//Hoo-Naoon túl//
-Nyugalom, kisasszony, hisz ez csak muzsika! *Úgy siet le a lépcsőn, mint akit karddal löködnek a palló végére. Ugyanakkor ebben az esetben az említett kisasszony a koszos kis partmenti krimó vénséges vén csaposát jelenti, a kard pedig azt a törött üveget, mit véletlenül lelökött, miközben táncával szórakoztatta a nagyérdeműt. Utóbbit, mit valójában két halászlegény képezett, szemmel láthatóan a legkevésbé sem üt szíven a muzsikus hirtelen távozása. Kettesével szeli a lépcsőt, mi nagy szó, mert mindezt háttal kell megtennie. Ahogy biztonságos távolságba ért, s kellő kikötői került közte és a nyanya közé, még nem átall visszaszólni azért, csak a miheztartás végett.*
-Akkor üsse ki a szemét a sirálykarom, vén banya!
*Kissé feldúltan igazítja meg hátán a gyanúsan mozgó zsákot, ahogy tovalibben a forgatagban. Egy vasa sincs, hogy meghúzza magát, a zenéje pedig olybá tűnik siket fülekre talál itt, ezen a sirályszaros sziklán.
Végigsiet a mólók mentén, s akad itt ismerős bárka bőven. Eleget ténfergett Kikötőkben hozzá, hogy megismerje egyiket-másikat. Ott ringatózik a Tengeri Szuka, amott pedig a ritkán látott Kardhal pihen a vízen... Még a kapitány nevére is emlékszik!* ~Froya! Vagy talán Fredrick... Gorr!~ *Végső soron teljesen mindegy. Hamar le is dobja a horgonyt a gondolat, ahogy megpillantja a hatalmas Vörös Szhyllát. Jókora hajó, s bárhogy töri is a fejét, ezt még nem látta itt. Látta azonban a hirdetményt, mit nem átallott magához is venni... Sosem tudhatja az ember, hol fut bele a szerencsébe! Ő pedig talán meg is találta!
Ügyesen bukdácsol rá a mólóra a rakodást végző tengerészeket kerülgetve, ám hamar megpillantja a két méretes orkfajzatot. Volt már dolga nem eggyel, s emlékezete szerint egyik sem volt épp műkedvelő fajta. De a remény hal meg utoljára, már ha valóban létezik ez a sokat emlegetett reményhal...*
-Flaboz kapitány? *Méri meg joviális vigyorral mindkét orkot, hátha valamelyik magára ismer. Hallott már a hirdetményben szereplő kapitányról, legalábbis úgy emlékszik, hogy emlékszik a nevére... De hogy kiféle és mifajta, arra már nem venne mérget. Még az is eszébe ötlik, hogy mintha lenne ennek a hajónak egy fekete nevű s színű fivére, de ez már végképp nem bizonyos. Ledobja zsákját a mólóra, majd megköszörülvén torkát kapja kezei közé a lantot.*
-A Vörös Szhylla kifut, hát le ne késd!
Hoo-Naoora tart, már ha tényleg odaér.
Tán nem vár rá ott más, mint megsemmisülés,
s én még is vele tartanék, na persze nem a semmiér!
Megéneklem mindazt, mit bátor szívek tesznek!
S mikor komor vizeken száll majd tova dalom,
Tán ti is majd velem zengtek.
Lényeg, hogy a dalnokon ne essék bántalom!
*Még megtrillázza utoljára a lantot, majd vigyorral arcán fordul körbe, s széttárja kezeit. Nem, közel sem tartozik az aranytorkú dalnokok közé, de azért néhány, mólón guruló aranyat igazán megérne ez a hevenyészett kis dalocska.*