*Felszalad a könyvtár nyirkos lépcsőin, majd az oszlopok között surran el. Amikor találkozik, egy-egy pappal csak biccent neki udvariasan és tovább áll. Léptei halkak, apró lábai szinte belesimulnak a templom köveibe, mozdulatai olyanok mintha repülne, vagy mintha táncolna, a földig érő ruha pedig úgy csavarodik körülötte, mintha tengeri habok takarnák el liliomfehér alakját.
Kicsit elmélázik a templom közepén. Tekintete bejárja az ablakokat, a beszűrődő fénysugarakat, majd a szobrokat. Ahogy nézelődik pillantása egy percre összefonódik egy papéval, ruházata nemesebbnek tűnik, mint az eddig látott szolgáké, színes és egészen a földig omlik, ahogy a fény rávetődik az is látszik, hogy finom anyagból készült. Miután befejezte a zavarba ejtő bámulást meghajtja egy pillanatra a fejét a pap előtt és elmosolyodik.*
- Mondja csak atyám. Az Istenek háza miért nem örvend több fénynek? *Kérdi és közben a paphoz közelebb lépdel, végül egészen zavarba ejtő közelségig merészkedik. Arca rezzenéstelen marad mind végig.*
- Ez a levegő temploma, nem a fényé. S mi sem vagyunk gazdagabbak az átlag népnél. Aki idejön tanulni érkezik, vagy csak egy imát mormol, így a kérdésed még nem sokakban merült fel. Láttalak az imént, mond kinek a szobrát kerested?*Kérdi a pap, valami furcsa nyugodtsággal a hangjában, békét áraszt az egész jelenléte, és amikor megszólal, olyan mintha halk szellők zengenének fel a templomban a visszhangokkal versengve.*
- Senkiét, hisz nem kel bálvány az imához. Az áhítat szobrok nélkül is átjárja azt, aki tényleg hisz. Bár gondolom nem ez volt kérdésének lényege.*Arcára gyenge mosoly kúszik, hiszen tudja, hogy szépen félrebeszélt, se arra nem válaszolt, amit a pap valójában tudni akart. Nem látszik rajta, hogy rosszarcú, de egy igaz ember előtt még a virágok mámorító illata sem nyomja el azt a hamisítatlan szagot, amit a vére áraszt. Azt hogy valójában tolvaj. Tolvaja egy általa áhított istennőnek, s hiszi, hogy a cél szentesíti az eszközt, de kezdi lassan úgy érezni, hogy az eszköz, amit használ nem is olyan rossz, mint tűnik.*
- Örvendtem. Atyám.*Búgja halkan, meghajol a pap előtt, majd távozik a templomból becsukva maga mögött a hatalmas faajtókat.*