- Kedves vagy, köszönöm, de már jól vagyok. *Válaszol mosolyogva a felajánlásra, aztán folytatja egy nevetéssel, ahogy elképzeli az orv támadót, amint sikításától megijedve messze fut, és vissza se néz. A férfi kijelentésén elgondolkozik, végül is valóban szükség van a túléléshez arra, hogy az ember fia értsen a növényekhez és az állatokhoz.*
- Ugyanakkor ha -miközben szeded a kis ehető bogyóidat- rád támad egy bandita, vajmi keveset érsz a kis terméseiddel. Talán ha valami keményet szedtél -mondjuk diót- megdobálhatod...*Gondolja tovább a helyzetet. Morhen ajánlatára először is egy mosollyal felel.*
- Nem megyek én olyan veszélyes helyekre, de mindenképp szólni fogok, ha egyedül utaznék. *Válaszol. A horgászásra kicsit összeráncolja a szemöldökét, de nem szól semmit, hiszen tudja, az emberek ilyenek, szeretik kihasználni a természet minden adottságát.*
"Végül is, ha rá lennék szorulva , én is megölnék egy állatot. És a gyümölcsök és zöldségek sem mások, mint a természet gyermekei, így az is kihasználás." *Mint hogy így körbeér gondolatban, és rájön, hogy lényegében önmagának mond ellent, el is engedi ezt a furcsa képzelgést.*
- De ostobák. *Ámul el a nemesek logikátlan gondolkodásán.* - Különben is, a túlvilágon vagy jó vagy rossz helyre, kerülsz, nem? Ha a jónál mindent megkapsz, minek cipeled, ha a rosszra kerülsz, ott meg úgysem számít, mit viszel, azt 'elveszik', hiszen rosszul kell hogy érezd magad, nem? Butaság ez az egész.
*Morfondírozik félig magában, félig társának beszélve. Amikor a béka Morhen fejére ugrik, majdnem kitör belőle a nevetés, de visszatartja, nehogy elijessze a kis állatot.*
- Ha nem gond, leszedem. *Kezdi kedvesen, mellé térdel, és ha a férfi engedi, akkor a békát óvatosan tenyerébe ugratja, majd a földre teszi, és hagyja elvándorolni. Egy közeli bokorban ismerős motozást hall.*
- Van itt még valami. *Jegyzi meg halkan, nehogy elzavarja azt, ami itt mászkál a közeli bokorban. Jobb kezének hüvelyk- mutató- és középsőujját finoman dörzsöli össze, és a levelek közt felfigyel két szőrpamacsos fül, kibújik egy vörös buksi. Egy mókus ugrik ki onnan, valami kis nassolni való reményében. Bár érzi, hogy erdőlakó barátját, a tündért, nem mer közelebb jönni az emberférfi miatt. Sis abbahagyja a finom sistergő hang keltését, kinyújtja tenyerét, és a kis állat láthatja, nincs benne semmi. Csalódottan ugrik vissza a bokorba.*
- Most megsértődött, *Mondja halkan a mellette ülőnek.* - mert nem kapott semmit.
*Kis üldögélés után újra megszólal.*
- Szóval, megkeressük a temetőt? Igazán tudni akarom már, milyen is egy kripta.