Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
960. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-11 18:26:15
Üzenet elküldve: 2024-11-11 18:26:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Már megint azok a tűlevelek. Nem érdekli. A keze mégis megindul a fejtetőre és végigsimít ujjaival rajta, majd egyenesen le a fonatán. Nem mozdul a tekintete a pontról, amire mered a semmibe, ahogy érzi, hogy néhol végigkaristolja az ujjbegyét a néhány kiálló hegyes levél. Talán nem ártana kiszedni őket. Nincsen nála tükör. A másiknál van. Nem szeret kérni. Majd inkább felveszi a csuklyáját, ha beérnek a Kikötőbe.
Talán enyhült némileg a másik jelenlétében, de nem felejt el semmit. Nincs oka folyton gyanakodni, mert már másfél napja vannak egymás közvetlen közelében és nem történt gond. De felkészültnek kell maradnia attól, mert nem minden minutumban keresi a veszélyt. Vele jár, lankadatlan a figyelem, mégsem az veszi át a teljes uralmat az elméje felett.
Nem mond már semmit, aminek el kellett hagynia a száját, az elhagyta. Vissza akar érni a Kikötőbe, pedig nem várja ott semmi. Tán csak egy egész éjjelen át tartó munka... és aztán? Majd kitalálja. Leina ismételten képtelenségeket beszél. Mintha nem tudná hová mennek... mi lehet ott jó? Hunyorog, majd megfeszíti jobban az izmait, ahogy egyre gyorsabb a vágta. A Világítótorony fénye jelzi, hogy már nincs sok hátra.
Nem tudja hová akar menni a lány, de elméletileg ő ismeri a helyet. Ril ezen tudása hiányos, leginkább a torony és a lakása között ingázik. Mintha nem is akarná jobban megismerni azt a halszagú mocskos terepet, ahol egyébként él. Így is elkerülhetetlenek a szűk utcák, sikátorok, ami mintha baljósabb lenne, mint bármikor. Változtatnia kell a hozzáállásán, de ott motoz a fejében az a reggel, ami most ezer évvel távolibbnak tűnik. A fekete macska az arany szemeivel... behunyja egy pillanatra inkább a sajátját és a rothadó szagot orrába juttató menetszéllel űzi el a további képeket, amik előjöhettek volna.
Mikor már eléggé beértek a Dokkok mélyére, akkor szólal csak meg.*
- Szóval? Mi a nagy ötlet?
*Már megint azok a tűlevelek. Nem érdekli. A keze mégis megindul a fejtetőre és végigsimít ujjaival rajta, majd egyenesen le a fonatán. Nem mozdul a tekintete a pontról, amire mered a semmibe, ahogy érzi, hogy néhol végigkaristolja az ujjbegyét a néhány kiálló hegyes levél. Talán nem ártana kiszedni őket. Nincsen nála tükör. A másiknál van. Nem szeret kérni. Majd inkább felveszi a csuklyáját, ha beérnek a Kikötőbe.
Talán enyhült némileg a másik jelenlétében, de nem felejt el semmit. Nincs oka folyton gyanakodni, mert már másfél napja vannak egymás közvetlen közelében és nem történt gond. De felkészültnek kell maradnia attól, mert nem minden minutumban keresi a veszélyt. Vele jár, lankadatlan a figyelem, mégsem az veszi át a teljes uralmat az elméje felett.
Nem mond már semmit, aminek el kellett hagynia a száját, az elhagyta. Vissza akar érni a Kikötőbe, pedig nem várja ott semmi. Tán csak egy egész éjjelen át tartó munka... és aztán? Majd kitalálja. Leina ismételten képtelenségeket beszél. Mintha nem tudná hová mennek... mi lehet ott jó? Hunyorog, majd megfeszíti jobban az izmait, ahogy egyre gyorsabb a vágta. A Világítótorony fénye jelzi, hogy már nincs sok hátra.
Nem tudja hová akar menni a lány, de elméletileg ő ismeri a helyet. Ril ezen tudása hiányos, leginkább a torony és a lakása között ingázik. Mintha nem is akarná jobban megismerni azt a halszagú mocskos terepet, ahol egyébként él. Így is elkerülhetetlenek a szűk utcák, sikátorok, ami mintha baljósabb lenne, mint bármikor. Változtatnia kell a hozzáállásán, de ott motoz a fejében az a reggel, ami most ezer évvel távolibbnak tűnik. A fekete macska az arany szemeivel... behunyja egy pillanatra inkább a sajátját és a rothadó szagot orrába juttató menetszéllel űzi el a további képeket, amik előjöhettek volna.
Mikor már eléggé beértek a Dokkok mélyére, akkor szólal csak meg.*
- Szóval? Mi a nagy ötlet?
959. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-10 21:55:58
Üzenet elküldve: 2024-11-10 21:55:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Láthatatlanok//
-Hajtűk? *Torpan meg. Olyan régen megrendelték őket, hogy a közelmúlt sűrű eseményei következtében gyakorlatilag ki is ment a fejéből. Elsőre nem is igazán tudja, mire gondol az elflány, de csakhamar észbe kap.*
-Persze, a hajtűk! Gyere!
*Noha legszívesebben már a fogadó ágyát nyomná Alissäna társaságában, a pillangó kérését még véletlenül sem hagyná figyelmen kívül. Kézenfogva vezeti a lányt. Kellemesen melegnek és puhának találja az aprócska kezet. Egészen megszokta már, ahogy Alissäna efféle módokon keresi a közelségét de még mindig pillangók röpködnek tőle a gyomrában.*
-Aha. Gyakrabban. *Figyel a lányra, de nyitva tartja a szemét is. Noha nem rögvest a dokkok mentén haladnak, a szűk utcácska, mi egyenest a partszakaszra visz, szokatlan látványt kínál. A végében jókora cölöp áll, a tengeri szellőben himbálózó test pedig még ily távolról is összetéveszthetetlen.*
-Valami történt. Siessünk! *Finoman szorítja csak meg a lány kezét és a lehető legbékésebb utcákon vezeti őt keresztül. Egy kívülálló talán visszafordulna a baljós látványra, ám ő már megszokta a hasonlóakat itt, a Kikötőben.*
-Grokk! *Köszönti széles vigyorral a testes férfit. Természetesen kéztávon kívül marad, csak a biztonság kedvéért. Grokk előszeretettel részesíti ugyanis pofonokban.*
-Tudod, a hajtű. És a fennmaradó aranyat is meghoztuk. *Mielőtt Alissäna erszényéért nyúlna, szikár mellkasát büszkén kidüllesztve nyúl sajátjáért. Ugyan megfogyatkozott a tartalma a vásárlást követően, de feltett szándéka a fenekére nézni a szütyőnek. Azzal a lendülettel helyezi a 100 aranyat a pultra.
Amennyiben megkapja a hajtűket a megbeszéltek szerint, át is nyújtja őket Alissänának.*
-Köszönöm Grokk még egyszer! Jövök egyel! *Búcsúzik a morózus hangulatú férfitól, mielőtt az bármit szólhatna. Nem óhajtja faggatni a dokkok mentén látottakról. Nem attól fél, hogy az rossz néven venné, sokkal inkább attól, hogy valaki más esetleg meghallja őt. A Kikötőben a faggatózás nem dívik.*
-Siessünk vissza, mielőtt ránk esteledik. *Szavait természetesen Alissänának címzi, miközben megkísérli újra összekulcsolni kezeiket.*
-Hajtűk? *Torpan meg. Olyan régen megrendelték őket, hogy a közelmúlt sűrű eseményei következtében gyakorlatilag ki is ment a fejéből. Elsőre nem is igazán tudja, mire gondol az elflány, de csakhamar észbe kap.*
-Persze, a hajtűk! Gyere!
*Noha legszívesebben már a fogadó ágyát nyomná Alissäna társaságában, a pillangó kérését még véletlenül sem hagyná figyelmen kívül. Kézenfogva vezeti a lányt. Kellemesen melegnek és puhának találja az aprócska kezet. Egészen megszokta már, ahogy Alissäna efféle módokon keresi a közelségét de még mindig pillangók röpködnek tőle a gyomrában.*
-Aha. Gyakrabban. *Figyel a lányra, de nyitva tartja a szemét is. Noha nem rögvest a dokkok mentén haladnak, a szűk utcácska, mi egyenest a partszakaszra visz, szokatlan látványt kínál. A végében jókora cölöp áll, a tengeri szellőben himbálózó test pedig még ily távolról is összetéveszthetetlen.*
-Valami történt. Siessünk! *Finoman szorítja csak meg a lány kezét és a lehető legbékésebb utcákon vezeti őt keresztül. Egy kívülálló talán visszafordulna a baljós látványra, ám ő már megszokta a hasonlóakat itt, a Kikötőben.*
-Grokk! *Köszönti széles vigyorral a testes férfit. Természetesen kéztávon kívül marad, csak a biztonság kedvéért. Grokk előszeretettel részesíti ugyanis pofonokban.*
-Tudod, a hajtű. És a fennmaradó aranyat is meghoztuk. *Mielőtt Alissäna erszényéért nyúlna, szikár mellkasát büszkén kidüllesztve nyúl sajátjáért. Ugyan megfogyatkozott a tartalma a vásárlást követően, de feltett szándéka a fenekére nézni a szütyőnek. Azzal a lendülettel helyezi a 100 aranyat a pultra.
Amennyiben megkapja a hajtűket a megbeszéltek szerint, át is nyújtja őket Alissänának.*-Köszönöm Grokk még egyszer! Jövök egyel! *Búcsúzik a morózus hangulatú férfitól, mielőtt az bármit szólhatna. Nem óhajtja faggatni a dokkok mentén látottakról. Nem attól fél, hogy az rossz néven venné, sokkal inkább attól, hogy valaki más esetleg meghallja őt. A Kikötőben a faggatózás nem dívik.*
-Siessünk vissza, mielőtt ránk esteledik. *Szavait természetesen Alissänának címzi, miközben megkísérli újra összekulcsolni kezeiket.*
958. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-10 18:09:32
Üzenet elküldve: 2024-11-10 18:09:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Láthatatlanok//
*Végre megérkeznek a dokkokhoz. Önmagát is meglepi azzal, hogy a megszokás mintha valamiféle szeretetté kezdene melegedni, holott nem sok szerethető tulajdonsága van a könyörtelen, koszos és alávaló Kikötőnek.
Mivel közös útjuk végéhez értek, ezért megvárja amíg a két férfi befejezi a társalgást, majd valaki lesegíti őt a szekérről, mielőtt rövid búcsút intenének a kedves idegennek.
Valamivel felszabadultabbá válik, hogy ismét kettesben vannak a félvérrel, ezt ellensúlyozza, hogy a Kikötőben leheletnyit mindig feszültebb a kelleténél. Természetesen minden oka megvan rá. Pipacsokkal tarkított ébenfekete haját ismételten fekete csuklyája alá rejti, mely szokásos módon arcát is valamelyest beárnyékolja. Az egyedüli, akinél nem a lábai előtt elterülő földet bámulja, az Haldrian. Igyekszik nem túl gyakran körbe pillantani, s ha meg is teszi, akkor is csupán diszkréten. Megtanulta, hogy az aggodalom gyengeséget sugall, azzal pedig örömmel élnek vissza.*
- Akkor elmegyünk a hajtűkért?
*Úgy sejti a fattyú nem felejtette el, mégis jobbnak látja emlékeztetni őt.*
- Már nem emlékszem melyik árus volt.
*Teszi hozzá, miközben bal keze ismételten a fiú kézfejét keresi meg, hogy ujjaikat összefűzhessék, s remélhetőleg így ne szakadjanak el olyan könnyen egymástól.*
- Köszönöm, hogy segíttettél ebben.
*Folytatja egy halovány, hálás mosollyal arcán. Most úgy érzi, hogy jó a kedve, s nem sok minden tudná letörni őt.*
- Jól esett kicsit máshol lenni. Talán gyakrabban nézhetnénk körül a taverna falain kívül.
*Végre megérkeznek a dokkokhoz. Önmagát is meglepi azzal, hogy a megszokás mintha valamiféle szeretetté kezdene melegedni, holott nem sok szerethető tulajdonsága van a könyörtelen, koszos és alávaló Kikötőnek.
Mivel közös útjuk végéhez értek, ezért megvárja amíg a két férfi befejezi a társalgást, majd valaki lesegíti őt a szekérről, mielőtt rövid búcsút intenének a kedves idegennek.
Valamivel felszabadultabbá válik, hogy ismét kettesben vannak a félvérrel, ezt ellensúlyozza, hogy a Kikötőben leheletnyit mindig feszültebb a kelleténél. Természetesen minden oka megvan rá. Pipacsokkal tarkított ébenfekete haját ismételten fekete csuklyája alá rejti, mely szokásos módon arcát is valamelyest beárnyékolja. Az egyedüli, akinél nem a lábai előtt elterülő földet bámulja, az Haldrian. Igyekszik nem túl gyakran körbe pillantani, s ha meg is teszi, akkor is csupán diszkréten. Megtanulta, hogy az aggodalom gyengeséget sugall, azzal pedig örömmel élnek vissza.*
- Akkor elmegyünk a hajtűkért?
*Úgy sejti a fattyú nem felejtette el, mégis jobbnak látja emlékeztetni őt.*
- Már nem emlékszem melyik árus volt.
*Teszi hozzá, miközben bal keze ismételten a fiú kézfejét keresi meg, hogy ujjaikat összefűzhessék, s remélhetőleg így ne szakadjanak el olyan könnyen egymástól.*
- Köszönöm, hogy segíttettél ebben.
*Folytatja egy halovány, hálás mosollyal arcán. Most úgy érzi, hogy jó a kedve, s nem sok minden tudná letörni őt.*
- Jól esett kicsit máshol lenni. Talán gyakrabban nézhetnénk körül a taverna falain kívül.
957. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-24 16:19:14
Üzenet elküldve: 2024-10-24 16:19:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
*Nem gondolná, hogy a félvér nem jön rá egyből, hogy csak egy aprócska színjáték az, hogy közelebb húzódik hozzá. Nem az okozza, hogy fázik. Finoman csúszik a keze tulajdon köpenye anyagára, igen gondosan elkerülve azt, hogy igazán érintse a félelfet. Kevés a hely köztük, de éppen még bírható. Nem a másikkal van a baj, senkihez nem akar közelebb kerülni, mint amennyire az adott helyzet megkívánja. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy mi a jó lépés, ő sem szeretne feltűnő lenni az aranyaival, és a megfestett bőrével, ami áttetszik a ruhája anyagán. Ha valamiért mégis felismerné a másikat a bőszen keresgélő, akkor Ril is bajba kerül, aki épp mellette van, na meg a táskájában van elrejtve annak hajdanvolt áruja. Könnyebb felé fordulni, eltakarva mindenkitől egymást és tettetni a jóleső közelséget, aminek igen hamar van vége, mert pontosan csak addig bírja, ameddig muszáj. Bántani azért nem akarta, de jeleznie kell, hogy hol vannak a határok és a csípőjét érő ujjak bizony igencsak átlépnek azon, főleg, ha már nem pillant rájuk senki.*
- Mindent értek.
*Forgatja meg szemeit, de már bújik is elő valami mosolyféle. Ő aztán nem ítélkezhet senki felett és nem is igazán érdekli, miféle bajba sodorja magát Haldrian alkalomadtán. De valamiért szórakoztatja a jelenség. Az már kevésbé, hogy jóformán dideregve húzza amaz össze magán az ő köpenyét, mert fázik. A libabőr mégis azon fut végig igazán, akin nincs rajta az anyag. A mosolyból egyetlen hangnyi nevetés tör elő a képre, na meg Haldrian ötletére*
- Az pont az a hely, amit mondtál, hogy be ne tegyem a lábam?
*Bólint egyet elismerően. A legjobb helyre viszi, valami meleg italra. Nem mond nemet, úgysincs jobb dolga, s nem az a társaság, akit annyira ellenez.
A nemrégiben eltűnt, méltán kedvesen becézett alak viszont újra feltűnik, mintha csak beletörődve a sorsába igyekezne vissza oda, ahonnan eredetileg indult.*
//Kikötői kalamajka//
*Nem gondolná, hogy a félvér nem jön rá egyből, hogy csak egy aprócska színjáték az, hogy közelebb húzódik hozzá. Nem az okozza, hogy fázik. Finoman csúszik a keze tulajdon köpenye anyagára, igen gondosan elkerülve azt, hogy igazán érintse a félelfet. Kevés a hely köztük, de éppen még bírható. Nem a másikkal van a baj, senkihez nem akar közelebb kerülni, mint amennyire az adott helyzet megkívánja. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy mi a jó lépés, ő sem szeretne feltűnő lenni az aranyaival, és a megfestett bőrével, ami áttetszik a ruhája anyagán. Ha valamiért mégis felismerné a másikat a bőszen keresgélő, akkor Ril is bajba kerül, aki épp mellette van, na meg a táskájában van elrejtve annak hajdanvolt áruja. Könnyebb felé fordulni, eltakarva mindenkitől egymást és tettetni a jóleső közelséget, aminek igen hamar van vége, mert pontosan csak addig bírja, ameddig muszáj. Bántani azért nem akarta, de jeleznie kell, hogy hol vannak a határok és a csípőjét érő ujjak bizony igencsak átlépnek azon, főleg, ha már nem pillant rájuk senki.*
- Mindent értek.
*Forgatja meg szemeit, de már bújik is elő valami mosolyféle. Ő aztán nem ítélkezhet senki felett és nem is igazán érdekli, miféle bajba sodorja magát Haldrian alkalomadtán. De valamiért szórakoztatja a jelenség. Az már kevésbé, hogy jóformán dideregve húzza amaz össze magán az ő köpenyét, mert fázik. A libabőr mégis azon fut végig igazán, akin nincs rajta az anyag. A mosolyból egyetlen hangnyi nevetés tör elő a képre, na meg Haldrian ötletére*
- Az pont az a hely, amit mondtál, hogy be ne tegyem a lábam?
*Bólint egyet elismerően. A legjobb helyre viszi, valami meleg italra. Nem mond nemet, úgysincs jobb dolga, s nem az a társaság, akit annyira ellenez.
A nemrégiben eltűnt, méltán kedvesen becézett alak viszont újra feltűnik, mintha csak beletörődve a sorsába igyekezne vissza oda, ahonnan eredetileg indult.*
956. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-23 19:16:36
Üzenet elküldve: 2024-10-23 19:16:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
*Természetesen átejti ingének zugaiból a gyümölcsöket a felkínált zsákba. Halovány mosoly bujkál ajkainak szegletében, elvégre az aranyszemű úgy fest, igenis segíteni óhajt; ha csak persze nem a gyümölcseire fáj a foga, bár ezt az eshetőséget talán kizárhatja.
Köszönetképp biccent, majd átveszi a felkínált köpenyt. Hamar magára kanyarítja, a csuklyát pedig a fejébe húzza. Egy pillanatra sajátosan édeskés illat üti meg orrát, kizárva a Kikötő sós és halszagú levegőjét. A lány belekarol, s meglepődni sem igen van ideje, már a sikátor kijárata felé tartanak. Biztos benne, hogy a csípős tengeri levegő libabőrt fog varázsolni újdonsült kompániájának bőrére. El is időzik egy darabig a karcsú vonalakon, mielőtt Ril közelebb bújna.* ~Talán fázik.~ *Fut át agyán a gondolat. Valóban úgy festhetnek, mint egy andalgó pár, vagy talán egy kurtizán és lelkes kuncsaftja a sarkon. Nem utasítaná vissza ezt a fajta közelséget egy Rilhez hasonló elftől; éppen csak viszont, hogy a lány csípőjét érik ujjai, a testrész gazdája nem átall falig taszajtani, hogy meglepődve nyekken. Elkapja tekintetét és sebtiben rendezi arcizmait, mielőtt válaszra nyitná száját.*
-Az akkor aranyba kerülne. *Feleli nagy bölcsen.*
-Így meg bérmentve van. *Egy bólintással ad nyomatékot szavainak, majd a csípős időre való tekintettel összébb húzza mellkasán a puha köpenyt.*
-A vendégem vagy valami melegre. Mit szólsz a Rumos Rókalyukhoz? Oda egy olyan fajta kalmárbarbár biztos nem megy be... *Annak ellenére, hogy a baj, mit fejére hozott aprócska, nem kockáztatná Relael türelmét egy esetleges konfliktussal. Ráadásul a közelmúlt fényében van egy olyan érzése, hogy Alissäna sem díjazná túlzottan, ha csinos elfeket hordana a fogadóba.*
//Kikötői kalamajka//
*Természetesen átejti ingének zugaiból a gyümölcsöket a felkínált zsákba. Halovány mosoly bujkál ajkainak szegletében, elvégre az aranyszemű úgy fest, igenis segíteni óhajt; ha csak persze nem a gyümölcseire fáj a foga, bár ezt az eshetőséget talán kizárhatja.
Köszönetképp biccent, majd átveszi a felkínált köpenyt. Hamar magára kanyarítja, a csuklyát pedig a fejébe húzza. Egy pillanatra sajátosan édeskés illat üti meg orrát, kizárva a Kikötő sós és halszagú levegőjét. A lány belekarol, s meglepődni sem igen van ideje, már a sikátor kijárata felé tartanak. Biztos benne, hogy a csípős tengeri levegő libabőrt fog varázsolni újdonsült kompániájának bőrére. El is időzik egy darabig a karcsú vonalakon, mielőtt Ril közelebb bújna.* ~Talán fázik.~ *Fut át agyán a gondolat. Valóban úgy festhetnek, mint egy andalgó pár, vagy talán egy kurtizán és lelkes kuncsaftja a sarkon. Nem utasítaná vissza ezt a fajta közelséget egy Rilhez hasonló elftől; éppen csak viszont, hogy a lány csípőjét érik ujjai, a testrész gazdája nem átall falig taszajtani, hogy meglepődve nyekken. Elkapja tekintetét és sebtiben rendezi arcizmait, mielőtt válaszra nyitná száját.*
-Az akkor aranyba kerülne. *Feleli nagy bölcsen.*
-Így meg bérmentve van. *Egy bólintással ad nyomatékot szavainak, majd a csípős időre való tekintettel összébb húzza mellkasán a puha köpenyt.*
-A vendégem vagy valami melegre. Mit szólsz a Rumos Rókalyukhoz? Oda egy olyan fajta kalmárbarbár biztos nem megy be... *Annak ellenére, hogy a baj, mit fejére hozott aprócska, nem kockáztatná Relael türelmét egy esetleges konfliktussal. Ráadásul a közelmúlt fényében van egy olyan érzése, hogy Alissäna sem díjazná túlzottan, ha csinos elfeket hordana a fogadóba.*
955. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-22 17:14:59
Üzenet elküldve: 2024-10-22 17:14:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
*Az az igen halvány mosoly kissé szélesebb lesz, de annál gunyorosabb. ~Képzelem.~ Ingatja meg kissé a fejét, de nem megy tovább, miért is ne segítene... Jobb dolga nincsen, s bár társaságra nem vágyik, legalább történik valami. Sokaknak ettől függetlenül még nem adatna meg a kegy, hogy megtegye ezt érte, de a félvér, még ha nem is tudja, az elején igen sokat segített neki. Információkkal, mert valóban sokat jár a szája, de azzal is, hogy az első napjai egyikén ott volt és láthatta általa, hogy egyáltalán hová is érkezett. Talán csak jókor volt jó helyen, s most éppen Ril van azon a jó helyen.
Figyeli a szürke tekintetet, ahogy próbál mellette kinézni a távolba, s lassan meg is érti, hogy mi miatt kényszerült ebbe a helyzetbe. Egy pillanatra hunyja csak be a szemét, s rendezi is az arcát a megszokott kiismerhetetlenre.*
- Jó.
*Fülel, hogy hallja e azt, aki keresi a másikat, s bár eddig nem látott közeledni senkit, most mintha tényleg léptek zaját hallaná, de nem nézi meg feltűnően. Visszafordul, majd a táskájába dobja a narancsot, s mutatja, hogy fér még bele, ne szerencsétlenkedjen tovább azzal, hogy az ingét használja zsáknak. Kevés feltűnőbb van annál, még ha a köpenyét át is adja. Nincs sok idejük, Haldrian-nak gyorsan kell cselekednie, s amint sikerült elhelyezni a szerzeményeket, a következő pillanatban már annak kezében is terem a sötét csuklyás anyag. Hogy ő foglaljon le valakit, az most nem tetsző ötlet, de régen játszott már ilyesmit. Persze sokkal súlyosabb ajánlatokért és nem mellesleg fájóbb végkimenetellel, mint ami itt lehetséges volna. Melege nem lesz, a rajta lévő felső áttetsző ujjai nem arra vannak kitalálva, hogy melegen tartsa, bár belegondolva sziklamászásra sem, mégis onnan jött. Teljesen mindegy addig a kevés ideig, amíg eljutnak a Varjúig, már ha oda szeretne menni. Amint a köpenye a másikon, belekarolva vezeti ki a sikátorból, s egy távolabbra eső sarok után megállva bújik közel hozzá, mintha csak andalgó pár lennének ezen az ocsmány helyen. De mindez addig tart, amíg el nem tűnik a közelükből végre az, aki keresi gyümölcsei eltulajdonítóját. Hogy elvonult-e a vész, csak reméli, mindenesetre ha tisztes távolságban tudja magukat tőle, akkor egy finom taszítással löki neki Haldrian-t a falnak, hogy elég. Rendkívül utálja a közelséget, annak szemei pedig sosem hazudnak túlzottan, még a végén megtetszik neki a helyzet.*
- Megvenni nem szokásod?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.22 17:18:12
//Kikötői kalamajka//
*Az az igen halvány mosoly kissé szélesebb lesz, de annál gunyorosabb. ~Képzelem.~ Ingatja meg kissé a fejét, de nem megy tovább, miért is ne segítene... Jobb dolga nincsen, s bár társaságra nem vágyik, legalább történik valami. Sokaknak ettől függetlenül még nem adatna meg a kegy, hogy megtegye ezt érte, de a félvér, még ha nem is tudja, az elején igen sokat segített neki. Információkkal, mert valóban sokat jár a szája, de azzal is, hogy az első napjai egyikén ott volt és láthatta általa, hogy egyáltalán hová is érkezett. Talán csak jókor volt jó helyen, s most éppen Ril van azon a jó helyen.
Figyeli a szürke tekintetet, ahogy próbál mellette kinézni a távolba, s lassan meg is érti, hogy mi miatt kényszerült ebbe a helyzetbe. Egy pillanatra hunyja csak be a szemét, s rendezi is az arcát a megszokott kiismerhetetlenre.*
- Jó.
*Fülel, hogy hallja e azt, aki keresi a másikat, s bár eddig nem látott közeledni senkit, most mintha tényleg léptek zaját hallaná, de nem nézi meg feltűnően. Visszafordul, majd a táskájába dobja a narancsot, s mutatja, hogy fér még bele, ne szerencsétlenkedjen tovább azzal, hogy az ingét használja zsáknak. Kevés feltűnőbb van annál, még ha a köpenyét át is adja. Nincs sok idejük, Haldrian-nak gyorsan kell cselekednie, s amint sikerült elhelyezni a szerzeményeket, a következő pillanatban már annak kezében is terem a sötét csuklyás anyag. Hogy ő foglaljon le valakit, az most nem tetsző ötlet, de régen játszott már ilyesmit. Persze sokkal súlyosabb ajánlatokért és nem mellesleg fájóbb végkimenetellel, mint ami itt lehetséges volna. Melege nem lesz, a rajta lévő felső áttetsző ujjai nem arra vannak kitalálva, hogy melegen tartsa, bár belegondolva sziklamászásra sem, mégis onnan jött. Teljesen mindegy addig a kevés ideig, amíg eljutnak a Varjúig, már ha oda szeretne menni. Amint a köpenye a másikon, belekarolva vezeti ki a sikátorból, s egy távolabbra eső sarok után megállva bújik közel hozzá, mintha csak andalgó pár lennének ezen az ocsmány helyen. De mindez addig tart, amíg el nem tűnik a közelükből végre az, aki keresi gyümölcsei eltulajdonítóját. Hogy elvonult-e a vész, csak reméli, mindenesetre ha tisztes távolságban tudja magukat tőle, akkor egy finom taszítással löki neki Haldrian-t a falnak, hogy elég. Rendkívül utálja a közelséget, annak szemei pedig sosem hazudnak túlzottan, még a végén megtetszik neki a helyzet.*
- Megvenni nem szokásod?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.22 17:18:12
954. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-22 09:25:38
Üzenet elküldve: 2024-10-22 09:25:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
-Milyen jó újra látni! *Arcára költöztet valami mosolyfélét, de ráfagyni látszik, ahogy félrebillentett fejjel pillant végig a sikátoron. Attól függetlenül, hogy Ril jóvoltából némileg takarásba került az utcafrontról, nem egyenesedik fel a hordó mögül. Helyette megmutatja az ingbe bujtatott szerzeményét, ami nem több néhány egzotikus gyümölcsnél. Akad közöttük citrus, de még banán is.*
-Nem tudom, mit van úgy oda az ipse. Valami messziről jött kalmárféle. Észre sem vette persze! De valaki szólt neki, mert csak utánam jött... *Kipillant Ril csípője mellett, s valóban; egy testes, furcsa színkavalkádba öltözött férfi szitkozódva masírozik el épp a sikátor bejárata előtt.*
-Látott itt eltűnni. *Elhúzza száját, miközben visszakalandozik az aranytekintetre. Nincs szó róla, hogy rettegne, de azért egy kiadós verést szívesen megúszna. Azon mereng, vajon a hosszúfülű hajlandóságot mutat-e segíteni. Végső soron megközelítette, ez pedig már fél siker.*
-Nézd, ha segítesz, megosztom veled a... szerzeményt. *Nagylelkűen pakol a hordó tetejére egy narancsot.*
-De megkaphatod a banánt is, de akkor nagyon oda kell tenned magad. *Ismét csak kipislog a lány mellett.*
-Mit szólsz? Elvonhatnád a figyelmét. *Végigméri a lányt. Olyan fajta, akinek olvasni lehet az arcából, ha számára tetszetős vonalakat lát.*
-Vagy kölcsönadhatod a köpenyed. Nem hiszem, hogy felismerne. Főleg társaságban. *Homlokráncolva pillant fel. Nem sokat tud a rejtélyes elfről, de valószínűsíti, hogy ennél valamivel komolyabb munkák miatt vesztegeti drága idejét a Kikötőben. Bárhogy is, bolond lenne veszni hagyni egy ilyen lehetőséget, s nem csak a szerencsés menekülésre gondol.*
//Kikötői kalamajka//
-Milyen jó újra látni! *Arcára költöztet valami mosolyfélét, de ráfagyni látszik, ahogy félrebillentett fejjel pillant végig a sikátoron. Attól függetlenül, hogy Ril jóvoltából némileg takarásba került az utcafrontról, nem egyenesedik fel a hordó mögül. Helyette megmutatja az ingbe bujtatott szerzeményét, ami nem több néhány egzotikus gyümölcsnél. Akad közöttük citrus, de még banán is.*
-Nem tudom, mit van úgy oda az ipse. Valami messziről jött kalmárféle. Észre sem vette persze! De valaki szólt neki, mert csak utánam jött... *Kipillant Ril csípője mellett, s valóban; egy testes, furcsa színkavalkádba öltözött férfi szitkozódva masírozik el épp a sikátor bejárata előtt.*
-Látott itt eltűnni. *Elhúzza száját, miközben visszakalandozik az aranytekintetre. Nincs szó róla, hogy rettegne, de azért egy kiadós verést szívesen megúszna. Azon mereng, vajon a hosszúfülű hajlandóságot mutat-e segíteni. Végső soron megközelítette, ez pedig már fél siker.*
-Nézd, ha segítesz, megosztom veled a... szerzeményt. *Nagylelkűen pakol a hordó tetejére egy narancsot.*
-De megkaphatod a banánt is, de akkor nagyon oda kell tenned magad. *Ismét csak kipislog a lány mellett.*
-Mit szólsz? Elvonhatnád a figyelmét. *Végigméri a lányt. Olyan fajta, akinek olvasni lehet az arcából, ha számára tetszetős vonalakat lát.*
-Vagy kölcsönadhatod a köpenyed. Nem hiszem, hogy felismerne. Főleg társaságban. *Homlokráncolva pillant fel. Nem sokat tud a rejtélyes elfről, de valószínűsíti, hogy ennél valamivel komolyabb munkák miatt vesztegeti drága idejét a Kikötőben. Bárhogy is, bolond lenne veszni hagyni egy ilyen lehetőséget, s nem csak a szerencsés menekülésre gondol.*
953. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:12:50
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:12:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A hold fakó fénye tükröződik a nyugodt víztükrön, ahogy egy csónak halkan siklik rajta a kikötő felé. Az evezők ritmikus csobbanása megtöri az éjszaka csendjét, de alig hallható a távolból érkező hullámok morajlása mellett. Vheirr'maal áll a csónak orrában, ébenfekete bőre szinte eggyé válik az éj sötétjével. Hosszú, hófehér haja könnyedén táncol a tengeri szélben, kontrasztot alkotva környezetével. Rubinvörös szemei éberen pásztázzák a kikötő dokkjait, minden apró részletet megfigyelve. Az épületek megviseltek, a fa deszkák korhadnak, a kőfalakat só és idő marta meg. A sikátorok mélyén árnyak mozognak, részeg matrózok botorkálnak hazafelé, vagy éppen kétes alakok üzletelnek a sötétben. Jól látja ezeket a részleteket, hiszen remekül lát a sötétben. A levegőben a tenger sós illata keveredik a hal és a kátrány szagával, míg a távolból a dokkokra jellemző zajok szűrődnek át, mint rakodómunkások kiáltásai, hajók köteleinek nyikorgása, és a víz halk csobbanásai. A csónak orra halkan koppan a móló oldalán. A csónakot irányító alak bólint Vheirr'maal felé, aki nesztelenül lép a partra. Barna bőrcsizmája alig ad ki hangot a nedves deszkákon. Megáll egy pillanatra, és mélyen beszívja a ritkán érzett sós levegőt, majd megigazítja fekete bőrvértjét, ami szinte elnyeli a holdfény gyenge sugarait. Oldalán a rövidkardja nyugszik, melyet elegánsan megigazít. Nyakában a kígyófejet formázó függő hidegen simul bőréhez, emlékeztetve őt múltjára és céljaira. Ahogy megindul léptei biztosak és céltudatosak, mozdulatai könnyedek, mint a szél. Testtartása egyenes és büszke. Ahogy elindul a kikötő szűk utcái felé, érzékei élesek és figyelmesek. Hallja a távoli nevetéseket, egy ablakból kiszűrődő zenét, egy macska neszét a szemétkupacok között. Szeme sarkából észrevesz egy árnyat, ami gyorsan eltűnik egy sikátor mélyén, de nem tulajdonít neki jelentőséget. Tudja, hogy ebben a városban mindenki saját ügyeivel van elfoglalva, és ezt nem kívánja megváltoztatni vagy beleavatkozni. Áthalad egy szűk utcán, ahol a házak olyan közel vannak egymáshoz, hogy a felső emeletek szinte összeérnek. A macskakövek nedvesek a tengeri párától, és néhol mohával vannak borítva. Vheirr'maal óvatosan kerüli ki a tócsákat, nem akarja, hogy a víz összecsapja a fényes csizmáját. Egy elhagyatott piac tér felé halad, ahol napközben árusok kínálják portékáikat, de most üres és csendes. Megáll egy pillanatra, hogy tájékozódjon. Emlékszik a rögtönzött térképre, amit a hajón az egyik matróztól hallva rajzolt le. Tudja, merre kell mennie, de a város labirintusszerű utcái még a legtapasztaltabbakat is könnyen megtéveszthetik. Elindul egy szélesebb utca felé, ahol néhány lámpás gyenge fénye világítja meg az utat. Itt valamivel több mozgást tapasztal, vámtisztek, akik fáradtan térnek haza, és néhány késői munkás, akik még most fejezték be a napi teendőiket. Nincs velük dolga így némán halad el mellettük. Fogadót vagy épp késdobálót keres, attól függ mit talál. Előbb egy lakónegyedet kell elérnie, mielőtt valamire való fogadót találhat, legalább is a kikérdezett matróz szerint.*
952. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-21 16:37:24
Üzenet elküldve: 2024-10-21 16:37:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
*A szűk sikátorok között igyekszik sétálni mindig, mintha a falak óvni tudnák, bár csak a kíváncsi szemek azok, amiktől még mindig jobb távol lenni. Nem tudja megszokni a halbűzt, a mocskot, de addig nem sikerült eljutnia, hogy más felé keressen magának lakhatást. Ha választani kell a nyílt terep és aközött, amit most választott útvonalául a szokásos sziklamászása után, akkor egyértelmű a döntés. Kevesen zavarják meg, ha pedig igen, nem félne használni a hátán végighúzódó kardot, vagy a köpenye rejtekében ráaggatott dobókések egyikét. A hangosan óbégató matrózok sem vonzzák különösképpen, az ízes beszólások következtében pedig nem szeretne felesleges bajba kerülni, pusztán azért, mert valaki tarkójába állítja a pengéit. Nem éri meg, jobb itt. Nem néz be mindenhová tüzetesen, már nem érez késztetést rá, hogy minden saroknál résen legyen, bár a szagokat nem, azt már megszokta, hogy miféle lelkek ólálkodnak a dokkoknál. A hangra, amire figyelmes lesz, kissé összeszűkül a szeme. A pisszegésből igen nehéz megállapítani, hogy ki ajkai közül préselődött ki, de azt is, hogy mit akarnak tőle. Ha még egy részeg dokkmunkás próbálkozik ízléstelen ajánlattal... de nem ez történik. A megfeszült állkapocs enged, a tekintete lágyul, ahogy meglátja, hogy ki is "szólította meg". Még egy halvány mosoly is ráhúzódik, ahogy felméri, hogy Haldrian mit szerencsétlenkedik a hordó mögött. Elindul felé, nem látott mást közeledni, nem érti miért bujkál, de az oka biztosan megvan. Kíváncsian villannak az aranyak, bár az érdeklődés sem olyan könnyen olvasható ki belőle, viszont engedékenyebb ha róla van szó. Maga sem tudja miért.*
- Figyelek Haldrian.
*Fonja keresztbe maga előtt a karját és fürkészi a másikat, hogy mégis mi a jó eget keres ott azokkal a gyümölcsökkel. Elengedi a füle mellett a megjegyzést, természetesen biztos benne, hogy amaz megoldaná, amit meg kell, hiszen egyértelműen mutatja a látott kép, hogy ura a helyzetnek...*
- Épp ráérek.
//Kikötői kalamajka//
*A szűk sikátorok között igyekszik sétálni mindig, mintha a falak óvni tudnák, bár csak a kíváncsi szemek azok, amiktől még mindig jobb távol lenni. Nem tudja megszokni a halbűzt, a mocskot, de addig nem sikerült eljutnia, hogy más felé keressen magának lakhatást. Ha választani kell a nyílt terep és aközött, amit most választott útvonalául a szokásos sziklamászása után, akkor egyértelmű a döntés. Kevesen zavarják meg, ha pedig igen, nem félne használni a hátán végighúzódó kardot, vagy a köpenye rejtekében ráaggatott dobókések egyikét. A hangosan óbégató matrózok sem vonzzák különösképpen, az ízes beszólások következtében pedig nem szeretne felesleges bajba kerülni, pusztán azért, mert valaki tarkójába állítja a pengéit. Nem éri meg, jobb itt. Nem néz be mindenhová tüzetesen, már nem érez késztetést rá, hogy minden saroknál résen legyen, bár a szagokat nem, azt már megszokta, hogy miféle lelkek ólálkodnak a dokkoknál. A hangra, amire figyelmes lesz, kissé összeszűkül a szeme. A pisszegésből igen nehéz megállapítani, hogy ki ajkai közül préselődött ki, de azt is, hogy mit akarnak tőle. Ha még egy részeg dokkmunkás próbálkozik ízléstelen ajánlattal... de nem ez történik. A megfeszült állkapocs enged, a tekintete lágyul, ahogy meglátja, hogy ki is "szólította meg". Még egy halvány mosoly is ráhúzódik, ahogy felméri, hogy Haldrian mit szerencsétlenkedik a hordó mögött. Elindul felé, nem látott mást közeledni, nem érti miért bujkál, de az oka biztosan megvan. Kíváncsian villannak az aranyak, bár az érdeklődés sem olyan könnyen olvasható ki belőle, viszont engedékenyebb ha róla van szó. Maga sem tudja miért.*
- Figyelek Haldrian.
*Fonja keresztbe maga előtt a karját és fürkészi a másikat, hogy mégis mi a jó eget keres ott azokkal a gyümölcsökkel. Elengedi a füle mellett a megjegyzést, természetesen biztos benne, hogy amaz megoldaná, amit meg kell, hiszen egyértelműen mutatja a látott kép, hogy ura a helyzetnek...*
- Épp ráérek.
951. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-21 00:52:51
Üzenet elküldve: 2024-10-21 00:52:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kikötői kalamajka//
-Psszt! PSSZT! *Ha az ember ismerőst lát, azt illik megszólítani, még a Kikötőben is. Neki azonban nem néhány jó szava lenne az amúgy távolságtartó lányhoz, s ez rögtön látszik is a pozitúrájából; elvégre egy szebb napokat látott hordó mögül integet, s e szóban forgó hordó is egy dokkokmenti, szűk zsákutcácskában kapott helyet. Mégsem gondolja, hogy a lány nem közelíti meg. Nem úgy tűnt bármikor is rövid ismeretségük alatt, hogy amaz tartana tőle. Ha őszinte akar lenni magával, fogalma sincs, hogy a rejtélyes elflány tulajdonképp hányadán is áll vele. De alighanem rövidesen kiderül ez is.
Haldrian rejtőzködésének roppant prózai oka hamar szembetűnhet Ril számára. Nem nehéz kiszúrni a dudorodó gyümölcsöket, amiket felhajtott ingében fog, még akkor sem, ha épp a hordó mögött térdepel.*
-Kéne egy csekélyke szívesség. Csak egy nagyon pici. *Hunyorogva pislog a lányra, miközben szavad ujjaival mutatja, hogy mennyire kicsinyke az a szívesség, amire áhítozik.*
-Persze csak ha ráérsz épp. Mert persze nincs olyasmiről szó, amit ne tudnék magam megoldani. De talán neked is megéri. *Még tovább üti a vasat, igyekezvén azért hiúságát is megőrizni. Előre sem szalad ittlétének miértjével, elvégre előbb szeretne megbizonyosodni róla, számolhat-e Ril segítségével. Különben csak feleslegesen jártatná a száját. Azt pedig Relael is tudtára adta nem egyszer, hogy túl sokat tesz ilyesmit. Sebtiben hátrasimítja a rakoncátlan, sötét fürtöket, miközben megkeresi tekintetével azt a különös, aranyszín tekintetet. Meri remélni, hogy gazdájuk azelőtt kötélnek áll majd, mielőtt beavatná a nagy tervbe.*
//Kikötői kalamajka//
-Psszt! PSSZT! *Ha az ember ismerőst lát, azt illik megszólítani, még a Kikötőben is. Neki azonban nem néhány jó szava lenne az amúgy távolságtartó lányhoz, s ez rögtön látszik is a pozitúrájából; elvégre egy szebb napokat látott hordó mögül integet, s e szóban forgó hordó is egy dokkokmenti, szűk zsákutcácskában kapott helyet. Mégsem gondolja, hogy a lány nem közelíti meg. Nem úgy tűnt bármikor is rövid ismeretségük alatt, hogy amaz tartana tőle. Ha őszinte akar lenni magával, fogalma sincs, hogy a rejtélyes elflány tulajdonképp hányadán is áll vele. De alighanem rövidesen kiderül ez is.
Haldrian rejtőzködésének roppant prózai oka hamar szembetűnhet Ril számára. Nem nehéz kiszúrni a dudorodó gyümölcsöket, amiket felhajtott ingében fog, még akkor sem, ha épp a hordó mögött térdepel.*
-Kéne egy csekélyke szívesség. Csak egy nagyon pici. *Hunyorogva pislog a lányra, miközben szavad ujjaival mutatja, hogy mennyire kicsinyke az a szívesség, amire áhítozik.*
-Persze csak ha ráérsz épp. Mert persze nincs olyasmiről szó, amit ne tudnék magam megoldani. De talán neked is megéri. *Még tovább üti a vasat, igyekezvén azért hiúságát is megőrizni. Előre sem szalad ittlétének miértjével, elvégre előbb szeretne megbizonyosodni róla, számolhat-e Ril segítségével. Különben csak feleslegesen jártatná a száját. Azt pedig Relael is tudtára adta nem egyszer, hogy túl sokat tesz ilyesmit. Sebtiben hátrasimítja a rakoncátlan, sötét fürtöket, miközben megkeresi tekintetével azt a különös, aranyszín tekintetet. Meri remélni, hogy gazdájuk azelőtt kötélnek áll majd, mielőtt beavatná a nagy tervbe.*
950. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-01 20:31:45
Üzenet elküldve: 2024-10-01 20:31:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Már napok óta úton van, de talán egy hat is eltelt azóta, hogy elindult az ingoványból. Hosszú utat tett meg, amíg elért idáig. Greksar orrlyukaiba erőszakosan tolakszik be a sós tengeri levegő. Előtte a végtelen kék tenger terül el, egészen a horizontig. Ez nem az ő világa már. Mégis, valami ismeretlen erő vonzza lefelé a kikötő felé, ahol hatalmas hajók sorakoznak, mint úszó erődök. Félelmetes látvány ez számára, olyasmi, amit még sosem látott ezidáig. Az ősi fenyvesek gyantás törzsei lassan ritkulnak mögötte, a lusta homály is lemarad valahol. Most a tenger végtelen birodalma veszi körül, amely bár félelmet kelt benne, egyre közelebb húzza magához. A dokkok felé haladva magasan jár a nap, a fény bevilágítja az alant elterülő kikötőt, Greksar pont ezért vonakodik leereszkedni ebbe a zsúfolt világba. Jobban kedveli az éjszaka jótékony sötétjét, ami betakarja hatalmas testét. Az elméjében suttogó hang azonban nem tűr többé tétovázást. Bár a kezével már fegyvere felé nyúlna, a hang visszatartja ettől. Ez számára hatalmas kihívás, hiszen ösztönei mást diktálnak. Lábai tétován, mégis egyre biztosabban viszik a dokkok felé, ahol kalózok, csempészek és haramiák élik mindennapjaikat. Az emberek alig vetnek rá egy pillantást, hiszen a kikötő forgatagában egy bűzlő ork látványa már nem okoz meglepetést. Greksar jelenléte legfeljebb egy pár kíváncsi tekintetet vonz, de ez is inkább a külsejének szól, mintsem fajának. Olyan, mintha most mászott volna ki egy bűzös mocsárból, és valójában ez részben igaz is. Orrát betöltik a kikötő jellegzetes illatai a nyers tengeri halak fanyar szaga, a hajók nedves fájának aromája, és a különféle ételek fura illata. Kerüli a tömeget, de rendületlenül halad előre a lakónegyed sötét, zsúfolt házai felé. Bár még mindig nem érti teljesen, mi vonzza ide, érzi, hogy útja a végéhez közeledik, vagy talán épp egy új kezdődik el.*
A hozzászólás írója (Greksar Drogestrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.01 21:19:18
A hozzászólás írója (Greksar Drogestrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.01 21:19:18
949. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:32:14
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:32:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lassú ügetésben halad lovával a dokkok kaotikus forgatagában. Az aranybarna szemei figyelmesen pásztázzák a környezetet, miközben Lenxyn, a hűséges hiúz hangtalanul követi a macskaköves utcák árnyékában. A tenger sós illata és a hajókról érkező zajok keverednek a kikötő jellegzetes szagával, melyben a hal és a szurok aromája uralkodik. A szűk sikátorok között matrózok és kereskedők sürgölődnek, részeg tengerészek dalolnak hamisan, míg a vámtisztek orrukat fennhordva ellenőrzik a rakományokat. Wynpeiros ügyesen kerülgeti a rakodásra váró ládákat és hordókat, lova patái alatt néha megcsikordul a kövezet. Sötét bőrruházata és bőrvértje szinte eggyé válik a környezettel, míg visszacsapó íja és elf nyilai csendesen pihennek a hátán. Egy pillanatra megáll a hullámtörő közelében, és tekintete a távolban horgonyzó vitorlásokra téved. Gondolatai az ismeretlen vizek és távoli partok felé kalandoznak, de hamar visszatér a jelenbe. Tudja, hogy az ő útja most az erdőség felé vezet, távol a kikötő zajától és nyüzsgésétől. A házak lassan ritkulnak, a levegő frissebbé válik, ahogy a Lakónegyed szélét elhagyja. A kikötő határában megáll egy pillanatra, mélyet lélegezve a természet illatából. Az erdő hívogatóan terül el előtte, a fák lombjai között átszűrődő fény nyugalmat áraszt. Wynpeiros elmosolyodik, és megsimítja Lenxyn fejét.*
- Induljunk, barátom. *Mondja halkan, majd lovával belép az erdőség ösvényeire, maga mögött hagyva a kikötő nyüzsgő világát.*
- Induljunk, barátom. *Mondja halkan, majd lovával belép az erdőség ösvényeire, maga mögött hagyva a kikötő nyüzsgő világát.*
948. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:01:59
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:01:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
* Elég sok időt töltött el a kikötőben. Nem éppen egy lovagnak való hely, de hát nem is nagyon dicsekedett vele. Ideje nagy részét pihenéssel töltötte. A kósza hírek a városból, viszont felkeltették az érdeklődését. Úgy osztják most arra a nemesi rangot, mint a cukrot, és ő világ életében arra vágyott, hogy nemesi rangra emelkedhessen, így hát nem is időzik tovább a kelleténél. Egy kora reggeli hajnalon felölti lovagi vértezetét és a csacsit a csatamén után kötve kilovagol a kikötőből. Ebben a korai órában nem számít nagy figyelemre.*
947. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-17 07:57:07
Üzenet elküldve: 2024-09-17 07:57:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szekéren//
//Zárás//
*Utasai közül a férfi tűnik beszédesebbnek. Ahogy látja vigyáz az elfre. Haldrian tartja szóval őt az útjuk során.*
-Én magam is hasonlóan hallottam. A Rókalyukat én is messziről kerülöm. Ha jó kis verekedést akar az ember akkor oda lehet menni.
*Mondjuk talán ez az egész Kikötőre igaz lehet. Lassan bedöcögnek a Kikötőbe. A tenger hangja és illata is egyre intenzívebb. A meleg időre kellemes hűvös szelet hoz a tenger. A bejáratnál megáll és hagyja, hogy a két utasa leszálljon.*
-Sok szerencsét a dolgotokhoz. Kompenzációra meg nincs szükség. Szívesen segítettem.
*Kacsint feléjük, majd elindul az egyik dokkhoz, ahol egy jól öltözött férfi áll, két testőrrel és egy másik szekérrel. Úgy tűnik lesz még egy útja Artheniorba.*
//Zárás//
*Utasai közül a férfi tűnik beszédesebbnek. Ahogy látja vigyáz az elfre. Haldrian tartja szóval őt az útjuk során.*
-Én magam is hasonlóan hallottam. A Rókalyukat én is messziről kerülöm. Ha jó kis verekedést akar az ember akkor oda lehet menni.
*Mondjuk talán ez az egész Kikötőre igaz lehet. Lassan bedöcögnek a Kikötőbe. A tenger hangja és illata is egyre intenzívebb. A meleg időre kellemes hűvös szelet hoz a tenger. A bejáratnál megáll és hagyja, hogy a két utasa leszálljon.*
-Sok szerencsét a dolgotokhoz. Kompenzációra meg nincs szükség. Szívesen segítettem.
*Kacsint feléjük, majd elindul az egyik dokkhoz, ahol egy jól öltözött férfi áll, két testőrrel és egy másik szekérrel. Úgy tűnik lesz még egy útja Artheniorba.*
946. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-16 16:42:02
Üzenet elküldve: 2024-09-16 16:42:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szekéren//
-Ha kiismered, onnantól már nincs mitől tartani. Javarészt. Azért mindig meglephetik az embert. *Válaszolja Alissäna helyett. A leány elpilledni látszik; ő pedig nem kárhoztatja érte. Hagyja, hadd pihenjen, ő pedig szívesen diskurál fuvarosukkal.*
-Hja! Egyszer megjártam magam is. *Nem ereszti bő lére a dolgot, de kis híján kellemetlen vége szakadt a sellőházi kiruccanásának.*
-Ha nem elég vaskos a... Az erszényed, akkor kár a gőzért. Zabosak, ha arany nélkül maradnak. *Feleli nagy bölcsen, miközben előrébb mászik a bak irányába.*
-Alissäna nem sellő. De... Hasonló mesterségben utazik. *Vigyorog. Nem úgy tűnik, hogy a fickó felóhajtja bérelni, úgyhogy nincs miért titkolnia a dolgot.*
-Ha rám hallgatsz, keresel egy fogadót, mielőtt lemegy a nap. Csak kerüld a Rumos Rókalyukat. Ott nem csak a kemény ágy nyomja az ember hátát. Minden második nap van valami ramazuri... *Ecseteli tovább a Kikötő mikéntjét. Van néhány biztonságos fogadó... Példának okáért a Sellőház - ha az ember meg tudja fizetni - vagy a Hét Varjú Taverna. Bár utóbbi igen teli mostanság.*
-Ha itt kiteszel minket, azt megköszönöm! *Szól a férfihoz, ahogy immár kőházak között kacskaringóznak. Talán lesz olyan szívélyes és nem kér majd semmit cserébe. Ritka madár az ilyen, de találkozott már hasonlóval.*
-Ha kiismered, onnantól már nincs mitől tartani. Javarészt. Azért mindig meglephetik az embert. *Válaszolja Alissäna helyett. A leány elpilledni látszik; ő pedig nem kárhoztatja érte. Hagyja, hadd pihenjen, ő pedig szívesen diskurál fuvarosukkal.*
-Hja! Egyszer megjártam magam is. *Nem ereszti bő lére a dolgot, de kis híján kellemetlen vége szakadt a sellőházi kiruccanásának.*
-Ha nem elég vaskos a... Az erszényed, akkor kár a gőzért. Zabosak, ha arany nélkül maradnak. *Feleli nagy bölcsen, miközben előrébb mászik a bak irányába.*
-Alissäna nem sellő. De... Hasonló mesterségben utazik. *Vigyorog. Nem úgy tűnik, hogy a fickó felóhajtja bérelni, úgyhogy nincs miért titkolnia a dolgot.*
-Ha rám hallgatsz, keresel egy fogadót, mielőtt lemegy a nap. Csak kerüld a Rumos Rókalyukat. Ott nem csak a kemény ágy nyomja az ember hátát. Minden második nap van valami ramazuri... *Ecseteli tovább a Kikötő mikéntjét. Van néhány biztonságos fogadó... Példának okáért a Sellőház - ha az ember meg tudja fizetni - vagy a Hét Varjú Taverna. Bár utóbbi igen teli mostanság.*
-Ha itt kiteszel minket, azt megköszönöm! *Szól a férfihoz, ahogy immár kőházak között kacskaringóznak. Talán lesz olyan szívélyes és nem kér majd semmit cserébe. Ritka madár az ilyen, de találkozott már hasonlóval.*
945. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:12:23
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:12:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem ez volt a célja. Egyáltalán nem azért jött ide, hogy a legjobb megoldás, amit egy szorult helyzetből való szabadulásra ki tud találni, az az legyen, hogy hazudik. Ambíciókkal, határozott célokkal kereste fel ezt a nőt, megtalálta, de amit elért, az csupán annyi, hogy minden elszántságát darabokra zúzatta vele, veszélybe sodorta egy barátja életét, és most már egy idegenét is azzal, hogy a Pegazus tulajdonosának nevét nyögte be valódi pártfogójának elárulása helyett.
Badarság volt egyáltalán idejönni. Így is örülhet, hogy amit meg lehetett menteni, azt úgy látszik, sikerült is megvédeni.*
- Nincs minek kiderülnie. Még egyszer mondom, nem ártottam neked, és nem is akarok.
*Belül persze forr benne a düh, a bosszúvágy, és a saját maga ellen érzett gyűlölet, amit továbbra is amiatt érez, hogy egyáltalán visszajött a kikötőbe. Maga mögött hagyta ezt a koszfészket, a büdös halszagot, a csatornaszagot, az éhezést. Helyette tető van a feje fölött, kényelmes ágyban alszik, szép ruhákban jár, megbecsülik, erre neki mégis ide kellett tolnia a képét, hogy hősködjön. Azért, hogy valami nagyot mutasson. ~Gratulálhatsz magadnak, Merlana Naerice! Ügyes vagy, mondhatom…~ Ostorozza magát tovább, de már nem néz vissza az aranyló szemekbe. Menekülni akar innen, minél hamarabb.*
- Nem mondom, hogy örülök, hogy megismertelek…
*Ennyit mond csak csupán, majd léptein gyorsítva eltűnik a másik szeme elől, de ahogy halad az utcákon, a félelem végig vele marad. Minden második lépés után hátranéz, hogy követik-e. Borzalmas érzés. Mint egy béklyó. Úgy érzi, minden sötét lyukból az a szempár bámul rá. Többször megrázza a fejét, próbálja kitisztítani a gondolatait, de egyelőre hiába, nem megy. Hosszú lesz, mire sikerül majd meggyőznie magát arról, hogy nincs mitől tartania. Már, ha valóban nincs…
A következő egy-két napot még biztosan itt tölti, mielőtt visszamenne Arthenior-ba, de a szükségesnél nem akar tovább maradni. El akar innen menni, és soha vissza sem nézni kudarca helyszínére.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem ez volt a célja. Egyáltalán nem azért jött ide, hogy a legjobb megoldás, amit egy szorult helyzetből való szabadulásra ki tud találni, az az legyen, hogy hazudik. Ambíciókkal, határozott célokkal kereste fel ezt a nőt, megtalálta, de amit elért, az csupán annyi, hogy minden elszántságát darabokra zúzatta vele, veszélybe sodorta egy barátja életét, és most már egy idegenét is azzal, hogy a Pegazus tulajdonosának nevét nyögte be valódi pártfogójának elárulása helyett.
Badarság volt egyáltalán idejönni. Így is örülhet, hogy amit meg lehetett menteni, azt úgy látszik, sikerült is megvédeni.*
- Nincs minek kiderülnie. Még egyszer mondom, nem ártottam neked, és nem is akarok.
*Belül persze forr benne a düh, a bosszúvágy, és a saját maga ellen érzett gyűlölet, amit továbbra is amiatt érez, hogy egyáltalán visszajött a kikötőbe. Maga mögött hagyta ezt a koszfészket, a büdös halszagot, a csatornaszagot, az éhezést. Helyette tető van a feje fölött, kényelmes ágyban alszik, szép ruhákban jár, megbecsülik, erre neki mégis ide kellett tolnia a képét, hogy hősködjön. Azért, hogy valami nagyot mutasson. ~Gratulálhatsz magadnak, Merlana Naerice! Ügyes vagy, mondhatom…~ Ostorozza magát tovább, de már nem néz vissza az aranyló szemekbe. Menekülni akar innen, minél hamarabb.*
- Nem mondom, hogy örülök, hogy megismertelek…
*Ennyit mond csak csupán, majd léptein gyorsítva eltűnik a másik szeme elől, de ahogy halad az utcákon, a félelem végig vele marad. Minden második lépés után hátranéz, hogy követik-e. Borzalmas érzés. Mint egy béklyó. Úgy érzi, minden sötét lyukból az a szempár bámul rá. Többször megrázza a fejét, próbálja kitisztítani a gondolatait, de egyelőre hiába, nem megy. Hosszú lesz, mire sikerül majd meggyőznie magát arról, hogy nincs mitől tartania. Már, ha valóban nincs…
A következő egy-két napot még biztosan itt tölti, mielőtt visszamenne Arthenior-ba, de a szükségesnél nem akar tovább maradni. El akar innen menni, és soha vissza sem nézni kudarca helyszínére.*
944. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:25:02
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:25:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Megkapta, amit akart. Máskor nem így intézte volna, vagy nem az lenne a vége, hogy a nevek után a másik elmehet. De most más cél van, nem akar ettől nagyobb feltűnést. Nem mondott semmit. Még csak az sem derülhetett ki igazán a nő számára, hogy ki ő és mire képes. Kapott hozzá egy irányt, de nem derülhetett ki belőle a világon semmi. Követte, csak annyit láthatott belőle, hogy igen ügyesen mászik sziklát. Azon túl, pedig hogy megtörhetetlen.
Ő irányít és ez bőven elég. Néhány szóval, fenyegetés nélkül is sikeresen. Csak meg kell látni a módját, mi az, amivel sakkban tud tartani. Remélhetőleg nem fogja akarni a nő őt, el akarja majd felejteni, mert nem hagyta érvényesülni. Nem vár bosszúra, de sosem lehet tudni, szeszélyesek tudnak lenni azok, akik nem kapták meg, amit akarnak. Akikben tombol a nagyravágyás, akik utálnak veszíteni. Nem felejtheti el az arcot, de ha ennyivel most be tudja fejezni, akkor legyen. Nem hisz neki maradéktalanul, de mivel nem ismeri az artheniori viszonyokat, mert sejtései szerint onnan jöhetett, így nem lett volna árulkodó semmi.*
- Mh. Kiderül.
*Ennyit enged csak meg, hogy azért azt ne gondolja, hogy ostoba. De nincs értelme többnek, nincs értelme fenyegetni, nincs értelme itt hagyni egy tetemet. Akkor el kéne mennie. Vagy újrakezdenie mindent ezen a szeméttelepen... és abba van aki, ami nem fér bele. Ez egy súlyos kockázat, de talán megéri. Miérteken nem lovagol. *
- Elmehetsz.
*Zárja rövidre. Nem a másik dönt. Ő dönt. És nem egészen elégedett, mert nyitott ajtót is hagyott, de talán épp elég. A kikötő amúgy sem ennek a lánynak való, akárhogy nézi. Menjen vissza oda, ahonnan jött és keressen olyat, akit meg tud venni, aki van olyan bolond, hogy nem látja át. Ha nem bírja nyugton hagyni a tudat, majd utána megy. Elég lesz Merlaná-nak a hír is, hogy a két névből egy miatta kerül egy fejfára, ha bárki egyáltalán megtalálja a testet és akar neki emléket. Neki is elég tán a tudat, hogy lesz valaki, akit ő irányíthat, ha szüksége lesz valamire. Mert ezt azért fontolgatja.
Nem mozdul még. Ha akar valamit, majd mondja. De nem fogja visszatartani. Még csak a hátába sem fúrja az aranyakat, hogy nézze az útját.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Megkapta, amit akart. Máskor nem így intézte volna, vagy nem az lenne a vége, hogy a nevek után a másik elmehet. De most más cél van, nem akar ettől nagyobb feltűnést. Nem mondott semmit. Még csak az sem derülhetett ki igazán a nő számára, hogy ki ő és mire képes. Kapott hozzá egy irányt, de nem derülhetett ki belőle a világon semmi. Követte, csak annyit láthatott belőle, hogy igen ügyesen mászik sziklát. Azon túl, pedig hogy megtörhetetlen.
Ő irányít és ez bőven elég. Néhány szóval, fenyegetés nélkül is sikeresen. Csak meg kell látni a módját, mi az, amivel sakkban tud tartani. Remélhetőleg nem fogja akarni a nő őt, el akarja majd felejteni, mert nem hagyta érvényesülni. Nem vár bosszúra, de sosem lehet tudni, szeszélyesek tudnak lenni azok, akik nem kapták meg, amit akarnak. Akikben tombol a nagyravágyás, akik utálnak veszíteni. Nem felejtheti el az arcot, de ha ennyivel most be tudja fejezni, akkor legyen. Nem hisz neki maradéktalanul, de mivel nem ismeri az artheniori viszonyokat, mert sejtései szerint onnan jöhetett, így nem lett volna árulkodó semmi.*
- Mh. Kiderül.
*Ennyit enged csak meg, hogy azért azt ne gondolja, hogy ostoba. De nincs értelme többnek, nincs értelme fenyegetni, nincs értelme itt hagyni egy tetemet. Akkor el kéne mennie. Vagy újrakezdenie mindent ezen a szeméttelepen... és abba van aki, ami nem fér bele. Ez egy súlyos kockázat, de talán megéri. Miérteken nem lovagol. *
- Elmehetsz.
*Zárja rövidre. Nem a másik dönt. Ő dönt. És nem egészen elégedett, mert nyitott ajtót is hagyott, de talán épp elég. A kikötő amúgy sem ennek a lánynak való, akárhogy nézi. Menjen vissza oda, ahonnan jött és keressen olyat, akit meg tud venni, aki van olyan bolond, hogy nem látja át. Ha nem bírja nyugton hagyni a tudat, majd utána megy. Elég lesz Merlaná-nak a hír is, hogy a két névből egy miatta kerül egy fejfára, ha bárki egyáltalán megtalálja a testet és akar neki emléket. Neki is elég tán a tudat, hogy lesz valaki, akit ő irányíthat, ha szüksége lesz valamire. Mert ezt azért fontolgatja.
Nem mozdul még. Ha akar valamit, majd mondja. De nem fogja visszatartani. Még csak a hátába sem fúrja az aranyakat, hogy nézze az útját.*
943. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-06 15:21:43
Üzenet elküldve: 2024-09-06 15:21:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen, azt hitte. Azt hitte, hogy megtalálta, hol van a lakat azon a láthatatlan láncon, és hosszú percekig úgy érezte, hogy azt is megtalálta, hogyan nyithatja azt ki, hogy szabadulhasson a fogságból. Azt hitte, hogy végre az arany szemek mögé lát, és a végtelen sötétségen átverekedve magát fogást találhat a nőn, ha lesz elég mersze ahhoz, hogy ártalmatlan, bolyhos nyusziként remegés helyett fejest ugorjon abba a sötétségbe. Meg is próbálta, beleugrott, de a lánc hangos csörrenéssel megfeszülve jelezte, hogy eddig és ne tovább. A másik vége az elfnél, ő pedig egy rakás szerencsétlenségként lóg rajta a feneketlen semmi fölött.
Valóban nyeregben kezdte magát érezni attól, hogy a saját játéka révén még magával is elhitette, hogy oroszlánok között is lehet egy gazellából királynő, de az újabb pofon, amit igazából meg sem kap józanítóbban hat, mintha egy vödör jeges vízbe nyomták volna bele a fejét, miután túl sok rumot ivott. Hiába minden. Hiába minden próbálkozás, az a sötét maszlagból épített pajzs egyszerűen áttörhetetlen. Ahogy erre ráeszmél, úgy tér vissza a rövid ideig tartó magabiztosságból a tanácstalanság, a kilátástalanság felé, ami most még jobban fáj, hisz magasról lehet a legnagyobbat esni.
Tekintete üressé válik, és ismét ugyanúgy kezdi bámulni a földet, mint az első név elhangzása előtt, de a könnyek ezúttal nem jönnek. Az igazi fájdalom olyan erős, hogy még a könnyeket is fogva tartja. Nem. Azt a nevet nem árulhatja el, semmiképp sem. Kizárt. Egy valamit azonban még megtehet, hogy egy utolsó, erőtlen próbálkozással menteni próbálja a menthetőt. Egy apró esélye még van arra, hogy mindent a feje tetejére állítva hasznot húzhasson a saját nyomorultságából.*
- Gatoriel Bogozus. Ő vigyáz rám. *Többet nem mond. Nem fejti ki, mi fán terem az illető, hogy kicsoda vagy micsoda ő, mert minden egyes szó csak esélyt adna a gyanakvásra, hogy hazudik. Merthogy hazudik, ráadásul duplán vállal kockázatot, hisz valódi pártfogoltja megmondta neki, hogy ne üsse bele az orrát abba az ügybe, de most muszáj. Valahogy meg kell oldania a helyzetet.*
- És most elmegyek. *Újra felpattan ültéből, és sietősen távozna. Menekülne, de most leginkább azért, hogy véletlenül se látszódjon rajta, hogy minden fájdalom csupán színészet, kivéve a reszketést, mert a gombócok a torkában valódiak. Retteg attól, hogy ez az ördögtől szalajtott szajha ismét keresztüllát majd rajta.
A feladatát elvégezte. Mondott egy nevet. Az üzlet pedig üzlet, még akkor is, ha csak az egyiknek származik belőle haszna. Szóval tesz néhány határozott lépést előre, és nagyon reméli, hogy most már tényleg hagyják elmenni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen, azt hitte. Azt hitte, hogy megtalálta, hol van a lakat azon a láthatatlan láncon, és hosszú percekig úgy érezte, hogy azt is megtalálta, hogyan nyithatja azt ki, hogy szabadulhasson a fogságból. Azt hitte, hogy végre az arany szemek mögé lát, és a végtelen sötétségen átverekedve magát fogást találhat a nőn, ha lesz elég mersze ahhoz, hogy ártalmatlan, bolyhos nyusziként remegés helyett fejest ugorjon abba a sötétségbe. Meg is próbálta, beleugrott, de a lánc hangos csörrenéssel megfeszülve jelezte, hogy eddig és ne tovább. A másik vége az elfnél, ő pedig egy rakás szerencsétlenségként lóg rajta a feneketlen semmi fölött.
Valóban nyeregben kezdte magát érezni attól, hogy a saját játéka révén még magával is elhitette, hogy oroszlánok között is lehet egy gazellából királynő, de az újabb pofon, amit igazából meg sem kap józanítóbban hat, mintha egy vödör jeges vízbe nyomták volna bele a fejét, miután túl sok rumot ivott. Hiába minden. Hiába minden próbálkozás, az a sötét maszlagból épített pajzs egyszerűen áttörhetetlen. Ahogy erre ráeszmél, úgy tér vissza a rövid ideig tartó magabiztosságból a tanácstalanság, a kilátástalanság felé, ami most még jobban fáj, hisz magasról lehet a legnagyobbat esni.
Tekintete üressé válik, és ismét ugyanúgy kezdi bámulni a földet, mint az első név elhangzása előtt, de a könnyek ezúttal nem jönnek. Az igazi fájdalom olyan erős, hogy még a könnyeket is fogva tartja. Nem. Azt a nevet nem árulhatja el, semmiképp sem. Kizárt. Egy valamit azonban még megtehet, hogy egy utolsó, erőtlen próbálkozással menteni próbálja a menthetőt. Egy apró esélye még van arra, hogy mindent a feje tetejére állítva hasznot húzhasson a saját nyomorultságából.*
- Gatoriel Bogozus. Ő vigyáz rám. *Többet nem mond. Nem fejti ki, mi fán terem az illető, hogy kicsoda vagy micsoda ő, mert minden egyes szó csak esélyt adna a gyanakvásra, hogy hazudik. Merthogy hazudik, ráadásul duplán vállal kockázatot, hisz valódi pártfogoltja megmondta neki, hogy ne üsse bele az orrát abba az ügybe, de most muszáj. Valahogy meg kell oldania a helyzetet.*
- És most elmegyek. *Újra felpattan ültéből, és sietősen távozna. Menekülne, de most leginkább azért, hogy véletlenül se látszódjon rajta, hogy minden fájdalom csupán színészet, kivéve a reszketést, mert a gombócok a torkában valódiak. Retteg attól, hogy ez az ördögtől szalajtott szajha ismét keresztüllát majd rajta.
A feladatát elvégezte. Mondott egy nevet. Az üzlet pedig üzlet, még akkor is, ha csak az egyiknek származik belőle haszna. Szóval tesz néhány határozott lépést előre, és nagyon reméli, hogy most már tényleg hagyják elmenni.*
942. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-03 18:22:36
Üzenet elküldve: 2024-09-03 18:22:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Látványos, ahogy múlik az igazi kétségbeesés, amikor már nem húzódik meg kettejük között. Ő pajzsot tart, rajta nem jut keresztül az sem, ha a másik megfeszül, de az sem, ha teljesen elenged. Nem érdekli. Egy dolog érdekli, hogy az amit meg tudott teremteni magának, az megmaradhasson. Nem mintha igazán fontos lenne. Bármikor tudna menni tovább. Csakhogy nem akar. Nem veszteget időt gondolatokra, hogy mégis mi bírja erre. Tiszta a tudat, a kép, hogy itt kell lennie. Mindegy a mocsok, a dögszag. Mindegy, hogyha utálja is a négy falát a házának. Valamiért emellett döntött.
A nő kezd máshogy viselkedni. Ez annyit jelent az ő olvasatában, hogy neki is meg kell változtatnia az eddigi hozzáállását. Minden szót hall és jól, tisztán ért. Túl közel van hozzá a másik, nem is lehetne másként. Ő tartja ott, láthatatlan láncon. El sem tudná szakítani, még ha azt is hiszi, hogy a vasszemek nincsenek is ott, olyan átlátszóak. Ott vannak. És ő diktál, ő húzza közelebb, vagy ereszti távol. Ha a kikötőből kijutna is nála lesz a vége. Beszéljen csak. Hergelni nem tudja. Lustán néz végig azon, aki kezdi magát nyeregben érezni. Nem ő az, aki bármiféle érzelmet tud előhozni. Félelmet? Ugyan.*
- Üzletet akarsz kötni?
*Mintha csak meg sem hallotta volna a kis fejtegetést, amivel lámpást próbált gyújtani abban a sötétben, ami megeszi a fényt. Ha reagálna rá, nem vinne előre semmit. Eszébe sem jut nemhogy helyeselni, megcáfolni sem. Mert nincs mit.*
- Elmondod a nevet és te elmehetsz.
*Utolsó mondatok egyike cselekedet nélkül. Ugyan az, mint eddig, csak más a szórend. A türelem ugyan végtelennek hat, de ha nem vezet célra, akkor mozdulni fog a kéz. A kikötő nem az a hely, ahol ne lehetne megtenni. Talán hozzá kéne tenni mást. De tudja feszíteni a húrt. Játszani az egérrel, míg ki nem fárad teljesen. Nem azért, mert örömet okoz, hanem mert tudja, hogy használ. És ha nem? Még mindig ott vannak a fogai, amivel leharapja a fejet. Csak azok a fogak hideg acélok és az övén helyezkednek el. Vagy éppen a hátán. Majd eldönti. Nem akarja használni. A másikon múlik. Üzletet akar? Kap. Csak meg kell köttessen. Ha nyerni akar vele, akkor meg is fog.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Látványos, ahogy múlik az igazi kétségbeesés, amikor már nem húzódik meg kettejük között. Ő pajzsot tart, rajta nem jut keresztül az sem, ha a másik megfeszül, de az sem, ha teljesen elenged. Nem érdekli. Egy dolog érdekli, hogy az amit meg tudott teremteni magának, az megmaradhasson. Nem mintha igazán fontos lenne. Bármikor tudna menni tovább. Csakhogy nem akar. Nem veszteget időt gondolatokra, hogy mégis mi bírja erre. Tiszta a tudat, a kép, hogy itt kell lennie. Mindegy a mocsok, a dögszag. Mindegy, hogyha utálja is a négy falát a házának. Valamiért emellett döntött.
A nő kezd máshogy viselkedni. Ez annyit jelent az ő olvasatában, hogy neki is meg kell változtatnia az eddigi hozzáállását. Minden szót hall és jól, tisztán ért. Túl közel van hozzá a másik, nem is lehetne másként. Ő tartja ott, láthatatlan láncon. El sem tudná szakítani, még ha azt is hiszi, hogy a vasszemek nincsenek is ott, olyan átlátszóak. Ott vannak. És ő diktál, ő húzza közelebb, vagy ereszti távol. Ha a kikötőből kijutna is nála lesz a vége. Beszéljen csak. Hergelni nem tudja. Lustán néz végig azon, aki kezdi magát nyeregben érezni. Nem ő az, aki bármiféle érzelmet tud előhozni. Félelmet? Ugyan.*
- Üzletet akarsz kötni?
*Mintha csak meg sem hallotta volna a kis fejtegetést, amivel lámpást próbált gyújtani abban a sötétben, ami megeszi a fényt. Ha reagálna rá, nem vinne előre semmit. Eszébe sem jut nemhogy helyeselni, megcáfolni sem. Mert nincs mit.*
- Elmondod a nevet és te elmehetsz.
*Utolsó mondatok egyike cselekedet nélkül. Ugyan az, mint eddig, csak más a szórend. A türelem ugyan végtelennek hat, de ha nem vezet célra, akkor mozdulni fog a kéz. A kikötő nem az a hely, ahol ne lehetne megtenni. Talán hozzá kéne tenni mást. De tudja feszíteni a húrt. Játszani az egérrel, míg ki nem fárad teljesen. Nem azért, mert örömet okoz, hanem mert tudja, hogy használ. És ha nem? Még mindig ott vannak a fogai, amivel leharapja a fejet. Csak azok a fogak hideg acélok és az övén helyezkednek el. Vagy éppen a hátán. Majd eldönti. Nem akarja használni. A másikon múlik. Üzletet akar? Kap. Csak meg kell köttessen. Ha nyerni akar vele, akkor meg is fog.*
941. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-01 09:38:09
Üzenet elküldve: 2024-09-01 09:38:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 683
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A felhőket bámulni olyan jó. Ahogy lassan, magasztosan vonulnak át a kék égen, valahogy megnyugtatják az ember lelkét. Pont arra van most szüksége, hogy az ugyan szürke, de még bárányfelhőnek nevezhető képződmények segítsenek lenyugtatni a lelkében tomboló vihart. Azt a vihart, ami mindezidáig teljesen vakon tartotta őt.
Eddig nem vette észre, hogy valójában még egy igazi fenyegetés sem érkezett a nő részéről azon kívül, hogy megmutatta, van nála fegyver, ahogy az sem tűnt fel neki, hogy az a bizonyos név valamiért számára is legalább olyan fontos, mint neki. Nem jött rá arra sem, hogy minden, ami az elmúlt percekben darabokra zúzta a magabiztosságát, sárba tiporta az önbecsülését és megbénította az elméjét, az legfeljebb csak közvetetten az elf műve, de leginkább magának okozta azzal, hogy gyakorlatilag felhasználható információ nélkül gyártott magának olyan félelmeket, melyektől talán nem is kéne tartania, mert nem is léteznek.
Ő nem akar sokáig a csend mögé rejtőzni. Csupán addig van rá szüksége, míg időt nyer vele magának, hogy rájöhessen, talán mégsem annyira a sötét semmiben tapogatózik, mint azt eddig gondolta, csak rendesen ki kell nyitnia a szemét.*
- Ha azt szeretnéd… Akkor legalább bőven lesz időnk üzletet kötni. *Végül a felhőkről újra a hosszúfülűre emeli a tekintetét. Bár, jobban érezte magát, amíg nem látta, így most újra visszaszöknek a pillangók a gyomrába. Továbbra is fél, de nem hagyhatja, hogy újra eluralkodjon rajta.*
- Arra hamar rájöttél, hogy nekem fontos ez a név, de neked is az. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért? Te is félsz valamitől, ahogy én. Más magyarázat nem lehet rá, ugyanis akkor nem tartanál itt. Én nem vagyok veszélyes, sem rád nézve, sem senki másra, de mégis annak tartasz. Miért?
*Félig-meddig blöfföl. Hiába a határozottnak tűnő kijelentés, egyelőre még fogalma sincs róla, hogy igaza van-e, de így lehet szépen lassan feltárni egy ennyire rejtőzködő lélek titkait. Próbálkozni kell, és ha jó helyre sikerül lőni, azzal még akár az egész játékot is megnyerheti. Ehhez viszont hidegvérre lesz szüksége.
Most már kezd rájönni, hogy amíg csak beszélnek, addig ő lehet előnyben, már ha magához is ragadja azt az előnyt, és nem bénázik úgy, mint az elmúlt percekben. Persze, ha azok a pengék megint főszerephez jutnának, már más lenne a felállás, de megint csak arra a következtetésre jut, mint korábban: kockáztatni kell.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A felhőket bámulni olyan jó. Ahogy lassan, magasztosan vonulnak át a kék égen, valahogy megnyugtatják az ember lelkét. Pont arra van most szüksége, hogy az ugyan szürke, de még bárányfelhőnek nevezhető képződmények segítsenek lenyugtatni a lelkében tomboló vihart. Azt a vihart, ami mindezidáig teljesen vakon tartotta őt.
Eddig nem vette észre, hogy valójában még egy igazi fenyegetés sem érkezett a nő részéről azon kívül, hogy megmutatta, van nála fegyver, ahogy az sem tűnt fel neki, hogy az a bizonyos név valamiért számára is legalább olyan fontos, mint neki. Nem jött rá arra sem, hogy minden, ami az elmúlt percekben darabokra zúzta a magabiztosságát, sárba tiporta az önbecsülését és megbénította az elméjét, az legfeljebb csak közvetetten az elf műve, de leginkább magának okozta azzal, hogy gyakorlatilag felhasználható információ nélkül gyártott magának olyan félelmeket, melyektől talán nem is kéne tartania, mert nem is léteznek.
Ő nem akar sokáig a csend mögé rejtőzni. Csupán addig van rá szüksége, míg időt nyer vele magának, hogy rájöhessen, talán mégsem annyira a sötét semmiben tapogatózik, mint azt eddig gondolta, csak rendesen ki kell nyitnia a szemét.*
- Ha azt szeretnéd… Akkor legalább bőven lesz időnk üzletet kötni. *Végül a felhőkről újra a hosszúfülűre emeli a tekintetét. Bár, jobban érezte magát, amíg nem látta, így most újra visszaszöknek a pillangók a gyomrába. Továbbra is fél, de nem hagyhatja, hogy újra eluralkodjon rajta.*
- Arra hamar rájöttél, hogy nekem fontos ez a név, de neked is az. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért? Te is félsz valamitől, ahogy én. Más magyarázat nem lehet rá, ugyanis akkor nem tartanál itt. Én nem vagyok veszélyes, sem rád nézve, sem senki másra, de mégis annak tartasz. Miért?
*Félig-meddig blöfföl. Hiába a határozottnak tűnő kijelentés, egyelőre még fogalma sincs róla, hogy igaza van-e, de így lehet szépen lassan feltárni egy ennyire rejtőzködő lélek titkait. Próbálkozni kell, és ha jó helyre sikerül lőni, azzal még akár az egész játékot is megnyerheti. Ehhez viszont hidegvérre lesz szüksége.
Most már kezd rájönni, hogy amíg csak beszélnek, addig ő lehet előnyben, már ha magához is ragadja azt az előnyt, és nem bénázik úgy, mint az elmúlt percekben. Persze, ha azok a pengék megint főszerephez jutnának, már más lenne a felállás, de megint csak arra a következtetésre jut, mint korábban: kockáztatni kell.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1128-1147