*A Harmadik elgondolkozva néz a távozó óriás után, szolgája becsukja az ajtót, egyedül marad ismét. Felidéződnek benne zsenge ifjúsága emlékképei, s eltöpreng a múlt eseményein.*
*Emberöltőkkel régebben, még az akkori várost nagyrészt elpusztító invázió előtt érkezett Artheniorba. Óriásnak számított ő is népe léptékével mérve, Lanawin szerte hírét sem látták efféle tündérnek, csak Keth Thenior népét ismerték errefelé. Ennek oka szigorú elszigetelődésükben volt keresendő, és a többi népek számára ez egyenlő volt nem létezésükkel. Szerviliát vonzotta a szél, és a vele kapcsolatos mágia. Oktur Uthas tanítványául szegődött, és nagyon állhatatos volt. A bölcs mester őt választotta utódjául, ha majdan a szél szárnyára bízza szükségből származtatott porát.*
*A város nemessége közül volt egy ház, mely gyermekeinek okítását reá bízták, az Alrishuloké. Ők voltak Arthenior hercegi családja, de nem éltek már régóta efféle jogukkal, védelmezték a maguk módján szeretett hazájukat. A család nő tagjai beleláttak Arthenior sors szövetébe, tanácsaikkal segítették, és óvták a közösséget.*
*Mindent láttak, csak saját sorsukat nem, afelől egy idegennek kellett gondoskodnia, kiválasztódás szerint. Minden leánygyermek születése után tíz évvel keresni kezdték látnoki szimbiótáját, hogy elkerülhessék a veszélyeket. Abban az időben az Orka töltötte be a tisztet, egy nagyreményű ifjú, aki délről érkezett. Álmai és később egyre erősödő éber látomásai vezették a városba, és az Alrishul udvarba. Sajnos szerelemre gyúlt a hercegi leánygyermekből szeme láttára ifjú hölgyé cseperedő Dishanetta a kis Disha iránt. A leány azonban nem lehetett az övé, nem keveredhetett híg vér a nemesi vérvonal közé. Vonzalma nem került viszonzásra, s elfojtott gyűlöletbe torkollott.*
*S mikor a sors szövői úgy látták, eljött a régi Arthenior bukásának napja, nem volt ki hírül adja az elméjéből sötét képet festő pusztulás ígéretét. Disha volt az egyetlen sors látó akkor az Alrishulok közül, de személyes érintettsége okán nem láthatta meg, milyen bosszú áldozatává válnak mindannyian hamarosan. A jövendő generálta gyűlölté vált szerelem hozta el a pusztító jelenné váló jövőt. Orka nem szólt, csak várta a rombolás hordáinak érkezését. A falakon állva leleplezte magát a Hulok testőrkapitánya előtt, aki megölte őt, kit addig becsült és szeretett. A harc kegyetlen volt, és elkeseredett, Óarthenior szinte a földdel vált egyenlővé. A maroknyi védő a paloták negyedében tartott ki legtovább, mire eljött a felszabadítás ideje.*
*A városba visszatérő túlélők, kereskedők és úton lévő polgárok, nemesek harmad és negyed leszármazottjai, most az új elitté váltak és keresték a felelősöket a sors tragédiájáért. Megtalálták, kiken addigi világuk végéből táplálkozó fájdalmukat és haragjukat levezethették, kik az új rendet teremteni akarók útjában álltak.
Árulással vádolták a náluk egyedül előkelőbb Alrishul családot, kik szinte sértetlenül vészelték át a veszedelmet, bár katonáik jó része odalett az ostrom alatt. Attól való félelmükben, hogy halállal fenyegető példamutatásuk rájuk is veszélyes volna a jövőre nézve, száműzetésük mellett döntöttek, míg az égbolton akkor pislákoló csillagzat állása el nem jön újra. Hosszú idő volt az, s nem gondolták, hogy a száműzöttek ennyi ideig fenntarthatják majd magukban artheniori öntudatukat, idegen honban. Tévedtek.*
"Igen, tévedtek. Voltunk mi kevesek, kik ebben reménykedtünk." *Mosolyodik el Szervilia Mertias.*
A hozzászólást Xierrius (Moderátor) módosította, ekkor: 2010.11.04 14:34:04, a következő indokkal:
Jelek helyrepakolása