*Már reggeledik mikor az öreg pap benyit a lányhoz, aki úgy látszik belefeledkezett a tanulásba az éjszaka, ennek következtében el is aludt a könyveken. Persze az ajtó nyikorgása szinte azonnal fölkelti, ami nem meglepő egy úrilánynál. Esy is fölkel a lánnyal együtt, de az amikor meglátja, hogy kijön, visszahajtja fejét mancsaira és fekve marad.*
- Sajnálom, nem akartalak fölébreszteni leányom. *mondja röstelkedve a férfi, miközben beljebb lép.*
- Én sajnálom, hogy elaludtam. *mosolyog Assi, majd föláll és megmozgatja elgémberedett tagjait.*
- Itt vannak a könyvek, amiket ígértem. *szól a pap és az asztalra tesz egy újabb adag könyvet.*
- Köszönöm, el sem tudja hinni, milyen nagy boldogság ez a számomra. Nem tudom, hogy köszönjem meg ezt Önnek. *A férfi úgy véli fölfedezni, hogy ugyan csak egy pillanatra, de fölcsillan Assiria szeme. Természetesen ez lehetetlen, tekintve, hogy a lány vak, így még a pap is csak legyint egyet, mondván 'Úgy látszik tényleg megvénültem.'.*
- Ugyan kérem, ez semmiség. És csak azzal köszönje meg, hogy ezután a hosszú éjszaka után kimegy a kertbe, pihen egy kicsit, és csak azután lát neki újból. *mosolyog kedvesen.*
- Igenis, Uram. *húzódik mosolyra a lány szája is.* Tudna adni nekem valamit, amit a kiskutyám pórázaként tudnék használni?
- Természetesen, gyermekem, parancsolj. *nyom a lány kezébe egy kötél darabot a pap.*
- Hálásan köszönöm. Gyere Esy, akkor kezdődik a kiképzésed. *A hívószóra az állat megindul, a lányhoz, aki a botjával keresve az utat egy fertályóra múlva már ki is talál az épületből.
Ahogy füvet érez a talpa alatt, elindul keresni egy fát, majd mikor talál egyet, letelepszik annak tövébe. Azután leteszi botját maga mellé, a kötelet pedig kézbe veszi és megpróbál rá kötni egy hurkot, de ez szemmel láthatóan nem igazán akar neki sikerülni.*