*A templomkert zöldellő füvét jól megtapossa; pár méteren még le is veti sötét cipőjét, hogy talpai alatt közvetlenül érezhesse a föld energiáját. Érdekes hatással van Malagothra a természet, teljesen feltöltődik benne, megnyugszik, s mintha minden feszültséget kiszívna belőle.
Nem tapossa sokáig mezítlen talppal a földet, hiszen még a végén bolondnak néznék. Ez pedig ráér akkor is, ha már szerzett némi tekintélyt találmányaival, készítményeivel a városban. Akkor lehet majd újra 'őrült tudós'...
A szabad téren néhány szögből még alaposabban szemügyre veszi a templomot, többször körül is járja, miközben fejében folyamatosan jegyzetel. Malagothot is felkérték már templom tervezésére, csak a dolog nem éppen úgy sült el, ahogy azt várták az emberek. A férfi ugyanis összetűzésbe került több pappal, akik azt gondolták, hogy a körülöttük levő rossz mind a túlvilág urának a műve. Mindent ő okoz, mert próbára akarja tenni hitüket. Malagoth szeret vitába szállni a neki nem tetsző nézetekkel, így képes volt fanatikus hívő emberekkel is veszekedni. Ismét tudományos oldalról közelítette meg a dolgokat, ám amikor fejében elpattant az a kis húr, egy olyan dolgot ejtett ki ajkain, ami miatt szépen kiűzték a faluból. 'Arra nem gondoltak, hogy mi van akkor, ha a mennyek ura teszi önöket próbára? Hogy utálja magukat? Ha ez mind az ő műve..." Ezt ő sem gondolta komolyan, hiszen nem hisz ebben, de azért a hatása meg volt...
Végre elkezd battyogni felfelé a lépcsőn, s megáll az ajtóban. Pár pillanatig időzik csak itt, hiszen most inkább leszeretne nyugodni kissé - no, meg hűsölni is akarna. Tény, hogy nem látják szívesen templomokban... Ő azonban még idegen, s nem sokat lehet róla tudni.
Megindul egy pad felé, aminek egyik végében egy bájos tündér lány ücsörög, másik végében egy kissé szakadt ruhás gyermek. Nem is kérdéses, kihez húzódik közelebb - nem fűzik jó emlékek a gyerekekhez, kimondottan utálja őket. Sokszor kérdezik, hogy lehet egy ártatlan gyermeket nem szeretni? Malagoth válasza erre csak annyi, hogy 'úgy, ahogy én'.*
- Üdvözletem... *suttogja a tündérnek* Talán az ön egyik hozzátartozója?
*Kérdi érdeklődve, mert ha netán kérdésére helyeslő választ kap, akkor megkéri a hölgyeményt, hogy inkább vigye a kölkét más helyre siratni... Bár, reményei szerint nem kell ilyennel megbántania, hiszen kedve támadt egy kis filozofálgatáshoz - amire nem valószínű, hogy sor kerül, így maradjunk a 'csevegésnél'.*