// A múlt árnyai //
*Ahogy halad Mordach a folyó mellett, olykor még hátra pillant a messze elnyúló szántóföldek mögé, hogy társai merre tarthatnak, viszont egy pici hangyának tűnő pontot sem fedez fel, így még jó időben van szerencsére. Bár tény, hogy még nincs sötét, csupán a Nap szórja szét utolsó sugarait, s a találkozó éjfélkor lenne, viszont nem árt jól kalkulálni az idővel, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor szól közbe valami. Lesérülhet akár a lova is, vagy esetleg nehezen fogja megtalálni a címert, visszafelé nem fog könnyen rálelni a szolgára.. Egyszóval, sok minden közbejöhet, s nem éppen lelkesíti a gondolat a Vöröst, hogy Nolieéknak egyedül kell mászkálniuk a dokkok közt éjjel. Tény, hogy ott van velük a két ork, Roet is tud valamennyire harcolni, ám a férfi csak akkor lenne teljesen nyugodt, ha saját szemével látná a hölgyemény épségét. Nem azért, mert érez iránta valamit, ez egyáltalán nem így van, inkább fogalmazzunk úgy, hogy elméje ragaszkodik ahhoz, hogy egy bajba jutott hölgyet megmentsen. De hogy miért, azt még maga sem tudja. Nevezhetnénk eredendő kötelezettségnek, talán "előző életében" pontosan ezt tette, s a tudatalattija nem tud elszakadni ettől. Pedig néha azt érzi, hogy ez nyűg magának, de ezt a belső vívódás mindig hamar elnyomja. Ha úgy vesszük, most sem önszántából választotta ezt az utat, hiszen a Sors odarendelte hozzá e két őrangyalt Nolie és Iriana személyében, kiknek a társasága nagyon is sokat segített Mordach felépülésében.. Ám most azt a jó öreg, oly sokszor emlegetett egyensúlyt lehetne felhozni, valamit valamiért.. A segítségükért cserébe most Mordachnak kell segítenie, amit meg is fog tenni, hiszen az egyensúlynak nem szabad felborulnia, mindig egy szinten kell lennie a mérleg nyelvének.
Alig telik el pár perc, már a kikötő egy kis csücskéhez el is érnek a lóval. A Vörös érzi rajta, hogy eléggé kezd kifulladni, úgy látszik nem is olyan kitartó állat, mint azt elsőre gondolta, de hát nincs mit tenni, ha élvezni akarja még a társasága előnyeit, akkor muszáj lesz megint pihennie egy kicsit, s innia pár kortyot. Ezért sem kerülik ki nagy ívben a kikötőt, hanem az egyik csücskén, ahol már nem sok ember van, besétálnak, s miközben a férfi a magasból keres egy vizes hordót, addig a ló elcsen pár zöldséget az egyik pultról, melyet éppen akkor pakol el az árus. Az mondjuk csak meglengeti az ujját a levegőben, de látva, hogy milyen jóízűen eszi azt az állat, inkább nem mérgelődik tovább, hanem csak figyeli, ahogy elhaladnak előtte, s ügyel arra, hogy lehetőleg több zöldséget ne lopjon el a patás.
Mivel ez egy kikötő, azt hinné az ember, hogy több hordó tele van friss vízzel, ám csak hosszas keresgélés után akadnak rá egyre. Mordach ekkor lepattan a lóról, s az elsőbbség jogát kiélvezve nagyot kortyol a friss vízből, melynek enyhe rum íze van. Nem csoda, itt minek nincs rum íze?! Ahogy a férfi átadja a helyet az állatnak, az rögtön beleveti képét a hordóba, e közben pedig a Vörös próbálja belőni, hogy a távolban merre kell pontosan haladniuk a sziklaszirteken a torony felé.*