*Miután befejezte a gyümölcsszedést (ami nem is tart olyan soká, hiszen a kis batyujába nem is tud sokat belerakni). Egy darabig még mered a fára, majd úgy ítéli meg, szüksége van egy ölelésre, ezért gyorsan átöleli a törzsét. Ezután megpaskolja, majd továbbsétál. Majd belegondol, hogy a többi fának is szüksége lehet ölelésre, és mivel ő ebben sosem fukarkodott, hát nekiáll megölelni minden útjába akadó fát. A rendfőnök mindig azt mondta: 'az igazságot nehéz megtalálni. Hát igazságos-e, hogy néhányan kastélyban élnek, néhányan pedig az utcán éheznek? Hát igazságos-e, hogy néhány állat csak azért él, hogy a nagyobb ragadozók felfalják? És igazságos-e, hogy néhány ragadozó azért él, hogy apró állatokat pusztítson? Megmondom én neked, Waia, hol ér el mindenkit az igazság: a halálban. Élj akármeddig, a halál utolér. És ott igazság lesz, mert aki oroszlánként élt, kutyaként hal meg. Aki kevesebbet élt és rosszabbul, annak nem fáj annyira a halál. Akinek viszont hosszú, és jó élete volt, annak csak annál jobban fáj, hogy mindenét elveszíti. Érted-e, Waia, miért nem ragaszkodunk mi szerzetesek az életünkhöz?' Persze em értette, csak annyi maradt meg benne, hogy nem az ő dolga igazságot szolgáltatni, hiszen a halál megteszi helyette. Az nem válogat...
Bele is borzong ebbe a gondolatba. Hiába szerzetes, ő igenis féli a halált, és nem akar itt hagyni mindent, ami ehhez a világhoz köti, még akkor sem, ha ez vajmi kevés dolgot jelent. Nagyjából a szőrmék, a pár gyümölcs, a kulacs, néhány arany, és a teljes személye. Ez utóbbi pedig igenis nagy veszteség lenne. Éppen ezért igyekszik igazságosan megölelni a fákat, mikor megpillant egy kisgyereket. Egy kis tündérlánynak látszik, habár enyhén különc látszatot kelt a fekete szárnyakkal (legalábbis Waia még nem látott hasonlót), viszont a szerzetes nem ítélkezik. Úgyis szüksége van már a társaságra, hiszen majd' egy órája nem beszélt senkihez, és ölelgetni is csak fákat ölelgetett, ez pedig számára tűrhetetlen helyzet. Ő szeret egyfolytában beszélni, de hát magában csak nem beszélhet az ember... Mindenesetre odalép a kislányhoz, aki éppen a kezeit mossa, ki tudja, merre játszott a koszban, körbenéz a szülőket keresve, és mikor senkit nem lát, megállapítja, hogy a kis tündér egyértelműen elveszett, szerencséjére itt van Waia (aki egyáltalán nem ismeri a várost, viszont biztos lelki támaszt nyújt bárkinek).*
- Szia kislány, csak nem elvesztél? *kérdezi, miközben lehajol.*