukkal a földet, forró leheletük fehér pamacsokként olvad bele a ködbe, míg várják, hogy terhüket és gazdáikat végre a városba, vagy legalábbis a dokkok piacára szállíthassák.
Dylean fázósan dörzsöli össze két tenyerét, elgémberedett ujjai nehézkesen mozognak a hajnali hidegben. A köd könnyedén férkőzik ruhái alá, hogy beegye magát csontjaiba, ez azonban nem tudja kedvét szegni. Éhsége erősebb, s hamarosan Trisha is felébred menedékükben, addigra haza kell érnie.
Akár szerzett reggelit, akár nem.
A mélyen lehúzott, ütött-kopott sapka alól borostyán szemek lesik a friss árut rejtő ládák útját. A karcsú gyerektest ugrásra készen vár a megfelelő pillanatra, az esélyre, hogy megszerezze amire szüksége van. Nem tudja mennyi időbe telik, csak remélhet és figyelhet. Van, hogy csupán percek kérdése és eljön az ő nagy pillanata, máskor felvirrad a hajnal, s mire eloszlanak az árnyak, ő üres kézzel kénytelen hazakullogni.
A szerencse azonban ezúttal a kisfiú pártján áll.*
- Mit művel maga idióta?!
*Az indulatos kérdés messzire száll a ködben, elkeveredve a megriadt lovak nyihogásával, a leboruló ládák hangos robajával. Dylean nem látja pontosan, hol is történt a baj, de nem is törődik vele. Nem az ő dolga, ő csupán megragadja a pillanatot, mikor az összezavarodott arcok elfordulnak és suhan, akár az alvilág többi, arctalan fantomja. Mint a kikötők megriadt patkányai a lába körül. A karcsú kis alak egy pillanatra felemelkedik az árnyak közül, elgémberedett ujjai összekulcsolódnak az egyik kisebb zsák szája körül.
Aztán elnyeli ismét a kikötő sötétsége, s ha valaki a szeme sarkából el is kapta egy pillanatra a kis tolvajt, mire odanéz, csupán a köd csalfa gomolygását láthatja, mely jótékonyan rejti el a titkot, hogy Dylean valaha ott járt.*
A hozzászólás írója (Dylean Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.28 14:38:05
A piaci standok ugyan még zárva vannak, s ilyenkor a dokkokban is még az alvilági üzletek lebonyolításának vége zajlik, de ez itt a kikötőben nem állítja meg az életet. A munkások lassú, álomterhes mozdulatai élettel töltik meg az éjszakát búcsúztató órákat, nehéz ládák, kosarak kerülnek a helyükre. Az álmos lovak unottan kaparják patájukkal a földet, forró leheletük fehér pamacsokként olvad bele a ködbe, míg várják, hogy terhüket és gazdáikat végre a városba, vagy legalábbis a dokkok piacára szállíthassák.
Dylean fázósan dörzsöli össze két tenyerét, elgémberedett ujjai nehézkesen mozognak a hajnali hidegben. A köd könnyedén férkőzik ruhái alá, hogy beegye magát csontjaiba, ez azonban nem tudja kedvét szegni. Éhsége erősebb, s hamarosan Trisha is felébred menedékükben, addigra haza kell érnie.
Akár szerzett reggelit, akár nem.
A mélyen lehúzott, ütött-kopott sapka alól borostyán szemek lesik a friss árut rejtő ládák útját. A karcsú gyerektest ugrásra készen vár a megfelelő pillanatra, az esélyre, hogy megszerezze amire szüksége van. Nem tudja mennyi időbe telik, csak remélhet és figyelhet. Van, hogy csupán percek kérdése és eljön az ő nagy pillanata, máskor felvirrad a hajnal, s mire eloszlanak az árnyak, ő üres kézzel kénytelen hazakullogni.
A szerencse azonban ezúttal a kisfiú pártján áll.*
- Mit művel maga idióta?!
*Az indulatos kérdés messzire száll a ködben, elkeveredve a megriadt lovak nyihogásával, a leboruló ládák hangos robajával. Dylean nem látja pontosan, hol is történt a baj, de nem is törődik vele. Nem az ő dolga, ő csupán megragadja a pillanatot, mikor az összezavarodott arcok elfordulnak és suhan, akár az alvilág többi, arctalan fantomja. Mint a kikötők megriadt patkányai a lába körül. A karcsú kis alak egy pillanatra felemelkedik az árnyak közül, elgémberedett ujjai összekulcsolódnak az egyik kisebb zsák szája körül.
Aztán elnyeli ismét a kikötő sötétsége, s ha valaki a szeme sarkából el is kapta egy pillanatra a kis tolvajt, mire odanéz, csupán a köd csalfa gomolygását láthatja, mely jótékonyan rejti el a titkot, hogy Dylean valaha ott járt.*
A hozzászólás írója (Dylean Aquwe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.28 14:38:05
261. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2013-01-26 17:28:44
Üzenet elküldve: 2013-01-26 17:28:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
//A pókok ereklyéje//
*Amennyiben Niraya elvállalja a csapat vezetését az étkező helyiségig, úgy könnyűszerrel odatalálnak, hiszen a tündér már biztonsággal mozog a hajón. Mikor odaérnek, az ajtó félig nyitva is van, belépve viszonylag kellemes, barátságos légkört tapasztalhatnak, persze ez azonnal elillan, amint a matrózok felfedezik az idegeneket. Abban a pillanatban a barátságos hangulat átmegy komor csendbe, néhol még sugdolózást is lehet hallani. Amennyiben helyet foglalnak, úgy a szakács megkérdezi:*
- És, mindannyian óhajtanak vacsorát?
Ezután elmegy, majd egy hangos kiáltással jelzi, hogy hamarosan lehet számítani a betevő falatra. Eközben előkerül egy kis rum is, amiből a sugdolózás és a rosszalló tekintet ellenére lelkesen kínálják meg az érkezőket, különösen a két idegent. Láthatóan arra kíváncsiak, mernek-e inni, vagy puhányok, és lehetséges, hogy ettől fog függeni a megítélésük.
//Noel//
Miután Soheli köszönti az újoncokat, meg persze két régebbi matrózát, kérdőn néz Noelre. Miután a másik három kiválasztott odébbállt, érzelmeit kicsit sem leplezve kijelenti:*
- Hogy a Kajter csípne bele a lábadba. *majd kicsit gondolkozik* A bal lábadba. Kiket hoztál ide a hajómra? Na jó, gyere csak be a kapitányi kabinomba!
*Ha Noel követi, akkor egészen a kabinig haladnak, ott Soheli helyet foglal a székében, majd elővesz egy üveget, és iszik belőle egy-két szép nagy kortyot. Majd azonnal el is teszi, és ránéz Noelre:*
- Akkor várom a magyarázatodat.
*Amennyiben Niraya elvállalja a csapat vezetését az étkező helyiségig, úgy könnyűszerrel odatalálnak, hiszen a tündér már biztonsággal mozog a hajón. Mikor odaérnek, az ajtó félig nyitva is van, belépve viszonylag kellemes, barátságos légkört tapasztalhatnak, persze ez azonnal elillan, amint a matrózok felfedezik az idegeneket. Abban a pillanatban a barátságos hangulat átmegy komor csendbe, néhol még sugdolózást is lehet hallani. Amennyiben helyet foglalnak, úgy a szakács megkérdezi:*
- És, mindannyian óhajtanak vacsorát?
Ezután elmegy, majd egy hangos kiáltással jelzi, hogy hamarosan lehet számítani a betevő falatra. Eközben előkerül egy kis rum is, amiből a sugdolózás és a rosszalló tekintet ellenére lelkesen kínálják meg az érkezőket, különösen a két idegent. Láthatóan arra kíváncsiak, mernek-e inni, vagy puhányok, és lehetséges, hogy ettől fog függeni a megítélésük.
//Noel//
Miután Soheli köszönti az újoncokat, meg persze két régebbi matrózát, kérdőn néz Noelre. Miután a másik három kiválasztott odébbállt, érzelmeit kicsit sem leplezve kijelenti:*
- Hogy a Kajter csípne bele a lábadba. *majd kicsit gondolkozik* A bal lábadba. Kiket hoztál ide a hajómra? Na jó, gyere csak be a kapitányi kabinomba!
*Ha Noel követi, akkor egészen a kabinig haladnak, ott Soheli helyet foglal a székében, majd elővesz egy üveget, és iszik belőle egy-két szép nagy kortyot. Majd azonnal el is teszi, és ránéz Noelre:*
- Akkor várom a magyarázatodat.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5247-5266