//Rauko Amarth//
*A szemei hirtelen pattannak ki, amikor 'áldozata' elrobog a fa mellett. A vér is megfagy az ereiben. Szíve szerint rohanna tovább, de a lábai a földbe gyökereztek. Inkább válik most árnyékká, hátha észrevétlen marad. És milyen igaza is van. A férfi számára nem tűnik fel, hogy a holmiját elkobzó bizony alig egy karnyújtásnyira volt tőle. Noha még nincs itt az ideje a megkönnyebbülésnek, egy kicsit mégis fellélegzik a lány. Csendesen figyel, míg a sűrűben eltűnik az üldözője. Halkan felkuncog, amikor felzendül a dühödt ordítás. Nos igen, a vadász úgy néz ki most zsákmány nélkül marad, nem úgy, mint Seras, aki most még büszkébben és féltőbben szorít a kezében pihenő ruhadarabokra és a bennük lapuló értékekre.*
- Mondtam.. egyszerű ügy..
*Kuncogja suttogva, majd lopva körbe is néz. Most már kissé nyugodtabb, így ideje a továbbjutásra koncentrálni. Azért jobb az óvatosság, így nem szívesen menne továbbra sem nyílt terepre. Noha már a növényzet is ritkásabb még mindig akad hely, ahol elrejtőzhetne, így a legkézenfekvőbb, ha nyílegyenesen indul a temető felé. Noha ahhoz egyáltalán nem füllik a foga, hogy a meredek, sziklák között megbúvó ösvényt kell választania, de talán ez az újabb szerencséje, hogy mégis ki gondolná azt, hogy a nehezebb utat választja. Lassabban jut így vissza a városba, de jelen helyzetében akkor is ezt tartja a legokosabbnak.*
~Nincs vesztegetni való időm..~
*Amikor a dühöngő üvöltés elhal még vár pár pillanatot. Ahogy már nem észlel mozgást pedig ellöki magát a fától és meg is iramodik az ösvény felé. Egyik fa takarásából halad a másikéba. A sok rohanástól már igencsak kezd kimerülni. Mostanában sikerült megúsznia az üldözéseket, így kijött a formából. De ha az ösvényt megmássza onnan már nyert ügye van. A temető sötétje már megóvja és biztonságban haladhat tovább, meg sem állva házáig.
Az ösvény előtt újabb szusszanásnyi időre megáll, valamint egy vékony, de erősebb kötelet old le derekáról, amivel a mellkasára erősítheti a ruhákat. Miután elrendezte magát hátrafésüli haját és sóhajtva ingatja meg a fejét.*
- Seras.. bolond egy nőszemély vagy te..
*Húzza el kissé a száját. Tényleg fáradt, így teste-lelke sem kívánja, hogy nekivágjon a szikláknak, de ha már megszerezte magának ezt a zsákmányt egy ilyen kis ösvény nem fogja megakadályozni abban, hogy otthonában élvezhesse munkája gyümölcsét. Legalább dicsekedhet. Az egyik tolvaj úgy is a napokban illette a semmire kellő suhanc titulussal. Oly régóta akart bizonyítani, és most ekkora szerencse pottyant elébe. Persze, hogy nem hagyhatja kicsúszni a kezei közül.
A bolondok, ha még azt is tudnák, hogy egy nő tett túl azokon az amatőrökön, és épp egy ilyen edzettebb férfit tett lóvá, mint ezeknek a ruháknak a tulajdonosa. Lopva pillant le a megtépett ingre, amely tökéletesen fedi minden domborulatát. Sosem volt hajlandó senki alaposabban szemügyre venni, hogy ez a kis semmirekellő bizony nem is olyan elesett ficsúr, mint ahogy azt gondolták, hanem egy egész csinos fiatal nő a piszokfoltok rejtekében, aki most ezzel a zsákmánnyal igenis megmutatja, hogy ügyes kezűbb, mint ahogy azt elsőre gondolták róla.
Most pedig, hogy eltelítődött az öndicsérettel és teljes az elégedettsége szinte újult erővel vág neki az ösvénynek. Már nincs sok hátra, hogy végre nyom nélkül tűnjön el az éjszakában.*