Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
1178. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-19 22:42:20
Üzenet elküldve: 2026-04-19 22:42:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A lány leírása alapján akár még rokonszenves is lehetne az a Nene. De ugye azok a fránya előítéletek...*
- Gyakran járt el a kezük? - *Kérdi aztán, a lány tréfás válaszát követően, ami a Rigót illeti, de közben a Nene is szóba kerül.
Az sem kerüli el a figyelmét, hogy a gyermekekkel kapcsolatban nem érkezik válasz, de nem firtatja, mert magának már megadta a lehetséges magyarázatot erre.
Az istenével kapcsolatban Thalyssa mintha bizonytalan volna, végül mégis felel. Nem nevet vele a végén, mert ismét csak emésztenie kell a hallottakat.
Egy entitás, egy "isten", aki a hívei között jár, magát álcázva előttük, mert annyira borzalmasan néz ki, hogy abba bele lehet bolondulni... Kedves és körültekintő, vagy külleme árulkodik a személyéről, és épphogy megvezeti híveit, ügyesen használva ki az érzelmeiket a szeretteik iránt?
Szívesen kérdezne még, de rá kerül a sor, és nem tud értelmesen kibújni az elvárás alól, hacsak nem vet véget hirtelen a beszélgetésnek. Úgyhogy maga is elszór néhány morzsát a viszonosság elvén.
Míg beszél, nem veszi észre a lány méricskélő pillantásait, vagy legalábbis céljukat nem fedezi föl. Ám valószínű, amaz nem is járna sikerrel, ha csak domborulatokat keresve igyekezne bizonyosságot nyerni sejtéséről. Garsin nyúlánk termete mellett ugyanis a mellkasi tájékára is alig jutott teltség, amit soványsága csak tovább fogyasztott. Így nincs mi elnyomja a fegyverkabátot és a sodronyinget a felsőtestétől, sőt inkább ez utóbbiak nyomják le és fedik el egészen még szűkös adottságait is, bár igazán erre sincs szükség.
Az ágyéka táján is kellően fedi a ruházata, legalábbis nem szűk a nadrágja és a sodronying is combjára lóg, így itt sem könnyű a kutakodás. Ellenben nagyon meggyőző terpeszben ül, de ezt inkább a munka és a kényelem kívánja meg, nincs benne rájátszás.
Szavait követően legelőbb egy horkantást, majd nagy szemdörgölést lát a lánytól. Megint fölbosszantotta valamivel? Vagy belement egy darab kóc a szemébe a kötélből?
Érdeklődve figyeli, de végül úgy tűnik, nincs szükség a kérdésére, vagy a segítségére, mert Thalyssa egyszerűen kérdez, folytatva a beszélgetést.
Ingere volna kiemelni, hogy neki ugyan nem istene ez a Sa'Tereth, de aztán magában tartja, mert tudja, hogy a lány nem így értette, amit mondott.*
- Én nem keresnék benne túl sok értelmet... Bizonyára azért tette, mert megtehette. - *Vélekedik, nem titkolva ellenszenvét. Na nem mintha Sa'argathotot sajnálná ebben a történetben.*
- Túl sokat beszélt, ezt mondta. Ezért nem létezik többé. - *Teszi azért hozzá, amire emlékszik.*
- A tanairól nem sokat tudnék mesélni, bár itt sok követője van, de ezt ritkán híresztelik. Persze babonaságból, isteni védelmet remélve többen is hordják a jelképeit.
Az erő, az erősebb felülkerekedése, a saját önző célok követése, s ezek elérésére bármilyen eszközzel, akár mások kihasználásával, eltaposásával... Talán így lehetne jellemezni a tanait. A papjai, a szakrális mágusok viszont azt beszélik, embereket áldoznak, képesek elátkozni és irányítani élőket és... holtakat is. Visszahozni őket az életbe. - *Igyekszik összeszedni mindazt, amit tud. S közben föl-fölpillant Thalyssa arcára.*
- Milyen a te istened? Mit vár el tőletek? - *Nem véletlen a kérdés, ezt talán a lány is érzi. Az a benyomása, hogy a nekromancia egy közös eleme lehet a vöröske és az Arctalan hívőinek vallásában. Vajon más hasonlóság is van közöttük?
Később aztán tőle kérdeznek még jó néhányat, amitől kezdi szorongatva érezni magát. Bár ezt leginkább magának rója fel: nem is érti, hogyan árulhatott el ennyi bizalmas részletet a múltjából a lánynak.
Mikor Thalyssa a gyilkosság egyezményes jelét mutatja, egy pillanatra még a gyomra is összeszorul, mert ekkor tudatosul benne, hogy milyen veszélyes titkot adott át a lánynak.
Látszik is rajta a habozás, kicsit hosszabban vár a válasszal, míg a felemás szempárba néz. De aztán gyorsan szaladó gondolatai meggyőzik róla, hogy innen voltaképpen már mindegy, mert a lényeget már elárulta. Ellenben a lány kezében nincs bizonyíték, így pedig aligha tudná ellene fordítani ezt a tudást. Vagyis nem egyszerűen...
Valójában attól jobban tart, hogy Thalyssa esetleg egy rosszabb hangulatában megmérgezi, vagy más módon árthat neki, vagy az övéinek. Ő, vagy a törzse tagjai.*
- Nem. Ez itt, a kikötőben történt. És ezért mentem Artheniorba. El kellett innen tűnnöm. - *Válaszol végül szűkszavúan és halkan. Ki is hagy néhány kalandos részletet.*
- A kaszárnyában pedig nem kellett tudniuk. Meg az őrség hatáskörén kívül is esik a Kikötő. - *Teszi hozzá, ismét csak őszintén, de a részletek kitöltését a lány képzeletére bízza.*
- Mert rám van szüksége és a karavánkíséret bár jól fizet, nem véletlenül. Ha ott végzem be az úton, akkor pedig ki gondoskodik róla? Meg amúgy is... valószínűleg nincs már sok hátra neki. A rosszabb napjain már az ágyból sem bír kikelni, vért köhög, összeesik... Napról napra gyengül. - *Bár nem érzelemmentes az előadása, mintha volna benne egyfajta beletörődöttség, de leginkább gondterheltség.
Részletek persze ismét kimaradnak arról, hogy jórészt azért van itt, mert az anyja mellett két gyerek is van még, akikről gondoskodni kell; megszerezni a napi betevőjüket és végső soron elrendezni a sorsukat, ha az anyjukat eléri a halál.*
- És mondtam, már csak én maradtam neki. - *Ugyan ez nem igaz, de nem is valótlan. Nem is látszódhat rajta hazugság, meggyőződéssel mondja.*
- Ki eltűnt a városban, kit betegség vitt el, ki tengerre szállt és nem tért haza... - *Magyarázza, s arcán felfedezhető valamiféle töprengés, fájdalom, emlékezés, elkeseredés? Gyász? Düh? De alig-alig vehető észre, mintha figyelme java része a munkának szólna.*
*A lány leírása alapján akár még rokonszenves is lehetne az a Nene. De ugye azok a fránya előítéletek...*
- Gyakran járt el a kezük? - *Kérdi aztán, a lány tréfás válaszát követően, ami a Rigót illeti, de közben a Nene is szóba kerül.
Az sem kerüli el a figyelmét, hogy a gyermekekkel kapcsolatban nem érkezik válasz, de nem firtatja, mert magának már megadta a lehetséges magyarázatot erre.
Az istenével kapcsolatban Thalyssa mintha bizonytalan volna, végül mégis felel. Nem nevet vele a végén, mert ismét csak emésztenie kell a hallottakat.
Egy entitás, egy "isten", aki a hívei között jár, magát álcázva előttük, mert annyira borzalmasan néz ki, hogy abba bele lehet bolondulni... Kedves és körültekintő, vagy külleme árulkodik a személyéről, és épphogy megvezeti híveit, ügyesen használva ki az érzelmeiket a szeretteik iránt?
Szívesen kérdezne még, de rá kerül a sor, és nem tud értelmesen kibújni az elvárás alól, hacsak nem vet véget hirtelen a beszélgetésnek. Úgyhogy maga is elszór néhány morzsát a viszonosság elvén.
Míg beszél, nem veszi észre a lány méricskélő pillantásait, vagy legalábbis céljukat nem fedezi föl. Ám valószínű, amaz nem is járna sikerrel, ha csak domborulatokat keresve igyekezne bizonyosságot nyerni sejtéséről. Garsin nyúlánk termete mellett ugyanis a mellkasi tájékára is alig jutott teltség, amit soványsága csak tovább fogyasztott. Így nincs mi elnyomja a fegyverkabátot és a sodronyinget a felsőtestétől, sőt inkább ez utóbbiak nyomják le és fedik el egészen még szűkös adottságait is, bár igazán erre sincs szükség.
Az ágyéka táján is kellően fedi a ruházata, legalábbis nem szűk a nadrágja és a sodronying is combjára lóg, így itt sem könnyű a kutakodás. Ellenben nagyon meggyőző terpeszben ül, de ezt inkább a munka és a kényelem kívánja meg, nincs benne rájátszás.
Szavait követően legelőbb egy horkantást, majd nagy szemdörgölést lát a lánytól. Megint fölbosszantotta valamivel? Vagy belement egy darab kóc a szemébe a kötélből?
Érdeklődve figyeli, de végül úgy tűnik, nincs szükség a kérdésére, vagy a segítségére, mert Thalyssa egyszerűen kérdez, folytatva a beszélgetést.
Ingere volna kiemelni, hogy neki ugyan nem istene ez a Sa'Tereth, de aztán magában tartja, mert tudja, hogy a lány nem így értette, amit mondott.*
- Én nem keresnék benne túl sok értelmet... Bizonyára azért tette, mert megtehette. - *Vélekedik, nem titkolva ellenszenvét. Na nem mintha Sa'argathotot sajnálná ebben a történetben.*
- Túl sokat beszélt, ezt mondta. Ezért nem létezik többé. - *Teszi azért hozzá, amire emlékszik.*
- A tanairól nem sokat tudnék mesélni, bár itt sok követője van, de ezt ritkán híresztelik. Persze babonaságból, isteni védelmet remélve többen is hordják a jelképeit.
Az erő, az erősebb felülkerekedése, a saját önző célok követése, s ezek elérésére bármilyen eszközzel, akár mások kihasználásával, eltaposásával... Talán így lehetne jellemezni a tanait. A papjai, a szakrális mágusok viszont azt beszélik, embereket áldoznak, képesek elátkozni és irányítani élőket és... holtakat is. Visszahozni őket az életbe. - *Igyekszik összeszedni mindazt, amit tud. S közben föl-fölpillant Thalyssa arcára.*
- Milyen a te istened? Mit vár el tőletek? - *Nem véletlen a kérdés, ezt talán a lány is érzi. Az a benyomása, hogy a nekromancia egy közös eleme lehet a vöröske és az Arctalan hívőinek vallásában. Vajon más hasonlóság is van közöttük?
Később aztán tőle kérdeznek még jó néhányat, amitől kezdi szorongatva érezni magát. Bár ezt leginkább magának rója fel: nem is érti, hogyan árulhatott el ennyi bizalmas részletet a múltjából a lánynak.
Mikor Thalyssa a gyilkosság egyezményes jelét mutatja, egy pillanatra még a gyomra is összeszorul, mert ekkor tudatosul benne, hogy milyen veszélyes titkot adott át a lánynak.
Látszik is rajta a habozás, kicsit hosszabban vár a válasszal, míg a felemás szempárba néz. De aztán gyorsan szaladó gondolatai meggyőzik róla, hogy innen voltaképpen már mindegy, mert a lényeget már elárulta. Ellenben a lány kezében nincs bizonyíték, így pedig aligha tudná ellene fordítani ezt a tudást. Vagyis nem egyszerűen...
Valójában attól jobban tart, hogy Thalyssa esetleg egy rosszabb hangulatában megmérgezi, vagy más módon árthat neki, vagy az övéinek. Ő, vagy a törzse tagjai.*
- Nem. Ez itt, a kikötőben történt. És ezért mentem Artheniorba. El kellett innen tűnnöm. - *Válaszol végül szűkszavúan és halkan. Ki is hagy néhány kalandos részletet.*
- A kaszárnyában pedig nem kellett tudniuk. Meg az őrség hatáskörén kívül is esik a Kikötő. - *Teszi hozzá, ismét csak őszintén, de a részletek kitöltését a lány képzeletére bízza.*
- Mert rám van szüksége és a karavánkíséret bár jól fizet, nem véletlenül. Ha ott végzem be az úton, akkor pedig ki gondoskodik róla? Meg amúgy is... valószínűleg nincs már sok hátra neki. A rosszabb napjain már az ágyból sem bír kikelni, vért köhög, összeesik... Napról napra gyengül. - *Bár nem érzelemmentes az előadása, mintha volna benne egyfajta beletörődöttség, de leginkább gondterheltség.
Részletek persze ismét kimaradnak arról, hogy jórészt azért van itt, mert az anyja mellett két gyerek is van még, akikről gondoskodni kell; megszerezni a napi betevőjüket és végső soron elrendezni a sorsukat, ha az anyjukat eléri a halál.*
- És mondtam, már csak én maradtam neki. - *Ugyan ez nem igaz, de nem is valótlan. Nem is látszódhat rajta hazugság, meggyőződéssel mondja.*
- Ki eltűnt a városban, kit betegség vitt el, ki tengerre szállt és nem tért haza... - *Magyarázza, s arcán felfedezhető valamiféle töprengés, fájdalom, emlékezés, elkeseredés? Gyász? Düh? De alig-alig vehető észre, mintha figyelme java része a munkának szólna.*
1177. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-19 14:44:10
Üzenet elküldve: 2026-04-19 14:44:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Szomorú világ lenne, ha Garsinra rátörne most a hascsikarás, mert amíg élnek, Thalyssa nem tudná lemosni magáról, hogy (nem) ő volt az oka! Önkéntelenül is lepillant a kagylós zsákra, elgondolva, ha azok most a napon fognak érlelődni, Garsin legkisebb gondja a hascsikarás lesz este. Fel is tápászkodik, a zsákhoz hamarosan hosszú zsineget horgászik elő. Ügyes mozdulatokkal hurkolja a vaskos madzagot többször is a zsákra, hogy biztosan ne vigye el egyetlen kósza áramlat sem, csak aztán igyekszik óvatosan – nagyon figyelve- visszalógatni a zsákmányt a hűs vízbe.
Addig hallgatja a legényke beszámolóját, és utána is, de a kötéllel már nem bíbelődik, amit mondd és amit a másik csinál, sokkal inkább leköti. Igyekszik elnézni, eltanulni, mit bíbelődhet a hálóval.
Lebiggyenő ajkakkal konstatálja, mégsem olyan buták azok az istenek, hiszen előtte az embereket ugrasztották egymásnak, bár még mindig abszurdnak tartja, hogy leszédültek. Minek laknak az égben, ha nem bírják a magasságot?! Még a fáramászás első szabálya is az, ha szédülsz, kapaszkodj, vagy inkább fel se menjél!*
-Én mindent a törzsemben tanultam. Az okosok attól lesznek azok, hogy hagyják, hogy meséljenek nekik és tanulnak belőlük. Nekünk pedig sokat mesél Nene, sokféleként, hogy magunk dönthessük el, mi a jó és mi a rossz - *a törzs számára, tehetné hozzá az ember, de a gondolat talán legrelevánsabb része nem hangzik el, talán azért, mert még Thalyssában sem egészen fogalmazódott meg.*
*A Rigót és férjét firtató kérdésekre szórakozottan vonja meg a vállát, úgy dönt, ideje ismét a kötelekkel szöszölni. Ajkaival prüszköl egyet, akár a lovak, ezzel is leírva, mennyire nem érti nővérét, merthogy Rigóra aként tekint, hiába anyafigurának szánták.*
- Sosem mondták el, én pedig nem kérdeztem. Kinek kell, hogy ráhúzzanak!? Nene elől még csak-csak elfutok, de Rigónak hosszú a lába, a keze meg méghosszabb! Kérdezd meg te, ha módodban áll, te úgy nézel ki, mint aki jobban bírja a verést, mégiscsak sokat kellett kapjál, ha karavánőrnek mentél!
*A kérdésre, miszerint az agancsos köztük jár-e az állára vakargat. Rá kell jönnie, Garsin egészen okos kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek benne soha sem fogalmazódtak meg. Fejét oldalra dönti, tetőtöl-talpig végigméri a másikat, mintha más fényben, más megvilágításban tűnne most fel. Jóval okosabbnak, jóval bölcsebbnek.*
-Talán régen igen… -*kezd bele óvatosan*- de mi ilyesmiről nem beszélünk. Az áldozásokon meglátogat minket, de mindenkinek máshogy jelenik meg. Annak a személynek a képében, akit a legjobban szeretsz. -*közelebb hajol, suttogóra foglja*-Rigó egyszer azt mondta nekem, hogy voltak druidák, aki a valódi arcát is meglátta. Annyira borzalmas volt, hogy belebolondultak a látványba! De hát…ez normális, úgy hiszem. Az istenek nem arra vannak, hogy nézegessék őket! Hanem, hogy leessenek az égből, ugye!
*Utóbbit már jóval hangosabban, vidámabban teszi hozzá, a képére kúszó vigyor letörölhetetlen. Nem tudja kiverni a fejéből a képzeletbeli látványt, ahogy a szépséges, ámbár kótyagos alakok mutatványos báb módjára szédelegnek le az égből, mint részeg legény a szénapadlásról.
Mérhetetlen türelemmel hallgatja végig a másik eredettörténetét, minden szavát érdeklődéssel, osztatlan figyelemmel hallgatva. Az arcáról igyekszik olvasni közben, a testéről. Keresi az ellentmondásokat, vagy a mondandó helyességének visszaigazolását. Ha meg is találja, hol van a történetben a ferdítés, annak nem adja jelét, nem szól közbe.
Különösnek tartja, hogy valaki ne emlékezzen a testvéreire vagy a legtöbbre, hiszen, ha sokan vannak, általában az idősebbnek kell vigyáznia a többire. Azt is furcsállja, hogy fiú létére ápolná valaki az anyját. Nem hiszi, hogy a legényekre jellemző lenne ez, azok abban a korban már inkább a szoknyák -vagy nadrágok-, esetleg a kincs vagy hírnév után ácsingóznak. Ami valahol klappol és egybe is esik azzal, amit Garsin mond, de… Thalyssának különös érzése van. Szerinte nem őszinte, de hogy miről ferdít pontosan, nehezen tudja megmondani.
A legényke kezére pillant ismét, majd a mellkasára, esetleges domborulatokat keresve, de a lenge ruházat nem viszi előrébb. Tekintete lentebb vándorol, hátha a nadrág megadja a keresett választ, de ott sem lát semmit, így a felemás szemek rövid lábnézés után ismét az arcra vándorolnak.
Sejtésének utat ad, miszerint hasonló csalárdság áldozata lett, mint a kondás leány-legénnyel volt. Azt legényruhás leánynak nézte, tetszett is neki, annál szebbet keveset látott. Kicsalta a rétre, incselkedtek, még csókot is váltottak, aztán kiderült a leányról, hogy legény. Igazán szép fiúcska volt, csak hát…fiú. És most idevezette az álma ehhez a fiúhoz, aki szintén csodaszép, ám nagy csalódására fiú, de hát mit lehet tenni, amit elrendeltek az istenek, azt elrendelték ugye, megmásítani nem lehet. És most itt a gyanú, hogy mégsem az.
Kusza gondolataiból nem tár fel semmit, ha ennek bármilyen jelét is adja a külvilág felé, az a csönd, ami tőle kifejezetten szokatlan. A felismerés, miszerint az istene a bolondját járatja vele sztoikus horkantásban törik ki, ingerülten, erősen dörgöl ököllel a szemére, nem sajnálva a szemfestéket, megkockáztatva azt, sötét foltot maszatoljon baljára és kézfejére.
Ha maszatos is a szeme, vagy a kézfeje, az egyelőre nem tűnik fel neki, a kibontott köteleket kezdi el komótosan felcsavarni.*
- Mikor azt mondod, hogy Sa'Tereth végzett azzal a démonnal, azt hogy érted? Nekem nem tűnik úgy, hogy ez…hálás dolog lenne. Vagy nem akart a világba jönni? Miféle isten ez a ti Sa'Terethek? Ő is leesett az égből?
*Lassan emeli meg a fejét, a csigagörgetésben megáll egy pillanatra, ahogy meghallja a kaszárnyát.*
- Hogy kerültél Artheniorba? És..a kaszárnyában azt hittem, hogy katonák vannak és városőrök. Nem hittem, hogy a soraik közé fogadnak olyanokat, akik… tudod -*keskeny mutatóujjával a torka közepére bök jelzésértékkel*- Vagy ez utána volt? Ott feküdtek rád? A kaszárnyában?
*Nem lepődne meg. Ahol sok a férfi, ott nő hiányában óhatatlanul is egymásra fanyalodnak. Garsin pedig szép. Nyurga, kecsesnek tűnő. Már-már nőies is lehetne. Mármint egy katona férfihez képest, amennyiben egy nőről minden domborulatot lefaragunk, amitől igazán nőies lehetne. *
- Miért nem maradtál karavánőr? Nem jobb pénzt kapnál ott, mint itt? Munkád is mindig lett volna, gondolom. Meg aranyad is, abból meg fizethetsz valakit, aki ápolja anyádat. Mi a baja egyáltalán neki? Miért kell ápolni? És hol az a piszok sok testvéred? Azok miért nem ápolják?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 16:25:12
*Szomorú világ lenne, ha Garsinra rátörne most a hascsikarás, mert amíg élnek, Thalyssa nem tudná lemosni magáról, hogy (nem) ő volt az oka! Önkéntelenül is lepillant a kagylós zsákra, elgondolva, ha azok most a napon fognak érlelődni, Garsin legkisebb gondja a hascsikarás lesz este. Fel is tápászkodik, a zsákhoz hamarosan hosszú zsineget horgászik elő. Ügyes mozdulatokkal hurkolja a vaskos madzagot többször is a zsákra, hogy biztosan ne vigye el egyetlen kósza áramlat sem, csak aztán igyekszik óvatosan – nagyon figyelve- visszalógatni a zsákmányt a hűs vízbe.
Addig hallgatja a legényke beszámolóját, és utána is, de a kötéllel már nem bíbelődik, amit mondd és amit a másik csinál, sokkal inkább leköti. Igyekszik elnézni, eltanulni, mit bíbelődhet a hálóval.
Lebiggyenő ajkakkal konstatálja, mégsem olyan buták azok az istenek, hiszen előtte az embereket ugrasztották egymásnak, bár még mindig abszurdnak tartja, hogy leszédültek. Minek laknak az égben, ha nem bírják a magasságot?! Még a fáramászás első szabálya is az, ha szédülsz, kapaszkodj, vagy inkább fel se menjél!*
-Én mindent a törzsemben tanultam. Az okosok attól lesznek azok, hogy hagyják, hogy meséljenek nekik és tanulnak belőlük. Nekünk pedig sokat mesél Nene, sokféleként, hogy magunk dönthessük el, mi a jó és mi a rossz - *a törzs számára, tehetné hozzá az ember, de a gondolat talán legrelevánsabb része nem hangzik el, talán azért, mert még Thalyssában sem egészen fogalmazódott meg.*
*A Rigót és férjét firtató kérdésekre szórakozottan vonja meg a vállát, úgy dönt, ideje ismét a kötelekkel szöszölni. Ajkaival prüszköl egyet, akár a lovak, ezzel is leírva, mennyire nem érti nővérét, merthogy Rigóra aként tekint, hiába anyafigurának szánták.*
- Sosem mondták el, én pedig nem kérdeztem. Kinek kell, hogy ráhúzzanak!? Nene elől még csak-csak elfutok, de Rigónak hosszú a lába, a keze meg méghosszabb! Kérdezd meg te, ha módodban áll, te úgy nézel ki, mint aki jobban bírja a verést, mégiscsak sokat kellett kapjál, ha karavánőrnek mentél!
*A kérdésre, miszerint az agancsos köztük jár-e az állára vakargat. Rá kell jönnie, Garsin egészen okos kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek benne soha sem fogalmazódtak meg. Fejét oldalra dönti, tetőtöl-talpig végigméri a másikat, mintha más fényben, más megvilágításban tűnne most fel. Jóval okosabbnak, jóval bölcsebbnek.*
-Talán régen igen… -*kezd bele óvatosan*- de mi ilyesmiről nem beszélünk. Az áldozásokon meglátogat minket, de mindenkinek máshogy jelenik meg. Annak a személynek a képében, akit a legjobban szeretsz. -*közelebb hajol, suttogóra foglja*-Rigó egyszer azt mondta nekem, hogy voltak druidák, aki a valódi arcát is meglátta. Annyira borzalmas volt, hogy belebolondultak a látványba! De hát…ez normális, úgy hiszem. Az istenek nem arra vannak, hogy nézegessék őket! Hanem, hogy leessenek az égből, ugye!
*Utóbbit már jóval hangosabban, vidámabban teszi hozzá, a képére kúszó vigyor letörölhetetlen. Nem tudja kiverni a fejéből a képzeletbeli látványt, ahogy a szépséges, ámbár kótyagos alakok mutatványos báb módjára szédelegnek le az égből, mint részeg legény a szénapadlásról.
Mérhetetlen türelemmel hallgatja végig a másik eredettörténetét, minden szavát érdeklődéssel, osztatlan figyelemmel hallgatva. Az arcáról igyekszik olvasni közben, a testéről. Keresi az ellentmondásokat, vagy a mondandó helyességének visszaigazolását. Ha meg is találja, hol van a történetben a ferdítés, annak nem adja jelét, nem szól közbe.
Különösnek tartja, hogy valaki ne emlékezzen a testvéreire vagy a legtöbbre, hiszen, ha sokan vannak, általában az idősebbnek kell vigyáznia a többire. Azt is furcsállja, hogy fiú létére ápolná valaki az anyját. Nem hiszi, hogy a legényekre jellemző lenne ez, azok abban a korban már inkább a szoknyák -vagy nadrágok-, esetleg a kincs vagy hírnév után ácsingóznak. Ami valahol klappol és egybe is esik azzal, amit Garsin mond, de… Thalyssának különös érzése van. Szerinte nem őszinte, de hogy miről ferdít pontosan, nehezen tudja megmondani.
A legényke kezére pillant ismét, majd a mellkasára, esetleges domborulatokat keresve, de a lenge ruházat nem viszi előrébb. Tekintete lentebb vándorol, hátha a nadrág megadja a keresett választ, de ott sem lát semmit, így a felemás szemek rövid lábnézés után ismét az arcra vándorolnak.
Sejtésének utat ad, miszerint hasonló csalárdság áldozata lett, mint a kondás leány-legénnyel volt. Azt legényruhás leánynak nézte, tetszett is neki, annál szebbet keveset látott. Kicsalta a rétre, incselkedtek, még csókot is váltottak, aztán kiderült a leányról, hogy legény. Igazán szép fiúcska volt, csak hát…fiú. És most idevezette az álma ehhez a fiúhoz, aki szintén csodaszép, ám nagy csalódására fiú, de hát mit lehet tenni, amit elrendeltek az istenek, azt elrendelték ugye, megmásítani nem lehet. És most itt a gyanú, hogy mégsem az.
Kusza gondolataiból nem tár fel semmit, ha ennek bármilyen jelét is adja a külvilág felé, az a csönd, ami tőle kifejezetten szokatlan. A felismerés, miszerint az istene a bolondját járatja vele sztoikus horkantásban törik ki, ingerülten, erősen dörgöl ököllel a szemére, nem sajnálva a szemfestéket, megkockáztatva azt, sötét foltot maszatoljon baljára és kézfejére.
Ha maszatos is a szeme, vagy a kézfeje, az egyelőre nem tűnik fel neki, a kibontott köteleket kezdi el komótosan felcsavarni.*
- Mikor azt mondod, hogy Sa'Tereth végzett azzal a démonnal, azt hogy érted? Nekem nem tűnik úgy, hogy ez…hálás dolog lenne. Vagy nem akart a világba jönni? Miféle isten ez a ti Sa'Terethek? Ő is leesett az égből?
*Lassan emeli meg a fejét, a csigagörgetésben megáll egy pillanatra, ahogy meghallja a kaszárnyát.*
- Hogy kerültél Artheniorba? És..a kaszárnyában azt hittem, hogy katonák vannak és városőrök. Nem hittem, hogy a soraik közé fogadnak olyanokat, akik… tudod -*keskeny mutatóujjával a torka közepére bök jelzésértékkel*- Vagy ez utána volt? Ott feküdtek rád? A kaszárnyában?
*Nem lepődne meg. Ahol sok a férfi, ott nő hiányában óhatatlanul is egymásra fanyalodnak. Garsin pedig szép. Nyurga, kecsesnek tűnő. Már-már nőies is lehetne. Mármint egy katona férfihez képest, amennyiben egy nőről minden domborulatot lefaragunk, amitől igazán nőies lehetne. *
- Miért nem maradtál karavánőr? Nem jobb pénzt kapnál ott, mint itt? Munkád is mindig lett volna, gondolom. Meg aranyad is, abból meg fizethetsz valakit, aki ápolja anyádat. Mi a baja egyáltalán neki? Miért kell ápolni? És hol az a piszok sok testvéred? Azok miért nem ápolják?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 16:25:12
1176. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-19 11:38:36
Üzenet elküldve: 2026-04-19 11:38:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 610
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 610
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Az aprócska, kidőlt-bedőlt bodega környéke, ahol a Kikötőmester posztol a legszélesebb móló szélén, a nap ezen szakaszán csendes. Csupán egyetlen hajó rostokol fényes nappal a parton; a Kardhal. A hosszú, lapos hajótest sötétre festve, a két árbócon behúzott, szürke vitorlákat lustán emelgeti a fel-feltámadó tengeri szél. A hajó elejében helyett kapott orrdísz valóban egy kardhalat mintáz, de ezt csak a jellegzetes forma árulja el, olyannyira ütött-kopott már.*
-Blöerr! *Hangzik a felelet, ahogy Nolenar beesik az ajtón, kis híján kitörve azt a helyéről. A hang gazdája a köpcös, cserzett bőrű kikötőmester, ki köszöntés gyanánt befesti maga előtt az asztallapot béltartalmával. Az asztalon - immáron a hányadék mellett - egy rumosüveg pihen, tartalma félig elfogyasztva, már amennyire ez megállapítható a maszatos üvegen keresztül.*
-He?! *Mered rá egy rövid pillanatig.*
-Nem én lógattam fel őket, fiam. *Mint illemet ismerő polgártárs, foltozott kalapját leemeli és mellkasára szegezi.*
-Petkányok húzták fel azokat a szerencsétleneket. *Bosszúsan megrázza fejét, hogy beleremeg tokája.*
-Egy ideig még lógva is maradnak, úgy mondják. *Alkarjába törli száját, majd egy koszos rongyot ragad belső zsebéből, hogy megtörölhesse az asztallapot.*
-Mást nemigen tudok. Vámot fizetné'? Vagy munkát keresel? *Végigméri Nolenart. Látszik, hogy a látottak ellenére elméje tisztának mondható. Egy sokat látott tengerész tudhatja, hogy a hozzá hasonló fickóknak a részegség nem állapot, csupán körülmény.*
//Kimondatlan Szabályok//
*Az aprócska, kidőlt-bedőlt bodega környéke, ahol a Kikötőmester posztol a legszélesebb móló szélén, a nap ezen szakaszán csendes. Csupán egyetlen hajó rostokol fényes nappal a parton; a Kardhal. A hosszú, lapos hajótest sötétre festve, a két árbócon behúzott, szürke vitorlákat lustán emelgeti a fel-feltámadó tengeri szél. A hajó elejében helyett kapott orrdísz valóban egy kardhalat mintáz, de ezt csak a jellegzetes forma árulja el, olyannyira ütött-kopott már.*
-Blöerr! *Hangzik a felelet, ahogy Nolenar beesik az ajtón, kis híján kitörve azt a helyéről. A hang gazdája a köpcös, cserzett bőrű kikötőmester, ki köszöntés gyanánt befesti maga előtt az asztallapot béltartalmával. Az asztalon - immáron a hányadék mellett - egy rumosüveg pihen, tartalma félig elfogyasztva, már amennyire ez megállapítható a maszatos üvegen keresztül.*
-He?! *Mered rá egy rövid pillanatig.*
-Nem én lógattam fel őket, fiam. *Mint illemet ismerő polgártárs, foltozott kalapját leemeli és mellkasára szegezi.*
-Petkányok húzták fel azokat a szerencsétleneket. *Bosszúsan megrázza fejét, hogy beleremeg tokája.*
-Egy ideig még lógva is maradnak, úgy mondják. *Alkarjába törli száját, majd egy koszos rongyot ragad belső zsebéből, hogy megtörölhesse az asztallapot.*
-Mást nemigen tudok. Vámot fizetné'? Vagy munkát keresel? *Végigméri Nolenart. Látszik, hogy a látottak ellenére elméje tisztának mondható. Egy sokat látott tengerész tudhatja, hogy a hozzá hasonló fickóknak a részegség nem állapot, csupán körülmény.*
1175. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-19 01:57:55
Üzenet elküldve: 2026-04-19 01:57:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem tudja hova rakni a lány hangulatváltozását, amit látszólag az ő ártatlan kérdése okoz, de talán már nem kellene meglepődnie.
A válasz is sértettségre utal.*
- Annyit fenyegetőzöl, a végén mégis hascsikarást is kapok! - *Felel vissza megjátszott megszeppenéssel.
Ami annál hitelesebb, hogy az álca mögött éppen a helyzetet elemzi. Az eddigiekből nagyon úgy tűnik a számára, hogy Thalyssa érthet a mindenféle gyógyító, vagy mérgező szerekhez. Ez pedig amilyen hasznos tudás, legalább annyira veszélyes is.
Ennek a lánynak valamiért el tudja hinni, hogy hascsikarást okozó szereket ad annak, aki nem tetszik neki. Aki meg még annyira sem lopja be magát a szívébe, annak meg még ki tudja, mit adhat...
Ezek szerint neki nincs mitől tartania, mégis babonásan gondol a zsebében nehezedő szelencére és annak tartalmára. Mi van, ha mégis valami méreg van benne, vagy valami, ami elveszi az eszét és a végén még örök hűséget fogad ennek a kislánynak? Persze, ez utóbbit azért nem gondolja komolyan, de nem tartja kizártnak, hogy valami furfang lehet mögötte. Ráadásul olyasmit kapott, amit az ajkaira kell kennie, onnan pedig óvatlanul is elfogyasztaná, így elég kézenfekvő választás...*
- Abban sem maradnak el, ez az érkezésük napján volt. - *"Nyugtatja" meg a lányt, hogy az istenek nem restek a halandókat egymással szembe állítani a maguk kétes céljai érdekében.
A lánynak a kérdései is beszédesek, vagy inkább árulkodóak. És nem mondhatni, hogy kedvére volna a kép, ami benne kezd kialakulni Thalyssáról és a törzsről, ahonnan származik.*
- Ezt is mind a törzsedben tanultad? - *Kérdi, mert a lány gyanúsan sokat tud a nekromanciáról. Majd a kérdést követően közelebb húzódik Thalyssához, hogy megállítsa a mozdulatát.*
- Ne húzd át az egészet. Ha elakadsz, csak lazítsd meg ezt a bog-kupacot, a legtöbbször nincs is csomó, csak egy hurok a bogban... így... ha ezt kihúzod, szétesik a kupac és haladhatsz tovább. - *Mutat és magyaráz, mert közben a munkával is haladni szándékozik. Majd visszaül a maga dolgához, és folytatja a beszédet, mintha mi sem történt volna.*
- Hogy kik tették, azt nem tudom. De az egész mögött egy Sa'argathot nevű démon állt. Ő hívta meg a világba Sa'Terethet is, aki hálából végzett vele. Sa'Tereth az egyik isten a három közül... - *Teszi hozzá magyarázólag, hogy kiről is van szó.
Aztán Thalyssa mégis visszatér a korábbi témához, s amit mond, az ismét feldühíti. Az önzőségnek ugyanis egy olyan szintjét írja le a lány, ami megüli a gyomrát.*
- Értem. - *Felel csak ennyit szárazon, a munkájából föl sem nézve.
Nem számít rá, hogy ezek után fog a vöröske mégis beszámolni neki a maga "világáról". És hiába emlékezteti rá magát, hogy egy gyerekkel van dolga, a sok fenyegetőzés már így is keserű ízt hagy a szájában, és kedve volna visszakozni.
Elhatározta ugyanis, hogy kerüli a bajt, láthatatlan lesz. Ez a kislány azonban nagyon úgy tűnik, hogy hordozhat magában nem is kevés bajt. De ha már így alakult, talán jobb kiismernie, amennyire tudja. Nyilván Thalyssa sem magának választotta a sorsát és a nézeteket, amikben nevelkedett, ezért igyekszik rá nyitottnak maradni. A másik oldalról viszont tart tőle és bizalmatlan vele szemben.
A történetnek már az elején összezavarodik. Úgy képzelte ugyanis, hogy Rigó kisbabaként rabolta el Thalyssát, mivel a lány elmondása alapján csak három éves volt, mikor a törzshöz került. Most viszont arról mesél a vöröske, hogy már korábban ismerték egymást a Rigóval, sőt, még tanítgatta is őt a nő, amit egy pár éves gyermeknél különösnek tart.
Úgy gondolja hát, hogy félreért valamit, de annyira nem zavarja, hogy emiatt közbekérdezzen. Hagyja inkább beszélni a lányt, míg ő pedig figyelmesen hallgatja őt. A mondandó végén elejtett kérdésre szórakozottan biccent, hogy érti, mire utal Thalyssa, de a cinkosság elmarad arcáról, inkább kicsit elmélyedten, komolyan néz, mert még emészti a hallottakat.*
- Miért tért vissza Rigó, miért a férje nélkül, és honnan vette azt a sok gyereket? - *Utóbbira van egy sejtése, hiszen akár itt a kikötőben is lehetne fogni utcagyereket, akire nem vigyáz, vagy hiányol senki. Hogy Rigó vagy egy másik törzsbéli általi fölkarolás megmentés volna a számukra, vagy egy újabb pofon a sorstól, az kérdéses.*
- És akkor az istenetek köztetek jár, mint egy halandó, hogy még asszonyai is vannak? - *Kérdez még, hogy mennyire kell szó szerint értelmezni ezt a "feleség" kifejezést. Csak egy titulus, vagy hús-vér kapcsolat?
Igazából borzongatja az egész és temérdek kérdése volna még, főleg Thalyssa céljairól, de a lány úgy tűnik, egyre inkább elvárja a viszonzást is, ami a történetük megosztását illeti.*
- Itt születtem a Kikötőben. A szüleim egyszerű kikötői népek voltak, tették, amit kellett a túlélésért. Dolgoztak. Tisztességes és tisztességtelen munkát is, amit éppen kellett... Az apám egy csomó adósságot is fölhalmozott, a félelmeit italba fojtotta, amivel tovább gyarapította az adósságait. Mellé csináltak egy csomó gyereket anyámmal. Mindünket nem is tarthatták otthon, igyekeztek hamar munkába állítani minket. Nem is tudnám megmondani, hány testvérem volt, nem is ismertem mindet, de így, vagy úgy, csak én maradtam. Apámat is elvitte már néhány éve az iszákossága, most anyámat ápolni vagyok itt egy ideig. Amíg kell. - *Nem igyekszik túl szépen lefesteni a családi körülményeit, s többségében még őszintén is mesél. Nem tartja ezt ártalmasnak, elég hétköznapi az ő története, ami ezt illeti.
Pusztán a testvérei kapcsán füllent, mert az előbbiek után nem áll szándékában beszámolni a húgáról Thalyssának, nehogy még őt is "kilopják a fészkéből". Nem mintha ne szabadulna meg szívesen a felelősségtől, amit a kislány jelent, de ha már kényszerűen vállalta ezt a felelősséget, a védelme alá tartozik a gyermek. A vöröskét és a törzsét meg nem tartja megbízhatónak, akiknek szívesen engedné át.*
- Fegyvert forgatni Artheniorban tanultam meg... a kaszárnyában. - *Osztja meg habozva szegről-végről, hogy mivel foglalkozott még korábban. De nem pontosít.*
- És ha már megtanultam, ezt a tudást hasznosítottam. Így álltam be karavánőrnek... - *Zárja a történetet, nem válaszolva meg többet, mint amit kérdeztek.
Végig halkan beszél, hogy csak egymást hallhassák, közben pedig tovább jár a kezei között a háló és a horog.*
*Nem tudja hova rakni a lány hangulatváltozását, amit látszólag az ő ártatlan kérdése okoz, de talán már nem kellene meglepődnie.
A válasz is sértettségre utal.*
- Annyit fenyegetőzöl, a végén mégis hascsikarást is kapok! - *Felel vissza megjátszott megszeppenéssel.
Ami annál hitelesebb, hogy az álca mögött éppen a helyzetet elemzi. Az eddigiekből nagyon úgy tűnik a számára, hogy Thalyssa érthet a mindenféle gyógyító, vagy mérgező szerekhez. Ez pedig amilyen hasznos tudás, legalább annyira veszélyes is.
Ennek a lánynak valamiért el tudja hinni, hogy hascsikarást okozó szereket ad annak, aki nem tetszik neki. Aki meg még annyira sem lopja be magát a szívébe, annak meg még ki tudja, mit adhat...
Ezek szerint neki nincs mitől tartania, mégis babonásan gondol a zsebében nehezedő szelencére és annak tartalmára. Mi van, ha mégis valami méreg van benne, vagy valami, ami elveszi az eszét és a végén még örök hűséget fogad ennek a kislánynak? Persze, ez utóbbit azért nem gondolja komolyan, de nem tartja kizártnak, hogy valami furfang lehet mögötte. Ráadásul olyasmit kapott, amit az ajkaira kell kennie, onnan pedig óvatlanul is elfogyasztaná, így elég kézenfekvő választás...*
- Abban sem maradnak el, ez az érkezésük napján volt. - *"Nyugtatja" meg a lányt, hogy az istenek nem restek a halandókat egymással szembe állítani a maguk kétes céljai érdekében.
A lánynak a kérdései is beszédesek, vagy inkább árulkodóak. És nem mondhatni, hogy kedvére volna a kép, ami benne kezd kialakulni Thalyssáról és a törzsről, ahonnan származik.*
- Ezt is mind a törzsedben tanultad? - *Kérdi, mert a lány gyanúsan sokat tud a nekromanciáról. Majd a kérdést követően közelebb húzódik Thalyssához, hogy megállítsa a mozdulatát.*
- Ne húzd át az egészet. Ha elakadsz, csak lazítsd meg ezt a bog-kupacot, a legtöbbször nincs is csomó, csak egy hurok a bogban... így... ha ezt kihúzod, szétesik a kupac és haladhatsz tovább. - *Mutat és magyaráz, mert közben a munkával is haladni szándékozik. Majd visszaül a maga dolgához, és folytatja a beszédet, mintha mi sem történt volna.*
- Hogy kik tették, azt nem tudom. De az egész mögött egy Sa'argathot nevű démon állt. Ő hívta meg a világba Sa'Terethet is, aki hálából végzett vele. Sa'Tereth az egyik isten a három közül... - *Teszi hozzá magyarázólag, hogy kiről is van szó.
Aztán Thalyssa mégis visszatér a korábbi témához, s amit mond, az ismét feldühíti. Az önzőségnek ugyanis egy olyan szintjét írja le a lány, ami megüli a gyomrát.*
- Értem. - *Felel csak ennyit szárazon, a munkájából föl sem nézve.
Nem számít rá, hogy ezek után fog a vöröske mégis beszámolni neki a maga "világáról". És hiába emlékezteti rá magát, hogy egy gyerekkel van dolga, a sok fenyegetőzés már így is keserű ízt hagy a szájában, és kedve volna visszakozni.
Elhatározta ugyanis, hogy kerüli a bajt, láthatatlan lesz. Ez a kislány azonban nagyon úgy tűnik, hogy hordozhat magában nem is kevés bajt. De ha már így alakult, talán jobb kiismernie, amennyire tudja. Nyilván Thalyssa sem magának választotta a sorsát és a nézeteket, amikben nevelkedett, ezért igyekszik rá nyitottnak maradni. A másik oldalról viszont tart tőle és bizalmatlan vele szemben.
A történetnek már az elején összezavarodik. Úgy képzelte ugyanis, hogy Rigó kisbabaként rabolta el Thalyssát, mivel a lány elmondása alapján csak három éves volt, mikor a törzshöz került. Most viszont arról mesél a vöröske, hogy már korábban ismerték egymást a Rigóval, sőt, még tanítgatta is őt a nő, amit egy pár éves gyermeknél különösnek tart.
Úgy gondolja hát, hogy félreért valamit, de annyira nem zavarja, hogy emiatt közbekérdezzen. Hagyja inkább beszélni a lányt, míg ő pedig figyelmesen hallgatja őt. A mondandó végén elejtett kérdésre szórakozottan biccent, hogy érti, mire utal Thalyssa, de a cinkosság elmarad arcáról, inkább kicsit elmélyedten, komolyan néz, mert még emészti a hallottakat.*
- Miért tért vissza Rigó, miért a férje nélkül, és honnan vette azt a sok gyereket? - *Utóbbira van egy sejtése, hiszen akár itt a kikötőben is lehetne fogni utcagyereket, akire nem vigyáz, vagy hiányol senki. Hogy Rigó vagy egy másik törzsbéli általi fölkarolás megmentés volna a számukra, vagy egy újabb pofon a sorstól, az kérdéses.*
- És akkor az istenetek köztetek jár, mint egy halandó, hogy még asszonyai is vannak? - *Kérdez még, hogy mennyire kell szó szerint értelmezni ezt a "feleség" kifejezést. Csak egy titulus, vagy hús-vér kapcsolat?
Igazából borzongatja az egész és temérdek kérdése volna még, főleg Thalyssa céljairól, de a lány úgy tűnik, egyre inkább elvárja a viszonzást is, ami a történetük megosztását illeti.*
- Itt születtem a Kikötőben. A szüleim egyszerű kikötői népek voltak, tették, amit kellett a túlélésért. Dolgoztak. Tisztességes és tisztességtelen munkát is, amit éppen kellett... Az apám egy csomó adósságot is fölhalmozott, a félelmeit italba fojtotta, amivel tovább gyarapította az adósságait. Mellé csináltak egy csomó gyereket anyámmal. Mindünket nem is tarthatták otthon, igyekeztek hamar munkába állítani minket. Nem is tudnám megmondani, hány testvérem volt, nem is ismertem mindet, de így, vagy úgy, csak én maradtam. Apámat is elvitte már néhány éve az iszákossága, most anyámat ápolni vagyok itt egy ideig. Amíg kell. - *Nem igyekszik túl szépen lefesteni a családi körülményeit, s többségében még őszintén is mesél. Nem tartja ezt ártalmasnak, elég hétköznapi az ő története, ami ezt illeti.
Pusztán a testvérei kapcsán füllent, mert az előbbiek után nem áll szándékában beszámolni a húgáról Thalyssának, nehogy még őt is "kilopják a fészkéből". Nem mintha ne szabadulna meg szívesen a felelősségtől, amit a kislány jelent, de ha már kényszerűen vállalta ezt a felelősséget, a védelme alá tartozik a gyermek. A vöröskét és a törzsét meg nem tartja megbízhatónak, akiknek szívesen engedné át.*
- Fegyvert forgatni Artheniorban tanultam meg... a kaszárnyában. - *Osztja meg habozva szegről-végről, hogy mivel foglalkozott még korábban. De nem pontosít.*
- És ha már megtanultam, ezt a tudást hasznosítottam. Így álltam be karavánőrnek... - *Zárja a történetet, nem válaszolva meg többet, mint amit kérdeztek.
Végig halkan beszél, hogy csak egymást hallhassák, közben pedig tovább jár a kezei között a háló és a horog.*
1174. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-18 22:33:58
Üzenet elküldve: 2026-04-18 22:33:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az árnyékba húzódik, törökülésben hajtja maga alá a lábait, a köteleket az ölébe húzza. Komótosan bontogat, nem fogja fel munkaként a kötelességet. A más legényekhez való kapcsolatát firtató kérdés szöget üt a fejében. Kevesebbért is ugrott már valakinek, mikor az erényeit kérdőjelezték meg. Elmélázva méregeti a fiatal arcot, azon gondolkodik, hogyan mutatna a képén egy jókora karmolás. Aztán végül is letesz az erőszakról, mégiscsak saját magának tenne rosszat, hisz neki kell a legényke élete végéig a kicsipkézett képét néznie. Azért csak a legényéért, mivel szinte biztos benne, túléli őt.
Haját a válasza előtt kényes mozdulattal dobja hátra gömbölyű vállai mögé, magasra húzza magát, úgy próbál lepillantani a magasnövésűre, még így, a mélyből is.*
- Nem Garsin, legényeknek hascsikarást adok. Úgyhogy én a helyedben nagyon megbecsülném magam, tudván, hogy hasmenés helyett szépítő, szamócás szájzsírt kaptál!
*Szemöldökét magasra húzza, felemás szemeit hitetlenkedve mereszti a legénykére, így adva tudtára, kifejezetten ellenére van a fiúk firtatása és ha továbbra is feszegeti a témát, hát összeakasztják sosevolt bajszukat. *
-Azért tudok rólad sokat, mert figyelek rád, nem azért, mert bármit mondtál. Nem a világ végéről jövök, csak…más világból. -*elmélázva tekergeti, bogozgatja az egyik kötél hurkot*-Buta isteneitek lehetnek, ha egymással verekednek, ahelyett, hogy titeket ugrasztanának egymásnak. Ki hallott még ilyet, leestek az égből.
*A kislány értetlen hitetlenkedéssel ingatja a fejét, de nem néz a másikra, a maga dolgával foglalatoskodik.*-És ki keltette fel a halottakat? Merthogy azok maguktól csak úgy nem döntenek úgy, hogy bizony ők most a sírból kimásznak. Nagyon erős mágusnak kell lennie annak, aki egy egész sereget mozgat. Olyan erősnek, amit legtöbbször a testük már el sem bír. Ők maguk is…félig halottak már olyankor. -*belül legalább is mindenképp.*
*Thalyssát mindig is foglalkoztatta az elmúlás és a nekromancia gondolata, ám idős mestere sokat mesélt annak fortélyairól és veszélyeiről. A tudomány a mágustornyokban tiltott, mivel etikátlan, és tiszteletlen az elmúlttal szemben. Szembe megy az összes szokással és rituáléval, ráadásul megfosztja a halottat az örök nyugalom jogától és méltóságától. A mágusok, akik ehhez nyúlnak közgyűlöletre, kitaszítottságra és megvetésre kárhoztatnak társadalmukban. A lány kultúrájának is megvan a maga története, ahol legnevesebb boszorkánymesterük két szekér szajhát és ugyanannyi szekér mérgezett bort küldött az ellenséges táborba, majd a borban és mámorban elhalt katonákat másnap csatába hívta. A mészárlás végére hatszáz fegyverest és a vár népét mozgatta. A katonák egymást mészárolták le. Az ő törzsük azonban nem néz rossz szemmel a boszorkánymesterre. A hatszáz katonát hazamozgatta a férfi, majd rituálisan felkészítették mindet. Kimosdatták, felrúnázták, bebalzsamozták…a szemhéjaikat megmetszették és rituálénak megfelelően eltemették mindet az erdőbe. Sosem nyugszanak, mindig figyelnek és ha kell, készen állnak arra, hogy a következő boszorkány, vagy boszorkánymester harcba szólítsa őket, ha az agancsos isten gyermekeit, vagy szent erdejét meg kell védeni.
Garsin úgy fest, mint aki valami hasonlót láthatott, Thalyssa pedig biztosra veszi, egy életre megmaradt benne ez. Fél tőle, irtóztatja a téma. Nem hibáztatja. Talán, ha máshol nő fel, őt is megrettentené mindez. De a törzsének történeteiben a test csak egy porhüvely, a halál pedig egy kapu. Minden és mindenki azért létezik, hogy az egészet szolgálja. Életében, és halálában is.
Elgondolkodva nyalint az alsóajkára, aztán be is harapja, elmélyülten hümment.*
-Feltetted azt a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha én bántanálak téged azzal, hogy visszahozom... -ELMÉLETBEN -*teszi hozzá gyorsan*- a rossztevődet. Azt hiszem, ha meglenne rá a lehetőség és úgy döntenék, nem teszem meg, az azt jelentené, téged jobban szeretlek, mint magamat. Nem hiszem, hogy ez valaha megtörténhet. Azt mondják a fajtám magán kívül csak az istenét szereti.
*Ez persze nem jelenti azt, hogy mikor eljön az idő, nem fogja magáénak fogadni az álmához híven a legénykét. Thalyssa számára fontosak az álmai, mióta leszálltak a nyomorúságos hajóról Apácskával, ez az egyetlen dolog, ami megmaradt neki.*
- Megválaszolom neked a kérdéseidet, mert úgy döntöttem, nem bántanál minket, de ha megtudom, hogy kiadsz, vagy elmondod másnak…! -*a kötelek közül sandít fel a nyurgára, fél szemöldökét magasra emeli.*-Minden álmodban kísérteni foglak!
*Leengedi a köteleket az ölébe, egyenesre húzza a hátát, aztán a falnak dönti.*
-Azt hiszem nem is annyira fontos, hogy miért lopott ki Rigó a fészkemből, mert önző volt. Mindig csak magával törődött, az ura meg csak vele. Rigó vajákos volt egy klánnál, én meg sokat legyeskedtem körülötte. Tudod, szép lány volt, mindig jó volt az illata, fel is volt cicomázva. Megtanított az erdei praktikáira, megmutatta hogyan áldoz az agancsos istenének, nekem meg -*egy pillanatra lesüti a szemeit, mintha szégyelné magát*- tetszett. Nála szebbet sose láttam, olyan akartam lenni, mint ő. Aztán valami tengeri ura lett, meg is hasasodott tőle. A klánt is ott hagyta, meg engem is, legalább is azt hittem. Aztán ellopott az ura neki, mert azt mondta Rigó, én az övé vagyok. Én meg az övé is akartam lenni. Ki ne akarna valakihez tartozni, nem? Én Rigóé voltam, Rigó meg az uráé, egészen addig míg haza nem vitte az embere Rigót az erdőbe, ahonnan való volt. Az egy varázserdő. Ami ott született, az az erdőé és a benne lévő agancsos istené, ami pedig egy istené, az nem lehet halandóé. Nene -*aprót biccent, jelezve Garsinnak, témához értek, Nene alakját már ismeri*- a legöregebb szolgája az agancsos istennek, állítólag egy volt a feleségei közül, de annak is már vagy két emberöltője. Ellopta a hasas Rigót, az ura meg odaadott Rigó helyett engem. Azt hiszem tudta Nene, én jobb vagyok, mint a semmi, mert Rigó ura bolond volt. Képes lett volna felgyújtani az erdőt és mindent elpusztítani, ami benne van. -*saját halántékára kopogtat*- így kerültem hozzá én. Aztán meg egyszer csak Rigó is, de már az ura nélkül, tizenegy másik kislánnyal, meg egy fiú karon ülővel. A mi törzsünkben ritka a férfi, mert fiú gyermekeket sosem hagynak a falusiak az erdőben meghalni, lányokat inkább. Ha a hasas asszonyoknak fiúk születik, azok ritkán élik meg a felnőtt kort, valahogy kevésbé bírják a rituáléinkat, nem is foglalkoznak velük annyit. Nene nem szereti a fiúkat, a férfiakat pedig egyenesen ki nem állhatja. Úgyhogy, ha a legénygyermekek megmaradnak, akkor druidák lesznek. Gyógyítók, ha úgy tetszik. Általában… nem maradnak az erdőben. Ők viszik el a tanoncokat, hogy tanuljanak, tapasztaljanak, mielőtt visszatérnének az rengetegbe, hogy egész tudásukkal az agancsos istent szolgálják. Rigó apja is ilyen. Ő Apácska. Vele vagyok most itt. Mármint… voltam, mert mióta leszálltunk a hajóról egészen megbolondult. Máson sem jár az esze, csak a tavaszon, ha…érted mire gondolok.
*Utolsó mondatára halvány, cinkos mosoly kúszik ki a képére, így adva teret a másik képzeletének. Ha látja Garsinon, hogy érti a célzást, határozott biccentéssel nyugtázza is a gondolat helyességét.*
-Úgy hiszem megválaszoltam a kérdéseidet, úgyhogy te jössz. Meséld el nekem, hogy hol és mint születtél, hogy mit csinált az a magas apád, meg az anyád, hogy hány testvéred van és azok most hol vannak, hogy hogyan lettél karavánőr és most miért csinálod ezt -*bök fejével a háló felé*-, hogy honnan van az a böszme nagy kardod, és hogy ki tanított meg téged forgatni?
*Az árnyékba húzódik, törökülésben hajtja maga alá a lábait, a köteleket az ölébe húzza. Komótosan bontogat, nem fogja fel munkaként a kötelességet. A más legényekhez való kapcsolatát firtató kérdés szöget üt a fejében. Kevesebbért is ugrott már valakinek, mikor az erényeit kérdőjelezték meg. Elmélázva méregeti a fiatal arcot, azon gondolkodik, hogyan mutatna a képén egy jókora karmolás. Aztán végül is letesz az erőszakról, mégiscsak saját magának tenne rosszat, hisz neki kell a legényke élete végéig a kicsipkézett képét néznie. Azért csak a legényéért, mivel szinte biztos benne, túléli őt.
Haját a válasza előtt kényes mozdulattal dobja hátra gömbölyű vállai mögé, magasra húzza magát, úgy próbál lepillantani a magasnövésűre, még így, a mélyből is.*
- Nem Garsin, legényeknek hascsikarást adok. Úgyhogy én a helyedben nagyon megbecsülném magam, tudván, hogy hasmenés helyett szépítő, szamócás szájzsírt kaptál!
*Szemöldökét magasra húzza, felemás szemeit hitetlenkedve mereszti a legénykére, így adva tudtára, kifejezetten ellenére van a fiúk firtatása és ha továbbra is feszegeti a témát, hát összeakasztják sosevolt bajszukat. *
-Azért tudok rólad sokat, mert figyelek rád, nem azért, mert bármit mondtál. Nem a világ végéről jövök, csak…más világból. -*elmélázva tekergeti, bogozgatja az egyik kötél hurkot*-Buta isteneitek lehetnek, ha egymással verekednek, ahelyett, hogy titeket ugrasztanának egymásnak. Ki hallott még ilyet, leestek az égből.
*A kislány értetlen hitetlenkedéssel ingatja a fejét, de nem néz a másikra, a maga dolgával foglalatoskodik.*-És ki keltette fel a halottakat? Merthogy azok maguktól csak úgy nem döntenek úgy, hogy bizony ők most a sírból kimásznak. Nagyon erős mágusnak kell lennie annak, aki egy egész sereget mozgat. Olyan erősnek, amit legtöbbször a testük már el sem bír. Ők maguk is…félig halottak már olyankor. -*belül legalább is mindenképp.*
*Thalyssát mindig is foglalkoztatta az elmúlás és a nekromancia gondolata, ám idős mestere sokat mesélt annak fortélyairól és veszélyeiről. A tudomány a mágustornyokban tiltott, mivel etikátlan, és tiszteletlen az elmúlttal szemben. Szembe megy az összes szokással és rituáléval, ráadásul megfosztja a halottat az örök nyugalom jogától és méltóságától. A mágusok, akik ehhez nyúlnak közgyűlöletre, kitaszítottságra és megvetésre kárhoztatnak társadalmukban. A lány kultúrájának is megvan a maga története, ahol legnevesebb boszorkánymesterük két szekér szajhát és ugyanannyi szekér mérgezett bort küldött az ellenséges táborba, majd a borban és mámorban elhalt katonákat másnap csatába hívta. A mészárlás végére hatszáz fegyverest és a vár népét mozgatta. A katonák egymást mészárolták le. Az ő törzsük azonban nem néz rossz szemmel a boszorkánymesterre. A hatszáz katonát hazamozgatta a férfi, majd rituálisan felkészítették mindet. Kimosdatták, felrúnázták, bebalzsamozták…a szemhéjaikat megmetszették és rituálénak megfelelően eltemették mindet az erdőbe. Sosem nyugszanak, mindig figyelnek és ha kell, készen állnak arra, hogy a következő boszorkány, vagy boszorkánymester harcba szólítsa őket, ha az agancsos isten gyermekeit, vagy szent erdejét meg kell védeni.
Garsin úgy fest, mint aki valami hasonlót láthatott, Thalyssa pedig biztosra veszi, egy életre megmaradt benne ez. Fél tőle, irtóztatja a téma. Nem hibáztatja. Talán, ha máshol nő fel, őt is megrettentené mindez. De a törzsének történeteiben a test csak egy porhüvely, a halál pedig egy kapu. Minden és mindenki azért létezik, hogy az egészet szolgálja. Életében, és halálában is.
Elgondolkodva nyalint az alsóajkára, aztán be is harapja, elmélyülten hümment.*
-Feltetted azt a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha én bántanálak téged azzal, hogy visszahozom... -ELMÉLETBEN -*teszi hozzá gyorsan*- a rossztevődet. Azt hiszem, ha meglenne rá a lehetőség és úgy döntenék, nem teszem meg, az azt jelentené, téged jobban szeretlek, mint magamat. Nem hiszem, hogy ez valaha megtörténhet. Azt mondják a fajtám magán kívül csak az istenét szereti.
*Ez persze nem jelenti azt, hogy mikor eljön az idő, nem fogja magáénak fogadni az álmához híven a legénykét. Thalyssa számára fontosak az álmai, mióta leszálltak a nyomorúságos hajóról Apácskával, ez az egyetlen dolog, ami megmaradt neki.*
- Megválaszolom neked a kérdéseidet, mert úgy döntöttem, nem bántanál minket, de ha megtudom, hogy kiadsz, vagy elmondod másnak…! -*a kötelek közül sandít fel a nyurgára, fél szemöldökét magasra emeli.*-Minden álmodban kísérteni foglak!
*Leengedi a köteleket az ölébe, egyenesre húzza a hátát, aztán a falnak dönti.*
-Azt hiszem nem is annyira fontos, hogy miért lopott ki Rigó a fészkemből, mert önző volt. Mindig csak magával törődött, az ura meg csak vele. Rigó vajákos volt egy klánnál, én meg sokat legyeskedtem körülötte. Tudod, szép lány volt, mindig jó volt az illata, fel is volt cicomázva. Megtanított az erdei praktikáira, megmutatta hogyan áldoz az agancsos istenének, nekem meg -*egy pillanatra lesüti a szemeit, mintha szégyelné magát*- tetszett. Nála szebbet sose láttam, olyan akartam lenni, mint ő. Aztán valami tengeri ura lett, meg is hasasodott tőle. A klánt is ott hagyta, meg engem is, legalább is azt hittem. Aztán ellopott az ura neki, mert azt mondta Rigó, én az övé vagyok. Én meg az övé is akartam lenni. Ki ne akarna valakihez tartozni, nem? Én Rigóé voltam, Rigó meg az uráé, egészen addig míg haza nem vitte az embere Rigót az erdőbe, ahonnan való volt. Az egy varázserdő. Ami ott született, az az erdőé és a benne lévő agancsos istené, ami pedig egy istené, az nem lehet halandóé. Nene -*aprót biccent, jelezve Garsinnak, témához értek, Nene alakját már ismeri*- a legöregebb szolgája az agancsos istennek, állítólag egy volt a feleségei közül, de annak is már vagy két emberöltője. Ellopta a hasas Rigót, az ura meg odaadott Rigó helyett engem. Azt hiszem tudta Nene, én jobb vagyok, mint a semmi, mert Rigó ura bolond volt. Képes lett volna felgyújtani az erdőt és mindent elpusztítani, ami benne van. -*saját halántékára kopogtat*- így kerültem hozzá én. Aztán meg egyszer csak Rigó is, de már az ura nélkül, tizenegy másik kislánnyal, meg egy fiú karon ülővel. A mi törzsünkben ritka a férfi, mert fiú gyermekeket sosem hagynak a falusiak az erdőben meghalni, lányokat inkább. Ha a hasas asszonyoknak fiúk születik, azok ritkán élik meg a felnőtt kort, valahogy kevésbé bírják a rituáléinkat, nem is foglalkoznak velük annyit. Nene nem szereti a fiúkat, a férfiakat pedig egyenesen ki nem állhatja. Úgyhogy, ha a legénygyermekek megmaradnak, akkor druidák lesznek. Gyógyítók, ha úgy tetszik. Általában… nem maradnak az erdőben. Ők viszik el a tanoncokat, hogy tanuljanak, tapasztaljanak, mielőtt visszatérnének az rengetegbe, hogy egész tudásukkal az agancsos istent szolgálják. Rigó apja is ilyen. Ő Apácska. Vele vagyok most itt. Mármint… voltam, mert mióta leszálltunk a hajóról egészen megbolondult. Máson sem jár az esze, csak a tavaszon, ha…érted mire gondolok.
*Utolsó mondatára halvány, cinkos mosoly kúszik ki a képére, így adva teret a másik képzeletének. Ha látja Garsinon, hogy érti a célzást, határozott biccentéssel nyugtázza is a gondolat helyességét.*
-Úgy hiszem megválaszoltam a kérdéseidet, úgyhogy te jössz. Meséld el nekem, hogy hol és mint születtél, hogy mit csinált az a magas apád, meg az anyád, hogy hány testvéred van és azok most hol vannak, hogy hogyan lettél karavánőr és most miért csinálod ezt -*bök fejével a háló felé*-, hogy honnan van az a böszme nagy kardod, és hogy ki tanított meg téged forgatni?
1173. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-18 02:21:43
Üzenet elküldve: 2026-04-18 02:21:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Felfigyel a mocorgásra és valahol a "szenvedést" is megérti. Egykor ő is rendelkezett hosszú, sűrű hajzattal, és a lányt nézve szinte újra érzi, ahogyan a forró gőz fölött izzad, hatalmas dézsában kavargatva a mosnivaló ruhákat, s eközben pedig kétszeres erővel ül meg fejbőrén a nehéz, viszkető nedvesség...
Persze, az ő haja sosem volt ilyen pompázatos, és mindig fonatban is hordta, vagy kendő mögött. Megfordul fejében a gondolat, hogy a lány bizonyára szép összeget kaphatna, ha eladná a haját parókának. De ez csak egy átsuhanó apróság, igazán nem is tudatosítja, meg igazából Thalyssára is csak oda-odapillant, miközben befejezi az öltözést.
A kencével kapcsolatos kérdésére aztán nem olyan választ kap, mint amire számított, de nem is fogalmazott elég pontosan. Annyiban hagyja azonban, mert rájön, hogy igazából az összetevők ismerete sem árulná el számára, hogy biztonságos-e használnia; főleg, hogy ha nem bízik a kencében, akkor abban sem kellene, hogy a készítője a valós összetevőket és hatást mondja el neki.
Thalyssa elejtett önfényezésére, ami a szépségét illeti, kedve volna őszintén helyeselni. Pusztán ahogy az irigységre kevésbé hajlamos nők képesek dicsérni egymást, mert hát tényleg nagyon szépnek gondolja ezt a kislányt a vörös hajával, a kellemes vonásaival, a részletekre odafigyelő gondozottságával és ékeivel, öltözékével.
De nem kívánja a félreértést a bók miatt, ha már amúgy is így félrevezette őt, úgyhogy marad egy egyszerű, helyeslő mosolygásnál.*
- Más legényeknek is gyakran adsz ilyesmit? - *Kérdi, ami akár féltékenységnek is hangozhat a másik oldalról, az övéről viszont egyszerű kíváncsiság. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy férfiak kapkodnának érte, hogy szamócára színezett, puha ajkaik legyenek. Igazából úgy érzi, ha rá akarna játszani a szerepére, most kicsit meg is kellene sértődnie, hogy "tán valami kisasszonykának nézi őt" a másik? De nem teszi.
Helyette kérdez még egy csomót. Ám válaszból annál kevesebb érkezik...
Kétséges, hogy a lány közlékenyebb volna, ha tudná, hogy nem az érdekli, hogy a vöröske törzse mit adhat neki, hanem az, hogy mit vehet el tőle. Vagy akár maga a lány...
Bizalmatlanságának pedig nem tesznek jót az elmaradt válaszok.*
- Látod, máris mennyi mindent tudsz rólam! - *Üti el a szófukarság vádját, leplezve, hogy mennyire lenyűgözi az, ahogyan Thalyssa a szavakat forgatja és ahogyan a megfigyeléseit összegezni képes.*
- Jó. Lássunk munkához. Aztán meglátjuk. - *Feleli, semmit sem ígérve. Nem csak titokzatoskodásból, hanem mert minden függ attól is, mikor ér be a hajó. Nem biztos, hogy lesz idő a főzőcskére. Vagy túl sok beszélgetésre...
A holtak holtságának zargatásáról szóló témát a lány hallgatással zárja le, amiről Garsin nem tudja, mit gondoljon, de ő sem vitatkozik tovább. Annál is inkább, hogy kevés olyan téma van, ami kellemetlenebbül érintené. Ugyanakkor a kislány kilétével kapcsolatban nem kelt benne túl sok jóhiszeműséget, hogy egyáltalán feljött a téma. Vajon van is rá képessége, hogy holtakat állítson a szolgálatába, vagy csak az odaadását fejezte ki ilyen túlzón?
Nem tudja, de ki kell derítenie. Talán ez tartja még a lány társaságában, talán a társaság maga. Talán mindkettő.
A felé nyújtott kezet elfogadja, de inkább csak udvariasságból, ténylegesen nem támaszkodik a lány erejére a fölálláshoz.
Aztán percek múltán már a munkában merülhetnek el, ha szerencséjük van, még egy árnyékos helyet is találnak hozzá. Ő pedig igazából befogja Thalyssát, nem csak úgy tessék-lássék. De előtte megmutatja a dolgok csínját-bínját. A kötélbogozást hagyja a lányra, az elég hosszadalmas és nehezebb elrontani. Maga pedig a háló javításának lát neki.
A vöröske pedig elő is áll az első kérdésével, de a belengetéssel szemben nem az ő személyét érintővel. Mégsem emiatt néz rá kérdőn.*
- Te tényleg a világ végéről jöhetsz, ha nem láttad, de még csak nem is hallottál az istenek harcáról. - *Jegyzi meg, de valahol a megerősítést várja a lány ábrázatát figyelve, hogy tényleg erről van szó, és nem csak félreérti a kérdést.*
- Ez is az élőholt seregek támadásának idején történt. Pontosabban a végén... Az istenek megjelentek az égen és harcba szálltak egymással, de végül mindegyikük meggyengülten hullott alá a világunkban. - *Kezd bele a magyarázatba. Ha Thalyssa kéri, ad részletesebb beszámolót is, bár a személyes tapasztalatát nem könnyű megosztania, mert gyermek volt még és rettenetesen rémült, így nem sokra emlékszik. Azért amit másoktól hallott, vagy a könyvtárban olvasott, azt mind megosztja a lánnyal, ha érdekli.*
*Felfigyel a mocorgásra és valahol a "szenvedést" is megérti. Egykor ő is rendelkezett hosszú, sűrű hajzattal, és a lányt nézve szinte újra érzi, ahogyan a forró gőz fölött izzad, hatalmas dézsában kavargatva a mosnivaló ruhákat, s eközben pedig kétszeres erővel ül meg fejbőrén a nehéz, viszkető nedvesség...
Persze, az ő haja sosem volt ilyen pompázatos, és mindig fonatban is hordta, vagy kendő mögött. Megfordul fejében a gondolat, hogy a lány bizonyára szép összeget kaphatna, ha eladná a haját parókának. De ez csak egy átsuhanó apróság, igazán nem is tudatosítja, meg igazából Thalyssára is csak oda-odapillant, miközben befejezi az öltözést.
A kencével kapcsolatos kérdésére aztán nem olyan választ kap, mint amire számított, de nem is fogalmazott elég pontosan. Annyiban hagyja azonban, mert rájön, hogy igazából az összetevők ismerete sem árulná el számára, hogy biztonságos-e használnia; főleg, hogy ha nem bízik a kencében, akkor abban sem kellene, hogy a készítője a valós összetevőket és hatást mondja el neki.
Thalyssa elejtett önfényezésére, ami a szépségét illeti, kedve volna őszintén helyeselni. Pusztán ahogy az irigységre kevésbé hajlamos nők képesek dicsérni egymást, mert hát tényleg nagyon szépnek gondolja ezt a kislányt a vörös hajával, a kellemes vonásaival, a részletekre odafigyelő gondozottságával és ékeivel, öltözékével.
De nem kívánja a félreértést a bók miatt, ha már amúgy is így félrevezette őt, úgyhogy marad egy egyszerű, helyeslő mosolygásnál.*
- Más legényeknek is gyakran adsz ilyesmit? - *Kérdi, ami akár féltékenységnek is hangozhat a másik oldalról, az övéről viszont egyszerű kíváncsiság. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy férfiak kapkodnának érte, hogy szamócára színezett, puha ajkaik legyenek. Igazából úgy érzi, ha rá akarna játszani a szerepére, most kicsit meg is kellene sértődnie, hogy "tán valami kisasszonykának nézi őt" a másik? De nem teszi.
Helyette kérdez még egy csomót. Ám válaszból annál kevesebb érkezik...
Kétséges, hogy a lány közlékenyebb volna, ha tudná, hogy nem az érdekli, hogy a vöröske törzse mit adhat neki, hanem az, hogy mit vehet el tőle. Vagy akár maga a lány...
Bizalmatlanságának pedig nem tesznek jót az elmaradt válaszok.*
- Látod, máris mennyi mindent tudsz rólam! - *Üti el a szófukarság vádját, leplezve, hogy mennyire lenyűgözi az, ahogyan Thalyssa a szavakat forgatja és ahogyan a megfigyeléseit összegezni képes.*
- Jó. Lássunk munkához. Aztán meglátjuk. - *Feleli, semmit sem ígérve. Nem csak titokzatoskodásból, hanem mert minden függ attól is, mikor ér be a hajó. Nem biztos, hogy lesz idő a főzőcskére. Vagy túl sok beszélgetésre...
A holtak holtságának zargatásáról szóló témát a lány hallgatással zárja le, amiről Garsin nem tudja, mit gondoljon, de ő sem vitatkozik tovább. Annál is inkább, hogy kevés olyan téma van, ami kellemetlenebbül érintené. Ugyanakkor a kislány kilétével kapcsolatban nem kelt benne túl sok jóhiszeműséget, hogy egyáltalán feljött a téma. Vajon van is rá képessége, hogy holtakat állítson a szolgálatába, vagy csak az odaadását fejezte ki ilyen túlzón?
Nem tudja, de ki kell derítenie. Talán ez tartja még a lány társaságában, talán a társaság maga. Talán mindkettő.
A felé nyújtott kezet elfogadja, de inkább csak udvariasságból, ténylegesen nem támaszkodik a lány erejére a fölálláshoz.
Aztán percek múltán már a munkában merülhetnek el, ha szerencséjük van, még egy árnyékos helyet is találnak hozzá. Ő pedig igazából befogja Thalyssát, nem csak úgy tessék-lássék. De előtte megmutatja a dolgok csínját-bínját. A kötélbogozást hagyja a lányra, az elég hosszadalmas és nehezebb elrontani. Maga pedig a háló javításának lát neki.
A vöröske pedig elő is áll az első kérdésével, de a belengetéssel szemben nem az ő személyét érintővel. Mégsem emiatt néz rá kérdőn.*
- Te tényleg a világ végéről jöhetsz, ha nem láttad, de még csak nem is hallottál az istenek harcáról. - *Jegyzi meg, de valahol a megerősítést várja a lány ábrázatát figyelve, hogy tényleg erről van szó, és nem csak félreérti a kérdést.*
- Ez is az élőholt seregek támadásának idején történt. Pontosabban a végén... Az istenek megjelentek az égen és harcba szálltak egymással, de végül mindegyikük meggyengülten hullott alá a világunkban. - *Kezd bele a magyarázatba. Ha Thalyssa kéri, ad részletesebb beszámolót is, bár a személyes tapasztalatát nem könnyű megosztania, mert gyermek volt még és rettenetesen rémült, így nem sokra emlékszik. Azért amit másoktól hallott, vagy a könyvtárban olvasott, azt mind megosztja a lánnyal, ha érdekli.*
1172. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-17 23:21:46
Üzenet elküldve: 2026-04-17 23:21:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A legény túlságosan is sokat kérdez. De a törzsről kérdez, nem az istenéről, ami némi megkönnyebbüléssel tölti el, mivel a szemében sokkal kevésbé kényes téma a családjáról és szokásaikról való beszéd, mint felvázolni, miért is imádnak istenéként egy démont és hogyan áldoznak neki vért, minden harmadik holdfordulón, négyszer egy évben – meg nyilván mikor még szükség van rá.
Az arca fura maszkká avanzsálódik, leginkább arra emlékeztet, mintha hascsikarás gyötörné. Először az álla alá vakargat, aztán a hajába. Vakarózásnak tűnik, de később rájöhet Garsin, a lány a fejét szellőzteti. A túl sok és hosszú haj melegíti, megbolondítja. Fésűként szántja végig ujjaival a fejbőrét, két kézzel emelgeti meg a vörös kazalt, így próbálva levegőhöz juttatni a fejét és szabaddá tenni a tarkóját. Erősen, élesen fújja ki a levegőt, de a büszkesége és hiúsága még mindig erősebb a praktikumnál, így elvből sem hajlandó felkötni a rőt loboncot, így is kompromisszum volt a félkonyt. A válasz még várat magára, újabb tégelyke kerül elő, abban fehér krémmel. A lány finom mozdulatokkal mártja bele az ujját, hogy aztán nekilásson bekenegetni vele a szeplős karokat, kézfejeket, aztán a mellkasát, nyakát, végül az arcát is. Jóval sápadtabbnak tűnik a krémtől, ám nem tűnik úgy, mint aki bánja.*
- Szájzsír. Szamócával színeztem, hogy szebb legyen. Az arcodra is kenheted, ha azt akarod, hogy élénkebbnek tűnjön a bőröd! Én rajtam is ilyen van, ezért vagyok olyan szép. -*fejével a zsebre vágott szelence irányába bök, majd le, a kezében tartott fehér krémre*- Ez meg a nap ellen van, hogy ne égessen annyira. - *ad magyarázatot*-hamar megpirulok.
*Telt ajkaival hosszú pillanatig csücsörít, kellően végig méri a legénykét, tetőtől talpig, mintha életében talán először nézné meg igazán tüzetesen. Rigó buta volt gyereknek. Elmondta neki, ahogy Nene is elmesélte. Felkészítette. Lesznek legények, asszonyok, akik sokat kérdeznek. Akiket érdekelnek. Nem ő, Thalyssa, hanem a törzs. Az, amit a törzs adhat nekik.*
- Kíváncsi ember vagy te egy kikötői legénykéhez képest. Túl sokat vársz, de semmit sem adsz. Lényegében nem tudok rólad semmit, amit te mondtál volna nekem, szavakkal. Ügyesen bánsz a pengével és öltél már embert. Az apádtól örökölted a magasságod. Karavánőr is voltál, most mégis alkalmi munkákból élsz. A bőröd jóval puhább, mint egy tengerészé lehetne és tisztább is. Nem cserzette ki a tenger és a só. A tenyered kemény, ez azt jelenti, edzésben tartod magad. -*tekintete a hosszúkardra téved*-szükséged is van rá, mert nehéz egy ilyet még tartani is, nemhogy forgatni. Valaki megtanított téged, ha ilyet viselsz, mert ha tolvaj lennél, már rég túladtál volna rajta, ha pedig eszmei értékkel bírna csupán, otthon tartanád a padláson, vagy a faladon, esetleg a szalma alatt eldugva. A szemhéjaidon mély barázdák vannak. Azt mutatja nem volt gondtalan az életed, nem hiszel könnyen. Gyanakodni fogsz bármire, amit mondanak neked.
*Kicsi tenyereit összecsapja, a csuklóira halmozott csontgyöngyök vidáman zizegnek a mozdulat nyomán. Kurta ujjait összekulcsolja, a térdeire könyököl, a lábai közé engedi a kezeit.*
- Hihetném, hogy bántani fogsz, de úgy hiszem, nem tennéd. Nem úgy néztél rám, nincs a szemedben vágy, vagy igazi érdeklődés. Talán emlékeztetlek téged valakire. A húgodra, a gyermekkori társadra, vagy magadra. Ezt nem tudhatom, mert nem meséled el nekem. Úgyhogy azt ajánlanám neked, hogy fejezzük be a munkádat a halászhálókkal, az alatt elmondhatod nekem, hogy ki vagy te Garsin. Aztán főzzél egy levest a kagylókból, aminek a levéből nekem is adjál, mert megéheztem. Míg főzöl, elmesélem azt, amit hallani akartál.
*Vékony szemöldökét megemeli, szép fejét megbiccenti, csak aztán tápászkodik fel. Készségesen nyújtja a másik felé a kezét, várva, hogy elfogadja. Ha így tesz, felhúzza talpra -már amennyire erejéből és alkatából telik, hogy aztán meginduljon vele visszafelé a dokkok irányába. Rosszabb kezében markolja az átázott, komótosan csöpögő, kagylókat rejtő zsákot. Lassan halad, hogy a legényke mellett lépkedhessen. Mivel a nap magasan jár, valahogy az embertömeg is megkopott, talán sziesztáznak, talán a napsütés elől a tavernék és ivók barátságos ölelésében keresnek épp menedéket.
Thalyssa elégedetten sóhajt, ahogy felerősödik a tenger felől a szél, így hozva némi hűvös megkönnyebbülést.*
-Talán a hálóbogozást az árnyékban kéne csinálnunk, fel fog forrni a fejünk és meggárgyulunk! -*ajánlja készségesen.*
*Ha az árnyékba húzódnak és munkát kap a keze közé, készségesen ül a földre, nem sajnálva a ruháját. Jócskán várat magára a lány kérdése, mégis felteszi.*
- Hogy értetted azt, amit ott mondtál a lépcsőn? Hogy...találkoztál az istenekkel?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.17 23:35:12
*A legény túlságosan is sokat kérdez. De a törzsről kérdez, nem az istenéről, ami némi megkönnyebbüléssel tölti el, mivel a szemében sokkal kevésbé kényes téma a családjáról és szokásaikról való beszéd, mint felvázolni, miért is imádnak istenéként egy démont és hogyan áldoznak neki vért, minden harmadik holdfordulón, négyszer egy évben – meg nyilván mikor még szükség van rá.
Az arca fura maszkká avanzsálódik, leginkább arra emlékeztet, mintha hascsikarás gyötörné. Először az álla alá vakargat, aztán a hajába. Vakarózásnak tűnik, de később rájöhet Garsin, a lány a fejét szellőzteti. A túl sok és hosszú haj melegíti, megbolondítja. Fésűként szántja végig ujjaival a fejbőrét, két kézzel emelgeti meg a vörös kazalt, így próbálva levegőhöz juttatni a fejét és szabaddá tenni a tarkóját. Erősen, élesen fújja ki a levegőt, de a büszkesége és hiúsága még mindig erősebb a praktikumnál, így elvből sem hajlandó felkötni a rőt loboncot, így is kompromisszum volt a félkonyt. A válasz még várat magára, újabb tégelyke kerül elő, abban fehér krémmel. A lány finom mozdulatokkal mártja bele az ujját, hogy aztán nekilásson bekenegetni vele a szeplős karokat, kézfejeket, aztán a mellkasát, nyakát, végül az arcát is. Jóval sápadtabbnak tűnik a krémtől, ám nem tűnik úgy, mint aki bánja.*
- Szájzsír. Szamócával színeztem, hogy szebb legyen. Az arcodra is kenheted, ha azt akarod, hogy élénkebbnek tűnjön a bőröd! Én rajtam is ilyen van, ezért vagyok olyan szép. -*fejével a zsebre vágott szelence irányába bök, majd le, a kezében tartott fehér krémre*- Ez meg a nap ellen van, hogy ne égessen annyira. - *ad magyarázatot*-hamar megpirulok.
*Telt ajkaival hosszú pillanatig csücsörít, kellően végig méri a legénykét, tetőtől talpig, mintha életében talán először nézné meg igazán tüzetesen. Rigó buta volt gyereknek. Elmondta neki, ahogy Nene is elmesélte. Felkészítette. Lesznek legények, asszonyok, akik sokat kérdeznek. Akiket érdekelnek. Nem ő, Thalyssa, hanem a törzs. Az, amit a törzs adhat nekik.*
- Kíváncsi ember vagy te egy kikötői legénykéhez képest. Túl sokat vársz, de semmit sem adsz. Lényegében nem tudok rólad semmit, amit te mondtál volna nekem, szavakkal. Ügyesen bánsz a pengével és öltél már embert. Az apádtól örökölted a magasságod. Karavánőr is voltál, most mégis alkalmi munkákból élsz. A bőröd jóval puhább, mint egy tengerészé lehetne és tisztább is. Nem cserzette ki a tenger és a só. A tenyered kemény, ez azt jelenti, edzésben tartod magad. -*tekintete a hosszúkardra téved*-szükséged is van rá, mert nehéz egy ilyet még tartani is, nemhogy forgatni. Valaki megtanított téged, ha ilyet viselsz, mert ha tolvaj lennél, már rég túladtál volna rajta, ha pedig eszmei értékkel bírna csupán, otthon tartanád a padláson, vagy a faladon, esetleg a szalma alatt eldugva. A szemhéjaidon mély barázdák vannak. Azt mutatja nem volt gondtalan az életed, nem hiszel könnyen. Gyanakodni fogsz bármire, amit mondanak neked.
*Kicsi tenyereit összecsapja, a csuklóira halmozott csontgyöngyök vidáman zizegnek a mozdulat nyomán. Kurta ujjait összekulcsolja, a térdeire könyököl, a lábai közé engedi a kezeit.*
- Hihetném, hogy bántani fogsz, de úgy hiszem, nem tennéd. Nem úgy néztél rám, nincs a szemedben vágy, vagy igazi érdeklődés. Talán emlékeztetlek téged valakire. A húgodra, a gyermekkori társadra, vagy magadra. Ezt nem tudhatom, mert nem meséled el nekem. Úgyhogy azt ajánlanám neked, hogy fejezzük be a munkádat a halászhálókkal, az alatt elmondhatod nekem, hogy ki vagy te Garsin. Aztán főzzél egy levest a kagylókból, aminek a levéből nekem is adjál, mert megéheztem. Míg főzöl, elmesélem azt, amit hallani akartál.
*Vékony szemöldökét megemeli, szép fejét megbiccenti, csak aztán tápászkodik fel. Készségesen nyújtja a másik felé a kezét, várva, hogy elfogadja. Ha így tesz, felhúzza talpra -már amennyire erejéből és alkatából telik, hogy aztán meginduljon vele visszafelé a dokkok irányába. Rosszabb kezében markolja az átázott, komótosan csöpögő, kagylókat rejtő zsákot. Lassan halad, hogy a legényke mellett lépkedhessen. Mivel a nap magasan jár, valahogy az embertömeg is megkopott, talán sziesztáznak, talán a napsütés elől a tavernék és ivók barátságos ölelésében keresnek épp menedéket.
Thalyssa elégedetten sóhajt, ahogy felerősödik a tenger felől a szél, így hozva némi hűvös megkönnyebbülést.*
-Talán a hálóbogozást az árnyékban kéne csinálnunk, fel fog forrni a fejünk és meggárgyulunk! -*ajánlja készségesen.*
*Ha az árnyékba húzódnak és munkát kap a keze közé, készségesen ül a földre, nem sajnálva a ruháját. Jócskán várat magára a lány kérdése, mégis felteszi.*
- Hogy értetted azt, amit ott mondtál a lépcsőn? Hogy...találkoztál az istenekkel?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.17 23:35:12
1171. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-17 21:35:02
Üzenet elküldve: 2026-04-17 21:35:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A szél és a nap hamar megszárítják, úgyhogy míg a lányt hallgatja, nekilát a visszaöltözésnek. Elég darabosan teszi azonban, meg-megáll és hátranéz Thalyssára, mert amit hall, azt emésztenie kell.
Hálás érte, hogy nem kell kérnie, hanem a lány magától avatja be mélyebben is a történetébe, de így is csak tovább gyarapodnak benne a kérdések.
Figyelme egyértelmű, gondolatai a hallottakkal kapcsolatban már nem olyan könnyen olvashatóak, mert ténylegesen is leginkább zavart, döbbenetet és kíváncsiságot érez, a mélyebb gondolatok elmaradnak ezek mögött.
Nem is jut alkalma egyelőre kérdezni, mert Thalyssa éppen azt kezdi ecsetelni, hogy mekkora mestere az emberek kiismerésének és hogy neki fölösleges hazudnia. Amire Garsin értetlen hunyorgással felel, mert nem érti, ezt most miért mondja neki a lány. Aztán arra gondol... Talán most fedezte föl, hogy mégsem egy legényt fogott ki magának? Nem látja, miért volna így. Úgyhogy marad a néma várakozásnál, hátha a vöröske mond még mást is, és elárulja, mire céloz.
Helyette azonban egy kis szelencét ad át, vagyis egy ajándékot. Amit szórakozottan vesz el tőle, s csak mikor már a kezében van, néz le rá, hogy mit is fog tulajdonképpen a markában.
A leírást hallgatva kíváncsian kinyitja a dugót, hogy beleszagoljon, s valóban nagyon kellemesnek találja az illatát. Használatba azonban nem veszi, mert még nem döntötte el, hogy mennyire bízik a lányban és a kencéiben.*
- Köszönöm. Mi van benne? - *Kérdi, még a szagolgatás közben, mielőtt visszazárná és zsebre rakná.*
- Elég sok kérdésem maradt még, ha van türelmed. - *Pillant a lányra, miközben már az utolsó simításokat végzi a visszaöltözésben, vagyis a nadrágja szárát tűri vissza.
Válaszra nem hagy sok időd, inkább belekezd, aztán legfeljebb nem kap mindenre feleletet.*
- Szóval... Miért lopott el téged Rigó?
És aztán kiért adott téged oda Rigó férje? A Rigóék gyerekéért, vagy a Rigóért? Vagy Rigó amúgy is szabadon távozhatott, csak a gyerekét akarta a törzsed? Mi van azzal, aki nem akar maradni? Ott tartják akarata ellenére is? - *Sorolja, s még a kérdések mögött is kérdések lapulnak, amikre szintén választ remél kapni. Úgy gondolja, ha Thalyssa felel ezekre, akkor közben a törzs egyéb szokásaiba is betekintést nyerhet közvetetten.*
- És miért volt Nene az "apácskád" is, miért hívod így, ha nő volt? - *Valóban eléggé összezavarja a megannyi megszólítás.*
- Tényleg, és mihez kezdenek, ha a hasas asszonyokból fiú gyerek bújik elő? - *Jelenleg marad ennyinél, már ezekkel be tud foltozni néhány lyukat a történet egészén.
Részvétet nem fejez ki Thalyssa sorsa iránt egyelőre, mert a lány sem mutat megbánást, így pedig nem kívánja felé kimutatni, hogy a részéről mennyire helytelennek és ijesztőnek ítéli a törzse szokásait. Bár úgy sejti, a lány maga is tudja, hogy errefelé legalábbis szokatlan mindaz, amit elbeszél, mert az előbb még maga kezdte magyarázni, hogy máshonnan való, más kultúrából.
Később, mikor Thalyssa megfogja a karját és utasítja, engedelmesen, bár zavartan néz a szemébe, mert nem tudja mire vélni ezt a szertartásos komolyságot. És ez a kérdés után sincs másképp.*
- Nem kell hinnem bennük. Láttam őket. - *Vonja vállát és az ég felé biccent fejével, s eszébe sem jut, hogy a lány talán ezt az utalást nem érti. Talán mert nem tudja elképzelni, hogy van az a távolság, ahol az istenek égi harca már nem látszódott.*
- De nem követem egyiket sem, ha így érted. - *Teszi hozzá.
Majd hallgatja a lányt, aki már megint az álmáról beszél. Így már kénytelen lesz őt komolyan venni. Legalábbis azt, hogy ő ezt komolyan gondolja. Vagy pedig egy tökéletes átverésben van része...
A mondandó elejét még el is tudja fogadni, részéről hihet a lány, amiben szeretne. Akár abban, hogy megálmodta, hogy ők ketten találkoznak és egyszer egybekelnek majd. Nem hiszi, hogy ezek után látják még egymást, úgyhogy ártani nem árt ez a hiedelem.
Ám ahogy Thalyssa folytatja, hagyja ugyan végigmondani, de mikor a lány zárta a szavait, megosztja vele az ellenvéleményét.*
- És ha épp te bántanál azzal, hogy így vagy úgy, de visszahozod az élők közé? - *Nagyon igyekszik higgadtnak maradni.*
- Örülök, hogy nincs saját tapasztalatod. De ha volna, talán megértenéd, hogy aki ilyesmin ment át, az a legkevésbé sem akarja újra látni azt, aki ezt tette vele. Én biztosan nem. Jobb szeretem, ha amit megöltem, az halott marad. Ha vége van. - *Az utolsó szavakban mégis kiütközik némi feszültség. Igazság szerint még a hányinger is elfogja, és dühíti, hogy még mindig ilyen könnyen hatni tud rá a múlt.
De talán annál is inkább képes ezt átélni, hogy pár éve, mikor valódi élő, értelemmel bíró, sértetlen énjükként tértek vissza a holtak, megvolt már a maga összeomlása, attól rettegve, hogy a férje is közöttük lehet. Azóta sem teljesen nyugodt felőle, hogy amit megöl, az úgy is marad. Ami annál borzasztóbb, hogy nem egy alaptalan félelem. És a lány szavai is ezt támasztják alá...*
*A szél és a nap hamar megszárítják, úgyhogy míg a lányt hallgatja, nekilát a visszaöltözésnek. Elég darabosan teszi azonban, meg-megáll és hátranéz Thalyssára, mert amit hall, azt emésztenie kell.
Hálás érte, hogy nem kell kérnie, hanem a lány magától avatja be mélyebben is a történetébe, de így is csak tovább gyarapodnak benne a kérdések.
Figyelme egyértelmű, gondolatai a hallottakkal kapcsolatban már nem olyan könnyen olvashatóak, mert ténylegesen is leginkább zavart, döbbenetet és kíváncsiságot érez, a mélyebb gondolatok elmaradnak ezek mögött.
Nem is jut alkalma egyelőre kérdezni, mert Thalyssa éppen azt kezdi ecsetelni, hogy mekkora mestere az emberek kiismerésének és hogy neki fölösleges hazudnia. Amire Garsin értetlen hunyorgással felel, mert nem érti, ezt most miért mondja neki a lány. Aztán arra gondol... Talán most fedezte föl, hogy mégsem egy legényt fogott ki magának? Nem látja, miért volna így. Úgyhogy marad a néma várakozásnál, hátha a vöröske mond még mást is, és elárulja, mire céloz.
Helyette azonban egy kis szelencét ad át, vagyis egy ajándékot. Amit szórakozottan vesz el tőle, s csak mikor már a kezében van, néz le rá, hogy mit is fog tulajdonképpen a markában.
A leírást hallgatva kíváncsian kinyitja a dugót, hogy beleszagoljon, s valóban nagyon kellemesnek találja az illatát. Használatba azonban nem veszi, mert még nem döntötte el, hogy mennyire bízik a lányban és a kencéiben.*
- Köszönöm. Mi van benne? - *Kérdi, még a szagolgatás közben, mielőtt visszazárná és zsebre rakná.*
- Elég sok kérdésem maradt még, ha van türelmed. - *Pillant a lányra, miközben már az utolsó simításokat végzi a visszaöltözésben, vagyis a nadrágja szárát tűri vissza.
Válaszra nem hagy sok időd, inkább belekezd, aztán legfeljebb nem kap mindenre feleletet.*
- Szóval... Miért lopott el téged Rigó?
És aztán kiért adott téged oda Rigó férje? A Rigóék gyerekéért, vagy a Rigóért? Vagy Rigó amúgy is szabadon távozhatott, csak a gyerekét akarta a törzsed? Mi van azzal, aki nem akar maradni? Ott tartják akarata ellenére is? - *Sorolja, s még a kérdések mögött is kérdések lapulnak, amikre szintén választ remél kapni. Úgy gondolja, ha Thalyssa felel ezekre, akkor közben a törzs egyéb szokásaiba is betekintést nyerhet közvetetten.*
- És miért volt Nene az "apácskád" is, miért hívod így, ha nő volt? - *Valóban eléggé összezavarja a megannyi megszólítás.*
- Tényleg, és mihez kezdenek, ha a hasas asszonyokból fiú gyerek bújik elő? - *Jelenleg marad ennyinél, már ezekkel be tud foltozni néhány lyukat a történet egészén.
Részvétet nem fejez ki Thalyssa sorsa iránt egyelőre, mert a lány sem mutat megbánást, így pedig nem kívánja felé kimutatni, hogy a részéről mennyire helytelennek és ijesztőnek ítéli a törzse szokásait. Bár úgy sejti, a lány maga is tudja, hogy errefelé legalábbis szokatlan mindaz, amit elbeszél, mert az előbb még maga kezdte magyarázni, hogy máshonnan való, más kultúrából.
Később, mikor Thalyssa megfogja a karját és utasítja, engedelmesen, bár zavartan néz a szemébe, mert nem tudja mire vélni ezt a szertartásos komolyságot. És ez a kérdés után sincs másképp.*
- Nem kell hinnem bennük. Láttam őket. - *Vonja vállát és az ég felé biccent fejével, s eszébe sem jut, hogy a lány talán ezt az utalást nem érti. Talán mert nem tudja elképzelni, hogy van az a távolság, ahol az istenek égi harca már nem látszódott.*
- De nem követem egyiket sem, ha így érted. - *Teszi hozzá.
Majd hallgatja a lányt, aki már megint az álmáról beszél. Így már kénytelen lesz őt komolyan venni. Legalábbis azt, hogy ő ezt komolyan gondolja. Vagy pedig egy tökéletes átverésben van része...
A mondandó elejét még el is tudja fogadni, részéről hihet a lány, amiben szeretne. Akár abban, hogy megálmodta, hogy ők ketten találkoznak és egyszer egybekelnek majd. Nem hiszi, hogy ezek után látják még egymást, úgyhogy ártani nem árt ez a hiedelem.
Ám ahogy Thalyssa folytatja, hagyja ugyan végigmondani, de mikor a lány zárta a szavait, megosztja vele az ellenvéleményét.*
- És ha épp te bántanál azzal, hogy így vagy úgy, de visszahozod az élők közé? - *Nagyon igyekszik higgadtnak maradni.*
- Örülök, hogy nincs saját tapasztalatod. De ha volna, talán megértenéd, hogy aki ilyesmin ment át, az a legkevésbé sem akarja újra látni azt, aki ezt tette vele. Én biztosan nem. Jobb szeretem, ha amit megöltem, az halott marad. Ha vége van. - *Az utolsó szavakban mégis kiütközik némi feszültség. Igazság szerint még a hányinger is elfogja, és dühíti, hogy még mindig ilyen könnyen hatni tud rá a múlt.
De talán annál is inkább képes ezt átélni, hogy pár éve, mikor valódi élő, értelemmel bíró, sértetlen énjükként tértek vissza a holtak, megvolt már a maga összeomlása, attól rettegve, hogy a férje is közöttük lehet. Azóta sem teljesen nyugodt felőle, hogy amit megöl, az úgy is marad. Ami annál borzasztóbb, hogy nem egy alaptalan félelem. És a lány szavai is ezt támasztják alá...*
1170. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-17 01:53:44
Üzenet elküldve: 2026-04-17 01:53:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A lépcsőkhöz érve a felsőbb fokok egyikére telepszik, a kagylókat rejtő zsákot maguk közé teszi. Egyre csak a lábmelengető mozdulatokat figyeli, végül keskeny vállait megvonva fókuszál inkább saját lábujjaira. Az átázott bőrszalagokat lekötözi, gondosan teríti ki maga mellé, így adva lehetőséget a napnak, hogy talpára, bőrére süssön, rászárítva a tengert, a sót és a homokot.*
-Neneke egy nő. Három nyarat éltem, mikor neki adtak, azt mondta, ő a Néném…így lett Nene, aztán… ahogy nőttem, Neneke. Lenőttem őt, töpörödött asszonyka volt, így lett kicsi. -*felhúzva a lábait markol a talpaira, alig észrevehető ringatózásba kezd, talán így vezeti le a feszültséget, ám az is lehet, ez csak pótcselekvés nála*- A Rigó kilopott a fészkemből és az urával tisztességben akart nevelni, de a Rigót meg ellopta Nene, mert meghasasodott.
*Látja a másik arcán az értetlenséget, így mély levegőt vesz, apró kezét óvatosan a másik alkarjához érinti, mintha csak így próbálná neki átadni a tudást. Az igazság az, valószínűleg csak próbálja magára vonni a figyelmet, és a gesztussal valahogy bocsánatot is kíván kérni, mert tudja, bonyolultnak és nyakatekertnek hangzik a történet azok számára, akik nem ismerik az eredetét, kultúráját.*
-Én nem innen jöttem. Az én hazám a ködön túl van, egy akkora erdő, mint ez a kékség, itt -*int fejével a kéklő horizont felé*-Ameddig ellátsz, csak a zöldben nyugszik a szemed, békében vagyunk, az agancsos erdei isten szolgálatában. Közöttünk nincsenek férfiak és nincsen viszály sem. Nene a mi anyánk, a mesterünk, tőle tanuljuk meg, hogyan kell tisztelni az erdőt és annak minden lényét, az életet, a halált és az agancsos erdőistent, aki mindezért felelős. Nene csak leányokat fogad magához, kitanítja őket az erdő praktikáira és az istenünk szolgálatára. A törzsünkben a legnagyobb érték a gyerek, mert az még fogékony, és tiszta is. Úgyhogy, ha asszonyt találnak, aki meghasasodott, akkor az a legnagyobb érték, mert a törzsünknek egyszerre két taggal bővül. Nene ellopta a Rigót, az erdő pedig elrejtette, míg az ura nem ajánlott neki mást. Gyermeket a gyermekért.
*Az első gyermek említésénél a horizont felé bök, a másiknál saját magára. A hangjában nincs neheztelés, vagy fájdalom, egészen tárgyilagosan mesél. Fejét kicsit előrébb billenti, térdeit átöleli, arcát ráhajtja, úgy nézi Garsint.*
-Tizenegy leánnyal nőttem fel Garsin, látom a szemeden, mikor hazudsz, vagy mikor vagy csalafinta. Nem érdemes előlem elfedned az igazat, vagy titkolóznod, mert rá fogok jönni és nem fogom érteni, miért akartál nekem hazudni.
*A meglibbenő szél végighordja a földes, olajos illatot, mely a sós permettel keveredik. Gondosan köti le a szoknyája rögzítését, lehajtja, csak aztán túr a zsebecskék egyikébe, melyből apró szelencét vesz elő. A kis tégelyen lapos parafadugó van, mely vöröslő zsírszerű kencét rejt. Ha Garsin kinyitja, pillanatokon belül intenzív szamóca illat csapja meg az orrát.*
- Sós ember vagy, sokat vagy itt, meg gondolom a vízen is. Neked adom ezt, én főztem. Hasonlót fogok beletenni a kagylókba is. Kend fel a szádra, íze nincs, de az illata jó. Nem fog kirepedezni tőle, nem is fog vérezni.
*Békeajándék lenne? Talán.
Thalyssa elfogadja azt, ha az embereknek riasztó a halál, hisz ők az egyetlenek a földtekén, akik úgy élnek, hogy tudják, egy nap vége lesz mindennek.
A törzsében az élet és a halál szorosan egybekapcsolódik, azt ugyan az az isten tartja a kezében, néha pedig életet kell áldozni az életért, vagy éppen halállal kell fizetni, hogy élhessenek.
Lassan kiegyenesíti a hátát, haját hátra simítja, óvatosan szorít a másik alkarján nyugvó kezével a „legénykére”.*
-Nézz rám. -*utasítja, méretétől és korától eltérő érettséggel, hűvös tónussal. A mocsárzöld és égkék szemek a zöldesbarna szempárba fúródnak, babonázva, nem engedve. Meg kell állapítania, szép szemei vannak Garsinnak.*-Te hiszel az istenekben?
*Nem engedi el a karját, erősen markolja, tekintetével tartja a másikét, mintha a mimikájából, szemeiből próbálna olvasni. Talán azt is teszi. Végül halkan sóhajt.*
- Én hiszek az enyémben. Nem ismersz engem és nem ismerlek téged, de az álmom, amit ő küldött, hozzád hozott. Láttalak benne és itt voltál. Nem érdekel a tanult erkölcsöd, a félelmed vagy a hiedelmeid, sem az isten, akit szolgálsz, vagy az ember, akit félsz. Az érdekel, hogy téged jólétben és biztonságban tudjalak. Megvédjelek, és bántsam azt, ami téged bántott, pontosan azért, mert bántani mert téged. Senki sem bánthatja azt, ami az enyém. Így, ha módomban állna, igenis kikelteném és szolgává tenném azt, aki fájdalmat, vért és könnyet adott neked régen, mert ami halott, azt másként nem lehet bántani. Sajnálom, ha téged ez megriaszt. A szolga lét még kegyes, mert azok a mágiahasználók, akikre te gondolsz nem csak szolgát csinálnak belőle, de gyilkost is. Visszaküldik a szülőházához, a barátaihoz, azokhoz, akik kedvesek voltak valaha neki és megparancsolják a testnek, hogy végezzen velük. De az ilyen hatalom ritka, és tiltott is, és nem vágyom gyilkosnak lenni. Sosem vágytam. Ráadásul nem is kagylóvadászat témájának való.
*A lábra való bőrszalagokat kimérten tekeri fel a talpaira, csak aztán áll fel. A kagylós zsákot felmarkolja, lehunyorít a másikra.*
- Azt hiszem valóban magasan jár a nap, hamarosan megjön a hajód. A kagylót neked ígértem, de a héja az enyém. Ha szeretnéd, segítek neked elvégezni a munkádat, hogy gyorsabban főzhess belőle levest magadnak, ha nem, hát itt hagyom neked a zsákot, kieszed ami a jussod, aztán majd visszaadod nekem a többit később.
*A lépcsőkhöz érve a felsőbb fokok egyikére telepszik, a kagylókat rejtő zsákot maguk közé teszi. Egyre csak a lábmelengető mozdulatokat figyeli, végül keskeny vállait megvonva fókuszál inkább saját lábujjaira. Az átázott bőrszalagokat lekötözi, gondosan teríti ki maga mellé, így adva lehetőséget a napnak, hogy talpára, bőrére süssön, rászárítva a tengert, a sót és a homokot.*
-Neneke egy nő. Három nyarat éltem, mikor neki adtak, azt mondta, ő a Néném…így lett Nene, aztán… ahogy nőttem, Neneke. Lenőttem őt, töpörödött asszonyka volt, így lett kicsi. -*felhúzva a lábait markol a talpaira, alig észrevehető ringatózásba kezd, talán így vezeti le a feszültséget, ám az is lehet, ez csak pótcselekvés nála*- A Rigó kilopott a fészkemből és az urával tisztességben akart nevelni, de a Rigót meg ellopta Nene, mert meghasasodott.
*Látja a másik arcán az értetlenséget, így mély levegőt vesz, apró kezét óvatosan a másik alkarjához érinti, mintha csak így próbálná neki átadni a tudást. Az igazság az, valószínűleg csak próbálja magára vonni a figyelmet, és a gesztussal valahogy bocsánatot is kíván kérni, mert tudja, bonyolultnak és nyakatekertnek hangzik a történet azok számára, akik nem ismerik az eredetét, kultúráját.*
-Én nem innen jöttem. Az én hazám a ködön túl van, egy akkora erdő, mint ez a kékség, itt -*int fejével a kéklő horizont felé*-Ameddig ellátsz, csak a zöldben nyugszik a szemed, békében vagyunk, az agancsos erdei isten szolgálatában. Közöttünk nincsenek férfiak és nincsen viszály sem. Nene a mi anyánk, a mesterünk, tőle tanuljuk meg, hogyan kell tisztelni az erdőt és annak minden lényét, az életet, a halált és az agancsos erdőistent, aki mindezért felelős. Nene csak leányokat fogad magához, kitanítja őket az erdő praktikáira és az istenünk szolgálatára. A törzsünkben a legnagyobb érték a gyerek, mert az még fogékony, és tiszta is. Úgyhogy, ha asszonyt találnak, aki meghasasodott, akkor az a legnagyobb érték, mert a törzsünknek egyszerre két taggal bővül. Nene ellopta a Rigót, az erdő pedig elrejtette, míg az ura nem ajánlott neki mást. Gyermeket a gyermekért.
*Az első gyermek említésénél a horizont felé bök, a másiknál saját magára. A hangjában nincs neheztelés, vagy fájdalom, egészen tárgyilagosan mesél. Fejét kicsit előrébb billenti, térdeit átöleli, arcát ráhajtja, úgy nézi Garsint.*
-Tizenegy leánnyal nőttem fel Garsin, látom a szemeden, mikor hazudsz, vagy mikor vagy csalafinta. Nem érdemes előlem elfedned az igazat, vagy titkolóznod, mert rá fogok jönni és nem fogom érteni, miért akartál nekem hazudni.
*A meglibbenő szél végighordja a földes, olajos illatot, mely a sós permettel keveredik. Gondosan köti le a szoknyája rögzítését, lehajtja, csak aztán túr a zsebecskék egyikébe, melyből apró szelencét vesz elő. A kis tégelyen lapos parafadugó van, mely vöröslő zsírszerű kencét rejt. Ha Garsin kinyitja, pillanatokon belül intenzív szamóca illat csapja meg az orrát.*
- Sós ember vagy, sokat vagy itt, meg gondolom a vízen is. Neked adom ezt, én főztem. Hasonlót fogok beletenni a kagylókba is. Kend fel a szádra, íze nincs, de az illata jó. Nem fog kirepedezni tőle, nem is fog vérezni.
*Békeajándék lenne? Talán.
Thalyssa elfogadja azt, ha az embereknek riasztó a halál, hisz ők az egyetlenek a földtekén, akik úgy élnek, hogy tudják, egy nap vége lesz mindennek.
A törzsében az élet és a halál szorosan egybekapcsolódik, azt ugyan az az isten tartja a kezében, néha pedig életet kell áldozni az életért, vagy éppen halállal kell fizetni, hogy élhessenek.
Lassan kiegyenesíti a hátát, haját hátra simítja, óvatosan szorít a másik alkarján nyugvó kezével a „legénykére”.*
-Nézz rám. -*utasítja, méretétől és korától eltérő érettséggel, hűvös tónussal. A mocsárzöld és égkék szemek a zöldesbarna szempárba fúródnak, babonázva, nem engedve. Meg kell állapítania, szép szemei vannak Garsinnak.*-Te hiszel az istenekben?
*Nem engedi el a karját, erősen markolja, tekintetével tartja a másikét, mintha a mimikájából, szemeiből próbálna olvasni. Talán azt is teszi. Végül halkan sóhajt.*
- Én hiszek az enyémben. Nem ismersz engem és nem ismerlek téged, de az álmom, amit ő küldött, hozzád hozott. Láttalak benne és itt voltál. Nem érdekel a tanult erkölcsöd, a félelmed vagy a hiedelmeid, sem az isten, akit szolgálsz, vagy az ember, akit félsz. Az érdekel, hogy téged jólétben és biztonságban tudjalak. Megvédjelek, és bántsam azt, ami téged bántott, pontosan azért, mert bántani mert téged. Senki sem bánthatja azt, ami az enyém. Így, ha módomban állna, igenis kikelteném és szolgává tenném azt, aki fájdalmat, vért és könnyet adott neked régen, mert ami halott, azt másként nem lehet bántani. Sajnálom, ha téged ez megriaszt. A szolga lét még kegyes, mert azok a mágiahasználók, akikre te gondolsz nem csak szolgát csinálnak belőle, de gyilkost is. Visszaküldik a szülőházához, a barátaihoz, azokhoz, akik kedvesek voltak valaha neki és megparancsolják a testnek, hogy végezzen velük. De az ilyen hatalom ritka, és tiltott is, és nem vágyom gyilkosnak lenni. Sosem vágytam. Ráadásul nem is kagylóvadászat témájának való.
*A lábra való bőrszalagokat kimérten tekeri fel a talpaira, csak aztán áll fel. A kagylós zsákot felmarkolja, lehunyorít a másikra.*
- Azt hiszem valóban magasan jár a nap, hamarosan megjön a hajód. A kagylót neked ígértem, de a héja az enyém. Ha szeretnéd, segítek neked elvégezni a munkádat, hogy gyorsabban főzhess belőle levest magadnak, ha nem, hát itt hagyom neked a zsákot, kieszed ami a jussod, aztán majd visszaadod nekem a többit később.
1169. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-16 23:42:51
Üzenet elküldve: 2026-04-16 23:42:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Az. - *Feleli szisszenve, ami a víz hőmérsékletét illeti. Itt, az oszlop közelében igyekszik a köré gyűlt törmeléken, köveken egyensúlyozni, olykor fél lábra állva, hogy legalább az egyik lába megkönnyebbülhessen néhány pillanatra. Feszengő "tánca" válasz a válasz, vagy egyáltalán még a kérdés előtt. Nem is érti, a lánynak hogyhogy még csak most tűnik föl a víz jeges hidegsége.*
- Ez a Nene akkor most férfi, vagy nő volt? És miért adtak neki? - *Kérdezősködik, ha már a lány beszél, valami értelmet is ki tudjon belőle venni. Hátha akkor a benne lévő kérdésekre is magyarázatot talál.
Közben adogatja sorra a szerencsésen lepattanó kagylókat, bár némelyikkel meggyűlik a baja, több oldalról is meg kell kezdenie a lefejtést.
Érdekes egy tőr ez, amivel dolgozik. Illik a gazdájához.
Már szinte sajnálja ilyesmire használni, meg jobban kezére is esne a sajátja, mi már évek óta társa, ám nem véletlenül marad a felajánlott tőrnél. Az övé, ha nem is ilyen érdekes, a számára legalább olyan értékes, eszmeileg és gyakorlati értelemben is. Úgyhogy inkább kockáztatja a lány tőrének csorbulását, vagy elpattanását, mint a sajátjáét. Nem tudná könnyen pótolni.
Azért vigyáz a csonttőrre is persze, amit olykor egy-egy kagylóhéj bán, mert megtöri, vagy megkarcolja őket, ahogy óvatoskodva inkább egy biztonságosabb, de kevésbé hatékony szögből próbálja őket leválasztani, hogy a kés biztosan ne csorbuljon. De azért remélhetőleg eleget sikerül épségben hagynia, hogy Thalyssa ne szórjon rá átkokat.
Apropó, a lány...
A szeme sarkából látja, ahogy lehajol és a szájához emeli a vizet. De kétli, hogy ne tudná, hogy a tengervíz alkalmatlan rá, hogy a szomját csillapítsa vele, úgyhogy nem szól semmit, dolgozik tovább. Betudja a lány egy újabb furcsaságának.
Aztán a megtántorodás már magára vonja a figyelmét, különösen, hogy épp a zsákot kérné, hogy belerakja az újabb szerzeményt.
Tőrrel a kezében nem kezd kapkodni, mert Thalyssát biztosan megtalálja, ha elesik, a tőrt már nehezebben, ha elejti, meg megvágni sem akarja a lányt, úgyhogy kell egy-két pillanat, míg a tőrt az övébe tűzi és közelebb lép, hogy akár kéretlenül is megfogja a másik kezét, ahol éppen éri. Egy kézzel, mert a kagylót nem dobja el, ha nem muszáj. Márpedig nem muszáj... Thalyssa magyarázó szavaira el is engedi őt, bár azért vizslatón nézi, hogy tényleg rendben lesz-e, vagy szeretné, ha még fogná a kezét.
A kagylót nyújtja aztán, hogy visszatérjen az oszlophoz, de úgy tűnik, a lánynak elég volt. Vagy a kagylók mennyiségéből, vagy a tengerből és a meglepetéseiből.
Odaadja az utolsó szerzeményt, majd ismét balját nyújtja, és sorol a lány mellé, hogy átkarolja, mint az előbb, de Thalyssa ezúttal nem kér belőle, nélküle indul meg a part felé.
A hoppon maradt legények értetlenségével néz a lány hátára, de nem erőlteti a dolgot, csak leengedi a karját és megy utána.
Nem csak azért megy szorosan mögötte, hogy vigyázzon rá, hanem mert nagyon szeretne már szárazon lenni és visszahúzni a zokniját, meg a csizmáját.
Amint a lépcsőkre érnek, előbb visszaadja Thalyssa tőrét, majd pedig leül, és kezeinek melegével igyekszik életet lehelni átfagyott lábaiba, amíg kellően megszáradnak, hogy visszaöltözzön.*
- Főzni jobb volna, ha szép héjakat akarsz. - *Javasolja, a lábfejeit tornáztatva-dörzsölgetve.* - De hagyd csak. Nekem vissza kell mennem. Mint mondtad, magasan jár már a nap. - *Utal rá, hogy kagylót tisztítani már nem lesz ideje.*
- És ha mondhatok neked valamit, ne beszélj itt holtak föltámasztásáról! Nem tudom, honnan jössz, s benneteket elért-e, vagy emlékeznél-e rá, esetleg túl fiatal voltál még, de ezt a várost nagyon is érintette az élőholtak pusztítása. Remélem, hogy csak nagyot mondtál, és nem ilyesmiken ügyködsz, de bárhogy is legyen, ilyesmivel gyanúba keveredni sem túl egészséges. - *Közli szárazon, s ezzel talán kérdés nélkül is elárulja a másiknak, hogy miért változott meg a hangulata a beszélgetésük során. Bár az elmondottak csak egy részét fedik le az igazságnak, nyilván van egy személyesebb vonzata is annak, hogy ennyire fölzaklatták a lány szavai.*
- Az. - *Feleli szisszenve, ami a víz hőmérsékletét illeti. Itt, az oszlop közelében igyekszik a köré gyűlt törmeléken, köveken egyensúlyozni, olykor fél lábra állva, hogy legalább az egyik lába megkönnyebbülhessen néhány pillanatra. Feszengő "tánca" válasz a válasz, vagy egyáltalán még a kérdés előtt. Nem is érti, a lánynak hogyhogy még csak most tűnik föl a víz jeges hidegsége.*
- Ez a Nene akkor most férfi, vagy nő volt? És miért adtak neki? - *Kérdezősködik, ha már a lány beszél, valami értelmet is ki tudjon belőle venni. Hátha akkor a benne lévő kérdésekre is magyarázatot talál.
Közben adogatja sorra a szerencsésen lepattanó kagylókat, bár némelyikkel meggyűlik a baja, több oldalról is meg kell kezdenie a lefejtést.
Érdekes egy tőr ez, amivel dolgozik. Illik a gazdájához.
Már szinte sajnálja ilyesmire használni, meg jobban kezére is esne a sajátja, mi már évek óta társa, ám nem véletlenül marad a felajánlott tőrnél. Az övé, ha nem is ilyen érdekes, a számára legalább olyan értékes, eszmeileg és gyakorlati értelemben is. Úgyhogy inkább kockáztatja a lány tőrének csorbulását, vagy elpattanását, mint a sajátjáét. Nem tudná könnyen pótolni.
Azért vigyáz a csonttőrre is persze, amit olykor egy-egy kagylóhéj bán, mert megtöri, vagy megkarcolja őket, ahogy óvatoskodva inkább egy biztonságosabb, de kevésbé hatékony szögből próbálja őket leválasztani, hogy a kés biztosan ne csorbuljon. De azért remélhetőleg eleget sikerül épségben hagynia, hogy Thalyssa ne szórjon rá átkokat.
Apropó, a lány...
A szeme sarkából látja, ahogy lehajol és a szájához emeli a vizet. De kétli, hogy ne tudná, hogy a tengervíz alkalmatlan rá, hogy a szomját csillapítsa vele, úgyhogy nem szól semmit, dolgozik tovább. Betudja a lány egy újabb furcsaságának.
Aztán a megtántorodás már magára vonja a figyelmét, különösen, hogy épp a zsákot kérné, hogy belerakja az újabb szerzeményt.
Tőrrel a kezében nem kezd kapkodni, mert Thalyssát biztosan megtalálja, ha elesik, a tőrt már nehezebben, ha elejti, meg megvágni sem akarja a lányt, úgyhogy kell egy-két pillanat, míg a tőrt az övébe tűzi és közelebb lép, hogy akár kéretlenül is megfogja a másik kezét, ahol éppen éri. Egy kézzel, mert a kagylót nem dobja el, ha nem muszáj. Márpedig nem muszáj... Thalyssa magyarázó szavaira el is engedi őt, bár azért vizslatón nézi, hogy tényleg rendben lesz-e, vagy szeretné, ha még fogná a kezét.
A kagylót nyújtja aztán, hogy visszatérjen az oszlophoz, de úgy tűnik, a lánynak elég volt. Vagy a kagylók mennyiségéből, vagy a tengerből és a meglepetéseiből.
Odaadja az utolsó szerzeményt, majd ismét balját nyújtja, és sorol a lány mellé, hogy átkarolja, mint az előbb, de Thalyssa ezúttal nem kér belőle, nélküle indul meg a part felé.
A hoppon maradt legények értetlenségével néz a lány hátára, de nem erőlteti a dolgot, csak leengedi a karját és megy utána.
Nem csak azért megy szorosan mögötte, hogy vigyázzon rá, hanem mert nagyon szeretne már szárazon lenni és visszahúzni a zokniját, meg a csizmáját.
Amint a lépcsőkre érnek, előbb visszaadja Thalyssa tőrét, majd pedig leül, és kezeinek melegével igyekszik életet lehelni átfagyott lábaiba, amíg kellően megszáradnak, hogy visszaöltözzön.*
- Főzni jobb volna, ha szép héjakat akarsz. - *Javasolja, a lábfejeit tornáztatva-dörzsölgetve.* - De hagyd csak. Nekem vissza kell mennem. Mint mondtad, magasan jár már a nap. - *Utal rá, hogy kagylót tisztítani már nem lesz ideje.*
- És ha mondhatok neked valamit, ne beszélj itt holtak föltámasztásáról! Nem tudom, honnan jössz, s benneteket elért-e, vagy emlékeznél-e rá, esetleg túl fiatal voltál még, de ezt a várost nagyon is érintette az élőholtak pusztítása. Remélem, hogy csak nagyot mondtál, és nem ilyesmiken ügyködsz, de bárhogy is legyen, ilyesmivel gyanúba keveredni sem túl egészséges. - *Közli szárazon, s ezzel talán kérdés nélkül is elárulja a másiknak, hogy miért változott meg a hangulata a beszélgetésük során. Bár az elmondottak csak egy részét fedik le az igazságnak, nyilván van egy személyesebb vonzata is annak, hogy ennyire fölzaklatták a lány szavai.*
1168. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-16 21:54:58
Üzenet elküldve: 2026-04-16 21:54:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Mondhatni, ha tudná mennyire beletiport a sosevolt legényke lelkivilágába sajnálná és bocsánatot is kérne, de hazugság lenne. Thalyssa Lwyd sosem sajnál semmit és nem kér bocsánatot olyan dolgokért, amelyeket helyesnek gondol. Gondoskodni azokról a dolgokról – és személyekről- melyeket a sajátjának tekint és kedves számára, pedig sosem lesz a szemében elítélendő, vagy rossz dolog, még akkor sem, ha ezt vérrel kell megfizetni.
Talán érzi, hogy Garsin a szívére vette az elhangzottakat, hiszen már nem mosolyog, valahogy az arcmimikája is más. Van előnye annak, ha az ember lánya csak leányokkal és asszonyokkal cseperedik, megtanulja olvasni a szemet, a szájat, és a testet, szavak és hangok nélkül is. Ezzel együtt, vagy ennek ellenére sem firtatja a csöndesség mibenlétét.
A csonttőr jól kidolgozott, szépen faragott, kellemesen fekszik az ember kezébe. Finom, halványfehér, már-már derengő, a belevésett rúnák akár a csipke, gondos kezek munkáját dicsérik. Avatott szem láthatja, rituális tőrrel van dolga, a mégavatottabb szem pedig már le is kapta volna a kislányt mind a tíz körméről, mert pontosan tudja a rituális tőrök nem kagylóboncolásra valók. Thalyssa még Rigótól örökölte, a szívére kötve, ha valaha pengét mártanak a vén mesterük szívébe, azt ezzel teszik. Megvan a maga eszmei értéke. De egyelőre áldozásra még nem került sor, a Rigót pedig máshová szólította a tenger, így Thalyssának sem kell elszámolnia a tulajdonának használatával. *
-Fura nekem elgondolni, hogy vannak emberek, akik ismerik a szüleiket. Én nem emlékszem a sajátjaimra. Rigó férje volt az apám, míg oda nem adott a Nénémnek. Aztán Nene lett az apám. És az anyám is. És…a néném, és a mesterem. Szerencséd van, hogy nagyságot örököltél, örökölhettél volna mást is. Mondjuk vérbetegséget. Apácska szerint vannak csecsemők, akik azt örökölnek az anyjuktól. Az anyjuk, meg az apjuktól kapja, vagy fordítva. Hideg ez a víz, nem hideg? De…hideg.
*Sokat beszél. Rengeteget, leginkább sületlenségeket. Mindig így tesz, ha zavarban van, vagy ha kellemetlennek érzi a közeget, amibe került, legyen az átvitt vagy a szó legszorosabb értelmében. Kellemetlen neki a só, kellemetlenek a hullámok, a végtelen kékség, és az, hogy a legény már nem mosolyog. Csöndesen dolgozik.
Thalyssa hirtelen elnémul. Csöndesen hallgatja a tenger morajlását, tűri az ütemes, hideg lökdösést. Erősen szívja meg a levegőt, tekintete elmerül a fény tengertáncán, a végtelen horizonton. Egyre közelebb úszik a szeme magukhoz, követve a napfestette fehérlő fénycsíkot. Lomhán nyúl le a vízhez, először csak az ujjaival érinti meg, végigsimogat a felületen, majd belemeríti jobbját. Baljával a halványan, tenyerében ezüstlő rúnába morzsolja a tengert. Alig hallhatóan hümment.
Ösztönös mozdulatként kanalaz a vízbe, az ajkaihoz emeli, belecsókol. Ahogy a só az ajkaihoz ér, károgást hall. Vad szárnycsapkodást, a szemeit hirtelen vörös forgatag mossa el, mely zöldbe mosódik. Újabb károgás, mintha valami erősen a testének csapódna, a károgás elhal. Thalyssa megtántorodik, az ég felé emeli az arcát, de csak vöröset lát. A végtelen vörösséget sötét torony követi, mely magasan, makacsul tör az ég felé. Az égbolt is vörös. Vérvörös.
A lélegzete nehézkes, mély, egyre gyorsuló. A szíve hevesen ver, akár a szárnyak, melyeket a távolból hall susogni, a felemás tekintet levándorol. A víz vörös körülötte, vértengert lát, a legénykét pedig sehol. Sehol nincs a legényke... se a kagylók, se a kikötő, csak a fekete torony és vér. Tengernyi vér.
Az értelmetlennek tűnő látomásból – vagy éber álomból- tehetetlen sikkantása szakítja ki, mire észbe kap, ösztönösen hátrál pár lépést a part felé. A víz ismét sötétlő, kéken zergő, a nap magasan süt rájuk, a levegő sós, odébbról csak sirályok kárörvendenek a halászhajók irányában. Garsin pedig ott van, pontosan ott, ahol utoljára látta, ahol hagyta.
Thalyssa felemás szemeiben látszik a pillanatnyi zavar, az értetlenség. Fejével jobbra, majd balra fordul, mintha a tornyot keresné, de nem látja. Nem találja. Csak magukat.*
-Valami elúszott a lábamnál…megijedtem. – *adja meg a vérszegény magyarázatot, a fel sem tett kérdésre. Jóval sápadtabb, mint volt, jobbjának kézfejével zavartan, már-már erőszakosan dörgöl a kerek, szeplős homlokra.* - Elég volt a kagylókból, Garsin. Magasan jár a nap már.
*Ő zárja maguk között a távolságot, mellé araszolva tartja a zsákot, hogy abba kerülhessenek a kagylók. Ha beleteszi, hát megindul Thalyssa kifelé, de már nem akaródzik megérinteni a másikat. Nem azért, mert sós, vagy mert legény, sokkal inkább fél a nem kívánt vízióktól.*
-Süssük meg valahol ezeket a kagylókat. Ha nyersen eszed őket, megbetegszel. Kár lenne érted. Rendes legény vagy te, egyszer sem akartál a szoknyám alá nyúlni, vagy megnézni mi van az ingemben.
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.16 22:00:06
*Mondhatni, ha tudná mennyire beletiport a sosevolt legényke lelkivilágába sajnálná és bocsánatot is kérne, de hazugság lenne. Thalyssa Lwyd sosem sajnál semmit és nem kér bocsánatot olyan dolgokért, amelyeket helyesnek gondol. Gondoskodni azokról a dolgokról – és személyekről- melyeket a sajátjának tekint és kedves számára, pedig sosem lesz a szemében elítélendő, vagy rossz dolog, még akkor sem, ha ezt vérrel kell megfizetni.
Talán érzi, hogy Garsin a szívére vette az elhangzottakat, hiszen már nem mosolyog, valahogy az arcmimikája is más. Van előnye annak, ha az ember lánya csak leányokkal és asszonyokkal cseperedik, megtanulja olvasni a szemet, a szájat, és a testet, szavak és hangok nélkül is. Ezzel együtt, vagy ennek ellenére sem firtatja a csöndesség mibenlétét.
A csonttőr jól kidolgozott, szépen faragott, kellemesen fekszik az ember kezébe. Finom, halványfehér, már-már derengő, a belevésett rúnák akár a csipke, gondos kezek munkáját dicsérik. Avatott szem láthatja, rituális tőrrel van dolga, a mégavatottabb szem pedig már le is kapta volna a kislányt mind a tíz körméről, mert pontosan tudja a rituális tőrök nem kagylóboncolásra valók. Thalyssa még Rigótól örökölte, a szívére kötve, ha valaha pengét mártanak a vén mesterük szívébe, azt ezzel teszik. Megvan a maga eszmei értéke. De egyelőre áldozásra még nem került sor, a Rigót pedig máshová szólította a tenger, így Thalyssának sem kell elszámolnia a tulajdonának használatával. *
-Fura nekem elgondolni, hogy vannak emberek, akik ismerik a szüleiket. Én nem emlékszem a sajátjaimra. Rigó férje volt az apám, míg oda nem adott a Nénémnek. Aztán Nene lett az apám. És az anyám is. És…a néném, és a mesterem. Szerencséd van, hogy nagyságot örököltél, örökölhettél volna mást is. Mondjuk vérbetegséget. Apácska szerint vannak csecsemők, akik azt örökölnek az anyjuktól. Az anyjuk, meg az apjuktól kapja, vagy fordítva. Hideg ez a víz, nem hideg? De…hideg.
*Sokat beszél. Rengeteget, leginkább sületlenségeket. Mindig így tesz, ha zavarban van, vagy ha kellemetlennek érzi a közeget, amibe került, legyen az átvitt vagy a szó legszorosabb értelmében. Kellemetlen neki a só, kellemetlenek a hullámok, a végtelen kékség, és az, hogy a legény már nem mosolyog. Csöndesen dolgozik.
Thalyssa hirtelen elnémul. Csöndesen hallgatja a tenger morajlását, tűri az ütemes, hideg lökdösést. Erősen szívja meg a levegőt, tekintete elmerül a fény tengertáncán, a végtelen horizonton. Egyre közelebb úszik a szeme magukhoz, követve a napfestette fehérlő fénycsíkot. Lomhán nyúl le a vízhez, először csak az ujjaival érinti meg, végigsimogat a felületen, majd belemeríti jobbját. Baljával a halványan, tenyerében ezüstlő rúnába morzsolja a tengert. Alig hallhatóan hümment.
Ösztönös mozdulatként kanalaz a vízbe, az ajkaihoz emeli, belecsókol. Ahogy a só az ajkaihoz ér, károgást hall. Vad szárnycsapkodást, a szemeit hirtelen vörös forgatag mossa el, mely zöldbe mosódik. Újabb károgás, mintha valami erősen a testének csapódna, a károgás elhal. Thalyssa megtántorodik, az ég felé emeli az arcát, de csak vöröset lát. A végtelen vörösséget sötét torony követi, mely magasan, makacsul tör az ég felé. Az égbolt is vörös. Vérvörös.
A lélegzete nehézkes, mély, egyre gyorsuló. A szíve hevesen ver, akár a szárnyak, melyeket a távolból hall susogni, a felemás tekintet levándorol. A víz vörös körülötte, vértengert lát, a legénykét pedig sehol. Sehol nincs a legényke... se a kagylók, se a kikötő, csak a fekete torony és vér. Tengernyi vér.
Az értelmetlennek tűnő látomásból – vagy éber álomból- tehetetlen sikkantása szakítja ki, mire észbe kap, ösztönösen hátrál pár lépést a part felé. A víz ismét sötétlő, kéken zergő, a nap magasan süt rájuk, a levegő sós, odébbról csak sirályok kárörvendenek a halászhajók irányában. Garsin pedig ott van, pontosan ott, ahol utoljára látta, ahol hagyta.
Thalyssa felemás szemeiben látszik a pillanatnyi zavar, az értetlenség. Fejével jobbra, majd balra fordul, mintha a tornyot keresné, de nem látja. Nem találja. Csak magukat.*
-Valami elúszott a lábamnál…megijedtem. – *adja meg a vérszegény magyarázatot, a fel sem tett kérdésre. Jóval sápadtabb, mint volt, jobbjának kézfejével zavartan, már-már erőszakosan dörgöl a kerek, szeplős homlokra.* - Elég volt a kagylókból, Garsin. Magasan jár a nap már.
*Ő zárja maguk között a távolságot, mellé araszolva tartja a zsákot, hogy abba kerülhessenek a kagylók. Ha beleteszi, hát megindul Thalyssa kifelé, de már nem akaródzik megérinteni a másikat. Nem azért, mert sós, vagy mert legény, sokkal inkább fél a nem kívánt vízióktól.*
-Süssük meg valahol ezeket a kagylókat. Ha nyersen eszed őket, megbetegszel. Kár lenne érted. Rendes legény vagy te, egyszer sem akartál a szoknyám alá nyúlni, vagy megnézni mi van az ingemben.
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.16 22:00:06
1167. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-14 00:39:39
Üzenet elküldve: 2026-04-14 00:39:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ha észleli is a lány "rosszullétét", betudja azt a tengertől való félelmének. Ezzel szemben pedig nem tud többet tenni, mint eddig: igyekszik határozott támaszt nyújtani és magabiztosságot sugározni, hátha ezzel Thalyssát is megnyugtatja.
Egy pillanatra mégis megijed, mikor a lány fölcsapja a fejét, mert azt hiszi, már elájult itt rémültében és el kell kapnia. De aztán látja, hogy magánál van és valamit mintha még mormogna is.
Felteszi, hogy így próbál "átlendülni" ezen a megpróbáltatáson. Talán valahova máshova képzeli épp magát? Felkészül mindenesetre, hogy úgy kell majd vezesse a vöröskét, mintha az vak volna.
Sokáig azonban nem tart a keletkezett csönd, mert a lány egyszer csak panaszban tör ki. S amit mond, az alapján Garsinnak az a gyanúja támad, hogy az előbb is csak levegőért kapkodott a szerencsétlen.
Tudja, hogy Thalyssának igaza van, meg már a stílusát is ismeri, ezúttal azonban mégiscsak sikerül egy kicsit az önérzetébe taposni. Mert a tisztálkodás éppen olyasmi, ami a számára is fontos; nem esik jól, hogy mosdatlannak gondolják, aki nem ügyel az ilyesmire. Ráadásul ilyen színesen körülírva, hogy mennyire visszataszító!
A körülményekhez képest most is megteszi, amit meg tud tenni, de a mosakodás java estére vár. Mondjuk bizonyos szagokat az sem képes eltüntetni, ahogy a bőrébe ivódott, s főként a kezei repedéseiben megülő kosz is elég ragaszkodó tud lenni.*
- Bocsánat. - *Mond ennyit szűkszavúan, de el nem húzódik, mert az nem volna okos döntés, tekintve, hogy miért is jött ennyire közel.
Így sajnos később van alkalma a kellemesnél valamivel jobban megszorítani a vöröske kezét, ahogy amaz szavai fölzaklatják, és ez a feszültség akarata ellenére mégis kiárad a testébe. A harapás sikeresen kizökkenti, s igyekszik ellazulni.*
- Bocsánat. - *Mondja ismét zavartan, már gyengédebben fogva azt a kezet. Bár lehet, most meg túl nyegle lesz, de szerencsére már nincsenek messze.
Megteszi aztán vallomását is, amit Thalyssa szóvirágai - vagy talán inkább bogáncsai - kicsikarnak belőle. S azon ugyan nincs meglepődve az előbbiek után, hogy a lány helyesli a tettét, viszont ahogy a mondandóját zárja, az megüli a gyomrát.
Annyira, hogy kedve volna elengedni Thalyssát, de végül megállítja magát. Bármit is gondol, nem fog megijeszteni egy kislányt, miután megígérte neki, hogy vigyáz rá.
Tovább tartja hát őt, de kedélyes beszélgetéshez nincs most kedve.
Ehhez hozzátársul, hogy iszonyatosan fájnak már a lábai a jéghideg víztől. Az egyetlen szerencse, hogy időnként enyhülést hoz, ahogy a hullámok magukkal húzzák a parttól a víztömeget, de a tenger jeges ujjai rövidesen ismét vissza is térnek, újabb próbára téve az akaraterejét.*
- Most akkor elengedlek. - *Figyelmeztet, mikor a céljukhoz értek, majd lassan elengedi a lányt, ha nem tiltakozik.
Aztán szó nélkül veszi el a kést és lát munkához, olyan szófogadással teljesítve a kéréseket, mintha megfizetnék érte, de közben meg komor marad és szótlan. Persze ez tűnhet pusztán a feladatra való összpontosításnak, s ebben is van igazság.*
- A magasságomat apámtól örököltem. És mondtam már... Nem vagyok semmi. A kard azért kell, hogy megvédjem magamat. Vagy akit még akarok. De szolgáltam már karavánőrként, ha erre vagy kíváncsi. De most egy ideig a kikötőben kell megélnem. - *Válaszolgat azért. Miután nem sokkal korábban bevallott egy gyilkosságot, talán nem tűnik túl magától értetődőnek, hogy a városőri múltját meg titkolja, ám mégis itt húzza meg a határt.
Vissza nem kérdez, úgy tesz, mint aki nagyon elfoglalt azzal, hogy sérülésmentesen hámozza le a kagylókat az oszlopról. Ami továbbra is az igazság része.*
*Ha észleli is a lány "rosszullétét", betudja azt a tengertől való félelmének. Ezzel szemben pedig nem tud többet tenni, mint eddig: igyekszik határozott támaszt nyújtani és magabiztosságot sugározni, hátha ezzel Thalyssát is megnyugtatja.
Egy pillanatra mégis megijed, mikor a lány fölcsapja a fejét, mert azt hiszi, már elájult itt rémültében és el kell kapnia. De aztán látja, hogy magánál van és valamit mintha még mormogna is.
Felteszi, hogy így próbál "átlendülni" ezen a megpróbáltatáson. Talán valahova máshova képzeli épp magát? Felkészül mindenesetre, hogy úgy kell majd vezesse a vöröskét, mintha az vak volna.
Sokáig azonban nem tart a keletkezett csönd, mert a lány egyszer csak panaszban tör ki. S amit mond, az alapján Garsinnak az a gyanúja támad, hogy az előbb is csak levegőért kapkodott a szerencsétlen.
Tudja, hogy Thalyssának igaza van, meg már a stílusát is ismeri, ezúttal azonban mégiscsak sikerül egy kicsit az önérzetébe taposni. Mert a tisztálkodás éppen olyasmi, ami a számára is fontos; nem esik jól, hogy mosdatlannak gondolják, aki nem ügyel az ilyesmire. Ráadásul ilyen színesen körülírva, hogy mennyire visszataszító!
A körülményekhez képest most is megteszi, amit meg tud tenni, de a mosakodás java estére vár. Mondjuk bizonyos szagokat az sem képes eltüntetni, ahogy a bőrébe ivódott, s főként a kezei repedéseiben megülő kosz is elég ragaszkodó tud lenni.*
- Bocsánat. - *Mond ennyit szűkszavúan, de el nem húzódik, mert az nem volna okos döntés, tekintve, hogy miért is jött ennyire közel.
Így sajnos később van alkalma a kellemesnél valamivel jobban megszorítani a vöröske kezét, ahogy amaz szavai fölzaklatják, és ez a feszültség akarata ellenére mégis kiárad a testébe. A harapás sikeresen kizökkenti, s igyekszik ellazulni.*
- Bocsánat. - *Mondja ismét zavartan, már gyengédebben fogva azt a kezet. Bár lehet, most meg túl nyegle lesz, de szerencsére már nincsenek messze.
Megteszi aztán vallomását is, amit Thalyssa szóvirágai - vagy talán inkább bogáncsai - kicsikarnak belőle. S azon ugyan nincs meglepődve az előbbiek után, hogy a lány helyesli a tettét, viszont ahogy a mondandóját zárja, az megüli a gyomrát.
Annyira, hogy kedve volna elengedni Thalyssát, de végül megállítja magát. Bármit is gondol, nem fog megijeszteni egy kislányt, miután megígérte neki, hogy vigyáz rá.
Tovább tartja hát őt, de kedélyes beszélgetéshez nincs most kedve.
Ehhez hozzátársul, hogy iszonyatosan fájnak már a lábai a jéghideg víztől. Az egyetlen szerencse, hogy időnként enyhülést hoz, ahogy a hullámok magukkal húzzák a parttól a víztömeget, de a tenger jeges ujjai rövidesen ismét vissza is térnek, újabb próbára téve az akaraterejét.*
- Most akkor elengedlek. - *Figyelmeztet, mikor a céljukhoz értek, majd lassan elengedi a lányt, ha nem tiltakozik.
Aztán szó nélkül veszi el a kést és lát munkához, olyan szófogadással teljesítve a kéréseket, mintha megfizetnék érte, de közben meg komor marad és szótlan. Persze ez tűnhet pusztán a feladatra való összpontosításnak, s ebben is van igazság.*
- A magasságomat apámtól örököltem. És mondtam már... Nem vagyok semmi. A kard azért kell, hogy megvédjem magamat. Vagy akit még akarok. De szolgáltam már karavánőrként, ha erre vagy kíváncsi. De most egy ideig a kikötőben kell megélnem. - *Válaszolgat azért. Miután nem sokkal korábban bevallott egy gyilkosságot, talán nem tűnik túl magától értetődőnek, hogy a városőri múltját meg titkolja, ám mégis itt húzza meg a határt.
Vissza nem kérdez, úgy tesz, mint aki nagyon elfoglalt azzal, hogy sérülésmentesen hámozza le a kagylókat az oszlopról. Ami továbbra is az igazság része.*
1166. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-13 22:30:59
Üzenet elküldve: 2026-04-13 22:30:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Technikailag egy vérszegény ölelés az, amit kap. Mintha valami elfuserált táncba hívnák, a tenger a táncház, a totyogó lépkedések pedig az ide illő módi. Thalyssa gyomra nagyon bukfencezik ahogy megérzi az ujjakat a bordái körül, hát még mikor balja a legénykéjére talál. Szabályos hányinger kerülgeti, a szíve hevesebben ver, no meg persze félre is, érzi az arcába szökik a vér.
Nem szokta meg, hogy közel tartják, ahogy azt sem, hogy bárki megérintse őt, nem pláné kézen fogva közlekedjen, még ha ilyen nyomorult módon is. De a vadregényes leányromantikát hamar beárnyékolja a savanyú szag, ami a verejtékkel járó munka utóterméke, no meg a sodronying is nyomja, ahogy amaz a csontjainak feszül.
A lány mártír képet vág, szép fejét hátra dobja, szemeit lehunyja, így próbálja kiérezni a rájuk sütő friss napfényt és sós permetet hordozó szellőt, míg óvatosan, lépésről-lépésre vonul „jövendőbelijével” az oszlopok irányába.
Az ajkai némán mozognak, hogy anyanyelvén imát mormol, vagy átkokat szór nehéz lenne megmondani, egy biztos, hangot nem ad ki, de a véleményének teret határozottan igen.*
-Az istenekre Garsin, amilyen szép vagy, olyan büdös! Nem elég, hogy sós vagy, még ember szagú is! Gyötrelem! -*panaszkodik végül a közös nyelven*- Miután magaménak veszlek rendszeresen fogod a bőröd mosni, aztán mézes mandulával átdörzsölni, mert ez…ez borzalmas! -*hebeg megbotránkozva*- és girnyó is vagy! Izmos, de girnyó! Lila foltokat nyomsz rám a csontjaiddal, hát olyan leszek, mint…mint egy szilva!
*A neve kiejtését nem javítja ki, elfogadhatónak találja a módját. Aztán még inkább szorítani kezdik és bár tudja, hogy a másik nem direkt teszi, mégis elfutja a pulykaméreg, már hajol is a kezük felé, hogy megharapja. A harapás inkább tűnik komolynak, mint amilyenek érződik, fintorogva mered fel a másikra, elfordítja a fejét, hogy szabad jóbbjának szeplős alkarjába törölgesse a fogai hegyét.*
-Mondtam, hogy ne szorítgassál, meglilulok már! -*adja meg a szemrehányó magyarázatot*-Ahogy tenned is kell. A Rigónak a férje jegyajándéknak a sós emberek szívét adta, akik erőszakkal ráfeküdtek az Örömházban. Azt én már nem tudom neked adni, de ha valaha megtalálnám azt, ahova kaparták, szolgává teszem. A sírban se nyugodjon az ilyen!
*Hamarosan az oszlopokhoz érnek. A lány készségesen veszi elő saját csont tőrét, azt nyújtja a -vélt- legényke irányába, tekintetével biztatva, hogy vegye csak el nyugodtan. Ha úgy tesz, ő maga a kis textilzsákot veszi elő, kirázogatja, hogy egészen kinyíljon, aztán a száját is szétfeszíti. Bólogatva rázogatja meg az üres textilt, így biztatva a másikat a szüretelésre. *
-Onnan egészen fentről szedjed, a szépeket ott! Azt, azt! Ott! -*sipítozik lelkesen. Ha Garsin nekikezd a szüretnek, bizony a lányka tátott szájjal figyeli, egyre csak azt csodálva, milyen magasra elér a másik.*
-Te hogyan lettél ekkora? Én is ilyen nagy akarok lenni! Igaz az, ha sokat állsz kint az esőben, akkor megnősz? Mert…a virágok megnőnek ám! De van ám neked más kérdésem is. Láttam azt a nagy kardot, amit cipelsz és nem mondod el, hogy micsoda vagy. Micsoda vagy te? Haramia? Vagy…ilyen lovag-inas? Hol a mestered?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.13 23:30:24
*Technikailag egy vérszegény ölelés az, amit kap. Mintha valami elfuserált táncba hívnák, a tenger a táncház, a totyogó lépkedések pedig az ide illő módi. Thalyssa gyomra nagyon bukfencezik ahogy megérzi az ujjakat a bordái körül, hát még mikor balja a legénykéjére talál. Szabályos hányinger kerülgeti, a szíve hevesebben ver, no meg persze félre is, érzi az arcába szökik a vér.
Nem szokta meg, hogy közel tartják, ahogy azt sem, hogy bárki megérintse őt, nem pláné kézen fogva közlekedjen, még ha ilyen nyomorult módon is. De a vadregényes leányromantikát hamar beárnyékolja a savanyú szag, ami a verejtékkel járó munka utóterméke, no meg a sodronying is nyomja, ahogy amaz a csontjainak feszül.
A lány mártír képet vág, szép fejét hátra dobja, szemeit lehunyja, így próbálja kiérezni a rájuk sütő friss napfényt és sós permetet hordozó szellőt, míg óvatosan, lépésről-lépésre vonul „jövendőbelijével” az oszlopok irányába.
Az ajkai némán mozognak, hogy anyanyelvén imát mormol, vagy átkokat szór nehéz lenne megmondani, egy biztos, hangot nem ad ki, de a véleményének teret határozottan igen.*
-Az istenekre Garsin, amilyen szép vagy, olyan büdös! Nem elég, hogy sós vagy, még ember szagú is! Gyötrelem! -*panaszkodik végül a közös nyelven*- Miután magaménak veszlek rendszeresen fogod a bőröd mosni, aztán mézes mandulával átdörzsölni, mert ez…ez borzalmas! -*hebeg megbotránkozva*- és girnyó is vagy! Izmos, de girnyó! Lila foltokat nyomsz rám a csontjaiddal, hát olyan leszek, mint…mint egy szilva!
*A neve kiejtését nem javítja ki, elfogadhatónak találja a módját. Aztán még inkább szorítani kezdik és bár tudja, hogy a másik nem direkt teszi, mégis elfutja a pulykaméreg, már hajol is a kezük felé, hogy megharapja. A harapás inkább tűnik komolynak, mint amilyenek érződik, fintorogva mered fel a másikra, elfordítja a fejét, hogy szabad jóbbjának szeplős alkarjába törölgesse a fogai hegyét.*
-Mondtam, hogy ne szorítgassál, meglilulok már! -*adja meg a szemrehányó magyarázatot*-Ahogy tenned is kell. A Rigónak a férje jegyajándéknak a sós emberek szívét adta, akik erőszakkal ráfeküdtek az Örömházban. Azt én már nem tudom neked adni, de ha valaha megtalálnám azt, ahova kaparták, szolgává teszem. A sírban se nyugodjon az ilyen!
*Hamarosan az oszlopokhoz érnek. A lány készségesen veszi elő saját csont tőrét, azt nyújtja a -vélt- legényke irányába, tekintetével biztatva, hogy vegye csak el nyugodtan. Ha úgy tesz, ő maga a kis textilzsákot veszi elő, kirázogatja, hogy egészen kinyíljon, aztán a száját is szétfeszíti. Bólogatva rázogatja meg az üres textilt, így biztatva a másikat a szüretelésre. *
-Onnan egészen fentről szedjed, a szépeket ott! Azt, azt! Ott! -*sipítozik lelkesen. Ha Garsin nekikezd a szüretnek, bizony a lányka tátott szájjal figyeli, egyre csak azt csodálva, milyen magasra elér a másik.*
-Te hogyan lettél ekkora? Én is ilyen nagy akarok lenni! Igaz az, ha sokat állsz kint az esőben, akkor megnősz? Mert…a virágok megnőnek ám! De van ám neked más kérdésem is. Láttam azt a nagy kardot, amit cipelsz és nem mondod el, hogy micsoda vagy. Micsoda vagy te? Haramia? Vagy…ilyen lovag-inas? Hol a mestered?
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.13 23:30:24
1165. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-11 11:25:06
Üzenet elküldve: 2026-04-11 11:25:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
*Beér végre a városba. Nem mintha itt sokkal biztonságosabb volna, de itt talán már nem kell számítania az orkra.
Ahogy a kikötő nyüzsgése elnyeli, már ritkábban néz a háta mögé. Szándéka szerint feltűnésmentesen halad tovább, tolva maga előtt a taligát a tüzelővel.
Nem kellene már mostanában az erdőbe mennie. A kérdés, hogy megengedheti-e magának, hogy elkerülje.
Többet kell dolgoznia és kevesebbet gyűjtögetnie, vagy legalábbis az erdő helyett a partot kell majd előnyben részesítenie. De talán mára elég volt, mára maradnak a tartalékok. Irány haza!*
Ahogy a kikötő nyüzsgése elnyeli, már ritkábban néz a háta mögé. Szándéka szerint feltűnésmentesen halad tovább, tolva maga előtt a taligát a tüzelővel.
Nem kellene már mostanában az erdőbe mennie. A kérdés, hogy megengedheti-e magának, hogy elkerülje.
Többet kell dolgoznia és kevesebbet gyűjtögetnie, vagy legalábbis az erdő helyett a partot kell majd előnyben részesítenie. De talán mára elég volt, mára maradnak a tartalékok. Irány haza!*
1164. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-09 06:13:35
Üzenet elküldve: 2026-04-09 06:13:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*A hazatérés érzése a bőre alá kúszik és szétárad. Mintha hosszú hónapok óta most venne először igazán levegőt. A sirályok fülsértően éles hangja, a szirteket ostromló hullámverés távoli moraja vele van, mióta az eszét tudja. Ezt csak egy kikötői értheti. A hideg, karcos permetet hozó szél, ami a ruháiba tép, úgy üdvözli, mint régi jóbarát. A sok emlék mind a feltolul benne, s most érzi csak igazán, mennyire hiányzott ez az ócska, nyers vidék. Mintha tékozló fiúként tért volna haza. Lanawin csodái egyszeriben elfonnyadnak az egyszerű, hínárszagú, otthoni vidék látványának semmihez nem fogható örömén.
Az érzés sajnos nem tart soká. Ahogy az erdei útról beér a dokkok közé, letaglózza a látvány. A hosszan sorakozó cölöpök, melyeken az összeaszott hullák torz szélharangként himbálóznak.
Kábultan csúszik le a nyeregből, s köti ki a lovát az egyik raktárnál. Alig kap levegőt, mikor elindul a gyászos sorfal előtt. A Kikötő mindig kemény hely volt, errefelé olcsón mérik az életet és keményen a büntetést. A kegyetlenség nem idegen itt senkinek. De ez? Nem tudja, kik a nyakakban csüngő táblák kiáltványa szerinti "áruló"k vagy hogy mi ellen lázadtak. Talán egy nagyobb hajó legénysége kelt fel a kapitány ellen? De miért hagyták őket itt ennyi ideig közszemlén? Az egyik összeszáradt holttestre feltekintve majdnem megrogy a Velascorra lába. Az arcvonásokból már semmi nem látszik. Mindannyian koponyájukra száradt inakkal merednek maguk elé. Szemgödreikből már rég kivájták a tekintetet a tengeri madarak. A ruhák is tépett, koszlott rongyokként csapkodnak csak körülöttük. A csizmát már lelopták a lábaikról. De azt a ruhadarabot felismeri. Mintha pár hattal ezelőtt lett volna az a beszélgetés, ahol kikacagta a régi barátot. A kötőjén ott sorakoznak a csontgyöngyök, amit még külön is megmosolygott.
Szárazat nyel. Hirtelen, mintha a szél utat találna a viharkabát alá, hogy egyenesen a csontjaiba harapjon jégtüskés fogaival. Önkéntelenül megrázkódik, hogy magához térjen kicsit. Már fordul is sarkon, s viszik a léptei szinte saját akartból. Fojtogatja a düh és a szívét tépő fájdalom, mint egy szűkre szabott daróczeke. Borzad minden érzéke. Émelyeg, mint aki az első napját tölti hajón.*
- Kikötőmester! *majdhogynem úgy esik be az ajtón. Sokat járt ide. A raktárfelügyelőkkel is mindig jóban volt. Ő intézte az apja ügyeit a parton, hogy a Shylla rakományát mindig időben ki tudják pakolni, mire befut a hajó. De most szinte forog a gyomra, a gondolatai pedig viharosabbak a déli vizeknél is, ahol az ember csak kapaszkodik a kötélzetbe és bízik benne, hogy a hajótest nem roppan ketté a következő hullámhegy gerincén.* - Kik ezek a cölöpökön? Miért... Miért nem vágtátok le őket?
Az érzés sajnos nem tart soká. Ahogy az erdei útról beér a dokkok közé, letaglózza a látvány. A hosszan sorakozó cölöpök, melyeken az összeaszott hullák torz szélharangként himbálóznak.
Kábultan csúszik le a nyeregből, s köti ki a lovát az egyik raktárnál. Alig kap levegőt, mikor elindul a gyászos sorfal előtt. A Kikötő mindig kemény hely volt, errefelé olcsón mérik az életet és keményen a büntetést. A kegyetlenség nem idegen itt senkinek. De ez? Nem tudja, kik a nyakakban csüngő táblák kiáltványa szerinti "áruló"k vagy hogy mi ellen lázadtak. Talán egy nagyobb hajó legénysége kelt fel a kapitány ellen? De miért hagyták őket itt ennyi ideig közszemlén? Az egyik összeszáradt holttestre feltekintve majdnem megrogy a Velascorra lába. Az arcvonásokból már semmi nem látszik. Mindannyian koponyájukra száradt inakkal merednek maguk elé. Szemgödreikből már rég kivájták a tekintetet a tengeri madarak. A ruhák is tépett, koszlott rongyokként csapkodnak csak körülöttük. A csizmát már lelopták a lábaikról. De azt a ruhadarabot felismeri. Mintha pár hattal ezelőtt lett volna az a beszélgetés, ahol kikacagta a régi barátot. A kötőjén ott sorakoznak a csontgyöngyök, amit még külön is megmosolygott.
Szárazat nyel. Hirtelen, mintha a szél utat találna a viharkabát alá, hogy egyenesen a csontjaiba harapjon jégtüskés fogaival. Önkéntelenül megrázkódik, hogy magához térjen kicsit. Már fordul is sarkon, s viszik a léptei szinte saját akartból. Fojtogatja a düh és a szívét tépő fájdalom, mint egy szűkre szabott daróczeke. Borzad minden érzéke. Émelyeg, mint aki az első napját tölti hajón.*
- Kikötőmester! *majdhogynem úgy esik be az ajtón. Sokat járt ide. A raktárfelügyelőkkel is mindig jóban volt. Ő intézte az apja ügyeit a parton, hogy a Shylla rakományát mindig időben ki tudják pakolni, mire befut a hajó. De most szinte forog a gyomra, a gondolatai pedig viharosabbak a déli vizeknél is, ahol az ember csak kapaszkodik a kötélzetbe és bízik benne, hogy a hajótest nem roppan ketté a következő hullámhegy gerincén.* - Kik ezek a cölöpökön? Miért... Miért nem vágtátok le őket?
1163. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-06 23:40:12
Üzenet elküldve: 2026-04-06 23:40:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Kegyelmezz! - *Nevet föl most már a fenyegetés hallatán, és maga is meglepődik, mert elég régen nevetett már így. Idegennek hat az érzés.
Aztán karja markolászására meg kezd már kicsit zavarba jönni, de leginkább csak a köztük lévő félreértés... vagy hát inkább tévedés, félrevezetés miatt. Ám most még épp a lány szavai is mintha arra utalnának, hogy valójában nem gondolta komolyan amiket korábban mondott. Úgyhogy annyira nem aggódik érte. Ellenben nem rest rámutatni az elszólásra.*
- Azt hittem, már az elejétől fogva tetszettem. Én vagyok a legszebb dolog, amit valaha láttál, meg minden! - *Vigyorog ismét pimaszul, mert a sértettséget valahogy nem sikerül előadnia, mint tervezte.
Vízi útjuk aztán nem sikerül a leghosszabbra, s amilyen megkönnyebbülést lát a vöröskén, el is hiszi neki, hogy tényleg fél a tengertől. Ám utána meg mégis vissza akar menni belé... Az előadásmód ezúttal is megmosolyogtatja, a kérésre azonban a fejét rázza.*
- Könnyebben vigyázok rád, ha a saját lábadon jössz. De kapaszkodhatsz belém. Ha tényleg ennyire nem bízol az ízlésemben... - *Mert a legokosabbnak még mindig azt tartaná, ha a lány maradna a szárazon. Cipelni nem akarja, mert főleg lábbeli nélkül elég rálépnie valamire, vagy egy gödörbe botlani és sokkal nehezebb az egyensúlyozás. Nagyon le kellene lassulnia, annyi időt meg nem akar pazarolni.
Ha a vöröske mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy vele tartson, akkor közelebb lép mellé, egészen szorosan, a lány bal oldala felől közelítve.*
- Kapaszkodj belém! Tartalak. - *Nyúl át a lány háta mögött, s a köztük lévő magasságbeli különbség miatt valahol a hóna és a dereka között fogja meg őt jobbjával, hogy Thalyssa karja alá tudjon nyúlni és ott megtartani őt botlás esetén. Balját maguk előtt nyújtja kapaszkodásra, a lány balját várva markába. Természetesen csak ha a lány együttműködik vele és nem tiltakozik a közeledése ellen.
Amennyiben Thalyssa ezt így elfogadta, akkor pedig elindul vele vissza a vízbe, a céljuk felé.
A lánynak pedig van lehetősége megtapasztalni, hogy az ő közelében sem sokkal frissebb a levegő, mint az "aludttejszagú" matrózok között, mert hát részben ugyanabban a környezetben, ugyanazt a munkát végzi, és a tisztálkodási, illetve ruhacserélési lehetőségei sem sokkal gazdagabbak. Cserébe a sodronying is nyomhatja a lányt, ahogy Garsin magához szorítja.*
- ThaLYSSA... értem. - *Ismétli a lány után, bár van egy érzése, hogy amaz most sem lesz elégedett.*
- Csak nem a születésedkor fulladtatok majdnem bele a tengerbe? - *Kérdi a névmagyarázó után, mert a korábban elejtett múltrészlet után ez kézenfekvőnek tűnik.*
- Nem tudom, van-e jelentése. A víz hónapjaiban születtem. És igen, ismertem anyámat. - *Válaszolja meg a kérdéseket sorra, a névnap kivételével, mert arról fogalma sincs, hogy micsoda.
A könnyű kérdések után aztán komorabb témákra térnek.
A lány első szavait valóban nem érti, s közben kicsit mégis. A "velünk" alatt úgy sejti, a női nem egységére utal a másik. Vagyis hogy nem ő élte át, amiről beszél, de más nőtársai tapasztalata által mégis beférkőzött az ő életébe is ez az élmény.
S mint utóbb a magyarázatból kiderül, sejtése nagyjából helytálló volt...
Míg a történetet hallgatja, mereven lépdel tovább, talán kicsit túlságosan is mereven. A vége felé Thalyssa még érezheti is egy kicsit megszorulni Garsin kezét a magáén, ahogy a légzése is megváltozik; lassabb, de nehezebb lesz.
Jól jön, hogy amúgy a lépteire kell figyelnie, mert ez a koncentráció nyugtató hatással van rá. Ám mikor úgy gondolná, hogy sikerül majd úgy tennie, mintha számára ez csak egy kívülálló történet volna, Thalyssa rávilágít, hogy nem mindennapi megfigyelőkészséggel bír.
Az előadásmód ezúttal nem mosolyogtatja meg, helyette meglepetten fordul a lány felé, csak szemeivel, arcával nem. Aztán visszanéz előre, az oszlopok felé, és összeszorítja a száját, miközben testét meg igyekszik ellazítani.*
- Már elintéztem magam. - *Mond csak ennyit, mintha nem fogná föl a vallomása súlyát. Pedig ritkán beszél erről ennyire őszintén, s főképp nem a kikötőben, egy idegennek. Nem okos húzás az ilyesmi.*
- Kegyelmezz! - *Nevet föl most már a fenyegetés hallatán, és maga is meglepődik, mert elég régen nevetett már így. Idegennek hat az érzés.
Aztán karja markolászására meg kezd már kicsit zavarba jönni, de leginkább csak a köztük lévő félreértés... vagy hát inkább tévedés, félrevezetés miatt. Ám most még épp a lány szavai is mintha arra utalnának, hogy valójában nem gondolta komolyan amiket korábban mondott. Úgyhogy annyira nem aggódik érte. Ellenben nem rest rámutatni az elszólásra.*
- Azt hittem, már az elejétől fogva tetszettem. Én vagyok a legszebb dolog, amit valaha láttál, meg minden! - *Vigyorog ismét pimaszul, mert a sértettséget valahogy nem sikerül előadnia, mint tervezte.
Vízi útjuk aztán nem sikerül a leghosszabbra, s amilyen megkönnyebbülést lát a vöröskén, el is hiszi neki, hogy tényleg fél a tengertől. Ám utána meg mégis vissza akar menni belé... Az előadásmód ezúttal is megmosolyogtatja, a kérésre azonban a fejét rázza.*
- Könnyebben vigyázok rád, ha a saját lábadon jössz. De kapaszkodhatsz belém. Ha tényleg ennyire nem bízol az ízlésemben... - *Mert a legokosabbnak még mindig azt tartaná, ha a lány maradna a szárazon. Cipelni nem akarja, mert főleg lábbeli nélkül elég rálépnie valamire, vagy egy gödörbe botlani és sokkal nehezebb az egyensúlyozás. Nagyon le kellene lassulnia, annyi időt meg nem akar pazarolni.
Ha a vöröske mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy vele tartson, akkor közelebb lép mellé, egészen szorosan, a lány bal oldala felől közelítve.*
- Kapaszkodj belém! Tartalak. - *Nyúl át a lány háta mögött, s a köztük lévő magasságbeli különbség miatt valahol a hóna és a dereka között fogja meg őt jobbjával, hogy Thalyssa karja alá tudjon nyúlni és ott megtartani őt botlás esetén. Balját maguk előtt nyújtja kapaszkodásra, a lány balját várva markába. Természetesen csak ha a lány együttműködik vele és nem tiltakozik a közeledése ellen.
Amennyiben Thalyssa ezt így elfogadta, akkor pedig elindul vele vissza a vízbe, a céljuk felé.
A lánynak pedig van lehetősége megtapasztalni, hogy az ő közelében sem sokkal frissebb a levegő, mint az "aludttejszagú" matrózok között, mert hát részben ugyanabban a környezetben, ugyanazt a munkát végzi, és a tisztálkodási, illetve ruhacserélési lehetőségei sem sokkal gazdagabbak. Cserébe a sodronying is nyomhatja a lányt, ahogy Garsin magához szorítja.*
- ThaLYSSA... értem. - *Ismétli a lány után, bár van egy érzése, hogy amaz most sem lesz elégedett.*
- Csak nem a születésedkor fulladtatok majdnem bele a tengerbe? - *Kérdi a névmagyarázó után, mert a korábban elejtett múltrészlet után ez kézenfekvőnek tűnik.*
- Nem tudom, van-e jelentése. A víz hónapjaiban születtem. És igen, ismertem anyámat. - *Válaszolja meg a kérdéseket sorra, a névnap kivételével, mert arról fogalma sincs, hogy micsoda.
A könnyű kérdések után aztán komorabb témákra térnek.
A lány első szavait valóban nem érti, s közben kicsit mégis. A "velünk" alatt úgy sejti, a női nem egységére utal a másik. Vagyis hogy nem ő élte át, amiről beszél, de más nőtársai tapasztalata által mégis beférkőzött az ő életébe is ez az élmény.
S mint utóbb a magyarázatból kiderül, sejtése nagyjából helytálló volt...
Míg a történetet hallgatja, mereven lépdel tovább, talán kicsit túlságosan is mereven. A vége felé Thalyssa még érezheti is egy kicsit megszorulni Garsin kezét a magáén, ahogy a légzése is megváltozik; lassabb, de nehezebb lesz.
Jól jön, hogy amúgy a lépteire kell figyelnie, mert ez a koncentráció nyugtató hatással van rá. Ám mikor úgy gondolná, hogy sikerül majd úgy tennie, mintha számára ez csak egy kívülálló történet volna, Thalyssa rávilágít, hogy nem mindennapi megfigyelőkészséggel bír.
Az előadásmód ezúttal nem mosolyogtatja meg, helyette meglepetten fordul a lány felé, csak szemeivel, arcával nem. Aztán visszanéz előre, az oszlopok felé, és összeszorítja a száját, miközben testét meg igyekszik ellazítani.*
- Már elintéztem magam. - *Mond csak ennyit, mintha nem fogná föl a vallomása súlyát. Pedig ritkán beszél erről ennyire őszintén, s főképp nem a kikötőben, egy idegennek. Nem okos húzás az ilyesmi.*
1162. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-06 21:25:55
Üzenet elküldve: 2026-04-06 21:25:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Csúfondároskodjál velem Garsin, gúnyondároskodjál csak, de szólok neked, jövőmondó álom ide vagy oda, bokáig érő vízbe is bele tud ám fulladni az ember, ha sokat szemtelenkedik! -*szabad kezét nyomatékosan emeli a magasba, azzal böki jól karon a látens legénykét. A bökést követően megnyúlik a képe, felemás szemeit összeszűkíti, fejét fentebb szegi, úgy csippent két ujjal az előbb bökött izomfelületre, hogy jobban megmustrálhassa.*
-Kemény karod van neked annak ellenére, hogy milyen girnyónak tűnsz. Talán még a végére egészen meg is tetszel nekem.
*A hangja, akárcsak az arckifejezése őszinte, aki jó emberismerő, láthatja, a lány teljes mértékben elhiszi amit mond és komolyan is gondolja. Mérget merne rá venni, hogy megálmodta a kikötői idegent, ahogy arra is, egymáséi kell legyenek a jövőben, mert másként ez nem lehet, az istene ezt rendelte el.
Nyilvánvalóan „nem fél”, melynek hangot is ad, de temperamentumos jellem ide vagy oda, kifejezetten készségesen hagyja, hogy kikísérjék a vízből, vissza a lépcsőkhöz. Megkönnyebbülten sóhajt, ahogy szilárd, száraz talajt ér a lába, megszokásból löki hátra az üres levegőt a válla felett, így dobva el az útból képzeletbeli tincseit. A meghiúsult cselekményt mérges horkantás követi.*
-Látnom kell, hogy melyikeket hozzuk el, különben hogyan tudjuk meg, hogy a legszebb lett leszüretelve. Szép a szemed, de nem bízok benne, buta az ízlésed, ha nem erősködök, éteri szépségem csodálása helyett most még mindig azokkal a nyomorúságos kötelekkel babrálgatnál az aludttej szagú matrózok között. -*a hangjában nincs sértő él, nem korholásnak vagy bántásnak szánja, általa megállapított tényeket közöl.*- Engedj a hátadra, hadd másszak fel. Majd onnan segítek szüretelni, mutatom neked, hogy melyik kell! Nem vagyok nehéz ígérem, te meg nagyon erős vagy nyilván, hát most láttam a karod!
*Ha hagyja, hát óvatosan feltornázza magát, lábfejeit erősen összekulcsolja a másik derekán, karjaival a nyakát öleli át, úgy nézelődik, azon gondolkodva, vajon a másik nem szédül-e ilyen magasnak lenni. Ha nem veszik fel, hát abból sem csinál nagy gondot, akkor lassan halad Garsin mellett, erősen markolva a kezét, ruhájának ujját, vagy bármit, amit elér.*
- Rosszul mondod, nem THALYssa, hanem ThaLYSSA -*a Lyssa szótagot erősen nyomja meg, úgy sziszeg, akár a kígyók*- Azt jelenti, tengeri harag. Vagy…háborgó tenger. Irónikus, nem? -*csicsereg vidáman, szemeit egyre csak a célon tartva.*- A te nevednek mi a jelentése? Mikor van egyáltalán a neved napja? Nyári vagy? Vagy télen szült meg anyád? Ismerted egyáltalán anyádat?
*Mikor a férfiakat firtató kérdés megválaszolása merül fel, finoman vakargat az álla alá, fejét oldalra billenti, úgy sandít a másikra.*
- Velem? Nem. Velünk igen. -*mondandója elsőre nem hangzik logikusnak, az ember azt hiheti, az enyhe, alig kihallható akcentussal beszélő lányka a nagy nyelvészkedésbe csúszott el, nem találja a megfelelő szavakat. Nem hagyja kételyek között jelenlegi társát, rövid levegővétel után folytatja.*- Az első mesterem, Yaya, nagyon vigyázott ránk, sok történetet mesélt a férfiakról és arról, hogy milyenek. Aztán átadott a nővéremnek, Rigónak. Rigót fogságba ejtették a sós emberek -*fejével a kikötő felé int, így célozva a matrózokra*-ráfeküdtek erőszakkal többször is, aztán eladták egy Örömházba. Ott is ráfeküdtek sokszor. Egy nyárral többet élt meg akkor, mint amennyit most én. Rigó azt mondta nekem, ha valaha valamelyik rám akar feküdni erőszakkal, vágjam el a torkát. Ha nem tudom elvágni, hagyjam, hogy rám feküdjön, aztán mérgezzem meg. A penge ellen a legtöbbje tud tenni, fel van rá készülve. A méregre nem, mert buták. Nekik másként folyik a vérük. A lányoknak ide fel -*kopogtat saját halántékára*- a fiúknak meg ide le -*int az ágyéka felé*- ezért gondolkodnak a lányok a fejükkel, a fiúk meg mással. Ezért buták a fiúk.
*Az eszmefuttatásban van némi bocsánatkérő él, mert hát ugye a jelenlévők sosem képezik azoknak a tárgyát, akikről beszélnek, így kézfejével apró kört ír le, mintha csak a gondolat fonalát igyekezné végig gördíteni.*
-Miért kérdezted olyan arccal? Láttam az arcod, olyan volt, mint a vadászó macskáé. Feszes, éber. Tán rád feküdt valamelyik? Nem ítélkezem, ha igen, de ha úgy volt, a frigyünk után megmutatod nekem, hogy melyik csinálta, mert dolgom lesz azzal a nyomorulttal!
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.06 21:30:09
-Csúfondároskodjál velem Garsin, gúnyondároskodjál csak, de szólok neked, jövőmondó álom ide vagy oda, bokáig érő vízbe is bele tud ám fulladni az ember, ha sokat szemtelenkedik! -*szabad kezét nyomatékosan emeli a magasba, azzal böki jól karon a látens legénykét. A bökést követően megnyúlik a képe, felemás szemeit összeszűkíti, fejét fentebb szegi, úgy csippent két ujjal az előbb bökött izomfelületre, hogy jobban megmustrálhassa.*
-Kemény karod van neked annak ellenére, hogy milyen girnyónak tűnsz. Talán még a végére egészen meg is tetszel nekem.
*A hangja, akárcsak az arckifejezése őszinte, aki jó emberismerő, láthatja, a lány teljes mértékben elhiszi amit mond és komolyan is gondolja. Mérget merne rá venni, hogy megálmodta a kikötői idegent, ahogy arra is, egymáséi kell legyenek a jövőben, mert másként ez nem lehet, az istene ezt rendelte el.
Nyilvánvalóan „nem fél”, melynek hangot is ad, de temperamentumos jellem ide vagy oda, kifejezetten készségesen hagyja, hogy kikísérjék a vízből, vissza a lépcsőkhöz. Megkönnyebbülten sóhajt, ahogy szilárd, száraz talajt ér a lába, megszokásból löki hátra az üres levegőt a válla felett, így dobva el az útból képzeletbeli tincseit. A meghiúsult cselekményt mérges horkantás követi.*
-Látnom kell, hogy melyikeket hozzuk el, különben hogyan tudjuk meg, hogy a legszebb lett leszüretelve. Szép a szemed, de nem bízok benne, buta az ízlésed, ha nem erősködök, éteri szépségem csodálása helyett most még mindig azokkal a nyomorúságos kötelekkel babrálgatnál az aludttej szagú matrózok között. -*a hangjában nincs sértő él, nem korholásnak vagy bántásnak szánja, általa megállapított tényeket közöl.*- Engedj a hátadra, hadd másszak fel. Majd onnan segítek szüretelni, mutatom neked, hogy melyik kell! Nem vagyok nehéz ígérem, te meg nagyon erős vagy nyilván, hát most láttam a karod!
*Ha hagyja, hát óvatosan feltornázza magát, lábfejeit erősen összekulcsolja a másik derekán, karjaival a nyakát öleli át, úgy nézelődik, azon gondolkodva, vajon a másik nem szédül-e ilyen magasnak lenni. Ha nem veszik fel, hát abból sem csinál nagy gondot, akkor lassan halad Garsin mellett, erősen markolva a kezét, ruhájának ujját, vagy bármit, amit elér.*
- Rosszul mondod, nem THALYssa, hanem ThaLYSSA -*a Lyssa szótagot erősen nyomja meg, úgy sziszeg, akár a kígyók*- Azt jelenti, tengeri harag. Vagy…háborgó tenger. Irónikus, nem? -*csicsereg vidáman, szemeit egyre csak a célon tartva.*- A te nevednek mi a jelentése? Mikor van egyáltalán a neved napja? Nyári vagy? Vagy télen szült meg anyád? Ismerted egyáltalán anyádat?
*Mikor a férfiakat firtató kérdés megválaszolása merül fel, finoman vakargat az álla alá, fejét oldalra billenti, úgy sandít a másikra.*
- Velem? Nem. Velünk igen. -*mondandója elsőre nem hangzik logikusnak, az ember azt hiheti, az enyhe, alig kihallható akcentussal beszélő lányka a nagy nyelvészkedésbe csúszott el, nem találja a megfelelő szavakat. Nem hagyja kételyek között jelenlegi társát, rövid levegővétel után folytatja.*- Az első mesterem, Yaya, nagyon vigyázott ránk, sok történetet mesélt a férfiakról és arról, hogy milyenek. Aztán átadott a nővéremnek, Rigónak. Rigót fogságba ejtették a sós emberek -*fejével a kikötő felé int, így célozva a matrózokra*-ráfeküdtek erőszakkal többször is, aztán eladták egy Örömházba. Ott is ráfeküdtek sokszor. Egy nyárral többet élt meg akkor, mint amennyit most én. Rigó azt mondta nekem, ha valaha valamelyik rám akar feküdni erőszakkal, vágjam el a torkát. Ha nem tudom elvágni, hagyjam, hogy rám feküdjön, aztán mérgezzem meg. A penge ellen a legtöbbje tud tenni, fel van rá készülve. A méregre nem, mert buták. Nekik másként folyik a vérük. A lányoknak ide fel -*kopogtat saját halántékára*- a fiúknak meg ide le -*int az ágyéka felé*- ezért gondolkodnak a lányok a fejükkel, a fiúk meg mással. Ezért buták a fiúk.
*Az eszmefuttatásban van némi bocsánatkérő él, mert hát ugye a jelenlévők sosem képezik azoknak a tárgyát, akikről beszélnek, így kézfejével apró kört ír le, mintha csak a gondolat fonalát igyekezné végig gördíteni.*
-Miért kérdezted olyan arccal? Láttam az arcod, olyan volt, mint a vadászó macskáé. Feszes, éber. Tán rád feküdt valamelyik? Nem ítélkezem, ha igen, de ha úgy volt, a frigyünk után megmutatod nekem, hogy melyik csinálta, mert dolgom lesz azzal a nyomorulttal!
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.06 21:30:09
1161. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-06 18:02:29
Üzenet elküldve: 2026-04-06 18:02:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Míg ő rendezi a ruházatát, a lány is hasonlóképp tesz, csak éppen ennek női változatát végzi. Amit Garsin némi nosztalgiával figyel - na nem túl feltűnően -, mert a mosodai éveket idézi benne, ahogy a vöröske szalagokkal kötözi föl a ruháját, hogy szárazon tartsa azt. Éveken át volt a napi rutinja része, így őt aztán meg nem botránkoztatja a másik, nagyon nem olyan közegben nőtt föl. Az ilyen mértékű szemérmességre esély sincs, ha az ember nem elég gazdag, hogy ne kelljen másokkal folyamatosan osztoznia még a belső tereken is.
Hallgatja közben a lányt, aki nem is tudja, mennyire ismerős dolgokról beszél neki. S ez így is van jól.*
- Lehet, hogy fizetnek, de az a munka éppen ellenemre volna. - *Feleli látszólagos könnyedséggel, visszautalva rá, hogy épp ezért tette korábban ezt a kiegészítést a feltételei közé.
Majd fejével a vöröske lábai felé biccent.*
- Veled is ez történt? Egy férfi? - *Kérdi, a sérülések forrását kutatva. Bár bármitől lehetnek igazából, de a lány korábbi szavai, és a hozzájuk társuló indulat után gyanússá válnak. Meg mintha tapasztalatból beszélt volna a másik, viszont lehet más kárából következtetett.
Itt most különösen figyeli a szeplős arcot, hogyan fogadja a kérdést. Tudja, hogy az ilyesmire nem mindig válaszolnak őszintén.
Majd később, mikor a lány mégis elmeséli az álmát, már nem állja meg, hogy ne kuncogja el magát. Főleg, ami a legények leírását illeti.*
- Ezek nagyon fontos kagylók lehetnek akkor, ha maga az istened küldött álmot és rendelte el, hogy találkozzunk! - *Vigyorog némi komiszsággal. Egyre inkább kezdi úgy vélni, hogy ez a lány mégis komolyan hiszi azt, amiről beszél. Vagy pedig nagyon jó színész.*
- Nem vagyok halász. Legfeljebb alkalmi. - *Javítja ki a másikat, miközben föláll.*
- Thalyssa. - *Ismétli meg a lány nevét, hogy fejébe vésse, meg hogy a kiejtést visszaellenőriztesse. Közben a felé kapálózó kezeket megfogja, majd a magyarázatot hallva kicsit meg is áll.*
- Garsin. - *Árulja el a nevét szórakozottan.*
- De ha félsz, maradhatsz itt is. Ott, arról az oszlopról akarod őket, ugye? - *Még nem engedi el Thalyssát, nem akarja, hogy megijedjen, előbb visszakísérné a lépcsőkhöz, ki a vízből.*
*Míg ő rendezi a ruházatát, a lány is hasonlóképp tesz, csak éppen ennek női változatát végzi. Amit Garsin némi nosztalgiával figyel - na nem túl feltűnően -, mert a mosodai éveket idézi benne, ahogy a vöröske szalagokkal kötözi föl a ruháját, hogy szárazon tartsa azt. Éveken át volt a napi rutinja része, így őt aztán meg nem botránkoztatja a másik, nagyon nem olyan közegben nőtt föl. Az ilyen mértékű szemérmességre esély sincs, ha az ember nem elég gazdag, hogy ne kelljen másokkal folyamatosan osztoznia még a belső tereken is.
Hallgatja közben a lányt, aki nem is tudja, mennyire ismerős dolgokról beszél neki. S ez így is van jól.*
- Lehet, hogy fizetnek, de az a munka éppen ellenemre volna. - *Feleli látszólagos könnyedséggel, visszautalva rá, hogy épp ezért tette korábban ezt a kiegészítést a feltételei közé.
Majd fejével a vöröske lábai felé biccent.*
- Veled is ez történt? Egy férfi? - *Kérdi, a sérülések forrását kutatva. Bár bármitől lehetnek igazából, de a lány korábbi szavai, és a hozzájuk társuló indulat után gyanússá válnak. Meg mintha tapasztalatból beszélt volna a másik, viszont lehet más kárából következtetett.
Itt most különösen figyeli a szeplős arcot, hogyan fogadja a kérdést. Tudja, hogy az ilyesmire nem mindig válaszolnak őszintén.
Majd később, mikor a lány mégis elmeséli az álmát, már nem állja meg, hogy ne kuncogja el magát. Főleg, ami a legények leírását illeti.*
- Ezek nagyon fontos kagylók lehetnek akkor, ha maga az istened küldött álmot és rendelte el, hogy találkozzunk! - *Vigyorog némi komiszsággal. Egyre inkább kezdi úgy vélni, hogy ez a lány mégis komolyan hiszi azt, amiről beszél. Vagy pedig nagyon jó színész.*
- Nem vagyok halász. Legfeljebb alkalmi. - *Javítja ki a másikat, miközben föláll.*
- Thalyssa. - *Ismétli meg a lány nevét, hogy fejébe vésse, meg hogy a kiejtést visszaellenőriztesse. Közben a felé kapálózó kezeket megfogja, majd a magyarázatot hallva kicsit meg is áll.*
- Garsin. - *Árulja el a nevét szórakozottan.*
- De ha félsz, maradhatsz itt is. Ott, arról az oszlopról akarod őket, ugye? - *Még nem engedi el Thalyssát, nem akarja, hogy megijedjen, előbb visszakísérné a lépcsőkhöz, ki a vízből.*
1160. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-06 14:36:34
Üzenet elküldve: 2026-04-06 14:36:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A kötényke zsebeinek egyikéből helyes csigákba csavart szalagocskák kerülnek elő, amit eredetileg a kikötői macskáknak szánt, de hasznára lesz a pancsolás során is. Megállva a lépcső aljában helyet foglaló fiú mellett hajlong gondosan maga is, hogy felhajtva szoknyáját, annak hosszát térdig felkösse, ügyelve arra, a zsebek befelé legyenek csavarva, így nem veszít belőlük semmit. Először a ruha jobb oldalát, majd a balt szegi fel, végül a haját köti össze ügyeskedve.
Avatatlan szem talán az erkölcseit firtatná, hisz egy kivillanó boka is megbotránkoztató, ám a lány nem olyan közegben nevelkedett, ahol az etikett, vagy a módi előbbre való a praktikumnál. Életviteléről és szokásairól árulkodnak a kék-lila foltok és horzsolások is, melyeket a felhajtott szoknya enged láttatni, bár a pikirt szemek combközépnél fentebb amúgy sem tudnak kalandozni a sápadt bőrön, lévén kisnadrágot visel.*
-A szajháknak is fizetnek, Csillagszemű. Soknak az sem baj, ha fiú vagy sőt. Azt kedvelik. Ha te gyenge vagy, attól ők erősebbnek érzik magukat. Attól lesznek igazi férfiak. -*leplezetlen undor ül ki az arcára, lendületesen köp félre, ezzel is utat engedve éles bírálatú véleményének.*- Tudnod kell, ha ilyet csinálsz, többet nem csinálhatod, mert nem osztozom. Az álmomban az erdei isten színe előtt fogadtalak a magaménak. Én nem kedvelem a legényeket, mert butának tartom őket és a legtöbbje koszos is, de ha ezt a sorsot rendelte nekem Nuldir, hát meghajtom a fejem az akarata előtt. Majd valamikor persze! -*teszi hozzá gyorsan, gondosan kerülve a másik tekintetét. Álma tartalmát olyan hangsúllyal és könnyedséggel meséli, mintha csak az időjárást vitatnák meg. A szépen hímzett köntöst gondosan segíti le magáról, finom mozdulatokkal hajtogatja Garsin csomagja mellé. Csak aztán pillant le rá, tüzetesen méri végig, elidőzik a tekintete a szemein, az alsó szemhéjak barázdáin, a homlok finom, észrevétlen ráncain a szemek között.*
- Kíváncsi vagy te, egy kardos halászhoz képest! Thalyssa vagyok, elég neked ennyit tudnod egyelőre, hisz én sem tudok rólad többet.
*Tétován toporog, látszik rajta, hiába a nagy nekiveselkedés, a vízbe mégsem akaródzik bemenni. Bizalmatlanul vizslatja, mintha kutatna valami után. Végül mély, éles levegőt vesz, meggörbített ujjakkal kapálózik a legényke karja után, ha rátalál, erősen, görcsösen markolja meg, úgy lép a vízbe.*
-Gyűlölöm a sós vizeket. Egyszer majdnem beléfulladtunk. -*gyónja az orra alatt vérszegény magyarázatát, de a kagyló az kell neki, így fejével a barlangként feltárt, omladozó, régi kő stégek irányába int. A viharverte oszlopok egészen feketék, ahogy közelebb halad az ember, úgy láthatja miért. A kagylók roskadásig telepedtek meg rajtuk, feketén, nedvesen csillognak.* -Nem mondtad el a neved.
*A kötényke zsebeinek egyikéből helyes csigákba csavart szalagocskák kerülnek elő, amit eredetileg a kikötői macskáknak szánt, de hasznára lesz a pancsolás során is. Megállva a lépcső aljában helyet foglaló fiú mellett hajlong gondosan maga is, hogy felhajtva szoknyáját, annak hosszát térdig felkösse, ügyelve arra, a zsebek befelé legyenek csavarva, így nem veszít belőlük semmit. Először a ruha jobb oldalát, majd a balt szegi fel, végül a haját köti össze ügyeskedve.
Avatatlan szem talán az erkölcseit firtatná, hisz egy kivillanó boka is megbotránkoztató, ám a lány nem olyan közegben nevelkedett, ahol az etikett, vagy a módi előbbre való a praktikumnál. Életviteléről és szokásairól árulkodnak a kék-lila foltok és horzsolások is, melyeket a felhajtott szoknya enged láttatni, bár a pikirt szemek combközépnél fentebb amúgy sem tudnak kalandozni a sápadt bőrön, lévén kisnadrágot visel.*
-A szajháknak is fizetnek, Csillagszemű. Soknak az sem baj, ha fiú vagy sőt. Azt kedvelik. Ha te gyenge vagy, attól ők erősebbnek érzik magukat. Attól lesznek igazi férfiak. -*leplezetlen undor ül ki az arcára, lendületesen köp félre, ezzel is utat engedve éles bírálatú véleményének.*- Tudnod kell, ha ilyet csinálsz, többet nem csinálhatod, mert nem osztozom. Az álmomban az erdei isten színe előtt fogadtalak a magaménak. Én nem kedvelem a legényeket, mert butának tartom őket és a legtöbbje koszos is, de ha ezt a sorsot rendelte nekem Nuldir, hát meghajtom a fejem az akarata előtt. Majd valamikor persze! -*teszi hozzá gyorsan, gondosan kerülve a másik tekintetét. Álma tartalmát olyan hangsúllyal és könnyedséggel meséli, mintha csak az időjárást vitatnák meg. A szépen hímzett köntöst gondosan segíti le magáról, finom mozdulatokkal hajtogatja Garsin csomagja mellé. Csak aztán pillant le rá, tüzetesen méri végig, elidőzik a tekintete a szemein, az alsó szemhéjak barázdáin, a homlok finom, észrevétlen ráncain a szemek között.*
- Kíváncsi vagy te, egy kardos halászhoz képest! Thalyssa vagyok, elég neked ennyit tudnod egyelőre, hisz én sem tudok rólad többet.
*Tétován toporog, látszik rajta, hiába a nagy nekiveselkedés, a vízbe mégsem akaródzik bemenni. Bizalmatlanul vizslatja, mintha kutatna valami után. Végül mély, éles levegőt vesz, meggörbített ujjakkal kapálózik a legényke karja után, ha rátalál, erősen, görcsösen markolja meg, úgy lép a vízbe.*
-Gyűlölöm a sós vizeket. Egyszer majdnem beléfulladtunk. -*gyónja az orra alatt vérszegény magyarázatát, de a kagyló az kell neki, így fejével a barlangként feltárt, omladozó, régi kő stégek irányába int. A viharverte oszlopok egészen feketék, ahogy közelebb halad az ember, úgy láthatja miért. A kagylók roskadásig telepedtek meg rajtuk, feketén, nedvesen csillognak.* -Nem mondtad el a neved.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1160-1179