Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 08:38:08
Üzenet elküldve: 2012-10-07 08:38:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*A férfit megállásra kényszeríti a nő szava. Talán tényleg ő az? Még mindig nem akarja elhinni hogy tényleg itt van, itt van előtte, hogy életének egyetlen célja, az, aki jelentett valamit, és aki megtöltötte üres szívét érzelmekkel, az most újra itt van, nem veszett el a homályba.
Mikor a másik megfordul, az éjnő újra végigpásztázza tekintetével, újra megbizonyosodva kilétéről. Igen, tényleg ő az, nem lehet más! Mikor közelebb lép hozzá, tekintete beleforr a vörös íriszekbe. Hiányolja belőle az élettel teli arany csillogást, de felismeri őket. Ugyan az a szempár, csak meggyötörtebb, fájdalmat és mérhetetlen döbbenetet sugárzó. Úgy tekint a nőre, mintha holtat látna, mintha Luna tűnt volna el nyomtalanul.
A nevét hallja.. Most már minden bebizonyosodott. A szíve, mintha robbanásszerűen tört volna ki testéből, olyat dobban, hogy az már-már fájdalmas. Az emlékek megostromolják meggyengült elméjét, átszakítanak minden eddigi gátat és kételyt. Azonban még sem akarja mindezt elhinni. Talán álmodná? Vagy talán meghalt, és most olyan helyre került, ahol boldog lehet azzal, akit szeret? Bárhogy is, nem akarja, hogy ez az oly képlékenynek tűnő állapot elmúljon. Fél, hogy ha hozzá ér, a férfi megszűnik létezni, újra a homályba vész, ellenben félelmeivel, minden porcikája áhítozik azért, hogy újra ölelhesse kedvesét. Bárhogy is legyen, éreznie kell újra, még ha csak a pillanat töredékéig teheti ezt meg, akkor is!
Azonban, miközben ő megveszett érzelmeivel harcol, a férfi válaszra várva áll ott, hogy bebizonyosodjon az szemében is, a nő jelenléte nem csak ábránd.*
- Asto! *mondja ki újra kedvesének nevét, de most jóval hangosabban mint előzőleg. Ajkaiból a névvel együtt megannyi érzelem árad ki, mely hangjában ölt testet, máskor határozott léptei most kissé félve közelítenek a félvérhez. Végül ölelve omlik az erős mellkasra, vékony karjai próbálják magukhoz láncolni, félve, hogy ha nem teszik újra elmegy. Szemeiből könnyek szöknek, melyek megnedvesítik a férfi felsőtestét is. A nő lelke lassan nyugodtabbá válik. Öleli, és mégsem tűnt el. Nem, tényleg való, tényleg kedvesét ölelheti ismét.*
- Asto! *hangzik újra a név, miközben az éjnő arcát a félvér mellkasába fúrja. Még mindig nem ereszti. Nem tud betelni vele. Fél év telt el. Fél évig létezett nélküle. Létezett, de nem élt. Mert élni Asto nélkül már képtelen, és nem is akar.*
Mikor a másik megfordul, az éjnő újra végigpásztázza tekintetével, újra megbizonyosodva kilétéről. Igen, tényleg ő az, nem lehet más! Mikor közelebb lép hozzá, tekintete beleforr a vörös íriszekbe. Hiányolja belőle az élettel teli arany csillogást, de felismeri őket. Ugyan az a szempár, csak meggyötörtebb, fájdalmat és mérhetetlen döbbenetet sugárzó. Úgy tekint a nőre, mintha holtat látna, mintha Luna tűnt volna el nyomtalanul.
A nevét hallja.. Most már minden bebizonyosodott. A szíve, mintha robbanásszerűen tört volna ki testéből, olyat dobban, hogy az már-már fájdalmas. Az emlékek megostromolják meggyengült elméjét, átszakítanak minden eddigi gátat és kételyt. Azonban még sem akarja mindezt elhinni. Talán álmodná? Vagy talán meghalt, és most olyan helyre került, ahol boldog lehet azzal, akit szeret? Bárhogy is, nem akarja, hogy ez az oly képlékenynek tűnő állapot elmúljon. Fél, hogy ha hozzá ér, a férfi megszűnik létezni, újra a homályba vész, ellenben félelmeivel, minden porcikája áhítozik azért, hogy újra ölelhesse kedvesét. Bárhogy is legyen, éreznie kell újra, még ha csak a pillanat töredékéig teheti ezt meg, akkor is!
Azonban, miközben ő megveszett érzelmeivel harcol, a férfi válaszra várva áll ott, hogy bebizonyosodjon az szemében is, a nő jelenléte nem csak ábránd.*
- Asto! *mondja ki újra kedvesének nevét, de most jóval hangosabban mint előzőleg. Ajkaiból a névvel együtt megannyi érzelem árad ki, mely hangjában ölt testet, máskor határozott léptei most kissé félve közelítenek a félvérhez. Végül ölelve omlik az erős mellkasra, vékony karjai próbálják magukhoz láncolni, félve, hogy ha nem teszik újra elmegy. Szemeiből könnyek szöknek, melyek megnedvesítik a férfi felsőtestét is. A nő lelke lassan nyugodtabbá válik. Öleli, és mégsem tűnt el. Nem, tényleg való, tényleg kedvesét ölelheti ismét.*
- Asto! *hangzik újra a név, miközben az éjnő arcát a félvér mellkasába fúrja. Még mindig nem ereszti. Nem tud betelni vele. Fél év telt el. Fél évig létezett nélküle. Létezett, de nem élt. Mert élni Asto nélkül már képtelen, és nem is akar.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 00:01:45
Üzenet elküldve: 2012-10-07 00:01:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*Az ivás után egy kendőt vesz elő. Bevizezi, majd letörli a vért képéről. Még véletlenül sem kockáztatja meg, hogy arcára száradjon kiserkent vére. Választ nem kap, ami felettébb bosszantja. "Mi ütött ebbe a némberbe? Lehet, hogy nem is idevalósi?" elmélkedik. Nem hiszi, hogy választ fog kapni. Rá sem nézve úgy dönt percek elteltével, hogy inkább megkeresi maga a keresett helyet. Lépteit megindítja, de egyetlen szó megállásra készteti. Pontosabban egy szó és a hozzá párosult hang. Saját nevét még azért felismeri.
Egy helyben megáll, majd vacillál. Azon gondolkozik, hogy vajon tényleg megőrült-e, vagy Luna él és most őt szólongatja. Egyiket nagyobb képtelenségnek tartja, mint a másikat. Nem mer megfordulni. Szíve vad zakatolásba kezd, légzése pedig gyorsabb ütemet vesz fel. Végül azonban ráveszi magát, hogy meggyőződjön arról, mi is az igaz.
Megfordul és még nagyobb sokk éri, mint a hang hallatán. Kezéből mindent kiejt. Kis híján eltátja száját, mikor meglátja ki áll előtte. Meredve figyeli vörös tekintetével. Az arany fény, mely olykor felcsillant benne kihunyt. Most sem jelentkezik, hála a mérhetetlen hitetlenkedésnek. A képzelethez nem mer közeledni. Felismeri ki van előtte, nem vitás. Ezt még a bolond is látná. Megszólalni azonban nem képes. Túlságosan megdöbbent. A kínkeserves emlékek azonnal megjelennek elméjének rejtettebb zugában, de mindeközben felbukkan a hatalmas öröm. Kedvesét viszont látja, ami számára mindennél többet jelent. "Nem érdekel az sem, ha csak egy képzelet. De hogyan lehetséges ez? Ki az az álnok, aki játszadozik velem?" kérdi magában kétségbeesetten.
Egyáltalán nem számolt a viszontlátással. Ábrázatán csupán egyetlen érzelem képes megmutatkozni, az pedig a döbbenet. Csodálva figyeli a hosszú, fehér hajat. A karcsú testet, melyet annyiszor volt alkalma ölelni. S a finom bőrt, melynek melegét még most is sajátján érzi, mikor behunyja éjszakánként szemeit. Az egyetlen nő az életében, akihez ragaszkodott. Az egyetlen, aki más volt, mint a többi, mint az átlag.*
- Ez... Nem, ez nem lehet... *suttogja hitetlenül. Közelebb merészkedik egy lépést, attól tartva, hogy a képzelet szertefoszlik. Ez azonban nem történik meg.*
- Te... tényleg... Ő vagy? Luna... *kérdi reménykedve.*
Egy helyben megáll, majd vacillál. Azon gondolkozik, hogy vajon tényleg megőrült-e, vagy Luna él és most őt szólongatja. Egyiket nagyobb képtelenségnek tartja, mint a másikat. Nem mer megfordulni. Szíve vad zakatolásba kezd, légzése pedig gyorsabb ütemet vesz fel. Végül azonban ráveszi magát, hogy meggyőződjön arról, mi is az igaz.
Megfordul és még nagyobb sokk éri, mint a hang hallatán. Kezéből mindent kiejt. Kis híján eltátja száját, mikor meglátja ki áll előtte. Meredve figyeli vörös tekintetével. Az arany fény, mely olykor felcsillant benne kihunyt. Most sem jelentkezik, hála a mérhetetlen hitetlenkedésnek. A képzelethez nem mer közeledni. Felismeri ki van előtte, nem vitás. Ezt még a bolond is látná. Megszólalni azonban nem képes. Túlságosan megdöbbent. A kínkeserves emlékek azonnal megjelennek elméjének rejtettebb zugában, de mindeközben felbukkan a hatalmas öröm. Kedvesét viszont látja, ami számára mindennél többet jelent. "Nem érdekel az sem, ha csak egy képzelet. De hogyan lehetséges ez? Ki az az álnok, aki játszadozik velem?" kérdi magában kétségbeesetten.
Egyáltalán nem számolt a viszontlátással. Ábrázatán csupán egyetlen érzelem képes megmutatkozni, az pedig a döbbenet. Csodálva figyeli a hosszú, fehér hajat. A karcsú testet, melyet annyiszor volt alkalma ölelni. S a finom bőrt, melynek melegét még most is sajátján érzi, mikor behunyja éjszakánként szemeit. Az egyetlen nő az életében, akihez ragaszkodott. Az egyetlen, aki más volt, mint a többi, mint az átlag.*
- Ez... Nem, ez nem lehet... *suttogja hitetlenül. Közelebb merészkedik egy lépést, attól tartva, hogy a képzelet szertefoszlik. Ez azonban nem történik meg.*
- Te... tényleg... Ő vagy? Luna... *kérdi reménykedve.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:41:02
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:41:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*A másik fél is kardjának markolatára helyezi kezét. Hadakozásra azonban nem kerül sor. Gorombán odaszól a nőnek, de hát mit is lehetne várni egy ilyentől. Tipikus bunkó eszetlen fráter. Szöges ellentéte annak, akiért élt. Ebbe viszont bele sem akar gondolni. Mire pillantását az idegenre emelné, az lenyúl elejtett kulacsáért, így a nő könnyedén szemügyre tudja venni a másikat anélkül, hogy a tömeg előtt felfedné arcát. Mikor jobban megnézi, akkor viszont megdöbben. Kicsit talán vékonyabb, a haja hosszabb, a teste pedig megviseltebb, de roppant erős. Az arca élettelen, viszont így is teljesen olyan mint Ő. Ez nem lehet. Ez akkor is képtelenség. Ő.. Ő csak úgy eltűnt..
A következő pillanatban újabb modortalan hang zökkenti ki ámultságából. Hallotta a kérdést, ám tudata már nem dolgozta fel kellőképpen. Ez a hang talán sokkal nyersebb és durvább, de akkor is olyan. Szemeit az idegenre emeli, fejéről lehullik a csuklya és kiomlanak hosszú, hófehér tincsei. Méregzöld tekintete végigpásztázza az ismerős arcot. A szíve megáll egy pillanatra és kihagy néhány ütemet. Tombol benne a felismerés, az érzelmek fellángolnak és egyszerre annyiféle dolog önti el, hogy fel sem tudja fogni. Akárhogy nézi, képtelen elhinni, hogy aki előtte áll, az az a férfi, akiről azt gondolta, soha nem látja többé. Meredten áll, mintha minden megfagyott volna körülötte, talán még az idő is megállt pár pillanatra és a tenger morajlása is elnémult meglepettségében. Csak a sós parti szél az, ami belekap hajába, érzékeltetve, hogy nem fagyott jégbe a világ. Csak Ő maga.. vagy talán ő sem? Nem. Szíve jobban ellágyult, mint bármikor eddigi életében, a töretlen zár, mellyel ellakatolták, most szilánkokra hull és a felszabaduló érzelmek úgy ömlenek szét teljes valójában, hogy az egyszerűen túl sok ahhoz, hogy a nő elbírjon velük. Csak mozdulatlan áll, lábai gyökeret vertek a talajba, méregzöld tekintete pedig újra és újra végig fut az arcon, melynek valóságát nem tudja elfogadni.
Esze azonban közbe szól. Talán a férfi meg sem ismeri, és ha nem mond semmit, talán könnyedén továbblép, otthagyva őt újra. Ez nem történhet meg, nem hagyhatja hogy ismét eltűnjön. De mit mondjon? Ajkai egyszerűen képtelenek bármiféle beszédre. Némán nyílnak szét. Hosszas küzdelem az, miután egy aprócska, épp csak suttogásnak mondható hang hagyja el száját.*
- Asto..
A hozzászólás írója (Luna Dephensis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.06 23:57:26
A következő pillanatban újabb modortalan hang zökkenti ki ámultságából. Hallotta a kérdést, ám tudata már nem dolgozta fel kellőképpen. Ez a hang talán sokkal nyersebb és durvább, de akkor is olyan. Szemeit az idegenre emeli, fejéről lehullik a csuklya és kiomlanak hosszú, hófehér tincsei. Méregzöld tekintete végigpásztázza az ismerős arcot. A szíve megáll egy pillanatra és kihagy néhány ütemet. Tombol benne a felismerés, az érzelmek fellángolnak és egyszerre annyiféle dolog önti el, hogy fel sem tudja fogni. Akárhogy nézi, képtelen elhinni, hogy aki előtte áll, az az a férfi, akiről azt gondolta, soha nem látja többé. Meredten áll, mintha minden megfagyott volna körülötte, talán még az idő is megállt pár pillanatra és a tenger morajlása is elnémult meglepettségében. Csak a sós parti szél az, ami belekap hajába, érzékeltetve, hogy nem fagyott jégbe a világ. Csak Ő maga.. vagy talán ő sem? Nem. Szíve jobban ellágyult, mint bármikor eddigi életében, a töretlen zár, mellyel ellakatolták, most szilánkokra hull és a felszabaduló érzelmek úgy ömlenek szét teljes valójában, hogy az egyszerűen túl sok ahhoz, hogy a nő elbírjon velük. Csak mozdulatlan áll, lábai gyökeret vertek a talajba, méregzöld tekintete pedig újra és újra végig fut az arcon, melynek valóságát nem tudja elfogadni.
Esze azonban közbe szól. Talán a férfi meg sem ismeri, és ha nem mond semmit, talán könnyedén továbblép, otthagyva őt újra. Ez nem történhet meg, nem hagyhatja hogy ismét eltűnjön. De mit mondjon? Ajkai egyszerűen képtelenek bármiféle beszédre. Némán nyílnak szét. Hosszas küzdelem az, miután egy aprócska, épp csak suttogásnak mondható hang hagyja el száját.*
- Asto..
A hozzászólás írója (Luna Dephensis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.06 23:57:26
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:17:51
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:17:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*Nyugodtan ácsorog, amíg neki nem megy valaki. Kulacsát azonnal eldobja és kardja markolatára helyezi kezét. Nem ránt fegyvert, mert úgy véli még sincs veszély. Oldalra néz, arra a személyre, aki nekiment és felmordul.*
- Vigyázz jobban, nőszemély! *szólal meg mély baritonján. A verekedésből mára elege van. Nem kíván több konfliktusba keveredni, hacsak nem muszáj. Sokkal jobban lekötik saját érzelmei.
A nővel többet nem törődve szemlélődni kezd. Sok hajó van ezen a helyen. Némelyik már megy is tovább. Kedvére való hely. Akad itt ütni való, ital is biztosan és persze étel. Nőkkel nem foglalkozik az óta a bizonyos nap óta.
Még egyszer lenéz a nőre és megfigyeli, ha már nincs jobb dolga. "Nem látni belőle sok mindent, de olyan magas, mint..." Gondolatainak fonalát elvágja. Nem akar rá gondolni, mert csak őrjítő kínt érez olyankor magában. Rosszabbat, mint kínzással telt napjai együttvéve.
Lehajol inkább kulacsáért. Veszély most már biztos nem fenyegeti. Mikor felkel, egy pillanatra felfelé néz és meglátja a másik arcát. Azt hiszi képzelődik. Sőt, biztos benne. "Megőrültem volna? Nem lehet ő, elvégre ő meghalt!" Megrázza fejét, majd megtörli kulacsát és ismét iszik néhány kortyot.*
- Hé, te, ha már így belém jöttél... Nem tudsz véletlenül valamiféle szálláshelyet errefelé? *kérdi színtelen hangon. Nem nagyon érdekli a válasz. Ha nem kap, hát majd körbejárja ezt a helyet és keres magának, ahol ihat és ehet nyugodtan és még szállást is kap a pénzéért.*
- Vigyázz jobban, nőszemély! *szólal meg mély baritonján. A verekedésből mára elege van. Nem kíván több konfliktusba keveredni, hacsak nem muszáj. Sokkal jobban lekötik saját érzelmei.
A nővel többet nem törődve szemlélődni kezd. Sok hajó van ezen a helyen. Némelyik már megy is tovább. Kedvére való hely. Akad itt ütni való, ital is biztosan és persze étel. Nőkkel nem foglalkozik az óta a bizonyos nap óta.
Még egyszer lenéz a nőre és megfigyeli, ha már nincs jobb dolga. "Nem látni belőle sok mindent, de olyan magas, mint..." Gondolatainak fonalát elvágja. Nem akar rá gondolni, mert csak őrjítő kínt érez olyankor magában. Rosszabbat, mint kínzással telt napjai együttvéve.
Lehajol inkább kulacsáért. Veszély most már biztos nem fenyegeti. Mikor felkel, egy pillanatra felfelé néz és meglátja a másik arcát. Azt hiszi képzelődik. Sőt, biztos benne. "Megőrültem volna? Nem lehet ő, elvégre ő meghalt!" Megrázza fejét, majd megtörli kulacsát és ismét iszik néhány kortyot.*
- Hé, te, ha már így belém jöttél... Nem tudsz véletlenül valamiféle szálláshelyet errefelé? *kérdi színtelen hangon. Nem nagyon érdekli a válasz. Ha nem kap, hát majd körbejárja ezt a helyet és keres magának, ahol ihat és ehet nyugodtan és még szállást is kap a pénzéért.*
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:04:14
Üzenet elküldve: 2012-10-06 23:04:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*Elhagyva a hajót, és régi útitársát a hatalmas orkot, beburkolózva sötét köpenyében indul útnak, felfedezni a kikötőt. Nem bolyong messzire. Tetszik neki az új hely, bár roppant magányosnak érzi magát a nyüzsgő tömegben. Kedvese elvesztése még mindig sanyarú, el nem múló érzés, és az emlékek még mindig oly fájóak, mint az első nap, mely nélküle telt el.
Végigjárja a partot, megszemléli a hajókat, és persze a mellette elsuhanó alakokat is. Nem ártana munkába állnia. Mióta elveszítette szerelmét, visszatért régi életéhez. Lelkében minden apró szikra kialudt. Már nem is elő, csak egy kifinomult eszköz, melyet mások vérének kiontására terveztek. A nap már egész közel jár a horizonthoz, mikor újabb hajó fut be Artheniorból. A hajó körül felgyülemlik a tömeg. Valami felkeltette az érdeklődésüket. Ő is kíváncsivá válik, így arra irányítja lépteit. Közelebb érve észreveszi a vízbe hulló emberek alakját, és a jajveszékelés is erősebbé válik. Komoly verekedés folyik, az alakok eszetlenül csépelik egymást. Mire a sötételf is odabattyog a püfölés véget ér. Csupán néhány alak maradt talpon, melynek java része ork. Ahogy a talpon maradtak lesétálnak a bárkáról a tömeg tisztes távolságban megoszlik körülöttük, és riadtan szemlélik az esztelen hadakozókat. Az éjnő azonban nem törődik többet velük, átvág a tömeg által megnyitott úton, holott az út most nem az ő lépteinek nyílt meg, hanem a vele szemben cammogó, elégedett vigyorral nézelődő férfinak. Luna azonban ügyet sem vet az ilyen alakokra. Esztelen, izomagyú szerzetek, akik másra sem képesek csak lépten-nyomon hasonló helyzeteket produkálni mint ez.
Lépteit meggyorsítja, tekintetét csuklyája alá rejti. Nem akar nagy feltűnést. Azonban a vele szemben érkező válla megakad a nőében és egymásnak ütköznek. Az mindenre felkészülve már tőrért nyúl, hogy ha szükséges, eltudja vágni esetleges támadója torkát.*
Végigjárja a partot, megszemléli a hajókat, és persze a mellette elsuhanó alakokat is. Nem ártana munkába állnia. Mióta elveszítette szerelmét, visszatért régi életéhez. Lelkében minden apró szikra kialudt. Már nem is elő, csak egy kifinomult eszköz, melyet mások vérének kiontására terveztek. A nap már egész közel jár a horizonthoz, mikor újabb hajó fut be Artheniorból. A hajó körül felgyülemlik a tömeg. Valami felkeltette az érdeklődésüket. Ő is kíváncsivá válik, így arra irányítja lépteit. Közelebb érve észreveszi a vízbe hulló emberek alakját, és a jajveszékelés is erősebbé válik. Komoly verekedés folyik, az alakok eszetlenül csépelik egymást. Mire a sötételf is odabattyog a püfölés véget ér. Csupán néhány alak maradt talpon, melynek java része ork. Ahogy a talpon maradtak lesétálnak a bárkáról a tömeg tisztes távolságban megoszlik körülöttük, és riadtan szemlélik az esztelen hadakozókat. Az éjnő azonban nem törődik többet velük, átvág a tömeg által megnyitott úton, holott az út most nem az ő lépteinek nyílt meg, hanem a vele szemben cammogó, elégedett vigyorral nézelődő férfinak. Luna azonban ügyet sem vet az ilyen alakokra. Esztelen, izomagyú szerzetek, akik másra sem képesek csak lépten-nyomon hasonló helyzeteket produkálni mint ez.
Lépteit meggyorsítja, tekintetét csuklyája alá rejti. Nem akar nagy feltűnést. Azonban a vele szemben érkező válla megakad a nőében és egymásnak ütköznek. Az mindenre felkészülve már tőrért nyúl, hogy ha szükséges, eltudja vágni esetleges támadója torkát.*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-06 22:44:41
Üzenet elküldve: 2012-10-06 22:44:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*A hajó lassan partra evickél, a verekedés pedig még mindig folyik. Sokan vízbe estek már, vagy elterültek a padlón. A legénység egy félénkebb tagja lerakja a pallót, hogy aki akar az meneküljön, vele az élen. Ő az első, aki lerohan a hajóról, mondván, hogy ő soha többet nem dolgozik ilyen helyen. Asto egyre jobban belelendül a verekedésbe. Igencsak élvezi az egészet. Ábrázatán fagyos mosoly díszeleg, mikor egy újabb ütéssel földre teríti jelenlegi ellenfelét. Alig néhányan maradtak állva. Egy nagy ork ledobja ellenfelét a hajóról, egyenest a kikötő talajára. Az igencsak fájhatott, de szerencsére nem a félvér az, ki keze közé került. Köpenye már rég cafatokban hever valahol. Egy újabb részeges alak esik neki és visz be egy sikeres találatot. Ennek hatására a nemes felbőszült vadként esik neki. Folyamatosan üti, ahol csak éri. Nem önmaga, már régen nem. Tekintetében némi gyilkolási vágy csillan. A következő pillanatban kardot ránt, majd ellenfele felé suhint vele, ki a hatalmas fegyver láttán elszelel.
Képén a mosoly elégedetté válik. Négyen maradtak csak az orkokkal, de egymással nem szándékoznak megküzdeni. A többiek négykézláb másznak le a hajóról, orvosért kiáltozva. Asto elégedetten elteszi fegyverét, majd lassú léptekkel leballag a hajóról, olykor belerúgva egy-egy szerencsétlenbe.*
- Most majd megtanuljátok, hogy nem illik verekedéssel kelteni az embert... *sziszegi. Ő is kapott néhány sérülést. Szája széle és szemöldöke felrepedt, de az elmúlt időszakban élt már át sokkal gyötrőbb kínokat is, ez meg sem kottyan neki. "Még szerencse, hogy az a három ork nem akart harcolni. Akkor megnézhetném magam... Valószínűleg úgy kullognék mint ez a söpredék. És úgy rúgnának ők belém, ahogy én abba a mamlaszba. De hát a sors szerencsés fintora, nemde? Ez már így alakult, hála az isteneknek." gondolja pozitívan. Körülötte a tömeg távolabb húzódik. A félelem, melyet szemükben lát, még nagyobb elégedettséggel tölti el kínnal szennyezett lelkét. Most rettegnek tőle és ez tetszik neki. "Így fognak azok is érezni, akik elszakítottak tőle. Csak legyek elég erős..." határozza el magában. A tömeggel nem foglalkozva előveszi kulacsát és inni kezd. A hosszúra tervezett pihenésből kimerítő verekedés lett, de nem bánja. Kivéve köpenyét, mi igencsak tönkre ment. "Vennem kell egy újat..." elmélkedik nyugodtan a kikötő közepén állva, körülötte a tisztes távolságot megtartó, sugdolódzó tömeggel.*
Képén a mosoly elégedetté válik. Négyen maradtak csak az orkokkal, de egymással nem szándékoznak megküzdeni. A többiek négykézláb másznak le a hajóról, orvosért kiáltozva. Asto elégedetten elteszi fegyverét, majd lassú léptekkel leballag a hajóról, olykor belerúgva egy-egy szerencsétlenbe.*
- Most majd megtanuljátok, hogy nem illik verekedéssel kelteni az embert... *sziszegi. Ő is kapott néhány sérülést. Szája széle és szemöldöke felrepedt, de az elmúlt időszakban élt már át sokkal gyötrőbb kínokat is, ez meg sem kottyan neki. "Még szerencse, hogy az a három ork nem akart harcolni. Akkor megnézhetném magam... Valószínűleg úgy kullognék mint ez a söpredék. És úgy rúgnának ők belém, ahogy én abba a mamlaszba. De hát a sors szerencsés fintora, nemde? Ez már így alakult, hála az isteneknek." gondolja pozitívan. Körülötte a tömeg távolabb húzódik. A félelem, melyet szemükben lát, még nagyobb elégedettséggel tölti el kínnal szennyezett lelkét. Most rettegnek tőle és ez tetszik neki. "Így fognak azok is érezni, akik elszakítottak tőle. Csak legyek elég erős..." határozza el magában. A tömeggel nem foglalkozva előveszi kulacsát és inni kezd. A hosszúra tervezett pihenésből kimerítő verekedés lett, de nem bánja. Kivéve köpenyét, mi igencsak tönkre ment. "Vennem kell egy újat..." elmélkedik nyugodtan a kikötő közepén állva, körülötte a tisztes távolságot megtartó, sugdolódzó tömeggel.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-05 23:59:00
Üzenet elküldve: 2012-10-05 23:59:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
*A vörös hajúnak tetszik Undirra neve és megígérte nem foglya kinevetni. Majd megfordul és hatalmas újdonságok közepette Kolkarolk nyakába veti magát. Tisztán látszik rajta mennyire örül annak, hogy barátja beadta a derekát. Miután ki örömkötte magát leszáll barátjáról és megkérdezi mit értett fizetség alatt.*
-Ez az elvégzett munkától és annak nehézségétől is függ.-
*Miközben beszélgetnek az alkimista egy hatalmas füstfelhőt kreál amire gyűlnek az emberek. A vörös hajú felszólítja újdonsült testőrüket mutassa meg tudását cserébe ígért neki egy puszit amitől kissé elpirult és zavarba jött. Undirra egy pillanatig gondolkodik mivel tudná eltávolítani az embereket. Végig gondolja mitől menne el az emberek kedve és arra a következtetésre jutott a tepsi épségük az első. Csodálkozó arccal odalép az alkimistához és jó hangosan csodálkozva elkiáltja magát.*
-Hűha, de régen nem láttam robbanó követ. Nagy gond lenne ha egy csomó ember előtt robbanni fel. El kéne vinni egy biztonságos helyre nagyon gyorsan. Megkérhetnélek titeket nagyon gyorsan húzódjatok egy kicsit hátrébb?-
*Jól tudja az emberek nagy része nem ért az ilyesmihez és elsősorban a testi épségükkel foglalkoznak majd. Miközben rohannak ki a tömegből néha Undirra elordítja magát utat kérve.*
-Ez az elvégzett munkától és annak nehézségétől is függ.-
*Miközben beszélgetnek az alkimista egy hatalmas füstfelhőt kreál amire gyűlnek az emberek. A vörös hajú felszólítja újdonsült testőrüket mutassa meg tudását cserébe ígért neki egy puszit amitől kissé elpirult és zavarba jött. Undirra egy pillanatig gondolkodik mivel tudná eltávolítani az embereket. Végig gondolja mitől menne el az emberek kedve és arra a következtetésre jutott a tepsi épségük az első. Csodálkozó arccal odalép az alkimistához és jó hangosan csodálkozva elkiáltja magát.*
-Hűha, de régen nem láttam robbanó követ. Nagy gond lenne ha egy csomó ember előtt robbanni fel. El kéne vinni egy biztonságos helyre nagyon gyorsan. Megkérhetnélek titeket nagyon gyorsan húzódjatok egy kicsit hátrébb?-
*Jól tudja az emberek nagy része nem ért az ilyesmihez és elsősorban a testi épségükkel foglalkoznak majd. Miközben rohannak ki a tömegből néha Undirra elordítja magát utat kérve.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-05 22:35:26
Üzenet elküldve: 2012-10-05 22:35:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
// Kalkerolk Marancov és Undirra Assim figyelmébe //
- Kinevetni? *Kérdi kuncogva.*
- Ugyan miért? *Folytatja letörölhetetlen vigyorral a képén.*
- Nyugodj meg, nem hívlak Undinak ha nem szereted. *Kacsint egyet.*
- De csak azért mert az Assim jobban tetszik. *Egészen elemében van. S mivel ilyen jó formában van barátjának esélye sincs tiltakozásra. Ennek ellenére annyira megörül válaszának, hogy a nyakába ugrik, méghozzá oly lendülettel mellyel kis híján elsodorja őt és vele együtt a portékákat az asztalról. Szerencséje, hogy a tudós kiskorukban megszokta már efféle kirohanásait és tudja hárítani anélkül, hogy bármi felborulna, legalábbis ő ebben a hiszemben mert ekkora hévvel nekirugaszkodni.*
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! *Csicsergi nyakában mielőtt bármit is szólhatna. Most még feltételei sem hervaszthatják le.*
- Rendben. *Bólint rá vakmerően.*
- Akkor majd tolmácsot játszom. *Nevet, s boldogan visszafordulva int újdonsült testőrüknek, hogy kövesse őket, ki miután melléjük ér egyből a lényegre is tér.*
- Pontosan mit értesz fizettség alatt? Mert csengő aranyakkal aligha szolgálhatunk, viszont Kalke remek alkimista, én pedig megbütykölök szinte bármit. *Villant egy elragadó mosolyt, s miközben Assimmal beszélget szeme sarkából látja Kalkerolk miféle galibát okozott saját magának.*
- Gyerünk, itt az ideje, hogy bevágódj. Ha kimenekítesz minket a tömegből imádni fog. Nyugi a puszit tőlem kapod, elvégre a tolmácsa vagyok. *Ereszt meg egy bátorító mosolyt. Ezután mint aki jól végezte dolgát kíváncsian várja mihez kezd két társa a tömeggel és egymással.*
- Kinevetni? *Kérdi kuncogva.*
- Ugyan miért? *Folytatja letörölhetetlen vigyorral a képén.*
- Nyugodj meg, nem hívlak Undinak ha nem szereted. *Kacsint egyet.*
- De csak azért mert az Assim jobban tetszik. *Egészen elemében van. S mivel ilyen jó formában van barátjának esélye sincs tiltakozásra. Ennek ellenére annyira megörül válaszának, hogy a nyakába ugrik, méghozzá oly lendülettel mellyel kis híján elsodorja őt és vele együtt a portékákat az asztalról. Szerencséje, hogy a tudós kiskorukban megszokta már efféle kirohanásait és tudja hárítani anélkül, hogy bármi felborulna, legalábbis ő ebben a hiszemben mert ekkora hévvel nekirugaszkodni.*
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! *Csicsergi nyakában mielőtt bármit is szólhatna. Most még feltételei sem hervaszthatják le.*
- Rendben. *Bólint rá vakmerően.*
- Akkor majd tolmácsot játszom. *Nevet, s boldogan visszafordulva int újdonsült testőrüknek, hogy kövesse őket, ki miután melléjük ér egyből a lényegre is tér.*
- Pontosan mit értesz fizettség alatt? Mert csengő aranyakkal aligha szolgálhatunk, viszont Kalke remek alkimista, én pedig megbütykölök szinte bármit. *Villant egy elragadó mosolyt, s miközben Assimmal beszélget szeme sarkából látja Kalkerolk miféle galibát okozott saját magának.*
- Gyerünk, itt az ideje, hogy bevágódj. Ha kimenekítesz minket a tömegből imádni fog. Nyugi a puszit tőlem kapod, elvégre a tolmácsa vagyok. *Ereszt meg egy bátorító mosolyt. Ezután mint aki jól végezte dolgát kíváncsian várja mihez kezd két társa a tömeggel és egymással.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 22:59:20
Üzenet elküldve: 2012-10-04 22:59:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*Kalk óvatlanul el lett ráncigálva. És áldozata lett egy kikönyörgésnek. Majd a hosszú győzködés után nagy nehezen bele ment, de egyből el kezdte sorolni a feltételeit. Sejtette hogy az elf értette de nem zavartatta magát.*
- Hát legyen. De te vannak feltételeim. Ne keljen kontaktust létesítenem vele. Ne keljen beszélnem vele, ne zavargászon túlzottan amikor én ott vagyok. Csak ennyit kérek.
*Látszik hősünkön, hogy ez a kompromisszum sem elégítette ki túlzottan, de beletörődött. Vissza vette elegáns tempóját, járását. Majd 3 méter távolságot megtartva elkülönült a számára túlzottan intim beszélgetések tömkelege elöl.*
"Nem tetszik, hogy beszervezte. De legalább ez az elf nem tűnik túl bőbeszédűnek. Szerencsére."
*Majd így hallattak tovább. Mikor az oldalt menő gnóm, megpillantott valamit a földön. lehajolt érte, majd alaposan leporolta a nem túl sok port ami ruhájára ment. Ezek Anatirium ásványok. Persze egyből megkapta a kérdést, hogy mi az. Erre csak leöntötte egy fiolával, majd gyengéden elkezdte ütögetni és kék füst jött belőle, méghozzá nem is kevés. Kisebb tömeg zúdult köréjük megnézni hogy mi ez a csodálatos pompázó kék színű füst.*
"A francba ezt nem gondoltam át, most még ezekkel is beszélni kell. Utálom az emberek városait."
*Futottak végig ezek a gondolatok gnómunk elméjében, mikor láthatólag nem csak az ismeretlen embereknek tetszett meg a sötétkék füst, hanem társainak is.*
*Kalk óvatlanul el lett ráncigálva. És áldozata lett egy kikönyörgésnek. Majd a hosszú győzködés után nagy nehezen bele ment, de egyből el kezdte sorolni a feltételeit. Sejtette hogy az elf értette de nem zavartatta magát.*
- Hát legyen. De te vannak feltételeim. Ne keljen kontaktust létesítenem vele. Ne keljen beszélnem vele, ne zavargászon túlzottan amikor én ott vagyok. Csak ennyit kérek.
*Látszik hősünkön, hogy ez a kompromisszum sem elégítette ki túlzottan, de beletörődött. Vissza vette elegáns tempóját, járását. Majd 3 méter távolságot megtartva elkülönült a számára túlzottan intim beszélgetések tömkelege elöl.*
"Nem tetszik, hogy beszervezte. De legalább ez az elf nem tűnik túl bőbeszédűnek. Szerencsére."
*Majd így hallattak tovább. Mikor az oldalt menő gnóm, megpillantott valamit a földön. lehajolt érte, majd alaposan leporolta a nem túl sok port ami ruhájára ment. Ezek Anatirium ásványok. Persze egyből megkapta a kérdést, hogy mi az. Erre csak leöntötte egy fiolával, majd gyengéden elkezdte ütögetni és kék füst jött belőle, méghozzá nem is kevés. Kisebb tömeg zúdult köréjük megnézni hogy mi ez a csodálatos pompázó kék színű füst.*
"A francba ezt nem gondoltam át, most még ezekkel is beszélni kell. Utálom az emberek városait."
*Futottak végig ezek a gondolatok gnómunk elméjében, mikor láthatólag nem csak az ismeretlen embereknek tetszett meg a sötétkék füst, hanem társainak is.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 22:30:52
Üzenet elküldve: 2012-10-04 22:30:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*A vörös hölgyemény teljesen el van ájulva Undirra udvariasságától. Arca kipirul szemei csak úgy csillognak és rózsás mosoly jelenik meg az orcáján. A Kelkarolk nevezetű viszont marad ott ahol van és látszik rajta a legkevésbé sem szeretné megfogni az Elf kezét. Ha szemmel ölni lehetne a kis vörös már rég a menyekben röpködne. A társa ugyanis gyilkos pillantásokat meresztett társnőjére aki megkérte a kézfogásra. Undirra nem érti mi probléma lehet de nem híve a fölösleges konfliktusoknak ezért csak int neki egyet. Kalkerolk egy pillanatra megkönnyebbül. Mívara megkérdezi az Elfet mi a neve mert ő nem mondta még el. Kissé furcsán érzi magát mert nem nagyon szokták kérdezni a nevét. Nem is nagyon szokott másokkal beszélgetni legfeljebb csak a holtakhoz akiket megbosszult.
-Elnézésedet kérem, de nem akartam, hogy kinevessetek a nevem Undirra Assim.-
*Ezután Undirra utazásuk célja felől érdeklődik a Gnóm magához ragadja a szót. Kapkodásából valószínűsíthető, hogy nem mondja el a teljes igazságot azonban nem lehet hibáztatni érte. Veszélyes a világ így soha nem árt az óvatosság. Vörös hajú viszont nem hagyja ezt annyiban félrehúzza kissé barátját azonban a kardforgató még hallja mit beszélgetnek. A harciasabb Gnóm azt latolgatja meg kéne kérni a hegyes fülűt kísérje el őket. Nagyon mély benyomást tehetett az Elf mert ilyen szívhez szóló kérleket rég nem hallhatott ez a vidék. Ha a válasz igen lesz követi őket és közli a feltételeit*
-Ha végeztünk kis kalandotokkal ne feledjétek el nekem is meg kell élnem valamiből.-
*Persze ők nem tudják ez a fizetség akármi lehet kisebb problémáknál elég egy finom sütemény nagyobb kalamajkák esetében viszont egy szívből jövő mosoly is elkérhető fizetség gyanánt.
Ha viszont nem lesz a válasz tiszteletben tartja a kérést és messziről követi őket.*
*A vörös hölgyemény teljesen el van ájulva Undirra udvariasságától. Arca kipirul szemei csak úgy csillognak és rózsás mosoly jelenik meg az orcáján. A Kelkarolk nevezetű viszont marad ott ahol van és látszik rajta a legkevésbé sem szeretné megfogni az Elf kezét. Ha szemmel ölni lehetne a kis vörös már rég a menyekben röpködne. A társa ugyanis gyilkos pillantásokat meresztett társnőjére aki megkérte a kézfogásra. Undirra nem érti mi probléma lehet de nem híve a fölösleges konfliktusoknak ezért csak int neki egyet. Kalkerolk egy pillanatra megkönnyebbül. Mívara megkérdezi az Elfet mi a neve mert ő nem mondta még el. Kissé furcsán érzi magát mert nem nagyon szokták kérdezni a nevét. Nem is nagyon szokott másokkal beszélgetni legfeljebb csak a holtakhoz akiket megbosszult.
-Elnézésedet kérem, de nem akartam, hogy kinevessetek a nevem Undirra Assim.-
*Ezután Undirra utazásuk célja felől érdeklődik a Gnóm magához ragadja a szót. Kapkodásából valószínűsíthető, hogy nem mondja el a teljes igazságot azonban nem lehet hibáztatni érte. Veszélyes a világ így soha nem árt az óvatosság. Vörös hajú viszont nem hagyja ezt annyiban félrehúzza kissé barátját azonban a kardforgató még hallja mit beszélgetnek. A harciasabb Gnóm azt latolgatja meg kéne kérni a hegyes fülűt kísérje el őket. Nagyon mély benyomást tehetett az Elf mert ilyen szívhez szóló kérleket rég nem hallhatott ez a vidék. Ha a válasz igen lesz követi őket és közli a feltételeit*
-Ha végeztünk kis kalandotokkal ne feledjétek el nekem is meg kell élnem valamiből.-
*Persze ők nem tudják ez a fizetség akármi lehet kisebb problémáknál elég egy finom sütemény nagyobb kalamajkák esetében viszont egy szívből jövő mosoly is elkérhető fizetség gyanánt.
Ha viszont nem lesz a válasz tiszteletben tartja a kérést és messziről követi őket.*
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 21:32:25
Üzenet elküldve: 2012-10-04 21:32:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
// Kalkerolk Marancov és Undirra Assim figyelmébe //
*Hát a pöttöm gnómlányt egyáltalán nem nehéz elbűvölni. Elég pár bók, egy mosoly, esetleg valami ajándék és máris kenyérre lehet kenni. Ahhoz túlságosan szeleburdi viszont, hogy felfogja udvarolnak neki. Ennek ellenére rendkívül rossz néven veszi barátja szúrós tekintetét. "Megérdemelnéd, hogy még bele is köpjön a tenyerébe. Szerencséd, hogy ezen a vidéken más szokások dívnak." Húzza el orrát, majd kíváncsian várja hogy megtudja 'lovagja' nevét, ám a válasz elmarad.*
- S benned kit tisztelhetünk? *Kérdez rá habozás nélkül, majd a válasz után ijedten pillant társára.*
- Látod, ezt jól megcsináltad. *Morog orra alatt, mert hiába kérlelte amaz csak nem engedett, sőt még az elfet is elijesztette.*
- Ez igaz. Várj, csak egy pillanat. *Int a nyurgának, majd megindul Kalkébe karolva, hogy kicsit arrébb bizalmasan szót válthasson vele. Persze így sem mennek annyira messzire, hogy hegyes füleivel ne vehesse ki mit mondanak.*
- Láttad a kardját. Megállnál egy pillanatra és átgondolnád? Azt mondta zsoldos. Mi van ha azok a rémmesék igaznak bizonyulnak és ránk tör valami fenevad. Aligha tudnánk fiolákkal és csavarkulccsal ártani nekik. Vigyük magunkkal, légyszi. *Veszi elő titkos fegyverét, vagyis hatalmas őzikeszemeit.*
- Kérlek Kalke, csak most az egyszer. *S ha a másik belemegy int az elfnek, hogy kövesse őket. Háta mögött mellesleg végig keresztbe kulcsolt ujjakkal szorított, hogy barátja most az egyszer bevállalja a társaságot.*
*Hát a pöttöm gnómlányt egyáltalán nem nehéz elbűvölni. Elég pár bók, egy mosoly, esetleg valami ajándék és máris kenyérre lehet kenni. Ahhoz túlságosan szeleburdi viszont, hogy felfogja udvarolnak neki. Ennek ellenére rendkívül rossz néven veszi barátja szúrós tekintetét. "Megérdemelnéd, hogy még bele is köpjön a tenyerébe. Szerencséd, hogy ezen a vidéken más szokások dívnak." Húzza el orrát, majd kíváncsian várja hogy megtudja 'lovagja' nevét, ám a válasz elmarad.*
- S benned kit tisztelhetünk? *Kérdez rá habozás nélkül, majd a válasz után ijedten pillant társára.*
- Látod, ezt jól megcsináltad. *Morog orra alatt, mert hiába kérlelte amaz csak nem engedett, sőt még az elfet is elijesztette.*
- Ez igaz. Várj, csak egy pillanat. *Int a nyurgának, majd megindul Kalkébe karolva, hogy kicsit arrébb bizalmasan szót válthasson vele. Persze így sem mennek annyira messzire, hogy hegyes füleivel ne vehesse ki mit mondanak.*
- Láttad a kardját. Megállnál egy pillanatra és átgondolnád? Azt mondta zsoldos. Mi van ha azok a rémmesék igaznak bizonyulnak és ránk tör valami fenevad. Aligha tudnánk fiolákkal és csavarkulccsal ártani nekik. Vigyük magunkkal, légyszi. *Veszi elő titkos fegyverét, vagyis hatalmas őzikeszemeit.*
- Kérlek Kalke, csak most az egyszer. *S ha a másik belemegy int az elfnek, hogy kövesse őket. Háta mögött mellesleg végig keresztbe kulcsolt ujjakkal szorított, hogy barátja most az egyszer bevállalja a társaságot.*
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 19:43:23
Üzenet elküldve: 2012-10-04 19:43:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*Hősünk fel lett szólítva egy kézfogásra. Ami láthatóan nagyon nagy visztagsággal töltötte el. Halálosan gyilkos tekintettel nézet barátjára, de csak úgy, hogy ő lássa.*
"Érjek hozzá? Biztos csupa bacilus a sok vértől ami kezéhez tapadt. Felesleges testi kontaktus. Undorító. És még a kesztyűm sincs nálam."
*Fut végig Kalkerolk agyán. Nagyon megkönnyebbül mikor int az elf. Látszik a felüdülés arcán, bár csak pár ezredmásodpercre zökkentette ki magából. Majd szóba került a kérdése az elfnek, ami így szól. Nem akarlak feltartani benneteket, de megkérdezhetem hova tartotok ilyen sietősen? Gyorsan lecsap gnómunk a válasz lehetőségével, nehogy Mivara beszervezze.*
- Még pontosan mi magunk se tudjuk, de annyit igen hogy sietősen kell távoznunk. Igaz Mivara?
*Vészjóslóhangon kérdezi a szegény gnómleányt. Kalkerolknak már nagyon elege van. Utál ilyen sok időt tölteni társaságban, egyedül drága barátjának szereti társaságát, főleg most, hogy nem látta nagyon sokáig. De a lány tudta, hogy fajtársa mindig is utált szociális lépéseket tenni a társadalmi élete felé.*
*Hősünk fel lett szólítva egy kézfogásra. Ami láthatóan nagyon nagy visztagsággal töltötte el. Halálosan gyilkos tekintettel nézet barátjára, de csak úgy, hogy ő lássa.*
"Érjek hozzá? Biztos csupa bacilus a sok vértől ami kezéhez tapadt. Felesleges testi kontaktus. Undorító. És még a kesztyűm sincs nálam."
*Fut végig Kalkerolk agyán. Nagyon megkönnyebbül mikor int az elf. Látszik a felüdülés arcán, bár csak pár ezredmásodpercre zökkentette ki magából. Majd szóba került a kérdése az elfnek, ami így szól. Nem akarlak feltartani benneteket, de megkérdezhetem hova tartotok ilyen sietősen? Gyorsan lecsap gnómunk a válasz lehetőségével, nehogy Mivara beszervezze.*
- Még pontosan mi magunk se tudjuk, de annyit igen hogy sietősen kell távoznunk. Igaz Mivara?
*Vészjóslóhangon kérdezi a szegény gnómleányt. Kalkerolknak már nagyon elege van. Utál ilyen sok időt tölteni társaságban, egyedül drága barátjának szereti társaságát, főleg most, hogy nem látta nagyon sokáig. De a lány tudta, hogy fajtársa mindig is utált szociális lépéseket tenni a társadalmi élete felé.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 18:31:03
Üzenet elküldve: 2012-10-04 18:31:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
- Nem volt semmilyen más tényállás . Akkor is megmondtam, hogy nem akarom elhagyni a várost. Sokáig ott is maradtam.
*Nem volt kedve a többiekkel együtt elindulni. Akkor még úgy tervezte, hogy majd később, valamikor csatlakozik hozzájuk, ám végül semmi sem lett belőle. Az is a lovának köszönhető, hogy egyáltalán kidugta az orrát a fürdőből. Csak a sivatagig akarta elvezetni, hogy ott elcsapja magától, de az állat nem volt hajlandó távozni, bárhogy zavarta is, mindig visszajött. Mérgelődött is akkor eleget, hogy már ennyit sem ér, arra sem képes, hogy elzavarjon egy ilyen nyavalyást.
De mindez már nem számít, inkább Envyr válaszát hallgatja, habár még mindig nem erőlteti, hogy nyíltan a szemébe nézzen. Mindenesetre a férfinél jó jel, hogy egyáltalán válaszol. Sőt, magához képest szinte kimerítő részletességgel felel. Mivel más okokból ugyan, de ő se sokat jegyzett meg útjából, csak egyetértőn bólint a beszámolóra.
Szerencsére éppen felnéz, így észreveszi a halvány mosolyt, ami már első találkozásukkor is megfogta. Akaratlanul is viszonozza hát, már csak azért is, mert alkalma nyílik válasz nélkül hagyni a kérdést. Ha még együtt lennének, persze nem titkolna semmit, de így nem látja értelmét annak, hogy régi szokásához híven bő lére eresztve számoljon be a legapróbb történésekről vagy hangulatáról. Különben is, jó ideje úgyse számít semmi.*
- Sajnálom, hogy nem nyertem el a tetszésedet. -*Semmi gúnyt nem rejtenek szavai, inkább a fentiek miatti megkönnyebbülés hallatszhat ki.* - Látod, nem sokat vesztettél velem.
*Jegyzi meg félig tréfásan, félig keserűn. Viszont készségesen Envyrhez igazítja lépteit, úgy tűnik, ma fogadót fog látogatni, pedig lassan már nem is tudja idejét, mikor ment utoljára társaságba. De addig is a félelf közelében maradhat, és ez jó. Még akkor is, ha szinte nyoma sincs régi viszonyuknak.*
- Igen, nem mentem a többiekkel. De ezt már akkor megmondtam, nem? -*egy pillanatra akaratlanul is dacossá válik hangja és arckifejezése. Úgy is van, Envyr világosan megmondta, hogy miatta ne menjen, hát nem is akart ő sehova se menni..* - Gondolom, úgysem hiszed el, de Árvának nagy része van abban, hogy végül mégis elindultam. Igaz, akkor már szinte kongott a város az ürességtől. Eleinte csak akkor és azért mentünk, mert menni akart. Én meg mentem a lovam orra után.
*Amiért kijár egy kedves paskolgatás a pacinak. Úgy látszik, valóban igaz, amit az állatok veszélyérzetéről mondanak. Különben ki tudja, hol érte volna őket a vég. Ami talán nem is lett volna olyan szörnyű.
Majd eszébe jut valami, ami érdekelheti a félelfet és Alinát is felvidítja kissé.*
- Nem is mondtam, de Revvel kapcsolatban igazad volt. Nem sokkal a többiek indulása előtt felbukkant mintha mi sem történt volna. Valami férfival kalandoztak Öbölben. Persze többet tudtam meg az ottani italokról, mint a kandúrjáról , de tudod milyen. -*Mosolyog elnézően, ahogy felidézi maga előtt volt mentora alakját. Igaz, egyből el is komorodik, mikor eszébe jut hogyan viselkedett vele.* - Habár az igazat megvallva én sem voltam túl érdeklődő.
*Szégyelli is magát emiatt, főleg mert fogalma sincs, hogy egyáltalán él-e még Rev. És az sem esik jól neki, hogy Envyr szándékosan kimutatja mennyire nincs közük egymáshoz. De akkor is nehéz lenne csak úgy elengedni, hogy felszívódjon az idegen városban. Így habozás nélkül érkezik a meghívásra a válasz.*
- Üljünk be egy kicsit. Jó beszélgetni, ki tudja, mikor futunk össze újból. Itt maradsz még egy ideig, vagy tovább akarsz menni? Van valami úticélod?
*Mert ha Envyr a városban maradna, akkor talán lenne értelme itt lézengeni egy ideig. Igaz, hogy semmi reménye, de legalább talán láthatja néha. Az jó lenne.*
*Nem volt kedve a többiekkel együtt elindulni. Akkor még úgy tervezte, hogy majd később, valamikor csatlakozik hozzájuk, ám végül semmi sem lett belőle. Az is a lovának köszönhető, hogy egyáltalán kidugta az orrát a fürdőből. Csak a sivatagig akarta elvezetni, hogy ott elcsapja magától, de az állat nem volt hajlandó távozni, bárhogy zavarta is, mindig visszajött. Mérgelődött is akkor eleget, hogy már ennyit sem ér, arra sem képes, hogy elzavarjon egy ilyen nyavalyást.
De mindez már nem számít, inkább Envyr válaszát hallgatja, habár még mindig nem erőlteti, hogy nyíltan a szemébe nézzen. Mindenesetre a férfinél jó jel, hogy egyáltalán válaszol. Sőt, magához képest szinte kimerítő részletességgel felel. Mivel más okokból ugyan, de ő se sokat jegyzett meg útjából, csak egyetértőn bólint a beszámolóra.
Szerencsére éppen felnéz, így észreveszi a halvány mosolyt, ami már első találkozásukkor is megfogta. Akaratlanul is viszonozza hát, már csak azért is, mert alkalma nyílik válasz nélkül hagyni a kérdést. Ha még együtt lennének, persze nem titkolna semmit, de így nem látja értelmét annak, hogy régi szokásához híven bő lére eresztve számoljon be a legapróbb történésekről vagy hangulatáról. Különben is, jó ideje úgyse számít semmi.*
- Sajnálom, hogy nem nyertem el a tetszésedet. -*Semmi gúnyt nem rejtenek szavai, inkább a fentiek miatti megkönnyebbülés hallatszhat ki.* - Látod, nem sokat vesztettél velem.
*Jegyzi meg félig tréfásan, félig keserűn. Viszont készségesen Envyrhez igazítja lépteit, úgy tűnik, ma fogadót fog látogatni, pedig lassan már nem is tudja idejét, mikor ment utoljára társaságba. De addig is a félelf közelében maradhat, és ez jó. Még akkor is, ha szinte nyoma sincs régi viszonyuknak.*
- Igen, nem mentem a többiekkel. De ezt már akkor megmondtam, nem? -*egy pillanatra akaratlanul is dacossá válik hangja és arckifejezése. Úgy is van, Envyr világosan megmondta, hogy miatta ne menjen, hát nem is akart ő sehova se menni..* - Gondolom, úgysem hiszed el, de Árvának nagy része van abban, hogy végül mégis elindultam. Igaz, akkor már szinte kongott a város az ürességtől. Eleinte csak akkor és azért mentünk, mert menni akart. Én meg mentem a lovam orra után.
*Amiért kijár egy kedves paskolgatás a pacinak. Úgy látszik, valóban igaz, amit az állatok veszélyérzetéről mondanak. Különben ki tudja, hol érte volna őket a vég. Ami talán nem is lett volna olyan szörnyű.
Majd eszébe jut valami, ami érdekelheti a félelfet és Alinát is felvidítja kissé.*
- Nem is mondtam, de Revvel kapcsolatban igazad volt. Nem sokkal a többiek indulása előtt felbukkant mintha mi sem történt volna. Valami férfival kalandoztak Öbölben. Persze többet tudtam meg az ottani italokról, mint a kandúrjáról , de tudod milyen. -*Mosolyog elnézően, ahogy felidézi maga előtt volt mentora alakját. Igaz, egyből el is komorodik, mikor eszébe jut hogyan viselkedett vele.* - Habár az igazat megvallva én sem voltam túl érdeklődő.
*Szégyelli is magát emiatt, főleg mert fogalma sincs, hogy egyáltalán él-e még Rev. És az sem esik jól neki, hogy Envyr szándékosan kimutatja mennyire nincs közük egymáshoz. De akkor is nehéz lenne csak úgy elengedni, hogy felszívódjon az idegen városban. Így habozás nélkül érkezik a meghívásra a válasz.*
- Üljünk be egy kicsit. Jó beszélgetni, ki tudja, mikor futunk össze újból. Itt maradsz még egy ideig, vagy tovább akarsz menni? Van valami úticélod?
*Mert ha Envyr a városban maradna, akkor talán lenne értelme itt lézengeni egy ideig. Igaz, hogy semmi reménye, de legalább talán láthatja néha. Az jó lenne.*
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-04 12:17:10
Üzenet elküldve: 2012-10-04 12:17:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Nem először találkozik Alina ezen fásult énjével, de míg korábban tisztában volt borongós hangulata okával, most már semmit nem tud róla. Kicsit zavarja is a dolog, másra számított.
A szürke szemek kezdeti, közönyösségét felváltja egy szinte metsző, kutakodó tekintet, de mielőtt bármit is kiolvashatott volna a barna szempárból, a lány - bár nem fordul el tőle - mégis megszakítja a szemkontaktust. Az érkezést igazoló hajó említésére csak egykedvűen bólint egy aprót, hiszen pontosan tudja melyikről van szó. Közben pedig még mindig arra próbál rájönni, hogy csak a hosszú úttal járó fáradtság, az ő váratlan felbukkanása, vagy valami egyéb tényező állhat e a lány szokatlan viselkedésének a hátterében. A kérdésére kapott sokatmondó válasz pedig csak még inkább elgondolkodtatja. Ugyan hova tűntek az ő kedves kis barátocskái, akikért mindenét hajlandó volt egykor feladni? Lám, most még sem maradt más, csak ez a böhöm lova..?*
- Érdekes. Amikor elváltunk, mintha nem teljesen így állt volna a helyzet.
*Végül csak ennyit jegyez meg hidegen, hisz bármennyi újabb kérdést is felvet ez a tényállás, már rég megfogadta, hogy nem hajlandó tovább foglalkozni ezzel az egésszel. Még gondolatban sem.. bár ez utóbbit elég nehéz betartani, főleg most. A lány habozva érkező kérdésére viszont minden különösebb fennakadás nélkül válaszol.*
- Én is csak nemrég érkeztem, és egyenlőre még nem is nagyon jártam a kikötőn túl. Ezelőtt pedig az idő nagy részét különböző hajókon töltöttem. Sok felé megfordultam ezáltal, bár nem volt különösebben izgalmas egyik út sem.
*Von vállat unottan, hisz azért tisztában van vele, hogy mennyire semmimondó volt ez az egész. De hát voltaképp, nagy vonalakban, tényleg csak ennyi történt vele. A szinte végeláthatatlan, jéghideg, sós tenger és kopott, huzatos kabinok mindennapos élvezete, amit néha felváltottak a parti dohos, zsúfolt kis fogadók, meg a környékükön ténfergő részeg semmirekellők, és a kikötői szajhák kellemesnek épp nem mondható társasága. Nem mondhatná, hogy túlságosan élvezi ezt az életformát, de a semminél még ez is jobb. Az újabb puhatolózó kérdésre, már ő sem tudja megállni, hogy el ne eresszen egy halovány kis mosolyféleséget. Még ha túl sok öröm nem is volt benne.*
- Ezt inkább én kérdezhetném. Pocsékul festesz.
*Nincs ebben a rövid észrevételben semmi gúny. Csupán csak minden mellébeszélés és szépítés nélküli, egyszerű tényközlés. A fogadó kérdésére biccent, majd felzárkózik a másik mellé.*
- Van, magam is épp oda tartok. Azt viszont remélem mondanom sem kell, hogy túl kellemes társaságra, és fényűzésre ne számíts egy ilyen helyen.
*Ha Alina láthatóan nem bánja a dolgot, akkor meg is indul vele a megfelelő irányba. Szerencsére valóban nincs messze, hamar oda fognak érni.*
- Szóval már jó ideje egyedül vagy. -*érezhetően a hátast továbbra sem hajlandó beszámolni érdemleges útitársnak*- Ahhoz képest elég messze elkeveredtél az otthonodtól. Meglepően messze..
*Töprengő tekintettel néz végig a part mentén lehorgonyzott bárkák tömegén, de nem töri meg a séta békés ritmusát, sőt egy kis szünet után ismét megszólal.*
- Nem tudom meddig tervezel maradni, de nem is tartozik rám. Ahogy az sem, hogy miért épp itt bukkantál fel, pedig bevallom, roppant kíváncsivá tettél. Sosem tűntél olyannak, aki nyomós indok nélkül hajlandó lett volna egy ilyen útra.. főleg, ha volt lényegesen stabilabb, és biztonságosabb alternatíva.
*Igyekszik megtartani a tárgyilagos hangnemet, mert még véletlenül sem akarja kellemetlen irányba elterelni a beszélgetést, és újra felszítani a köztük lévő feszültséget. Főleg, hogy még mindig nem sikerült megállapítania minek köszönhető Alina mostani, szokatlanul lehangolt viselkedése.. Végül amikor már tényleg nem járnak messze az emlegetett épülettől, valamelyest lelassítja lépteit.*
- A fogadó ott áll ennek a hajósornak a végén. Meghívhatlak valamire, vagy innen már inkább magad szeretnél boldogulni?
*Kérdi, hisz utóbbi esetben valóban nincs joga tovább feltartani, bár azért amíg teheti, szemmel fogja tartani. Valami.. valahogy nagyon nem tetszik neki rajta.*
A szürke szemek kezdeti, közönyösségét felváltja egy szinte metsző, kutakodó tekintet, de mielőtt bármit is kiolvashatott volna a barna szempárból, a lány - bár nem fordul el tőle - mégis megszakítja a szemkontaktust. Az érkezést igazoló hajó említésére csak egykedvűen bólint egy aprót, hiszen pontosan tudja melyikről van szó. Közben pedig még mindig arra próbál rájönni, hogy csak a hosszú úttal járó fáradtság, az ő váratlan felbukkanása, vagy valami egyéb tényező állhat e a lány szokatlan viselkedésének a hátterében. A kérdésére kapott sokatmondó válasz pedig csak még inkább elgondolkodtatja. Ugyan hova tűntek az ő kedves kis barátocskái, akikért mindenét hajlandó volt egykor feladni? Lám, most még sem maradt más, csak ez a böhöm lova..?*
- Érdekes. Amikor elváltunk, mintha nem teljesen így állt volna a helyzet.
*Végül csak ennyit jegyez meg hidegen, hisz bármennyi újabb kérdést is felvet ez a tényállás, már rég megfogadta, hogy nem hajlandó tovább foglalkozni ezzel az egésszel. Még gondolatban sem.. bár ez utóbbit elég nehéz betartani, főleg most. A lány habozva érkező kérdésére viszont minden különösebb fennakadás nélkül válaszol.*
- Én is csak nemrég érkeztem, és egyenlőre még nem is nagyon jártam a kikötőn túl. Ezelőtt pedig az idő nagy részét különböző hajókon töltöttem. Sok felé megfordultam ezáltal, bár nem volt különösebben izgalmas egyik út sem.
*Von vállat unottan, hisz azért tisztában van vele, hogy mennyire semmimondó volt ez az egész. De hát voltaképp, nagy vonalakban, tényleg csak ennyi történt vele. A szinte végeláthatatlan, jéghideg, sós tenger és kopott, huzatos kabinok mindennapos élvezete, amit néha felváltottak a parti dohos, zsúfolt kis fogadók, meg a környékükön ténfergő részeg semmirekellők, és a kikötői szajhák kellemesnek épp nem mondható társasága. Nem mondhatná, hogy túlságosan élvezi ezt az életformát, de a semminél még ez is jobb. Az újabb puhatolózó kérdésre, már ő sem tudja megállni, hogy el ne eresszen egy halovány kis mosolyféleséget. Még ha túl sok öröm nem is volt benne.*
- Ezt inkább én kérdezhetném. Pocsékul festesz.
*Nincs ebben a rövid észrevételben semmi gúny. Csupán csak minden mellébeszélés és szépítés nélküli, egyszerű tényközlés. A fogadó kérdésére biccent, majd felzárkózik a másik mellé.*
- Van, magam is épp oda tartok. Azt viszont remélem mondanom sem kell, hogy túl kellemes társaságra, és fényűzésre ne számíts egy ilyen helyen.
*Ha Alina láthatóan nem bánja a dolgot, akkor meg is indul vele a megfelelő irányba. Szerencsére valóban nincs messze, hamar oda fognak érni.*
- Szóval már jó ideje egyedül vagy. -*érezhetően a hátast továbbra sem hajlandó beszámolni érdemleges útitársnak*- Ahhoz képest elég messze elkeveredtél az otthonodtól. Meglepően messze..
*Töprengő tekintettel néz végig a part mentén lehorgonyzott bárkák tömegén, de nem töri meg a séta békés ritmusát, sőt egy kis szünet után ismét megszólal.*
- Nem tudom meddig tervezel maradni, de nem is tartozik rám. Ahogy az sem, hogy miért épp itt bukkantál fel, pedig bevallom, roppant kíváncsivá tettél. Sosem tűntél olyannak, aki nyomós indok nélkül hajlandó lett volna egy ilyen útra.. főleg, ha volt lényegesen stabilabb, és biztonságosabb alternatíva.
*Igyekszik megtartani a tárgyilagos hangnemet, mert még véletlenül sem akarja kellemetlen irányba elterelni a beszélgetést, és újra felszítani a köztük lévő feszültséget. Főleg, hogy még mindig nem sikerült megállapítania minek köszönhető Alina mostani, szokatlanul lehangolt viselkedése.. Végül amikor már tényleg nem járnak messze az emlegetett épülettől, valamelyest lelassítja lépteit.*
- A fogadó ott áll ennek a hajósornak a végén. Meghívhatlak valamire, vagy innen már inkább magad szeretnél boldogulni?
*Kérdi, hisz utóbbi esetben valóban nincs joga tovább feltartani, bár azért amíg teheti, szemmel fogja tartani. Valami.. valahogy nagyon nem tetszik neki rajta.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 23:47:26
Üzenet elküldve: 2012-10-03 23:47:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
*A vörös hajú hölgyeménynek nagyon tetszik amit Undiira mond neki. Egyáltalán hazudott neki tényleg nagyon csinos leányzó volt. A tanítója nem csak a gyilkolást képességét tanította meg neki hanem azt is hogyan kell elbájolni a hölgyeket. Bár ebben az esetben a szívéből beszél. Igaz nem említi azt a nagyon fontos tényt miszerint hatalmas uatat tett meg idáig, hogy újra bandítákat kaszabolhasson. A másik Gnóm már megmarad a tisztes távolságnál és felszólítsa társnőjét az indulásra. A csinosabbik viszont látszolag nem nagyon akar megvállni Undirra társaságától.A hölgy kinyújtja kacsóját amit ő szó nekül megragad akár egy tolpihét és lágyan megcsokolja. Majd a gyönyörüség bemutatkozik és társa nevét is elmondja a harcos Elf-nek. Míva ezután enyhén barátja felé fordítja kobakját és valamit halkan a barátjának szól. Undirra származásának köszönthetően tisztán haklotta a kézfogásra való felszólítást. Vár pár pillantatott majd ha még mindig nem nyújtja kezét a Gnóm akkor Undirra felemeli nyitott tenyerét a levegőbe köszönés képen.*
-Nem akarlak benneteket feltartóztatni biztosan sok elintézni valótok lehet.-
*Éppen azon gondolkodik hol találhatna bandítákat akiket kedve szerint lekaszabolhatna. Ekkor jut eszébe, hogy ezek ketten bármely rablónak ideális célpont lehetne. Így nem csak jól érezhetné magát hanem egyúttal még jó tettet is hajtani végre.*
-Nem akarlak feltartani benneteket, de megkérdezhetem hova tartotok ilyen sietősen?-
*Reménykedik benne, hogy valamelyikük emlékszik még mi a mestersége és, hogy szükségük van testőrre.*
-Nem akarlak benneteket feltartóztatni biztosan sok elintézni valótok lehet.-
*Éppen azon gondolkodik hol találhatna bandítákat akiket kedve szerint lekaszabolhatna. Ekkor jut eszébe, hogy ezek ketten bármely rablónak ideális célpont lehetne. Így nem csak jól érezhetné magát hanem egyúttal még jó tettet is hajtani végre.*
-Nem akarlak feltartani benneteket, de megkérdezhetem hova tartotok ilyen sietősen?-
*Reménykedik benne, hogy valamelyikük emlékszik még mi a mestersége és, hogy szükségük van testőrre.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 23:03:01
Üzenet elküldve: 2012-10-03 23:03:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
// Kalkerolk Marancov és Undirra Assim figyelmébe //
- Szó szerint. *Válaszolja a még mindig követ játszó barátjának.*
- Szoborpofa. *Paskolja meg arcát finoman mielőtt árkon bokron illetve eleven lényeken át az elfhez rángatná. Ott aztán neki is arcára fagy egy pillanatra a mosoly, de csak egy pillanatra, mert amint túltette magát ezen a csekélyke félreértésen nem győz örömködni. Duplán van oka mosolyogni. Egyrészt azért mert megmenekült a nyúzás elől, pedig már lepergett élete szeme előtt, másrészt, mert a férfi bókol. Rendesen elpirul a szóvirágoktól.*
- Igazán? *Hebegi rebegtetve haját igazgatva, s még egy kicsit illegeti is magát.*
- Hallod ezt Kalke, igazi úrielf. *Súgja oda vigyorogva még mindig fültőig elvörösödve, aki meg is ragadja az alkalmat, hogy közölje mehetnéke van.*
- Pont most? *Néz rá bociszemekkel.*
- Nem várhatnánk egy pindurkát? *Kérleli tovább, s meg sem várva, hogy megenyhüljön az idegen felé nyújtja kacsóját.*
- Mivara dal Vierri, de szólíts csak Mívának. Ő pedig itt mellettem a legjobb barátom, Kalkerolk Marancov. *Ezzel oldalra pillant az említettre és fejével noszogatja fogjon kezet vele.*
- Na, légyszi, ne kéresd magad. *Súgja oda fogait összezárva alig artikulálva teljesen megfeledkezve róla, hogy az elfnek sokkal jobb a hallása.*
- Szó szerint. *Válaszolja a még mindig követ játszó barátjának.*
- Szoborpofa. *Paskolja meg arcát finoman mielőtt árkon bokron illetve eleven lényeken át az elfhez rángatná. Ott aztán neki is arcára fagy egy pillanatra a mosoly, de csak egy pillanatra, mert amint túltette magát ezen a csekélyke félreértésen nem győz örömködni. Duplán van oka mosolyogni. Egyrészt azért mert megmenekült a nyúzás elől, pedig már lepergett élete szeme előtt, másrészt, mert a férfi bókol. Rendesen elpirul a szóvirágoktól.*
- Igazán? *Hebegi rebegtetve haját igazgatva, s még egy kicsit illegeti is magát.*
- Hallod ezt Kalke, igazi úrielf. *Súgja oda vigyorogva még mindig fültőig elvörösödve, aki meg is ragadja az alkalmat, hogy közölje mehetnéke van.*
- Pont most? *Néz rá bociszemekkel.*
- Nem várhatnánk egy pindurkát? *Kérleli tovább, s meg sem várva, hogy megenyhüljön az idegen felé nyújtja kacsóját.*
- Mivara dal Vierri, de szólíts csak Mívának. Ő pedig itt mellettem a legjobb barátom, Kalkerolk Marancov. *Ezzel oldalra pillant az említettre és fejével noszogatja fogjon kezet vele.*
- Na, légyszi, ne kéresd magad. *Súgja oda fogait összezárva alig artikulálva teljesen megfeledkezve róla, hogy az elfnek sokkal jobb a hallása.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 20:27:28
Üzenet elküldve: 2012-10-03 20:27:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*Marancov meg se szólalt sokáig, nem tartotta érdemesnek. Akkor kapta meg a mosoly kicsikarást.*
-A rezzenéstelen arc hirtelen a lány felé néz. Ezt meg, hogy érted?
*A látványos bemutatónál amit az elf tett, Kalk nem igazán figyelt oda, éppen három-négy lépéssel hátrébb volt, és töprengett. Méghozzá azon amit az imént látott az embertömegben. Ugyan is szemébe ötlött, egy kutya ki oly érdekesen mozgott a lábak alatt. Majd hirtelen kérdés jött. Amire csak halkan válaszolt.*
-Öhöm.
*Majd vége tért a diskurzusa társának. Odahajol hozzá és halkan mond valamit a gyönyörű gnómfülébe.*
-Mehetnékem van már.
*Azután visszahajol, ránéz egyet az elfre, mert eddig nem tette. Aztán a nőt bámulja, mikor mennek e már.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.10.04 12:39:19, a következő indokkal:
Jelek javítása.
*Marancov meg se szólalt sokáig, nem tartotta érdemesnek. Akkor kapta meg a mosoly kicsikarást.*
-A rezzenéstelen arc hirtelen a lány felé néz. Ezt meg, hogy érted?
*A látványos bemutatónál amit az elf tett, Kalk nem igazán figyelt oda, éppen három-négy lépéssel hátrébb volt, és töprengett. Méghozzá azon amit az imént látott az embertömegben. Ugyan is szemébe ötlött, egy kutya ki oly érdekesen mozgott a lábak alatt. Majd hirtelen kérdés jött. Amire csak halkan válaszolt.*
-Öhöm.
*Majd vége tért a diskurzusa társának. Odahajol hozzá és halkan mond valamit a gyönyörű gnómfülébe.*
-Mehetnékem van már.
*Azután visszahajol, ránéz egyet az elfre, mert eddig nem tette. Aztán a nőt bámulja, mikor mennek e már.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.10.04 12:39:19, a következő indokkal:
Jelek javítása.
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 20:05:47
Üzenet elküldve: 2012-10-03 20:05:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Végre tisztul a tömeg, szétszélednek a fontoskodva siető alakok, nagyobb tér nyílik körülötte. A csizmái alatt elnyúló homok is puhább lesz, amint a kevésbé igénybe vett területre ér. Igaz, mindezt csak öntudatlanul jegyzi meg elméje, nem pazarol a lazán süppedő homokra felesleges gondolatokat vagy érzéseket. Csak a tolongás mérséklődése vált ki belőle enyhe megkönnyebbülést, hiszen most már nyugodtan eltávolodhat lovától, nem kell tartania az óvatlan útitársaktól.
Ráérősen lépked, még mindig nem volt kedve eldönteni, hogy maradék pár aranyát fogadója pazarolja-e vagy egyszerűen csak meghúzza magát valahol az erdőben. Valószínűleg ebben a kérdésben is hátasa fog dönteni, mint az már annyiszor megtörtént, mióta elhagyta előző otthonát.
Lusta gondolatnélküliségben tapossa magának az utat, nem törődik a mögötte gyorsuló puha léptekkel. Csak a jól ismert hang hallatán torpan meg. Először azt hiszi, talán csak a képzelete tréfálta meg, ám az összetéveszthetetlen stílus elég meggyőző ahhoz, hogy lovával együtt megforduljon, ami ugyan tovább tart, ám szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy valamennyire rendezze gondolatait.*
- Envyr
*Állapítja meg kissé hitetlenkedve, de korántsem a tőle megszokott lendülettel vagy csodálkozással. Csak a halksága a szokásos, ám hangjába enyhe szomorkás csengés ivódott az elmúlt hónapok során.
Csendben issza be a másik látványát, aki úgy tűnik, hogy sajnos továbbra sem az érzelmi kitöréseiről híres. És miért is örülne Alina láttán? Elég egyértelmű volt búcsújukkor, hogy semmi esély arra, hogy a férfi megbocsásson neki. Így az először egyenesen a szürke tekintetet kereső barna szemek később inkább csak a szikár vonalakat méregetik, de azt is csak azért, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy gazdájuk lesüti a szemét. Miért is számított többre?*
- Most érkeztem. -*Int fejével a hasas hajó felé, ahonnan az imént szabadult. Majd egy enyhe mosoly jelenik meg arcán.* - De én is meglepődtem, hogy te fogadsz az idegen helyen.
*Határozatlanra sikerül a befejezés. Szíve szerint kikérdezni a másikat, hogy hogyan került ide, merre járt, de tart a visszautasítástól. Ki tudja, lehet hogy már ezt is tolakodásnak venné a félelf. Hányszor elképzelte mi mindent mondana, ha újból találkoznának, erre mikor itt az alkalom, csak áll, mint egy rakás szerencsétlenség. Csak azt tudja, hogy nem akarja, hogy máris elváljanak az útjaik. Szerencsére Envyr megmenti a helyzetet. Első megkönnyebbülésében újból elmosolyodik, sőt egy pillanatra szinte vidáman csillan a szeme, hangja is egy árnyalattal vidámabban szól, de ez csak halovány árnyéka régi szurkálódásának.*
- Hogy lennék egyedül? Itt a lovam. -*Paskolja meg a hűséges állat nyakát. Mire befejezi a mozdulatot, már vissza is tér a komorsága.* - Jó ideje ő az egyedüli társam.
*Újból a félelfre néz, és némi habozás után mégis feltesz egy kérdést.*
- És te ? -*Ám mivel elejét akarja venni a gúnyolódásnak, gyorsan kiegészíti a kérdést.* - Sokfele megfordultál? Itt rendezkedtél be?
*Szándékosan kerüli a témát, ami a legjobban érdekelné. Vajon egyedül van? Hogy érez iránta? Lehet hogy már rég más társat vett maga mellé? Inkább a férfi mozdulataiból, arcából, esetleg hangjából próbál következtetni. A szemek eddig meglehetősen kifejezéstelenek, nyoma sincs bennük annak a csillogásnak vagy lágyságnak, amik egyszer-kétszer megjelentek benne valamikor a távoli múltban.
Nem mozdul a férfi mellől, csak ha az elindul vagy távozni készül. Ki tudja, mikor találkoznak újból, inkább bevet egy látszólag semmitmondó kérdést, ami valójában nagyon is érdekli, de csak félénken meri feltenni.*
- Jól vagy? -*És habár nem igazán kívánkozik ilyen helyre, de jó ürügynek tűnik, hogy szóval tartsa a számára még mindig olyan fontos személyt, akivel annyit beszélgetett gondolatban, annyiszor bocsánatát kérte, és egyáltalán, akinek hiánya azóta is mindennap égeti belülről.* - Mondd csak, van a közelben olcsó fogadó vagy szállás?
Ráérősen lépked, még mindig nem volt kedve eldönteni, hogy maradék pár aranyát fogadója pazarolja-e vagy egyszerűen csak meghúzza magát valahol az erdőben. Valószínűleg ebben a kérdésben is hátasa fog dönteni, mint az már annyiszor megtörtént, mióta elhagyta előző otthonát.
Lusta gondolatnélküliségben tapossa magának az utat, nem törődik a mögötte gyorsuló puha léptekkel. Csak a jól ismert hang hallatán torpan meg. Először azt hiszi, talán csak a képzelete tréfálta meg, ám az összetéveszthetetlen stílus elég meggyőző ahhoz, hogy lovával együtt megforduljon, ami ugyan tovább tart, ám szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy valamennyire rendezze gondolatait.*
- Envyr
*Állapítja meg kissé hitetlenkedve, de korántsem a tőle megszokott lendülettel vagy csodálkozással. Csak a halksága a szokásos, ám hangjába enyhe szomorkás csengés ivódott az elmúlt hónapok során.
Csendben issza be a másik látványát, aki úgy tűnik, hogy sajnos továbbra sem az érzelmi kitöréseiről híres. És miért is örülne Alina láttán? Elég egyértelmű volt búcsújukkor, hogy semmi esély arra, hogy a férfi megbocsásson neki. Így az először egyenesen a szürke tekintetet kereső barna szemek később inkább csak a szikár vonalakat méregetik, de azt is csak azért, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy gazdájuk lesüti a szemét. Miért is számított többre?*
- Most érkeztem. -*Int fejével a hasas hajó felé, ahonnan az imént szabadult. Majd egy enyhe mosoly jelenik meg arcán.* - De én is meglepődtem, hogy te fogadsz az idegen helyen.
*Határozatlanra sikerül a befejezés. Szíve szerint kikérdezni a másikat, hogy hogyan került ide, merre járt, de tart a visszautasítástól. Ki tudja, lehet hogy már ezt is tolakodásnak venné a félelf. Hányszor elképzelte mi mindent mondana, ha újból találkoznának, erre mikor itt az alkalom, csak áll, mint egy rakás szerencsétlenség. Csak azt tudja, hogy nem akarja, hogy máris elváljanak az útjaik. Szerencsére Envyr megmenti a helyzetet. Első megkönnyebbülésében újból elmosolyodik, sőt egy pillanatra szinte vidáman csillan a szeme, hangja is egy árnyalattal vidámabban szól, de ez csak halovány árnyéka régi szurkálódásának.*
- Hogy lennék egyedül? Itt a lovam. -*Paskolja meg a hűséges állat nyakát. Mire befejezi a mozdulatot, már vissza is tér a komorsága.* - Jó ideje ő az egyedüli társam.
*Újból a félelfre néz, és némi habozás után mégis feltesz egy kérdést.*
- És te ? -*Ám mivel elejét akarja venni a gúnyolódásnak, gyorsan kiegészíti a kérdést.* - Sokfele megfordultál? Itt rendezkedtél be?
*Szándékosan kerüli a témát, ami a legjobban érdekelné. Vajon egyedül van? Hogy érez iránta? Lehet hogy már rég más társat vett maga mellé? Inkább a férfi mozdulataiból, arcából, esetleg hangjából próbál következtetni. A szemek eddig meglehetősen kifejezéstelenek, nyoma sincs bennük annak a csillogásnak vagy lágyságnak, amik egyszer-kétszer megjelentek benne valamikor a távoli múltban.
Nem mozdul a férfi mellől, csak ha az elindul vagy távozni készül. Ki tudja, mikor találkoznak újból, inkább bevet egy látszólag semmitmondó kérdést, ami valójában nagyon is érdekli, de csak félénken meri feltenni.*
- Jól vagy? -*És habár nem igazán kívánkozik ilyen helyre, de jó ürügynek tűnik, hogy szóval tartsa a számára még mindig olyan fontos személyt, akivel annyit beszélgetett gondolatban, annyiszor bocsánatát kérte, és egyáltalán, akinek hiánya azóta is mindennap égeti belülről.* - Mondd csak, van a közelben olcsó fogadó vagy szállás?
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 17:11:40
Üzenet elküldve: 2012-10-03 17:11:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Legtöbb esetben néhány futó pillantásnál többet nem is pazarol az érkező és távozni készülő emberek és más fajúak gyülekezetére, hisz ez egy elég mindennapos jelenség a kikötőkben. Most is csak valamelyik rakoncátlankodó lónak sikerült egy kósza másodpercre magára vonnia a figyelmét, de aztán inkább már arra kellett ügyelnie, hogy ne legyen túlságosan útban a hajóról leszállingózó tömegeknek. Mivel amúgy sem siet most sehova, félrevonul és unottan szemrevételezi az egyik árus tengeren túli portékáit. Amint aztán pár perc múltán elvonul a hirtelen felgyülemlett tömeg, kényelmesen folytatja útját a sómarta utcán. Gondolatban már rég a kikötőn túl járt, mikor nem messze tőle, ismét megpillantja az engedetlen mént, és annak.. gazdáját. Ahogy belé hasít a váratlan felismerés, meg is torpan egy pillanatra, és minden egyéb gondolatfoszlány kirepül a fejéből. Alina? Összeszűkült szemekkel veszi szemügyre a lótól félig takarásban lévő lányt, s már szemernyi kétsége sincs afelől, hogy valóban őt látja.
Irányt vált, és némileg a másik mögött lemaradva követni kezdi. Meg akar bizonyosodni afelől, hogy a lány egyedül, vagy többed magával érkezett e, mielőtt eldönti, hogy felfedje e magát előtte. No meg az sem árt, ha rendezi valamennyire egykori kedveséhez kötődő gondolatait. Nem hitte volna, hogy valaha is újra látja.. Épp ezért el is követett mindent, hogy elfelejtse, és végleg lezárja életnék azt a rövidke fejezetét, ami hozzá fűződött. Hogy ez mennyire sikerült még maga sem tudja, hisz annyira azért még nem régi a seb. De nem ez volt az első balul elsült kapcsolata. Csak abban bízhat joggal, hogy az utolsó.
Már jónéhány perce a nyomában van, a tömeg egyre több irányba széled tova, s úgy tűnik Alina valóban csupán a lova közvetlen társaságát élvezi. Legalábbis egyenlőre, hisz ki tudja hova, kihez vagy éppen kikhez tart. Most viszont, ha már így alakult, kihasználja az alkalmat, hogy legalább néhány szóra elkapja a lányt. Nem fog elmenni mellette a szó nélkül, még ha korábban nem is sikerült túl kellemesre a búcsújuk.
Valamivel meggyorsítja a lépteit, hogy beérje a a ráérősen poroszkáló ember-ló párost, majd amikor már csak egy kevéssel jár a lány mögött, mély, jól érthető hangon megszólal.*
- Lám lám, kit sodort ma erre ez az átható.. haltól bűzös szellő..
*Rukkol elő egy nem túl költői, de annál találóbb köszöntéssel amit egy szokásos apró biccentéssel is megspékel, ha amaz méltóztat felé fordulni.*
- Alina, meglep, hogy itt látlak.
*Néz végig a már túlontúl is ismerős vonásokon, míg végül a kifejezéstelen szürke szempár megállapodik a barnánál.*
- Egyedül?
*Kérdi, hisz bár most valóban úgy tűnik, hogy egyedül van, de nem tudhatja, hogy várja e valaki a közelben.
Míg a válaszra vár, kicsit alaposabban is megszemléli a régen látott ismerőst. Valahogy már érti, hogy miért nem szúrta ki azonnal, amikor a pallón toporgó lova felhívta magára a figyelmet. Alina már a legutóbbi találkozásukkor se nézett ki túl jól.. most viszont valahogy még annál is soványabbnak és erőtelenebbnek tűnik. Vélhetően ő sem rajong a hosszú hajóutakért.. no de ennyire?*
Irányt vált, és némileg a másik mögött lemaradva követni kezdi. Meg akar bizonyosodni afelől, hogy a lány egyedül, vagy többed magával érkezett e, mielőtt eldönti, hogy felfedje e magát előtte. No meg az sem árt, ha rendezi valamennyire egykori kedveséhez kötődő gondolatait. Nem hitte volna, hogy valaha is újra látja.. Épp ezért el is követett mindent, hogy elfelejtse, és végleg lezárja életnék azt a rövidke fejezetét, ami hozzá fűződött. Hogy ez mennyire sikerült még maga sem tudja, hisz annyira azért még nem régi a seb. De nem ez volt az első balul elsült kapcsolata. Csak abban bízhat joggal, hogy az utolsó.
Már jónéhány perce a nyomában van, a tömeg egyre több irányba széled tova, s úgy tűnik Alina valóban csupán a lova közvetlen társaságát élvezi. Legalábbis egyenlőre, hisz ki tudja hova, kihez vagy éppen kikhez tart. Most viszont, ha már így alakult, kihasználja az alkalmat, hogy legalább néhány szóra elkapja a lányt. Nem fog elmenni mellette a szó nélkül, még ha korábban nem is sikerült túl kellemesre a búcsújuk.
Valamivel meggyorsítja a lépteit, hogy beérje a a ráérősen poroszkáló ember-ló párost, majd amikor már csak egy kevéssel jár a lány mögött, mély, jól érthető hangon megszólal.*
- Lám lám, kit sodort ma erre ez az átható.. haltól bűzös szellő..
*Rukkol elő egy nem túl költői, de annál találóbb köszöntéssel amit egy szokásos apró biccentéssel is megspékel, ha amaz méltóztat felé fordulni.*
- Alina, meglep, hogy itt látlak.
*Néz végig a már túlontúl is ismerős vonásokon, míg végül a kifejezéstelen szürke szempár megállapodik a barnánál.*
- Egyedül?
*Kérdi, hisz bár most valóban úgy tűnik, hogy egyedül van, de nem tudhatja, hogy várja e valaki a közelben.
Míg a válaszra vár, kicsit alaposabban is megszemléli a régen látott ismerőst. Valahogy már érti, hogy miért nem szúrta ki azonnal, amikor a pallón toporgó lova felhívta magára a figyelmet. Alina már a legutóbbi találkozásukkor se nézett ki túl jól.. most viszont valahogy még annál is soványabbnak és erőtelenebbnek tűnik. Vélhetően ő sem rajong a hosszú hajóutakért.. no de ennyire?*
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-03 14:39:02
Üzenet elküldve: 2012-10-03 14:39:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
*A kikötő késő délután eléggé forgatagos...
Hosszú idő telt már el azóta, hogy a vándor ork erre utoljára feltűnt.
Épp egy hajó készül kifutni Artheniorba, a folyón felfelé. A matrózok berakodtak... Az utasok felszálltak és az előzők pedig a dokk környékén lebzselnek.
Minden normális ha csak a ködöt nem számítjuk... Egy ember leány vár a lovának a letoloncolására, pár matróz beszélget és egy másik ordibál:*
-Hajó indul Arthaniorba! Hamarosan...
*Néz a lóra és mikor az gazdájához kerül a hátas, int a fent lévőknek, hogy felhúzhatják a rámpát.
Unottan köp a vízbe egyet, mire a ködből egy csattanás hallik. A rámpa nem jön. Odanéz és egy vascsizmát lát meg a rámpa végén. Nem is kicsit. A vascsizmához egy csuklyás, páncélos alak tartozik, kinek arcát maszk fedi. Inkább sisak mint maszk. Vaskeze ráfonódik a rámpa korlátjára és szép lassan fellépdel a hajóra.
Szinte kiemelkedik a ködből mint valami rém...
Bőre zöld és száraz, ruhája és kilógó arcszőrzete sómarta. Ez Chothal Narral... bár kérdés miért indul vissza.*
-Elnézést uram, de ez a járat már tele van kérem-
*Azzal az ork egyik ujjával betapasztja a tengerész száját, közben csuklyája alól kilátszik páncélja és... felszerelése. Fegyvezet, páncélzat és minden más.*
-Van még hely... higgye el.
*Mondja, s a férfi kitér az útjából. Amint fellép a hajóra, a rámpa kicsúszik lába alól.
A várakozó népek pedig furcsán néznek a titokzatos, vagy inkább fenyegető jelenségre.
Chothal nem feledte el, hol utazott idejövet, leül arra a hordóra, amin ide is jött. Majd hátradől. Hosszú lesz a hajó út.
Majd kisvártatva kifut a hajó és eltűnik a ködös folyón fölfelé...*
Hosszú idő telt már el azóta, hogy a vándor ork erre utoljára feltűnt.
Épp egy hajó készül kifutni Artheniorba, a folyón felfelé. A matrózok berakodtak... Az utasok felszálltak és az előzők pedig a dokk környékén lebzselnek.
Minden normális ha csak a ködöt nem számítjuk... Egy ember leány vár a lovának a letoloncolására, pár matróz beszélget és egy másik ordibál:*
-Hajó indul Arthaniorba! Hamarosan...
*Néz a lóra és mikor az gazdájához kerül a hátas, int a fent lévőknek, hogy felhúzhatják a rámpát.
Unottan köp a vízbe egyet, mire a ködből egy csattanás hallik. A rámpa nem jön. Odanéz és egy vascsizmát lát meg a rámpa végén. Nem is kicsit. A vascsizmához egy csuklyás, páncélos alak tartozik, kinek arcát maszk fedi. Inkább sisak mint maszk. Vaskeze ráfonódik a rámpa korlátjára és szép lassan fellépdel a hajóra.
Szinte kiemelkedik a ködből mint valami rém...
Bőre zöld és száraz, ruhája és kilógó arcszőrzete sómarta. Ez Chothal Narral... bár kérdés miért indul vissza.*
-Elnézést uram, de ez a járat már tele van kérem-
*Azzal az ork egyik ujjával betapasztja a tengerész száját, közben csuklyája alól kilátszik páncélja és... felszerelése. Fegyvezet, páncélzat és minden más.*
-Van még hely... higgye el.
*Mondja, s a férfi kitér az útjából. Amint fellép a hajóra, a rámpa kicsúszik lába alól.
A várakozó népek pedig furcsán néznek a titokzatos, vagy inkább fenyegető jelenségre.
Chothal nem feledte el, hol utazott idejövet, leül arra a hordóra, amin ide is jött. Majd hátradől. Hosszú lesz a hajó út.
Majd kisvártatva kifut a hajó és eltűnik a ködös folyón fölfelé...*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260