//A pöttöm és az óriás//
*Figyelmesen hallgatja Rorkir szavait a lovakat és főleg a csacsit illetőleg. Először azon tűnődik el, hogy akkor lovat biztos jobban megéri esős időszakban vásárolni, hiszen a víz úgy is lemosná a csalók festékét. Akkor biztos nem fogják tudni ilyen trükkökkel becsapni.
Viszont egy csacsi számára annyiból lenne jobb ötlet, hogy az kicsi. Jobban az ő méreteihez lenne szokva. Meg amúgy sem siet sehová, így az sem lenne probléma, hogy nem olyan erőteljes és gyors, mint egy utazó paripa. A lényeg úgy is annyi, hogy ne kelljen mindig cipekednie és ne fájjon folyton a lába a sok kutyagolástól.*
- Te nagyon kedves vagy.
*Mosolyodik el őszintén a férfi bóknak vett szavaira. Még akkor is, ha nem igen ad benne igazat neki. Hisz otthonról is többek között azért jött el, mert nem sok hasznát látták a szülei. Meggyőződése, hogy a szép arcán kívül nem sok hasznos leledzik benne. De talán egyszer majd kiderül, hogy ebben inkább Rorkirnak van igaza és leledzik benne valami igazán hasznos is.
A romantikus hangulat megjegyzése számára csupán hecc, egy megjegyzés, amivel a kettejük közötti viccelődésnek gondolt szavakat gombolyítja tovább. Hiszen fogalma sincs, hogyan kell viselkedni egy férfival. Sosem engedett egyet sem közel magához. Persze a beszélgetéseik előzményeiben ő ezt nem vallotta be, sőt, éppen az ellenkezőjét állította. Hiszen akárhogy is, azért annyit nagyjából ért, hogy az ő korában kissé már szégyellni való, hogy még senkinek sem adta magát oda. Legalábbis szülei ezt akarták vele elhitetni, s ez igazából sikerült is.
Viszont mindezek mellett azért valahogy most Rorkir mellett valami más, mint a többinél. Az ő társaságát élvezi, a közelségétől pedig a testét valami furcsa bizsergés hatja át, ami különös módon egyáltalán nem zavarja, sőt kellemesnek is mondható.*
- Részemről indulhatunk.
*Bólint rá a férfi szavaira, ahogy gondolataiból visszatér a valóságba. Noha még tudná élvezni a kilátást, de a csípős hideg mellőzésével. Majd talán a tavasz jövetelével visszalátogat ide. Amikor több időt eltölthet a kellemes időjárással karöltve.
De most inkább Rorkirt követi, hogy mihamarabb a kunyhóba érhessenek. Továbbra is szedi a lábait, nem akarja, hogy feltartsa a férfit. Ennek hála elég gyorsan leérnek a toronyból, a kikötőbe érve pedig már megkönnyebbült mosollyal konstatálja Rorkir szavait.*
- Ne aggódj, bírom én.
*Kuncog fel halkan, ami nem is akkora igazság. Persze azt nem állítaná, hogy nem fáradt el, de azért még van benne egy kevéske a további sétához. De ahogy megérkeznek a lóhoz azért nyugodtabb mosollyal szusszan fel. Amikor pedig már a hátán ül, mosolya teljesen elégedetté válik. Ahogy Rorkir is megérkezik mögé a karjára fog, hogy jobban bebiztosítsa magát. Na nem mintha félne attól, hogy az erős karok fogságából mégis lebukna a lóról, ezt inkább csak valami ösztönösségnek mondaná. Azután pedig, ha elindulnak kíváncsian fürkészi a környezetet. Így sokkal egyszerűbb, hogy nem kell odakoncentrálnia arra is, hogy ne maradjon le a férfitól.*