Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-01 08:36:09
Üzenet elküldve: 2024-09-01 08:36:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Figyel minden változást, észleli a lassan megváltozó vonásokat, aurát. A csend segítségét, ahogy jótékony hatását fejti ki. Merlana megpróbál tisztább lenni, összeszedni magát és ez látványos. Belerondíthatna, de nem teszi. Talán könnyebb úgy cselekedni, úgy irányítani, ha valaki éppen nem tiszta, ha valaki retteg mellette, mert akkor sűrűbben hoz rossz döntést, de neki igazán nem probléma, ha a saját dolga nem könnyű. Most legalábbis. Abban van mit megoldani, ott meg lehet erőltetni magát kissé, több képet felsorakoztatni és egybekötni, ami még jól is jön az elmúlt hatok semmibe nem vezető ürességében. Az meg tudja mutatni, hogy maradt még benne abból, ami az egyetlen erénye, amit bár nem kíván sűrűn hasznosítani, biztos pont és vele van. Vele is marad. Megvédi.
A lány keményebb dió, mint elsőre tűnt, de ezzel nincs baj. Látni, hogy legalább egy dologhoz lojális próbál lenni, még akkor is, ha ezzel önmagát veszélyezteti, igen jó kilátás. Két fontos dolga van hát, megvédeni magát és megvédeni azt, aki valamiféle jövővel kecsegteti. Az, hogy élhet is egy jövő. Neki támpont a későbbiekre, hogy mennyire egyszerű belőle kiszedni valamit. Ha nem akarja, hogy későbbiekben ő legyen az, aki elvesz tőle mindent, akkor az arany szemek tényét is ily nagy becsben köteles tartani. Nem dobálózhat csak úgy vele. De csak akkor nem fog, ha éppen úgy tart tőle, mint attól az ismeretlentől, vagy a tőle nyerhetőtől, ha nem jobban. Könnyedén el tudja intézni, de még nem tart ott, hogy megmutassa neki milyen a víz alatt megérezni a halál szelét, ez esetben hullámát.*
- Talán akkor velem élsz eztán?
*A másik terve nem szörnyű, de azért igen rossz. Nem Ril fog kikészülni a csendtől. Nagy barátja tud az lenni. Végig néz szavai közben rajta, arcára még mindig nem engedve változást. Mert ő aztán igen türelmes fajta, s ha a nő nem akar elmenni innen, akkor addig tartja maga mellett, amíg szükséges. Biztos lehet benne, hogy nála viszont nincs meg az, amit úgy keres. De abból, amit most, abból igencsak sokat kaphat. Lehet választani. Aztán Ril még meg is unhatja és valóban elvágja azt a csinos nyakat.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Figyel minden változást, észleli a lassan megváltozó vonásokat, aurát. A csend segítségét, ahogy jótékony hatását fejti ki. Merlana megpróbál tisztább lenni, összeszedni magát és ez látványos. Belerondíthatna, de nem teszi. Talán könnyebb úgy cselekedni, úgy irányítani, ha valaki éppen nem tiszta, ha valaki retteg mellette, mert akkor sűrűbben hoz rossz döntést, de neki igazán nem probléma, ha a saját dolga nem könnyű. Most legalábbis. Abban van mit megoldani, ott meg lehet erőltetni magát kissé, több képet felsorakoztatni és egybekötni, ami még jól is jön az elmúlt hatok semmibe nem vezető ürességében. Az meg tudja mutatni, hogy maradt még benne abból, ami az egyetlen erénye, amit bár nem kíván sűrűn hasznosítani, biztos pont és vele van. Vele is marad. Megvédi.
A lány keményebb dió, mint elsőre tűnt, de ezzel nincs baj. Látni, hogy legalább egy dologhoz lojális próbál lenni, még akkor is, ha ezzel önmagát veszélyezteti, igen jó kilátás. Két fontos dolga van hát, megvédeni magát és megvédeni azt, aki valamiféle jövővel kecsegteti. Az, hogy élhet is egy jövő. Neki támpont a későbbiekre, hogy mennyire egyszerű belőle kiszedni valamit. Ha nem akarja, hogy későbbiekben ő legyen az, aki elvesz tőle mindent, akkor az arany szemek tényét is ily nagy becsben köteles tartani. Nem dobálózhat csak úgy vele. De csak akkor nem fog, ha éppen úgy tart tőle, mint attól az ismeretlentől, vagy a tőle nyerhetőtől, ha nem jobban. Könnyedén el tudja intézni, de még nem tart ott, hogy megmutassa neki milyen a víz alatt megérezni a halál szelét, ez esetben hullámát.*
- Talán akkor velem élsz eztán?
*A másik terve nem szörnyű, de azért igen rossz. Nem Ril fog kikészülni a csendtől. Nagy barátja tud az lenni. Végig néz szavai közben rajta, arcára még mindig nem engedve változást. Mert ő aztán igen türelmes fajta, s ha a nő nem akar elmenni innen, akkor addig tartja maga mellett, amíg szükséges. Biztos lehet benne, hogy nála viszont nincs meg az, amit úgy keres. De abból, amit most, abból igencsak sokat kaphat. Lehet választani. Aztán Ril még meg is unhatja és valóban elvágja azt a csinos nyakat.*
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:22:30
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:22:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hogy miért volt a régi Merlana annyira jó? Nem csak azért, mert nem volt mit kockára tennie, hogy utána mindent elveszítsen, hanem azért, mert a saját sorsa sem érdekelte egy apró, rövidke pillanatra sem. Ha sikerült az ujjai köré csavarnia valakit, aki ételt, szállást adott neki, annak örült. Ha épp odakint fagyoskodott, mert nem sikerült elérnie a célját, elfogadta. Ha megölték volna, nos, hát akkor annyi volt. Nem számított semmi és senki azok után, hogy hirtelen kellett rádöbbennie, ő sem kell senkinek. Még a szüleinek sem. Végül ezzel a hozzáállással a börtönig jutott, de az sem volt olyan rossz, hogy megbánjon bármit, amit tett.
Jajj, annyira, de annyira szükség lenne most a régi Merlaná-ra, az ő érzelmektől és érzésektől mentes hideg fejére, aki még csak bele sem gondol abba, hogy mit áldoz fel egy-egy hibás döntéssel. Azonban ez most már nehéz úgy, hogy nem akar megválni attól, amit megszerzett magának. Talán erre mondta az a bizonyos valaki, hogy a jóhoz túl könnyű hozzászokni.*
~Gyerünk már, gondolkozz!~ *Miután újra és újra csak ugyanazt az egy utasítást hallja, és nem jutnak előrébb, rájön, hogy muszáj lesz valahogy összekaparnia magát a földről, mert ennek így nagyon rossz vége lesz. A csendet használja most ő is fegyveréül, hogy időt nyerjen ahhoz, hogy megtisztíthassa az elméjét a rajta eluralkodott őrülettől. Azt a csendet, amit a másik jobban tud használni, mint a legjobb harcosok a pengéjüket.
Hosszú ideig nem válaszol, csak kezeit a combjain pihentetve és ökölbe szorítva bámulja ismét a padlót, és próbál kicsikarni magából valami épkézláb gondolatmenetet.
Ha kimondja pártfogoltja nevét, azzal az ő életét és a saját jövőjét kockáztatja, de semmi garanciát nem ad arra, hogy a nő ezt követően nem fog az életére törni, hanem tényleg elengedi. Menekülni nem tud, azt már próbálta. De mi történik akkor, ha hallgat? Meghal. Lehet. Ha meghal, akkor viszont már nem számít egyáltalán, hogy mit kockáztatott volna azzal, ha kimondja a nevet.
Neki akar bizonyítani, igen, de vajon csak úgy lehet bizonyítani, ha minden játszmából győztesen tér haza? Vagy akkor is, ha esetleg haza sem tér a játék végén, de az élete árán is hűségesen megvédte annak a kilétét, aki a szenvedés után reményt, biztonságot, ambíciókat adott neki? Nem hagyhatja, hogy mindez a gyávasága miatt érjen véget. Igen, muszáj lesz a mellette ülő játékszabályai szerint játszania, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül hagynia kéne nyerni.
Fejét végül felemeli, de nem az aranyakat keresi ezúttal, hanem az égre pillant. Kicsit hátra dől, kezeivel a háta mögött megtámasztja magát, és úgy bámulja a felettük elvonuló felhőket, miközben lassan teljesen rájuk köszönt a szürkület.*
- Akkor nem megyek el. *Nem vagdalkozik tovább kétségbeesett szavakkal, nem keresi tovább vehemensen a kiutat, csak azt teszi, amit évekig is tett. Elfogadja a sorsát, és megvárja, hogy mi fog történni. Az idő őt igazolja, hisz rengetegszer csinálta már ezt, és még mindig itt van. Most is túl fogja élni. Nem tudja még, hogyan, de, ha a nő nem, majd a sors maga előbb-utóbb megsúgja a megoldást.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hogy miért volt a régi Merlana annyira jó? Nem csak azért, mert nem volt mit kockára tennie, hogy utána mindent elveszítsen, hanem azért, mert a saját sorsa sem érdekelte egy apró, rövidke pillanatra sem. Ha sikerült az ujjai köré csavarnia valakit, aki ételt, szállást adott neki, annak örült. Ha épp odakint fagyoskodott, mert nem sikerült elérnie a célját, elfogadta. Ha megölték volna, nos, hát akkor annyi volt. Nem számított semmi és senki azok után, hogy hirtelen kellett rádöbbennie, ő sem kell senkinek. Még a szüleinek sem. Végül ezzel a hozzáállással a börtönig jutott, de az sem volt olyan rossz, hogy megbánjon bármit, amit tett.
Jajj, annyira, de annyira szükség lenne most a régi Merlaná-ra, az ő érzelmektől és érzésektől mentes hideg fejére, aki még csak bele sem gondol abba, hogy mit áldoz fel egy-egy hibás döntéssel. Azonban ez most már nehéz úgy, hogy nem akar megválni attól, amit megszerzett magának. Talán erre mondta az a bizonyos valaki, hogy a jóhoz túl könnyű hozzászokni.*
~Gyerünk már, gondolkozz!~ *Miután újra és újra csak ugyanazt az egy utasítást hallja, és nem jutnak előrébb, rájön, hogy muszáj lesz valahogy összekaparnia magát a földről, mert ennek így nagyon rossz vége lesz. A csendet használja most ő is fegyveréül, hogy időt nyerjen ahhoz, hogy megtisztíthassa az elméjét a rajta eluralkodott őrülettől. Azt a csendet, amit a másik jobban tud használni, mint a legjobb harcosok a pengéjüket.
Hosszú ideig nem válaszol, csak kezeit a combjain pihentetve és ökölbe szorítva bámulja ismét a padlót, és próbál kicsikarni magából valami épkézláb gondolatmenetet.
Ha kimondja pártfogoltja nevét, azzal az ő életét és a saját jövőjét kockáztatja, de semmi garanciát nem ad arra, hogy a nő ezt követően nem fog az életére törni, hanem tényleg elengedi. Menekülni nem tud, azt már próbálta. De mi történik akkor, ha hallgat? Meghal. Lehet. Ha meghal, akkor viszont már nem számít egyáltalán, hogy mit kockáztatott volna azzal, ha kimondja a nevet.
Neki akar bizonyítani, igen, de vajon csak úgy lehet bizonyítani, ha minden játszmából győztesen tér haza? Vagy akkor is, ha esetleg haza sem tér a játék végén, de az élete árán is hűségesen megvédte annak a kilétét, aki a szenvedés után reményt, biztonságot, ambíciókat adott neki? Nem hagyhatja, hogy mindez a gyávasága miatt érjen véget. Igen, muszáj lesz a mellette ülő játékszabályai szerint játszania, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül hagynia kéne nyerni.
Fejét végül felemeli, de nem az aranyakat keresi ezúttal, hanem az égre pillant. Kicsit hátra dől, kezeivel a háta mögött megtámasztja magát, és úgy bámulja a felettük elvonuló felhőket, miközben lassan teljesen rájuk köszönt a szürkület.*
- Akkor nem megyek el. *Nem vagdalkozik tovább kétségbeesett szavakkal, nem keresi tovább vehemensen a kiutat, csak azt teszi, amit évekig is tett. Elfogadja a sorsát, és megvárja, hogy mi fog történni. Az idő őt igazolja, hisz rengetegszer csinálta már ezt, és még mindig itt van. Most is túl fogja élni. Nem tudja még, hogyan, de, ha a nő nem, majd a sors maga előbb-utóbb megsúgja a megoldást.*
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-31 09:48:32
Üzenet elküldve: 2024-08-31 09:48:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A hideg, szinte szótlanság, a kérdések ismétlése éppen elég ahhoz, hogy a másik idővel, de számára jól reagáljon. Megtörik a súly alatt, sokan nem tudnak mit kezdeni a csenddel. Pedig ritka kincs. Éppen úgy, minthogy olvashatatlan az arc. Felismerte a jó utat a másik engedelmességéhez, ezt is viszi tovább addig, amíg nem érzi, hogy nem vezet további eredményre. Csak ebből tud építkezni. Következtetések a tanultak, majd tapasztalatok alapján. Mindenre van következő lépés, további verziók, ha az első nem juttatja célja eléréséhez. Az érzelmeket nem érti meg annak valódi mélységében, a felszínt érti és hogy ahhoz mi tud kapcsolódni. Ő pedig elhagyta saját magát, fél és olyasmi veszítenivalója van, amire Ril rátapintott. A hajós nem volt neki ennyire fontos, mint az, akiről nem árulkodna. Itt is érzi, hogy kapni fog egy nevet, de ha nem is az igazit, akkor is olyan támpontokat ad majd, amit tud követni, ha arra van szükség. Jobban kecsegteti az elfoglaltság ténye, mint itt kioltani egy fiatal életet. Össze kell hangolnia az eseményeket a saját akaratával, bármilyen nehéz is kissé eltérni a megszokottól. A működő mellé kötni az ismeretlent.*
- Mit gondolsz?
*Igen, félnie kell. Félnie, de nem rettegni minden pillanatban, hogy előlép valaki az árnyak közül és lecsap. Csupán annyira kell félnie a másiknak, hogy ne járjon el a szája. Bár igazán sokat nem tudhat, jobb megvédenie azt a bizonytalan talajt a lába alatt. Bármikor elmehetne innen is, de nem akar. Az ég tudja mi tartja itt... Ha nem így lenne a helyzetet az első saját gondolata mentén megoldotta volna. Akkor nem próbálkozna mással.
Figyeli az arcot, a testtartást, a jeleket tovább. Nem érti őt Merlana, de talán kellene. Túlságosan szét van esve ahhoz, hogy gondolkodni tudjon. Égjen csak az elméjébe, hogyan is érzi magát mellette. Akkor majd nem akar vele még egyszer találkozni. Akkor gondolni sem akar majd rá. Ő pedig maradhat.*
- Csak mond a nevet és mehetsz.
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A hideg, szinte szótlanság, a kérdések ismétlése éppen elég ahhoz, hogy a másik idővel, de számára jól reagáljon. Megtörik a súly alatt, sokan nem tudnak mit kezdeni a csenddel. Pedig ritka kincs. Éppen úgy, minthogy olvashatatlan az arc. Felismerte a jó utat a másik engedelmességéhez, ezt is viszi tovább addig, amíg nem érzi, hogy nem vezet további eredményre. Csak ebből tud építkezni. Következtetések a tanultak, majd tapasztalatok alapján. Mindenre van következő lépés, további verziók, ha az első nem juttatja célja eléréséhez. Az érzelmeket nem érti meg annak valódi mélységében, a felszínt érti és hogy ahhoz mi tud kapcsolódni. Ő pedig elhagyta saját magát, fél és olyasmi veszítenivalója van, amire Ril rátapintott. A hajós nem volt neki ennyire fontos, mint az, akiről nem árulkodna. Itt is érzi, hogy kapni fog egy nevet, de ha nem is az igazit, akkor is olyan támpontokat ad majd, amit tud követni, ha arra van szükség. Jobban kecsegteti az elfoglaltság ténye, mint itt kioltani egy fiatal életet. Össze kell hangolnia az eseményeket a saját akaratával, bármilyen nehéz is kissé eltérni a megszokottól. A működő mellé kötni az ismeretlent.*
- Mit gondolsz?
*Igen, félnie kell. Félnie, de nem rettegni minden pillanatban, hogy előlép valaki az árnyak közül és lecsap. Csupán annyira kell félnie a másiknak, hogy ne járjon el a szája. Bár igazán sokat nem tudhat, jobb megvédenie azt a bizonytalan talajt a lába alatt. Bármikor elmehetne innen is, de nem akar. Az ég tudja mi tartja itt... Ha nem így lenne a helyzetet az első saját gondolata mentén megoldotta volna. Akkor nem próbálkozna mással.
Figyeli az arcot, a testtartást, a jeleket tovább. Nem érti őt Merlana, de talán kellene. Túlságosan szét van esve ahhoz, hogy gondolkodni tudjon. Égjen csak az elméjébe, hogyan is érzi magát mellette. Akkor majd nem akar vele még egyszer találkozni. Akkor gondolni sem akar majd rá. Ő pedig maradhat.*
- Csak mond a nevet és mehetsz.
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-30 11:38:37
Üzenet elküldve: 2024-08-30 11:38:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hová tűnt a vakmerőség? Hová tűnt az a Merlana, aki öt-hat évvel ezelőtt még képes volt egy szikrányi félelemérzet nélkül besétálni az oroszlán barlangjába, tolvajok, csalók, akár gyilkosok közé, és addig játszadozni velük, míg pusztán szavak segítségével el nem érte azt, amit ő akart?
Hová tűnt az a Merlana, aki szántszándékkal táncolt egy vékonyka kötélen elképesztő magasságokban, nem törődve azzal, hogy bármikor a biztos halálba zuhanhat, pusztán azért, hogy a végén ő nyerhessen még nagyobbat?
Hová tűnt az a Merlana, akinek az ég egy adta világon semmi sem számított, csak az, hogy minden harcból ő jöjjön ki győztesen?
Nos, ezt a Merlaná-t egyszerűen megölte az a tény, amit a mellette ülő már kristálytisztán lát: van mit veszítenie. Az ő élete továbbra is csupán egy játék, de már nem tét nélkül játszik. Ahogy egyre több és több jut ki neki a földi javakból, úgy emelkedik ez a tét is egyre magasabbra, ő pedig koránt sincs még felkészülve arra, hogy a gyermekkora óta űzött kockázatos játék minden egyes körében mindent egy lapra feltéve próbáljon meg újra és újra nyerni. Egyelőre még képtelen kezelni ezt a nyomást, és pont ez az oka annak, hogy szépen lassan, itt ülve hullik darabjaira egy olyan helyzetben, ahol valójában egyáltalán nem akkora a tét, mint ő azt gondolja.*
- Nem mondhatom el. Nem szabad. Ha elmondanám, azzal is túl sokat veszítenék.
*Nemhogy az egész téttel nem mer játszani, de őszintén szólva be sem mer szállni a játékba. Egyelőre úgy áll, hogy előbb könyveli el magát vesztesnek, mintsem megpróbálna győzni. Ennek talán nem csak a vereségtől való félelem az oka, hanem egy másik erényből fakadó hátrányé is, amit úgy hívnak, hűség. Nem akarja elárulni pártfogoltját, mert az olyan volna, mintha kést döfne a hátába. De ugyan mi mást tehetne?*
- Mit fogsz tenni, ha elmondom? *Tesz egy erőtlen próbát, hogy valami biztosítékot szerezzen arra, hogy nem fogják elvenni tőle sem az életét, sem pedig azt, aki ezt az életet biztosíthatja neki.
Bárcsak tudná, hogy mi jár a nő fejében! Bárcsak tudná, hogy nem kell mindent kockára tennie, mert nem is akarnak tőle mindent elvenni! De nem tudja. Semmit nem tud. Talán, ha valahogy sikerülne összekaparnia magát a földről, akkor láthatná, mi folyik a színfalak mögött, de erre egyelőre még nem képes, és nem is biztos, hogy az lesz.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hová tűnt a vakmerőség? Hová tűnt az a Merlana, aki öt-hat évvel ezelőtt még képes volt egy szikrányi félelemérzet nélkül besétálni az oroszlán barlangjába, tolvajok, csalók, akár gyilkosok közé, és addig játszadozni velük, míg pusztán szavak segítségével el nem érte azt, amit ő akart?
Hová tűnt az a Merlana, aki szántszándékkal táncolt egy vékonyka kötélen elképesztő magasságokban, nem törődve azzal, hogy bármikor a biztos halálba zuhanhat, pusztán azért, hogy a végén ő nyerhessen még nagyobbat?
Hová tűnt az a Merlana, akinek az ég egy adta világon semmi sem számított, csak az, hogy minden harcból ő jöjjön ki győztesen?
Nos, ezt a Merlaná-t egyszerűen megölte az a tény, amit a mellette ülő már kristálytisztán lát: van mit veszítenie. Az ő élete továbbra is csupán egy játék, de már nem tét nélkül játszik. Ahogy egyre több és több jut ki neki a földi javakból, úgy emelkedik ez a tét is egyre magasabbra, ő pedig koránt sincs még felkészülve arra, hogy a gyermekkora óta űzött kockázatos játék minden egyes körében mindent egy lapra feltéve próbáljon meg újra és újra nyerni. Egyelőre még képtelen kezelni ezt a nyomást, és pont ez az oka annak, hogy szépen lassan, itt ülve hullik darabjaira egy olyan helyzetben, ahol valójában egyáltalán nem akkora a tét, mint ő azt gondolja.*
- Nem mondhatom el. Nem szabad. Ha elmondanám, azzal is túl sokat veszítenék.
*Nemhogy az egész téttel nem mer játszani, de őszintén szólva be sem mer szállni a játékba. Egyelőre úgy áll, hogy előbb könyveli el magát vesztesnek, mintsem megpróbálna győzni. Ennek talán nem csak a vereségtől való félelem az oka, hanem egy másik erényből fakadó hátrányé is, amit úgy hívnak, hűség. Nem akarja elárulni pártfogoltját, mert az olyan volna, mintha kést döfne a hátába. De ugyan mi mást tehetne?*
- Mit fogsz tenni, ha elmondom? *Tesz egy erőtlen próbát, hogy valami biztosítékot szerezzen arra, hogy nem fogják elvenni tőle sem az életét, sem pedig azt, aki ezt az életet biztosíthatja neki.
Bárcsak tudná, hogy mi jár a nő fejében! Bárcsak tudná, hogy nem kell mindent kockára tennie, mert nem is akarnak tőle mindent elvenni! De nem tudja. Semmit nem tud. Talán, ha valahogy sikerülne összekaparnia magát a földről, akkor láthatná, mi folyik a színfalak mögött, de erre egyelőre még nem képes, és nem is biztos, hogy az lesz.*
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:57
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Sehová nem siet, nem sietős kilyukadni valahol, mert gondolatban már tudja, hogy mit akar elérni, mi az a cél, amit mindig annyira hajt. Beköltözött mellé más is, de elteszi későbbre. A jelen van éppen, a nő, aki mintha megállíthatatlanul bőgne, aki ott esik szét mellette, s hull darabjaira, miközben Ril a legegészebbként ül mellette, csak karját mozdítva, mikor utána kell nyúlni, hogy ne menjen el, vagy épp az ajkait, ha el kell ismételnie a saját kérdéseit. Nincs sok belőlük. Két név. Egy, akin megbosszul, a másik, aki csak egy puszta biztosíték. Az első már megválaszolva gördült abba a zugba, amit majd később előkeres, a másik pedig Merlana elzárt ajkai között honol. Hiába beszél, hiába csattan fel, ott van, csak még nem ejtette ki. Megtörténik majd az is. Ha nem is igazság képében, de irányítani fogja, irányítani oda, ahol megtalálja, akit keres. Pedig nem tervez hasonlót sem ahhoz, mint amit a másik gondolhat. Nem okoz érzéki örömöt, ha meg kell ölnie egy ismeretlent. Viszont azért jött idáig, hogy ne kelljen még egyszer megtennie. Ha nem muszáj. Ha hasonló terve lenne, akkor az a test már a tenger mélyén lenne, fel sem úszhatna onnan soha. Mégis inkább vár valamit tőle. Bárminek tűnik a helyzet, magától védi meg a mellette ülőt. De pusztán rajta múlik, hogy él e a lehetőséggel, ami talán nem tisztázott igazán annak fejében.
Az aranyak a másikra fordulnak, kissé oldalra dönti a fejét, de nyomot még mindig nem lelni rajta.
Képek. Kétségbeesés, kifakadás, menekülni vágyás. Van mit veszíteni. És nem csak az életet. Ezt már tudja. Ez volt a legelső, amit tudott.*
- Elmehetsz. Amint mondod a nevet.
*Fordul vissza a tenger irányába. Ha le akar nyugodni a nap, hát tegye. Nem akarja jobban hozzásegíteni a döntéshez, mert minden eltévedt, elfecsérelt szó iránymutató. Ránézve is. Ha tudná, hogy nem tervez mást azon túl, hogy biztosítva legyen a csöndről, akkor a csillagokat idehazudná a még kékellő égre. Neki tényleg nem kell más. Csak a következő név, ami lakattal zárhatja le a kilétét.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Sehová nem siet, nem sietős kilyukadni valahol, mert gondolatban már tudja, hogy mit akar elérni, mi az a cél, amit mindig annyira hajt. Beköltözött mellé más is, de elteszi későbbre. A jelen van éppen, a nő, aki mintha megállíthatatlanul bőgne, aki ott esik szét mellette, s hull darabjaira, miközben Ril a legegészebbként ül mellette, csak karját mozdítva, mikor utána kell nyúlni, hogy ne menjen el, vagy épp az ajkait, ha el kell ismételnie a saját kérdéseit. Nincs sok belőlük. Két név. Egy, akin megbosszul, a másik, aki csak egy puszta biztosíték. Az első már megválaszolva gördült abba a zugba, amit majd később előkeres, a másik pedig Merlana elzárt ajkai között honol. Hiába beszél, hiába csattan fel, ott van, csak még nem ejtette ki. Megtörténik majd az is. Ha nem is igazság képében, de irányítani fogja, irányítani oda, ahol megtalálja, akit keres. Pedig nem tervez hasonlót sem ahhoz, mint amit a másik gondolhat. Nem okoz érzéki örömöt, ha meg kell ölnie egy ismeretlent. Viszont azért jött idáig, hogy ne kelljen még egyszer megtennie. Ha nem muszáj. Ha hasonló terve lenne, akkor az a test már a tenger mélyén lenne, fel sem úszhatna onnan soha. Mégis inkább vár valamit tőle. Bárminek tűnik a helyzet, magától védi meg a mellette ülőt. De pusztán rajta múlik, hogy él e a lehetőséggel, ami talán nem tisztázott igazán annak fejében.
Az aranyak a másikra fordulnak, kissé oldalra dönti a fejét, de nyomot még mindig nem lelni rajta.
Képek. Kétségbeesés, kifakadás, menekülni vágyás. Van mit veszíteni. És nem csak az életet. Ezt már tudja. Ez volt a legelső, amit tudott.*
- Elmehetsz. Amint mondod a nevet.
*Fordul vissza a tenger irányába. Ha le akar nyugodni a nap, hát tegye. Nem akarja jobban hozzásegíteni a döntéshez, mert minden eltévedt, elfecsérelt szó iránymutató. Ránézve is. Ha tudná, hogy nem tervez mást azon túl, hogy biztosítva legyen a csöndről, akkor a csillagokat idehazudná a még kékellő égre. Neki tényleg nem kell más. Csak a következő név, ami lakattal zárhatja le a kilétét.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:44:40
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:44:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Kimondta. Maga sem gondolta volna, hogy képes rá, de kimondta. Persze, abban a mesterségesen felállított játékban, amit maguk között társadalomnak neveznek, lelkiismeretfurdalás nélkül hajlandó eltaposni bárkit, aki az ő érdekeinek útjába áll, vagy ugyanilyen könnyen használ ki másokat azért, hogy a hátukon felmászva ő maga még magasabbra juthasson, de életekkel játszani teljesen más.
Bár, az is igaz, hogy Venshar még él, és megfordul a fejében, hogy a nő talán végig csak blöfföl, hisz még csak meg sem fenyegette meg úgy igazán. Bárcsak így lenne! Mégis, azok a rövid félmondatok úgy megrémisztették, hogy elhiszi, sőt, a zsigereiben érzi, hogy igenis van félnivalója tőle.
Gyűlöli magát, amiért eljött ide. Gyűlöli magát, amiért az elf nyomába eredt, és utálja fortunát is, amiért szerencsésen meg is találta.
A könnyek nem csak a bűntudatnak szólnak, hanem a tehetetlenségnek is. Annak, hogy milyen elegánsan vágta pofán az élet, és közölte, hogy talán mégsem olyan jó ő, mint azt hiszi magáról. A gyász könnyei ezek, a nem létező hatalmát gyászolja.
Most már mindegy. Kimondta a nevet, és ezzel véget is ér a lelki tortúra. Gondolja ő, de aztán mintha csak egy, a tengerből hirtelen feltörő hullám csapódna az arcába, úgy döbbenti meg a következő mondat. Felkapja a fejét, s most először teljesen őszinte rémületet tükröznek a kékjei.
~Nem. Nem, nem, azt biztos, hogy nem!~
A múltját hajlandó volt feláldozni a jövője érdekében, de a jövőjét nem fogja azért, hogy a jelenét mentse. Akkor már inkább tényleg meghal, hogy se jelene, se jövője ne legyen többé.*
- Miért csinálod ezt?! *Fakad ki újra, de a színjáték ezzel véget ért. Akit az elf most láthat, az az igazi, őszinte, álarc nélküli Merlana, mert most tényleg elszakadt az a bizonyos cérna, nem bírja tovább idegekkel, hogy képtelen megoldani ezt a helyzetet.*
- Nem ártottam neked. Nem csináltam semmi rosszat. Igen, elárulták, hogy találhatlak meg, én utánad jöttem annak reményében, hogy tudsz nekem segíteni, de neked nem ártottam. Miért akarsz teljesen tönkretenni? Én csak… Hagyj elmenni…!
*Nem próbálkozik meg újra felállni a dobozokról, csak ül és kétségbeesetten bámulja a másikat, és közben azon gondolkozik ismét, hogy miért is fél tőle ennyire? Amiatt, mert képtelen kiismerni, vagy az emberismerete mégsem csal annyira, és ez a nő valóban olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik?*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Kimondta. Maga sem gondolta volna, hogy képes rá, de kimondta. Persze, abban a mesterségesen felállított játékban, amit maguk között társadalomnak neveznek, lelkiismeretfurdalás nélkül hajlandó eltaposni bárkit, aki az ő érdekeinek útjába áll, vagy ugyanilyen könnyen használ ki másokat azért, hogy a hátukon felmászva ő maga még magasabbra juthasson, de életekkel játszani teljesen más.
Bár, az is igaz, hogy Venshar még él, és megfordul a fejében, hogy a nő talán végig csak blöfföl, hisz még csak meg sem fenyegette meg úgy igazán. Bárcsak így lenne! Mégis, azok a rövid félmondatok úgy megrémisztették, hogy elhiszi, sőt, a zsigereiben érzi, hogy igenis van félnivalója tőle.
Gyűlöli magát, amiért eljött ide. Gyűlöli magát, amiért az elf nyomába eredt, és utálja fortunát is, amiért szerencsésen meg is találta.
A könnyek nem csak a bűntudatnak szólnak, hanem a tehetetlenségnek is. Annak, hogy milyen elegánsan vágta pofán az élet, és közölte, hogy talán mégsem olyan jó ő, mint azt hiszi magáról. A gyász könnyei ezek, a nem létező hatalmát gyászolja.
Most már mindegy. Kimondta a nevet, és ezzel véget is ér a lelki tortúra. Gondolja ő, de aztán mintha csak egy, a tengerből hirtelen feltörő hullám csapódna az arcába, úgy döbbenti meg a következő mondat. Felkapja a fejét, s most először teljesen őszinte rémületet tükröznek a kékjei.
~Nem. Nem, nem, azt biztos, hogy nem!~
A múltját hajlandó volt feláldozni a jövője érdekében, de a jövőjét nem fogja azért, hogy a jelenét mentse. Akkor már inkább tényleg meghal, hogy se jelene, se jövője ne legyen többé.*
- Miért csinálod ezt?! *Fakad ki újra, de a színjáték ezzel véget ért. Akit az elf most láthat, az az igazi, őszinte, álarc nélküli Merlana, mert most tényleg elszakadt az a bizonyos cérna, nem bírja tovább idegekkel, hogy képtelen megoldani ezt a helyzetet.*
- Nem ártottam neked. Nem csináltam semmi rosszat. Igen, elárulták, hogy találhatlak meg, én utánad jöttem annak reményében, hogy tudsz nekem segíteni, de neked nem ártottam. Miért akarsz teljesen tönkretenni? Én csak… Hagyj elmenni…!
*Nem próbálkozik meg újra felállni a dobozokról, csak ül és kétségbeesetten bámulja a másikat, és közben azon gondolkozik ismét, hogy miért is fél tőle ennyire? Amiatt, mert képtelen kiismerni, vagy az emberismerete mégsem csal annyira, és ez a nő valóban olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik?*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:52:12
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:52:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tudja, hogy el fogja mondani. Nincs kétség. Kevesen vannak olyanok, akiknek fontosabb más élete, mint a sajátja és a nő sincsen ezzel másképpen. Csak rá kell nézni. Csinos arc, a kikötőhöz mérten túl jó állapotú ruha, tettvágy, ami nélkülözi az igazi szándékot, csak nagyot akart villantani valakinek valahol. Ez is egyfajta túlélés. Nem elég jó, de nem rossz. Ril-nek vajmi kevés lenne, de ha máshogy döntöttek volna a sorsa felett, ki tudja lenne-e másképpen? Ha ilyen mélységekig el tudna jutni, talán szívesen cserélne. A hosszú életbe hosszú kín is belefér. És még hosszabb, mélyebb űr. Nem tudja eltüntetni az emlékei maradékát. Azt is más vette el tőle, amire szüksége lenne ahhoz, hogy megtalálja a felelőst. A felelőst azért aki miatt hidegen gondol egy másik lényre mellette és nem rázza meg annak szenvedése. Ha megrázná, oda lenne minden. Így is többet engedett meg a világnak, mint kellene.
A név bár belül megdöbbenti, ugyanúgy nem csal élt az állára, amit szívesen feszítene össze, miközben a fogait szorítja. Ilyen helyzetben nem képes elengedni a vonásokat. Némán tölti meg elméjét a tudat, hogy nincs mit tenni. Aki egy formás seggnek elárulja őt, azt, aki hosszú éveken át volt biztos forrása, az nem érdemel kegyelmet. Féreg az összes, mind aki a vitorla alatt él. Tudhatta volna jól, sőt, talán tudta is, csak azt felejtette ki a képletből, hogy többet tanyázik itt, mint amennyiről sejtelme egyáltalán lehetett volna. Bár terveiről nem tudhatott igazán, sejthető volt, hogy a csend, az jelent valamit, hogy nem azért szel át egy tengert, mert utazni vágyik. Némán fordul a szeme a lecsorgó könnyekre, a szánalmas próbálkozásra, hogy a névért cserébe elmehet.*
- Most azt a nevet, akinek villantani akartál.
*Mert hogyha valaki van neki olyan fontos, hogy a kedvéért idejött, még ha nem is kifejezetten kérték, akkor az is lesz olyan fontos, hogy amaz túlélje. Mert szereti annyira, vagy kecsegtet valamivel, amire neki szüksége van. Mindegy az ok. Nem kell, hogy illúziói legyenek a nőnek, ha nem mondaná el is kiderítené. Elengedné, de azzal a tudattal, hogy figyelik. És legyen meg az a tudat is, hogy elvehet tőle bármit, mert látja őt. Talán nem a lelke vágyait, fájdalmait ismeri, hanem az összefüggéseket tettek között, de azt tényleg ismeri.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tudja, hogy el fogja mondani. Nincs kétség. Kevesen vannak olyanok, akiknek fontosabb más élete, mint a sajátja és a nő sincsen ezzel másképpen. Csak rá kell nézni. Csinos arc, a kikötőhöz mérten túl jó állapotú ruha, tettvágy, ami nélkülözi az igazi szándékot, csak nagyot akart villantani valakinek valahol. Ez is egyfajta túlélés. Nem elég jó, de nem rossz. Ril-nek vajmi kevés lenne, de ha máshogy döntöttek volna a sorsa felett, ki tudja lenne-e másképpen? Ha ilyen mélységekig el tudna jutni, talán szívesen cserélne. A hosszú életbe hosszú kín is belefér. És még hosszabb, mélyebb űr. Nem tudja eltüntetni az emlékei maradékát. Azt is más vette el tőle, amire szüksége lenne ahhoz, hogy megtalálja a felelőst. A felelőst azért aki miatt hidegen gondol egy másik lényre mellette és nem rázza meg annak szenvedése. Ha megrázná, oda lenne minden. Így is többet engedett meg a világnak, mint kellene.
A név bár belül megdöbbenti, ugyanúgy nem csal élt az állára, amit szívesen feszítene össze, miközben a fogait szorítja. Ilyen helyzetben nem képes elengedni a vonásokat. Némán tölti meg elméjét a tudat, hogy nincs mit tenni. Aki egy formás seggnek elárulja őt, azt, aki hosszú éveken át volt biztos forrása, az nem érdemel kegyelmet. Féreg az összes, mind aki a vitorla alatt él. Tudhatta volna jól, sőt, talán tudta is, csak azt felejtette ki a képletből, hogy többet tanyázik itt, mint amennyiről sejtelme egyáltalán lehetett volna. Bár terveiről nem tudhatott igazán, sejthető volt, hogy a csend, az jelent valamit, hogy nem azért szel át egy tengert, mert utazni vágyik. Némán fordul a szeme a lecsorgó könnyekre, a szánalmas próbálkozásra, hogy a névért cserébe elmehet.*
- Most azt a nevet, akinek villantani akartál.
*Mert hogyha valaki van neki olyan fontos, hogy a kedvéért idejött, még ha nem is kifejezetten kérték, akkor az is lesz olyan fontos, hogy amaz túlélje. Mert szereti annyira, vagy kecsegtet valamivel, amire neki szüksége van. Mindegy az ok. Nem kell, hogy illúziói legyenek a nőnek, ha nem mondaná el is kiderítené. Elengedné, de azzal a tudattal, hogy figyelik. És legyen meg az a tudat is, hogy elvehet tőle bármit, mert látja őt. Talán nem a lelke vágyait, fájdalmait ismeri, hanem az összefüggéseket tettek között, de azt tényleg ismeri.*
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-26 21:35:12
Üzenet elküldve: 2024-08-26 21:35:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A második próbálkozása a menekülésre is ugyanolyan szánalmasan csúfos kudarcba fullad, mint az első. Nagyobb lendülettel indult el, így nagyobb lendülettel is esik vissza a dobozokra. Olyannyira, hogy utána még szerencsétlen módon kapálóznia is kell majdnem úgy, mint egy hülye teknősbéka, hogy a félig hátradőlt pozícióból visszaküzdje magát stabil ülőhelyzetbe.
Most értette meg a nő előző mondatát. Az nem mosolyog, nem is bántja, de mégis úgy érzi, mintha azok az éles kis pengék máris a húsában forognának. Nincs szükség arra, hogy erőszakkal törjék meg. A bűntudattal, ami már most is olyan fájdalmasan feszíti a mellkasát, mintha épp a bordáit próbálnák szétnyitni ahhoz, hogy azt a léleknek nevezett valamit kiműtsék onnan, előbb-utóbb saját magát teszi tönkre. Az is lehet, hogy nem utóbb, hanem előbb, ugyanis egy reményekkel, ambíciókkal teli, gyönyörű jövőről álmodozó lányként ismétlődik egyre hangosabban a lemondást, a feladást és magát a végzetet hirdető mondat.*
~Ölj meg inkább engem…~
*Néhány pillanatban még azt is hiszi, hogy kimondta hangosan, ezért is fürkészi néha értetlenül az aranyakat, miközben síri csendben ül mellette, és még reszketni is elfelejt. Elfeledkezik az egész külvilágról, percekig csak két mondat visszhangzik egyre kínzóbban a fejében. Az egyik az előző, a másik pedig az, hogy „Mondj egy nevet!”. Egy név, ami megmentheti az életét. Hiába próbálja tagadni, tudja azt a nevet, és azt is tudja, hogy a múlt egy biztos pontjának lezárásával, egy másik ember jövőjének a sárba tiprásával megmentheti a sajátját. Kedvesnek mondható hangjával, mellyel esténként egész közönségeket kápráztat el, mondhat most végítéletet egy olyan ember felett, akinek azt köszönheti, hogy eddig volt jövője. Azonban, ha ő él, akkor nincs tovább. Vége a dalnak.
Ugyan sokszor fúrt már lyukat az agyába a sötétség istene, most mégis egy másik entitás intelme készteti döntésre. „Te vagy a legfontosabb, ne hagyd, hogy mások meggátoljanak a céljaid elérésében!”. *
- Venshar… Dyrak Venshar… *Nyögi ki. Ahogy kibukik a név a száján, úgy erednek meg a könnyei is, és folynak végig az arcán ugyanolyan tehetetlenül, mint amilyen tehetetlennek érzi magát most ő is, de nem csak tehetetlennek, hanem egy aljas féregnek is.*
- Most már engedj elmenni… megkaptad, amit akartál… *Nem néz többé a nőre, csak azt figyeli, ahogy a hulló könnyei sötétre színezik maga előtt a földet.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A második próbálkozása a menekülésre is ugyanolyan szánalmasan csúfos kudarcba fullad, mint az első. Nagyobb lendülettel indult el, így nagyobb lendülettel is esik vissza a dobozokra. Olyannyira, hogy utána még szerencsétlen módon kapálóznia is kell majdnem úgy, mint egy hülye teknősbéka, hogy a félig hátradőlt pozícióból visszaküzdje magát stabil ülőhelyzetbe.
Most értette meg a nő előző mondatát. Az nem mosolyog, nem is bántja, de mégis úgy érzi, mintha azok az éles kis pengék máris a húsában forognának. Nincs szükség arra, hogy erőszakkal törjék meg. A bűntudattal, ami már most is olyan fájdalmasan feszíti a mellkasát, mintha épp a bordáit próbálnák szétnyitni ahhoz, hogy azt a léleknek nevezett valamit kiműtsék onnan, előbb-utóbb saját magát teszi tönkre. Az is lehet, hogy nem utóbb, hanem előbb, ugyanis egy reményekkel, ambíciókkal teli, gyönyörű jövőről álmodozó lányként ismétlődik egyre hangosabban a lemondást, a feladást és magát a végzetet hirdető mondat.*
~Ölj meg inkább engem…~
*Néhány pillanatban még azt is hiszi, hogy kimondta hangosan, ezért is fürkészi néha értetlenül az aranyakat, miközben síri csendben ül mellette, és még reszketni is elfelejt. Elfeledkezik az egész külvilágról, percekig csak két mondat visszhangzik egyre kínzóbban a fejében. Az egyik az előző, a másik pedig az, hogy „Mondj egy nevet!”. Egy név, ami megmentheti az életét. Hiába próbálja tagadni, tudja azt a nevet, és azt is tudja, hogy a múlt egy biztos pontjának lezárásával, egy másik ember jövőjének a sárba tiprásával megmentheti a sajátját. Kedvesnek mondható hangjával, mellyel esténként egész közönségeket kápráztat el, mondhat most végítéletet egy olyan ember felett, akinek azt köszönheti, hogy eddig volt jövője. Azonban, ha ő él, akkor nincs tovább. Vége a dalnak.
Ugyan sokszor fúrt már lyukat az agyába a sötétség istene, most mégis egy másik entitás intelme készteti döntésre. „Te vagy a legfontosabb, ne hagyd, hogy mások meggátoljanak a céljaid elérésében!”. *
- Venshar… Dyrak Venshar… *Nyögi ki. Ahogy kibukik a név a száján, úgy erednek meg a könnyei is, és folynak végig az arcán ugyanolyan tehetetlenül, mint amilyen tehetetlennek érzi magát most ő is, de nem csak tehetetlennek, hanem egy aljas féregnek is.*
- Most már engedj elmenni… megkaptad, amit akartál… *Nem néz többé a nőre, csak azt figyeli, ahogy a hulló könnyei sötétre színezik maga előtt a földet.*
932. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-26 19:44:30
Üzenet elküldve: 2024-08-26 19:44:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Tudja, hogy nem megtörhetetlen. Annyi alakkal volt már dolga, akik sokkal nehezebben feltörhető diók voltak, mégis ripityára zúzta a házukat, hogy aztán kiszedje azt, ami bennük van. Pedig nekik nem volt olyan szerencséjük, hogy egyáltalán halovány remény is lehessen arra vonatkozóan, hogy elmehetnek. Nem jelent rá veszélyt a nő, legalábbis itt és most nem. Így sem fog félni nagyobb erőhöz folyamodni, ha nem nyögi ki azt a nevet. Pontosan tudja, hogy az árulkodással még inkább sakkban tarthatja, mert akkor már két névtől kell félnie, hogy bármikor megtalálhatja. De ha csak az övé ismeretes számára, még ha a legrohadtabb becenév is az, amit nem tudna lemosni, csak ha kiszúrná a saját szemeit, akkor is nagy bajban lenne a másik. Így is rezeg a léc, de nem akar teljességgel visszazuhanni. Nem most. Ismeretlen dolog hajtja, hogy ne. *
- Soha nem hallanál nevet a kikötőben senkitől csak azért, mert szépen rámosolyogsz.
*Talán a leghosszabb mondata eddig. De a játékból elég volt. Nem árul el magáról ezzel semmit, csak éppen leírja neki, hogy hol van. Nem a bálteremben. Itt nem öltöztetőnők pletykálnak egymás között, hanem életek mentik meg, vagy oltják ki egymást. Nézi a tehetetlen dühöt. Az ökölbe szorult kezeket az ölben. Mennyit kell kínozni valakit ahhoz, hogy ne mutassa ilyen helyzetben a kétségbeesést, a beletörődést, az arcon a játékot... ha tudna mesélni. De nem érez hasonlóra sem késztetést. A keze most sem tesz másként. Ha Merlana nagyobb energiát fektet abba, hogy elinduljon, akkor Ril azért fektet bele még nagyobbat, hogy itt tartsa. Ugyanúgy ülteti vissza, az övénél fogva, de már érezheti benne azt, hogy elég. Még ha nem is sugározzák a vonások.*
- Mondj egy nevet.
*Mar bele aranyaival a másik szemeibe, most már hagyva neki, hogy észrevegye benne azt is, hogy a következő kérdés helyett nem a szája fog mozogni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Tudja, hogy nem megtörhetetlen. Annyi alakkal volt már dolga, akik sokkal nehezebben feltörhető diók voltak, mégis ripityára zúzta a házukat, hogy aztán kiszedje azt, ami bennük van. Pedig nekik nem volt olyan szerencséjük, hogy egyáltalán halovány remény is lehessen arra vonatkozóan, hogy elmehetnek. Nem jelent rá veszélyt a nő, legalábbis itt és most nem. Így sem fog félni nagyobb erőhöz folyamodni, ha nem nyögi ki azt a nevet. Pontosan tudja, hogy az árulkodással még inkább sakkban tarthatja, mert akkor már két névtől kell félnie, hogy bármikor megtalálhatja. De ha csak az övé ismeretes számára, még ha a legrohadtabb becenév is az, amit nem tudna lemosni, csak ha kiszúrná a saját szemeit, akkor is nagy bajban lenne a másik. Így is rezeg a léc, de nem akar teljességgel visszazuhanni. Nem most. Ismeretlen dolog hajtja, hogy ne. *
- Soha nem hallanál nevet a kikötőben senkitől csak azért, mert szépen rámosolyogsz.
*Talán a leghosszabb mondata eddig. De a játékból elég volt. Nem árul el magáról ezzel semmit, csak éppen leírja neki, hogy hol van. Nem a bálteremben. Itt nem öltöztetőnők pletykálnak egymás között, hanem életek mentik meg, vagy oltják ki egymást. Nézi a tehetetlen dühöt. Az ökölbe szorult kezeket az ölben. Mennyit kell kínozni valakit ahhoz, hogy ne mutassa ilyen helyzetben a kétségbeesést, a beletörődést, az arcon a játékot... ha tudna mesélni. De nem érez hasonlóra sem késztetést. A keze most sem tesz másként. Ha Merlana nagyobb energiát fektet abba, hogy elinduljon, akkor Ril azért fektet bele még nagyobbat, hogy itt tartsa. Ugyanúgy ülteti vissza, az övénél fogva, de már érezheti benne azt, hogy elég. Még ha nem is sugározzák a vonások.*
- Mondj egy nevet.
*Mar bele aranyaival a másik szemeibe, most már hagyva neki, hogy észrevegye benne azt is, hogy a következő kérdés helyett nem a szája fog mozogni.*
931. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-25 20:17:42
Üzenet elküldve: 2024-08-25 20:17:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem merészség ez, vakmerőség. Vagy szimplán csak vakság. Igazából még gyerekként túl tudott élni pár évet ezek között a falak között, át tudott verni néhány félnótást azért, hogy pont annyi pénzt csaljon ki belőlük, amennyi elég volt annyi ételre, hogy ne haljon éhen, ma már ennél sokkal többre is képes, de miből gondolta, hogy mindez ide elég lesz? Olyan sötét alakok gyűrűjében, kinek nem a megélhetése, hanem az élete múlik minden nap hasonló játszmákon?
Nem elég. Minek is jött ide? Az egyetlen helyes döntés, ha most feláll, elhagyja a kikötőt és vissza sem néz többé. Ez a hely már nem az ő világa, az ő helye a báltermekben van, nem a halbűzben.
Feláll hát, és távozna, de a sikertelenség fájdalmát azonnal meg is érzi a fenekén, mikor egy határozott rántást követően újra azon ülve találja magát.
Egy amolyan „Mit akarsz még tőlem?” tekintettel néz a nőre, de kérdeznie nem kell, hisz ő is pontosan tudja, azt, ami el is hangzik: egy nevet. Azt a nevet, amit továbbra sem akar kiejteni a száján. Egyetlen lehetősége maradt csupán, hogy valahogy mentse a menthetőt, ha tovább játszik.*
- Nem tudok semmilyen nevet *fakad ki hirtelen arcán őszintének tűnő felháborodás jeleit mutatva, majd felemelt hangon folytatja.*
- Egy férfi mondta nekem, hogy keressem az arany szemeket, de nem tudom a nevét. Azt hiszed, hogy nekem mindent az orromra kötnek ebben a nyomorult kikötőben? Semmit sem tudok róla, csak azt, hogy férfi… legalábbis a hangja alapján…
*Teste megfeszül, kezeit tehetetlenséget színlelve tárja szét, majd ökölbe szorítva ejti őket a saját ölébe, és most először határozottan keresi az aranyakat, mintha tényleg elege lett volna abból, hogy olyasmiről faggatják, amihez semmi köze.*
- Sajnálom, de többet nem tudok segíteni. *Egy ideig még ül, majd úgy dönt, hogy ismét megpróbál elmenni. Ezúttal egy sokkal határozottabb mozdulattal áll fel a dobozokról, és próbálja sietősen elhagyni a helyszínt.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem merészség ez, vakmerőség. Vagy szimplán csak vakság. Igazából még gyerekként túl tudott élni pár évet ezek között a falak között, át tudott verni néhány félnótást azért, hogy pont annyi pénzt csaljon ki belőlük, amennyi elég volt annyi ételre, hogy ne haljon éhen, ma már ennél sokkal többre is képes, de miből gondolta, hogy mindez ide elég lesz? Olyan sötét alakok gyűrűjében, kinek nem a megélhetése, hanem az élete múlik minden nap hasonló játszmákon?
Nem elég. Minek is jött ide? Az egyetlen helyes döntés, ha most feláll, elhagyja a kikötőt és vissza sem néz többé. Ez a hely már nem az ő világa, az ő helye a báltermekben van, nem a halbűzben.
Feláll hát, és távozna, de a sikertelenség fájdalmát azonnal meg is érzi a fenekén, mikor egy határozott rántást követően újra azon ülve találja magát.
Egy amolyan „Mit akarsz még tőlem?” tekintettel néz a nőre, de kérdeznie nem kell, hisz ő is pontosan tudja, azt, ami el is hangzik: egy nevet. Azt a nevet, amit továbbra sem akar kiejteni a száján. Egyetlen lehetősége maradt csupán, hogy valahogy mentse a menthetőt, ha tovább játszik.*
- Nem tudok semmilyen nevet *fakad ki hirtelen arcán őszintének tűnő felháborodás jeleit mutatva, majd felemelt hangon folytatja.*
- Egy férfi mondta nekem, hogy keressem az arany szemeket, de nem tudom a nevét. Azt hiszed, hogy nekem mindent az orromra kötnek ebben a nyomorult kikötőben? Semmit sem tudok róla, csak azt, hogy férfi… legalábbis a hangja alapján…
*Teste megfeszül, kezeit tehetetlenséget színlelve tárja szét, majd ökölbe szorítva ejti őket a saját ölébe, és most először határozottan keresi az aranyakat, mintha tényleg elege lett volna abból, hogy olyasmiről faggatják, amihez semmi köze.*
- Sajnálom, de többet nem tudok segíteni. *Egy ideig még ül, majd úgy dönt, hogy ismét megpróbál elmenni. Ezúttal egy sokkal határozottabb mozdulattal áll fel a dobozokról, és próbálja sietősen elhagyni a helyszínt.*
930. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-25 18:59:34
Üzenet elküldve: 2024-08-25 18:59:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Elég merész, hogy megkeressen valakit, akiről minden bizonyossággal tudhatja, hogy veszélyes ránézve, mégis úgy viselkedik, mint aki ennek nincs tudatában. Nem elég felkészült, nem volt mögötte igazi akarat, csak üres tettvágy. Mert jól hangzik, hogy megváltja a világot, vagy valaki olyannak adjon, aki talán többet vesz el. Helytelen. Ha lenne bármilyen empátiája a nővel szemben, most mesélhetne. Elmondhatná, hogyan kell ezt jól csinálni. Hogyan érjen el úgy bármit, hogy szeme sem rebben. Hogyan vegyen el. De lévén nem érdekli mi lesz a másik sorsa, így nem bonyolódik bele ilyesmibe. Majd tanul ebből, ha kell. Vagy, ha tud.
Ril nem az a vérszomjas fajta, aki kedvtelésből kiontaná a másik vérét. Neki nem oszt, nem szoroz, hogy visszasétál-e abba az önként vállalt szerepbe, amiből kitörni akart azzal, hogy megkereste és napokon át követte. Ha valakire éhes, az az, aki elárulta. Nem sokakra tud gondolni, mert itt nincsen kapcsolata. Talán az a mélységi, akit nyíltabban fenyegetett, mint a lányt. Az van olyan bolond. De csak egy szem hajóval érkezett ide, bárki tudta nélkül. Csak arra az egyetlen hajóra nem gondol, arra az egyetlen személyre...
Újabb olyan válasz érkezik, ami nem viszi előrébb. A már kétségbeesett, vagy inkább sorsába beletörődött buta próbálkozásra csak előre dől kissé, majd a nő nadrágjának övét megfogva rántja vissza ülésbe, egy laza mozdulattal. Dehogy megy innen el. Még nem kapott nevet. De az arcán még mindig nem olvasható a harag szikrája sem. Még a türelme sem fogy igazán, bár talán hamarabb regélne, ha megmutatná neki, hogyan villan a kardja tompa fényben.*
- Nem felejtjük el egymást, de elmehetsz, ha mondasz egy nevet.
*Néz végig újfent a másikon. Még prédának sem lenne jó. Olyan könnyű lenne vele elbánnia... Csak nem akar. Viszont pontosan tudja, hogy ezzel az ismeretével csak úgy nem engedheti majd el, mert az a száj járni fog. Még nem mondja ki, de valamit neki is ki kell találnia, hogy csendben maradjon. Talán arra való mégis a fenyegető fellépés. Még mellőzi. Jussanak előrébb.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Elég merész, hogy megkeressen valakit, akiről minden bizonyossággal tudhatja, hogy veszélyes ránézve, mégis úgy viselkedik, mint aki ennek nincs tudatában. Nem elég felkészült, nem volt mögötte igazi akarat, csak üres tettvágy. Mert jól hangzik, hogy megváltja a világot, vagy valaki olyannak adjon, aki talán többet vesz el. Helytelen. Ha lenne bármilyen empátiája a nővel szemben, most mesélhetne. Elmondhatná, hogyan kell ezt jól csinálni. Hogyan érjen el úgy bármit, hogy szeme sem rebben. Hogyan vegyen el. De lévén nem érdekli mi lesz a másik sorsa, így nem bonyolódik bele ilyesmibe. Majd tanul ebből, ha kell. Vagy, ha tud.
Ril nem az a vérszomjas fajta, aki kedvtelésből kiontaná a másik vérét. Neki nem oszt, nem szoroz, hogy visszasétál-e abba az önként vállalt szerepbe, amiből kitörni akart azzal, hogy megkereste és napokon át követte. Ha valakire éhes, az az, aki elárulta. Nem sokakra tud gondolni, mert itt nincsen kapcsolata. Talán az a mélységi, akit nyíltabban fenyegetett, mint a lányt. Az van olyan bolond. De csak egy szem hajóval érkezett ide, bárki tudta nélkül. Csak arra az egyetlen hajóra nem gondol, arra az egyetlen személyre...
Újabb olyan válasz érkezik, ami nem viszi előrébb. A már kétségbeesett, vagy inkább sorsába beletörődött buta próbálkozásra csak előre dől kissé, majd a nő nadrágjának övét megfogva rántja vissza ülésbe, egy laza mozdulattal. Dehogy megy innen el. Még nem kapott nevet. De az arcán még mindig nem olvasható a harag szikrája sem. Még a türelme sem fogy igazán, bár talán hamarabb regélne, ha megmutatná neki, hogyan villan a kardja tompa fényben.*
- Nem felejtjük el egymást, de elmehetsz, ha mondasz egy nevet.
*Néz végig újfent a másikon. Még prédának sem lenne jó. Olyan könnyű lenne vele elbánnia... Csak nem akar. Viszont pontosan tudja, hogy ezzel az ismeretével csak úgy nem engedheti majd el, mert az a száj járni fog. Még nem mondja ki, de valamit neki is ki kell találnia, hogy csendben maradjon. Talán arra való mégis a fenyegető fellépés. Még mellőzi. Jussanak előrébb.*
929. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-25 11:44:10
Üzenet elküldve: 2024-08-25 11:44:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ő felhők helyett azt bámulja, ahogy azok az apró kövek szenvednek, miközben a víz tehetetlenül mossa őket a partra. Hánykolódnak, bukdácsolnak, majd kikötnek valahol a parton, és ott ragadnak. Nem az unalom miatt figyeli őket, hanem azért, mert ő is egynek érzi magát azok közül a kavicsok közül. Egy apró kavics ő a hatalmas tengerben. Hiába van ilyenből milliónyi, mégsem tudnak ellenkezni az oly elsöprő erővel bíró víztömeg akaratával. Miért is gondolta, hogy majd ő, egyetlen apró pici kőként változtatni tud bármin, ami olyan szinten zajló játszmák során dől el, melyekhez nem, hogy köze nincs, még csak nem is tud róluk semmit.
Hiba volt egyáltalán a kikötőbe jönni. Hiba volt a múltjába visszanyúlva felkeresni a Vészmadár kapitányát. Hiba volt segítséget kérni, és hiba volt az aranyló szempár után eredni. Mikor a nő azt mondja, hogy nem is gondolja komolyan, amit mondott neki, felér azzal, mintha a csinos kis pengéjét egy elegáns mozdulattal végighúzta volna a torkán. Fájdalmas, hogy mennyire igaza van. Tényleg nem gondolja ő ezt komolyan. A bizonyítási vágy hajtotta, hogy valami nagyot alkosson, és baszd meg, most újra magát keveri legalább akkora szarba, mint aminek következtében három esztendőre rácsok mögött ki.
Röviden még fel is nevet kínjában. Ahogy hátradől, hátát szinte nekivágja az egyik doboznak, ládának vagy akárminek, ami mögötte van.
Mit tegyen most? Mondja ki Dyrak Venshar nevét azért, hogy aláírva az ő halálos ítéletét a sajátját mentse? Nem teheti meg. A férfi gondoskodott róla gyerekkora óta, segített neki, ott volt neki a legsötétebb pillanataiban is. Még ha az ő kapcsolatuk is csak érdekekről szólt, túl sok mindent köszönhet neki ahhoz, hogy csak úgy feláldozza őt egy olyan cél érdekében, amit valóban… nem is gondol komolyan.
Sóhajt, majd érezhető reménytelenséggel a hangjában szólal meg.*
- Nem küldött senki *válaszolja ugyanazt, mint korábban. Nem, nem árulhatja el Venshar-t. Egyszerűen nem teheti meg.*
- Már túl késő azt mondanom, hogy felejtsük el egymást, igaz? *Eddig amatőr volt, most már kétségbeesett. Biztos benne, hogy a nő nem fog megelégedni ezzel a válasszal, de akkor sem tudná elviselni, ha az ő lelkén száradna egy élet. Emellett már az övét sem érzi biztonságban pusztán amiatt, hogy magában tartja azt, amit a másik tudni akar.
Ellöki magát a háttámaszától, majd egy apró, óvatos kísérletet tesz arra, hogy felálljon, hátha mégis engedik elmenni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ő felhők helyett azt bámulja, ahogy azok az apró kövek szenvednek, miközben a víz tehetetlenül mossa őket a partra. Hánykolódnak, bukdácsolnak, majd kikötnek valahol a parton, és ott ragadnak. Nem az unalom miatt figyeli őket, hanem azért, mert ő is egynek érzi magát azok közül a kavicsok közül. Egy apró kavics ő a hatalmas tengerben. Hiába van ilyenből milliónyi, mégsem tudnak ellenkezni az oly elsöprő erővel bíró víztömeg akaratával. Miért is gondolta, hogy majd ő, egyetlen apró pici kőként változtatni tud bármin, ami olyan szinten zajló játszmák során dől el, melyekhez nem, hogy köze nincs, még csak nem is tud róluk semmit.
Hiba volt egyáltalán a kikötőbe jönni. Hiba volt a múltjába visszanyúlva felkeresni a Vészmadár kapitányát. Hiba volt segítséget kérni, és hiba volt az aranyló szempár után eredni. Mikor a nő azt mondja, hogy nem is gondolja komolyan, amit mondott neki, felér azzal, mintha a csinos kis pengéjét egy elegáns mozdulattal végighúzta volna a torkán. Fájdalmas, hogy mennyire igaza van. Tényleg nem gondolja ő ezt komolyan. A bizonyítási vágy hajtotta, hogy valami nagyot alkosson, és baszd meg, most újra magát keveri legalább akkora szarba, mint aminek következtében három esztendőre rácsok mögött ki.
Röviden még fel is nevet kínjában. Ahogy hátradől, hátát szinte nekivágja az egyik doboznak, ládának vagy akárminek, ami mögötte van.
Mit tegyen most? Mondja ki Dyrak Venshar nevét azért, hogy aláírva az ő halálos ítéletét a sajátját mentse? Nem teheti meg. A férfi gondoskodott róla gyerekkora óta, segített neki, ott volt neki a legsötétebb pillanataiban is. Még ha az ő kapcsolatuk is csak érdekekről szólt, túl sok mindent köszönhet neki ahhoz, hogy csak úgy feláldozza őt egy olyan cél érdekében, amit valóban… nem is gondol komolyan.
Sóhajt, majd érezhető reménytelenséggel a hangjában szólal meg.*
- Nem küldött senki *válaszolja ugyanazt, mint korábban. Nem, nem árulhatja el Venshar-t. Egyszerűen nem teheti meg.*
- Már túl késő azt mondanom, hogy felejtsük el egymást, igaz? *Eddig amatőr volt, most már kétségbeesett. Biztos benne, hogy a nő nem fog megelégedni ezzel a válasszal, de akkor sem tudná elviselni, ha az ő lelkén száradna egy élet. Emellett már az övét sem érzi biztonságban pusztán amiatt, hogy magában tartja azt, amit a másik tudni akar.
Ellöki magát a háttámaszától, majd egy apró, óvatos kísérletet tesz arra, hogy felálljon, hátha mégis engedik elmenni.*
928. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-24 19:17:25
Üzenet elküldve: 2024-08-24 19:17:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Újabb terjengős, sehová nem vezető szavak. Csodálatosan írja körül a kietlen semmit. Kezdi úgy érezni magát, mintha valaki csak tréfát kívánna űzni vele, s valahonnan a kopár bokrok közül nézné, mikor ugorhat elő nevetve. Türelmesen hallgat, talán valóban az. Ahogy a nő beszél, csak lejjebb csúszik a ladikból tákolt rozoga padon, majd hátradönti a fejét és az eget kezdi el kémlelni, míg a végére nem ér. Mégsem tűnik úgy, hogy végtelenül unja, mert nem tűnik sehogy.
A felhőkben keres talán valamit. Valami értelmet. A kissé szürke hasú foszlányokban, amik kergetőznek a tenger szelében egymással. Némelyik tényleg hajaz valamire, ami él. Nem túl régóta tölti ilyesmivel az idejét. De most szórakoztatóbb az a sietős teknős az égen, ami egyszer csak megszabadulva a páncéljától a végére egy fátyolos sárkánnyá alakul, mint a másik suta próbálkozása. Persze hall mindent. A képei már megvannak. Az utolsó mondat az, amire visszafordítja felé az aranyakat, felemelve enyhén a szemöldökét.*
- Dehogy gondolod komolyan.
*Majd újra az ég lesz a fontos. Talán ezzel el is dőlt. Minden enyhén felkavart vágy arra, hogy újra annak éljen, aminek egész eddigi életében, az eltűnt, mint már az a tüzet okádó pikkelyes is, mire újra keresi a szemeivel. Egy valami van, amire viszont választ akar. És nem kapta meg. Feljebb tolja magát végül, majd lábait törökülésbe rendezi, meg sem billenve, pedig az alattuk lévő romhalmaz megkívánná, hogy ne lehessen rajta csak úgy egyensúlyozni. A másik teste hordozza a jeleit mindennek. Az övé pusztán hanyag, mert nem veszi komolyan a nőt.*
- Ki küldött hozzám?
*Ismétli meg végül a kérdést, hátha nyomatékosítja a már számára is csak egy fruskának hatóban azt, hogy választ akar. Szerencsétlenségére Ril-nek rengeteg ideje akad. Láthatta. Ha egy napot lecserél és falmászás helyett azt kell néznie, hogy hogyan mossa az apró köveket a víz szinte a lábuk elé, ám legyen. Addig vele nem jut sokkal többre, míg nem hall egy nevet.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Újabb terjengős, sehová nem vezető szavak. Csodálatosan írja körül a kietlen semmit. Kezdi úgy érezni magát, mintha valaki csak tréfát kívánna űzni vele, s valahonnan a kopár bokrok közül nézné, mikor ugorhat elő nevetve. Türelmesen hallgat, talán valóban az. Ahogy a nő beszél, csak lejjebb csúszik a ladikból tákolt rozoga padon, majd hátradönti a fejét és az eget kezdi el kémlelni, míg a végére nem ér. Mégsem tűnik úgy, hogy végtelenül unja, mert nem tűnik sehogy.
A felhőkben keres talán valamit. Valami értelmet. A kissé szürke hasú foszlányokban, amik kergetőznek a tenger szelében egymással. Némelyik tényleg hajaz valamire, ami él. Nem túl régóta tölti ilyesmivel az idejét. De most szórakoztatóbb az a sietős teknős az égen, ami egyszer csak megszabadulva a páncéljától a végére egy fátyolos sárkánnyá alakul, mint a másik suta próbálkozása. Persze hall mindent. A képei már megvannak. Az utolsó mondat az, amire visszafordítja felé az aranyakat, felemelve enyhén a szemöldökét.*
- Dehogy gondolod komolyan.
*Majd újra az ég lesz a fontos. Talán ezzel el is dőlt. Minden enyhén felkavart vágy arra, hogy újra annak éljen, aminek egész eddigi életében, az eltűnt, mint már az a tüzet okádó pikkelyes is, mire újra keresi a szemeivel. Egy valami van, amire viszont választ akar. És nem kapta meg. Feljebb tolja magát végül, majd lábait törökülésbe rendezi, meg sem billenve, pedig az alattuk lévő romhalmaz megkívánná, hogy ne lehessen rajta csak úgy egyensúlyozni. A másik teste hordozza a jeleit mindennek. Az övé pusztán hanyag, mert nem veszi komolyan a nőt.*
- Ki küldött hozzám?
*Ismétli meg végül a kérdést, hátha nyomatékosítja a már számára is csak egy fruskának hatóban azt, hogy választ akar. Szerencsétlenségére Ril-nek rengeteg ideje akad. Láthatta. Ha egy napot lecserél és falmászás helyett azt kell néznie, hogy hogyan mossa az apró köveket a víz szinte a lábuk elé, ám legyen. Addig vele nem jut sokkal többre, míg nem hall egy nevet.*
927. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-24 18:16:51
Üzenet elküldve: 2024-08-24 18:16:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem várt azonnali választ. Igazából nem várt semmit, mert nincs semmi, ami alapján bármire is számíthatna. Egyre idegörlőbbé válik az a hatalmas nagy üresség, amiben körbe-körbe bolyongva, ugyanazt a nem létező követ százszor megmozgatva sem talál semmit, amibe kapaszkodhatna. Már-már az is megfordul a fejében, hogy talán újra az istenek segítségére lenne szüksége, mint a régi „szép” időkben, de azzal is mit érne el? Logika? Hogyan építsen fel logikát építőkövek nélkül? Használja ki más képességeit? Hogyan, ha azt sem tudja, mifélékkel rendelkezik a mellette ülő?
Nem az ő képességeivel van baj, nem ő vált hirtelen tehetségessé, csupán ez a nő túl jó abban, amit csinál.
Még szerencse, hogy azt sem tudja kiolvasni az aranyakból, hogy mindamellett, hogy saját magát teljes homályba burkolva rejti el, addig az ő álcáján tűpontosan lát át, úgy, mintha ő csak egy szerencsétlen amatőr volna. Ha ezt tudná, lehet kínjában inkább választaná a halált, mert annyira szégyellné magát, hogy tükörbe sem merne nézni többé.
Mi tévő legyen most? Táncoljon szándékosan a kötélen, mozduljon, és nézze meg, mi történik, ha megpróbálna elmenni? De hát nem akar elmenni, nem az a célja. Győzködje? Ritka bénán hatna. Nem, semmi sem jó.
Végül arra jut, hogy ha már az övén lógó tőreivel amúgy sem lenne képes megvédeni magát, akkor továbbra is azt próbálja meg felhasználni fegyverként, ami számára is a legnagyobb kincs. Az információt. Amíg tud valamit, amit a nő is tudni akar, addig biztonságban van. Reméli, hogy biztonságban van.*
- Magam jöttem. Nem küldött senki. Ha a kérdés az, hogy kitől hallottam rólad, nos, szerintem lényegtelen. Azt szerintem te is tudod, hogy a kikötőben nagyon gyorsan terjed szájról-szájra az információ, és lehet, hogy akitől én hallottam, ő már mástól hallotta… Nem lennél előrébb, ha mondanék egy nevet. A lényeg, hogy itt vagyok, és komolyan gondolom, amit mondtam.
*Illetve csak szeretné azt hinni, hogy komolyan gondolja, mert valójában azt sem tudja, hogy mit jelent az, mikor az olyan szavakkal való dobálózás, mint az ölni vagy a halál nem csak egy színjáték része, hanem a valóság. Nem gondol bele abba, hogy azt talán nem tudná egykönnyen feldolgozni, ha egy élet az ő lelkén száradna, de most már késő visszalépni. Olyan ez, mint az olaj. Ha beleesel, már tudod, hogy véged, de ha ficánkolsz, csak egyre mélyebbre süllyedsz, és egyre hamarabb ér el a végzet. Egyedül onnan nincs kiút. Vajon innen van?*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem várt azonnali választ. Igazából nem várt semmit, mert nincs semmi, ami alapján bármire is számíthatna. Egyre idegörlőbbé válik az a hatalmas nagy üresség, amiben körbe-körbe bolyongva, ugyanazt a nem létező követ százszor megmozgatva sem talál semmit, amibe kapaszkodhatna. Már-már az is megfordul a fejében, hogy talán újra az istenek segítségére lenne szüksége, mint a régi „szép” időkben, de azzal is mit érne el? Logika? Hogyan építsen fel logikát építőkövek nélkül? Használja ki más képességeit? Hogyan, ha azt sem tudja, mifélékkel rendelkezik a mellette ülő?
Nem az ő képességeivel van baj, nem ő vált hirtelen tehetségessé, csupán ez a nő túl jó abban, amit csinál.
Még szerencse, hogy azt sem tudja kiolvasni az aranyakból, hogy mindamellett, hogy saját magát teljes homályba burkolva rejti el, addig az ő álcáján tűpontosan lát át, úgy, mintha ő csak egy szerencsétlen amatőr volna. Ha ezt tudná, lehet kínjában inkább választaná a halált, mert annyira szégyellné magát, hogy tükörbe sem merne nézni többé.
Mi tévő legyen most? Táncoljon szándékosan a kötélen, mozduljon, és nézze meg, mi történik, ha megpróbálna elmenni? De hát nem akar elmenni, nem az a célja. Győzködje? Ritka bénán hatna. Nem, semmi sem jó.
Végül arra jut, hogy ha már az övén lógó tőreivel amúgy sem lenne képes megvédeni magát, akkor továbbra is azt próbálja meg felhasználni fegyverként, ami számára is a legnagyobb kincs. Az információt. Amíg tud valamit, amit a nő is tudni akar, addig biztonságban van. Reméli, hogy biztonságban van.*
- Magam jöttem. Nem küldött senki. Ha a kérdés az, hogy kitől hallottam rólad, nos, szerintem lényegtelen. Azt szerintem te is tudod, hogy a kikötőben nagyon gyorsan terjed szájról-szájra az információ, és lehet, hogy akitől én hallottam, ő már mástól hallotta… Nem lennél előrébb, ha mondanék egy nevet. A lényeg, hogy itt vagyok, és komolyan gondolom, amit mondtam.
*Illetve csak szeretné azt hinni, hogy komolyan gondolja, mert valójában azt sem tudja, hogy mit jelent az, mikor az olyan szavakkal való dobálózás, mint az ölni vagy a halál nem csak egy színjáték része, hanem a valóság. Nem gondol bele abba, hogy azt talán nem tudná egykönnyen feldolgozni, ha egy élet az ő lelkén száradna, de most már késő visszalépni. Olyan ez, mint az olaj. Ha beleesel, már tudod, hogy véged, de ha ficánkolsz, csak egyre mélyebbre süllyedsz, és egyre hamarabb ér el a végzet. Egyedül onnan nincs kiút. Vajon innen van?*
926. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-24 15:21:24
Üzenet elküldve: 2024-08-24 15:21:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Teljesen érdektelen arccal hallgatja végig a másik mondandóját. Olvashatatlan. Nem sokat tudhat róla a létezésén kívül. Azt biztosan nem, hogy új itt, azt sem, hogy valójában mivel foglalkozhatott eleddig. Képeket köt össze a fejében, elemez, de ezek csak hideg ábrák, olyan összefüggések, amik nem sarkallják a másik javára való döntésre, nem tud elszánt lenni. Sokkal mélyebb tudásra lenne szüksége az itteni viszonyokról, hogy erre bólintani lehessen csak úgy. Nem tudja, van-e az az aranymennyiség, amit ki tudna fizetni neki ez a nő ahhoz, hogy egy ilyen szervezet után menjen. Hallott róluk, ki ne hallott volna, aki nem süket, főleg ezeken az utcákon?
Nem a félelem tartja vissza, nem a tartás, hanem a józan ész. Nem egy elcsavart fejre van szükség és nem is a mérgeire. Szereti a veszélyt. Akkor csörgedezik valami az ereiben az űrön túl. De nem tűnik úgy, hogy erre a szerepre ő lenne a hivatott. Nem ostoba, hogy egy ismeretlen nő szeszélyeiért a lábára kötözött súllyal végezze a tengerben. De mégis mérlegel. Végigméri Merlaná-t. Nem bízna meg benne, mert már az egyenes beszéd sem ment. Sokat vétett. Követte. Persze a miérteket érti, de látja a helyzetet. Ez az információ nem neki kell. Másnak adná. Aztán fürdene a dicsfényben, és bármikor elárulná annak hevében azt, hogy kitől tudja mindezt. Közkézre adná a tudását, vagy épp a hiányosságát. A nevét. Attól még csábítja újra az ösztönös, bár nem veleszületett, sokkal inkább belevert tehetségének a kamatoztatása. Hogy ne a monoton mindennapokban, ne a szürkeségben éljen tovább. Ironikus, hogy az első kép ami bevillan mégis szürke, ami nem engedi bólintani. *
- Ki küldött hozzám?
*Fordítja az aranyakat a tenger irányába, ugyanolyan semmitmondóan. Ha azonnali választ várt a másik, tévedett. Azt nem tudja eldönteni, hogy őt nézi-e meggondolatlannak, vagy a másik az tényleg. Még hogy új gazdagnegyed. Ennek a nőnek a vérében semmi nemesség nincs. Látni. Valamelyik kegyeibe akar férkőzni, az ilyen játszmák pedig udvarhölgyek közé valóak, nem pedig neki. Ostoba. Csak elszánt. Fel sem méri a kérése súlyát. Végtelenül naiv lehet, legalábbis ebben biztosan. De, ha már itt van, akkor megtudhat "ezt-azt". Eljátszhat legalább a gondolattal, hogy újra "éljen". Nem áll fel azonnal és nem is hagyja itt a nő tetemét a dögevőknek. Vonásai nyugodtak. Innen addig nem megy el, amíg azt nem mondja.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Teljesen érdektelen arccal hallgatja végig a másik mondandóját. Olvashatatlan. Nem sokat tudhat róla a létezésén kívül. Azt biztosan nem, hogy új itt, azt sem, hogy valójában mivel foglalkozhatott eleddig. Képeket köt össze a fejében, elemez, de ezek csak hideg ábrák, olyan összefüggések, amik nem sarkallják a másik javára való döntésre, nem tud elszánt lenni. Sokkal mélyebb tudásra lenne szüksége az itteni viszonyokról, hogy erre bólintani lehessen csak úgy. Nem tudja, van-e az az aranymennyiség, amit ki tudna fizetni neki ez a nő ahhoz, hogy egy ilyen szervezet után menjen. Hallott róluk, ki ne hallott volna, aki nem süket, főleg ezeken az utcákon?
Nem a félelem tartja vissza, nem a tartás, hanem a józan ész. Nem egy elcsavart fejre van szükség és nem is a mérgeire. Szereti a veszélyt. Akkor csörgedezik valami az ereiben az űrön túl. De nem tűnik úgy, hogy erre a szerepre ő lenne a hivatott. Nem ostoba, hogy egy ismeretlen nő szeszélyeiért a lábára kötözött súllyal végezze a tengerben. De mégis mérlegel. Végigméri Merlaná-t. Nem bízna meg benne, mert már az egyenes beszéd sem ment. Sokat vétett. Követte. Persze a miérteket érti, de látja a helyzetet. Ez az információ nem neki kell. Másnak adná. Aztán fürdene a dicsfényben, és bármikor elárulná annak hevében azt, hogy kitől tudja mindezt. Közkézre adná a tudását, vagy épp a hiányosságát. A nevét. Attól még csábítja újra az ösztönös, bár nem veleszületett, sokkal inkább belevert tehetségének a kamatoztatása. Hogy ne a monoton mindennapokban, ne a szürkeségben éljen tovább. Ironikus, hogy az első kép ami bevillan mégis szürke, ami nem engedi bólintani. *
- Ki küldött hozzám?
*Fordítja az aranyakat a tenger irányába, ugyanolyan semmitmondóan. Ha azonnali választ várt a másik, tévedett. Azt nem tudja eldönteni, hogy őt nézi-e meggondolatlannak, vagy a másik az tényleg. Még hogy új gazdagnegyed. Ennek a nőnek a vérében semmi nemesség nincs. Látni. Valamelyik kegyeibe akar férkőzni, az ilyen játszmák pedig udvarhölgyek közé valóak, nem pedig neki. Ostoba. Csak elszánt. Fel sem méri a kérése súlyát. Végtelenül naiv lehet, legalábbis ebben biztosan. De, ha már itt van, akkor megtudhat "ezt-azt". Eljátszhat legalább a gondolattal, hogy újra "éljen". Nem áll fel azonnal és nem is hagyja itt a nő tetemét a dögevőknek. Vonásai nyugodtak. Innen addig nem megy el, amíg azt nem mondja.*
925. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-24 14:26:40
Üzenet elküldve: 2024-08-24 14:26:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Egyáltalán nem érzi magát kényelmesen a jelenlegi helyzetben így, hogy azok közül az apró jelek közül semmi sem dolgozik most a javára, melyek segítségével ő olvasni szokott akár még a rámeredő tekintetekből is, de az aranyakból nem tud. Képtelenség, hogy valaki olyan álarcot viseljen, mely mögé nem lehet belátni.
Ettől függetlenül valamit mégis jól csinált, mert a következő pillanatban már nem érzi a másik hideg leheletét az arcán. Az elf hátrébb lép, ő pedig fellélegezhet. Az életveszély elmúlt. Legalábbis a közvetlen életveszély egyelőre igen. Persze, nem hagyja, hogy megvezessék a körülmények. Ha másra nem is, arra már rájött, hogy a másik erősebb, gyorsabb és profibb nála. Még mindig elég egy óvatlan mozdulat, hogy ez az egész csúnya véget érjen. Emiatt eszébe sem jut, hogy ne kövesse a másikat, de talán egyébként is ezt tenné. Nem azért követte őt napokig, hogy feladja az önmagának kitűzött célját pusztán azért, mert ez a nő veszélyesebb, mint amilyennek elsőre tűnt.
A tempó, amivel elhaladnak a dokkok mellett gyorsabb, mint az az elegáns vonulás, amihez az utóbbi időben hozzá volt szokva, de annyira mégsem, hogy ne tudja tartani az iramot. A helyzetükhöz képest groteszk módon idilli környezet egy kicsit meglepi, de ismét csak a saját mottóját tudja idézni magának. „Semmi nem az, aminek látszik.”
Ahogy látja leülni a másikat, ő is ezt teszi. Karjait és lábait is összefonja, ezúttal nem akarja titkolni, hogy kényelmetlen számára a helyzet, ezt az aranyszemű valószínűleg már úgyis tudja.
Őszinteség… hmm… valakitől, akinek az egész élete hazugságokra épül. A lehetetlent várják el tőle, de nem maradt már más lehetősége. Ha nem beszél, meghal. Ha megpróbálna kihátrálni az egészből, meghal. Ha nem az igazat mondja, meghal. Félrehúzza a száját, mert ráeszmél, mennyire elszúrta. Ilyen az, mikor az ember elbízza magát, és néhány siker után azt hiszi, bárkivel, bármire képes. Vicces, hogy az élet mindig képes olyan görbetükröt mutatni, ami észhez téríti.*
- Arthenior-ból jöttem *kezd bele végre kézzelfogható információk tálalásába.* Ha az értesüléseim nem csalnak, miután elüldözték az egykori nemességet, egy bűnbanda szivárgott be a város lakói közé. Hallottam egy érdekes megnevezést. Patkányok. Nem tudom, mond-e neked valamit ez a név? Ha minden igaz, a városi őrség már kifüstölte őket Sárvárosból, ahol a rejtekhelyeiket alakították ki maguknak. Most Arthenior-ban új gazdagnegyed épül Sárváros helyén, melyben mondjuk úgy, nekem is van érdekeltségem. Nem bízom a városőrökben. Tudni akarom, hogy leselkedik-e még bármiféle veszély a városra és az új negyedre. Illetve még egy dolog. Ha a kérdésre a válasz igen, szükségem lesz valakire, aki megszünteti a veszélyt. Ha érted, mire gondolok.
*Egyetlen célja van. Tizenkilencre lapot húzni, és olyan információval vagy eredménnyel állni Orthus Morthimer elé, amely a férfi terveit vagy akár az életét is megmenthetik, ha van ilyen. Mikor a Kalmár-ban az egykori parancsnok, Bredoc Droyn társaságában iszogatott, és az a Jenari nevű nő a Patkányokról beszélt, furcsa ellentétet érzett a két személy között. Éppen azért sejti teljes joggal azt, hogy talán a városőrség nem mond igazat, ami pedig még akár keresztül is húzhatja pártfogoltja terveit.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Egyáltalán nem érzi magát kényelmesen a jelenlegi helyzetben így, hogy azok közül az apró jelek közül semmi sem dolgozik most a javára, melyek segítségével ő olvasni szokott akár még a rámeredő tekintetekből is, de az aranyakból nem tud. Képtelenség, hogy valaki olyan álarcot viseljen, mely mögé nem lehet belátni.
Ettől függetlenül valamit mégis jól csinált, mert a következő pillanatban már nem érzi a másik hideg leheletét az arcán. Az elf hátrébb lép, ő pedig fellélegezhet. Az életveszély elmúlt. Legalábbis a közvetlen életveszély egyelőre igen. Persze, nem hagyja, hogy megvezessék a körülmények. Ha másra nem is, arra már rájött, hogy a másik erősebb, gyorsabb és profibb nála. Még mindig elég egy óvatlan mozdulat, hogy ez az egész csúnya véget érjen. Emiatt eszébe sem jut, hogy ne kövesse a másikat, de talán egyébként is ezt tenné. Nem azért követte őt napokig, hogy feladja az önmagának kitűzött célját pusztán azért, mert ez a nő veszélyesebb, mint amilyennek elsőre tűnt.
A tempó, amivel elhaladnak a dokkok mellett gyorsabb, mint az az elegáns vonulás, amihez az utóbbi időben hozzá volt szokva, de annyira mégsem, hogy ne tudja tartani az iramot. A helyzetükhöz képest groteszk módon idilli környezet egy kicsit meglepi, de ismét csak a saját mottóját tudja idézni magának. „Semmi nem az, aminek látszik.”
Ahogy látja leülni a másikat, ő is ezt teszi. Karjait és lábait is összefonja, ezúttal nem akarja titkolni, hogy kényelmetlen számára a helyzet, ezt az aranyszemű valószínűleg már úgyis tudja.
Őszinteség… hmm… valakitől, akinek az egész élete hazugságokra épül. A lehetetlent várják el tőle, de nem maradt már más lehetősége. Ha nem beszél, meghal. Ha megpróbálna kihátrálni az egészből, meghal. Ha nem az igazat mondja, meghal. Félrehúzza a száját, mert ráeszmél, mennyire elszúrta. Ilyen az, mikor az ember elbízza magát, és néhány siker után azt hiszi, bárkivel, bármire képes. Vicces, hogy az élet mindig képes olyan görbetükröt mutatni, ami észhez téríti.*
- Arthenior-ból jöttem *kezd bele végre kézzelfogható információk tálalásába.* Ha az értesüléseim nem csalnak, miután elüldözték az egykori nemességet, egy bűnbanda szivárgott be a város lakói közé. Hallottam egy érdekes megnevezést. Patkányok. Nem tudom, mond-e neked valamit ez a név? Ha minden igaz, a városi őrség már kifüstölte őket Sárvárosból, ahol a rejtekhelyeiket alakították ki maguknak. Most Arthenior-ban új gazdagnegyed épül Sárváros helyén, melyben mondjuk úgy, nekem is van érdekeltségem. Nem bízom a városőrökben. Tudni akarom, hogy leselkedik-e még bármiféle veszély a városra és az új negyedre. Illetve még egy dolog. Ha a kérdésre a válasz igen, szükségem lesz valakire, aki megszünteti a veszélyt. Ha érted, mire gondolok.
*Egyetlen célja van. Tizenkilencre lapot húzni, és olyan információval vagy eredménnyel állni Orthus Morthimer elé, amely a férfi terveit vagy akár az életét is megmenthetik, ha van ilyen. Mikor a Kalmár-ban az egykori parancsnok, Bredoc Droyn társaságában iszogatott, és az a Jenari nevű nő a Patkányokról beszélt, furcsa ellentétet érzett a két személy között. Éppen azért sejti teljes joggal azt, hogy talán a városőrség nem mond igazat, ami pedig még akár keresztül is húzhatja pártfogoltja terveit.*
924. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:06:20
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:06:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Magába szívja a másik vonásait, de egyre érdektelenebb a helyzet. A habogás, az ügyetlenkedés, hogy elhiszi, hogy néhány jól kitalált mondattal ki lehet zökkenteni azt, aki egész életében mellőzni igyekezte az érzéseket... a rosszakat épp úgy, mint a jókat. Nem ez fogja felkorbácsolni azokat. Sem őt, sem magát nem fogja megsajnálni a kialakult helyzet miatt. Végtelenül unalmas. Akar valamit, az nem kérdés. A felesleges mellébeszélés nem az ő terepe, hamar rá lehet jönni. Már majdnem csillan egyet a szeme is, mikor elhangzik az egyetlen sokat mondó "Na jó." Abból már azt hiszi felfogta a nő, hogy olyan mondatokat akar hallani, ami azonnal átláttatja vele, hogy mit akar tőle. A keze mozdul, elveszi a falról, szabadabb levegőt biztosítva Merlaná-nak. Teljesen fölösleges a fenyegető fellépés.
Viszont a szavak még mindig inkább csak rébuszok. Virágnyelv. Még mindig nem egyenes. ~Ezt-azt...~ A szemei kissé összeszűkülnek az utolsó mondatnál. Tényleg azt hiszi, hogy olyan helyzetben van, amikor kérhet? Ez már mulattatja. Törékeny csinos lány, két tőrrel az övén, még a ruhái is olyan újak, hogy látványosan nem a kikötőben használta rongyossá... néz rá a kék szemeivel és bizonyossága van arról, hogy nem fogják bántani. Látott már másokat próbálkozni. Ez nem próbálkozás.
Lép egyet hátra, színtelen sóhajt fel. Még csak nem is türelmetlen. *
- Megyünk a partra.
*Van egy kedvelt szakasza a kikötőnek, ahol nem járt már egy ideje. Ha a lány akar valamit, akkor vele fog menni. Megmutathatná neki a kése mellett a dobócsillagot is, hogy ha futni támad kedve mi fog belefúródni a tarkójába, de ő nem ilyen kegyetlen. Tisztában van minden képességével, nem kell fitogtatni belőle semmit. Ha olyan jó emberismerőnek hiszi magát a másik, akkor követnie kell.
Nem szólal meg, nem kérdez. Nincs messze a partszakasz, ahová tervez menni. Kietlenebb, de nem teljesen elzárt, kevesen fordulnak meg, és mesés a kilátás. Abszurd ahhoz képest, amik itt történnek, amiket itt megvitathatnak. Sehogy nem illik a békésen csillanó tengerfelszín látványa ahhoz, amilyen üzlet itt köttethet. Legalábbis a lány szerint valami köttethet. Ril-t az az egyetlen egy kérdés foglalkoztatja csak, hogy ki árulkodott. Itt tényleg senki nem ismeri.
Azt a partra mosott és időközben ülőalkalmatossággá eszkábált ladikromot keresi meg, amit néhány hattal ezelőtt. Akkor is valamire kérték. Most is ez következik. Nem nagyon néz a nőre, csak leül az egyik oldalára. Lezseren, széttárt lábakkal, kissé lejjebb tolva magát. *
- Figyelek.
*Néz végül oldalvást. Talán már eljutott addig az elméig, hogy egyenes beszédet akar. *
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Magába szívja a másik vonásait, de egyre érdektelenebb a helyzet. A habogás, az ügyetlenkedés, hogy elhiszi, hogy néhány jól kitalált mondattal ki lehet zökkenteni azt, aki egész életében mellőzni igyekezte az érzéseket... a rosszakat épp úgy, mint a jókat. Nem ez fogja felkorbácsolni azokat. Sem őt, sem magát nem fogja megsajnálni a kialakult helyzet miatt. Végtelenül unalmas. Akar valamit, az nem kérdés. A felesleges mellébeszélés nem az ő terepe, hamar rá lehet jönni. Már majdnem csillan egyet a szeme is, mikor elhangzik az egyetlen sokat mondó "Na jó." Abból már azt hiszi felfogta a nő, hogy olyan mondatokat akar hallani, ami azonnal átláttatja vele, hogy mit akar tőle. A keze mozdul, elveszi a falról, szabadabb levegőt biztosítva Merlaná-nak. Teljesen fölösleges a fenyegető fellépés.
Viszont a szavak még mindig inkább csak rébuszok. Virágnyelv. Még mindig nem egyenes. ~Ezt-azt...~ A szemei kissé összeszűkülnek az utolsó mondatnál. Tényleg azt hiszi, hogy olyan helyzetben van, amikor kérhet? Ez már mulattatja. Törékeny csinos lány, két tőrrel az övén, még a ruhái is olyan újak, hogy látványosan nem a kikötőben használta rongyossá... néz rá a kék szemeivel és bizonyossága van arról, hogy nem fogják bántani. Látott már másokat próbálkozni. Ez nem próbálkozás.
Lép egyet hátra, színtelen sóhajt fel. Még csak nem is türelmetlen. *
- Megyünk a partra.
*Van egy kedvelt szakasza a kikötőnek, ahol nem járt már egy ideje. Ha a lány akar valamit, akkor vele fog menni. Megmutathatná neki a kése mellett a dobócsillagot is, hogy ha futni támad kedve mi fog belefúródni a tarkójába, de ő nem ilyen kegyetlen. Tisztában van minden képességével, nem kell fitogtatni belőle semmit. Ha olyan jó emberismerőnek hiszi magát a másik, akkor követnie kell.
Nem szólal meg, nem kérdez. Nincs messze a partszakasz, ahová tervez menni. Kietlenebb, de nem teljesen elzárt, kevesen fordulnak meg, és mesés a kilátás. Abszurd ahhoz képest, amik itt történnek, amiket itt megvitathatnak. Sehogy nem illik a békésen csillanó tengerfelszín látványa ahhoz, amilyen üzlet itt köttethet. Legalábbis a lány szerint valami köttethet. Ril-t az az egyetlen egy kérdés foglalkoztatja csak, hogy ki árulkodott. Itt tényleg senki nem ismeri.
Azt a partra mosott és időközben ülőalkalmatossággá eszkábált ladikromot keresi meg, amit néhány hattal ezelőtt. Akkor is valamire kérték. Most is ez következik. Nem nagyon néz a nőre, csak leül az egyik oldalára. Lezseren, széttárt lábakkal, kissé lejjebb tolva magát. *
- Figyelek.
*Néz végül oldalvást. Talán már eljutott addig az elméig, hogy egyenes beszédet akar. *
923. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-23 21:18:11
Üzenet elküldve: 2024-08-23 21:18:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Igen, minden olyan, mintha csak az öt-hat évvel ezelőtti múltjába csöppent volna vissza hirtelen. Ugyanígy árnyak között bujkált, de még fényes nappal a nyílt utcán sem fedte fel magát senkinek. Hazugságok közt élt, és ezeknek a hazugságoknak köszönheti azt is, hogy egyáltalán életben maradt.
Akkoriban még sokkal többet hibázott, és igen, mikor hibázott, nem egyszer találta magát ugyanígy felkenve egy sötét sikátor falára. Ugyan ilyen különleges aranyakkal még nem, de néztek már rá hideg szemekkel, szorítottak már a torkához éles pengét, fenyegették már a halállal, de ő mégis életben van.
Most sem végződhet másképp, csak ugyanolyan higgadtnak kell maradnia, mint mindig. Legalábbis azt kell elhitetnie a fenyegetést jelentő aranyszeművel, hogy az. Nem az, nagyon nem az, továbbra is retteg, de nem szabad, hogy meglássa a félelmét, mert akkor tényleg minden nagyon gyors és csúf véget érhet.
Az első mondataival nem sikerül kizökkentenie a nőt, ami egy kicsit meglepi Merlaná-t. Ő is mások reakciójából, rezdüléseiből, viselkedéséből ért, azok teszik őt ennyire jóvá, és azokból tudja csak igazán kikövetkeztetni, hogy mi a következő, helyes lépés. Akkor azonban, mikor nem lát semmit, csak ürességet, ritka nehézzé válik a dolga.*
- Na jó. *Vesz egy nagy levegőt, s közben kényelmetlenül mocorog, de nem jut nagyobb helyhez. Sejtése szerint nem is fog, amíg nem sikerül valami olyat mondania, ami a hosszúfülű számára is értékes lehet.*
- Keresek valakit, aki el tud intézni ezt meg azt. Olyan dolgokat, amiről nem szoktuk szeretni, ha mások megtudják, hogy elintéztük őket. Nekem azt mondták, hogy te lehetsz ebben a legjobb, már, ha tényleg te vagy Aranyszem, de azt hiszem, ebben tévedni sem lehet. Újra megkérdezem, biztos, hogy az utcán akarod ezt megvitatni?
*Ideje kockáztatni, és mindent egy lapra feltenni, ahogy a szerencsejátékosok is tennék, ha tudnák, hogy nincs mit veszíteniük, s az egyetlen kiút, ha győznek. Ő pontosan tudja, hogy kitől hallotta az „Aranyszem” jelzőt, és ha a tapasztalatai nem hagyják cserben, akkor az elf kíváncsi lesz rá, hogy kitől hallotta. Azonban, ha megöli, nos, akkor soha nem tudja meg azt a bizonyos nevet, és elképzelhető, hogy még többen fognak ráakaszkodni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Igen, minden olyan, mintha csak az öt-hat évvel ezelőtti múltjába csöppent volna vissza hirtelen. Ugyanígy árnyak között bujkált, de még fényes nappal a nyílt utcán sem fedte fel magát senkinek. Hazugságok közt élt, és ezeknek a hazugságoknak köszönheti azt is, hogy egyáltalán életben maradt.
Akkoriban még sokkal többet hibázott, és igen, mikor hibázott, nem egyszer találta magát ugyanígy felkenve egy sötét sikátor falára. Ugyan ilyen különleges aranyakkal még nem, de néztek már rá hideg szemekkel, szorítottak már a torkához éles pengét, fenyegették már a halállal, de ő mégis életben van.
Most sem végződhet másképp, csak ugyanolyan higgadtnak kell maradnia, mint mindig. Legalábbis azt kell elhitetnie a fenyegetést jelentő aranyszeművel, hogy az. Nem az, nagyon nem az, továbbra is retteg, de nem szabad, hogy meglássa a félelmét, mert akkor tényleg minden nagyon gyors és csúf véget érhet.
Az első mondataival nem sikerül kizökkentenie a nőt, ami egy kicsit meglepi Merlaná-t. Ő is mások reakciójából, rezdüléseiből, viselkedéséből ért, azok teszik őt ennyire jóvá, és azokból tudja csak igazán kikövetkeztetni, hogy mi a következő, helyes lépés. Akkor azonban, mikor nem lát semmit, csak ürességet, ritka nehézzé válik a dolga.*
- Na jó. *Vesz egy nagy levegőt, s közben kényelmetlenül mocorog, de nem jut nagyobb helyhez. Sejtése szerint nem is fog, amíg nem sikerül valami olyat mondania, ami a hosszúfülű számára is értékes lehet.*
- Keresek valakit, aki el tud intézni ezt meg azt. Olyan dolgokat, amiről nem szoktuk szeretni, ha mások megtudják, hogy elintéztük őket. Nekem azt mondták, hogy te lehetsz ebben a legjobb, már, ha tényleg te vagy Aranyszem, de azt hiszem, ebben tévedni sem lehet. Újra megkérdezem, biztos, hogy az utcán akarod ezt megvitatni?
*Ideje kockáztatni, és mindent egy lapra feltenni, ahogy a szerencsejátékosok is tennék, ha tudnák, hogy nincs mit veszíteniük, s az egyetlen kiút, ha győznek. Ő pontosan tudja, hogy kitől hallotta az „Aranyszem” jelzőt, és ha a tapasztalatai nem hagyják cserben, akkor az elf kíváncsi lesz rá, hogy kitől hallotta. Azonban, ha megöli, nos, akkor soha nem tudja meg azt a bizonyos nevet, és elképzelhető, hogy még többen fognak ráakaszkodni.*
922. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:22:40
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:22:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem gondolkodott sokat a képen, hogy ki és mi lehet az, aki olyan aljas mód a nyomába szegődött. Nem annak van a helye, hogy találgatásokba bonyolódjon, hogy hamis képeket vetítsen az aranyak mögött rejtőző elmébe. Csak a tények, a rideg valóság az, ami szerepet kap, ráér akkor a többire, ha a kezei között van az, aki válaszokat tud adni neki, saját képzetei helyett. Mert mindig tévút, ha fejben játszik. Csak a nő van most előtte, akit még csak nem is igazi erőszakkal fog le, akit nekitaszított a kőfalnak, de szabadon hagyja tagjait. Nem ér még hozzá, kezét csak a hosszú tincsek érik, ha éppen belekap a baljós szél. Az, ami biztosítja a követőjét arról, hogy szörnyen rossz lóra tett. Az aranyak viszonylag közelről vizsgálják a jégkékeket, de nem úgy fest, mint aki olvasni akar benne. Hidegen csillog, kifejezéstelenül, mellőzve a vádlást, vagy bármit, ami a másiknak irányt adhatna arra, hogy mit is gondol. Mintha nem lakna ott bent senki.
A szavakra várt. Abból már tud építkezni, az már sejtet, abba már belegondolhat azt, amit akar, amit tanult, ami a valóság. Ha meg tudna mozdulni arcának egyetlen izma is, talán mosolyra görbülne a szája, hogy az ismeretlen mennyire elhiszi, hogy rá hatással van az a pár mondat. Álca... aranyak... Szabad kérkedni azzal, hogy tudja, hogy ki ő, de nem ajánlatos, ha még az éjjel dobogó szívvel kívánna lefeküdni. Elszökhet bármikor újra, változtathat nevet, de még munkába is állhat, ha már így dobja elé a saját sorsa a lehetőségeket. Persze nem tudná önmaga előtt sem letagadni a tényt, hogy ez a helyzet most mindent szétzilálhat. De még nem ez a fontos. Ki ez és mit akar? Miért őt? Ki lehet úgy kétségbeesve, hogy követi azt, aki másokat cserkészik be és még a fegyveréért sem mer nyúlni? Ostoba tán, vagy ennyire elhiszi, hogy neki bármit szabad... Kiderül.*
- Hallgatlak. *Mozdítja karját közelebb, hogy markolatot fogó kezének élét érezhesse a halántékánál feszülni. De nem fenyeget ettől jobban. Neki nincs rá szüksége, hogy fenyegető legyen. Hangja semmit nem változott és nem is fog több szót elhasználni olyanra, aki nem egyenes. Még egy kis esélye van, hogy elkezdjen kibontakozni és végre olyat is kiejtsen a száján, ami megmenti attól, amibe keverte magát.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem gondolkodott sokat a képen, hogy ki és mi lehet az, aki olyan aljas mód a nyomába szegődött. Nem annak van a helye, hogy találgatásokba bonyolódjon, hogy hamis képeket vetítsen az aranyak mögött rejtőző elmébe. Csak a tények, a rideg valóság az, ami szerepet kap, ráér akkor a többire, ha a kezei között van az, aki válaszokat tud adni neki, saját képzetei helyett. Mert mindig tévút, ha fejben játszik. Csak a nő van most előtte, akit még csak nem is igazi erőszakkal fog le, akit nekitaszított a kőfalnak, de szabadon hagyja tagjait. Nem ér még hozzá, kezét csak a hosszú tincsek érik, ha éppen belekap a baljós szél. Az, ami biztosítja a követőjét arról, hogy szörnyen rossz lóra tett. Az aranyak viszonylag közelről vizsgálják a jégkékeket, de nem úgy fest, mint aki olvasni akar benne. Hidegen csillog, kifejezéstelenül, mellőzve a vádlást, vagy bármit, ami a másiknak irányt adhatna arra, hogy mit is gondol. Mintha nem lakna ott bent senki.
A szavakra várt. Abból már tud építkezni, az már sejtet, abba már belegondolhat azt, amit akar, amit tanult, ami a valóság. Ha meg tudna mozdulni arcának egyetlen izma is, talán mosolyra görbülne a szája, hogy az ismeretlen mennyire elhiszi, hogy rá hatással van az a pár mondat. Álca... aranyak... Szabad kérkedni azzal, hogy tudja, hogy ki ő, de nem ajánlatos, ha még az éjjel dobogó szívvel kívánna lefeküdni. Elszökhet bármikor újra, változtathat nevet, de még munkába is állhat, ha már így dobja elé a saját sorsa a lehetőségeket. Persze nem tudná önmaga előtt sem letagadni a tényt, hogy ez a helyzet most mindent szétzilálhat. De még nem ez a fontos. Ki ez és mit akar? Miért őt? Ki lehet úgy kétségbeesve, hogy követi azt, aki másokat cserkészik be és még a fegyveréért sem mer nyúlni? Ostoba tán, vagy ennyire elhiszi, hogy neki bármit szabad... Kiderül.*
- Hallgatlak. *Mozdítja karját közelebb, hogy markolatot fogó kezének élét érezhesse a halántékánál feszülni. De nem fenyeget ettől jobban. Neki nincs rá szüksége, hogy fenyegető legyen. Hangja semmit nem változott és nem is fog több szót elhasználni olyanra, aki nem egyenes. Még egy kis esélye van, hogy elkezdjen kibontakozni és végre olyat is kiejtsen a száján, ami megmenti attól, amibe keverte magát.*
921. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-23 10:02:05
Üzenet elküldve: 2024-08-23 10:02:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Van az úgy, hogy a vadász válik prédává, és bizony elő tud fordulni az, hogy a vadász ezt észre sem veszi. Merlana számára ugyan felettébb gyanússá válik, hogy egyik napról a másikra a nő rutinja hajszálpontosan ugyanaz. Mégsem gondol arra, hogy már felfedezték, és szándékosan az ő megtévesztése a cél. Keresi ugyan a választ, miért történik minden így, de az előbbi lehetőség eszébe sem jut. Egy újabb ballépés, amit még a végső, végzetes hiba előtt követ el.
Hiába bújik el a sarkon, a nő követi, Merlana pedig felkészül a legrosszabbra, de akkor sem fedheti fel az álcáját. Fogait összeszorítva várja, hogy mi történik, de semmi. Az arany szemek csak úgy, érdektelenül suhannak el mellette. Akkor hát mégsem vette észre? Micsoda szerencse. Hagy magának egy rövid kis időt, míg sikerül megnyugodnia, majd úgy dönt, hogy akkor tovább követi a furcsa alakot. Követné. Nem kell követnie, mert az hirtelen megjelenik előtte úgy, mintha csak az épületek falai által eltakart nap miatt keletkező sötétségből bukkant volna elő. Megindulna, de már nincs rá elég ideje. A következő pillanatban már egy kellemetlen ütést érez a hátán, ahogy a falnak taszítják, szemei sarkából pedig megpillantja a fenyegető, pengeéles késeket.
Most először látja egészen közelről, kristálytisztán az óarany íriszeket, melyekről a Vészmadár kapitánya rébuszokban beszélt neki. Összetéveszthetetlenek mással, őt kereste. Nem nyúl a saját fegyvereiért, úgysem tudna velük mit kezdeni, és az a mozdulat minden bizonnyal egyenlő lenne egy halálos ítélettel. Hideg fejre és jól megválogatott szavakra lesz most szüksége, különben a játék nagyon hamar véget is érhet.*
- Emm… tudom, hogy a kikötőben vagyunk, de biztos vagy benne, hogy jót tesz az álcádnak, ha ilyen nyíltan fenyegetsz? A válasz a kérdésedre, igen. Tudod, megtetszettek az arany szemeid.
*Nem magyarázza meg, hogy mit ért utolsó mondata alatt, mert ha ez a nő olyasvalaki, akit keres, akkor pontosan tudja, hogy mennyivel mélyebb jelentése van a szavaknak annál, mint hogy szépek a szemei.
Szavai összeszedettek, nem mutatnak félelmet, de mindez csupán színészi tehetségének köszönhető. Legbelül retteg, hogy mindaz, amit fáradtságos munkával elért, hamarosan egy aprócska penge aprócska vágásának nyomán érhet véget.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Van az úgy, hogy a vadász válik prédává, és bizony elő tud fordulni az, hogy a vadász ezt észre sem veszi. Merlana számára ugyan felettébb gyanússá válik, hogy egyik napról a másikra a nő rutinja hajszálpontosan ugyanaz. Mégsem gondol arra, hogy már felfedezték, és szándékosan az ő megtévesztése a cél. Keresi ugyan a választ, miért történik minden így, de az előbbi lehetőség eszébe sem jut. Egy újabb ballépés, amit még a végső, végzetes hiba előtt követ el.
Hiába bújik el a sarkon, a nő követi, Merlana pedig felkészül a legrosszabbra, de akkor sem fedheti fel az álcáját. Fogait összeszorítva várja, hogy mi történik, de semmi. Az arany szemek csak úgy, érdektelenül suhannak el mellette. Akkor hát mégsem vette észre? Micsoda szerencse. Hagy magának egy rövid kis időt, míg sikerül megnyugodnia, majd úgy dönt, hogy akkor tovább követi a furcsa alakot. Követné. Nem kell követnie, mert az hirtelen megjelenik előtte úgy, mintha csak az épületek falai által eltakart nap miatt keletkező sötétségből bukkant volna elő. Megindulna, de már nincs rá elég ideje. A következő pillanatban már egy kellemetlen ütést érez a hátán, ahogy a falnak taszítják, szemei sarkából pedig megpillantja a fenyegető, pengeéles késeket.
Most először látja egészen közelről, kristálytisztán az óarany íriszeket, melyekről a Vészmadár kapitánya rébuszokban beszélt neki. Összetéveszthetetlenek mással, őt kereste. Nem nyúl a saját fegyvereiért, úgysem tudna velük mit kezdeni, és az a mozdulat minden bizonnyal egyenlő lenne egy halálos ítélettel. Hideg fejre és jól megválogatott szavakra lesz most szüksége, különben a játék nagyon hamar véget is érhet.*
- Emm… tudom, hogy a kikötőben vagyunk, de biztos vagy benne, hogy jót tesz az álcádnak, ha ilyen nyíltan fenyegetsz? A válasz a kérdésedre, igen. Tudod, megtetszettek az arany szemeid.
*Nem magyarázza meg, hogy mit ért utolsó mondata alatt, mert ha ez a nő olyasvalaki, akit keres, akkor pontosan tudja, hogy mennyivel mélyebb jelentése van a szavaknak annál, mint hogy szépek a szemei.
Szavai összeszedettek, nem mutatnak félelmet, de mindez csupán színészi tehetségének köszönhető. Legbelül retteg, hogy mindaz, amit fáradtságos munkával elért, hamarosan egy aprócska penge aprócska vágásának nyomán érhet véget.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1180-1199