*A város temploma sok hasonlóságot mutat a kolostorral, ahol Iriana menedékre lelt. Számára nyugalmat és megértést jelentett ez a grandiózus épület. Egy hely, ahol nem kell magyarázkodnia, és szavak nélkül is megértik őt. Olyan ritka ez, olyan békés…*
~ Talán itt volna az ideje, hogy… hagyjam magam megérinteni a mágia által. Igen, titkon valahol ebben reménykedtem, hogy belebotlok majd egy templomba, és meggyőzhetem magam, hogy most eljött az idő. Kár, hogy szándékosan erre tettem kitérőt, mert már messziről láttam, hogy ez nem egy hétköznapi épület. Az egész sokkal költőibb lenne, és nem érezném magam ilyen ramatyul. Tényleg ennyire szánalmas volnék? *teszi fel a kérdést az egyik gigantikus szobornak, miután már a templom falain belülre lépett. A szobor némán ráncolja tovább a szemöldökét, valószínűleg már pár száz éve ezt csinálja.* ~ Nem tudom, hogy rám vagy-e ilyen mérges, vagy csak amiatt mérgelődsz, hogy ilyen előnytelenül faragtak kőbe. Édesapám is farigcsált dolgokat, legalábbis én csak így fogalmazom meg, az egyszerűbb embereknek aligha lehet elmagyarázni az ékszerkészítés tudományát. * Iriana a középen magasodó kőoltárt méregeti egy picit, de aztán visszafordul újdonsült csevegő társához, aki remélhetőleg jól tud gondolatokat olvasni.*
~ Vajon te boldog vagy ezzel az egésszel? Csináltál valami fontosat, valami jót, esetleg csak nagyon erős voltál, a lényeg, hogy letettél valamit az asztalra – ahogy mi halandók mondjuk –, és most itt kövesedsz. Hízelgő ez, vagy turistalátványossággá alacsonyít? Esetleg mindig is ez volt a célod? A hírnév, a szeretet bármi áron? És ha igen, akkor a hatalom vett rá téged erre a gondolkodásmódra, vagy csak ilyennek születtél? *A lány elérzékenyült, de folytatta* Én azt hiszem mágusnak születtem… de ha most tovább sétálok, akkor száz, kétszáz, ezer év múlva lehet én állok majd a helyeden, valami eszement becenévvel. Ha most tovább sétálok, akkor olyan erők birtokába juthatok, amikről eddig csak olvashattam. Persze, nem félek attól, hogy holnap már kettészelem a golyóbist, de holnapután… nem tudom mi lesz holnapután.
*Iriana még jobban a fejébe húzza a csuklyáját, és nagy tündérléptekkel elindul előre. Bármennyire is szeretné elrejteni a szívverését, a cipői épp úgy olyan sebesen csattognak, mint a létfenntartó szerve.*