-Köszönöm, hogy elmondtad és ne aggódj! Egyáltalán semmit sem változott a rólad alkotott képem. Örülök, hogy már valamennyivel jobban ismerlek. Sokat jelent nekem, hogy bízol bennem. *Mondja kedvesen és bátorítólag.
Mikor a férfi keze hozzáér, egész testében megborzong, de persze jó értelemben. Azonban megint összeszorul a szíve is és ettől egy pillanatra elakad a lélegzete. Lehunyja a szemét és úgy kezd el mesélni.*
-Azért mindent te sem tudsz. Azt már tudod, hogy a családom az erdőkben él, de ez nem mindig volt így. Akkor változott meg minden, mikor én megszülettem. Fényderült anya és apa szerelmére és a Brethil család ezt különösen nem tűrte meg. Az elfek és az emberek is kitagadtak minket, ezért költöztünk a hegyekbe, egyfajta száműzetésbe. Annak ellenére, hogy apát már nem tekintették családtagnak, folytatta az ősi hagyományokat. Ő és Helina, aki titokban látogatott minket, megtanítottak mindenre, amit csak tudnom kellett a Brethilek harcmodoráról. Mindig azt mondták nekem, hogy a fegyvereimben bízzak a legjobban, hogy ők a legjobb barátaim, mert ők nem árulnak el engem soha. Talán igazuk van, de bevallom, most egy kicsit össze vagyok zavarodva. Sosem kételkedtem abban, amit a szüleim mondtak nekem, de... megjelentél te és minden összekuszálódott a fejemben. Benned ugyanúgy bízom, mint Certában és Harnában *Mondja, miközben az íjára és a tőrjére mutat.* Szeretlek, de közben bennem van, azaz érzés is, hogy elárulom a családomat. Így kimondva ezeket a gondolataimat még inkább így érzem. Most biztos meg van a véleményed rólam, de hidd el, hogy tényleg nagyon szeretlek, csak... még egyensúlyt kell találnom közted és a Brethilek között. Ne haragudj ezért! *Suttogja egyre halkabban, míg végül teljesen elhallgat. Elfordítja a fejét. Nem mer Charrim szemébe nézni.*
A hozzászólás írója (Alinah Brethil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.08.07 10:14:25