//Második szál//
*Igen. A világ kevéssé engedi meg, hogy halandó légy. Vagy éppen esendő. Akit ezen kapnak, az jó eséllyel eltiportatik. Még szerencse, hogy úgy tartja, hogy ez bizony a világ baja. Aki félelmek nélkül él benne, afelett nincsen valódi hatalma semmilyen ártó erőnek. A test felett lehet, de a lélek vagy szellem felett soha.*
- Igazad lehet. *Nem is feltétlen törekszik minden emlék visszahozatalára. Lehet, hogy egészen más élete lenne azok ismeretében, máshogy viszonyulna a környezetében élőkhöz. A simogatás egyre kellemesebb, és még puszit is kap hozzá. Erre már kénytelen elmosolyodni. Ezek azok a pillanatok, amik később emlékképként bevillanhatnak, ha valami boldogat akar maga elé idézni.*
- Nem vagyok hős *rázza meg a fejét, ahogy hallgatja a félvért. Tényleg nem az.*
- De tény, hogy sokan annak fognak tartani, ha van lélekjelenléted, és érzik rajtad, hogy tudod, mit miért csinálsz. *Még csak különleges tettek sem kellenek hozzá. Ha volt valami becsülendő az Elinara által dicsőített eredeti történetben, az nem az volt, hogy közreműködött az orkok legyőzésében. Ezt puszta ámításnak tartja, illúziónak. Inkább azt lehet respektálni, hogy odaállt eléjük, hogy mások megmenekülhessenek, és nem féltette a saját életét, pedig lett volna miért aggódni.
Az esetleges "rajongók" nem érdeklik. Ők nem őt keresik, csak valamit, vagy valakit, amiről úgy vélik, ki tudják vele egészíteni az életüket, vagy éppen betölteni a belül tátongó lyukat. A személye ebben mit sem számít. Kedveséről viszont pontosan tudja, hogy ő a másik fele, élete értelme, magáért kedveli őt, és egymást megismerve tartottak ki ebben a kapcsolatban.*
- Szeretlek, Manuri Rimse *néz fel a lányra. Syrinne Tavil csak egy név, semmi egyéb.*
A hozzászólás írója (Yerougha Enchris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.11.17 23:55:34