- Miért, hol lennél?
*Kérdi meglepetten. Ugyan hol lennének tavasszal, ha nem Artheniorban, a levegő városában? Dom legalábbis, hacsak nem akarják addigra mindenféle barátságtalan alakok a fejét vagy a vagyonát venni, akkor biztosan itt lesz. Hiszen ahogy előbb enyhülni, majd pedig melegedni kezd az idő, úgy válnak majd egyre szellősebbé és könnyedebbé a hölgyek ruhái... vagy mi.
Ami a titkot illeti, felvonja a szemöldökét.*
- Ez csalás! Piszok mázlistának lenni nem ér! Mármint másnak nem ér! Én lehetek, de nekem kötelező is.
*Mondja kissé szomorkásan, mintha sajnálná a dolgot. Aztán felnevet.*
- Igazad van, hagyjuk a lovagokat. Általában nincs semmi bajom velük, de mindent olyan szörnyen komolyan vesznek... és nincs semmi humorérzékük.
*Csóválja meg a fejét, és hálásan meghajtja a fejét, hogy Weli ma estére beéri vele.
Aztán kis értekezés következik mindenféle felmenőkről, lemenőkről, családtagokról és egyéb ismerősökről. Dom kap egy bizonytalan ígéretet, hogy majd valamikor találkozhat az öreglánnyal. Ez egyelőre tökéletesen megfelel neki, és ezt ki is mondja.*
- Rendben, én megvárom.
*Amennyire tudja, az éltes matróna is, legyen bármily törékeny külsőre, amúgy erős, mint egy bivaly. Szóval ráérnek mindketten. Meg Weli is. Tehát mindhárman.
Weli megdöbbenésére elvigyorodik, és biccent.*
- A folyó.
*Mondja, majd folytatja.*
- Remek boraik vannak. Meg söreik. És mindenféle vidám népek. Higgy nekem!
*Kacsint, ám amikor a leányzó felhívja a figyelmét a szekérre, elvigyorodik.*
- Uzsgyi! Hopp!
*Ő is a szekér után iramodik, és hosszú lábainak köszönhetően hamar beéri. Felpattan rá, majd lenyúlva elkapja Welit, és maga mellé emeli.*
- És most csendesen!
*Tapasztalatból tudja, hogy sok fuvaros nem bánja a hívatlan utasokat, kivéve ha túl jól érzik magukat. ~ El ne felejtsek majd adni neki valami kis pénzt a kellemetlenségért. ~ Emlékezteti magát, ahogy egyenletes tempóban továbbzötyögnek.*
*Az utazás egészen meghitt. Ha nem lenne ilyen vacak idő, elheverhetnének hátul, csillagot választhatnának és hasonló bohémságokat művelhetnének. Így csak kitámasztják magukat. Weli nekidől, és ábrándosan néz a semmibe. Dom fellebbenti kissé a köpönyegét, hogy mindkettejüket betakarja.*
- A kikötőbe megyünk. Szóval igen, vedd elő a flaskádat, kérlek... majd ott újratöltjük!