Archívum - Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 195 (3881. - 3900. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4103-4122
3900. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 19:50:58
Üzenet elküldve: 2019-01-23 19:50:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Bárki azt mondhatná, hogy tétlen szemlélője az eseményeknek, hisz csak az elf lányt tartja. Sem a kaszásokkal nem kel birokra, se nem segíti társait, hogy bejussanak az oltár elé, hogy a felettük lüktető, madáralakú ragyogás összefonódhasson.
Ám belül hatalmas harcot vív, talán erre mondják, hogy ínszakasztó erővel tartja vissza Hanlorent, hogy ne nyelje el a feneketlennek tetsző vértócsa, amely a meggyalázott oltárból szivárog.
A szentségtelen matéria lassan teljesen elnyeli a kezei közt fohászkodó lányt, bármennyire is harcol az erő ellen, amely magának követeli. Minden idegszálával összpontosítja testének erejét, szinte érzi az elpattanó izomrostokat, inakat a karjában, vállában, de nem ereszti el Hanlorent.
Szemhéjának függönyén átszűrődik a fény, amellyel a ragyogásból font madarak a csuhásoknak rontanak, kintről hangokat hall, zendülő, Eeyrt éltető szavakat, ahogy a városiak rohamra indulnak, hogy feltartsák Sa'Tereth szolgáit.
De nem fordítja el tekintetét, hogy felnézzen a fényre, hogy megnézze a városiak hősies harcát és elhullásukat. Hanlorent nézi csak, a mélykék szemeket, hogy biztosítsa a lányt, hogy nem fogja elengedni, nem fogja hagyni, hogy a sötétségé legyen.
Egy pillanat csak, ahogy fogást vált és alámerül a mocsokban, hogy kitartsa az elf papnőt. Ha rá jobban hatott a húzás és a csuhátlan csuhásra kevésbé, akkor a helycserélésnek használnia kell. Nyakig merülne a vértócsában, ahogy megpróbál helyet cserélni Hanlorennel, hisz hallja az újra megszólaló imát, ha nem is a füleivel, de a lelkével. Ő nem tud imádkozni, ő nem tudja szellemének erejét fordítani a halál ellen. Ő a testével küzd, az évtizedek harcával tökéletességre törekedő szerzetes tudásával, fizikai felkészültségével, ellenállásával a fájdalommal szemben.*
- Ne hagyd abba. *Suttogja, ha sikerült magára vonnia az újult erővel fellobbanó oltár haragját. Maga merül el, ha kell a vérben, hogy Hanloren folytathassa a mágiát és végre kiűzhessék onnan Sa'Terethet. Ha őt el is nyeli a vér, de társai győznek, már boldog lehet.*
*Bárki azt mondhatná, hogy tétlen szemlélője az eseményeknek, hisz csak az elf lányt tartja. Sem a kaszásokkal nem kel birokra, se nem segíti társait, hogy bejussanak az oltár elé, hogy a felettük lüktető, madáralakú ragyogás összefonódhasson.
Ám belül hatalmas harcot vív, talán erre mondják, hogy ínszakasztó erővel tartja vissza Hanlorent, hogy ne nyelje el a feneketlennek tetsző vértócsa, amely a meggyalázott oltárból szivárog.
A szentségtelen matéria lassan teljesen elnyeli a kezei közt fohászkodó lányt, bármennyire is harcol az erő ellen, amely magának követeli. Minden idegszálával összpontosítja testének erejét, szinte érzi az elpattanó izomrostokat, inakat a karjában, vállában, de nem ereszti el Hanlorent.
Szemhéjának függönyén átszűrődik a fény, amellyel a ragyogásból font madarak a csuhásoknak rontanak, kintről hangokat hall, zendülő, Eeyrt éltető szavakat, ahogy a városiak rohamra indulnak, hogy feltartsák Sa'Tereth szolgáit.
De nem fordítja el tekintetét, hogy felnézzen a fényre, hogy megnézze a városiak hősies harcát és elhullásukat. Hanlorent nézi csak, a mélykék szemeket, hogy biztosítsa a lányt, hogy nem fogja elengedni, nem fogja hagyni, hogy a sötétségé legyen.
Egy pillanat csak, ahogy fogást vált és alámerül a mocsokban, hogy kitartsa az elf papnőt. Ha rá jobban hatott a húzás és a csuhátlan csuhásra kevésbé, akkor a helycserélésnek használnia kell. Nyakig merülne a vértócsában, ahogy megpróbál helyet cserélni Hanlorennel, hisz hallja az újra megszólaló imát, ha nem is a füleivel, de a lelkével. Ő nem tud imádkozni, ő nem tudja szellemének erejét fordítani a halál ellen. Ő a testével küzd, az évtizedek harcával tökéletességre törekedő szerzetes tudásával, fizikai felkészültségével, ellenállásával a fájdalommal szemben.*
- Ne hagyd abba. *Suttogja, ha sikerült magára vonnia az újult erővel fellobbanó oltár haragját. Maga merül el, ha kell a vérben, hogy Hanloren folytathassa a mágiát és végre kiűzhessék onnan Sa'Terethet. Ha őt el is nyeli a vér, de társai győznek, már boldog lehet.*
3899. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 18:51:54
Üzenet elküldve: 2019-01-23 18:51:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Hirtelen merül alá az undorító, meleg vértócsában. Nem a vöröslő, örvénylő folyadék a legszörnyűbb körülötte, hanem a tudat, hogy nem érzi az alját. Feneketlen.
Pyctára tekint, kinek arcán már nem látszik az a szenvtelen ridegség, mi korábban úgy honolt rajta, mintha mindig is ott lett volna. Most úgy küzd érte, mintha a világ sorsa múlna rajta.
Lassan elnyeli őt az oltár mocska, szinte szeme előtt van, miként húzza a mélybe az a sötét erő, mi egész testét tartja már gúzsban.
Azonban nem csak az élete a tét, a templom, a város jövője az talán, minek ma el kell dőlnie. Behunyja szemét és gyengén, el-elcsukló hangon kezdi formálni a jól ismert szavakat. Ha őt el is nyeli a sötétség, nem győzhet. Túl sok vér folyt már.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
*Hirtelen merül alá az undorító, meleg vértócsában. Nem a vöröslő, örvénylő folyadék a legszörnyűbb körülötte, hanem a tudat, hogy nem érzi az alját. Feneketlen.
Pyctára tekint, kinek arcán már nem látszik az a szenvtelen ridegség, mi korábban úgy honolt rajta, mintha mindig is ott lett volna. Most úgy küzd érte, mintha a világ sorsa múlna rajta.
Lassan elnyeli őt az oltár mocska, szinte szeme előtt van, miként húzza a mélybe az a sötét erő, mi egész testét tartja már gúzsban.
Azonban nem csak az élete a tét, a templom, a város jövője az talán, minek ma el kell dőlnie. Behunyja szemét és gyengén, el-elcsukló hangon kezdi formálni a jól ismert szavakat. Ha őt el is nyeli a sötétség, nem győzhet. Túl sok vér folyt már.*
A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.
3898. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 09:51:11
Üzenet elküldve: 2019-01-23 09:51:11
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A súrlódó hang egyre erőteljesebb, mintha csak furcsa, nem e világi gépek mozgatnák a négy jelenést, forgásuk töretlen, de még nem haladnak egy tapodtat sem előre, bár mindegyik arca lassan az oltárral egy vonalban helyezkedik el. A kitárt templomajtót hirtelen szél kezdi el csapkodni, az ajtót melyen a csapat imént bejött hangos robajjal vágja ki, hogy aztán sarokpántjain táncoltassa. Némi havat is bekavar mi pernyeként borítja el a templom kövezetét, akárha csak halottak hamvai lennének.
Pycta erőfeszítéseit korábban siker koronázza, s az erőlködéstől fogai között kiszűrődő hördülése betölti a teret, s a templom ajtóban lassan kíváncsi tekintetek kezdenek megjelenni, kik eddig a háttérbe húzódva csendesen hallgattak. A tekintetek némelyike olykor egymásra néz, máskor a lényekre, s a küzdő csapatra, ezeken a szemeken hamarosan nem csak a kíváncsiság, hanem az elszántság is kezd megjelenni. Ezt fémjelzik, az egyre hevesebb sóhajok is.
Hanloren könyörgésével egy időben indul Quantall a kardjáért, mit érdekes módon könnyedén felvesz a földről, a jelenés ezúttal nem reagál. Más is történik, mert Han szavaira az oltár felett összefonódó madáralakokból hirtelen apró fénycafatok válnak le, s elemi erővel indulnak meg a lány felé. Pycta is érezheti, ahogyan a lány testébe csapódnak, néhány pillanatig még látszik, ahogy bőrén izzanak fel vakítóan sárga fénnyel, akárha csak a nap egy kicsin falatja volna. A becsapódással egy időben a lány teste megmerevedik, s a ki tudja kihez intézett kérése meghallgatásra talál.
Quantall azokban a pillanatokban löki előre kezét, mikor a lények forgása megáll, s hirtelen nekilóduló mozgással indulnak meg az oltár felé négy felől. A varászló alaposan meglepődhet, hisz talán ilyesfajta történésre nem számíthatott, de szerencséje van, mert ezúttal kiválóan választott. Halk pukkanás hallatszik csak, ahogy a lilás színezetű energialövedék egészen pontosan a lény arcába trafál. A hirtelen mozgás bőséggel lassul, további időt nyertek ezzel. Quantall varázslatával egy időben azonban a Pyctáék feje felett kerengő összefonódó madáralakok is aktiválják magukat, s egy-egy napszínű folt vágódik előbb az oltár másik oldalánál közeledő, aztán a templomajtónál meglóduló egy-egy materializálódott jelenés felé is.
Natalayda mindezeknek szemtanúja lehet, de neki mást szánt a sors, a kezében halványan világító csonk abban a pillanatban felizzik, mikor a torzóhoz ér. A még testen lévő másik kéz tenyerén, hasonlatos módon világlik fel a fény, s egyből párját keresve kezd kutakodásba. Quantall időt nyert, ha ő ios úgy gondolja tud segíteni, ráadásul hirtelen más zajok vegyülnek a szinte hörgő küzdelem árnyékába. Emberek, elfek, törpök, s megannyi szerzetek kezdenek bátor tekintettel a templomba özönleni, mindenki kezében bot, fáklya, vagy üvegszilánk, esetleg egy rövidebb székláb. Ahogy a kiáltásuk felharsan, megdobban a szív, s a gerincen bizsergető érzés futhat végig, miképp egyesek hátán minden szőrszál felállhat, mert a csoport elszánt haragja és tenni akarása már hangban is megmutatkozik. Nyakukon az erek kidagadnak, s torkuk szinte bereked, amint berontanak:*
- EEEEYYYÉÉÉÉÉRT!!! ÉÉÉRTETEEEEK! *Akárha elkeseredett talpalatnyi hazáját védő katonák sora lenne, szinte azonnal a másik két jelenésre rontanak, kik a templomajtóhoz a legközelebb állnak, s a madarak erejétől fogva kissé lassabban, de az oltár felé tartanak. Amint az egyik az első csapást elszenvedi, kaszája módszeres aprításba kezd. Nem kímélve senkit és semmit, nemre, fajra és életkorra tekintet nélkül vág és arat, freccsen a vér a templom padlóján. Nem számít. Már semmi sem számít, mert a lelkület töretlen, s úgy látszik, ha az artheniori népességnek írmagja sem marad, akkor is feltartják a két dögöt. Bátor tett, de vajh mennyi áldozattal jár majd a törekvés? A csapaton múlik, ahogyan e figyelemelterelő mozzanatok alatt a véroltár izzó haraggal lobban fel, s az eddig kifejtett erő többszörösét zúdítja Hanlorenre. A lány már feladni látszik a küzdelmet, de Pycta kitartó, melyet elkötelezettségéből merít. Az utolsó pillanatban állítja meg a szívóerőt, így Hanloren immár váll felettig merül a vérbe, s felkarjának közepétől kilógó karjába tud csak az elf kapaszkodni. Utolsó és perdöntő pillanatok következnek. Talán, ha Han és Quantall is elmormolna egy imát, az is segíthetne, miképp Pyctára és Natalaydára is az utolsó nagy próba vár. Az artheniori támadók száma erőteljesen fogy, a kaszák, akárha nyár delelőjén, kitartóan döntik a kalászt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A súrlódó hang egyre erőteljesebb, mintha csak furcsa, nem e világi gépek mozgatnák a négy jelenést, forgásuk töretlen, de még nem haladnak egy tapodtat sem előre, bár mindegyik arca lassan az oltárral egy vonalban helyezkedik el. A kitárt templomajtót hirtelen szél kezdi el csapkodni, az ajtót melyen a csapat imént bejött hangos robajjal vágja ki, hogy aztán sarokpántjain táncoltassa. Némi havat is bekavar mi pernyeként borítja el a templom kövezetét, akárha csak halottak hamvai lennének.
Pycta erőfeszítéseit korábban siker koronázza, s az erőlködéstől fogai között kiszűrődő hördülése betölti a teret, s a templom ajtóban lassan kíváncsi tekintetek kezdenek megjelenni, kik eddig a háttérbe húzódva csendesen hallgattak. A tekintetek némelyike olykor egymásra néz, máskor a lényekre, s a küzdő csapatra, ezeken a szemeken hamarosan nem csak a kíváncsiság, hanem az elszántság is kezd megjelenni. Ezt fémjelzik, az egyre hevesebb sóhajok is.
Hanloren könyörgésével egy időben indul Quantall a kardjáért, mit érdekes módon könnyedén felvesz a földről, a jelenés ezúttal nem reagál. Más is történik, mert Han szavaira az oltár felett összefonódó madáralakokból hirtelen apró fénycafatok válnak le, s elemi erővel indulnak meg a lány felé. Pycta is érezheti, ahogyan a lány testébe csapódnak, néhány pillanatig még látszik, ahogy bőrén izzanak fel vakítóan sárga fénnyel, akárha csak a nap egy kicsin falatja volna. A becsapódással egy időben a lány teste megmerevedik, s a ki tudja kihez intézett kérése meghallgatásra talál.
Quantall azokban a pillanatokban löki előre kezét, mikor a lények forgása megáll, s hirtelen nekilóduló mozgással indulnak meg az oltár felé négy felől. A varászló alaposan meglepődhet, hisz talán ilyesfajta történésre nem számíthatott, de szerencséje van, mert ezúttal kiválóan választott. Halk pukkanás hallatszik csak, ahogy a lilás színezetű energialövedék egészen pontosan a lény arcába trafál. A hirtelen mozgás bőséggel lassul, további időt nyertek ezzel. Quantall varázslatával egy időben azonban a Pyctáék feje felett kerengő összefonódó madáralakok is aktiválják magukat, s egy-egy napszínű folt vágódik előbb az oltár másik oldalánál közeledő, aztán a templomajtónál meglóduló egy-egy materializálódott jelenés felé is.
Natalayda mindezeknek szemtanúja lehet, de neki mást szánt a sors, a kezében halványan világító csonk abban a pillanatban felizzik, mikor a torzóhoz ér. A még testen lévő másik kéz tenyerén, hasonlatos módon világlik fel a fény, s egyből párját keresve kezd kutakodásba. Quantall időt nyert, ha ő ios úgy gondolja tud segíteni, ráadásul hirtelen más zajok vegyülnek a szinte hörgő küzdelem árnyékába. Emberek, elfek, törpök, s megannyi szerzetek kezdenek bátor tekintettel a templomba özönleni, mindenki kezében bot, fáklya, vagy üvegszilánk, esetleg egy rövidebb székláb. Ahogy a kiáltásuk felharsan, megdobban a szív, s a gerincen bizsergető érzés futhat végig, miképp egyesek hátán minden szőrszál felállhat, mert a csoport elszánt haragja és tenni akarása már hangban is megmutatkozik. Nyakukon az erek kidagadnak, s torkuk szinte bereked, amint berontanak:*
- EEEEYYYÉÉÉÉÉRT!!! ÉÉÉRTETEEEEK! *Akárha elkeseredett talpalatnyi hazáját védő katonák sora lenne, szinte azonnal a másik két jelenésre rontanak, kik a templomajtóhoz a legközelebb állnak, s a madarak erejétől fogva kissé lassabban, de az oltár felé tartanak. Amint az egyik az első csapást elszenvedi, kaszája módszeres aprításba kezd. Nem kímélve senkit és semmit, nemre, fajra és életkorra tekintet nélkül vág és arat, freccsen a vér a templom padlóján. Nem számít. Már semmi sem számít, mert a lelkület töretlen, s úgy látszik, ha az artheniori népességnek írmagja sem marad, akkor is feltartják a két dögöt. Bátor tett, de vajh mennyi áldozattal jár majd a törekvés? A csapaton múlik, ahogyan e figyelemelterelő mozzanatok alatt a véroltár izzó haraggal lobban fel, s az eddig kifejtett erő többszörösét zúdítja Hanlorenre. A lány már feladni látszik a küzdelmet, de Pycta kitartó, melyet elkötelezettségéből merít. Az utolsó pillanatban állítja meg a szívóerőt, így Hanloren immár váll felettig merül a vérbe, s felkarjának közepétől kilógó karjába tud csak az elf kapaszkodni. Utolsó és perdöntő pillanatok következnek. Talán, ha Han és Quantall is elmormolna egy imát, az is segíthetne, miképp Pyctára és Natalaydára is az utolsó nagy próba vár. Az artheniori támadók száma erőteljesen fogy, a kaszák, akárha nyár delelőjén, kitartóan döntik a kalászt.*
3897. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-22 23:38:28
Üzenet elküldve: 2019-01-22 23:38:28
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Tényleg történik valami, amikor a két elfhez közelít. Tényleg szabadulna a madár a nőstény kézcsonkjáról is, a maszkosnak igaza volt, de mégsem jó valami. Hátrakapja fejét, Quantall és a csuklyás harca nem hosszú, de kettős érzelmeket ébreszt a lányban, mivel hősnek hős a mélységi ifjú, és ez nem véletlen, de gyakorolt vele a barakkban, és akkor Naty könnyűszerrel fölébe kerekedett.
Itt áll a két küzdelem közt, és lázasan jár az agya. Quantall kardja a kövön csattan, visszhangot verve Naty fejében.*
- Ne! Quant... *kiáltja, bár valószínűleg hiába, mert a mélységi ifjú úgysem a szavak nyomán cselekszik, hanem a szíve szerint.
Natalayda úgy emlékszik a tisztáson is mutatta a lány, és mintha mindkét kezén lett volna valami, de le is pillant, a csonkra. A látványtól bukfencet vet gyomra, bár túl sok minden nem tud kikívánkozni belőle. Egy fél madárszárnyat lát a tenyerén, ami nem lehet teljes a párja nélkül. Hát ezért vergődne a madár? Mert hiányzik a másik fele?
Visszasiet a holthoz, s ha Quantall felé tart, úgy tőmondatokkal próbálja elmondani neki.*
- Kell a másik fele. Gyere, segíts! Vigyük közelebb a lány testét! Segíts, gyorsan! *Igyekszik valami másra összpontosítani, és nem arra, hogy egy fejetlen, félkarú holttestet akar cipelni, mikor lehajol, hogy a gondolatot tettekké formálja. Akár egyedül is odacibálja, hisz látta, hogy a másik két madárhoz kívánkozna a mélységi lányé is, akárcsak az övé, így más megoldás aligha van.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Tényleg történik valami, amikor a két elfhez közelít. Tényleg szabadulna a madár a nőstény kézcsonkjáról is, a maszkosnak igaza volt, de mégsem jó valami. Hátrakapja fejét, Quantall és a csuklyás harca nem hosszú, de kettős érzelmeket ébreszt a lányban, mivel hősnek hős a mélységi ifjú, és ez nem véletlen, de gyakorolt vele a barakkban, és akkor Naty könnyűszerrel fölébe kerekedett.
Itt áll a két küzdelem közt, és lázasan jár az agya. Quantall kardja a kövön csattan, visszhangot verve Naty fejében.*
- Ne! Quant... *kiáltja, bár valószínűleg hiába, mert a mélységi ifjú úgysem a szavak nyomán cselekszik, hanem a szíve szerint.
Natalayda úgy emlékszik a tisztáson is mutatta a lány, és mintha mindkét kezén lett volna valami, de le is pillant, a csonkra. A látványtól bukfencet vet gyomra, bár túl sok minden nem tud kikívánkozni belőle. Egy fél madárszárnyat lát a tenyerén, ami nem lehet teljes a párja nélkül. Hát ezért vergődne a madár? Mert hiányzik a másik fele?
Visszasiet a holthoz, s ha Quantall felé tart, úgy tőmondatokkal próbálja elmondani neki.*
- Kell a másik fele. Gyere, segíts! Vigyük közelebb a lány testét! Segíts, gyorsan! *Igyekszik valami másra összpontosítani, és nem arra, hogy egy fejetlen, félkarú holttestet akar cipelni, mikor lehajol, hogy a gondolatot tettekké formálja. Akár egyedül is odacibálja, hisz látta, hogy a másik két madárhoz kívánkozna a mélységi lányé is, akárcsak az övé, így más megoldás aligha van.*
3896. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-22 15:29:24
Üzenet elküldve: 2019-01-22 15:29:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//A templom átka//
*Az üzenetnek Quantall most sem tudja hasznát venni. A "kerüld el" vagy a "fejére célozz" vagy hasonló tanácsoknak nagyobb hasznát venné. Ő amúgy is vigyázni szokott. Most is teljes vértben mágikus fegyverrel akar nekitámadni a lénynek. Számít is mindenre csak arra nem, hogy az ellenfelét a mágikus fegyver se fogja. Erre nem számított. Felszisszen ahogy a kasza egy csapással söpri ki a kezéből a fegyverét és csak valami rég betanult mozdulatnak köszönheti csak, hogy őt magát elkerülte a fegyver. Az arctalan csuklyás sötétség pedig már vissza is fordult az oltár felé. Ha nem kellett túl közel menni a lényhez akkor Quantall felvette a fegyverét és eltette. Látta, hogy legalább Naty túljutott és ott van már. És, azt is, hogy valami madár megjelent. Nem értette, hogy ki küldte, de azt hogy fényes volt jó dolognak sejtette.*
-Akárki is vagy tudsz segíteni. Le tudod őt foglalni? Ha nem akkor menj az oltárhoz segíteni a többieknek.
*Akár megtette akár nem. Quantall megpróbálkozott egy mana lövedék varázslattal. Ha sikerülne legalább egy kicsit lelassítania a lényt talán sikerülne átcsusszannia mellette. Sóhajt egyet majd megindul. Ha kell vállal lök egyet és igyekszik minél hamarabb kikerülni a kasza távolságából. Úgy számolja, hogy talán csak akkor kell számítania támadásra ha hozzáér az árnyhoz. Örülne ha anélkül tudna eljutni mellette. Most két kézzel fogja a kardját, hogy ha kell most jobban tudjon védekezni vele. Ne tudja olyan könnyen kicsapni a kezéből. Kockázatos megoldás, de a mágus úgy hiszi most nincs sok idejük és szükség van rá. Ha sikerül túljutnia a lényen akkor megindul az oltár felé.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
*Az üzenetnek Quantall most sem tudja hasznát venni. A "kerüld el" vagy a "fejére célozz" vagy hasonló tanácsoknak nagyobb hasznát venné. Ő amúgy is vigyázni szokott. Most is teljes vértben mágikus fegyverrel akar nekitámadni a lénynek. Számít is mindenre csak arra nem, hogy az ellenfelét a mágikus fegyver se fogja. Erre nem számított. Felszisszen ahogy a kasza egy csapással söpri ki a kezéből a fegyverét és csak valami rég betanult mozdulatnak köszönheti csak, hogy őt magát elkerülte a fegyver. Az arctalan csuklyás sötétség pedig már vissza is fordult az oltár felé. Ha nem kellett túl közel menni a lényhez akkor Quantall felvette a fegyverét és eltette. Látta, hogy legalább Naty túljutott és ott van már. És, azt is, hogy valami madár megjelent. Nem értette, hogy ki küldte, de azt hogy fényes volt jó dolognak sejtette.*
-Akárki is vagy tudsz segíteni. Le tudod őt foglalni? Ha nem akkor menj az oltárhoz segíteni a többieknek.
*Akár megtette akár nem. Quantall megpróbálkozott egy mana lövedék varázslattal. Ha sikerülne legalább egy kicsit lelassítania a lényt talán sikerülne átcsusszannia mellette. Sóhajt egyet majd megindul. Ha kell vállal lök egyet és igyekszik minél hamarabb kikerülni a kasza távolságából. Úgy számolja, hogy talán csak akkor kell számítania támadásra ha hozzáér az árnyhoz. Örülne ha anélkül tudna eljutni mellette. Most két kézzel fogja a kardját, hogy ha kell most jobban tudjon védekezni vele. Ne tudja olyan könnyen kicsapni a kezéből. Kockázatos megoldás, de a mágus úgy hiszi most nincs sok idejük és szükség van rá. Ha sikerül túljutnia a lényen akkor megindul az oltár felé.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
3895. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-21 22:08:12
Üzenet elküldve: 2019-01-21 22:08:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Estrothim//
- Valóban? *Elmosolyodva bólint a férfi felé.* Ezt őszinte örömmel hallom!
*És valóban. Nem mintha kifejezetten a férfi személye keltene benne ekkora boldogságot, egyszerűen csak az, hogy valamiféle kíséretet mégis csak kap maga mellé. Egy szál tőrével egyedül nem sokra menne, főleg hogy még használni sem tudja.*
- Nem, tényleg nem volna az. Na de így ezt a problémát meg is oldottuk, nem igaz?
*Azzal a lendülettel fel is áll a székről, és elindul kifelé intve a férfinak, hogy kövesse. Fél szemét azért rajta tartja, hisz nem ismeri, és ugye jobb félni, mint megijedni.
Kapucnit fejébe húzza, és egy pillanatra megáll átgondolni, honnan lenne a legtanácsosabb megközelíteni a kovácsműhelyt.*
- Te mit gondolsz, hogy a legbiztonságosabb?
- Valóban? *Elmosolyodva bólint a férfi felé.* Ezt őszinte örömmel hallom!
*És valóban. Nem mintha kifejezetten a férfi személye keltene benne ekkora boldogságot, egyszerűen csak az, hogy valamiféle kíséretet mégis csak kap maga mellé. Egy szál tőrével egyedül nem sokra menne, főleg hogy még használni sem tudja.*
- Nem, tényleg nem volna az. Na de így ezt a problémát meg is oldottuk, nem igaz?
*Azzal a lendülettel fel is áll a székről, és elindul kifelé intve a férfinak, hogy kövesse. Fél szemét azért rajta tartja, hisz nem ismeri, és ugye jobb félni, mint megijedni.
Kapucnit fejébe húzza, és egy pillanatra megáll átgondolni, honnan lenne a legtanácsosabb megközelíteni a kovácsműhelyt.*
- Te mit gondolsz, hogy a legbiztonságosabb?
3894. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 19:58:55
Üzenet elküldve: 2019-01-20 19:58:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
- Tarts ki! Ki kell tartanod! *Sziszegi Hanlorennek. Látja, hogy fáj neki, szinte érzi is a fájdalmát és most, de örül neki, hogy nem védi most elméjét és érzelmeit a Fákban Lakó jégpáncélja. Ha tehetné, azt kérné, fájjon neki az, ami a lánynak és őt kímélje meg a Fákban Lakó a kínoktól. Ám sajnos erre bizonyosan nincs lehetősége, így marad mellette és nem ereszti el, míg le nem szakad a karja vagy meg nem áll a szíve.
Érzi maga is a húzás erősödését, mintha a sötétség érezné, hogy a vég közeleg, mintha most egy utolsó rohammal akarná bekebelezni azt, akit csak tud, mielőtt visszaűzetik oda, ahonnan vétetett. Minden izmát megfeszíti, mindent bevet, utolsó tartalékait, erejének minden szikráját, hogy visszatartsa a papnőt a vérből font sötétségtől. Tenyerében érzi Hanloren medálját és vicsorogva küzd az ellen, hogy elragadják tőle fajtársát.*
- Nem... hagylak... itt! *vicsorogja.
Nem érdekli, hogy egy istennel állnak szemben, nem érdekli, hogy halandók, nem érdekli, ha minden izmát leszakítja a húzás, nem érdekli, hogy számára is eljöhet a vég, hogy őt magát is elragadhatja a sötétség.
Nem gondol arra, hogy veszíthetnek, nem gondol arra, hogy meghalhat. Csak az a fontos, hogy visszatartsa Hanlorent. Elmondta, amit el tudott. Hogy a jelek ragyogása a kulcs, ők ennél közelebb már nem is lehetnek a bemocskolt oltárhoz, társaikon a feladat, hogy megérkezzenek. Nem követi a jelenések mozgását, nem követi az eseményeket, csak az erejét igyekszik fókuszálni, nem engedi el Hanlorent.*
- Tarts ki! Ki kell tartanod! *Sziszegi Hanlorennek. Látja, hogy fáj neki, szinte érzi is a fájdalmát és most, de örül neki, hogy nem védi most elméjét és érzelmeit a Fákban Lakó jégpáncélja. Ha tehetné, azt kérné, fájjon neki az, ami a lánynak és őt kímélje meg a Fákban Lakó a kínoktól. Ám sajnos erre bizonyosan nincs lehetősége, így marad mellette és nem ereszti el, míg le nem szakad a karja vagy meg nem áll a szíve.
Érzi maga is a húzás erősödését, mintha a sötétség érezné, hogy a vég közeleg, mintha most egy utolsó rohammal akarná bekebelezni azt, akit csak tud, mielőtt visszaűzetik oda, ahonnan vétetett. Minden izmát megfeszíti, mindent bevet, utolsó tartalékait, erejének minden szikráját, hogy visszatartsa a papnőt a vérből font sötétségtől. Tenyerében érzi Hanloren medálját és vicsorogva küzd az ellen, hogy elragadják tőle fajtársát.*
- Nem... hagylak... itt! *vicsorogja.
Nem érdekli, hogy egy istennel állnak szemben, nem érdekli, hogy halandók, nem érdekli, ha minden izmát leszakítja a húzás, nem érdekli, hogy számára is eljöhet a vég, hogy őt magát is elragadhatja a sötétség.
Nem gondol arra, hogy veszíthetnek, nem gondol arra, hogy meghalhat. Csak az a fontos, hogy visszatartsa Hanlorent. Elmondta, amit el tudott. Hogy a jelek ragyogása a kulcs, ők ennél közelebb már nem is lehetnek a bemocskolt oltárhoz, társaikon a feladat, hogy megérkezzenek. Nem követi a jelenések mozgását, nem követi az eseményeket, csak az erejét igyekszik fókuszálni, nem engedi el Hanlorent.*
3893. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 18:30:32
Üzenet elküldve: 2019-01-20 18:30:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
-Fáj.
*Nyögi könnybe lábadt szemekkel Pyctának. Nem tudna most elmélkedni a madarak dolgán, sem az elf szavain. Érzi, ahogy teste megfeszül a húzásban, ujjai pedig szép lassan engednek Pycta szorításából. Se nem harcos, se nem élet edzette vándor, kit ne törne meg ennyi kín és fájdalom.*
-Úrnőm, kérlek!
*Nyögi, mikor érzi, hogy a húzás hirtelen megerősödik. Úgy tartja fogva, akár egy rongybabát, ha akarná sem tudná mozgatni lábait. Érzékeli, hogy hátul is történik valami, hallja a fémes csattanást, a közeledő lépteket, az aranyban és fényben játszó valamit a fejük felett. A sötétségben égett rájuk odakinn, ő maga sosem gondolná, hogy a fekete madár lenne a kulcs.*
-Segíts nekik.
*Szól, határozottan Pyctának címezve mondandóját, bár kötve hiszi, hogy az elf ereszti, míg van benne szusz. De oly erős a húzás és hamar vége lenne... Társaikat pedig nem tartja még gúzsban a vég. Hisz nem tudják legyőzni a feketeséget, túl hatalmas, halandó ember nem képes megtenni. Hiábavaló volt az ima és a rengeteg tett. Olyan dologba kezdett, amibe talán nem szabadott volna és most lehet, hogy mindnyájan belehalnak ebbe. Egy dolgot nem ereszt és az fajtársa tekintete, ha végül tényleg magával ragadja a sötét, legyen élő, mit utoljára lát.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.20 18:31:50
-Fáj.
*Nyögi könnybe lábadt szemekkel Pyctának. Nem tudna most elmélkedni a madarak dolgán, sem az elf szavain. Érzi, ahogy teste megfeszül a húzásban, ujjai pedig szép lassan engednek Pycta szorításából. Se nem harcos, se nem élet edzette vándor, kit ne törne meg ennyi kín és fájdalom.*
-Úrnőm, kérlek!
*Nyögi, mikor érzi, hogy a húzás hirtelen megerősödik. Úgy tartja fogva, akár egy rongybabát, ha akarná sem tudná mozgatni lábait. Érzékeli, hogy hátul is történik valami, hallja a fémes csattanást, a közeledő lépteket, az aranyban és fényben játszó valamit a fejük felett. A sötétségben égett rájuk odakinn, ő maga sosem gondolná, hogy a fekete madár lenne a kulcs.*
-Segíts nekik.
*Szól, határozottan Pyctának címezve mondandóját, bár kötve hiszi, hogy az elf ereszti, míg van benne szusz. De oly erős a húzás és hamar vége lenne... Társaikat pedig nem tartja még gúzsban a vég. Hisz nem tudják legyőzni a feketeséget, túl hatalmas, halandó ember nem képes megtenni. Hiábavaló volt az ima és a rengeteg tett. Olyan dologba kezdett, amibe talán nem szabadott volna és most lehet, hogy mindnyájan belehalnak ebbe. Egy dolgot nem ereszt és az fajtársa tekintete, ha végül tényleg magával ragadja a sötét, legyen élő, mit utoljára lát.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.20 18:31:50
3892. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 14:59:37
Üzenet elküldve: 2019-01-20 14:59:37
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Pycta - gyorsaság és erő kombinált próba//
//Quantall - gyorsaság és fegyveres harc kombinált próba//
//Quantall - gyorsaságpróba (védekezés)//
*Csend. Néma csend. Csak Hanloren fáradt és kósza nyögései szakítják meg, egyébiránt, halk súrlódó hangot és a vér csepegését lehet hallani, mint barlangok mélyén a cseppkövek földet érő könnyei. Xotara teteme változatlanul a földön fekszik, s míg egyik pillanatban segíteni próbált, a másikban már nem mozdul többé. Ha Han nem szólna, Pycta valószínűleg akkor is tudná, hogy segítségre szorul, a fájdalmasan elkerekedő szemek, a szavakat lehelő ajkak, a néma gyötrődés, mi azt jelzi, hogy ereje fogyóban. Arenih is halkan kántál, tekintetét a templom mennyezete felé fordítja, olykor csak a szemfehérje látszik, olyannyira koncentrál, a csapat ebből a szempontból rá nem számíthat. A két pap is ott van még, de tekintve, hogy utasítást nem kapnak, csak némán és halálra vált tekintettel fürkészik a templom sarkában materializálódó, lassan forgó entitásokat. Vérfagyasztó látvány a feketébe boruló csuklya, mi borzasztó arcokat rejthet. Tartásuk, s a kezükben szorított kasza tiszteletet parancsoló, mint hatalmas uralkodók katonái, délcegen és büszkén. Emellett fagyos némaságba burkolózva.
Az oltárnál ádáz küzdelem zajlik, s Pycta markába zárja a jelképes medált, mi Hanloren számára nagyon fontos. Olybá tűnik a lány már búcsúzik, bár tekintetében az elszántság és a félelem keveredés sokszor kiismerhetetlen, érzi ő, hogy jelenleg ő maradhat alul. Az ima hiányában, az oltár húzóereje ismét felerősödik, Pycta érezheti, amint tenyere a szorításban lassan megizzad, s nyirkossá válik. A hirtelen erő így próbálja elragadni tőle a lányt. A fejük felett kavargó színpompás és szikrázó, összefonódó fény alatt az elf rántást érezhet, mely Hanlorent próbálja még beljebb szívni, szinte kettészakítva a lányt. Reagálnia kell, mg pedig azonnal, s bár kezei csúsznak, még akkor is, ha kesztyűbe vannak bújtatva, nyakán kidagadó erekkel, lábát megtámasztva visszatartja a lányt, de borzasztóan kivesz belőle. A következő alkalommal feltételezheti, hogy még nehezebb lesz.
Quantall mindeközben végignézi fajtársa gyors halálát. Hűvös szellő járja át, mely megérintheti arcát, éles füleivel suttogást hall, mely mintha batyujából szólna:*
- Vigyáááááázzz... haláááál... haláááál... hozóóóó... *A hang átjárja elméjét, a gerincén végigfutó bizsergéstől minden szőrszála égnek áll, s láthatja, ahogyan a jelenés percről percre jobban felé fordul, bár kaszája még nem mozdul, csak pengéjéről le-le cseppenő vér által kipöttyözött út jelzi mozgását. Quantall dönt. Nem hátrál meg. A halk mormogást követően keze hirtelen a levegőbe vágódik, hogy izzó fényű kard jelenjen meg benne. A belőle pattogó szikrák megvilágítják sötétkékes színben játszó arcbőrét, s határozott vonásait. Kellemes elegyet alkot a már egyébként is ragyogó vértbe öltözött testével. Azonban, ha ez nem lenne elég háta is felragyog, s mint a születés, robbanjon ki onnan egy kitárt szárnyú csodálatos madár. Hasonlatos a többiekéhez, vad és fennkölt, s mi puszták felett ereszkedő méltóságos király is lehetne. A madár helyét nem találva, fénylő fonálon függve repked körbe-körbe a mélységi felett, a ragyogó fény azonban megvilágítja lassan odaforduló entitás csuklya alatti arcát, azaz annak a helyét. Mert a jelenésnek csak sötétlő lyuk tátong arca helyén. Maga a feketeség, a métely, a semmi. A harcokban kevéssé jártas mélységi, nem foglalkozva az imént fajtársát érintő jelenettel, Natalaydának kiáltva, a varázslata után rögtön cselekszik. A lény, kaszáját mereven tartja a kezében, s látszólag nem reagál a mozdulatra. Quantall előre lép, egyik kardját védekezőn tartja maga elé, s a másikkal vág. Fémes súrlódó hang hallatszik, s mágiával teremtett kardja fémesen csúszik le a lény oldalán, meg sem karcolva őt, azonban Quantallt a lendület előre rántja kissé. A lény köpenye ugyan hosszában felhasad, de az alant megbújó test sziklaszilárd keménységű, úgy látszik kard nem fogja. Ahogy a palástot eléri azonnal felizzik a csuklya alatti sötétség. Szinte észrevehetetlenül mozdul a kéz, mely a kaszát tartja nyelével lefelé. Oldalvást van az entitás, de Quantallnak még pislogni sincs ideje, mikor hirtelen immár teljes testtel előtte áll, mint korábban Xotaránál. Valószínűleg a mélységi ösztönösen cselekedhet, mert normál képességekkel az entitás mozdulatai szinte láthatatlanok. Csuklójába hirtelen fájdalom hasít, ahogyan a kasza fémes nyele kardját söpri ki kezéből, hogy megpróbáljon hasfalába szúródni lentről felfelé. A kard fémesen koppan a falon, aztán földre hull. Quantall szerencsés, ó, borzasztóan szerencsés, mert az a negyed lépés hátrafelé is elégnek bizonyul, hogy a fémmel vasalt nyélvég hasát elkerülve, orra előtt egy incsre húzzon el, szele meglebegteti a mélységi haját. Nem biztos, hogy újabb próbára lenne szükség. Minden pillanatok alatt lezajlik, s a lény ismét fordulóban, kasza mereven a kezében, a többivel síkban áll rezzenéstelenül, lassan forogva.
Egy időben Quantall ütésváltásával, Natalayda is cselekvésre szánja el magát. A sokk mely éri, már nem nevezhető váratlannak, a vér látványát megszokhatta már, hisz ott szárad kezén és ruháján. A lány megváltozott, talán nem végérvényesen, de a korábbi teázások ideje egyelőre lejárt. Villámgyorsan cselekszik, s Xotara levágott kezét ragadja meg, s ahogy felveszi a vértől csöpögő kart, rögvest megindul az oltár felé. A fal és az entitás között bőséggel van hely, még láthatja, amint Quantall csapása elindul, de érdekes módon Naty mozgására a lény nem reagál. Vajon miért? Talán a lány különlegesebb, mint Xotara, vagy Quantall? Nem valószínű, a dolog nyitja másban rejtezhet. Mást is észlel, mert gyomra haragos fénnyel izzik fel, s alulról világítja meg a lány arcát tompa, sárga fénnyel. Melegséget érezhet, majd enyhe nyomást, ahogyan gyomráról egy csodálatos fénymadár szabadul ki, s szinte azonnal megindul a közeledő oltár felett kerengő többieké felé. Naty által tartott Xotara keze is felizzik, azonban jóval halványabban és csendesebben. Madáralak kezd formálódni ugyan, de ez a madár szárnytalan, így nem is tud csatlakozni a többiekhez. Valami még hiányzik. Valami fontos a kirakóból, valami elengedhetetlen. Gyorsan rá kellene jönni, mert a négy alak arcéle szinte már ráfordul az oltárra, talán csak egyetlen esély van. Az utolsó. Ahogyan talán Hannak is, hogy fényhozóként tündököljön tovább, talán végérvényesen elnyeli a sötétség.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Pycta - gyorsaság és erő kombinált próba//
//Quantall - gyorsaság és fegyveres harc kombinált próba//
//Quantall - gyorsaságpróba (védekezés)//
*Csend. Néma csend. Csak Hanloren fáradt és kósza nyögései szakítják meg, egyébiránt, halk súrlódó hangot és a vér csepegését lehet hallani, mint barlangok mélyén a cseppkövek földet érő könnyei. Xotara teteme változatlanul a földön fekszik, s míg egyik pillanatban segíteni próbált, a másikban már nem mozdul többé. Ha Han nem szólna, Pycta valószínűleg akkor is tudná, hogy segítségre szorul, a fájdalmasan elkerekedő szemek, a szavakat lehelő ajkak, a néma gyötrődés, mi azt jelzi, hogy ereje fogyóban. Arenih is halkan kántál, tekintetét a templom mennyezete felé fordítja, olykor csak a szemfehérje látszik, olyannyira koncentrál, a csapat ebből a szempontból rá nem számíthat. A két pap is ott van még, de tekintve, hogy utasítást nem kapnak, csak némán és halálra vált tekintettel fürkészik a templom sarkában materializálódó, lassan forgó entitásokat. Vérfagyasztó látvány a feketébe boruló csuklya, mi borzasztó arcokat rejthet. Tartásuk, s a kezükben szorított kasza tiszteletet parancsoló, mint hatalmas uralkodók katonái, délcegen és büszkén. Emellett fagyos némaságba burkolózva.
Az oltárnál ádáz küzdelem zajlik, s Pycta markába zárja a jelképes medált, mi Hanloren számára nagyon fontos. Olybá tűnik a lány már búcsúzik, bár tekintetében az elszántság és a félelem keveredés sokszor kiismerhetetlen, érzi ő, hogy jelenleg ő maradhat alul. Az ima hiányában, az oltár húzóereje ismét felerősödik, Pycta érezheti, amint tenyere a szorításban lassan megizzad, s nyirkossá válik. A hirtelen erő így próbálja elragadni tőle a lányt. A fejük felett kavargó színpompás és szikrázó, összefonódó fény alatt az elf rántást érezhet, mely Hanlorent próbálja még beljebb szívni, szinte kettészakítva a lányt. Reagálnia kell, mg pedig azonnal, s bár kezei csúsznak, még akkor is, ha kesztyűbe vannak bújtatva, nyakán kidagadó erekkel, lábát megtámasztva visszatartja a lányt, de borzasztóan kivesz belőle. A következő alkalommal feltételezheti, hogy még nehezebb lesz.
Quantall mindeközben végignézi fajtársa gyors halálát. Hűvös szellő járja át, mely megérintheti arcát, éles füleivel suttogást hall, mely mintha batyujából szólna:*
- Vigyáááááázzz... haláááál... haláááál... hozóóóó... *A hang átjárja elméjét, a gerincén végigfutó bizsergéstől minden szőrszála égnek áll, s láthatja, ahogyan a jelenés percről percre jobban felé fordul, bár kaszája még nem mozdul, csak pengéjéről le-le cseppenő vér által kipöttyözött út jelzi mozgását. Quantall dönt. Nem hátrál meg. A halk mormogást követően keze hirtelen a levegőbe vágódik, hogy izzó fényű kard jelenjen meg benne. A belőle pattogó szikrák megvilágítják sötétkékes színben játszó arcbőrét, s határozott vonásait. Kellemes elegyet alkot a már egyébként is ragyogó vértbe öltözött testével. Azonban, ha ez nem lenne elég háta is felragyog, s mint a születés, robbanjon ki onnan egy kitárt szárnyú csodálatos madár. Hasonlatos a többiekéhez, vad és fennkölt, s mi puszták felett ereszkedő méltóságos király is lehetne. A madár helyét nem találva, fénylő fonálon függve repked körbe-körbe a mélységi felett, a ragyogó fény azonban megvilágítja lassan odaforduló entitás csuklya alatti arcát, azaz annak a helyét. Mert a jelenésnek csak sötétlő lyuk tátong arca helyén. Maga a feketeség, a métely, a semmi. A harcokban kevéssé jártas mélységi, nem foglalkozva az imént fajtársát érintő jelenettel, Natalaydának kiáltva, a varázslata után rögtön cselekszik. A lény, kaszáját mereven tartja a kezében, s látszólag nem reagál a mozdulatra. Quantall előre lép, egyik kardját védekezőn tartja maga elé, s a másikkal vág. Fémes súrlódó hang hallatszik, s mágiával teremtett kardja fémesen csúszik le a lény oldalán, meg sem karcolva őt, azonban Quantallt a lendület előre rántja kissé. A lény köpenye ugyan hosszában felhasad, de az alant megbújó test sziklaszilárd keménységű, úgy látszik kard nem fogja. Ahogy a palástot eléri azonnal felizzik a csuklya alatti sötétség. Szinte észrevehetetlenül mozdul a kéz, mely a kaszát tartja nyelével lefelé. Oldalvást van az entitás, de Quantallnak még pislogni sincs ideje, mikor hirtelen immár teljes testtel előtte áll, mint korábban Xotaránál. Valószínűleg a mélységi ösztönösen cselekedhet, mert normál képességekkel az entitás mozdulatai szinte láthatatlanok. Csuklójába hirtelen fájdalom hasít, ahogyan a kasza fémes nyele kardját söpri ki kezéből, hogy megpróbáljon hasfalába szúródni lentről felfelé. A kard fémesen koppan a falon, aztán földre hull. Quantall szerencsés, ó, borzasztóan szerencsés, mert az a negyed lépés hátrafelé is elégnek bizonyul, hogy a fémmel vasalt nyélvég hasát elkerülve, orra előtt egy incsre húzzon el, szele meglebegteti a mélységi haját. Nem biztos, hogy újabb próbára lenne szükség. Minden pillanatok alatt lezajlik, s a lény ismét fordulóban, kasza mereven a kezében, a többivel síkban áll rezzenéstelenül, lassan forogva.
Egy időben Quantall ütésváltásával, Natalayda is cselekvésre szánja el magát. A sokk mely éri, már nem nevezhető váratlannak, a vér látványát megszokhatta már, hisz ott szárad kezén és ruháján. A lány megváltozott, talán nem végérvényesen, de a korábbi teázások ideje egyelőre lejárt. Villámgyorsan cselekszik, s Xotara levágott kezét ragadja meg, s ahogy felveszi a vértől csöpögő kart, rögvest megindul az oltár felé. A fal és az entitás között bőséggel van hely, még láthatja, amint Quantall csapása elindul, de érdekes módon Naty mozgására a lény nem reagál. Vajon miért? Talán a lány különlegesebb, mint Xotara, vagy Quantall? Nem valószínű, a dolog nyitja másban rejtezhet. Mást is észlel, mert gyomra haragos fénnyel izzik fel, s alulról világítja meg a lány arcát tompa, sárga fénnyel. Melegséget érezhet, majd enyhe nyomást, ahogyan gyomráról egy csodálatos fénymadár szabadul ki, s szinte azonnal megindul a közeledő oltár felett kerengő többieké felé. Naty által tartott Xotara keze is felizzik, azonban jóval halványabban és csendesebben. Madáralak kezd formálódni ugyan, de ez a madár szárnytalan, így nem is tud csatlakozni a többiekhez. Valami még hiányzik. Valami fontos a kirakóból, valami elengedhetetlen. Gyorsan rá kellene jönni, mert a négy alak arcéle szinte már ráfordul az oltárra, talán csak egyetlen esély van. Az utolsó. Ahogyan talán Hannak is, hogy fényhozóként tündököljön tovább, talán végérvényesen elnyeli a sötétség.*
3891. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 07:59:42
Üzenet elküldve: 2019-01-20 07:59:42
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
//Odaát//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
- Ne aggódjatok! Nem fog senkit se bántani…
*Árnytörő Xotara életében az utolsó szavai. Ami történt olyan gyorsan történt, hogy az idegrendszere nem is képes teljes egészében felfogni, és közvetíteni az agyának, így azt sem fogja fel, hogy a következő pillanatokban meghal.
Jobb karja elválik vállától, és puffanva lehull, látja, ahogy a húsvér torzóvá vált testéből – akárcsak egy groteszk élőholt műalkotásból – spriccelni kezd a vér, még hallja is, ahogy a földre csöpög. Fájdalmat nem érez, ugyan, az idegvégződésektől végigszalad az információ, de agyának szürkeállományában már nem képes tudatosulni és ez által érezni a fájdalmat, mivel nyakánál a feje is elvált a testétől. A sokkhatástól az agya önkéntelenül is blokkolja a fájdalom érzetet, nyakánál csak tompa sajgást és lüktető melegséget érez, ahogy a nyaki artériákból a szíve még mindig az agyába igyekszik juttatni a vért, mert Xotara szíve még most is ver. A szinuszcsomó még most is éltetően végzi feladatát – csodával határos módon –. Hányingert az előbbi idegi okozat miatt, szintén nem érez, csak a saját vérének émelyítően édeskés szagát. Az éltető vér nélkül, ami az oxigént juttatná el az agyához, Xotara tompa fejfájást kezd érezni, ahogy agysejtjei oxigénért sóvárognak. Emlékek peregnek le szemei előtt, az ezredmásodperc törtrésze alatt.
~ (…) ahogy egy este az erdő mélyére téved, ahogy rejtélyes köd száll le, ahogy kámzsás fekete köpenyébe burkolózva, tétován, háromszor bezörget a kapun, ami aztán kinyílik… ahogy egy nagycsarnokba lép, egy nagy faragvány a falon, az asztalok sora, akik ott ülnek, egy szakállas bájgúnár, egy szürke csuhás, egy íjász szőkeség, egy vöröslő lány, egy vörös csuklyás sötételf, egy fekete csuhás félvér mélységi, egy bongyori barna hajú lány, aki levest hoz neki… ahogy összefut a fenyvesben egy támadó medvével és ahogy annak mancsát egy fenyőhöz nyilazza… ahogy a füves pusztán egy sárga ménnel vágtat… ahogy egy istállóban megvesz egy gesztenyepej lovat… ahogy lóháton visszaindul az erdőbe, abba a védműbe (…) ~
Az élete első pillanatától az utolsóig, egészen a végéig, eddig a pillanatig, leperegnek előtte élete képei. A látása is elhomályosul és csak maszatos suhanásként fogja fel, ahogy feje lecsúszik a nyakáról, de azt, hogy a koponyája csattanva ér a kövezetre és a nyakszirtcsontja megreped, már nem érzékeli, mert már agyhalott. A fej néhány méterrel arrébb gurul és pörögve áll meg egy kis vértócsában. A zöld szemei, viaszos ürességgel merednek az ajtó melletti falra, ahonnan alig néhány pillanattal ezelőtt Natalaydával és Quantallal érkeztek. Xotara tudatlan teste, eközben még valameddig állva marad, de aztán kontrollálatlanul csuklik össze és terül el a padlón, mint egy véres rongybaba. Megmaradt végtagjai élettelenül fordulnak és csavarodnak, más-más irányba. Csípőjén függő rövidkardja tompán koppan a hosszú bőrkabátja bélésén, hátán lévő hosszú íja csattanva verődik a kövezetnek, erszénye megcsörren, tegezéből több acélhegyű nyílvesszői is surranva szétszóródik. Növekvő meleg vértócsa gyűlik a teste alá is, ami lassan szétterjed körülötte, mert a szíve még mindig dobog... majd (…)*
~Villanás. ~
*Odaát.*
- Na, ugye megmondtam, hogy nem fog senkit se bántani.
*Árnytörő Xotara első szavai a más világon, és fordul Quantall és Natalayda felé, mert nem tűnt fel neki, hogy meghalt. Azonban, azok ketten valahogy máshogy néznek rá, mintha nem hallanák és látnák, mert nem szólnak semmit.*
- Xotara…
*Hangzik kórusszerűen és kísértetiesen ismerősen valakiktől, a nagy kaszás háta mögül, mert Xotara még mindig ott áll a végzetes jelenség előtt, aki lassan megfordul.*
- Mi?
*Fordul ki oldalra, hogy lássa kik szóltak hozzá, de amit meglátja, kik azok, kissé hátra tántorodik.*
~ Anya… Zak… apa… ~
- Ti… hogy… és mit kerestek itt?
*Maréna: *
- Csshhh, tücsök! Nyugodj meg! Nincs semmi baj… csak… meghaltál. Nézd, ott a tested.
*Mutat anyja, a teste felé. Xotara megrökönyödve néz végig rajtuk.*
- Hogy mi?
*Kapja tekintetét a lefejezett és csonkolt testére.*
- Ez… bakk-eeer! Ne máááár! Én izé… nekem itt… és a templomban a többiek… a feladat… és akkor ők már nem látnak, hallanak engem!?
*Kezd Xotara hebegni-habogni, ahogy mellbe vágja, amint holttestét nézi, majd látja, ahogy a kézfejein egy pillanatra felizzanak a madárminták.*
- Nyugi hugi, ne majréz már be ezen!
*Szólal meg Zakator, kaján mosollyal, inkább örüljél, ide hívtam muttert és fatert. Azóta veled vagyunk, hogy láttalak a szegénynegyedben. Xotara ránéz, de nem tud a döbbenettől még megszólalni, csak Itarora vetül a pillantása, aki ekkor így szól: *
- Hogy halhattál meg ilyen bénán! Improvizál, alkalmaz, elhárít! Hö, hát erre tanítottalak! Szégyen és gyalázat!
*Maréna: *
- Jaj, most fogd be azt a mogorva pofád, még csak most halt meg szegény, és te máris szekálod.
*Itaro: *
- Asszony! Hogy…
*Xotara: *
- Most ez komoly?! Meghaltam és ti a hullám fölött álltok neki perlekedni… banyek!
*Fordul, az Árnytörő família felé, majd újra a csonka tetemét bámulja, családja elhallgat.*
- Meghaltam. Pff! De szarul festek… kicsit szét vagyok esve… és az a világító izé…
*Ekkor hallja meg Han nővér, Pycta, Arenih atya kiáltásait és kapja feléjük a tekintetét. Látja, ahogy az oltár félig elnyeli Hanlorent, Pycta segédkezését, Quantall varázslását. Azonnal, kétségbe esés lesz rajta úrrá, hogy most tétlenül nézheti végig, ami ezek után történni fog a többiekkel, de ekkor egy ötlet vetődik fel benne és Árnytörőék felé fordul.*
- Segítsetek! Ti régóta hallottak vagytok. Csak tudjátok, hogy kell ilyen szellem izé dolgokat csinálni! Segítsünk nekik valahogy. Valahogy jelezni nekik. Mit t'om én… hogy kell láncot csörgetni, kopogni, asztalt reptetni vagy megszállni valakit? Nem t'om… csak valamit tegyünk.
*Itaro: *
- Minek? Ezek csak mocskos feszíniek, az meg ott egy véráruló pöcs…
*Maréna: *
- Jaj, maradj már, ha csak ilyenekkel tudsz jönni!
*Hurrogja le férjét.*
- Xoti, nem lehet. Nem szabad beleavatkoznunk az élők dolgaiba.
*Xotara felindultan.*
- Mi? Nem szabad? Tehát, akkor van rá mód? Na, ne csináljátok ezt velem! Egész életetekben loptatok, raboltatok, öltetek, és itt a más világon betartjátok a szabályokat! Röhög a vakbelem!
*Zakator felröhögve.*
- Nézd! Az a cunci, pont most vitte el a karod.
*Mind Natalayda felé néznek. Maréna aztán, így szól: *
- Jól van. A tetoválások… úgy kell az oltár közelébe állni, hogy mind ott legyenek, együtt.
*Xotara meglepetten fordul anyjához.*
- Mi? Ez tök badarságnak hangzik. Ezt honnan veszed?
*Maréna, anyai felháborodással válaszolva: *
- Számon mersz kérni lányom? A mélységi tárnák védőszellemére! Te kérdezted. Csak tudom és kész… mindegy honnan.
*Xotara forgatva a szemeit és megvonva a vállait.*
- Oksa, bocs anyám… nem szóltam.
*Maréna: *
- Helyes, de nekem te ne forgasd a szemed, és vonogasd a vállad, mert taknyán tenyerelek! Na, de! Szóval, annak a varázsló legénynek is oda kéne mennie, mielőtt késő lenne, mert neki is van a hátán ilyen madárábra.
*Xotara csak néz anyjára, hogy ezt is honnan tudja, de már nem meri megkérdezni, csak odarohan a fajtársához és így kiált rá, még a karját is megpróbálja megfogni, de ujjai csak átsuhannak, mintha csak a levegőt markolnák:*
- Quantall! Hagyd ezt a colos aratómunkást! Siess a többiekhez! Fuss!
*Maréna megcsóválja a fejét.*
- Nem kislányom, nem. Meghaltál, ők élnek. Hiába üvöltesz, nem fognak meghallani. Nem. Ide át egy kicsit máshogy mennek a dolgok, ha azt szeretnéd, hogy az élők meghalljanak. Sugalmazni kell… suttogj!
*Xotara meglepetten néz anyjára.*
- Suttogjak? Most? Majd szétvet az ideg… és suttogjak?!
*Maréna bólintva: *
- Igen, sugalmazd, minél halkabb, annál jobb, mintha csak gondolnád.
*Xotara lehunyja szemeit, kis résnyire válnak szét ajkai, aprókat mozdulva, ahogy a következőket sugalmazza Quantallnak.*
~ Menjééél odaaa aaz oltááárhooz! Seeegíts! ~
*Xotara kinyitja szemeit, és fürkészőn néz a mágusra, hogy meghallotta-e. Közben ide-oda jár a tekintete a csarnokban zajló események között.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara [halott]) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.20 08:18:24
//Odaát//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
- Ne aggódjatok! Nem fog senkit se bántani…
*Árnytörő Xotara életében az utolsó szavai. Ami történt olyan gyorsan történt, hogy az idegrendszere nem is képes teljes egészében felfogni, és közvetíteni az agyának, így azt sem fogja fel, hogy a következő pillanatokban meghal.
Jobb karja elválik vállától, és puffanva lehull, látja, ahogy a húsvér torzóvá vált testéből – akárcsak egy groteszk élőholt műalkotásból – spriccelni kezd a vér, még hallja is, ahogy a földre csöpög. Fájdalmat nem érez, ugyan, az idegvégződésektől végigszalad az információ, de agyának szürkeállományában már nem képes tudatosulni és ez által érezni a fájdalmat, mivel nyakánál a feje is elvált a testétől. A sokkhatástól az agya önkéntelenül is blokkolja a fájdalom érzetet, nyakánál csak tompa sajgást és lüktető melegséget érez, ahogy a nyaki artériákból a szíve még mindig az agyába igyekszik juttatni a vért, mert Xotara szíve még most is ver. A szinuszcsomó még most is éltetően végzi feladatát – csodával határos módon –. Hányingert az előbbi idegi okozat miatt, szintén nem érez, csak a saját vérének émelyítően édeskés szagát. Az éltető vér nélkül, ami az oxigént juttatná el az agyához, Xotara tompa fejfájást kezd érezni, ahogy agysejtjei oxigénért sóvárognak. Emlékek peregnek le szemei előtt, az ezredmásodperc törtrésze alatt.
~ (…) ahogy egy este az erdő mélyére téved, ahogy rejtélyes köd száll le, ahogy kámzsás fekete köpenyébe burkolózva, tétován, háromszor bezörget a kapun, ami aztán kinyílik… ahogy egy nagycsarnokba lép, egy nagy faragvány a falon, az asztalok sora, akik ott ülnek, egy szakállas bájgúnár, egy szürke csuhás, egy íjász szőkeség, egy vöröslő lány, egy vörös csuklyás sötételf, egy fekete csuhás félvér mélységi, egy bongyori barna hajú lány, aki levest hoz neki… ahogy összefut a fenyvesben egy támadó medvével és ahogy annak mancsát egy fenyőhöz nyilazza… ahogy a füves pusztán egy sárga ménnel vágtat… ahogy egy istállóban megvesz egy gesztenyepej lovat… ahogy lóháton visszaindul az erdőbe, abba a védműbe (…) ~
Az élete első pillanatától az utolsóig, egészen a végéig, eddig a pillanatig, leperegnek előtte élete képei. A látása is elhomályosul és csak maszatos suhanásként fogja fel, ahogy feje lecsúszik a nyakáról, de azt, hogy a koponyája csattanva ér a kövezetre és a nyakszirtcsontja megreped, már nem érzékeli, mert már agyhalott. A fej néhány méterrel arrébb gurul és pörögve áll meg egy kis vértócsában. A zöld szemei, viaszos ürességgel merednek az ajtó melletti falra, ahonnan alig néhány pillanattal ezelőtt Natalaydával és Quantallal érkeztek. Xotara tudatlan teste, eközben még valameddig állva marad, de aztán kontrollálatlanul csuklik össze és terül el a padlón, mint egy véres rongybaba. Megmaradt végtagjai élettelenül fordulnak és csavarodnak, más-más irányba. Csípőjén függő rövidkardja tompán koppan a hosszú bőrkabátja bélésén, hátán lévő hosszú íja csattanva verődik a kövezetnek, erszénye megcsörren, tegezéből több acélhegyű nyílvesszői is surranva szétszóródik. Növekvő meleg vértócsa gyűlik a teste alá is, ami lassan szétterjed körülötte, mert a szíve még mindig dobog... majd (…)*
~Villanás. ~
*Odaát.*
- Na, ugye megmondtam, hogy nem fog senkit se bántani.
*Árnytörő Xotara első szavai a más világon, és fordul Quantall és Natalayda felé, mert nem tűnt fel neki, hogy meghalt. Azonban, azok ketten valahogy máshogy néznek rá, mintha nem hallanák és látnák, mert nem szólnak semmit.*
- Xotara…
*Hangzik kórusszerűen és kísértetiesen ismerősen valakiktől, a nagy kaszás háta mögül, mert Xotara még mindig ott áll a végzetes jelenség előtt, aki lassan megfordul.*
- Mi?
*Fordul ki oldalra, hogy lássa kik szóltak hozzá, de amit meglátja, kik azok, kissé hátra tántorodik.*
~ Anya… Zak… apa… ~
- Ti… hogy… és mit kerestek itt?
*Maréna: *
- Csshhh, tücsök! Nyugodj meg! Nincs semmi baj… csak… meghaltál. Nézd, ott a tested.
*Mutat anyja, a teste felé. Xotara megrökönyödve néz végig rajtuk.*
- Hogy mi?
*Kapja tekintetét a lefejezett és csonkolt testére.*
- Ez… bakk-eeer! Ne máááár! Én izé… nekem itt… és a templomban a többiek… a feladat… és akkor ők már nem látnak, hallanak engem!?
*Kezd Xotara hebegni-habogni, ahogy mellbe vágja, amint holttestét nézi, majd látja, ahogy a kézfejein egy pillanatra felizzanak a madárminták.*
- Nyugi hugi, ne majréz már be ezen!
*Szólal meg Zakator, kaján mosollyal, inkább örüljél, ide hívtam muttert és fatert. Azóta veled vagyunk, hogy láttalak a szegénynegyedben. Xotara ránéz, de nem tud a döbbenettől még megszólalni, csak Itarora vetül a pillantása, aki ekkor így szól: *
- Hogy halhattál meg ilyen bénán! Improvizál, alkalmaz, elhárít! Hö, hát erre tanítottalak! Szégyen és gyalázat!
*Maréna: *
- Jaj, most fogd be azt a mogorva pofád, még csak most halt meg szegény, és te máris szekálod.
*Itaro: *
- Asszony! Hogy…
*Xotara: *
- Most ez komoly?! Meghaltam és ti a hullám fölött álltok neki perlekedni… banyek!
*Fordul, az Árnytörő família felé, majd újra a csonka tetemét bámulja, családja elhallgat.*
- Meghaltam. Pff! De szarul festek… kicsit szét vagyok esve… és az a világító izé…
*Ekkor hallja meg Han nővér, Pycta, Arenih atya kiáltásait és kapja feléjük a tekintetét. Látja, ahogy az oltár félig elnyeli Hanlorent, Pycta segédkezését, Quantall varázslását. Azonnal, kétségbe esés lesz rajta úrrá, hogy most tétlenül nézheti végig, ami ezek után történni fog a többiekkel, de ekkor egy ötlet vetődik fel benne és Árnytörőék felé fordul.*
- Segítsetek! Ti régóta hallottak vagytok. Csak tudjátok, hogy kell ilyen szellem izé dolgokat csinálni! Segítsünk nekik valahogy. Valahogy jelezni nekik. Mit t'om én… hogy kell láncot csörgetni, kopogni, asztalt reptetni vagy megszállni valakit? Nem t'om… csak valamit tegyünk.
*Itaro: *
- Minek? Ezek csak mocskos feszíniek, az meg ott egy véráruló pöcs…
*Maréna: *
- Jaj, maradj már, ha csak ilyenekkel tudsz jönni!
*Hurrogja le férjét.*
- Xoti, nem lehet. Nem szabad beleavatkoznunk az élők dolgaiba.
*Xotara felindultan.*
- Mi? Nem szabad? Tehát, akkor van rá mód? Na, ne csináljátok ezt velem! Egész életetekben loptatok, raboltatok, öltetek, és itt a más világon betartjátok a szabályokat! Röhög a vakbelem!
*Zakator felröhögve.*
- Nézd! Az a cunci, pont most vitte el a karod.
*Mind Natalayda felé néznek. Maréna aztán, így szól: *
- Jól van. A tetoválások… úgy kell az oltár közelébe állni, hogy mind ott legyenek, együtt.
*Xotara meglepetten fordul anyjához.*
- Mi? Ez tök badarságnak hangzik. Ezt honnan veszed?
*Maréna, anyai felháborodással válaszolva: *
- Számon mersz kérni lányom? A mélységi tárnák védőszellemére! Te kérdezted. Csak tudom és kész… mindegy honnan.
*Xotara forgatva a szemeit és megvonva a vállait.*
- Oksa, bocs anyám… nem szóltam.
*Maréna: *
- Helyes, de nekem te ne forgasd a szemed, és vonogasd a vállad, mert taknyán tenyerelek! Na, de! Szóval, annak a varázsló legénynek is oda kéne mennie, mielőtt késő lenne, mert neki is van a hátán ilyen madárábra.
*Xotara csak néz anyjára, hogy ezt is honnan tudja, de már nem meri megkérdezni, csak odarohan a fajtársához és így kiált rá, még a karját is megpróbálja megfogni, de ujjai csak átsuhannak, mintha csak a levegőt markolnák:*
- Quantall! Hagyd ezt a colos aratómunkást! Siess a többiekhez! Fuss!
*Maréna megcsóválja a fejét.*
- Nem kislányom, nem. Meghaltál, ők élnek. Hiába üvöltesz, nem fognak meghallani. Nem. Ide át egy kicsit máshogy mennek a dolgok, ha azt szeretnéd, hogy az élők meghalljanak. Sugalmazni kell… suttogj!
*Xotara meglepetten néz anyjára.*
- Suttogjak? Most? Majd szétvet az ideg… és suttogjak?!
*Maréna bólintva: *
- Igen, sugalmazd, minél halkabb, annál jobb, mintha csak gondolnád.
*Xotara lehunyja szemeit, kis résnyire válnak szét ajkai, aprókat mozdulva, ahogy a következőket sugalmazza Quantallnak.*
~ Menjééél odaaa aaz oltááárhooz! Seeegíts! ~
*Xotara kinyitja szemeit, és fürkészőn néz a mágusra, hogy meghallotta-e. Közben ide-oda jár a tekintete a csarnokban zajló események között.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara [halott]) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.20 08:18:24
3890. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-19 07:56:33
Üzenet elküldve: 2019-01-19 07:56:33
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A mélységi nő szavait érdeklődve hallgatja. Elég határozottan állítja az istenes dolgot, Natalayda pedig ehhez nem ért. Még önmagát sem mindig érti, így hát mi oka volna kételkedni ebben. Valami mégis történik ott elöl. A lány elhallgat, megmerevedik, Naty nem érti a helyzetet azonnal, de nyakról lecsúszó fej mindent megmagyaráz.
Quantall maradásra kéri, vagy utasítja, ezt nehezen tudja megítélni a hangsúlyból. Elhűl a látványra, de a szőke lányra telepedő rémületbe az elf kiáltása keveredik bele. Innen már nem fordulhat vissza. Nem hagyhatja őket itt. Pedig szíve szerint fogná Quantall kezét, és kirángatná azon a hátsó ajtón. Tudja persze, hogy nem menne. A hős mélységi ifjú nem véletlenül egy istennő kegyeltje.
A fénykard kigyúl, Quantall pedig meg is indul előre. Ha lát egy szabad rést, ahol beszökhet, akkor kihasználja az alkalmat, hogy az oltárnál küzdőkhöz iramodjon. A tisztáson, már neki is volt egy érzése, hogy okkal lettek ezek a minták, de az egyesítésükre nem gondolt volna. Pedig most szemmel látható, ahogy a két fénymadár szétválik, majd egyesül újra.
Nem tud minden aggodalom nélkül a pároshoz csatlakozni, vissza-visszatekint Qunatallra, bírja-e egyedül. Esetleg próbáljon meg énekelni újra… Embereken működik, de vajon ezen az izén is fog a varázs? A kettősről a levágott mélységi lány kezére siklik pillantása. Ha sikerül, visszalép érte, és mintha csak egy jó barát kezét fogná csimpaszkodik bele. Összeszorítja ajkait, nem akar abba belegondolni, hogy a még meleg tenyér végén nincsen már senki. Ez nem olyan, mint amikor azzal a levágott ujjal találkozott. Úgy tűnik, neki folyton ez jut, de ha akkor még a rózsaszín világba belerondító véres csomaggal is megküzdött, mondhatni hidegvérrel, ezzel is meg fog valahogy.
~Hátha működik a madár így is… te is a fény része lehetsz Xotara.~
Próbálja gondolatait is afelé terelni, hogy a jó ügyért halt meg a lány. Megéri a próbát, hogy egyben egy nagyobb jó részese is lehessen, hisz nélküle ők sem lennének itt.
Ha az oltárnál küzdőkhöz ér, Natalayda is a visszatartó erő része igyekszik lenni. Nem minden aggodalom nélkül, de a két egymással játszó fénymadár látványa meggyőzi, hogy itt a helye az övének is, s talán a mélységi lányénak is. Most már „csak” Quantallért aggódik.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A mélységi nő szavait érdeklődve hallgatja. Elég határozottan állítja az istenes dolgot, Natalayda pedig ehhez nem ért. Még önmagát sem mindig érti, így hát mi oka volna kételkedni ebben. Valami mégis történik ott elöl. A lány elhallgat, megmerevedik, Naty nem érti a helyzetet azonnal, de nyakról lecsúszó fej mindent megmagyaráz.
Quantall maradásra kéri, vagy utasítja, ezt nehezen tudja megítélni a hangsúlyból. Elhűl a látványra, de a szőke lányra telepedő rémületbe az elf kiáltása keveredik bele. Innen már nem fordulhat vissza. Nem hagyhatja őket itt. Pedig szíve szerint fogná Quantall kezét, és kirángatná azon a hátsó ajtón. Tudja persze, hogy nem menne. A hős mélységi ifjú nem véletlenül egy istennő kegyeltje.
A fénykard kigyúl, Quantall pedig meg is indul előre. Ha lát egy szabad rést, ahol beszökhet, akkor kihasználja az alkalmat, hogy az oltárnál küzdőkhöz iramodjon. A tisztáson, már neki is volt egy érzése, hogy okkal lettek ezek a minták, de az egyesítésükre nem gondolt volna. Pedig most szemmel látható, ahogy a két fénymadár szétválik, majd egyesül újra.
Nem tud minden aggodalom nélkül a pároshoz csatlakozni, vissza-visszatekint Qunatallra, bírja-e egyedül. Esetleg próbáljon meg énekelni újra… Embereken működik, de vajon ezen az izén is fog a varázs? A kettősről a levágott mélységi lány kezére siklik pillantása. Ha sikerül, visszalép érte, és mintha csak egy jó barát kezét fogná csimpaszkodik bele. Összeszorítja ajkait, nem akar abba belegondolni, hogy a még meleg tenyér végén nincsen már senki. Ez nem olyan, mint amikor azzal a levágott ujjal találkozott. Úgy tűnik, neki folyton ez jut, de ha akkor még a rózsaszín világba belerondító véres csomaggal is megküzdött, mondhatni hidegvérrel, ezzel is meg fog valahogy.
~Hátha működik a madár így is… te is a fény része lehetsz Xotara.~
Próbálja gondolatait is afelé terelni, hogy a jó ügyért halt meg a lány. Megéri a próbát, hogy egyben egy nagyobb jó részese is lehessen, hisz nélküle ők sem lennének itt.
Ha az oltárnál küzdőkhöz ér, Natalayda is a visszatartó erő része igyekszik lenni. Nem minden aggodalom nélkül, de a két egymással játszó fénymadár látványa meggyőzi, hogy itt a helye az övének is, s talán a mélységi lányénak is. Most már „csak” Quantallért aggódik.*
3889. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-18 13:53:50
Üzenet elküldve: 2019-01-18 13:53:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//A templom átka//
*Quantall épp megszólítja a lényt mikor Xotara megállítja őt. Nem mintha sokat számított volna az amit mondott hisz olyan volt mintha meg sem hallották volna. Xotara pedig hirtelen rosszul lesz. Quantall egyből odahajol hozzá. Nem is tudja mire számítson fekélyekre vagy őrületre. Olyan mintha öklendezne a fajtárs.*
-Jól vagy? Mi történt?
*Ez nagyon nem jó. Kimondottan rossz érzése lesz a mágusnak. De aztán Xotara mintha jobban lenne. És elég érdekes dolgokat mondd. Mégpedig, hogy ezek a valamik nem ártanak nemik és Satereth-ért jöttek. Ez valóban hihetetlenül hangzik. Nagyon is. Ami, pedig ez után történik attól kimegy a vér a mágus arcából. A lányt, aki kedves volt hozzá és megértő egy pillanat alatt szó szerint lefejezik. A háttérben pedig hallja Pycta segítségkérését.*
-Maradj hátul!
*Szól Naty-ra és némi motyogás után felemeli az egyik kezét. Ha a varázslata sikerült akkor egy pont ugyan olyan penge jelenik meg abban a kezében mint amilyen fegyvere neki van. Hogy ennek mi értelme? Természetesen az, hogy legyen egy mágikus fegyvere. Ha ez sikerült akkor a mélységi igyekszik kihasználni, hogy teljes vértben van és a lény hátat fordít neki. A másik kezébe is kardot ránt. Ez sima. Azzal majd védekezni akar. Reméli sikerül. Igyekszik úgy megrohamozni a csuklyás valamit, hogy a fegyverforgató kezét blokkolja és halálos sebet okozva átdöfje a lényt miközben testtel kitolja az útból, hogy legalább Naty mehessen segíteni amit tud. Nem gondolkozik olyasmiken, hogy mi lesz ha. Egyébként se szokott most pedig túl fáradt is hozzá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
*Quantall épp megszólítja a lényt mikor Xotara megállítja őt. Nem mintha sokat számított volna az amit mondott hisz olyan volt mintha meg sem hallották volna. Xotara pedig hirtelen rosszul lesz. Quantall egyből odahajol hozzá. Nem is tudja mire számítson fekélyekre vagy őrületre. Olyan mintha öklendezne a fajtárs.*
-Jól vagy? Mi történt?
*Ez nagyon nem jó. Kimondottan rossz érzése lesz a mágusnak. De aztán Xotara mintha jobban lenne. És elég érdekes dolgokat mondd. Mégpedig, hogy ezek a valamik nem ártanak nemik és Satereth-ért jöttek. Ez valóban hihetetlenül hangzik. Nagyon is. Ami, pedig ez után történik attól kimegy a vér a mágus arcából. A lányt, aki kedves volt hozzá és megértő egy pillanat alatt szó szerint lefejezik. A háttérben pedig hallja Pycta segítségkérését.*
-Maradj hátul!
*Szól Naty-ra és némi motyogás után felemeli az egyik kezét. Ha a varázslata sikerült akkor egy pont ugyan olyan penge jelenik meg abban a kezében mint amilyen fegyvere neki van. Hogy ennek mi értelme? Természetesen az, hogy legyen egy mágikus fegyvere. Ha ez sikerült akkor a mélységi igyekszik kihasználni, hogy teljes vértben van és a lény hátat fordít neki. A másik kezébe is kardot ránt. Ez sima. Azzal majd védekezni akar. Reméli sikerül. Igyekszik úgy megrohamozni a csuklyás valamit, hogy a fegyverforgató kezét blokkolja és halálos sebet okozva átdöfje a lényt miközben testtel kitolja az útból, hogy legalább Naty mehessen segíteni amit tud. Nem gondolkozik olyasmiken, hogy mi lesz ha. Egyébként se szokott most pedig túl fáradt is hozzá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd felfelé nyúl egyik kezével, melynek hatására fényből tetszőleges fegyvert formáz a kezébe, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, mely tíz kör múlva semmivé foszlik. A fegyver nem átadható.
3888. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-18 11:03:23
Üzenet elküldve: 2019-01-18 11:03:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Amíg egyetlen lélek is küzd a sötétség ellen, addig nincs veszve még minden. A csuhátlan csuhás magában elismeréssel adózik Hanloren kitartása előtt. Jóllehet ha nem volna itt, ha nem harcolna a wegtoreni pengével és testével a sötétség szolgái ellen, már rág elbuktak volna, de az is biztos hogy Hanloren nélkül is hasonló végkimenetele lenne küldetésnek. Az ima eddig visszatartotta a beszennyezett oltár átkát, de most az ellenállásuk gyengülni látszik.
Az erdőmélyi elf bár hiába tartaná vissza erőnek erejével a papnőt, egyszerűen képtelen ellenállni a sötétségnek, Hanlorent lassan derékig nyeli el a kavargó vér.*
- Tarts ki! Tarts ki! *Sziszegi felé, ahogy minden erejével húzza vissza a lányt, nehogy bekebelezze az oltár. Rengeteget szenvedett, ez az arcára van írva és a csuhátlan csuhás nem akarja hagyni, hogy tovább szenvedjen.
Amikor Hanloren szemei felpattannak és a haragoszöld tekintetbe néz, látja benne a félelmet, hogy erejének végéhez érkezett, innen már csak kevés választhatja el, hogy elragadja a sötétség.
Bár tartja vissza a lányt, tenyerébe rejti a medált és újult erővel próbálja visszatartani Hanlorent, de nem tudja, meddig képes rá.*
- Nem hagylak itt, nem hagyom, hogy elragadjon! *Szűri fogai rácsán át. Felettük össze-összefonódik a jelekből ragyogó fény, ami végül teljesen meggyőzi őt, hogy ez a kulcsa a győzelmüknek.
Az arcán érzi, hogy a templom eltorlaszolt ajtaja kinyílik, talán a friss levegő simít végig izzadt homlokán.*
- Gyertek! *Kiáltja, de tekintetét nem veszi le Hanlorenről és az oltárról.*
- A jelek a kulcs! Egyesítenünk kell a jeleket! Egyesítenünk kell a Fényt! SIESSETEK! *Ordítja, bár az erőfeszítéstől nem látja, hogy merre lehetnek társai vagy hogy a különös, vészjósló alakok lassan feléjük fordulnak.*
*Amíg egyetlen lélek is küzd a sötétség ellen, addig nincs veszve még minden. A csuhátlan csuhás magában elismeréssel adózik Hanloren kitartása előtt. Jóllehet ha nem volna itt, ha nem harcolna a wegtoreni pengével és testével a sötétség szolgái ellen, már rág elbuktak volna, de az is biztos hogy Hanloren nélkül is hasonló végkimenetele lenne küldetésnek. Az ima eddig visszatartotta a beszennyezett oltár átkát, de most az ellenállásuk gyengülni látszik.
Az erdőmélyi elf bár hiába tartaná vissza erőnek erejével a papnőt, egyszerűen képtelen ellenállni a sötétségnek, Hanlorent lassan derékig nyeli el a kavargó vér.*
- Tarts ki! Tarts ki! *Sziszegi felé, ahogy minden erejével húzza vissza a lányt, nehogy bekebelezze az oltár. Rengeteget szenvedett, ez az arcára van írva és a csuhátlan csuhás nem akarja hagyni, hogy tovább szenvedjen.
Amikor Hanloren szemei felpattannak és a haragoszöld tekintetbe néz, látja benne a félelmet, hogy erejének végéhez érkezett, innen már csak kevés választhatja el, hogy elragadja a sötétség.
Bár tartja vissza a lányt, tenyerébe rejti a medált és újult erővel próbálja visszatartani Hanlorent, de nem tudja, meddig képes rá.*
- Nem hagylak itt, nem hagyom, hogy elragadjon! *Szűri fogai rácsán át. Felettük össze-összefonódik a jelekből ragyogó fény, ami végül teljesen meggyőzi őt, hogy ez a kulcsa a győzelmüknek.
Az arcán érzi, hogy a templom eltorlaszolt ajtaja kinyílik, talán a friss levegő simít végig izzadt homlokán.*
- Gyertek! *Kiáltja, de tekintetét nem veszi le Hanlorenről és az oltárról.*
- A jelek a kulcs! Egyesítenünk kell a jeleket! Egyesítenünk kell a Fényt! SIESSETEK! *Ordítja, bár az erőfeszítéstől nem látja, hogy merre lehetnek társai vagy hogy a különös, vészjósló alakok lassan feléjük fordulnak.*
3887. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-17 20:34:24
Üzenet elküldve: 2019-01-17 20:34:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Hallja az elf szavait és mintha már csak ketten lennének ott a fekete gyűlölettel szemben. De nincs egyedül és ez némi erőt önt belé. Ötlete sincs, Pycta miképp és hogyan menekült meg, mi lett a fehérhajúval, a dühödt tömeggel vagy a többiekkel. Pycta itt van vele és csak ez számít most.
Először csak heves remegés fogja el, ajkai tovább gyűrik a szavakat, de teste egyre forróbb, egyre égetőbb. Látja önmagát, miképp pusztul, érzi minden porcikájában és oly nehéz elválasztani a látomást a valóságtól, ha érzi a kínt. Nyöszörög, ahogy sebek nyílnak, majd a ruha és a bőr ég le róla.*
-Nem akarom. NEM!
*Sikolt fel, elméjét elönti a páni félelem, máris derékig találja magát az undorító vérfolyamban. Képzelgés volt csupán, őrjítő, valóságosnak tűnő ábránd. Egy pillanatra iszonyodva mered az oltárra, majd igyekezvén az elf felé fordulni és mindkét karjával belekapaszkodik annak karjába, ha tud.*
-Segíts...
*Leheli Pycta felé, majd behunyt szemmel, tovább formálja a Fény igéjét, minden mást kizárva fejéből, már amennyire képes rá. Érzi, hogy ajkai mozognak, érzi, hogy hang hagyja el torkát, de szemhéjai hamar felpattannak, hogy döbbenten, sőt rémülten meredjen az elf tekintetébe. Nincs több benne, a rengeteg ima minden erejét felemésztette. Történt már ilyen vele, az ork háborúban ott messze délen... A megannyi gyógyítás és fohász kivett belőle minden erőt. Pihennie kell.
Bármi is történik vele most majd, a jobbjában szorongatott medált Pycta tenyerébe csúsztatja és noha kapaszkodik tovább, a sötétség alighanem újult erővel fog rájuk törni az ima híján.*
-Őrizd.
*Hogy a medálra vagy a Fényre gondol, esetleg mindkettőre, azt nem fejti ki, teljes erejéből, behunyt szemmel, összeszorított fogakkal kapaszkodik Pyctába.*
*Hallja az elf szavait és mintha már csak ketten lennének ott a fekete gyűlölettel szemben. De nincs egyedül és ez némi erőt önt belé. Ötlete sincs, Pycta miképp és hogyan menekült meg, mi lett a fehérhajúval, a dühödt tömeggel vagy a többiekkel. Pycta itt van vele és csak ez számít most.
Először csak heves remegés fogja el, ajkai tovább gyűrik a szavakat, de teste egyre forróbb, egyre égetőbb. Látja önmagát, miképp pusztul, érzi minden porcikájában és oly nehéz elválasztani a látomást a valóságtól, ha érzi a kínt. Nyöszörög, ahogy sebek nyílnak, majd a ruha és a bőr ég le róla.*
-Nem akarom. NEM!
*Sikolt fel, elméjét elönti a páni félelem, máris derékig találja magát az undorító vérfolyamban. Képzelgés volt csupán, őrjítő, valóságosnak tűnő ábránd. Egy pillanatra iszonyodva mered az oltárra, majd igyekezvén az elf felé fordulni és mindkét karjával belekapaszkodik annak karjába, ha tud.*
-Segíts...
*Leheli Pycta felé, majd behunyt szemmel, tovább formálja a Fény igéjét, minden mást kizárva fejéből, már amennyire képes rá. Érzi, hogy ajkai mozognak, érzi, hogy hang hagyja el torkát, de szemhéjai hamar felpattannak, hogy döbbenten, sőt rémülten meredjen az elf tekintetébe. Nincs több benne, a rengeteg ima minden erejét felemésztette. Történt már ilyen vele, az ork háborúban ott messze délen... A megannyi gyógyítás és fohász kivett belőle minden erőt. Pihennie kell.
Bármi is történik vele most majd, a jobbjában szorongatott medált Pycta tenyerébe csúsztatja és noha kapaszkodik tovább, a sötétség alighanem újult erővel fog rájuk törni az ima híján.*
-Őrizd.
*Hogy a medálra vagy a Fényre gondol, esetleg mindkettőre, azt nem fejti ki, teljes erejéből, behunyt szemmel, összeszorított fogakkal kapaszkodik Pyctába.*
3886. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-17 18:06:03
Üzenet elküldve: 2019-01-17 18:06:03
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A templom átka//
//Hanloren - intelligenciapróba//
//Pycta - erőpróba//
//Xotara - intelligencia és gyorsaság kombinált próba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy újabb imát regél a csend, s az összeszorított ajkak, rajta zenére kél a fény, s fodrozódik. Táncot lejt egymás körül a két madár, Pycta és Hanloren felett olykor össze-összefonódva, békében és megértésben, csak akkor ugranak szét egy kicsit, ha Han száját halk nyögés hagyja el a fájdalomtól és az összpontosítástól. Egy darabig sikerrel ellenáll, míg újabb látomások jőnek, amik hirtelen rohanják meg. Teste előbb vérbe borul, majd izzó lánggal kezd égni, melynek minden kínját érzi, mégsem ájul el valamiért. A tűz lassan marja le róla a húst, s az inakat, majd az izmot, míg végül fehérlő csontvázát látja csak, ha kinyitja szemét. A látomást ezúttal legyűri, akarata lassan gyengül, kitart még persze, de kontrolljának egy pillanatnyi veszítése hirtelen rántást eredményez, s lábai kezdenek az oltárba csúszni. Pycta buzdítását hallhatja, bár olykor a fájdalomtól szeme könnybe lábadhat és fel is kiálthat, szenvedésein most elméje nem segít. Pycta tartása erős, miképp küzdelme és kitartása is, azonban ezúttal ő sem jár sikerrel. Az imádkozó Hanlorent derékig nyeli el az oltár oldaláról hömpölygő vérfolyam. Sietniük kell, a lánynak talán csak néhány ima van hátra míg végleg elnyeli a sötétlő vértenger hagymázas álomvilága. Vagy maga a sötét. Pyctának kiáltása megtörténik, melyet a többiek is meghalhatnak. Ahogy fohásza is száll a templom falai között, Arenih is hangosabbra vált:*
- Pusztulj innen gonosz, itt nincs helyed! *Harsan a hangja, s erős sivítás hallik válaszul, mintha ezren kiáltanának mérgesen.
A csapat felsorakozik az ajtóban, s, amint kissé közelebb érnek, halvány derengéssel izzik fel Xotara tenyere, Quantall háta és Natalayda gyomra, de a fény még kevés, hogy egymásba fonódhasson. Quantall elindul, hogy megszólítsa a jelenést, azonban Xotara megállítja őt. Ettől függetlenül a mondat elhangzik, elég hangosan, hogy a lény meghallja, mire választ nem kap, pusztán merev és sötét mozdulatlanságot. Natalayda cselekvés helyett inkább alaposan körbenéz, hisz a templom képe a korábbiakhoz képest most teljesen mást mutat. A bejáratot félig láthatja innen a ravatalozó ajtajából, így azt is észreveheti, hogy a kőpadot a két pap elvonszolta, s a faveretes, súlyos kapu kitárul. Nem érkezik rajta senki, csak friss levegő áramlása indul meg, úgy látszik, hogy a civilek rendezték a kinti helyzetet. Négy oszlopot láthat, egyik közvetlen előttük van, bár a jelenés jórészt takarja, magasba nyúló íve kiválóan látszik. Még három ilyen van, szimmetrikusan elhelyezve a templom területén, köztük az imapadok. Láthat további lényt a könyvtárajtó előtt, tőlük balra az oltár túloldalán. A harmadikat nem látja, az a bejárattól balra eső sarokban helyezkedik el, azonban a negyedikre srégen rálát.
Natalayda és Quantall mást is láthat. Xotara hirtelen megdermed, mintha valami történne, jóllehet kívülről semmi nem látszik. A lány Quantallt megállítva lép előre, majd előrehajol és a földet nézi mereven, minden előjel nélkül térdre rogy. Olybá tűnik fuldoklik is, bár láthatóan semmi olyasmi nem történik, ami ezt megmagyarázná, ha igen, az valószínűleg képzeletében. Motyogva szól a többiekhez, kik vagy elfogadják, amit mond, vagy sem, ez még eldől, hamarosan, azonban ahogy a vöröses-fekete palásthoz ér a lába, a megkezdett mondatot már befejezni nem tudja.
A lány nagyon gyors, azonban a helyzetet elméje láthatóan felmérni nem tudja, a helyzetfelismerő képessége ezúttal cserben hagyja, ezt jócskán befolyásolja az iménti képzelgés. Karját kinyújthatja, azonban hirtelen vállában forró fájdalmat érez, majd az imént kinyújtott keze hirtelen a földön puffan. Csak néhány pillanat adódik, míg bambán vállcsonkjára mered, melyből spriccelve szökik a vér. Hányingert is érez, de nem sokáig, mert tekintete megkövül, s vállára meredve marad, míg nyakáról feje a földre csúszik, hogy aztán koppanva érkezzen meg a templom kövekkel kirakott talaján. Lába megmerevedik, így úgy marad állva, s csak lassan rogy össze, hogy végleg kiszenvedjen. Nem érzett fájdalmat, minden nagyon gyorsan történik, az is, ahogy a kaszás alak, hirtelen ugyanabba a helyzetbe áll vissza, melyben volt, s mereven néz maga elé. Csak a kaszájáról csepegő vér jelzi iménti mozdulatsorát. Xotara tenyere a földön, s a torzón világít még egy rövid ideig, aztán végleg elalszik. Xotara meghalt.
Nem tudni, hogy a csapat mennyire tud figyelni, azonban apró változásokat észlelhet, ugyanis a négy jelenés egyszerre kezd nagyon lassan fordulni az oltár felé, bár egyelőre előremutató mozgást még nem végeznek, csak, mintha görgőkön tekerednének.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.17 18:31:09
//Hanloren - intelligenciapróba//
//Pycta - erőpróba//
//Xotara - intelligencia és gyorsaság kombinált próba//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy újabb imát regél a csend, s az összeszorított ajkak, rajta zenére kél a fény, s fodrozódik. Táncot lejt egymás körül a két madár, Pycta és Hanloren felett olykor össze-összefonódva, békében és megértésben, csak akkor ugranak szét egy kicsit, ha Han száját halk nyögés hagyja el a fájdalomtól és az összpontosítástól. Egy darabig sikerrel ellenáll, míg újabb látomások jőnek, amik hirtelen rohanják meg. Teste előbb vérbe borul, majd izzó lánggal kezd égni, melynek minden kínját érzi, mégsem ájul el valamiért. A tűz lassan marja le róla a húst, s az inakat, majd az izmot, míg végül fehérlő csontvázát látja csak, ha kinyitja szemét. A látomást ezúttal legyűri, akarata lassan gyengül, kitart még persze, de kontrolljának egy pillanatnyi veszítése hirtelen rántást eredményez, s lábai kezdenek az oltárba csúszni. Pycta buzdítását hallhatja, bár olykor a fájdalomtól szeme könnybe lábadhat és fel is kiálthat, szenvedésein most elméje nem segít. Pycta tartása erős, miképp küzdelme és kitartása is, azonban ezúttal ő sem jár sikerrel. Az imádkozó Hanlorent derékig nyeli el az oltár oldaláról hömpölygő vérfolyam. Sietniük kell, a lánynak talán csak néhány ima van hátra míg végleg elnyeli a sötétlő vértenger hagymázas álomvilága. Vagy maga a sötét. Pyctának kiáltása megtörténik, melyet a többiek is meghalhatnak. Ahogy fohásza is száll a templom falai között, Arenih is hangosabbra vált:*
- Pusztulj innen gonosz, itt nincs helyed! *Harsan a hangja, s erős sivítás hallik válaszul, mintha ezren kiáltanának mérgesen.
A csapat felsorakozik az ajtóban, s, amint kissé közelebb érnek, halvány derengéssel izzik fel Xotara tenyere, Quantall háta és Natalayda gyomra, de a fény még kevés, hogy egymásba fonódhasson. Quantall elindul, hogy megszólítsa a jelenést, azonban Xotara megállítja őt. Ettől függetlenül a mondat elhangzik, elég hangosan, hogy a lény meghallja, mire választ nem kap, pusztán merev és sötét mozdulatlanságot. Natalayda cselekvés helyett inkább alaposan körbenéz, hisz a templom képe a korábbiakhoz képest most teljesen mást mutat. A bejáratot félig láthatja innen a ravatalozó ajtajából, így azt is észreveheti, hogy a kőpadot a két pap elvonszolta, s a faveretes, súlyos kapu kitárul. Nem érkezik rajta senki, csak friss levegő áramlása indul meg, úgy látszik, hogy a civilek rendezték a kinti helyzetet. Négy oszlopot láthat, egyik közvetlen előttük van, bár a jelenés jórészt takarja, magasba nyúló íve kiválóan látszik. Még három ilyen van, szimmetrikusan elhelyezve a templom területén, köztük az imapadok. Láthat további lényt a könyvtárajtó előtt, tőlük balra az oltár túloldalán. A harmadikat nem látja, az a bejárattól balra eső sarokban helyezkedik el, azonban a negyedikre srégen rálát.
Natalayda és Quantall mást is láthat. Xotara hirtelen megdermed, mintha valami történne, jóllehet kívülről semmi nem látszik. A lány Quantallt megállítva lép előre, majd előrehajol és a földet nézi mereven, minden előjel nélkül térdre rogy. Olybá tűnik fuldoklik is, bár láthatóan semmi olyasmi nem történik, ami ezt megmagyarázná, ha igen, az valószínűleg képzeletében. Motyogva szól a többiekhez, kik vagy elfogadják, amit mond, vagy sem, ez még eldől, hamarosan, azonban ahogy a vöröses-fekete palásthoz ér a lába, a megkezdett mondatot már befejezni nem tudja.
A lány nagyon gyors, azonban a helyzetet elméje láthatóan felmérni nem tudja, a helyzetfelismerő képessége ezúttal cserben hagyja, ezt jócskán befolyásolja az iménti képzelgés. Karját kinyújthatja, azonban hirtelen vállában forró fájdalmat érez, majd az imént kinyújtott keze hirtelen a földön puffan. Csak néhány pillanat adódik, míg bambán vállcsonkjára mered, melyből spriccelve szökik a vér. Hányingert is érez, de nem sokáig, mert tekintete megkövül, s vállára meredve marad, míg nyakáról feje a földre csúszik, hogy aztán koppanva érkezzen meg a templom kövekkel kirakott talaján. Lába megmerevedik, így úgy marad állva, s csak lassan rogy össze, hogy végleg kiszenvedjen. Nem érzett fájdalmat, minden nagyon gyorsan történik, az is, ahogy a kaszás alak, hirtelen ugyanabba a helyzetbe áll vissza, melyben volt, s mereven néz maga elé. Csak a kaszájáról csepegő vér jelzi iménti mozdulatsorát. Xotara tenyere a földön, s a torzón világít még egy rövid ideig, aztán végleg elalszik. Xotara meghalt.
Nem tudni, hogy a csapat mennyire tud figyelni, azonban apró változásokat észlelhet, ugyanis a négy jelenés egyszerre kezd nagyon lassan fordulni az oltár felé, bár egyelőre előremutató mozgást még nem végeznek, csak, mintha görgőkön tekerednének.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.17 18:31:09
3885. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-17 11:59:33
Üzenet elküldve: 2019-01-17 11:59:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 264
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tudomány nyomában//
*Bólogat a lány szavaira. Amúgy nem hiszi, hogy olyan nagy dolog lenne valami, ami csak kattog. A hajósok eddig is megvoltak nélküle és a zenészek is. De ügyesen megcsinálta. Mondjuk ekkora ésszel valami hasznosabbat is csinálhatott volna. Ezt viszont nem jegyzi meg a doki mert a csajszi olyan büszke magára.*
-Akkor te egy nagyon okos kislány vagy.
*Vigyorog a vörösre. Ezt nem sértésnek szánta még ha úgy is hangzott. A "köszönöm az elismerést" mondaton nemcsak, hogy majdnem felröhög, de egyenesen kedve támad felkapni a csajszit mint egy gyereket és megölelgetni. Pedig tudja, hogy azzal nagyon-nagyon magára haragítaná.*
~Jaj természet miért találtál ki ilyen lényeket? Vajon ha a hónom alá kapnám és elszaladnék vele megállítanának? Vajon a főnök mit szólna hozzá ha hazaállítanék egy kapálódzó gnóm csajjal és megkérdezném megtarthatom-e? Tuti félreértené és perverznek gondolna.~
-Minden jót kedves Cilanney.
*Még utána néz a lánynak és jót kuncog magában. Meg kell hagyni az a kis vörös egy jelenség.*
//Tudomány nyomában//
*Bólogat a lány szavaira. Amúgy nem hiszi, hogy olyan nagy dolog lenne valami, ami csak kattog. A hajósok eddig is megvoltak nélküle és a zenészek is. De ügyesen megcsinálta. Mondjuk ekkora ésszel valami hasznosabbat is csinálhatott volna. Ezt viszont nem jegyzi meg a doki mert a csajszi olyan büszke magára.*
-Akkor te egy nagyon okos kislány vagy.
*Vigyorog a vörösre. Ezt nem sértésnek szánta még ha úgy is hangzott. A "köszönöm az elismerést" mondaton nemcsak, hogy majdnem felröhög, de egyenesen kedve támad felkapni a csajszit mint egy gyereket és megölelgetni. Pedig tudja, hogy azzal nagyon-nagyon magára haragítaná.*
~Jaj természet miért találtál ki ilyen lényeket? Vajon ha a hónom alá kapnám és elszaladnék vele megállítanának? Vajon a főnök mit szólna hozzá ha hazaállítanék egy kapálódzó gnóm csajjal és megkérdezném megtarthatom-e? Tuti félreértené és perverznek gondolna.~
-Minden jót kedves Cilanney.
*Még utána néz a lánynak és jót kuncog magában. Meg kell hagyni az a kis vörös egy jelenség.*
3884. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-17 07:00:25
Üzenet elküldve: 2019-01-17 07:00:25
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tudomány nyomában//
*Cilanney van olyan kis magabiztos a tudományban, pláne, hogy ez a szemtelen kis szerkezet nehezen adta ugyan magát, de mégis csak ő volt az erősebb, meg a kicsiny fémpálcika. Megszerelte, és most működik. Kell ennél több?
A doki kapiskálja a szerkentyű mikéntjét*
- Igen, olyasmi lehet. Legalábbis egy nagyobb ilyen kütyü, adhatná az ütemet a hajósoknak is.
*Ingatja kicsit fejét a féligazságra, mert megfelelne a feladatra, de nem arra készült. Ellenben örömmel látja, hogy érdeklődve figyel az elf, így már nem hiába találkoztak össze.*
- A szerkezet, legfeljebb olyan okos, mint a készítője *tudálékoskodik Intath dicséretére, miközben szépen pedánsan elpakolj a kis bőrtokba a pálcát, azt összetekeri s beleigazgatja a táskájába.*
- Nos, hát köszönöm, az elismerést *köszöni meg, bár inkább beillene egy újabb fejlapogatásnak, de láthatóan nem hajlandó meghallani. Csak az a kis oktondi kifejezés költözik az arcára, amit szerkezetükre büszke gnómok szoktak hordozni.
Két keze közé fogja a "kattogó"*
- Örültem a találkozásnak Intath, remélem megtaláltad, amit kerestél abban a könyvben. A legközelebbi viszont látásra.
* Azzal fogja magát, a szerkentyűt, a táskát és a köpönyegét, és elhagyja a könyvtárat.*
//Tudomány nyomában//
*Cilanney van olyan kis magabiztos a tudományban, pláne, hogy ez a szemtelen kis szerkezet nehezen adta ugyan magát, de mégis csak ő volt az erősebb, meg a kicsiny fémpálcika. Megszerelte, és most működik. Kell ennél több?
A doki kapiskálja a szerkentyű mikéntjét*
- Igen, olyasmi lehet. Legalábbis egy nagyobb ilyen kütyü, adhatná az ütemet a hajósoknak is.
*Ingatja kicsit fejét a féligazságra, mert megfelelne a feladatra, de nem arra készült. Ellenben örömmel látja, hogy érdeklődve figyel az elf, így már nem hiába találkoztak össze.*
- A szerkezet, legfeljebb olyan okos, mint a készítője *tudálékoskodik Intath dicséretére, miközben szépen pedánsan elpakolj a kis bőrtokba a pálcát, azt összetekeri s beleigazgatja a táskájába.*
- Nos, hát köszönöm, az elismerést *köszöni meg, bár inkább beillene egy újabb fejlapogatásnak, de láthatóan nem hajlandó meghallani. Csak az a kis oktondi kifejezés költözik az arcára, amit szerkezetükre büszke gnómok szoktak hordozni.
Két keze közé fogja a "kattogó"*
- Örültem a találkozásnak Intath, remélem megtaláltad, amit kerestél abban a könyvben. A legközelebbi viszont látásra.
* Azzal fogja magát, a szerkentyűt, a táskát és a köpönyegét, és elhagyja a könyvtárat.*
3883. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-16 22:04:57
Üzenet elküldve: 2019-01-16 22:04:57
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*A tündöklő mágus fiú válaszára, Xotara ismét csak legyint.*
- Nincs baj. Megszoktam, már amennyire. Nyilván én érzékenyebb vagyok.
*Natalayda bemutatkozását bólintással fogadja. A becenév megjegyzésével nem lesz gondja.*
- Oksa, Naty.
*Ahogy haladnak tovább és az oltárcsarnok ajtajába lépnek egy nagy kaszás alak terem előttük a semmiből, pontosabban előtte, de másik három is megjelenik a csarnokban, ahol látja Hanloren és Pycta küzdelmét is. Xotara megáll, de nem érzékel támadó, ártó szándékot, és szinte földöntúli nyugalommal tekint fel a kámzsás jelenségre.
A páncélos mágus elsétál mellette. Már éppen megállítaná, kitartva a karját, amikor nagy nyomás telepszik rá, mintha többen a mellkasára ülnének. Kezd elhomályosulni minden, kis karikák pattognak előtte, az ájulás kerülgeti. Eközben Quantall elé lép és megszólítja a sötét jelenséget. Xotara jobb karjának és bal öklének sérülései szétnyílnak. Fuldokolva kétrét görnyed, és köhögve sarat okád, sebeiből is sár kezd folyni. Fél térdre rogy, egy idő után a kínzó érzés alábbhagy. Megtörölve száját, döbbenten néz saras kezére és a végtagjaiból eredő szivárgásra.*
- Mi a…?
*Sóhajtva, ismét feltápászkodik a földről. Hallva a mágus fiú szavait, odasiet mellé és a vállára téve ép kezét, így szól: *
- Nem… nem azért van itt… hogy ártson.
*Xotara hangja reszelős még a saras fulladozástól.*
- T'om… hihetetlenül hangzik… de így van.
*Xotara nem tudja megmagyarázni, hogy ezt honnan veszi, de mintha csak magáról nyilatkozna, egyszerűen tudja. Nevezhetjük őr-empátiának, vagy csak Árnytörő hősnőnk jobban érzékeli a sötét erők rezdüléseit. A sötét oltárra pillant.*
- Csak… a távozó Sa'Tereth-ért jöttek… ez jelzi, hogy az átok meg fog törni.
*A karmos csontos kezeken akad meg a tekintete. Xotara megvonja a vállait. Bizonyára furcsán néznek rá. Azt gondolnak róla, amit akarnak, hogy bizonyítsa állítását, közvetlenül a magas kaszáshoz lép. Egyik térde hozzá is ér a vérvörös-hollófekete posztóhoz. Szemernyi félelmet sem érez, eltökélten emeli sötétzöld szemeit a kámzsásra, mintha a nyakát tartaná oda a kaszásnak.*
- Ne aggódjatok! Nem fog senkit se bántani. Mehettek!
*Biccent oldalra fejével és int karjával, hogy Quantall és Natalayda elsétálhatnak mellettük. Ha így történik, akkor Xotara maga is elfordul a sötét jelenségtől és megy utánuk.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.16 22:08:35
*A tündöklő mágus fiú válaszára, Xotara ismét csak legyint.*
- Nincs baj. Megszoktam, már amennyire. Nyilván én érzékenyebb vagyok.
*Natalayda bemutatkozását bólintással fogadja. A becenév megjegyzésével nem lesz gondja.*
- Oksa, Naty.
*Ahogy haladnak tovább és az oltárcsarnok ajtajába lépnek egy nagy kaszás alak terem előttük a semmiből, pontosabban előtte, de másik három is megjelenik a csarnokban, ahol látja Hanloren és Pycta küzdelmét is. Xotara megáll, de nem érzékel támadó, ártó szándékot, és szinte földöntúli nyugalommal tekint fel a kámzsás jelenségre.
A páncélos mágus elsétál mellette. Már éppen megállítaná, kitartva a karját, amikor nagy nyomás telepszik rá, mintha többen a mellkasára ülnének. Kezd elhomályosulni minden, kis karikák pattognak előtte, az ájulás kerülgeti. Eközben Quantall elé lép és megszólítja a sötét jelenséget. Xotara jobb karjának és bal öklének sérülései szétnyílnak. Fuldokolva kétrét görnyed, és köhögve sarat okád, sebeiből is sár kezd folyni. Fél térdre rogy, egy idő után a kínzó érzés alábbhagy. Megtörölve száját, döbbenten néz saras kezére és a végtagjaiból eredő szivárgásra.*
- Mi a…?
*Sóhajtva, ismét feltápászkodik a földről. Hallva a mágus fiú szavait, odasiet mellé és a vállára téve ép kezét, így szól: *
- Nem… nem azért van itt… hogy ártson.
*Xotara hangja reszelős még a saras fulladozástól.*
- T'om… hihetetlenül hangzik… de így van.
*Xotara nem tudja megmagyarázni, hogy ezt honnan veszi, de mintha csak magáról nyilatkozna, egyszerűen tudja. Nevezhetjük őr-empátiának, vagy csak Árnytörő hősnőnk jobban érzékeli a sötét erők rezdüléseit. A sötét oltárra pillant.*
- Csak… a távozó Sa'Tereth-ért jöttek… ez jelzi, hogy az átok meg fog törni.
*A karmos csontos kezeken akad meg a tekintete. Xotara megvonja a vállait. Bizonyára furcsán néznek rá. Azt gondolnak róla, amit akarnak, hogy bizonyítsa állítását, közvetlenül a magas kaszáshoz lép. Egyik térde hozzá is ér a vérvörös-hollófekete posztóhoz. Szemernyi félelmet sem érez, eltökélten emeli sötétzöld szemeit a kámzsásra, mintha a nyakát tartaná oda a kaszásnak.*
- Ne aggódjatok! Nem fog senkit se bántani. Mehettek!
*Biccent oldalra fejével és int karjával, hogy Quantall és Natalayda elsétálhatnak mellettük. Ha így történik, akkor Xotara maga is elfordul a sötét jelenségtől és megy utánuk.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.16 22:08:35
3882. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-16 06:42:51
Üzenet elküldve: 2019-01-16 06:42:51
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A templom átka//
*Natalayda szemének is fényes az a páncél, de nem olyan bántó a az a derengés. Nem kezd a mélységi anatómián gondolkodni, csak továbblép a megjegyzésen, azonban kérdéssel fordul hozzá a nő. Fáradtan, kissé megtört is, de mégis jól esik neki ez az egyszerű frázis.*
- Szervus Xotara. Én Natalayda vagyok. Röviden csak Naty *mutatkozik be szintén.
Követi a többieket befelé, így ketten is vannak előtte, ami miatt nem látja az akadályt. Nem tudja hitelen mi történhetett, hogy a fényességbe öltözött Quantall nem megy tovább, jól lehet, nem számított ajtónállóra. Csak mikor megszólal, akkor jön rá, hogy valaki lehet az ifjú előtt, aki elállja az utat. Talán egy pap, aki nem számít a jöttükre.
~Bár ez a Xotara férfiakat szégyenítve rikkantotta el magát. Kizárt, hogy nem hallották meg.~
Vállak fölött, és karok mellett próbál elpillantani, hogy lássa, mi történik előtte.*
*Natalayda szemének is fényes az a páncél, de nem olyan bántó a az a derengés. Nem kezd a mélységi anatómián gondolkodni, csak továbblép a megjegyzésen, azonban kérdéssel fordul hozzá a nő. Fáradtan, kissé megtört is, de mégis jól esik neki ez az egyszerű frázis.*
- Szervus Xotara. Én Natalayda vagyok. Röviden csak Naty *mutatkozik be szintén.
Követi a többieket befelé, így ketten is vannak előtte, ami miatt nem látja az akadályt. Nem tudja hitelen mi történhetett, hogy a fényességbe öltözött Quantall nem megy tovább, jól lehet, nem számított ajtónállóra. Csak mikor megszólal, akkor jön rá, hogy valaki lehet az ifjú előtt, aki elállja az utat. Talán egy pap, aki nem számít a jöttükre.
~Bár ez a Xotara férfiakat szégyenítve rikkantotta el magát. Kizárt, hogy nem hallották meg.~
Vállak fölött, és karok mellett próbál elpillantani, hogy lássa, mi történik előtte.*
3881. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-16 00:15:16
Üzenet elküldve: 2019-01-16 00:15:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//A templom átka//
*Quantall varázslata sikerrel vár. Ismét megjelenik rajta a fényes páncél. Ő ilyenkor becsukja a szemét megszokásból. Arra viszont nem gondolt, hogy mi a helyzet a többiekkel. A fajtárs pedig megjegyzést is tesz. Máskor őszintébbnek hangzana és hosszabban kifejtené a módszerét, de most csak fáradtan és röviden válaszol.*
-Sajnálom.
*Majd bemennek ahol úgy tűnik a fajtárs ismeri az utat. Azon ahogy út közben Naty-t megszólítja Quantall szintén nem akad fenn. Egyébként is csak egy mosollyal fogadná, de most ehhez sincs hangulata. Csak megy előre. Míg egy meglepően magas alak nem állja az útjukat. Akkor előre lép és reméli, hogy a többiek ha baj van akkor tudnak segíteni neki.*
-Quantall vagyok. Múltkor én segítettem az alakváltó elfogásában és most is ott voltam. Kísértem a menetet. Segíteni jöttünk bemehetünk?
*Reméli a szép szó hat majd a csuklyásra. Ha nem és reakciót se kap akkor megpróbálja arrább tolni óvatosan. Ez most nem a szavak ideje és nincs is kedve hozzájuk. Kell majd beszélnie eleget. Ha a valami rátámad megpróbál elhajolni és fegyvert rántani, de a lányokat védi elsősorban.*
*Quantall varázslata sikerrel vár. Ismét megjelenik rajta a fényes páncél. Ő ilyenkor becsukja a szemét megszokásból. Arra viszont nem gondolt, hogy mi a helyzet a többiekkel. A fajtárs pedig megjegyzést is tesz. Máskor őszintébbnek hangzana és hosszabban kifejtené a módszerét, de most csak fáradtan és röviden válaszol.*
-Sajnálom.
*Majd bemennek ahol úgy tűnik a fajtárs ismeri az utat. Azon ahogy út közben Naty-t megszólítja Quantall szintén nem akad fenn. Egyébként is csak egy mosollyal fogadná, de most ehhez sincs hangulata. Csak megy előre. Míg egy meglepően magas alak nem állja az útjukat. Akkor előre lép és reméli, hogy a többiek ha baj van akkor tudnak segíteni neki.*
-Quantall vagyok. Múltkor én segítettem az alakváltó elfogásában és most is ott voltam. Kísértem a menetet. Segíteni jöttünk bemehetünk?
*Reméli a szép szó hat majd a csuklyásra. Ha nem és reakciót se kap akkor megpróbálja arrább tolni óvatosan. Ez most nem a szavak ideje és nincs is kedve hozzájuk. Kell majd beszélnie eleget. Ha a valami rátámad megpróbál elhajolni és fegyvert rántani, de a lányokat védi elsősorban.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4103-4122