*Hamar végez áldozatával, s bár nem lakik kifejezetten jól azzal a hússal és belsőséggel, amit a cseppnyi test adhat, arra azért elég lesz ez az elfogyasztott csekély mennyiség is, hogy a következő néhány napban féken tudja tartani magát.*
~Ideje egy alapos fürdésnek.~
*Bólint, s az alaposan megmarcangolt kis tetemet -ami jobbára csak vérben úszó csontokat jelent- betuszkolja a bokor aljára. Felegyenesedik, sóhajt egy jólesőt, majd meg is indul a tisztásról a folyópart felé.
Mostanra a sötétség sűrű, szinte átláthatatlan lepelként telepedett meg a tájon, így már jóval bátrabban szedi lépteit a part irányába. Persze, ennyi erővel akár haza is mehetne... De abban azért nem bízik, hogy a városőrök nem vennék észre, hogy kezei, álla és nyaka vérben úszik. Ugyan hazudhatná azt, hogy megtámadták és csak saját-, meg a banditák vére áztatja bőrét és ruházatát, de annak a következménye valószínűleg egy hajtóvadászat lenne a nemlétező támadók, banditák után. Most pedig kivételesen nincs kedve a felhajtáshoz. Az elmúlt két nap elégnek bizonyult ahhoz, hogy most egyszerűen vágyja a nyugalmat, legalább az éjszakára.
Fogalma sincsen, mennyi idő telik el, mire a folyóhoz ér, de nem is nagyon foglalkoztatja a dolog. A lényeg, hogy még sötét van és senki nem akad az útjába, hogy ismét feldühítse, megkísértve saját sorsát.
Kapkodva néz szét, biztos ami biztos alapon, ámde mégis felszínesen, majd a következő pillanatban már meg is válik ruhadarabjaitól. Bár talán jót tenne nekik, ha kiterítené őket, hátha száradnak kicsikét, míg ő a vízben időzik, mégis inkább egyszerűen lehajítja őket, közel a vízhez.
Először csak lábát, leginkább csak lábujjait mártja a vízbe, hogy meggyőződjön afelől, mekkora lehet a sodrás, illetve felkészüljön rá, mennyire lesz hideg a víz, melybe bemerészkedik. Egy apró szisszenéssel veszi tudomásul, hogy a késő éjjeli órák bizony alaposan lehűtötték a vizet, ami már amúgy sem lenne kellemesen hűvösnek nevezhető a hidegre fordult időjárás miatt, de ennek ellenére nem húzza sokáig a hideghez szokást. Néhány lépéssel a vízbe sétál, akármennyire borzongatják is a hömpölygő, hideg érintések.
Nem merészkedik túlságosan mélyre, megállapodik ott, ahol épp derékig ér a víz, s máris mosakodni kezd. Két tenyerét összeérintve, s kanalat formálva belőlük, először csak locsolni kezdi magát, majd ha a vér jó része kellőképp átnedvesedik, dörzsölni is kezdi bőrét.
Alaposan lecsutakolja magát, noha tudja, hogy kénytelen lesz ismét a véres ruhát magára ölteni, ami valószínűleg ismét kényelmetlenül bőrére tapad majd és összemocskolja. Ez sem érdekli túlságosan, hazáig már ki fogja bírni abban a ruhában, otthon majd megmosakszik ismét, egy dézsa kellemesen meleg, illatos olajokkal elkevert vízben, szappannal. A ruha pedig, akármilyen szép is volt még két nappal ezelőtt, ugyanúgy megy a kandallóba, vagy a hátsókertben rakott máglyára, mint bármely más, használhatatlanná vált holmi.
Mikor végez, bele is bújik a ruhába, s gyors léptekkel indul meg gazdagnegyedi otthona felé.*