*Győzelem. Ezzel lehetne leírni Lorew érzéseinek kavalkádját a legkönnyebben. A végső kétségbeesés pillanatában a démon mégis megmutatkozott előtte, ha csak egyetlen pillanatra is, de látta a szemeit. Ez egy jel, egy jel arra, hogy figyeli őt. Talán nem is olyan egyszerű ez az egész, hiszen az öreg is azt mondta, hogy hosszú munka volt neki a szálat kétirányúvá tenni. Akkor talán a megalkotása sem olyan egyszerű, talán a lénynek időre van szüksége, amíg végre tiszta utat találhat Lorew elméjéhez. A szerzetes mindenesetre semmiben nem szeretné gátolni, továbbra is mindig magánál fogja tartani a pengét, és természetesen egyszer sem gátolná meg a tudatába történő behatolást a démon részéről. Viszont mindezeken felül pedig véletlenül sem szeretné sürgetni, ő tud várni, gyakorlatilag egyedül ehhez ért. És amikor a démon végre elérheti őt, akkor figyelni fog, és hagyja, hogy a lény vezesse.
A folyópartra érve csak morgolódik egy sort, elvégre most már túl késő van ahhoz, hogy leüljön, és meditáljon egy keveset, de sebaj. Egyrészről van még bőven ideje tökéletesíteni a meditációs technikáit, másrészről pedig elvileg az álmában is érheti látomás. Sőt, talán így adja a legjobb esélyt a lénynek, hiszen amikor alszik az ember, a gondolatai mind letisztulnak, lecsendesednek a hullámok a fejünkben, és nem marad semmi, csak a vágyak és álmok háborítatlan víztükre. Efelett sokkal könnyebben suhanhat el az entitás, és kotorhat bele a fejébe, ahogyan csak szeretne. Valójában semmi nem tenné Lorewet boldogabbá, még akkor is, ha feltesszük, hogy az ilyesmi fáj. Vagy hogy a végén ő is csak magatehetetlenül rángana a földön a kíntól, ahogyan az a vadásszal is történt. Talán éppen ezért nem nézhet még bele a fejébe, és nem kínozhatja meg, túl nyilvános helyen van. Ráadásul a templomban... Talán ez lett volna a gond? Az a bolond Amos Thenior bizonyára mindenféle védővarázslattal látta el a helyet, ő pedig túl közel lett volna? Talán azzal is megnehezíti az entitás dolgát, ha a templomban van? Ebbe eddig bele sem gondolt. Mindenesetre ha így van, akkor nincs mese, ma még kénytelen lesz ott aludni, mivel más helyet nem ismer, azonban innentől kedve igyekszik majd minél kevesebbet ott lenni. Végtére is nem lehet az olyan nehéz...
Kis híján nekiütközik egy fának, ez pedig további morcoskodásra buzdítja, mivel a francért kell ilyen ostoba helyre ültetni a fákat. Az már más kérdés, hogy valójában reggel még annyira szerette ezeket a fákat, meg hogy árnyékot adnak, elrejtik, és ilyenek... Hát hiába, Lorew érzései hajlamosak gyorsan változni, főleg akkor, ha egy ilyen kedves fa hirtelen ármányos módon megkíséreli megölni. Már-már szinte örül, hogy a part végére ér, és újra beléphet a temető kellemes, nyugodt, éjszakai csendjébe, ahol legalább pontosan tudja, hogy mi merre van. Ha új éjszakai szálláshelyet kéne válasszon, szíve szerint a temetőre szavazna, csak hát talán az is túl közül van a templomhoz. Vagy talán a túlsó sarka... Hát a kérdés csak az, mennyire akarja kísérteni a sorsot.*