//Egy kereskedő bőrében//
*A következő élőholt támadása során úgy tűnik, hogy mellé áll a szerencse. Vagyis ha csak azt nézzük, hogy megúszta sebesülés nélkül, és nem pedig azt, hogy beszorul a fegyvere. Ahogy a penge kettéhasítja a virgonc hulla koponyáját, az orgyilkos nem tudja elkerülni, hogy annak magatehetetlen teste ne lökje le a raktár földjére. Gyors a félvér, az kétségtelen, de azért nem annyira, hogy egy zuhanó test elől (ami közvetlen előtte volt) ki tudjon térni.
Szerencsére a hulla csak a lábára esik, és a következő mozdulatánál döntéshelyzetbe kerül, ugyanis egy újabb testbe költözik Sa’argathot érintésének zöldes árnyalatú fénye. Két opció maradt hátra. Ha azt választja, hogy kikászálódik a test alól, és talpra ugrik, akkor fegyvertelenül kell majd szembenéznie a támadóval, ami nem túl szerencsés, főleg, hogy az egyetlen elérhető fegyvere, a dobótőr. Ha el is bírná hajítani, számítása szerint hatástalan lenne egy olyannal szemben, akinek a szívét átbökték.
Marad hát a másik lehetőség, ami bár szintén hordoz veszélyt, kilátásai mégiscsak kecsegtetőbbek.
Energiáját így arra fordítja, hogy az ívkardot kiszabadítsa, és talán így a lábát is sikerül.
Ha így van, akkor behajlítja, és a ráugró hulla testét megtolja, hogy a lény átfordulhasson a feje fölött és nagyot nyekkenhessen a padlózaton. Ha nem sikerül kiszabadítani, akkor a bal, fegyvertelen kezét előrenyújtja, hogy az érkező tetem gigájánál alátámasszon, meggátolva azt, hogy a dög az arcába harapjon.
Harmadik lehetőség még az lehet, hogy az élőholt nem akar ráugrani, hanem mellette elszaladva szeretne a feje irányából támadni, remélvén, hogy a földön fekvő nem tud akkora ellenállást kiváltani. Ekkor a félvér meglendíti az ívkardot majd, hogy elválassza a támadó lábát a többi részétől, körülbelül térdmagasságban.*