Archívum - Arthenior - Templom
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     

Kedves Kalandozó!

Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!

A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Polgárnegyed
Romváros és Meredély (új)
TemplomNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 190 (3781. - 3800. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>

3800. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-10 21:15:13
 
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

*A hangforrás felé kapja tekintetét, de a csuklyával fedett arcot hiába is fürkészi a táncoló gyertyafényben. Végtelen szomorúság az, mit a csuhás hangjából kihall. A férfi szavaira csupán egy aggódó pillantás a válasz az imát mormolók felé, majd tekintete visszavándorol Arenih atyáéra, csak hogy csilingelő nevetésben törjön ki. Hangját sokszorosan verik vissza az ódon falak, de a boldog kacaj hamar elhal.*
-Sajnálom atyám. Nem így hívták még e helyet, mikor elindultam!
*Szabadkozik még széles mosoly kíséretében, mit igyekszik elrejteni az atya elől. Hiába a sötétség, az ő lelke nem hasad oly könnyen.
Megpróbál némi komolyságot magára erőltetni és nem is megy ez oly nehezen. Sokat nyom a latban a zord környezet és a még zordabb körülmény. Nem kívánta megbotránkoztatni Arenihet és csak remélni meri, hogy a szomorú csuhás nem értelmezi majd rosszul az ő vékonyka örömét.*
-Messzire visz a város füstje, segíteni jöttem. Azt mondják, nincs átok mit nem lehet megtörni. Mondd atyám, mi kell hozzá?

3799. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-10 20:14:45
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//A templom átka//

*Ahogy halkan közelebb lép, nem kever szellőt, nem fojt el gyertyafényt, az elf gyengéd és tapintatos, mint az őszi harmat a dermedő fűszálon. A mormogó papok nem reagálnak a közeledésre, továbbra is halk duruzsolás tölti meg a termet, még akkor is, amikor már kissé hangosabban hangzik el az "Atyám" megszólítás. Kiválóan érzékeny fülei vannak az elf lánynak, azonban az ajtó mögött meg sem moccanó, gondolataiból éppen felébredő csuhás a sötétben, nem kelthette fel figyelmét, az nem Han hibája. Mikor Han arról beszél, hogy az Úrnő szíve vérzik, halk suttogást hallhat maga mögül:*
- Úgy van, gyermekem. *Szelíd hang ez, melyhez lassan alak is párosul, ugyanis a csuhás lassan feláll a székből és Hanlorenhez közeledik, hogy némán figyelve álljon meg előtte. Egy pillanattal később azonban megszólal:*
- Megpróbáltuk, hidd el. *Halk lemondó sóhaj, mi betölti a teret, bár a gyertyák lángját nem zavarja meg. Ahogy a tovább, láthatóan révületben mormoló csuhásokat sem.*
- Őket hiába kérdezed, napok óta nem aludtak. Goma testvérünk halála is nagyon megviselt bennünket, nemhogy az oltár. *Bár nem látható a mélyen szembe húzott csuklya alatt, hangja eltorzul a lelkére nehezedő súlytól, aztán végül megembereli magát.*
- Arenih atya vagyok. *Szól végül.* Miért kerested fel az elátkozott templomot?

3798. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-09 19:34:36
 
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

*Szemmel láthatóan a csuhás annyira elmerült az imában, hogy észre sem vette, még a gyengéd érintést sem érzékelte. Bujkáló mosollyal nyugtázza a helyiséget betöltő buzgó mormolást, ám hamar észbe kap, ez nem a vidámság helye. Nem kell lábujjhegyre ágaskodnia a térdelők mögött, hogy láthassa, kiért is folyik a szertartás. Talán a szelíd érintés nem a legcélravezetőbb.
Térdre ereszkedve teszi a csuhás vállára a kezét és szorítja meg, persze nem túl nagy erővel.*
-Atyám.
*Szólítja meg fojtott, de nem suttogó hangon.*
-Hanloren Duunelar vagyok Lihanechből. Nem akarom zavarni a szertartást, de az oltár... Az Úrnő Szíve vérzik!
*Néz hátra válla felett a Borzalom Mementójára.*
-Ez nem maradhat így!
*Szól immár fennhangon és egyenesedik fel. Érthetetlen számára, hogyan tudnak ezek a papok buzgó imára borulni a halott körül, miközben a templomuk ég, ha képletesen is.*
-Miért nem törik meg?
*Néz körbe a térdeplők között, az arca egész kipirul a hévtől. Megtört, fáradt, de ami a legszörnyűbb, kétségbeesett arcokat lát. Noha egész életében Eeyr tanait követte, vajmi keveset tud a rejtett erőről, még kevesebbet pedig a sötétségééről. Mellkasa duzzad a tenni akarástól, mérhetetlenül áradó boldogságát pedig még e zord hely sem törheti le.*



A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.09 20:53:30

3797. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-09 18:37:52
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//A templom átka//
//Hanloren Duunelar//

*Ismét csend honol a templomban, hogy a két kalandor immár feladatát teljesíti, azonban újabb vándor érkezik, finom vonásokkal és aranyló hajjal, ártatlan szemekkel. Hogy mit szeretne egy ilyen elátkozott helyen még nem lehet tudni, azonban, ahogy belép az ajtó szokásos módon, magától, hatalmas döndüléssel csapódik meg mögötte. Csepp... csepp... csipp... csepp... Mint egy eldugott barlangban a cseppkövek zenéje, ahogy a kövezeten játszanak kedves szimfóniát. A kedvesség talán itt nem oly jellemző, hiszen a muzsikát az egykoron tündöklő oltár játssza, ahogyan kőfalazatáról vér folyik szüntelen egy meg nem határozható helyre. A korlátok még állnak, ahogy korábban is, baljós némaság és orrfacsaró bűz terjeng, jóllehet az előbbiek alaposak voltak, legalább már rend van és nagyjából tisztaság. Hanloren szintén észreveszi a résnyire nyitott ajtót, ahonnan a félhomályba gyertyaláng fénypászmája vág keskeny csíkot. Gond nélkül lép be a helyiségbe, ahol egy ravatalt láthat, körötte csuhába bújtatott papok mormolnak imát, áhítattal, olykor a mennyezetre nézve. Mindenhol gyertyák, töménytelen mennyiségben, súlyos viasz illat üli meg a levegőt, de kellemes meleget is áraszt. Első kérdésére a láthatóan elmerülő papok nem is reagálnak semmit, talán kissé hangosabban kellene próbálkoznia, vagy esetleg közelebb lépnie a lánynak.*

3796. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-07 09:29:26
 
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

*Kitárja a hatalmas tölgyfaajtót, de csak éppen annyira, hogy beférhessen rajta. Mikor megfordul, elakad lélegzete, ám nem az áhitattól.*
-Nem...
*Nyögi önkéntelen. Egy pillanatra elhagyja minden ereje, elhűlve bámulja a középen magasodó, szentségtelen oltárt. Nem árasztja már Eeyr Fényét, egészen más entitás vette birtokába a kőfaragványt. A vöröslő napkorong, ez a vér a földön és a furcsa aura körülötte... Lidércnyomás. Néhány tétova lépést tesz felé, majd megállva elkapja róla tekintetét. Az oltár szinte magához húzza az embert, de olyan akarat ez, mivel dacolni kell és mivel dacolni tud. Eeyr Lángja kiolthatatlan ég szívében, nem fog engedni más erőnek. Behunyja szemeit és nagyot sóhajt. Sosem látott még hasonlót sem.
Újból kinyitja szemét, ekkor veszi észre a gyertyalánggal alaposan megvilágított helyiségben a szerzeteseket. Elindul az imádkozó csuhások irányába, kik egy mozdulatlan testet állnak körbe, nyilván a lelki üdvéért imádkoznak. Szörnyű dolog történhetett a templomban, a választ kérdéseire pedig alighanem hamarosan megkapja. Mögéjük ér és nem tudja, mit is mondhatna, hogyan is szólíthatná meg a testvéreket.
Óvatosan, kedvesen simítja meg a hozzá legközelebb térdeplő szerzetes vállát kezével, hogy felhívja magára a figyelmet.*
-Mi a neve?
*Néz jelentőségteljesen az elhunytra, jelezvén, hogy nem a csuhásra gondol.*

3795. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-05 18:44:09
 
>Gigbarap Lobiddnest avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

* A fiatal gnóm kitárja a nagy faajtók egyikét, hogy bejusson a templomba. Az itt uralkodó hangulat korántsem olyan kellemes, mint a kertben. Mondhatni igazán nyomosztónak érzi a dolgot és nem érez semmi istenszerű megnyugvást, mint az várta volna a templomban. Érdekesnek tartja a helyet, de falain vér csordogál, ami egyenesen rémítő, bár az utcai állapotok után már nem lepődik meg a gnóm, viszont az oltárt se hagyták békén a felkelők vagy valaki más, mert elég romos állapotban találja Gigbarap, így nem is szánja rá magát egy imára. Hiába Eyr híve, ha így találja templomát, akkor attól tart, hogy az isten elfeledkezett a földiekről. Útját inkább a könyvtár felé veszi, hátha ott kellemesebb látványban részesül majd. *

3794. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-09-04 15:20:38
 
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Városnézőben//

*Egy ideig céltalanul rója az utcákat, fogalma sincs róla, mihez kezdjen vagy hová menjen. Bár fájdalomnak, szomorúságnak kéne eltöltenie, különös módon ezek egyikét sem érzi, sőt, semmit sem érez. Mintha csak egy tompa fátyol ereszkedett volna a lelkére, ami elfedi az összes érzését, így benne nem marad más, csak a kongó üresség. Már épp azt fontolgatja, elhagyja a várost, mikor eszébe jut, hogy egy helyre még mindenképp el kell mennie. ~Ott talán méltó búcsút vehetek tőle~ gondolja magában, ahogy lépteit a templom felé irányítja. Mivel nem tudja pontosan, hol nyugszik édesanyja, vagy nyugszik-e egyáltalán valahol, így úgy dönt, azzal adózik emlékének, ha ellátogat a templomba. Ő maga sose törődött igazán a vallási dolgokkal, ám tudja, anyjának sokat jelentett a hite, ezért úgy érzi, kötelessége a templomban is elbúcsúzni tőle. Hiába lép rá azonban az első lépcsőfokra, mely a bejárathoz vezet, hirtelen már mégsem véli olyan jó ötletnek ezt a látogatást. Közelről tűnik csak fel neki, hogy a lázadást a templom épülete is megsínylette, a temető irányából érkező szellő pedig gyomorforgató szagokat sodor magával. Egy pillanatig tényleg attól fél, hogy visszaköszön az a kevés ennivaló, amit útja során elfogyasztott, ám végül sikerül leküzdeni hányingerét, ahogy kedvét is a templom belsejének megtekintésére. Tanácstalanul álldogál, mint aki nem tudja, mi tévő legyen, ám ahányszor csak a nagy faajtóra pillant, különös hideg fut végig a hátán, melytől reszketni kezd. Lelép hát a lépcsőről, és visszafordul inkább a város felé, miközben szemébe könnycseppek szöknek, hogy a bánattól vagy a bűztől-e, nem tudja, de nem is érdekli. ~Viszlát, anya!~ gondolja magában, miközben remegő kézzel igyekszik letörölni könnyeit, hogy lássa, merre kell mennie, ám mégis inkább emlékezetére hagyatkozik lépéskor.*

3793. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-22 14:34:03
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

*Halvány mosollyal arcán fogadja a bemutatkozásokat, mindet egy illő biccentéssel jutalmazza. Ahogy a hellyel kínálást is, azonban Xotara kedvességére csak egy intő kéz a válasz.*
- Megpihenek, ha már végeztünk, de köszönöm. *Szedi össze magát hirtelen, majd apró jelzéssel él az imákat várva. Arcára nem ül ki sem sértődés, sem megütközés, a lány imáját olyan szeretettel hallgatja végig, ahogy az elf tekintetét kíséri. Szeméből az olvasható, hogy mindkettejükét elfogadja és szívére öleli.*
- Jó. A szavak ereje a lépés, mi közelebb visz az úthoz. *Mondja Xotarának, majd az elfhez fordul.* Ha már gondolataitokban is énekel a szó, szívetekkel találtok rá az útra. *Mondja révetegen, a furcsa párosra tekintve. A vízzel és kenyérrel egyikük sem kíván élni, ahogy a tisztálkodásra sem tartanak igényt, a pap láthatóan ezzel is ki van békülve, hisz rengeteg a feladat.*
- A templom mellett találtok egy kordét, oldalára a nap sugarai vannak festve, de sajnos itt minden testvérre szükség van, így egyedül kell boldogulnotok. *Sóhajt szomorúan.* Ezeket tegyétek el. *Nyújt feléjük két fekete kendőt.* Az arcotok elé, a járvány miatt. *Pillant jelentőségteljesen, Majd visszafordul Goma teteme felé, hogy közelebb lépve folytassa az idős asszony lelkének üdvözülését egy halk imával. Pycta és Xotara számára, tekintettel arra, hogy vigyázó lépteikkel az oltár közvetlen környezetét nem sértik, tulajdonképpen eseménytelenül telik. Kivéve talán, hogy baljós érzéseket kelthetnek bennük a halk suttogó hangok és méltatlankodó érintések, melyek végigkísérik minden egyes mozdulatukat. Úgy látszik a vér istenének nem kedves a tisztaság és a fény. Ahogy Xotara gyertyát gyújt, egy másik azonnal kialszik a teremben, megtartva így a félhomály szürke hangulatát. Kint ismét villám cikázik keresztül az égen, melyet nagyon hamar dörgés is kísér. A vihar itt van a nyakukon, s apró cseppekben kezd el csöpögni mire elindulnak. A kordé a templom mellett, a templomkert kapujánál hever, az oldalán valóban sárga fénysugarak festése, bár már erőteljesen megkopva és meggyötörve. A madár teteme ott fekszik továbbra is, így Pycta akadálytalanul veheti fel, hogy magával vigye. Érintésére semmi különös nem történik, elvégre ez csak egy kismadár. Egy halott kismadár. A két vándor útjára indul, első célként a temető várja őket, rozsdásan nyikorgó és szélcsapkodta vaskapujával, az eső érintette parázs sziszegő füstpászmáival. Újra villámlik, megvilágítva a nedves tájat és a szótlanul pihenő halomba dobált holttesteket. A dörgés ezúttal jóval erőteljesebb, morajlóbb, szinte beleremeg a szív.*

3792. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-20 00:49:51
 
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Vizsgálódás közben semmi olyan jelre, stigmára nem talál, melyek Sa'Tereth befolyására utalnának, már ami a karokat és a nyak körüli területeket illeti. A többi helyen pedig nem fogja megnézni, megelégedik ennyivel.*
- Eltűnt, értem. *Konstatálja, s ezzel meg is bizonyosodik. A foltok, a sérülések nem érdeklik igazán, azokat a jeleket kereste, amelyekről a hírek is szóltak.
Felhagy a kereséssel és elengedi Xotara karját és felnéz a szemeibe, hogy végighallgassa a szavait, majd végül egyetértően bólint.*
- Magam sem tudom pontosan, de az istenek különböző módon jelölték meg választottjaikat. Az, hogy eltűnt a jegy a tenyeredből, talán azt jelenti, megszabadultál a befolyásától. *Bár nem szeret találgatni, most mégis kénytelen latolgatásokba bocsátkozni.*
- Elvesztettem a nyugalmam, bármi képes volt kihozni a sodromból. Abból, amit te is mondtál, arra gondolok, hogy a végleteket manipulálta Teysus, kifordította magából a halandókat, ezzel emlékeztetve mindenkit a kettősségre. *Igazából csak találgat, de be is fejezi, hisz felesleges az istenek tetteiről elmélkedni.*
- Nem tudom, mi fog történni, ha az oltár újra Eeyr-é lesz, ha megtisztul, de remélem, visszanyerem a nyugalmam és visszatérhetek az erdőbe. *Fordítja haragoszöld tekintetét a meggyalázott oltár felé, mintha a vésetek közé volna írva a válasz. Majd a saját állapotát firtató kérdésre visszafordul a mélységi lány felé. Tekintetéből kiolvashatja Xotara, hogy azon gondolkodik, elmondja-e, mi okozza fájdalmait.*
- Nem hiszem, hogy tudsz segíteni. Azaz így nem. *Néz le a tenyerére, melyet a sötételf a kezébe vesz, hogy valamiféle nyomástechnikával próbálja megszüntetni a fájdalmat.*
- Azt hiszem, a tétlenség okozza. *Tudja, hogy ez milyen képtelenül hangzik, de volt ideje kitapasztalni mióta elindul Erdőmélyéről.*
- Ha megállok, ha tétlenkedek, ha nem találok rá az útra, azonnal belém hasít a fájdalom. Mintha az Erdő Szíve így űzne, hogy minél hamarabb oldjam meg a problémát, s minden tétlenséggel töltött pillanatot fájdalommal büntet. *Szomorú szemekkel, mosolytalanul néz a mélységire. Tudja, hogy ezzel a szemében a Fákban Lakó sem lesz jobb, mint a Véristen, de a szürke csuhás nem ellenkezik a sorsa ellen. Ha ez a dolga és ezért van ezen a világon, akkor megteszi, ami csak erejéből telik.*
- Nem várom el tőled, hogy megértsd, csak, hogy fogadd el és ne nehezítsd a dolgom azzal, hogy véleményt formálsz az Erdőszellem eme tettéről. Ez csak rá és rám tartozik. *Nincs kedve Xotara-val vitatkozni azon, hogy vajon az Erdő Szíve miért teszi ezt vele. Ő elfogadta és ennyi.
A beszélgetés után elindulnak az imaterem felé, ahol az ajtón előbb a csuhás elf lép át, nem udvariatlanság ez, ha bármi vár rájuk odabent, azt előbb az elf tapasztalja meg.
Odabent a korábban megismert pap bemutatkozik, amire a szürke csuhás csak meghajol. Odabent megpillantják Goma testvért a ravatalon, az elf pár pillanatig figyeli csak, majd visszafordul Arenith felé. A tisztálkodás ráér, most még dolguk van. Bár neki nincs szüksége üdvözülésre, hisz hite erős és szilárd, de kurtán bólint az imára. Neki nem fog gondot okozni, Xotara pedig talpraesett és megoldja.
Az oltár említésére a mélységi lány felé pillant, némán intve nemet fejével, remélve, hogy nem fogja előadni az odakint történteket. Most már saját bőrükön tapasztalták, ahogy mennyire ártó lehet az oltár közelsége. A takarítással sem lesz gondja, korábban sokkal komolyabb koszt is eltakarított már. Mestere úgy tartotta, a takarítás erősíti a lelket, s eszerint dolgoztatta az ifjú elfet is.
A következő feladatra szárazat nyel, bár érzelmileg nem érinti meg a gyermekek halála, de komorsága érezhető lesz rajta, kezei ökölbe szorulnak, a kendő alatt megfeszülnek az állán az izmok. Gonosz és kegyetlen dolog a háború, a harc és sajnos sokszor azok szenvednek, akiknek semmi közük hozzá. Ártatlanok.*
- Úgy lesz. *Válaszolja hidegen, majd a végszóra elfordul, hogy Xotara mellé lépjen, s míg a mélységi suta, bár szívből jövő imáját hallgatja, félredobja csuhája szegélyét és letérdel Goma ravatala mellett.
~ Az Erdő Szíve kísérjen utadon, mutasson neked utat a fénye és nyugtassa meg háborgó lelked. Legyen könnyű neked a föld, lelj békére a Fákban Lakó birodalmában, míg mi élők örökké emlékezni fogunk rád. Testedből legyen fa, mely az ő hatalmát hirdeti és tör az ég felé, hited erős törzs, szavaid levelek, emléked a szél szava. ~
Rögtönöz imát, majd befejezvén feláll, hogy meghajoljon a ravatal felé. Kisvártatva megfordul és követi Xotara-t a templomba az ajtón át, hogy nekikezdjenek a takarításnak. Míg a sötételf fényt varázsol a gyertyák kanócára, ő már nekikezd a takarításnak. Gyakorlottan és gyorsan dolgozik, szótlanul és fáradhatatlanul, s amikor végeztek, elpakol mindent és Xotara mellé lép, szótlanul jelezve, hogy indulhatnak.
A templomból kilépve épp indulna meg, amikor megpillantja a templom falánál a madár testét. Megtorpan, majd elindul felé, hogy lehajolva a tenyerébe zárja a kis testet. Nem lát rajta sérülést, olyan, mintha egyszerűen csak leesett volna a földre, talán még kicsit meleg is, mintha nemrég történt volna.
A tenyere zárja a madárkát, majd megindul a temető felé, azaz követi a sötételfet, hisz talán jobban tudja ő az utat, mint a csuhás. Út közben nem szól semmit, ha Xotara nem kérdezi, nincs mit mondania.*

3791. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-18 00:38:13
 
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Xotara nem bánja, hogy a szürke csuhás nem kezd bele egy nagyobb beszédbe, és csak annyit mond, amennyit éppen kell, amikor kell. Hiszen, mindketten átélték az előbbi történéseket, így felesleges körbe beszélni.
Xot elbeszélésére a Vadvéd kapujában történtekről, Pycta először nem is szól semmit, csak érdeklődve vizsgálni kezdi a tagjait, ami váratlanul éri a sötételf lányt. Esett, zuhant, elvágódott, ahogy rúgták, ütötték már meg nem egyszer, ezeknek nyomait viseli is kisebb-nagyobb hegek formájában a testén, de Xotnak eszébe se jut, hogy egy ilyen incidens után őt valaki megvizsgálja. Először nem is érti, hogy mit csinál az elf csuhás, csak amikor a kezei után az alkarját szemrevételezi, akkor kérdezi meg.*
- Te mit csinálsz? Ja, már rég eltűnt a folt a kezemből.
*Aztán, amikor Pycta tovább vizsgálódik a nyakánál, tarkójánál, már némiképp zavartan szól.*
- Kutyabajom. Bár, biztos lesz itt-ott már megint egy pár lila foltom, de az nem újdonság, majd elmúlnak.
*A szürke csuhás, amikor Teysus mágiájáról kezd neki beszélni, Xot csak értetlenül pislog.*
~ Aha. Nekem mondhatod. ~
*A sötételf lány kénytelen adni Pycta szavára, hiszen szerzetes, ő meg egy műveletlen sötételf, aki alig tud valamit, ezekről a dolgokról. Az istenek létezésében se hitt, amíg saját bőrén nem tapasztalta egyikük hatalmát, és olvasta a röplapot. Persze, azért gondolkodni tud, amit meg is tesz és kérdez.*
- Na, várjál! Ott van ez a Sas'Teri, a sötét csóka. Meg…
*Gyorsan az oltárra kapja a méregzöld szemeit és leolvassa…*
- Eeyr… a Fákban Lakó. *Biggyeszti a végére.*
Akkor, ez a Tey-zeusz, nem az aranyközép-utas istencsávó? De, akkor hogy lett sötét jegy a tenyeremben? És mi az, hogy Téged is megzavart? Mikor? Miért?
*Pycta röviden megemlíti a három isten harcát, amiről Xot is olvasott a röplapban, amit újra hallva ismét csak felbőszül, hogy az istenek kényükre, kedvükre szórakoznak velük.*
- Pff! Mocsadék istenek… mindegy bocs, de, ha ennek az oltárnak valahogy sikerülne visszaállítanunk a fényét, akkor minden rendbe jönne? Vidámság, hejehuja, vigalom, öröm, boldogság és társai?
*Xotara ismét látja, ahogy szürke csuhás a fejéhez kap, miközben fájdalmasan indulásra buzdít.*
- Amúgy mi bajod? Látom, hogy vergődsz. Fáj a fejed? Netán, ha erős fény éri a szemed még rosszabb? Azért vagy, így ebbe az ancúgba bebugyolálva? Na, figyelj, van egy kis trükköm. Hátha segít. Elég fejfájós családból származom, szóval…
*Ha a szürke csuhásnak nincs ellenvetése, megfogja a bal kezét, és a tenyérét felfelé fordítva a hüvelykujj és a mutatóujj közötti területre, Xotara erős nyomást fejt ki a hüvelykujjával és mutatóujjával egy-két percig, majd finoman, pár mozdulattal átmasszírozza a nyomáspontot, a tenyeret és a kézfejet. Amikor végzett a művelettel kérdőn Pyctára pillant.*
- Na, jobb? Általában használni szokott. Most már mehetünk.
*A gyertyáktól fényárban úszó imaterembe érve, Xotara körbepillant. A látvány pompázatos, a maga fennkölt gyászos módján. A puritán terem közepén Goma testvér lelketlen porhüvelye van felravatalozva. Körülötte a megannyi barna csuhás, akik talán valamiféle gyászos litániát, vagy egy rekviemet mormognak, így imádkozva az eltávozott lelki békéjéért. Az ezernyi gyertya, azonban nem csak fényárt ad, hanem szemcsípő fehér füstöt, ami fojtón lengi be az egész termet. Ekkor lép oda hozzájuk szelíd mosolyával Tisztelendő úr, aki most be is mutatkozik nekik.*
- Xotara… Árnytörő Xotara.
*Mutatkozik be a sötételf lány is, ahogy illik, de még a hajlongást is viszonozni próbálja, a maga hitetlen módján. Két ujját a homlokához érintve int Arenih atyának.
A vendégszeretet jeleként felkínált tisztálkodási lehetőségre és étel-italra, Xotara nem tehet róla, de képe önkéntelenül is elfancsalodik.*
~ Kenyér és víz? Mélységi tárnák védőszelleme adj erőt, hogy ne szaladjak ki innen sikítva. ~
*Xotara agyán átvillan a gondolat, hogy megkérdezze nincs e misebor, de aztán, természetesen elveti a dolgot, és inkább csak hallgat. Pontosabban, hallgatna, ha a Tisztelendő atya nem kérné meg őket, hogy mondjanak el a maguk módján egy imát. Xotara már szolidan hátrálna is egy lépést, de ekkor az atya kedvesen mosolyogva, könnybe lábadt szemekkel rátekint.*
~ Jaj, de kedves… én meg az ima… hogy az a… ~
*A sötételf lány zavartan simít bele összefogott hajába.*
~ Mi a rákot mondhatnék, hiszen nem is ismertem, semmit se tudok róla, és már megint nem t'om a nevét. ~
- Öhm… izé…
*A fojtó meleg és a füst, a csuhások tömege, a szavaira váró ájtatos ábrázatú Arenih atya, teljes félszbe hozzák a sötételf lányt, és kezd erőt venni rajta tömegiszonya. Még a víz is leveri, ami igencsak látszik a gyertyák adta fényárban.*
~ Gyerünk kislány! Szedd össze magad és mutasd meg! Rajta! Jól van… megoldom… ~
*Xotarának nem jut eszébe más, csak egy vadász fohász, amit a vadászok szoktak mondani az elejtett vad lelkéért. A mélységi lány tudja, hogy totál nem fog ide passzolni, de nem jut eszébe más és még mindig jobb, mintha otrombán kirohanna a teremből.*
- Látlak Téged testvérem és köszönetet mondok. Bár tested itt marad és a vadászok részévé válik, de szellemed visszatér az erdőbe.
*Amikor a suta ima végére ér, Pyctára pillant, hogy a szürke csuhás vajon, mit fog szólni, hiszen ő most nagyon igyekezett nem gúnyt űzni a holtakból.
A Tisztelendő úr, ezután az oltárcsarnokban fellelhető feladatokra és az Erdőszéli tisztáson szükséges előkészületekre tereli a szót.*
~ Munka, ima, munka, ima… mi jön még?! Még jó, hogy csuhát nem akarna rám adni. Pff! ~
*A sötételf lány gyorsan el is hessegeti ezt a gondolatot. Nem nehéz most észrevennie magát, hiszen úgy virít a lila ruhájában az ódon falak, és a csuhások közt, mint egy véres stigma egy hófehér bőrű szűz leányon.
Ekkor, kezd megtörten beszélni Arenih atya öt halott gyermekről, akik a zavargások alatt vesztették el életüket. A Tisztelendő sírva is fakad, ahogy tovább beszél a feladatról. Xotara körbenéz, és a sarokba megpillant egy kopott hokedlit (biztos arra felállva szokták meggyújtani a magasabban lévő gyertyákat). Nem zavartatva magát érte megy és felkapja. Mikor visszasétál, így szól: *
- Tisztelendő, nem ülne le? Ha maga is itt összerogy nekünk, azzal nem segítünk senkin. Minden bizonnyal, a holtak se bánják, ha leteszi magát, egy kicsit.
*Xotara leteszi a vén csuhás mellé a kövezetre a hokedlit. Mikor az atya befejezi a gyászos feladat ismertetését, a halott gyermekkel kapcsolatban a sötételf lány kurtán biccentve szól.*
- Elmegyünk értük...
*Röviden rápillant Pyctára, hogy van e valami ellenvéleménye.*
-… a takarítás után, de egy csuhás testvérét, a maga kézjegyével és egy kordéllyal küldjön el velünk, mert a temetőgondnok, nekünk csak úgy aligha fogja átadni a gyermekek holtestét.
~ Úgyis ismerem arra is a járást. ~
*Majd vigasztalóan, így szól az atyához.*
- Tisztelendő! A holtak már nem szenvednek, az ő kínjaiknak a Halál véget vetett, csak az élők, akik itt maradnak, azok szenvednek tovább, de az Idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk.
*Xotara egy bólintás után vállon veregeti a vén csuhást, majd megindul kifelé a helyiségből. Mielőtt elhagyná a fényárban úszó imateremet, az egyik fali gyertyatartóból kiveszi az egyik gyertyát, majd úgy lép ki a sötét előtérbe. Visszasétál az oltárcsarnokba, ahol meggyújt annyi gyertyát, hogy elengedő fény legyen mindazok számára is, akik nem látnak olyan jól a sötétben. Kerít egy vödör vizet és egy rongyot, majd szép sorban átmossa a falaknál álló padokat, de még a szobrokat is. Takarítás közben többször is cserél vizet, hiszen jó nagy a mocsok a Templomban. Amikor végzett a csutakolással, akkor a sepregetésből is kiveszi a részét. A seprűvel néhány sarokban lévő pókhálót is levadászik, és miután minden koszt kisepertek az oltárcsarnokból, akkor várakozón megáll a Templom ajtajában, hogy induljanak a Temetőbe. Kint láthatóan már nagyon lóg az eső lába, a mélységi lány azon töpreng vajon esni fog e?*

3790. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 21:39:59
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

*Feltámadó szél borzolja a madár tollát, de csak ritkán, nem egyfolytában, olykor néhány ujjnyit arrébb is tolja testét, míg neki nem ütközik a templom falának. Ennyi maradt. Még emléke sem, hisz ki emlékezne rá? Talán csak a szél. A templom síri csendje mit sem változik, csak a két vándor halk beszélgetése veri fel, s a csattanás, mit testük okoz a földön, de az is hamar elhal, a hangnak sincs kedve pattogni játékosan az ódon falak között. A csalódottság érzete, s moraja lengi körbe a véres oltárt, mi egykoron még teljes pompájában tündökölt, s művi kezek alkották minden egyes faragványát. Oldalán Eeyr napja vörösbe borulva, éppen lemenőben, nem ád már több fényt, ahogy az oltár környékén lévő félig lefolyt gyertyacsonkok sem, mik lángját a gonosz oltja el. Mindamellett érdekes találkozásnak ad otthont a templom, régi jó barát, vagy régi társ a másikkal karöltve, hosszú út után megtérni látszik. Azonban a visszatérésnek is ára van, mert a fekete kámzsás útiköpennyel együtt, a távoli múltat is hátrahagyni kényszerül, s a naplót észrevehetetlen lassan elborítja a fekete vér. Vajon Pycta del Ventus képes-e erre? Képes e múltját hátrahagyva, felejtve mindent, mi kísérti hosszú vándorútján? Mindenesetre a küldetés most adott, s csak egy ajtó választja el őket tőle. Az ajtó mögött megrendült papok, s az egész helyiség gyertyafényben úszik. Ide nem ér el a szél, nem ér el a gonosz, jóllehet erről Goma ravatalja mellett körben térdelő csuhások monoton mormogása gondoskodik. A viasz lassan égő illatával telített a terem, szürkés-fehér füstcsík kúszik a mennyezet felé, az égő gyertyákról olykor lecsorgó máz, az alattuk lévő keskeny vízréteggel borított tálkába esve néha szisszen egy nagyot. Dísztelen termet világít meg a gyertyafény, itt nincs helye cicomának. A csuhást táskás szemek és holtfáradt arc jellemzi, ez mit sem változott a korábbiakhoz képest, de a két vándort meglátva arcára apró mosoly szelídül:*
- Arenih atya vagyok! *Hajol meg enyhén Xotara és Pycta felé.* Köszönök nektek mindent, előre is. *Kissé nagyobb lesz a mosoly, majd tekintete Goma hittestvére jelenlegi nyughelye felé fordul.*
- Itt fekszik ő, a védelem körében, ide nem ér el a gonosz. Ha szeretnétek, hátul tudtok tisztálkodni is, akad némi kenyér és víz is, de ha rögtön a feladatot kezdenétek, akkor a sarokban megtaláltok minden eszközt hozzá. *Mutat körbe a csuhás mindent.*
- Egyet kérek. Gomát a szeretet vette körbe, s veszi körbe most is, ha megtennétek, hogy a magatok módján, de mondjatok el érte egy imát, hátha lelketek is üdvözül. *Mosolyog Xotarára, mintha csak sejtene valamit a lány hosszú és hányattatott sorsáról. Szemei könnybe lábadnak, de erőt vesz magán, s így folytatja.*
- Az oltárhoz ne menjetek, oda kevés a seprű és a víz, de a harc nyomainak eltüntetésében tudtok segíteni a padlón, a padokon és a falakon. Mielőtt azonban Goma testvérünket a tisztásra vinnénk, ott is elő kell készíteni mindent, ahogyan már javasoltátok is. De ez előtt is lenne egy feladat. *Halkan sóhajt, s láthatóan a ravatal körül imádkozó csuhások némelyike is megrendül kissé, mintha tudnák, hogy mi következik.*
- Volt... volt már segítség, akik a lázadás elesetteit a temetőbe vitték... köztük... köztük öt gyermeket is, a legkisebb alig múlt négy... négy éves. *Válla leesik, s térde ismét megrogy egy kicsit, arcáról könnyek kezdenek záporozni, bár hangján ez nem hallatszik. Elmúlt már lassan hetven éves, de hitéből merít erőt.*
- El... el kellett égetnünk őket. A járvány miatt. *Suttogja halkan.* De a testük még ott van, lelkük bezárva, tőlük is el kell köszönnünk, végleg. A takarítás után, hozzátok el őket kérlek a templomba, hogy gondoskodhassunk róluk is és felkészítsük őket a temetésre. *Furcsa. Ahogy mondandója végéhez ér, mintha jó néhány évet öregedett volna, hogy szavainak súlya, vagy az elvesztett gyermekek emléke? Nem tudni, csak, hogy mindennek ára van. A papot ettől függetlenül, mintha halvány derengés venné körül. Nagyot zendül az ég, ismét néhány esőcsepp pattan szét a poros kövezeten. Arenih atya a mennyezet felé tekint:*
- A szertartás este lesz, napnyugta után. Remélem kegyes lesz hozzánk az ég. *Megvárja, míg a két vándor válaszol, majd elfoglalja helyét a többiek között.*

3789. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 08:39:39
 
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Ismeri azt a villanást a mélységi tekintetében, látja, hogy készül a visszavágásra, hogy csípős nyelvvel szúrjon oda valamit, de úgy tűnik, Xotara végül meggondolja magát. Nem tudja pontosan, szavainak melyik része győzte meg a hallgatás mellett, de valójában a cél szempontjából lényegtelen is. A feleletre csak alig érezhető fejmozdulattal felel, úgy tűnik, mostanában a szokottabbnál is szófukarabb lett a csuhás.
Aztán pedig következik a próba.
A félhomályos templombelsőben sem tudnak az odakint történtekről, legfeljebb árnyalatnyival lesz sötétebb odabent, amikor a felhők a nap elé kúsznak, de az elf csuhás amúgy sem a kinti viszonyokkal törődik, minden figyelmét Xotara akciója köti le.
Ha a bomlott elméjű suttogás és a vértócsa természetellenes mozgása nem volna elég bizonyíték a sötét erők jelenlétére, az erdőmélyi akkor is tudná, hogy valami nagyon nincs rendben. Kicsit már bánja, hogy hagyta a mélységit próbát tenni, de jelenleg nem ez a legnagyobb problémája. Ugyanis társát erővel kényszeríti valami gonosz, hogy az oltárhoz érjen.
Odakint mintha az ég zengene, de meglehet, a csuhás csak a homlokán dörömbölő fájdalomnak tudja be. A rúgás valóban kissé profán megoldás lehet, de mivel az elf ereje nem sokkal az átlagos felett lehet, így trükköznie kell. Amikor kisöpri Xotara lábát, a felsőtestét hátrafelé húzza, így használva fel az esés természetes lendületét a szabadulásra. Csak elég gyorsnak kell lennie, s az úgy tűnik, sikerül is.
Az ordítás meglepi, de nem törődik a forrásával, csak azzal, hogy eltávolodjanak az oltártól, amikor a rideg kőpadlóra esnek. Szerencsére Xotara is segít, így ha elég messze jutottak a kőtömbtől, akkor tápászkodik fel. A semmiből jött fuvallat, mely megfojtotta az oltár körüli gyertyák egy részét, valóban sötétbe vonja a tömb körüli területet, de valószínűleg akad még fényforrás valahol, így azért mégsem teljesen vakon kell tájékozódnia az elfnek.*
- Láttam. *Mondja kurtán és felsegíti a sötételf lány. Az oltár körüli rész valóban sötétségbe borult, de a csuhás nem is törődik most azzal, majd a templomszolgák újragyújtják a gyertyákat.
Az újabb hálára már nem tud mit felelni, valójában maga sem tudta, hogy hova tart, csak a templom kertjében kezdett körvonalazódni benne ez a sejtés, hogy hova is tart. A piacon pedig puszta véletlen volt, hogy megpillantotta az üres standnál. Persze ő ment oda hozzá és szólította meg, de Xotara döntött úgy, hogy követi a különösen viselkedő elfet.
Ahogy elmeséli a történetet a lány, úgy szűkülnek össze a haragoszöld szemek, majd ha a mélységi engedi, a csuhás megfogja a kezeit, majd egymás után megvizsgálja a tenyerét, a kézfejét, az alkarját, ha teheti. Ha Xotara hagyja, még a nyakát, az áll a alatt és a tarkóját is megnézi.*
- Teysus volt az. Az ő mágiája zavarta meg a halandókat. Köztük engem is. *Mondja, mintha ez természetes volna, de nem fejti ki részletesebben. Hangja színtelen, tárgyilagos.*
- A három isten harcol felettünk. *Fordítja tekintetét Xotara zöldjeire. Mosolytalan arcán különös, fájdalmas kifejezés fut végig, halántékára kell fognia, hogy ne szédüljön meg.*
- Menjünk. Dolgunk van. *Szűri fogai közt a szavakat fájdalmasan, majd elfodul a lánytól, hogy az oltárt biztonságos távolságban kerülve meginduljon az ajtó felé, melyen keresztül korábban a pap távozott.
Az ajtónál megáll egy pillanatra, majd lenyomva a kilincset halk sóhajjal belép, hogy felmérje a helyiséget, ahova jutottak.*
- Itt vagyunk, atyám. *Mondja halkan, ahogy a terembe érnek.
Doma temetésével kapcsolatban már tervez. Ha a tisztásra viszik az elhunytat, fel kell készíteni az útra. Ki kell menni előre, hogy kiássák a sírt, ha megtalálták a megfelelő helyet. Ezt és a hely felkészítését természetesen vállalni fogja, aztán pedig a menet megindulhat, majd a vállukon viszik ki a hőst nyughelyére, a fáradalmakkal emlékeztethetik magukat, milyen nehéz is az út, amelyre léptek. S ha feljöttek a csillagok és elvékonyodik a határ a felsőbb szférák felé, végső útjára indítják a holtat, hogy az Erdő Szívének birodalmában leljen örök nyugalomra.*

3788. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 00:26:46
 
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Xotara magán érzi Pycta rosszalló tekintetét, és a szürke csuhásra néz, akinek sötétzöld szemeire csuklya és a kendő takarásában másféle árnyék is vetül, ami már önmagában elgondolkoztatja a mélységi lányt. Főleg, hogy az elf szerzetes ismét furcsán meggörnyedt testtartást vesz fel.
A sötételf lány eddigi élete során, mindig csak magára számíthatott, és neki kellett megoldania a problémáit. Ezt Xotara már meg is szokta, és nehéz számára úgy megbíznia bárkiben is, hogy megossza a problémáit, és engedje, hogy segítsenek neki. Úgy gondolja, hogy a lanawiniak többségét nem is igazán érdeklik mások problémái, csak saját magukkal vannak elfoglalva. Erre a gondolatára eddig még igazán nem cáfolt rá senki.
Ekkor, reccsen rá Pycta, hogy inkább hallgasson, ha nem képes valakinek a nevét megjegyezni és ne űzzön gúnyt a holtakból. A sötételf lány erre már éppen újra nyitná a nagy száját, hogy visszavágjon, amikor a szürke csuhás leteremtőn, még közbe szúrja utolsó érvét; „mindennek meg van a maga helye és ideje.” A mélységi lány számára, nem tudni miért, de ismerősen cseng ez a sor, holott az ő nagy száját biztos soha nem hagyták el ezek a szavak, hiszen Xotara türelmetlen és otromba. Azonban, mégis valamiért ezzel nem tud vitába szállni. Agya hirtelen kiürül, és nem jut eszébe semmi, amivel visszavághatna, és furcsa fojtó érzés telepszik mellkasára.*
- Én csak…
*De, aztán mély levegőt véve, könnyebben hagyja el heges ajkait, a következő őszinte elismerés, mint azt valaha gondolta volna.*
- Igazad van. Sajnálom.
*A mélységi lány méregzöld szemei könnybe lábadnak, de elkapja tekintetét, hogy senki ne lássa gyengeségét, és kivont karddal az átkozott oltárhoz lép. Mikor, összeszedte magát, pillantást vált a szürke csuhással, akinek kurta bólintása után cselekszik, és ekkor veszi kezdetét a túlvilági eseménysor.
Xotarát a sötétség erői az oltár fel rántják. A lány önerejéből szabadulni próbál. Majd, a sötételf lány érzi, ahogy Pycta otrombán kirúgja alóla tartólábát, és két kézzel eltaszítja a meggyalázott oltártól. A cél szentesíti az eszközt. Xotara örül és hálás, hogy a szürke csuhás közbe lép, pedig nem is kiáltott segítségért, ami azért is lehet, mert éppen, azon gondolkodott, ha nem sikerül elrúgnia magát a korláttól, hogy jobb kezében tartott kardját, átveszi bal kezébe, és ha kell, levágja csuklóból a jobb kezét, csakhogy szabadulhasson.
A szent ház felett, ekkor mennydörgés hallatszik. A fények kialszanak, és megfoghatatlan sötétségbe borul a Templom.
Fény nélkül nincsen árnyék, a fény pedig az árnyékból születik. Az a fény pedig, majdan túl fog ragyogni minden csillagot. A beállt sötétségben valószínűleg az elf csuhás nem lát semmit, hiszen az oltár környékét is csak gyertyafénnyel tudta megvizsgálni, azonban biztosan érzi és hallja, hogy mi történik. Holott, amikor először léptek az oltárhoz, Pycta úgy gondolta nincs, mitől félniük idebent és nem fog rájuk támadni semmi. A mélységi lány méregzöld szemei, viszont, minden részletet tökéletesen látnak. Ahogy az első, úgy a következő támadás se éri váratlanul a mélységi lányt, csak annak mikéntje. Mondhatni pontosan tudta, hogy ez fog történni. Látja, a karját vaskosan markoló láthatatlan kezek szorítását, és érzi, hogyan marnak a húsába. Amik, Xotara elszánt szabaduló vergődésére, és Pycta akciójának hála, szerencsére elengedik. Ekkor, égmorajlás és őrült ordítás rázza fel a Templomot.
Xotara és Pycta hátra vetődnek a Templom kövezetére, de a mélységi lány nem esik nagyot. A szürke csuhás sokat tompít az esésen, és még ültében is elrángatja Xotarát az átkozott oltártól, de a sötételf lánynak se kell több, ő is kotor a lábaival, hogy mihamarabb kellő távolságba kerüljenek. Xot érzi, ahogy a fagyos bélyeg égeti a karját, de nem foglakozik vele, ami felől meg akart bizonyosodni, kiderült. Méregzöld szemei mély belátással csillognak, és úgy mered a meggyalázott oltárra. Ekkor szólal meg a sötétben mögötte Pycta, mire Xotara ekképpen válaszol: *
- Valóban nem, de legalább Te is láttad.
*Ezután felkecmeregnek a földről. Xotara elfogadja Pycta segítő jobbját. A mélységi lány bal kezében a rövidkardját tartja, így jobb kezével fog rá a szürke csuhás kezére.*
- Köszönöm, hogy segítettél.
*Mondja Xotara röviden, majd ismét az átkozott oltár felé pillant. Jobb kezével megszorítja Pycta kezét. Ha nem lenne sötét, akkor a szürke csuhás láthatná, hogy mit néz a sötételf lány. A meggyalázott oltárnál a szurok fekete vérben, immáron ott hever Xotara fekete kámzsás köpenye, ami lassan felissza a fekete vért, amitől az teljesen elázik, bár a színe mit sem változik. Xotara tudja, hogy ott kell hagynia köpenyét, de nem is azt sajnálja, hanem annak belsejében lapuló fekete könyvecskét, az édesanyja naplóját, de valamit, valamiért.
A köpeny akkor hullott le, amikor Xotara már arra készült, hogy levágja saját kezét, ha nem sikerült volna kitépnie a karját a fagyos szorításból és a szürke csuhás ebben nem segített volna neki.
Ekkor, Xotara folytatja: *
- De nem csak ennyit akarok mondani. Köszönöm, hogy a Piactérről magaddal cibáltál. Éppen valami őrültségen gondolkoztam.
*Magyarázza tovább a sötétben, miközben elengedi Pycta kezét.*
- Figyelj, ami az előbb az oltárnál történt, nem volt véletlen. Engem, a Vadvéd kapujában, mielőtt Lyzékkel elindultunk felderíteni a Hold karavánpihenő romjait, engem… tök hülyén fog hangzani, deee… megszállt a Sötétség… és olyanokat mondtam a többieknek, és úgy viselkedtem, hogy még most is valahol a hatása alatt voltam. Annak az istennek pedig… nem t'om… már megint a nevét, de mindegy is. Utána a kezemen volt a Sötét jegye, egy olyan izé… stigma, vagy mi fene. Ezért se mentem vissza a Vadvédbe, hanem a városba jöttem, és akkor olvastam egy röplapot, amiben írtak erről. Írták, hogy mások is kifordultak magukból. Addig nem is hittem igazán az istenekben, de amit olvastam, és azután, ami velem történt, hát kénytelen voltam belátni, hogy tévedek, és ettől rohadt dühös lettem. Minden olyan jól ment a Vadvédben, erre jött ez a Sötét isten, és dugába döntött mindent. Az oltárt megvizsgálva… én csak tudni akartam, hogy még mindig ki van e hegyezve rám…
*Xotara szájmenős kifakadása közben, itt, zavartan elhallgat.*
- Jaj, már megint be nem áll a szám. Lőj le nyugodtan, hogy vegyem már észre magam.
*Pycta ekkor, jegyzi meg, hogy menjenek a Tisztelendő úr után. Xotara beleegyezésül hallgat és elteszi rövidkardját, és megy Pyctával az imaterem felé, hogy segítsenek felkészíteni az elhunyt Domát a tisztáson való szertartásra. Persze, ha közben nem állja valami váratlan történés az útjukat.*

A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.16 01:03:09

3787. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 21:30:04
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//
//Xotara - erőpróba: sikeres//
//Pycta - gyorsaságpróba: sikeres//

*Apró, halk dörrenés hallatszik a templom felett, csak épp egy picit rezzennek bele az épület fa spalettái. Madár tollászkodik a templomkert egyik fájának ágán, apró csőrét folyton szárnyai oldalához dörzsöli, őt nem zavarja az égzengés, megszokhatta már. Amint elunja magát elrepül, pont az egyik szürkéskék felhő felé, s a templom tetején csendben koppan egy esőcsepp. Hová menekül az idő, s hová tűnik a nap? Még olyan jó volna egy kicsit melegedni... még olyan jó volna. A világ mit sem tud a templomban elindult harcról, hol talán életek forognak kockán. Egyelőre még csak egy sötételffé, de ki tudja hová fajul a dolog, ha sokáig hozzáértés nélkül próbálkoznak. A nyomozást esztelen és fékevesztett kacagással díjazza valaki, nagyobb erővel bír ez, mint bármily égzengés. A fülön keresztül az elmébe mászik, a tapasztalatlanokat őrületbe kergetheti. A legriasztóbb az egészben, hogy mindez a semmiből történik, még egy kósza szellemalak sem materializálódik, csak az az átkozott nevetés és aláfestésnek a jéghideg. Persze a vértócsa, mit sem törődve a sötételf homlokán lassan gyöngyöző fagyos verejtékkel, bambán és lassan kúszik, mászik a földön, s színe egyre inkább feketéllik, ahogy a közelben eddig lágyan pislákoló gyertyák kialszanak egy hirtelen támadt fuvallattól. Szerencsére az elf szemek segíthetnek, így az egyébként is figyelő Pycta világosan láthatja, pontosan mi történik. A lány meglepetése, gyönyörű kreol arcára van írva, ahogy a kifejtett erő íze is, melynek oly nagynak kell lennie, hogy nyakán az inak fehéren kidagadjanak, megfeszüljenek. A hideg lassan kúszik át csuklójáról karjára, hirtelen erős szorítást, s tíz ujj nyomását érezheti, ha alkarjára néz, láthatja a besüppedő bőrt, mintha valaki abba kapaszkodna. A suttogás nem szűnni, egyre erőteljesebb és türelmetlenebb, mintha mindenáron akarná a lányt. A korlát nem biztosít támaszt, ahogy nekitámaszkodik úgy csúszik el befelé, majd az oltár oldalán csattan, azonban a sötételf meglepően szerencsés, mert kétségbeesett próbálkozását siker koronázza. Előbb csak azt érzi, hogy alkarját, mintha hegyes jégcsapok karcolnák végig, ahogyan csúszik lefelé a szorítás, majd hirtelen enged.
A madár úgy látszik megunta a felhőkergetést, mert lassú félkörben fordul vissza a templom felé, hogy annak egy kiálló ereszére szálljon, s a tollászkodást ott folytassa, ahol abbahagyta. Mára már nincs több teendő, ez van figyelő szemeibe írva, csőre üres, fiókáit rég ellátta. Ugyan csak néhány perc az övé, de az boldog és zavartalan. Míg a templom belsejéből velőtrázó és ideges ordítás hallik fel az ég felé, érdekes kontrasztot képezve az ismét megdörrenő éggel.*
- MEGDÖGLESZ!!!!! *A csuklóról is lecsúszik a láthatatlan kéz, csak hideg nyomát hagyja Xotarán, egy ideiglenes bélyegként, a csalódás bélyegeként. Az utolsó pillanatban Pycta is cselekszik, jó érzékkel és időben. Talán ez is segít, hogy kalandozó társát ne ragadja el a mély. A rúgás kissé drasztikus, ezt a sötételf is megérezheti, azonban az elf erre is gondol, s ölelő karjaiba zárva Xotarát, esnek együtt hátra. Ahogy a korláttól távolodnak, úgy áll meg a vér terjedése, egyelőre ennek nyitja és célja még ismeretlen. A templom kövezetén feküdve, talán mindketten észlelhetik egymás ziháló lélegzetét, s azt biztosan, hogy a túlvilági hangok úgy halnak el, ahogyan megérkeztek. Egyetlen dolgot azonban nem vesznek észre. A felharsanó üvöltéssel egy időben, mint kósza esőcsepp úgy hullik le a madár a templomtetőről, hogy kimerevedett szemekkel csapódjon a kövezetre. Mindennek ára van.*

3786. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 13:01:09
 
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Az öreg csuhás kijavítja a mélységi lányt, az elf rosszallóan néz kendője felett Xotara-ra. A holtak háborítatlansága mellett nem fér meg a humor véleménye szerint. De miután a pap kijavítja a sötételfet és védelmébe veszi, csak kurtán bólint a szavaira.
Az ötlet, hogy szabad ég alatt, a fák közelében helyezzék örök nyugalomra Goma-t, már a vén csuhásnak is tetszik, lelkesedését látva az erdőmélyi elf is felenged kissé, bár a tekintete továbbra sem mosolyog. Valahogy mostanában egyáltalán nem látható rajta az érzelmeknek ezen formája.*
- Segítünk. *Mondja röviden, s bár Xotara nevében nem beszélhet, úgy érzi, nem véletlen dobta be ezt az ötletet a lány.
A lassú haladást és a lépéseket hallva valami lüktetni kezd a halántéka mögött, enyhe, doboló fájdalom, de elég őrjítő, hogy összehúzza az ezüst szemöldököt, így el is fordul a jelenlévőktől, hogy kínját leplezze.*
- Rendben. *Köszörüli meg a torkát, hogy legalább a hangján ne érződjön a fájdalom árnyéka, s miután a pap lehagyta az oltár környékét, a sötételf lányra emeli haragoszöld tekintetét.*
- Ha pocsék a névmemóriád, akkor inkább ne mondj semmit. Ne űzz gúnyt a holtakból, mert még magadra vonod a haragjukat. *Mondja halkan a válaszra, majd apró sóhajjal próbálja kitisztítani a fejét, hogy tisztán gondolkodhasson.*
- Mindennek meg van a maga helye és ideje. *Szúrja közbe a frappánsnak szánt élc előtt.*
- Felőlem olyan nevetséges leszel, amilyen csak akarsz, csak engem hagyj ki belőle. *A mondat végére úgy nyilall a fájdalom a koponyájába, hogy le kell hajtania a fejét és összeszorítani a szemeit, de mire Xotara hozzálát az oltár próbájához, már egyenes gerinccel áll a mélységi mellett egy lépéssel. Elsősorban nem a sötételf lányra figyel, hanem a teljes képet nézi, így sokkal jobban be tudja fogni, ha változik valami. A vértócsa terjeszkedése nem kerüli el a figyelmét, ahogy a dobolás és a hangok sem, melyek mintha az oltárból szólnának hozzájuk. Amikor pedig felcsap az öblös nevetés és Xotara felsőteste megindul az oltár felé, mintha kötélen rántanák, minden gyorsaságát latba vetve cselekszik.
Xotara megpróbálja elrúgni magát a korláttól, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hisz ha a korlát nincs rögzítve, akkor még hátrányukra is szolgálhat. Ám azt kihasználva, hogy a mélységi felemeli a lábát és feltehetően hátrafelé dől, hogy szabaduljon a kőtömb erejétől, tartólábát hátulról megpróbálja kisöpörni egy rúgással, miközben a felsőtestét két kézzel hátrafelé tolja.
Ha minden sikerül, akkor ebből hatalmas zakó lesz Xotara részéről, de így viszont nem csak erővel, de a hátraesés természetes lendületével is növeli a szabadulás esélyét. Persze közben karjaival igyekszik felfogni az esés egy részét, ha kell, a sötételf lányt is magára vonja, hogy ráessen, így tompítva a zuhanást, majd tornássza is magát hátra fektében-ültében, távolabb és távolabb a kőtömbtől, a vértől és az oltár sötét mágiájától.*

//Ha sikerül a szabadulás//

- Ez nem volt túl jó ötlet. *Semmi feddés nincs a hangjában, csak kijelent. Majd ha fekszenek, feláll és felsegíti Xotara-t is.*
- Gyere, menjünk az atya után. *Néz kifejezéstelen szemekkel a lányra. Ha mást nem is, de annyit kiderítettek, hogy az oltár valóban veszélyes. Ha nem történik más hátráltató esemény, akkor megindul az imaterem felé, ahol Doma-t készítik fel utolsó útjára.*

3785. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 03:46:18
 
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Pycta és a Tisztelendő beszélgetéséhez, a vallási dolgokról, Xotara továbbra se fűz hozzá semmit. Azonban, amikor a szürke csuhás az átok megtörésének részleteiről érdeklődik, és biztosítja a vén csuhást, hogy mennyire eltökélt a szent céllal kapcsolatban, akkor már Xotara is bekapcsolódik a beszélgetésbe.*
- Jó magam, pedig nem vagyok több egy fegyverforgatónál, aki az íjában és a megérzéseiben hisz.
~ Azok mindig megsúgják nekem az igazat. ~
- De én is mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, mert rohadt makacs vagyok, szóval csak bízza ide, Tisztelendő. Megoldjuk okosba. Ha meg otthagyjuk a fogunkat, hát az a mi bajunk lesz. Nem a magáé. Szóval, elő a farbával, ne kíméljen, mit kell tennünk!?
*Amikor Pycta és a vén csuhás egyszerre teremtik le a mélységi lányt, hogy tiszteletlenül vette szájára a hősi halált halt csuhás nevét, akkor a lány kicsit magába száll, és kijavítja magát.*
- Jól van, na… akkor Goma. Nem direkt csinálom! Csak pocsék a névmemóriám. Remélem, ez nem főbenjáró bűn?!
*Xotarának mindig gondja van a nevekkel, és gyatra névmemóriája nem tesz különbséget egy nagyúr neve vagy egy koldusé között.
Az előbbi vigyorgós válaszára, Pycta suttogva inti komolyságra, mire Xotara értetlenül néz rá, majd egy kissé kifakad, de hangjában nincs semmi gőg, se gúny. A sötételf lány egyszerűen csak a szívéből beszél.*
- Szerintem, nevetni se bűn, sőt továbbra is azt vallom, amit egyszer a Vadvédben is mondtam, amikor vacsorához készülődve beszélgetünk. Lelki nyomor ellen legjobb gyógyír a nevetés, ami nem könnyű, ha padlón van az ember, de ha kifigurázzuk, és nevetségessé tesszük a problémát, és kinevetjük, talán előbb sikerül megoldanunk, feldolgoznunk azt, mintha önsajnálatban vergődve merengünk rajta. Életem során, engem számtalan nehéz helyzeten segített át a humorom. Szóval, ne kérd tőlem, hogy ezt csak úgy mellőzzem. Amúgy se lennék rá képes. Ez is éppen úgy hozzám tartozik, mint a karom vagy a lábam. Attól, amit az előbb mondtam a Vérkertről, még komolyan gondoltam, csupán a téma baljós hangulatát igyekeztem megtörni.
*Xotara képes rá, hogy komolyságot erőltessen magára, de csak egy ideig, hiszen idővel úgy se bírja megállni, hogy ne éljen a humor isteni adományával. Ennek igazolására rögvest közbe is szúr egy frappáns élcet.*
- Ne aggódj! Tudok én kellően nevetséges lenni helyetted is.
*Ezt a szürke csuhás vagy elfogadja, ahogy Xotara is elfogadja Pycta hitét, vagy nem rég egyesült útjaik hamar egy útkereszteződéshez vezetett. Xotara méregzöld szemeivel kérdőn keresi meg Pycta haragoszöld szemeit, hogy ez vajon tényleg ekkora vízválasztó probléma e?
Talán, nem véletlenül, de ekkor lép oda hozzájuk örömködve a vén csuhás, megragadva kezeiket, hogy akkor segítenének e megszervezni az Erdőszéli tisztáson a szertartást.*
- Persze. Ha nem állna szándékomban segíteni, akkor nem javasoltam volna helyszínt. Különben is, fergetegesen tudok holtakat eltemetni.
*Mondja Xot, őszintén a Tisztelendőnek, közben pedig gyászos érzéseit kifigurázva édesanyjára és bátyjára gondol, akiket hat éves kislányként neki kellett eltemetni. Közben, a vén csuhás, láthatóan fellelkesülve eltűnik a Templom hátsó részében. A sötételf lányon ekkor vesz erőt, a kíváncsiság és a Tisztelendő távozásával, közelebb lép az oltárhoz, majd előrántja rövidkardját, hogy megvizsgálja a meggyalázott oltár környékét. Gyors pillantást vált Pyctával, majd a szürke csuhás bólintása után a korábban leírtak szerint cselekszik.
A hallható ütemes szívverést idéző dobogásra és a túlvilági beteges hívószóra, Xotara méregzöld szemei megvillannak és körbepillantva, a hangok forrását keresik. Ezért, nem is veszi észre, hogy a lábai előtt, a természet törvényeit felülírva, a fekete vérfolyam megelevenedik. A mélységi lány ekkor érzi meg tarkóján a vérfagyasztó érintést, mely barna bőrén, alattomosan végig fut a csigolyáin, egészen a keresztcsontjáig. Más esetben, ez még kéjesen meg is vigyorogtatná a mélységi lányt, de jelenlegi helyzetben, főleg, hogy nem látja, hogy ki fogdossa, Xotara ereiben meghűl a vér. A helyzetet tovább fokozza, egy öblös, velőtrázó röhögés is. Ezek hatására a sötételf lány pár pillanatig leblokkolva, mozdulni se bír. Ha ez nem volna elég, ekkor mar a fagyos érintés a lány zsigereibe. Majd, Xotara úgy érzi, hogy valami átszakítja hasfalát és rámarkol a jobb csuklójára. Ezek ellenére a mélységi lány rendületlenül tartja kezében, köpenyébe csavarva a rövidkardját. Bár, hiába, volt az elővigyázatosság, mert az esetleges támadást, amit Xotara el akart kerülni hátulról érte, de a zsigereit maró fájdalomra észhez térve a csuklójára kapja tekintetét, majd a kövezetre pillantva, látja, ahogy a szurok fekete vérfolyam lassan felé terjed.*
~ A kakas csípje meg! ~
*Fut át a gyermeteg gondolat, pórul járt hősnőnk agyán, jelezvén, hogy már koránt se olyan nagy a szája, mint az előbb. Xotara minden erejét összeszedve próbálja jobb csuklóját kitépni a vérfagyasztó bilincsből. A szabadulás esélyét növelve, jobb lábával is rásegít a mozdulatra, és elrúgja magát a korláttól, ha az egyáltalán rögzítve van. Ha nincs, akkor Xotara valószínűleg az egyensúlyát vesztve el fog esni, hacsak Pycta nem tud segíteni neki valahogy.*

A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.15 04:07:25

3784. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-14 19:20:59
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

*Kezeit összefonja, s úgy hallgatja a két vándort. A sötételf leány szavaira kissé felhúzza a szemöldökét és szótlan csóválja fejét. Vélhetően soha nem szerette fennhangon ócsárolni egyik istent sem, főleg e valaha volt szent helyen. Amikor megszólal, végül nem említi Sa'Thereth nevét, csak hittestvéréét igazítja ki:*
- Goma. *Mondja halkan.* Kérlek tisztelettel említsük nevét, véres halált halt, mert a templomát védte. *Suttogja, de szemében semmi feddés nincs, megszokta már, hogy olykor hitetlenek is érkeznek, nem érzi feladatának a meggyőzésüket semmilyen szempontból.*
- Hagyd csak, gyermekem! *Fordul Pycta del Ventushoz, a feddő szavak hallatán, mert bár suttogó a szó, nem kerüli el a pap figyelő tekintetét.* Nem gondolt ő rosszra, az ember, vagy elf, mindig megtalálja a saját útját, sorsát égi hatalmak vezetik, persze az már rajta áll, hogy erre az útra mikor lép rá. *Immár halványan mosolyog Xotarára is, egy cseppnyi megbotránkozás sincs a szemében.*
- Erdőmélye? *Az első alkalom, mikor szeme felcsillan.* Gondoljátok, hogy... Goma nagyon szerette a templomkert fáit, a szabad ég alatt is rengeteg időt töltött. *Láthatóan szinte fellelkesül a gondolatra, talán a bánat és a gyász, vagy a templommal történtek akadályozták gondolatainak áramlását, mert láthatóan eddig ez nem jutott eszébe.*
- Segítenétek... segítenétek megszervezni? *Lép közelebb, s ragadja meg Pycta és Xotara kezét.* Egy esti szertartás, gyertyákkal a csillagok, Eeyr figyelő szemei alatt. Az csodálatos lenne. *Bólint immár mosolyogva és csillogó szemekkel, majd Pyctához fordul.*
- Apró lépésekben haladjunk és elérjük célunkat. De a hit az alap, melyre építkezünk. *Biccent Pycta szavaira.* Előbb a templomi munka, aztán a temetés. Utána beszélhetünk az oltárról. *Bólint az elfnek, majd az ajtón belép a templom hátsó részébe. Pycta és Xotara immár ketten maradnak csak, a pap távoztával pedig, mintha szűkülne a helyiség, s a fény is valahogy kihunyni látszik. A lány, közeledésére az oltárhoz, előbb semmi nem történik, csak a feketébe hajló vér csepeg, s folyik le a foltos kőfalán. Szelíden vándorol, mintha kivájt útja volna, mintha valami hívná magához, így távolról hegyvidéki hűvös csermelynek is tűnhetne, de mindenki tudhatja, hogy nem az. Elfeledett és elátkozott lelkek vére ez, melyet a kis korláttal megpróbáltak elkeríteni. Xotara, elhatározván, hogy az elátkozott oltár titkára fényt derítsen, váratlan lépésre szánja el magát. Ahogy a fegyver a korláton átér, ütemes dobogás veszi kezdetét. Erőteljes és kemény, akárcsak távoli népek jelződobjai, mik hangja pusztákon átívelő hidat képez. Mint egy szív, de harmóniájába disszonáns zajok is vegyülnek, ritmusa beteg és haldokló. Ahogy a kard halad az oltár felé, úgy változik meg a csörgedező vér útja, s irányul immár a kardra, indul meg a hordozója felé. Az ütemes dobbanásokat mindketten hallják, ahogy a halk suttogást is, melyek Xotarát hívják. A hangok leereszkedőek, mégis talán csábítóak egy kicsit:*
- Gyereeeee... gyereeee... *A sötételf érezheti, ahogy tarkóján hűvös érintés fut végig, egészen a gerincoszlop mentén le a derekáig. Némiképp még jóleső érzés is lehetne, egy tűzforró nyári délután, vagy egy szerelmes szerető ujjbegye, ha nem társulna hirtelen felcsattanó, vérfagyasztó, öblös röhögéssel. Még akkor is hallik, amikor az oltár körül, a vértócsa hirtelen két hüvelyknyit tágul minden irányba, s a jéghideg érintés Xotara csuklójára szalad hasfalán keresztül, akinek minden erejét össze kell szednie, hogy ne rántsa rá az oltárra. Itt bizony Pycta figyelő tekintete is segítségül szolgálhat, feltéve, hogy időben lép.*

3783. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-13 00:49:24
 
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Elengedi a pap karját, ha már visszanyerték lábai a tartást, hátra is lép egyet, hogy úgy hallgassa meg az ősz atya szavait. Amikor az oltárról esik szó, a haragoszöld tekintet a kőtömbre siklik, s csak akkor kapja vissza a papra, amikor az a kelleténél hevesebben reagál Xotara közeledésére a meggyalázott oltárhoz. Ám nem szól semmit, csak a csuhást fürkészi némán, legfeljebb csak öklei szorultak ökölbe tudattalan.*
- Nem vagyok mágus, sem pap, csak a hitem van, az pedig rendíthetetlen és tiszta. Mondd el, mire van szükséged, kit kell megtalálnom és megszerzek bármit, megteszek bármit, hogy megtörjem ezt az átkot. *Nem ért a varázslathoz, a rituálékhoz és liturgiákhoz, ő egy egyszerű szerzetes, de olyan képességek birtokában van, amellyel segíteni tudja azokat, akik képesek visszaadni az oltár régi fényét.
Aztán az elhunyt testérre és a temetésre terelődik a szó, ők pedig engedélyt kapnak rá, hogy részt vegyenek a szertartáson, ha megbeszéltek mindent.*
- Segíteni akarunk, csak mondd meg, hogyan tehetjük meg. *Amikor pedig a felkészültségükről kérdezi őket a csuhás, az elf csak a saját nevében beszélhet.*
- Nincs olyan feladat, amelyre ne állnék készen. Az Erdő Szíve űzött idáig, s addig nincs nyugodalmam, míg feladatom el nem végzem. *Szavai komolyan csengenek a templom megkövült csendjében, s ha a csuhás a sötétre vált zöld szemekbe néz, láthatja, hogy az erdőmélyi igazat mond.
Amikor Xotara válaszol neki és vigyor kúszik a sötét ajkakra, a csuhás elf közelebb lép a lányhoz, úgy suttogja neki a szavakat.*
- Elég volt, Árnytörő Xotara. Engem nem érdekel a tréfa és ha nem vagy képes kellő komolysággal szembenézni ezekkel a feladatokkal, úgy nincs dolgunk egymással. *Ha eddig karót nyeltnek hitte őt a mélységi, most megbizonyosodhatott felőle, hogy azt a kevés humorérzékét is elveszítette.
Ám a folytatás már sokkal komolyabb, így úgy tűnik, a csuhás elf elégedetten lép hátra.
Amikor viszont gorombán az elhunytat Gomba néven illeti, visszakapja rá a tekintetét.*
- Xotara, tiszteld a holtakat! *Sziszegi haragosan, ha most látná a teljes arcát, az elf állán megfeszülne egy ismerős izom. Ám amit mond, már nem annyira bolondság.*
- Ez igaz. *Fordul az atya felé, remélve, hogy el tudja terelni szavaival a durva félremondásról a figyelmét.*
- Az erdőben minden fa oltár és kapocs, az Erdő Szívének ugyan Erdőmélyén a legnagyobb a hatalma, de az ő birodalma, s így Eeyr-é is, a fák mélyen a földbe nyúló gyökereitől egészen az ég magasában szálló madarakig terjed. Goma testvér ott békében megtérhetne a Fákban Lakóhoz. *Halkul el. Valahogy nem jön az ajkára, hogy Eeyr-ként emlegesse az Erdő Szívét. Annak ellenére, hogy érzi, valóban közös tőről fakadhatnak tanaik, de neki mindig Erdőszellem és a Fákban Lakó marad a megszokott megnevezés mellett.
Megvárja, míg az atya válaszol, s addig kezével oldala mellett jelez Xotara-nak, hogy várjon még, lehetőleg úgy, hogy a csuhás ne lássa. Megértette, mire készül a sötételf lány, de jobb volna, ha az atya már nem volna az oltár mellett.
Amikor pedig megkapták a válaszaikat és a csuhás pap eltűnt az ajtó mögött, Xotara felé fordul és némán bólint, várva, hogy a mélységi lány megcselekedje, amit kitalált. Kicsit közelebb lép hozzá, bízva gyorsaságában, hogy ha bármi vészjósló történne, időben közbeléphessen.*

3782. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-12 20:05:55
 
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Xotara rövid pillantással konstatálja, ahogy Pycta a vén csuhás mellett teremve támaszt nyújt neki, majd hallja bizony, hogy a szürke csuhás hangja erőteljesebb hangszínnel szól, ahogy a Tisztelendőt tettre készségéről biztosítja, mire a lány szájának jobb sarka mosolyra kunkorodik. Aztán, amikor Pycta az átok megtörésének mikéntjéről kérdez, Xotara is érdeklődően hallgatja meg a választ, de egyelőre nem fűz még semmit semmihez, csak hallgat. Közben elgondolkozik a vér feltakarításáról, és körbefuttatja méregzöld szemeit az oltárt elkerítő korlátokon. Azon töpreng, hogy vajon minek azok a korlátok. Ekkor, lép oda hozzá Pycta megerősítésre váró pillantással. A mélységi lány szeme se rebben, úgy veszi fel a szemkontaktust a szürke csuhással, amikor válaszol, hangja is komolyabban cseng, mint eddig bármikor.*
- Igen, azért vagyok itt. Őrült lennék, ha nem félnék, és ostoba, ha nem lennének kételyeim, de van bennem elég kurázsi, hogy szembe nézzek velük.
~ Megfogadtam, soha többé nem fogok kételkedni magamban. ~
*Pycta újra kérdez, amiben röviden vázolja a várható kilátásokat. Xotara, erre már csak vigyorogva tud válaszolni.*
- Vérkert? Sötétség szolgái? Oh, ne ingerelj! Nem kell ilyen szépen kérni. Az után, hogy képes voltam ide bejönni, már a purgatóriumba is simán veled mennék.
*A vigyor elenyészik heges ajkain, pillantását félre kapja, és úgy folytatja.*
- Meg aztán, van némi elintézni valóm, nekem is, ezzel a Sas'Terivel.
*Szorítja öklébe heges, bal kezét, amiben a sötétség jegyét viselte, majd fürkészőn közelebb sétál az oltárhoz. Xotara nem bolond. Nem említi a stigmákat a vén csuhás előtt. A sötételf lány úgy gondolja, hogy a szentfazék még máglyahalálra ítélné, vagy vízpróbának vetné alá, vagy ki tudja, melyik vallási kínzásban részesítené, ha megtudná, hogy a Sötétség járta át a Vadvéd kapujában, ezzel szembesítve őt a legnagyobb félelmeivel és kibillentve a lelki egyensúlyából. Ekkor, rivall rá a Tisztelendő, hogy ne menjen közelebb az átkozott oltárhoz. A sötételf lány össze is rezzen, majd megáll, de kérdőn néz a vén csuhásra.*
- Ugyan, Tisztelendő, miért kér Tőlem bocsánatot? Maga van itthon. Maga tudja, hogy mi itt a helyzet. Ha azt mondja, hogy tök veszélyes, hát elhiszem, de… hadd látom, mennyire az. Hátha, abból is kiderül valami.
*Xotara előrántja rövidkardját. Méregzöld szemeit, melyekben kíváncsiság csillog, ismét megjártatja a két csuhás között.*
- Amúgy Tisztelendő! Ha azt a Gombát vagy kit, ha méltó módon akarják elbúcsúztatni, vagy mi fene. Hát nem t'om, nem vagyok hívő, de az Erdőszéli tisztás, erre méltó hely lenne, szerintem. Körben ott a fákkal, meg minden, érti.
*Majd, lekapja válláról a fekete köpenyét és a kard markolatára csavarva ráfog a fegyverre, azért, hogyha az acél olyan hideg lenne a keze ne szenvedjen el fagyási sérüléseket. Ezután a kard hegyét átemeli a korlát által kijelölt mezsgyén. Talán a korlát is valami fémből lehet, mert ahogy Xot rátámasztva, lassan előrébb tolja a pengét, az acél surrogó hangja töri meg a Templom csendjét.*

A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.12 20:34:57

3781. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-12 12:59:57
 
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

- Kö... köszönöm *Nyögi a pap, majd a felé nyújtott kézre támaszkodva újfent kiegyenesedik, s igyekszik tartást varázsolni magára.*
- Ne gondoljátok, hogy nem próbáltuk. *Tárja szét két kezét.* De az oltár közelébe nem léphetünk. Rossz... hatással van ránk. Hideg, mint a jég, már a környéke is. Nem véletlen a korlát. Kérlek ne menj közelebb! *Kéri Xotarát, talán kissé erőteljesebben, mint szerette volna, mert arcára bocsánatkérő kifejezés ül ki.*
- Ne haragudj, gyermekem. *Néz rá feldúltan.* De az elmúlt napok eseményei az utolsó csepp türelmet is kivették belőlem.* Ismét Pyctára pillant, tekintetében immár őszinte érdeklődéssel.*
- Valóban? Tudnál segíteni? Mert azt gondolom, itt csak az őszinte hit és Eeyr ereje segíthet. Bírsz-e hasonló tudással? Ha a tudás megvan, az oltár átka megtörhető, de csak hasonló módszerrel, mint ahogyan alkották. A fény erejével, Eeyr hitével. Azonban nem most, még nem. Goma testvérünket végső nyugalomba kell helyezni. A ravatal nem méltó hozzá. *Hamuszín tekintettel néz körbe.* Ahogy a helyszín sem. *Rázza meg fejét.* Pedig itt nem maradhat. Nem, nem maradhat. *Csuklik el hangja, s visszafordul az ajtó felé.* Folytatnunk kell a szertartást. Ha megbeszéltetek mindent, bejöhettek. Ha valóban segíteni akartok, tudok adni hozzá felszerelést. Az átok megtörése? Nos, az már egy másik út, kérdés készen álltok-e rá? *A csuhás lassan elfordul, s ha nem állítják meg, halkan teszi be maga mögött az ajtót.*

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4103-4122