Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
980. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-02 09:04:00
Üzenet elküldve: 2024-12-02 09:04:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Ha a felhők mögött törik is a hajnal, elveszik a fénye a kinti sötétben. Ha nagyon akarná, talán meglátná a súlyos felhők alatti vöröses derengést, de nem akarja, nem keresi. A kabinból kilépve ismét a testének feszül a csípős szél. Utálja az itteni éghajlatot.. Az arcára kövül a haragja. Nem áll félre az útból, csak a fejét fordítja a fekete víz felé, nem megy messzebb azonban az ajtótól néhány lépéssel. Azt mondta kísér, azt fogja tenni. Hogy jókedvéből teszi vagy sem, azt senki sem kérheti számon rajta. Összehúzza a szemét a hideg huzatban. Hangosan csattan egy-egy hullám a hajó oldalán odalent. Vár. Az állkapcsa úgy szorul össze, hogy nyelni is elfelejt. Ha tehetné, levegőt sem venne; apró ködfátyol az arca előtt a bosszús lélegzet. Elviszi a szél. Marja az orrát a felcsapó sós pára.
A mellette elhaladó alakot ismét előbb látja a szeme sarkából, mint hallja. Utána fordítja a fejét; néhány másodperc, amíg mozdulatlan marad a helyén, mielőtt utána is lépne. A léptek lehet szaporábbak, de a sajátjai sem maradnak le mögülük. Nem az erdőben van, nem is úgy jár, a kikötő mocskának szólnak a megfeszült izmok. Felenged a palló a súlya alatt, ahogy lelép róla a parton, követve a hosszúéletűt a dokkokon át a házak közé. Nem zárkózik fel hozzá egészen, csak ahogy amaz egy sikátorba fordulva megáll áll meg maga is. Egyetlen pillantást vet a falnak dőlt nőre, mielőtt hátat fordítva neki visszalépne, hogy kinézzen maguk mögött az utcára. Üres.
Nem engednek az arcán a szigorú vonások. A tegezéért nyúl, hogy megoldja a szíját. Fél kézzel húzza át a vállán, nem veszi le egészen magáról, a kezében maradt tollakat csúsztatja csupán óvatosan a nyilak közé a szél és a hűvös pára elől. Hanyagul löki vissza aztán a tegezt a hátára, futólag húzva meg a csat felett a bőrszíjat.
Visszafordul a hosszúéletű felé, ám nem lép már vissza a közelébe a szűk falak közt. Legalább egyikük figyeljen valamelyest a hátukra.*
- Hova kell menned?
*Kérdezi szárazon, maga mellé engedve a karjait. Szállítmányról nem volt szó, így bár látja a másik kezében a dobozt, nem tudja, hogy amiatt küldte őt a kapitány. Nem az ő dolga, hogy mit és miért, az sem igazán, hogy hova, de mégsem árt tudnia. Már csak azért sem, mert a nő megállt. Erre pedig a legjobb napjain nincs ideje, nemhogy a main.*
*Ha a felhők mögött törik is a hajnal, elveszik a fénye a kinti sötétben. Ha nagyon akarná, talán meglátná a súlyos felhők alatti vöröses derengést, de nem akarja, nem keresi. A kabinból kilépve ismét a testének feszül a csípős szél. Utálja az itteni éghajlatot.. Az arcára kövül a haragja. Nem áll félre az útból, csak a fejét fordítja a fekete víz felé, nem megy messzebb azonban az ajtótól néhány lépéssel. Azt mondta kísér, azt fogja tenni. Hogy jókedvéből teszi vagy sem, azt senki sem kérheti számon rajta. Összehúzza a szemét a hideg huzatban. Hangosan csattan egy-egy hullám a hajó oldalán odalent. Vár. Az állkapcsa úgy szorul össze, hogy nyelni is elfelejt. Ha tehetné, levegőt sem venne; apró ködfátyol az arca előtt a bosszús lélegzet. Elviszi a szél. Marja az orrát a felcsapó sós pára.
A mellette elhaladó alakot ismét előbb látja a szeme sarkából, mint hallja. Utána fordítja a fejét; néhány másodperc, amíg mozdulatlan marad a helyén, mielőtt utána is lépne. A léptek lehet szaporábbak, de a sajátjai sem maradnak le mögülük. Nem az erdőben van, nem is úgy jár, a kikötő mocskának szólnak a megfeszült izmok. Felenged a palló a súlya alatt, ahogy lelép róla a parton, követve a hosszúéletűt a dokkokon át a házak közé. Nem zárkózik fel hozzá egészen, csak ahogy amaz egy sikátorba fordulva megáll áll meg maga is. Egyetlen pillantást vet a falnak dőlt nőre, mielőtt hátat fordítva neki visszalépne, hogy kinézzen maguk mögött az utcára. Üres.
Nem engednek az arcán a szigorú vonások. A tegezéért nyúl, hogy megoldja a szíját. Fél kézzel húzza át a vállán, nem veszi le egészen magáról, a kezében maradt tollakat csúsztatja csupán óvatosan a nyilak közé a szél és a hűvös pára elől. Hanyagul löki vissza aztán a tegezt a hátára, futólag húzva meg a csat felett a bőrszíjat.
Visszafordul a hosszúéletű felé, ám nem lép már vissza a közelébe a szűk falak közt. Legalább egyikük figyeljen valamelyest a hátukra.*
- Hova kell menned?
*Kérdezi szárazon, maga mellé engedve a karjait. Szállítmányról nem volt szó, így bár látja a másik kezében a dobozt, nem tudja, hogy amiatt küldte őt a kapitány. Nem az ő dolga, hogy mit és miért, az sem igazán, hogy hova, de mégsem árt tudnia. Már csak azért sem, mert a nő megállt. Erre pedig a legjobb napjain nincs ideje, nemhogy a main.*
979. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 18:56:55
Üzenet elküldve: 2024-11-29 18:56:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Olvashatatlan. Olyan ráforrt álca lehet ez, ami a legnagyobb védelem számára is, ami nem segít senkit hozzá ahhoz, hogy kiismerjék, hogy fogást találjanak. Meginog, ha ott a másik; akiben épp úgy nem találja meg, amit keres. Nehézzé teszi még a légvételt is a hiánya az ismeretnek, mégis sokszor, mintha mindig is tudta volna, hogy ki van a szobor álarc mögött. Megingott ez a tudat is. Túl természetes volt ahhoz, hogy létezhessen. Megsérült a ráaggatott kép.
Nem jön fel a sóhaj, megakad a torkán. Érzi az arcán a kérges tenyeret, mintha még ott lenne, pedig már szabadon mozog, szabadon nézi a szürkét, ami a kapitányra mered. Nem lehet játék…
Egyedül biztonságosabb. Egyedül nem érheti meglepetés, vagy, ha mégis, akkor nem attól, akit minden távolság ellenére közel érez. Nincs szüksége társra, kíséretre, nincs szüksége olvashatatlan, kiismerhetetlen félvérre. Túl rideg, ahogy ránéz, megbolygatja a nyugalmát. Bár már vele sincs, amióta erre a földre lépett. Visszamehetne. A hajó minden bizonnyal visszaterelhetné oda, ahonnan el akart menekülni, ahol nem állt két tűz között, amik lehet, hogy egyek, csak a bolondját járatják vele. Éles a fájdalom, ami a fejébe hasít. Hallja Kyr szavait. Nem lehet játék…
Venshar nem tartja vissza. Hiszi, hogy a beleszorította a markába mindkét lelket és csak az ő szava érvényesülhet a végén.
Az elf visszalép az asztalhoz, majd egy kezével annak lapjára támaszkodva néz végig a kapitányon. Megfagy a levegő, azon pedig még a libabőr sem fut végig, pedig még mindig fedetlen a felsőtest, amin dolgozott. A mű nincs befejezve, még ha úgy is tűnik. Nem hiányol semmit, de a készen is képes volna addig dolgozni, amíg neki meg nem felel. Csak az az utolsó néhány karc kellett volna… Ha ide vissza kell térniük, ha a félvért is várják vissza és nem igazak a gondolatai, akkor nem teheti meg. Nem most. Ökölbe szorul szabadon hagyott keze.*
- Add oda a dobozt.
*Nem a tollakkal telire gondol, hanem arra, amit el kell vinniük a dokkokon túli bordélyba. *
- Utána befejezem.
*Nyúl végül a festékeiért, amit hanyag mozdulattal, hozzájuk nem méltó gondatlansággal dob a táskája mélyére, a becsomagolt bronztűvel együtt. Összébb húzza magán a sötét kabátot, majd nyújtja érte a kezét. Ő már tudja az instrukciókat, de azt, hogy mit rejt a kis láda, azt nem. Jobb ez így. Kilép a kabinból, nem keresve az ismeretlen ismerős alakját. Úgyis tudja, hogy mellette halad el nesztelen, mégis szokásosnál gyorsabb lépteivel. Jönni fog. Ha kellenek a tollai azért, ha mégis vele van dolga, akkor pedig azért. Nem imbolyog alatta már a hajó padlója, a szilárd talajra lépve mégsem áll le a mozgás. Befordulva az első sikátorba áll meg, hogy hátát a falnak döntse. Nincs hová sietni. A legtöbben még fel sem ébredtek… hosszú lesz a várakozás. Túl hosszú.*
*Olvashatatlan. Olyan ráforrt álca lehet ez, ami a legnagyobb védelem számára is, ami nem segít senkit hozzá ahhoz, hogy kiismerjék, hogy fogást találjanak. Meginog, ha ott a másik; akiben épp úgy nem találja meg, amit keres. Nehézzé teszi még a légvételt is a hiánya az ismeretnek, mégis sokszor, mintha mindig is tudta volna, hogy ki van a szobor álarc mögött. Megingott ez a tudat is. Túl természetes volt ahhoz, hogy létezhessen. Megsérült a ráaggatott kép.
Nem jön fel a sóhaj, megakad a torkán. Érzi az arcán a kérges tenyeret, mintha még ott lenne, pedig már szabadon mozog, szabadon nézi a szürkét, ami a kapitányra mered. Nem lehet játék…
Egyedül biztonságosabb. Egyedül nem érheti meglepetés, vagy, ha mégis, akkor nem attól, akit minden távolság ellenére közel érez. Nincs szüksége társra, kíséretre, nincs szüksége olvashatatlan, kiismerhetetlen félvérre. Túl rideg, ahogy ránéz, megbolygatja a nyugalmát. Bár már vele sincs, amióta erre a földre lépett. Visszamehetne. A hajó minden bizonnyal visszaterelhetné oda, ahonnan el akart menekülni, ahol nem állt két tűz között, amik lehet, hogy egyek, csak a bolondját járatják vele. Éles a fájdalom, ami a fejébe hasít. Hallja Kyr szavait. Nem lehet játék…
Venshar nem tartja vissza. Hiszi, hogy a beleszorította a markába mindkét lelket és csak az ő szava érvényesülhet a végén.
Az elf visszalép az asztalhoz, majd egy kezével annak lapjára támaszkodva néz végig a kapitányon. Megfagy a levegő, azon pedig még a libabőr sem fut végig, pedig még mindig fedetlen a felsőtest, amin dolgozott. A mű nincs befejezve, még ha úgy is tűnik. Nem hiányol semmit, de a készen is képes volna addig dolgozni, amíg neki meg nem felel. Csak az az utolsó néhány karc kellett volna… Ha ide vissza kell térniük, ha a félvért is várják vissza és nem igazak a gondolatai, akkor nem teheti meg. Nem most. Ökölbe szorul szabadon hagyott keze.*
- Add oda a dobozt.
*Nem a tollakkal telire gondol, hanem arra, amit el kell vinniük a dokkokon túli bordélyba. *
- Utána befejezem.
*Nyúl végül a festékeiért, amit hanyag mozdulattal, hozzájuk nem méltó gondatlansággal dob a táskája mélyére, a becsomagolt bronztűvel együtt. Összébb húzza magán a sötét kabátot, majd nyújtja érte a kezét. Ő már tudja az instrukciókat, de azt, hogy mit rejt a kis láda, azt nem. Jobb ez így. Kilép a kabinból, nem keresve az ismeretlen ismerős alakját. Úgyis tudja, hogy mellette halad el nesztelen, mégis szokásosnál gyorsabb lépteivel. Jönni fog. Ha kellenek a tollai azért, ha mégis vele van dolga, akkor pedig azért. Nem imbolyog alatta már a hajó padlója, a szilárd talajra lépve mégsem áll le a mozgás. Befordulva az első sikátorba áll meg, hogy hátát a falnak döntse. Nincs hová sietni. A legtöbben még fel sem ébredtek… hosszú lesz a várakozás. Túl hosszú.*
978. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 16:11:12
Üzenet elküldve: 2024-11-29 16:11:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Feketén gyűlik a harag a torkába. Keserűvé válik tőle a szájában a nyál, legszívesebben kiköpné, ahogy odakint a tengerészek teszik, a korláton át a sötét vízbe, de nem odakint van. Bár odakint lenne. A kis kabinban sok a három test, az önmagában is kellemetlen üzletet csak tovább fokozza, amikor felismeri a tégelyek gazdáján az ismerős arany szemeket.
Szótlan marad, amíg a nő a kapitánnyal beszél. Minden töredéknyi idővel sűrűbb lesz a visszafojtott indulat, ha vesz is levegőt, egyre kevésbé érzi, belülről feszíti szét a tüdejét a düh. A szavakra, a helyzetre, a kapitányra, a kezére, a kérges, mocskos, durva tenyerére, a mozdulatra, amivel végigsimít vele az elf arcán.. Legszívesebben kiköpné az egészet..
Mozdulatlan marad a helyén, egyedül a szeme ég a gyertyák néha meglibbenő fényében. Nem veszi le a kopasz férfiról. Nehezednek a levegővételek, rossz irányba terelődnek a gondolatok. Ismeri ezt, mégsem fordítja el a tekintetét a kapitányról azonnal, amikor a nő végül felé fordul. Kapaszkodót jelenthetne a mozdulat a haragjában fuldoklónak, mégsem reagál rá egyből. Az idősödő arcot figyeli, az összes részletét. A hajóját már ismeri, és az asztalon hagyott méregdrága tollak sem jelentenének akadályt, hogy rágyújtsa az egész kócerájt a férfire az alkoholmámorban fürdő legénységével együtt.
Lassan fordul végül válaszul vissza a hosszúéletű felé, némán, futólag nézve csak végig rajta. Hogy ismerik egymást nem mondja, lehet, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ennyi esze azért van. Nem enged azonban az arcán megkövült ridegség a vonások láttán. Mintha kőből faragták volna, úgy mozdulnak az izmok, hogy visszanézzen aztán még egyszer Dyrak felé.*
- Ezeket megtartom előlegnek.
*Hűvösek az egyszerű szavak, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy a kezében tartott tollak maradékáért, és kamatostul mindenért visszajön még egyszer. Nem bólintott az alkura, mégis meg fogja tenni, amit kérnek tőle. Kíséretet, és aranyat, ha visszaért.
Visszapillant a nő felé, mielőtt szótlanul hátat fordítva kilépne a fedélzetre. Éles a kabátjába akaszkodó szél. Szögletesre feszülnek az izmok az állkapcsán. Ha köpne is, a padlóra tenné.*
*Feketén gyűlik a harag a torkába. Keserűvé válik tőle a szájában a nyál, legszívesebben kiköpné, ahogy odakint a tengerészek teszik, a korláton át a sötét vízbe, de nem odakint van. Bár odakint lenne. A kis kabinban sok a három test, az önmagában is kellemetlen üzletet csak tovább fokozza, amikor felismeri a tégelyek gazdáján az ismerős arany szemeket.
Szótlan marad, amíg a nő a kapitánnyal beszél. Minden töredéknyi idővel sűrűbb lesz a visszafojtott indulat, ha vesz is levegőt, egyre kevésbé érzi, belülről feszíti szét a tüdejét a düh. A szavakra, a helyzetre, a kapitányra, a kezére, a kérges, mocskos, durva tenyerére, a mozdulatra, amivel végigsimít vele az elf arcán.. Legszívesebben kiköpné az egészet..
Mozdulatlan marad a helyén, egyedül a szeme ég a gyertyák néha meglibbenő fényében. Nem veszi le a kopasz férfiról. Nehezednek a levegővételek, rossz irányba terelődnek a gondolatok. Ismeri ezt, mégsem fordítja el a tekintetét a kapitányról azonnal, amikor a nő végül felé fordul. Kapaszkodót jelenthetne a mozdulat a haragjában fuldoklónak, mégsem reagál rá egyből. Az idősödő arcot figyeli, az összes részletét. A hajóját már ismeri, és az asztalon hagyott méregdrága tollak sem jelentenének akadályt, hogy rágyújtsa az egész kócerájt a férfire az alkoholmámorban fürdő legénységével együtt.
Lassan fordul végül válaszul vissza a hosszúéletű felé, némán, futólag nézve csak végig rajta. Hogy ismerik egymást nem mondja, lehet, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ennyi esze azért van. Nem enged azonban az arcán megkövült ridegség a vonások láttán. Mintha kőből faragták volna, úgy mozdulnak az izmok, hogy visszanézzen aztán még egyszer Dyrak felé.*
- Ezeket megtartom előlegnek.
*Hűvösek az egyszerű szavak, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy a kezében tartott tollak maradékáért, és kamatostul mindenért visszajön még egyszer. Nem bólintott az alkura, mégis meg fogja tenni, amit kérnek tőle. Kíséretet, és aranyat, ha visszaért.
Visszapillant a nő felé, mielőtt szótlanul hátat fordítva kilépne a fedélzetre. Éles a kabátjába akaszkodó szél. Szögletesre feszülnek az izmok az állkapcsán. Ha köpne is, a padlóra tenné.*
977. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:06:42
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:06:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 503
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
*Lakosokat és házakat egyaránt kerülgetve csak sikerül annyira eltájékozódnia a szebb napokat látott és a csoda által egyben tartott középületek és piacok között, hogy tudja, melyik irányba van a kifelé. Ez a kevés itt töltött idő is már sok volt neki, egy éjszakánál több mint tervezte, és barátja nélkül csak jobban fájnak az órák. Még mindig nagy nehezen nyomja le a gondolatot, hogy megkeresse a vöröshajú üzletembert a hálátlan feladat és elpazarolt idő miatt, de sem a még több felesleges mászkálás neki vagy artheniori munkája sorsának nem kedvez, sem a helység új urainak az arcát nem szeretné megismerni azáltal, hogy kelletlen bosszúhadjáratba kezd az utcákon. Nem, innen már csak kifelé az erdőbe, s utána az országútra. Vár rá a kötelesség.*
976. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-28 18:28:43
Üzenet elküldve: 2024-11-28 18:28:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*A helyet most is átjárja a halszag, ami annyira nem is kellemetlen, ha hozzászokik az ember orra. Nem is kell kényeskedni miatta, hisz nem kerülne sülten sem az asztalra, ha nem szállítanák a fogadókba, ahhoz pedig ki kell őket fogni a tengerből, majd elvinni a megfelelő helyre. Na de nem a halak most a legfontosabbak.
Azon jár az esze, amit a Vérkertben hallott. Mardrei asszony. Még mindig tudni akarja, hogy mit akarhat Sa'Tereth egy ilyen vénséggel. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy boszorkány. Nem is biztos, hogy valójában öreg. Ha mondjuk nekromanta, akkor lehet, hogy csupán a teste öregedett meg a varázslat mellékhatása nyomán. Ha tényleg az, akkor meg is értené, miért van rá szükség. A holtakból bizony hűséges hadsereget lehet csinálni. Ez megmagyarázná a hűség kérdését is, de valamiért van egy olyan érzése, hogy Khunezk nem erre gondolt, mikor az erényt említette. Azt mondta neki, hogy szerezzen társat a feladathoz, de vajon kit? Elsőre egyértelműen Ril, és a hibátlan dobótechnikája jut az eszébe. Biztos benne, hogy vele járna a legjobban, ha harcra kerülne a sor. Ha az orránál fogva kell másokat vezetni, akkor Mai-ra szavazna, de egyelőre még abban sem biztos, hogy neki egyáltalán meg fogja említeni ezt az egészet.
Ahogy az erdő felé halad, eszébe jut még valaki. Az ork, Cagon vagy hogy a fenébe is hívták. Ő azon kevesek egyike, aki szintén az ő istenét követi, és emlékszik, ő fel is ajánlotta neki, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége. Azonban ezzel az ötlettel is van egy probléma, fogalma sincs, hol van az ork.
Végül úgy dönt hát, hogy egyelőre nem gondolkozik tovább, ráér még. Ha az a sorsa, hogy bizonyítson a sötétség urának, akkor előbb-utóbb úgyis mellé szegődik a szerencse, és a megfelelő pillanatban pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie.*
*A helyet most is átjárja a halszag, ami annyira nem is kellemetlen, ha hozzászokik az ember orra. Nem is kell kényeskedni miatta, hisz nem kerülne sülten sem az asztalra, ha nem szállítanák a fogadókba, ahhoz pedig ki kell őket fogni a tengerből, majd elvinni a megfelelő helyre. Na de nem a halak most a legfontosabbak.
Azon jár az esze, amit a Vérkertben hallott. Mardrei asszony. Még mindig tudni akarja, hogy mit akarhat Sa'Tereth egy ilyen vénséggel. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy boszorkány. Nem is biztos, hogy valójában öreg. Ha mondjuk nekromanta, akkor lehet, hogy csupán a teste öregedett meg a varázslat mellékhatása nyomán. Ha tényleg az, akkor meg is értené, miért van rá szükség. A holtakból bizony hűséges hadsereget lehet csinálni. Ez megmagyarázná a hűség kérdését is, de valamiért van egy olyan érzése, hogy Khunezk nem erre gondolt, mikor az erényt említette. Azt mondta neki, hogy szerezzen társat a feladathoz, de vajon kit? Elsőre egyértelműen Ril, és a hibátlan dobótechnikája jut az eszébe. Biztos benne, hogy vele járna a legjobban, ha harcra kerülne a sor. Ha az orránál fogva kell másokat vezetni, akkor Mai-ra szavazna, de egyelőre még abban sem biztos, hogy neki egyáltalán meg fogja említeni ezt az egészet.
Ahogy az erdő felé halad, eszébe jut még valaki. Az ork, Cagon vagy hogy a fenébe is hívták. Ő azon kevesek egyike, aki szintén az ő istenét követi, és emlékszik, ő fel is ajánlotta neki, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége. Azonban ezzel az ötlettel is van egy probléma, fogalma sincs, hol van az ork.
Végül úgy dönt hát, hogy egyelőre nem gondolkozik tovább, ráér még. Ha az a sorsa, hogy bizonyítson a sötétség urának, akkor előbb-utóbb úgyis mellé szegődik a szerencse, és a megfelelő pillanatban pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie.*
975. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-26 17:02:00
Üzenet elküldve: 2024-11-26 17:02:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Nem a kinti szél fagyos, hanem a bent ránehezedett pipafüstös levegő. Érzi, hogy túl merev az ütéstől sajgó kézfeje, nehezen fonódnak rá az ujjai az első üvegcsére, amit úgy tesz arrébb, mintha az asztal egy másik pontján már jobb helyen lenne.
Hideg a három szó is a félelf szájából. Túl sokan vannak a kis helyen, a fogait szorítja össze a közelségtől. Nehezek a gondolatok. Hogy a Kikötőbe jött, nem volt másért, minthogy hátrahagyja, amit most készült tenni. Azt a kietlen életet. Most mégis arcon vágja a tudat, hogy nem menekülhet el előle. Görcsösen szorít rá a haloványabb festékkel teli üvegcsére, amiben a megoldás van mindenre. Elkésett, túl sokáig merengett, túl nagy teret adott, maga sem tudja miért.
Az aranyak a kapitányra szegeződnek, majd újra Kyr vonásaira. Nem érti, hogy mit keres itt és miért ő az, aki tönkretesz körülötte mindent, mégis sokszor mellette van a helyén az, ami nem is lehetne. Lassan fújja ki a mélyen beszívott levegőt az orrán át, s ezzel együtt hunyja le a szemeit is egy pillanatra. Szorítja a gondosan lezárt halált, még egy kis erő és az üveg megroppan a kezében. Lassan ernyed és pakolja arrébb azt is.
Venshar nem lepi meg. Csak egy újabb nélkülözhetőt forgatna bele a mocskos ügyeibe. Meg kellett volna...
Hirtelen lép közelebb a kopaszhoz, és mered annak ellentmondást nem tűrően csillanó szemeibe, hogy dacolhasson, de annak újabb néhány szavára elhal a gondolat is egy időre. Hirtelen villan be a kérdés, hogy vajon honnan ismerik egymást? Miért az ő portékája kell? Megszédül az előtörő képtől. Kyr már hallotta ezt a nevet a barna hajú nőtől. Meg kellett volna...
A mindig biztos talaj a talpa alatt jobban inog, mint a hajó maga. Hogy ez egy rohadt csapda volna, és a „fiú” képes ellene dolgozni? Vagy csupán rosszkor van rossz helyen?*
- Mondom, egyedül megyek.
*Sziszegi, de mintha csak egy halott próbálkozás volna. Nem hiszi el a saját szavait sem. Nem hiszi el, hogy amire gondol, megtörténhet.
A tengerész levegőbe emelt keze most másért mozdul. Ril álla alá nyúl határozottan, és markol rá, miközben vészjóslóan vonja magához a nő arcát egyre közelebb. Felfordul a gyomra a dohányos lehelettől.*
- Veled megy.
*Fél pillanat elég lenne, hogy Ril a szívébe mártsa valamelyik pengéjét, de nem bízik most a félvérben sem. Minden ösztönét leküzdve bólint az engedő marok fogságában.*
- Így gondoltam én is.
*Simít végig a kopasz az elf arcán, amire csak egy lesújtó pillantást kap tőle. Bárcsak megtette volna időben...
Lassan fordítja a nyakát, hogy Kyr felé nézhessen az arany. Sosem olvasható ki belőle igazán semmi, hiába keresi a szürkéit. Törött az üveg, amin keresztül látni próbálja a másikat.*
*Nem a kinti szél fagyos, hanem a bent ránehezedett pipafüstös levegő. Érzi, hogy túl merev az ütéstől sajgó kézfeje, nehezen fonódnak rá az ujjai az első üvegcsére, amit úgy tesz arrébb, mintha az asztal egy másik pontján már jobb helyen lenne.
Hideg a három szó is a félelf szájából. Túl sokan vannak a kis helyen, a fogait szorítja össze a közelségtől. Nehezek a gondolatok. Hogy a Kikötőbe jött, nem volt másért, minthogy hátrahagyja, amit most készült tenni. Azt a kietlen életet. Most mégis arcon vágja a tudat, hogy nem menekülhet el előle. Görcsösen szorít rá a haloványabb festékkel teli üvegcsére, amiben a megoldás van mindenre. Elkésett, túl sokáig merengett, túl nagy teret adott, maga sem tudja miért.
Az aranyak a kapitányra szegeződnek, majd újra Kyr vonásaira. Nem érti, hogy mit keres itt és miért ő az, aki tönkretesz körülötte mindent, mégis sokszor mellette van a helyén az, ami nem is lehetne. Lassan fújja ki a mélyen beszívott levegőt az orrán át, s ezzel együtt hunyja le a szemeit is egy pillanatra. Szorítja a gondosan lezárt halált, még egy kis erő és az üveg megroppan a kezében. Lassan ernyed és pakolja arrébb azt is.
Venshar nem lepi meg. Csak egy újabb nélkülözhetőt forgatna bele a mocskos ügyeibe. Meg kellett volna...
Hirtelen lép közelebb a kopaszhoz, és mered annak ellentmondást nem tűrően csillanó szemeibe, hogy dacolhasson, de annak újabb néhány szavára elhal a gondolat is egy időre. Hirtelen villan be a kérdés, hogy vajon honnan ismerik egymást? Miért az ő portékája kell? Megszédül az előtörő képtől. Kyr már hallotta ezt a nevet a barna hajú nőtől. Meg kellett volna...
A mindig biztos talaj a talpa alatt jobban inog, mint a hajó maga. Hogy ez egy rohadt csapda volna, és a „fiú” képes ellene dolgozni? Vagy csupán rosszkor van rossz helyen?*
- Mondom, egyedül megyek.
*Sziszegi, de mintha csak egy halott próbálkozás volna. Nem hiszi el a saját szavait sem. Nem hiszi el, hogy amire gondol, megtörténhet.
A tengerész levegőbe emelt keze most másért mozdul. Ril álla alá nyúl határozottan, és markol rá, miközben vészjóslóan vonja magához a nő arcát egyre közelebb. Felfordul a gyomra a dohányos lehelettől.*
- Veled megy.
*Fél pillanat elég lenne, hogy Ril a szívébe mártsa valamelyik pengéjét, de nem bízik most a félvérben sem. Minden ösztönét leküzdve bólint az engedő marok fogságában.*
- Így gondoltam én is.
*Simít végig a kopasz az elf arcán, amire csak egy lesújtó pillantást kap tőle. Bárcsak megtette volna időben...
Lassan fordítja a nyakát, hogy Kyr felé nézhessen az arany. Sosem olvasható ki belőle igazán semmi, hiába keresi a szürkéit. Törött az üveg, amin keresztül látni próbálja a másikat.*
974. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-26 09:01:04
Üzenet elküldve: 2024-11-26 09:01:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Egyre kevésbé tetszik neki, amit hall. Hogy kinek a hajóján van persze tudja, a kapitány kezei közül kiugrani azonban nem volna olyan nehéz, még ha ismét a vállát paskolgatja is a nehéz tenyér, a legénység nagyja pedig a saját lába nyomát sem tudja követni, nemhogy az övéit a szűk utcákon. Ha futna, biztos benne, hogy itt tudná hagyni az egészet. Szép tollak ide vagy oda. A nyelvével simít végig a fogain a csukott ajkai mögött. Nem szól, egyedül a válla lesz feszültebb a sok kéretlen érintés után. A dobozra esik újból a pillantása. A kezében megáll egy pillanatra a forgatott toll. Nem ellenkezik vagy csak a szavakat keresi hozzá az összevont szemöldöke mögött, nem derül ki.
A fedélzet felől érkező lépteket nem hallja, csupán a felderengő formát látja maga mellett. A magasságából azt is sejti, hogy ez a csuklyás ment ki előtte a kabinból. Most tért vissza. Az idegen alak felé vetett egykedvű pillantás azonban hamar sötétül el a felismert szemek láttán. Hogy milyen szitkok futnak át az agyán, ha futnak ilyesmik egyáltalán, ezúttal is kimondatlanul maradnak. Egyedül az állkapcsa feszül össze, miközben a kapitány beszélni kezd.*
~Ely..?~
*Haragosan pillant a nő háta után, ahogy az szinte félretolva őt lép közelebb az asztalon hagyott üvegcséihez. Felvillan egy kép is - késő este, hűvös, tiszta vizű szökőkút egy kihalt téren, - ám a felkavart gondolatok hamar elmossák a homályos emléket. Elszakítja végül a tekintetét a hosszúéletűről, vissza a kapitány felé.*
- Nem akar kíséretet.
*Szólal meg, mintha tolmácsra volna szükség a szavakhoz. Egyedül megy. Menjen. Már nyúlna hátra az övéhez, hogy leakassza róla végre a tarsolyát, benne az arannyal a tollakért. Már számolni sem fontos. Nem alkudozni jött, nem kísérgetni. Pont azt, aki annak idején önmaga szegődött mellé kéretlen kíséretként egy kora reggelen..? Ha hihet még bárminek, amit az elf mondott, hogy testőr lett volna, minek kéne mellé kíséret? Olyan helyre, ahova kéne, nem szándékozik vele menni. A türelmetlen mozdulatát azonban, amivel félretolja a kabátját maga mellől a kapitány csendben felemelt keze szakítja meg a kabin félhomályában. Bosszúsan fújja ki a levegőt a láttán. Tépi a szél odakint a köteleket. Nehezen morajlik a mólónak rohanó víz súlya.
Visszaengedi maga mellé a karját, miközben a Dyrak a nő felé fordul. Nem lép közelebb, csupán a szemével hunyorít a festékeit rendezgető alakja felé.*
- Akar vagy nem akar, azt nem ő dönti el. *Áll meg egy rövid szünetre, hogy biztosan tisztán érthető legyen a szűk helyiségben a következő kijelentése:* - A fiú itt veled megy, cserébe a portékáért, amiért jött.
*Épp csak a pontot nem teszi ki szóval a mondat végére.*
*Egyre kevésbé tetszik neki, amit hall. Hogy kinek a hajóján van persze tudja, a kapitány kezei közül kiugrani azonban nem volna olyan nehéz, még ha ismét a vállát paskolgatja is a nehéz tenyér, a legénység nagyja pedig a saját lába nyomát sem tudja követni, nemhogy az övéit a szűk utcákon. Ha futna, biztos benne, hogy itt tudná hagyni az egészet. Szép tollak ide vagy oda. A nyelvével simít végig a fogain a csukott ajkai mögött. Nem szól, egyedül a válla lesz feszültebb a sok kéretlen érintés után. A dobozra esik újból a pillantása. A kezében megáll egy pillanatra a forgatott toll. Nem ellenkezik vagy csak a szavakat keresi hozzá az összevont szemöldöke mögött, nem derül ki.
A fedélzet felől érkező lépteket nem hallja, csupán a felderengő formát látja maga mellett. A magasságából azt is sejti, hogy ez a csuklyás ment ki előtte a kabinból. Most tért vissza. Az idegen alak felé vetett egykedvű pillantás azonban hamar sötétül el a felismert szemek láttán. Hogy milyen szitkok futnak át az agyán, ha futnak ilyesmik egyáltalán, ezúttal is kimondatlanul maradnak. Egyedül az állkapcsa feszül össze, miközben a kapitány beszélni kezd.*
~Ely..?~
*Haragosan pillant a nő háta után, ahogy az szinte félretolva őt lép közelebb az asztalon hagyott üvegcséihez. Felvillan egy kép is - késő este, hűvös, tiszta vizű szökőkút egy kihalt téren, - ám a felkavart gondolatok hamar elmossák a homályos emléket. Elszakítja végül a tekintetét a hosszúéletűről, vissza a kapitány felé.*
- Nem akar kíséretet.
*Szólal meg, mintha tolmácsra volna szükség a szavakhoz. Egyedül megy. Menjen. Már nyúlna hátra az övéhez, hogy leakassza róla végre a tarsolyát, benne az arannyal a tollakért. Már számolni sem fontos. Nem alkudozni jött, nem kísérgetni. Pont azt, aki annak idején önmaga szegődött mellé kéretlen kíséretként egy kora reggelen..? Ha hihet még bárminek, amit az elf mondott, hogy testőr lett volna, minek kéne mellé kíséret? Olyan helyre, ahova kéne, nem szándékozik vele menni. A türelmetlen mozdulatát azonban, amivel félretolja a kabátját maga mellől a kapitány csendben felemelt keze szakítja meg a kabin félhomályában. Bosszúsan fújja ki a levegőt a láttán. Tépi a szél odakint a köteleket. Nehezen morajlik a mólónak rohanó víz súlya.
Visszaengedi maga mellé a karját, miközben a Dyrak a nő felé fordul. Nem lép közelebb, csupán a szemével hunyorít a festékeit rendezgető alakja felé.*
- Akar vagy nem akar, azt nem ő dönti el. *Áll meg egy rövid szünetre, hogy biztosan tisztán érthető legyen a szűk helyiségben a következő kijelentése:* - A fiú itt veled megy, cserébe a portékáért, amiért jött.
*Épp csak a pontot nem teszi ki szóval a mondat végére.*
973. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-25 20:21:22
Üzenet elküldve: 2024-11-25 20:21:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
*A nap égi pályája csúcsán jár, mire Mykael átér az erdőn. Szokatlanul meleg van itt, legalábbis ahhoz képest, hogy a tengertől távolabb sokkal hűvösebb volt. Mykaelnek még nem volt alkalma igazán megtapasztalni, hogy a tenger mellett fordítottan alakul az időjárás.
Elégedett mosollyal néz végig a távoli horizonton, aminek már nagyobb részét uralja a végtelen kékség. Aztán sóhajt egyet, és megindul.
Ezúttal nem a szállására fog először menni - ami remélhetőleg a Hét Varjú Taverna lesz -, hanem Borusthoz, a tetoválómesterhez. Ideje megörökítenie legutóbbi kalandját.*
Elégedett mosollyal néz végig a távoli horizonton, aminek már nagyobb részét uralja a végtelen kékség. Aztán sóhajt egyet, és megindul.
Ezúttal nem a szállására fog először menni - ami remélhetőleg a Hét Varjú Taverna lesz -, hanem Borusthoz, a tetoválómesterhez. Ideje megörökítenie legutóbbi kalandját.*
972. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-24 15:01:51
Üzenet elküldve: 2024-11-24 15:01:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*A Kapitány már döntött a férfivel kapcsolatban. Tökéletes választás saját legénysége bármelyik tagja helyett. Felajánlásnak hat, kimondatlan marad az ítélet a félvér felett. Könnyebb, ha magától vállalja el, mintha kényszerítené. Megvannak az eszközei, s az ő hajója imbolyog a férfi talpa alatt. Innen akkor van kiút, ha Venshar úgy dönt. De nem folyamodik felesleges fenyegetőzésbe, tartása sugallja csak, hogy nincs helye a nemet mondásnak... Elég lehetne a háromszáz arany, de szereti, ha a dolgok az ő elképzelései szerint valósulnak meg. És minél hosszabban nézi az közönyös tekintetű, mégsem kirívó alakot, annál határozottabb az elképzelés. *
- Egy takaros kis helyre. Nincs messze. *Ajkaira húzódik a vigyor, ahogy lelki szemei elé tárul a bordély képe, melyben igen sokszor fordult meg, mikor az itteni kikötőben érte az éjjel. Mégsem ő teszi be a lábát oda, de hogy miért, azt ugyanolyan homályban tartja, mint a doboz tartalmát, amit oda szán.* - Jobb fiú, ha csak kísérsz, nem pedig kérdezel. Aztán megkapod a tollaid.
*Emeli ismét kérges tenyerét, hogy három baráti ütéssel illesse Kyr vállát. Határozott és egyértelmű jelzése a szándékainak.
Ril puha léptei nem csapnak zajt, ahogy a legtöbbször sem. Nem áll meg hallgatózni, hogy beljebb mehet-e, ha hosszas üzletelésbe akar kezdeni a kapitány, majd gondoskodik róla, hogy befejezzék időben. Dolga van. Utálja, hogy megzavarták benne. Mintha csak árnyék lenne, ahogy a füsttől bűzös kabinba lép. Hamar torpan meg hangtalan, ahogy meglátja a félvér alakját. ~ Ez valami kibaszott vicc? ~ Az ütéstől sajgó kezét simítja végig, reflex a mozdulat, hogy elfojtsa a meglepettségét, amit nem hagy az arcára ülni. Már nem tud korrigálni. Hallgatóznia kellett volna. Az aranyak csak egy pillanatra fúródnak a szürkékbe. Hevesebbek a dobbanások a mellkasában. Nem kellene itt lennie a félvérnek. Ideje sincs feldolgozni a látványt, már lép is felé a Kapitány.*
- Itt is van! Te sem engednéd el csak úgy egyedül, ugye? Nézd csak meg Ely, kit találtam neked.
*Mély levegőt vesz az elf, felfordul a gyomra a belélegzett dohányfüsttől. Felfordul a gyomra a helyzettől, amibe belegyalogolt. Az aranyak az öreget nézik, majd az asztalt. Félretolta az üvegcséit a dobozzal. Gyűlöli, ha valaki hozzájuk ér. Csakhamar visszatekint Kyr felé.*
- Egyedül megyek.
*Jelenti ki, majd tesz egy határozott lépés az asztal irányába, ha kell ugyanúgy sodorja arrébb az előtte állókat, mint ők a festékeit. Rendbe akarja tenni. Kényszeresen rendbe. A műve is befejezetlen. A dolga is az. Itt a félvér. Újabb beszívott levegővel próbálja elűzni magából a zavart. Nem segít. Lüktet az ér a homlokán. *
*A Kapitány már döntött a férfivel kapcsolatban. Tökéletes választás saját legénysége bármelyik tagja helyett. Felajánlásnak hat, kimondatlan marad az ítélet a félvér felett. Könnyebb, ha magától vállalja el, mintha kényszerítené. Megvannak az eszközei, s az ő hajója imbolyog a férfi talpa alatt. Innen akkor van kiút, ha Venshar úgy dönt. De nem folyamodik felesleges fenyegetőzésbe, tartása sugallja csak, hogy nincs helye a nemet mondásnak... Elég lehetne a háromszáz arany, de szereti, ha a dolgok az ő elképzelései szerint valósulnak meg. És minél hosszabban nézi az közönyös tekintetű, mégsem kirívó alakot, annál határozottabb az elképzelés. *
- Egy takaros kis helyre. Nincs messze. *Ajkaira húzódik a vigyor, ahogy lelki szemei elé tárul a bordély képe, melyben igen sokszor fordult meg, mikor az itteni kikötőben érte az éjjel. Mégsem ő teszi be a lábát oda, de hogy miért, azt ugyanolyan homályban tartja, mint a doboz tartalmát, amit oda szán.* - Jobb fiú, ha csak kísérsz, nem pedig kérdezel. Aztán megkapod a tollaid.
*Emeli ismét kérges tenyerét, hogy három baráti ütéssel illesse Kyr vállát. Határozott és egyértelmű jelzése a szándékainak.
Ril puha léptei nem csapnak zajt, ahogy a legtöbbször sem. Nem áll meg hallgatózni, hogy beljebb mehet-e, ha hosszas üzletelésbe akar kezdeni a kapitány, majd gondoskodik róla, hogy befejezzék időben. Dolga van. Utálja, hogy megzavarták benne. Mintha csak árnyék lenne, ahogy a füsttől bűzös kabinba lép. Hamar torpan meg hangtalan, ahogy meglátja a félvér alakját. ~ Ez valami kibaszott vicc? ~ Az ütéstől sajgó kezét simítja végig, reflex a mozdulat, hogy elfojtsa a meglepettségét, amit nem hagy az arcára ülni. Már nem tud korrigálni. Hallgatóznia kellett volna. Az aranyak csak egy pillanatra fúródnak a szürkékbe. Hevesebbek a dobbanások a mellkasában. Nem kellene itt lennie a félvérnek. Ideje sincs feldolgozni a látványt, már lép is felé a Kapitány.*
- Itt is van! Te sem engednéd el csak úgy egyedül, ugye? Nézd csak meg Ely, kit találtam neked.
*Mély levegőt vesz az elf, felfordul a gyomra a belélegzett dohányfüsttől. Felfordul a gyomra a helyzettől, amibe belegyalogolt. Az aranyak az öreget nézik, majd az asztalt. Félretolta az üvegcséit a dobozzal. Gyűlöli, ha valaki hozzájuk ér. Csakhamar visszatekint Kyr felé.*
- Egyedül megyek.
*Jelenti ki, majd tesz egy határozott lépés az asztal irányába, ha kell ugyanúgy sodorja arrébb az előtte állókat, mint ők a festékeit. Rendbe akarja tenni. Kényszeresen rendbe. A műve is befejezetlen. A dolga is az. Itt a félvér. Újabb beszívott levegővel próbálja elűzni magából a zavart. Nem segít. Lüktet az ér a homlokán. *
971. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-24 13:31:10
Üzenet elküldve: 2024-11-24 13:31:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Marja az orrát a fanyar füst a szűkös kabinban. Hogy ezt hogy képes bárki önszántából a saját szájába, majd tüdejébe szívni sosem értette meg. A szagától is csak fokozódik a tompa szorítás a halántékán a huzatos ajtó mellett állva. Odakint sötét, csípős hideg, bent az elhasznált, füstös félhomály. S közben még a lába alatt is folyvást ringatózik a talaj.
Türelmetlen, bár az arca csak ugyanolyan közönyös mint bármikor, miközben a kapitány elismételt szavait hallgatja. Ezt már hallotta. Ha remélte is, hogy könnyű dolga lesz ezzel az egész ügylettel, akkor egyre biztosabb lehet az ellenkezőjében. Nem reagál azonban rá, ahogy korábban sem tette. Nincs ideje játszadozni, nem ezért jött. Alkudozni sosem tartozott az erősségei közé, és soha nem is volt rászorulva arra, hogy árakat kelljen lejjebb faragnia. A kinyíló doboz felé fordul, a benne feketéllő tollakra pillantva. Van, tényleg van elég. Ennyivel jó darabon ellenne. A minőségük felől pedig már megbizonyosodott. Az ujjai közt pörgeti az egyik nála maradt toll szárát, rövid időre elbambulva a többi felett. Háromszáz arany. És egy kis csekélység.. A vállára tett kéz súlyára emeli vissza a tekintetét az öregedő tengerészre. Egy kis csekélység. Összehúzza a szemét. Fájni fog a feje. Nem erről volt szó..*
- Kíséret, hova?
*Kérdez vissza, miután a férfi elengedi, és jelzésértékűleg visszacsukja a dobozka fedelét. Hogy a hangja mennyire veszi át a szürkék hűvösét ki tudja. Van azonban elképzelése az efféle csekélységekről. Hogy a kapitánynak lánya lenne, nem tudja, de hogy miért nem valamelyik matrózzal kísérgeti, az még számára is elég nyilvánvalónak tűnik a kint tébláboló, magukban röhögcsélő legénysége láttán. Talán pont kapóra jönne a tengeri rókának, hogy épp itt van. Háromszáz arany. Súlyosabb az erszénye, mint szokott, de ez mindene ami volt, van, és egy darabon még ami lesz is.
Maga mellett lógatva a karjait forgatja tovább lustán az ujjai között az egyik tollat, amíg a válaszra vár. Nem akaródzik visszaadni, amit már egyszer megkapott. Lenne mit mondania, mégis szótlan marad a száj. Hogy ebből hogyan fog kijönni, s bele akar-e menni egyáltalán még eldöntetlenül inog a gondolatai között. Hogy ki tud-e mászni egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.24 13:39:32
*Marja az orrát a fanyar füst a szűkös kabinban. Hogy ezt hogy képes bárki önszántából a saját szájába, majd tüdejébe szívni sosem értette meg. A szagától is csak fokozódik a tompa szorítás a halántékán a huzatos ajtó mellett állva. Odakint sötét, csípős hideg, bent az elhasznált, füstös félhomály. S közben még a lába alatt is folyvást ringatózik a talaj.
Türelmetlen, bár az arca csak ugyanolyan közönyös mint bármikor, miközben a kapitány elismételt szavait hallgatja. Ezt már hallotta. Ha remélte is, hogy könnyű dolga lesz ezzel az egész ügylettel, akkor egyre biztosabb lehet az ellenkezőjében. Nem reagál azonban rá, ahogy korábban sem tette. Nincs ideje játszadozni, nem ezért jött. Alkudozni sosem tartozott az erősségei közé, és soha nem is volt rászorulva arra, hogy árakat kelljen lejjebb faragnia. A kinyíló doboz felé fordul, a benne feketéllő tollakra pillantva. Van, tényleg van elég. Ennyivel jó darabon ellenne. A minőségük felől pedig már megbizonyosodott. Az ujjai közt pörgeti az egyik nála maradt toll szárát, rövid időre elbambulva a többi felett. Háromszáz arany. És egy kis csekélység.. A vállára tett kéz súlyára emeli vissza a tekintetét az öregedő tengerészre. Egy kis csekélység. Összehúzza a szemét. Fájni fog a feje. Nem erről volt szó..*
- Kíséret, hova?
*Kérdez vissza, miután a férfi elengedi, és jelzésértékűleg visszacsukja a dobozka fedelét. Hogy a hangja mennyire veszi át a szürkék hűvösét ki tudja. Van azonban elképzelése az efféle csekélységekről. Hogy a kapitánynak lánya lenne, nem tudja, de hogy miért nem valamelyik matrózzal kísérgeti, az még számára is elég nyilvánvalónak tűnik a kint tébláboló, magukban röhögcsélő legénysége láttán. Talán pont kapóra jönne a tengeri rókának, hogy épp itt van. Háromszáz arany. Súlyosabb az erszénye, mint szokott, de ez mindene ami volt, van, és egy darabon még ami lesz is.
Maga mellett lógatva a karjait forgatja tovább lustán az ujjai között az egyik tollat, amíg a válaszra vár. Nem akaródzik visszaadni, amit már egyszer megkapott. Lenne mit mondania, mégis szótlan marad a száj. Hogy ebből hogyan fog kijönni, s bele akar-e menni egyáltalán még eldöntetlenül inog a gondolatai között. Hogy ki tud-e mászni egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.24 13:39:32
970. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-24 11:14:48
Üzenet elküldve: 2024-11-24 11:14:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Lassú mozdulattal nyitja szét az ujjait Ril, majd szorítja újra ökölbe a kezet, ami a fagyos kinti levegőtől és az ütés erejétől egyszerre fáj. Mégis, mintha most kilehelhetné a feszültsége maradékát. Nem törődik tovább a sajgással, újra a vízfelszínt nézi, s hallgatja a háttérben halkuló, de meg nem szűnő nevetést. Ő nem ünnepli meg hasonlóképp a tettét, nincs ebben semmi mulatságos. Vissza kell mennie befejezni, amit elkezdett, amiben megzavarták... egy pillanatra hunyja le a szemét, mielőtt megindulna.
Venshar nem veszi le a pillantását a félvérről, de nem a szemeit kutatja. Őket addig érdekli a szürke szempár, amíg abból olvasható valami. Árulkodó vonásokat keres, de aligha talál. Csak a félvér szavai jelzik igazán, hogy kell neki az, amiből már néhányat a kezébe kapott. Félmosolyra húzódik a Kapitány szája, miközben újra mélyet szív a pipájából, betöltve a kabint annak füstjével.*
- Kevés...
*Mondja a bujkáló vigyor mellett gondterhelt ráncot erőltetve homlokára. Egyértelmű, hogy akar valamit. Eleinte csak több aranyat sejtetnek a szavak.*
- Nem egyszerű az ilyet beszerezni. *Paskolja meg erőteljesen a doboz oldalát, elismételve amit már egyszer kimondott. Szinte hátat fordít a férfinek, csak nyakból fordítja a fejét felé, ahogy gondolkodóba esik, húzva a időt. Szórakozik csupán. Újra nyílik a doboztető, majd egy füstös sóhaj kíséretében áll félre, hogy belenézhessen Kyr. Nem emel ki több tollat, jelezve, hogy azok abban is maradnak.*
- Nézzed, fiú! Van elég.
*Engedi közelebb, le nem véve a folyton vizsgáló tekintetét az alakról.*
- Háromszáz arany mindössze. Wayland emberi megérik, hogy engedékeny legyek. *Köhint párat, majd a kérges tenyér ráfonódik a félelf vállára, kis erőt kifejtve.* - És egy kis csekélység. *Ereszti el, kiveszi az addig szájában lógó pipát, hogy annak tartalmát kiütögesse, míg megszokja a másik a gondolatot, hogy nem lesz egyszerű dolga, de ott az áru, amiért megéri a fáradozást.*
- Az én "kislányomnak" kellene kíséret. Nem nagy út, de nem engedném el egyedül. Láttad a felfüggesztett testeket kint, ugye? Ki engedné el szívesen egy ilyen helyen... *Lép egyet vissza a doboz mellé, lecsapva annak tetejét, hogy kétség se férjen ahhoz, hogy más ára lenne a maradéknak, ami az alján díszeleg.*
- Nem nagy ár ezekért, fiú.
*Lassú mozdulattal nyitja szét az ujjait Ril, majd szorítja újra ökölbe a kezet, ami a fagyos kinti levegőtől és az ütés erejétől egyszerre fáj. Mégis, mintha most kilehelhetné a feszültsége maradékát. Nem törődik tovább a sajgással, újra a vízfelszínt nézi, s hallgatja a háttérben halkuló, de meg nem szűnő nevetést. Ő nem ünnepli meg hasonlóképp a tettét, nincs ebben semmi mulatságos. Vissza kell mennie befejezni, amit elkezdett, amiben megzavarták... egy pillanatra hunyja le a szemét, mielőtt megindulna.
Venshar nem veszi le a pillantását a félvérről, de nem a szemeit kutatja. Őket addig érdekli a szürke szempár, amíg abból olvasható valami. Árulkodó vonásokat keres, de aligha talál. Csak a félvér szavai jelzik igazán, hogy kell neki az, amiből már néhányat a kezébe kapott. Félmosolyra húzódik a Kapitány szája, miközben újra mélyet szív a pipájából, betöltve a kabint annak füstjével.*
- Kevés...
*Mondja a bujkáló vigyor mellett gondterhelt ráncot erőltetve homlokára. Egyértelmű, hogy akar valamit. Eleinte csak több aranyat sejtetnek a szavak.*
- Nem egyszerű az ilyet beszerezni. *Paskolja meg erőteljesen a doboz oldalát, elismételve amit már egyszer kimondott. Szinte hátat fordít a férfinek, csak nyakból fordítja a fejét felé, ahogy gondolkodóba esik, húzva a időt. Szórakozik csupán. Újra nyílik a doboztető, majd egy füstös sóhaj kíséretében áll félre, hogy belenézhessen Kyr. Nem emel ki több tollat, jelezve, hogy azok abban is maradnak.*
- Nézzed, fiú! Van elég.
*Engedi közelebb, le nem véve a folyton vizsgáló tekintetét az alakról.*
- Háromszáz arany mindössze. Wayland emberi megérik, hogy engedékeny legyek. *Köhint párat, majd a kérges tenyér ráfonódik a félelf vállára, kis erőt kifejtve.* - És egy kis csekélység. *Ereszti el, kiveszi az addig szájában lógó pipát, hogy annak tartalmát kiütögesse, míg megszokja a másik a gondolatot, hogy nem lesz egyszerű dolga, de ott az áru, amiért megéri a fáradozást.*
- Az én "kislányomnak" kellene kíséret. Nem nagy út, de nem engedném el egyedül. Láttad a felfüggesztett testeket kint, ugye? Ki engedné el szívesen egy ilyen helyen... *Lép egyet vissza a doboz mellé, lecsapva annak tetejét, hogy kétség se férjen ahhoz, hogy más ára lenne a maradéknak, ami az alján díszeleg.*
- Nem nagy ár ezekért, fiú.
969. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:55:46
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:55:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás//
~ Ügyes kis paripa ez. ~
* Tetszik neki az újonnan szerzett állat. Azt nem mondaná, hogy olyan jó, mint a kisasszony lova, de most így legalább kettő is van belőlük. A kikötőn áthaladva végig azon gondolkozik, hogy milyen nevet is adhatna az állatnak. Persze először a már jó bevált „Ló” név jut eszébe, de ez már foglalt. Mindkét állatnak pedig mégsem adhatja ugyanazt.
Megtekinti a kiakasztott hullákat, de nem áll meg mellettük. Azon kevesek közé tartozik, akik tudják, hogy mi történt velük. Ő viszont most a névadással foglalkozik, és ebben nem fogja kizökkenteni néhány kikötözött holttest látványa. Tovább halad. *
~ Ügyes kis paripa ez. ~
* Tetszik neki az újonnan szerzett állat. Azt nem mondaná, hogy olyan jó, mint a kisasszony lova, de most így legalább kettő is van belőlük. A kikötőn áthaladva végig azon gondolkozik, hogy milyen nevet is adhatna az állatnak. Persze először a már jó bevált „Ló” név jut eszébe, de ez már foglalt. Mindkét állatnak pedig mégsem adhatja ugyanazt.
Megtekinti a kiakasztott hullákat, de nem áll meg mellettük. Azon kevesek közé tartozik, akik tudják, hogy mi történt velük. Ő viszont most a névadással foglalkozik, és ebben nem fogja kizökkenteni néhány kikötözött holttest látványa. Tovább halad. *
968. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:32:35
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:32:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Aprót mordul csupán elutasításképp az újabb megjegyzésre. Túl beszédes a kereskedő, és hogy maga „jó gyerek” lenne sem különösebben tetszik neki. Nem reagál azonban szavakkal a kapitány mondatára. A háttérben felharsanó röhögés a saját szemeit a sötétben úszó fedélzet felé fordítja ugyan egy pillanatra, de az asztalra fektetett doboz, s annak tartalma jobban érdekli. Odakint nem mozdul más a pakolás megszokott zörejein túl, hogy a hirtelen jókedv okát kutassa az ócska kikötői bortól félrészeg matrózokon túl. Egyedül a közeledő léptek, amik megakasztják a figyelmét, mielőtt megkaphatná végre, amiért jött. Türelmetlenül húzza össze a szemöldökét a nekiütődő tengerész képére. Alkohol. Sötét pillantást lő a férfi felé, odébb húzva a vállát annak támolygása elől. Utálja, ha megzavarják a dolgában..
Amíg amaz az orrát szorongatja, s beszél, addig a fedélzet felé fordítja vissza az arcát a fal mellől. Hűvösen éri a kinti szél a nyitott ajtón túlról. A kabinból nem látni, hogy odakint derengene már az ég alja, továbbra is csupán a lámpások fénye világítja valamelyest a hajót. Nyikorogva mozdul olykor körülöttük a hajótest, tompán dobbanva remeg végig egy-egy elejtett láda, vagy nehezebb bakancs súlya a deszkázaton. Az elf nő dolgát szűri csupán ki közben a füle a mellette elhangzó szavak közül; futólag néz vissza az asztalon széthagyott üvegcsék felé.
A huzattal együtt csapja meg az orrát az olcsó dohány szaga. Kesernyés a nevetéssel együtt kiköpött füst. Szótlanul követi, ahogy a törött orrú zsörtölődve kisétál mellette. A csizmája előtt csöppen le az első vércsepp. Utálja.. Megfeszül az állkapcsa egy pillanatra.
Csupán a kapitány újabb megszólítására fordul vissza. Elutasító marad a kifejezés az arcán, ám a dobozból kiszedett áru láttán tesz végül egy lépést az asztalhoz. Kiveszi a férfi kezei közül a felé nyújtott hosszú, szénfekete tollakat, rosszallóan vonva össze a szemöldökét a tengeri medve kérgestenyerű durvaságára. Bármiből lehet ugyan nyilakhoz tollazatot csinálni, de hazudna, ha azt mondaná, nem piszkálta meg a kíváncsiságát a Wayland által emlegetett áru. S hogy a kezébe fogja meg is bizonyosodhat róla, hogy a kereskedő nem hazudott.*
- Ennyi kevés lesz. *Feleli végül röviden, a kezében tartott sötét tollakat figyelve, finoman végigfuttatva az ujjbegyét az egyik szélén.* - Mennyi van összesen?
*Bök a fejével a visszacsukott dobozka fedele felé, nyugodtan fordítva a tekintetét a szakállas férfira.
Nem akaródzik elengedni, amit már egyszer megkapott. Hogy újra kitegye a finom tollakat a kapitány otromba bánásmódjának.. Ha az alkudozás mégoly természetes része is egy-egy üzletnek, nem játszani jött. Lassan de biztosan sajdul meg a feje a kinti szél után a szűk kabin befülledt levegőjébe.*
*Aprót mordul csupán elutasításképp az újabb megjegyzésre. Túl beszédes a kereskedő, és hogy maga „jó gyerek” lenne sem különösebben tetszik neki. Nem reagál azonban szavakkal a kapitány mondatára. A háttérben felharsanó röhögés a saját szemeit a sötétben úszó fedélzet felé fordítja ugyan egy pillanatra, de az asztalra fektetett doboz, s annak tartalma jobban érdekli. Odakint nem mozdul más a pakolás megszokott zörejein túl, hogy a hirtelen jókedv okát kutassa az ócska kikötői bortól félrészeg matrózokon túl. Egyedül a közeledő léptek, amik megakasztják a figyelmét, mielőtt megkaphatná végre, amiért jött. Türelmetlenül húzza össze a szemöldökét a nekiütődő tengerész képére. Alkohol. Sötét pillantást lő a férfi felé, odébb húzva a vállát annak támolygása elől. Utálja, ha megzavarják a dolgában..
Amíg amaz az orrát szorongatja, s beszél, addig a fedélzet felé fordítja vissza az arcát a fal mellől. Hűvösen éri a kinti szél a nyitott ajtón túlról. A kabinból nem látni, hogy odakint derengene már az ég alja, továbbra is csupán a lámpások fénye világítja valamelyest a hajót. Nyikorogva mozdul olykor körülöttük a hajótest, tompán dobbanva remeg végig egy-egy elejtett láda, vagy nehezebb bakancs súlya a deszkázaton. Az elf nő dolgát szűri csupán ki közben a füle a mellette elhangzó szavak közül; futólag néz vissza az asztalon széthagyott üvegcsék felé.
A huzattal együtt csapja meg az orrát az olcsó dohány szaga. Kesernyés a nevetéssel együtt kiköpött füst. Szótlanul követi, ahogy a törött orrú zsörtölődve kisétál mellette. A csizmája előtt csöppen le az első vércsepp. Utálja.. Megfeszül az állkapcsa egy pillanatra.
Csupán a kapitány újabb megszólítására fordul vissza. Elutasító marad a kifejezés az arcán, ám a dobozból kiszedett áru láttán tesz végül egy lépést az asztalhoz. Kiveszi a férfi kezei közül a felé nyújtott hosszú, szénfekete tollakat, rosszallóan vonva össze a szemöldökét a tengeri medve kérgestenyerű durvaságára. Bármiből lehet ugyan nyilakhoz tollazatot csinálni, de hazudna, ha azt mondaná, nem piszkálta meg a kíváncsiságát a Wayland által emlegetett áru. S hogy a kezébe fogja meg is bizonyosodhat róla, hogy a kereskedő nem hazudott.*
- Ennyi kevés lesz. *Feleli végül röviden, a kezében tartott sötét tollakat figyelve, finoman végigfuttatva az ujjbegyét az egyik szélén.* - Mennyi van összesen?
*Bök a fejével a visszacsukott dobozka fedele felé, nyugodtan fordítva a tekintetét a szakállas férfira.
Nem akaródzik elengedni, amit már egyszer megkapott. Hogy újra kitegye a finom tollakat a kapitány otromba bánásmódjának.. Ha az alkudozás mégoly természetes része is egy-egy üzletnek, nem játszani jött. Lassan de biztosan sajdul meg a feje a kinti szél után a szűk kabin befülledt levegőjébe.*
967. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:30:53
Üzenet elküldve: 2024-11-23 17:30:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Egészen prózai oka van annak, hogy kimozdult a vénséges vén kikötői kunyhóból. Minden esztendőben beköszönt az az újhold, mikor a vérkerti oltár elé járul. Nem feltétlen tiszteletét óhajtja leróni az oltár előtt; sokkal inkább azért jön ide, hogy rendben tartsa a helyet. Imádkozni urához az erdőségben rejlő kunyhóban is tud. Biztos benne, hogy a Vérkertben hallgató fülekre találna, de nincs rá igénye. Megszokta a magányt és azt, hogy nem zargatja senki az erdőség vadjain kívül.
Mélyen arcába húzza a köpenyt, csupán néhány, szalmaszín tincs bóklászik alatta. Nem csupán ódzkodik a forgatagtól és az élők bűzétől, de azt sem szeretné, ha ismerősbe futna. Szép kis tűzijátékot rendezett itt néhány esztendővel ezelőtt, mikor azt az orkot igyekezett feltámasztani. Aztán ott volt még a Szántóföldeken eltöltött idő. Három Eeyr csuhást ölt le, s kis híján ő is otthagyta a fogát. Kudarc kudarc hátán.
Szaporán szedi lábait, nem óhajt a bámész tekintetek céltáblája lenni. Valójában öltözéke csak sajátosan fekete színe miatt lehet feltűnő. Nem különbözik azonban egy gyászoló özvegytől. Megfelel ragadványnevének is; "A Fekete Nővér". Így nevezte a félisten, s így nevezte a próféta is. Nem ad különösebb jelentőséget e megszólításnak. Rég nem vezérli már más, mint a magány és az elzárkózás. A boszorkánypraktikák is sokkal jobban mennek neki egyedül. Nincs szüksége másra.*
Mélyen arcába húzza a köpenyt, csupán néhány, szalmaszín tincs bóklászik alatta. Nem csupán ódzkodik a forgatagtól és az élők bűzétől, de azt sem szeretné, ha ismerősbe futna. Szép kis tűzijátékot rendezett itt néhány esztendővel ezelőtt, mikor azt az orkot igyekezett feltámasztani. Aztán ott volt még a Szántóföldeken eltöltött idő. Három Eeyr csuhást ölt le, s kis híján ő is otthagyta a fogát. Kudarc kudarc hátán.
Szaporán szedi lábait, nem óhajt a bámész tekintetek céltáblája lenni. Valójában öltözéke csak sajátosan fekete színe miatt lehet feltűnő. Nem különbözik azonban egy gyászoló özvegytől. Megfelel ragadványnevének is; "A Fekete Nővér". Így nevezte a félisten, s így nevezte a próféta is. Nem ad különösebb jelentőséget e megszólításnak. Rég nem vezérli már más, mint a magány és az elzárkózás. A boszorkánypraktikák is sokkal jobban mennek neki egyedül. Nincs szüksége másra.*
966. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-23 13:59:14
Üzenet elküldve: 2024-11-23 13:59:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Fagyosnak tűnik a tengeri szél a szűk kabin fogságából kitörve. Nem fújja tova a feszültséget, ami eluralkodott rajta, mégis a hűvösben vár némi megnyugvást. Arca rezzenéstelen a csuklya takarásában is, de a vékony ujjak elfehérednek, a hajó korlátját szorítva, ahogy elmereng a fekete víztükröt bámulva, amit alig színez még a hajnal első fénye. Mozdulatlan, csak a párafelhő jelzi, hogy olykor levegőt is vesz.
A mámoros, leendő útitárs lép közelebb, hogy komolytalankodva érdeklődjön Ril hogylétéről. Túl bátran ragadja ki hideg magányából, a lehető legrosszabbkor. Máskor nem bánja a heccelést, most mégis elutasítóan villannak az aranyak, jelezve, hogy épp nem alkalmas. A továbbfűzött idegesítő szavak, az orrát megcsapó alkoholgőz erősebb szorításra készteti az ujjakat, s a nézés, de a szép szó nem elég ahhoz, hogy eltűnjön a férfi. A másik a szavait megerősítvén, hogy milyen szép napot fognak egymással eltölteni, indítja útnak tenyerét, hogy az elf kabáttal takart hátsójára csapjon egyet határozottan. Apró mozdulat csupán, de épp elég felszínre hozni a hosszúéletűből a még csak bent motozó dühöt. Hirtelen engedi el a nő keze a korlátot, hogy ökölbe szorulva lendüljön viszonzásképpen annak orra felé.
A Kapitány apró rezidenciája eddig sem volt csendes, de most az eddigitől hangosabb nevetés szűrődik be a terébe a félvér és Venshar közé. A kopasz a ládán tenyerelve figyeli Kyr-t, a pillantása nem rezdül az efféle zajokra. Volt ideje megszokni, hogy tudja, minek kell valódi jelentőséget tulajdonítania. Sokkal fontosabb annál egy tömött erszény és felmérni, hogy mekkora súllyal bélelhetik ki neki még jobban azt. Lassan egyenesedik csak föl, de több jelét nem adja annak, hogy idejekorán megmutatja majd az árut.*
- De Wayland azt is mondta, hogy jó gyerek vagy.
*Vontatottan nyílik a doboztető, sejtelmes szemvillanások közepette. Még hazudhat nagyobb árat úgy, hogy közben elhiteti, hogy kevesebbért kapja a félvér.
Még mielőtt felfedné annak rejtelmét a férfi előtt, hangos, mégsem ritmusos talpak zaja jelzi, hogy közeledik valaki. A kapitány szeme vetül az orrát hősiesen szorongató felé, kinek ujjai közül vékony erecskeként fut ki a karmazsin vér. Amaz félvállal a vendégbe gyalogol, majd megtántorodik.*
- Kéne az a zöld szar, így nem mehetek a dolgunkra. *Köpi haragosan a szavakat ügyet sem vetve az üzletre. Venshar szemei kérdőek, nem használ el szavakat, a másik nyelve megered ennyitől is.* - Az a kibaszott elf picsa.
*A ládát hanyagul támasztó alak ajkaiból a füst, amit mélyen szívott le, nevetéssel kevert köhögés formájában távozik. Egyetlen karlendítéssel jelzi viszont, hogy takarodjon dolgára a matróz, nem fog itt kapni semmit, viszont az idősödő, sokat élt tekervények beindulnak és a lélektükrök immáron újra Kyr-t vizsgálják, csakhogy teljesen más figyelemmel. Nem csupán az erszény súlya az érdekes, annak fizimiskája is. Nem feltűnő jelenség, cseppet sem ittas és nem olyasvalaki, akibe úton-útfélen belekötnének. Hasznos lehet.*
- Nézzed, fiú.
*Markol bele, magához mérten óvatosan, s ad néhányat a fekete tollakból annak kezébe. Éppen ennyit fog érni az erszényének tartalma, bármennyi is legyen benne jelenleg. Vele másként is lehet üzletelni. De ezt még nem hozza a tudtára. Kivárja, hogy mit okoz a vonásokon a látvány.*
*Fagyosnak tűnik a tengeri szél a szűk kabin fogságából kitörve. Nem fújja tova a feszültséget, ami eluralkodott rajta, mégis a hűvösben vár némi megnyugvást. Arca rezzenéstelen a csuklya takarásában is, de a vékony ujjak elfehérednek, a hajó korlátját szorítva, ahogy elmereng a fekete víztükröt bámulva, amit alig színez még a hajnal első fénye. Mozdulatlan, csak a párafelhő jelzi, hogy olykor levegőt is vesz.
A mámoros, leendő útitárs lép közelebb, hogy komolytalankodva érdeklődjön Ril hogylétéről. Túl bátran ragadja ki hideg magányából, a lehető legrosszabbkor. Máskor nem bánja a heccelést, most mégis elutasítóan villannak az aranyak, jelezve, hogy épp nem alkalmas. A továbbfűzött idegesítő szavak, az orrát megcsapó alkoholgőz erősebb szorításra készteti az ujjakat, s a nézés, de a szép szó nem elég ahhoz, hogy eltűnjön a férfi. A másik a szavait megerősítvén, hogy milyen szép napot fognak egymással eltölteni, indítja útnak tenyerét, hogy az elf kabáttal takart hátsójára csapjon egyet határozottan. Apró mozdulat csupán, de épp elég felszínre hozni a hosszúéletűből a még csak bent motozó dühöt. Hirtelen engedi el a nő keze a korlátot, hogy ökölbe szorulva lendüljön viszonzásképpen annak orra felé.
A Kapitány apró rezidenciája eddig sem volt csendes, de most az eddigitől hangosabb nevetés szűrődik be a terébe a félvér és Venshar közé. A kopasz a ládán tenyerelve figyeli Kyr-t, a pillantása nem rezdül az efféle zajokra. Volt ideje megszokni, hogy tudja, minek kell valódi jelentőséget tulajdonítania. Sokkal fontosabb annál egy tömött erszény és felmérni, hogy mekkora súllyal bélelhetik ki neki még jobban azt. Lassan egyenesedik csak föl, de több jelét nem adja annak, hogy idejekorán megmutatja majd az árut.*
- De Wayland azt is mondta, hogy jó gyerek vagy.
*Vontatottan nyílik a doboztető, sejtelmes szemvillanások közepette. Még hazudhat nagyobb árat úgy, hogy közben elhiteti, hogy kevesebbért kapja a félvér.
Még mielőtt felfedné annak rejtelmét a férfi előtt, hangos, mégsem ritmusos talpak zaja jelzi, hogy közeledik valaki. A kapitány szeme vetül az orrát hősiesen szorongató felé, kinek ujjai közül vékony erecskeként fut ki a karmazsin vér. Amaz félvállal a vendégbe gyalogol, majd megtántorodik.*
- Kéne az a zöld szar, így nem mehetek a dolgunkra. *Köpi haragosan a szavakat ügyet sem vetve az üzletre. Venshar szemei kérdőek, nem használ el szavakat, a másik nyelve megered ennyitől is.* - Az a kibaszott elf picsa.
*A ládát hanyagul támasztó alak ajkaiból a füst, amit mélyen szívott le, nevetéssel kevert köhögés formájában távozik. Egyetlen karlendítéssel jelzi viszont, hogy takarodjon dolgára a matróz, nem fog itt kapni semmit, viszont az idősödő, sokat élt tekervények beindulnak és a lélektükrök immáron újra Kyr-t vizsgálják, csakhogy teljesen más figyelemmel. Nem csupán az erszény súlya az érdekes, annak fizimiskája is. Nem feltűnő jelenség, cseppet sem ittas és nem olyasvalaki, akibe úton-útfélen belekötnének. Hasznos lehet.*
- Nézzed, fiú.
*Markol bele, magához mérten óvatosan, s ad néhányat a fekete tollakból annak kezébe. Éppen ennyit fog érni az erszényének tartalma, bármennyi is legyen benne jelenleg. Vele másként is lehet üzletelni. De ezt még nem hozza a tudtára. Kivárja, hogy mit okoz a vonásokon a látvány.*
965. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-23 09:25:33
Üzenet elküldve: 2024-11-23 09:25:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*A sötétben idegen erőként löködi a szél, a kabátját cibálja, a válla felett túr a tegezbe tűzött nyilak tollai közé. Mozdulatlanul áll a mólón a leeresztett palló mellett, amíg a fedélzeten eltűnt matrózra vár. Halkan sodródik csak odafentről nevetgélés, rakodás zaja. Fekete árnyakat lát leginkább a tengerészekből a lámpások fényében imbolygó hajón. Fröccsen a vízpermet a dokkok végén, felkapva fújja szét a szél a hűvös párát. Sós.
A mólón maradt ládákat figyeli, hordók egymásra polcolt sötét tömegét, amíg vár. Lehet, hogy meg sem látták valójában, hogy itt van, s szólnia kéne. Borízű a hang, ami rákiált végül odafentről, egy mással össze nem téveszthető, elrántott karlendítés kíséretében. Széles árnyékot vet a mozdulat a térben. Halkan szökik ki a száján át a levegő az intésre. Nincs ínyére egy idegen hajó fedélzetére lépni ha dolga is van, s a kapitány minden bizonnyal számít is rá.
Zsebre tett kézzel lép fel a matróz után a fedélzetre. A szeme kutatja csak az alakokat maga körül, a támolygó lépteket, fel-felbukó röhögést. A hajába kapó szél elviszi, de a gondolatai közt mégis ismerős az alkohol szaga, ahogy követi a kapitány kabinja felé a csapott vállú férfi. Annak járása sem egyenes, de ezt még betudja a lábuk alatt finoman hullámzó hajónak.
A nyitott kajüt ajtaján át kilépő sötét alaknak csak a formáját látja, s a lépteit hallja eldöngeni maga mellett. Egy futó pillantás, amit felé vet, miközben a matróz a félfára kapaszkodva beszól a szűkösnek tűnő helyiségbe; visszafordulva egy hanyag kézmozdulattal adja csak a félvér tudtára aztán, hogy bemehet. Aprót biccent felé, de a válasz a korláton átköpve landol valahol a vízben.
A küszöbre lépve néz szét odabent. Az asztalon hagyott tégelyek és a berendezés azonban csak addig érdekesek, amíg meg nem látja a gyertyák homályában a távolabbi fal mellett egy láda fölé hajló ember félmeztelen alakját. Összevonja a szemöldökét. A kinti szél még az arcát éri az ajtóban állva.*
- Mi lesz fiú, meghívóra vársz? *Egyenesedik fel a szakállas, kopasz férfi.* - Gyere be.
*Kiemelve a zsebéből a kezeit lép beljebb a pipaszár mellett elmorgott szavakra.*
- Dyrak Venshar? *kérdezi csendben, a kesztyűiért nyúlva, hogy levegye őket.*
- Az vagyok. *A kapitány az asztalhoz megy, a kezében egy nagyobbacska fa dobozzal. Az üvegcséket félretolva csúsztatja fel a lapjára.* - Wayland mondta, hogy jössz.
*Szótlanul figyeli az asztalra került dobozt, a kabátja zsebeibe gyűrve csak a hasított bőr kesztyűket. Ezt az egyet idejekorán megtanulta itt, hogy az ujjait melegen tartsa.
Dyrak vet felé egy pillantást a beállt csendben. A láda fedelére tenyerelve hajol közelebb.*
- Elég borsos ára van ám az ilyesminek a piacon. És beszerezni sem egyszerű..
*Felnéz a férfira a sokat sejtető szavakra. Féloldalasan marad a kiutat jelentő nyitott ajtó felé a válla. A szeme sarkából látja az időről-időre elbotorkáló matrózok alaktalan formáját odakint.*
- Szeretném megnézni.
*A sötétben idegen erőként löködi a szél, a kabátját cibálja, a válla felett túr a tegezbe tűzött nyilak tollai közé. Mozdulatlanul áll a mólón a leeresztett palló mellett, amíg a fedélzeten eltűnt matrózra vár. Halkan sodródik csak odafentről nevetgélés, rakodás zaja. Fekete árnyakat lát leginkább a tengerészekből a lámpások fényében imbolygó hajón. Fröccsen a vízpermet a dokkok végén, felkapva fújja szét a szél a hűvös párát. Sós.
A mólón maradt ládákat figyeli, hordók egymásra polcolt sötét tömegét, amíg vár. Lehet, hogy meg sem látták valójában, hogy itt van, s szólnia kéne. Borízű a hang, ami rákiált végül odafentről, egy mással össze nem téveszthető, elrántott karlendítés kíséretében. Széles árnyékot vet a mozdulat a térben. Halkan szökik ki a száján át a levegő az intésre. Nincs ínyére egy idegen hajó fedélzetére lépni ha dolga is van, s a kapitány minden bizonnyal számít is rá.
Zsebre tett kézzel lép fel a matróz után a fedélzetre. A szeme kutatja csak az alakokat maga körül, a támolygó lépteket, fel-felbukó röhögést. A hajába kapó szél elviszi, de a gondolatai közt mégis ismerős az alkohol szaga, ahogy követi a kapitány kabinja felé a csapott vállú férfi. Annak járása sem egyenes, de ezt még betudja a lábuk alatt finoman hullámzó hajónak.
A nyitott kajüt ajtaján át kilépő sötét alaknak csak a formáját látja, s a lépteit hallja eldöngeni maga mellett. Egy futó pillantás, amit felé vet, miközben a matróz a félfára kapaszkodva beszól a szűkösnek tűnő helyiségbe; visszafordulva egy hanyag kézmozdulattal adja csak a félvér tudtára aztán, hogy bemehet. Aprót biccent felé, de a válasz a korláton átköpve landol valahol a vízben.
A küszöbre lépve néz szét odabent. Az asztalon hagyott tégelyek és a berendezés azonban csak addig érdekesek, amíg meg nem látja a gyertyák homályában a távolabbi fal mellett egy láda fölé hajló ember félmeztelen alakját. Összevonja a szemöldökét. A kinti szél még az arcát éri az ajtóban állva.*
- Mi lesz fiú, meghívóra vársz? *Egyenesedik fel a szakállas, kopasz férfi.* - Gyere be.
*Kiemelve a zsebéből a kezeit lép beljebb a pipaszár mellett elmorgott szavakra.*
- Dyrak Venshar? *kérdezi csendben, a kesztyűiért nyúlva, hogy levegye őket.*
- Az vagyok. *A kapitány az asztalhoz megy, a kezében egy nagyobbacska fa dobozzal. Az üvegcséket félretolva csúsztatja fel a lapjára.* - Wayland mondta, hogy jössz.
*Szótlanul figyeli az asztalra került dobozt, a kabátja zsebeibe gyűrve csak a hasított bőr kesztyűket. Ezt az egyet idejekorán megtanulta itt, hogy az ujjait melegen tartsa.
Dyrak vet felé egy pillantást a beállt csendben. A láda fedelére tenyerelve hajol közelebb.*
- Elég borsos ára van ám az ilyesminek a piacon. És beszerezni sem egyszerű..
*Felnéz a férfira a sokat sejtető szavakra. Féloldalasan marad a kiutat jelentő nyitott ajtó felé a válla. A szeme sarkából látja az időről-időre elbotorkáló matrózok alaktalan formáját odakint.*
- Szeretném megnézni.
964. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-22 18:59:31
Üzenet elküldve: 2024-11-22 18:59:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Az alkotás közben rátelepedő béke az, ami miatt az egészet csinálja. Megköveteli az összepontosítást, nem engedékeny, a figyelme el nem terelődhet, csupán osztódhat, hiszen a legtöbben szóval kívánják tartani, miközben a bőrbe viszi bele a festéket. Mozdulatai precízek, még akkor is, hogyha olyan van a kezei alatt, aki nem fogja hosszasan viselni a művet. Ez egyszer nem sajnálja a rááldozott időt és a gondosan kevert festéket. Ez egyszer enyhe feszültség az, ami nem engedi, hogy belemerüljön igazán abba, amit készít.
A szűkös kabin asztalán néhány tégely kap helyet, saját festékei ülnek meg az üvegcsék alján. Sötét színekkel illeti a fakó bőrt, s már csak az utolsó mozdulatok vannak hátra. Ritkán érzi a vibrálást halántéka környékén. Nem más feladatát teljesíti, nem kap cserébe aranyat; sajátját hajtja végre, hogy szabadsághoz jusson, betömve egy öregedő, fecsegő szájat.
A hajó napnyugtakor indul útnak. A legénység egy jó része éppen erre készül; lázas pakolás neszei töltik meg a levegőt, vegyülve a még éjszaka magukhoz vett rummennyiség miatt kiszakadó nevetésekkel. A Kapitány az csupán, aki nem azért nyögdécsel, mert nehezet emel, hanem mert érzékeny területet érint a bronztű.
Gyors megoldás lenne egy éles penge, vagy ételbe kevert méreg, de túl sok a szem. Az idővel kell játszani, s a bizalommal... amit Ril kevéssé ismer. De a döntéseket és annak súlyait ismeri. És van, aki úgy döntött, hogy némi kék csillogásért cserébe kiadja az ő aranyait. Mindegy, hogy jó szándékkal volt kikövezve az az út.*
- Vele kurvaélet, hogy nem megyek.
*Bök Ril az állával a részeg fickóra, akit útitársául szánták egy utolsó feladathoz, mikor épp elhalad az ajtó előtt imbolyogva. Egy olyan munkához utasít el társat, amiből, ha visszatér, akkor már nem lesz kinek beszámolnia arról, hogy hogyan fogadták azt a kis dobozt, aminek tartalmáról még neki is csak sejtelmei vannak. De sosem akart mélyen tudni semmit. Abból csak a baj van. Ettől még nem viselkedhet másként, mint szokott. Minden fontos, hogy ne hozhassák gyanúba. Vagy egyedül dolgozott, vagy olyannal, aki kiszámítható. Jelen esetben megelégedne olyannal is, aki beszámítható...*
- Nem mész egyedül! *Morogja a kapitány, kinek atyáskodása és féltése cseppet sem fizimiskájához illik, s a nő sejtelmei szerint most sem erről szól, mindössze veszélyesebb az út, amit még megjáratna vele. Utoljára. Amit elvállalt, hogy terelje magáról a figyelmet.
Még mielőtt vitába keveredhetnének szól az egyik rakodó, szintén homályos pislogások közepette, hogy valaki a hajó mellett ólálkodik, Venshar persze tudni véli, hogy kiről van szó.*
- Hozd be ide, addig előszedem a szarját. Úgyis kell a szünet.
*Kevés dolgot utál jobban a hosszúéletű, mint amikor megszakítják a dolgában. Most abban zavarták meg, hogy felnyílhasson az utolsó üvegcse és elvégezhesse magára szabott feladatát. Megengedi magának a haragos ábrázatot, s némi morgást, ahogy szinte felpattan, hogy biztonságos helyre tegye le a tűjét, majd elinduljon friss levegőt szívni, amíg a kapitány pipát tömve szájába, félmeztelen, készülő új motívumával a bordáin fogadja a félvért. Útja, ha keresztezi is a vendégét, nem figyel rá oda, ahhoz túl dühös, s az ő alakja, valamint arca is kivehetetlen a magára kapott hosszú kabát és a fejébe húzott csuklya jóvoltából.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.22 19:02:40
*Az alkotás közben rátelepedő béke az, ami miatt az egészet csinálja. Megköveteli az összepontosítást, nem engedékeny, a figyelme el nem terelődhet, csupán osztódhat, hiszen a legtöbben szóval kívánják tartani, miközben a bőrbe viszi bele a festéket. Mozdulatai precízek, még akkor is, hogyha olyan van a kezei alatt, aki nem fogja hosszasan viselni a művet. Ez egyszer nem sajnálja a rááldozott időt és a gondosan kevert festéket. Ez egyszer enyhe feszültség az, ami nem engedi, hogy belemerüljön igazán abba, amit készít.
A szűkös kabin asztalán néhány tégely kap helyet, saját festékei ülnek meg az üvegcsék alján. Sötét színekkel illeti a fakó bőrt, s már csak az utolsó mozdulatok vannak hátra. Ritkán érzi a vibrálást halántéka környékén. Nem más feladatát teljesíti, nem kap cserébe aranyat; sajátját hajtja végre, hogy szabadsághoz jusson, betömve egy öregedő, fecsegő szájat.
A hajó napnyugtakor indul útnak. A legénység egy jó része éppen erre készül; lázas pakolás neszei töltik meg a levegőt, vegyülve a még éjszaka magukhoz vett rummennyiség miatt kiszakadó nevetésekkel. A Kapitány az csupán, aki nem azért nyögdécsel, mert nehezet emel, hanem mert érzékeny területet érint a bronztű.
Gyors megoldás lenne egy éles penge, vagy ételbe kevert méreg, de túl sok a szem. Az idővel kell játszani, s a bizalommal... amit Ril kevéssé ismer. De a döntéseket és annak súlyait ismeri. És van, aki úgy döntött, hogy némi kék csillogásért cserébe kiadja az ő aranyait. Mindegy, hogy jó szándékkal volt kikövezve az az út.*
- Vele kurvaélet, hogy nem megyek.
*Bök Ril az állával a részeg fickóra, akit útitársául szánták egy utolsó feladathoz, mikor épp elhalad az ajtó előtt imbolyogva. Egy olyan munkához utasít el társat, amiből, ha visszatér, akkor már nem lesz kinek beszámolnia arról, hogy hogyan fogadták azt a kis dobozt, aminek tartalmáról még neki is csak sejtelmei vannak. De sosem akart mélyen tudni semmit. Abból csak a baj van. Ettől még nem viselkedhet másként, mint szokott. Minden fontos, hogy ne hozhassák gyanúba. Vagy egyedül dolgozott, vagy olyannal, aki kiszámítható. Jelen esetben megelégedne olyannal is, aki beszámítható...*
- Nem mész egyedül! *Morogja a kapitány, kinek atyáskodása és féltése cseppet sem fizimiskájához illik, s a nő sejtelmei szerint most sem erről szól, mindössze veszélyesebb az út, amit még megjáratna vele. Utoljára. Amit elvállalt, hogy terelje magáról a figyelmet.
Még mielőtt vitába keveredhetnének szól az egyik rakodó, szintén homályos pislogások közepette, hogy valaki a hajó mellett ólálkodik, Venshar persze tudni véli, hogy kiről van szó.*
- Hozd be ide, addig előszedem a szarját. Úgyis kell a szünet.
*Kevés dolgot utál jobban a hosszúéletű, mint amikor megszakítják a dolgában. Most abban zavarták meg, hogy felnyílhasson az utolsó üvegcse és elvégezhesse magára szabott feladatát. Megengedi magának a haragos ábrázatot, s némi morgást, ahogy szinte felpattan, hogy biztonságos helyre tegye le a tűjét, majd elinduljon friss levegőt szívni, amíg a kapitány pipát tömve szájába, félmeztelen, készülő új motívumával a bordáin fogadja a félvért. Útja, ha keresztezi is a vendégét, nem figyel rá oda, ahhoz túl dühös, s az ő alakja, valamint arca is kivehetetlen a magára kapott hosszú kabát és a fejébe húzott csuklya jóvoltából.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.22 19:02:40
963. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-22 16:07:02
Üzenet elküldve: 2024-11-22 16:07:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Az ing fölé vett sötét vért feszül ellene a szélnek a mellkasán, ahogy a kikötő házai közül kilépve a dokkok felé fordul. Az utcák után a nyílt víz felől érkező huzat akaratosan libbenti félre a kabátja sarkát a hajnal hasadása előtti sötétségben. Korán van, de ahogy a földeken, úgy itt is zajlik már a maga medrében az élet. Árut pakolnak, felszerelést ellenőriznek, útra készülnek vagy éppen most érkeztek. A szél rázza az árbócok között a kötélzeteket, feketén inognak a vízen a nehéz hajótestek. Itt-ott villan csak homályba veszve egy-egy lámpás fénye a cudar időben.
A zsebébe tolva a kezét kutatja a szeme a kikötött hajókat. Az íját még korábban szíjazta a tegezére, nincsen dolga vele az itteni szűk sikátorokban. A tekintete ugyan megszokásból folyamatosan a környezetét kutatja, de a gondolatai közben egy fűszeres, forró, sötét ital körül járnak. A vértje ha valamennyit le is fog a dokkok kövein felvert vízpárával kevert hidegből, azért mégsem egy prém vagy bunda. Az arcán különösebben nem látszik meg, a szemöldöke azonban rosszkedvűen vonódik össze a homlokán. Megszokhatta volna, mégis átkozza inkább az itteni a klímát.
Sötét a víz is, sötét az ég, a hullámtörő kijjebb meghúzódó vonala felé tekintve meg sem tudná mondani, hol ér véget az egyik, s hol kezdődik a másik. Egyetlen pillantás, amit a dokkok egy zsúfoltabb részén mellette ellépő alakra vet. Idegenül nehéz a tarsolya súlya az övén. Nyugodtak a léptek, amikkel a kikötött gályák és vitorlások sora mellett halad, amíg meg nem akad végül a szeme egy kivilágítottabb hajótestre festett néven a sok között.
A lábai alatt érzi a móló köveinek rohanó víz erejét. Nem szívesen lenne most odakint a nyílt vízen. A fedélzetre vezető széles palló aljában áll meg, onnan pillantva csak a pakoló matrózok felé. Az egyik futólag néz a szélben szoborként álldogáló sötét alakra. Biccentés nélkül figyeli a hátat fordító tengerészt. Talán szól a kapitánynak, s az lejön elé. Maga fel nem szívesen menne.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.22 17:02:53
*Az ing fölé vett sötét vért feszül ellene a szélnek a mellkasán, ahogy a kikötő házai közül kilépve a dokkok felé fordul. Az utcák után a nyílt víz felől érkező huzat akaratosan libbenti félre a kabátja sarkát a hajnal hasadása előtti sötétségben. Korán van, de ahogy a földeken, úgy itt is zajlik már a maga medrében az élet. Árut pakolnak, felszerelést ellenőriznek, útra készülnek vagy éppen most érkeztek. A szél rázza az árbócok között a kötélzeteket, feketén inognak a vízen a nehéz hajótestek. Itt-ott villan csak homályba veszve egy-egy lámpás fénye a cudar időben.
A zsebébe tolva a kezét kutatja a szeme a kikötött hajókat. Az íját még korábban szíjazta a tegezére, nincsen dolga vele az itteni szűk sikátorokban. A tekintete ugyan megszokásból folyamatosan a környezetét kutatja, de a gondolatai közben egy fűszeres, forró, sötét ital körül járnak. A vértje ha valamennyit le is fog a dokkok kövein felvert vízpárával kevert hidegből, azért mégsem egy prém vagy bunda. Az arcán különösebben nem látszik meg, a szemöldöke azonban rosszkedvűen vonódik össze a homlokán. Megszokhatta volna, mégis átkozza inkább az itteni a klímát.
Sötét a víz is, sötét az ég, a hullámtörő kijjebb meghúzódó vonala felé tekintve meg sem tudná mondani, hol ér véget az egyik, s hol kezdődik a másik. Egyetlen pillantás, amit a dokkok egy zsúfoltabb részén mellette ellépő alakra vet. Idegenül nehéz a tarsolya súlya az övén. Nyugodtak a léptek, amikkel a kikötött gályák és vitorlások sora mellett halad, amíg meg nem akad végül a szeme egy kivilágítottabb hajótestre festett néven a sok között.
A lábai alatt érzi a móló köveinek rohanó víz erejét. Nem szívesen lenne most odakint a nyílt vízen. A fedélzetre vezető széles palló aljában áll meg, onnan pillantva csak a pakoló matrózok felé. Az egyik futólag néz a szélben szoborként álldogáló sötét alakra. Biccentés nélkül figyeli a hátat fordító tengerészt. Talán szól a kapitánynak, s az lejön elé. Maga fel nem szívesen menne.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.22 17:02:53
962. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-13 19:15:10
Üzenet elküldve: 2024-11-13 19:15:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
*Ahogy feltűnnek az első kőépítmények, lekászálódik a ló hátáról. Gyengéden végigsimít hátasának oldalán, majd kezébe veszi a kantárt, hogy gyalogszerrel vezethesse tovább a lovat. Egyrészt így nem kell kerülgetnie senkit, másrészt nem is kelt akkora feltűnést. Szemben Artheniorral ugyanis, itt kevesen kapaszkodnak nyeregbe és azokat is alaposan megnézik. Hisz ki lóháton jön, az általában észak felől érkezik. Nem, mintha tartana a kósza tekintetektől; aki ahhoz van szokva, hogy több ezer ember szeme láttára gyilkoljon, azt aligha zavarhatja ilyesmi. Még akkor is, ha a patkányok nem szívelik oly nagyon. Elvégre megölt egyet közülük. Tette persze ezt fair küzdelemben, de a vér után mindig marad egy adós.
Pontosan tudja, merre van a fogadó, s nem is tétovázik sokat. Sietős léptekkel indul neki a szűk, macskaköves utcáknak.*
Pontosan tudja, merre van a fogadó, s nem is tétovázik sokat. Sietős léptekkel indul neki a szűk, macskaköves utcáknak.*
961. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-12 19:39:02
Üzenet elküldve: 2024-11-12 19:39:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Ril talán még nem ismeri azt a közmondást, hogy néha a szemét között lehet a legnagyobb kincsekre bukkanni. Na jó, Nori sem ismeri, de attól még igaz. Ahogy az is, hogy ami valakinek szemét, az másnak kincs, de ez a mondás meg egyszerűen nem illik most ide. A lényeg csupán annyi, hogy bizony a Kikötő is rejt magában egy különleges helyet, ahol az ott töltött idő még arra is képes, hogy elfelejtsék, milyen halszagtól bűzös, részeges haramiáktól hangos, bűntől és ármánytól fertőzött hely is ez a pöcegödör.
Nori érzi a derekán megfeszülő karokat, Árnyék pedig minden erejét beleadja, hogy utasait minél gyorsabban eljuttassa a célhoz. Ő is a világítótorony fénye alapján szokott tájékozódni, már nem a ló, hanem a gazdája. Talán az az egyetlen fényforrás a világon, amit szeret. Olyan szép és megnyugtató, hát még a szirt. Mikor ott áll, csak a mélybe nézve látja a háborgó tengert és a pusztítást, amit a végtelen mélységben nyugvó köveken hajt végre. Jóleső a tudat, hogy a rossz, mint olyan, odalent történik, de ő magasan, a szirt tetején áll. Biztonságban. Egyszer majdnem ledobták már onnan a bizalom kérdését feszegetve. Valahol jogosan, mert nem bízott egy percig sem a tündérben, de vak volt, és azt az elvakult engedelmességet ő bizalomként élte meg. Nem az volt.
A dokkokhoz érve lefékezi a lovat, de le nem száll róla. Csak azért állt meg, hogy a kimerítő vágta után hagyjon némi pihenőt szerencsétlen párának, de vár még rájuk egy út. Nem olyan megterhelő, mint a rohanás, és a végén meleg szoba, finom ételek és puha ágy várja majd őket. A két lányt legalábbis biztosan, de Árnyék sem panaszkodhat majd. Jó helye lesz neki is.*
- A lakónegyed mögött, a legrondább házakon túl, néhány utcával arrébb eldugva van egy ösvény, annak a végében pedig kikötői mércével egy palota. Sellőháznak hívják. Az egy… furcsa fogadó. Szerintem a Kikötő nagykutyái állnak mögötte, akik annyira fürödnek a pénzben, hogy már elverni sem tudják. Franc tudja, az biztos, hogy tele van kurvákkal, de ami még jobb, hogy tényleg úgy érzed magad, mintha egy olyan álomba csöppentél volna, ahol mindenki más szerint te vagy a királynő. Ott fogunk ma este aludni. Kurvák nélkül. Hacsak nem akarsz magadnak egyet jó drágán.
*Ismerteti azt a bizonyos nagy ötletet, és a választ igazán meg sem várva, már fordítja Árnyékot először a lakónegyed irányába, hogy azon átvágva a Sellőház felé vegyék az irányt.*
*Ril talán még nem ismeri azt a közmondást, hogy néha a szemét között lehet a legnagyobb kincsekre bukkanni. Na jó, Nori sem ismeri, de attól még igaz. Ahogy az is, hogy ami valakinek szemét, az másnak kincs, de ez a mondás meg egyszerűen nem illik most ide. A lényeg csupán annyi, hogy bizony a Kikötő is rejt magában egy különleges helyet, ahol az ott töltött idő még arra is képes, hogy elfelejtsék, milyen halszagtól bűzös, részeges haramiáktól hangos, bűntől és ármánytól fertőzött hely is ez a pöcegödör.
Nori érzi a derekán megfeszülő karokat, Árnyék pedig minden erejét beleadja, hogy utasait minél gyorsabban eljuttassa a célhoz. Ő is a világítótorony fénye alapján szokott tájékozódni, már nem a ló, hanem a gazdája. Talán az az egyetlen fényforrás a világon, amit szeret. Olyan szép és megnyugtató, hát még a szirt. Mikor ott áll, csak a mélybe nézve látja a háborgó tengert és a pusztítást, amit a végtelen mélységben nyugvó köveken hajt végre. Jóleső a tudat, hogy a rossz, mint olyan, odalent történik, de ő magasan, a szirt tetején áll. Biztonságban. Egyszer majdnem ledobták már onnan a bizalom kérdését feszegetve. Valahol jogosan, mert nem bízott egy percig sem a tündérben, de vak volt, és azt az elvakult engedelmességet ő bizalomként élte meg. Nem az volt.
A dokkokhoz érve lefékezi a lovat, de le nem száll róla. Csak azért állt meg, hogy a kimerítő vágta után hagyjon némi pihenőt szerencsétlen párának, de vár még rájuk egy út. Nem olyan megterhelő, mint a rohanás, és a végén meleg szoba, finom ételek és puha ágy várja majd őket. A két lányt legalábbis biztosan, de Árnyék sem panaszkodhat majd. Jó helye lesz neki is.*
- A lakónegyed mögött, a legrondább házakon túl, néhány utcával arrébb eldugva van egy ösvény, annak a végében pedig kikötői mércével egy palota. Sellőháznak hívják. Az egy… furcsa fogadó. Szerintem a Kikötő nagykutyái állnak mögötte, akik annyira fürödnek a pénzben, hogy már elverni sem tudják. Franc tudja, az biztos, hogy tele van kurvákkal, de ami még jobb, hogy tényleg úgy érzed magad, mintha egy olyan álomba csöppentél volna, ahol mindenki más szerint te vagy a királynő. Ott fogunk ma este aludni. Kurvák nélkül. Hacsak nem akarsz magadnak egyet jó drágán.
*Ismerteti azt a bizonyos nagy ötletet, és a választ igazán meg sem várva, már fordítja Árnyékot először a lakónegyed irányába, hogy azon átvágva a Sellőház felé vegyék az irányt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1128-1147