//Csontok Ura//
*Midőn az edzés kevés izgalmat hozott a napjába, úgy határoz, hogy ismét megkísérli a templomban való informálódást, netán a könyvtárban. A kényelmes olvasgatás ma amúgy is jobban idomul kényes hangulatához, s úgy ruháját sem kell bekoszolnia.
Egy ideje már a szobrok és oszlopok között kering, mikor figyelemfelkeltő események sorainak lehet szem-, illetve fültanúja. Nyugodt lélekkel tagadhatná le magát, ha nem bújna meg azonnal az egyik vaskosabb faragvány mögött nem egyéb céllal, minthogy kihallgassa a mágusok diskurálását. Ha valamit megtanult a hosszú évszázadok alatt, az nem más, minthogy a varázstudók mindég mesterkednek valamiben, de legalábbis izgalmas lehetőségeket rejtenek magukban. Persze mindez nem elég, a triumvirátus egyik tagjában Argust véli felfedezni a hangja alapján, kivel a nemrég esett tavaszi ünnepségen találkozott.
~Remek...~
Az ezüst-szőke fúria ajkai önelégült mosolyra fakadnak, ám egyelőre még várakozik, nem kívánna az események tetőfokán a színre lépni, no meg azt sem ártana kifundálnia, milyen ürüggyel járuljék egy magafajta nemes kisasszonyka a nagy mágusok elé.
Idő közben egy negyedik alak is társul a díszes kompániához, a légiós orgánumára azonban nem ismer, ellenben a látvány megragadt az emlékezetében, csak épp a felismeréséhez elő kellene bújnia.
~Miről hadovál ez? Ellhard Dargoor... Hatalmas mágus lehetett, még csak nem is hallottam róla.~
Zsörtölődik magában, miközben a szemeit forgatja, ám ahogy puffog, hirtelenjében az eszébe ötlik egy remek kis hazugság, mely nem csak belépőt adna a varázstudók feltételezhetően bizalmatlan társaságába, hanem egyenesen a középpontjába kerülne az eseményeknek. Ennél pompázatosabb tervet nem is képzelhetne, szóval innentől már csak a megfelelő alkalomra vár, mely el is érkezik, ahogy indulásra késznek hallja a földmágust.*
- Kérem, várjanak! *Visszhangzik egy kellemes, női hang a templom falai között, amint a bájos lepelbe rejtett szörnyeteg sietősen előmerészkedik az oszlop mögül, és egyenesen a férfitársasághoz lépked. Bársonyos arcán a vonások aggodalmas vonalakba torzulnak, míg szürkéskék lélektükreiből szomorúság tükröződik. Persze ez hamarost megváltozik, ahogy "hirtelen" ráismer Argusra, no meg Darelre.*
- Argus uram! *Szólítja meg a kelleténél talán hevesebben, ám mégsem túljátszva a szerepét.* Kérem, ne haragudjanak, de akaratomon kívül is hallottam, miről beszélnek. Nem mehetnek oda... *Jelenti ki, mintha pontosan tudná, mi vár rájuk északon, s mindez mellé egy kis hatásszünetet is közbeiktat, midőn sűrű szempillái árnyékot vetnek az arcára. Enyhén még az alsó ajkát is beharapja, mint akinek fogalma sincs, hogyan valljon be egy szörnyű titkot, de végül visszaemeli tekintetét a társaságra.*
- Elenith Dharemon vagyok, Ellhard Dargoor pedig... az ősöm... *Jelenti ki, egyúttal a bemutatkozását is megejtve.* A Csontok urának neve borzalmas szégyent hordoz, olyasmibe fogott, melybe sosem kellett volna, noha nekem erről már csak keveset beszéltek. Őseim a családnevünket is megváltoztatták, mintsem hogy örökkön kísértsen minket a rettenetes mágus emléke... *Sóhajtja csöndesen, íriszeit újfent a padlóra szegezve, s puha ujjait a nyakában függő aranyozott szemfogra simítva.
~Jobb ékszert nem is választhattál volna mára.~
Hallatszik fejében az elégedett gondolat, mindez azonban nem mutatkozik meg arcán.
Szerencséjére nem csupán a medált választotta meg előnyösen, öltözéke is kényelmesnek bizonyul a leendő beszerzőkörútra, ha nem a tényleges kalandra. Lábát fekete, térdig érő bőrcsizma védi, mely egy sötétszürke vászonnadrágban folytatódik, kellemes szabadságot adva mozgásának. Felülre sem cicomázta túl magát, egy mélykék, vállait is takaró tunikát visel, mely alá a jó időre való tekintettel blúzt sem vett fel.
Újfent csenddel húzza a férfiak idegeit, tettetett zavarában még ezüst-szőke haján is végigsimít, amelyet ugyan felül megannyi kisebb fonat díszít, ám a nagy része mégis laza hullámokban omlik a hátára illetve mellkasára egyaránt. De aztán ismét szóra nyitja barackszín ajkait, folytatva az előadást.*
- Remélem megértik, ha ezt titokban kívánnám tartani... *Sutyorogja elcsukló hangon, szemeivel továbbra is a padlót fixírozva, nehogy feltűnjék bárkinek, hogy könnyei a piacon jó pénzért árult "igazgyöngyöknél" is hamisabbak.
Végezetül egy mély levegővétellel tölti meg mellkasát, és nedves tekintettel pillant fel az urakra.*
- Ha mégis menni kívánnak... Magukkal óhajtok tartani. Ha segíthetek bármivel rettegett ősöm ügyében, azt megteszem, a kötelességemnek érzem. *Magyarázza, majd mutatóujjával megtörölgeti alsó szempilláinak könnyáztatta vonalát.*