Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-06 10:57:01
Üzenet elküldve: 2020-05-06 10:57:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 169
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*A kikötőn kívül még nem igazán császkált, így, amint a dokkoknál jár, megáll pihenni néhány percre, hogy elővegye a rajzolt térképet. Még régebben kapta a szerzetestől, szinte már a széle el is kezdett bomlani, de szerencsére a lényeg még megvan. A dokkoknál már ilyen kor is elindul az élet, már néhány borostásabb matróz ki is szúrta magának és, ahányszor lent járnak, hogy felrakodják a hajó rakományát, mindig megfüttyögik. ~Mi lett volna, ha még szoknyát is húzok magamra? Pedig nadrág van rajtam, biztos eltartott néhány percig, míg felismerték, hogy nő vagyok. ~ Terelődnek el a gondolatai, minden idegesítő füttyentés után, a végén még valami megjegyzést is kap, de azt már csak elengedi a füle mellett. Még meghúzza a kulacsot, amit a zsákjából előhalász, majd ismét veszi a cókmókját, hogy sokáig ne időzzön egy helyben. A végén még a borostás matrózoknak lesz egy kis szabadidejük és meg is szólítják. Mert azok csapatban a legbátrabbak, na meg részegen. A második ilyen korán még nem szokott fennállni, ezért is haboznak ennyire, meg, mert a kapitány valószínűleg eltörne egy gerendát a hátukon, ha lazsálnának, talán éppen kifutni készül a ladik. Így indul meg az erdőség irányába, a már jól kitaposott útvonalon. ~Remélem még mindig megvan a földje és nem megyek potyára oda a nyakukra. Bár, ahogy őket ismerem, úgyis valami hasonlóval foglalkoznak most is. Csak meg tudják mondani a mostani bérlők, hogy mi lett a korábbiakkal. Remélem. ~ Töpreng magában, mert mi mást is tehet az ember, ha egyedül vág neki egy ilyen gyalogútnak.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-05 15:52:47
Üzenet elküldve: 2020-05-05 15:52:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Ganer valószínűleg rájöhetett már arra, hogy nem Redin viseli a világ leggyakorlottabb és legtehetségesebb lovasa címet. A vörös hajzuhatag a lány kétségbeesett, kiszolgáltatott állapotát kiválóan illusztrálva repdes a menetszél dobálásának hatására, a férfi karját, vállát, mellkasát egyaránt maga alá temeti, időnként az arcába csap. A hajkorona gazdája persze semmit sem érzékel ebből, hiszen meglehetősen elfoglalt saját gondolataival, amik a helyzet valószerűlenségére fókuszálódnak. Halálfélelme némiképp alábbhagy, ahogy érzékeli, hogy a vad, dobáló, kiszámíthatatlan vágta kellemesen lüktető galoppá szelídül. Természetesen biztos, ami biztos alapon inkább nem emeli fel a fejét, még így is hamar elszédülne a ringó, holdfényben úszó táj látványától. Tarkóján megérzi a tenger felől érkező sós, kellemesen hűvös szellő leheletét, simogató hatást gyakorol borzolt idegeire. Némiképp alábbhagy fülében doboló szívverése is, és a férfi második kérdése már eljut agytekervényeiig. Néhány pillanatig hezitál, megkérdezi pocakjától is, rendben van-e, hiszen nem volna a világ legkedvesebb dolga gyomortartalmát megmentőjére üríteni. Érzi, hogy kicsit émelyeg ugyan, de amikor az eszébe villan a nagy, gonosz paca képe, elillan minden fizikai gondja, legalábbis átmenetileg biztosan. Fejét továbbra is a biztonságot adó vállgödör oltalmában tartva halkan, nehezen kivehetően válaszol.*
- Mehetünk, bírni fogom. Kemény fából faragtak ám.
*Halkan felkuncog, hiszen kijelentését pillanatnyilag semmi sem hivatott alátámasztani, inkább csak magát nyugtatja vele. Kicsit szorosabbra veszi karjai szorítását, felkészülve mindenféle eshetőségre út közben.*
*Ganer valószínűleg rájöhetett már arra, hogy nem Redin viseli a világ leggyakorlottabb és legtehetségesebb lovasa címet. A vörös hajzuhatag a lány kétségbeesett, kiszolgáltatott állapotát kiválóan illusztrálva repdes a menetszél dobálásának hatására, a férfi karját, vállát, mellkasát egyaránt maga alá temeti, időnként az arcába csap. A hajkorona gazdája persze semmit sem érzékel ebből, hiszen meglehetősen elfoglalt saját gondolataival, amik a helyzet valószerűlenségére fókuszálódnak. Halálfélelme némiképp alábbhagy, ahogy érzékeli, hogy a vad, dobáló, kiszámíthatatlan vágta kellemesen lüktető galoppá szelídül. Természetesen biztos, ami biztos alapon inkább nem emeli fel a fejét, még így is hamar elszédülne a ringó, holdfényben úszó táj látványától. Tarkóján megérzi a tenger felől érkező sós, kellemesen hűvös szellő leheletét, simogató hatást gyakorol borzolt idegeire. Némiképp alábbhagy fülében doboló szívverése is, és a férfi második kérdése már eljut agytekervényeiig. Néhány pillanatig hezitál, megkérdezi pocakjától is, rendben van-e, hiszen nem volna a világ legkedvesebb dolga gyomortartalmát megmentőjére üríteni. Érzi, hogy kicsit émelyeg ugyan, de amikor az eszébe villan a nagy, gonosz paca képe, elillan minden fizikai gondja, legalábbis átmenetileg biztosan. Fejét továbbra is a biztonságot adó vállgödör oltalmában tartva halkan, nehezen kivehetően válaszol.*
- Mehetünk, bírni fogom. Kemény fából faragtak ám.
*Halkan felkuncog, hiszen kijelentését pillanatnyilag semmi sem hivatott alátámasztani, inkább csak magát nyugtatja vele. Kicsit szorosabbra veszi karjai szorítását, felkészülve mindenféle eshetőségre út közben.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-05 14:18:35
Üzenet elküldve: 2020-05-05 14:18:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Örömmel segít a másiknak elhagyni ezt a veszélyes helyet és helyzetet. Ki tudja mi történt volna, ha maradnak… Talán jobb, ha ezen nem is rágódnak a továbbiakban. Sebesen vágtatnak el a Lakónegyedből. Amikor már kellő távolságban vannak és a közvetlen veszély elhárult, akkor visszafogja Éjtépő vágtáját és lassítanak sebességben. A kapaszkodó szorításból arra következtet, hogy Redin nem túl sűrűn ült még lovon. Éjtépő szépen fel van szerelve lószerszámmal, így kényelmes nyereggel is, amin mindketten elférnek még. Ettől függetlenül a telivér szélsebesen tud száguldani, amitől első körben bárki megrémülne vagy akár rosszul is lehetne. Ezért a Dokkoknál már nyugodtabb tempóban haladnak, de még itt sem állnak meg.*
- Ez a tempó már jobb? *Érdeklődve kérdezi a félhangosan motyorgó lánytól.*
- Ha bírod még, akkor az erdőségig nem állnánk meg. Bírni fogod addig? *Nem szeretné ha Redin rosszul lenne Éjtépő hátán, vagy netán leszédülne. Ezért várja a kérdésre a választ. Ha a lány nem bírja, akkor még lassabbra veszi a tempót, vagy ha szükséges meg is áll egy kis időre. Kizárt, hogy bárki is követni tudná őket egy ilyen telivér vágtája után, ezért a közvetlen veszély biztosan elhárult kettejük feje fölül.*
*Örömmel segít a másiknak elhagyni ezt a veszélyes helyet és helyzetet. Ki tudja mi történt volna, ha maradnak… Talán jobb, ha ezen nem is rágódnak a továbbiakban. Sebesen vágtatnak el a Lakónegyedből. Amikor már kellő távolságban vannak és a közvetlen veszély elhárult, akkor visszafogja Éjtépő vágtáját és lassítanak sebességben. A kapaszkodó szorításból arra következtet, hogy Redin nem túl sűrűn ült még lovon. Éjtépő szépen fel van szerelve lószerszámmal, így kényelmes nyereggel is, amin mindketten elférnek még. Ettől függetlenül a telivér szélsebesen tud száguldani, amitől első körben bárki megrémülne vagy akár rosszul is lehetne. Ezért a Dokkoknál már nyugodtabb tempóban haladnak, de még itt sem állnak meg.*
- Ez a tempó már jobb? *Érdeklődve kérdezi a félhangosan motyorgó lánytól.*
- Ha bírod még, akkor az erdőségig nem állnánk meg. Bírni fogod addig? *Nem szeretné ha Redin rosszul lenne Éjtépő hátán, vagy netán leszédülne. Ezért várja a kérdésre a választ. Ha a lány nem bírja, akkor még lassabbra veszi a tempót, vagy ha szükséges meg is áll egy kis időre. Kizárt, hogy bárki is követni tudná őket egy ilyen telivér vágtája után, ezért a közvetlen veszély biztosan elhárult kettejük feje fölül.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-05 01:34:55
Üzenet elküldve: 2020-05-05 01:34:55
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alludrin Svideran//
*Lebukott. Nem először, s remélhetőleg nem is utoljára. Mielőtt jó tolvaj módjára sikerülne meglépnie a doktor elől, nem várt dolog történik. Az őszhajú férfi nem a csuklóját ragadja meg, de még csak pengét sem érez testének szegeződni. A homlokát érinti meg, éppen csak a mutatóujja hegyével.
Először arcán végtelen értetlenséggel hőköl hátra, s csak szeme rebben a távolodó férfi után. Rövidesen azonban furcsa eseményekre lesz figyelmes, először csak a szeme sarkából.
A horizont messzeségében, a tengeren egy hatalmas hajó kúszik ki a félhomályból. A megannyi vitorla éjfeketén pompáz, csakúgy, mint a hajótest is. Látta már e hajót, egyszer...
A dokkok népére kúszik tekintete, hogy figyelmeztethesse őket a veszélyre, azonban hiába nyitja száját, hang nem jön ki rajta. Megannyi szempár viszonozza pillantását, ám nem e szemek vérszomjasak és gonoszak.
Mintha csak a tenger mélyéről másztak volna elő, hajuk s szakálluk hínárból szőtt, bőrük püffedt s kék, torz arcukról süt az undor, a villogó szempárokból pedig a gyilkos szándék. Némelyek karja helyén ocsmány csápok vagy bőrszerű ollók, a megjelenésük legkevésbé emberi.
Kerekre tágult szemekkel hátrál két lépést, ám a lények egyre csak közelítenek. Gondolatai lélekjelenlétével együtt hagyják magára, s ő ott marad egyedül, rettegésével. Egy dolog világos csupán, vagy ő, vagy e förtelmes lények.
Végül hangjára talál, s sikítani kezd. Hogy segítségért kiált-e vagy rémületében, nehéz lenne megállapítani, azonban a következő pillanatban már veti is rá magát a legközelebbi példányra. Üti, vágja, még csak eszébe sem jut kardjáért nyúlni. Latba veti minden erejét, na meg körmeit, nem akar mást, csak élettelen látni e undorító, nem e világi entitást. Hogy valójában kire vetette rá magát, arról nem szól a fáma, egy dolog biztos csupán, az átok, mit a doktor szórt rá, hatott.*
*Lebukott. Nem először, s remélhetőleg nem is utoljára. Mielőtt jó tolvaj módjára sikerülne meglépnie a doktor elől, nem várt dolog történik. Az őszhajú férfi nem a csuklóját ragadja meg, de még csak pengét sem érez testének szegeződni. A homlokát érinti meg, éppen csak a mutatóujja hegyével.
Először arcán végtelen értetlenséggel hőköl hátra, s csak szeme rebben a távolodó férfi után. Rövidesen azonban furcsa eseményekre lesz figyelmes, először csak a szeme sarkából.
A horizont messzeségében, a tengeren egy hatalmas hajó kúszik ki a félhomályból. A megannyi vitorla éjfeketén pompáz, csakúgy, mint a hajótest is. Látta már e hajót, egyszer...
A dokkok népére kúszik tekintete, hogy figyelmeztethesse őket a veszélyre, azonban hiába nyitja száját, hang nem jön ki rajta. Megannyi szempár viszonozza pillantását, ám nem e szemek vérszomjasak és gonoszak.
Mintha csak a tenger mélyéről másztak volna elő, hajuk s szakálluk hínárból szőtt, bőrük püffedt s kék, torz arcukról süt az undor, a villogó szempárokból pedig a gyilkos szándék. Némelyek karja helyén ocsmány csápok vagy bőrszerű ollók, a megjelenésük legkevésbé emberi.
Kerekre tágult szemekkel hátrál két lépést, ám a lények egyre csak közelítenek. Gondolatai lélekjelenlétével együtt hagyják magára, s ő ott marad egyedül, rettegésével. Egy dolog világos csupán, vagy ő, vagy e förtelmes lények.
Végül hangjára talál, s sikítani kezd. Hogy segítségért kiált-e vagy rémületében, nehéz lenne megállapítani, azonban a következő pillanatban már veti is rá magát a legközelebbi példányra. Üti, vágja, még csak eszébe sem jut kardjáért nyúlni. Latba veti minden erejét, na meg körmeit, nem akar mást, csak élettelen látni e undorító, nem e világi entitást. Hogy valójában kire vetette rá magát, arról nem szól a fáma, egy dolog biztos csupán, az átok, mit a doktor szórt rá, hatott.*
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-04 10:56:39
Üzenet elküldve: 2020-05-04 10:56:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan//
*Apró, elismerő biccentés és hamar mosollyá szelídülő, dacos szájbiggyesztés a férfi replikájának jutalma. Nem számított rá, hogy emberére, illetve félelfére akad ezen a környéken. Jómaga is sokkal valószínűbbnek tartotta a rablótámadás áldozatává válást, esetleg egy könnyű, kora délelőtti kis késelést, miután berángatták az egyik, szimpatikusabb sikátorba és erőszakot tettek rajta. Ám soká nem pácolja száját, hamar érkezik felelete.*
- Ó, vágyni vágyhat, amire csak szeretne. Miattam pedig igazán nem szükséges aggódnia.
*A kissé gunyoros hangszínnel feldobott szavak kihívó félmosolyt hagynak maguk után a lány ajkán. Meglehetősen tetszik neki a játék, mibe sorsának, de legalábbis nadrágjának megrontójával kezdtek bele. Ha másért nem, ezért megérte az az esés, ezt már most biztosan tudja.
Apropó nadrág. Nos igen, a teveszín szövet sepregetése közben határozottan érzi magán a mustráló tekintetet még úgy is, hogy teljes erőbedobással az anyag tisztogatására koncentrál. Hát még, mikor hátat fordítva teljes teret enged az erre szomjazó kékeknek. Ahogy öltözködésének merészsége is sejteti, sosem félt megmutatni azt, mivel a természet megáldotta. Hiszen ki ő, hogy ettől a csodától bárki fiát, avagy lányát, ha úgy tetszik, megfossza? A pillanatnyi megrökönyödésben pedig még lubickol is egyet, kellemes meglepetésként éri, hogy egy ilyen ártatlannak ható megmozdulással képes volt zavart kelteni a férfiben.*
- Na ne mondd! *Bal szemöldökét vészjóslón húzza fel, még mindig háttal, válla felett sandítva csak a másikra.* Pedig jó ötletnek tűnt lepihennem kicsit a mocsokban. Ha ezt korábban mondod... *Neveti el végül ironizáló szavait, felhagyva a sikertelenségre ítélt igyekvéssel nadrágja mocsoktalanítására. Be kell látnia, az már tisztább nem lesz, maximum tenyere piszkosabb. Launridan érdekeit szem előtt tartva pedig a lovagiasan felajánlott segítséget is el kell utasítsa.*
- Szeretnéd, mi? *Kérdez vissza rögvest vigyorogva, kékjeit kacéran a hasonszínekbe fűzve, ahogy ismét szembe fordul. Kezeit kihívóan teszi csípőjére, fejét pedig érdeklődve biccenti félre. Nem kételkedik bár a válaszban, azért mégis kíváncsi, hogyan reagál a másik.
Határai létezésében pedig még saját maga sem biztos, szeret játszani velük és feszegetni azokat, ahogy másokét is. Ám a közönségesség a létező legtávolabb áll tőle, így a nyilvános, kikötői fenekelést is kénytelen passzolni. Na meg az utca köve már alapos munkát végzett etéren az imént.*
A hozzászólás írója (Winyra Jote) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.04 11:06:36
//Launridan//
*Apró, elismerő biccentés és hamar mosollyá szelídülő, dacos szájbiggyesztés a férfi replikájának jutalma. Nem számított rá, hogy emberére, illetve félelfére akad ezen a környéken. Jómaga is sokkal valószínűbbnek tartotta a rablótámadás áldozatává válást, esetleg egy könnyű, kora délelőtti kis késelést, miután berángatták az egyik, szimpatikusabb sikátorba és erőszakot tettek rajta. Ám soká nem pácolja száját, hamar érkezik felelete.*
- Ó, vágyni vágyhat, amire csak szeretne. Miattam pedig igazán nem szükséges aggódnia.
*A kissé gunyoros hangszínnel feldobott szavak kihívó félmosolyt hagynak maguk után a lány ajkán. Meglehetősen tetszik neki a játék, mibe sorsának, de legalábbis nadrágjának megrontójával kezdtek bele. Ha másért nem, ezért megérte az az esés, ezt már most biztosan tudja.
Apropó nadrág. Nos igen, a teveszín szövet sepregetése közben határozottan érzi magán a mustráló tekintetet még úgy is, hogy teljes erőbedobással az anyag tisztogatására koncentrál. Hát még, mikor hátat fordítva teljes teret enged az erre szomjazó kékeknek. Ahogy öltözködésének merészsége is sejteti, sosem félt megmutatni azt, mivel a természet megáldotta. Hiszen ki ő, hogy ettől a csodától bárki fiát, avagy lányát, ha úgy tetszik, megfossza? A pillanatnyi megrökönyödésben pedig még lubickol is egyet, kellemes meglepetésként éri, hogy egy ilyen ártatlannak ható megmozdulással képes volt zavart kelteni a férfiben.*
- Na ne mondd! *Bal szemöldökét vészjóslón húzza fel, még mindig háttal, válla felett sandítva csak a másikra.* Pedig jó ötletnek tűnt lepihennem kicsit a mocsokban. Ha ezt korábban mondod... *Neveti el végül ironizáló szavait, felhagyva a sikertelenségre ítélt igyekvéssel nadrágja mocsoktalanítására. Be kell látnia, az már tisztább nem lesz, maximum tenyere piszkosabb. Launridan érdekeit szem előtt tartva pedig a lovagiasan felajánlott segítséget is el kell utasítsa.*
- Szeretnéd, mi? *Kérdez vissza rögvest vigyorogva, kékjeit kacéran a hasonszínekbe fűzve, ahogy ismét szembe fordul. Kezeit kihívóan teszi csípőjére, fejét pedig érdeklődve biccenti félre. Nem kételkedik bár a válaszban, azért mégis kíváncsi, hogyan reagál a másik.
Határai létezésében pedig még saját maga sem biztos, szeret játszani velük és feszegetni azokat, ahogy másokét is. Ám a közönségesség a létező legtávolabb áll tőle, így a nyilvános, kikötői fenekelést is kénytelen passzolni. Na meg az utca köve már alapos munkát végzett etéren az imént.*
A hozzászólás írója (Winyra Jote) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.04 11:06:36
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:40:38
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:40:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Winyra//
*Nem kell sokat várnia, hogy a törékeny virágszál elszakadjon szerény személye tüzetes átvizsgálásától, és a vártnál határozottabban ragadja meg alkarját. Hősünk egy hangyányit meg is inog, hiszen gondolatai messzi vizekre hajóztak mikor a lány tekintete lágyéktájon elidőzni látszott, de testsúlyának megfelelő pontra helyezésével meg tudja akadályozni, hogy kövesse a földre iménti figyelmetlensége áldozatát. Kellemes libabőr fut végig testén, mikor a talpra állást követően a lány lehelete mellkasát cirógatja egy pillanatra. Egyébként pedig, ha már az illatoknál tartunk, Lau is magáévá teszi, és jól eszébe is vési a nőét. Mindig is jelleme része volt, hogy különös figyelmességgel jegyezte fel az ehhez hasonló részleteket. Az idáig kialakult kép alapján, véleménye szerint, két kifogástalan külsejű személy kapaszkodik össze a dokkok mentén mikor Winyra diszkréten hozzá tapadva stabilizálja magát. A finom tapintású kezek azonban sajnálatos módon gyorsan elszakadnak derekától, mikor a nő hátrál. Viszont cserébe egymás kék szemeibe meredhetnek egy hosszúnak tetsző pillanatig, mielőtt a lány válaszolna bármit is.*
- Szóval legboldogabb... Biztos ebben? Nem is vágyhatok már többre? Ha így áll a helyzet, nem irigylem a férfiakat az életében. És ami azt illeti, Önt sem.
*Kötekszik a melléknév felsőfokban való használatán, s hozzá szomorúságot mímelve biggyeszti le ajkait, de mondandója végére elvigyorodik. Ugyan a közelség valóban merész, de azért csak-csak lehetséges ennél boldogabb állapot elérése is. Van valami a nőben, ami tovább fokozza Lau alaptermészetét. Tetszik neki, hogy újdonsült ismeretlen ismerősét szintén nem a félénkség jellemzi mikor rögtönzött flörtölésről van szó.*
- Nagyon örülök, Winyra maradéka.
*A mondatot ő is vidám hangsúllyal ejti ki száján, ajkai folyamatos jelleggel felfelé görbülnek amióta megbizonyosodott róla, hogy nem egy sértődékeny fruskával sodorta össze az élet. Régi trükkjei egyike, hogy kimondja a bemutatkozáskor elhangzó keresztnevet mielőtt elfelejtené. Névmemóriája ugyanis hagy kivetnivalót, ami az ő szakmájában megengedhetetlen hibának minősül.
Félrebiccentett fejjel figyeli a lány ügyködését, hogy leporolja formás hátsóját. Töprengő arckifejezést varázsol magára, mintha csak a folyamat hatékonyságán mélázna, nem pedig a kezelés alatt lévő testrész gátlástalan vizslatását végezné épp. Úgy tűnik azonban, hogy büntetésre nem számíthat ezért, hiszen Winyra hirtelen premier plánba felé fordítja a kérdéses alfelet, nem kicsit lepve meg ezzel a fél-elfet.*
- Öhm...
*Pillanatnyi meglepetését gyorsan leküzdi, hiszen rövid ismeretségük alatt igazán nem is várhatott mást a nőtől. Egészen idáig merészen és kacéran viselkedett, de Launak ebből az utolsó megmozdulásból egészen úgy tűnhet, hogy ma ő a becserkészésre szánt fél, nem pedig fordítva, ahogy lenni szokott. Belemegy a játékba, és viszonozza a tegeződést. Ez számára is kényelmesebb létezési forma, de megszokásból, és udvariasságból is szereti megadni a másik nemnek a lehetőséget ennek kezdeményezésére.
Tehát értő odafigyeléssel végigméri a felé fordított, teveszín nadrágba bújtatott feneket, majd elégedetten bólogat.*
- Hát, szerintem sosem lehetett jobb állapotban. Szóval, mondhatnám azt is, hogy szívesen amiért fellöktelek, biztosan ez kellett hozzá. *Utal a formákra, és a sértetlenségre.*Viszont, ezt a nadrágot nem a kikötő porában való fetrengésre találták ki, akármeddig porolgatod.
*Széttárja karjait, jelezve, hogy bármikor szívesen segít arra egyértelműen rászoruló hölgyeknek, sőt, még divattanácsokkal is ellátja őket. Ha kérik, ha nem. Nem túl udvarias dolog ez, tekintve, hogyha ő nem lenne, Winyra öltözéke továbbra is makulátlan lenne.*
- De ha gondolod, megpróbálhatom én is.
*Lovagias felajánlását egy huncut mosoly kíséretében teszi, nem tudva, hogy ezzel átlépte-e a határt vagy sem.*
//Winyra//
*Nem kell sokat várnia, hogy a törékeny virágszál elszakadjon szerény személye tüzetes átvizsgálásától, és a vártnál határozottabban ragadja meg alkarját. Hősünk egy hangyányit meg is inog, hiszen gondolatai messzi vizekre hajóztak mikor a lány tekintete lágyéktájon elidőzni látszott, de testsúlyának megfelelő pontra helyezésével meg tudja akadályozni, hogy kövesse a földre iménti figyelmetlensége áldozatát. Kellemes libabőr fut végig testén, mikor a talpra állást követően a lány lehelete mellkasát cirógatja egy pillanatra. Egyébként pedig, ha már az illatoknál tartunk, Lau is magáévá teszi, és jól eszébe is vési a nőét. Mindig is jelleme része volt, hogy különös figyelmességgel jegyezte fel az ehhez hasonló részleteket. Az idáig kialakult kép alapján, véleménye szerint, két kifogástalan külsejű személy kapaszkodik össze a dokkok mentén mikor Winyra diszkréten hozzá tapadva stabilizálja magát. A finom tapintású kezek azonban sajnálatos módon gyorsan elszakadnak derekától, mikor a nő hátrál. Viszont cserébe egymás kék szemeibe meredhetnek egy hosszúnak tetsző pillanatig, mielőtt a lány válaszolna bármit is.*
- Szóval legboldogabb... Biztos ebben? Nem is vágyhatok már többre? Ha így áll a helyzet, nem irigylem a férfiakat az életében. És ami azt illeti, Önt sem.
*Kötekszik a melléknév felsőfokban való használatán, s hozzá szomorúságot mímelve biggyeszti le ajkait, de mondandója végére elvigyorodik. Ugyan a közelség valóban merész, de azért csak-csak lehetséges ennél boldogabb állapot elérése is. Van valami a nőben, ami tovább fokozza Lau alaptermészetét. Tetszik neki, hogy újdonsült ismeretlen ismerősét szintén nem a félénkség jellemzi mikor rögtönzött flörtölésről van szó.*
- Nagyon örülök, Winyra maradéka.
*A mondatot ő is vidám hangsúllyal ejti ki száján, ajkai folyamatos jelleggel felfelé görbülnek amióta megbizonyosodott róla, hogy nem egy sértődékeny fruskával sodorta össze az élet. Régi trükkjei egyike, hogy kimondja a bemutatkozáskor elhangzó keresztnevet mielőtt elfelejtené. Névmemóriája ugyanis hagy kivetnivalót, ami az ő szakmájában megengedhetetlen hibának minősül.
Félrebiccentett fejjel figyeli a lány ügyködését, hogy leporolja formás hátsóját. Töprengő arckifejezést varázsol magára, mintha csak a folyamat hatékonyságán mélázna, nem pedig a kezelés alatt lévő testrész gátlástalan vizslatását végezné épp. Úgy tűnik azonban, hogy büntetésre nem számíthat ezért, hiszen Winyra hirtelen premier plánba felé fordítja a kérdéses alfelet, nem kicsit lepve meg ezzel a fél-elfet.*
- Öhm...
*Pillanatnyi meglepetését gyorsan leküzdi, hiszen rövid ismeretségük alatt igazán nem is várhatott mást a nőtől. Egészen idáig merészen és kacéran viselkedett, de Launak ebből az utolsó megmozdulásból egészen úgy tűnhet, hogy ma ő a becserkészésre szánt fél, nem pedig fordítva, ahogy lenni szokott. Belemegy a játékba, és viszonozza a tegeződést. Ez számára is kényelmesebb létezési forma, de megszokásból, és udvariasságból is szereti megadni a másik nemnek a lehetőséget ennek kezdeményezésére.
Tehát értő odafigyeléssel végigméri a felé fordított, teveszín nadrágba bújtatott feneket, majd elégedetten bólogat.*
- Hát, szerintem sosem lehetett jobb állapotban. Szóval, mondhatnám azt is, hogy szívesen amiért fellöktelek, biztosan ez kellett hozzá. *Utal a formákra, és a sértetlenségre.*Viszont, ezt a nadrágot nem a kikötő porában való fetrengésre találták ki, akármeddig porolgatod.
*Széttárja karjait, jelezve, hogy bármikor szívesen segít arra egyértelműen rászoruló hölgyeknek, sőt, még divattanácsokkal is ellátja őket. Ha kérik, ha nem. Nem túl udvarias dolog ez, tekintve, hogyha ő nem lenne, Winyra öltözéke továbbra is makulátlan lenne.*
- De ha gondolod, megpróbálhatom én is.
*Lovagias felajánlását egy huncut mosoly kíséretében teszi, nem tudva, hogy ezzel átlépte-e a határt vagy sem.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:28:51
Üzenet elküldve: 2020-05-03 21:28:51
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tengeri expedíció//
//Napváltás - 3. nap//
//Kihajózás//
*Kellemes láblóbálása közben végre megérkezik a Professzor, ezért figyelmét ezúttal neki szenteli. Egészen meghatja az idősebb férfi izgatottsága, és akarva-akaratlanul átveszi tőle, így unott arcára egy kedves félmosoly kúszik fel. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt egy apró bókot, és relatíve magas rangot is kap, amit egy tiszteletteljes biccentéssel köszön meg. Mint nő, nagyjából nem is vágyhatna többre, és mivel nem is telhetetlen, így elégedett egyelőre mindennel.
Persze ezzel az örömmel nem osztozik mindenki, ami nyilván egészséges mértékben nyugtalanítja Daesyst, ugyanakkor a Kikötőben nőtt fel, így nem félti túlzottan az irháját. Hiszi, hogy fel fogja tudni találni magát, és talán, de csak talán, majd a legénység tiszteletét is kivívja. Ha nem, akkor is résen lesz.
Az út pedig végre kezdetét veszi, ami olyan felpezsdítő érzéssel tölti el, mint Pashthrával töltött édes éjszakája. Úgy érzi mintha egyenesen haza tartana, oda ahova mindig is tartozott, és ez az eufórikus érzés olyan boldogsággal tölti el lelkét, hogy kedve lenne táncra perdülni. De nyilván nem teszi ezt, csak üldögél tovább helyén, felfelé pillant az égre és a vitorlákra, és pár nagy levegővétel után megnyugszik, hogy igen, ez az a hely ahol valóban lennie kell. Persze továbbra is éber, így ha bármi érdemleges történik, vagy megszólítják, akkor rögtön odafordítja fejét, az eseménytelen időkben viszont ő is a horizontot vagy éppen a sebesen szelt habokat figyeli.*
//Napváltás - 3. nap//
//Kihajózás//
*Kellemes láblóbálása közben végre megérkezik a Professzor, ezért figyelmét ezúttal neki szenteli. Egészen meghatja az idősebb férfi izgatottsága, és akarva-akaratlanul átveszi tőle, így unott arcára egy kedves félmosoly kúszik fel. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt egy apró bókot, és relatíve magas rangot is kap, amit egy tiszteletteljes biccentéssel köszön meg. Mint nő, nagyjából nem is vágyhatna többre, és mivel nem is telhetetlen, így elégedett egyelőre mindennel.
Persze ezzel az örömmel nem osztozik mindenki, ami nyilván egészséges mértékben nyugtalanítja Daesyst, ugyanakkor a Kikötőben nőtt fel, így nem félti túlzottan az irháját. Hiszi, hogy fel fogja tudni találni magát, és talán, de csak talán, majd a legénység tiszteletét is kivívja. Ha nem, akkor is résen lesz.
Az út pedig végre kezdetét veszi, ami olyan felpezsdítő érzéssel tölti el, mint Pashthrával töltött édes éjszakája. Úgy érzi mintha egyenesen haza tartana, oda ahova mindig is tartozott, és ez az eufórikus érzés olyan boldogsággal tölti el lelkét, hogy kedve lenne táncra perdülni. De nyilván nem teszi ezt, csak üldögél tovább helyén, felfelé pillant az égre és a vitorlákra, és pár nagy levegővétel után megnyugszik, hogy igen, ez az a hely ahol valóban lennie kell. Persze továbbra is éber, így ha bármi érdemleges történik, vagy megszólítják, akkor rögtön odafordítja fejét, az eseménytelen időkben viszont ő is a horizontot vagy éppen a sebesen szelt habokat figyeli.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 20:23:53
Üzenet elküldve: 2020-05-03 20:23:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Milhen//
//Rablás//
*A tolvajlás végül kudarcba fullad és ahogy a jó doktor hátrafordul meg is pillantja az elkövetőt. Egy igen feltűnő ifjú lány az, akinek szemei olyan árulkodóak, hogy ha elrohanna sem lenne nehéz követni és beazonosítani. A Körülöttük lévő számos ember, amelyet talán a tolvaj menekülés közben felhasználhatott volna, most a doktor tervének elemi részét fogja képezni. Sötét szívében gonosz mosoly húzódik képzeletbeli ajka, amely az édes bosszú ízét már oly közelinek érzi. Móresra tanítja a pimasz kis utcagyereket, de nem vesszőzéssel, vagy fegyverrel. Bár annyi méreg van a táskájában, hogy egy kisebb falut is le tudna vele teperni. Most azonban adni akar egy leckét a lánynak, hadd egyék meg a körülöttük lévő haramiák és suhancok, míg ő tisztes távolból szemléli az eseményeket.
Amint megfordul az épp lebukott lány irányába, az értékeit kereső jobbkezének csontos mutatóújával megérinti a lány homlokát. Hűvös és hideg érzés amikor a doktor megérint bárkit öreg pergamenszerű bőre ellenére tapintása puha és kellemes, de mégis vészjósló. Az érintéssel együtt egy varázslatot próbál létrehozni, amely tervei szerint halálba taszítja a kellemetlenkedő kis pondrót. Ha sikerül a varázslat, ha nem gyors léptekkel el akarja hagyni a területet, hogy biztos távolból szemlélhesse mi is történik majd.*
A varázsló megérinti a célpont homlokát, melynek hatására a célpontot két körig borzalmas, szörnyű látomások gyötrik. Folyamatos illúziók kavarognak a fejében, a legrosszabb rémálmai válnak valósággá. Ha van kiemelkedően negatív élménye, újra és újra átéli az időtartam alatt. Környezetét pokoli helynek, minden élőt ellenséges szörnyetegnek lát, és ha képes rá, gondolkodás nélkül meg is támadja őket, minden erejével arra koncentrálva, hogy elpusztítsa ezeket az élőlényeket.
//Rablás//
*A tolvajlás végül kudarcba fullad és ahogy a jó doktor hátrafordul meg is pillantja az elkövetőt. Egy igen feltűnő ifjú lány az, akinek szemei olyan árulkodóak, hogy ha elrohanna sem lenne nehéz követni és beazonosítani. A Körülöttük lévő számos ember, amelyet talán a tolvaj menekülés közben felhasználhatott volna, most a doktor tervének elemi részét fogja képezni. Sötét szívében gonosz mosoly húzódik képzeletbeli ajka, amely az édes bosszú ízét már oly közelinek érzi. Móresra tanítja a pimasz kis utcagyereket, de nem vesszőzéssel, vagy fegyverrel. Bár annyi méreg van a táskájában, hogy egy kisebb falut is le tudna vele teperni. Most azonban adni akar egy leckét a lánynak, hadd egyék meg a körülöttük lévő haramiák és suhancok, míg ő tisztes távolból szemléli az eseményeket.
Amint megfordul az épp lebukott lány irányába, az értékeit kereső jobbkezének csontos mutatóújával megérinti a lány homlokát. Hűvös és hideg érzés amikor a doktor megérint bárkit öreg pergamenszerű bőre ellenére tapintása puha és kellemes, de mégis vészjósló. Az érintéssel együtt egy varázslatot próbál létrehozni, amely tervei szerint halálba taszítja a kellemetlenkedő kis pondrót. Ha sikerül a varázslat, ha nem gyors léptekkel el akarja hagyni a területet, hogy biztos távolból szemlélhesse mi is történik majd.*
A varázsló megérinti a célpont homlokát, melynek hatására a célpontot két körig borzalmas, szörnyű látomások gyötrik. Folyamatos illúziók kavarognak a fejében, a legrosszabb rémálmai válnak valósággá. Ha van kiemelkedően negatív élménye, újra és újra átéli az időtartam alatt. Környezetét pokoli helynek, minden élőt ellenséges szörnyetegnek lát, és ha képes rá, gondolkodás nélkül meg is támadja őket, minden erejével arra koncentrálva, hogy elpusztítsa ezeket az élőlényeket.
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 19:59:28
Üzenet elküldve: 2020-05-03 19:59:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan Dorralei//
*A földön ülőnek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy holmi múló mosolyokat szúrjon ki egy olyan férfi arcán, kinek jelenlétét sem sejti másból, mint puszta következtetés, mivel esését magyarázza. Egy téglafal mégiscsak keményebb lett volna, annak biztosan nem mehetett neki. Na meg abból viszonylag kevés akad a kikötőnek a tengerhez ily közel eső részén. Szerencséjére. Annak köszönheti talán azt is, hogy háttal esett, nem pedig pofára, minek hála a másik félelmei közül nem csak a rablóbandavezért, de a fogatlant, sőt még a foghíjast is kihúzhatja. Mindösszesen domborulata ívéből mit sem veszítő tompora sajgása, na meg tarkójának hasogatása, mikkel balesetének következményeként elszámolhat. Na meg persze egy orrában rekedt illat, s annak tulajdonosa, ki jobbját nyújtja felé.
Ezt közvetlen azután szúrja ki, hogy csokoládé fürtjeibe túr, rendre utasítva azokat, hogy kékjei szabad utat nyerhessenek a szemlélődésben. Az alapoktól indul, a macskakövet koptató, olyan stabilan álló csizmákon keresztül halad felfelé, a nadrág domborulatát fürkészve az illendőnél egy leheletnyivel hosszabb ideig, majd tovább az ing, az arc, végül a felé nyúló kéz viszonylatában nézelődve. A sajnálkozásra nem reagál különösebben, a felajánlást viszont készségesen elfogadja. Helyzetéhez képest talán meglepő határozottsággal ragadja meg a felé nyújtott tagot alkar tájékán, hogy erősen ráfogva segítse fel magát ismét álló helyzetbe. Hirtelen történik a dolog, hogy bele is szédül, mit csillapítandó a vele szemben lévő derekában keres kapaszkodót.
Amint stabilizálta magát, kékjeit földbe döngetője mellkasáról, merthogy az esik szemmagasságba, annak arcára emeli, bár ilyen közvetlen közelségből nem a legmegfelelőbb a betekintés szöge. Ezen javítandó egy lépést hátrál, leválasztva karjait a férfi testről. Szólni pedig csak néhány pillantásnyi bámészkodás után szól, ezidáig először.*
- Nos, úgy hiszem, már azzal a legboldogabbak sorát bővítheti, hogy ilyen merész közelségbe kerültünk. *Lélegzetvételnyi szünetig tart ki egy semlegesebb arckifejezést, min aztán hamar uralkodik el játékos mosolya. Elképzelhető, hogy csak fejét ütötte be jobban a kelleténél (ha van annak kellete egyáltalán), ám tetszik neki a félelf stílusa.*
- Winyra Jote. Már amennyi megmaradt belőle. *Nevet halkan, miközben tarkóját kezdi dörzsölni fájdalmasan. Tarisznyáját épphogy meglapogatja, ha eltört volna benne valami, már rég éreznék az erőteljes illatokat. Alfelét ennél alaposabban sepregeti meg szabadon maradt kezével, remélve, hogy nem észlel repedést a nadrág anyagán. Hirtelen ötlettől vezérelve fordít hátat Launridannak, hogy válla fölött visszatekintve szegezze neki kérését.*
- Ellenőriznéd a helyzetet? Kezdhetnéd ezzel a jóvá tevést. *Fel sem tűnik neki, hogy tegeződést indítványozott, szokásos beszédmódja ez, üzletelni használja csupán a magázódás eszköztárát.*
//Launridan Dorralei//
*A földön ülőnek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy holmi múló mosolyokat szúrjon ki egy olyan férfi arcán, kinek jelenlétét sem sejti másból, mint puszta következtetés, mivel esését magyarázza. Egy téglafal mégiscsak keményebb lett volna, annak biztosan nem mehetett neki. Na meg abból viszonylag kevés akad a kikötőnek a tengerhez ily közel eső részén. Szerencséjére. Annak köszönheti talán azt is, hogy háttal esett, nem pedig pofára, minek hála a másik félelmei közül nem csak a rablóbandavezért, de a fogatlant, sőt még a foghíjast is kihúzhatja. Mindösszesen domborulata ívéből mit sem veszítő tompora sajgása, na meg tarkójának hasogatása, mikkel balesetének következményeként elszámolhat. Na meg persze egy orrában rekedt illat, s annak tulajdonosa, ki jobbját nyújtja felé.
Ezt közvetlen azután szúrja ki, hogy csokoládé fürtjeibe túr, rendre utasítva azokat, hogy kékjei szabad utat nyerhessenek a szemlélődésben. Az alapoktól indul, a macskakövet koptató, olyan stabilan álló csizmákon keresztül halad felfelé, a nadrág domborulatát fürkészve az illendőnél egy leheletnyivel hosszabb ideig, majd tovább az ing, az arc, végül a felé nyúló kéz viszonylatában nézelődve. A sajnálkozásra nem reagál különösebben, a felajánlást viszont készségesen elfogadja. Helyzetéhez képest talán meglepő határozottsággal ragadja meg a felé nyújtott tagot alkar tájékán, hogy erősen ráfogva segítse fel magát ismét álló helyzetbe. Hirtelen történik a dolog, hogy bele is szédül, mit csillapítandó a vele szemben lévő derekában keres kapaszkodót.
Amint stabilizálta magát, kékjeit földbe döngetője mellkasáról, merthogy az esik szemmagasságba, annak arcára emeli, bár ilyen közvetlen közelségből nem a legmegfelelőbb a betekintés szöge. Ezen javítandó egy lépést hátrál, leválasztva karjait a férfi testről. Szólni pedig csak néhány pillantásnyi bámészkodás után szól, ezidáig először.*
- Nos, úgy hiszem, már azzal a legboldogabbak sorát bővítheti, hogy ilyen merész közelségbe kerültünk. *Lélegzetvételnyi szünetig tart ki egy semlegesebb arckifejezést, min aztán hamar uralkodik el játékos mosolya. Elképzelhető, hogy csak fejét ütötte be jobban a kelleténél (ha van annak kellete egyáltalán), ám tetszik neki a félelf stílusa.*
- Winyra Jote. Már amennyi megmaradt belőle. *Nevet halkan, miközben tarkóját kezdi dörzsölni fájdalmasan. Tarisznyáját épphogy meglapogatja, ha eltört volna benne valami, már rég éreznék az erőteljes illatokat. Alfelét ennél alaposabban sepregeti meg szabadon maradt kezével, remélve, hogy nem észlel repedést a nadrág anyagán. Hirtelen ötlettől vezérelve fordít hátat Launridannak, hogy válla fölött visszatekintve szegezze neki kérését.*
- Ellenőriznéd a helyzetet? Kezdhetnéd ezzel a jóvá tevést. *Fel sem tűnik neki, hogy tegeződést indítványozott, szokásos beszédmódja ez, üzletelni használja csupán a magázódás eszköztárát.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 18:19:22
Üzenet elküldve: 2020-05-03 18:19:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Winyra//
*Meglepő lehet, de Lau az ütközést igen kellemes élményként éli át miután nagyjából sikerül bekalibrálnia, kivel fújta össze a tengerparti szél. Bár nem egy kifejezetten erős figura, az apró női alak közel sem elég, hogy kibillentse egyensúlyából. Mikor a formás testrészek puhán, sorra gördülnek végig rajta, már tudja, hogy nem egy fogatlan rablóbandavezérrel hozta össze a sors.*
~ No lám, lesz még szerencsém is a héten!? ~
*Az ő eredeti mozgási irányát az ütközés annyiban változtatja meg, hogy egy kissé megtántorodik. Sikerrel stabilizálja magát, és tekintetével éppen elkapja a nem épp kecsesen végbemenő zuhanást. Minden erejével azon van, hogy ne nevesse ki a lányt, és ezt végül többé-kevésbé sikerül is megoldania, ám sajnos annyira nem jó színész, hogy az ajkaira kiülő pillanatnyi vigyort is vissza tudja fogni. Az illetlen görbület igazából a vélt szerencséjére is vonatkozik, na meg a helyzet abszurditására – elég valószínűtlen ugyanis egy ilyen veszélyesnek mondható környéken még fényes nappal is, hogy mindketten egyszerre bambuljanak el ennyire. Ezen kívül pedig tényleg csak egy múló másodpercig díszíti arcát, s ha szerencséje van, ezt a földön ülő nem is veszi észre. Gyorsan rendezi sorait, tenyerével sebtében lesimítja ruházatát, majd villámgyorsan aggódó arckifejezést ölt magára, s szabadkozni kezd.*
- Annyira sajnálom, kisasszony!
*Baljával ő is mellkasához kap, ám nem fájdalmában, hanem a teátrális mozdulatsor hatékonyságát növelve. Ezzel egy időben jobbját pedig a nő felé nyújtja, s egyenes háttal, derékból enyhén előrehajolva várja, hogy a másik puha kacsója megtalálja útját az övébe.*
- Kérem, hadd segítsek! Nem is tudom, hova figyeltem. Remélem, nem esett baja!
*Kedvtelve használja ki a pillanatot, hogy végigmérje a hölgyet, amíg az a földön ülve szedelőzködik. Nem tervezte, hogy női társaságot kerít maga mellé a nap folyamán, hisz még mindig heveri munkában bővelkedő közvetlen közelmúltját, de a csokoládébarna lobonc tulajdonosát egyenesen gyönyörűnek találja. Kevés nők egyike, aki nem arra irányult vágyat ébreszt benne, hogy soványka pénztárcája tartalmát növelje. Ennek persze képes ellenállni, nem kívánja túl korán a másik tudtára adni, hiszen még egyáltalán nem biztos, hogy az atrocitást elszenvedő fél viszonozni fogja derűs viszonyulását. Ha már jobb kezét kinyújtotta, úgy gondolja, összeköti a kellemeset a hasznossal, s be is mutatkozik.*
- Launridan Dorralei vagyok, és Lanawin legboldogabb férfijává tenne, ha megengedné, hogy jóvátegyem bűnömet.
//Winyra//
*Meglepő lehet, de Lau az ütközést igen kellemes élményként éli át miután nagyjából sikerül bekalibrálnia, kivel fújta össze a tengerparti szél. Bár nem egy kifejezetten erős figura, az apró női alak közel sem elég, hogy kibillentse egyensúlyából. Mikor a formás testrészek puhán, sorra gördülnek végig rajta, már tudja, hogy nem egy fogatlan rablóbandavezérrel hozta össze a sors.*
~ No lám, lesz még szerencsém is a héten!? ~
*Az ő eredeti mozgási irányát az ütközés annyiban változtatja meg, hogy egy kissé megtántorodik. Sikerrel stabilizálja magát, és tekintetével éppen elkapja a nem épp kecsesen végbemenő zuhanást. Minden erejével azon van, hogy ne nevesse ki a lányt, és ezt végül többé-kevésbé sikerül is megoldania, ám sajnos annyira nem jó színész, hogy az ajkaira kiülő pillanatnyi vigyort is vissza tudja fogni. Az illetlen görbület igazából a vélt szerencséjére is vonatkozik, na meg a helyzet abszurditására – elég valószínűtlen ugyanis egy ilyen veszélyesnek mondható környéken még fényes nappal is, hogy mindketten egyszerre bambuljanak el ennyire. Ezen kívül pedig tényleg csak egy múló másodpercig díszíti arcát, s ha szerencséje van, ezt a földön ülő nem is veszi észre. Gyorsan rendezi sorait, tenyerével sebtében lesimítja ruházatát, majd villámgyorsan aggódó arckifejezést ölt magára, s szabadkozni kezd.*
- Annyira sajnálom, kisasszony!
*Baljával ő is mellkasához kap, ám nem fájdalmában, hanem a teátrális mozdulatsor hatékonyságát növelve. Ezzel egy időben jobbját pedig a nő felé nyújtja, s egyenes háttal, derékból enyhén előrehajolva várja, hogy a másik puha kacsója megtalálja útját az övébe.*
- Kérem, hadd segítsek! Nem is tudom, hova figyeltem. Remélem, nem esett baja!
*Kedvtelve használja ki a pillanatot, hogy végigmérje a hölgyet, amíg az a földön ülve szedelőzködik. Nem tervezte, hogy női társaságot kerít maga mellé a nap folyamán, hisz még mindig heveri munkában bővelkedő közvetlen közelmúltját, de a csokoládébarna lobonc tulajdonosát egyenesen gyönyörűnek találja. Kevés nők egyike, aki nem arra irányult vágyat ébreszt benne, hogy soványka pénztárcája tartalmát növelje. Ennek persze képes ellenállni, nem kívánja túl korán a másik tudtára adni, hiszen még egyáltalán nem biztos, hogy az atrocitást elszenvedő fél viszonozni fogja derűs viszonyulását. Ha már jobb kezét kinyújtotta, úgy gondolja, összeköti a kellemeset a hasznossal, s be is mutatkozik.*
- Launridan Dorralei vagyok, és Lanawin legboldogabb férfijává tenne, ha megengedné, hogy jóvátegyem bűnömet.
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 17:16:53
Üzenet elküldve: 2020-05-03 17:16:53
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alludrin Svideran//
//Rablás//
~Franc.~ *Keze egyre idegesebben kutat az erszény után, hiába. Nem leli a köpeny rejtekében, s talán már bánja is, hogy nem a könnyebben hozzáférhető táskát szemelte ki. Ahogy mindig, most is a nagyobb zsákmányra vágyott, ám ezúttal nem hibázott rá. Összerezzen, ahogy érzékeli, újdonsült áldozata kezdi sejteni, valaki matat mögötte. Legalábbis a fehérhajú fordul, ő pedig elkapja kezét, s fordultában igyekszik elvegyülni az őket körülhullámzó emberek gyűrűjében, akár egy egyszerű nyárspolgára a Kikötőnek. Nem bánja a dolgot és nem átkozza magát, elvégre ez benne van a pakliban... Számtalanszor felsült már, ez szakmája részét képezi. Ám addig, míg nem érik tetten, nem számít a kudarc. A piszkoszöld szemek még csak nem is rebbennek a szikár férfi felé, amennyiben sikerül felszívódnia. Csak szimplán, ahogy jött, úgy surran vissza a tornácra s huppan fel a hordóra, mintha mi sem történt volna. Már ha sikerül eljutnia idáig.*
//Rablás//
~Franc.~ *Keze egyre idegesebben kutat az erszény után, hiába. Nem leli a köpeny rejtekében, s talán már bánja is, hogy nem a könnyebben hozzáférhető táskát szemelte ki. Ahogy mindig, most is a nagyobb zsákmányra vágyott, ám ezúttal nem hibázott rá. Összerezzen, ahogy érzékeli, újdonsült áldozata kezdi sejteni, valaki matat mögötte. Legalábbis a fehérhajú fordul, ő pedig elkapja kezét, s fordultában igyekszik elvegyülni az őket körülhullámzó emberek gyűrűjében, akár egy egyszerű nyárspolgára a Kikötőnek. Nem bánja a dolgot és nem átkozza magát, elvégre ez benne van a pakliban... Számtalanszor felsült már, ez szakmája részét képezi. Ám addig, míg nem érik tetten, nem számít a kudarc. A piszkoszöld szemek még csak nem is rebbennek a szikár férfi felé, amennyiben sikerül felszívódnia. Csak szimplán, ahogy jött, úgy surran vissza a tornácra s huppan fel a hordóra, mintha mi sem történt volna. Már ha sikerül eljutnia idáig.*
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-03 00:30:32
Üzenet elküldve: 2020-05-03 00:30:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Milhen//
//Rablás//
*Már majdnem sikerül a tolvaj terve, ügye és még annál is ügyesebb, de valami mégis közbe szól. Valami, ami benne ifjú törekvőben nincs meg, de az öreg doktorban benne van. A rutin! A jó doktor bár esetlen és vézna kinézetű, de elméje és gyorsasága, mint ügyessége a ragadozó madarakéval vetekszik. Megneszeli, hogy valaki matat a háta mögött és hideg tekintet azonnal háta mögé irányul. Nincs mit tétováznia, nincs mit töprengeni, hiszen ez a kikötő világa, ez az egész mindennapos. Nem véletlen, hogy annak idején maga is a csatornát választotta. Pontosan az ilyen bosszantó esetek miatt. Ahogy hátra néz hideg élettelen szemei azonnal a diszharmónia forrását kezdik keresni, de nem bizonyos, hogy azt meg is találják azonnal. Bal keze értékeit kezdi keresni és jobb kezével félre libbenti fekete orvosi köpönyegét, hogy megtalálja az oly becses tőrét, amely egy tengeri lény combcsontjából formált éles tárgy.
Itt ahol nincs törvény, csak az erősebb törvénye nap mint nap véreznek el a gyengék és az ártatlanok. Legalább is ez volt a bevett szokás a háború alatt. Hogy most miként van arról nincs tudomása csak sejtelme, de ebben a pillanatban ez mind mellékes. Tolvajt kiáltani kissé korai lenne és ha késő lenne is csak nevetség tárgyává válna. Jobb ha maga intézi az ilyen ügyeket. Annak idején számtalan faj végezte kése alatt, itt a lehetőség, hogy a régi idők emlékére most megint valaki felszabdalásra kerüljön. Gyermek, nő vagy öreg mit sem számít. Tolvajunk már most érezheti magán a hideg számítás érintését.*
//Rablás//
*Már majdnem sikerül a tolvaj terve, ügye és még annál is ügyesebb, de valami mégis közbe szól. Valami, ami benne ifjú törekvőben nincs meg, de az öreg doktorban benne van. A rutin! A jó doktor bár esetlen és vézna kinézetű, de elméje és gyorsasága, mint ügyessége a ragadozó madarakéval vetekszik. Megneszeli, hogy valaki matat a háta mögött és hideg tekintet azonnal háta mögé irányul. Nincs mit tétováznia, nincs mit töprengeni, hiszen ez a kikötő világa, ez az egész mindennapos. Nem véletlen, hogy annak idején maga is a csatornát választotta. Pontosan az ilyen bosszantó esetek miatt. Ahogy hátra néz hideg élettelen szemei azonnal a diszharmónia forrását kezdik keresni, de nem bizonyos, hogy azt meg is találják azonnal. Bal keze értékeit kezdi keresni és jobb kezével félre libbenti fekete orvosi köpönyegét, hogy megtalálja az oly becses tőrét, amely egy tengeri lény combcsontjából formált éles tárgy.
Itt ahol nincs törvény, csak az erősebb törvénye nap mint nap véreznek el a gyengék és az ártatlanok. Legalább is ez volt a bevett szokás a háború alatt. Hogy most miként van arról nincs tudomása csak sejtelme, de ebben a pillanatban ez mind mellékes. Tolvajt kiáltani kissé korai lenne és ha késő lenne is csak nevetség tárgyává válna. Jobb ha maga intézi az ilyen ügyeket. Annak idején számtalan faj végezte kése alatt, itt a lehetőség, hogy a régi idők emlékére most megint valaki felszabdalásra kerüljön. Gyermek, nő vagy öreg mit sem számít. Tolvajunk már most érezheti magán a hideg számítás érintését.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-02 21:36:36
Üzenet elküldve: 2020-05-02 21:36:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Launridan//
*A nőben sok minden volt, a lélekjelenlétet mégsem üdvözölhette ezek között.
Léptei továbbra sem célirányosak, ahogy gondolatai sem, tekintete pedig leginkább a tenger irányába réved ahelyett, hogy gazdáját hasznos információkkal látná el a környezetéről és annak esetleges változásairól. Helyzetét a folyvást arcába csapódó barna lobonc sem könnyíti meg, mellyel úgy játszadozik a tengeri fuvallat, mintha egy ifjonc legkedvesebb rongybabája lenne, kit kénye-kedve szerint lóbál virgonc szökkentgetés közben.
Mindezek összességének eredménye lehet, hogy az ütközést nem, hogy elkerülni, még előre felkészülni rá se képes. Arcának bal fele éri el elsőként a másik testet, tompán puffanva annak mellkasába a teljes váratlanság erejével. Ezt követik a formás keblek, a has, a csípő vonala, majd a lábak, ahogy a másik párba gabalyodnak tehetetlenségükben. Majd, mivel az energia nem vész el, csupán átalakul, s termete okán ennek szegény Win az elszenvedője, úgy pattan vissza a szőke dalia testéről, mintha muszáj volna neki. Egy liszteszsák kecsességével érkezik tompora a kikötői mocsoktól egyenletesen bevonatos macskakövekre, mit azonmód követ háta, végül tarkója, diszkréten koppanva. Kezei koordinálatlanul csapódnak mellette, ahogy tarisznyája is, mi tartalmát szélcsengőként csilingeltetve jelzi tervezetlen érkezését.
Elméjében a gondolatok néhány másodpercre teljesen elcsendesednek. Kívánni sem kívánhatott volna jobbat! Hiszen nem éppen ennek az állapotnak az eléréséért érkezett éppen a kikötőbe? Talán ma lesz a napja, hogy elkezdi hinni az istenségek létezését, ha már ilyen előzékenyen teljesítették kívánságát.
A néma pillanatokat egy távolból érkező, nehézkesen felfogott gondolat váltja fel. ~Ez az illat...~ Idézi fel lassan utolsó lélegzetvételének tárgyát, mi tüdejébe szakadt, s azóta csak most képes frissre cserélni, nehézkes, fájó köhögés kíséretében. Nos igen, alaposat taknyolt, ha lehet így mondani. Levegőért kínlódva, kissé összegörnyedve fordul oldalára és igyekszik ülő helyzetbe tornázni testét, hogy mellkasához kapva dörzsölgesse a nehézkesen funkcionáló területet. Egyelőre sem a férfi, sem a hátsóját sajdító fájdalom jelenlétét nem érzékeli, csupán sorait igyekszik újrarendezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.*
//Launridan//
*A nőben sok minden volt, a lélekjelenlétet mégsem üdvözölhette ezek között.
Léptei továbbra sem célirányosak, ahogy gondolatai sem, tekintete pedig leginkább a tenger irányába réved ahelyett, hogy gazdáját hasznos információkkal látná el a környezetéről és annak esetleges változásairól. Helyzetét a folyvást arcába csapódó barna lobonc sem könnyíti meg, mellyel úgy játszadozik a tengeri fuvallat, mintha egy ifjonc legkedvesebb rongybabája lenne, kit kénye-kedve szerint lóbál virgonc szökkentgetés közben.
Mindezek összességének eredménye lehet, hogy az ütközést nem, hogy elkerülni, még előre felkészülni rá se képes. Arcának bal fele éri el elsőként a másik testet, tompán puffanva annak mellkasába a teljes váratlanság erejével. Ezt követik a formás keblek, a has, a csípő vonala, majd a lábak, ahogy a másik párba gabalyodnak tehetetlenségükben. Majd, mivel az energia nem vész el, csupán átalakul, s termete okán ennek szegény Win az elszenvedője, úgy pattan vissza a szőke dalia testéről, mintha muszáj volna neki. Egy liszteszsák kecsességével érkezik tompora a kikötői mocsoktól egyenletesen bevonatos macskakövekre, mit azonmód követ háta, végül tarkója, diszkréten koppanva. Kezei koordinálatlanul csapódnak mellette, ahogy tarisznyája is, mi tartalmát szélcsengőként csilingeltetve jelzi tervezetlen érkezését.
Elméjében a gondolatok néhány másodpercre teljesen elcsendesednek. Kívánni sem kívánhatott volna jobbat! Hiszen nem éppen ennek az állapotnak az eléréséért érkezett éppen a kikötőbe? Talán ma lesz a napja, hogy elkezdi hinni az istenségek létezését, ha már ilyen előzékenyen teljesítették kívánságát.
A néma pillanatokat egy távolból érkező, nehézkesen felfogott gondolat váltja fel. ~Ez az illat...~ Idézi fel lassan utolsó lélegzetvételének tárgyát, mi tüdejébe szakadt, s azóta csak most képes frissre cserélni, nehézkes, fájó köhögés kíséretében. Nos igen, alaposat taknyolt, ha lehet így mondani. Levegőért kínlódva, kissé összegörnyedve fordul oldalára és igyekszik ülő helyzetbe tornázni testét, hogy mellkasához kapva dörzsölgesse a nehézkesen funkcionáló területet. Egyelőre sem a férfi, sem a hátsóját sajdító fájdalom jelenlétét nem érzékeli, csupán sorait igyekszik újrarendezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.*
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-02 18:39:50
Üzenet elküldve: 2020-05-02 18:39:50
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alludrin Svideran//
//Rablás//
*Nem remeg meg keze, ahogy közelebb ér a furcsa küllemű férfihez és annak köpenye felé nyújtja. Nem érdekli a táska. Ugyan, mit kezdene ő mindenféle pergamennel meg szerszámmal? Azt pedig pontosan tudja, az emberek általában hol rejtik az erszényüket.
Még nyelvét is kidugja kissé a koncentrációban, ahogy óvatosan megérinti a fekete ruhát. A legkevésbé sem óhajtja a férfi tudtára adni jelenlétét, ez pedig eddig egészen jól sikerült. A neheze azonban csak most jön.
A piskoszöld tekintet nyomon követi kezei babrálását. Nem pislog, arca sem rezdül. Csak rajta áll, hogy ez jobban süljön el, mint a Sellőházas balhé.*
//Rablás//
*Nem remeg meg keze, ahogy közelebb ér a furcsa küllemű férfihez és annak köpenye felé nyújtja. Nem érdekli a táska. Ugyan, mit kezdene ő mindenféle pergamennel meg szerszámmal? Azt pedig pontosan tudja, az emberek általában hol rejtik az erszényüket.
Még nyelvét is kidugja kissé a koncentrációban, ahogy óvatosan megérinti a fekete ruhát. A legkevésbé sem óhajtja a férfi tudtára adni jelenlétét, ez pedig eddig egészen jól sikerült. A neheze azonban csak most jön.
A piskoszöld tekintet nyomon követi kezei babrálását. Nem pislog, arca sem rezdül. Csak rajta áll, hogy ez jobban süljön el, mint a Sellőházas balhé.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:34:25
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:34:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Rablás//
*A jó doktor csak forgolódik a dokkok között és végül elhatározza, hogy elindul a Sellőház irányába. Lassú léptekkel halad. Fekete köpönyege elrejti testét és bárki sajnálatára értékeinek javát is. Természetesen Orvosi táskája mindig bal kezében ékeskedik így, ha valami abból tetszene meg a még nem sejtett tolvajnak, akkor talán jó célpont lehet. Egyelőre nem figyel fel a rá leselkedő haramiára és ha nem is feltétlenül biztonságban, de mindenképpen nyugalom tölti el sötét szívét. Ismeri a kikötőt évekig élt itt a csatornákban. Némi tétovázást követően határozott léptekkel indul meg célja irányába.*
*A jó doktor csak forgolódik a dokkok között és végül elhatározza, hogy elindul a Sellőház irányába. Lassú léptekkel halad. Fekete köpönyege elrejti testét és bárki sajnálatára értékeinek javát is. Természetesen Orvosi táskája mindig bal kezében ékeskedik így, ha valami abból tetszene meg a még nem sejtett tolvajnak, akkor talán jó célpont lehet. Egyelőre nem figyel fel a rá leselkedő haramiára és ha nem is feltétlenül biztonságban, de mindenképpen nyugalom tölti el sötét szívét. Ismeri a kikötőt évekig élt itt a csatornákban. Némi tétovázást követően határozott léptekkel indul meg célja irányába.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:18:00
Üzenet elküldve: 2020-05-01 20:18:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Winyra//
*A nap még viszonylag magasan jár, mikor a szőke félelf kilép a lakónegyedben található szerény otthonából, és a dokkok felé veszi az irányt. Hosszú hete volt, s épp itt az ideje, hogy kinyújtóztassa végtagjait, új élettel töltse fel meggyötört testét. Mindene fáj ugyanis. Balszerencséje úgy alakult, hogy a héten egy szörnyű nőszemélyt fogott ki. A kuncsaft meg volt róla győződve, hogy nem teremtettek nála tehetségesenbb lepedőakrobatákat, és ennek megfelelően az utolsó kifizetett fillérig megdolgoztatta szegény Laut. Mozgékony volt ugyan, de ehhez nem igazán társultak megfelelő fizikai adottságok, vagy éppen mozgáskoordináció – sem pedig önkritika, ha már itt tartunk. Ha valaki kívülről szemlélte volna a lejátszódó jelenetet, úgy érzékelhette volna, mintha Lau egy megveszekedett drahun hátán próbálna megmaradni.
Ajkait elhagyja egy apró sóhaj miközben puha kezeit fekete bársonynadrágja zsebébe dugja, s szokásos, ruganyosan ringó lépteivel szeli a kikötő utcáit. Csizmája talpa alig kelt bármiféle hangot az alatta elterülő kövezeten. A fekete ruhadarab szárában most is ott pihen a szeretett, ám használaton kívüli, ereklyeszámba menő díszes tőr. Felsőtestén ma egyszerű, világoskék lenvászon ing libben, melyre a hűvös szellő miatt könnyű anyagból készült szürke zekét húzott. Szőkés tincseit középmagasságban apró, feszes kontyba fogta. Pár tincs a megszokott módon kiszabadult, és ezáltal lágy keretbe foglalja helyes arcát. A szemrevaló arcél ma egy kissé gondterheltebb színezetet ölt, mint az tőle megszokott. Szép napra virradt Arthenior, az ég kék, a tenger vidáman zúgva ostromolja a hullámtörőt, Lau mégis a lába elé nézve, már-már mufurc módon közlekedik. Látótere így beszűkültnek mondható, és ehhez egy fokkal gyorsabb tempót választott, mint az biztonságos lenne.
Ez lehet az oka annak, hogy az ő olvasatában a semmiből előbukkanó, méregzöldbe öltöztetett illető túl hirtelen került a félelf útjába. Olyannyira, hogy hősünknek nem igazán van ideje tompítani az ütközésen. Mivel jóval magasabb a másiknál, a csokoládébarna tincsekkel koronázott csinos női fej valahol mellkastájékon ütközik Launridanba, hacsak a nőben nem volt több lélekjelenlét, és esetleg valahogy megoldotta a baleset elkerülését.*
//Winyra//
*A nap még viszonylag magasan jár, mikor a szőke félelf kilép a lakónegyedben található szerény otthonából, és a dokkok felé veszi az irányt. Hosszú hete volt, s épp itt az ideje, hogy kinyújtóztassa végtagjait, új élettel töltse fel meggyötört testét. Mindene fáj ugyanis. Balszerencséje úgy alakult, hogy a héten egy szörnyű nőszemélyt fogott ki. A kuncsaft meg volt róla győződve, hogy nem teremtettek nála tehetségesenbb lepedőakrobatákat, és ennek megfelelően az utolsó kifizetett fillérig megdolgoztatta szegény Laut. Mozgékony volt ugyan, de ehhez nem igazán társultak megfelelő fizikai adottságok, vagy éppen mozgáskoordináció – sem pedig önkritika, ha már itt tartunk. Ha valaki kívülről szemlélte volna a lejátszódó jelenetet, úgy érzékelhette volna, mintha Lau egy megveszekedett drahun hátán próbálna megmaradni.
Ajkait elhagyja egy apró sóhaj miközben puha kezeit fekete bársonynadrágja zsebébe dugja, s szokásos, ruganyosan ringó lépteivel szeli a kikötő utcáit. Csizmája talpa alig kelt bármiféle hangot az alatta elterülő kövezeten. A fekete ruhadarab szárában most is ott pihen a szeretett, ám használaton kívüli, ereklyeszámba menő díszes tőr. Felsőtestén ma egyszerű, világoskék lenvászon ing libben, melyre a hűvös szellő miatt könnyű anyagból készült szürke zekét húzott. Szőkés tincseit középmagasságban apró, feszes kontyba fogta. Pár tincs a megszokott módon kiszabadult, és ezáltal lágy keretbe foglalja helyes arcát. A szemrevaló arcél ma egy kissé gondterheltebb színezetet ölt, mint az tőle megszokott. Szép napra virradt Arthenior, az ég kék, a tenger vidáman zúgva ostromolja a hullámtörőt, Lau mégis a lába elé nézve, már-már mufurc módon közlekedik. Látótere így beszűkültnek mondható, és ehhez egy fokkal gyorsabb tempót választott, mint az biztonságos lenne.
Ez lehet az oka annak, hogy az ő olvasatában a semmiből előbukkanó, méregzöldbe öltöztetett illető túl hirtelen került a félelf útjába. Olyannyira, hogy hősünknek nem igazán van ideje tompítani az ütközésen. Mivel jóval magasabb a másiknál, a csokoládébarna tincsekkel koronázott csinos női fej valahol mellkastájékon ütközik Launridanba, hacsak a nőben nem volt több lélekjelenlét, és esetleg valahogy megoldotta a baleset elkerülését.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-05-01 10:03:01
Üzenet elküldve: 2020-05-01 10:03:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*Éjtépő a fekete telivér kényelmes tempóban vágtatva tűnik fel a Kikötő területén a viszonylag magas gnóm gazdájával. Ganer sosem járt még a kikötőben, ezért kíváncsian szemléli meg a kikötő épületeit, raktárait. Megviselt és erősen használatba vetnek tűnnek az épületek. Matrózok és mindenféle népek megfordulhatnak erre. Az itteni élet messze más, mint amit Arthenior-ban vagy MilOchass-ban megszokhatott. Éjtépő a rosszalkodó telivér még mindig nem hajlandó engedelmeskedni és gazdáját a Lakónegyed felé viszi. távolban először apró kalyibák tűnnek fel. Megpróbálja visszafordítani a lovát, de az továbbra is halad, makacsul a Lakónegyed belseje felé.*
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-04-30 23:47:29
Üzenet elküldve: 2020-04-30 23:47:29
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Alludrin Svideran//
*A fakószőke hajzuhatagba túr, miközben hunyorogva fixírozza az előtte elsiető tengerészeket. Egy pillanatra arcizmai megfeszülnek, de csakhamar elhúzza száját. Túl rizikós lenne.
Nagyot roppan fogai között az alma, miközben a piszkoszöld szemek unottan cikáznak tovább az emberek sűrűjében. Hátát az ócska tornác gerendájának veti, miközben szórakozottan lóbálja lábát a hordón ülve. Mögötte kerregve nyikordul a bordélyház ajtaja, ilyenkor fényes nappal nincs túl nagy forgalom egy efféle lebujban.
Még egyet harap a gyümölcsből, majd ruhaujjába törli száját. Elégedetten szív egyet taknyán, majd az almát eldobva elrugaszkodik a hordóról. Látja a férfit. A szikár fehérhajú a hosszú, fekete köpenyben. Így első pillantásra nem tűnik veszélyesnek, ráadásul egyedül van... Bár szemmel láthatóan ismeri a járást, talán van, aki még nála is jobban.
Arcába löki a sirálytollas kalapot, majd a férfi után szegődik. Óvatosan, puhán mozog az emberek között, akár egy macska, igyekezvén nem felhívni magára a figyelmet. Még azt a halovány mosolyt is leküzdi, mi ajkai sarkát csiklandozza izgalmában. Tekintetét persze az előtte haladó férfire szegezi, s igyekszik kellőképp csökkentei a távolságot kettejük között.*
A hozzászólás írója (Milhen Raeymoor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.30 23:52:01
*A fakószőke hajzuhatagba túr, miközben hunyorogva fixírozza az előtte elsiető tengerészeket. Egy pillanatra arcizmai megfeszülnek, de csakhamar elhúzza száját. Túl rizikós lenne.
Nagyot roppan fogai között az alma, miközben a piszkoszöld szemek unottan cikáznak tovább az emberek sűrűjében. Hátát az ócska tornác gerendájának veti, miközben szórakozottan lóbálja lábát a hordón ülve. Mögötte kerregve nyikordul a bordélyház ajtaja, ilyenkor fényes nappal nincs túl nagy forgalom egy efféle lebujban.
Még egyet harap a gyümölcsből, majd ruhaujjába törli száját. Elégedetten szív egyet taknyán, majd az almát eldobva elrugaszkodik a hordóról. Látja a férfit. A szikár fehérhajú a hosszú, fekete köpenyben. Így első pillantásra nem tűnik veszélyesnek, ráadásul egyedül van... Bár szemmel láthatóan ismeri a járást, talán van, aki még nála is jobban.
Arcába löki a sirálytollas kalapot, majd a férfi után szegődik. Óvatosan, puhán mozog az emberek között, akár egy macska, igyekezvén nem felhívni magára a figyelmet. Még azt a halovány mosolyt is leküzdi, mi ajkai sarkát csiklandozza izgalmában. Tekintetét persze az előtte haladó férfire szegezi, s igyekszik kellőképp csökkentei a távolságot kettejük között.*
A hozzászólás írója (Milhen Raeymoor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.30 23:52:01
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-04-30 17:51:42
Üzenet elküldve: 2020-04-30 17:51:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Fejét kiszellőztetendő indult útnak a levegő városának központjából. A főtéri szökőkút, vagy a piac forgataga nem bizonyult elégséges nyugtatónak, ahogy a környéket övező mezők vagy erdők sem. Reményei szerint majd az erősen sós és haltetemektől bájosan bűzlő, mégis frissítő fuvallat, mely természetesen a tenger irányából érheti csak, elhessegeti különös kedélyét, mi az utóbbi pár napban uralkodott el felette, s váltotta fel szokásosan és idáig megbízhatóan jelen lévő, szerfelett komolytalan, mégis végtelen magabiztosságot sugárzó énjét.
Nem meglepő módon, nem vált kedvencévé ez a bizarr hangulat, ezért bármit megtenne, hogy lerázza magáról. Sok mindennel próbálkozott már rövid idő alatt, példának okáért megpróbált munkálataiba temetkezni, csecsebecséket vásárolni, sőt, több ízben hívta segítségül újdonsült kedvencét, a wegtoreni rumot is, ám egyik módszer sem bizonyult hatásosnak. Két opció maradt hát véleménye szerint, a hűs tengeri levegő, s egy férfi társasága. Ezek közül a kikötőben legalább az egyiket biztosan megleli, jobb híján hát ide vezették léptei. A Sellőig viszont egyelőre nem fog elkolbászolni, annyira nem kétségbeesett. S csak remélni tudja, jó ideig még nem is lesz.
Tudja, nem a legbiztonságosabb környék, mit könnyed, kora délutáni sétájához választott, s már azt is, nem a legmelegebb, habár az idefelé vezető úton igazán jó ötletnek tartotta, hogy köpenyét szállásán hagyta. Nos, erről a továbbiakban már kevésbé van meggyőződve. Nélküle sincs mondjuk alul öltözve, bársony, méregzöld, alakját követő blúza csupán dekoltázs tájékán mutat több bőrt, mint az talán bizonyos körökben illendőnek tekinthető, ám szem alakú amulettje díszes éke a szabadon maradt területnek. Nadrágja teve színű, combjához feszül, a bőr, miből készült, puhára lett képezve. Csizmája a barna egy sötétebb árnyalatában képviselteti magát, szinte térdéig felérve, mérsékelten magas sarokkal dobva meg hősnőnk átlagos alacsonyságát. Oldalán tarisznyája lóg, tartalmát diszkréten csörrentve minden lépésénél. Haját ezúttal sem fogta össze, így a csokoládé fürtök időnként arcában landolnak, ahogy a szél fel-felerősödik.
Léptei nélkülözik a konkrét célt, járása mégsem tekinthető tétovának, ki messziről szemléli, minden bizonnyal úgy hiszi, konkrét dolog csalta a dokkokhoz.*
*Fejét kiszellőztetendő indult útnak a levegő városának központjából. A főtéri szökőkút, vagy a piac forgataga nem bizonyult elégséges nyugtatónak, ahogy a környéket övező mezők vagy erdők sem. Reményei szerint majd az erősen sós és haltetemektől bájosan bűzlő, mégis frissítő fuvallat, mely természetesen a tenger irányából érheti csak, elhessegeti különös kedélyét, mi az utóbbi pár napban uralkodott el felette, s váltotta fel szokásosan és idáig megbízhatóan jelen lévő, szerfelett komolytalan, mégis végtelen magabiztosságot sugárzó énjét.
Nem meglepő módon, nem vált kedvencévé ez a bizarr hangulat, ezért bármit megtenne, hogy lerázza magáról. Sok mindennel próbálkozott már rövid idő alatt, példának okáért megpróbált munkálataiba temetkezni, csecsebecséket vásárolni, sőt, több ízben hívta segítségül újdonsült kedvencét, a wegtoreni rumot is, ám egyik módszer sem bizonyult hatásosnak. Két opció maradt hát véleménye szerint, a hűs tengeri levegő, s egy férfi társasága. Ezek közül a kikötőben legalább az egyiket biztosan megleli, jobb híján hát ide vezették léptei. A Sellőig viszont egyelőre nem fog elkolbászolni, annyira nem kétségbeesett. S csak remélni tudja, jó ideig még nem is lesz.
Tudja, nem a legbiztonságosabb környék, mit könnyed, kora délutáni sétájához választott, s már azt is, nem a legmelegebb, habár az idefelé vezető úton igazán jó ötletnek tartotta, hogy köpenyét szállásán hagyta. Nos, erről a továbbiakban már kevésbé van meggyőződve. Nélküle sincs mondjuk alul öltözve, bársony, méregzöld, alakját követő blúza csupán dekoltázs tájékán mutat több bőrt, mint az talán bizonyos körökben illendőnek tekinthető, ám szem alakú amulettje díszes éke a szabadon maradt területnek. Nadrágja teve színű, combjához feszül, a bőr, miből készült, puhára lett képezve. Csizmája a barna egy sötétebb árnyalatában képviselteti magát, szinte térdéig felérve, mérsékelten magas sarokkal dobva meg hősnőnk átlagos alacsonyságát. Oldalán tarisznyája lóg, tartalmát diszkréten csörrentve minden lépésénél. Haját ezúttal sem fogta össze, így a csokoládé fürtök időnként arcában landolnak, ahogy a szél fel-felerősödik.
Léptei nélkülözik a konkrét célt, járása mégsem tekinthető tétovának, ki messziről szemléli, minden bizonnyal úgy hiszi, konkrét dolog csalta a dokkokhoz.*
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:30:24
Üzenet elküldve: 2020-04-30 16:30:24
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Megfontolt
// Tengeri expedíció //
//Napváltás - 3. nap//
//Kihajózás//
*Fräd alig különbözik lényegileg egy ketrecbe zárt állattól, mikor elvágják a tengertől. Talán azért van ez, mivel otthonára emlékezteti, kissé összeköti Wegtorennel, ahová visszatérne, de el is vágyódik onnan. A tudós higgadtabb, a joviális vigyor nem virít arcán, szemei csak úgy csillognak az izgalomtól, szíve pedig ki akar ugrani, mikor orrába beáramlik a sós levegő bódító illata. Tapintani lehet itt a szabadságot, a lapos végtelenség ez, a férfi pedig odáig van érte, régi szép emlékek kötik hozzá. Úgy veszi észre, a Prof őt ecseteli a legkevésbé, Zopalt pedig a legtöbbet, Daesyst a legelőkelőbben, Svorntot pedig... akár egy kollégát, úgy kezeli. A kalóznak még nem bocsátotta meg a dokkoknál történteket, talán nem is fogja, lehet ismerősük hajója volt az. Nem lepődik meg a felkonferálásokon, ő a legkevésbé kedvelt a társaságból, azért biccent a matrózok felé. Kíváncsi a végtelenre, talán utolsó útja is lesz ez. Egyelőre hátul összekulcsolja karjait, mélyen magába szívja a felfoghatatlanul hatalmas víztömeget illatát, majd a horizontra mered. Lassan indulnak, mindjárt talán a habokat is szelni kezdik, de nem feledkezik meg a feladatáról is. A Professzor felé néz, most következik az ő feladata - legalábbis a szeszélyes tudós így gondolja.*
- Uram, elkérhetném a térképet? *Egyáltalán szükséges ez már? Legkevésbé sem biztos, persze ezt a lihanechi tudja csak. Képtelen gondoltaok cikáznak a fejében, mindenféle furcsa szerzetekről, elképzelt lényekről és talmid támadásokról, ahol helytállnak mindannyian. Elvarázsolt.*
//Napváltás - 3. nap//
//Kihajózás//
*Fräd alig különbözik lényegileg egy ketrecbe zárt állattól, mikor elvágják a tengertől. Talán azért van ez, mivel otthonára emlékezteti, kissé összeköti Wegtorennel, ahová visszatérne, de el is vágyódik onnan. A tudós higgadtabb, a joviális vigyor nem virít arcán, szemei csak úgy csillognak az izgalomtól, szíve pedig ki akar ugrani, mikor orrába beáramlik a sós levegő bódító illata. Tapintani lehet itt a szabadságot, a lapos végtelenség ez, a férfi pedig odáig van érte, régi szép emlékek kötik hozzá. Úgy veszi észre, a Prof őt ecseteli a legkevésbé, Zopalt pedig a legtöbbet, Daesyst a legelőkelőbben, Svorntot pedig... akár egy kollégát, úgy kezeli. A kalóznak még nem bocsátotta meg a dokkoknál történteket, talán nem is fogja, lehet ismerősük hajója volt az. Nem lepődik meg a felkonferálásokon, ő a legkevésbé kedvelt a társaságból, azért biccent a matrózok felé. Kíváncsi a végtelenre, talán utolsó útja is lesz ez. Egyelőre hátul összekulcsolja karjait, mélyen magába szívja a felfoghatatlanul hatalmas víztömeget illatát, majd a horizontra mered. Lassan indulnak, mindjárt talán a habokat is szelni kezdik, de nem feledkezik meg a feladatáról is. A Professzor felé néz, most következik az ő feladata - legalábbis a szeszélyes tudós így gondolja.*
- Uram, elkérhetném a térképet? *Egyáltalán szükséges ez már? Legkevésbé sem biztos, persze ezt a lihanechi tudja csak. Képtelen gondoltaok cikáznak a fejében, mindenféle furcsa szerzetekről, elképzelt lényekről és talmid támadásokról, ahol helytállnak mindannyian. Elvarázsolt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1180-1199