//Ki mint vet, úgy arat//
//7-es dokk//
*Minden úgy megy, ahogy mennie kell. Legalábbis Ryrros szerint.
Kivárja a többieket, és amikor látja utolsó társa érkezését is, már kezdődik is a móka. Jó ideig meg sem szólal, csak felszökken fekvő helyzetéből, mint egy tollpihe, amit csak a szél mozgat, és teljesen hangtalanul, ruganyos, macskaléptekkel indul meg a többiek nyomába.
Le fognak menni a raktárba.
Evidens, hiszen hol máshol lehetnének a gyöngyök? De nem jó, ha mind betömörülnek oda. És hol marad az egérút? Mindig kell lennie B tervnek. Mindig.
Némán figyeli az árnyakból a többiek ténykedését, és halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében, ahogy látja, feltűnt nekik a hiánya. Talán nem most kéne magánakcióba kezdenie. De alaposan ráfázhatnak, ha csak így teljes nyugalommal bújócskáznak a hajótérben.
Mivel úgysem tűnt fel nekik, az sem tűnne fel, ha lelépne. És ezt meg is teszi. De nem megy el. Ó, dehogy! Az nem rá vallana. Utálja, ha bármit félbe kell hagynia. Az eligazításról lemaradt, de talán Riq díjazni fogja, amit tesz. Szinte szökellve, félig görnyedten, árnyról árnyra mozog. A hajó minden kis zegzugát megnézi a fedélzeten, még egészséges távolságban az orrban tanyázó elcsüggedt matrózoktól. Aztán meg is leli, amit keresett.*
~Erre miért nem gondoltak a többiek?~
*Magához veszi a hosszú, erős, sodort kötelet, majd akárha csak egy patkány lenne a taton, már vissza is surran oda, ahol Morfiuszék eltűntek. Elég idő telt el, talán már meg is van, amit kerestek.
Megfogja a kötelet, és egy erős tengerész csomóval ráköti a hajó korlátra, majd szépen megragadja azt, és oda vezeti pontosan, ahol a többiek vannak. Így azért jóval könnyebb lesz visszatérniük. Na persze a hecc kedvéért.. van amit, nem lehet kihagyni. Így miközben Ryr a kötelet fogva leguggol a fedélzeten, és fekete szemeivel figyelmesen, mint egy ragadozó a sűrűből, szemléli a környezetet, a kötél vége megjelenik a többiek látóterében, a végére csomózott apró cetlivel.*
"Hiányoztam?"