*Bármennyire is szereti a már térdéig érő kis csahos, a Templom épületébe azért már nem vinné be, épp úgy, ahogy otthonában sem vinné be oda, ahol a szellemeknek adóznak tisztelettel.*
- Ahel, ne kóborolj el, rendben? Maradj. *Borzolja meg az aranyszemű eb okos kis buksiját, miközben a parancsot is kiadja neki. A kölyök ugyan kicsit elszontyolodva néz gazdája után, és egy panaszos-kérlelő szűkölést is bevet a siker érdekében, ám belátva, hogy ezzel nem fog célt érni, szépen lezuttyan a hátsójára, majd kis idő elteltével el is fekszik, úgy várja vissza az elfet, míg végez odabent, bármit is csináljon.
A csend, nyugalom, és maga a légkör, ami fogadja, a maradék indulatot is kiűzi belőle. Vagy mégsem teljesen. Halk sóhajjal ül le az egyik padra. Igen, azt akarja, hogy főjön a levében egy kicsit Kharasshi, de nem áltatja magát azzal, hogy nem tér vissza hozzá, vagy egy éjszakát a fogadóban tölt. Tisztában van vele, hogy szíve érthetetlen módon még ezek után is vissza fogja húzni őt a mélységihez. Annak ellenére is, hogy a szökéséért mi mindent fog kapni. Az biztos, hogy nem teszi zsebre, és talán az sem árt, ha mindenféle gyógyszeres és gyógyhatású készleteit bekészíti magának. Emlékszik még nagyon jól, mekkorát le tud keverni a hím, ha felidegesíti.
~Akkor mégis miért mész vissza hozzá?~ Károgja már megint az a bosszantó hang. Pedig igaza van, miért akar hozzá folyton visszatérni, ha ő maga is megmondta (vagy talán megígérte?), hogy bántani fogja. Ennyire megérné neki a mélységi társasága, amikor épp nem mogorva, nem akar vitázni, és minden rendben? Arcát néhány pillanatra a kezeibe temeti.*
- Ydriss, neked teljesen elment az eszed. *Sóhajtja halkan maga elé. Hát persze, elvette egy mélységi, a fene tudja, hogyan.*