Nincs játékban - Folyópart
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Folyópart | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 71 (1401. - 1420. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Lethilhal Drafinle [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9228_sotetelf_no.jpg)
![>Reknar Renor [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/611_ember-elf-felelf-sotetelf_ferfi.jpg)
![>Plevaen Kadar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/8972_sotetelf_ferfi.jpg)
![>Yerougha Enchris [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10838_1486992453_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3038-3057
1420. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-04 18:08:36
Üzenet elküldve: 2015-04-04 18:08:36
ÚJ
![>Lethilhal Drafinle [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9228_sotetelf_no.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Dayria, Sotheena//
*Élettelen teste porba hullva, kiterülve fekszik a folyó partján. Senki sem foglalkozik már vele. Az ízletesebb részeit már eltávolította és felfalta a két nő, a maradékot, mint egy darab hús, úgy dobták félre. Meglehet, hogy a környező vadak, majd jót lakmároznak belőle.
Mivel Dayria tüzetesen átvizsgálja a dolgait, rögtön szemébe tűzhet, még az éjszaka sötétjében, a kék, fénylő drágakő. A kő, brossán található, melyet a köpenyét tűzte össze.
További sok érték nincs nála, leszámítva a ruhát, mely érhet néhány aranyat, az íja, nyilai. Ám köpenyének rejtekén Dayria Yoleath Valurien találhat némi érdekes dolgot. Egy erszényben 117 csörgő arany lapul.
Nem sok, ám egy nemrég eljövő, vándornak ez sokat jelentett, ebből kényelmesen elalhatott volna a fogadóba, vagy akár edzőt is felkérhetett volna belőle.
Más érték nem található nála, se bájital, sem ékszerek, sem kincsek.*
*Élettelen teste porba hullva, kiterülve fekszik a folyó partján. Senki sem foglalkozik már vele. Az ízletesebb részeit már eltávolította és felfalta a két nő, a maradékot, mint egy darab hús, úgy dobták félre. Meglehet, hogy a környező vadak, majd jót lakmároznak belőle.
Mivel Dayria tüzetesen átvizsgálja a dolgait, rögtön szemébe tűzhet, még az éjszaka sötétjében, a kék, fénylő drágakő. A kő, brossán található, melyet a köpenyét tűzte össze.
További sok érték nincs nála, leszámítva a ruhát, mely érhet néhány aranyat, az íja, nyilai. Ám köpenyének rejtekén Dayria Yoleath Valurien találhat némi érdekes dolgot. Egy erszényben 117 csörgő arany lapul.
Nem sok, ám egy nemrég eljövő, vándornak ez sokat jelentett, ebből kényelmesen elalhatott volna a fogadóba, vagy akár edzőt is felkérhetett volna belőle.
Más érték nem található nála, se bájital, sem ékszerek, sem kincsek.*
1419. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-04 16:21:51
Üzenet elküldve: 2015-04-04 16:21:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Lethilhal, Sotheena //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Lethilhal közönyös reakciója önnön halálát illetően ugyan haragra gerjeszti a lényt, ám szerencséjére elég szerteágazó ízlésvilággal rendelkezik, tehát, ha a kosztból kimarad a félelem mámoros érzete, akkor is ott van a szenvedés, a fájdalom, s természetesen maga a gyilkolás öröme, a nyers hús és a vér összetéveszthetetlen aromája. Így tehát démoni lelke nem marad kielégületlenül, jó időre felöltődik, az viszont már egészen más téma, hogy intim időtöltését egy fajtársa bámulta végig.*
- Hát neked is van képed azok után a szemem elé kerülni, hogy a fürdőben faképnél hagytál... *Szólal meg, ahogy lassan felemelkedik áldozatának maradványai mellől, s mindennemű szégyenérzet nélkül fordul szembe drága testvérkéjével. Addigra lélektükrei visszanyerték "eredeti" színüket, és hegyes karmai sem ékeskednek már vékony ujjainak végén, létezésüknek emlékeként pusztán a saját húsából előserkenő, immáron alvadt vércseppek díszelegnek fehér bőrén.
Még annyira se zavartatja magát, hogy ajkai körül letörölje a sötételf vérét, vagy azonnal lázas mosakodásba kezdjen a folyónál, ó dehogy... Élvezi magán tudni a préda egykor éltető nedvét, mintegy trófeaként hordja a vörös "ruhát", ha nem fiatalságának és szépségének megőrzéseként. Enyhén vizessé vált, kócos tincsein azonban igazgat egy kicsit, amiként jégből vájt tekintetét a mellette fekvő, alig felismerhető tetemre süllyeszti.*
- Túlértékelik a tárnalakókat, csak a szájuk olyan hatalmas, nem a gonoszságuk és az erejük. És még csak nem is ízesek... *Morogja, értve ezalatt a félelem hiányát, mely egy pillanatig sem örvendeztette az érzésekre kiváltképpen érzékeny lényét.* De hát, a semminél még mindig jobb. *Teszi hozzá, vértől pirosló, nedves ajkaira pedig ezúttal már kiül egy szélesebb mosoly is.*
- Nem mintha olyan öntelt lennék... ~De, az vagy.~ Ám most már a második alkalommal botlok beléd. Kezdem azt hinni, hogy követsz. Mit akarsz tőlem? *Kérdezi halálos nyugodalmában, amint szépen elkezdi széthurcolni a maradványokat, egy részét a fák, bokrok közé dobva, egy másikat a nádasba rejtve, míg a többit a folyó sodrására bízva, így a véres táplálkozásnak már csak egy sötétellő folt a tudója a part kavicsos talaján. Amennyiben Sotheena nem zavarja meg, odasétál Lethilhal holmijaihoz is, hogy átkutassa, nem talál-e nála bármi értékeset. Medált, ékszert, hiszen azokat igazán kedveli, ám az aranyat sem veti meg, hiszen minek hagyná itt másoknak, ha az övé is lehet? Midőn kiforgatta mindenéből az elhunytat, a ruhákat is a nádasba dobálja, valószínűleg ott úgy se fog senki kutatgatni. Ha meg igen, mi bizonyíthatná a bűnösségét? Az Éji Démonon kívül semmi és senki.*
- Kezd kicsit zsúfolttá válni Arthenior városa, már ha érted, mire célzok... Még a fürdőben, aznap éjjel összetalálkoztam egy másik testvérünkkel. Ez veszélyes. *Magyarázza, noha maga sem tudja, miért teszi, miért is osztja meg gondolatait a cseresznyeszín ajkúval. Talán mert nincs jobb dolga, vagy mert nem kívánja a folyó hűvös vizében való mosakodást néma csendben tűrni.*
- Átkozott hideg ez a víz... *Morran fel dühödten, ahogy térdig ismét belegázol a folyóba, hogy elkezdje megtisztítani puha, bársonyos bőrét. Más sem hiányozna, minthogy vértől mocskosan császkáljon a városban, ekkora figyelmet nem óhajtana magának.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Lethilhal közönyös reakciója önnön halálát illetően ugyan haragra gerjeszti a lényt, ám szerencséjére elég szerteágazó ízlésvilággal rendelkezik, tehát, ha a kosztból kimarad a félelem mámoros érzete, akkor is ott van a szenvedés, a fájdalom, s természetesen maga a gyilkolás öröme, a nyers hús és a vér összetéveszthetetlen aromája. Így tehát démoni lelke nem marad kielégületlenül, jó időre felöltődik, az viszont már egészen más téma, hogy intim időtöltését egy fajtársa bámulta végig.*
- Hát neked is van képed azok után a szemem elé kerülni, hogy a fürdőben faképnél hagytál... *Szólal meg, ahogy lassan felemelkedik áldozatának maradványai mellől, s mindennemű szégyenérzet nélkül fordul szembe drága testvérkéjével. Addigra lélektükrei visszanyerték "eredeti" színüket, és hegyes karmai sem ékeskednek már vékony ujjainak végén, létezésüknek emlékeként pusztán a saját húsából előserkenő, immáron alvadt vércseppek díszelegnek fehér bőrén.
Még annyira se zavartatja magát, hogy ajkai körül letörölje a sötételf vérét, vagy azonnal lázas mosakodásba kezdjen a folyónál, ó dehogy... Élvezi magán tudni a préda egykor éltető nedvét, mintegy trófeaként hordja a vörös "ruhát", ha nem fiatalságának és szépségének megőrzéseként. Enyhén vizessé vált, kócos tincsein azonban igazgat egy kicsit, amiként jégből vájt tekintetét a mellette fekvő, alig felismerhető tetemre süllyeszti.*
- Túlértékelik a tárnalakókat, csak a szájuk olyan hatalmas, nem a gonoszságuk és az erejük. És még csak nem is ízesek... *Morogja, értve ezalatt a félelem hiányát, mely egy pillanatig sem örvendeztette az érzésekre kiváltképpen érzékeny lényét.* De hát, a semminél még mindig jobb. *Teszi hozzá, vértől pirosló, nedves ajkaira pedig ezúttal már kiül egy szélesebb mosoly is.*
- Nem mintha olyan öntelt lennék... ~De, az vagy.~ Ám most már a második alkalommal botlok beléd. Kezdem azt hinni, hogy követsz. Mit akarsz tőlem? *Kérdezi halálos nyugodalmában, amint szépen elkezdi széthurcolni a maradványokat, egy részét a fák, bokrok közé dobva, egy másikat a nádasba rejtve, míg a többit a folyó sodrására bízva, így a véres táplálkozásnak már csak egy sötétellő folt a tudója a part kavicsos talaján. Amennyiben Sotheena nem zavarja meg, odasétál Lethilhal holmijaihoz is, hogy átkutassa, nem talál-e nála bármi értékeset. Medált, ékszert, hiszen azokat igazán kedveli, ám az aranyat sem veti meg, hiszen minek hagyná itt másoknak, ha az övé is lehet? Midőn kiforgatta mindenéből az elhunytat, a ruhákat is a nádasba dobálja, valószínűleg ott úgy se fog senki kutatgatni. Ha meg igen, mi bizonyíthatná a bűnösségét? Az Éji Démonon kívül semmi és senki.*
- Kezd kicsit zsúfolttá válni Arthenior városa, már ha érted, mire célzok... Még a fürdőben, aznap éjjel összetalálkoztam egy másik testvérünkkel. Ez veszélyes. *Magyarázza, noha maga sem tudja, miért teszi, miért is osztja meg gondolatait a cseresznyeszín ajkúval. Talán mert nincs jobb dolga, vagy mert nem kívánja a folyó hűvös vizében való mosakodást néma csendben tűrni.*
- Átkozott hideg ez a víz... *Morran fel dühödten, ahogy térdig ismét belegázol a folyóba, hogy elkezdje megtisztítani puha, bársonyos bőrét. Más sem hiányozna, minthogy vértől mocskosan császkáljon a városban, ekkora figyelmet nem óhajtana magának.*
1418. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-03 21:47:11
Üzenet elküldve: 2015-04-03 21:47:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Dayria, Lethilhal//
*Örömmel tapasztalja, hogy épp eléggé halkan helyezte magát kényelembe ahhoz, hogy a folyóban játszadozók fülébe még a legapróbb nesz se jusson el. Azt viszont, hogy a Tejfel szőke szépség miért nem mutat érdeklődést a jelenléte iránt, nem tudja pontosan megállapítani. Vagy csak szimplán nem vesz róla tudomást, amíg nem avatkozik bele a vadászatába, vagy egyszerűen csak óvatlanná vált és valóban észre sem veszi. Bármelyik is, neki pont kapóra jön, hisz így kényelmesen végig tudja nézni, hogy az előadást.
Kezeit a tarkójára téve nekidől a fa törzsének. Ahogy figyeli az eseményeket, ismét emlékeztetnie kell magát arra, hogy miért nem bírja a sötételfeket. Sokukat olyan keményen nevelik, hogy nem mutatnak félelmet semmi iránt. Ettől az egyéntől sem érez különösebb rettegést.*
~Ez igen frusztráló lehet…~ *Éjfekete íriszeivel visszasandít fajtársnőjére, hogy vajon ez nála is hasonlóképp van-e. Számára személy szerint nincs finomabb a félelemnél, csak azután jön a fájdalom, de hogy Dayria mit részesít előnyben, azt ő nem tudhatja. Lehet, hogy pont a fájdalmat, és akkor teljesen lényegtelen, hogy az áldozat fél-e vagy sem. A szavaira viszont alig tud visszatartani egy hümmentést, ahogy leheletnyit elmosolyodik. Hisz végül is lényegtelen, hogy feldühíti-e avagy sem, ígyis-úgyis meg fog halni. Csak ha a félelemtől reszketne talán még meg is nyújtaná a halálát.
A mélységi reakciója még szélesebb mosolyt csal az arcára. Nem tudja megmondani, hogy pusztán ostoba, és még nem értette meg, hogy hogy így fegyvertelenül semmi esélye, vagy pont hogy tudja, csak… Ez a gondolat még inkább szórakoztatja, de az Ezüst Szépséget már valószínűleg nem fogja ennyire.
Végül fajtársnője végre befejezi a másik megfélemlítésére tett kísérleteit, és munkához lát. A vér látványa őt is mámorral tölti el. Még egy kis irigységet is érez, ahogy a másik élvezetét nézi, de ez az érzés inkább keserédes. Ő biztosan forrna a dühtől egy ilyen áldozat után.*
~Bárcsak lenne nálam egy üveg bor!~ *A nagyképű mosoly egy pillanatra sem halványul az arcáról, ahogy elnézi, amint a másik úgy dönt, hogy még falatozni is elkezd a hegyes fülűből. Már az idejére sem emlékszik, hogy mikor nézte végig utoljára egy fajtársa vadászatát, főleg úgy, hogy annak még csak tudomása sem volt a jelenlétéről. Nem mintha hiányzott volna neki hasonló, na de ajándék lónak ne nézd a fogát.
Mikor az végre befejezte a lakomát, és elkezdi forgatni a fejét, a mosolya még szélesebbre vált, ugyanis ő tökéletesen tudja, hogy az ezüsthajú most vehette csak észre a jelenlétét. Mozdulni viszont esze ágában sincs, kíváncsian várja, hogy mikor szúr neki szemet itt a fán.*
- Nyugodj meg, elég régóta. *Kicsit előbbre dől, eltávolodva a fa törzsétől, így most a lábán támaszkodik meg. Azt úgy nem jelenti ki, hogy az elejétől fogva nézte végig, mert hogy pontosan mi végett lettek anyaszült meztelenek arról már lemaradt.*
- Nincs szükségem alamizsnára! *Böki oda, visszadőlve a fának. Ő aztán nem szorul rá más prédájára, főleg nem annak a maradékaira. Inkább hagyja, hadd fejezze be a másik, ha még esetleg falatozni kívánna.* Bár… Az igazat megvallva, többet vártam volna el egy sötétleftől. *Fintorodik el kissé, de hát nem lehet mindegyikük képzett harcos.*
*Örömmel tapasztalja, hogy épp eléggé halkan helyezte magát kényelembe ahhoz, hogy a folyóban játszadozók fülébe még a legapróbb nesz se jusson el. Azt viszont, hogy a Tejfel szőke szépség miért nem mutat érdeklődést a jelenléte iránt, nem tudja pontosan megállapítani. Vagy csak szimplán nem vesz róla tudomást, amíg nem avatkozik bele a vadászatába, vagy egyszerűen csak óvatlanná vált és valóban észre sem veszi. Bármelyik is, neki pont kapóra jön, hisz így kényelmesen végig tudja nézni, hogy az előadást.
Kezeit a tarkójára téve nekidől a fa törzsének. Ahogy figyeli az eseményeket, ismét emlékeztetnie kell magát arra, hogy miért nem bírja a sötételfeket. Sokukat olyan keményen nevelik, hogy nem mutatnak félelmet semmi iránt. Ettől az egyéntől sem érez különösebb rettegést.*
~Ez igen frusztráló lehet…~ *Éjfekete íriszeivel visszasandít fajtársnőjére, hogy vajon ez nála is hasonlóképp van-e. Számára személy szerint nincs finomabb a félelemnél, csak azután jön a fájdalom, de hogy Dayria mit részesít előnyben, azt ő nem tudhatja. Lehet, hogy pont a fájdalmat, és akkor teljesen lényegtelen, hogy az áldozat fél-e vagy sem. A szavaira viszont alig tud visszatartani egy hümmentést, ahogy leheletnyit elmosolyodik. Hisz végül is lényegtelen, hogy feldühíti-e avagy sem, ígyis-úgyis meg fog halni. Csak ha a félelemtől reszketne talán még meg is nyújtaná a halálát.
A mélységi reakciója még szélesebb mosolyt csal az arcára. Nem tudja megmondani, hogy pusztán ostoba, és még nem értette meg, hogy hogy így fegyvertelenül semmi esélye, vagy pont hogy tudja, csak… Ez a gondolat még inkább szórakoztatja, de az Ezüst Szépséget már valószínűleg nem fogja ennyire.
Végül fajtársnője végre befejezi a másik megfélemlítésére tett kísérleteit, és munkához lát. A vér látványa őt is mámorral tölti el. Még egy kis irigységet is érez, ahogy a másik élvezetét nézi, de ez az érzés inkább keserédes. Ő biztosan forrna a dühtől egy ilyen áldozat után.*
~Bárcsak lenne nálam egy üveg bor!~ *A nagyképű mosoly egy pillanatra sem halványul az arcáról, ahogy elnézi, amint a másik úgy dönt, hogy még falatozni is elkezd a hegyes fülűből. Már az idejére sem emlékszik, hogy mikor nézte végig utoljára egy fajtársa vadászatát, főleg úgy, hogy annak még csak tudomása sem volt a jelenlétéről. Nem mintha hiányzott volna neki hasonló, na de ajándék lónak ne nézd a fogát.
Mikor az végre befejezte a lakomát, és elkezdi forgatni a fejét, a mosolya még szélesebbre vált, ugyanis ő tökéletesen tudja, hogy az ezüsthajú most vehette csak észre a jelenlétét. Mozdulni viszont esze ágában sincs, kíváncsian várja, hogy mikor szúr neki szemet itt a fán.*
- Nyugodj meg, elég régóta. *Kicsit előbbre dől, eltávolodva a fa törzsétől, így most a lábán támaszkodik meg. Azt úgy nem jelenti ki, hogy az elejétől fogva nézte végig, mert hogy pontosan mi végett lettek anyaszült meztelenek arról már lemaradt.*
- Nincs szükségem alamizsnára! *Böki oda, visszadőlve a fának. Ő aztán nem szorul rá más prédájára, főleg nem annak a maradékaira. Inkább hagyja, hadd fejezze be a másik, ha még esetleg falatozni kívánna.* Bár… Az igazat megvallva, többet vártam volna el egy sötétleftől. *Fintorodik el kissé, de hát nem lehet mindegyikük képzett harcos.*
1417. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-03 12:47:12
Üzenet elküldve: 2015-04-03 12:47:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Elenith/Dayria, Sotheena//
*A folyó sodrása nem engedi, hogy úgy mozogjon a vízben, ahogy azt szeretné. Érzi, ahogy felemeli egyik lábát, a másikkal azonnal elveszti egyensúlyát s a eldőlne a vízbe. Bár még talán az is jobb lenne, mint a nő karmai közé kaparintaná. Habár a sodrás pont felé vezetné.*
- Tény, hogy voltak már rosszabb álmaim is.
*Próbálja oldani a hangulatot, ám ezek a szavak, szinte ösztönösen hagyják el ajkait. Tudja, hogy nincs most itt az ideje, hogy efféle megjegyzéseket tegyen. De úgy tűnik, hogy minél közelebb érzi magához a vészt, annál szarkasztikusabb a viselkedése. A folyó egyre jobban mélyül, s egyre jobban kívánja elsodorni, egyenesen a fúria felé.*
- Juj.
*Retten meg, miközben egyik kezét a szája elé emeli, persze ez mind megjátszás. Egyetlen egy lehetősége van, s ahhoz közelebb kell engednie magához a nőt. S akkor elég gyorsnak is kell lennem. Ahogy egyre közelebb ér hozzá, karját automatikusan rejtené háta mögé, de mozdulatai lelassultak. Érzi, ahogy magához vonják, s itt lehet a megfelelő alkalom, hogy kiszabaduljon.
Egyik lábát felemeli a víz alatt, hogy a másikéba akassza, s eldöntse, ám egyensúlya újra elveszett. Nem a félelem érződik belőle, hanem hogy a fejét töri, hogyan is tudna elmenekülni. S némi iróniával, de az élvezet. Sose volt még ennyire közel a halálhoz, s valamiért ez az érzés mámorítóan hat rá. Hatott rá, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érzi a karmokat előbb a bőrén, ahogy belevájnak húsába. Szemei egy pillanatra kitágulnak, s még egy utolsó hörgést hallat, mely a kitépő torkából szabadul fel.
Ám küzdelme nem fejeződött még be. Nem végzett a lány tökéletes munkát halálával, hiszen, még némi, hörgés általi légzéshez jut. Kezeit reszketve emeli nyakához, hogy vérzését tompítsa. Nem tud mozogni, érzi, ahogy a lábai elgyengülnek, tekintete elhomályosodik, s tudata is kezd egyre tompább lenni, izmai ernyedtek. Szinte hagyja magát, hogy kivonszolják a partra, s kezeit, mégis kétségbeesetten a torkára tapasztja. Mellkasából egy-egy nagyobb hörgés tőr a felszínre, ajkai szegletéből vér szivárog. Érzi, hogy itt a vég, a folyó partján, egy álnok szörny karmai által. Nem gondolta volna, hogy vándorlása ily korán vége szakad. Halja a kuncogást, s meglehet, ő sem viselkedne másként, ha vadat ejtene el.
Még egy ideig érzi, ahogy a karmok a húsába vájnak, s ráncigálják őket, ám tekintete egyre üvegesebbé válik, s egy végső hörgés kíséretében lelke is tovább száll. Karja ernyedten hullik maga mellé a földre. Kék szemeivel az eget fürkészik, immár az ürességtől kongóan.*
*A folyó sodrása nem engedi, hogy úgy mozogjon a vízben, ahogy azt szeretné. Érzi, ahogy felemeli egyik lábát, a másikkal azonnal elveszti egyensúlyát s a eldőlne a vízbe. Bár még talán az is jobb lenne, mint a nő karmai közé kaparintaná. Habár a sodrás pont felé vezetné.*
- Tény, hogy voltak már rosszabb álmaim is.
*Próbálja oldani a hangulatot, ám ezek a szavak, szinte ösztönösen hagyják el ajkait. Tudja, hogy nincs most itt az ideje, hogy efféle megjegyzéseket tegyen. De úgy tűnik, hogy minél közelebb érzi magához a vészt, annál szarkasztikusabb a viselkedése. A folyó egyre jobban mélyül, s egyre jobban kívánja elsodorni, egyenesen a fúria felé.*
- Juj.
*Retten meg, miközben egyik kezét a szája elé emeli, persze ez mind megjátszás. Egyetlen egy lehetősége van, s ahhoz közelebb kell engednie magához a nőt. S akkor elég gyorsnak is kell lennem. Ahogy egyre közelebb ér hozzá, karját automatikusan rejtené háta mögé, de mozdulatai lelassultak. Érzi, ahogy magához vonják, s itt lehet a megfelelő alkalom, hogy kiszabaduljon.
Egyik lábát felemeli a víz alatt, hogy a másikéba akassza, s eldöntse, ám egyensúlya újra elveszett. Nem a félelem érződik belőle, hanem hogy a fejét töri, hogyan is tudna elmenekülni. S némi iróniával, de az élvezet. Sose volt még ennyire közel a halálhoz, s valamiért ez az érzés mámorítóan hat rá. Hatott rá, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érzi a karmokat előbb a bőrén, ahogy belevájnak húsába. Szemei egy pillanatra kitágulnak, s még egy utolsó hörgést hallat, mely a kitépő torkából szabadul fel.
Ám küzdelme nem fejeződött még be. Nem végzett a lány tökéletes munkát halálával, hiszen, még némi, hörgés általi légzéshez jut. Kezeit reszketve emeli nyakához, hogy vérzését tompítsa. Nem tud mozogni, érzi, ahogy a lábai elgyengülnek, tekintete elhomályosodik, s tudata is kezd egyre tompább lenni, izmai ernyedtek. Szinte hagyja magát, hogy kivonszolják a partra, s kezeit, mégis kétségbeesetten a torkára tapasztja. Mellkasából egy-egy nagyobb hörgés tőr a felszínre, ajkai szegletéből vér szivárog. Érzi, hogy itt a vég, a folyó partján, egy álnok szörny karmai által. Nem gondolta volna, hogy vándorlása ily korán vége szakad. Halja a kuncogást, s meglehet, ő sem viselkedne másként, ha vadat ejtene el.
Még egy ideig érzi, ahogy a karmok a húsába vájnak, s ráncigálják őket, ám tekintete egyre üvegesebbé válik, s egy végső hörgés kíséretében lelke is tovább száll. Karja ernyedten hullik maga mellé a földre. Kék szemeivel az eget fürkészik, immár az ürességtől kongóan.*
1416. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-03 00:25:57
Üzenet elküldve: 2015-04-03 00:25:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Lethilhal, Sotheena //
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Lassú, kimért léptekkel közelít a prédához, óvatosan igyekszik bekeríteni, nehogy a ficánkoló kis kopoltyús kicsússzon a karmai közül, majdan tovaússzon az árral. Ám nem csupán a körültekintés végett centizi ki mozdulatainak minden vonatkozását, élvezni óhajtja a pillanatot, ahogy fehér, mezítelen bőrét csillogó ezüstbe öltözteti a hold ragyogó fénye, amint emberi testén libabőr ül meg a víz hűvös simításaira, s miként minden apró pórusával szomjazza az áldozat rettegését, mely csak nem akar a felszínre bukni. Helyette undort kap igaz valójának látványa, és ennél jobb katalizátorát nem is adhatta volna Lethilhal a lény dühének berobbantásához; a bájos, nyugodt arc hirtelenjében haragvó vonásokba torzul, olajzöld íriszei pedig mintha csak lángokból születtek volna, puszta tekintetével óhajtja hamuvá perzselni az előtte ügyetlenkedő nőszemélyt.*
- A legszebb rémálmod... *Suttogja a ködpárától foltos, hűvös levegőbe mézédes szavait, s ahogy a hóhajú hátrál lépésről lépésre, ő úgy közeledik hozzá egyre határozottabbra fogva mozgását. Ezúttal már nem a prédájával játszadozó vadmacska, aki bizonytalanságba taszítva a szerencsétlent fokozza a benne lüktető vér aromáját, hanem a kíméletlen, összeszedett gyilkos, aki csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson.
Bosszantja, hogy ne bosszantaná, amiért végül nem sikeredett félelemre sarkallnia a magabiztos tárnalakót, ám tudja, hogy a halál gyönyörű momentumában alig akad lélek, mely ne telne meg kétségbeeséssel s rettegéssel, tehát emiatt sem aggódik túlzottan.*
- Azért figyelemre méltó az összeszedettséged, de ezzel nem fogsz lenyűgözni, sőt, őszintén szólva rettentően feldühítettél... Aki pedig feldühít, az nem érdemel jobbat a halálnál. *Magyarázza, amint dús ajkaira széles vigyor telepedik, mely tovább burjánzik orcáin, miként elérkezik a tökéletes pillanat. Ó igen...
Kihasználva a mélységi akaratlan, ügyetlen mozdulatát, közelebb lépve hozzá megpróbálja elkapni az egyik karját, s ha sikerrel jár, igyekszik mezítelen mellkasához szorítani a vélhetően az életéért ficánkoló áldozat hátát. Míg előbbi kezével tovább szorítja az íjász alkarját, addig a másikkal átkarolja a vállait, hogy igazán szoros ölelésében ne adhasson lehetőséget a menekvésre. Reméli, a hirtelen támadás, s a kilátástalan helyzet foganatjaként végre megízlelheti Lethilhal félelmét, még ha csak egy pillanatra is... Ám nem kíván játszani a szerencséjével, emberi teste még messze nem olyan erős, amellyel hosszú percekig magánál tarthatná a nőt, így amennyiben az még nem bontakozott ki halálos öleléséből, megvillantja pengeéles karmait, majd egy határozott mozdulat révén feltépi az éjbőrű torkát.
Szinte megrészegül a látványtól, amint a vörös élet sugárban spriccel szanaszét a tiszta folyóvízben, azonban magának is akar a jóból, szóval ajkait mohón tapasztja a mélységi nyakára, hogy mint egy alávaló vérszívó kezdjen lakmározni az éltető nedűből. Azonban a hideg egyre jobban zavarja, így miután eleget szipolyozott az áldozat véréből, elkezdi kifelé ráncigálni a partra, hogy ott folytassa a remekmű elkészítését. Olyan, akár egy farkas, aki az odújába próbálja bevonszolni az elejtett vadat, alaposan megdolgozik vele, mire végre kikerülnek testeik a jeges víz öleléséből.
Apró szusszanással egyenesedik fel, majd ajkain elégedett mosollyal néz végig a holt, vagy éppen még haldokló grafitbőrűn.
~Nem rossz, nem rossz, de lehetne szebb is...~
Olyannyira el van merülve a vadászatban, hogy ezúttal még a közelben ólálkodó fajtársának jelenlétét sem érzékeli; egy vörös köddel megtöltött burokban leledzik, ahol csak ő, s a vérző nőszemély létezik csupán.
A felfokozott érzések közepette olykor-olykor még egy-egy halk kuncogást is megejt magának, amiként karmaival elkezdi miszlikbe aprítani a szerencsétlen tárnalakót, ám a szívével óvatosan bánik. Azt szépen a kezei közé emeli, és úgy figyeli, mintha a világmindenség legnemesebb kristálya volna. Aztán hirtelen beleharap, és addig-addig marcangolja, míg el nem tudja fogyasztani.
Igen csak groteszk látványt nyújthat, amint a folyó parton térdepelve, mezítelenül, vértől mocskosan épp egy mélységi szívén csámcsog, ám ahogy minden jónak, ennek is vége szakad, miként elméjéről kezd elpárologni a gyilkolás mámora. Igen, ebben a momentumban megérzi a fajtárs jelenlétét, s akár egy vad, aki neszt hallott a bokrok közül, kapja fel a fejét, hogy körbekémlelhessen. Eltelik egy kis időbe, mire szürkéskék lélektükrei felfedezik maguknak a nem is olyan ismeretlen Éji Démont.*
- Mióta bámulsz? *Morran fel, mindennemű udvariasságát és kifinomultságát félredobva. Ha a fúria végignézte a műsort, látta lényének legsötétebb bugyrait, s még ruháiból kivetkezve is megszemlélhette, akkor nincs jelentősége az álca fenntartásának. Ilyenkor az lehet, aki valójában is; egy gyűlölködő, féktelen mészáros, aki minden cseppjét ki akarja élvezni a szórakozásának, ezt a luxust pedig akkor sem fogja megtagadni magától, ha épp a cseresznyeszín ajkakkal megáldott Sotheena vizslatja.*
- Nem szoktam osztozkodni, de a maradványaival azt kezdesz, amit csak kívánsz...
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Lassú, kimért léptekkel közelít a prédához, óvatosan igyekszik bekeríteni, nehogy a ficánkoló kis kopoltyús kicsússzon a karmai közül, majdan tovaússzon az árral. Ám nem csupán a körültekintés végett centizi ki mozdulatainak minden vonatkozását, élvezni óhajtja a pillanatot, ahogy fehér, mezítelen bőrét csillogó ezüstbe öltözteti a hold ragyogó fénye, amint emberi testén libabőr ül meg a víz hűvös simításaira, s miként minden apró pórusával szomjazza az áldozat rettegését, mely csak nem akar a felszínre bukni. Helyette undort kap igaz valójának látványa, és ennél jobb katalizátorát nem is adhatta volna Lethilhal a lény dühének berobbantásához; a bájos, nyugodt arc hirtelenjében haragvó vonásokba torzul, olajzöld íriszei pedig mintha csak lángokból születtek volna, puszta tekintetével óhajtja hamuvá perzselni az előtte ügyetlenkedő nőszemélyt.*
- A legszebb rémálmod... *Suttogja a ködpárától foltos, hűvös levegőbe mézédes szavait, s ahogy a hóhajú hátrál lépésről lépésre, ő úgy közeledik hozzá egyre határozottabbra fogva mozgását. Ezúttal már nem a prédájával játszadozó vadmacska, aki bizonytalanságba taszítva a szerencsétlent fokozza a benne lüktető vér aromáját, hanem a kíméletlen, összeszedett gyilkos, aki csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson.
Bosszantja, hogy ne bosszantaná, amiért végül nem sikeredett félelemre sarkallnia a magabiztos tárnalakót, ám tudja, hogy a halál gyönyörű momentumában alig akad lélek, mely ne telne meg kétségbeeséssel s rettegéssel, tehát emiatt sem aggódik túlzottan.*
- Azért figyelemre méltó az összeszedettséged, de ezzel nem fogsz lenyűgözni, sőt, őszintén szólva rettentően feldühítettél... Aki pedig feldühít, az nem érdemel jobbat a halálnál. *Magyarázza, amint dús ajkaira széles vigyor telepedik, mely tovább burjánzik orcáin, miként elérkezik a tökéletes pillanat. Ó igen...
Kihasználva a mélységi akaratlan, ügyetlen mozdulatát, közelebb lépve hozzá megpróbálja elkapni az egyik karját, s ha sikerrel jár, igyekszik mezítelen mellkasához szorítani a vélhetően az életéért ficánkoló áldozat hátát. Míg előbbi kezével tovább szorítja az íjász alkarját, addig a másikkal átkarolja a vállait, hogy igazán szoros ölelésében ne adhasson lehetőséget a menekvésre. Reméli, a hirtelen támadás, s a kilátástalan helyzet foganatjaként végre megízlelheti Lethilhal félelmét, még ha csak egy pillanatra is... Ám nem kíván játszani a szerencséjével, emberi teste még messze nem olyan erős, amellyel hosszú percekig magánál tarthatná a nőt, így amennyiben az még nem bontakozott ki halálos öleléséből, megvillantja pengeéles karmait, majd egy határozott mozdulat révén feltépi az éjbőrű torkát.
Szinte megrészegül a látványtól, amint a vörös élet sugárban spriccel szanaszét a tiszta folyóvízben, azonban magának is akar a jóból, szóval ajkait mohón tapasztja a mélységi nyakára, hogy mint egy alávaló vérszívó kezdjen lakmározni az éltető nedűből. Azonban a hideg egyre jobban zavarja, így miután eleget szipolyozott az áldozat véréből, elkezdi kifelé ráncigálni a partra, hogy ott folytassa a remekmű elkészítését. Olyan, akár egy farkas, aki az odújába próbálja bevonszolni az elejtett vadat, alaposan megdolgozik vele, mire végre kikerülnek testeik a jeges víz öleléséből.
Apró szusszanással egyenesedik fel, majd ajkain elégedett mosollyal néz végig a holt, vagy éppen még haldokló grafitbőrűn.
~Nem rossz, nem rossz, de lehetne szebb is...~
Olyannyira el van merülve a vadászatban, hogy ezúttal még a közelben ólálkodó fajtársának jelenlétét sem érzékeli; egy vörös köddel megtöltött burokban leledzik, ahol csak ő, s a vérző nőszemély létezik csupán.
A felfokozott érzések közepette olykor-olykor még egy-egy halk kuncogást is megejt magának, amiként karmaival elkezdi miszlikbe aprítani a szerencsétlen tárnalakót, ám a szívével óvatosan bánik. Azt szépen a kezei közé emeli, és úgy figyeli, mintha a világmindenség legnemesebb kristálya volna. Aztán hirtelen beleharap, és addig-addig marcangolja, míg el nem tudja fogyasztani.
Igen csak groteszk látványt nyújthat, amint a folyó parton térdepelve, mezítelenül, vértől mocskosan épp egy mélységi szívén csámcsog, ám ahogy minden jónak, ennek is vége szakad, miként elméjéről kezd elpárologni a gyilkolás mámora. Igen, ebben a momentumban megérzi a fajtárs jelenlétét, s akár egy vad, aki neszt hallott a bokrok közül, kapja fel a fejét, hogy körbekémlelhessen. Eltelik egy kis időbe, mire szürkéskék lélektükrei felfedezik maguknak a nem is olyan ismeretlen Éji Démont.*
- Mióta bámulsz? *Morran fel, mindennemű udvariasságát és kifinomultságát félredobva. Ha a fúria végignézte a műsort, látta lényének legsötétebb bugyrait, s még ruháiból kivetkezve is megszemlélhette, akkor nincs jelentősége az álca fenntartásának. Ilyenkor az lehet, aki valójában is; egy gyűlölködő, féktelen mészáros, aki minden cseppjét ki akarja élvezni a szórakozásának, ezt a luxust pedig akkor sem fogja megtagadni magától, ha épp a cseresznyeszín ajkakkal megáldott Sotheena vizslatja.*
- Nem szoktam osztozkodni, de a maradványaival azt kezdesz, amit csak kívánsz...
1415. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-02 23:48:15
Üzenet elküldve: 2015-04-02 23:48:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Dayria, Lethilhal//
*Egyszerűen képtelen sokáig egy helyben maradni. A városi monotonitás egy bizonyos idő után oly mértékben unalmas, hogy annál már lassan a halál is izgalmasabb lehet. Elképzelése sincs, hogy ezek a városiak hogy képesek az egész nyamvadt kis életüket ebben a fertőben leélni. Ugyanaz újra, és újra, és újra. Van egyáltalán értelme bármelyikük életének is?
Inkább vágtázni kezd a fekete ló hátán, amit még indulás előtt bérelt. Most nem kívánt gyalogszerrel közlekedni, gyorsaságra vágyott. Már nagyon hiányzik neki a repülés, azzal még ennél is sokkal gyorsabban tudna közlekedni, de nem persze lehet…
Az erdőben mostanában valami esemény miatt egész sokan vannak állandóan, így inkább a folyópart felé veszi az irányt, és amíg azt el nem éri, kicsit sem lassít a tempón.*
- Ah… Elpuhultam! *Dörzsöli meg a tarkóját egy sóhaj kíséretében, miután végre lelassított. Ő, aki régen mindig is imádott mágiát használni a csaták közben, most ez a teste még teljesen alkalmatlan annak a használatára, és sem a reflexei, sem pedig a fizikai képességei sincsenek még csak a közelébe se annak, amit még a megidézése előtt a másik síkon tudott. Összegezve még csak árnyéka sem a régi önmagának.
Összeszorítja a fogait, ahogy nagy levegőt vesz, hogy a benne egy pillanat alatt lángra lobbant dühöt elfojtsa, és vörösen izzó szemei visszaálljanak a normális, fekete árnyalatukká, majd újra gyorsabb tempóra vált. Saját meglátása szerint a fajtája bélieknek kábé a fele meghülyül az itteni unalomtól, és így már inkább a legkétesebb, leghétköznapibb szituációkból próbálják kihozni a számukra legtetszetősebb, legvéresebb végeredményt. Még neki is megfordult már a fejében, hogy jobb lenne inkább visszamenni, pedig egyáltalán nincs sok éve, hogy boldogítja ezt a világot, de még nincs hozzá kedve, hogy visszatérjen a saját síkjára. Majd egy szép napon.
Az viszont biztos, hogy ha rövid időn belül nem talál magának valami jó elfoglaltságot, akkor tömegmészárlásba kezd. Nem ez lenne az első eset.
Egyszer csak lefékezi a lovát. Valami furcsa érzés csapta meg. Hirtelen nem tudja megállapítani, hogy pontosan mi lehet, de bármi is, kíváncsivá tette. Gyorsan le is pattan a hátasról, és úgy vezetve halad tovább, amíg a folyóhoz nem ér. Még a fák takarásában marad, de már nagyjából kezdi tisztán látni a helyzetet, és ahhoz sem kell sok, hogy a világosabb bőrű ezüsthajút felismerje.
A lovat nemes egyszerűséggel elengedi, hadd térjen vissza a gazdájához, ő pedig a lehető leghalkabban felkapaszkodik az egyik fának az ágára, majd olyan három méteres magasságból figyeli a folyót. Nem igazán zavartatja magát, nem az a célja, hogy elrejtőzzön, pusztán nem akar megzavarni semmit. Még csak az hiányozna, hogy a saját kis hibájából szalasszon el egy ilyen nem mindennapi műsort.*
*Egyszerűen képtelen sokáig egy helyben maradni. A városi monotonitás egy bizonyos idő után oly mértékben unalmas, hogy annál már lassan a halál is izgalmasabb lehet. Elképzelése sincs, hogy ezek a városiak hogy képesek az egész nyamvadt kis életüket ebben a fertőben leélni. Ugyanaz újra, és újra, és újra. Van egyáltalán értelme bármelyikük életének is?
Inkább vágtázni kezd a fekete ló hátán, amit még indulás előtt bérelt. Most nem kívánt gyalogszerrel közlekedni, gyorsaságra vágyott. Már nagyon hiányzik neki a repülés, azzal még ennél is sokkal gyorsabban tudna közlekedni, de nem persze lehet…
Az erdőben mostanában valami esemény miatt egész sokan vannak állandóan, így inkább a folyópart felé veszi az irányt, és amíg azt el nem éri, kicsit sem lassít a tempón.*
- Ah… Elpuhultam! *Dörzsöli meg a tarkóját egy sóhaj kíséretében, miután végre lelassított. Ő, aki régen mindig is imádott mágiát használni a csaták közben, most ez a teste még teljesen alkalmatlan annak a használatára, és sem a reflexei, sem pedig a fizikai képességei sincsenek még csak a közelébe se annak, amit még a megidézése előtt a másik síkon tudott. Összegezve még csak árnyéka sem a régi önmagának.
Összeszorítja a fogait, ahogy nagy levegőt vesz, hogy a benne egy pillanat alatt lángra lobbant dühöt elfojtsa, és vörösen izzó szemei visszaálljanak a normális, fekete árnyalatukká, majd újra gyorsabb tempóra vált. Saját meglátása szerint a fajtája bélieknek kábé a fele meghülyül az itteni unalomtól, és így már inkább a legkétesebb, leghétköznapibb szituációkból próbálják kihozni a számukra legtetszetősebb, legvéresebb végeredményt. Még neki is megfordult már a fejében, hogy jobb lenne inkább visszamenni, pedig egyáltalán nincs sok éve, hogy boldogítja ezt a világot, de még nincs hozzá kedve, hogy visszatérjen a saját síkjára. Majd egy szép napon.
Az viszont biztos, hogy ha rövid időn belül nem talál magának valami jó elfoglaltságot, akkor tömegmészárlásba kezd. Nem ez lenne az első eset.
Egyszer csak lefékezi a lovát. Valami furcsa érzés csapta meg. Hirtelen nem tudja megállapítani, hogy pontosan mi lehet, de bármi is, kíváncsivá tette. Gyorsan le is pattan a hátasról, és úgy vezetve halad tovább, amíg a folyóhoz nem ér. Még a fák takarásában marad, de már nagyjából kezdi tisztán látni a helyzetet, és ahhoz sem kell sok, hogy a világosabb bőrű ezüsthajút felismerje.
A lovat nemes egyszerűséggel elengedi, hadd térjen vissza a gazdájához, ő pedig a lehető leghalkabban felkapaszkodik az egyik fának az ágára, majd olyan három méteres magasságból figyeli a folyót. Nem igazán zavartatja magát, nem az a célja, hogy elrejtőzzön, pusztán nem akar megzavarni semmit. Még csak az hiányozna, hogy a saját kis hibájából szalasszon el egy ilyen nem mindennapi műsort.*
1414. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-02 20:04:35
Üzenet elküldve: 2015-04-02 20:04:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Elenith//
*Nem arról van szó, hogy nem gyanakszik, egyszerűen csak nem érdekli a nő. Nem tartja túl veszélyesnek a lányt, s így nem is zavarja, ha vele megy. Sokadik érzékszerve nem működik, s nem jelzik, hogy veszélyben lenne. Igaz, ezt akkor sem tették, mikor ténylegesen veszélyben volt.
Csendesen suhan végig a városon, s az erdő szélén is. Nem bízik meg a lányban, ám másra sem vágyik jobban, minthogy a piszkot és a mocskot lemossa magáról, ezért sem foglalkozik, hogy hova dobja le holmiait. Éjbőrű testének jólesik a víz kellemes hőmérséklete. Amit érzik.
A folyó áramlása nem nagy, de arra épp elég, hogy könnyedén el tudjon sodorni, egy ernyedt testet. Ezért is feszíti meg lábizmait, ahogy a vízben áll, s merül le az aljára. Az áradás viszi, de ezzel minden erejével küzd, s árral szemben úszik. Ahogy visszaúszik a felszínre, érzékeli, hogy szinte egy centit sem haladt előre. Ajkain egy mosoly kúszik végig, hiszen jobb edzés sem lehet számára, mint ez. Jelen pillanatban. Lubickolásából a lány hangja hozza vissza, ahogy először nemet mond a mókára.*
- Te tudod.
*Majd ezzel újra a folyó mélyére merül. Mikor legközelebb a felszínre téved, akkor már látja, hogy a szőkeség fehér, szinte világító bőre, csak úgy fénylik az éjszakában. Talpát az iszapba süllyeszti, úgy tartja meg egyensúlyát az árral szemben, ahogy Elenith a folyóba lép.
Nem tudja, de van valami vészjósló most a lányban. A hangja, megváltozott. Mintha nem az lenne, akinek eddig kiadta magát. Saját fehér haja a hátára, s az arca köré tapadt. Szemöldökeit összeráncolja, ahogy figyeli az óvatos lépteket, s a szavakat. Nem szól semmit, csak áll és figyel. Egy tétova pillanatban, egyik lábával hátrébblép. Csak most jön rá, hogy egy esetleges támadásnál, az áramlat miatt, a másik jobb helyzetben van. No de miért támadna rá?
A sötétben roppant jól lát, s látja a lányon a változást. A szeme, majd a keze.*
- Mi vagy te? *Kérdi enyhe undorral a hangjába, s még egy tétova lépést tesz hátra. Ám a kérdés hallatán nem tudja megállni, hogy ne jöjjön felszínre, nyugodt énjének apró töredéke. Nézve a körmöket, elismerően bólint fejével.* - Végül is, élesebbek.
*S még egy lépést tesz hátra, ám a folyó áramlata kibillenti egyensúlyából. Nevetségesen kezeit maga elé emeli, mintha támadást kívánná felfogni, avagy támadni akarna, ha közelebb jönnének hozzá. Nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy mit akar a némber, hiszen látja. De csak egy esélye van, ha túl akarja élni. El kell érnie, hogy az áramlattal háttal kerüljön.*
*Nem arról van szó, hogy nem gyanakszik, egyszerűen csak nem érdekli a nő. Nem tartja túl veszélyesnek a lányt, s így nem is zavarja, ha vele megy. Sokadik érzékszerve nem működik, s nem jelzik, hogy veszélyben lenne. Igaz, ezt akkor sem tették, mikor ténylegesen veszélyben volt.
Csendesen suhan végig a városon, s az erdő szélén is. Nem bízik meg a lányban, ám másra sem vágyik jobban, minthogy a piszkot és a mocskot lemossa magáról, ezért sem foglalkozik, hogy hova dobja le holmiait. Éjbőrű testének jólesik a víz kellemes hőmérséklete. Amit érzik.
A folyó áramlása nem nagy, de arra épp elég, hogy könnyedén el tudjon sodorni, egy ernyedt testet. Ezért is feszíti meg lábizmait, ahogy a vízben áll, s merül le az aljára. Az áradás viszi, de ezzel minden erejével küzd, s árral szemben úszik. Ahogy visszaúszik a felszínre, érzékeli, hogy szinte egy centit sem haladt előre. Ajkain egy mosoly kúszik végig, hiszen jobb edzés sem lehet számára, mint ez. Jelen pillanatban. Lubickolásából a lány hangja hozza vissza, ahogy először nemet mond a mókára.*
- Te tudod.
*Majd ezzel újra a folyó mélyére merül. Mikor legközelebb a felszínre téved, akkor már látja, hogy a szőkeség fehér, szinte világító bőre, csak úgy fénylik az éjszakában. Talpát az iszapba süllyeszti, úgy tartja meg egyensúlyát az árral szemben, ahogy Elenith a folyóba lép.
Nem tudja, de van valami vészjósló most a lányban. A hangja, megváltozott. Mintha nem az lenne, akinek eddig kiadta magát. Saját fehér haja a hátára, s az arca köré tapadt. Szemöldökeit összeráncolja, ahogy figyeli az óvatos lépteket, s a szavakat. Nem szól semmit, csak áll és figyel. Egy tétova pillanatban, egyik lábával hátrébblép. Csak most jön rá, hogy egy esetleges támadásnál, az áramlat miatt, a másik jobb helyzetben van. No de miért támadna rá?
A sötétben roppant jól lát, s látja a lányon a változást. A szeme, majd a keze.*
- Mi vagy te? *Kérdi enyhe undorral a hangjába, s még egy tétova lépést tesz hátra. Ám a kérdés hallatán nem tudja megállni, hogy ne jöjjön felszínre, nyugodt énjének apró töredéke. Nézve a körmöket, elismerően bólint fejével.* - Végül is, élesebbek.
*S még egy lépést tesz hátra, ám a folyó áramlata kibillenti egyensúlyából. Nevetségesen kezeit maga elé emeli, mintha támadást kívánná felfogni, avagy támadni akarna, ha közelebb jönnének hozzá. Nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy mit akar a némber, hiszen látja. De csak egy esélye van, ha túl akarja élni. El kell érnie, hogy az áramlattal háttal kerüljön.*
1413. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-02 17:20:33
Üzenet elküldve: 2015-04-02 17:20:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Lethilhal Drafinle //
*Enyhe megilletődéssel tölti el Dayriát a tény, hogy az éjbőrű még csak nem is ellenkezett a vélhetően idegesítő társasága végett, azonban balga lenne rákérdezni a miértekre, no meg, valójában egyáltalán nem is érdeklik. A lényeg az, hogy a mai este jót lakmározzon, prédája pedig nem más, mint egy megátalkodott sötételf. Gyengéden el is mosolyodik a gondolaton, miszerint az itteniek még hálásak is lehetnének neki, amiért kiírt egyet a problematikus egyedek közül, bár ahogy a város manapság alakul, effajta örömöt hiába várna tőlük. Kígyókat melengetnek a keblükön a mélységi nemes család formájában, noha kevésbé veszélyeset, mint jómaga. Ám, amíg nála nem lehet megállapítani a bájos testben megbúvó lény valódi természetét, addig a grafitbőrűek nem leplezhetik származásukat. Míg az előbbi hibáért lehetetlen volna okolni a városlakókat, addig az utóbbiért pusztán csak ostobának tudja tekinteni őket.
Meglehet, hogy megannyi nővérkéje szívleli a tárnalakókat, ő viszont azért bizonyosan nem fogja körbecsókolgatni őket, mert a halandók közül a leghasonlóbbnak bizonyulnak fenséges lényük jelleméhez. Ha a fajtáját sem állja, akkor kevésbé tökéletes formájukat milyen okból kellene imádnia?
~Ostobák...~
Apró sóhajt enged legördülni dús ajkairól, amint az est leszálltával az egyre kihaltabb piacon haladnak végig, ám ennél több hangot nem hallat, éppoly csendben halad az éji démon oldalán, mint maga a nőszemély az övén. Nem kimondottan izgatja, miféle gondolatok örvénylenek Lethilhal elmetekervényeinek legmélyén, de mivel már jó ideje egy apró dühödt szót sem "hallott" felőle, úgy arra enged következtetni, hogy lecsillapodott a nő haragja. S valószínűleg nem is azért engedte magával, mert vörös életének kiontásával kívánná végérvényesen felszabadítani bensőjét a frusztráló érzésektől, ellenben szerény személyével... Ő pontosan ezt kívánja tenni.
A nem túl rövid séta alatt megannyi lehetséges forgatókönyv végigpereg az elméjében; hogyan csalja tőrbe a nőt, mit kezdjen az íjával, milyen módon aprítsa fel, s hogyan késztesse rettegésre? Tudja, hogy ezekből a mélyről fakadt lényekből nehéz kicsikarni bármiféle érzelmet a vérszomjon és a dühön kívül, de igazi győzelem volna, ha ennél az egyednél sikerrel járna. Talán... Talán ha beveti legjobb képességeit, s megmutatja legszebb alakját...
Gondolatainak tengerén lavírozva észre sem veszi, amint már a folyópart kavicsos talaján taposnak, csupán akkor ocsúdik fel, amikor a hóhajú megállapodik, s mindennemű szégyenérzet nélkül vetkezik ki ruháiból a lény előtt. Persze, amiként végigfuttatja jégből vájt lélektükreit az éjbőrű testén, nem is akad olyan szeglete, aminek végett zavartan lenne szükséges takargatnia magát.
~Nem ezért vagy most itt.~
Emlékezteti magát a fő célra, azonban egy kicsit még hagyja tekintetét elkalandozni a holdfényben s apró fodrokkal csipkézett vízben fürdő nőszemélyen.*
- Nem, attól tartok, könnyedén megfáznék a vízben. *Jegyzi meg egy aprócska mosollyal, majd körbefuttatva lélektükreit a környéken, azt vizslatva, merre lenne célszerű véget vetnie ennek a kevésbé izgalmas játszmának. Ugyan nem áldotta meg a sors emberi testét kitűnő látással az éjszakában, ám a csillagok és a hold ragyogó fénye elegendő világossággal szolgál a viszonylag nyílt terepen, hogy ő is felmérhesse a környezetét. Akad egy két sűrűbb nádas, és a ködpára is kezd előgomolyogni a víz felszínén. Sehol egy lélek, tökéletesnek tetszik az időzítés.
Végezetül vesz egy mély levegőt, majd odasétál a nő holmijaihoz, és elkezdi lefejtegetni magáról a ruháit.
~Talán mégis csak egyszerűbb a vízben.~*
- Na jó, megpróbálkozom vele... *Mosolyogja kissé bizonytalanul, miután pedig minden ruhanemű lekerült patyolat testéről, az ajkait harapdálva sétál be a számára igen csak hidegnek érzékelt vízbe. Nem is érti, miképpen lubickolhat ilyen gondtalanul a mélységi, de annyira azért nem érdekli, hogy rá is kérdezzen. Itt az ideje, hogy véget vessen a pitiáner játszadozásnak, s komolyabbra fordítsa a helyzetet. Tudja, hogy nem kellene húznia az időt Lethilhal félelmének előcsalogatásával, ám csak nem bírja megállni a próbát.*
- A barakkban jót derültél a közelharci képességeiden... *Kezd bele csöndesen, s hangjának tónusán egyből kiérzik a változás. Ugyanolyan nyugodt, mint eddig, azonban most belekucorodott vajmi behatárolhatatlan sötétség, mely bárkinek a testére libabőrt szülne.* Kíváncsi vagy, én miképpen szoktam gyilkolni? Hátha azon is önfeledten fogsz kacagni...*Duruzsolja, amint enyhén oldalra biccenti a fejét, és engedi, hogy dús ajkaira végre kiüljön bensőjének igaz gondolata, amint fenyegető mosolyba torzulnak vonásai.* Nem kívánlak untatni sokáig, szóval térjünk a lényegre. *Magyarázza, szemeinek szürkéskék árnyalata pedig mindeközben olajzöldbe fordul, míg pupillái a macskákéhoz hasonlatos csíkba vékonyodnak. Nem aprózza el, hagyja, hogy puha ujjbegyein felhasadjon a bőr, s előbúvjanak gyilkos karmai, mezítelen hátának rejtekéből azonban nem engedi kitörni denevérszárnyhoz hasonlatos, szintén csak olajzöld színben tetsző végtagjait, hiszen a prédának is el kell hinnie, hogy van esélye.* Mit gondolsz, hatásosabb, mint a nyilaid? *Kíváncsiskodik, miközben lassan, igazán lassan közeledik a mélységi felé, hegyes, hosszú karmokban végződő ujjait vizslatva, no meg mutogatva, hátha megérintheti lelkét a méz édes félelem vagy éppen kétségbeesés.*
*Enyhe megilletődéssel tölti el Dayriát a tény, hogy az éjbőrű még csak nem is ellenkezett a vélhetően idegesítő társasága végett, azonban balga lenne rákérdezni a miértekre, no meg, valójában egyáltalán nem is érdeklik. A lényeg az, hogy a mai este jót lakmározzon, prédája pedig nem más, mint egy megátalkodott sötételf. Gyengéden el is mosolyodik a gondolaton, miszerint az itteniek még hálásak is lehetnének neki, amiért kiírt egyet a problematikus egyedek közül, bár ahogy a város manapság alakul, effajta örömöt hiába várna tőlük. Kígyókat melengetnek a keblükön a mélységi nemes család formájában, noha kevésbé veszélyeset, mint jómaga. Ám, amíg nála nem lehet megállapítani a bájos testben megbúvó lény valódi természetét, addig a grafitbőrűek nem leplezhetik származásukat. Míg az előbbi hibáért lehetetlen volna okolni a városlakókat, addig az utóbbiért pusztán csak ostobának tudja tekinteni őket.
Meglehet, hogy megannyi nővérkéje szívleli a tárnalakókat, ő viszont azért bizonyosan nem fogja körbecsókolgatni őket, mert a halandók közül a leghasonlóbbnak bizonyulnak fenséges lényük jelleméhez. Ha a fajtáját sem állja, akkor kevésbé tökéletes formájukat milyen okból kellene imádnia?
~Ostobák...~
Apró sóhajt enged legördülni dús ajkairól, amint az est leszálltával az egyre kihaltabb piacon haladnak végig, ám ennél több hangot nem hallat, éppoly csendben halad az éji démon oldalán, mint maga a nőszemély az övén. Nem kimondottan izgatja, miféle gondolatok örvénylenek Lethilhal elmetekervényeinek legmélyén, de mivel már jó ideje egy apró dühödt szót sem "hallott" felőle, úgy arra enged következtetni, hogy lecsillapodott a nő haragja. S valószínűleg nem is azért engedte magával, mert vörös életének kiontásával kívánná végérvényesen felszabadítani bensőjét a frusztráló érzésektől, ellenben szerény személyével... Ő pontosan ezt kívánja tenni.
A nem túl rövid séta alatt megannyi lehetséges forgatókönyv végigpereg az elméjében; hogyan csalja tőrbe a nőt, mit kezdjen az íjával, milyen módon aprítsa fel, s hogyan késztesse rettegésre? Tudja, hogy ezekből a mélyről fakadt lényekből nehéz kicsikarni bármiféle érzelmet a vérszomjon és a dühön kívül, de igazi győzelem volna, ha ennél az egyednél sikerrel járna. Talán... Talán ha beveti legjobb képességeit, s megmutatja legszebb alakját...
Gondolatainak tengerén lavírozva észre sem veszi, amint már a folyópart kavicsos talaján taposnak, csupán akkor ocsúdik fel, amikor a hóhajú megállapodik, s mindennemű szégyenérzet nélkül vetkezik ki ruháiból a lény előtt. Persze, amiként végigfuttatja jégből vájt lélektükreit az éjbőrű testén, nem is akad olyan szeglete, aminek végett zavartan lenne szükséges takargatnia magát.
~Nem ezért vagy most itt.~
Emlékezteti magát a fő célra, azonban egy kicsit még hagyja tekintetét elkalandozni a holdfényben s apró fodrokkal csipkézett vízben fürdő nőszemélyen.*
- Nem, attól tartok, könnyedén megfáznék a vízben. *Jegyzi meg egy aprócska mosollyal, majd körbefuttatva lélektükreit a környéken, azt vizslatva, merre lenne célszerű véget vetnie ennek a kevésbé izgalmas játszmának. Ugyan nem áldotta meg a sors emberi testét kitűnő látással az éjszakában, ám a csillagok és a hold ragyogó fénye elegendő világossággal szolgál a viszonylag nyílt terepen, hogy ő is felmérhesse a környezetét. Akad egy két sűrűbb nádas, és a ködpára is kezd előgomolyogni a víz felszínén. Sehol egy lélek, tökéletesnek tetszik az időzítés.
Végezetül vesz egy mély levegőt, majd odasétál a nő holmijaihoz, és elkezdi lefejtegetni magáról a ruháit.
~Talán mégis csak egyszerűbb a vízben.~*
- Na jó, megpróbálkozom vele... *Mosolyogja kissé bizonytalanul, miután pedig minden ruhanemű lekerült patyolat testéről, az ajkait harapdálva sétál be a számára igen csak hidegnek érzékelt vízbe. Nem is érti, miképpen lubickolhat ilyen gondtalanul a mélységi, de annyira azért nem érdekli, hogy rá is kérdezzen. Itt az ideje, hogy véget vessen a pitiáner játszadozásnak, s komolyabbra fordítsa a helyzetet. Tudja, hogy nem kellene húznia az időt Lethilhal félelmének előcsalogatásával, ám csak nem bírja megállni a próbát.*
- A barakkban jót derültél a közelharci képességeiden... *Kezd bele csöndesen, s hangjának tónusán egyből kiérzik a változás. Ugyanolyan nyugodt, mint eddig, azonban most belekucorodott vajmi behatárolhatatlan sötétség, mely bárkinek a testére libabőrt szülne.* Kíváncsi vagy, én miképpen szoktam gyilkolni? Hátha azon is önfeledten fogsz kacagni...*Duruzsolja, amint enyhén oldalra biccenti a fejét, és engedi, hogy dús ajkaira végre kiüljön bensőjének igaz gondolata, amint fenyegető mosolyba torzulnak vonásai.* Nem kívánlak untatni sokáig, szóval térjünk a lényegre. *Magyarázza, szemeinek szürkéskék árnyalata pedig mindeközben olajzöldbe fordul, míg pupillái a macskákéhoz hasonlatos csíkba vékonyodnak. Nem aprózza el, hagyja, hogy puha ujjbegyein felhasadjon a bőr, s előbúvjanak gyilkos karmai, mezítelen hátának rejtekéből azonban nem engedi kitörni denevérszárnyhoz hasonlatos, szintén csak olajzöld színben tetsző végtagjait, hiszen a prédának is el kell hinnie, hogy van esélye.* Mit gondolsz, hatásosabb, mint a nyilaid? *Kíváncsiskodik, miközben lassan, igazán lassan közeledik a mélységi felé, hegyes, hosszú karmokban végződő ujjait vizslatva, no meg mutogatva, hátha megérintheti lelkét a méz édes félelem vagy éppen kétségbeesés.*
1412. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-02 13:31:23
Üzenet elküldve: 2015-04-02 13:31:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Elenith//
*A hamvasszőke lány jól védi támadásait, de most nincs se kedve, se idege elmagyarázni, hogyan is kellene forgatnia a kardot. Neki csak annyira kellett a nő, amíg levezeti valakin a feszültséget. De úgy, hogy most már az éj jótékony sötétje borult rájuk, gyorsan kívánja elhagyni a helyet. Már épp lépne ki a barakkból, amikor is meghalja a lány szavait. Szemeit megforgatja a csuklya alatt, de végül is nem zavarja, ha vele jön. Bár jobban örült volna, ha eltölthet egy kis időt egyedül.*
- Jó.
*Válaszolja egyszerűen, majd elindul a folyó irányába ő is. Kiindulópontján változtat, mégsem a fürdő irányába megy. Erre egyszerű a magyarázat, nem akarja a lányt oda „magával vinni”. Jó lesz neki a tavaszias időben a folyópart is. Bőre amúgy sem úgy érzékeli a hideget, mint egy átlagos emberé. Valamiért nem érzi sem a meleget, sem a hideget. Ezt fajtársai is mindig furcsállták, de hamar hasznukra tudták fordítani a dolgot. Ezért is volt az, hogy ő ment felderíteni a terepet a leghidegebb vizekbe is, hiszen alig érzett belőlük valamit.
A várost a gazdagnegyedet átszelve, a piacon át hagyja el. A kora estében még leledzenek itt emberek, elfek, törpék, de már mind igyekszik haza. Az árusok is összepakolták portékáikat, így már nincs oly nagy tömeg, hogy ne tudjon kényelmesen keresztül menni rajta. Út közben nem szól a lányhoz, nincs is mit mondania neki. Egy újabb ember, akivel a barakkban hozta össze a sors. A legutóbb sem jól sült el a dolog, s most sem bízik ebben. A piacot elhagyva, a tisztás szélén halad, hogy mielőbb a folyóhoz érjenek. A várost elhagyva, a fények is kihunytak már. Bár maga jól lát a korom sötétben, nem tudja, hogy a vele tartó szőkeség igen-e. Hátranéz, s némileg bevárja Elenitht, ha amaz nem hozott magával fáklyát.
Gyorsan érnek a folyó partra, s nem is teketóriázik sokat. Előbb köpenyét, majd ruháit veszi le, s azonnal belegázol a vízbe. Jóleső sóhajtás hagyja el ajkait, ahogy a tegnap nap mocskát a víz sodorja le magáról. Tekintetét a lányra emeli.*
- Te nem fürdesz meg?
*A hamvasszőke lány jól védi támadásait, de most nincs se kedve, se idege elmagyarázni, hogyan is kellene forgatnia a kardot. Neki csak annyira kellett a nő, amíg levezeti valakin a feszültséget. De úgy, hogy most már az éj jótékony sötétje borult rájuk, gyorsan kívánja elhagyni a helyet. Már épp lépne ki a barakkból, amikor is meghalja a lány szavait. Szemeit megforgatja a csuklya alatt, de végül is nem zavarja, ha vele jön. Bár jobban örült volna, ha eltölthet egy kis időt egyedül.*
- Jó.
*Válaszolja egyszerűen, majd elindul a folyó irányába ő is. Kiindulópontján változtat, mégsem a fürdő irányába megy. Erre egyszerű a magyarázat, nem akarja a lányt oda „magával vinni”. Jó lesz neki a tavaszias időben a folyópart is. Bőre amúgy sem úgy érzékeli a hideget, mint egy átlagos emberé. Valamiért nem érzi sem a meleget, sem a hideget. Ezt fajtársai is mindig furcsállták, de hamar hasznukra tudták fordítani a dolgot. Ezért is volt az, hogy ő ment felderíteni a terepet a leghidegebb vizekbe is, hiszen alig érzett belőlük valamit.
A várost a gazdagnegyedet átszelve, a piacon át hagyja el. A kora estében még leledzenek itt emberek, elfek, törpék, de már mind igyekszik haza. Az árusok is összepakolták portékáikat, így már nincs oly nagy tömeg, hogy ne tudjon kényelmesen keresztül menni rajta. Út közben nem szól a lányhoz, nincs is mit mondania neki. Egy újabb ember, akivel a barakkban hozta össze a sors. A legutóbb sem jól sült el a dolog, s most sem bízik ebben. A piacot elhagyva, a tisztás szélén halad, hogy mielőbb a folyóhoz érjenek. A várost elhagyva, a fények is kihunytak már. Bár maga jól lát a korom sötétben, nem tudja, hogy a vele tartó szőkeség igen-e. Hátranéz, s némileg bevárja Elenitht, ha amaz nem hozott magával fáklyát.
Gyorsan érnek a folyó partra, s nem is teketóriázik sokat. Előbb köpenyét, majd ruháit veszi le, s azonnal belegázol a vízbe. Jóleső sóhajtás hagyja el ajkait, ahogy a tegnap nap mocskát a víz sodorja le magáról. Tekintetét a lányra emeli.*
- Te nem fürdesz meg?
1411. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-04-02 12:29:16
Üzenet elküldve: 2015-04-02 12:29:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Smaragd bőrű nő alak lépdel a folyópartján. Szokásához híven gyalog közlekedik, nyugodtan, néha már unottan. Ez az átkozott hely még annyi érdekességet sem tartogat, mint a szántóföldek mentén élő tanyasi bácsika mindennapjai.
Kezeit az övére ejtve bandukol délnek. A sétálás izgalmától ragadnak le a szemei, s ha tehetné gyaloglás közben aludna el. Sajnos, akkor azonnal felborulna, talán ha lopott volna egy lovat hunyhatna a nyeregben. Persze nem azért mert annyira fáradt lenne, csak ez az utazás unalmas.
Azon töpreng időközben, hogy jobb lenne visszatérni Wegtorenbe, meglátogatni a faterékat, akik valszeg már el is felejtették, de minimum halottnak hiszik. Belibbenne az ajtón egy vaddisznóval, ajándékként és... nos veszekednének, addig csépelnék a szót, míg megint elhúzná a csíkot. Akkor meg minek menjen vissza? Ha nem záratták volna be azt a nyavalyás kocsmát Pirtianes határában, akkor még mindég nem lenne semmi gondja. Ki mondta azoknak az átkozottaknak, hogy akkor is álljanak fel, amikor már nem bírják az ütleget. Senki sem halt volna meg ha szép csendben a földön marad. Azóta biztos le is bontották a helyet. Mennyi vér tapad ezeken a fakózöld kezeken...
Pár nap is eltelik míg legyalogol egészen a kikötőig. Esténként fák tetején, illetve aljában leli álom, nyulat eszik, tüzet rak, a folyóból meríti vizét és rendületlenül halad lefelé. Életének legalább egyharmada vándorlással telik, borzasztó. Ha tudta volna, hogy semmi sem várja idekünn, otthon maradt volna.
Lassan megérkezik a kikötő környékére.*
Kezeit az övére ejtve bandukol délnek. A sétálás izgalmától ragadnak le a szemei, s ha tehetné gyaloglás közben aludna el. Sajnos, akkor azonnal felborulna, talán ha lopott volna egy lovat hunyhatna a nyeregben. Persze nem azért mert annyira fáradt lenne, csak ez az utazás unalmas.
Azon töpreng időközben, hogy jobb lenne visszatérni Wegtorenbe, meglátogatni a faterékat, akik valszeg már el is felejtették, de minimum halottnak hiszik. Belibbenne az ajtón egy vaddisznóval, ajándékként és... nos veszekednének, addig csépelnék a szót, míg megint elhúzná a csíkot. Akkor meg minek menjen vissza? Ha nem záratták volna be azt a nyavalyás kocsmát Pirtianes határában, akkor még mindég nem lenne semmi gondja. Ki mondta azoknak az átkozottaknak, hogy akkor is álljanak fel, amikor már nem bírják az ütleget. Senki sem halt volna meg ha szép csendben a földön marad. Azóta biztos le is bontották a helyet. Mennyi vér tapad ezeken a fakózöld kezeken...
Pár nap is eltelik míg legyalogol egészen a kikötőig. Esténként fák tetején, illetve aljában leli álom, nyulat eszik, tüzet rak, a folyóból meríti vizét és rendületlenül halad lefelé. Életének legalább egyharmada vándorlással telik, borzasztó. Ha tudta volna, hogy semmi sem várja idekünn, otthon maradt volna.
Lassan megérkezik a kikötő környékére.*
1410. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-31 17:12:17
Üzenet elküldve: 2015-03-31 17:12:17
ÚJ
![>Reknar Renor [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/611_ember-elf-felelf-sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Plevaen Kadar//
*A hosszú órákon át tartó lovaglások alatt mivel Plevaen nem a legjobb beszélgető partner Reknar elmerült a gondolataiban és elgondolkozott azon, hogy az új információk segítségével amit a nemrégiben elvégzett kísérlet és Plevaen szolgáltatott, hogy folytatja a kutatásai.*
~Azon gondolkozol, hogy megint beraksz az amulettbe igaz? Nem túl kellemes ott.~ *Mondja Orek.*
-Akkor majd Ragomir megteszi. Erősebb az elméje mint neked talán ő majd kibírja. *Válaszolta Reknar.*
*Míg Reknar megtervezi a kísérlet folytatását elérkeznek a folyóig ahol Plevaen először megnyugtatja, hogy nemsokára megérkeznek majd szépen lassan átkelnek. A folyó túlpartjára érve Plevaen a hosszú csend után mintha egy beszélgetést próbálna kezdeményezni de végül is csak egy egyszerű kérdést tesz fel.*
-Nem ismerek senkit, a fogadóstól tudtam meg, hogy van itt egy kikötő, de ezt tudnia kéne ha már egyszer hallgatózott.
*A hosszú órákon át tartó lovaglások alatt mivel Plevaen nem a legjobb beszélgető partner Reknar elmerült a gondolataiban és elgondolkozott azon, hogy az új információk segítségével amit a nemrégiben elvégzett kísérlet és Plevaen szolgáltatott, hogy folytatja a kutatásai.*
~Azon gondolkozol, hogy megint beraksz az amulettbe igaz? Nem túl kellemes ott.~ *Mondja Orek.*
-Akkor majd Ragomir megteszi. Erősebb az elméje mint neked talán ő majd kibírja. *Válaszolta Reknar.*
*Míg Reknar megtervezi a kísérlet folytatását elérkeznek a folyóig ahol Plevaen először megnyugtatja, hogy nemsokára megérkeznek majd szépen lassan átkelnek. A folyó túlpartjára érve Plevaen a hosszú csend után mintha egy beszélgetést próbálna kezdeményezni de végül is csak egy egyszerű kérdést tesz fel.*
-Nem ismerek senkit, a fogadóstól tudtam meg, hogy van itt egy kikötő, de ezt tudnia kéne ha már egyszer hallgatózott.
1409. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-30 21:13:22
Üzenet elküldve: 2015-03-30 21:13:22
ÚJ
![>Plevaen Kadar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/8972_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Reknar Renor//
*Miután mindketten felpattantak egy egy lopott hátasra újabb pár óra lovaglás következik. A mélységi nem sokat beszél az út alatt, nem is szokott hozzá az állandó szócsépléshez, tekintve, hogy a legtöbbször nincs is társasága akivel beszélhetne. Az örök élet persze mint akárki mást őt is foglalkoztatja, de persze ráér még ezzel foglalkozni. Jelenlegi terve, hogy palotaúrrá gazdagodjon így is elég távoli és grandiózus lenne bármelyik ember számára, ő is csak azért mer ilyesmiről álmodni mert éppenséggel nincs szűkében az időnek.
A lovak sebességétől függően előbb vagy utóbb elérik a gázlót ahol már átkelhetnek a folyó túlpartjára azon túl pedig már egyenes sík terep vezet egészen a kikötőig. Így ráadásul nem keresztezik sem a szántóföldek hepehupás, csúszós útjait, sem a barbárok területét.* -Nemsokára ott vagyunk. *Próbálja megnyugtatni útitársát, majd a lovat belegázoltatja a folyóba.* ~Most bezzeg milyen egyszerű.~ *Gondol vissza arra az időre mikor ugyanezt a trükköt ló nélkül kellett megcsinálnia, nem is beszélve az akkori szállítmányáról.* -Ismer valakit a kikötőben? *Nem mintha a mélységi ismerne bárkit is, csak érdekli Reknar mennyire tájékozott.*
*Miután mindketten felpattantak egy egy lopott hátasra újabb pár óra lovaglás következik. A mélységi nem sokat beszél az út alatt, nem is szokott hozzá az állandó szócsépléshez, tekintve, hogy a legtöbbször nincs is társasága akivel beszélhetne. Az örök élet persze mint akárki mást őt is foglalkoztatja, de persze ráér még ezzel foglalkozni. Jelenlegi terve, hogy palotaúrrá gazdagodjon így is elég távoli és grandiózus lenne bármelyik ember számára, ő is csak azért mer ilyesmiről álmodni mert éppenséggel nincs szűkében az időnek.
A lovak sebességétől függően előbb vagy utóbb elérik a gázlót ahol már átkelhetnek a folyó túlpartjára azon túl pedig már egyenes sík terep vezet egészen a kikötőig. Így ráadásul nem keresztezik sem a szántóföldek hepehupás, csúszós útjait, sem a barbárok területét.* -Nemsokára ott vagyunk. *Próbálja megnyugtatni útitársát, majd a lovat belegázoltatja a folyóba.* ~Most bezzeg milyen egyszerű.~ *Gondol vissza arra az időre mikor ugyanezt a trükköt ló nélkül kellett megcsinálnia, nem is beszélve az akkori szállítmányáról.* -Ismer valakit a kikötőben? *Nem mintha a mélységi ismerne bárkit is, csak érdekli Reknar mennyire tájékozott.*
1408. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-30 20:56:05
Üzenet elküldve: 2015-03-30 20:56:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A kis erdei kitérő után Baltan egy folyópartra keveredik. A férfi száját elhúzva ingatja a fejét. ~Legalább ez a part már rajta van a térképen. Ha minden igaz nem lehet messze a nyugvóhely. Legalább a kulacsomat megtölthetem.~ Fut át agyán a gondolat, ahogy felfigyel a csordogáló folyó hangjára. Közelebb lép a vízhez, majd bőr vizestömlőjét a felszín alá nyomva tölteni kezdi azt. ~Azthiszem olvastam valamit erről.~ Gondolkozik el ahogyan a folyóparton pihenő malmot kémleli. ~Igen, volt itt valami a várost ért támadásokról. A jegyzet elég hiányos, de azthiszem orknépek meg efféle vadak lehettek, emiatt nem üzemel már... kiváncsi vagyok hogy lakatlan-e?~ Villan fel agyában a gondolat egy pillanatra, azonban hamar elkergeti az ötletet. Elég arannyal jött el, hogy szobát bérelhessen magának néhány estére. Talán még egy kevés ételre is futni fogja, hisz úgyis kiváncsi már az itteni fogásokra. A kulacs finoman meghúzza kezét. Kissé elfeledkezett az ivő alkalmatosságról, így pár kortyal túltöltötte azt. Baltan meghúzza vállát, (majd pedig tömlőjét) és feltápászkodik. A homokos part puhán süpped be a talpa alatt. A férfi vet még egy utolsó pillantást a térképére, majd gyors léptekkel a temető kapuja felé veszi az irányt.*
1407. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-28 16:58:37
Üzenet elküldve: 2015-03-28 16:58:37
ÚJ
![>Yerougha Enchris [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10838_1486992453_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
*Leszáll a kikötő irányából visszatérő hajóról. Kissé bizonytalanul áll meg a lábán. Mintha a víz tovább hullámozna a lába alatt. Enyhe hányinger gyötri. Meghúzza kulacsát, hogy csillapítsa ezt az érzést. Kissé beljebb jön a partról, s igyekszik az környéken mozgó egyes emberekre és egyéb teremtményekre összpontosítani, hátha ez elvonja a figyelmét az émelygésről. A távolban, a temető környékén egy sötételfet is megpillant. Bár nem olyan könnyű megkülönböztetni őket egymástól, kissé hasonlít Moonxylwery korábban megismert rokonára, de ebben korántsem lehet biztos, így nem megy közelebb; ez amúgy sem volna feltétlen szándékában. Macerásnak tűnik, de úgy dönt, hogy elküzdi magát a város főteréig.*
1406. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-28 16:03:53
Üzenet elküldve: 2015-03-28 16:03:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*A Pegazus ajtaján kilépve elindul a saját feje után. Egy udvarban találja magát, ami talán hozzátartozik a fogadóhoz, de lehet, hogy különálló területnek számít. Nem tudja pontosan megítélni, ám igaz; nem fektet bele túl nagy erőt, hogy rájöjjön. Talál itt pár fát, sőt egy márvány padot és egy fából készültet. Alaposan szétnéz, mert nem akar lemaradni semmiről sem. Ha már városnézésről van szó, akkor alaposan jár el, mert a későbbiekben kifizetődik. Mikor nem talál további érdekességet, akkor elhagyja a helyszínt. Lassan halad, miközben megpillantja azt a ösvényt, amit nagyon jól ismer. Az vezet a kikötőbe, ráadásul nem egy napos túráról van szó. Emlékek hada ostromolja meg emlékét, aminek ellenáll egy darabig, aztán csak hagyja magát sodródni az árral. Megkapaszkodik egy fában, miközben hagyja a rátörő emlékeket a felszínre úszni. Minden egyes napra tökéletesen emlékszik, sőt kétszer átpörgeti magában a nap eseményeit. Jól tudja, hogy ahhoz hasonló felkészületlen utazása nem lesz, ráadásul mindenképpen társasággal szeretne kalandozni a vidéken. Számára tökéletes a karavános megoldás, de akár néhány megbízható személy kíséretében úgy szintén. Mire észbe kap, akkor már egy tisztáson veszi észre magát. Kissé megtorpan, mert ez egy új környezet. Itt még sosem volt, de kétség kívül nagyszerű helynek véli. A sűrű erdő közepén egy kisebb rét, amely tele van virágokkal, amik éppenséggel pár napja elkezdték árasztani magukból a fenséges illatokat. Nem áll meg pihenni, mert egyik részről ezzel edzi a testét, hogy többet bírjon utazni. A fizikai állóképességén kell javítani, ami csak előnyére válhat a későbbiekben. Sosem lehet tudni, hogy egy sötételf nemes kisasszonyra, mikor fog a sors kitolni. A környezet végül újfent megváltozik. Észleli, hogy folyó mellett halad, sőt vannak helyek, amik alkalmasak a fürdőzésre. Kisebb késztetést érez arra, hogy egyik csalitosban ledobálja a ruháit, majd a hideg vízben megmártózzon. Az riassza el leginkább, hogy nincs meleg van forróság. A kíváncsiság kedvéért odalépdel a vízhez és leguggolva megvizsgálja annak hőmérsékletét. Mikor belenyúl a jéghideg folyóba, akkor rögtön összerázkódik a teste. Hálát az magában, hogy nem csábult el, mert könnyen szétfagyhatott volna. Körülnéz egy kicsit, addig a lábai nyugodtan tudnak pihenni. Mikor megelégelte az álldogálást, meg az itteni hűvösebb időjárást, akkor készen áll tovább menni. Kíváncsiságtól csillog a bíbor szempárja. Hamarosan megérkezik egy olyan helyre, amire nem igazán számított. Megáll a kiskapuja előtt, majd csak kis szünet után lép be oda.*
1405. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-28 15:37:46
Üzenet elküldve: 2015-03-28 15:37:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
*Csak rövid ideig tartózkodik a tisztáson, és már indul is tovább a folyópart irányába, oda, ahol újabb kori élete elkezdődött. Könnyen felismeri a partszakaszt, ahol felébredt, félig a vízben lógva. Kisebb csoda, hogy nem sodorta el az ár, valószínűleg a vértezetének köszönhetően. Milyen könnyű lenne visszafeküdni. De ez esze ágában sincsen. Csak nézi egy kicsit a folyó lassú hömpölygését, és az életet, amely itt zajlik. Szeme olyan vízi alkalmatosság után kutat, amely elvihetné innen. Méricskél, de csak akkor lép, ha megtalálta az arra alkalmasat. A pénztárcája ugyan leapadt, de arra még lesz elegendő pénze, hogy egy ilyesféle utazást kifizessen, ha szükséges.*
1404. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-28 01:30:46
Üzenet elküldve: 2015-03-28 01:30:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
~Ezért se fogok többet fizetni.~
*Gyors és határozott véleménye van az artheniori vízi utaztatásról és kereskedelemről, amelyet eléggé berögzített benne a hajó monoton ingása, amit egyrészt képtelen megszokni, más részről minden tevékenységében zavarta. A kettő között kereshetne az egyszerű ember is ok-okozati viszonyt, de őneki elég volt csak annyi, hogy ilyen járművet, ha nem életbevágóan szükséges, nem erőltet. Mindketten jobban járnak, már ami az ottaniak által mutatott, az ő irányába való megtűrtséggel áll kapcsolatban. Kifizette azt a szobát és még beraknak mellé egy jött-mentet, aki bármikor a pénzére törhet!*
~Galád és aljas merénylet, szavamra. Még szerencse, hogy ott aludni nem kellett, amíg az a görény alkalmat talált volna megrövidítésemre. Az ilyenek miatt nem lehet rendesen kereskedni. Na majd, ha visszatérek nyugodt lakomba, elrendezgetem ezeket a szétszóródó petákokat, amik egyszerűen nem akarnak egy helyben maradni.~
*Tisztában van azzal, hogy a pénze nem peták, bár nem fogja a földhöz vágni az, amennyivel ideért.*
~Ha még a birtokpapírjaimat sem rendezték, akkor biztos, hogy egy percig sem maradok tovább ezen a helyen. Egyáltalán mi az, hogy itt emberek fürödnek, a hajókikötőtől még látható helyen? Komolyan, mi ez a szégyentelenség? Na, majd otthon, a dézsa víz társaságában. Csak érjen oda az ember.~
*Mogorva arckifejezése önkéntelenül is előtör, kénytelen így távol tartani az itteni csőcseléket, akiktől semmilyen hasznot nem vár, így teljesen ridegen hagyja az életük bármely, nem nála való vásárlással töltött szegmense.*
*Gyors és határozott véleménye van az artheniori vízi utaztatásról és kereskedelemről, amelyet eléggé berögzített benne a hajó monoton ingása, amit egyrészt képtelen megszokni, más részről minden tevékenységében zavarta. A kettő között kereshetne az egyszerű ember is ok-okozati viszonyt, de őneki elég volt csak annyi, hogy ilyen járművet, ha nem életbevágóan szükséges, nem erőltet. Mindketten jobban járnak, már ami az ottaniak által mutatott, az ő irányába való megtűrtséggel áll kapcsolatban. Kifizette azt a szobát és még beraknak mellé egy jött-mentet, aki bármikor a pénzére törhet!*
~Galád és aljas merénylet, szavamra. Még szerencse, hogy ott aludni nem kellett, amíg az a görény alkalmat talált volna megrövidítésemre. Az ilyenek miatt nem lehet rendesen kereskedni. Na majd, ha visszatérek nyugodt lakomba, elrendezgetem ezeket a szétszóródó petákokat, amik egyszerűen nem akarnak egy helyben maradni.~
*Tisztában van azzal, hogy a pénze nem peták, bár nem fogja a földhöz vágni az, amennyivel ideért.*
~Ha még a birtokpapírjaimat sem rendezték, akkor biztos, hogy egy percig sem maradok tovább ezen a helyen. Egyáltalán mi az, hogy itt emberek fürödnek, a hajókikötőtől még látható helyen? Komolyan, mi ez a szégyentelenség? Na, majd otthon, a dézsa víz társaságában. Csak érjen oda az ember.~
*Mogorva arckifejezése önkéntelenül is előtör, kénytelen így távol tartani az itteni csőcseléket, akiktől semmilyen hasznot nem vár, így teljesen ridegen hagyja az életük bármely, nem nála való vásárlással töltött szegmense.*
1403. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-20 23:14:05
Üzenet elküldve: 2015-03-20 23:14:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* A kaput átlépve egy kis séta után, egy homokos folyópartra ér. A parton a homokban néhol kis vermeket lát felfedezni. Közelebb menve hozzá látja hogy ezeket a vermeket valami szerszámmal ásták ki. Első gondolata az hogy valami csapda félét akartak összehozni, de ahogy jobban megnézi már más lesz a véleménye. Egy ásónyom mélység egy - két láb hosszú és széles. *
~ Alapanyag a falakhoz. ~
* Elmosolyodik majd elindul lassú léptekkel a folyóparton lefelé. Követi a folyás irányát. *
~ Ha lenne egy jó kis botom foghatnék egy két halat magamnak.~ * Morfondírozok magában. *
~ Alapanyag a falakhoz. ~
* Elmosolyodik majd elindul lassú léptekkel a folyóparton lefelé. Követi a folyás irányát. *
~ Ha lenne egy jó kis botom foghatnék egy két halat magamnak.~ * Morfondírozok magában. *
1402. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-12 13:47:38
Üzenet elküldve: 2015-03-12 13:47:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
*Elérkezik a következő hajnal is a kóbor lélek életében.
Az égbolt sötét még, túl korai az idő, csillagok milliárdjai fénylenek az égen. Csillagoké, melyek oly távoliak, amiket ezen a földön élő elme fel nem foghat. Ősi fények, melyeknek a forrása, már ősidők óta kiapadhatott, de a lelkük még utazik a fekete, időtlen anyagon keresztül, hogy összegyűljön egy szerencsétlen lélektükreiben. A szemek visszatükrözik a pislákoló sugarakat, köszöntik őket. A fél-ember életében eddig senki nem volt, aki vigaszt nyújtott volna. Egyetlen társainak a végtelen égen tündöklő fényeket tudta mondani. Egy tudat kísérte végig életén, a gondolat, mely lehet hamis, hazugság, de ugyanúgy lehet igaz is.
~Egyike vagyok a fényeknek az égbolton. Nem vagyok elveszett. Itt a helyem.~
Könnyek szöknek a lány szemébe, melyek végig folynak arcán, s elnyeli őket ingének gallérja. Nagyot sóhajt, hogy tüdejébe zárhassa a kora tavaszi éjszaka utolsó illatait és kifújja azt, immár, mint hajnali levegőt. A kóborló feláll a kemény deszkákról, mert a hajó abbahagyta a mozgást. Kikötött, s ez jelzi az út végét.
Csendben oson tova a fedélzeten, hogy leszökhessen. Nem akar felesleges vitákat, rosszalló tekinteteket. Átkapaszkodik a korláton és leereszkedik a vasmacska láncára, hogy onnan lecsúszhasson a vízbe. Onnan tovább a szárazföld felé veszi útja. Kimászik a partra és kicsavarja köpenyét, hogy útnak indulhasson a város szívébe.*
Az égbolt sötét még, túl korai az idő, csillagok milliárdjai fénylenek az égen. Csillagoké, melyek oly távoliak, amiket ezen a földön élő elme fel nem foghat. Ősi fények, melyeknek a forrása, már ősidők óta kiapadhatott, de a lelkük még utazik a fekete, időtlen anyagon keresztül, hogy összegyűljön egy szerencsétlen lélektükreiben. A szemek visszatükrözik a pislákoló sugarakat, köszöntik őket. A fél-ember életében eddig senki nem volt, aki vigaszt nyújtott volna. Egyetlen társainak a végtelen égen tündöklő fényeket tudta mondani. Egy tudat kísérte végig életén, a gondolat, mely lehet hamis, hazugság, de ugyanúgy lehet igaz is.
~Egyike vagyok a fényeknek az égbolton. Nem vagyok elveszett. Itt a helyem.~
Könnyek szöknek a lány szemébe, melyek végig folynak arcán, s elnyeli őket ingének gallérja. Nagyot sóhajt, hogy tüdejébe zárhassa a kora tavaszi éjszaka utolsó illatait és kifújja azt, immár, mint hajnali levegőt. A kóborló feláll a kemény deszkákról, mert a hajó abbahagyta a mozgást. Kikötött, s ez jelzi az út végét.
Csendben oson tova a fedélzeten, hogy leszökhessen. Nem akar felesleges vitákat, rosszalló tekinteteket. Átkapaszkodik a korláton és leereszkedik a vasmacska láncára, hogy onnan lecsúszhasson a vízbe. Onnan tovább a szárazföld felé veszi útja. Kimászik a partra és kicsavarja köpenyét, hogy útnak indulhasson a város szívébe.*
1401. hozzászólás ezen a helyszínen: Folyópart
Üzenet elküldve: 2015-03-10 13:48:08
Üzenet elküldve: 2015-03-10 13:48:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
*A temető sivár, kietlen és hullákkal telt. Néhány sírkövet benőtt a borostyán, a nem olyan szerencsések mohát és folyókát kaptak. Még holtukban is kiválik a szegény a gazdagtól. Két méterrel lejjebb viszont, mind ugyan olyanok, csont, por és hamu. Néhány halálmadár köröz a sírok felett. Hamarosan visszatérnek az erdőbe, de jelenleg még hűvös van, talán egy vagy két hét múlva. Desna jelenléte megzavarja őket, villámsebességgel kushadnak el a sólyom közeléből.
Tovább a folyópartra vezet útja. Széles a meder, a túlpart éppen hogy látszik. A víz sötéten rohan délnek, fehér habokat kavarva itt-ott. Iluq elnézi egy darabig, majd tovasétál. Szerencsére nem kell sokat mennie, egy rakodó hajó áll éppen a partmentén. Az emberekkel szót tud érteni, a hajó épp’ úgy el fogja vinni, mint ama szekér a karavánpihenőtől.
A ladik kapitánya egy nagydarab matróz féle. Akkora a hasa, mint egy rumos hordó, a tartalma is hasonló lehet. A druida beszédbe elegyedik vele. Megkéri, hogy vigye le a folyón, cserébe felajánlja rakodó képességét. A kapitány elutasító, vannak emberei a feladatra. Más módon kell megközelíteni a dolgot. Mivel pénze nincs, csak egy valamit ajánlhat fel néki, természetesen a különféle szolgálatait. Ezúttal az ember elfogadó és a hajó csakhamar kifut.*
Tovább a folyópartra vezet útja. Széles a meder, a túlpart éppen hogy látszik. A víz sötéten rohan délnek, fehér habokat kavarva itt-ott. Iluq elnézi egy darabig, majd tovasétál. Szerencsére nem kell sokat mennie, egy rakodó hajó áll éppen a partmentén. Az emberekkel szót tud érteni, a hajó épp’ úgy el fogja vinni, mint ama szekér a karavánpihenőtől.
A ladik kapitánya egy nagydarab matróz féle. Akkora a hasa, mint egy rumos hordó, a tartalma is hasonló lehet. A druida beszédbe elegyedik vele. Megkéri, hogy vigye le a folyón, cserébe felajánlja rakodó képességét. A kapitány elutasító, vannak emberei a feladatra. Más módon kell megközelíteni a dolgot. Mivel pénze nincs, csak egy valamit ajánlhat fel néki, természetesen a különféle szolgálatait. Ezúttal az ember elfogadó és a hajó csakhamar kifut.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3038-3057