// Második szál //
*Nem úgy van az, hogy Rhebosse fél éve csizma nélkül mászkál. Hisz most is van a lábán, Atehaner meg is csodálhatja a szépséges, bár leginkább praktikus lábbelit. Szerencsére jól spórolt járandóságával, hogy néhány új gönc ne verje padlóra. Bár egy kis plusz aranyat mindig elfogadna, főleg, ha jó szívvel és ingyen adják…
A vörös megrökönyödve várja ki, hogy a férfi abbahagyja a nevetést. Ő itt kiönti a lelkét, épp elmeséli neki a szégyenletes titkot melyet egyesek elől kifejezetten és határozottan titkol, erre ilyen fogadtatásban van része. ~Mindjárt segítek én neked vízbe fúlni!~ *
- Nem. *rázza meg üstökét és kezd a magyarázatba.* Mosni jöttem, mert… Szóval mindegy. Levettem a csizmám és a nadrágom, nem akartam, hogy átázzon. Ahogy meg mosok, jött egy pasas. Íjjal. Képzeld, nem az volt az első, hogy visszavegyem őket, ingben rohantam át az erdőn. *idézi fel a borzalmakat, mert borzalmas volt. Nem olyan ijedős ő, de mikor testközelben kell viaskodni egy kétméteres őrülttel, az nem leányálom.*
- A mágusok akiknél szolgálok épp a tisztáson voltak és egyikük meghallotta, hogy kiabálok. Beszaladt a fák közé *mutatja, hogy csak úgy huss, bár szó ami szó, Bato tökéletesen kerek fejének légellenállása olyan jó, hogy a fiú akár hangtalanul is képes suhanni.*
- Megvédett. De közben megsérült. Fontosabb volt ellátni, mint visszajönni ide. Meg aztán az egyik mágus, egy másik kölcsön adta a kabátját, nem kellett félmeztelenül hazabattyognom.
*És aztán egyszerűen nem mert visszajönni. Ilyen sokat szenvedett férfi, és ne legyen képes elképzelni a sokkot melyet a cseléd átélhetett! Hallatlan.*
- Á. *legyint. Már hozzászokhatott volna, hogy kinevetik.*