Nincs játékban - Folyópart
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Folyópart | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 46 (901. - 920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3038-3057
920. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-27 00:53:03
Üzenet elküldve: 2013-12-27 00:53:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Vakmerő
*Bagoly száll a magas égen az éjjeli hold fényében, barna tollai feszesen merednek tekintélyt parancsolva alakjának. Nyugodt tempóban siklik a csípős, hideg ellenszélben. Fehér fején borostyánszín szemei céltudatosan fúrják tekintetük a távolba. Magas hegyek fehér sapkába öltözve, végtelennek tűnő erdőségek, kanyargó folyó, mint valami kígyó vonul északnak. Parányi mozdulat a szárnyak végén, az alak irányt vált ahogy a szél próbálja terelni, de a hatalmas madár nem enged, megállíthatatlanul röpül ismeretlen célja felé. Kőformák rendezett alakja bontakozik ki előtte a folyó tövében. Van melyik magasabb van melyik sötétebb, de egy ami mindközül nyúl az ég irányába… Nem sokkal errébb a kígyózó folyó fa tákolmányokat tart a felszínén, hajók siklanak a kikötő irányába… A sebesség egyre csak nő, folyamatosan száguld a cél felé, a szembe szél egyre fagyosabb hála a gyorsulásnak. A kőrakás közt apró bogár formák nyüzsögnek itt ott, rendezett káoszt alkotva… A szárnyak szorosan a test mellé húzódnak és végtelen száguldás indul az ember alkotta város fölött…*
*Egy alak lépdel a parton a puha homokba süppedő nyomokat hagyva maga után. Körötte vad táncol jár mélyzöld köpenye a folyó felől érkező széllökéseknek hála. Útja egy uszadék fához vezet, mely korhadtan, lustán terül el a homokos partszakaszon közel a sziklákhoz. Amint odaér megáll egy pillanatra s felnéz a holdra, majd a folyóra emeli tekintetét. Halkan mossa a partot egy egy apró hullám a sötétlő ég alatt. Lecsatolja a zsákját s leteszi a homokba a lábához, majd egyszerűen leül a rögtönzött ülőalkalmatosságra. Kezét becsúsztatja a vértje alá a nyakánál s rögvest meg is találja amit keres. Kiemeli a nyakláncát… egyszerű bőr szíjon egy ezüst farkas fej… jobbjában tartva tekint le rá.*
*Kedvesen süt a nap a hegyvidéki tájon. Ébenszín haj hullámok, világos szemek, mosolygó, kedves arc. Törékeny teremtés ahogy a fiúval szemben áll, kezében rejteget valamit… mindkét fél csupán tízes évei közepén járhat.*
- Darel! * Szól csilingelő hangján*
- Ezt édesapád küldte… de én szerettem volna átadni neked…
*Lassan szétnyílnak a kicsiny kezek s egy bőrlánc kígyózik benne, a végén egy ezüst farkas fej. Felnéz a lányra s elmosolyodik. Majd a másik felsegíti a nyakába, óvatosan, kedvesen.*
- Jól áll!
*Teszi még hozzá ahogy egy lépést tesz hátra s fejét kissé oldalra billentve gyermeki mosoly úszik arcára*
*Hideg szél fut végig ismét a parton s keresztül szaladva alakján mozgásra készteti a szövet anyagú ruházatokat. De a test mozdulatlan bástyaként tűri a hirtelen rohamot. Félig előre hajolva baljával térdére támaszkodva ül. Jobbjában a farkas medál pihen, hüvelyk ujjával finoman végigsimít az apró ezüst fejen.*
~Tiare~
*Halvány mosoly ül arcára egy rövidke időre szinte észrevehetetlen, alig látható… *
*Egy alak lépdel a parton a puha homokba süppedő nyomokat hagyva maga után. Körötte vad táncol jár mélyzöld köpenye a folyó felől érkező széllökéseknek hála. Útja egy uszadék fához vezet, mely korhadtan, lustán terül el a homokos partszakaszon közel a sziklákhoz. Amint odaér megáll egy pillanatra s felnéz a holdra, majd a folyóra emeli tekintetét. Halkan mossa a partot egy egy apró hullám a sötétlő ég alatt. Lecsatolja a zsákját s leteszi a homokba a lábához, majd egyszerűen leül a rögtönzött ülőalkalmatosságra. Kezét becsúsztatja a vértje alá a nyakánál s rögvest meg is találja amit keres. Kiemeli a nyakláncát… egyszerű bőr szíjon egy ezüst farkas fej… jobbjában tartva tekint le rá.*
*Kedvesen süt a nap a hegyvidéki tájon. Ébenszín haj hullámok, világos szemek, mosolygó, kedves arc. Törékeny teremtés ahogy a fiúval szemben áll, kezében rejteget valamit… mindkét fél csupán tízes évei közepén járhat.*
- Darel! * Szól csilingelő hangján*
- Ezt édesapád küldte… de én szerettem volna átadni neked…
*Lassan szétnyílnak a kicsiny kezek s egy bőrlánc kígyózik benne, a végén egy ezüst farkas fej. Felnéz a lányra s elmosolyodik. Majd a másik felsegíti a nyakába, óvatosan, kedvesen.*
- Jól áll!
*Teszi még hozzá ahogy egy lépést tesz hátra s fejét kissé oldalra billentve gyermeki mosoly úszik arcára*
*Hideg szél fut végig ismét a parton s keresztül szaladva alakján mozgásra készteti a szövet anyagú ruházatokat. De a test mozdulatlan bástyaként tűri a hirtelen rohamot. Félig előre hajolva baljával térdére támaszkodva ül. Jobbjában a farkas medál pihen, hüvelyk ujjával finoman végigsimít az apró ezüst fejen.*
~Tiare~
*Halvány mosoly ül arcára egy rövidke időre szinte észrevehetetlen, alig látható… *
919. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-26 19:11:43
Üzenet elküldve: 2013-12-26 19:11:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Pipázgatunk//
*Végigkutatja a fél várost, negyedről negyedre járkál, mire sikerül megtalálnia az első keresett ismerősére, egy Horomir Mareliz nevezetű gazfickóra. Sok energiát megspórolt volna az isteni szikra, ha nem a város faltalan berkein belül kutatott volna az erkölcstelen aljadék után. Horomir Mareliz csak egy egyszerű tolvajkodással foglalkozó senki volt, még nagyon régről. Amikor éppen a városőrök üldözték utcáról utcára, az ő kunyhóját választotta búvóhelynek. Szerencsétlen egy alkat, hiszen a harchoz sosem értett, csak futni tudott, de azt elég gyorsan, de így még Zaranir is képes volt arra, hogy sarokba szorítsa a saját kis házában a kifáradt zsebmetszőt. Ő az első, aki tartozott neki egy szívességgel életében, így sorrendben is őt illett neki megtalálnia elsőképp. Most éppen a Folyóparton próbálja meg hivatását űzni. Szegényektől lopni kicsit szégyen, de ő most egy még alantasabbtól szeretne pénzt kicsikarni, tehát nem átallja magát nagyon ezen. Zaranir ősi nyugalommal ragadja meg a ruhájánál fogva és hurcolja magával, mielőtt bármi bajba keverhetné magát.*
-Pénz kéne, és azonnali jelleggel. Gondolom nem kell említsem, hogy milyen tartozás intézése ügyében. Utána meg rendeződött az egész és mintha nem is ismertük volna egymást... Érthető?
*Horomir szerencsétlenségére most nem hordta magánál a fegyvereit, és szabadulni sem tud a dühös szorításból, így átnyújtja neki egy kisebb erszényt és a nem túl elegáns véleményét.*
-De akkor most már hagyj dolgozni, érted? Legyél boldog a lopott vagyonoddal, te szerencsétlen.
*Zaranir nem törődik ezzel a kényszeredett ellentámadással, elengedi és hagyja futni. A közjáték pedig itt megszokott, főleg ha a vízben esetleg valami érték is leledzene. Ekkor megszokássá vált, hogy összekapnak érte. Bár most csak mosónők teregetik ki a szennyest és egy pillanatra Zaranirban is megfogalmazódik ez a gondolat a városőrökkel és pitiáner tolvajjal a főszerepben. A pénzt nem számolja meg, csak súlyra elégedetlenkedik vele egy kissé. Viszont szerencséjére nem ez az egyetlen fő, akitől még beszedhet valamennyit a céljaihoz. Bár lehet, hogy nem kéne mindent elhasználnia, hiszen hosszútávra játszana, de most nem tehet mást. A Folyóparton viszont dolga vége szakadt, most gondolkodik, hogy merre tovább, hiszen az első csirkefogót is elég nagy munka volt előszedni, már a fél városon is körbejárkált.*
*Végigkutatja a fél várost, negyedről negyedre járkál, mire sikerül megtalálnia az első keresett ismerősére, egy Horomir Mareliz nevezetű gazfickóra. Sok energiát megspórolt volna az isteni szikra, ha nem a város faltalan berkein belül kutatott volna az erkölcstelen aljadék után. Horomir Mareliz csak egy egyszerű tolvajkodással foglalkozó senki volt, még nagyon régről. Amikor éppen a városőrök üldözték utcáról utcára, az ő kunyhóját választotta búvóhelynek. Szerencsétlen egy alkat, hiszen a harchoz sosem értett, csak futni tudott, de azt elég gyorsan, de így még Zaranir is képes volt arra, hogy sarokba szorítsa a saját kis házában a kifáradt zsebmetszőt. Ő az első, aki tartozott neki egy szívességgel életében, így sorrendben is őt illett neki megtalálnia elsőképp. Most éppen a Folyóparton próbálja meg hivatását űzni. Szegényektől lopni kicsit szégyen, de ő most egy még alantasabbtól szeretne pénzt kicsikarni, tehát nem átallja magát nagyon ezen. Zaranir ősi nyugalommal ragadja meg a ruhájánál fogva és hurcolja magával, mielőtt bármi bajba keverhetné magát.*
-Pénz kéne, és azonnali jelleggel. Gondolom nem kell említsem, hogy milyen tartozás intézése ügyében. Utána meg rendeződött az egész és mintha nem is ismertük volna egymást... Érthető?
*Horomir szerencsétlenségére most nem hordta magánál a fegyvereit, és szabadulni sem tud a dühös szorításból, így átnyújtja neki egy kisebb erszényt és a nem túl elegáns véleményét.*
-De akkor most már hagyj dolgozni, érted? Legyél boldog a lopott vagyonoddal, te szerencsétlen.
*Zaranir nem törődik ezzel a kényszeredett ellentámadással, elengedi és hagyja futni. A közjáték pedig itt megszokott, főleg ha a vízben esetleg valami érték is leledzene. Ekkor megszokássá vált, hogy összekapnak érte. Bár most csak mosónők teregetik ki a szennyest és egy pillanatra Zaranirban is megfogalmazódik ez a gondolat a városőrökkel és pitiáner tolvajjal a főszerepben. A pénzt nem számolja meg, csak súlyra elégedetlenkedik vele egy kissé. Viszont szerencséjére nem ez az egyetlen fő, akitől még beszedhet valamennyit a céljaihoz. Bár lehet, hogy nem kéne mindent elhasználnia, hiszen hosszútávra játszana, de most nem tehet mást. A Folyóparton viszont dolga vége szakadt, most gondolkodik, hogy merre tovább, hiszen az első csirkefogót is elég nagy munka volt előszedni, már a fél városon is körbejárkált.*
918. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-26 15:19:49
Üzenet elküldve: 2013-12-26 15:19:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
*Céltudatos léptei kissé lassulnak, mikor megpillantja a folyópartot; furcsa nosztalgia tör rá, ahogy a homokos parton térdelve a vízbe lógatja a jobbját, kissé felkavarva az iszapot. Hány nappal, héttel ezelőtt járt itt, nem tudja, de nem is igazán számít.
Lehunyt szemmel, mélyen szívja be a levegőt: a tenger csípős, sós-nyirkos szaga után a folyó és a fák felől áradó tiszta, édes zöld szaga hosszú idő után ismét mosolyra készteti.
Hirtelen ugrik talpra, felocsúdva a merengésből, és úgy rázza meg, gyors, ingerült, határozott mozdulattal vörös loboncát, mintha így megszabadulhatna a fejében kavargó gondolatoktól. Hogy sikerrel járt-e vagy sem, az a külső szemlélő számára azonban nem derül ki; Caith szapora, fegyelmezett léptekkel indul útnak, és néhány perc múlva már csak a part puha homokjában maradt lábnyomok árulkodnak az ottjártáról*
Lehunyt szemmel, mélyen szívja be a levegőt: a tenger csípős, sós-nyirkos szaga után a folyó és a fák felől áradó tiszta, édes zöld szaga hosszú idő után ismét mosolyra készteti.
Hirtelen ugrik talpra, felocsúdva a merengésből, és úgy rázza meg, gyors, ingerült, határozott mozdulattal vörös loboncát, mintha így megszabadulhatna a fejében kavargó gondolatoktól. Hogy sikerrel járt-e vagy sem, az a külső szemlélő számára azonban nem derül ki; Caith szapora, fegyelmezett léptekkel indul útnak, és néhány perc múlva már csak a part puha homokjában maradt lábnyomok árulkodnak az ottjártáról*
917. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-23 15:58:50
Üzenet elküldve: 2013-12-23 15:58:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Duhan kilépve a temető hátsó ajtaján, céljául a Nagy Artheniori folyó-t tűzi ki. A Folyó irányában haladva sok szegénnyel találkozik, akik a dermesztő téli hideg ellenére hajlandóak most is itt tisztálkodni. Duhan-ban olyan undor kering eme emberek iránt, hogy azt szavakkal nem lehet leírni, de egyúttal önmagára emlékeztettik. Most ugyan neki sincs túl sok pénze, de biztos benne, hogy ez másképp lesz és békés életet folytathat a városban. Miközben lépked a már hallja a folyó lágy csobogását, a szegények hangját sőt elvétve egykét madár csicsergését is. Már alig várja, hogy láthassa a folyó festői szépségét. Az út vége még messze volt, főleg egy olyan ember számára aki minden szépben és csúnyában egyaránt örömét leli ami a természettel kapcsolatos. Mielőtt lemenne a folyóhoz betér a temetőt és a folyópartot elválasztó „erdőbe” . A természet még télen is olyan gyönyörű volt, hogy Duhan minden egyes fakéregnél megáll, és képes perceket nézni a kopár fákat. A fű már nem sok helyen van jelen, de ahol van ott Duhan gyengéden végigsimogatta a tenyerével. A közeli erdőben talál egy kevés gyümölcsöt majd odaadja azt egy arra futkározó éhes mókusnak. Ekkor egy aprót mosolyog , bár inkább csak megrezzen egy izom az arcán, mert az állatokat is többre tartja, mint a szegénynegyedben élő embereket. A természet még télen is nagyon aktív, sok rovart, mókust és egyéb apró állatot lát szaladgálni az erdő apró zegzugain. Útközben felkap pár tobozt, majd ruhájára erősíti, mint apró díszt. Duhan úgy dönt, hogy nagyon nagy távot, fog megtenni a folyó mentén, hogy a szegények uralta fürdőtől egészen az érintetlen részig eljusson. Ez azonban még várhat. Duhan lassan sétál a folyó mentém, nem érdekelt, hogy milyen hideg a part homokja leült, majd mind két kezével belemarkol a homokba és mint egy kisgyermek a levegőbe hajítja a homokszemeket. Ezt még párszor eljátsza, csupa kosz a ruhája ugyan, de Duhan tudomást sem vesz róla, csak élvezi az élet adta apró örömöket, s közben álmodozik. Csukott szemmel álmodozik egy jobb világról, a szerelemről, az élet fontos dolgairól és a házáról amely még ha minden kötél szakad akkor is a tengerre fog nézni. *
~Csak legyen jó sorom Artheniorban és rögtön veszek egy gyönyörű kétemeletes házat nem messze a kikötőtől. Ahányszor kinézek madarakat és a kikötőbe érkező vagy induló hajókat fogom látni. Ha megházasodom, magas férfit szeretnék magam mellé akinek nem akadály egy vagy két gyermek és képes eltartani családját megvédeni a családját minden rossztól. Fentre szeretném a szobát ahol hálnék, közvetlen mellette egy kisebb szobában egy raktárat ahol fegyvereimet raktároznám. Ha lesétálnék az emeletről jobbra két kamra lenne megtalálható egy kisebb a hosszú távú élelmekre és egy nagyot a borokra és mindenre ami rövid távra használható. Magamnak egy fiú és egy leány gyermeket tudok magam elé képzelni. Fiamat lovagnak küldeném, lányomat pedig hozzáadnám egy közeli de vagyonos családhoz. A munkámat orvgyilkosként folytatni tervezem, persze ügyelnem kellene arra, hogy családom van. Önmagában nem tartom fontosnak a családot, de a házat mindenképp meg szeretném valósítani. Majd szeretnék egy kutyát is akivel együtt járnám a világot. ~
* A képzelgéseit egy szöktelő kisgyermek zavarja meg aki épp Duhanra szökteli a vizet örömében. Duhan látta, hogy a gyerek nagyon boldog ezért, ahelyett, hogy jelenetet rendezne egy gonosz vigyorral elüldözi a kisgyerek tekintetét, majd feláll és folytatja a hosszú sétát. Nem tudja, hogy tudna gyermeket tartani, ha pár csepp víz felhúzza az idegeit, de rájön, hogy nem a gyermek az ami az idegszálait feszegeti, hanem a szegénység amiből már kapott eleget, és jobb sorsa lehetne. Séta közben megszabadul a cipőjétől, hogy érezze a part homokjának lágy simogatását, amelyre annyira vágyott. Tudja, hogy a part sziklái megvághatják kecses lábait, ezért óvatosan lépked és mezítelen lábával kerüli a sziklákat. Már nagyon messze jár a szegények fürdőhelyétől ekkor lábaival egyenként a folyó hideg vizébe lép, majd rögtön ki is szalad a folyóból, mert gyenge lábai nem képesek elviselni a víz alacsony hőmérsékletét. A lábára ráragad a homok, de nem zavarja. Arra gondol, milyen jó lenne ezeket a pillanatokat eltölteni valakivel, aki közel állhatna a szívéhez. Az összetört lányból már egy érett nő született. Nem is érett, mert ő is még gyermeknek hiszi magát, egy gyermeknek akinek örömet okoz a folyópart, a homok a talpán és az állatok etetése az erdőben. Számára ez a gyermekkor és soha nem akar felnőni, ha ezekről a dolgokról le kell mondania. Az út vége még nagyon messze van, Duhan meztelen lábai már fáznak, ezért a kisded gyermek érzésről lemond és cipőjét kecses lábára húzza. Az vigasztalja, hogy a homokos partszakasznak pár méteren belül vége szakad. Lesétál a partra, pár kavicsot vesz magához majd egy közeli sziklára felmászik, majd leül. A pap csomagolt neki ételt, az elfogyasztásához azonnal hozzálát, már úgyis éhes. Egyszerű étel volt ugyan, mert csak kenyeret és tiszta vizet csomagoltak neki de Duhannak tökéletesen megfelel . Kicsiket harap, élvezi a kosztot. A kenyérre vizet kortyol ahányszor harap. Nagyon száraz darabot eszik, nem ilyenhez volt hozzászokva. Étkezése végeztével a felszedett kavicsokat a folyóba dobálja. Szépen lassan elfogynak a kövek, ezért újakat szed és legalább két órát eltölt a kövek dobálásával. Az idő már délután kettő körül járt, Duhan tudja és azt is, hogy hosszú még a délután. Tegnap eltervezte a tökéletes nyugalmat a parton és ezt eddig meg is kapta. Nem tagadja, örülne egy ember társaságának akivel megértetheti magát, de azzal kell beérnie ami van. Arthenior épületei már nagyon messze vannak, de mivel Duhan a folyó mentén halad nem tud eltévedni. A táj egyre művészibb. A folyó sodrása egyre hatalmasodik, az élővilága sűrűsödik. A folyó maga is egyre tisztább, sziklásabb. Egyik oldalán hatalmas kövek pompáznak a másik oldalán inkább a vízi állatvilág uralkodik. Duhan a megmaradt kenyerének morzsáit apró darabokra tördeli és a halaknak dobja. Azok rögtön eltérnek eredeti útirányuktól és hozzálátnak az uzsonnához. Duhan csodálkozik, mert rengeteg madár csicsergését hallja, elvégre köztudott, hogy az idő egyre téliesebb. Az egyik csicsergés szebb mint a másik. Duhan próbálkozik egy madár befogásával mert gyönyörű pelyhes tollakkal rendelkezik. Maradt pár morzsája mit megakart osztani a madárral. A madarat először egyáltalán nem érdekelték Duhan karján levő morzsák, de Duhan egyre halmozza a mennyiséget. Végül a madár megadja magát és Duhan karjára száll. A nő biztonságérzetet biztosít a madárnak aki a karján marad. A madár felszáll a karjáról, Duhan úgy gondolja, hogy elhagyta őt, de mint kiderült csak fürdeni ment a folyó keskeny részébe. Lelke most már nyugodtabb, mert sikerült szereznie egy barátot, csak azt nem tudja mit fognak szólni a templomban, mikor egy madárral a karján állít haza. Gondolja, hogy kéne neki egy név is ha már befogadta. Hosszas megfontolás után a Fay nevet kapja a madár. Duhan rájön, hogy a madár rendkívül intelligens és idomítható is fütty szavakkal és pár óra leforgása alatt megtanít neki mindent amit szeretne. Utasítja a madarat, hogy várjon rá a temető kapuján amíg más utasítást nem ad. Azzal négy órakor elvállnak egymástól, majd Duhan folytatja útját. A város már nagyon messze volt, Duhannak lassan vissza kellene fordulnia, hogy ha sötétedés előtt haza szeretne érni, de neki teljesen más céljai voltak. Úgy döntött, hogy éjszaka is folytatja útját. Ma éppen telihold van az ég kezd elsötétülni. Olyan mint egy hívogató mélység a magasban. Nem tudja, miért vannak csillagok az égen, mire szolgálnak, azt sem tudja, hogy az ami minden éjjelen és minden nappalon át fényt ad az nem más mint a nap, ő csak gyönyörködik bennük mint bárki más. Különleges este a mai Duhan megpillant egy hullócsillagot majd még egyet. Egyesek szerint ez baljós jelenség Duhan szíve viszont azt súgja, hogy hunyja be a szemét és kívánjon valamit. *
~ Azt kívánom bárcsak jobb sorom lenne, hogy minden jobbra fordulna, hogy megtaláljam azt akivel összeköthetem az életem. Kérlek téged, kitől most kívánok segíts feledni a múltat, segíts feledni a rabszolgát ki voltam, segíts feledni halott áruló bátyám, segíts megbosszulni erőszakolóimat, segíts családot és barátokat találni ~
*Aztán tovább gondolkodott az éj sötétjében.*
~ Minden jóra fordul, nem lesz semmi probléma. Egy gyenge láncszem vagyok aki egyedül könnyen befolyásolható és gyenge. Bárki megerőszakolhat még egyszer de nemfog, mostmár nem. Inkább meghalok, sőt ellenállok. Jöhet jégeső is akár nem adom fel, megtalálom azt a szegény bandád aki ezt tette velem és százszorosan adom vissza amit tettek velem. Már tudom, hogy a városnak van barakkja, tudom, hogy sokat kell még takarítanom ahoz más szemetét, hogy olyan erős legyek, hogy felkutassam és bosszút álljak a bántalmazóimon. Ez örök nyomot hagy a lelkemen. Ki kell bírnom, még ha senki sem segít. Minden jobb lesz, már most jobb ~
*Az éj csendes szele gyengéden simogatja arcát. Csend van, nyugalom és béke honol a környéken. Duhan már kezdi hiányolni Fay-t. Gondolkodik, hogy haza e térjen vagy sem. Mindkét lehetőség mellett számos érv van. Duhan természeténél fogva olyan lány volt, akinek nehéz döntenie talán azért mert régen gazdája döntött helyette és eddig nem állt válaszutak között. Meg kell emberelnie magát, mert abban sem képes dönteni, hogy mit akar akkor, hogy akar majd esetleg emberek sorsa fölött dönteni? Megembereli magát, majd úgy dönt, hogy a szabad ég alatt alszik. Nehezen nyomja el az álom, sőt nem is álmodik inkább rémképeket lát. Most élete minden rossz élménye egy álomban pereg le előtte. Látja volt gazdáját ahogy őt és családját kínozza, látja szülei halálát, erőszakolói arcát és Fay halálát. Egy vadász lövi le, majd röhögő arccal dobja Duhan elé. Felriad körülnéz, majd ráeszmél, hogy ez csak egy álom volt. A biztonság kedvéért azért körülnéz hiába szokott mostanában rosszat álmodni, tudja, hogy ha egy álomból felriad valami veszély leselkedhet rá. Mivel fegyvertelen óvatos lassú mozdulatokkal néz körül. Semmi veszélyeset nem lát, csak a tücskök ciripelnek. Amire felriadt egy kóbor állatka volt aki rálépett egy közelben levő gallyra. Az álom már nem nagyon nyomja őt, de azért próbálkozik. Behunyja a szemét, a folyó puha homokjára és a madarak csicsergésére gondol majd a folyóban élő halakra és Fayre . Az álom így is sem akar a szemére akadni, de Duhan türelmes és ha eddig tudott várni továbbra is képes lesz rá. Szeme ugyan fáradt, azonban a kényelmes talaj kényelmetlen fekvőhellyé vált. Feláll és pár méterrel odébb, leül egy levélkupacra. Itt már minden rendben van és ezt ő is tudja. Mellkasán meglazítja ruháját, hogy kényelmesebb legyen számára a szoros templomi ruha. Haját egy növény szára segítségével összeköti, hogy az se zavarja az elalvásban. Cipőjét szintén meg kellett lazítani, hogy kényelmes legyen. A holdfényes gyűrűjét levetette, és fekvőhelye mellé helyezte, nehogy alvás közben lecsússzon az ujjáról. Duhan ráeszmél, hogy talán az előző fekvőhelyén is eltudott volna szenderedni ha ezeket az apró kényelmi intézkedéseket elvégzi, de már nem megy vissza. Minden tökéletes a tücsök ciripelése álomba ringatja őt, és másnap reggelig fel sem ébred. Az ébredés nem sikeredett tökéletesre, Duhan haja kócos lett az éjjel ezért le kell mennie a folyópartra, hogy víz segítségével megigazíthassa. A haja nem adja könnyen magát, de Duhan felülkerekedik a haján. Ruhája és cipője szorosságát visszaállítja, gyűrűjét felveszi és elindul haza. Útközben még párszor belelép a folyóba de a hazaút most már sokkal fontosabb. A temető kapujába érve Fay-t a vállára szólítja majd elindul a barakk felé. *
A hozzászólás írója (Duhan Gruko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.23 16:56:53
~Csak legyen jó sorom Artheniorban és rögtön veszek egy gyönyörű kétemeletes házat nem messze a kikötőtől. Ahányszor kinézek madarakat és a kikötőbe érkező vagy induló hajókat fogom látni. Ha megházasodom, magas férfit szeretnék magam mellé akinek nem akadály egy vagy két gyermek és képes eltartani családját megvédeni a családját minden rossztól. Fentre szeretném a szobát ahol hálnék, közvetlen mellette egy kisebb szobában egy raktárat ahol fegyvereimet raktároznám. Ha lesétálnék az emeletről jobbra két kamra lenne megtalálható egy kisebb a hosszú távú élelmekre és egy nagyot a borokra és mindenre ami rövid távra használható. Magamnak egy fiú és egy leány gyermeket tudok magam elé képzelni. Fiamat lovagnak küldeném, lányomat pedig hozzáadnám egy közeli de vagyonos családhoz. A munkámat orvgyilkosként folytatni tervezem, persze ügyelnem kellene arra, hogy családom van. Önmagában nem tartom fontosnak a családot, de a házat mindenképp meg szeretném valósítani. Majd szeretnék egy kutyát is akivel együtt járnám a világot. ~
* A képzelgéseit egy szöktelő kisgyermek zavarja meg aki épp Duhanra szökteli a vizet örömében. Duhan látta, hogy a gyerek nagyon boldog ezért, ahelyett, hogy jelenetet rendezne egy gonosz vigyorral elüldözi a kisgyerek tekintetét, majd feláll és folytatja a hosszú sétát. Nem tudja, hogy tudna gyermeket tartani, ha pár csepp víz felhúzza az idegeit, de rájön, hogy nem a gyermek az ami az idegszálait feszegeti, hanem a szegénység amiből már kapott eleget, és jobb sorsa lehetne. Séta közben megszabadul a cipőjétől, hogy érezze a part homokjának lágy simogatását, amelyre annyira vágyott. Tudja, hogy a part sziklái megvághatják kecses lábait, ezért óvatosan lépked és mezítelen lábával kerüli a sziklákat. Már nagyon messze jár a szegények fürdőhelyétől ekkor lábaival egyenként a folyó hideg vizébe lép, majd rögtön ki is szalad a folyóból, mert gyenge lábai nem képesek elviselni a víz alacsony hőmérsékletét. A lábára ráragad a homok, de nem zavarja. Arra gondol, milyen jó lenne ezeket a pillanatokat eltölteni valakivel, aki közel állhatna a szívéhez. Az összetört lányból már egy érett nő született. Nem is érett, mert ő is még gyermeknek hiszi magát, egy gyermeknek akinek örömet okoz a folyópart, a homok a talpán és az állatok etetése az erdőben. Számára ez a gyermekkor és soha nem akar felnőni, ha ezekről a dolgokról le kell mondania. Az út vége még nagyon messze van, Duhan meztelen lábai már fáznak, ezért a kisded gyermek érzésről lemond és cipőjét kecses lábára húzza. Az vigasztalja, hogy a homokos partszakasznak pár méteren belül vége szakad. Lesétál a partra, pár kavicsot vesz magához majd egy közeli sziklára felmászik, majd leül. A pap csomagolt neki ételt, az elfogyasztásához azonnal hozzálát, már úgyis éhes. Egyszerű étel volt ugyan, mert csak kenyeret és tiszta vizet csomagoltak neki de Duhannak tökéletesen megfelel . Kicsiket harap, élvezi a kosztot. A kenyérre vizet kortyol ahányszor harap. Nagyon száraz darabot eszik, nem ilyenhez volt hozzászokva. Étkezése végeztével a felszedett kavicsokat a folyóba dobálja. Szépen lassan elfogynak a kövek, ezért újakat szed és legalább két órát eltölt a kövek dobálásával. Az idő már délután kettő körül járt, Duhan tudja és azt is, hogy hosszú még a délután. Tegnap eltervezte a tökéletes nyugalmat a parton és ezt eddig meg is kapta. Nem tagadja, örülne egy ember társaságának akivel megértetheti magát, de azzal kell beérnie ami van. Arthenior épületei már nagyon messze vannak, de mivel Duhan a folyó mentén halad nem tud eltévedni. A táj egyre művészibb. A folyó sodrása egyre hatalmasodik, az élővilága sűrűsödik. A folyó maga is egyre tisztább, sziklásabb. Egyik oldalán hatalmas kövek pompáznak a másik oldalán inkább a vízi állatvilág uralkodik. Duhan a megmaradt kenyerének morzsáit apró darabokra tördeli és a halaknak dobja. Azok rögtön eltérnek eredeti útirányuktól és hozzálátnak az uzsonnához. Duhan csodálkozik, mert rengeteg madár csicsergését hallja, elvégre köztudott, hogy az idő egyre téliesebb. Az egyik csicsergés szebb mint a másik. Duhan próbálkozik egy madár befogásával mert gyönyörű pelyhes tollakkal rendelkezik. Maradt pár morzsája mit megakart osztani a madárral. A madarat először egyáltalán nem érdekelték Duhan karján levő morzsák, de Duhan egyre halmozza a mennyiséget. Végül a madár megadja magát és Duhan karjára száll. A nő biztonságérzetet biztosít a madárnak aki a karján marad. A madár felszáll a karjáról, Duhan úgy gondolja, hogy elhagyta őt, de mint kiderült csak fürdeni ment a folyó keskeny részébe. Lelke most már nyugodtabb, mert sikerült szereznie egy barátot, csak azt nem tudja mit fognak szólni a templomban, mikor egy madárral a karján állít haza. Gondolja, hogy kéne neki egy név is ha már befogadta. Hosszas megfontolás után a Fay nevet kapja a madár. Duhan rájön, hogy a madár rendkívül intelligens és idomítható is fütty szavakkal és pár óra leforgása alatt megtanít neki mindent amit szeretne. Utasítja a madarat, hogy várjon rá a temető kapuján amíg más utasítást nem ad. Azzal négy órakor elvállnak egymástól, majd Duhan folytatja útját. A város már nagyon messze volt, Duhannak lassan vissza kellene fordulnia, hogy ha sötétedés előtt haza szeretne érni, de neki teljesen más céljai voltak. Úgy döntött, hogy éjszaka is folytatja útját. Ma éppen telihold van az ég kezd elsötétülni. Olyan mint egy hívogató mélység a magasban. Nem tudja, miért vannak csillagok az égen, mire szolgálnak, azt sem tudja, hogy az ami minden éjjelen és minden nappalon át fényt ad az nem más mint a nap, ő csak gyönyörködik bennük mint bárki más. Különleges este a mai Duhan megpillant egy hullócsillagot majd még egyet. Egyesek szerint ez baljós jelenség Duhan szíve viszont azt súgja, hogy hunyja be a szemét és kívánjon valamit. *
~ Azt kívánom bárcsak jobb sorom lenne, hogy minden jobbra fordulna, hogy megtaláljam azt akivel összeköthetem az életem. Kérlek téged, kitől most kívánok segíts feledni a múltat, segíts feledni a rabszolgát ki voltam, segíts feledni halott áruló bátyám, segíts megbosszulni erőszakolóimat, segíts családot és barátokat találni ~
*Aztán tovább gondolkodott az éj sötétjében.*
~ Minden jóra fordul, nem lesz semmi probléma. Egy gyenge láncszem vagyok aki egyedül könnyen befolyásolható és gyenge. Bárki megerőszakolhat még egyszer de nemfog, mostmár nem. Inkább meghalok, sőt ellenállok. Jöhet jégeső is akár nem adom fel, megtalálom azt a szegény bandád aki ezt tette velem és százszorosan adom vissza amit tettek velem. Már tudom, hogy a városnak van barakkja, tudom, hogy sokat kell még takarítanom ahoz más szemetét, hogy olyan erős legyek, hogy felkutassam és bosszút álljak a bántalmazóimon. Ez örök nyomot hagy a lelkemen. Ki kell bírnom, még ha senki sem segít. Minden jobb lesz, már most jobb ~
*Az éj csendes szele gyengéden simogatja arcát. Csend van, nyugalom és béke honol a környéken. Duhan már kezdi hiányolni Fay-t. Gondolkodik, hogy haza e térjen vagy sem. Mindkét lehetőség mellett számos érv van. Duhan természeténél fogva olyan lány volt, akinek nehéz döntenie talán azért mert régen gazdája döntött helyette és eddig nem állt válaszutak között. Meg kell emberelnie magát, mert abban sem képes dönteni, hogy mit akar akkor, hogy akar majd esetleg emberek sorsa fölött dönteni? Megembereli magát, majd úgy dönt, hogy a szabad ég alatt alszik. Nehezen nyomja el az álom, sőt nem is álmodik inkább rémképeket lát. Most élete minden rossz élménye egy álomban pereg le előtte. Látja volt gazdáját ahogy őt és családját kínozza, látja szülei halálát, erőszakolói arcát és Fay halálát. Egy vadász lövi le, majd röhögő arccal dobja Duhan elé. Felriad körülnéz, majd ráeszmél, hogy ez csak egy álom volt. A biztonság kedvéért azért körülnéz hiába szokott mostanában rosszat álmodni, tudja, hogy ha egy álomból felriad valami veszély leselkedhet rá. Mivel fegyvertelen óvatos lassú mozdulatokkal néz körül. Semmi veszélyeset nem lát, csak a tücskök ciripelnek. Amire felriadt egy kóbor állatka volt aki rálépett egy közelben levő gallyra. Az álom már nem nagyon nyomja őt, de azért próbálkozik. Behunyja a szemét, a folyó puha homokjára és a madarak csicsergésére gondol majd a folyóban élő halakra és Fayre . Az álom így is sem akar a szemére akadni, de Duhan türelmes és ha eddig tudott várni továbbra is képes lesz rá. Szeme ugyan fáradt, azonban a kényelmes talaj kényelmetlen fekvőhellyé vált. Feláll és pár méterrel odébb, leül egy levélkupacra. Itt már minden rendben van és ezt ő is tudja. Mellkasán meglazítja ruháját, hogy kényelmesebb legyen számára a szoros templomi ruha. Haját egy növény szára segítségével összeköti, hogy az se zavarja az elalvásban. Cipőjét szintén meg kellett lazítani, hogy kényelmes legyen. A holdfényes gyűrűjét levetette, és fekvőhelye mellé helyezte, nehogy alvás közben lecsússzon az ujjáról. Duhan ráeszmél, hogy talán az előző fekvőhelyén is eltudott volna szenderedni ha ezeket az apró kényelmi intézkedéseket elvégzi, de már nem megy vissza. Minden tökéletes a tücsök ciripelése álomba ringatja őt, és másnap reggelig fel sem ébred. Az ébredés nem sikeredett tökéletesre, Duhan haja kócos lett az éjjel ezért le kell mennie a folyópartra, hogy víz segítségével megigazíthassa. A haja nem adja könnyen magát, de Duhan felülkerekedik a haján. Ruhája és cipője szorosságát visszaállítja, gyűrűjét felveszi és elindul haza. Útközben még párszor belelép a folyóba de a hazaút most már sokkal fontosabb. A temető kapujába érve Fay-t a vállára szólítja majd elindul a barakk felé. *
A hozzászólás írója (Duhan Gruko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.23 16:56:53
916. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-17 16:44:38
Üzenet elküldve: 2013-12-17 16:44:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka – második felvonás //
*A Medvének szerencséje van, hogy nem kontrázik még rá a történetre, bár bizonyára lehetősége lenne rá. Kezdeti felindulása és dühe elpárolog, bár még mindig rágja belül a fene, hogy kijátszották. Bosszantja, bár el kell ismernie a férfi tettét. Neki sosem lett volna hozzá gusztusa.*
*A Medve kérdése jogos, és ismét kedves emlékeket idéz fel benne. Mosolya kiszélesedik, egyik szemét lehunyja, másikat a férfi arcára irányítja, arcán szórakozott, kissé ravaszkás mosoly jelenik meg.*
- Ne szólj szám, nem fáj fejem - *nevet fel hangosan, és talán kissé zavartan is.* - Bolond egy szituáció volt. Nem értettem a nyelvet, de valahogy mégiscsak eldiskuráltam az ottaniakkal. Kézjelekkel, miegyébbel. Ma sem értek semmit a beszédükből.
*Érdeklődve hallgatja a Medve történetét a hajózásról. Őt sosem vonzotta az effajta élet, de a Medvét valahogy el tudja képzelni ilyen szerepkörben. Nem szereti az alkoholt, és a társasági élettel is akadnak néha problémái, de ettől függetlenül remek dolog meséket hallani róla.
Azt mindig élvezte.*
- Nem véletlen, hogy nem engednek a vén rókák asszonyt tengerre. Ennyi férfi között csak baj lenne belőle - *szavai elgondolkodóak, nincs benne semmi rosszallás. Szabad élet ez, és nőktől mentes szabad élet. Ennek ilyennek kell lennie, ezt ő látja jól.
Végül csak a levegőbe emelkedik a Medve hathatós közreműködésével. Nem szól azonban, hogy fájna bármije is. Ő lenne az első, aki szembe köpné magát, hogyha ilyen dolgok történnének, hisz neki ennél jobban kell bírnia a gyűrődést.
Halk sóhaj száll fel csupán mellkasából, ahogy a Medve lerakja őt, és kissé ellazíthatja tagjait. Érdeklődve hallgatja a beszámolót, és mosolyog. Igen, a Medve határozottan azaz ember, akit el tudna képzelni telt hordókkal a vállán, anélkül, hogy megkottyanna neki.
Elmosolyodik, tekintete a folyóra kúszik, ahogy két lábát behajlítja, és két térdét átkarolva figyeli a nádas susogását.
Egy darabig csendben, mosollyal nyugtázza csupán a Medve szavait, majd elrévedő tekintete a férfi arcára kúszik, mosolya nosztalgikus. De nem szól semmit, csak megcsóválja a fejét, és figyelmét ismét a Medvére irányítja.
Kissé meglepetten néz a halra, amit a Medve nyújt felé, de nem habozik elfogadni. Érzi ő, hogy ez egy gesztus, amit nem szabad visszautasítani. Most ő kap ajándékot, és ez valahol jó érzés. Széles mosolyt enged meg a férfi felé, és biccent.*
- Remek lenne!
*Készségét az evésre megerősíti, azzal, hogy feláll, és könnyed léptekkel megindul a Medve előtt a pallókon, visszafelé a vadcsapásra.
Kivezeti a férfit a nádasból, de utána kérdőn néz rá, hisz ő tudja, hogy merre kell haladniuk, nem tiszte előrerohanni.
Meg, valójában kissé zavarban is van. Mert mi van, hogyha nem kettesben lesznek, mint eddig, és a Medve nem egyedül él. Említette, hogy van családja, a kérdés már csak az, hogy ilyenkor otthon vannak-e, vagy mennek a dolgukra.
Mindenesetre érdekes lesz az bizonyos. Még sosem kellett egy családdal jellegű okból diskurzust folytatnia.
Feszengése ismét kezd kialakulni, állkapcsa fel-alá kezd járni, mintha kávészemeket őrölne, bár most nem tűnik fel neki.*
*A Medvének szerencséje van, hogy nem kontrázik még rá a történetre, bár bizonyára lehetősége lenne rá. Kezdeti felindulása és dühe elpárolog, bár még mindig rágja belül a fene, hogy kijátszották. Bosszantja, bár el kell ismernie a férfi tettét. Neki sosem lett volna hozzá gusztusa.*
*A Medve kérdése jogos, és ismét kedves emlékeket idéz fel benne. Mosolya kiszélesedik, egyik szemét lehunyja, másikat a férfi arcára irányítja, arcán szórakozott, kissé ravaszkás mosoly jelenik meg.*
- Ne szólj szám, nem fáj fejem - *nevet fel hangosan, és talán kissé zavartan is.* - Bolond egy szituáció volt. Nem értettem a nyelvet, de valahogy mégiscsak eldiskuráltam az ottaniakkal. Kézjelekkel, miegyébbel. Ma sem értek semmit a beszédükből.
*Érdeklődve hallgatja a Medve történetét a hajózásról. Őt sosem vonzotta az effajta élet, de a Medvét valahogy el tudja képzelni ilyen szerepkörben. Nem szereti az alkoholt, és a társasági élettel is akadnak néha problémái, de ettől függetlenül remek dolog meséket hallani róla.
Azt mindig élvezte.*
- Nem véletlen, hogy nem engednek a vén rókák asszonyt tengerre. Ennyi férfi között csak baj lenne belőle - *szavai elgondolkodóak, nincs benne semmi rosszallás. Szabad élet ez, és nőktől mentes szabad élet. Ennek ilyennek kell lennie, ezt ő látja jól.
Végül csak a levegőbe emelkedik a Medve hathatós közreműködésével. Nem szól azonban, hogy fájna bármije is. Ő lenne az első, aki szembe köpné magát, hogyha ilyen dolgok történnének, hisz neki ennél jobban kell bírnia a gyűrődést.
Halk sóhaj száll fel csupán mellkasából, ahogy a Medve lerakja őt, és kissé ellazíthatja tagjait. Érdeklődve hallgatja a beszámolót, és mosolyog. Igen, a Medve határozottan azaz ember, akit el tudna képzelni telt hordókkal a vállán, anélkül, hogy megkottyanna neki.
Elmosolyodik, tekintete a folyóra kúszik, ahogy két lábát behajlítja, és két térdét átkarolva figyeli a nádas susogását.
Egy darabig csendben, mosollyal nyugtázza csupán a Medve szavait, majd elrévedő tekintete a férfi arcára kúszik, mosolya nosztalgikus. De nem szól semmit, csak megcsóválja a fejét, és figyelmét ismét a Medvére irányítja.
Kissé meglepetten néz a halra, amit a Medve nyújt felé, de nem habozik elfogadni. Érzi ő, hogy ez egy gesztus, amit nem szabad visszautasítani. Most ő kap ajándékot, és ez valahol jó érzés. Széles mosolyt enged meg a férfi felé, és biccent.*
- Remek lenne!
*Készségét az evésre megerősíti, azzal, hogy feláll, és könnyed léptekkel megindul a Medve előtt a pallókon, visszafelé a vadcsapásra.
Kivezeti a férfit a nádasból, de utána kérdőn néz rá, hisz ő tudja, hogy merre kell haladniuk, nem tiszte előrerohanni.
Meg, valójában kissé zavarban is van. Mert mi van, hogyha nem kettesben lesznek, mint eddig, és a Medve nem egyedül él. Említette, hogy van családja, a kérdés már csak az, hogy ilyenkor otthon vannak-e, vagy mennek a dolgukra.
Mindenesetre érdekes lesz az bizonyos. Még sosem kellett egy családdal jellegű okból diskurzust folytatnia.
Feszengése ismét kezd kialakulni, állkapcsa fel-alá kezd járni, mintha kávészemeket őrölne, bár most nem tűnik fel neki.*
915. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-16 22:07:18
Üzenet elküldve: 2013-12-16 22:07:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka – második felvonás //
*Moy vidámsága egy kicsit felbosszantja a lányt. Érzi, hogy kinevetik, pedig nem kell lenézést sejtenie a harsány kacagás mögött. A férfi nem biztos benne, hogy a lány akkor lenne-e dühösebb, ha aranyosnak titulálná vagy így, hogy meghagyja a mostani elgondolásában. Nem nagy a harag, mert csak egy újabb adag vizet csap rá és odaböki, hogy "Férfiak". Moy viccesen, még félig nevetve válaszol.*
- Ezt bizony jól látod!
*A lány még a nyelvét nyújtogatja, mint egy kisgyerek, de ezzel nem dühíti, nem sérti meg Moyt. A férfi inkább még jobban a szívébe zárja. Ez bizony egy kőkemény érzelmi reakció volt, amit a Varjúvadász annyira igyekszik tagadni. Valószínűleg ez zavarja a legjobban az egészben. Moy nem akarja bosszantani ezzel, így nem firtatja a témát tovább.
Amikor a lány mesél a délen töltött életidőszakáról, teljesen átszellemül. Moy számára eléggé idegenül hangzik az egész, hiszen sokfelé járt már, de sivatagos helyen nem annyira. A vizet mindig sokkal jobban szerette, akár a parton, akár egy hajón. Jóformána a fél életét ott töltötte, de egy sivatagi kirándulás talán épp ezért lenne érdekes. A lány ugyanis felkelti a figyelmét a homokbuckákkal, a fullasztó viharral és a büszke néppel, amiről beszél. A történet viszont egészen furcsa fordulatot vesz és ezt Moy egy kicsit megmosolyogja, ahogy visszakérdez:*
- Ruhával és kendővel elrejtheted magad, de a hangodból sem jöttek rá?
*Moy el tudja képzelni, hogy a lány képes férfi módjára viselkedni, de amikor megszólal... Vannak férfiasabb hangú nők, de rajtuk is meg lehet érezni, hogy valami nem olyan. Kíváncsi, hogy erre mit mond a Varjúvadász, hiszen a lánynak még csak nincs is túl mély, rekedt hangja. A történethez még hozzáfűzi a lelkesedő szavakat:*
- Látod, ez olyan vidék, amilyenen még nem jártam. Ha egyszer innen továbbállok, azt hiszem, megnézem majd Dél táját a hagyma alakú kupolákkal és a homok egyeduralmával. Kemény természet, kemény emberek.
*A fegyverekről a lány most is úgy beszél, mint aki minden fajtájukat ismeri. Egyiket jobban, másikat mesteri fokon, a harmadikat csak próbálgatás szintjén, de mintha mindhez lett volna már szerencséje. Moy furcsának találja, hogy ennyi idősen már látszólag mindent tud a Varjúvadász. Elhatározza, hogy majd próbára fogja tenni valamilyen formában, de ezt még ki kell találnia. A krumplipucolásra tett megjegyzésére mesélni kezd.*
- Amikor elmentem hajóra, mindent kellett csinálni. Horgot kidobni, krumplit pucolni, ládákat emelgetni, árbocra mászni és így tovább. Érdekesnek találtam, változatosnak. A társaság is ilyen volt. Tudod, a tengeren nincs hova menni. Mennek a sztorik, meg az ivás. Egy itteni kocsmai bentlakó simán alulmarad egy matrózzal szemben, aki hónapokig naponta több litert legurít a torkán. Én is megjártam az elején...
*Moy visszaemlékszik az első napjára, mikor órákig rókázott. Röhögött a legénység, ahogy az újakon szoktak általában. Sok hónap kellett, hogy hozzászokjon, de végül felvette a lépést.
Amikor a történet végeztével odamegy a Varjúvadászhoz, az meglepődve nézi, hogy vajon mire készülhet. A rándulásból érzi, hogy megint kellemetlen a számára az érintés, mert nincs hozzászokva. Mégsem rúgkapál, nem harcol. Talán kezdi megérteni, hogy Moynál ez nem tolakodás, csak szereti testileg is kifejezni, ha kedvel valakit. Most viszont nem ez jön. Még a nyakát is hagyja megfogni és kifeszül, mint az íj húrja.
Moy sikeresen felemeli a lányt, majd előrehajtja a fejét és elkezdi a merev testet emelgetni a tarkója fölött. Könnyű a lány, Moy számára nem megterhelő a gyakorlat. Nem is teljes edzést akar itt csinálni, csak meg akar mutatni valamit abból, hogyan gyakoroltak az őrségben. Elég egy szó vagy egy jelzés, hogy ha nem bírja. Moy nem akarja kínozni, csak megismertet vele valami újat. Ha a lány bírja, akkor nyolcszor megemeli, utána pedig leteszi, mert a lánynak sokkal nehezebb dolga volt közben. Guggolva ereszkedik vissza és a testet fekvő helyzetben helyezi le, kivéve, ha a Varjúvadász már korábban szabadulni akar valahogy. Utána csinál néhány karkörzést és hátrafeszíti a karjait, összekulcsolva a kezeit. Így marad egy darabig, nyújtva és közben mesél.*
- Először mindenkinek sajét magát kellett elbírnia. Nálam ez ugye megvolt az artistamúlt miatt. Utána jöttek a gerendák, hordók és egyebek. Nagyon sokat csináltunk ebből. Olyan is volt, hogy fekvő helyzetben emelgettünk farönköket mellkasnál kinyomva és visszaeresztve. Minél nehezebbekkel csináltuk, annál több húst pakoltunk magunkra. De futottunk is, mert nem minden az erő.
*Ahogy a karjait visszaereszti, még egy kicsit tekergeti a csuklóit. Közben arra gondol, hogy lassan ideje lenne indulni. Nagyon jól eltornászgattak itt és megmutatta a halfogást is. Lehajol az apró zsákmányért és átnyújtja a lánynak.*
- Tessék! Ha gondolod, reggelire megsüthetjük nálunk. Vagy tedd el későbbre. Én már nagyon éhes vagyok. Nagy medve, nagy éhség, érted, hogy van ez. Mehetünk falni?
*A férfi gyomra már tényleg jelez, sőt most mintha meg akarná erősíteni a szavakat, hangos korgást hallat. Az álmossága már elszállt, túl van a holtponton. Ha indulhatnak, akkor a szigonyt a hátára erősíti, majd felkapja a bárdot és a kezében viszi. A kártyalapot pedig a másikban őrzi. Már meg kellett száradnia, otthon pedig majd biztosan talál egy kis viaszt, hogy maradandó legyen az alkotás, ami a lánytól származik. Ránéz a lapra és elmosolyodik. Ez egy örökké kedves emlék lesz neki.*
*Moy vidámsága egy kicsit felbosszantja a lányt. Érzi, hogy kinevetik, pedig nem kell lenézést sejtenie a harsány kacagás mögött. A férfi nem biztos benne, hogy a lány akkor lenne-e dühösebb, ha aranyosnak titulálná vagy így, hogy meghagyja a mostani elgondolásában. Nem nagy a harag, mert csak egy újabb adag vizet csap rá és odaböki, hogy "Férfiak". Moy viccesen, még félig nevetve válaszol.*
- Ezt bizony jól látod!
*A lány még a nyelvét nyújtogatja, mint egy kisgyerek, de ezzel nem dühíti, nem sérti meg Moyt. A férfi inkább még jobban a szívébe zárja. Ez bizony egy kőkemény érzelmi reakció volt, amit a Varjúvadász annyira igyekszik tagadni. Valószínűleg ez zavarja a legjobban az egészben. Moy nem akarja bosszantani ezzel, így nem firtatja a témát tovább.
Amikor a lány mesél a délen töltött életidőszakáról, teljesen átszellemül. Moy számára eléggé idegenül hangzik az egész, hiszen sokfelé járt már, de sivatagos helyen nem annyira. A vizet mindig sokkal jobban szerette, akár a parton, akár egy hajón. Jóformána a fél életét ott töltötte, de egy sivatagi kirándulás talán épp ezért lenne érdekes. A lány ugyanis felkelti a figyelmét a homokbuckákkal, a fullasztó viharral és a büszke néppel, amiről beszél. A történet viszont egészen furcsa fordulatot vesz és ezt Moy egy kicsit megmosolyogja, ahogy visszakérdez:*
- Ruhával és kendővel elrejtheted magad, de a hangodból sem jöttek rá?
*Moy el tudja képzelni, hogy a lány képes férfi módjára viselkedni, de amikor megszólal... Vannak férfiasabb hangú nők, de rajtuk is meg lehet érezni, hogy valami nem olyan. Kíváncsi, hogy erre mit mond a Varjúvadász, hiszen a lánynak még csak nincs is túl mély, rekedt hangja. A történethez még hozzáfűzi a lelkesedő szavakat:*
- Látod, ez olyan vidék, amilyenen még nem jártam. Ha egyszer innen továbbállok, azt hiszem, megnézem majd Dél táját a hagyma alakú kupolákkal és a homok egyeduralmával. Kemény természet, kemény emberek.
*A fegyverekről a lány most is úgy beszél, mint aki minden fajtájukat ismeri. Egyiket jobban, másikat mesteri fokon, a harmadikat csak próbálgatás szintjén, de mintha mindhez lett volna már szerencséje. Moy furcsának találja, hogy ennyi idősen már látszólag mindent tud a Varjúvadász. Elhatározza, hogy majd próbára fogja tenni valamilyen formában, de ezt még ki kell találnia. A krumplipucolásra tett megjegyzésére mesélni kezd.*
- Amikor elmentem hajóra, mindent kellett csinálni. Horgot kidobni, krumplit pucolni, ládákat emelgetni, árbocra mászni és így tovább. Érdekesnek találtam, változatosnak. A társaság is ilyen volt. Tudod, a tengeren nincs hova menni. Mennek a sztorik, meg az ivás. Egy itteni kocsmai bentlakó simán alulmarad egy matrózzal szemben, aki hónapokig naponta több litert legurít a torkán. Én is megjártam az elején...
*Moy visszaemlékszik az első napjára, mikor órákig rókázott. Röhögött a legénység, ahogy az újakon szoktak általában. Sok hónap kellett, hogy hozzászokjon, de végül felvette a lépést.
Amikor a történet végeztével odamegy a Varjúvadászhoz, az meglepődve nézi, hogy vajon mire készülhet. A rándulásból érzi, hogy megint kellemetlen a számára az érintés, mert nincs hozzászokva. Mégsem rúgkapál, nem harcol. Talán kezdi megérteni, hogy Moynál ez nem tolakodás, csak szereti testileg is kifejezni, ha kedvel valakit. Most viszont nem ez jön. Még a nyakát is hagyja megfogni és kifeszül, mint az íj húrja.
Moy sikeresen felemeli a lányt, majd előrehajtja a fejét és elkezdi a merev testet emelgetni a tarkója fölött. Könnyű a lány, Moy számára nem megterhelő a gyakorlat. Nem is teljes edzést akar itt csinálni, csak meg akar mutatni valamit abból, hogyan gyakoroltak az őrségben. Elég egy szó vagy egy jelzés, hogy ha nem bírja. Moy nem akarja kínozni, csak megismertet vele valami újat. Ha a lány bírja, akkor nyolcszor megemeli, utána pedig leteszi, mert a lánynak sokkal nehezebb dolga volt közben. Guggolva ereszkedik vissza és a testet fekvő helyzetben helyezi le, kivéve, ha a Varjúvadász már korábban szabadulni akar valahogy. Utána csinál néhány karkörzést és hátrafeszíti a karjait, összekulcsolva a kezeit. Így marad egy darabig, nyújtva és közben mesél.*
- Először mindenkinek sajét magát kellett elbírnia. Nálam ez ugye megvolt az artistamúlt miatt. Utána jöttek a gerendák, hordók és egyebek. Nagyon sokat csináltunk ebből. Olyan is volt, hogy fekvő helyzetben emelgettünk farönköket mellkasnál kinyomva és visszaeresztve. Minél nehezebbekkel csináltuk, annál több húst pakoltunk magunkra. De futottunk is, mert nem minden az erő.
*Ahogy a karjait visszaereszti, még egy kicsit tekergeti a csuklóit. Közben arra gondol, hogy lassan ideje lenne indulni. Nagyon jól eltornászgattak itt és megmutatta a halfogást is. Lehajol az apró zsákmányért és átnyújtja a lánynak.*
- Tessék! Ha gondolod, reggelire megsüthetjük nálunk. Vagy tedd el későbbre. Én már nagyon éhes vagyok. Nagy medve, nagy éhség, érted, hogy van ez. Mehetünk falni?
*A férfi gyomra már tényleg jelez, sőt most mintha meg akarná erősíteni a szavakat, hangos korgást hallat. Az álmossága már elszállt, túl van a holtponton. Ha indulhatnak, akkor a szigonyt a hátára erősíti, majd felkapja a bárdot és a kezében viszi. A kártyalapot pedig a másikban őrzi. Már meg kellett száradnia, otthon pedig majd biztosan talál egy kis viaszt, hogy maradandó legyen az alkotás, ami a lánytól származik. Ránéz a lapra és elmosolyodik. Ez egy örökké kedves emlék lesz neki.*
914. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-16 21:00:46
Üzenet elküldve: 2013-12-16 21:00:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka – második felvonás //
*A Medve nagyon jól szórakozik megdöbbenésén. Felmerül benne, hogy talán ezért csinálta a férfi, hogy őt megviccelje. Első felháborodásában, hogy beugrott a csőbe, hatalmas nagy vízhullámot csap a Medve felé, majd felháborodottan kezd a part felé úszni.*
- Férfiak - *szögezi le ismét a letagadhatatlan tényt, melyet már egyszer konstatált a Medvét illetően.
A másik talán nem is tudja, mekkora elismerés ez a részéről. Hisz nála három kategória létezik: a hímringyó, a semleges, és a férfi, bár ez még benne sem tudatosul igazán. Csupán ösztönösen érzi, és a nyelve járása árulja el, hogy mit gondol az éppen aktuális hímneműről, akit az útjába sodort az élet.*
- Azok. Bolond medvék - *nyújtja nyelvét immár távolabbról a férfi felé.*
*Mosolyogva, könnyed sóhajjal az ajkán hunyja le szemeit egy pillanatra, ahogy ismét eszébe ötlenek a forró városok és a homoktenger.*
- Fél évet, talán… Már nem is emlékszem. Hamar elrepült.
*Egy darabig a szürke gomolyfelhőkkel tarkított eget figyeli, majd szájára kap a szó, és olyan érzések törnek fel belőle, melyről maga sem tudott talán.*
- Láttál már hatalmas homokbuckákat? Minden arany, és száraz, szinte issza a testedből a vizet, ahogy pergeted az ujjaid között. Mindenhová beférkőzik. A viharok pedig… bámulatosak! Ha a szél nem öl meg, hát belefulladsz a felkavarodó porba.
*A hideg végigfut tagjain. A kellemes bizsergés, melyet akkor érzett, mikor először meglátta a homok végtelenségét.*
- Meleg van. A levegő vibrál. A városok mégis élnek, lélegeznek, lüktetnek. Nappal lassabban, éjjel hevesen, a jeges alkonyatban, mikor a homok visszaönti a forróságot. Ám hamar kihuny, és nem marad más csupán hűs szemcsék a ruhád alatt. Hagymakupolák, csodás fegyverek, erős és délceg férfiak. Büszkék, de van is mire. Jól bánnak a fegyverrel, és még a legmélyebb bugyrában a hőség poklának is képesek megélni, vagyont és birodalmat építeni. Az alvilág pedig. Él. Nem úgy, mint itt, hogy teng a posványban. Ott minden nap akad valami tennivaló, minden nap futni kell, ölni kell, harcolni kell, feszülnek az inak, roppan a csont…
*Két kezét szemei elé vonja, ahogy látja maga előtt a hőségben csatakosra izzadt testeket, a vért, melyet pillanatok alatt elnyel a mohó homok, a kreol férfiarcokat és a szénfekete szemet-hajat, melyet oly könnyű markolni, hogy utána roppanjanak a csigolyák!
Felsóhajt, ajkára mosoly szökik, majd a Medvére emeli a tekintetét.*
- Nem maradhattam ott. Rájöttek, hogy nő vagyok. Elüldöztek maguk közül - *ajkán gúnyos, fanyar mosoly ül, ahogy erre emlékszik.* - Meg is öltek volna, ha nem én vagyok az ügyesebb.
*Megrántja a vállát.*
- Ilyen az élet odalenn.
*Érdeklődve hallgatja a Medve elmélkedését a kardokról, majd helyeslően bólogat, arcán széles vigyorral.*
- Ó, igen, az roppant fájdalmas. Láttam férfit elvérezni bele, nem egy kellemes fegyver. Volt egy alak, Rakşasnak hívták. Sántított, mert a combjába mart egy ilyen penge, de túlélte. Veszélyes, átkos hiéna volt, fél szeme fehér, megvakult, még fiatal korában.
*A dobótőrökre elmosolyodik, bólint.*
- Magam is hajigáltam egy pár alkalommal őket. Nem kedvencem, bár praktikus, az tény. Könnyű becsempészni néhány helyre, ahova ezeket nem vihetem - *érinti keze szinte babonás puhasággal a bal válla feletti ikerpenge kopott, bőr markolatát.* - Krumpli pucolás jah - *kuncog fel, kissé rosszallóan.* - Akinek van hozzá türelme, az bíbelődik vele! - *hecceli a férfit kicsit, bár a Medve valószínűleg már sejti, hogy nem éppen konyhatündér.
Hirtelen jön a váltás. A Medve mellette terem, és leguggol mellé. Kissé gyanakodva figyeli ezt a mozdulatsort, ám még jobban gyanakszik, mikor a hatalmas mancsok bokájára kulcsolódnak. Teste össze is rándul, jobb térdét behajlítja, bár a férfi fogásából szabadulni nem tud. Így fél oldalasan ül most a Medvének, felsőteste kissé feljebb emelkedik, ahogy felül, és kíváncsian néz a férfi arcára. Kutakodik. Gyanakvónak nem lehetne mondani, inkább számon kérő.
A magyarázatot még mindig fenntartásokkal fogadja, ám a Medvében megbízik, így ha tétován is, de visszafekszik, testét megfeszíti, és hagyja, hogy a férfi megemelje.
Elvégre kíváncsi is, hogy mit akar mutatni neki a férfi.
Teste szinte üvölt a fájdalomtól, elvégre nem kevéssé tornáztatta meg magát az elmúlt napban. Furcsa érzés, hogy gyomra fel-le hintázik. Két karját keresztbe mellkasára fogja, hogy ne zavarja Medvét a tornázásban.
Lassan szelleme azonban feloldódik. Szemét lehunyja, és megnyugszik. A Medve most sem jelent számára veszélyt, csak újdonságot. Igazából, jól érzi magát. Még akkor is, hogyha a helyzet számára furcsa.*
*A Medve nagyon jól szórakozik megdöbbenésén. Felmerül benne, hogy talán ezért csinálta a férfi, hogy őt megviccelje. Első felháborodásában, hogy beugrott a csőbe, hatalmas nagy vízhullámot csap a Medve felé, majd felháborodottan kezd a part felé úszni.*
- Férfiak - *szögezi le ismét a letagadhatatlan tényt, melyet már egyszer konstatált a Medvét illetően.
A másik talán nem is tudja, mekkora elismerés ez a részéről. Hisz nála három kategória létezik: a hímringyó, a semleges, és a férfi, bár ez még benne sem tudatosul igazán. Csupán ösztönösen érzi, és a nyelve járása árulja el, hogy mit gondol az éppen aktuális hímneműről, akit az útjába sodort az élet.*
- Azok. Bolond medvék - *nyújtja nyelvét immár távolabbról a férfi felé.*
*Mosolyogva, könnyed sóhajjal az ajkán hunyja le szemeit egy pillanatra, ahogy ismét eszébe ötlenek a forró városok és a homoktenger.*
- Fél évet, talán… Már nem is emlékszem. Hamar elrepült.
*Egy darabig a szürke gomolyfelhőkkel tarkított eget figyeli, majd szájára kap a szó, és olyan érzések törnek fel belőle, melyről maga sem tudott talán.*
- Láttál már hatalmas homokbuckákat? Minden arany, és száraz, szinte issza a testedből a vizet, ahogy pergeted az ujjaid között. Mindenhová beférkőzik. A viharok pedig… bámulatosak! Ha a szél nem öl meg, hát belefulladsz a felkavarodó porba.
*A hideg végigfut tagjain. A kellemes bizsergés, melyet akkor érzett, mikor először meglátta a homok végtelenségét.*
- Meleg van. A levegő vibrál. A városok mégis élnek, lélegeznek, lüktetnek. Nappal lassabban, éjjel hevesen, a jeges alkonyatban, mikor a homok visszaönti a forróságot. Ám hamar kihuny, és nem marad más csupán hűs szemcsék a ruhád alatt. Hagymakupolák, csodás fegyverek, erős és délceg férfiak. Büszkék, de van is mire. Jól bánnak a fegyverrel, és még a legmélyebb bugyrában a hőség poklának is képesek megélni, vagyont és birodalmat építeni. Az alvilág pedig. Él. Nem úgy, mint itt, hogy teng a posványban. Ott minden nap akad valami tennivaló, minden nap futni kell, ölni kell, harcolni kell, feszülnek az inak, roppan a csont…
*Két kezét szemei elé vonja, ahogy látja maga előtt a hőségben csatakosra izzadt testeket, a vért, melyet pillanatok alatt elnyel a mohó homok, a kreol férfiarcokat és a szénfekete szemet-hajat, melyet oly könnyű markolni, hogy utána roppanjanak a csigolyák!
Felsóhajt, ajkára mosoly szökik, majd a Medvére emeli a tekintetét.*
- Nem maradhattam ott. Rájöttek, hogy nő vagyok. Elüldöztek maguk közül - *ajkán gúnyos, fanyar mosoly ül, ahogy erre emlékszik.* - Meg is öltek volna, ha nem én vagyok az ügyesebb.
*Megrántja a vállát.*
- Ilyen az élet odalenn.
*Érdeklődve hallgatja a Medve elmélkedését a kardokról, majd helyeslően bólogat, arcán széles vigyorral.*
- Ó, igen, az roppant fájdalmas. Láttam férfit elvérezni bele, nem egy kellemes fegyver. Volt egy alak, Rakşasnak hívták. Sántított, mert a combjába mart egy ilyen penge, de túlélte. Veszélyes, átkos hiéna volt, fél szeme fehér, megvakult, még fiatal korában.
*A dobótőrökre elmosolyodik, bólint.*
- Magam is hajigáltam egy pár alkalommal őket. Nem kedvencem, bár praktikus, az tény. Könnyű becsempészni néhány helyre, ahova ezeket nem vihetem - *érinti keze szinte babonás puhasággal a bal válla feletti ikerpenge kopott, bőr markolatát.* - Krumpli pucolás jah - *kuncog fel, kissé rosszallóan.* - Akinek van hozzá türelme, az bíbelődik vele! - *hecceli a férfit kicsit, bár a Medve valószínűleg már sejti, hogy nem éppen konyhatündér.
Hirtelen jön a váltás. A Medve mellette terem, és leguggol mellé. Kissé gyanakodva figyeli ezt a mozdulatsort, ám még jobban gyanakszik, mikor a hatalmas mancsok bokájára kulcsolódnak. Teste össze is rándul, jobb térdét behajlítja, bár a férfi fogásából szabadulni nem tud. Így fél oldalasan ül most a Medvének, felsőteste kissé feljebb emelkedik, ahogy felül, és kíváncsian néz a férfi arcára. Kutakodik. Gyanakvónak nem lehetne mondani, inkább számon kérő.
A magyarázatot még mindig fenntartásokkal fogadja, ám a Medvében megbízik, így ha tétován is, de visszafekszik, testét megfeszíti, és hagyja, hogy a férfi megemelje.
Elvégre kíváncsi is, hogy mit akar mutatni neki a férfi.
Teste szinte üvölt a fájdalomtól, elvégre nem kevéssé tornáztatta meg magát az elmúlt napban. Furcsa érzés, hogy gyomra fel-le hintázik. Két karját keresztbe mellkasára fogja, hogy ne zavarja Medvét a tornázásban.
Lassan szelleme azonban feloldódik. Szemét lehunyja, és megnyugszik. A Medve most sem jelent számára veszélyt, csak újdonságot. Igazából, jól érzi magát. Még akkor is, hogyha a helyzet számára furcsa.*
913. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-16 17:11:31
Üzenet elküldve: 2013-12-16 17:11:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
*Nem nyújt kellemes látványt, amikor megérkezik. Az arca csupa vér, s ahol nem véres, ott kékes - lilás zúzódások árulkodnak arról, hogy nem voltak békés napja. Nem nagyon törődik a folyóparton fürdőző emberekkel, és egyéb lényekkel., a legrövidebb úton lesétál a vízpartra.*
„Mit bámulnak ezek a népek? Nem láttak még senkit összeverve?”
*Mérgelődik magában, miközben letérdel a partra, hogy meg tudja mosni az arcát. Belemártja a kezét a hűs vízbe, s először csak meglocsolja benne az arcát. A hideg víz érintésére még így is felszisszen a fájdalomtól. Párszor megismétli majd csak miután az arca hozzászokott a hűs vízhez, akkor kezdi el a koszt ledörzsölni az arcáról.*
- Így máris jobb. *mondja inkább magának, mint a hallgatóságának.
Úgy dönt, hogy leveszi az ingét, hogy abból is kimossa a koszt, már amennyire lehet. Felső testét nem lehet hasonlítani a tökéletes izomzattal rendelkező harcosokéhoz, vagy a nyeszlett vézna mágusokéhoz, akiknek a bordáit meg tudja számolni az emberfia. Az ő felsőteste jobban hasonlít ahhoz a disznóhoz, amelyiken már elgondolkozik a gazda, hogy levágja vagy várjon még egy keveset. Az inge alatt mindkét kezén egy bőr alkarvédőt hord, amelyek közül a bal oldali át van alakítva, hogy hozzá lehessen erősíteni egy tőrt. Kihúzza a tőrt, s csak utána csatolja le az alkarvédőket. Gyorsan átöblögeti a felsőtestét is, hogy hozzá szokjon a vízhez, majd belesétál a vízbe, s amint elég mélynek érzi, akkor elmerül benne, mint bálna a tengereken.
Némi mártózás után nekilát a lemosdani.*
"Ez felemelő érzés. Nem is tudom milyen rég nem fürödtem, olyan, mintha napok teltek volna el. Vajon mennyi időre vesztettem el az eszméletemet?"
*Ahogy kijön a vízből, látszik rajta, hogy a felsőtestét több zúzódás tarkítja, mint az arcát, s egy egy óvatlan mozdulatnál Argus is rájön, hogy valami nincs rendben.
A parton megáll gondolkozni, hogy mivel is tudna megszárítkozni, de hamar rájön, hogy az egyetlen ruhája vele együtt vizes.
Felnéz az égre, hogy lássa mennyi ideje maradt, amíg a nap lenyugszik. Úgy dönt, hogy addig marad a napon szárítkozni, amíg lehet.*
"Ha szólók a városőrségnek, akkor megtalálnak, kis naívak. Soha nem szólnék a városőrségnek, azok csak arra jók, hogy idős hölgyek kutyáit sétáltassák. A magamfajtának nem segítenek. A szemükben csak bajkeverő vagyok, persze ha segítenének, akkor nem kéne magam megoldani a problémákat. Pénz kell. Egy jó harcos. Vajon a kölyök, hogy viselné?" * Elmosolyodik a gondolatain.*
„Mit bámulnak ezek a népek? Nem láttak még senkit összeverve?”
*Mérgelődik magában, miközben letérdel a partra, hogy meg tudja mosni az arcát. Belemártja a kezét a hűs vízbe, s először csak meglocsolja benne az arcát. A hideg víz érintésére még így is felszisszen a fájdalomtól. Párszor megismétli majd csak miután az arca hozzászokott a hűs vízhez, akkor kezdi el a koszt ledörzsölni az arcáról.*
- Így máris jobb. *mondja inkább magának, mint a hallgatóságának.
Úgy dönt, hogy leveszi az ingét, hogy abból is kimossa a koszt, már amennyire lehet. Felső testét nem lehet hasonlítani a tökéletes izomzattal rendelkező harcosokéhoz, vagy a nyeszlett vézna mágusokéhoz, akiknek a bordáit meg tudja számolni az emberfia. Az ő felsőteste jobban hasonlít ahhoz a disznóhoz, amelyiken már elgondolkozik a gazda, hogy levágja vagy várjon még egy keveset. Az inge alatt mindkét kezén egy bőr alkarvédőt hord, amelyek közül a bal oldali át van alakítva, hogy hozzá lehessen erősíteni egy tőrt. Kihúzza a tőrt, s csak utána csatolja le az alkarvédőket. Gyorsan átöblögeti a felsőtestét is, hogy hozzá szokjon a vízhez, majd belesétál a vízbe, s amint elég mélynek érzi, akkor elmerül benne, mint bálna a tengereken.
Némi mártózás után nekilát a lemosdani.*
"Ez felemelő érzés. Nem is tudom milyen rég nem fürödtem, olyan, mintha napok teltek volna el. Vajon mennyi időre vesztettem el az eszméletemet?"
*Ahogy kijön a vízből, látszik rajta, hogy a felsőtestét több zúzódás tarkítja, mint az arcát, s egy egy óvatlan mozdulatnál Argus is rájön, hogy valami nincs rendben.
A parton megáll gondolkozni, hogy mivel is tudna megszárítkozni, de hamar rájön, hogy az egyetlen ruhája vele együtt vizes.
Felnéz az égre, hogy lássa mennyi ideje maradt, amíg a nap lenyugszik. Úgy dönt, hogy addig marad a napon szárítkozni, amíg lehet.*
"Ha szólók a városőrségnek, akkor megtalálnak, kis naívak. Soha nem szólnék a városőrségnek, azok csak arra jók, hogy idős hölgyek kutyáit sétáltassák. A magamfajtának nem segítenek. A szemükben csak bajkeverő vagyok, persze ha segítenének, akkor nem kéne magam megoldani a problémákat. Pénz kell. Egy jó harcos. Vajon a kölyök, hogy viselné?" * Elmosolyodik a gondolatain.*
912. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-15 15:17:59
Üzenet elküldve: 2013-12-15 15:17:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*A fiatal Hemitar a tisztás felől közelíti meg a folyópartot. Kicsit búslakodik a fogadóban lévők nemtörődömsége miatt. Ennek ellenére legbelül reménykedik, hogy valakiket talán megfogott mondandója. A folyót bámulva úgy dönt, leül egy kicsit és elgondolkodik napi teendőin és jövőbeli cselekedetein. Gondolatai a világ romlottságán és negatív irányba mutató változásán kesereg. Egy két szitok is eszébe jut, amit tudja később meg kell majd bánnia a templomban. De jelenleg semmit nem akar csak elmélkedni a történteken. Most valahogy a kövekkel való kacsázgatás se megy. A kövek durván csattannak a víz felszínén és süllyednek a mélybe. Mint a romoltság és gonoszság, ami a világot is majd a mélységbe taszítja. Gondolja. Kéne valami, amivel példát statuálhat egy cselekedet egy hőstett. esetleg egy nemes harcos, akinek az oldalán megmutathatja, a többieknek van még jó a világban és érdemes visszatérni a jó oldalra. Jót tenni másoknak és segítő kezet nyújtani, ha kell.*
911. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-15 10:22:20
Üzenet elküldve: 2013-12-15 10:22:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Hadrian //
*Kezdetben értetlenül figyeli a közeledő Hadriant, s mint mindig, ahogy a férfi egyre közelebb hajol, ő úgy távolodik, már amennyire ültében tud. Zavarba hozza ez a szemtelenség, s azt sem érti, mire akar kilyukadni a másik, míg be nem fejezi a mondatot. Freyában ekkor tudatosul, hogy az általa előbb felsoroltak nagy része tényleg illik a fickóra.*
- Az íjak szellemére! Tényleg! Az esetem vagy?! *kap az arcához döbbenetében, csak most esett le neki, s ettől enyhén szólva a frász jön rá. Rögtön valami hiba után kezd kutatni, biztos becsúszott egy félreszámolás az egyenletébe, mert olyan nincs - vagy ha mégis, akkor vége a világnak -, hogy ő találjon valakit, aki megfelel az elvárásainak. Tragédiaként éli meg, s lázasan töri a fejét azon, hogy ilyenkor mi a teendő.*
- Egy frászkarikát! Ki van zárva! *veszekszik magával, hisz ha beismerné, hogy az elfre illik minden általa megszabott feltétel, akkor az elérhetetlen álomideáljáról is le kéne mondania, amit mindig mások orra alá dörgöl, mondván, sosem jön el. Ezzel nem számolt.
Míg hevesen pánikolva épp újjászervezi az életét, érzi, hogy valami kellemesen meleg öleli körbe a vállait. Jobban belebújik, eligazgatja magán a farkasprémet, belevackol.*
- Nahát, köszönöm... *meglepte a férfi gesztusa, s mivel Freya is ritkán kedves egy nap ismertség után, józanul, így muszáj még hozzátennie valamit.* De ha reggelre megfázol, ne nekem panaszkodj.
*Nem tervezi visszaadni, kellemesen elpilled a takaró és saját köpenye melege alatt, pláne, hogy mindkét csizmáját visszakapta. Orrig magára húz mindent, így csak a haja egy része és a csokoládébarna szempár látszik ki, az is Hadrianen csüng.*
- Mert másokat is zavar *feleli, hisz bár a játékszabályok nem így szólnak, mégis ki akarta fejteni a saját nézőpontját. Freya még büszke is lenne rá, hogy két faj kevert tulajdonságaival rendelkezik, ha a környezetéből sokan nem álltak volna a megszületéséhez úgy, mint valami förtelmes bűnhöz.* A gonoszságot nem szabad fajokra bontani. Az emberi vérrel kitartás, ragaszkodás és szeretet is járhat, nem csak kapzsiság és gyűlölet.
*Szúrja oda a véleményét, de mivel a férfi nem szeretné tovább firtatni a témát, így ő sem feszegeti. Elszomorította a történet, sajnálatot érez az elf iránt, de sejti, hogy ha ezt kimutatná, csak a férfi büszkeségébe gázolna bele - Freya legalább is saját magából indul ki, aki nem bírja, ha más sajnálni próbálja, vagy gyengének látja.
A kérdést hallva nem gondolkodik sokat a válaszon, hisz így, hogy az álmosság és az ork lötyi elnyomta a gátlásai egy részét, nem érzi kényesnek a témát.*
- Eleinte féltem. Nem valami megnyerő rólad az első pár benyomás. *vallja be őszintén, hisz erről szól a játék. Persze itt is muszáj folytatnia a monológot, mert amit eddig elmondott, csak féligazság.* Nem szoktam vakon megbízni olyanokban, akiket nem ismerek, így egy kicsit még most is tartok tőled, de szeretnélek jobban megismerni, hogy ezen változtathassak.
*Lehunyja a szemeit, nehezére esik nyitva tartani őket. Ha az elfnek lenne ezzel kapcsolatban megjegyzése, hallgatja és szívesen válaszol, míg a következő kérdésén agyal.*
- Öltél már? Miért? *Azt elfelejti kikötni, hogy kifélét-mifélét, de például a saját fajára, vagy emberekre, orkokra, tündérekre gondol. Az indítékra azért kérdez csak rá, nehogy rossz képet alkosson magában a férfiról. Más szórakozásból ölni, és más azért, mert különben minket ölnek. Hamar belátja azonban, hogy a "kérdezz bármit" kategórián belül is ez egy túlzottan intim kérdésre sikeredett, egyáltalán nem való a téma a tábortűz mellé.*
- Nem muszáj válaszolnod *szögezi le sietősen, új kérdést azonban nem szab ki helyette.*
A hozzászólás írója (Freya Mortensen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.15 10:23:59
*Kezdetben értetlenül figyeli a közeledő Hadriant, s mint mindig, ahogy a férfi egyre közelebb hajol, ő úgy távolodik, már amennyire ültében tud. Zavarba hozza ez a szemtelenség, s azt sem érti, mire akar kilyukadni a másik, míg be nem fejezi a mondatot. Freyában ekkor tudatosul, hogy az általa előbb felsoroltak nagy része tényleg illik a fickóra.*
- Az íjak szellemére! Tényleg! Az esetem vagy?! *kap az arcához döbbenetében, csak most esett le neki, s ettől enyhén szólva a frász jön rá. Rögtön valami hiba után kezd kutatni, biztos becsúszott egy félreszámolás az egyenletébe, mert olyan nincs - vagy ha mégis, akkor vége a világnak -, hogy ő találjon valakit, aki megfelel az elvárásainak. Tragédiaként éli meg, s lázasan töri a fejét azon, hogy ilyenkor mi a teendő.*
- Egy frászkarikát! Ki van zárva! *veszekszik magával, hisz ha beismerné, hogy az elfre illik minden általa megszabott feltétel, akkor az elérhetetlen álomideáljáról is le kéne mondania, amit mindig mások orra alá dörgöl, mondván, sosem jön el. Ezzel nem számolt.
Míg hevesen pánikolva épp újjászervezi az életét, érzi, hogy valami kellemesen meleg öleli körbe a vállait. Jobban belebújik, eligazgatja magán a farkasprémet, belevackol.*
- Nahát, köszönöm... *meglepte a férfi gesztusa, s mivel Freya is ritkán kedves egy nap ismertség után, józanul, így muszáj még hozzátennie valamit.* De ha reggelre megfázol, ne nekem panaszkodj.
*Nem tervezi visszaadni, kellemesen elpilled a takaró és saját köpenye melege alatt, pláne, hogy mindkét csizmáját visszakapta. Orrig magára húz mindent, így csak a haja egy része és a csokoládébarna szempár látszik ki, az is Hadrianen csüng.*
- Mert másokat is zavar *feleli, hisz bár a játékszabályok nem így szólnak, mégis ki akarta fejteni a saját nézőpontját. Freya még büszke is lenne rá, hogy két faj kevert tulajdonságaival rendelkezik, ha a környezetéből sokan nem álltak volna a megszületéséhez úgy, mint valami förtelmes bűnhöz.* A gonoszságot nem szabad fajokra bontani. Az emberi vérrel kitartás, ragaszkodás és szeretet is járhat, nem csak kapzsiság és gyűlölet.
*Szúrja oda a véleményét, de mivel a férfi nem szeretné tovább firtatni a témát, így ő sem feszegeti. Elszomorította a történet, sajnálatot érez az elf iránt, de sejti, hogy ha ezt kimutatná, csak a férfi büszkeségébe gázolna bele - Freya legalább is saját magából indul ki, aki nem bírja, ha más sajnálni próbálja, vagy gyengének látja.
A kérdést hallva nem gondolkodik sokat a válaszon, hisz így, hogy az álmosság és az ork lötyi elnyomta a gátlásai egy részét, nem érzi kényesnek a témát.*
- Eleinte féltem. Nem valami megnyerő rólad az első pár benyomás. *vallja be őszintén, hisz erről szól a játék. Persze itt is muszáj folytatnia a monológot, mert amit eddig elmondott, csak féligazság.* Nem szoktam vakon megbízni olyanokban, akiket nem ismerek, így egy kicsit még most is tartok tőled, de szeretnélek jobban megismerni, hogy ezen változtathassak.
*Lehunyja a szemeit, nehezére esik nyitva tartani őket. Ha az elfnek lenne ezzel kapcsolatban megjegyzése, hallgatja és szívesen válaszol, míg a következő kérdésén agyal.*
- Öltél már? Miért? *Azt elfelejti kikötni, hogy kifélét-mifélét, de például a saját fajára, vagy emberekre, orkokra, tündérekre gondol. Az indítékra azért kérdez csak rá, nehogy rossz képet alkosson magában a férfiról. Más szórakozásból ölni, és más azért, mert különben minket ölnek. Hamar belátja azonban, hogy a "kérdezz bármit" kategórián belül is ez egy túlzottan intim kérdésre sikeredett, egyáltalán nem való a téma a tábortűz mellé.*
- Nem muszáj válaszolnod *szögezi le sietősen, új kérdést azonban nem szab ki helyette.*
A hozzászólás írója (Freya Mortensen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.15 10:23:59
910. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 22:33:03
Üzenet elküldve: 2013-12-14 22:33:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka – második felvonás //
*Moy látja, ahogy a lány elképed a kagyló megkóstolásakor. El is neveti magát, sőt nagyon nagy röhögésben tör ki az aranyos arcocska láttán, amin most talán először lát igazi megdöbbenést. Valami olyat tett meg, amit a lány maga sosem tenne, mert undorodik tőle. Nem tudja, hogy a kíváncsiságán lepődött meg a Varjúvadász vagy azon, hogy őt nem rázta ki a hideg a nyálkás anyagtól, de az az arckifejezés, amit lát rajta, minden pénzt megér. A lány undorát felváltja a jókedv és ő is elneveti magát, majd bolondnak titulálja a férfit. A Medve nem sértődik meg ezen, miért is tenné? Amire a lány gondol, az nem igazi őrületet jelent, hanem csupán annyit, hogy neki nem mindig nem számít, mit szoktak tenni az emberek és mit várnak el. Meg akarta kóstolni a kagylót, amiről a Varjúvadász elmondta, milyen gusztustalan és meg is tette. A nagy kacagásban kicsit akadozva, belenevetve mondja:*
- A bolond medvék kagylót esznek. De jól nem laknak tőle.
*Utána még nevet egy sort, aztán már csak vigyorog. Amilyen unalmas és érdektelen volt a kagyló íze, a lány reakcióját annyira szórakoztatónak találta.
Amikor már a stégen figyeli a vizet, a dudorászásba a lány is bekapcsolódik, csak éppenséggel füttyszóval. Sokan szeretnek fütyörészni és dalolászni, Moy pedig mindig örömmel veszi, ha társra talál ebben. A halászlé fűszereinek emlegetésére a Varjúvadász mesél egy sárga, igen erős őrleményről, amit délen ismert meg. Nosztalgiával beszél róla, ahogy a helyről is. A férfi érdeklődve kérdezi tőle még mindig a víztükröt szemlélve:*
- Mennyi időt töltöttél ott? Látom, nagyon belopta magát a szívedbe a hely.
*Mikor a halat kifogja, a Varjúvadász már fekszik a stégen és könyökölve nézi az aprócska zsákmányt. Utána a szigonyt vizslatja, hallgatva az ismertetést. Nem újdonság neki, elmondja, hogy nyílvesszőből is tud ilyet. Moy is megtoldja még valamivel, egészen közömbös hangon, mivel a kard sosem volt a kedvenc fegyvere.*
- Meg azok a kardok, amiket talá délen is használnak. Voltak onnan utasaink, akinél láttam ilyeneket. Kétélű kardok, de mindkét élük, mint a fűrész. Ők bélfürkésznek hívták, találó név, nem? Na, olyat nem szeretnék sose magamban látni!
*Az íjakról hasonlóan vélekednek. Moy sincs oda értük. Volt már a kezében ilyen és tud is valamennyire lőni íjjal, de nem szereti.*
- Ha már távolasági fegyver, akkor én maradok a dobótőrömnél. Igazából még sose volt rá igazán szükségem dobófegyverként, de jó volt zárakat kipiszkálni, mikor rá akartunk törni egy-két rejtőző bűnözőre. Meg ugye a bárd és a szigony túl bumfordi néhány dologhoz, mint például a krumplipucolás.
*Ezen elneveti magát, mert elképzeli, ahogy a bárd szélével próbál szerencsétlenkedni egy szem brugonyát tartva. Jobb a tőr az ilyesmire, ha már kés nincs. A lány közben ah jatinccsel küzd, ami nem hagyja magát. Mint egy széltől hányt-vetett, tartókötelékeitől megfosztott vitorla, csapódik, bármit is csinálnak vele. A gyakorlatokról Moy szívesen mesél, de még szívesebben megmutatja, miről is van szó. Egy gyors mozdulattal guggolásba ugrik, majd határozott léptekkel odamegy a Varjúvadászhoz. Megáll, a csizmás lábakkal kis terpeszben a lány dereka mellett és ha az nem menekül el, akkor megfogja a jobb bokáját és a bal mellé teszi, majd ezeket jobb kézzel összefogja. Nagy marka van, a lány bokája pedig nem túl vastag, így sikerülhet a fogás. Baljával pedig a lány nyaka felé nyúl oldalról. A meglepetés a játék része, ezért csak most szólal meg:*
- Ha egyenesen tartod magad, akkor megmutatok egy gyakorlatot, amit nagyon sokszor csináltunk és nagy izomtömeget fejleszt.
*Ha a Varjúvadász megteszi, amire kéri, akkor felemeli a szálkaként megmerevedő testét a nyaknál és a bokáknál fogva, majd a a fejét előrehajtja. Ezután tarkóra emeli a lányt és onnan elkezdi kitolni, majd vissza. Közben figyel, hogy a háta egyenes legyen és hogy erősen szorítsa a Varjúvadászt. Elejteni nem akarja, így előfordulhat, hogy nagyon meg fogja szorongatni. Most elkapja a láz, ami mindig segít neki az edzésben.*
*Moy látja, ahogy a lány elképed a kagyló megkóstolásakor. El is neveti magát, sőt nagyon nagy röhögésben tör ki az aranyos arcocska láttán, amin most talán először lát igazi megdöbbenést. Valami olyat tett meg, amit a lány maga sosem tenne, mert undorodik tőle. Nem tudja, hogy a kíváncsiságán lepődött meg a Varjúvadász vagy azon, hogy őt nem rázta ki a hideg a nyálkás anyagtól, de az az arckifejezés, amit lát rajta, minden pénzt megér. A lány undorát felváltja a jókedv és ő is elneveti magát, majd bolondnak titulálja a férfit. A Medve nem sértődik meg ezen, miért is tenné? Amire a lány gondol, az nem igazi őrületet jelent, hanem csupán annyit, hogy neki nem mindig nem számít, mit szoktak tenni az emberek és mit várnak el. Meg akarta kóstolni a kagylót, amiről a Varjúvadász elmondta, milyen gusztustalan és meg is tette. A nagy kacagásban kicsit akadozva, belenevetve mondja:*
- A bolond medvék kagylót esznek. De jól nem laknak tőle.
*Utána még nevet egy sort, aztán már csak vigyorog. Amilyen unalmas és érdektelen volt a kagyló íze, a lány reakcióját annyira szórakoztatónak találta.
Amikor már a stégen figyeli a vizet, a dudorászásba a lány is bekapcsolódik, csak éppenséggel füttyszóval. Sokan szeretnek fütyörészni és dalolászni, Moy pedig mindig örömmel veszi, ha társra talál ebben. A halászlé fűszereinek emlegetésére a Varjúvadász mesél egy sárga, igen erős őrleményről, amit délen ismert meg. Nosztalgiával beszél róla, ahogy a helyről is. A férfi érdeklődve kérdezi tőle még mindig a víztükröt szemlélve:*
- Mennyi időt töltöttél ott? Látom, nagyon belopta magát a szívedbe a hely.
*Mikor a halat kifogja, a Varjúvadász már fekszik a stégen és könyökölve nézi az aprócska zsákmányt. Utána a szigonyt vizslatja, hallgatva az ismertetést. Nem újdonság neki, elmondja, hogy nyílvesszőből is tud ilyet. Moy is megtoldja még valamivel, egészen közömbös hangon, mivel a kard sosem volt a kedvenc fegyvere.*
- Meg azok a kardok, amiket talá délen is használnak. Voltak onnan utasaink, akinél láttam ilyeneket. Kétélű kardok, de mindkét élük, mint a fűrész. Ők bélfürkésznek hívták, találó név, nem? Na, olyat nem szeretnék sose magamban látni!
*Az íjakról hasonlóan vélekednek. Moy sincs oda értük. Volt már a kezében ilyen és tud is valamennyire lőni íjjal, de nem szereti.*
- Ha már távolasági fegyver, akkor én maradok a dobótőrömnél. Igazából még sose volt rá igazán szükségem dobófegyverként, de jó volt zárakat kipiszkálni, mikor rá akartunk törni egy-két rejtőző bűnözőre. Meg ugye a bárd és a szigony túl bumfordi néhány dologhoz, mint például a krumplipucolás.
*Ezen elneveti magát, mert elképzeli, ahogy a bárd szélével próbál szerencsétlenkedni egy szem brugonyát tartva. Jobb a tőr az ilyesmire, ha már kés nincs. A lány közben ah jatinccsel küzd, ami nem hagyja magát. Mint egy széltől hányt-vetett, tartókötelékeitől megfosztott vitorla, csapódik, bármit is csinálnak vele. A gyakorlatokról Moy szívesen mesél, de még szívesebben megmutatja, miről is van szó. Egy gyors mozdulattal guggolásba ugrik, majd határozott léptekkel odamegy a Varjúvadászhoz. Megáll, a csizmás lábakkal kis terpeszben a lány dereka mellett és ha az nem menekül el, akkor megfogja a jobb bokáját és a bal mellé teszi, majd ezeket jobb kézzel összefogja. Nagy marka van, a lány bokája pedig nem túl vastag, így sikerülhet a fogás. Baljával pedig a lány nyaka felé nyúl oldalról. A meglepetés a játék része, ezért csak most szólal meg:*
- Ha egyenesen tartod magad, akkor megmutatok egy gyakorlatot, amit nagyon sokszor csináltunk és nagy izomtömeget fejleszt.
*Ha a Varjúvadász megteszi, amire kéri, akkor felemeli a szálkaként megmerevedő testét a nyaknál és a bokáknál fogva, majd a a fejét előrehajtja. Ezután tarkóra emeli a lányt és onnan elkezdi kitolni, majd vissza. Közben figyel, hogy a háta egyenes legyen és hogy erősen szorítsa a Varjúvadászt. Elejteni nem akarja, így előfordulhat, hogy nagyon meg fogja szorongatni. Most elkapja a láz, ami mindig segít neki az edzésben.*
909. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 21:46:20
Üzenet elküldve: 2013-12-14 21:46:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka – második felvonás //
*Döbbenettől lószerűvé nyúlik az arca, ahogy a férfi belenyúl a kagyló tartalmába, és ha kissé tétován is, ugyan, de belenyal. Szája tátva marad, és most kissé talán hasonlíthat valamely ostoba bakfisra, kit könnyűszerrel elkápráztat egy délcegebb, vidámabb katona.
Undorodva ráncolódik össze orra, nyelvét utálkozva kinyújtja, a libabőr végig fut karján.*
- Fúj! - *ad hangot gyomra felháborodásának.
Majd undora hangos nevetésbe csap át. Tetszik neki a Medve bátorsága, és belevaló életszemlélete.*
- Bolond vagy! - *közli a férfival hangosan nevetve. Szerencsére a kagyló már a túloldalon csücsül a nádasban, így nem nyílik lehetősége a férfinak újabb kóstolóra.*
*Kényelmesen elhelyezkedik a stégen, és figyeli a Medve ügyködését. A szigony villáit, és a fegyvertartást. Csodás darab, de meg kell állapítania ismét, hogy nem neki való. Mondjuk sokkal inkább, mint a bárd, de ez a fegyver türelmet igényel, és kevésbé rugalmas a mozgáskultúra, mely a forgatásához társul. Nyers erő kell hozzá. Kedveli a nyers erőt. Férfiakon. A Medvében is kedveli.
Tudja, hogy nőkhöz képest ő is erős, ám nem annyira, hogy egy ilyennek hatásosan tudjon küzdeni.
Ettől függetlenül élvezettel figyeli, ahogy a Medve halat próbál becserkészni vele.
Lassan felveszi a dallam ritmusát ő is, és fütyülni kezdi a Medvével. Ez amolyan szokásukká vált, nekik kettőjüknek. Tetszik neki ez a dolog, kevesen fütyürésznek vele.
Érdeklődve hallgatja a Medve elbeszélését a csípős halászléről. Majd megtűzi a sajátjával, hisz történetért történet dukál.*
- Délen fűszereztek egy sárga porral. Alaposan szórják a húsokat vele. Na, az sem semmi, mikor az ember először kóstolja! Ám meg kell hagyni, hiányzik az íze, itt nem lehet kapni.
*Elmerengve nézi a fodrozódó vizet, majd halk sóhaj hagyja el a mellkasát.*
- Jó lenne oda visszamenni - *mondja ki régi vágyát, ahogy lassan hanyatt dől a stégen, két karját tarkója alá fonva. Jobb lábát feltámasztja, bal bokáját pedig jobb térdének dönti, így folytatja a fütyülést a Medve dallamát kísérendő.
Mikor a férfi abba hagyja a dalolást, ő is így tesz a fütyüléssel. Nyilván koncentrál. Ő sem szereti, ha zavarják, miközben valami fontosra kell odafigyelnie.
Érdeklődve könyököl fel, és figyeli a kis halat, amit a férfi levon a szigony hegyéről, és a stég fájának csapkod.
Az utolsó strófa is elhangzik. Csend telepszik rájuk, legalábbis egy darabig. Majd a Medve a szigony hegyét nyújtja felé, és beszélni kezd a hatékonyságáról.
Ajkán széles mosoly terül el, hisz ismeri a kialakítást.*
- Mint a szakállas nyílvesszők. Csúnya sebeket ejtenek. Gyakran marad az ember utána sánta, vagy béna a fél karja. De az biztos, hogy lassú a gyógyulás - *mosolyog, szeme élénken szikrázik.
Nem csak a fegyver látványától, hanem az elképzelt képtől is. Bár, ez szintén nem az ő harcmodora.* - Alattomos jószág. Művészet, de csak az óvatosabbjának. Nincs test a test ellen, nincs izzadság-szag. Egy pontos lövés, és vége…
*A gyakorlatokra visszatérve elmosolyodik. Még mindig hátán fekszik, és két könyökén támaszkodik. Két szeme közé ismét letapad a nedves, rakoncátlan hajtincs. Ingerült mozdulattal tűri füle mögé. Le fogja vágni. Hamarosan. Le fogja vágni!*
- Nem rossz gyakorlat. Én mondjuk jobban szeretem az akrobatikus dolgokat. Az mondjuk biztos, hogy egyszer megnézném, hogy mitől nőttél ilyen nagyra - *mosolyog a férfira, hisz nem lehetett gyenge azaz edzés, ami egy légies gyermekből ekkora melákot varázsolt.*
*Döbbenettől lószerűvé nyúlik az arca, ahogy a férfi belenyúl a kagyló tartalmába, és ha kissé tétován is, ugyan, de belenyal. Szája tátva marad, és most kissé talán hasonlíthat valamely ostoba bakfisra, kit könnyűszerrel elkápráztat egy délcegebb, vidámabb katona.
Undorodva ráncolódik össze orra, nyelvét utálkozva kinyújtja, a libabőr végig fut karján.*
- Fúj! - *ad hangot gyomra felháborodásának.
Majd undora hangos nevetésbe csap át. Tetszik neki a Medve bátorsága, és belevaló életszemlélete.*
- Bolond vagy! - *közli a férfival hangosan nevetve. Szerencsére a kagyló már a túloldalon csücsül a nádasban, így nem nyílik lehetősége a férfinak újabb kóstolóra.*
*Kényelmesen elhelyezkedik a stégen, és figyeli a Medve ügyködését. A szigony villáit, és a fegyvertartást. Csodás darab, de meg kell állapítania ismét, hogy nem neki való. Mondjuk sokkal inkább, mint a bárd, de ez a fegyver türelmet igényel, és kevésbé rugalmas a mozgáskultúra, mely a forgatásához társul. Nyers erő kell hozzá. Kedveli a nyers erőt. Férfiakon. A Medvében is kedveli.
Tudja, hogy nőkhöz képest ő is erős, ám nem annyira, hogy egy ilyennek hatásosan tudjon küzdeni.
Ettől függetlenül élvezettel figyeli, ahogy a Medve halat próbál becserkészni vele.
Lassan felveszi a dallam ritmusát ő is, és fütyülni kezdi a Medvével. Ez amolyan szokásukká vált, nekik kettőjüknek. Tetszik neki ez a dolog, kevesen fütyürésznek vele.
Érdeklődve hallgatja a Medve elbeszélését a csípős halászléről. Majd megtűzi a sajátjával, hisz történetért történet dukál.*
- Délen fűszereztek egy sárga porral. Alaposan szórják a húsokat vele. Na, az sem semmi, mikor az ember először kóstolja! Ám meg kell hagyni, hiányzik az íze, itt nem lehet kapni.
*Elmerengve nézi a fodrozódó vizet, majd halk sóhaj hagyja el a mellkasát.*
- Jó lenne oda visszamenni - *mondja ki régi vágyát, ahogy lassan hanyatt dől a stégen, két karját tarkója alá fonva. Jobb lábát feltámasztja, bal bokáját pedig jobb térdének dönti, így folytatja a fütyülést a Medve dallamát kísérendő.
Mikor a férfi abba hagyja a dalolást, ő is így tesz a fütyüléssel. Nyilván koncentrál. Ő sem szereti, ha zavarják, miközben valami fontosra kell odafigyelnie.
Érdeklődve könyököl fel, és figyeli a kis halat, amit a férfi levon a szigony hegyéről, és a stég fájának csapkod.
Az utolsó strófa is elhangzik. Csend telepszik rájuk, legalábbis egy darabig. Majd a Medve a szigony hegyét nyújtja felé, és beszélni kezd a hatékonyságáról.
Ajkán széles mosoly terül el, hisz ismeri a kialakítást.*
- Mint a szakállas nyílvesszők. Csúnya sebeket ejtenek. Gyakran marad az ember utána sánta, vagy béna a fél karja. De az biztos, hogy lassú a gyógyulás - *mosolyog, szeme élénken szikrázik.
Nem csak a fegyver látványától, hanem az elképzelt képtől is. Bár, ez szintén nem az ő harcmodora.* - Alattomos jószág. Művészet, de csak az óvatosabbjának. Nincs test a test ellen, nincs izzadság-szag. Egy pontos lövés, és vége…
*A gyakorlatokra visszatérve elmosolyodik. Még mindig hátán fekszik, és két könyökén támaszkodik. Két szeme közé ismét letapad a nedves, rakoncátlan hajtincs. Ingerült mozdulattal tűri füle mögé. Le fogja vágni. Hamarosan. Le fogja vágni!*
- Nem rossz gyakorlat. Én mondjuk jobban szeretem az akrobatikus dolgokat. Az mondjuk biztos, hogy egyszer megnézném, hogy mitől nőttél ilyen nagyra - *mosolyog a férfira, hisz nem lehetett gyenge azaz edzés, ami egy légies gyermekből ekkora melákot varázsolt.*
908. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 19:56:32
Üzenet elküldve: 2013-12-14 19:56:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Siklik a hajó a vízen, és egyszerűen megijed. Nem olyan rá jellemző az félés, de most valamiért egy baljós érzés keríti hatalmába. Egyszerűen nem tetszik neki a hajózás. Talán van valami a múltba amiért fél a víztől, vagy csak még nem ismeri, és ezért riad meg ennyire. De feláll, és bár mondják üljön le maradjon nyugton. Nem fogad szót, mert minek is tenné?
Nem távolodtak el még olyan messze a parttól, hogy ne próbáljon meg szárnyai megrezzentésével a Folyópartra visszajutni. Lendületet vesz és szárnyait használva a part felé ugrik. Sajnos a riadalom nagy, így bokáig a vízbe toccsan. Nem zavarja olyan gyorsan fut távol a víztől, ahogyan ritkán szokott közlekedni. Pedig Aerwen igazán sebes tud lenni, ha csak maga természetességében sétál. De így akár egy fehéres folt felvillanásának tűnhet, mely az erdőszéli tisztás fele viszi, és az után az Artheniori erdőt iránt szalad tova. Azon szélsebesen átszaladva pedig Holdudvarra érkezik.
Itt áll meg, és itt vesz csak levegőt, de hogy mitől ijedt meg ennyire azt nem tudja. de valami más utat kell találnia Tündérkert felé.*
- Egyszer úgy is eljutok oda.
*Mondja magának, vagy ígéri, mert ez valami olyasmi akar lenni mégis.*
Nem távolodtak el még olyan messze a parttól, hogy ne próbáljon meg szárnyai megrezzentésével a Folyópartra visszajutni. Lendületet vesz és szárnyait használva a part felé ugrik. Sajnos a riadalom nagy, így bokáig a vízbe toccsan. Nem zavarja olyan gyorsan fut távol a víztől, ahogyan ritkán szokott közlekedni. Pedig Aerwen igazán sebes tud lenni, ha csak maga természetességében sétál. De így akár egy fehéres folt felvillanásának tűnhet, mely az erdőszéli tisztás fele viszi, és az után az Artheniori erdőt iránt szalad tova. Azon szélsebesen átszaladva pedig Holdudvarra érkezik.
Itt áll meg, és itt vesz csak levegőt, de hogy mitől ijedt meg ennyire azt nem tudja. de valami más utat kell találnia Tündérkert felé.*
- Egyszer úgy is eljutok oda.
*Mondja magának, vagy ígéri, mert ez valami olyasmi akar lenni mégis.*
907. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 19:49:53
Üzenet elküldve: 2013-12-14 19:49:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Freya //
* Feltápászkodva hanyagul lesöpri ingéről a rátapadt leveleket, gallyakat és inogás nélkül elindul Freya felé. Persze koncentrál, hogy nehogy megismétlődjön az előbbi hanyatt vágódása, ezért alaposan megnézi hova lép. Hallja ám, hogy nagyon vidám és azt is tudja, hogy ő a mulatság tárgya mégsem szól most vissza, ahhoz már eléggé elfáradt, és egyébként is felesleges volna, a lánnyal vitába bonyolódni. Azon gondolkodik,hogy vajon most gúnyolódik -e rajta, mivel a leírás teljesen rá illik. Közvetlenül előtte áll meg és lenéz rá. Már épp visszaszólna ám a lány egész hihetően tálalja elképzeléseit és még el is hiszi, hogy nem csak port hintenek a szemébe. Kaján mosoly kúszik fel az arcán, ami ízetlenebbre sikerül, mint szeretné.*
- Hibáim vannak, kinek nincsenek? Törvénytelen gazfickó vagyok, kár volna tagadni és akad elég sötét ügyem, mikre nem vagyok büszke. Szóval azt hiszem beletartozom az elhangzott kategóriába. * A mondat végén egészen közel hajol hozzá, majd oldalra billentve fejét kissé végigméri. Elég merész és veszélyes amit csinál, mégis kíváncsi a másik hogyan reagál a közelségére. Nem marad sokáig így könnyedén arrébb húzódzkodik térfelére fagyos, somolygó ábrázattal pillant felé legközelebb, mint egy gonosz manó. Miután Freya belemegy a játékba rögtön visszakapja a másik csizmáját is és, hogy biztosítsa a minimális tapintatosságot még a farkasprém takarót is átadja. Illetve éppen azon gondolkodik, hogy ezt mily módon kivitelezze és miután arra jut, hogy ha az ölébe hajítaná annak a lány nem örülne így mély belső vívódások közepette egyszerűen a vállára teríti. Egy kezén meg tudná számolni talán hányszor volt figyelmes netán kedves, de akkor már nagy szavakkal dobálózunk.*
- Rövidek lesznek... és egyszerűek. Ezt garantálom. * Ingatja fejét, majd hátradőlve hegyezi a fülét. Ő is fáradt már és esélyes, hogy nem ma teszi fel az utolsó kérdését, mert előbb alszik el.*
- Érdekes kérdés. Téged miért zavar? * Kérdezne vissza, de rájön, hogy így nem szabályos a játék és gyorsan összeszedi a gondolatait ezzel kapcsolatban, hogy válaszolhasson.*
- Sok fél-elffel találkoztam már és a legtöbbjüknél sokkal erősebben kiütközött az emberi vér. Nem kedvelem őket. A rövid életük miatt nagyravágyóak, mindent maguknak akarnak, kapzsik és... és ők üldöztek el minket a falunkból. Visszaszorítottak minket egészen az ottani erdőig, ahol aztán végleg meg kellett húznunk magunkat. Azt is ránk akarták gyújtani... De az már nem sikerült. * Hangjából érződik a sértettsége. Habár ennek már több évtizede, számára mégis olyan, mintha tegnap történt volna. Nem óhajtja tovább firtatni a dolgot így rögtön ki is jelenti.*
- Most én jövök. * Keresztbe fonja kezét, hátát pedig a kivágott fatörzsnek dönti. Habozik kissé, de nem azért mert még nem találta ki a kérdést. Alig hallhatóan köhög egyet, majd belekezd.*
- Félsz tőlem? * Nem egészen így gondolta feltenni a kérdést, de mivel gyorsan akarta mondani ilyenre sikerült. Így csak egy egyszerű eldöntendő kérdés, amit nem köteles megmagyarázni, de még mindig van két dobása, ha addig bírják szusszal és nem szenderednek el.*
* Feltápászkodva hanyagul lesöpri ingéről a rátapadt leveleket, gallyakat és inogás nélkül elindul Freya felé. Persze koncentrál, hogy nehogy megismétlődjön az előbbi hanyatt vágódása, ezért alaposan megnézi hova lép. Hallja ám, hogy nagyon vidám és azt is tudja, hogy ő a mulatság tárgya mégsem szól most vissza, ahhoz már eléggé elfáradt, és egyébként is felesleges volna, a lánnyal vitába bonyolódni. Azon gondolkodik,hogy vajon most gúnyolódik -e rajta, mivel a leírás teljesen rá illik. Közvetlenül előtte áll meg és lenéz rá. Már épp visszaszólna ám a lány egész hihetően tálalja elképzeléseit és még el is hiszi, hogy nem csak port hintenek a szemébe. Kaján mosoly kúszik fel az arcán, ami ízetlenebbre sikerül, mint szeretné.*
- Hibáim vannak, kinek nincsenek? Törvénytelen gazfickó vagyok, kár volna tagadni és akad elég sötét ügyem, mikre nem vagyok büszke. Szóval azt hiszem beletartozom az elhangzott kategóriába. * A mondat végén egészen közel hajol hozzá, majd oldalra billentve fejét kissé végigméri. Elég merész és veszélyes amit csinál, mégis kíváncsi a másik hogyan reagál a közelségére. Nem marad sokáig így könnyedén arrébb húzódzkodik térfelére fagyos, somolygó ábrázattal pillant felé legközelebb, mint egy gonosz manó. Miután Freya belemegy a játékba rögtön visszakapja a másik csizmáját is és, hogy biztosítsa a minimális tapintatosságot még a farkasprém takarót is átadja. Illetve éppen azon gondolkodik, hogy ezt mily módon kivitelezze és miután arra jut, hogy ha az ölébe hajítaná annak a lány nem örülne így mély belső vívódások közepette egyszerűen a vállára teríti. Egy kezén meg tudná számolni talán hányszor volt figyelmes netán kedves, de akkor már nagy szavakkal dobálózunk.*
- Rövidek lesznek... és egyszerűek. Ezt garantálom. * Ingatja fejét, majd hátradőlve hegyezi a fülét. Ő is fáradt már és esélyes, hogy nem ma teszi fel az utolsó kérdését, mert előbb alszik el.*
- Érdekes kérdés. Téged miért zavar? * Kérdezne vissza, de rájön, hogy így nem szabályos a játék és gyorsan összeszedi a gondolatait ezzel kapcsolatban, hogy válaszolhasson.*
- Sok fél-elffel találkoztam már és a legtöbbjüknél sokkal erősebben kiütközött az emberi vér. Nem kedvelem őket. A rövid életük miatt nagyravágyóak, mindent maguknak akarnak, kapzsik és... és ők üldöztek el minket a falunkból. Visszaszorítottak minket egészen az ottani erdőig, ahol aztán végleg meg kellett húznunk magunkat. Azt is ránk akarták gyújtani... De az már nem sikerült. * Hangjából érződik a sértettsége. Habár ennek már több évtizede, számára mégis olyan, mintha tegnap történt volna. Nem óhajtja tovább firtatni a dolgot így rögtön ki is jelenti.*
- Most én jövök. * Keresztbe fonja kezét, hátát pedig a kivágott fatörzsnek dönti. Habozik kissé, de nem azért mert még nem találta ki a kérdést. Alig hallhatóan köhög egyet, majd belekezd.*
- Félsz tőlem? * Nem egészen így gondolta feltenni a kérdést, de mivel gyorsan akarta mondani ilyenre sikerült. Így csak egy egyszerű eldöntendő kérdés, amit nem köteles megmagyarázni, de még mindig van két dobása, ha addig bírják szusszal és nem szenderednek el.*
906. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 13:34:43
Üzenet elküldve: 2013-12-14 13:34:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Egyelőre kíváncsian nézelődik, és folyton mozdul hol ide, hol oda. Gyakorta egy nagyobb lendülettel a levegőbe szökken, és úgy éri el az újonnan kiszemelt célját. Egyik virágtól a másikig ér. Ajka szüntelenül mosolyog, ahogy szemében a kíváncsiság kék szikrái csillannak meg hevesen. Nyakában a kék medálos lánca alig bírja tartani az iramot e viharos természetű tündér leánnyal. Nem is lenne csoda, ha egyszer úgy döntene, inkább elszakad a lánca, csakhogy két pillanatnyi gyors zuhanás után végre nyugalomra leljen. De a lánc nem szakad el, a kis tündér lány erre nagyon is vigyázz. Azt mondjuk, nem tudja miért fontos a medál, de valamiért az számára. Aztán lám csoda történik, a kislány megáll, és áhítattal telve néz körbe.
Persze a mozdulatlanság kínosan érzékeny burka hamar felhasad, halk csilingelő kacaja a széllel versenybe kelve indul el ismét a lány. Megint egyik pontból a másikba siet, megnézni mindent mit lehet. Szívesen álomra hajtaná itt a fejét, csak hát nem álmos, így körbe és körbe járja ismét a folyópartot. Láthatóan örömét leli, hogy itt töltötte az idejét.*
Persze a mozdulatlanság kínosan érzékeny burka hamar felhasad, halk csilingelő kacaja a széllel versenybe kelve indul el ismét a lány. Megint egyik pontból a másikba siet, megnézni mindent mit lehet. Szívesen álomra hajtaná itt a fejét, csak hát nem álmos, így körbe és körbe járja ismét a folyópartot. Láthatóan örömét leli, hogy itt töltötte az idejét.*
905. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-14 09:08:21
Üzenet elküldve: 2013-12-14 09:08:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Hadrian //
*Természetesen nem mulasztja el kinevetni Hadriant, mikor szegény "padlót fog", s jót mosolyog nem létező, de odaképzelt bajsza alatt, ahogy egy teljesen más irányba kezd el beszélni. Felháborodik a szavain.*
- Fúj, dehogy! *borzong meg a lány, valószínűleg ezzel a kijelentésével látatlanban is vérig sértve az artheniori közösség egy jelentős részét.* Nem az eseteim. Szeretem, ha egy fickó tökéletlen, ha vannak hibái, és ismeri az élet kiskapuit. Nem azt mondom, hogy törvénytelen gazfickó, inkább csak ravasz, és legyen benne valami sötét, amire nem büszke. S persze legyen annyira edzett, hogy tudjak rajta mit tapogatni... *Szünet nélküli fecsegésének az a vége, hogy megint több információt oszt meg a kelleténél, sőt, ahogy azt is sikerül elpletykálnia, hogy mit fogdosna elképzelt álomideálján, újfent elpirul, s inkább magába tömi a vacsorája maradékát.
Elnézegeti a férfi bajlódását a csatokkal, s már épp felajánlaná, hogy segít, azonban elkésik vele. Sebaj, amúgy is nehezére esne már felkelni, az álmosság egyre jobban szédíti, sötét fellegként borul az elméjére, tompítja a reflexeit, lassítja a gondolkodását, s egyre gyakrabban kell megdörgölnie a szemeit.*
- Ugyan, milyen térfél? Nincs itt semmi... *trillázza behízelgő, engesztelő hangon, maga mögött hagyván az eltörölt határvonalat.
Még jó, hogy Hadrian újból elfordul, mert így nem kell látnia Freya felfújt hörcsög-pofiját, és azt, ahogyan duzzogva nyelvet ölt rá. Konstatálja a női praktikák csődjét, azonban nem vonul vissza a helyére, inkább elkezdi birizgálni az elf haját.*
- Foga? Kinek a foga? *kíváncsiskodik. Ha teljesen éber lenne, összerakná, hogy Hadrian a fogadással kapcsolatban akart valamit, most viszont hüvelykujja körmével megkocogtatja a fogát, hátha nem stimmel vele valami. Fáradtság - első szint.*
- Köszönöm! *megörül a visszakapott holmiknak. Átveszi a köpenyt és az egyik csizmáját, utóbbit a lábára húzza, előbbibe sietősen belebugyolálja magát, viszont amint a másik csizmáért nyúlna, Hadrian elhúzza előle. Gyanakvón összevonja a szemöldökét, míg a feltételeket hallgatja, ellenben semmi trükköt nem lát a játékban azon kívül, hogy elég furcsa családi szokás.*
- Jó, de álmos vagyok, szóval legyenek rövid kérdések. Egy kérdés álljon maximum öt szóból. Mint a "Mi a neve a kedvenc költődnek?". Ez egy, kettő, négy... Várjunk, valamit kihagytam... *Elmélázgat. Az persze nem esik le neki, hogy a példája rögtön nem öt, hanem hat szóból áll. Fáradtság - második szint.*
- Mindegy, hagyjuk. Jól van, én kezdem *ragadja magához a nyitást. Orrig beburkolózik a köpenyébe, majd egyszerűen eldől az elf mellett, hagyván kettejük között egy mocorgásnyi teret, s az oldalán fekve, Hadrian felé fordulva kezd el agyalni azon, mit kérdezzen.*
- Bármilyen kérdést feltehetek, ami rád irányul, ugye? S ha a tieidre őszintén válaszoltam, megkapom a másik csizmám, ugye? *tisztázza a feltételeket, nehogy már rögtön az elején valami butaságot kérdezzen. Nem mintha nem tudna vígan elaludni a hiányzó csizma nélkül, de őszintén szólva régóta fúrja valami az oldalát, és ez a játék remek lehetőség rá, hogy megkérdezze. A maradék kettőnél meg majd improvizál valamit...*
- V-várj, ezek még nem kérdések voltak! *szögezi le sietősen, türelmetlenül.* Az első kérdésem az, hogy miért nem zavar téged a félvérségem? *Talán nem sikerült a legjobban megfogalmaznia, de jelenlegi állapotában az is meglepő, hogy ilyeneken jár az agya. Nem mintha azt várta volna, hogy Hadrian körberöhögi hegyes fülei láttán, de az este folyamán még egy erre irányuló beszólást, egy megvető pillantást sem kapott, ami Freya számára kérdésre ad okot, hiszen a tisztavérűektől nem ezt szokta meg.*
A hozzászólás írója (Freya Mortensen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.14 09:12:04
*Természetesen nem mulasztja el kinevetni Hadriant, mikor szegény "padlót fog", s jót mosolyog nem létező, de odaképzelt bajsza alatt, ahogy egy teljesen más irányba kezd el beszélni. Felháborodik a szavain.*
- Fúj, dehogy! *borzong meg a lány, valószínűleg ezzel a kijelentésével látatlanban is vérig sértve az artheniori közösség egy jelentős részét.* Nem az eseteim. Szeretem, ha egy fickó tökéletlen, ha vannak hibái, és ismeri az élet kiskapuit. Nem azt mondom, hogy törvénytelen gazfickó, inkább csak ravasz, és legyen benne valami sötét, amire nem büszke. S persze legyen annyira edzett, hogy tudjak rajta mit tapogatni... *Szünet nélküli fecsegésének az a vége, hogy megint több információt oszt meg a kelleténél, sőt, ahogy azt is sikerül elpletykálnia, hogy mit fogdosna elképzelt álomideálján, újfent elpirul, s inkább magába tömi a vacsorája maradékát.
Elnézegeti a férfi bajlódását a csatokkal, s már épp felajánlaná, hogy segít, azonban elkésik vele. Sebaj, amúgy is nehezére esne már felkelni, az álmosság egyre jobban szédíti, sötét fellegként borul az elméjére, tompítja a reflexeit, lassítja a gondolkodását, s egyre gyakrabban kell megdörgölnie a szemeit.*
- Ugyan, milyen térfél? Nincs itt semmi... *trillázza behízelgő, engesztelő hangon, maga mögött hagyván az eltörölt határvonalat.
Még jó, hogy Hadrian újból elfordul, mert így nem kell látnia Freya felfújt hörcsög-pofiját, és azt, ahogyan duzzogva nyelvet ölt rá. Konstatálja a női praktikák csődjét, azonban nem vonul vissza a helyére, inkább elkezdi birizgálni az elf haját.*
- Foga? Kinek a foga? *kíváncsiskodik. Ha teljesen éber lenne, összerakná, hogy Hadrian a fogadással kapcsolatban akart valamit, most viszont hüvelykujja körmével megkocogtatja a fogát, hátha nem stimmel vele valami. Fáradtság - első szint.*
- Köszönöm! *megörül a visszakapott holmiknak. Átveszi a köpenyt és az egyik csizmáját, utóbbit a lábára húzza, előbbibe sietősen belebugyolálja magát, viszont amint a másik csizmáért nyúlna, Hadrian elhúzza előle. Gyanakvón összevonja a szemöldökét, míg a feltételeket hallgatja, ellenben semmi trükköt nem lát a játékban azon kívül, hogy elég furcsa családi szokás.*
- Jó, de álmos vagyok, szóval legyenek rövid kérdések. Egy kérdés álljon maximum öt szóból. Mint a "Mi a neve a kedvenc költődnek?". Ez egy, kettő, négy... Várjunk, valamit kihagytam... *Elmélázgat. Az persze nem esik le neki, hogy a példája rögtön nem öt, hanem hat szóból áll. Fáradtság - második szint.*
- Mindegy, hagyjuk. Jól van, én kezdem *ragadja magához a nyitást. Orrig beburkolózik a köpenyébe, majd egyszerűen eldől az elf mellett, hagyván kettejük között egy mocorgásnyi teret, s az oldalán fekve, Hadrian felé fordulva kezd el agyalni azon, mit kérdezzen.*
- Bármilyen kérdést feltehetek, ami rád irányul, ugye? S ha a tieidre őszintén válaszoltam, megkapom a másik csizmám, ugye? *tisztázza a feltételeket, nehogy már rögtön az elején valami butaságot kérdezzen. Nem mintha nem tudna vígan elaludni a hiányzó csizma nélkül, de őszintén szólva régóta fúrja valami az oldalát, és ez a játék remek lehetőség rá, hogy megkérdezze. A maradék kettőnél meg majd improvizál valamit...*
- V-várj, ezek még nem kérdések voltak! *szögezi le sietősen, türelmetlenül.* Az első kérdésem az, hogy miért nem zavar téged a félvérségem? *Talán nem sikerült a legjobban megfogalmaznia, de jelenlegi állapotában az is meglepő, hogy ilyeneken jár az agya. Nem mintha azt várta volna, hogy Hadrian körberöhögi hegyes fülei láttán, de az este folyamán még egy erre irányuló beszólást, egy megvető pillantást sem kapott, ami Freya számára kérdésre ad okot, hiszen a tisztavérűektől nem ezt szokta meg.*
A hozzászólás írója (Freya Mortensen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.14 09:12:04
904. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-13 20:07:08
Üzenet elküldve: 2013-12-13 20:07:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Freya //
* Egy darabka bezsírozott nyúlbőrrel törölgeti, majd alaposan szemrevételezi fegyverét. Úgy tesz mintha teljesen lefoglalná a dolog, mégis kíváncsian pillant hátra a válla fölött, jelezvén, hogy várja a mondat befejezését, de mindhiába. Az égre emeli tekintetét, oly ábrázattal, mintha fohászkodna, már csak a tenyerét kellene összeérintenie. Emlékei szerint legutóbb amikor egy hölggyel iszogatott, arra egészen más hatással volt az alkohol. Kedvező hatás volt Drian szerint legalább is, ami Freyánál nem mutatkozik. Drian nagyjából józannak mondható, de csupán azért mert az itóka majd' felét Freya hörpintette le.*
- Akkor én meg selymes hajú úri kis asszonyka vagyok. * Mondja, de nem is tudja igazából kinek és felállva a málhájáért igyekszik, de közben elszédül és meg kell támaszkodnia egy fa kiálló göcsörtös ágában. Az ág azonban nem bírja a hirtelen rá nehezedő súlyt és hangos reccsenéssel megadja magát. Az elf puffanva hanyatt vágódik a földön.*
- Ó- ó... padlót fogtam. * Különös érzéke van hozzá, hogy közölje a nyilvánvalót, s ha már úgy is ilyen kényelmes pozitúrába került, hát marad is egy darabig. A könyökére támaszkodik s vissza akar vágni a lánynak, csak hogy teljesen más felé fordul és az erdő sötét, ártatlan fáinak osztja a revansot.*
- Ohó.. Szebb látvány. Biztos vékony üvegből fújt kis lovagpalánták, egy csepp izom nélkül.. Kiket még a szél is... * Gunyoros mosollyal az arcán és dühödten hajítja el a kezében maradt faágat. Nagy nehezen előveszi a málhából a farkas prém köpönyegét. Illetve próbálja, mert ez eltart egy darabon, ugyanis a csatokkal megint csak nem boldogul, de aztán végül is inkább kirántja belőle, a cókmók pedig a földre esik. Drian duzzogva arrébb rúgja, majd saját térfelén belül kényelmesen elhelyezkedve a lefekvéshez kezd készülődni. Alaposan betakargatja magát, még a lába sem lóg ki alóla. Lesöpri a prémet és direkt úgy fordul, hogy ne lássa a másikat. Próbálja kényelmesebbé tenni maga alatt a földet, arrébb hajítja a talált gallyakat, köveket, kiszedi az ingébe tapadt bogáncsok java részét majd lehunyja a szemét. Egy kis idő múlva motoszkálást hall, majd saját nevét, ráadásul becézve. Ezek szerint jól hallotta még a tisztásnál is. Nem szól semmit, a szeme sem rebben. Egy ember hívta csak így: megboldogult bátyja, az egyetlen volt aki igazán közel állt hozzá. Másodszorra is hallja a megszólítást és most fél szemmel, észrevétlenül balra pillant, s látja, hogy Freya éppen eltörli a közéjük húzott csíkot. Gyorsan lecsukja a szemét és visszafordul.*
- A-a azt hiszem nem tehetek semmit, hisz az én térfelemen vannak. * Mondja tarkóra tett kézzel, de közben érzi, hogy közelebb csusszan hozzá a lány. Nem válaszol neki, s megfogadja, hogy ma már nem is fog, de még ránézni sem. Hangja azonban másként cseng, mi miatt mégis kénytelen a sötétszőke lányra nézni.*
- Azon nem is csodálkozom, hiszen rettentő hideg van. * Válaszolja kurtán és újból lehunyva szemét elfordul, még jobban magára húzza a takaróként funkcionáló köpenyt úgy, hogy csak hollófekete kobakja látszódik ki. Apró csend következik, Hadrian pedig forgolódni kezd. Egy gondolat, mint a megvakarhatatlan viszketés nem hagyja nyugodni. Az együttérzés,megértés,kedvesség mint olyan nem létező fogalmak az elf szótárában. Számára ezek jelentésüktől megfosztott szavak. A szokatlan csend miatt ismét megfordulni kényszerül, azonban Freya közelebb van hozzá, mint azt gondolta, ráadásul valami furát tervez, mert felé nyúl. Vizes fekete tincseivel kezd játszani. Drian nem is ezen lepődik meg, hanem azon, hogy engedi neki.Mindeközben a másik arcát fürkészi és arra a következtetésre jut, hogy az érintés egészen mást jelent a lány számára, mint neki. Mondani akar valamit, de nyelve hirtelen szárazon tapad szájpadlására, minek következtében hangja kissé ércessé válik.*
- Freya. Ha... Ha holnap vége a foga... * Oldalra fordulván bal kezére támaszkodik és közben visszanyújtja a köpenyt és az egyik csizmát is. De csak az egyiket.*
- Áh semmi. Felejtsd el. Ez pedig... * Felemeli a csizmát mintha ezt is oda akarná adni, azonban elhúzza, ha Freya érte nyúl.*
- Emlékszel? Mesélted, hogy a testvéreiddel régen a csillagokat nézve aludtatok a szabad ég alatt. Nos, nekünk más szokásunk volt. Egy játékunk. A szabályai egyszerűek: Te is és én is felváltva feltehetünk három kérdést egymásnak, amikre őszintén kell válaszolni. Na? Mit szólsz? * A játék csak pallérozott elméjének kitalációja, de egész jó ürügy arra, hogy kiderítse mire is kíváncsi.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.13 20:15:30, a következő indokkal:
Kérésre
* Egy darabka bezsírozott nyúlbőrrel törölgeti, majd alaposan szemrevételezi fegyverét. Úgy tesz mintha teljesen lefoglalná a dolog, mégis kíváncsian pillant hátra a válla fölött, jelezvén, hogy várja a mondat befejezését, de mindhiába. Az égre emeli tekintetét, oly ábrázattal, mintha fohászkodna, már csak a tenyerét kellene összeérintenie. Emlékei szerint legutóbb amikor egy hölggyel iszogatott, arra egészen más hatással volt az alkohol. Kedvező hatás volt Drian szerint legalább is, ami Freyánál nem mutatkozik. Drian nagyjából józannak mondható, de csupán azért mert az itóka majd' felét Freya hörpintette le.*
- Akkor én meg selymes hajú úri kis asszonyka vagyok. * Mondja, de nem is tudja igazából kinek és felállva a málhájáért igyekszik, de közben elszédül és meg kell támaszkodnia egy fa kiálló göcsörtös ágában. Az ág azonban nem bírja a hirtelen rá nehezedő súlyt és hangos reccsenéssel megadja magát. Az elf puffanva hanyatt vágódik a földön.*
- Ó- ó... padlót fogtam. * Különös érzéke van hozzá, hogy közölje a nyilvánvalót, s ha már úgy is ilyen kényelmes pozitúrába került, hát marad is egy darabig. A könyökére támaszkodik s vissza akar vágni a lánynak, csak hogy teljesen más felé fordul és az erdő sötét, ártatlan fáinak osztja a revansot.*
- Ohó.. Szebb látvány. Biztos vékony üvegből fújt kis lovagpalánták, egy csepp izom nélkül.. Kiket még a szél is... * Gunyoros mosollyal az arcán és dühödten hajítja el a kezében maradt faágat. Nagy nehezen előveszi a málhából a farkas prém köpönyegét. Illetve próbálja, mert ez eltart egy darabon, ugyanis a csatokkal megint csak nem boldogul, de aztán végül is inkább kirántja belőle, a cókmók pedig a földre esik. Drian duzzogva arrébb rúgja, majd saját térfelén belül kényelmesen elhelyezkedve a lefekvéshez kezd készülődni. Alaposan betakargatja magát, még a lába sem lóg ki alóla. Lesöpri a prémet és direkt úgy fordul, hogy ne lássa a másikat. Próbálja kényelmesebbé tenni maga alatt a földet, arrébb hajítja a talált gallyakat, köveket, kiszedi az ingébe tapadt bogáncsok java részét majd lehunyja a szemét. Egy kis idő múlva motoszkálást hall, majd saját nevét, ráadásul becézve. Ezek szerint jól hallotta még a tisztásnál is. Nem szól semmit, a szeme sem rebben. Egy ember hívta csak így: megboldogult bátyja, az egyetlen volt aki igazán közel állt hozzá. Másodszorra is hallja a megszólítást és most fél szemmel, észrevétlenül balra pillant, s látja, hogy Freya éppen eltörli a közéjük húzott csíkot. Gyorsan lecsukja a szemét és visszafordul.*
- A-a azt hiszem nem tehetek semmit, hisz az én térfelemen vannak. * Mondja tarkóra tett kézzel, de közben érzi, hogy közelebb csusszan hozzá a lány. Nem válaszol neki, s megfogadja, hogy ma már nem is fog, de még ránézni sem. Hangja azonban másként cseng, mi miatt mégis kénytelen a sötétszőke lányra nézni.*
- Azon nem is csodálkozom, hiszen rettentő hideg van. * Válaszolja kurtán és újból lehunyva szemét elfordul, még jobban magára húzza a takaróként funkcionáló köpenyt úgy, hogy csak hollófekete kobakja látszódik ki. Apró csend következik, Hadrian pedig forgolódni kezd. Egy gondolat, mint a megvakarhatatlan viszketés nem hagyja nyugodni. Az együttérzés,megértés,kedvesség mint olyan nem létező fogalmak az elf szótárában. Számára ezek jelentésüktől megfosztott szavak. A szokatlan csend miatt ismét megfordulni kényszerül, azonban Freya közelebb van hozzá, mint azt gondolta, ráadásul valami furát tervez, mert felé nyúl. Vizes fekete tincseivel kezd játszani. Drian nem is ezen lepődik meg, hanem azon, hogy engedi neki.Mindeközben a másik arcát fürkészi és arra a következtetésre jut, hogy az érintés egészen mást jelent a lány számára, mint neki. Mondani akar valamit, de nyelve hirtelen szárazon tapad szájpadlására, minek következtében hangja kissé ércessé válik.*
- Freya. Ha... Ha holnap vége a foga... * Oldalra fordulván bal kezére támaszkodik és közben visszanyújtja a köpenyt és az egyik csizmát is. De csak az egyiket.*
- Áh semmi. Felejtsd el. Ez pedig... * Felemeli a csizmát mintha ezt is oda akarná adni, azonban elhúzza, ha Freya érte nyúl.*
- Emlékszel? Mesélted, hogy a testvéreiddel régen a csillagokat nézve aludtatok a szabad ég alatt. Nos, nekünk más szokásunk volt. Egy játékunk. A szabályai egyszerűek: Te is és én is felváltva feltehetünk három kérdést egymásnak, amikre őszintén kell válaszolni. Na? Mit szólsz? * A játék csak pallérozott elméjének kitalációja, de egész jó ürügy arra, hogy kiderítse mire is kíváncsi.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.13 20:15:30, a következő indokkal:
Kérésre
903. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-13 10:31:21
Üzenet elküldve: 2013-12-13 10:31:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 199
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 199
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
*Drayen kényelmes tempóban sétálva éri el a folyópart meredek falát, örömmel veszi tudomásul, hogy valóban nagyon gyönyörű látványt nyújt. Habár jól látszik, hogy itt rengeteg ember megfordul, mégis megvan még az a természetesség érzete.*
~Valóban szép vidék ez, csak kár, hogy ilyen sűrűn járnak errefelé!~
*gondolja, miközben a folyópart mentén sétál.*
~Valóban szép vidék ez, csak kár, hogy ilyen sűrűn járnak errefelé!~
*gondolja, miközben a folyópart mentén sétál.*
902. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-12 23:11:22
Üzenet elküldve: 2013-12-12 23:11:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Hadrian //
*Egyébként sem egy nagy ivó, de legközelebb komolyan veszi mások figyelmeztetését a megkóstolt itókával kapcsolatban. Példának okán, ha Hadrian azt mondja, hogy erős, akkor az minden további nélkül erős - de nem, mert Freyában tombol a bizonyítási vágy, s ezért minden ostobaságba belemegy, amivel az erejét és nagyságát fitogtathatja.*
- Én aztán nem! Józan vagyok, mint a... *Hirtelen egyetlen hasonlatot sem talál, amivel méltóképpen befejezhetné a mondatot, így rövid töprengés után csak simán lezárja valahogy.* Józan vagyok, és kész!
*Vitatkozni nem érdemes vele, mert a végén megint kitalál valami világuralomra törő tervet, egy napra pedig bőven elég egy. Hadrian ötletére azonban felderül az arca, s vidáman elmosolyodik.*
- Hah, micsoda ötlet! Micsoda ötlet! *kiabál a menekülő elf után. Örül, hogy végre lecserélhetik a kislányt meg a kócost valami hozzá méltóbb becenévre. Az úrnő még nem tökéletes, de kezdetnek megteszi.
Ahogy Hadrian - pontosítsunk, a hanyagul felöltözött Hadrian közelebb merészkedik hozzá, úgy Freya ültében távolodik, már amennyire oldalra tud dőlni úgy, hogy ne boruljon el, mint egy zsák krumpli. A férfi szavai újfent vörösre festik az arcát, pironkodva kap a köpenye után, hogy visszaszerezze, amit az előbb könnyelműen hozzávágott.*
- Igenis láttam már, csak az százszor szebb látvány volt! *Ami persze nem igaz, de visszavágásnak még elmegy, s azt már Hadrianra bízza, mennyire veszi magára a lány szavait.
Kivételesen azonban nem sértődik meg, mikor az elf Freya egyre hiányosabb öltözetét említi. Be kell látnia, hogy a csizmái és a köpenye nélkül tényleg hűvös van, nincs hova bújnia, csak a tűzhöz, az viszont fájdalmas ölelés lenne. Míg próbál kieszelni valami okosságot, hogyan szerezhetné vissza a holmijait úgy, hogy nem sérül meg közben a büszkesége, hallgatja a fenőkövön súrlódó penge dallamát.*
- Fel tudom emelni, akár itt és most, bármikor! *szájal, mint mindig, büszkesége azonban soványabb, hangja sem olyan erőteljes, és kizárt, hogy felkelne kényelmes fekvéséből csak azért, hogy csatabárdokat emelgessen. Ellenben az "illem", mármint a kicsorbult világnézetében értendő illem úgy kívánta, hogy visszavágjon valamivel.*
- Jó, holnap is jó... *egyezik bele végül, mintha csak Hadrian álmossága miatt nem ugrana azon nyomban, hogy bebizonyítsa, milyen erős. Attól nem fél, hogy fel tudja-e emelni a bárdot, ellenben hiába az íjászattal magára szedett karizom, nem valószínű, hogy bárkire is fenyegetést jelentene egy épp hogy elbírt fegyvert szorongatva - esetleg önmagára, ha a folyó mellett egyensúlyát veszti.
Csak most szembesül vele, hogy az elf tényleg aludni készül úgy, hogy a lány által húzott határvonal mögött őrzi a cókmókjait. Freya nyugtalanul mocorog a hátsófelén, még mindig nem tudja, hogyan tudná úgy megcsavarni ezt a helyzetet, hogy ne ő legyen az, aki kér, hanem a férfinak álljon érdekében visszaadni legalább a csizmáit. Végül egy egészen meredek megoldást választ, s mámoros elméjének engedve a női praktikákhoz folyamodik - elfelejtvén azt az aprócska tényt, hogy ebben is épp oly amatőr, mint a főzésben.*
- Driiiaan... *nyávogja folyamatosan, arasznyi távokban az elf felé csusszanva, míg el nem éri a homokba rajzolt vonalat, amit szégyenlős mozdulatokkal törlésre, elsimításra ítél.*
- Driiiaan... *folytatja ugyanabban a tónusban, szempilláit rebegtetve, véglegesen elkenvén tenyerével a csíkot, mintha ott sem lett volna soha. Amint ezzel végzett, leporolja a tenyerét, s két kezét a férfi felé nyújtja.* Visszakaphatom a csizmáim?
*Kérdése ezúttal teljesen emberi - leszámítva, hogy félvér -, nem nyávog, nem duzzog, nem parancsolgat, csak makacsul nyújtózik a kiszemelt lábbelik felé, s közben aranyosan rebegteti a szempilláit, ahogy a minap úri lányoktól látta a főtéren, természetesen a maga bugyuta verziójában.*
- Fázom *teszi hozzá magyarázatként, jelezvén, nem azért van szüksége a csizmára, hogy újra Hadrianhoz vágja, hanem mert a köpeny alatti öltözéke enyhén szólva is lenge egy szabad ég alatt töltött éjszakához. Ha kicsivel kisebb önbizalommal és büszkeséggel áldották volna meg a teremtők, valószínűleg mást is kérne, most azonban nincs annyira pimasz, hogy lenyávogja a jó melegnek tűnő, prémes köpenyt az elfről. Inkább kérése eredményétől függetlenül még közelebb csusszan, át a már eltörölt határvonalon, és ezúttal azért nyúl, hogy öt ujjával az ébenfekete fürtöket érintse. Két ujja közé csippent egy tincset, s végigsimítja az ujjbegyei között, kipréselvén belőle pár kövér vízcseppet.*
- Milyen hosszú! *állapítja meg, azon gondolkodván, vetekszik-e apja és nagybátyja méretével. Arra jut, hogy nem, így egy merész mozdulattal megpaskolja az elf fejét, ha sikerül.*
- Jó fiú, jó fiú! *dicséri még akkor is, ha ruhája visszaadását a férfi feltételekhez köti. Ez talán a korábbi beszélgetésükre válasz, amikor is nem tudott semmit vigasztalót mondani.*
*Egyébként sem egy nagy ivó, de legközelebb komolyan veszi mások figyelmeztetését a megkóstolt itókával kapcsolatban. Példának okán, ha Hadrian azt mondja, hogy erős, akkor az minden további nélkül erős - de nem, mert Freyában tombol a bizonyítási vágy, s ezért minden ostobaságba belemegy, amivel az erejét és nagyságát fitogtathatja.*
- Én aztán nem! Józan vagyok, mint a... *Hirtelen egyetlen hasonlatot sem talál, amivel méltóképpen befejezhetné a mondatot, így rövid töprengés után csak simán lezárja valahogy.* Józan vagyok, és kész!
*Vitatkozni nem érdemes vele, mert a végén megint kitalál valami világuralomra törő tervet, egy napra pedig bőven elég egy. Hadrian ötletére azonban felderül az arca, s vidáman elmosolyodik.*
- Hah, micsoda ötlet! Micsoda ötlet! *kiabál a menekülő elf után. Örül, hogy végre lecserélhetik a kislányt meg a kócost valami hozzá méltóbb becenévre. Az úrnő még nem tökéletes, de kezdetnek megteszi.
Ahogy Hadrian - pontosítsunk, a hanyagul felöltözött Hadrian közelebb merészkedik hozzá, úgy Freya ültében távolodik, már amennyire oldalra tud dőlni úgy, hogy ne boruljon el, mint egy zsák krumpli. A férfi szavai újfent vörösre festik az arcát, pironkodva kap a köpenye után, hogy visszaszerezze, amit az előbb könnyelműen hozzávágott.*
- Igenis láttam már, csak az százszor szebb látvány volt! *Ami persze nem igaz, de visszavágásnak még elmegy, s azt már Hadrianra bízza, mennyire veszi magára a lány szavait.
Kivételesen azonban nem sértődik meg, mikor az elf Freya egyre hiányosabb öltözetét említi. Be kell látnia, hogy a csizmái és a köpenye nélkül tényleg hűvös van, nincs hova bújnia, csak a tűzhöz, az viszont fájdalmas ölelés lenne. Míg próbál kieszelni valami okosságot, hogyan szerezhetné vissza a holmijait úgy, hogy nem sérül meg közben a büszkesége, hallgatja a fenőkövön súrlódó penge dallamát.*
- Fel tudom emelni, akár itt és most, bármikor! *szájal, mint mindig, büszkesége azonban soványabb, hangja sem olyan erőteljes, és kizárt, hogy felkelne kényelmes fekvéséből csak azért, hogy csatabárdokat emelgessen. Ellenben az "illem", mármint a kicsorbult világnézetében értendő illem úgy kívánta, hogy visszavágjon valamivel.*
- Jó, holnap is jó... *egyezik bele végül, mintha csak Hadrian álmossága miatt nem ugrana azon nyomban, hogy bebizonyítsa, milyen erős. Attól nem fél, hogy fel tudja-e emelni a bárdot, ellenben hiába az íjászattal magára szedett karizom, nem valószínű, hogy bárkire is fenyegetést jelentene egy épp hogy elbírt fegyvert szorongatva - esetleg önmagára, ha a folyó mellett egyensúlyát veszti.
Csak most szembesül vele, hogy az elf tényleg aludni készül úgy, hogy a lány által húzott határvonal mögött őrzi a cókmókjait. Freya nyugtalanul mocorog a hátsófelén, még mindig nem tudja, hogyan tudná úgy megcsavarni ezt a helyzetet, hogy ne ő legyen az, aki kér, hanem a férfinak álljon érdekében visszaadni legalább a csizmáit. Végül egy egészen meredek megoldást választ, s mámoros elméjének engedve a női praktikákhoz folyamodik - elfelejtvén azt az aprócska tényt, hogy ebben is épp oly amatőr, mint a főzésben.*
- Driiiaan... *nyávogja folyamatosan, arasznyi távokban az elf felé csusszanva, míg el nem éri a homokba rajzolt vonalat, amit szégyenlős mozdulatokkal törlésre, elsimításra ítél.*
- Driiiaan... *folytatja ugyanabban a tónusban, szempilláit rebegtetve, véglegesen elkenvén tenyerével a csíkot, mintha ott sem lett volna soha. Amint ezzel végzett, leporolja a tenyerét, s két kezét a férfi felé nyújtja.* Visszakaphatom a csizmáim?
*Kérdése ezúttal teljesen emberi - leszámítva, hogy félvér -, nem nyávog, nem duzzog, nem parancsolgat, csak makacsul nyújtózik a kiszemelt lábbelik felé, s közben aranyosan rebegteti a szempilláit, ahogy a minap úri lányoktól látta a főtéren, természetesen a maga bugyuta verziójában.*
- Fázom *teszi hozzá magyarázatként, jelezvén, nem azért van szüksége a csizmára, hogy újra Hadrianhoz vágja, hanem mert a köpeny alatti öltözéke enyhén szólva is lenge egy szabad ég alatt töltött éjszakához. Ha kicsivel kisebb önbizalommal és büszkeséggel áldották volna meg a teremtők, valószínűleg mást is kérne, most azonban nincs annyira pimasz, hogy lenyávogja a jó melegnek tűnő, prémes köpenyt az elfről. Inkább kérése eredményétől függetlenül még közelebb csusszan, át a már eltörölt határvonalon, és ezúttal azért nyúl, hogy öt ujjával az ébenfekete fürtöket érintse. Két ujja közé csippent egy tincset, s végigsimítja az ujjbegyei között, kipréselvén belőle pár kövér vízcseppet.*
- Milyen hosszú! *állapítja meg, azon gondolkodván, vetekszik-e apja és nagybátyja méretével. Arra jut, hogy nem, így egy merész mozdulattal megpaskolja az elf fejét, ha sikerül.*
- Jó fiú, jó fiú! *dicséri még akkor is, ha ruhája visszaadását a férfi feltételekhez köti. Ez talán a korábbi beszélgetésükre válasz, amikor is nem tudott semmit vigasztalót mondani.*
901. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2013-12-12 21:11:59
Üzenet elküldve: 2013-12-12 21:11:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Freya //
- Egy úúúrnak sem! * Ismétli el a lány hangján imitálva a hallottakat, de mindezt úgy intézi, hogy Freya ne vegye észre, hogy éppen kiparodizálja, sőt még gesztikulál is mellé. Drian elkönyveli Freyat a legmakacsabb, leglocsogósabb, nőszemélynek akivel valaha is összesodorta a sors. Néha elég bosszantó is, ennek ellenére nem bánná, ha csak neki fecsegne mindig, meg amúgy is egy elég attraktív tagját képviseli a fehérnépeknek. - A nem a tűzhely mögé való fehérnépeknek. - A lány gondosan szőtt tervére csak szem forgatva sóhajt egyet. Hogy miért pont édességek arra már rá sem kérdez, megint csak öregnek érzi magát. Félig nyílt pillái alól a lassú, egyre laposabb lángokat fürkészve érzi az egyre inkább rátörő bágyadt álmosságot. Megdörzsöli a szemét. Az elhangzottakból még csak most vonja le a következtetést: *
- Freya? Te becsíptél.. * Vigyorog, el sem fordítva tekintetét a tűzről. Drian amúgy nagyon türelmes tud lenni, ha akar. Hallgatja tovább a nagyra törő vágyakat városhódításról, szabadságról, adókról...*
- Akkor ezentúl úrnőnek kellene szólítanom? * A kérdést máris bánja, és úgy sejti már tudja is rá a választ, hiszen Freyával diskurál. Azt meg sem várva Drian elvonul a tisztásra, ahol kevesebb mint két percet tölt el, mivel hamar visszarendelik a táborhoz nem szörny, vagy egy pokol bugyrából előmászott lény miatt, á nem csupán egy "nyuszi miatt". Drian legszívesebben kitépné fekete hajtengerét, szálanként de ehelyett inkább csak kicsavarja belőle a vizet és ekkor..*
- Mi a... Áú! * A csizma talpa a sápadt archoz csapódik. Váratlanul éri a csapás, de nem billenti ki egyensúlyából. Értetlenül néz vissza a sötétszőke Freyára ki még valamit tervez hozzávágni. A köpeny elől csak félreáll, s így az majdnem a tűzbe esik. Felveszi a földről és leporolja. Kell egy kis idő, mire rájön, hogy bizony a hiányos öltözékével akadt problémája az úrnőnek. Felvonja egyik sötét szemöldökét és dévaj mosollyal az arcán lassan a lányhoz sétálva visszanyújtja neki a köpenyét. Mindezt pofátlanul ráérősen teszi, hogy kiélvezze a helyzetet, s nem is biztos, hogy visszaadja még neki.*
- Csak azt ne mond, hogy nem láttál még ilyet. * Mielőtt újból hozzávágna valamit, hárítólag feltartja a kezét és arrébb botorkál.*
- Jól van, jól van. Már megyek is az ingemért. * A sötétben kissé keresnie kell, hol is hagyta a ruhadarabot, és miután megtalálja még egy darabon csak áll és a vízmosásra mered. Mielőtt visszaindulna még vet egy pillantást saját tükörképére. A páncél jóformán hozzánőtt már, s mivel az most nincs egy szokatlan külsejű, ismeretlen türkizkék szemű férfi tekint vissza rá a feketén fodrozódó vízfelszínről.* ~ Milyen jó lenne átlagos életet élni, tisztességes munkával, veszélyek nélkül.~ * A türkizkék szemű tükörkép lassan elfintorodik, s Hadrian hátat fordítva neki visszaindul a táborukhoz. Elheveredve a fűpárnákon a csillagokról kezdenek vitatkozni, avagy inkább egyetértenek, mint például a keblek esetében, amit Hadrian egész gyakorlott kézzel rajzol egy bottal a homokba. Megint egy felé hajított csizma a jutalma. Ilyen rövid időintervallumon belül soha nem vágtak még hozzá semmit, bár az is igaz, hogy már az első tárgynál vagy lemászott az erkélyről, vagy kiugrott az ablakon ezzel esélyt sem hagyva a következőnek. A csizma ezúttal nem arcon, csupán háton találja, Drian pedig ugyanolyan értetlenül néz a másikra, mint azt először tette.*
- Már megint? Oké... * A közéjük húzott vonalra mered, majd elgondolkodik azon, hogy vajon milyen ruhadarab lenne a következő amit hozzávághat a lány.*
- Hmm.. egész gyorsan szabadulsz meg a ruháidtól.. Ne! Ne vágj hozzám semmit! Befejeztem. Ja és nem lépek át a személyes területedre se. Deee Úrnőm vegye fel a ruháit, mert hideg lesz az éjszaka és köpeny, meg csizma nélkül hát... Bár ahogy látom ezek mind az én térfelemen belül maradtak. * Vonja meg vállát és maga mellé húzza a bárdját. Úgy tesz, mintha nem venné észre a másik durcás arcát és végighúzza ujját a fegyver élén. Táskájáért hajol és kivesz belőle egy fenőkövet amivel aztán élesíteni kezdi. Egy darabon semmi más nem hallatszik csak a kő halk, monoton koppanásai, ahogy a fémhez ütődve súrlódik. A feszültség egyre jobban vibrál, bár Driant ez nem zavarja, hisz ez a lételeme. Vidáman, néha fütyörészve foglalatoskodik, hébe-hóba sandán a hörcsög - pofis Freyára pillantgatva. Aztán végül is a lány megtöri az áldott csendet ötletével. Drian viszont képtelennek tartja és úgy elkezd nevetni, hogy még a közeli élővilágot is felveri vele. Madarak szállnak fel a távolabbi bokrokból, károgásuk visszhangot ver még a tisztáson is. Miután kifújja magát próbál komolyan, röhögést visszafojtva válaszolni.*
- Nos.. Ez igazán remek ötlet.. Feltéve, hogy fel bírod emelni. Majd holnap megnézzük, jó? * Áltatja a lányt, hiszen tudja, hogy nem bírja majd el a súlyos fémet. Acél és adamantit ötvözete és majd 10 kiló, amit még csak-csak felemelne, de hogy harcolni is tudjon vele, ahhoz kellene rá még háromszor ennyi izomköteg. Abbahagyja az élezést és ásít egyet.*
- De most aludjunk. Ha nem pihenem ki magam még a végén célt tévesztek holnap és elveszítem a fogadást. * Hangjából hallatszik, hogy képtelenségnek tartja, hogy ő vereséget szenvedne. Összehajtott cókmókjából előveszi fekete farkasprémes köpenyét és magára teríti. A hőmérséklet az erdőben rövid időn belül nagyon lehűlt és Drian már látni véli saját leheletének párafelhőijeit.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.13 14:46:56, a következő indokkal:
Világidegen szó javítása
- Egy úúúrnak sem! * Ismétli el a lány hangján imitálva a hallottakat, de mindezt úgy intézi, hogy Freya ne vegye észre, hogy éppen kiparodizálja, sőt még gesztikulál is mellé. Drian elkönyveli Freyat a legmakacsabb, leglocsogósabb, nőszemélynek akivel valaha is összesodorta a sors. Néha elég bosszantó is, ennek ellenére nem bánná, ha csak neki fecsegne mindig, meg amúgy is egy elég attraktív tagját képviseli a fehérnépeknek. - A nem a tűzhely mögé való fehérnépeknek. - A lány gondosan szőtt tervére csak szem forgatva sóhajt egyet. Hogy miért pont édességek arra már rá sem kérdez, megint csak öregnek érzi magát. Félig nyílt pillái alól a lassú, egyre laposabb lángokat fürkészve érzi az egyre inkább rátörő bágyadt álmosságot. Megdörzsöli a szemét. Az elhangzottakból még csak most vonja le a következtetést: *
- Freya? Te becsíptél.. * Vigyorog, el sem fordítva tekintetét a tűzről. Drian amúgy nagyon türelmes tud lenni, ha akar. Hallgatja tovább a nagyra törő vágyakat városhódításról, szabadságról, adókról...*
- Akkor ezentúl úrnőnek kellene szólítanom? * A kérdést máris bánja, és úgy sejti már tudja is rá a választ, hiszen Freyával diskurál. Azt meg sem várva Drian elvonul a tisztásra, ahol kevesebb mint két percet tölt el, mivel hamar visszarendelik a táborhoz nem szörny, vagy egy pokol bugyrából előmászott lény miatt, á nem csupán egy "nyuszi miatt". Drian legszívesebben kitépné fekete hajtengerét, szálanként de ehelyett inkább csak kicsavarja belőle a vizet és ekkor..*
- Mi a... Áú! * A csizma talpa a sápadt archoz csapódik. Váratlanul éri a csapás, de nem billenti ki egyensúlyából. Értetlenül néz vissza a sötétszőke Freyára ki még valamit tervez hozzávágni. A köpeny elől csak félreáll, s így az majdnem a tűzbe esik. Felveszi a földről és leporolja. Kell egy kis idő, mire rájön, hogy bizony a hiányos öltözékével akadt problémája az úrnőnek. Felvonja egyik sötét szemöldökét és dévaj mosollyal az arcán lassan a lányhoz sétálva visszanyújtja neki a köpenyét. Mindezt pofátlanul ráérősen teszi, hogy kiélvezze a helyzetet, s nem is biztos, hogy visszaadja még neki.*
- Csak azt ne mond, hogy nem láttál még ilyet. * Mielőtt újból hozzávágna valamit, hárítólag feltartja a kezét és arrébb botorkál.*
- Jól van, jól van. Már megyek is az ingemért. * A sötétben kissé keresnie kell, hol is hagyta a ruhadarabot, és miután megtalálja még egy darabon csak áll és a vízmosásra mered. Mielőtt visszaindulna még vet egy pillantást saját tükörképére. A páncél jóformán hozzánőtt már, s mivel az most nincs egy szokatlan külsejű, ismeretlen türkizkék szemű férfi tekint vissza rá a feketén fodrozódó vízfelszínről.* ~ Milyen jó lenne átlagos életet élni, tisztességes munkával, veszélyek nélkül.~ * A türkizkék szemű tükörkép lassan elfintorodik, s Hadrian hátat fordítva neki visszaindul a táborukhoz. Elheveredve a fűpárnákon a csillagokról kezdenek vitatkozni, avagy inkább egyetértenek, mint például a keblek esetében, amit Hadrian egész gyakorlott kézzel rajzol egy bottal a homokba. Megint egy felé hajított csizma a jutalma. Ilyen rövid időintervallumon belül soha nem vágtak még hozzá semmit, bár az is igaz, hogy már az első tárgynál vagy lemászott az erkélyről, vagy kiugrott az ablakon ezzel esélyt sem hagyva a következőnek. A csizma ezúttal nem arcon, csupán háton találja, Drian pedig ugyanolyan értetlenül néz a másikra, mint azt először tette.*
- Már megint? Oké... * A közéjük húzott vonalra mered, majd elgondolkodik azon, hogy vajon milyen ruhadarab lenne a következő amit hozzávághat a lány.*
- Hmm.. egész gyorsan szabadulsz meg a ruháidtól.. Ne! Ne vágj hozzám semmit! Befejeztem. Ja és nem lépek át a személyes területedre se. Deee Úrnőm vegye fel a ruháit, mert hideg lesz az éjszaka és köpeny, meg csizma nélkül hát... Bár ahogy látom ezek mind az én térfelemen belül maradtak. * Vonja meg vállát és maga mellé húzza a bárdját. Úgy tesz, mintha nem venné észre a másik durcás arcát és végighúzza ujját a fegyver élén. Táskájáért hajol és kivesz belőle egy fenőkövet amivel aztán élesíteni kezdi. Egy darabon semmi más nem hallatszik csak a kő halk, monoton koppanásai, ahogy a fémhez ütődve súrlódik. A feszültség egyre jobban vibrál, bár Driant ez nem zavarja, hisz ez a lételeme. Vidáman, néha fütyörészve foglalatoskodik, hébe-hóba sandán a hörcsög - pofis Freyára pillantgatva. Aztán végül is a lány megtöri az áldott csendet ötletével. Drian viszont képtelennek tartja és úgy elkezd nevetni, hogy még a közeli élővilágot is felveri vele. Madarak szállnak fel a távolabbi bokrokból, károgásuk visszhangot ver még a tisztáson is. Miután kifújja magát próbál komolyan, röhögést visszafojtva válaszolni.*
- Nos.. Ez igazán remek ötlet.. Feltéve, hogy fel bírod emelni. Majd holnap megnézzük, jó? * Áltatja a lányt, hiszen tudja, hogy nem bírja majd el a súlyos fémet. Acél és adamantit ötvözete és majd 10 kiló, amit még csak-csak felemelne, de hogy harcolni is tudjon vele, ahhoz kellene rá még háromszor ennyi izomköteg. Abbahagyja az élezést és ásít egyet.*
- De most aludjunk. Ha nem pihenem ki magam még a végén célt tévesztek holnap és elveszítem a fogadást. * Hangjából hallatszik, hogy képtelenségnek tartja, hogy ő vereséget szenvedne. Összehajtott cókmókjából előveszi fekete farkasprémes köpenyét és magára teríti. A hőmérséklet az erdőben rövid időn belül nagyon lehűlt és Drian már látni véli saját leheletének párafelhőijeit.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.13 14:46:56, a következő indokkal:
Világidegen szó javítása
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3038-3057