Archívum - Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
Kedves Kalandozó!
Úgy látszik, betévedtél a könyvtár legeldugottabb termébe. Ahhoz képest, milyen apró ajtó vezetett ide, láthatod, hogy a hely hatalmas. Nagyobb, mint bármely másik terem, nagyobb, mint maga a könyvtár, a templom, és talán nagyobb, mint maga Arthenior. Úgy bizony! Amit magad előtt látsz, az nem más, mint évtizedek hamisítatlan történelme. Háborúk, lázadások, isteni csaták, és minden, amiről eddig csak pletykákból hallottál, most kitárul a szemeid előtt. Persze senkinek nem lenne ideje ezt mind elolvasni, ahhoz még az elfek élete is rövid. Viszont ha valami specifikusat keresel, a könyvtárosok segíthetnek megtalálni. Bánj tisztelettel az itt található tekercsekkel! Ezek nélkül az események nélkül te sem állhatnál ma Lanawin földjén. Ne koszold össze, ne hagyj szamárfület a sarkán, és mindig oda tedd vissza, ahonnan levetted! Ne feledd: talán azt hiszed, biztos talajon állsz, de az csak a tegnapi sár, amely szilárdnak tetteti magát!
A nagyterembe!
Valamelyik kisebb terem:
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4103-4122
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-29 13:40:29
Üzenet elküldve: 2013-09-29 13:40:29
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
* Fejében újra felcsendül a férfi hangja. Nem igazán hisz a szavaknak, de megpróbálja komolyan venni, mert tudja, hogy ha hallgat rá, akkor hamarabb kijut a tűzből, ami közben egyre forróbban öleli magához. Szerencsére azonban nem kell nagyon törnie a fejét, mert a lángok köddé válnak. Meglepetten forgatja a fejét. Eltart néhány pillanatig, mire felfogja, hogy megint a templomban áll. Mikor körültekint nem látja a szerzetest, aki a játékra invitálta őket, de nem is nagyon hiányolja.*
~ Ezért érdemes volt ide jönni.~
* Mondja magának szarkasztikus hangon. Ha senki nem áll az útjába, akkor elindul a templom bejárata felé és távozik.*
* Fejében újra felcsendül a férfi hangja. Nem igazán hisz a szavaknak, de megpróbálja komolyan venni, mert tudja, hogy ha hallgat rá, akkor hamarabb kijut a tűzből, ami közben egyre forróbban öleli magához. Szerencsére azonban nem kell nagyon törnie a fejét, mert a lángok köddé válnak. Meglepetten forgatja a fejét. Eltart néhány pillanatig, mire felfogja, hogy megint a templomban áll. Mikor körültekint nem látja a szerzetest, aki a játékra invitálta őket, de nem is nagyon hiányolja.*
~ Ezért érdemes volt ide jönni.~
* Mondja magának szarkasztikus hangon. Ha senki nem áll az útjába, akkor elindul a templom bejárata felé és távozik.*
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-28 19:56:50
Üzenet elküldve: 2013-09-28 19:56:50
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Az illúzió, mely eddig magával ragadott titeket, hirtelen szűnik meg. Eltűnik minden, a lebegés, a sötétség, a víz és tűz, s ti újra ott álltok a templom meghitt félhomályában, mintha mi sem történt volna. Egyetlen dolog változott, nem látjátok a szerzetest, aki a törékeny képzeletet megalkotta számotokra, csak magatok vagytok, együtt pár arctalan fohászkodóval, elmélkedővel.*
*Az illúzió, mely eddig magával ragadott titeket, hirtelen szűnik meg. Eltűnik minden, a lebegés, a sötétség, a víz és tűz, s ti újra ott álltok a templom meghitt félhomályában, mintha mi sem történt volna. Egyetlen dolog változott, nem látjátok a szerzetest, aki a törékeny képzeletet megalkotta számotokra, csak magatok vagytok, együtt pár arctalan fohászkodóval, elmélkedővel.*
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-28 12:54:41
Üzenet elküldve: 2013-09-28 12:54:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
//Egy lépés a ranglétrán//
*Ismét a templom. Lassan kezd ráunni erre az ingázásra, tényleg alaposan el kéne gondolkoznia, hogy valakivel véghezvigye a tervét, és valamiféle rendként mágiát oktasson és tanulhasson másoktól. Már sok fontos részlet kialakult a fejében, igazából pár mágus kéne csak mellé, akik támogatják a kezdeményezést. Ezekkel a kavargó gondolatokkal érkezik meg végül a templomba. Szokásos módon megkeresi az egyik tanítót, akivel már sokat diskurált azelőtt, most is elvonul vele, hogy újabb dolgokat tanuljon.
Így megy ez már rég óta, de remélhetőleg hamarosan megtörik az unalmas élet. Persze odavan a friss tudásért, de ez így nagyon monoton.*
*Ismét a templom. Lassan kezd ráunni erre az ingázásra, tényleg alaposan el kéne gondolkoznia, hogy valakivel véghezvigye a tervét, és valamiféle rendként mágiát oktasson és tanulhasson másoktól. Már sok fontos részlet kialakult a fejében, igazából pár mágus kéne csak mellé, akik támogatják a kezdeményezést. Ezekkel a kavargó gondolatokkal érkezik meg végül a templomba. Szokásos módon megkeresi az egyik tanítót, akivel már sokat diskurált azelőtt, most is elvonul vele, hogy újabb dolgokat tanuljon.
Így megy ez már rég óta, de remélhetőleg hamarosan megtörik az unalmas élet. Persze odavan a friss tudásért, de ez így nagyon monoton.*
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-27 15:59:26
Üzenet elküldve: 2013-09-27 15:59:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*A levegő, mi élteti a víz alatti lény testét, kezd fogyatkozni. Ezt kezdi ő is érezni, mégsem akarja elhagyni ezt a kellemes állapotot. Így lebeg hát tovább, szemeit azonban kinyitja, hátha lát valamit. Mikor újra visszacsukná, meghallja elméjében az idegesítő hangot, mi megzavarja békéjét. Dühe azonban nem telepszik rá, sem belső hangjára, melyet nyilván hallhat a semmi, ki okítani próbálja hitetlen valóját. Ő azonban nem abban nem hisz, hogy létezik mágia, hanem abban, hogy bármivel is több hasznát láthatná az elme fárasztásának, mint a fizikai erőnek. Akkor talán lenne értelme azon szánalmas ügyetlenkedésnek, ha előtte valaki elsajátítja a fegyverforgatás fortélyait. Az azonban egy életen át tanulandó, nem kevesebb alatt. Mindemellett a varázslat még mindig a gyávák fegyvere, kik nem mernek közvetlen harcba bocsátkozni, csakis ármányok által. A hím ügyet sem vet hát a balga szavakra. Értelmük eljut tudatáig, de különösképp nem foglalkozik velük. S tudatlan az a bolond, ki azt hiszi, hogy sötét énje nem rendelkezik céllal. Van őneki az is, talán senki más nem vágyik annyira annak elérésére, mint ő, ugyanakkor nem kapkodja el. Inkább nyugodtan, megfontoltan teszi meg lépéseit, ismerkedve azokkal, kik a jelöltek közt szerepelnek. Elkapkodni semmit nem lehet, mert ő nem egyetlen röpke pillanatra szeretné átadni béklyóit idegen kezekbe, hanem hosszú percekre, talán napokra. Az időt pedig nem szó szerint kell érteni. Mindez annyit tesz, hogy láncait hosszan kitartó karmaira kívánja akasztani, nem egy oly kiscicáéra, kinek fegyverei az első lánc súlyától eltöredeznek, vagy életlenné válnak. "A halálnál kevés természetesebb dolog létezik. Mi bajod hát vele, te jelentéktelen? Ha pedig tényleg oly bölcs lennél, mint amennyire hiszed magad, tudnád, hogy kevesen tartanak ki annyira céljuk mellett mint én. De legyen hát, megkeresem neked azt a jelentéktelen porszemet, melyet eme kék fergetegbe taszítottál, holmi célnak kitűzve. Ez azonban igencsak távol áll a valós cél fogalmától." gondolja.
Cél, tervek, másoknak álmok. Kevesen vannak, kik nem rendelkeznek valamelyikkel. Gyermeki lelkek mind ezzel születnek. Van nekik, még akkor is, ha nem tudják, mi az valójában. Idővel azonban rájöhetnek, s csak akkor válnak céltalanná, ha ezen álomról teljes mértékben lemond gyenge lelkük, ezzel megadva maguk a világ sötétjének. Ők a reménytelenek, bár ha van ki erőt adjon nekik, ők is kaphatnak új álmokat. Vagy vissza szerezhetik régi vágyukat, melyért ismét küzdeni kezdnek. Azon új elhatározás viszont sokkal gyengébb, élettelenebb, mint eredeti lángja, mi egyszer már kihunyt. S ha nem lel további támogatásra a szív, talán ismét el is alszik, talán örökre. A sötét szörnyeteg még nem adta fel. Nem is fogja soha, hisz' tudja, hogy valahol él valaki. S ha mégsem, hát azzá tesz valakit, hogy célját elérje. Vérszín tekintetét ismét körbevezeti a víz sötétjén. Az olykor-olykor felcsillanó kőnek vélt tárgy felé kezd el úszni, dacolva a rá tapadó cseppekkel, melyek imént ragaszkodó szeretőként tartották vissza. A szeretőnél azonban erősebb az akarattal rendelkező férfi. Őt egyetlen némber sem tarthatja vissza, ki így kapaszkodik utána. Azok mind jelentéktelen semmik számára, hiszen kit kutat az sosem tenne ilyet. Utána neki kellene kapaszkodni, amennyiben el akarna menni, magára hagyva sötétlő foglyát.*
*A levegő, mi élteti a víz alatti lény testét, kezd fogyatkozni. Ezt kezdi ő is érezni, mégsem akarja elhagyni ezt a kellemes állapotot. Így lebeg hát tovább, szemeit azonban kinyitja, hátha lát valamit. Mikor újra visszacsukná, meghallja elméjében az idegesítő hangot, mi megzavarja békéjét. Dühe azonban nem telepszik rá, sem belső hangjára, melyet nyilván hallhat a semmi, ki okítani próbálja hitetlen valóját. Ő azonban nem abban nem hisz, hogy létezik mágia, hanem abban, hogy bármivel is több hasznát láthatná az elme fárasztásának, mint a fizikai erőnek. Akkor talán lenne értelme azon szánalmas ügyetlenkedésnek, ha előtte valaki elsajátítja a fegyverforgatás fortélyait. Az azonban egy életen át tanulandó, nem kevesebb alatt. Mindemellett a varázslat még mindig a gyávák fegyvere, kik nem mernek közvetlen harcba bocsátkozni, csakis ármányok által. A hím ügyet sem vet hát a balga szavakra. Értelmük eljut tudatáig, de különösképp nem foglalkozik velük. S tudatlan az a bolond, ki azt hiszi, hogy sötét énje nem rendelkezik céllal. Van őneki az is, talán senki más nem vágyik annyira annak elérésére, mint ő, ugyanakkor nem kapkodja el. Inkább nyugodtan, megfontoltan teszi meg lépéseit, ismerkedve azokkal, kik a jelöltek közt szerepelnek. Elkapkodni semmit nem lehet, mert ő nem egyetlen röpke pillanatra szeretné átadni béklyóit idegen kezekbe, hanem hosszú percekre, talán napokra. Az időt pedig nem szó szerint kell érteni. Mindez annyit tesz, hogy láncait hosszan kitartó karmaira kívánja akasztani, nem egy oly kiscicáéra, kinek fegyverei az első lánc súlyától eltöredeznek, vagy életlenné válnak. "A halálnál kevés természetesebb dolog létezik. Mi bajod hát vele, te jelentéktelen? Ha pedig tényleg oly bölcs lennél, mint amennyire hiszed magad, tudnád, hogy kevesen tartanak ki annyira céljuk mellett mint én. De legyen hát, megkeresem neked azt a jelentéktelen porszemet, melyet eme kék fergetegbe taszítottál, holmi célnak kitűzve. Ez azonban igencsak távol áll a valós cél fogalmától." gondolja.
Cél, tervek, másoknak álmok. Kevesen vannak, kik nem rendelkeznek valamelyikkel. Gyermeki lelkek mind ezzel születnek. Van nekik, még akkor is, ha nem tudják, mi az valójában. Idővel azonban rájöhetnek, s csak akkor válnak céltalanná, ha ezen álomról teljes mértékben lemond gyenge lelkük, ezzel megadva maguk a világ sötétjének. Ők a reménytelenek, bár ha van ki erőt adjon nekik, ők is kaphatnak új álmokat. Vagy vissza szerezhetik régi vágyukat, melyért ismét küzdeni kezdnek. Azon új elhatározás viszont sokkal gyengébb, élettelenebb, mint eredeti lángja, mi egyszer már kihunyt. S ha nem lel további támogatásra a szív, talán ismét el is alszik, talán örökre. A sötét szörnyeteg még nem adta fel. Nem is fogja soha, hisz' tudja, hogy valahol él valaki. S ha mégsem, hát azzá tesz valakit, hogy célját elérje. Vérszín tekintetét ismét körbevezeti a víz sötétjén. Az olykor-olykor felcsillanó kőnek vélt tárgy felé kezd el úszni, dacolva a rá tapadó cseppekkel, melyek imént ragaszkodó szeretőként tartották vissza. A szeretőnél azonban erősebb az akarattal rendelkező férfi. Őt egyetlen némber sem tarthatja vissza, ki így kapaszkodik utána. Azok mind jelentéktelen semmik számára, hiszen kit kutat az sosem tenne ilyet. Utána neki kellene kapaszkodni, amennyiben el akarna menni, magára hagyva sötétlő foglyát.*
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-27 15:58:01
Üzenet elküldve: 2013-09-27 15:58:01
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Furcsa lehet egy orkot látni egy ilyen szent helyen. Általában ez a népség messzire elkerüli az ilyesfajta épületet. De látszik ezen a példányon, hogy Ő valamiben mégis más mint a többi. Járása nyugodt, agressziónak puszta nyomát se lehet meglátni. Esetleg az oldalán, az övére felcsatolt harci kalapács lehet az egyetlen jel arra, hogy harcolni képes. Mezítelen lábával halkan sétál a templom hideg kövein. Csuklyája alól akár két zafír, úgy kéklenek az ork szemei. Ezek a szemek bölcsességet és megnyugvást sugároznak magukból. Megáll a templom közepén, szakállát végigsimítva tekint körbe a helyen. Tanulmányozza a hely szépséget. Egy jó darabig el is időzik ott. Nem igazán járt még templomban, talán ez az első alkalma. Végigtekint a szobrokon amik a levegő mágia képviselőit ábrázolják. Majd tekintetét a főoltárra viszi tovább. Szinte ámulatba ejti, közelebb lép és szemügyre veszi, nem tudja mire jó, de nem mer hozzáérni, érzi, hogy az Ő keze talán megbecsteleníteni az oltárt. Visszalép az oltártól és egy közelebbi fa padra leül.*
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-24 17:17:29
Üzenet elküldve: 2013-09-24 17:17:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a mágiával//
*A pap hangja a fülében cseng, és csak egy dolog köti le teljesen elméjét, hogy hogy szerezheti meg a követ. Elvégre csupán cél, és ok nélkül lebeg a vörös térben, és még csak a közelében sincs a tárgynak. De a mondásnak igaza volt, miszerint a hit szárnyakat ad. Kár, hogy nem valós, használható szárnyakat adott, hanem a lebegést, illetve céltalanságot.*
~Meg kell tudnom, hogy hogy használjam ki a lebegést. Végül is ez nem egy teljesíthetetlen feladat. Mi lenne ha kapálódznék?~
* Úgy is tesz, és lábaival a mellúszást imitáló mozdulatokat tesz a levegőben. A légben úszni némiképp bonyolultabb, és később veszi észre Melith, hogy lehetetlen is.
Mivel csak részben a hit próbája, a másik rész már a tudásé lehet. Vagyis meg kell tapasztalnia, hogy mivel kellene mozdulnia.*
~Talán az akaraterő! Lehet az a kulcs.
*A pap hangja a fülében cseng, és csak egy dolog köti le teljesen elméjét, hogy hogy szerezheti meg a követ. Elvégre csupán cél, és ok nélkül lebeg a vörös térben, és még csak a közelében sincs a tárgynak. De a mondásnak igaza volt, miszerint a hit szárnyakat ad. Kár, hogy nem valós, használható szárnyakat adott, hanem a lebegést, illetve céltalanságot.*
~Meg kell tudnom, hogy hogy használjam ki a lebegést. Végül is ez nem egy teljesíthetetlen feladat. Mi lenne ha kapálódznék?~
* Úgy is tesz, és lábaival a mellúszást imitáló mozdulatokat tesz a levegőben. A légben úszni némiképp bonyolultabb, és később veszi észre Melith, hogy lehetetlen is.
Mivel csak részben a hit próbája, a másik rész már a tudásé lehet. Vagyis meg kell tapasztalnia, hogy mivel kellene mozdulnia.*
~Talán az akaraterő! Lehet az a kulcs.
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-23 19:46:42
Üzenet elküldve: 2013-09-23 19:46:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
*A nő is bemutatkozik. Quantall kicsit nehezen kiejthetőnek találja a nevét de, ez elég általános neki ebben a városban. Az ittenieknek pedig az ő neve furcsa, pedig otthon mindenkinek ilyen a neve. Quantall az itteni neveket olyan furcsának és darabosnak találta. Valahogy sehogy sem hangzott jól a fülének. Természetesen ezt azért nem osztja meg a nővel. Beszélgetőpartnere ezután elköszön tőle és ott hagyja. Quantall egy ideig nézi eltűnni a templom egyik folyosóján majd leül a padra és elkezdi azt a meditációt amiben az előbb megzavarták. Kiüríti az elméjét és magába szívja az őt körülvevő mágiát*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-23 17:10:58
Üzenet elküldve: 2013-09-23 17:10:58
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Ahogy arra számított is, Leirel a közelben van és válaszol is neki. Arra ösztönzi, hogy Nergal maga kísérelje meg értelmezni a próbát, de ezt kérnie se kell, hisz ő már részben felállította az elképzelését a helyzetről. Elsősorban az éj leple, csillagköd, és holdfényburok nevű varázslatok működését gyanítja a háttérben, azonban mivel ezeknek csupán a nevét ismeri és a mechanizmusukat alig, inkább megpróbál a saját tapasztalataira hagyatkozni, melyeket a Styx tárnáira ereszkedett sötétségben szerzett. Akkor megtanulta, hogy mindez csupán érzéki illúzió és helyismeretére valamint tapintására hagyatkozva sikerült vakon kijutnia a városból. Erős a gyanúja, hogy ezt a sötét víziót is csupán az érzékszerveinek megzavarása okozza, miközben ő maga ugyanott van ahol eddig, Leirel mellett áll a templomban. Igyekszik felidézni a templom alaprajzát, mert biztos benne hogy az emlékeire most inkább számíthat a tájékozódásban mint a becsapott érzékeire.
Mikor tudatosan leszámol a látvány valódiságának a lehetőségével mintha valamicskét veszítene is erősségéből az illúzió, mintha a valóság néhány hangfoszlánya és képdarabkája áttörné a sötétség burkát, bár alapvetően még mindig olyan zavarosak az érzékei amire nem támaszkodhat biztosan. Viszont ez a kis zavar megerősíti azt a gyanúját, hogy ő most a templomban áll és a jelenlévők érdeklődve figyelik hogyan viseli a próbát, ezért igyekszik kívülről elképzelni a helyzetet, nehogy nevetségessé tegye vagy megalázza magát. Nem fog ő hadonászni és kapálózni, nem fog futkosni és orra bukni, semmi értelme a sötétben találomra szédelegnie.
Ha valóban az a cél, hogy azt a követ egyszerűen a kezébe vegye, akkor hát legyen. Persze lehet, hogy valami elvontabb dolgot szimbolizál a kő, de érdemes a legegyszerűbb elmélettel kezdeni, mert azt könnyedén le tudja tesztelni és ha nem jönne össze, akkor gondolkodhat tovább. Mivel az érzékszerveire nem kíván hagyatkozni felidézi magában a kő pontos helyét, amit még akkor látott mielőtt a bűbáj megszállta volna. A mélység lakójaként kiváló koordinációval bír és pontosan oda nyúl, ahol a követ utoljára látta. Ha valóságos a kő és nem röppent el azóta, akkor most a keze ügyében kell lennie. Bár nem látja és nem is érzi, de türelmesen tartja a tenyerét hátha mégis feltűnik.
És valami fel is tűnik. Ebben a pillanatban Nergal ábrándos tekintettel bámulja a nyitott tenyerét és mintha egy ezüstös tollpihe ereszkedne lágyan a markába.*
*Ahogy arra számított is, Leirel a közelben van és válaszol is neki. Arra ösztönzi, hogy Nergal maga kísérelje meg értelmezni a próbát, de ezt kérnie se kell, hisz ő már részben felállította az elképzelését a helyzetről. Elsősorban az éj leple, csillagköd, és holdfényburok nevű varázslatok működését gyanítja a háttérben, azonban mivel ezeknek csupán a nevét ismeri és a mechanizmusukat alig, inkább megpróbál a saját tapasztalataira hagyatkozni, melyeket a Styx tárnáira ereszkedett sötétségben szerzett. Akkor megtanulta, hogy mindez csupán érzéki illúzió és helyismeretére valamint tapintására hagyatkozva sikerült vakon kijutnia a városból. Erős a gyanúja, hogy ezt a sötét víziót is csupán az érzékszerveinek megzavarása okozza, miközben ő maga ugyanott van ahol eddig, Leirel mellett áll a templomban. Igyekszik felidézni a templom alaprajzát, mert biztos benne hogy az emlékeire most inkább számíthat a tájékozódásban mint a becsapott érzékeire.
Mikor tudatosan leszámol a látvány valódiságának a lehetőségével mintha valamicskét veszítene is erősségéből az illúzió, mintha a valóság néhány hangfoszlánya és képdarabkája áttörné a sötétség burkát, bár alapvetően még mindig olyan zavarosak az érzékei amire nem támaszkodhat biztosan. Viszont ez a kis zavar megerősíti azt a gyanúját, hogy ő most a templomban áll és a jelenlévők érdeklődve figyelik hogyan viseli a próbát, ezért igyekszik kívülről elképzelni a helyzetet, nehogy nevetségessé tegye vagy megalázza magát. Nem fog ő hadonászni és kapálózni, nem fog futkosni és orra bukni, semmi értelme a sötétben találomra szédelegnie.
Ha valóban az a cél, hogy azt a követ egyszerűen a kezébe vegye, akkor hát legyen. Persze lehet, hogy valami elvontabb dolgot szimbolizál a kő, de érdemes a legegyszerűbb elmélettel kezdeni, mert azt könnyedén le tudja tesztelni és ha nem jönne össze, akkor gondolkodhat tovább. Mivel az érzékszerveire nem kíván hagyatkozni felidézi magában a kő pontos helyét, amit még akkor látott mielőtt a bűbáj megszállta volna. A mélység lakójaként kiváló koordinációval bír és pontosan oda nyúl, ahol a követ utoljára látta. Ha valóságos a kő és nem röppent el azóta, akkor most a keze ügyében kell lennie. Bár nem látja és nem is érzi, de türelmesen tartja a tenyerét hátha mégis feltűnik.
És valami fel is tűnik. Ebben a pillanatban Nergal ábrándos tekintettel bámulja a nyitott tenyerét és mintha egy ezüstös tollpihe ereszkedne lágyan a markába.*
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-23 12:11:38
Üzenet elküldve: 2013-09-23 12:11:38
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Úgy tűnik, mindenkinek akad mondanivalója, ha nem is közvetlenül a szerzetesnek, de saját maguknak mindenképpen, ami természetesen nem kerüli el az értő füleket. Van, aki kérdést intéz egyenest hozzá, van, aki hitét bizonygatja, más épp ellenkezőleg, mintha saját képtelenségére akarna rávilágítani, de olyan is van, aki pusztán mereng mindenfélén, konkrét ötlet, elhatározás nélkül. Leirel elnéző mosollyal szemléli a kiválasztottakat, mint egy apa, ki éppen azt figyeli, gyermekei miként botladoznak előre a kijelölt úton. Segítségre, tanításra szorulnak, de úgy, hogy ne tudják, miként áll mögöttük állandóan, készen arra, hogy ha meginognak, újra talpra segítse őket.*
-Sötétség csakis akkor létezik, ha van fény is, a kettő egymás nélkül értelmetlen. A vakságot nem nekem kell eloszlatnom, mindenkin magán múlik, hogy képes-e fényt lopni az éjbe vagy sem.
*Nergal ismét csak a fejében hallhatja a választ, amit a paptól kap. Ő nem fog fénycsóvát küldeni a sötétségbe, nem fogja eloszlatni, hiszen ez is a próba része. A férfinak magától kell rájönnie, hogy miként érje el a kitűzött célt: hogyan szerezze meg a követ, amely ott leledzik a sötétségen belül, elbújva, meglapulva várva, hogy ráleljenek.
A békés, nyugodt sötétség azonban változik, egyszeriben válik élőbbé, ahogy halk hangok ütik fel a fejüket. Suttogás, tompa puffanások, mintha egy-egy számpár is megvillanna valahol, de ezeket csak elmosódottan lehet érzékelni. Mintha a sötételfet mindenki pontosan látná, mindenki tudna a helyzetéről, jelenlétéről, csak neki nem lehet fogalma róla, mi is zajlik körülötte, csak a rémálomszerű, lidérces nyomást érezheti. Nincs egyedül, valami vagy valamik figyelik minden mozdulatát.
Melith hozzáállása elismerő hümmögést vált ki a papból. A mindent elsöprő, teljes bizalom... Ritka kincs manapság, nem is véletlen, hogy a férfi azt veheti észre, hogy lábai elemelkednek a talajtól, ő pedig súlytalanul kezd fölfelé lebegni. A hit, amivel rendelkezik, igen kiemelkedő, nem is kétséges, hogy ennek köszönheti a repülés élményét, amit tapasztal.*
-Látom, hogy hited tiszta és töretlen, de a mágia nem csak ebből áll, hanem tudásból, az erőből, amivel belátjuk, hogy irányítanunk kell az rendelkezésünkre álló erőt. Aki csak hisz benne, az nem tesz mást, mint akarat nélkül sodródik.
*Amit Leirel mond, azt a férfi saját magán is megtapasztalhatja. Hiába emelkedik feljebb és feljebb, a kőhöz nem jut közelebb, csak elhalad mellette, nem érheti el.
Dalisa próbálkozása sem kevésbé érdekes, habár a nő makacs, szinte durcásan közli, hogy tőle nem lehet csodát várni. A megrögzött realista, aki még akkor sem hiszi a mágia hatalmát, amikor körbeveszi, tagadhatatlanul bizonyítva létét.*
-Mindenkiben ott lapul a csoda, még akkor is, ha nem hiszed a létét. Nem kell értened a mágiához, hogy meg tudd oldani a feladatot, mindenki a saját tudásához mérten kapta a próbát.
*Biztató szavak, amivel együtt jár, hogy ha a nő fogékony rá, akkor testét elönti a biztosság tudata: ha nem is tudja, miképp, de meg fogja tudni oldani. Nem azért, mert értené vagy szeretné a mágiát, hanem azért, aki ő maga. Viszont jó lesz igyekeznie, mert a lángok lassan forrósodnak, egyre kényelmetlenebbé téve az itt tartózkodást.
Xares kellemesen lebeg a semmiben, saját gondolataiban, mintha már nem is a kő érdekelné, csak saját képzelgésének folyása. Szép dolog, ha valaki nyugodt, békés környezetben elmélkedhet, de sajnos nem lesz sok ideje erre, hiszen érzi, miként fogy a levegő, tüdeje miként vágyakozik friss oxigénre. Kiutat nem talál, csak a kő csillan fel néha-néha.*
-Cél nélkül sehová sem jutsz, egy idő után a semmi fojt magába, ha nem küzdesz, hogy eljuss valahova. A céltalan bolyongás maga a halál.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.23 12:12:13
*Úgy tűnik, mindenkinek akad mondanivalója, ha nem is közvetlenül a szerzetesnek, de saját maguknak mindenképpen, ami természetesen nem kerüli el az értő füleket. Van, aki kérdést intéz egyenest hozzá, van, aki hitét bizonygatja, más épp ellenkezőleg, mintha saját képtelenségére akarna rávilágítani, de olyan is van, aki pusztán mereng mindenfélén, konkrét ötlet, elhatározás nélkül. Leirel elnéző mosollyal szemléli a kiválasztottakat, mint egy apa, ki éppen azt figyeli, gyermekei miként botladoznak előre a kijelölt úton. Segítségre, tanításra szorulnak, de úgy, hogy ne tudják, miként áll mögöttük állandóan, készen arra, hogy ha meginognak, újra talpra segítse őket.*
-Sötétség csakis akkor létezik, ha van fény is, a kettő egymás nélkül értelmetlen. A vakságot nem nekem kell eloszlatnom, mindenkin magán múlik, hogy képes-e fényt lopni az éjbe vagy sem.
*Nergal ismét csak a fejében hallhatja a választ, amit a paptól kap. Ő nem fog fénycsóvát küldeni a sötétségbe, nem fogja eloszlatni, hiszen ez is a próba része. A férfinak magától kell rájönnie, hogy miként érje el a kitűzött célt: hogyan szerezze meg a követ, amely ott leledzik a sötétségen belül, elbújva, meglapulva várva, hogy ráleljenek.
A békés, nyugodt sötétség azonban változik, egyszeriben válik élőbbé, ahogy halk hangok ütik fel a fejüket. Suttogás, tompa puffanások, mintha egy-egy számpár is megvillanna valahol, de ezeket csak elmosódottan lehet érzékelni. Mintha a sötételfet mindenki pontosan látná, mindenki tudna a helyzetéről, jelenlétéről, csak neki nem lehet fogalma róla, mi is zajlik körülötte, csak a rémálomszerű, lidérces nyomást érezheti. Nincs egyedül, valami vagy valamik figyelik minden mozdulatát.
Melith hozzáállása elismerő hümmögést vált ki a papból. A mindent elsöprő, teljes bizalom... Ritka kincs manapság, nem is véletlen, hogy a férfi azt veheti észre, hogy lábai elemelkednek a talajtól, ő pedig súlytalanul kezd fölfelé lebegni. A hit, amivel rendelkezik, igen kiemelkedő, nem is kétséges, hogy ennek köszönheti a repülés élményét, amit tapasztal.*
-Látom, hogy hited tiszta és töretlen, de a mágia nem csak ebből áll, hanem tudásból, az erőből, amivel belátjuk, hogy irányítanunk kell az rendelkezésünkre álló erőt. Aki csak hisz benne, az nem tesz mást, mint akarat nélkül sodródik.
*Amit Leirel mond, azt a férfi saját magán is megtapasztalhatja. Hiába emelkedik feljebb és feljebb, a kőhöz nem jut közelebb, csak elhalad mellette, nem érheti el.
Dalisa próbálkozása sem kevésbé érdekes, habár a nő makacs, szinte durcásan közli, hogy tőle nem lehet csodát várni. A megrögzött realista, aki még akkor sem hiszi a mágia hatalmát, amikor körbeveszi, tagadhatatlanul bizonyítva létét.*
-Mindenkiben ott lapul a csoda, még akkor is, ha nem hiszed a létét. Nem kell értened a mágiához, hogy meg tudd oldani a feladatot, mindenki a saját tudásához mérten kapta a próbát.
*Biztató szavak, amivel együtt jár, hogy ha a nő fogékony rá, akkor testét elönti a biztosság tudata: ha nem is tudja, miképp, de meg fogja tudni oldani. Nem azért, mert értené vagy szeretné a mágiát, hanem azért, aki ő maga. Viszont jó lesz igyekeznie, mert a lángok lassan forrósodnak, egyre kényelmetlenebbé téve az itt tartózkodást.
Xares kellemesen lebeg a semmiben, saját gondolataiban, mintha már nem is a kő érdekelné, csak saját képzelgésének folyása. Szép dolog, ha valaki nyugodt, békés környezetben elmélkedhet, de sajnos nem lesz sok ideje erre, hiszen érzi, miként fogy a levegő, tüdeje miként vágyakozik friss oxigénre. Kiutat nem talál, csak a kő csillan fel néha-néha.*
-Cél nélkül sehová sem jutsz, egy idő után a semmi fojt magába, ha nem küzdesz, hogy eljuss valahova. A céltalan bolyongás maga a halál.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.23 12:12:13
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-22 15:37:55
Üzenet elküldve: 2013-09-22 15:37:55
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A kérdést hamar bemutatkozás követi. Teljes néven, ahogy azt illik, majd mivel több nevet birtokol az illető, ezt követi a helyes megnevezés megejtése. A nő biccent egyet, jelezve, hogy tudomásul vette az elhangzottakat.*
- Dylena Rerracien vagyok. Örvendek a találkozásnak, Quantall! *folytatja, az illem szabályait követve és azokra hagyatkozva.
Ezt ugyebár egy másik kérdés követ, melyre szintúgy választ kap, még ha eleinte nem is tűnik túl kielégítőnek a felelet. De csak eleinte, hiszen a végéhez közeledve megtudja azt, mire kérdezett. A véleményt, mely szerint tudhatja, hogy jó helyen jár-e, avagy sem. S bár ennek ellenére még kételkedik, illendően megköszöni a feleletet.*
- Köszönöm! Ez esetben azt hiszem, megkeresem a helyi megbízottak egyikét. Remélem, még találkozunk! Viszontlátásra! *zárja rövidre a társalgást.
Az elköszönés után már megy is, hogy a korábban kapott útirányt követve megkeresse az illetékesek egyikét. Léptei kecsesek és kifinomultak, bármiféle hanyagság mellőzésével. Olyan, amilyen egy nemesi neveltetésben résztvevő járásának kell lennie, vagy elgondolása szerint egy nagy tudású mágusnak is, hisz a tudás hatalom, ők pedig nagy tudással rendelkezhetnek, ha jó kezekbe, pontosabban elmébe kerülnek azok a bizonyos tanok. Mikor találkozik az első útjába akadó csuhással, érdeklődni kezd. Elsősorban az itt megszerezhető tudással kapcsolatban, majd a tanulás időpontját illetően. Elvégre csak nem ronthat be ide amikor csak akar, vagy igen? Erre is választ kap, bár ahogy illik, saját magának behatárolja az elvárt időintervallumot, hogy mikor és meddig tartózkodhat itt. Mást is tennie kell közben, nem lóghat egész napokat a templomban, miközben könyvek fölé görnyed. Erre már ő maga is rájött, nem kell mellé senki, ki útba igazítja e téren. Az élet nem olcsó mulatság, bár pénze van bőven, valamiféle szállás után kellene néznie. Némi kaland sem lenne rossz, hogy a tanultakat használhassa gyakorlatban is. Ahhoz viszont idő kell. Jó sok, ami azt illeti, de a tervezgetés mindig is az erőssége volt. Idejének szoros beosztása juttatta őt és családját oda, ahol most tartanak, nem más. Ennek köszönheti, hogy biztos háttérrel kezdte meg utazásait.
Mikor az értekezéssel végez, mi nem tart tovább néhány percnél, megindul vissza, a templom fő termébe, hol imént még valamiféle társalgást folytatott. Mikor odaér, körülnéz, hátha látja még az éjbőrűt, hogy megköszönje neki ismét az útbaigazítást.*
- Dylena Rerracien vagyok. Örvendek a találkozásnak, Quantall! *folytatja, az illem szabályait követve és azokra hagyatkozva.
Ezt ugyebár egy másik kérdés követ, melyre szintúgy választ kap, még ha eleinte nem is tűnik túl kielégítőnek a felelet. De csak eleinte, hiszen a végéhez közeledve megtudja azt, mire kérdezett. A véleményt, mely szerint tudhatja, hogy jó helyen jár-e, avagy sem. S bár ennek ellenére még kételkedik, illendően megköszöni a feleletet.*
- Köszönöm! Ez esetben azt hiszem, megkeresem a helyi megbízottak egyikét. Remélem, még találkozunk! Viszontlátásra! *zárja rövidre a társalgást.
Az elköszönés után már megy is, hogy a korábban kapott útirányt követve megkeresse az illetékesek egyikét. Léptei kecsesek és kifinomultak, bármiféle hanyagság mellőzésével. Olyan, amilyen egy nemesi neveltetésben résztvevő járásának kell lennie, vagy elgondolása szerint egy nagy tudású mágusnak is, hisz a tudás hatalom, ők pedig nagy tudással rendelkezhetnek, ha jó kezekbe, pontosabban elmébe kerülnek azok a bizonyos tanok. Mikor találkozik az első útjába akadó csuhással, érdeklődni kezd. Elsősorban az itt megszerezhető tudással kapcsolatban, majd a tanulás időpontját illetően. Elvégre csak nem ronthat be ide amikor csak akar, vagy igen? Erre is választ kap, bár ahogy illik, saját magának behatárolja az elvárt időintervallumot, hogy mikor és meddig tartózkodhat itt. Mást is tennie kell közben, nem lóghat egész napokat a templomban, miközben könyvek fölé görnyed. Erre már ő maga is rájött, nem kell mellé senki, ki útba igazítja e téren. Az élet nem olcsó mulatság, bár pénze van bőven, valamiféle szállás után kellene néznie. Némi kaland sem lenne rossz, hogy a tanultakat használhassa gyakorlatban is. Ahhoz viszont idő kell. Jó sok, ami azt illeti, de a tervezgetés mindig is az erőssége volt. Idejének szoros beosztása juttatta őt és családját oda, ahol most tartanak, nem más. Ennek köszönheti, hogy biztos háttérrel kezdte meg utazásait.
Mikor az értekezéssel végez, mi nem tart tovább néhány percnél, megindul vissza, a templom fő termébe, hol imént még valamiféle társalgást folytatott. Mikor odaér, körülnéz, hátha látja még az éjbőrűt, hogy megköszönje neki ismét az útbaigazítást.*
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-22 15:23:56
Üzenet elküldve: 2013-09-22 15:23:56
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*A víz sokféle dolgot jelenthet. Egyeseknek a nyugalmat, másoknak az erőt jelenti a tengerek vad hullámzásával, vagy az erős sodrással. S vannak olyanok, kik csak azért merülnek el a lágy hullámok között, hogy az egyre csak sötétedő mélységet szemlélhessék és felfedezhessék azt, miközben egyre lejjebb és lejjebb merészkednek. Az elmerülőnek viszont egyszerre jelent mindent. Nyugalmat és békét, erőt, mely magával ragadja, ahogyan most is teszik a testére ragadó, szerető cseppek, mik húzzák magukkal, nem eresztve a távozni sem vágyót, és a békéltető sötétséget is, sok más érzés mellett, melyek kavalkádjában most ténfereg. Érzi a magában tomboló vágyat, mi egyre csak ösztökéli arra, hogy kutassa a keresettet. A kínok iránti vágyat, mi most furcsamód mégsem fojtogatja. Az éjbőrű egyszerűen csak előre néz, lefelé a mindent jelentő semmibe. Csupán akkor tekint vissza, mikor észreveszi, hogy nem halad sehová. Egyszerűen lebeg az éltető nedűben, mely nyilván tisztán legkevesebbszer öblíti halandók torkát. Keverve azonban sokféleképp fogyasztják, itt pedig nem feltétlen teákra kell gondolni. A vérszín tekintet a vélt magasba emelkedik, hogy megszemlélje honnan került a mélybe, azonban nem lát mást, csak azt, miért áhítozott. Mindenütt csak a tiszta víz látható. Az elsüllyedt kő azonban sehol, ugyanakkor felsejlik benne a gondolat, hogy csak úgy, mint a bejárat, úgy a kő is vízzé válhatott, eltűnve a kereső szem elől. Ezen gondolattal élve nem tesz mást, mint lebeg. Elfekszik, legalábbis valami hasonlót tesz és csak hagyja, hogy a víz magával vigye. Ha létezik is a kő, a testet ugyanoda kell sodornia a sötét fergetegnek, mint azt. Addig azonban, míg megérkezik, van ideje saját sötétjébe mélyedni. Lelkének mélyére, mely hely talán nem is létezik. Bár mégis. Hiszen lelke mindenkinek van, csak mást és mást takar. Mindenkinek más a jó, más az élvezet. Van akit jónak hívnak, van, akit rossznak, s ez utóbbiból többeket balga mód lelketlennek, holott oly személy nem is létezik. Sötét lelkületű lehet, azonban az is a belső lény egyik megtestesülése, csak úgy, mint a fényeseké. Tiszta lényű azonban nem létezhet. Előbb-utóbb mindenkit bemocskol valamiféle ’szenny’, mit a férfi inkább kincsnek tekintene. Ugyanakkor a sötétséget bemocskoló fényt csupán mocsokként szemléli, melyet el kell tüntetni, mielőtt gyökeret ver a hamis táptalajban. Benne azon burjánzásnak nincs hely. Neki nem kellenek hamis ábrándok, igyekszik is reálisnak maradni, még akkor is, ha saját gyengeségét bevallva elismeri, hogy olykor őt is meglepik a bizonygató képek és él is velük. Az elvégre, ki hisz valamely cél elérésében, bizakodik és ábrándokat szül, hogy milyen lehet a vágyott dolog elérése utáni világ. Ezen változtatni nem lehet. Ezt a fajta gyengeséget még ő maga is megengedi, de csak akkor, ha a célnak valamiféle értelmét látja. Saját vágyától pedig önnön valójának sorsa függ, így természetes, hogy azt ésszerű érvnek titulálja, ellenben holmi örökös jótéteményekkel és egyebekkel szemben. A vágy tulajdonosáért legyen, ne másért. Csupán az önzőség tarthat életben, az önzetlenség sokkal kevésbé. Ezen gondolatok és még sok más kavarog elméjében, miközben szemeit lehunyva hagyja, hogy a kéklő sötétség azt tegyen vele, s oda vigye, hova kedve tartja.*
*A víz sokféle dolgot jelenthet. Egyeseknek a nyugalmat, másoknak az erőt jelenti a tengerek vad hullámzásával, vagy az erős sodrással. S vannak olyanok, kik csak azért merülnek el a lágy hullámok között, hogy az egyre csak sötétedő mélységet szemlélhessék és felfedezhessék azt, miközben egyre lejjebb és lejjebb merészkednek. Az elmerülőnek viszont egyszerre jelent mindent. Nyugalmat és békét, erőt, mely magával ragadja, ahogyan most is teszik a testére ragadó, szerető cseppek, mik húzzák magukkal, nem eresztve a távozni sem vágyót, és a békéltető sötétséget is, sok más érzés mellett, melyek kavalkádjában most ténfereg. Érzi a magában tomboló vágyat, mi egyre csak ösztökéli arra, hogy kutassa a keresettet. A kínok iránti vágyat, mi most furcsamód mégsem fojtogatja. Az éjbőrű egyszerűen csak előre néz, lefelé a mindent jelentő semmibe. Csupán akkor tekint vissza, mikor észreveszi, hogy nem halad sehová. Egyszerűen lebeg az éltető nedűben, mely nyilván tisztán legkevesebbszer öblíti halandók torkát. Keverve azonban sokféleképp fogyasztják, itt pedig nem feltétlen teákra kell gondolni. A vérszín tekintet a vélt magasba emelkedik, hogy megszemlélje honnan került a mélybe, azonban nem lát mást, csak azt, miért áhítozott. Mindenütt csak a tiszta víz látható. Az elsüllyedt kő azonban sehol, ugyanakkor felsejlik benne a gondolat, hogy csak úgy, mint a bejárat, úgy a kő is vízzé válhatott, eltűnve a kereső szem elől. Ezen gondolattal élve nem tesz mást, mint lebeg. Elfekszik, legalábbis valami hasonlót tesz és csak hagyja, hogy a víz magával vigye. Ha létezik is a kő, a testet ugyanoda kell sodornia a sötét fergetegnek, mint azt. Addig azonban, míg megérkezik, van ideje saját sötétjébe mélyedni. Lelkének mélyére, mely hely talán nem is létezik. Bár mégis. Hiszen lelke mindenkinek van, csak mást és mást takar. Mindenkinek más a jó, más az élvezet. Van akit jónak hívnak, van, akit rossznak, s ez utóbbiból többeket balga mód lelketlennek, holott oly személy nem is létezik. Sötét lelkületű lehet, azonban az is a belső lény egyik megtestesülése, csak úgy, mint a fényeseké. Tiszta lényű azonban nem létezhet. Előbb-utóbb mindenkit bemocskol valamiféle ’szenny’, mit a férfi inkább kincsnek tekintene. Ugyanakkor a sötétséget bemocskoló fényt csupán mocsokként szemléli, melyet el kell tüntetni, mielőtt gyökeret ver a hamis táptalajban. Benne azon burjánzásnak nincs hely. Neki nem kellenek hamis ábrándok, igyekszik is reálisnak maradni, még akkor is, ha saját gyengeségét bevallva elismeri, hogy olykor őt is meglepik a bizonygató képek és él is velük. Az elvégre, ki hisz valamely cél elérésében, bizakodik és ábrándokat szül, hogy milyen lehet a vágyott dolog elérése utáni világ. Ezen változtatni nem lehet. Ezt a fajta gyengeséget még ő maga is megengedi, de csak akkor, ha a célnak valamiféle értelmét látja. Saját vágyától pedig önnön valójának sorsa függ, így természetes, hogy azt ésszerű érvnek titulálja, ellenben holmi örökös jótéteményekkel és egyebekkel szemben. A vágy tulajdonosáért legyen, ne másért. Csupán az önzőség tarthat életben, az önzetlenség sokkal kevésbé. Ezen gondolatok és még sok más kavarog elméjében, miközben szemeit lehunyva hagyja, hogy a kéklő sötétség azt tegyen vele, s oda vigye, hova kedve tartja.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-21 11:27:01
Üzenet elküldve: 2013-09-21 11:27:01
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
* A próbálkozása sikertelen, ujjai nem képesek elkapni a követ, csak a lángokat markolják. Meglepetten tapasztalja, hogy nem érez fájdalmat, a lángok nem marnak a bőrébe, csak forrós simogatják azt. Kellemesnek is lehetne nevezni, ha nem lenne az az idegesítő szikladarab, ami minduntalan elsiklik a keze elöl. Végül abbahagyja a felesleges próbálkozást és elkezd gondolkodni. Mielőtt azonban előállna egy épkézláb ötlettel a tűz, ami eddig békésen lobogott megnövekszik és körül öleli Dalisa-t. A nő egy pillanatra megijed, de gyorsan elzavarja az érzést és újra a kő megszerzésén gondolkodik.*
~ Valahogyan biztosan meg lehet szerezni..Miért állított volna minket megoldhatatlan feladat elé?..Bár, ha valaki abban leli örömét, hogy mások szerencsétlenkedéseit nézi..~
* Ezzel nem igazán jut előrébb, ezért más irányból közelíti meg a problémát.*
~ Mágiatanulásra hívtak minket. Lehet, hogy teszteli a jelentkezőket, ki hogyan boldogul a mágiával szemben.~
- Ha tőlem is csodát várnak, akkor csalódást kell okoznom. Annyira értek a mágiához, mint ló a hátúszáshoz.
* Dalisa-nak sok furcsa szófordulata van, amit még nevelőapjától tanult. Sosem rajongott értük, de nem is tudta teljesen elfelejteni.
Dühösen emeli tekintetét az elérhetetlennek tűnő szikladarabra, nem tudja mit kéne tennie.*
* A próbálkozása sikertelen, ujjai nem képesek elkapni a követ, csak a lángokat markolják. Meglepetten tapasztalja, hogy nem érez fájdalmat, a lángok nem marnak a bőrébe, csak forrós simogatják azt. Kellemesnek is lehetne nevezni, ha nem lenne az az idegesítő szikladarab, ami minduntalan elsiklik a keze elöl. Végül abbahagyja a felesleges próbálkozást és elkezd gondolkodni. Mielőtt azonban előállna egy épkézláb ötlettel a tűz, ami eddig békésen lobogott megnövekszik és körül öleli Dalisa-t. A nő egy pillanatra megijed, de gyorsan elzavarja az érzést és újra a kő megszerzésén gondolkodik.*
~ Valahogyan biztosan meg lehet szerezni..Miért állított volna minket megoldhatatlan feladat elé?..Bár, ha valaki abban leli örömét, hogy mások szerencsétlenkedéseit nézi..~
* Ezzel nem igazán jut előrébb, ezért más irányból közelíti meg a problémát.*
~ Mágiatanulásra hívtak minket. Lehet, hogy teszteli a jelentkezőket, ki hogyan boldogul a mágiával szemben.~
- Ha tőlem is csodát várnak, akkor csalódást kell okoznom. Annyira értek a mágiához, mint ló a hátúszáshoz.
* Dalisa-nak sok furcsa szófordulata van, amit még nevelőapjától tanult. Sosem rajongott értük, de nem is tudta teljesen elfelejteni.
Dühösen emeli tekintetét az elérhetetlennek tűnő szikladarabra, nem tudja mit kéne tennie.*
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-21 10:50:46
Üzenet elküldve: 2013-09-21 10:50:46
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a mágiával//
*A kő magasan lebeg, és ő csak értetlenül nézi az eléje tárulkozó próbatételt. A kellemesen hűs szél arcát csapkodja, és a férfi hallja is a kisebb orkánhoz hasonló hangot. De mivel szedhetné le onnan? Az ugrások hasztalanok, a kapálódzás még inkább. A feladat a lehetetlenség határát millió lépéssel meghaladta már, de lehetséges, hogy még teljesíthető.
Csak nézi a lebegő, és enyhén a tengelye körül forgó tárgyat.*~Vajon mi akar ez lenni? Túl magasan van, hogy bárki is elérhesse. Elvégre ez valami előadásféle. Vagy talán annál is több? A mágusok természetét gyengén ismerve, de találgatva lehetséges, hogy ez egy próba akar lenni. Hiszen megpróbál minket meginvitálni a mágiatanulásra. Vagyis próbára teszi most a hitünket, hogy hiszünk-e a varázslatban, és a csodákban.~
*A fél-elf nem biztos a feltételezéseiben, de hitében annál inkább. Tudja, hogy egy valami hajtja, és annak eléréséhez bármit képes elviselni, és képes lehet bármilyen próbát kiállni. S mivel mindig is hitt az arkán, és ismeretlen dolgokban, nem esik most se nehezére elhinni, hogy a varázslatban igenis hinni kell. A tanulmányozás és az elemzés nem érhet fel a gyakorlathoz, és a tapasztalathoz, amit eme tudományág kínál.*
~Nyilvánvaló, hogy nem egy teljesíthetetlen feladatot adott fel számunkra, és csupán bele kell merülni az egészbe, hogy megoldhassuk. Mert a levegő egyet jelent a repüléssel, a messzeséggel, és a szabadsággal. Meg kell próbálnom hasonlónak lennem ehhez az elemhez.~
*Mély lélegzetet vesz, és elmerül a levegőről szerzett tudásában.*~A levegő mindenhol ott van, és mindent beterít. Békés, de ugyanakkor haragos is tud lenni. Az élethez fontos, de okozhatja a halált is. Szabadságot ad, és messzire repít. Repülés. Messzeség. Elérhetetlenség. Csoda.~
*Kezd ráeszmélni a próbatétel, és a varázslat valódiságára, és az egymásra épülő dolgokra. A levegőben megbúvó kettősség, és a hihetetlen ajánlata, amivel kápráztatja használóit. Ezek oly ambivalens gondolatok, amik nem hagyják nyugodni, és csak még jobban felkeltik kíváncsiságát, és a tudásra való vágyát.*
-Hiszek a mágiában! A levegő mindent elsöprő hatalmában, ami megfogalmazza az erőt, és az életet is. Hiszek.* Mondja határozottan, és ismét felnéz a kőre. Kinyújtja kezét feléje, és várja, hogy hite és magabiztossága meghozza az eredményét.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.09.26 07:36:17, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása
*A kő magasan lebeg, és ő csak értetlenül nézi az eléje tárulkozó próbatételt. A kellemesen hűs szél arcát csapkodja, és a férfi hallja is a kisebb orkánhoz hasonló hangot. De mivel szedhetné le onnan? Az ugrások hasztalanok, a kapálódzás még inkább. A feladat a lehetetlenség határát millió lépéssel meghaladta már, de lehetséges, hogy még teljesíthető.
Csak nézi a lebegő, és enyhén a tengelye körül forgó tárgyat.*~Vajon mi akar ez lenni? Túl magasan van, hogy bárki is elérhesse. Elvégre ez valami előadásféle. Vagy talán annál is több? A mágusok természetét gyengén ismerve, de találgatva lehetséges, hogy ez egy próba akar lenni. Hiszen megpróbál minket meginvitálni a mágiatanulásra. Vagyis próbára teszi most a hitünket, hogy hiszünk-e a varázslatban, és a csodákban.~
*A fél-elf nem biztos a feltételezéseiben, de hitében annál inkább. Tudja, hogy egy valami hajtja, és annak eléréséhez bármit képes elviselni, és képes lehet bármilyen próbát kiállni. S mivel mindig is hitt az arkán, és ismeretlen dolgokban, nem esik most se nehezére elhinni, hogy a varázslatban igenis hinni kell. A tanulmányozás és az elemzés nem érhet fel a gyakorlathoz, és a tapasztalathoz, amit eme tudományág kínál.*
~Nyilvánvaló, hogy nem egy teljesíthetetlen feladatot adott fel számunkra, és csupán bele kell merülni az egészbe, hogy megoldhassuk. Mert a levegő egyet jelent a repüléssel, a messzeséggel, és a szabadsággal. Meg kell próbálnom hasonlónak lennem ehhez az elemhez.~
*Mély lélegzetet vesz, és elmerül a levegőről szerzett tudásában.*~A levegő mindenhol ott van, és mindent beterít. Békés, de ugyanakkor haragos is tud lenni. Az élethez fontos, de okozhatja a halált is. Szabadságot ad, és messzire repít. Repülés. Messzeség. Elérhetetlenség. Csoda.~
*Kezd ráeszmélni a próbatétel, és a varázslat valódiságára, és az egymásra épülő dolgokra. A levegőben megbúvó kettősség, és a hihetetlen ajánlata, amivel kápráztatja használóit. Ezek oly ambivalens gondolatok, amik nem hagyják nyugodni, és csak még jobban felkeltik kíváncsiságát, és a tudásra való vágyát.*
-Hiszek a mágiában! A levegő mindent elsöprő hatalmában, ami megfogalmazza az erőt, és az életet is. Hiszek.* Mondja határozottan, és ismét felnéz a kőre. Kinyújtja kezét feléje, és várja, hogy hite és magabiztossága meghozza az eredményét.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.09.26 07:36:17, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-20 21:59:49
Üzenet elküldve: 2013-09-20 21:59:49
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Nergalra mintha az éj leple ereszkedne le mikor a kő után nyúl, sötét árnyak ölelik körül és csak halvány csillagködöt lát a távolban derengeni. Furcsa mégis ismerős látvány ez számára, hasonló sötétség ereszkedett le Styx tárnáira is mielőtt a mélységből feltörő erő szétmorzsolta földalatti városukat. Nergalnak akkor vakon kellett elhagyni a várost és csak később derült ki, hogy ennek az elővigyázatos intézkedésnek köszönheti az életét.*
- Tudja Leirel - *Halkan szólítja meg mivel úgy véli a közelben áll* - olvastam egyszer egy tekercset amely a varázslatok neveit sorolta fel, tekintélyes lista volt és én határozottan emlékszem a holdfényburok, csillagköd, és éj leple nevekre, sőt azt hiszem nem is ez az első alkalom, hogy ilyen praktikákkal akad dolgom. Amit már sokkal kevésbé tudok, hogy ezeket a trükköket hogyan kell alkalmazni. Styx népe között elterjedt a szóbeszéd, hogy odalent felébresztettek egy mélyben alvó istent és ő küldte rájuk a sötétséget, de szerintem nem kell ahhoz istennek lenni, hogy ilyen dolgokat valósítsunk meg. Az igazi kérdés persze az, hogy hogyan lehetséges mindez, és szerintem erre közülünk csak maga ismeri a választ. Kérdés az is, hogy csak sötétet akar mutatni nekem, vagy egyes dolgokat meg is világít majd?
*Nergalra mintha az éj leple ereszkedne le mikor a kő után nyúl, sötét árnyak ölelik körül és csak halvány csillagködöt lát a távolban derengeni. Furcsa mégis ismerős látvány ez számára, hasonló sötétség ereszkedett le Styx tárnáira is mielőtt a mélységből feltörő erő szétmorzsolta földalatti városukat. Nergalnak akkor vakon kellett elhagyni a várost és csak később derült ki, hogy ennek az elővigyázatos intézkedésnek köszönheti az életét.*
- Tudja Leirel - *Halkan szólítja meg mivel úgy véli a közelben áll* - olvastam egyszer egy tekercset amely a varázslatok neveit sorolta fel, tekintélyes lista volt és én határozottan emlékszem a holdfényburok, csillagköd, és éj leple nevekre, sőt azt hiszem nem is ez az első alkalom, hogy ilyen praktikákkal akad dolgom. Amit már sokkal kevésbé tudok, hogy ezeket a trükköket hogyan kell alkalmazni. Styx népe között elterjedt a szóbeszéd, hogy odalent felébresztettek egy mélyben alvó istent és ő küldte rájuk a sötétséget, de szerintem nem kell ahhoz istennek lenni, hogy ilyen dolgokat valósítsunk meg. Az igazi kérdés persze az, hogy hogyan lehetséges mindez, és szerintem erre közülünk csak maga ismeri a választ. Kérdés az is, hogy csak sötétet akar mutatni nekem, vagy egyes dolgokat meg is világít majd?
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-19 16:48:04
Üzenet elküldve: 2013-09-19 16:48:04
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Valahol, rejtve a szemetek elől, Leirel ajkai mosolyra rándulnak, ahogy nézi kis csapatotokat. A hinni akarók és a mindent tagadók... A választás megtörténik, így a két feleslegessé vált kő nyomtalanul vész el. Tűz, víz, levegő, sötétség.*
-Érdekes, de ugyanakkor remek választás.
*Ismét csak fejetekben szólal meg a bársonyos nyugalmat sugárzó hang, ahogy mindannyian az áhított kő után kutakodtok.
Elsőként Melith választ magának, az elérhetetlen magasságban lebegő kőre áhítozik, a szabadságra. A kődarab nem ereszkedik lejjebb, sőt, mintha minden lépéssel, ami a férfi közelebb viszi, csak távolabbra emelkedne, oda, hol a kéz már nem érheti el. Vajon mit tesz most a férfi? Megpróbál kapálózni, ugrálni? Segítséget hiába keresne, másoktól nem kap, hiszen mindenki a saját maga választotta kővel van elfoglalva, egyedül kell megoldania a feladatot. Tárgyakat, amikkel felmászhatna, szintén nem talál, amerre szem ellát, csak a vöröslő üresség fogadja.
A következő vállalkozó Nergal, aki magának a sötétséget választja. Az éjfekete burok, ami a követ körbeöleli, teljesen átláthatatlan, még az ő szemének is, ami barlangok homályához szokott. Mintha nem lenne ott semmi, csak maga a sötétség. Ez sem rettenti a férfit, bele mer nyúlni. Különösebb változást nem tapasztal, nem kezdi el jeges fagyosság mardosni, egyszerűen csak úgy érzi, mintha egy végtelen űrben tapogatózna, nem talál semmi kapaszkodót, de a követ sem. Sejthető, hogy nem ennyire egyszerű a feladat, hiszen azt túl könnyű lenne kivitelezni. Ha azonban Nergal meg kívánna hátrálni, azt veheti észre, hogy karját nem tudja elhúzni, a sötét folt pedig egyre nagyobbá válik, míg végül egész alakját beborítja, egy vak világba űzve őt, ahol hiába mereszti a szemét, a halvány, ezüstös derengésen kívül semmit nem láthat.
Harmadikként a legszkeptikusabb tag is megindul, őt valamiért a víz végtelen mélysége vonzza magához, a hűsen csillámló kékség, amely mint a csendes halál, úgy hívogatja berkeibe. A felszín még sem hullámot sem vet, ahogy az ében test belecsusszan, nesztelenül fogadja magába, minden cseppjével rátapadva, lassítva így mozdulatait, mint egy ragaszkodó szerető, húzva a mélység felé. Minden pontosan olyan, mintha egy természetes tóba merülne el a férfi, lefelé haladva a fényviszonyok egyre romlanak, talán csak a víztömeg egyre súlyosabb nyomását nem érzékeli. Ezen kívül egy dologra figyelhet fel: ha felfelé pillant, nem lát mást, mint vizet. A nyílás, amin át behatolt a kékség birodalmába, egyszerűen eltűnt. Talán csak rossz irányba nézne? Hiába próbálja bármerre fordítani a fejét, kiút nem kínálkozik, teste pedig már nem süllyed, csak lebeg egy helyben. Értelmét veszti a fent és lent fogalma, nincsenek irányok, csak a a végtelen víz, és benne valahol egy kődarab, ami annyira vonzotta ide.
Utolsóként a csapat női tagja is választ magának, "kedvesével" pontosan ellentétesen dönt, hiszen őt a tűz forrongó lobogása húzza, rabul ejtve kíváncsiságát parancsolja maga mellé. A narancsos lángok megbabonázó táncukat lejtik, izzasztó hővel kísérve élnek mindenféle táptalaj nélkül, önmagukat pusztítva, újra és újra felcsapva. Vörös színük mint valami figyelmeztetés, azt súgja, hogy ne próbálják megtörni a körtáncot, de Dalisa mégis egyre jobban közelít kezeivel, igyekezve megkaparintani a kincsként őrzött kődarabot. A próbálkozás természetesen sikertelenül zárul, csak a feketéllő bőrfelület marad, de a kő mintha minden alkalommal eltáncolna az ujjai elől. Ami érdekes lehet, hogy bár érzi az izzó forróságot, amit a lángok kibocsájtanak, mégsem sérül meg, nem éget, nem fáj, inkább hívogatón meleg. A kis lánglabdacs, ami eddig szinte pajkosan incselkedett, hirtelen növekszik meg, valóságos tűzoszloppá, körbefogva, magába zárva a nőt. Mindenhonnan hő árad, minden elmosódott, minden narancsos fényben úszik, mintha több lenne egy oszlopalaknál, mintha az egész világot beterítené.*
*Valahol, rejtve a szemetek elől, Leirel ajkai mosolyra rándulnak, ahogy nézi kis csapatotokat. A hinni akarók és a mindent tagadók... A választás megtörténik, így a két feleslegessé vált kő nyomtalanul vész el. Tűz, víz, levegő, sötétség.*
-Érdekes, de ugyanakkor remek választás.
*Ismét csak fejetekben szólal meg a bársonyos nyugalmat sugárzó hang, ahogy mindannyian az áhított kő után kutakodtok.
Elsőként Melith választ magának, az elérhetetlen magasságban lebegő kőre áhítozik, a szabadságra. A kődarab nem ereszkedik lejjebb, sőt, mintha minden lépéssel, ami a férfi közelebb viszi, csak távolabbra emelkedne, oda, hol a kéz már nem érheti el. Vajon mit tesz most a férfi? Megpróbál kapálózni, ugrálni? Segítséget hiába keresne, másoktól nem kap, hiszen mindenki a saját maga választotta kővel van elfoglalva, egyedül kell megoldania a feladatot. Tárgyakat, amikkel felmászhatna, szintén nem talál, amerre szem ellát, csak a vöröslő üresség fogadja.
A következő vállalkozó Nergal, aki magának a sötétséget választja. Az éjfekete burok, ami a követ körbeöleli, teljesen átláthatatlan, még az ő szemének is, ami barlangok homályához szokott. Mintha nem lenne ott semmi, csak maga a sötétség. Ez sem rettenti a férfit, bele mer nyúlni. Különösebb változást nem tapasztal, nem kezdi el jeges fagyosság mardosni, egyszerűen csak úgy érzi, mintha egy végtelen űrben tapogatózna, nem talál semmi kapaszkodót, de a követ sem. Sejthető, hogy nem ennyire egyszerű a feladat, hiszen azt túl könnyű lenne kivitelezni. Ha azonban Nergal meg kívánna hátrálni, azt veheti észre, hogy karját nem tudja elhúzni, a sötét folt pedig egyre nagyobbá válik, míg végül egész alakját beborítja, egy vak világba űzve őt, ahol hiába mereszti a szemét, a halvány, ezüstös derengésen kívül semmit nem láthat.
Harmadikként a legszkeptikusabb tag is megindul, őt valamiért a víz végtelen mélysége vonzza magához, a hűsen csillámló kékség, amely mint a csendes halál, úgy hívogatja berkeibe. A felszín még sem hullámot sem vet, ahogy az ében test belecsusszan, nesztelenül fogadja magába, minden cseppjével rátapadva, lassítva így mozdulatait, mint egy ragaszkodó szerető, húzva a mélység felé. Minden pontosan olyan, mintha egy természetes tóba merülne el a férfi, lefelé haladva a fényviszonyok egyre romlanak, talán csak a víztömeg egyre súlyosabb nyomását nem érzékeli. Ezen kívül egy dologra figyelhet fel: ha felfelé pillant, nem lát mást, mint vizet. A nyílás, amin át behatolt a kékség birodalmába, egyszerűen eltűnt. Talán csak rossz irányba nézne? Hiába próbálja bármerre fordítani a fejét, kiút nem kínálkozik, teste pedig már nem süllyed, csak lebeg egy helyben. Értelmét veszti a fent és lent fogalma, nincsenek irányok, csak a a végtelen víz, és benne valahol egy kődarab, ami annyira vonzotta ide.
Utolsóként a csapat női tagja is választ magának, "kedvesével" pontosan ellentétesen dönt, hiszen őt a tűz forrongó lobogása húzza, rabul ejtve kíváncsiságát parancsolja maga mellé. A narancsos lángok megbabonázó táncukat lejtik, izzasztó hővel kísérve élnek mindenféle táptalaj nélkül, önmagukat pusztítva, újra és újra felcsapva. Vörös színük mint valami figyelmeztetés, azt súgja, hogy ne próbálják megtörni a körtáncot, de Dalisa mégis egyre jobban közelít kezeivel, igyekezve megkaparintani a kincsként őrzött kődarabot. A próbálkozás természetesen sikertelenül zárul, csak a feketéllő bőrfelület marad, de a kő mintha minden alkalommal eltáncolna az ujjai elől. Ami érdekes lehet, hogy bár érzi az izzó forróságot, amit a lángok kibocsájtanak, mégsem sérül meg, nem éget, nem fáj, inkább hívogatón meleg. A kis lánglabdacs, ami eddig szinte pajkosan incselkedett, hirtelen növekszik meg, valóságos tűzoszloppá, körbefogva, magába zárva a nőt. Mindenhonnan hő árad, minden elmosódott, minden narancsos fényben úszik, mintha több lenne egy oszlopalaknál, mintha az egész világot beterítené.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-19 15:44:55
Üzenet elküldve: 2013-09-19 15:44:55
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
* Lassan elérik a kis csapatot. Mikor minden érdeklődő a férfi köré gyűlik belekezd egy ùjabb, rövid szónoklatba. Szeme közben a nőn állapodik meg, aki viszonozza a pillantást. Ez ugyan nem hatolnak csontig, de meg sem rezzen a másikét látva. Hamarosan a végére ér a beszédnek. Reagálni sincs ideje, eltűnik az őket körülölelő helyiség, amit egy vörös fény vált fel. Mikor a kövek is megjelenek és megkapják az utasítást a hím még egy mondat erejéig mellette marad, majd elinul, hogy megszerezze az egyik követ. Egy pillanatig még tétován áll, majd elindul, hogy megkararintsa a tűzzel körülölelt szikladarabot. Egy ideig mintha simogatná a lángokat, ami többször bele is kap a kezébe, korommal festve be az érintett bőrfelületet. Aztán egy hirtelen mozdulattal a kő felé kap.*
A hozzászólás írója (Dalisa Khil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.19 15:45:37
* Lassan elérik a kis csapatot. Mikor minden érdeklődő a férfi köré gyűlik belekezd egy ùjabb, rövid szónoklatba. Szeme közben a nőn állapodik meg, aki viszonozza a pillantást. Ez ugyan nem hatolnak csontig, de meg sem rezzen a másikét látva. Hamarosan a végére ér a beszédnek. Reagálni sincs ideje, eltűnik az őket körülölelő helyiség, amit egy vörös fény vált fel. Mikor a kövek is megjelenek és megkapják az utasítást a hím még egy mondat erejéig mellette marad, majd elinul, hogy megszerezze az egyik követ. Egy pillanatig még tétován áll, majd elindul, hogy megkararintsa a tűzzel körülölelt szikladarabot. Egy ideig mintha simogatná a lángokat, ami többször bele is kap a kezébe, korommal festve be az érintett bőrfelületet. Aztán egy hirtelen mozdulattal a kő felé kap.*
A hozzászólás írója (Dalisa Khil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.19 15:45:37
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-18 22:19:49
Üzenet elküldve: 2013-09-18 22:19:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Úgy tűnik, oly személlyel akad dolga, ki kedveli a játékokat. Ezen tulajdonság most igencsak kedvére van, hisz’ valamiféle kihívást remélhet kiszemeltjétől. Nagyra most nem számít, bár lehetnek még meglepetések, minden esetre, a tánc kezdetét veszi, s a páros a parkett közepén találhatja magát hamarosan. A magabiztos visszaszólalás valamiféle elégedett félmosolyt csal az éjelf arcára. Apró megrándulás csupán, mégis sokról árulkodhat. A nőt nem ereszti, míg úgy nem látja jónak. Csupán közelebb hajol, hogy saját válaszát fülébe súghassa.*
- Jómagam inkább agyarakkal vadászom, mintsem karmokkal. *feleli röviden.
Eljön az ideje, hogy a társasághoz lépjenek. Út közben terelgeti a nőszemélyt, ki készségesebben tart vele, mint azt várta volna. Íme hát egy újabb, könnyed vacsora a bestia számára? Talán. S bár elbízni elbízza magát, nem kis mértékben, titkon reméli saját csalódását. Az mégiscsak mókásabb, ha nem minden sikerül úgy, ahogy tervezi. Úgy a vad vadásszá válhat, a préda után eredhet, hogy becserkészve azt megszerezze magának. A nőt továbbra sem ereszti, legalábbis kezét nem. A néhány lépés alatt megszokja annak sétatempóját, így azzal sincs gondja, még akkor sem, ha némiképp lassabb sajátjánál. Mikor pedig a színpad elé érnek, a porond bohóca elkezdi játékát. A rövid felvezetés után hátrál, bár előtte irritálóan sokat bámulja a szörnyeteg kiszemeltjét. Elméjében felsejlik a gondolat, hogy megjegyezze eme bűntényt, majd ki is álljon pártfogoltjáért. Főleg, hogy egy szolgáról van szó csupán, ki a nép közül kiemeltre emel szemet, kérdés, vagy bármiféle kérés nélkül. Ő azonban türelmes, nem mellesleg semmiképp nem adná meg egy efféle semmiségnek azt a kegyelmet, hogy szót emeljen ellene bármiféle nemtetszés esetén. Már csak azért sem, mert szavak helyett könnyedebben ránt fegyvert. E lényegtelen azonban még ezt sem érdemli. Jobb híján tehát csak vár, magasztos alakja arra, hogy kezdődjön a műsor. Közben figyeli újdonsült társát is, hátha látja rajta a jelet, mi a végszót jelenti itt tartózkodásuk szempontjából. Hogy túlontúl kedves lenne most a szörnyeteg? Néha a legnagyobb vad is szelídebbé válik, ha vágyait csak így elégítheti. Így van ez vele is, bár még így is, többnyire az érdektelenség maszkja mögött rejteznek valódi vonásai. Ezen ábrázatát most is felölti, úgy bámulja az állítólagos varázslót, ki bármit is tesz, hamarosan eltűnik a vörös tekintet elől.
Nem csak ő, hiszen a környezet is szertefoszlik, puszta vörös leplet borítva a kis csoport köré. Ezen szín nem áll távol az éjszín lénytől, ki egész otthonosan érzi magát az új közegben. A színt már sajátjának tekinti, de nem is csoda, vérszín íriszeit figyelembe véve. A nagy semmi pedig, melyet most láthatnak, egymáson kívül, szintén kedvére van. Ezen kis bűbáj, vagy nevezzék bárminek, elégedettséggel tölti el, bár azt, ki teremtette ezt a világot, még mindig nem tartja többnek puszta porszemnél, saját magához képest. Így van ez a többi jelenlévővel is, kivéve egy személyt, ki iménti játékával talán elérte, hogy annál nagyobbra nőjön, s kavics legyen belőle. Amint pedig ezen gondolat megfogan elméjében, néhány kődarab hull alá magasból. Azok csak egy időre maradnak mozdulatlan állapotban, majd szétszélednek. Egy a magasba röppen, egy a mélybe hull, a többi pedig teszi a maga dolgát. Néhány balga már el is indul, hogy megkaparintsa a kiszemelt követ, melyhez úgymond ’szívük vezet’. Ő sem tesz hát másként, enged az utasításnak. A hölgyeményt elereszti, bár előtte háta mögé lép, s átkarolja őt.*
- Ha ennek vége, találkozunk. Ne aggódjon, megtalálom. *suttogja, következő mozdulata pedig, hogy megválva a női kéz adta melegtől, a tóba vesse magát.
Nincs is másra szüksége, mint a mélységre. Hiszen nem vágyik másra sem, csak a sötétség újabb mélységeinek, szenvedéseinek felfedezésére. Arra, hogy más és más sötétségben kössön ki. Elorozhatta volna hát az ezüstös sötétségbe burkolódzó követ, de az nem keltett benne oly érzést, mint a feneketlennek tűnő tó. A természetes tavak egyre sötétebbé válnak, minél lejjebb jut bennük a vándor. Ebben reménykedik ő maga is. Talán a tó legalján van az, mi láncait feloldja, hogy aztán áthelyezhesse új kezekbe. Még így sem áll el ezen ötlettől, annak ellenére, hogy elméje hátsó szegletében ott motoszkál a megvetett gondolat, hogy mindez egy mágus műve, semmi magasztosabb teremtményé. Pedig jobb szerette volna, ha az istenek bocsájtják efféle világba, útmutatásul.*
*Úgy tűnik, oly személlyel akad dolga, ki kedveli a játékokat. Ezen tulajdonság most igencsak kedvére van, hisz’ valamiféle kihívást remélhet kiszemeltjétől. Nagyra most nem számít, bár lehetnek még meglepetések, minden esetre, a tánc kezdetét veszi, s a páros a parkett közepén találhatja magát hamarosan. A magabiztos visszaszólalás valamiféle elégedett félmosolyt csal az éjelf arcára. Apró megrándulás csupán, mégis sokról árulkodhat. A nőt nem ereszti, míg úgy nem látja jónak. Csupán közelebb hajol, hogy saját válaszát fülébe súghassa.*
- Jómagam inkább agyarakkal vadászom, mintsem karmokkal. *feleli röviden.
Eljön az ideje, hogy a társasághoz lépjenek. Út közben terelgeti a nőszemélyt, ki készségesebben tart vele, mint azt várta volna. Íme hát egy újabb, könnyed vacsora a bestia számára? Talán. S bár elbízni elbízza magát, nem kis mértékben, titkon reméli saját csalódását. Az mégiscsak mókásabb, ha nem minden sikerül úgy, ahogy tervezi. Úgy a vad vadásszá válhat, a préda után eredhet, hogy becserkészve azt megszerezze magának. A nőt továbbra sem ereszti, legalábbis kezét nem. A néhány lépés alatt megszokja annak sétatempóját, így azzal sincs gondja, még akkor sem, ha némiképp lassabb sajátjánál. Mikor pedig a színpad elé érnek, a porond bohóca elkezdi játékát. A rövid felvezetés után hátrál, bár előtte irritálóan sokat bámulja a szörnyeteg kiszemeltjét. Elméjében felsejlik a gondolat, hogy megjegyezze eme bűntényt, majd ki is álljon pártfogoltjáért. Főleg, hogy egy szolgáról van szó csupán, ki a nép közül kiemeltre emel szemet, kérdés, vagy bármiféle kérés nélkül. Ő azonban türelmes, nem mellesleg semmiképp nem adná meg egy efféle semmiségnek azt a kegyelmet, hogy szót emeljen ellene bármiféle nemtetszés esetén. Már csak azért sem, mert szavak helyett könnyedebben ránt fegyvert. E lényegtelen azonban még ezt sem érdemli. Jobb híján tehát csak vár, magasztos alakja arra, hogy kezdődjön a műsor. Közben figyeli újdonsült társát is, hátha látja rajta a jelet, mi a végszót jelenti itt tartózkodásuk szempontjából. Hogy túlontúl kedves lenne most a szörnyeteg? Néha a legnagyobb vad is szelídebbé válik, ha vágyait csak így elégítheti. Így van ez vele is, bár még így is, többnyire az érdektelenség maszkja mögött rejteznek valódi vonásai. Ezen ábrázatát most is felölti, úgy bámulja az állítólagos varázslót, ki bármit is tesz, hamarosan eltűnik a vörös tekintet elől.
Nem csak ő, hiszen a környezet is szertefoszlik, puszta vörös leplet borítva a kis csoport köré. Ezen szín nem áll távol az éjszín lénytől, ki egész otthonosan érzi magát az új közegben. A színt már sajátjának tekinti, de nem is csoda, vérszín íriszeit figyelembe véve. A nagy semmi pedig, melyet most láthatnak, egymáson kívül, szintén kedvére van. Ezen kis bűbáj, vagy nevezzék bárminek, elégedettséggel tölti el, bár azt, ki teremtette ezt a világot, még mindig nem tartja többnek puszta porszemnél, saját magához képest. Így van ez a többi jelenlévővel is, kivéve egy személyt, ki iménti játékával talán elérte, hogy annál nagyobbra nőjön, s kavics legyen belőle. Amint pedig ezen gondolat megfogan elméjében, néhány kődarab hull alá magasból. Azok csak egy időre maradnak mozdulatlan állapotban, majd szétszélednek. Egy a magasba röppen, egy a mélybe hull, a többi pedig teszi a maga dolgát. Néhány balga már el is indul, hogy megkaparintsa a kiszemelt követ, melyhez úgymond ’szívük vezet’. Ő sem tesz hát másként, enged az utasításnak. A hölgyeményt elereszti, bár előtte háta mögé lép, s átkarolja őt.*
- Ha ennek vége, találkozunk. Ne aggódjon, megtalálom. *suttogja, következő mozdulata pedig, hogy megválva a női kéz adta melegtől, a tóba vesse magát.
Nincs is másra szüksége, mint a mélységre. Hiszen nem vágyik másra sem, csak a sötétség újabb mélységeinek, szenvedéseinek felfedezésére. Arra, hogy más és más sötétségben kössön ki. Elorozhatta volna hát az ezüstös sötétségbe burkolódzó követ, de az nem keltett benne oly érzést, mint a feneketlennek tűnő tó. A természetes tavak egyre sötétebbé válnak, minél lejjebb jut bennük a vándor. Ebben reménykedik ő maga is. Talán a tó legalján van az, mi láncait feloldja, hogy aztán áthelyezhesse új kezekbe. Még így sem áll el ezen ötlettől, annak ellenére, hogy elméje hátsó szegletében ott motoszkál a megvetett gondolat, hogy mindez egy mágus műve, semmi magasztosabb teremtményé. Pedig jobb szerette volna, ha az istenek bocsájtják efféle világba, útmutatásul.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-18 21:12:36
Üzenet elküldve: 2013-09-18 21:12:36
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Nergal gyorsan kapcsol, hiszen nem ma kezdte a mágikus tanok tanulmányozását, azonnal felismeri a hat hagyományos mágiaág szimbólumait és jól tudja már melyik érdekli őt leginkább. Styx tárnáiban kifinomult mágikus rendszereket figyelhetett meg melyek egyaránt lenyűgözőek voltak, a drágakövek kitermelésére használt földmágiáktól kezdve, a szellőzést, fűtést, és vízellátást biztosító levegő, tűz, és vízmágiákon át, a világításért felelős napmágiáig.
Egyedül a holdmágia mibenléte volt számára máig is titokzatos és érdekfeszítő téma, mintha ezen praktikákat még előtte is rejtve tartották volna, pedig a mélységi birodalom trónörököseként neki mindenhova szabad bejárása volt. Most tehát kapva kap az alkalmon és alig hogy feltűnnek előttük a mágikus kődarabok, ő minden felesleges teketória nélkül elindul az ezüstös homályba burkolózó kövecske felé, hogy hacsak valamilyen fondorlat nem jön közbe (amelyre nagy valószínűséggel számít), akkor mihamarabb a markában tudhassa.*
A hozzászólás írója (Nergal Styx) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.18 21:18:27
*Nergal gyorsan kapcsol, hiszen nem ma kezdte a mágikus tanok tanulmányozását, azonnal felismeri a hat hagyományos mágiaág szimbólumait és jól tudja már melyik érdekli őt leginkább. Styx tárnáiban kifinomult mágikus rendszereket figyelhetett meg melyek egyaránt lenyűgözőek voltak, a drágakövek kitermelésére használt földmágiáktól kezdve, a szellőzést, fűtést, és vízellátást biztosító levegő, tűz, és vízmágiákon át, a világításért felelős napmágiáig.
Egyedül a holdmágia mibenléte volt számára máig is titokzatos és érdekfeszítő téma, mintha ezen praktikákat még előtte is rejtve tartották volna, pedig a mélységi birodalom trónörököseként neki mindenhova szabad bejárása volt. Most tehát kapva kap az alkalmon és alig hogy feltűnnek előttük a mágikus kődarabok, ő minden felesleges teketória nélkül elindul az ezüstös homályba burkolózó kövecske felé, hogy hacsak valamilyen fondorlat nem jön közbe (amelyre nagy valószínűséggel számít), akkor mihamarabb a markában tudhassa.*
A hozzászólás írója (Nergal Styx) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.18 21:18:27
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-18 21:09:22
Üzenet elküldve: 2013-09-18 21:09:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a mágiával//
*Vörös tér ameddig a szem ellát. Gyönyörű, és egyben tiszteletet-parancsoló is. Melith képtelen más szavakkal jellemezni eme mágikus hatást. Szíve hevesen ver, és légzése is felülmúlja a szokásos sebességét.*
~A varázslat, az igék mindent felülmúló ereje. Hát erre lenne képes egy igazi mester. De azok a kövek...Mit kéne választanom?~*A lélek örök dilemmája. Az alapvető dolgok közötti választás, ami a hatalom megszerzéséhez vezet.
Vörös tér ameddig a szem ellát, és egy kis hozzáadás, egy kis elemi próba képében. A magasba csapó lángok, és a víz mély habjai mindig is elrettentették a férfit, különösen egy varázslatba fűzve. Csak arra tud gondolni, hogy melyik a csábítóbb, a végtelen fény vagy az elérhetetlen magasság?
Kis gondolkodás után rájön, hogy nem kellene kiégetni szemeit a fényáradatban, így lassú lépésekkel indul meg a magasban lebegő, hűvösséget árasztó kő felé.*
-Én inkább a szabadságot választom, és az elérhetetlent, mert abban több a kaland, ha meg akarjuk szerezni.
*És további lépéseket tesz a a magasságban elhelyezkedő varázstárgy felé.*
*Vörös tér ameddig a szem ellát. Gyönyörű, és egyben tiszteletet-parancsoló is. Melith képtelen más szavakkal jellemezni eme mágikus hatást. Szíve hevesen ver, és légzése is felülmúlja a szokásos sebességét.*
~A varázslat, az igék mindent felülmúló ereje. Hát erre lenne képes egy igazi mester. De azok a kövek...Mit kéne választanom?~*A lélek örök dilemmája. Az alapvető dolgok közötti választás, ami a hatalom megszerzéséhez vezet.
Vörös tér ameddig a szem ellát, és egy kis hozzáadás, egy kis elemi próba képében. A magasba csapó lángok, és a víz mély habjai mindig is elrettentették a férfit, különösen egy varázslatba fűzve. Csak arra tud gondolni, hogy melyik a csábítóbb, a végtelen fény vagy az elérhetetlen magasság?
Kis gondolkodás után rájön, hogy nem kellene kiégetni szemeit a fényáradatban, így lassú lépésekkel indul meg a magasban lebegő, hűvösséget árasztó kő felé.*
-Én inkább a szabadságot választom, és az elérhetetlent, mert abban több a kaland, ha meg akarjuk szerezni.
*És további lépéseket tesz a a magasságban elhelyezkedő varázstárgy felé.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2013-09-18 20:19:17
Üzenet elküldve: 2013-09-18 20:19:17
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Játék a mágiával//
*Gyűlnek. Ki reménnyel, ki csodálattal, ki megvetéssel, de köré gyűlnek, figyelve, hogy mire is véljék a hangos felszólítást. Leirel titokzatos mosollyal járatja végig tekintetét, alaposan szemügyre véve mindenkit. Egy fél-elf hölgy, két sötételf férfi és még egy fél-elf, aki férfi. vegyes és színes társaság, így csak még érdekesebb lesz a bemutató, ami még a kétkedők szavát is elvenné. Nem tervezi meggyőzni őket, hiszen érezni, különösen Xares felől, hogy makacs és önfejű, még akkor sem ismerné be tévedését, ha mindenki más számára nyilvánvaló lenne.*
-Örülök, hogy mindannyian érdeklődnek, még ha más-más okokból is.
*Pillantása a hölgyön állapodik meg hosszabban, íriszei mintha a lélek legmélyebb titkait is firtatni vágyná, kiforgatva mindent, áthatolva szöveten, bőrön és húson, míg végül semmi nem marad, csak a legbensőbb, őrzött én, amit mindenki retteg felfedni. Valótlannak tűnik, hogy képes erre, de mégis... Ott a kellemetlen, elűzhetetlen érzés, hogy mi van, ha mégis megláthat mindent.*
-Nem kívánok hosszas prédikációt tartani, mert hiszem, hogy a tettek minden szónál ékesebben szólnak, jobb tanítók bármely szónoknál. Ha a mágiát kívánják megismerni, csakis úgy tehetik meg igazán, ha személyesen találkoznak vele, érzik meg hatalmát. Remélem, elég erősnek érzik magukat, mert a gyenge lelkűek könnyen összeroppanhatnak.
*A kis társaságtól egy lépést hátrál, majd két kezét felemeli, tenyereit tartva a csapat felé. Talán bolondnak nézhetik, de alig van idejük pislantani, hirtelen eltűnik minden, csak valamiféle különös, vöröses derengés marad, amiben ők négyen állnak. Bármerre néznek, nem látnak kiutat, nem látják a különös vörösség végét, nincs semmi, ami megszakítaná az egyhangúságot.*
-Elnézést, ha bárki feszélyez a környezet, a templom közege túl kicsi lenne ahhoz, amit tapasztalni fognak.
*Leirel hangja mindenkinek mintha a fejében szólalna meg, bármerre néznek, nem látják a papot, hogy ott lenne velük, de aki fogékonyabb a megérzésekre, az könnyen sejtheti, hogy a szerzetes sincsen messze, mivel az ő irányítása alatt zajlik minden.
A vállalkozó kedvűektől nem messze hat kis kődarab hullik a földre, rendezetlenül gurulva szét, némelyiken egyelőre még kivehetetlen véset látszik.*
-Válasszátok, amelyikhez a szívetek húz.
*Amint valaki elkezdené megközelíteni valamelyik kődarabot, különös dolog történik. Az egyiket váratlanul felcsapó tűz öleli körbe, a második egy semmiből nyíló, feneketlennek tűnő tavacska mélyére süllyed, a harmadik szinte beleolvad a földbe, a negyediket jeges fuvallat repíti elérhetetlen magasságba, az ötödik vakító fénnyel ragyog fel, a hatodik pedig ezüstös sötétségbe burkolózik. Az utasítás egyszerű: mindenki szerezzen magának egyet.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.18 20:54:45
*Gyűlnek. Ki reménnyel, ki csodálattal, ki megvetéssel, de köré gyűlnek, figyelve, hogy mire is véljék a hangos felszólítást. Leirel titokzatos mosollyal járatja végig tekintetét, alaposan szemügyre véve mindenkit. Egy fél-elf hölgy, két sötételf férfi és még egy fél-elf, aki férfi. vegyes és színes társaság, így csak még érdekesebb lesz a bemutató, ami még a kétkedők szavát is elvenné. Nem tervezi meggyőzni őket, hiszen érezni, különösen Xares felől, hogy makacs és önfejű, még akkor sem ismerné be tévedését, ha mindenki más számára nyilvánvaló lenne.*
-Örülök, hogy mindannyian érdeklődnek, még ha más-más okokból is.
*Pillantása a hölgyön állapodik meg hosszabban, íriszei mintha a lélek legmélyebb titkait is firtatni vágyná, kiforgatva mindent, áthatolva szöveten, bőrön és húson, míg végül semmi nem marad, csak a legbensőbb, őrzött én, amit mindenki retteg felfedni. Valótlannak tűnik, hogy képes erre, de mégis... Ott a kellemetlen, elűzhetetlen érzés, hogy mi van, ha mégis megláthat mindent.*
-Nem kívánok hosszas prédikációt tartani, mert hiszem, hogy a tettek minden szónál ékesebben szólnak, jobb tanítók bármely szónoknál. Ha a mágiát kívánják megismerni, csakis úgy tehetik meg igazán, ha személyesen találkoznak vele, érzik meg hatalmát. Remélem, elég erősnek érzik magukat, mert a gyenge lelkűek könnyen összeroppanhatnak.
*A kis társaságtól egy lépést hátrál, majd két kezét felemeli, tenyereit tartva a csapat felé. Talán bolondnak nézhetik, de alig van idejük pislantani, hirtelen eltűnik minden, csak valamiféle különös, vöröses derengés marad, amiben ők négyen állnak. Bármerre néznek, nem látnak kiutat, nem látják a különös vörösség végét, nincs semmi, ami megszakítaná az egyhangúságot.*
-Elnézést, ha bárki feszélyez a környezet, a templom közege túl kicsi lenne ahhoz, amit tapasztalni fognak.
*Leirel hangja mindenkinek mintha a fejében szólalna meg, bármerre néznek, nem látják a papot, hogy ott lenne velük, de aki fogékonyabb a megérzésekre, az könnyen sejtheti, hogy a szerzetes sincsen messze, mivel az ő irányítása alatt zajlik minden.
A vállalkozó kedvűektől nem messze hat kis kődarab hullik a földre, rendezetlenül gurulva szét, némelyiken egyelőre még kivehetetlen véset látszik.*
-Válasszátok, amelyikhez a szívetek húz.
*Amint valaki elkezdené megközelíteni valamelyik kődarabot, különös dolog történik. Az egyiket váratlanul felcsapó tűz öleli körbe, a második egy semmiből nyíló, feneketlennek tűnő tavacska mélyére süllyed, a harmadik szinte beleolvad a földbe, a negyediket jeges fuvallat repíti elérhetetlen magasságba, az ötödik vakító fénnyel ragyog fel, a hatodik pedig ezüstös sötétségbe burkolózik. Az utasítás egyszerű: mindenki szerezzen magának egyet.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.18 20:54:45
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4103-4122