*Mordach természetes vérvörös szemeibe a sok olvasás általi pirosság is kiül, miközben szemei ide-oda cikáznak a betűk között. Már vagy három órája bújja csak a könyveket, s szívja magába a levegő mágia tudását. Érzi magában, hogy nagy hasznára lesz ez a tudás, s hogy ezzel még előnyösebben tud harcolni, mint eddig.
Mikor úgy érzi, hogy elméje túlságosan elfáradt további ismeretek befogadásához, becsukja a könyvet, majd visszaviszi a könyvtárba. Ott még elidőzik egy kicsit, s mikor feljönne, két alakra lesz figyelmes a távolban. A templom jó akuszitikájának köszönhetően ki lehet venni, miről csevegnek. Alakjukból csak annyi vehető ki, hogy az egyik egy apró teremtmény, a másik pedig egy magasabb, minden bizonnyal nő.
A vörös hajú úgy dönt, hogy kicsit hallgatózik a sötétben, nem zavarja meg őket, más elfoglaltsága jelenleg úgysem akad. Így hát leül az egyik pad mögé, hátát nekitámasztja, térdig érő haját pedig ölébe simítja. Szó esik a hazugságról, származásról, bókokról... Ez idő alatt Mordachot majd' az álom nyomja el, ám fejét azonnal felkapja, mikor valami csúf dallam száll füleibe. "Te jó ég, az összes törpének ilyen förtelmes a hangja?!" Szörnyülködik magában, mire végre alább hagy ez a zaj, s az időközben gyülekezett szerzetesek eltűnnek, a templom ajtaja pedig kitárul, s az apró teremtmény távozik is rajta.
A férfi úgy dönt, hogy mivel eleget ült már a hideg kövön, feláll, s távozik. Mikor lábait kiegyenesíti, az ablakból pont rá vetül a fény, ezzel pedig felfedve kilétét. Kicsit világosabb lett, minden bizonnyal a nap feltűnő sugarai miatt, így a távolban észreveszi azt a hölgyeményt, aki eddig beszélt. Mintha egy kis zavar látszódna rajta, így Mordachban rögtön felvillan a lovagi ösztön, s odalép hozzá.*
- Hölgyem... Remélem, az a törp nem kellemetlenkedett önnel.